Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VIII. évfolyam, 16. szám, 2004. április 16

Belpolitika

Szobota Zoltán
Ügynökök altatásban

Móse Kacav izraeli államfő magyarországi látogatása és a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ felrobbantásával meggyanúsított budapesti arab fogorvos letartóztatása végérvényesen cáfolni látszik azt a sokszor hangoztatott állítást, amely szerint hazánkat semmiféle terrorveszély nem fenyegeti. 


Munkatársunktól
Ásó, kapa, nagy harag

Kerti szerszámokkal „felfegyverzett” romák támadtak a rendőrökre Kiskunhalason húsvét hétfő éjjelén. A járőrök az egymással verekedő fiatalok megfékezésére érkeztek ki a helyszínre, azonban kisvártatva távozni kényszerültek, miközben figyelmeztető lövéseket adtak le a levegőbe. Rövid időn belül ez volt a második olyan eset Bács-Kiskun megyében, amikor romák rendőrökre támadtak. 


Hetek-összeállítás
Visszatérő önbizalom

Végre nem a zavar látszik az MSZP-n, kiderült, hogy van koncepciónk a választások megnyerésére - mondta egy szocialista képviselő annak kapcsán, hogy az Index újságírója inkognitóban beszámolt egy szűk körű kampányrendezvényről. Az említett képviselő vidéki fórumainak hangulatából „vette le” ezt a megállapítást. Beszámolója szerint hallgatósága, a párt törzsközönsége támogatta a Fidesszel szembeni harcos fellépést, és eddig pipogyának tartották a nagyobbik kormánypárt reakcióját az ellenzéki támadásokra. Egy MSZP-s elnökségi tag szerint viszont rosszkor jött a nyilvánosság, mivel ezzel oda az „árokbetemető”, a társadalmi konszenzuson munkálkodó, békés MSZP-imidzs. 


Fókusz

Tóth Ágnes
Irénke naplója

Az alábbi naplótöredékek most először jelennek meg nyomtatásban. Steinberger Irénnek a deportálás során, hatvan éve írt naplóját unokahúga 2004. február 27-én, egy régi bőröndben találta meg. A család nem tudott a kéziratról, amelyből egy hat elemit végzett fiatal nő sorsa rajzolódik ki, aki történetesen egy közmegbecsülésnek örvendő hatgyermekes Bihar megyei falusi zsidó család ötödik gyermekeként 1912-ben látott napvilágot. A család tagjait - néhány kivétellel - 1944 júniusában a Hajdú-Bihar megyei Szerep nevű faluból Nagyvárad érintésével Auschwitzba deportálták és kivégezték. Steinberger Irén, aki deportálásáig szülei vegyeskereskedésében dolgozott, egy kis szürke füzetbe jegyezte fel 1944. április  5-től kezdve saját és családtagjai történetét. 1944 áprilisától a háború végéig vezetett naplója a lágerben átélt szörnyűségek leírásán túl arra is rávilágít, kiknek a közreműködésével és milyen példás szervezettséggel sikerült Európában egyedülálló gyorsasággal önerőből végrehajtani a teljes vidéki zsidó lakosság deportálását. Részletek Anna Frank magyar kortársának feljegyzéseiből - időrendben.


Somorjai László
Képek, amelyek beszélnek

„Ez az album egyedülálló, nincs hozzá hasonló az egész világon. Több mint kétszáz oldalon keresztül dokumentálja minden irányból és szögből egy zsidó transzport érkezését, a szelekciót, a személyes tárgyak elkobzását és végül a fizikai megsemmisítésre való előkészületeket” - olvasható a holokauszt 60. évfordulója alkalmából magyarul is megjelent „Az Auschwitz Album - Egy transzport története” oldalain. A fotók a holokauszt emléknapjára, április 16-ára megnyílt Holokauszt Emlékközpont időszaki kiállításán is kiemelt szerepet kaptak. 


