Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VII. évfolyam, 27. szám, 2003. július 04

Belpolitika

Hetek-összeállítás
A szélsőjobb napja?

Zavaros, olykor hungarista ideológiájú, hátterű csoportok is találhatók a tavalyi hídblokád évforduló megemlékezésének szervezői között. Orbán Viktor felszólítására a választások után létrejött polgári körök hivatalos honlapján az esti rendezvényt ajánlják. 


Sebestyén István
Gát állja a sarat

Tovább tart a Gát György-féle konzorcium által készített EU-rajzfilmsorozat körüli vita. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, korábban a hazai rajzfilmesek azt állították: Gát azért nyerte meg a sorozatra a belügyi és a külügyi tárca által közösen kiírt pályázatot, mert előre értesült róla, és fel tudott rá készülni. Most kiderült, hogy a producer korábbi üzlettársa a belügyminiszter főtanácsadója, valamint: az MTV is több tízmillióval beszáll a rajzfilm finanszírozásába. Gát szerint csúsztatásról van szó.


Kenyeres Zoltán
Háromféle fórum

A múlt héten a Fidesz szócsövének tartott Magyar Nemzet hasábjain megjelent hír szerint az MDF frakcióülésén Lezsák Sándor felvetette, a párt jövője szempontjából nem volna-e hasznos, ha Dávid Ibolya megválna pártelnöki tisztségétől, és átadná a helyét Medgyasszay Lászlónak. Az okfejtés - amely eredetileg a frakció számára készült - nagy vihart kavart, különösen azután, hogy valaki vagy valakik leadták a drótot a Magyar Nemzetnek. Dávid Ibolya érdemben nem kívánt foglalkozni az újságcikkel, csupán egy újabb „nemzeti” támadást látott az akció mögött. Az elnök asszony a párt honlapján közzétett állásfoglalása szerint: „A Magyar Nemzet az utóbbi időben tendenciózusan igyekszik az MDF rossz fényben való feltüntetésére.” Továbbá röviden hozzátette: „Ilyen jellegű megnyilvánulások nem tesznek jót a jobboldali összefogásnak.”


Hajdú Sándor
Elbizonytalanodó diplomások és fővárosiak

A kormányváltás óta Medgyessy Péter kabinetje precízen, mondhatni kínosan figyeli a közvélemény-kutatások eredményeit. A kormány sok politikai döntésének hátterében észrevehető a népszerűség növekedésének vagy csökkenésének árnyéka. Talán ennek is köszönhető, hogy a kormányfő az eddigi tapasztalatoktól eltérően az ország három legnépszerűbb politikusa közé tartozik a kutatások szerint. 


Kalmár Mónika
Híd, ami megoszt

Elkészült Magyarország leghosszabb hídja. Az esemény jó alkalmat jelenthetett volna a politikai elitnek, hogy a nemzet összetartozását szimbolizálja. Mégis három ünnepség tárgya lett a június 27-én elkészült szekszárdi Duna-híd: 28-án közel harmincezren vettek részt az SZDSZ Tolna megyei szervezeteinek ötlete nyomán szervezett népünnepélyen. Július 2-án, szerdán a Fidesz rendezvényére került sor a hídnál: ezen esemény főszónoka Orbán Viktor volt. A hivatalos átadás napját július 4-ére tűzték ki; itt Medgyessy Péter vágja majd át a nemzeti színű szalagot.


Fókusz

Hack Péter
Előrehozott ítélet

Július elsején ötesztendős huzavona után hatályba lépett az új Büntetőeljárási törvény. A törvényt vélhetően a jövőben is viták fogják kísérni. Cikkünk a viták hátterébe próbál bepillantani, illetve a törvény néhány új megoldását ismerteti. Az elmúlt napokban gyakran hallhattuk a híradásokban, hogy az új Büntetőeljárási törvény hatálybalépésének napján közel egy tucat „veszélyes bűnözőt” kellett szabadlábra helyezni. Egyes híradások részletesen ismertették, hogy milyen gyalázatos bűncselekményeket követtek el azok, akiket az új törvény miatt ki kellett engedni. Arról azonban semmit sem hallhattunk, hogy a rendőrség és az igazságszolgáltatás három év alatt miért nem tudott elegendő bizonyítékot összegyűjteni ezen személyek bűnösségének bizonyítására. Az új törvény ugyanis csak abban az esetben rendelte el az előzetes letartóztatottak szabadlábra helyezését, ha letartóztatásuk óta már több mint három év eltelt, és az ügyben az elsőfokú bíróság még nem hozott döntést. Magyarán, a törvény szerint olyan embereket kellett csak szabadon engedni, akik már három éve meg vannak fosztva a szabadságuktól, miközben bíróság még nem állapította meg bűnösségüket.


