Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IX. évfolyam, 38. szám, 2005. szeptember 23

Belpolitika

Németh S. Szilárd
Politikusok a ládában

A postaládákba bedobott politikai reklámanyagok ugyanúgy bosszantják a lakosságot, mint a többi kéretlen szórólap, ezért az adatvédelmi ombudsman a politikai marketing szabályozását előmozdító ajánlást fogalmaz meg - értesült a Hetek. 


Hubert József
Könnyítve szigorított teherviselés

Több pénz marad az adófizetők zsebében, ha a parlament elfogadja a kormány hétfőn beterjesztett ötéves adócsökkentési programját - ígéri Veres János. A pénzügyminiszter kincstári optimizmusát azonban sem az ellenzék, sem a szakemberek jelentős része nem osztja.


Csurka ellenzéke tanácstalan

Semmilyen változás nem lesz a MIÉP-ben - fogalmazott lapunknak Győri Béla szóvivő a Fővárosi Ítélőtábla keddi döntésével kapcsolatban, amely megsemmisítette Csurka István 2003-as pártelnökké választását, ugyanakkor semmire nem kötelezi az érintetteket. A „reformerek” egyelőre kivárnak, ám egy kérdésben biztosak: a MIÉP Csurkával soha nem jut be a parlamentbe. 


Hajdú Sándor
Lövések és kérdések Karcagon

Azért kellett meghalnia a múlt hét csütörtökön lövöldöző karcagi rendőrnek, hogy „örökre elhallgattassák”- állítja lapunknak a fiatalember édesanyja, aki szerint fia súlyos korrupciós esetre derített fényt. A katonai ügyészség és a kapitány is cáfolja az édesanya állítását. Karcagon a vizsgálat és a találgatás is tovább folyik: mi vezethetett a csendes őrmester halálához?


Újra vita a kisebb parlamentről

A tárgyalásokat kezdeményező SZDSZ-t Fodor Gábor és Gulyás József, az MSZP-t Göndör István és Wiener György, a Fideszt Salamon László, az MDF-et Féja András szakértő képviseli. A nyár elején kezdődött egyeztetés a tervek szerint az SZDSZ által javasolt modell megtárgyalásával folytatódik, a liberálisok 250 fős országgyűlés kialakítását ajánlják. A tárgyalássorozat eddig annyi eredményt hozott, hogy a pártok megállapodtak a vegyes (listás és egyéni választókerületi) választási rendszer fenntartásáról.


Október elsejei hatállyal új kézbe kerül a magyar Cora-lánc

Az áruház munkatársai szerint a vevő az amerikai Wal-Mart, a világ legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánca. A társaság hónapokkal ezelőtt már bejelentette, hogy be akar törni Közép-Európa piacaira. Szakértők kizártnak tartják, hogy erre a lépésre zöldmezős beruházással kerülne sor, sokkal valószínűbb, hogy a Wal-Mart egy, már piacon lévő társaságot vásárol meg, esetleg a Corát. A belga Delhaize-csoport érdekeltségébe tartozó társaság vezetése nem kommentálta a híreket. (Hetek)


520 ezer dollárért kelt el egy Rippl Rónai-festmény

Ernst Wastl, a budapesti V. kerületi Ernst Galéria tulajdonosa egy vasárnapi chicagói árverésen rekordáron vásárolta meg az eddig ismeretlen képet. A Kalitkás nő I. című festmény ára 50 000 dollárról indult, és ötperces licit alatt érte el a 122 millió forintnak megfelelő összeget. A most felbukkant változatot 1906-ban a Könyves Kálmán Szalonban rendezett aukción vásárolta meg Mayer Mór 200 koronáért. A mű 1947-ben került az Egyesült Államokba Bánóczi Dezső gyűjteményébe. (Hetek)