Gazdaság

Papp Levente
Zavaros vizek a Coca-Colánál

„Amerikai katonák Coca-Colától kábultan gyilkolják a vietnami szabadságharcosokat” - hangzott a kommunista propaganda valamikor a vietnami háború idején. Kezdetben valóban volt kokain a Coca-Colában, a nevét is innen kapta, de a drog hozzáadását még a múlt század elején betiltották. Most nem a kokain, nem is a kóla, hanem egy rákkeltő anyag, a bróm és a palackozott víz okoz gondot a Coca-Colának. 


Major Nóra
Euró-víziós gazdaságok

Hazánk az elmúlt évben a világgazdaság egészét tekintve inkább a rosszabbul teljesítő országok között foglalt helyet - írta a Pénzügykutató évértékelő elemzése. Bár a nemzeti össztermékünk csak 2,9 százalékkal nőtt, még így is toronymagasan vezetünk a 15 EU-tagállam átlagát tekintve, ahol csupán három ország tudta felülhaladni a 2002-es év növekedését.


Tájmel Andrea
Pénz van, vita nincs

Nem könnyű a fiataloknak! - hallhattuk már pár tucatszor nagymama korú ismerőseink szájából. Valóban, nekik valamivel egyszerűbb volt a képlet: diploma, lakás, autó, gyerekek, előléptetés-fizetésemelés, nyaraló, unokák és végül a jól megérdemelt nyugdíjas évek, s mindezt a legtöbben egy-két munkahely-változtatással élték végig. Kétségtelen, ez mára már nem működik. 


Héder Mónika
Nincs bizalom – nincs pénz

Megállíthatatlan lavinát indított el a KPMH Ingatlanfejlesztési Szövetkezet és a Vertical Invest Ingatlanszövetkezet ellen közel egy éve sikkasztás és tőkebefektetési csalás gyanújával megkezdett rendőrségi nyomozás. A tavalyi ingatlanszövetkezeti botrányok hatására több ismert, évek óta működő ingatlanszövetkezet (Pilis-Invest, Baumag) vált fizetésképtelenné a szövetkezet vagyonának jelentős részét birtokló kisbefektetők bizalmának teljes elvesztése következtében. A szövetkezetek fizetésképtelensége a kisbefektetők számára az általuk befektetett vagyon teljes elvesztését is jelentheti. A Parlament előtti tüntetésre is vállalkozó, brüsszeli botránykeltéssel fenyegetőző emberek most a saját bőrükön tanulják a „kockázatkezelést”.


Változó áfaszabályok

Magyarország május 1-jei uniós csatlakozásával változnak egyes áfa-szabályok. Az állampolgárokat érintő leglényegesebb változások a következők.


Kardos Anikó
Naponta dőlnek a csúcsok

Amerikában, bár a kiskereskedelmi forgalom a vártnál lényegesen jobban bővült márciusban, a részvénypiacok mérsékelt csökkenéssel zártak. Ez részben a túlfűtött eredményvárakozásokkal magyarázható, ami okozhat még csalódásokat a befektetőknek. 


Háttér

Vagyim Arisztov
Kitől tanulta Lenin a forradalmat?

Sorozatunk előző részeiben már utaltunk rá: az a vélekedés, miszerint Sztálin eltorzította Lenin tanítását, nem több mítosznál; valójában Sztálin inkább szorgalmas tanítványként véghezvitte mestere „parancsolatait”. Mindezzel együtt Nyugaton, de olykor még Oroszországban is úgy tartják, a két vezér és a bolsevikok kegyetlensége az orosz történelem sajátosságaival magyarázható; a „tatár” és „ázsiai” tradíciókkal, Oroszország „vadságával” és a civilizált Európához viszonyított elmaradottságával. Arról kevesen emlékeznek meg, hogy Lenin a szocializmus építése során az alapokhoz éppenhogy európai eszméket és európai forradalmak gyakorlatát használta fel, és ezek embertelen, szörnyű hatása Európában is érvényesült, nem csak Oroszországban.


