Vissza a Hetek archívum borítólapjára
X. évfolyam, 29. szám, 2006. július 21

Arcok

Zsurkán Mariann
Lehetetlen küldetés
Tom Cruise házasságai sorra mondanak csődöt

Tom Cruise április óta boldog apa, Kate Holmestól született kislánya. Ám az egykor a rettenthetetlen amerikai hős szerepében tündöklő színész egyre nehezebben adható el Európában, s a jelek szerint magánéleti idillje is látszólagos. Előző három kapcsolatában a szcientológia vallás idézett elő törést, s úgy tűnik, a jelenlegit fenyegető veszély is ugyanerről a tőről fakad. A szülés óta - úgy tűnik - Kate-nél egyre inkább kezd betelni a pohár. A pár nyomában loholó amerikai bulvársajtó értesülései szerint egyfolytában sír, és ki van borulva. Köztudott, hogy a szcientológiahívő „utolsó szamuráj” megszállottan ellenzi a depresszió gyógyszeres kezelését.


Belföld

Hubert József
Fekete hétvégék szezonja
Az időjárás is felelős a közúti balesetekért

A „fekete hétvége” nem ért véget vasárnap éjfélkor - még a hét elején is a megszokottnál több halálos balesetről számolhattak be a híradások. A szombaton és vasárnap autóba ülő honfitársaink figyelmetlensége 19 ember életét követelte, több mint 80-an csak kisebb-nagyobb sérülés árán úszták meg élve a hétvégi kalandot. A tűzoltókat két nap alatt nem kevesebb, mint 570 esetben riasztották balesethez - ez a szám mintegy 30 százalékkal magasabb a megszokottnál.


Bagyarik Cecília
Feszültségoldás
Interjú Csepregi Andrással, az Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetőjével

Hiller István miniszter hétfőn mutatta be az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetőjét. Az új tisztviselő, Csepregi András az Evangélikus Hittudományi Egyetem Nyíregyházi Hittanárképző Tagozatának docense ugyanolyan jogokkal fog rendelkezni, mint a szakállamtitkárok. Az általa vezetett titkárság közvetlenül a minisztertől fog függeni és maga is kezdeményezhet, illetve le is folytathat találkozót az egyházakkal.


Csizmadia Ervin
Konszenzus nélküli meseország

A magyar választási rendszer sajátosságaiból fakadóan alig vagyunk túl az idei országgyűlési választásokon, s máris készülhetünk az október 1-jére kiírt önkormányzati választásokra. A pártok ugyan siettek leszögezni, hogy az őszi esemény még messze van, kampányukat csak augusztusban indítják, de nem nehéz belátni, hogy a politikai elit figyelmét - direkt kampány nélkül is - az önkormányzati választások kötik le.


Cseszkó Tamás
Drazsé, a politikusok korbácsa
Lebukott a szombathelyi bulvárguru
Tovább a cikkhez >>>

Munkatársunktól
Ügynöki módszerek
Hódmezővásárhely már kampányol

Egy lapnak már nyilatkoztam az ügynökmúltammal kapcsolatban, többet nem kívánok a témával foglalkozni - vette elejét lapunk megkeresésére mindenféle kérdezősködésnek Rummel József. A hódmezővásárhelyi szocialista polgármesterjelölt kampányfőnökéről csak ezen a héten derült ki, hogy az előző rendszerben III/III-as ügynök volt, bár a neve szerepelt egy már hónapok óta ismert ügynöklistán.


Hajdú Sándor
Gazdakesergő
Gordiuszi csomó az agráriumban

A rendszerváltás óta az ötödik kormány kezdi meg a munkáját, de még mindig bizonytalan a mezőgazdaságból élők sorsa, jövője. A társadalomban egy meglehetősen elégedetlen, a traktorjaikkal a Kossuth téren tüntető, acsarkodó, hőbörgő, mégis jómódban élő, milliárdos agrártámogatásokhoz jutó paraszti réteg képe alakult ki az elmúlt évtizedben. A tisztánlátás miatt azonban érdemes szóba elegyedni az árpatáblába hajtó kombájnok tulajdonosaival is.