Mediterrán frissítő Európának

- Teljesen egyetértek ez utóbbi állítással: az olasz elnökség nem lesz unalmas. Nem lehet unalmas, hiszen sok megoldásra váró terület áll előttünk, amelyek alaposan le fognak kötni minket ebben a hat hónapban. Országunk európai elkötelezettsége - ahogy az elmúlt évek során meg is mutatkozott - erős és szilárd. Biztos vagyok benne, hogy lesz alkalom rá a következő fél év során is, hogy ez megmutatkozzon az Európai Unió fejlődése érdekében végzett munkánk során.


Gazdaság

Héder Mónika
Gigasztrájk a volt NDK-ban

Az elmúlt hetekben grandiózus megmozdulással próbáltak egyenlő feltételeket kiharcolni a keletnémet munkások. A német IG Metall fém- és gépipari szakszervezeti szövetség mintegy százezer dolgozója sztrájkolt négy héten keresztül azért, hogy a volt NDK-ban is bevezessék a harmincöt órás munkahetet, ahogy ez a volt NSZK területén már bevett dolognak számít. A közel egy hónapig elhúzódó munkabeszüntetés az ország délnyugati iparvidékén kezdődött, majd kiterjedt Berlinre és a keleten lévő Brandenburgra is. Igaz ugyan, hogy a sztrájk már véget ért, de az utóhatásai a szomszédos Csehországban is érezhetők: a Volkswagen autógyár négy típusának a gyártását kénytelen átmenetileg beszüntetni vagy lecsökkenteni, mert a német munkások nem termelték ki a szükséges alkatrészeket. 


Kovács Klára
Viharfelhős gazdaság

Szemmel láthatóan a piac hátat fordított a magyar gazdaság első számú vezetőinek. A forint sáveltolása, a kedvezőnek titulált 250-260 forint/euró árfolyam meghirdetése, a kétszeri kamatemelés után sem gyengült, hanem erősödött a forint. Csaba László neves közgazdász, a CEU egyetemi tanára szerint nagyobb a baj annál, minthogy nem állt be a forint árfolyama a beharangozott szintre. Járai Zsigmond jegybankelnök és László Csaba pénzügyminiszter szerencsétlen kommunikációja miatt a magyar gazdaságpolitika egészének a teljes hitelvesztéséről beszélhetünk, miközben a gazdaság letért az elmúlt kilenc-tíz éves gazdasági növekedési pályáról. Úgy véli, valójában erről kellene beszélni.


Munkatársunktól
Győztek az anyák

A Legfelsőbb Bíróság megerősítette múlt szerdai döntését: július 2-án a harmadik anya perének felülvizsgálata során úgy határozott, a Területi Államháztartási Hivataloknak (TÁH) ki kell fizetniük az elmaradt, havi 6700 forintos jövedelempótlékokat a 2002. március 7. és 1999. március 7. között gyesben részesült anyák számára. A Pénzügyminisztérium 30, más források 50 milliárdra becsülik e nem várt kiadás összegét.


Kalmár Mónika
Nyári meló diákoknak

Ha az ember év közben valamelyik közép- vagy felsőoktatási intézmény padjait koptatja, s ha apu és anyu nem tudja - netán nem akarja - biztosítani a nyár viszonylag kellemes eltöltéséhez szükséges összeget, a gondolkodó diák fejében előbb-utóbb megfordul a gondolat: dolgozni kellene. Amennyiben tehát a szándék megvan, jöhet a munkakeresés: van, aki az ismerős ismerősénél tölti dolgos napjait, akad, aki hirdetési újságokban keresi leendő munkahelyét, és sokan döntenek valamelyik diák- vagy iskolaszövetkezet mellett.


