Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VIII. évfolyam, 27. szám, 2004. július 02

Belpolitika

Munkatársunktól
Újra osztják a zsugát

Ha forradalmat nem is, de forrongást kiváltott, és a régóta esedékes tisztújítást is előrehozta az európai parlamenti választásokon elszenvedett vereség a szocialistáknál. A párt modernizálásának szükségességével mindenki egyetért, a módokról és a személyi konzekvenciákról viszont még folyik a vita. A pártelnöki posztot Hiller István nyerheti el, de a Gyurcsány Ferenccel való szoros szövetsége miatt ez miniszterelnök-jelölti cserét is magával hozhat, ami természetesen Medgyessynek nem túl szimpatikus. A miniszterelnök a fiatalokban keres partnert, ezenkívül több vezető szocialista sem szimpatizál az „egyet fizet, kettőt kap” elvvel.


Sebestyén István
Tőkeinjekció a kórháznak

A kiskunhalasi lehet az első olyan kórház Magyarországon, amelynek működtetését egy jelentős mértékű tőkebevonást is végrehajtó, külső szakmai befektető veszi át. Ehhez már csak a lapzártánk után sorra kerülő - minden bizonnyal igenlő - önkormányzati döntésre van szükség. Egy hattagú konzorciumot képviselve a HospInvest Rt. három év alatt 1,7 milliárd forintot, majd további 800 milliót fordít a kórház épületének felújítására, valamint eszközbeszerzésre, és ezzel a 130 ezer ember betegellátását végző intézmény minden tekintetben 21. századi színvonalúvá válik. Az egészségügyi kormányzat modellintézményként tekint az átalakuló kórházra.


Hajdú Sándor
Kettős állampolgárság a gyógyír

Több mint kétszázezer aláírás gyűlt össze a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) kezdeményezésére. Az akció célja, hogy a kettős állampolgárság kérdésében ügydöntő népszavazást írjon ki a köztársasági elnök. A javaslat komolyan megosztja a pártokat, illetve a határon túli magyarok képviselőit is.


Szobota Zoltán
Ki csinálja a fesztivált?

A jobboldali napi sajtó legújabb összeesküvés-elméletében Juszt László és Demszky Gábor feleségeiken keresztül markolnak föl 135 millió forintot a Miniszterelnöki Hivataltól (MeH). 


Fókusz

Major Nóra, Vizin Balázs
A pénz beszél, az elnök megy

A Budapesti Értéktőzsde többségi tulajdonosainak kérésére a héten lemondott Jaksity György tőzsde-elnök. A keddi közgyűlésen az osztrák tulajdonosok döntöttek utódjáról. Erről és a „pénz természetéről” beszélgettünk a távozó elnökkel.


Mérő Miklós
Messze még a győzelem

Idézetek az AP és a Reuters hírügynökségek hét elején egyszerre kiadott tudósításaiból:  Ijad Allavi történelminek nevezte az eseményt, és hozzátette: az irakiak már képesnek érzik magukat a biztonsági helyzet ellenőrzésére. Elmondta, hogy ő kérte a hatalomátadás előrehozatalát, hogy az irakiak minél hamarabb maguk irányítsák a sorsukat. Kijelentette: »Az átmeneti kormányzatnak eltökélt szándéka, hogy januárban megtartsák a választásokat.« Végezetül hangsúlyozta, hogy az Irakban kiontott vér jó célt szolgált: a demokrácia és a szabadság megteremtését. Paul Bremer rövid beszédében elmondta: az irakiak jelezték, hogy készek a szuverenitás átvételére, és ehhez az amerikaiak hozzájárultak. Az amerikai tisztviselő már aznap távozott az országból.”


Gazdaság

Vagyim Arisztov
Jukosz-ügy: folytatása következik

Csoda történt az orosz értékpapírpiacon: a gazdasági mutatók bárminemű pozitív elmozdulása nélkül az értékpapírok árai pillanatok alatt 34 százalékot emelkedtek. Ez a gyorsaság főként a legnagyobb orosz olajtársaság, a Jukosz részvényeire volt jellemző, melyek az elmúlt év során folyamatosan veszítettek értékükből. A történtek hátterében egy különös esemény állt: azon a bizonyos napon Vlagyimir Putyin azt találta mondani egy sajtókonferencián, hogy „az orosz kormány nem érdekelt az olyan vállalatok csődbe jutásában, mint a Jukosz”. Mindez egyfelől újfent azt bizonyítja, milyen tekintéllyel rendelkezik az orosz elnök, másfelől azt is, hogy az országban bármely - még a legnagyobb - cég is szorosan függ az államhatalom jóindulatától. A Jukosz azért került a figyelem középpontjába, mert a napokban elkezdődött Mihail Hodorkovszkijnak, Oroszország leggazdagabb emberének, a Jukosz elnökének a pere. A megfigyelők szerint nem csak egyszerű jogi eljárásról van szó, Hodorkovszkij politikai támadás áldozata. 