Vakon bízunk az unióban

Az Európai Unión belül a magyarok bíznak a leginkább az Európai Parlamentben (71 százalék), az Európai Bizottság és az Európai Tanács bizalmi indexe pedig nálunk a második legmagasabb a huszonöt tagállam közül - derült ki az Eurobarometer uniós közvélemény-kutató intézet legfrissebb, 2006 tavaszi fölméréséből. Általában az EU-ban a magyar megkérdezettek 70 százalékának van bizodalma. Mindeközben hazánkban az embereknek mindössze 55 százaléka elégedett az életével, szemben az uniós átlag 80 százalékkal.


Göncz Kinga Izraelről

Izraelnek joga van megvédenie magát, de ennek úgy kell történnie, hogy el lehessen kerülni a konfliktus eszkalációját - foglalta össze Göncz Kinga magyar külügyminiszter az Európai Unióval egybecsengő magyar álláspontot az EU-tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozása után. A diplomáciai vezetők határozata értelmében a válság előidézésben felelőssége van a Hezbollahnak, de Izrael aránytalanul válaszolt. Az arányos reagálás mértékére a brüsszeli megbeszélésen nem született megoldás.


Idegenellenes magyarok

Minden harmadik magyar azt vallja, hogy ne engedjenek be az országba egyetlen menedékkérőt sem - derül ki a Tárki kutatásából. A nem létező „piréz” etnikum tagjait a lakosság kétharmada utasítaná ki. A megkérdezettek csupán nyolc százaléka tekinthető idegenbarátnak. Az idegenellenesség mostani mértéke 2003 májusa óta nem változott lényegesen. A határon túli magyarokat viszont tíz megkérdezettből kilenc befogadná. Az átlagosnál idegenellenesebbek a leginkább baloldali érzelműek, a Nyugat-Dunántúlon élők és a legfeljebb nyolc osztályt végzettek.


Éttermek fekete listája

Augusztustól felkerülnek az ÁNTSZ honlapjára azok a vendéglátó helyek, ahol ételmérgezésből adódó megbetegedések történtek. Ócsai Lajos, az Országos Tisztiorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának vezetője elmondta, hogy csak azok az éttermek, büfék, menzák neve és címe szerepel majd a listán, ahol hatóságilag bizonyították az ételmérgezést, és az eset augusztus 1-je után történt.


Életmód

Makki Marie-Rose, Gyurácz Ottilia
Halálos csobbanás

Egy öttagú családból mindössze a hétéves kisfiú élte túl a múlt heti, olcsvaapáti strandolást: szülei és testvérei mind belefulladtak a Szamosba. A család tagjai nem nagyon tudtak úszni, ráadásul egyik mentette a másikat, ami tipikus veszélyhelyzet, s a végén egy szál híján mind odavesztek. Idén eddig csaknem hetven halálos vízibaleset történt Magyarországon, jóllehet a főszezon még csak most kezdődik.


Fókusz

Sebestyén István
Zöld lámpa a zöldenergiának
Fűtés, tankolás és világítás olajszármazékok nélkül

Fenntartható a fejlett világ, benne Európa gazdasági növekedése? Csökkenthető-e a kontinens energiaimporttól való függősége? A fejlődéssel együtt valóban romba döntjük környezetünket? Milyen módon lehet kezelni a mezőgazdasági túltermelést? Mind-mind olyan kérdés, amelyek a következő évtizedekben a jelenleginél is komolyabban érinthetnek bennünket. A felsorolt témákban azonban van még egy közös vonás: a megújuló energiák hasznosítása mindegyik esetben segíthet leküzdeni a felmerülő problémákat. Vajon hogy áll Magyarország ezen a téren?


Gáz van
Hazánk a Gazprom túsza lehet

Az orosz Gazprom megvásárolta az E.ON-tól a magyar gáztározó- és nagykereskedelmi rendszer közel felét, és ezáltal megszerezte a számára oly nagyon áhított belső piaci pozíciót az unión belül. Az energiaóriás Magyarországon keresztül komoly lehetőséget szerzett az európai energiakereskedelemben.