Simon Ildikó
Szigorítanak a bankok

Megtette hatását a júniusban módosított lakáshitelhez jutást szabályzó kormányrendelet. Mivel az állam által támogatott kamatok 10 százalékról 6-7 százalékra estek, előreláthatóan milliárdokkal csökken a bankok nyeresége. Emiatt várhatóan meggondoltabban vizsgálják majd a hitelkérelmeket. Az adminisztratív akadályok már most érzékelhetően nőttek.


Kardos Anikó
A világ sztárja a moszkvai tőzsde

Vegyesen mozogtak a héten a világ vezető tőzsdéi, az viszont már biztos, hogy az utóbbi évek legjobb negyedévét zárták a részvénypiacok. A legkiemelkedőbb teljesítményt az orosz piac nyújtotta közel 40 százalékos emelkedéssel, de szárnyalt a frankfurti DAX is, közel 33 százalékot erősödve. Amerikában a nagy indexek közül legnagyobb mértékben, 21 százalékkal az S&P500 emelkedett, így ez lett az index történetének legjobb negyedéve 1998 óta. 


Háttér

Szűcs Emese
A napsugárzás árnyoldalai

A napsugárzás - az élet egyik alapvető feltétele - mára komoly kihívást jelent úgy a tudományos világban, mint hétköznapi szinten: a Nap életet adó fénye egyre gyakrabban halált hoz. Az ózonlyukról már nem csak beszélünk, érezhető is a hatása, szinte éget a fény. A napon eltöltött idő mértéke ismerten összefügg bizonyos betegségek kialakulásának esélyeivel. Itt elsősorban a különféle bőrráktípusokat kell megemlíteni, de egyre gyakoribb a fény okozta szürke hályog, továbbá a túlzott napozás befolyásolja a fertőző betegségekkel szembeni védekezőképességet, veszélyezteti az oltási programok hatékonyságát, és nem utolsó sorban felelős a bőr korai öregedéséért is. 


Makki Marie-Rose
Pihenés végkimerülésig

Újra nyaralunk. Persze már aki, mert honfitársaink többsége kimutathatóan nem megy nyaralni, legfeljebb a hosszított hétvégéket részesíti előnyben. Az egész évi megfeszített hajtás után egy, legfeljebb két hét pihenés nem biztos, hogy meghozza a várt hatást - figyelmeztetnek a szakemberek. Magyarországon ráadásul a pihenésnek nincs igazán kultúrája, az emberek ugyanolyan felpörgetett életre vágynak a szabadságuk alatt is, mint egyébként. Tudni kellene személyre szabott módon kikapcsolódni a dolgos hétköznapokból, nem pedig külső elvárásoknak megfelelni. No ez az, amire kevesen vagyunk képesek.


Elakadt folyamatok

Péntek esti Sajtóklub Debreczeni József műsorvezetésével. Vendégek: Németh Erzsébet, Lakner Zoltán és Bod Péter Ákos.  Műsorvezető: Megint csak azzal kezdem, mint a múltkor, hogy nem panaszkodhatunk, hogy uborkaszezon tombolna a politikában, sok esemény történt a héten. Egyet biztos nem hagyhatunk ki. A hét elején egy sajátos procedúra zajlott a Parlamentben, a kormánytöbbség elfogadta a kórháztörvényt, azt, amelyik régóta már viták kereszttüzében áll, és a köztársasági elnök úgy döntött, hogy visszautalja megfontolásra a parlamentnek. Két dolgot tehetett: vagy alkotmányossági összeférhetetlenséget feltételezve az Alkotmánybírósághoz fordul, vagy pedig a parlamentet kéri arra, hogy fontolja meg újra a törvényt. Ez utóbbi nyilván azt jelenti, hogy valószínűleg tartalmi kételyek merülhettek fel, tehát nem a jogszerűséggel, hanem a törvénynek a társadalomra gyakorolt hatását illetően. Az elnök meg is fogalmazta az aggályait. Egyrészt a profitérdekeltséget tartotta aggályosnak, amely az egészségügybe bekerülvén a mindenki számára elérhető ellátást veszélyeztetheti bizonyos kezelések esetén. A szakmai befektetők ellen emelt kifogást, vagy legalábbis aggályosnak tartotta, mert egészen egyszerűen az a helyzet állhat elő, hogy ugyanaz a személy vagy cég lesz az eladó, mint a vevő, tehát gyógyszergyárak, orvosiműszer-gyárak rásózhatják a kórházakra a saját termékeiket, és így pluszhaszonhoz juthatnak. A harmadik terület a hatástanulmányok hiánya volt, amit kifogásolt a köztársasági elnök. Ezután nagyon gyors menetrend következett, rendkívüli parlamenti ülést hívtak össze, és még azon a napon - miután a Fidesz kivonult - a kormánytöbbség elfogadta a törvényt. 