Rejtett poloskát találtak a Pest Megyei Illetékhivatalban

A hivatalvezető helyettesének irodájában éppen felújításokat végeztek, amikor a munkások az álmennyezetben egy kis lehallgatókészülékre bukkantak. A rendőrség jogosulatlan titkos információgyűjtés elkövetése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Ma egyébként az interneten böngészve pár tízezer forintért bárki vásárolhat ilyen rejtett eszközöket. Ezeket akár az utcán álló autóból is le lehet hallgatni, hatótávolságuk elérheti a több száz métert. (Hetek)


Gyurcsány Ferenc hadgyakorlaton

Eddigi legnagyobb hadgyakorlatát tartotta meg a múlt héten „Bevetési Irány 2005” névvel a Magyar Honvédség. A látványos gyakorlaton az ezerötszáz résztvevő mindegyike szerződéses katona volt, ezenkívül mintegy 300 gép- és harcjármű, valamint 17 repülőeszköz is települt a honvédség bakonyi harckiképzőközpontjába. A csütörtöki nyílt napon részt vevő Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a honvédség jövő évi költségvetési helyzete „megnyugtatóan alakul, alkalmas lesz arra, hogy biztosítsa a honvédség feladatainak hatékony végrehajtását”. (Hetek)


Többségi tulajdonban a Magyar Hírlap

Többségi tulajdonra tett szert a Magyar Hírlapban Széles Gábor és munkatársa, Vissi Mária, így rendeződni látszik a hányatott sorsú újság helyzete. A múlt héten startoló Echo TV után ezzel a nyomtatott sajtóban is terjeszkedik a milliárdos üzletember, aki egyes sajtóhírek szerint saját hírügynökség és egy újabb TV-csatorna indítását is tervezi. Széles célként a reklámbevételek és az eladott példányszám növelése mellett a kiegyensúlyozott, mindkét oldaltól egyenlő távolságra álló napilap létrehozását jelölte meg. (Hetek)


Szüreti razzia

Szüreti razziát tartott az APEH, 6 millió forint mulasztási bírságot szabva ki Tolna és Baranya megyében a 2005. szeptember 15-16-án tartott ellenőrzés során - közölte az adóhivatal. A „Szüret” regionális ellenőrzési akció célja elsősorban Szekszárdon a Szüreti fesztivál, valamint Baranya megyében a Pécsi napok rendezvényein értékesítő, illetve szolgáltatást nyújtó adózók bizonylatadási fegyelmének vizsgálata volt. Az akció ideje alatt 156 esetben ellenőrizték a bizonylat kiállítását, melyből 100 esetben állapítottak meg mulasztást. (Hetek)


Életmód

Gyurácz Ottilia
Divatos fejedelmi étkek

A bor készítésének, sőt fogyasztásának több évezredes tudománya van, a klasszis borokat magas árfolyamon jegyzik a világ tőzsdéin - nem csoda tehát, hogy idén a budai Borfesztiválon az ötvenezer látogató körében kiugróan magas volt a felsőfokú végzettségűek száma. A neves esemény olyan gasztronómiai kuriózumokat is felvonultatott, mint a szarvasgomba, amiből hazánkban is szép számmal terem, s kilójának ára elérheti akár az egymillió forintot is.


Béres-Deák Krisztina
Vidám ősz otthon

A tanév kezdetével felgyorsulnak a hétköznapok, s ilyenkor az egész családnak nagyon fontos, hogy igazi otthon várja ahhoz, hogy teljesítsen, sikerélményeket szerezzen a munkában. Ezért érdemes a lakás berendezésén is többször változtatni, s apró részletekkel feldobni a hangulatát. A változatosság gyönyörködtet, s megújítja az alkotókedvet.


Fókusz

Tóth Ágnes, Makki Marie-Rose
Arcpirító pirulaharc

„Ne vedd be” - hirdette annak a magzatvédő szervezetek és prominens személyiségek nevével fémjelzett, a múlt héten megrendezett demonstrációnak a plakátja, melynek aktualitását a kormány sms-kampányában közzétett két kérdése adta. Ezek egyike az abortusztabletta legalizálásáról, a másik pedig a harmadik gyermek neme megválasztásának lehetőségéről firtatta az állampolgárok véleményét.


