Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VI. évfolyam, 29. szám, 2002. július 19

Belpolitika

Hajdú Sándor
Forró nyár

Az Országgyűlés a nyári szünet előtti utolsó munkanapján 339 igen szavazattal, 17 tartózkodás mellett elfogadta a kormány száznapos programjának végrehajtását elősegítő költségvetési törvény módosítását. Az utolsó napon az MSZP és az SZDSZ mellett a Fidesz is megszavazta a költségvetés módosítását. Nagy feltűnést keltett, hogy a szavazáson részt vett Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki a Medgyessy-kabinet működése alatt először jelent meg az Országgyűlésben. Mindezek ellenére a hangulat továbbra is indulatoktól terhelt. Napirend előtt került terítékre a hétfői agrárdemonstráció kérdése, amelyben a Fidesz bosszúállás vádjával támadta Németh Imre agrárminisztert. Az elhangzott vádakra az érintett miniszter az elmúlt kormány „torgyánügyi” minisztériumának zseniális szakmai hozzáértését emlegette, akik miatt ilyen tarthatatlan helyzet alakult ki a mezőgazdaságban. 


Munkatársunktól
Kém-lelés

A kormánypárti képviselők időhúzása jellemezte a Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság első szabályos ülését. Miután a jelenlévők - négy kormánypárti és négy ellenzéki delegált - meggyőződtek az elnök (az MDF-es Balogh László) nemzetbiztonsági vizsgálatának kedvező eredményéről, a szocialista képviselők a bizottság ügyrendjéhez nyújtottak be módosító javaslatokat. Véleményük szerint a bizottság csak a Belügyminisztériumtól, a Történeti Hivataltól és a Nemzetbiztonsági Hivataltól kérhet a miniszterelnökkel kapcsolatos dokumentumokat. Ezen a ponton hosszú vita kezdődött az ellenzékiekkel, mivel utóbbiak úgy vélik, a bizottságot létrehozó országgyűlési határozat nem korlátozza a dokumentumok beszerzési helyének körét. 


Sebestyén István
Most jó lenni köztévékatonának

Több meghatározó vezető is távozott, illetve távozik a Magyar Televíziótól. Többek között Mendreczky Károly elnök is bejelentette lemondását. Az eset azért érdekes, mert korábban - a televízió kiegyensúlyozatlan hírműsorai és a gazdasági viszszásságok miatt - a kormánypártok többször is felszólították az elnököt a lemondásra, ő azonban ezt nem tette meg. Egy lapunknak nyilatkozó médiaszakértő szerint az MTV-t meg lehet szabadítani a „propagandatévé rossz démonaitól”, ehhez csak politikai akarat kell, a volt kormánypárti politikusok szerint azonban a köztévé eddig is eleget tett a közszolgálatiság követelményeinek.


Hajdú Sándor, Varga P. Miklós
Félpályás letámadás

Már-már hagyománnyá vált az elmúlt tizenkét esztendőben, hogy minden kormányváltás után az utakra vonulnak a gazdák, és azokat így vagy úgy, de lezárják. A sürgős mezőgazdasági munkák miatt dél körül már a legtöbb helyen véget ért a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) szervezte országos tüntetés és forgalomlassítás. A tizen-négy megyében és huszonhét helyszínen zajló megmozdulás során a szervezők szerint mintegy ezernégy-száz gazdálkodó és közel nyolcszáz munkagép vonult ki az utakra. A tüntetés célja, hogy az új kormány által megváltoztatni kívánt földtörvény ne érintse hátrányosan a családi vállalkozásokat. A demonstráció azonban túl kicsi volt, és hamar véget is ért, mert a legtöbb helyen délután sürgősebb munka is akadt a tétlen álldogálásnál. 


Életmód

Makki Marie-Rose
Újra divat a nagy családi konyha

Az utóbbi években világszerte tapasztalható tendencia, hogy a privát emberi szféra felértékelődésével különösen megnőtt a családi otthon, s azon belül is a hagyományos konyha, a jóízű közös étkezések jelentősége. 