Hazafi Zsolt
A Vatikán különleges kapcsolata


Hit és értékek

Salamon Pál
Megállíthattak volna

„Mire várunk, tolongva mind a fórumon?A történelemről jó néhány aforizmába sűrített bölcselkedés ismert. Ezek közül kettő ismételten elgondolkodtat. Az egyik: „A történelem sohasem ismétli önmagát.” A másik: „A történelemnek egyetlen tanulsága van, az, hogy nincs tanulsága.” 


Külpolitika

Morvay Péter
Korunk pestise a terror

A világsajtó vezető hírei közé került Móse Kacav izraeli államfő budapesti látogatása, miután az első tudósítások szerint ő lett volna a célpontja a palesztin származású magyar orvos által tervezett terrortámadásnak. A palesztin államot nem lehet csecsemők, karon ülő gyermekek vagy zsinagógában imádkozó békés civilek vérére építeni. Nem tűrjük el, hogy Allah, az iszlám, a Korán nevében ártatlan izraelieket támadjanak és gyilkoljanak meg. Megdöbbentő, hogy nem hallani egyetlen muzulmán vezetőtől sem, hogy elítélnék, amikor szülők gyermekeikre vallási idézetekre hivatkozva csatolnak bombákat, vagy küldenek kisgyermekes anyákat, hogy izraeliek között felrobbantsák magukat” - mondta Kacav.


Mérő Miklós
Legfőbb ellenség a gyűlölet

Pont egy évvel Szaddám Huszein hatalmának megdöntése és Bagdad eleste után - ahelyett, hogy lassan konszolidálódna a helyzet - soha nem látott hevességű harcok dúlnak Irakban. A fővárostól csak néhány tucat kilométernyire lévő nagyvárosokban, Fallúdzsában, Kerbalában, Nedzsefben és Kutban több mint ezer iraki fegyveres és polgár, valamint legalább ötven amerikai katona vesztette életét a múlt héten. A szövetséges katonai erők és a humanitárius feladatokat ellátó külföldi polgári személyek közül pedig legalább tizenkét országnak negyvennél is több állampolgárát ejtették túszul a megszálló csapatokkal szembenálló iraki fegyveresek.


Hechs László
Két államot szeretne Bush

Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke szerint nem a három és fél évig tartó, kegyetlen palesztin erőszakhullám vetett véget a békefolyamatnak. Ez inkább annak az amerikai garancialevélnek tudható be, amelyet Ariel Saron szerdán vehetett át Washingtonban, melynek értelmében Izrael legkevesebb hat zsidó településblokkot megtarthat, hiszen Bush nyilatkozata szerint nem reális a zsidó államtól elvárni, hogy a békefolyamat keretében az 1949-es fegyverszüneti vonalakra vonuljon vissza. Az amerikai elnök úgy véli, a palesztin menekültek csak a jövőbeli és békés palesztin állam területén telepedhetnek le.


Négykeréken

Makki Marie-Rose
Ittasság és száguldozás

A magyaroknak lezserebb az italozási kultúrájuk, mint mondjuk az alacsony balesetszámú, közúti vonatkozásban zéró toleranciás skandinávoknak, és a nyugat-európaiaknál elnézőbbek vagyunk a volán mögötti vagánykodást illetően is. Többek között ezek a tényezők is meghúzódnak az újból növekvő baleseti statisztikáink mögött.


Trabicsere

Hazánkban még mintegy 200 ezer kékes füstöt eregető Trabant, Wartburg és Barkas rója az utakat. A szociálisan nem a legjobb helyzetben lévő kétüteműautó-tulajdonosoknak a törvény szerint legkésőbb 2005. július 1-jéig ki kell vonni a forgalomból járműveiket. Ezt elkerülendő egyetlen megoldásként csak a katalizátor felszerelése jöhet szóba, mely döntő többségében többe kerül az autó értékénél.