Hajdú Sándor
Nagyüzemi fabiznisz Székelyföldön
Úri villák, csillogó autók, zsíros bankbetétek, csíksomlyói szűzanya

Bár az erdőirtást törvény szabályozza, az elmúlt évek szabadrablása után még mindig nem szűntek meg a falopások Románia-szerte. Az állami erdők közel egyharmadát illegálisan vágták ki eddig, a károk anyagiakban nem kifejezhetők. A kitermelés most is óriási ütemben folyik, pedig egy nemrég keletkezett törvényjavaslat szerint az erdőket vissza kell szolgáltatni a magántulajdonosoknak. A szakemberek szerint ma az utolsó „szervezett lopás” folyik az állami erdészet kivitelezésében. A „fabiznisz” óriási hasznot hajt, ezért sok mindenki akar belőle részesedni, a politikusoktól kezdve az arab „famaffiáig” szinte mindenki, kivéve a hegyi falvak lakóit, akiknek az erdők hiánya miatt lezúduló sárlavina marad csak.


Háttér

Tihanyi Péter
Sziréna, óvóhely, becsapódás
Exkluzív beszámoló egy Hezbollah-rakétatámadásról

A hír: És ami mögötte van:


Hit és értékek

Morvay Péter
Szellememberek és piramisok
Interjú Patrick Heron ír szerzővel

Két héttel ezelőtt írt cikkünk ( Hetek, 2006. július 7.) egy ír szerző, Patrick Heron nemrég megjelent könyve alapján a Bibliában nefilimként említett félig ember, félig természetfeletti származású lények eredetére és tevékenységére vonatkozó elméleteket foglalta össze. A cikk megjelenése után több olvasónk is kérdésekkel fordult szerkesztőségünkhöz (lásd a keretes összeállításban), ezért úgy gondoltuk, hogy legegyszerűbb, ha ezeket továbbítjuk a könyv szerzőjének. Patrick Heron Dublinból telefonon válaszolt a Hetek kérdéseire.


Külföld

Lukács András
Rakétaháború

Totális támadást indított az izraeli hadsereg a Hezbollah ellen Libanonban, azt követõen, hogy a Hezbollah elrabolta két katonáját a dél-libanoni határ mellett. Az izraeli akció következtében, amelyben eddig több mint kétszázan vesztették életüket, megváltozhat az elmúlt években kialakult katonai és politikai status quo. Az akció sikere esetén ugyanis Libanon végre megszabadulhat a Hezbollahtól. A szervezet katonai és politikai befolyásának növekedését nemcsak a libanoni lakosság nem síita része, hanem az arab államok többsége is egyre nagyobb aggodalommal figyeli. Szaúd-Arábia, Jordánia és Egyiptom szerint az arab államok nem engedhetik meg, hogy a Szíria és Irán fedõszerveként mûködõ Hezbollah egy nem kívánt konfliktusba rángassa bele az arab államokat.


Vígh Richárd
Peking Afrikában is hódít
Kínai dömping a fekete kontinensen

Az elmúlt hét hónapban kínai kereskedők mintegy harminctonnányi elefántcsontot vásároltak fel a zimbabwei Vadaspark-üzemeltető Hatóságtól. Ez a mennyiség az értékes anyagból összesen 2250 elefánt agyarának felel meg. Az óriási volumenű elefántcsont-felvásárlás tulajdonképpen csak egy szelete Kína meglehetősen dinamikus előrenyomulásának Afrika gazdaságában. Az olaj, az értékes ásványok és a különféle nyersanyagok utáni hajszában a kínaiak mindenki mást megelőznek a fekete kontinensen.


Morvay Péter
Kétmillió célpont
Interjú Yahel Vilan izraeli nagykövet-helyettessel

- Tudtunk a fenyegetésről. Az izraeli titkosszolgálat jelezte, hogy több mint tízezer rakétát halmoztak fel Libanonban, és az elmúlt napokban kiderült, hogy nem túloztak. Tudtuk, de mit tehettünk volna? Ha korábban lépünk, kevesebb nemzetközi támogatást kapott volna a katonai akcióhoz Izrael, mint most.