Töltött szőlőlevél

Rendkívül ízletes mediterrán előétel, mely kétféle töltelékkel készülhet: hússal vagy anélkül. A húsos: marha/borjú vagy bárány/birkahús az alap. Zsírosabb, darálásra alkalmas részek kellenek hozzá. 1 kg húshoz 1 kg rizs kerül - kínai rizs, azaz nem amerikai típusú, ne váljon szét, ez fontos. Két nagy fej, apróra vágott hagymát kevés olajon puhára kell párolni, majd a finomra darált húst rátéve, erős tűzön meg kell pirítani a húst. Mikor nagyrészt már elfőtte a levét, hozzákerülhet szinte bármilyen zöldség - itt megjegyezném, hogy egyéb töltött zöldségekbe szintén ugyanez a töltelék kerülhet - apróra vágott cukkini, paradicsom, tök - más salátákból kimaradt zöldség is tökéletesen megfelel, kivéve a leveles salátákat. Ezekkel együtt kerül a masszába 4-5 gerezd, apróra vágott fokhagyma és a fűszerek. A sóval nem érdemes sokat bajlódni, a hús és a zöldségek íze kell, hogy domináljon. 


Könyvsikerek
Tovább a cikkhez >>>

Fókusz

Szlazsánszky Ferenc
100 Magyarország

A rendszerváltás óta nem élt át az ország ötven olyan eseménydús és viharos napot, mint amilyen a Medgyessy-kormány megalakulása óta eltelt időszak. Meglepő módon azonban a viharok kiváltó oka ez esetben az volt, hogy mindkét politikai oldal betartotta ígéretét: a kormány ötven nap alatt megteremtette a száznapos program pénzügyi alapját, miközben a jobboldal azt az ígéretét váltotta valóra, miszerint „a koalíció a tarkóján fogja érezni a Fidesz hideg leheletét”.  A Medgyessy-kormány minden elődjét felülmúló sebességgel lépett akcióba, úgy a vezetőcserék, mint a jóléti program megvalósítása tekintetében. A meglepett Fidesz három hét elteltével robbantotta ki a D-209-es ügyet, és néhány napig komoly esély volt arra, hogy Medgyessy Péter kaphatja a legrövidebb szolgálati idejű miniszterelnök kevéssé megtisztelő címét. A koalíció azonban túlélte a kormányválságot, és a polgári körök - állítólag - alulról szerveződő demonstrációsorozata ellenére fokozatosan visszavette a kezdeményezést. Egyrészt folyamatosan bombázta a Fideszt az előző ciklusban elkövetett korrupciógyanús ügyek feltárásával, másrészt heteken át tartó kommunikációs offenzívával előkészítette a választási kampány során ígért száznapos programot. Szerdára a Fidesz csapdába került: az ugyanis, hogy példátlan módon megszavazta a kormány által beterjesztett költségvetés-módosítást, lehetőségei közül a kisebbik rossz választása volt. A módosításhoz, ezáltal a száznapos programhoz tudniillik a kormány nélkülük is rendelkezett a megfelelő többségi szavazattal: az elutasítás tehát legfeljebb megítélésük további romlását eredményezhette volna. Miután azonban igennel szavaztak, kormányoldalról lesajnáló hangnemben közölték: örülnek annak, hogy végül sikerrel járt a Fidesz gondolkodásra kényszerítése. 


Kertész Ákos
Jellemgrófok

Két miniatűr a 70 éves Kertész Ákostól


Morvay Péter
A negyedik nemzedék visszatér

Nyugat-Európában új jelenségként kezelik az Izrael-ellenesség politikai üzenete mögött megbúvó szalonantiszemitizmust, pedig ennek keleten régi hagyományai vannak - állítja Raj Tamás, akinek Nem idegen közöttünk címmel nemrég jelent meg legújabb könyve. 