Olcsóbb lesz az új Astra

Négy héttel az új Astra magyarországi bevezetése előtt az Opel bejelentette az alaptípus induló árát. Az 1,4 literes, 90 lóerős, négy légzsákos, blokkolásgátlóval és légkondicionálóval is felszerelt Astra Essentia ára 3,7 millió forint lesz. Az új modell 80 ezer forinttal lesz olcsóbb, mint a régi, hasonló felszereltséggel rendelkező Astra Club, annak ellenére, hogy műszakilag és kényelemben is többet nyújt annál. Németországban egy hete indult el az új Astra fogalmazása, és már mintegy ötvenezer megrendelés érkezett be az Opelhez. Várhatóan nagy érdeklődés kíséri majd a magyarországi bemutatót is, melyet április 24-25-én nyílt hétvége keretében tartanak meg. Az uniós csatlakozás okozta árbizonytalanság miatt az Opel vezérképviselete garanciát vállalt arra, hogy a május 31-éig megrendelt Astrák esetében tartja a meghirdetett árakat.


High tech a taxirendelésben

Korszerű taxirendelési rendszert dolgozott ki a Mediacontact Kft. és a Pannon GSM, melynek lényege, hogy a megrendelőket mindig a hozzájuk legközelebb lévő szabad taxi vegye fel. A Pannon GSM hálózatából harminc forintért hívható 1757-es számon egy automata menürendszer jelentkezik be, mely telefonunk 1-es gombjának lenyomása után a legközelebbi szabad taxist (nem egy adott társaságot) kapcsolja. A 2-es gomb segítségével egyéni igényeinket határozhatjuk meg, például ha fehér színű kombi autót szeretnénk, nem dohányzó, kackiás bajszú sofőrrel. A Pannon GSM helymeghatározó rendszere beméri a taxit rendelő személy helyzetét [Hoppá! A nagy testvér - ha akarja - tudja, hol vagyunk mi vagy a telefonunk (!)], de állítólag a hívó fél személyes adataival való bármilyen visszaélés kizárható.


Tovább romlott a fővárosi utak állapota

Budapest összességében 4300 kilométeres úthálózatának hozzávetőleg az egynegyedét kellene kezelnie a Fővárosi Önkormányzatnak. Egy friss felmérés szerint az utak 37 százaléka elfogadhatatlan állapotban van, azt hiszem, ezt mindannyian tapasztalhatjuk. A Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság (FKF Rt.) szerint a szokásosnál is több kátyú oka a késő márciusi havazás, emiatt csúsznak a tavaszi karbantartási munkálatok. Az FKF Rt. az idén egymilliárd forintot költhet el kátyúzásra, ami csak tüneti kezelésre elég, hiszen csak ebben az esztendőben Budapesten 53 ezer úthibát vettek nyilvántartásba. A toldozott-foldozott utak többsége húsz-harminc éves építésű, a hibák legfőbb oka a rossz alapozásra és a technológiai ismeretek hiányára vezethető vissza. És végül egy laikus kérdés: eszébe jutott-e már valakinek, hogy ha új utakat építenek, a - meghibásodás esetén - oly sok dugót okozó közműveket ne pont az úttest alá helyezzék el?


Bérautó egy euróért

Hazánkban április 30-ától kezdi meg a német Fox Autorent a napi egyeurós autókölcsönző szolgáltatását. A Nyugat Európa nagyvárosaiban már működő filléres autókölcsönzés szinte teljes egészében reklámbevételekből termeli a profitot. A magyarországi cég húsz Smart kisautóval indít, és az autók teljes felületét reklámcélokra használják fel, melynek havidíja 250 ezer forint. A Smart vidám külseje önmagában is garantálja a megfelelő reklámértéket. A bérlők is tudják, hogy a hirdető jóvoltából ülhetnek egy ilyen különleges autóban, ami elégedetté teszi az üzlet valamennyi résztvevőjét. Azért nem minden fenékig tejfel, az olcsó bérlés bizonyos feltételekhez kötött.