Erdei Judith
A magyarok több mint fele otthon marad

A felnőttek közel 40 százaléka készül nyaralásra. A legtöbben valamelyik tengerpart felé veszik az irányt, de ha erre nincs keret, akkor egy hosszú hétvégére „leruccannak” vidékre. A GfK Piackutató Intézet húsz országban végzett felmérést az emberek utazási szokásairól. E szerint a tengerparti strandokra általában inkább a városi lakosok vágynak. A szabadságukat otthon töltők főleg falun, mezőgazdasági területeken élnek. A 18-30 éves korosztály sokkal nagyobb arányban kedveli a tengerparti nyaralást, mint az 50 éven felüliek. A magyar felnőttek 42 százaléka tervez nyaralást a következő tizenkét hónapban. Közülük legtöbben belföldön szándékoznak pihenni, ami nagyrészt az üdülési csekkeknek és a hazai turizmus minőségi fellendülésének köszönhető. A külföldre utazók leginkább Horvátország, Görögország, Spanyolország, majd Ausztria és Olaszország tájait keresik fel.


Nagy Lajos
Előny a balti államoknál

Történelmi lépésre szánta el magát Észtország, Litvánia és Szlovénia: beléptek az euró előszobájának tartott ERM-II árfolyamrendszerbe, azaz az euróhoz kötötték valutájukat. Ha minden sikerül, az említett országokban 2007-től a közös európai pénz lesz a fizetőeszköz. A magyar kormány legújabb elképzelése szerint hazánk 2010-ben csatlakozik az euróövezethez, így várhatóan Cseh-, Lengyelországgal, illetve Szlovákiával közösen 2008-ban érik meg a helyzet az ERM-II-be való belépésre. 


Kardos Anikó
Újra a csúcs felé tör a BUX

Emelkedő tendencia mutatkozott a tőzsdéken az elmúlt kereskedési héten, elsősorban az iraki hatalomátadás zökkenőmentes lebonyolódásának örülhettek a befektetők. Az olajár kéthónapos mélypontra süllyedt, miután az iraki olajexport újraindult, és a norvég sztrájk is befejeződött. Ennek a légitársaságok befektetői látták legnagyobb hasznát a héten, kevésbé jól jártak az autógyártókba fektetők; a kamatemelési kilátások miatt forgalomcsökkenéstől tartanak a szektorban. 


Háttér

Tihanyi Péter
Szegény gyerek a kastélyban

„Egy új világhoz kell hozzászoknunk, ez kétségtelen. Be kell festeni a hajad, a legdrágább öltönyt kell fölvenned, a legújabb kocsiba kell ülnöd, különben azt mondják: bácsikám, húzzon el innen.” 


Pécsi Tibor
Lovag lett Simon Wiesenthal

A híres nácivadász bécsi otthonában vette át az angol királynő által adományozott tiszteletbeli lovagi címet. A kitüntetett nem használhatja a „Sir” titulust, de az elismerés méltán illeti meg hatvanéves tevékenységéért, amelyet az indoklás szerint az emberiség szolgálatában töltött. 


Erdei Judith
Császári gyógyfürdővárosok

Jól megy mostanában a cseheknek! Potenciális foci Európa-bajnok-jelöltek, Budapestet megelőzve fővárosuk üzleti és kulturális központtá vált, és a gazdaság egyik fő bevételének számító turizmusból is jóval nagyobb szeletet kapnak a tortából, mint mi. Amit talán kevesen tudnak, hogy gyógyfürdővárosaik is keresettebbek, híresebbek és patinásabbak a magyarországi gyógyvizeknél. A közismert Karlovy Varyba és a méltatlanul ritkán említett Teplicébe invitáljuk a nem szokványos üdülésre vágyókat. 