Gazdaság

Munkatársunktól
Jövőre öt százalék lehet az infláció

Az elmúlt hónapokban némi feszültség jellemezte a Pénzügyminisztérium (PM) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőjének kapcsolatát. Járai Zsigmond jegybankelnök ugyanis nehezményezte a parlament elé beterjesztett jegybanktörvény-módosítást, mert meglátása szerint ez több ponton csorbítaná az MNB függetlenségét. László Csaba pénzügyminiszter nem így látta a helyzetet. A vitát végül is az Európai Központi Bank (ECB) döntötte el, s a héten már asztal mellé is ültek a felek, és megegyeztek egy közös, 2006-ig terjedő inflációs cél megvalósításában. 


Munkatársunktól
Drága dinnye

A múlt és a jelen egyszerre kísért: a fagykár és a szárazság váratlan helyzet elé állítja a szakembereket és a vásárlókat egyaránt. A téli kíméletlen fagy miatt ugyanis hiány van a gyümölcsfronton, a szárazság viszont hektikussá, kiszámíthatatlanná teszi a piacot és az árakat, lerövidíti a gyümölcsök szezonját - magyarázta kérdésünkre Földesné Kocsis Mária, a Budapesti Nagybani Piac szóvivője. Gabonafronton sem teljes a béke: a tavalyinál lényegesen kisebb termés várható az idén. 


Major Nóra
Hurrá Nyaraljunk

Bár már javában dúl a nyári főszezon, ne bátortalanodjunk el, ha csak most tudunk hozzálátni a nyaralásunk megszervezéséhez, hiszen a hazai utazási irodák túlkínálata kényelmes helyzetet biztosít a „kuncsaftoknak”.


Hetek-összeállítás
Kedvezményes szörfölés

Olcsóbb lesz a percdíj augusztustól! A héten megállapodást írt alá Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter az öt legnagyobb hazai szolgáltatóval egy államilag támogatott kedvezményes internet-hozzáférési csomagról.


Munkatársunktól
A piac kamatemelésre spekulál

Az elmúlt héten végrehajtott újabb jegybanki alapkamat-emelést követően szinte bizonyosnak látszott, hogy a kereskedelmi bankok hitelei megdrágulnak, de ez eddig nem következett be. A betéti kamatpiac is - régi szokás szerint - várakozó állásponton van. A legnépszerűbbnek tartott lakáshitelek folyósítása viszont egyre nehézkesebbé válik. 


Acsai Anikó
Greenspan: nem gazdasági, csak bizalmi válság van

Fekete hetet zártak a világ tőzsdéi az elmúlt héten. Amerikában újabb cégekről derült ki, hogy könyvelési csalásba keveredtek. Bár Alan Greenspan jegybankelnök a szenátus előtt megtartott beszédében megerősítette, hogy az amerikai gazdaság erősödik, kitért arra is, hogy a könyvelési csalások miatt megrendült befektetői bizalom miatt csökkenő részvényárak alááshatják a háztartások és a vállalati szektor beruházási hajlandóságát. 


Háttér

James Bond
Az alvóügynök bukása

1957. Az akkor még ellenforradalomnak minősített 56-os események teljesen szétzilálták a magyar állambiztonsági szerveket. Főleg a külföldi rezidenciák hullottak elemeire, hiszen kiderült, hogy a „megbízható elvtársak” zöme egyáltalán nem megbízható. Sokan álltak át. Így például a franciaországi kirendeltségen egy emberen kívül mindenki az „ellenséghez” igazolt. Nemcsak az volt a baj, hogy a régiek átálltak, hanem hogy ezeket személyeket és információikat természetesen a külföldi állambiztonsági szervek aktívan felhasználták Magyarország ellen. Így hirtelen sok „elvtárs” nem kapott beutazási vízumot mint „nem kívánatos személy” több nyugat-európai országba. Az állambiztonsági rendszer újraszervezésében tehát nemcsak a vonalak újrabeindítása okozott problémát, de a személyi állomány sem állt rendelkezésre. A legfontosabb tehát az volt, hogy olyan embereket kell a szolgálatra megnyerni, akik még sosem kerültek az állambiztonsági szervekkel kapcsolatba, de feltétel nélküli hívei a rendszernek. Ez persze szűkítette a kutatótisztek mozgásterét, és nem mindig a legalkalmasabb személy lett beszervezve. 