Szigorúbb pontrendszer

A 2001-ben bevezetett közlekedési büntető pontrendszer nem érte el kitűzött célját; a jogosítvány-bevonással járó tizennyolc pontot három év alatt egyetlen autós sem érte el. Az utakon tovább növekszik az agresszív cselekmények száma, ennek visszaszorítását és a közlekedési morál javítását várják a hatóságok az április 1-jén életbe lépett szigorúbb pontrendszertől. Az eddigi egy büntető pont helyett hármat kapnak az ittasan vagy engedély nélkül vezetők, a sebességet jelentősen túllépők és azok, akik megsértik az előzés vagy a vasúti áthaladás szabályait. Szintén három ponttal büntetik azokat, akik műszakilag alkalmatlan járművel közlekednek, tilosban áthajtanak, vagy nem adják meg az elsőbbséget a kijelölt gyalogátkelőhelyeken. Közúti baleset okozásáért négy pont jár. Sajnos maradt az egy pont a be nem csatolt biztonsági öv vagy a gyerekülés hiánya esetén, melyek nagyobb odafigyelést érdemelnének.  (Az oldalt összeállította: Király Sándor)


Riport

Szlazsánszky Ferenc, Csíkszereda
Tesszük, amit a szívünk diktál

Románia a korlátlan lehetőségek országa, itt bármi megtörténhet - állítja a huszonkilenc éves Simó József, aki svájci származású feleségével együtt egy valóban nem mindennapi történet főszereplőjévé vált. A házaspár hat árvagyereket fogadott saját otthonába. A gyerekek AIDS-fertőzöttek.


Szilágyi Sándor, Kovács Klára
A nyomor vámszedői

A rendszerváltás a lakosság kétharmada számára a vesztes pozíciót hozta el - ez ma már közhelyszámba megy, mégis nehéz hozzászokni ahhoz, hogy hárommillió honfitársunk a létminimum alatt kénytelen élni. A Ferge Zsuzsa szociológus nevével fémjelzett kutatás szerint: a szegények szegénysége az utóbbi néhány év során is tovább mélyült, s a szegénység mára tömegek számára vált tartós élethelyzetté. Az alsó tíz százalékba tartózók helyzete olyan rossz, hogy ha tovább szegényednének, az már éhezést jelentene. Mindennek tetejébe a tartósan munkanélküli térségekben egy új jelenség ütötte fel a fejét - az uzsorakamat.


Sport

Hetek-összeállítás
A világbajnokcsapat érkezik

Tizennyolc év után ismét Magyarország-Brazília mérkőzést rendeznek a Puskás Ferenc Stadionban. Az ötszörös világbajnok selecao április 28-án barátságos találkozón kíván javítani az eddigi mérkőzések rájuk nézve cseppet sem hízelgő mérlegén. 


Varga József
Carmelo Anthony nyerte a vetélkedést

A Denver a Sacramento elleni győzelmével biztosította a helyét az észak-amerikai profi kosárlabdaliga rájátszásában. Az arizonai társaság teljesítménye már csak azért is elismerésre méltó, mivel kilenc év kihagyás után szerepelhetnek újra az utószezonban az „Aranyrögök”. A tavalyi szezonban az egyik leggyengébb teljesítményt nyújtó alakulat látványos előtöréséért rengeteget tett a zseniális újonc, Carmelo Anthony. 


