Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IX. évfolyam, 31. szám, 2005. augusztus 05

Belpolitika

Szlazsánszky Ferenc
Korlátozott demokrácia

Nem szeretnék olyan országban élni, melyről a Szent István-terv című könyv vizionál. „2002. szeptember 21-én Orbán Viktor meglátogatta a Professzorok Batthyány Körét, ahol is felvetette: a kör összeállíthatna egy írásművet. Legyen ez a mű iránytű, zsinórmérték a magyar emberek, a magyar politika számára - mondta. És ideiglenesen a Szent István-terv címet adta neki. A méltó feladatot a kör lelkesen elvállalta.” Alig több mint két és fél év elteltével megszületett a könyv. Nettó 140 oldal. Ha hozzátesszük, hogy nem kevesebb, mint 43 szerző jegyzi, megnyugodhatunk: professzoraink nem rokkantak bele az alkotás keservébe. Fejenként mintegy három gépelt oldallal járultak hozzá a nemzet felemelkedéséhez. 


Hetek-hírösszefoglaló
Médiacirkusz?

Folytatódik Molnár Csaba vesszőfutása. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Molnár Csaba alezredest és B. János alezredest hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással vádolja. Az alezredes és ügyvédje, Zamecsnik Péter cáfolták a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vádjait, miszerint a K&H-ügy előzményének tekinthető Pannonplast-ügyben született nyomozás-megszüntető határozat 2003. július 6-a után keletkezett. Ezt a fővárosi főügyészhelyettes 2003. július 3-án kelt levele, az Országos Rendőr-főkapitányság adatbázisa, az ügyben eljáró ügyész feljegyzése és három-négy rendőrtanú is bizonyítja.


Szabó szondája

Abszolút hasonlóságot kezdenek mutatni a két nagy párt képviselői, legalábbis ha alkoholszondát kezében lobogtató rendőrrel találkoznak. Fújnak rá. Eddig csak exkisgazda képviselők - Fenyvesi Máté és Vincze László - mondtak nemet a mentelmi jogukra való hivatkozással a szonda megfújására, de hétvégén csatlakozott e díszes társasághoz Szabó Zoltán szocialista országgyűlési képviselő is. 


Szlazsánszky Ferenc
Orbán sokat tanult, de nem eleget

- Nevezhetjük Kun Béláék hatalomra kerülését puccs-szerűnek, de ha objektíven nézzük, nem volt más szervezett erő, mint a két munkáspárt, ami képes lett volna a hatalom gyakorlására. Károlyi kelletlenül ugyan, de tudomásul vette a dolgok ilyen alakulását, és emigrációba vonult.


Életmód

Takács Gabriella
Ötvenéves a McDonald s

BigMac, rajzfilmfigurás gyermekmenük, 30 ezer gyorsétterem világszerte, és a jellegzetes, aranysárga M. A sokak szemében a fogyasztói kultúrát megtestesítő McDonald’s hálózata naponta ötvenmillió embert szolgál ki. A hamburgeróriás korosodik: a napokban tölti be ötvenedik életévét. A franchise-rendszerben működtetett cég - a globalizáció ellenzőinek fanyalgása ellenére - örökre rajta hagyta kéznyomát a világkultúrán. Egy, hat országban lebonyolított kutatás szerint a megkérdezettek közül közel kétszer annyian ismerték fel a „Meki” emblémáját, mint Krisztus keresztjét. 


Cserháti Ildikó
Strand, diszkó, alkohol

„Hajnali négykor jöttünk el a diszkóból. Itt aludtunk a parton. Ma még fürdünk, pihizünk, aztán este megyünk haza.” A siófoki szabadstrandon egy eldugottabb facsoport árnyékában féltucatnyi fiatal próbál úrrá lenni a másnaposság tünetein. Legtöbbjük 18 éves, túl vannak az érettségin, jöttek „kiereszteni a gőzt”, de van közöttük 16-17 éves is. „Mentek a szüleitekkel is nyaralni?” „Viccelsz? Nem azért - mert jól kijövök velük, meg minden -, de hogy velük menjek nyaralni? Második gimi óta a haverokkal lógok.”