Hit és értékek

Tóth Ágnes
Lombik életre-halálra

Noha Magyarországon 100-150 ezer párt érint a meddőség, csak kevesen vannak tisztában az orvosi kezelés mibenlétével, s ennek alapján az egész jelenséget érintő etikai, jogi és szakmai aggályokkal. Nyilván komoly üzleti érdekek is közrejátszhatnak abban, hogy a köztudatban elég erősen él a mesterséges megtermékenyítés mindenhatóságába vetett hit - sokan azt gondolják, ez a „holtbiztos” menedék, amikor már minden egyéb próbálkozásuk kudarcba fulladt. Mindezeket figyelembe véve a sokoldalú felvilágosítást tűzte ki célul egy nemrégiben megrendezett, nagyszabású szakmai konferencia.


Külpolitika

Hetek-összeállítás
A függetlenség napjai

Két nappal a bejelentettnél korábban és visszafogott külsőségek mellett adták át az amerikaiak a hatalmat Irakban az új átmeneti kormányzatnak. A változások nagyobbrészt szimbolikusak, hiszen az országban továbbra is 160 ezer külföldi katona állomásozik majd, természetesen saját parancsnokság alatt, míg Ijad Allavi frissen kinevezett iraki miniszterelnökre vár a feladat, hogy újjászervezze a koalíciós erők által feloszlatott katonai egységeket. Ezekre pedig sürgősen szüksége lehet, mivel az amerikaiak értésére adták, hogy az iraki civilek elleni támadások elhárítása már az új, helyi adminisztráció feladata lesz. A koalíciós parancsnokok azonban fenntartják a jogot arra, hogy bárhol fellépjenek a terroristákkal szemben. Az Egyesült Államok, elsősorban pedig Bush elnök legfontosabb rövid távú célja az, hogy olyan eredményeket mutasson fel, amelyek megindokolják a hazai közvélemény előtt a több mint 800 amerikai katona áldozatát, akik életüket adták Irak demokratizálásáért.


Hetek-összeállítás
Rókák a tyúkketrecben

Tizenöt percre volt szükségük az uniós vezetőknek ahhoz, hogy a portugál miniszterelnököt jelöljék az Európai Bizottság új elnökének rendkívüli csúcstalálkozójukon Brüsszelben. Megkezdődött ugyanakkor a többi tisztség elosztása is - az EU-ra jellemző módon - a háttérben.


Széchey Noémi
Véget ér az intifáda?

Véget ér az intifáda? - teszik fel az utóbbi időben egyre gyakrabban a kérdést közel-keleti elemzők és politikusok, abból fakadóan, hogy március óta a palesztinoknak egyetlen öngyilkos merényletet sem sikerült végrehajtaniuk Izrael területén - annak ellenére, hogy a Hamasz széles körű bosszúhadjáratot hirdetett, miután az izraeli hadsereg a tavasszal likvidálta a palesztin terrorszervezet első számú vezetőit - írja a World Net Daily konzervatív internetes lap.


Eperjesi Ildikó
Chirac nem kér a törökökből

A normandiai partraszállás hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett júniusi ünnepségek békéltető hangneme nyilvánvalóan nem tudta feledtetni az Amerika és Európa közötti jelenlegi éles ellentéteket. George Bush amerikai elnök ötnapos európai útját megkeserítette, hogy a franciák továbbra is dacolnak az Irakra és Afganisztánra vonatkozó amerikai tervekkel. A hét eleji isztambuli NATO-csúcstalálkozón aligha sikerült orvosolni a megosztást az Egyesült Államok és az EU között, amit csak fokoz, hogy az Atlanti-óceán két partján merőben mások az elképzelések Törökországról és a Közel-Kelet demokratizálásáról is. 


Négykeréken

Közúti agresszorok

Hazánk közútjain is egyre nagyobb teret nyer az agresszív autóvezetési stílus, melyet nem lehet pusztán a felgyorsult élettempóval magyarázni, okai igen szerteágazóak. A magyar társadalomban tapasztalható elidegenedés és mások érdekeinek a figyelmen kívül hagyása közlekedésünk területét sem hagyja érintetlenül. A „nekem csak jogaim vannak, másoknak pedig kötelességük” magatartásforma igen veszélyes az olyan társasjátékokban, mint a közúti közlekedés. 


Pótolhatatlan az emberi orr

Az autógyártásban már szinte mindent automatizáltak, viszont még nem találtak fel olyan „műorrot”, amely finomabban érzékelné az autók illatát, mint az ember.