Lukács András
A film lelép a vászonról

A felületes megfigyelők számára akár a Star Trek-sorozat reklámjának is tűnhetett a nemrégiben bejelentett tudományos szenzáció: az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) fizikusai egy lézernyalábot teleportáltak laboratóriumuk egyik pontjából a másikba. A látványos kísérlet mögött a kvantumteleportáció néven ismert jelenség áll, melynek során elemi részecskék tulajdonságai - azaz információ - közvetíthetőek nagy távolságba, azonnal. A máig megmagyarázhatatlan jelenség munkába állításával a kvantumszámítógépek és a kvantumkommunikáció kora köszönt a világra, amely olyan kommunikációs és számítási sebességet hoz majd, amely egy új technikai forradalmat okozhat.


Birovecz László
Digitális aláírás – jövő vagy jelen?

Tavaly szeptember óta Magyarországon is ugyanolyan hitelesnek és bizonyító erejűnek kell elfogadni a digitálisan aláírt elektronikus dokumentumokat, mint a hagyományos aláírással ellátott iratokat. A digitális aláírás elterjedése ennek ellenére lassan halad, aminek legfőbb oka az, hogy míg a gazdasági szféra felkészült a digitális aláírások használatára, a közigazgatási szférában nem jött létre az aláírások hitelesítését végző infrastruktúra.


Erdei L. Tamás
Ria, ria, hisztéria

Erzsébet híd, Batthyány-örökmécses, Kossuth tér. Egyesek azt szeretnék, ha a dolgok az utcán dőlnének el. Ha a nyers erő döntene. A matek. Katasztrofális félreértések és félremagyarázások, aljas-alattomos jelszavak és önhergelő tömegek látszanak alakítani az eseményeket. Egyesek szükségállapotot szeretnének elérni.


Varga Katalin
Nyomul a nyomor?

Tatabánya egy magára sokat adó, fiatal, dinamikusan fejlődő város, a bányabezárások megrázkódtatásait kiheverve, új ipari parkokkal, gyárakkal. Ahogy a főváros felől közeledünk, mégis negatív az imázs, nyomul a nyomortelep.


Máté József
A jövő emlékei

Berlin utcáit az elmúlt napokban a Love Parade rendezvényeinek köszönhetően elözönlötték a technozene rajongói. Bár a tavalyihoz képest csökkent az érdeklődés, még így is tekintélyes létszámú tömeg élt a posztmodern kor e sajátos, új típusú révületet kínáló körmenetének élményével. Közben nálunk már javában folynak a Sziget rendezvénysorozat előkészületei, ahol a techno- vagy partikultúra minden ága-boga, irányzata képviselni fogja magát. Mindezek is jelzik, hogy a feltörekvő technokultúra egyre markánsabb része korunk tömegkultúrájának.


Hit és értékek

Morvay Péter
Ami Ádámnak is történelem

„Tisztelt Szerkesztőség! Nemrég olvastam egy hírt, miszerint az amerikai Colorado államban régészek egy olyan ősi erdőnek a maradványát találták meg, amelyről azt feltételezik, hogy a dinoszauruszok kihalását okozó hatvanötmillió évvel ezelőtti meteorbecsapódás után keletkezett. A tudósok szerint a hatalmas, több méter átmérőjű fákból álló esőerdő arra utal, hogy a kozmikus katasztrófa után Földünk az eddig feltételezettnél sokkal gyorsabban »gyógyult«. A Föld korai történetéről egy televízióműsorban is szó volt, ahol az előadásban elhangzott: a Biblia nem zárja ki annak lehetőségét, hogy bolygónknak már Ádám előtt több aranykora lehetett. Mások ugyanakkor szintén a Biblia alapján ragaszkodnak ahhoz a - ma már mosolyt fakasztó - állásponthoz, miszerint a világmindenség plusz-mínusz nagyjából hatezer éves. Szívesen olvasnék erről a témáról többet, mivel érdekel - hobbi szinten - a régészet és a csillagászat is. Tisztelettel: D. András”