Fókusz

Szobota Zoltán
Az utolsó fuvar

„Könnyű, nyári munka külföldön, akár nyelvtudás nélkül is, kiemelkedően magas fizetéssel!” Körülbelül így néznek ki azok a köztörvényes bűncselekményekre „balekokat” toborzó apróhirdetések, melyek vége számtalan esetben börtön, kínzások, verések, sorozatos nemi erőszak és feldolgozhatatlan lelki sérülések.  A Latin-Amerikában bebörtönzött hat miskolci fiatalember esete ismét ráirányította a figyelmet a különféle alvilági csoportok hazai ténykedésére, és sajnos nem utolsósorban honfitársaink naivságára is. A huszonéves fiúk egy miskolci hölgy által feladott álláshirdetésre jelentkeztek, majd annak nigériai származású, Spanyolországban tartózkodó élettársával kerültek kapcsolatba, aki dél-amerikai „ismerősei” részére szervezett drogfutárokat. Feladatuk az volt, hogy az árut a termelés helyéről eljuttassák a hálózat európai elosztóihoz, az ecuadori hatóságok azonban lefülelték őket, és büntetőeljárást indítottak ellenük. Módszer tekintetében a már évek óta jól bevált preparált cipőre esett a választás, melynek előnye, hogy a lábbeli üreges talpába egyenként fél kiló kokain fér.


Sebestyén István
Pénzkidobás állami módra

Pazarló egészségügyi fejlesztések, több százmillió forintért készített, porosodó tanulmányok, le nem hívott uniós pénzek, két és félszeres áron beszerzett minisztériumi kakaóbiztos számítógépek - ezekkel a címszavakkal lehetne összefoglalni az Állami Számvevőszék elmúlt hetekben elkészült jelentéseit.


Hazafi Zsolt
A Balaton visszahódítása

- Valóban, a Balaton olyan, mint a foci, amihez mindenki ért Magyarországon, amelyről mindenkinek van valami véleménye. Mi is úgy gondoljuk, hogy nemzeti kincs a Balaton, és sajnos nem azon a helyen áll ma, amely az adottságai alapján megilletné. Tisztában vagyunk azzal, hogy üzletileg akkor lehetnek sikeresek a Balaton környéki beruházások, így a mieink is, ha a tó a régi fényében tündököl majd, ha minőségi szolgáltatások lesznek a tóparton. 


K. M., H. Zs.
Szeszélyes vizeken

Pozitív várakozások, csalódott szobakiadók és még csalódottabb üzlettulajdonosok. Bár vannak, akik azt mondják, hogy mesterségesen gerjesztik a válságot. Ilyen a balatoni nyár. 2004-ben 9 százalékkal csökkent a balatoni vendégek és 13 százalékkal a vendégéjszakák száma, idén - még a szezon elején - a belföldi vendégforgalom 3 százalékos emelkedésére számítottak a szakemberek. Hogy a várakozásuk teljesül-e, az majd csak a csúcsidő után derül ki. 


Gazdaság

Kovács Klára
Csalóka, akár a délibáb

Manapság Szlovákiát sokan a gyorsan fejlődő ázsiai országok után „európai kistigrisnek” nevezik, a hazai adóreform vitája kapcsán pedig nem ritkán példaként állították a magyar gazdaságpolitika számára. Lassacskán azt is megszokta a fülünk, hogy egyre több multi választja inkább északi szomszédunkat a kedvezőbb adókörnyezetre hivatkozva. A kép azonban csalóka. Ott élő munkatársunk beszámolója is arról tanúsodik, hogy a lakosság többségének még mindig nem sikerült felfedeznie a gazdasági csoda kirobbanó jeleit. Sőt mi több, statisztikailag is igazolható, hogy Magyarországra az elmúlt időszakban közel négyszer annyi működő tőke érkezett, mint Szlovákiába, és mostanában sok nemzetközi vállalat is újra nálunk fekteti be a nyereségét. 


Major Nóra
Jogtalanul adóztatnak?