Botrányok a Real Madrid háza táján

Lehet, hogy a Real Madrid csak citromdíjat nyer az idén. Egy hónappal ezelőtt a Spanyol Kupa fináléjában a Real Zaragoza hosszabbítás után 3-2-re verte a fővárosiakat, majd a Bajnokok Ligájától kényszerült búcsúzni a csapat, Monaco ellenében. A bajnokságban pedig hazai pályán az Osasunától kaptak hatalmas pofont (0-3), s emiatt visszacsúsztak a második helyre az FC Valencia mögé…


Szabadidő

Makki Marie-Rose
Kell-e a gyerekeket a holokauszttal traktálni?

Nagyon is lehet, sőt kell a gyerekkel a holokauszt borzalmairól beszélni - hangzott el szerdán Karen Levine Hana bőröndje című könyvének nagy érdeklődéssel kísért sajtóbemutatóján, melyen pedagógusok és diákok mellett részt vett a kötet tizenhat éves fordítója, a gimnazista Miháczi Márton is. A tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy a fiatalokat az érinti meg a leginkább, ha túlélők személyes vallomásaival szembesülhetnek. Megfelelő beszélgetésekre és könyvélményekre van tehát szükségük, ehhez kíván segítséget nyújtani legújabb kötetével a Minerva Nova Kiadó.


Tavaszi induló

Itt a jobb idő, már virágzik a mandula és az aranyeső. Ilyenkor persze felkerekedik az ember, és kirándul. Sétál. Beszélget. Élvezi a nap melengető sugarait. Majd megéhezik - biztos a jó levegő teszi. Szezon még nincs, de az időre való tekintettel kinyitottak a Balaton-parti vendéglők. A fürediek is. Halászkert - régi ismerős, eddig még egyszer sem okozott csalódást. Ráadásként már kint ülnek a vendégek, a szabadban nincs hely, csak bent. Kis tanakodás, majd megszületik az egybehangzó döntés.


Jövőre indul az MTV-hírtévé

Hírcsatorna beindítását és politikamentes kettes csatornát ígér jövőre a Magyar Televízió márciusban megválasztott elnöke. Rudi Zoltán tervei között sport-, nosztalgia- és kulturális csatorna beindítása is szerepel.


programajánló

A Honvéd Együttes Férfikara és a Budapest Jazz Orchestra koncertje hallható a Millenáris Teátrumban április 19-én, hétfőn 19 órától. (II., Fény u. 20-22. T.: 438-53-12)


túraajánló

Április 17.  túravezető: Vass Mihály.


Színes

Talpraesett túlélő

Az egyik ljubljanai szálloda negyedik emeletének ablakából esett ki egy brit junior tornász, aki a földet érést bukfenccel kezdve, végül talpára érkezett. Bár a „mutatvány” látványos volt, ezúttal nem egy magamutogató produkcióról beszélhetünk. A valamivel több, mint tíz métert zuhanó tizenhét esztendős Steven Jehu az ablakot szerette volna kinyitni, amikor annak fém kilincse letörött, ő pedig emiatt kiesett. Jehu, a britek junior bajnoka Szlovénia fővárosában, Ljubljanában az Európa-bajnokságra készült, s tehetségének és ügyességének köszönheti, hogy az esést sikerült mindössze egy bokatöréssel megúsznia. (Ananova) - Ezután szólítsanak csak nyugodtan catmannek!


DUMA PLÁZA

A suszter maradjon annál a fánál, amelyiket KAPTA.


Űrvakáció 2005

Minden valószínűség szerint egy amerikai üzletember, Gregory Olsen lesz az a következő személy, aki harmadikként látogatást tehet az űrben, a Nemzetközi Űrállomáson 2005. áprilisában - jelentette be a férfi utazását szervező Űrkalandok nevű kft. Az Orosz Szövetségi Űrhivatallal is együttműködő társaság állítása szerint Olsen 20 millió dollárt fizetett azért, hogy egy orosz Szojuz rakétával eljuthasson az űrállomásra, és ott eltölthessen egy hetet.  Olsen előtt már két civil személy járt az űrben: 2001-ben az amerikai Dennis Tito, 2002-ben pedig a dél-afrikai Mark Shuttleworth. 