Külpolitika

Eperjesi Ildikó
NATO: egy percnyi távolságra

„A NATO-nak valóban alkalmazkodnia kell a 21. század új valóságához, így küzdhet legjobban a terror ellen” - mondta Bush amerikai elnök nemrégiben lengyel újságírók előtt, majd hozzátette: „Csapatainknak könnyebbeknek és gyorsabbaknak kell lenniük a csapásméréshez. Elitalakulatokat kell felállítanunk, hogy egy percen belül reagálni tudjanak.” 


Tervek a Világ-kereskedelmi Központ újjáépítésére

Hat tervet mutattak be kedden a szeptember 11-ei terrortámadás következtében lerombolt New York-i Világ-kereskedelmi Központ újjáépítésére. A New York kormányzója, George Pataki által életre hívott Lower Manhattan Development Corp. terveiben négy-hat darab, egyenként 32-85 emeletes torony, valamint a közel 2900 név szerint is ismert áldozatnak emléket állító emlékpark kialakítása szerepel. 


Márer György, New York
Ami késik, nem múlik

Az amerikai kormány tervei szerint új minisztérium védi a jövőben az Egyesült Államokat, amelynek létrehozása 1940 óta a szövetségi kormány legszélesebb körű átszervezését jelentené. Az amerikai törvényhozás azonban a közelmúltban úgy határozott, hogy az új szerv létrejöttéig nem lehet szó a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI), illetve a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) átalakításáról sem. Az új minisztérium létrehozása a jelek szerint az év végére valósulhatna meg.


Karl Pfeifer
Stadlernek a fasizmus bagatell

A Bécsben állomásozó külföldi diplomaták meglepődtek, amikor a Benita Ferrero-Waldner vezette osztrák külügyminisztérium dunai hajózásra hívta őket a napforduló megünneplésére. A napforduló ünnepe ugyanis pogány hagyományon alapul, amit Ausztriában és Németországban a nácik, manapság pedig a szélsőjobboldal szokott ünnepelni. 


Hetek-összeállítás
Báránybőrbe bújt gyilkosok

Újabb izraeli merénylet árnyékolta be a „kvartett”, az Egyesült Államok, az EU, az ENSZ és Oroszország képviselőinek keddi, New York-i találkozóját, amelyen a palesztin állam megteremtését célzó protektorátus tervét vitatták meg. Kedden délután terroristák nyitottak tüzet egy autóbuszra Emmanuel közelében: a bombarobbantással az útról lekényszerített buszba gránátokat dobtak, és lövöldözni kezdtek izraeli egyenruhába öltözött terroristák. A támadásban nyolcan meghaltak és tizenhatan megsebesültek. Szerdán este kettős öngyilkos merénylet oltotta ki legalább hét ember életét Tel Aviv belvárosában. 


Hetek-összeállítás
Lágy pakisztáni kafir

Pakisztánban a Daniel Pearl amerikai újságíró meggyilkolásával vádolt négy ember közül egyet halálra, három másikat pedig életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek a napokban. Az angliai születésű Ahmed Omar Szaed sejk, akit a bíróság halálra ítélt, bosszút esküdött, és iszlám felkelésre szólított fel. Időközben huszonheten meghaltak Dzsammu külvárosában, amikor iszlám terroristák lövöldöztek és gránátokat hajigáltak a fegyvertelen lakosság közé. 