„Az Európai Unió tagországaiban egyetlen forgalmi típusú adó működhet” - hangzik a brüsszeli irányelv. Ehhez képest Magyarországon beszedik az általános forgalmi adót (áfa) és a helyi iparűzési adót is. Az ügyben érintettek nézetei szöges ellentétben állnak egymással: míg az OTP Bank és más nagyobb cégek a kormányra mutogatnak és a luxemburgi bírósággal fenyegetőznek, a kormány és a Pénzügyminisztérium (PM) továbbra is kitartóan érvel az iparűzési adó mellett. Sőt, a Heteknek nyilatkozó Kovács László uniós adóügyi biztos leginkább a csatlakozási tárgyalásokat lefolytató Orbán-kabineten verné le a port. Dióssy László, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke szerint azonban az önkormányzatok csak egyet akarnak: nem elesni az évi 330 milliárd forintot jelentő adóbevételtől.


Kardos Anikó
Tomboló bika a parketten

Mérsékelt mozgások jellemezték a nagyobb részvénypiacokat, töretlenül száguldott viszont tovább a BUX, amely 1,66 százalékos emelkedés után soha nem látott magasságban, 20255 ponton zárta a keddi kereskedést. Az újabb terroristatámadások nem gyakoroltak nagyobb hatást a piacokra. Amerikában Greenspan beszédére figyeltek a befektetők, aki fenntarthatónak minősítette a gazdasági növekedést, legnagyobb kockázati tényezőnek - nem meglepő módon - az energiaárakat jelölve meg. 


Háttér

Munkatársainktól
A magyar beteg

Ha esetleg a Real Madrid és az argentin válogatott közelgő magyarországi haknija azt az illúziót keltené bennünk, hogy a honi labdarúgásban minden a legnagyobb rendben, ne higgyük el! Nézzünk bele a szintén a napokban rajtolt, profinak titulált bajnokság fordulóiba, pillantsunk a válogatott eredményeire, esetleg, ha bírjuk, vegyük számba a klubok körüli gazdasági anomáliákat. Ha Végh Antal 1974-ben azt a címet adhatta könyvének, hogy „Miért beteg a magyar futball?”, akkor milyen diagnózist állíthatunk fel ma? Összeállításunkban azt kutatjuk, vajon hol romlott el a magyar foci.


Leslie Petrovics
Ki az Igaz?

Raoul Wallenberg születésnapján a budapesti Holokauszt Emlékközpontban köszöntik azokat, akik megkapták a Jad Vasem Intézet Világ Népeinek Igaza emlékérmét. Magyarországon eddig 662 személy, illetve család részesült ebben az elismerésben, amelyet azok kapnak, akik a vészkorszak idején életük kockáztatásával mentették üldözött zsidó honfitársaikat. Egy tavaly indított kezdeményezés nyomán most akár meg is duplázódhat a magyar „Igazak” száma, bár a Terror Háza Múzeum kutatása nem kis vihart is kiváltott.


Hetek-összeállítás
Elhallgatott kémjelentések Auschwitzról

Nehéz kérdést vetnek fel a legújabb holokausztkutatások: vajon menynyit tudtak, tudhattak a második világháború alatt az amerikaiak és a britek a nácik által elkövetett bűntettekről? A The New York Times-ban a múlt héten megjelent tanulmány szerzője, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egyik történésze azt állítja, hogy részben szakmai hozzá nem értés, részben viszont antiszemitizmus akadályozta meg, hogy a szövetséges hírszerzés átlássa, milyen mértékű népirtás készül Európában. 


Pécsi Tibor
Családtáborból a halálba

Augusztus 3-án emlékeznek meg a nácizmus cigány áldozatairól. 1941-ben a Német Birodalom területén mindenütt zárt táborokba gyűjtötték a cigányokat. Heinrich Himmler 1942 decemberében parancsba adta, hogy az összes gyűjtőtáborban lévő romát deportálni kell Auschwitz-Birkenauba, az úgynevezett cigány családi táborba. A deportálás 1943 márciusában meg is történt. 