Földvári Katalin
Élet a halálból

„Úgy éreztem, valami ősbűnt követek el” - nyilatkozza a Heteknek Albert Györgyi újságíró, akinek nemrég jelent meg depressziójáról írt könyve, a Miért pont én?


Szikora Márton
Kelet oszt, Merkel veszt

Napokkal a szavazóurnák lezárása után sincs egyértelmű nyertese a Németországban lezajlott vasárnapi választásoknak. A választási patthelyzet elhúzódó politikai válságot eredményezhet az Európa gazdasági motorjának tartott Németországban.


Gazdaság

Kovács Klára
Ez nem jött be

Egy látogatás, és minden megváltozik. Így is sommázhatnánk Joaquin Almuniának, az Európai Unió pénzügyi biztosának minapi budapesti vizitjét. A Veres János pénzügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatón a biztos bejelentette: az Eurostat nem fogadja el a magyar kormány „autópályatrükkjét”, s így a költségvetés hiánya nem csökkenhet az erre fordítható kiadásokkal, ami miatt a deficit jóval, akár több százmilliárd forinttal is magasabb lehet a tervezettnél. A döntés nagyobb súlyú, mint azt gondolnánk, hiszen így komoly veszélybe kerülhet az euró 2010-es bevezetésének álma - akár egy-két évvel is kitolódhat. Lapunknak nyilatkozó szakértők szerint is lényegesen kevesebb az esélye a közös valuta 2010-es bevezetésének, ám hozzátették, nem a dátum a fontos, hanem az, hogy a lehető legkisebb áldozatok mellett, stabil gazdasági környezetben váltsunk pénznemet. 


Negyedik nyugdíjpillér

Mégiscsak lesz kamatadó. 2007-től évi 50 ezer forintnál nagyobb kamat- vagy árfolyamnyereségre egységesen 10 százalékos adót vezetne be a kormány, amivel párhuzamosan hatályba léptet egy közösen kidolgozott tőzsdeélénkítő lépéssorozatot is. A csomag egyik fontos eleme a negyedik nyugdíjpillér, azaz a nyugdíj-előtakarékossági számla bevezetése.


Hajdú Sándor
Se pénz, se kolbász

Nehéz korszakát éli a Gyulai Húskombinát Rt., ahol a munkavállalók kedélyét tavaly ősz óta borzolja a menedzsment döntése. A vezetés az új, megváltozott követelményekre hivatkozva érvénytelenítette a dolgozók szerződését, miközben határozottan cáfolta azt az aggodalmat, hogy a döntés mögött egy nagyarányú létszámleépítés terve állna. Az idő azonban mégis az aggodalmakat bizonyította: 346 munkahely megszüntetését jelentette be a cégvezetés idén júniusban. „Válságmenedzselés” - ez a szó jellemzi a mai helyzetet, aminek megoldásába már az agrárminiszter is bekapcsolódott. A helyi „hírmondók” tudni vélik, hogy Csányi Sándor OTP-bankvezér a szegedi Pick Rt. felvásárlása után a gyulai üzemre is szemet vetett.


B.E.
Új hitel kisvállalkozásoknak

A napokban indult el a Mikrohitel Plusz program, amelynek célja, hogy a mikrovállalkozások beruházásait kedvezményes kamatozású - a mindenkori jegybanki alapkamat százalékával megegyező - beruházási hitellel segítse. 


Kardos Anikó
Csúcson a keleti blokk tőzsdéi

Kedvező inflációs tendenciára hivatkozva a héten újra kamatot csökkentett a Monetáris Tanács. Ennek értelmében szeptember 20-ától 6,25 százalékról 25 bázisponttal, kereken 6 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatlábat. Ezzel szemben az USA-ban az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed újabb, sorozatban tizenegyedik ízben emelte az irányadó kamatot, amely esésbe fordította a tengerentúli részvénypiacokat.