Timothy, a 160 éves teknős


Szerencsés földet érés

Repülőgép landolt a világ második legnagyobb városának, Sao Paulónak az egyik forgalmas útján. A kisgép motorja az oktatás kellős közepén mondta fel a szolgálatot, így a pilótának kényszerleszállást kellett végrehajtania az 1. Joao Paulo sugárúton. Szerencsére éppen akkor egyetlen autó sem közlekedett rajta, így a tanulópilótának, Gledson Gimaraes Teixeirának baj nélkül sikerült földre tennie a gépet. A hatalmas robajt hallva a lakók pánikba estek, azt gondolván, hogy terrortámadás érte őket, de persze senki nem sérült meg. A pilóta édesanyja, Regina Helena de Matos Canto, amikor fia felhívta, hogy elmesélje a történteket, nehezen akarta elhinni, hogy gyermeke igazat mond; sokára lehetett lebeszélni arról, hogy ez csupán április bolondja tréfa lett volna. (Ananova)


Fehér fog – parancsra

Türkmenisztán elnöke azt mondta népének, hogy kerüljék az aranyfogak behelyezését, és inkább fehér fogakat válasszanak. Ez a legújabb bizarr parancs a szakáll, a balett és a cirkusz betiltása után. Saparmurat Niyazov államelnök, akinek korlátlan hatalma van a közép-ázsiai hatmillió fős nemzetben, hétfőn a helyi egyetemen megpillantott egy diáklányt, akinek tiszta aranyból volt a fogsora. „Szebildzan - mondta neki az elnök -, ne haragudj meg. Jól nézel ki aranyfogakkal, de sokkal szebb lennél fehérekkel.” 


Vakvezető törpepónik

Vakvezető kutyák helyett alternatív megoldásként törpepónit kaphatnak az arra rászoruló látássérültek Amerikában. A körülbelül hatvancentis jószágok, melyek átlagéletkora negyven év, az utcai közlekedésben, bevásárlásban, mozilátogatásban segítik gazdáikat. A speciális csúszásgátló tornacipőt viselő, ezer dollárért beszerezhető lovak kiképzése egy évet vesz igénybe. Előnyük a kutyákkal szemben a hosszú élettartam, így tulajdonosaik nem kényszerülnek sorozatos „segédeszköz”-cserére. (Ananova)


Versmondási rekord

A korábbi tömeges versmondási rekordot messze túlszárnyalva mondta egyszerre 266 ezer tanuló William Wordsworth költő Táncoló tűzliliomok című versét országszerte Angliában. 1100 iskola vállalta, hogy tantermeikben megadott időben egyszerre hangozzanak fel a híres sorok: „Sétáltam mint felhő, melyet szél hajt”. Az akció egyrészt a Marie Curie Rákellenes Alapítvány javára gyűjt pénzt, másrészt a költészetet szeretné a fiatalokkal megszerettetni. (Reuters)


Mi van a képen?

3. Eltévedt autós a Csalagútban


Vélemény

Siposhegyi Péter
Daloló besúgók és provokátorok

Az embereknek joguk van tudni, hogy bálványaik mifélék valójában. Ha valakinek Dalos, az ügynök (lásd Hetek, 2004. április 2.) továbbra is a nemzeti oldal hiteles embere, az rajongjon, bár akkor mi az, hogy nemzeti oldal? Joguk van tudni, hogy a színész, aki mellét veri kettő darab, egyenként ötkilós téglával, milyen nagy hazafi, jelentett-e a katonai elhárításnak, szerepet kapva ezért cserébe?


Hetek-összeállítás
Népszerű a vallás a tévékben

Jelentősen megemelkedett a vallásos témájú tévéműsorok száma az Egyesült Államokban az elmúlt évtizedhez képest - adta hírül az AP hírügynökség egy közelmúltban megjelent tanulmányra hivatkozva.