Polgárháború fenyeget Libanonban
Tovább a cikkhez >>>

Mérő Miklós
A Hezbollah veszélyes játékai

A hírekben csak „szélsőséges síita szervezetnek” nevezett terrorista szervezetet, a Hezbollahot Izrael 1982-es libanoni bevonulását követően alapították az iráni rezsim aktív támogatásával. A csoport a 2005-ös választásokon képviselői révén bejutott a libanoni kormányba is.


Lukács Ibolya Anna
A libanoni–izraeli konfliktus évtizedei

Az 1967-es arab-izraeli háború és a Palesztin Felszabadítási Szervezetre mért 1970-es jordániai csapás után, amely a Husszein király elleni merényletkísérletet követte, számos palesztin menekült Libanonba - köztük Jasszer Arafat és a PFSZ.


Trópusi hőség Európában

Trópusi hőségtől szenved Európa több országa. A hőségrekord megdőlhet az amúgy esős-hűvös éghajlatú Nagy-Britanniában is, ahol már most melegebb van, mint a Kanári-szigeteken. A londoni metróban helyenként 40 fokot mértek. Franciaország mintegy negyedét sújtja kánikula. Németországban várhatóan az idei július lesz az évszázad egyik legforróbb júliusa. Belgium egyik legnagyobb folyója, a Meuse a hőségben annyira leapadt, hogy a belga-holland határ egyik szakaszán gyalogszerrel át lehet gázolni rajta. Hollandiában a hőhullám következtében ketten meghaltak, és több százan lettek rosszul. (MTI)


Újabb cunami Indonéziában

Nagy erejű földrengés rázta meg Jáva délnyugati partjai mentén az Indiai-óceánt. A lökések után 2-3 méteres hullámok lepték el a sziget partjait. A cunami következtében egyes források szerint több mint ötszázan vesztették életüket, és négyszáznál is több a sérült. Az eltűntek száma meghaladja a százat, több, mint 54 ezer embert kellett kitelepíteni. A Nemzetközi Cunami Információs Központ szökőár-figyelmeztetést adott ki 45 perccel azután, hogy Dzsakartától délre észlelte a 7,7-es erősségű földrengést. Az indonéz hatóságok azonban nem továbbították a figyelmeztetést a térségbe.


Engedélyezték a holland pedofil pártot

Egy holland bíróság döntése szerint a pedofilek által májusban alapított pártot nem lehet betiltani, mivel ugyanolyan joga van a létezéshez, mint bármely más pártnak, ezenkívül pedig a demokratikus szabadságjogok rájuk is vonatkoznak. A Testvéri Szeretet, Szabadság és Különbözőség Pártja (PNVD) fő kampánytémái közé tartozik a törvényes kor 16 évről 12 évre történő csökkentése, és a gyermekpornográfia, valamint az állatokkal való szexuális kapcsolat legalizálása. A pedofilek ellen kampányoló Solace nevű csoport a párt betiltásáért indított harcot, mondván, hogy a párt sérti a gyermekek jogait, nézetei pedig veszélyeztetik egy demokratikus állam társadalmi normáit és értékeit. A holland bíróság szerint azonban „a szólásszabadság, a gyülekezési szabadság stb. tekintendők a demokratikus jogállam alapjainak, és a PNVD-nek is joga van ezekhez”. A gyermekek jogaiért kampányoló No Kidding nevű csoport szerint azonban a szólásszabadság nem abszolútum, és felszólította a holland kormányt a cselekvésre. (Reuters)


Sport

Géresi Márton
A vb után sincs megállás
Menekülnek otthonról a világbajnokok

Az olaszok meglepő aranyérme éppen a világbajnokság előtt kirobbant bundabotrány miatt értékelődött fel. A világbajnoki szereplés azonban legfeljebb a hírbe hozott játékosoknak jelentett amnesztiát, az érintett kluboknak - Juventus, Milan, Fiorentina, Lazio - aligha. Az olasz szövetség első fokon rendkívül szigorú büntetésekkel sújtotta a csapatokat. Bár mind a négy klub fellebbezett, úgy tűnik, a Juve, a Lazio és a Fiorentina is a másodosztályban folytatja. Ez azt jelenti, hogy a játékosok szabadon igazolhatóvá válnak, tehát világsztárok kerülhetnek ingyen elit csapatokhoz.