Kánai András
Che Guevara: jelkép és gyilkológép

„Követeld a lehetetlent - a végső győzelem rád vár.” A világszerte híressé vált mondás Che Guevarától származik, kinek képmásán nemzedékek nőttek fel úgy, hogy valójában nemcsak az igazi arcát, hanem már az idealizált hősmítoszt sem ismerik, csak magát a lázadó ikont. 


Hit és értékek

Benke László
Vihart kavart a pápai elhallgatás

Pápaságának első komoly diplomáciai konfliktusába bonyolódott XVI. Benedek, miután - vatikáni hagyományokat követve - a terrorizmust elítélő egyik nyilatkozatában az áldozatok között felsorolt országok lajstromából „kifelejtette” Izraelt. Izrael állam és a Szentszék ennek kapcsán kirobbant vitája azóta indulatoktól sem mentes szócsatává mérgesedett, amelyet már nagy tekintélyű vallási vezetők igyekeznek csitítani. 


Hetek-összeállítás
Átokszeánsz a temetőben

Szélsőjobboldali rabbik egy csoportja kabbalista szertartás keretében halálos átkot mondott Ariel Saron izraeli miniszterelnökre. A temetői szeánszról készült felvételt az egyik izraeli televíziócsatorna is bemutatta. Egy másik rabbi a gázai kivonulásban részt vevő katonákat és rendőröket fenyegette meg végzetes betegségekkel és autóbalesetekkel. 


Interjú

Hazafi Zsolt, Hajdú Sándor
Siker, katasztrófa, vagy valami más

Ugyanazok a kérdések, merőben eltérő válaszok. Egyik álláspont szerint „akárki akármit mond, siker” a kétszintű érettségi rendszer és az ehhez kapcsolódó felvételi, míg a másik oldal úgy véli, a pszichológusok forgalmát növelték meg a kiborult diákok, szülők és pedagógusok. Az idei felvételiről kérdeztük Arató Gergelyt, szocialista országgyűlési képviselőt, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkárát és Sió Lászlót, a Fidesz Oktatási Műhelyének vezetőjét, az Orbán-kormány egykori oktatási államtitkárát. 


Külpolitika

Vagyim Arisztov
Robbanás a rozsdatemetőben

Augusztus első napján baleset történt az orosz Északi flottánál: egy üzemben elhelyezett, lebontásra váró atom-tengeralattjáró hajón (ATH) tűz ütött ki, majd ennek következtében robbanás történt. Egy munkás a helyszínen, egy másik pedig a kórházba szállítást követően meghalt. Az esetnek nincsenek a környezetre - Szeverodvinszk városra és annak lakóira - káros következményei.


Széchey Noémi
Három hetet kapott

Lezuhant a helikopterével John Garang, Szudán alig három hete kinevezett alelnöke. Halálával annak az idén januárban kötött békemegállapodásnak a kimenetele is megkérdőjeleződik, mely a több évtizedes polgárháború lezárására jelentett volna esélyt az afrikai országnak. A tragédiát követően újra fellángoltak a zavargások.


Torontói csoda

Földet érését követően túlfutott a kifutópályán és kigyulladt az Air France kedden este Párizsból Torontóba érkező 358-as járata. A kanadai közlekedési miniszter csodának minősítette, hogy kevesebb mint két perc alatt, még a tűz továbbterjedése előtt, mind a 297 utast és a 12 fős személyzetet is komolyabb sérülés nélkül sikerült az utasszállítóból kimenteni, miután az a szomszédos autópályát övező árokban megállt. Az Airbus 340-es típusú repülőgép erősen viharos időben érkezett a torontói Pearson nemzetközi repülőtérre, és a szemtanúk szerint landolás közben villám csapott az utasszállítóba. Negyvenhárom személy könnyebb sérülést, elsősorban füstmérgezést szenvedett, köztük a kapitány is, aki - mielőtt kórházba szállították volna - maga járta végig a gépet, és győződött meg arról, hogy valamennyi utasa és beosztottja elhagyta a lángokban álló gépet. (Hetek)