Sebestyén István
Gyalázatos lyukas hordó

Zsaruszív címmel könyvet ír a magyar rendőrség jelenlegi állapotáról Kastyják János, Kiskunhalas egykori rendőrkapitánya. Mint emlékezetes, Kastyjákot 1999-ben azt követően állították fel a kapitányi székből, hogy felettesei figyelmét többször felhívta egy helyi érdekeltségű, kétes hírű vállalkozó és az akkori politikai vezetés kapcsolatára. Állítása szerint a vállalkozó politikai kapcsolatait felhasználva eszközölte ki menesztését.


Bohács Krisztina
Közönséges irodai randevúk

Ma, amikor a legtöbb cégnél tíz-tizenkét órás a napi munkaidő, s a multicégek „szervezeti kultúra építése” címén sokszor a hétvégeken is igényt formálnak beosztottaik egész életére, nem túlzás azt állítani, hogy a munkahely a románc, a morálisan illegális szexuális kapcsolatok, sőt nemegyszer a szexuális zsarolás melegágyává vált. Egyes felmérések szerint a válások negyven százalékát okozza munkahelyi kapcsolat; a férfiak közel harmadának, a nők tizennyolc százalékának volt már viszonya valamelyik munkatársával. Más adatok szerint a nők ötöde kész lenne testi kapcsolatra a főnökével. Természetesen minden munkáltató annak örül, ha a munkahelyi légkör oldott, szakmai és produktív. Ennek ellenére a valós élet azt igazolja, hogy a munkahelyen szövődött „szerelmek” - titkolt vagy már nem is titkolt szerelmi háromszögek, folyosói flörtölés, az otthoniak előtt gondosan álcázott túlórák, irigységtől izzó rivális tekintetek, végül kisírt szemek, szakítások, piszkos kis boszszúhadjáratok - nem mindig azt az optimális légkört teremtik meg, ami a jó munkához kell.


Makki Marie-Rose
Elnagyolt kisebbség

A romák társadalmi kirekesztettségének generációról generációra való bővített újratermelődése a közép-kelet-európai régió minden országában komoly társadalmi és gazdasági veszélyeket hordoz magában. Többek között ez derül ki a Világbank jelentéséből, amely a Romák a bővülő Európában: hogyan szakítsuk meg a szegénység ördögi körét? címmel nemrégiben látott napvilágot. A jelentés kapcsán a héten rendeztek nemzetközi regionális konferenciát.