Háttér

Major Nóra
Krumplihéjfőzelék vacsorára

3 millió ember. Közülük 1 millió 200 ezer munkanélküli, több mint 1 millió roma, 20 ezer gyermek és 30-40 ezer budapesti hajléktalan. Ők Magyarország legnépesebb „szervezete”, a hazai létminimum alatt élők népes tábora. Molnár Gézáné, „az ország Andrea nénije” közel két évtizede küzd a szegény sorsú emberekért. Alapítványán keresztül reggelit, ebédet és ruhákat osztanak szét, illetve személyesen fogadják a betérő rászorulókat az országszerte több mint 220 LAÉT-képviseleten. Mint mondta, senkit nem küldenek el, aki hozzájuk fordul. 


Szegénységuralom

Nemcsak hazánkban, hanem világméretekben is egyre nagyobb a szegények és a jómódban élők közötti szakadék. Ma 1,1 milliárd ember megélhetésére kevesebb mint 1 dollár (200 forint!) jut naponta, de napi 2 dollárnál kevesebből él 2,5 milliárd ember, akik a világon megtermelt javak 5 százalékát birtokolják. Az ENSZ jelentése szerint szélsőségesen szegénynek 827 millióan számítanak, közülük a krónikusan alultápláltak száma meghaladja a 850 milliót! A volt szocialista országok - elsősorban az egykori szovjet köztársaságok - területén tapasztalható kirívó elszegényedés, valamint a Szaharától délre fekvő térségben jellemző fokozott elszegényedés miatt nem csökken, hanem nő az éhezők száma a világon.


Hit és értékek

Pelle János
A holokauszt lelkiismerete

Szeptember 20-án bécsi otthonában kilencvenhat éves korában meghalt Simon Wiesenthal. Bár nem volt vallásos, testét a hagyományt követve Jeruzsálemben temették el. Talán ő tette a legtöbbet azoknak a bűnösöknek a felkutatásáért és felelősségre vonásáért, akik a második világháború alatt zsidókat gyilkoltak. „Ha majd meghalok és találkozom azzal a hatmillióval, akiket a nácik meggyilkoltak, azt mondom nekik, én nem felejtettelek el benneteket. Küzdöttem azért, hogy az áldozatok emléke fennmaradjon. De legalább ilyen fontos az is, hogy az ellenségeinket se felejtsük el” - fogalmazta meg egyszer hat évtizedes küzdelmének lényegét.


Jeszenszky Ferenc
Mihez kell a nagyobb hit?

2005. szeptember 13-án az m2 közszolgálati televízió Záróra című műsorában egy érdekes kerekasztal-beszélgetésre került sor. Az egyik oldalon két Istenben hívő férfiú ült: Bolberitz Pál római katolikus teológiaprofesszor és Tóth Tibor professzor, a magyarországi kreacionista mozgalom egyik kiemelkedő személyisége. A másik oldalt az evolúcióelmélet két híve, Kampis György professzor, tudományfilozófus és Bence György professzor, az ismert filozófus képviselte. Az ő világnézetük nem került szóba, azonban a vita során elhangzottakból úgy tűnt, hogy mindketten az ateista materializmus követői.


Interjú

Tihanyi Péter
Bíbic és délibáb
Beszélgetés Aradi Csabával

Annak idején A tüske a köröm alatt című film készítőit Aradi Csaba esete ihlette, aki a nyolcvanas években kitiltotta a Hortobágyról a libázó elvtársakat. A fenyegetések ellenére megóvta a pusztát és annak gazdag élővilágát. A Hortobágyi Nemzeti Parknak a napokban nyugdíjba ment igazgatója tréfásan megjegyezte: feleségével jövőre ünneplik negyvenéves házassági évfordulójukat, de a Hortobággyal való találkozása megérte az aranylakodalmat is. 