Nem adják?

Magyarországon Gera Zoltán jövője foglalkoztatja leginkább a közvéleményt. A West Bromwich Albion támadója, miután csapata kiesett a Premier League-ből, írásban kérte a vezetőséget, hogy engedjék el, de a WBA, úgy tűnik, rendíthetetlen. Pedig Gera iránt érdeklődik az Aston Villa, a Charlton és a Wigan is, sőt az utóbbi meg is tette ajánlatát: Gerát két csapattársával együtt vitték volna tízmillió fon-tért, azonban a WBA hajthatatlan maradt. Gera így továbbra is a birminghamieknél edz.


Eredmények tabellák
Öttusa Európa-bajnokság, Budakalász
Tovább a cikkhez >>>

Szabadidő

M. M-R.
Üdítő látványvilág
A Szemlő-hegyi-barlang

Ha elég volt a kánikulából, és városi turizmusra vagyunk ítélve, akkor remek felüdülési lehetőség kínálkozik a budapesti Szemlő-hegyi-barlangban. A gyönyörű cseppkövek között legfeljebb 12 fok a hőmérséklet, érdemes tehát tartalék pulóvert is vinni. A pazar látvány megér egy rövid túrát - különösen, hogy a barlang megtekintése nem korhatáros.


M. N.
Nyári hűsítők, avagy LET'S SHAKE IT

Ha végre itt a nyár, és meleg az idő, a különféle hűsítők mindenki egészségére válnak. Lássunk először egy gyümölcsturmixot fagylalttal!


Magyar Vadak

Magyar Vadak címmel július 30-áig látható kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Az első jelentős 20. századi festészeti mozgalom, a fauvizmus számos magyar festőművész - Czóbel, Berényi, Kernstok, Perlrott - munkásságát inspirálta. (I., Szent György tér 2.)


Skanzen

Skanzen - idén nyáron nyílt meg a szentendrei múzeum egyik legimpozánsabb kiállítási egysége, a főleg bortermeléséről és kőépítkezéséről híres, északi régió mezővárosi kultúráját bemutató épületegyüttes: a felföldi mezőváros tájegység kilenc lakóházzal, háromszáz méternyi borospincével, szatócsbolttal, étteremmel. (Szentendre, Sztaravodai u.)


Nyáresti Gipsy Fesztivál

Pesti Vármegyeháza Díszudvarán július 20-ától augusztus 17-éig minden csütörtökön este 20 órai kezdettel. (V., Városház u. 7.)


Kondor Béla-kiállítás a Kogart Házban

Kondor Béla-kiállítás a Kogart Házban


Színes

Duma Pláza

Durmol: félálomban hangnemet vált


Slaza
A 4-es, 6-os is aluszik

- Jó estét, kedves nézőink, Fehérorosz József vagyok. Ma esti műsorunkban a 4-es 6-os villamosok körüli probléma okait próbáljuk meg körüljárni, természetesen gyalog. A stúdióban itt van velünk Bekre Pál, a generálkivitelező Tuja Bt. kültagja.


kohnbandi
Benzin az euróra

Csak a rosszakarók és a makrogazdasági adatokkal hadilábon állók vélhetik úgy, hogy valamiféle veszélyhelyzet lenne. A kormány politikája kiszámítható, befektető- és lakosságbarát. Mert miről is van szó?