Hit és értékek

Munkatársunktól
Mágusok csókja

A kormányzati gépkocsitenderek gyakori nyertesének számító márka új típusát azzal a reklámszlogennel ajánlja, hogy „az ördögi”, miközben a háttérben fekete alapon olyan szavak olvashatók, mint „lucifer” és „inferno”. Ugyanennek a reklámnak a tévéváltozatában a vevő az ujjából vett vérrel írja alá a szerződést az új autóra. Egy biztosító azzal igyekszik új ügyfeleket toborozni, hogy életbiztosítására „angyaloknak” és „ördögöknek” egyaránt szüksége van. Más termékek - például kozmetikumok - ajánlása csodálatos hatásokat ígér, „belső energiacsatornák” megtisztítását vagy az „auraburok” feltöltését. Korjelenség, hogy a hagyományos kereskedelem egyre többet kölcsönöz a kuruzslók, vajákosok és sarlatánok szókészletéből. A misztikus reklám gyakran ellenőrizhetetlen minőségű terméket takar, legyen szó élelmiszerről, sporteszközről vagy lakberendezési tárgyakról. Cikkünkben a Magyarországon is sokmilliárdos forgalmat elérő ezoterikus ipar egyik úttörőjének számító ágazat, az okkult könyvkiadás elmúlt bő egy évtizedét tekintjük át.


Interjú

Tihanyi Péter
Rejtélyes Mercedes

Zsarolás bűntettének gyanúja merült fel a halászi plébános öngyilkossága ügyében, ezért ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást. Az orvosszakértői boncolás az idegenkezűséget kizárta. A plébános halála előtt öt személytől két és fél millió forintot kért kölcsön. A pénz mostanáig nem került elő - közölte Kiss Imréné őrnagy. (Index, 2003. 07. 02.)


Külpolitika

Hetek-összeállítás
Tüntetés a kínai diktatúra ellen

Százezrek tüntettek kedden Hongkongban a „felforgatás elleni” törvénymódosítási javaslat ellen, amely elfogadása esetén súlyosan sértené a szabadságjogokat. A Victoria parkba özönlő tömeg felvonulása az első jelentősebb megmozdulás az 1989-es Tienanmen téri demokratikus tavaszt kísérő szolidaritási akció óta.


Márer György, New York
Leszolgált életmű

Május 26-án, százesztendős korában elhunyt Strom Thurmond szenátor, akinél hosszabb ideig még senki nem szolgált az amerikai törvényhozásban. 


Lukács András
Influenzabomba

Biológiai fegyverré válhat az influenza - figyelmeztet a Journal of the Royal Society of Medicine című folyóirat júliusi számában egy texasi orvoscsoport. A kutatók eredetileg az influenza, valamint a szív- és érrendszeri betegségek közötti kapcsolatokat vizsgálva jutottak arra a következtetésre, hogy az influenzavírus genetikai információinak birtokában nagy fertőzőképességű és hatékonyságú biológiai fegyver készíthető. 


Hetek-összeállítás
Betlehem palesztin kézben

Az izraeli hadsereg szerdán végleg kivonult Betlehemből, átadva a város ellenőrzésének jogát a palesztinoknak. Ezzel Izrael már a második várost adta át a Bush elnök által kezdeményezett „útiterv” alapján, a békefolyamat folytatásaként a palesztinoknak: az elmúlt hét vasárnapján ugyanis Gázából vonult ki. 


Riport

Izing Antal
Pszichothriller Zuglóban

A Mikszáth téren találkozunk, háttal áll, amikor a Szentkirályi utcáról beérek a térre. Arról kell felismernem, hogy világoskék pólót visel a kantáros rövidnadrághoz.  Azzal kezdem, amivel szoktam. Igyekszem lebeszélni a sajtóhoz való futkosásról. Mint a rabbik szokták előírás szerint három napig gyűrni a hitéből hozzájuk áttérőt, minden önmagukról való tudásukat latba vetve lebeszélni, érvekkel elriasztani őket a lépéstől. Hiszen ha valaki, akkor a rabbi a zsinagógában, én pedig a Mikszáth téren itt, nagyon jól tudom már, hogy a sajtó nem biztos segítség. Ha nem használ, legalább ne ártson. 


Akaró Balázs
Dinnyeértékesítés önköltségen

A rendkívül alacsony felvásárlási ár miatt önköltségen kénytelenek értékesíteni a termelők a mézédes gömböket. Van olyan gazda, aki inkább beszántatná a dinnyéit, hogysem ilyen olcsón adja. Többen keresik most az okát az alacsony dinynyeárnak, ami a termelőket súlyos gazdasági válságba is sodorhatja. A probléma összetett, de egy dologra pontosan rávilágít: nincs megfelelő érdekképviselete ennek a mezőgazdasági ágazatnak sem. A közelgő EU-csatlakozás előtt talán még időben jön a felismerés, bár ez kicsit sok(k)ba került.