Busa Viola
Megállt az idő

A szigorú vahabita szokásoknak megfelelően pompa nélkül, egy köztemető jeltelen sírjában helyezték örök nyugalomra a napokban elhunyt szaúdi uralkodót. Fahd király több mint két évtizedes uralma alatt országa - és saját családja - mesés gazdagságra tett szert, ám utóda, Abdullah koronaherceg olyan időszakban veheti át a tényleges uralmat, amikor a térségben Irán vezetésével új lendületet kaptak a fundamentalista iszlám mozgalmak. A héten újra indított teheráni atomprogram okozta fenyegetés miatt az Egyesült Államoknak továbbra is szüksége van az egykor megbízható szövetségesére.


Lukács András
Emberek feketében

Az a tény, hogy a John Roberts legfelsőbb bírósági jelölése kapcsán az Egyesült Államokban kibontakozott vita elsősorban a bíró abortusszal kapcsolatos nézeteiről folyik, jól mutatja, hogy a Legfelsőbb Bíróság egyre inkább élet-halál kérdéseiben dönt. ( Hetek, 2005. július 29.) Olyan alapvető kérdésekben próbál jogi eligazodást adni, mint az élet kezdetének vagy végének meghatározása. Nincs ez másként Angliában sem, ahol a Legfelsőbb Bíróság a napokban döntött arról, hogy meddig lehet egy magatehetetlen embert gépekkel életben tartani.


Riport

Hajdú Sándor
Ahol a part szakadt Moldvában

Erdélyt a gyimesi Kárpátokon keresztül elhagyva Moldvába jutunk. Ebben a völgyben folyik a Tatros, abba meg a Petki, a Tarhavas, a Vuha, a Bálványos, a Hidegség, a Görbe, az Ungra, a Sötét, a Cehere, a Bán, a Sás, a Csühés, a Palánka, a Sulta patak - és ezt még folytathatnánk több mint hatvanszor. A Tatrost ugyanis ennyi patak táplálja a felső folyásánál, néhány hete pedig az özönvízszerű áradást okozta: vasbeton hidakat, vasúti töltéseket és házakat sodorva el a völgyben, Gyimesbükktől Ágas, majd Kománfalva irányában. Ma is mindenütt láthatók a szörnyű pusztítás nyomai.  Két héttel a pusztító áradás után, az errefelé szokatlan kánikula nehezíti a kitelepítettek életét, a helyreállítás munkáját. Érkeznek a segélyszállítmányok az árvíz sújtotta területekre, köztük jelentős a magyar segítség is. Stábunk egy nyolc tonna élelmiszer-szállítmányt a helyszínre juttató egyházi segélyszervezetet kísért el Bákóba.


Sport

A Jégember nyerte a jubileumi futamot

Kerek évfordulót ült a Hungaroring, ugyanis a 20. Magyar Nagydíjat rendezték meg a hétvégén a Hungaroringen. A világbajnokságban vezető Fernando Alonso nagy előnye ellenére is óvatosságra intett a verseny előtti esély latolgatása során: „Szerezhetek tíz pontot, miközben a riválisom Räikkönen egyet sem, de a fordítottja is megtörténhet.” Nos, a második verzió valósult meg a vasárnapi futamon. 


Gazsó Jószef
Robinho és Baptista a galaktikában

A kilencszeres BEK-, illetve BL-győztes Real Madrid is megkezdte nyári nagybevásárlását. Szurkolói nyomásra Florentino Perez elnöknek muszáj volt mélyen a zsebébe nyúlnia, mivel egy ilyen nagy múltú klubnál nem történhet meg az a szégyen, hogy két sikertelen idény után a harmadikat is trófea nélkül fejezzék be.