Külpolitika

Széchey Noémi
Az öböl háborúja

Alig három héttel Katrina pusztítása után újabb vihar közeledik fenyegető sebességgel az Egyesült Államok déli partjai felé. A Rita hurrikán elől lapzártánkkor már több mint egymillió embert telepítettek ki a texasi partokról és Houstonból. Még nem tudni, hol és milyen erővel fog lecsapni a Katrina tombolásából is csak alig-alig magához tért térségre, miközben a Katrina okozta természeti, társadalmi és politikai károkkal is szembe kell még néznie az amerikaiaknak. A lapzártánkig ötös fokozatúvá erősödött Rita hurrikán érkezése előtt az Egyesült Államok több államában is szükségállapotot rendeltek el, és megkezdték a texasi és a louisianai partvidék evakuálását, ahol az amerikai hurrikánfigyelő szolgálat előrejelzései szerint a hurrikán „földet érése” a legvalószínűbb. Houstonban szerda estig egymillió embert evakuáltak - köztük több tízezer olyan embert, akit előzőleg Lousianából menekítettek ki -, miközben New Orleansban is felszólították az eddig visszatért embereket, hogy hagyják el a várost. Pedig Ray Nagin polgármester kezdeményezésére időközben több vendéglő és éjszakai bár is újranyitott a francia negyedben. Bush elnök, aki folyamatosan tájékozódik a hurrikánveszélyről, azt tanácsolta honfitársainak: készüljenek fel arra, hogy még a Katrinánál is erősebb viharral kell megküzdeniük a hétvégén.


Hetek-összeállítás
A főügyésznő kitálalt

A Vatikán segítségével sikerült eddigi rejtekhelyén megbújnia Ante Gotovinának, a szerbek elleni népirtással vádolt háborús bűnösnek - állítja Carla Del Ponte hágai főügyész. A Szentszék külügyi szóvivője szerint azonban az egyház jogilag nem számonkérhető.


Gyilkolt a madárinfluenza

Indonézia fővárosában, a 12 millió lakosú Dzsakartában már öten estek áldozatul az egyre inkább terjedő madárinfluenzának. Az indonéz állam egészségügyi minisztere járvánnyá minősítette a megbetegedéseket, az Egészségügyi Világszervezet pedig arra figyelmeztetett, hogy a vírus könnyen olyan világméretű járvánnyá fejlődhet, amely akár milliók halálát is okozhatja.


Hajthatatlan atomharamiák

A reményt keltő fejlemények után úgy tűnik, újra kudarcba fulladnak a világ két legveszélyesebb atomprogramjának megoldását célzó diplomáciai erőfeszítések. Észak-Korea két nappal a leszerelési megállapodás után azzal vádolta meg Washingtont, hogy atomtámadást készít elő a Koreai-félszigeten. Észak-Korea előzőleg ígéretet tett arra, hogy gazdasági támogatás és biztonsági garanciák fejében feladja atomfegyverprogramját. Órákkal a megállapodás után Phenjan már bejelentette, csak akkor hagy fel atomfegyverprogramjával, ha Washington könnyűvizes reaktorokat szállít cserébe. 


Bíbor terv Párizsban

Párizsban titkos forgatókönyvet dolgoztak ki arra az esetre, ha a madridi és londoni merényletsorozatokhoz hasonló támadások érnék a francia fővárost. A Libération című napilap szerint a röviden csak „bíbor tervként” emlegetett dokumentum arra a feltevésre épül, hogy ha valahol bekövetkezik egy robbanás, azt valószínűleg több detonáció is követi majd. A terv szerint ilyen esetben valamennyi metrójáratot azonnal ki kell üríteni a legközelebbi megállóban, és az utasokat a felszínre kell terelni.