Sport

Véget ért a Beckham-saga

Óriási érdeklődés közepette mutatták be a Real Madrid legújabb szerzeményét, David Beckhamet. A képen Beckham a 23-as számú mezzel látható, melyet hajdanában a klub élő legendája, a mellette álló Alfred Di Stefano viselt


Holczer Péter
Ahol nem hiányzik az eső

Befejezéséhez közeledik az angol nemzetközi teniszbajnokság Wimbledonban. Az uraknál, a várakozásoknak megfelelően, egész mások játszák a főszerepet, mint a néhány hete véget ért francia bajnokságon, és mindenképpen új név kerül a serlegre. A hölgyeknél nagy kérdés, hogy a belgák megszakítják-e a Williamsek 2000 óta tartó sorozatát, vagy újra csak a keresztneve lesz kérdéses a győztesnek.


Csíz Petra
Kettős Williams-győzelem

Az idei sikerekre igencsak kiéhezett Ralf Schumacher győzött a Nürburgringen megtartott Európa Nagydíjon, miközben a második helyen williamses csapattársa, Juan-Pablo Montoya ért célba, ezzel kettős sikert és az azzal járó pontokat hozva a grove-i istálló konyhájára. A harmadik helyezett a Ferrarival versenyző Rubens Barrichello lett.


Szabadidő

Londoni csapás

A film (Shanghai Knight) valóban felér egy csapással. Csalódás azoknak, akik megszerették Jackie Chant, és azoknak is, akik most látják először. Mindent a népszerűségért? Úgy tűnik, igen. Erősen kétséges, érdemes volt-e második részt faragni az amúgy sem túl káprázatos elődfilmből.


Joghurt és spenót

Nagy melegben sokszor kerül az ember nehéz helyzetbe. A meleg hatására főleg a folyadékfelvétel szokott növekedni, és a szilárdabb anyagok felhasználása háttérbe szorul. A dilemma súlyos. Az elfogyasztott ételekkel arányosan növekszik az alvásigény is. Mit lehet tenni? Egész nap hideg vízben ülni és hűtött koktélokat fogyasztani, vagy a realitások talaján maradni és kihasználni a nyár adta természetes adottságokat. Variálni az idénygyümölcsöket, zöldségeket és az étkezést. A kulcsszó a leves. Főleg hidegen. Nem kell sokat pepecselni a konyhában, mert attól is fárad az ember. Két nagy pohár joghurt - aki nem szereti annak kefir -, egy fej főzőhagyma, egy tojás sárgája, fél kiló tisztított spenót, margarin és só. A spenótot a hagymával együtt meg kell párolni a margarinon - véletlenül sem szabad szétfőzni. Ezek után a két pohár joghurttal és a tojással összekeverni. Egyszer felforralni és picit sózni. Kész is. Hidegen és melegen is rendkívül frissít. Vékonyra szelt sajtos pirítóssal, friss pitával. Kellemes nyár esti vacsora, és az alvással sem lesz gond. (mlg)


Budavári Nyár

Idén július közepétől nyolcadszor indul a budai vár rendszeres, évek óta visszatérő nyári programsorozata, a Budavári Nyár. Az egész család elérhető áron válogathat a szórakoztató műsorokból, különösen a gyerekek, akik minden évben szombat és vasárnaponként színvonalas prózai-zenés és táncszínházi mesedarabokat nézhetnek meg a Meseudvarban, amely a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán található. Olyan ismert mesehősöket elevenítenek meg idén a műfaj előadói, mint dr. Bubó, Frakk, Pinokkió, Csipkerózsika vagy Csalóka Péter. A múzeum udvarán koncertestekre is sor kerül, melyek témájául a szervezők ezúttal a dzsessz és ragtime mellett az opera-slágereket és a cigánymuzsikát választották. A Budai Nyár a Honvéd Együttes, a Budavári Művelődési Ház valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum közreműködésével valósul meg. Helyszín: I., Kapisztrán tér 2-4. Jegyrendelés: 06(20)353-3454.