Király Sándor
Netes útvonaltervezők

Ismeretlen úti cél elérését segítő navigációs rendszer beépítése az autókba még ma sem olcsó mulatság. Akinek viszont van internetelérési lehetősége, az az ingyenes útvonaltervező programokkal sok pénzt spórolhat meg, hiszen nem kell egyetlen alkalom miatt térképet vásárolnia.


Publicisztika

Csizmadia Ervin
Az elkülönülés ára

Az európai parlamenti választások után - azt hiszem - sok minden megváltozik. Pártjaink egy részén belül komoly forrongás indult meg, különösen a szocialistáknál vagy az MDF-nél. De ennek a választásnak van egy - azt elmúlt hetekben kevésbé érintett - tanulsága is. Mégpedig az, hogy talán az elemzőknek is érdemes újragondolniuk a saját preferenciáikat. Néhány éve az számított valakinek, aki „őszintén és kőkeményen” kimondta, hogy a „másik oldal” emberei antidemokratikusak, antiliberálisok, nacionalisták, kommunisták, fasiszták és mindenféle csúfságos emberek. Nem is olyan régen az elemzők maguk is táborok szerint rendeződtek el; voltak fideszes, MSZP-s és SZDSZ-es politikai szakértők (MDF-es szakértőről valamiképpen kevesebbet hallottam). Most, hogy olyan választási eredmény született, amilyen, nekünk elemzőknek is minden eddiginél komolyabb sanszunk van arra, hogy kilépjünk a megszokott szerepünkből. Talán véget érhet az a folyamat, amely az elemzőket is politikai irányzatok szerint tagolta.


Riport

Somorjai László
A mokányok földjén

Európa talán leggazdagabb, egyben legszegényebb része. Az Erdélyi-érchegység szélén található eldugott táj, amelynek lakói szikár, hegyi emberek: a mokányok. Elszórtan fekvő, szalmazsúpfedeles házakban laknak, ahova soha nem kopogtat be a gázszámlás. Az áramot se kapcsolják ki soha az elmaradt számlák miatt - merthogy villanyáram sincsen, este pedig a Mindenható kapcsolja fel az égi lámpást. Olyan, magasan fekvő vidék ez, ahol a háborúk csak átvonultak, mint felette (vagy mellette) a felhők; földi menedék, ahol mindig biztonságra lelt az üldözött, a bujdosó. Nincs aranya, amiért feldúlni érdemes, csak szemkápráztató fennsíkok, bércek és hegyek - a fotográfus az, aki képes ellopni belőlük egy keveset. Románul Rămetnek, magyarul Remetének hívják.


Sport

Munkatársunktól
Milan Baros Csehország nyerőembere

A portugáliai Európa-bajnokság egyik nagy felfedezettje Milan Baros, a cseh válogatott huszonkét éves csatára. Miután (lapzártánkig) négy meccsen öt gólt lőtt, a fiatal támadót már egyenesen Michel Platinihoz, a francia futball élő legendájához hasonlították, aki az 1984-es Eb-n rekordmennyiségű, összesen kilenc találatot jegyzett, és öt mérkőzésen volt sorozatban eredményes. 


Az Eb legnagyobb meglepetése a kiváló színvonal

Ezen a héten Vitray Tamás, a nemrégiben megalakult Nemzeti Sportbizottság elnöke értékelte lapunk számára a kontinenstorna történéseit. A Telesport főszerkesztője, aki egykoron maga is számtalan világversenyről tudósított, a következőket mondta el az eddig látottakról:


Németh Szilárd
Elhalványult csillagok

Az előzetes várakozásokkal ellentétben az idei Európa-bajnokság nem a jól ismert csillagok briliáns játékáról szólt. A Beckham, Zidane, Figo, Totti, Raúl névsor szinte valamennyi tagja kudarcot vallott, vagy legalább egy ominózus eset kapcsán a címlapokra került a napilapokban. Az idei kontinensviadalt joggal tekinthetjük egy új éra kezdetének, hiszen könynyen elképzelhető, hogy egy-két sztárnak „végleg befellegzett”.