Drog TV Hollandiában

Élő televíziós adásban akar egy holland műsorvezető heroint és más illegális kábítószert fogyasztani egy, a fiatalok hétköznapjait érintő témákkal foglalkozó show-műsorban. Még a kábítószer-használat szempontjából liberálisnak számító Hollandiában is felháborodást váltott ki a Lődd be és vedd be című éjszakai műsor terve, amely szerint a műsor vendége fiatalokkal beszélget a droghasználatról, miközben a műsorvezetők egyenes adásban akarnak „gyakorlati szex- és drogbemutatót” tartani. „Nem felháborodást akarunk kelteni, csak olyan témákról akarunk beszélni, amelyek a fiatalokat foglalkoztatják” - nyilatkozta a műsor producerének szóvivője. A kormányon levő jobbközép kereszténydemokrata párt az igazságügyi miniszter álláspontját kérte ki, mivel a hatályos holland törvények szerint a kemény drognak számító heroin birtoklása és használata is törvénybe ütközik.


Riport

Szobota Zoltán
Titokdiplomácia

„Az orosz-magyar kapcsolatok fejlődése megalapozhatja azt is, hogy a későbbiekben megnyíljanak az egykori szovjet archívumok a magyar tudósok előtt” - nyilatkozta a Heteknek Mihail Fradkov orosz miniszterelnök, aki a héten Budapesten járt. A gazdasági és más szinten megerősödő orosz-magyar kapcsolatoknak egyik sikerágazata az orosz állami levéltárakban négy éve zajló levéltári kutatások lehetősége. A Szovjetunió szétesését követő időszakban a szemfüles államok kihasználták az 1992 és 1995 között húzódó „paradicsomi állapotokat”, amikor boldog boldogtalan tonnaszámra vihette haza a rá vonatkozó levéltári anyagokat. Az angolokkal, amerikaiakkal ellentétben hazánk - máig tisztázatlan okokból - nem akarta pár száz dollárért, vagy néhány üveg konyakért cserébe begyűjteni vérzivataros időszakaink korszakos jelentőségű dokumentumait. 


Eperjesi Ildikó
Újragondolt kapcsolatok

Sok víz folyt le a Dunán és a Moszkva-folyón is azóta, hogy a rendszerváltás idején elhangzott a jelszó: Tovariscsi, konyec! Az elmúlt három évben rengeteg munkával sikerült ismét életet lehelni a szinte haldokló magyar-orosz kapcsolatokba, annyira, hogy idén a külkereskedelmi forgalom nagyjából eléri az 1989-90-es szintet. A héten Budapesten tárgyaló Mihail Fradkov orosz miniszterelnök a Heteknek elmondta: a kapcsolatok fejlődése megalapozhatja azt is, hogy a későbbiekben megnyíljanak az orosz archívumok a hazai tudósok előtt, akik szerint a magyar történelem sok homályos pontját világosabban láthatnánk az Oroszországban található történelmi dokumentumok segítségével. 


Dr. Turóczy Krisztián, Kabul Afganisztán
Hakim doktor története

Afganisztán történelmében most hétvégén tartottak először demokratikus választásokat. Az ide vezető út nem volt könnyű, és a jövő továbbra is kilátástalannak tűnik sok afgán ember számára, amint az alábbi élettörténet is mutatja. Dr. Mohammad Hakim Sahahival akkor ismerkedtem meg, amikor Afganisztánban egy nemzetközi NATO-támaszponton dolgoztam katonaorvosként. Először csak arra lettem figyelmes, hogy a tolmácsunk mintha konyítana valamit az orvostudományhoz. Rövidesen megtudtam, hogy eredetileg ő maga is a szakma egyik jeles helyi képviselője; mielőtt a mi tábori kórházunkba került mint angol- spanyol-pastu-dari tolmács, tizennégy évig sebészorvosként dolgozott, főleg Kabulban. Amikor arról kérdeztem, milyen út vezetett számára idáig, válaszaiból egy zavarba ejtő, megrázó világ rajzolódott ki. Következzen Hakim doktor története, ahogy néhány hónapja lejegyeztem.