Benke Zsuzsanna
Márkás cuccok silány minőségben

Márkás ruhát venni mégiscsak jobb, mint márka nélkülit - gondoljuk a legtöbben, amikor éppen ruhát vásárolni szándékozunk. De mi alapján gondoljuk ezt? Talán nagyapáink idejéből ránk hagyományozott elgondolás alapján, miszerint az olyan műhelyek, amelyek nevüket adták termékeikhez, garantálták annak minőségét is. Az ilyen garantált minőségű márkanév azonban már csak elenyésző számban létezik a dömpingszerűen beözönlő „márkás cuccok” tengerében.


Színes

Mélytengeri szörnyek

A Tasman-tengernél kutatásokat végző tudósok fura mélytengeri élőlények sokaságát fogták ki, köztük több száz eddig nem ismert vagy ritka fajt. Mélytengeri cápák, közönséges mérges ráják, hosszúfarkú halak és gerinctelenek szerepelnek a most felfedezett fajok között. Tintahalat, tüskés cápát, óriási tengeri pókokat és olyan, ezekhez hasonló állatokat is kihalásztak, melyek eddig nem szerepeltek a hal és sült krumpli menükben.


Kelet-európai lagzi uncsi

Kelet-Európában, ahol a fiatalabb generáció életszemléletében és kapcsolataiban a demokráciába és piacgazdaságba való átmenet szembetűnő változásokat hozott, a fiatalok oly mértékben kezdik megvetni a házasság évezredek óta létező intézményét, hogy mostanra az egész világon itt a legalacsonyabb a házasságkötések száma. Egyre több fiatal gondolja úgy: nem bízhat abban, hogy egy kapcsolat boldogságot nyújtson számára, legfontosabb, hogy önmagában találja meg boldogságát. Magyarországon a kommunizmus ideje alatt sokkal több fiatal kötött házasságot alkalmazkodva a társadalmi normákhoz, még annak ellenére is, hogy magas volt a válások száma. 


DUMA PLÁZA

Akik hisznek a telekinézisben, emeljék föl a kezemet!  graffiti


Csokitilalom a New York-i sulikban

Betiltják az édességek és a szénsavas üdítők árusítását szeptembertől a New York-i iskolákban, mert sok diák túlsúlyos. A város összes állami iskolájából kitiltják azokat az étel- vagy italárusító automatákat, amelyek egészségtelen vagy hizlaló termékeket árulnak. A városvezetés ezzel szeretné megakadályozni, hogy a fiatalok tovább hízzanak. Tervezik azt is, hogy az iskolai éttermekben is egészségesebb étrendet vezetnek be. A zsíros, hizlaló húsok helyett sovány húsokat kaphatnak majd a diákok. 


Kiköpött hongkongi megoldás

A hazai minimálbérnek megfelelő összeggel csappanhat meg mindazon hongkongiak pénztárcája, akik köpködésre vetemednek a város utcáin és közterein. Az újdonsült jogszabály értelmében kőkeményen behajtják a csaknem 45 ezer forintnyira rúgó büntetési tételt a rendelet áthágóin, mint ahogy ezt eddig már száz esetben meg is tették. A kényszer szülte rendelkezés a SARS-vírus számlájára írható, mivel a nemzetközi hisztériát gerjesztő atípusos tüdőgyulladás pont Hongkongban ütötte fel a fejét. 


Párizsi kiárusítás

Párizsban a nagyáruházak a szokásos nyári kiárusítás során több mint 50 százalékos kedvezménnyel kínálják portékáikat. Az akció elején a divat fővárosában már jóval a nyitás előtt hosszú sorokban kígyóztak a vásárlók az olyan nagy márkák, mint a Dior üzletház előtt, míg a kevésbé éber kuncsaftok a nagy bevásárlóközpontokba mentek. Mivel a gazdasági mutatók igen alacsonyak Franciaországban, és az éves forgalom 25 százalékát teljesítették eddig az olyan nagy üzletek, mint a Printemps vagy a Galeries Lafayette, a szokásosnál jóval nagyobb engedményeket adnak.