Eb-színfoltok
Tovább a cikkhez >>>

Eb-aranyköpések
Tovább a cikkhez >>>

Szabadidő

Horváth Zsolt
Velencei-tó átúszás

Idén július 10-én, szombaton rendezik meg a Nestlé-Schöller Velencei-tó Átúszást (esőnapok: július 11-e, vasárnap, illetve a következő hétvégén 17-e, szombat vagy 18-a, vasárnap). Rajt: Gárdony Sport Beach, cél: Velence Északi Strand. A táv 3600 m. Nevezés a rajtnál (Gárdony Sport Beach) reggel 07.30-tól. A nevezési díj évek óta változatlan: 1000 Ft/fő.


Mód Julianna
A túrázás romantikája

Bár az élesedő árversenyben sok család választja az egyre inkább elérhető külföldi utakat, erősen tartja magát az „örökzöld” belföldi üdülés, azon belül is a túrázás. Az aktív pihenés e formája minden korosztály számára adott, hiszen hegyeink kínálatából mindenki a neki megfelelő távot és szintkülönbséget választhatja. 


Beiskolázás Ticket Service utalvánnyal

Idén várhatóan jelentősen emelkedik azoknak a munkáltatóknak a száma, akik dolgozóik gyermekeinek iskolakezdési költségeit Ticket Service beiskolázási utalvánnyal kívánják támogatni - mondta Arnaud Erulin, az Accor Services Magyarország Kft. újonnan kinevezett igazgatója.


Cognos szoftver a Pepsinél

A budapesti Axis Kft. nyerte meg a Pepsi Americas négy közép-európai országra kiterjedő informatikai alapszoftverének, a Cognosnak disztribúciós - elosztó - tevékenységét. Ennek értelmében a hazai cég lett a cseh, lengyel, szlovák és magyar Pepsi vállalatok regionális informatikai központja.


Színes

Shrek magyar

Ki gondolta volna, hogy a világhírű mocsári szörny - akinek történetéről immár a második rész kerül a napokban a mozikba - Shrek, az ogre, magyar származású? Pedig így van: történészek biztos tényként állítják, hogy a nálunk ismeretlen, ám az angolszász meseirodalomban jól ismert mesefigura, az ogre voltaképpen a magyarokat jelenti.


DUMA PLÁZA

A férfiak mindent elfelejtenek. Ezért van lassított visszajátszás minden meccsen. (közszáj)


Meleg Viktória
Tigris a nappaliban

Nemrégiben egy tigris sétált át egy harlemi otthonon, máskor több tucat macska lendült támadásba Troyban, majd egy párduc rémisztgette Long Island lakóit. New York állam törvényhozói is úgy látják, hogy valami nincs rendben ezzel a körképpel. Ennek hatására a közelmúltban egy olyan törvény született, amely szigorítja számos veszélyes, egzotikus állat eladását, tartását és szállítását.


Tengeri parkok

Brit tudósok egy csoportja új ötlettel állt elő: az ambiciózus terv szerint létre kellene hozni - a nemzeti parkok mintájára - az úgynevezett tengeri „parkok” globális hálózatát, ezzel védve a világóceán fenyegetett ökoszisztémáit. Egy ilyen hálózat az óceán harminc százalékát lefedné, a létrehozása 12 milliárd dollárba kerülne, az éves fenntartása pedig még ennél is többe.


Rekordáron kelt el Clapton egyik gitárja

A világhírű amerikai zenész a múlt hét utolsó napjaiban jótékony célra elárvereztette gitárgyűjteményének jelentős részét. A New York-i Christie’s aukciós ház nem sokkal az árverést követően bejelentette, hogy összesen mintegy 7,4 millió dollárt sikerült összegyűjteni. A bevételeket egy szenvedélybetegeket kezelő intézmény számlájára utalják. Legtöbbet Eric Clapton Blackie nevű legendás gitárjáért fizettek, amelynek az új tulajdonosa majdnem egymillió dollárért jutott hozzá a hangszerhez.


Szelíd motoros – sokk

Bizalmatlan határőrök, technikai hányattatások és az elemekkel vívott küzdelmek dacára alig 100 óra alatt tette meg Gary Eagen motorkerékpáros az Alaszka - Florida útvonal közötti, kis híján 10 ezer kilométeres távolságot. Kicsit fáradt vagyok (…) és kissé kék-zöld foltos…” - jelentette ki a táv megtétele után Utah állam Salt Lake City városának ötvenhat éves büszkesége.


Mi van a képen?

1. Zárlatos macska 2. Már kék színben kapható kisméretű elektromos gitár. 3. Kiszivárogtatott kémfotó a Macskajaj II. című film forgatásáról