Vizes sikerek

A vasárnap Montrealban befejeződött 11. FINA-világbajnokságról a szenzációs teljesítményt nyújtó Cseh László három éremmel térhetett haza. A tavalyi athéni olimpián sérülése miatt „csak” bronzérmet szerző klasszis 100 méter háton harmadik lett a szám két specialistája, Peirsol és Bal mögött. 200 méter vegyesen - bár Európa-rekordot úszott - másodikként ért célba, itt a nagy rivális Phelps diadalmaskodott. 400 méter vegyesen azonban már nem talált legyőzőre, és egy újabb Európa-csúcs felállítása után ő állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Az amerikaiak elleni sikerüknek köszönhetően női vízilabdázóink 1994 után lettek ismét a világ legjobbjai. A címvédő férfiak elveszítették a döntőt a szerb-montenegróiakkal szemben, de teljesítményük így is tiszteletre méltó. Fotó: Reuters


Szabadidő

Eperjesi Ildikó
Csoda Zsámbékon

Július idusán nem kis meglepetést okozott, amikor Avishai Cohen a Zsámbéki Jazz Openen fellépett Triójával. A 20. század egyik legnagyobb hatású jazz-zenészének tartott Avishai megdöbbentő tehetsége dacára nem kíván sem szexszimbólum, sem spirituális vezető lenni. Nem akar kibújni a bőréből, mint a könnyebb zenei műfajok számos képviselője, hogy az emberek személyiségének mélyrétegeit bombázza illegálisan.  Nem, Avishai Cohen „csak” zenélni akar és zenét szerezni, a maga örömére. Ha mások meghallgatják, az csak ráadás. Még az sem foglalkoztatja különösebben, hogy a világ egyik legnagyobb basszistájaként tartják számon. A különbség különösen szembetűnő, ha az ember elmegy más, Magyarországra látogató jazznagyságok koncertjeire, ahol egyes sztárok zavartalanul közlik előadás közben, hogy épp véget ért kéthetes kalandjuk egy angol hölggyel (ebből született az egyik szám), és most szívesen vigasztalódnának egy magyar lánnyal. Történelmi lehetőség, hogy a legközelebbi CD-n egy magyar női név szerepeljen… Avishai ezzel szemben az édesapjáról írt egy izgalmas darabot. Ugyancsak feltűnő, hogy a Trio másik két tagja is (Sam Bar-sheshet billentyű, Mark Guiliana dobok) kizárólag ásványvizet fogyaszt koncert előtt és alatt, nem úgy, mint más, a megfelelő alkoholszint nélkül „működésképtelen” zenészek. 


Az egészség itala

A kanadai Maya Bev, a Nyugat-ontariói Egyetem kémikus professzor asszonya amerikai és brit kollegáival közösen végzett legutóbbi kutatásainak eredményei azt mutatták ki, hogy immunrendszerünk elérte teljesítőképessége határát. Májunk és vesénk már nem képes megbirkózni külső segítség nélkül súlyosan szennyezett környezetünkkel, természetellenes étrendünkkel, túlfinomított, túlédesített, túlsütött, génmódosított és hormonkezelt ételeinkkel, a bennük lévő tartósítószerekkel, aromákkal, színezékekkel s a gyógykezelések kapcsán szedett gyógyszerek káros mellékhatásaival. A kanadai Flora Health természetgyógyászati cég együttműködve a professzor asszonnyal - aki hamarosan hazánkba látogat - kifejlesztette a Flor-Essence elnevezésű egyénre szabott méregtelenítő szert, amely a világ több mint 25 országában és már hazánkban is kapható. A Green Team Kft. által forgalmazott Flor-Essence sűrítmény, illetve tea fokozatos hatáskifejtésével - ellentétben az eddig ismert hasonló célú termékekkel - nemcsak megtisztítani segíti a szervezetet a mérgektől, hanem egyensúlyba is hozza és megerősíti az immun- és salakanyag-ürítő rendszert. (P. R.)


Laci bácsi konyhája

Benke Laci bácsi négyszeres olimpiai bajnok, legendás mesterszakács és mestercukrász, többek között a Gundel étterem volt séfhelyettese és a Gundel Károly Vendéglátó Technikum egykori tanára. Akik nemcsak elképzelni, hanem látni is szeretnék, miként készülnek el Laci bácsi remekművei, együtt főzhetnek vele a televízión keresztül. Műsora a Magyar ATV-n látható minden hétköznap reggel 8.10-től 8.20-ig és 12.45-től 12.55-ig, vasárnaponként pedig 13.05-től 13.35-ig. 