Hetek-összeállítás
A Sakálka napja

Pszichiátriai kezelésben részesítik azt a fiatal férfit, aki vasárnap merényletet követett el Jacques Chirac francia elnök ellen. A merényletre az 1789-es nagy francia forradalomra való megemlékezésen, az úgynevezett Bastille-napon került sor, amikor Chirac gépkocsija a Diadalív közelébe ért. 


Magyaországra látogatott a japán császár

Akihito császárt és feleségét köszönti magyarországi látogatása alkalmából Mádl Ferenc köztársasági elnök. A japán uralkodó közép-kelet-európai körútja utolsó állomásaként érkezett Budapestre. Útjának célja a térség államaival való kapcsolatok bővítése. 


Riport

Izing Antal
Meg lettünk lódítva

- Hogy ment ma? - kérdem a testes búcsúst, aki egy szétszedett körhinta lefektetett alkatrészén verejtékezik éjjel a Star teherautó nyitott platója mögött.  A kocsi mögött, amelyet Jani bá’ most vett, és nem is rossz, mert Jani bá’ sosem nyúl mellé, mert Jani bá’ nem vesz ócskavasat, ott az a bizonyos festett léc. Rajta tizenkét foglalat, bennük tucatnyi százas égő, a díszvilágítás, a moulin. A kapukulccsal jövök, nekem kell zárnom a területet. 


Sport

Németh Szilárd
Crespo elhagyhatja a Laziót

Múlt heti számunkban már olvashattak a Lazióban szereplő argentin játékosok, Hernan Jorge Crespo és Claudio Lopez vitájáról, amely az utóbbi játékos távozását vetítette elő a római kékektől. A héten azonban fordulat állt be az ügyben; úgy néz ki, nem Claudio Lopez, hanem Crespo távozik Rómából, az ő eladásával talán a Sergio Cragnotti által irányított egyesület anyagi problémái is megoldódnának.


Keménylegények menetelése

Kemény Dénes legénysége, a magyar vízilabda-válogatott olimpiai bajnokhoz méltó, százszálékos teljesítményt mutatott be eddig a Világliga B csoportjában. Csapatunk eddig 8 mérkőzésből veretlenül vezeti a csoportot. Legutóbb Oroszországot vertük 10:6-ra, majd 10:7-re. A hátralévő Egyesült Államok elleni mérkőzésektől függetlenül a válogatott már biztos lehet a Görögországban megrendezésre kerülő négyesdöntő részvételében. 


Kovács Tamás
Újra köröznek a franciák

A Tour de France történetében először szereplő magyar profi kerékpáros, Bodrogi László, a MAPEI versenyzője szenzációs eredményt ért el a 9. szakaszon. Az 52 kilométeres egyenkénti időfutamon Bodrogi az ötödik helyen végzett csaknem 50 km/h-ás átlagsebességet produkálva. Idejével mindössze 25 másodperccel maradt el a szakaszgyőztes Boterotól, ill. 14 másodperccel Armstrongtól, aki jelenleg a második az összetettben. Bodrogi eredményével egy nap alatt 65 helyet javított az összetettbeli helyezésén. 


Szabadidő

Kánai András
Gyarapodók

Ugyan milyen együttes lehet az, amelynek dobosát Jeff Frankensteinnek hívják? Mi tagadás: szörnyen érdekes. A két ausztrál, két amerikai és egy új-zélandi alkotta Newsboysnak nemrég jelent meg a Thrive (Gyarapodj) című, sorrendben kilencedik stúdióalbuma. A Newsboys klasszikus pop-rockot játszik, a szónak abban az értelmében, hogy gitárral megtámogatott dallamos számokat írnak és adnak elő; szintetizátorral, néha elektromos dobbal és effektekkel körítve. 