Hungarikum


Chuck Norris karateiskolája


Sorrend


Göndi
Zidane, a porblémamegoldó
Tovább a cikkhez >>>

Tartalom

Tartalom
X. évfolyam 29. szám
Tovább a cikkhez >>>

Tartalom
X. évfolyam 30. szám
Tovább a cikkhez >>>

Üzlet

Papp Levente
Csapás a gazdaságra
Lőttek az idegenforgalomnak

A Hamasz és a Hezbollah terrorszervezetek által gerjesztett közel-keleti fegyveres konfliktusban mindhárom részt vevő félnek, Izraelnek, Libanonnak és a palesztinoknak egyaránt súlyos gazdasági veszteségekkel kell szembenézniük, az emberveszteségekről nem is szólva. A háborús helyzet miatt az egekbe kúszó olajár pedig az egész világgazdaságot sokkolja.


Somorjai László
Nem csak kacsa
Nagyobb kártérítést követelnek a baromfitartók

A madárinfluenza miatti káruk többszöröse annak, mint amekkora állami kárpótlást kaptak - állítják a Bács-Kiskun és a Csongrád megyei baromfitartók. Kártérítési követelésüknek nagyobb nyomatékot adva kedden Budapesten tüntettek. Demonstrációjukat a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szervezte.


Régió mindhalálig

Több tízmilliárd forint kárt okozott Magyarországnak a Fidesz azzal, hogy nem támogatta az önkormányzati reformot, vagyis a régiók kialakítását - mondta Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdán. Varju László szerint ezekkel az átalakításokkal nemcsak egy olcsóbb, hanem egy hatékonyabban működő közigazgatást lehetett volna létrehozni. A szocialista politikus úgy vélte, ennek ellenére meg kell találni azokat a lehetőségeket, amellyel a települések együttműködése, a kistérségek, a régiók működése tovább erősíthető, hogy képesek legyenek az uniós források fogadására és feladataik ellátására.


Tajvan – baj van?

Öt év óta a legnagyobb fegyvereladási megállapodás született meg az Egyesült Államok és Tajvan között - értesült a China Times című tajvani lap. Meg nem erősített források szerint az üzlet több mint három milliárd dollárt ér. A 66 darab F-16-os harci gépből álló légiflotta eladása a sziget védelmi képességének erősítését segíti elő a kínai fenyegetéssel szemben. Az 1949-ben függetlenné vált szigetország védelmi minisztériuma nem kommentálta a hírt.


Tovább nő a világgazdaság

A Nyolcak szerint a világgazdasági növekedés erőteljes marad annak ellenére, hogy az olajárak még inkább felszöktek Izrael és a libanoni Hezbollah konfliktusa nyomán. A hét vezető ipari demokrácia és Oroszország vezetői hétfőn véget ért szentpétervári csúcstalálkozójáról kiadott nyilatkozat szerint a „növekedés erőteljes marad, és szélesebb alapokra helyeződik”. Az olajárak a hét végén túlszárnyalták a hordónkénti 78 dollárt, miután Izrael offenzívát indított Libanonban az iszlám szélsőséges Hezbollah felszámolására, amely elrabolta két katonáját és rakétákkal lőtte északi részét.


Sírnak a bankok

A Magyar Bankszövetség az Alkotmánybírósághoz fordul a szektorra kirótt különadó miatt. A hitelintézeteknek a Magyar Közlönyben már megjelent törvény szerint a külön jogszabály szerinti állami kamattámogatással, kamatkiegyenlítéssel közvetlenül vagy közvetetten érintett hitelállomány alapján kamat- és kamatjellegű bevétel címén befolyt összeg után 5 százalékos járadékot kell fizetniük 2007. január 1-jétől. A bankok szerint a különadó ütközik az Európai Unió rendelkezéseivel.


Sarccal a Balaton felé

A hétvégén az adóhivatal országos akciója a Balaton környékére fókuszált, ahol az idegenforgalmilag frekventált helyszíneket vizsgálták. Az akció alapvető célja az idegenforgalmi, illetve közterületeken, valamint a piacokon realizálódó bevételek regisztrációjának vizsgálata, a foglalkoztatás szabályszerűségének ellenőrzése, valamint a bejelentési kötelezettségüket megszegő vállalkozások felderítése volt. A próbavásárlások során az esetek harmadában elmaradt a bizonylat kiállítása - fogalmaz a közlemény. A vétkesekre összesen 22,5 millió forint büntetés, esetenként pedig az üzlet bezárása vár.