Színes

Fókaáriák

Egy ausztrál kutatónő két ritka fókafaj hím egyedeire bukkant a Déli-sarkon. Nem kis meglepetésére fültanúja lehetett, amint az állatok teljes melódiák eléneklésével próbáltak udvarolni a nőstényeknek. Tracey Rogers, a sydney-i állatkert munkatársa elmondta, hogy az akár három méter hosszúra is megnövő, borotvaéles fogakkal rendelkező leopárdfókák agresszív megjelenését különleges tulajdonságuk enyhíteni képes. „A magányos hímek olyanok, akár az operaénekesek - nyilatkozta. - A víz alatt, miközben finoman ide-oda himbálóznak, érzelmes énekeket énekelnek, melyek messzi távolságba, akár negyven kilométerre is elhallatszanak.” 


DUMA PLÁZA

Az Erőleves legyen veled! 


Keserű csokoládé – édes élet

Úgy tűnik, a fekete csokoládé nemcsak léleksimító, de vérnyomáscsökkentő hatással is bír. Az American Heart Association tanulmányából kiderül, hogy a csokoládéban is találtak olyan flavonoid nevű vegyületet, mely segíti a vérerek kiegyensúlyozottabb működését, s talán a szívbetegségek kockázatát is csökkenti.


Túlélőkészlet a metrón

Londonban a sorozatos merényletek nyomán fellendült az úgynevezett tömegközlekedési túlélőcsomagok eladása, mondja e készletek tervezője. A túlélőcsomag olyan kicsi, hogy még egy női retikülben is elfér. Tartalma egy maszk, amely a por kiszűrésére alkalmas, egy zseblámpa, egy síp, egy üveg víz és egy pár fertőtlenítő törlőkendő


A jótékony rekord

Saját Guinness-rekordját döntötte meg az a hetvenkilenc éves észak-afrikai férfi, aki 350 alkalommal adott már vért. A rekorder, Maurice Creswick azonban ezzel az eredménnyel sem elégedett. Célja a 365 alkalom elérése. „A további 15 véradás már gyerekjáték lesz. De most szeretnék inni egy csésze teát” - nyilatkozta a nagy esemény után a SAPA hírügynökségnek. Creswick azt is elmesélte, hogy tizenegy évvel ezelőtt szemtanúja volt, ahogy egy villamos belerohan egy autóba Johanessburgban. „Öt ember utazott a kocsiban. Fehér ruhát viseltek, mivel épp teniszezni indultak. A baleset után a ruhájuk skarlátvörös lett. Ekkor fogadtam meg, hogy soha nem fogok tétlenül állni, ha látom, hogy valakin segíthetek” - idézi őt a SAPA. Robert Crookes, az Észak-Afrikai Nemzeti Vérellátó Központ igazgatója üdvözölte Creswick önzetlenségét. „Mérföldkő ez a véradás történetében Észak-Afrikában, de az egész világon is. Ő az első ember, aki 350 pint vért adott, minden ellenszolgáltatás nélkül. Mr. Creswick hőstettet hajtott végre, ezért került be a Guinness Rekordok könyvébe.” (AFP)


A jódli reneszánsza

A „yo yo yo lue lu” hangja, mely a távoli völgyek és havas csúcsok látványát idézi fel, manapság a svájci városok ipari körzeteiben hallatszik. A jódlizás reneszánszát éli a gyökereit kereső városi generációban. A jódli már 1965-ben bemutatkozott a világnak egy Julie Andrews-musicalfilmben. A lírai énekléssel ellentétben a jódlizás egy nonverbális technika, amely éles átmenet a mély „mellkasi” és a magas „fej”-hangok között - összefűzve az egyszerű szótagokat egy energikus és egyedi rezonanciával. A máig fennmaradt technikának megvan a maga századokra visszatekintő eredete, amikor is a kiáltás messze hangzó kommunikációs forma volt az alpesi pásztorok és távoli hegyi közösségek között.


Mi van a képen?

3. Drágám, a legóm marha nagy lett!