Sport

Sebestyén István
Utolsókat rúgja a Fradi?

Eldőlt: az állam nem vállal szerepet az FTC anyagi helyzetének konszolidálásában. Ezzel a Várszegi-éra után kezdődött mélyrepülés legmélyebb pontjára juthat a patinás futballklub, hiszen október végéig mintegy 238 millió forint bankkölcsönt kell visszafizetniük a zöld-fehéreknek.


Vas János győztes bemutatkozása Dallasban

Nyáron szerződött az észak-amerikai profi jégkorongligában szereplő, Dallas Stars együtteséhez a magyar válogatott alapembere, Vas János. Az egykori Dunaferr-játékos az Edmonton Oilers ellen 6-4-re megnyert győztes mérkőzésen már be is mutatkozott az 1999-ben Stanley-kupát nyerő texasi gárdában az NHL előidényének keddi játéknapján. A magyar csatár a negyedik sorban kapott lehetőséget, és végigjátszotta a találkozót.


Gazsó József
Rekorder lesz a Milan szimbóluma

Így szól a mondás: a rekordok, azért vannak, hogy megdöntsék őket… Paolo Maldini, az AC Milan világklasszis hátvédje, ha pályára lép a Serie A vasárnapi fordulójában a Treviso ellen, akkor elmondhatja majd magáról, hogy nála senki sem játszott több meccset az olasz bajnokságban.


Szabadidő

Zsurkán Mariann
Victoria Beckham ír, de nem olvas

Victoria Beckham, a brit futballsztár, David Beckham felesége (ex-Spice Girls) készülő önéletrajzi könyve kapcsán nemrégiben exkluzív interjút adott a spanyol Chick magazinnak, melyben kifejtette, hogy egész életében nem sikerült még egyetlen könyvet sem elolvasnia. Igaz, 2001-ben talán ő írt egy ötszázhuszonnyolc oldalas bestsellert, Learning to Fly (Repülni tanulni) címmel, melyet természetesen a közeljövőben folytatni kíván. A Sunday Mirror című brit lap és Victoria rajongói sokkolónak tartották Beckhamné vallomását - ezek szerint férjének My Side (Az Én oldalbordám) című önéletrajzi regényét sem olvasta. A globális híresség beismeri, hogy Jane Austen-regényeken kívül még a „kortárs irodalom remekművét”, Bridget Jones naplóját sem forgatta a kezében. 


Zs. M.
Rázós játékok Ázsiából

Életveszélyes ázsiai játékok keringenek a gyerekek között mostanság. Amikor betiltanak egyet, mindig jön egy újabb változat. Példa erre a sokkoló toll is, ami egy gomb benyomásával 800 voltot bocsát ki, és szívbetegekre, gyerekekre nézve akár halálos is lehet. Nem lehet tudni, hol árulták/árulják, és milyen nagyságrendben jött be. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szúrópróbaszerűen megvizsgálta, és elájultak. Elvileg szeptembertől nem lehet árulni.


Laci bácsi konyhája

Benke Laci bácsi műsora a Magyar ATV-n látható minden hétköznap 12.05-től fél órán át, vasárnaponként pedig 13.05-től 13.35-ig. 


Színes

Vesémet egy lakásért

Egy harmincnyolc éves bécsi munkanélküli férfi úgy döntött, eladja az egyik veséjét 150 ezer euróért (37 millió forint), hogy az így szerzett tőkéből lakást vásárolhasson. „Speciális ajánlat. Kinek van szüksége a vesémre? Egészséges, nem dohányzó. Fix ár: 150 ezer euró” - olvasható a hirdetésben, melyet a földalatti vasút hirdetőhálózatába adott fel. Kicsit sok ez egy vesepecsenyéért... 


DUMA PLÁZA

Ne örülj nagyon az adócsökkentésnek. Ez olyan, mintha egy rabló pénzt adna vissza neked taxira.


Parlamenti petíciók e-mailben

Miközben az elektronikus kormányzat csupán internetes adó-visszatérítésekre való, az elektronikus demokrácia ennek jóval izgalmasabb unokatestvére. Az állampolgárokat ugyanis a politikai folyamat középpontjába helyezi. Nagy-Britannia- szerte folyamatosan állítják fel az „e-demokrácia”-projecteket az online problémamegoldástól az állampolgári vitafórumokon keresztül egészen az sms-ben küldött helyi önkormányzati tájékoztatásig. Sőt, a skót parlament lassan egy éve már elektronikus petíciórendszert is működtet. 


Öt év egyetem helyett hét év börtön

Szigorú szabályokat készülnek életbe léptetni Kínában a felvételi vizsgákon való puskázás megakadályozására. Jobb, ha a diák kétszer is meggondolja, mielőtt illegális módszerekhez nyúl az érettségin vagy a felvételin, mert könnyen lehet, hogy az öt év egyetem helyett hét évre a börtönben találja magát. Az állami felvételiken és angol nyelvvizsgákon csalásért kapható elzárás mértéke attól függ, hogy a „társadalomra milyen hatással van” az adott tett. 


Sírnak a magzatok

Új-zélandi kutatók állítják ezt, akik a terhesség utolsó harmadában lévő édesanyák magzatait vizsgálták ultrahangkészülékkel és a hozzá kapcsolt kamerával.  A mamák hasán kis hangerejű zajt játszottak le, és azt tapasztalták, hogy a pocaklakók síráshoz hasonló viselkedéssel reagáltak. Megváltozott a légzésük, szájuk kinyílt, arcuk remegett. Vizsgálataik szerint már a 28 hetes magzatok is tudnak sírni az anyaméhben. ()


Híd – kis és nagy mókusoknak is

„Én magam két halott mókust találtam két hónapon belül ezen az úton. Úgy éreztem, valamit tennünk kell” - nyilatkozta Karel Jakobec, a Csehország nyugati részén, a német határhoz közel fekvő Sokolov nevű város polgármestere. Ezért aztán a város 1500 euróért (369 ezer forintért) hidat építtetett - úgy vélik, a világon egyedülállót - a maroknyi állatkák megóvása érdekében. A két fa között hét méter magasan kifeszített kábelhíd ugyanis a város egyik hatalmas parkját kettéválasztó forgalmas úttesten ível át.


Csak semmi mosoly

A német állampolgároknak ezentúl nem kell mosolyogniuk az útlevélhez készített fényképeken. Az okirathoz szükséges fényképen „az illető arcának kell látszania teljes terjedelmében, a fején nem viselhet semmit, illetve a lehető legtermészetesebb arckifejezést kell mutatnia” - szól a német belügyminisztérium rendelete, melyet az új személyazonossági dokumentumok bevezetését megelőzően hat héttel tett közzé. „Bármennyire is kellemes látvány a széles mosoly, mégsem elfogadható” - olvasható a közleményben. Az eredeti arcképes fényképet - ahogyan eddig is - most is beragasztják majd az újfajta útlevélbe, ám digitális úton ráteszik egy chipre is. Németország az első olyan európai uniós állam, ahol megtörténik az elektronikus útlevél bevezetése, melyben kezdetben a polgárok arcvonásait fogják tárolni, 2007 márciusától pedig az ujjlenyomatukat is. Ez év augusztusában a brit hatóságok egy lépéssel még ennél is továbbmentek, ugyanis az útlevélkérelmezőktől azt kérték, hogy a fényképezés alatt legyen teljesen becsukva a szájuk, és a szemüvegüket is vegyék le. (AP - Joób Viktória)


Mi van a képen?

3. A Tour de France bajnoka, a győztesnek járó virágcsokorral