A kelme művészei

A textília észrevétlen természetességgel, mégis dominanciával van jelen az életünkben. Praktikussága, funkcionalitása, rendkívüli kifejező ereje nyilvánvaló számunkra. Elfogadtuk a textil tágabb értelemben vett fogalmát is, és kevésbé lepődünk meg, ha különböző jellegű kelmék rendhagyó kontextusban köszönnek ránk. Mégis rácsodálkozunk, ha mesteri ötvözetben beszélnek hozzánk - a fémdíszítések acélos büszkeséggel, a selymek jellegzetesen nehéz, mégis könnyed redőkkel, a műanyagok időszerűen, a gallyak és papírok a népművészet nyelvén, a drapériák pedig a térkompozíció súlyával szólnak. Ahogyan ezt teszik a budapesti Platán Galériában és a Lengyel Intézetben egyidejűleg kiállított IXION csoport textilalkotásai. 


Értünk harcolnak

Ki nem járt még piacon? Nincs bosszantóbb, ha az áruk versenye, a sokféleség élénk nyüzsgése helyett hajszálra megegyező árakba, unott és érdektelen árusokba botlik az ember. Jogosan érzi úgy, hogy itt a háta mögött egyeztek meg: róla. Hogy hiába a töprengés, a tapasztalt szem, meg a portékát elemző hümmögés - éppen a leglényegibb elem van kiiktatva, amiről az egésznek szólnia kellene. 


PROGRAMAJÁNLÓ

Játékvilág címmel látható kiállítás az Erdős Renée Házban (XVII., Báthory u. 31.). A régi, múlt századi játékszerek több szobára kiterjedő bemutatója mellett egyéb helyszíni programok - játékkészítés, rajzverseny, vásár - is várja a kicsiket és a nagyokat. 


Színes

Izzadástűrő ing

Izzadás elleni ezüstingek kerülnek forgalomba Németországban. A Berlin melletti Neuenhagen központú Silvertex GmbH részben ezüstből készült ingeket árul, melyekről azt állítják, hogy hoszszú viselet után sem érezni izzadtságszagot rajtuk. Az öt százalék ezüsttartalmú ing anyagát egy véletlennek köszönhetően fedezték fel a tudósok, amikor is a szívritmus-szabályozók elektromágneses hullámokkal szembeni védelméhez kerestek alapanyagot. 


Huszonegy millió online olvasó

A Forrester Research felmérése szerint körülbelül 21 millió európai látogatja rendszeresen újságok, magazinok weboldalait. Ez az európai lakosságnak csupán 8 százaléka. A tanulmányból az is kiderül, hogy leginkább Svédországban keresik az online tartalomszolgáltatókat, hiszen a svéd lakosságnak 28 százaléka látogatja rendszeresen ezeket a weboldalakat. Olaszországban és Görögországban a lakosságnak nagyjából 11 százaléka olvas online újságokat, míg Nagy-Britanniában és Franciaországban mindössze 5 százalék informálódik az internetes médiumokból.


A holokauszt az amerikai tanterv része lett

Az utóbbi időben a holokauszt oktatása fokozatosan beépült az amerikai iskolai tantervbe. Némely államban egészen általános iskolás kortól kezdve a középiskola befejezéséig tanítják. Egy évtizeddel ezelőtt a téma oktatásában kevesebb, mint 50 szervezet vett részt. Ma több mint 125 foglalkozik ezzel, beleértve állami bizottságokat, nemzeti tanártovábbképző programokat, 32 holokausztkutatási központot és 6 nagy múzeumot. New Jersey, Kalifornia, Florida, Massachusetts, Illinois és New York az a hat állam ma, ahol kötelező ennek a tantárgynak az oktatása, és további tíz államban erősen ajánlott. Ezenkívül valamilyen formában minden középiskolában előfordul, a történelem, irodalom, a társadalmi ismeretek vagy ezek kombinációjának oktatása keretében.


Elfogyókúra

Nem lehetünk biztosak abban, hogy a legmodernebb fogyókúrás kezelések minden esetben meghozzák az áhított eredményt. Ezt bizonyítja az a tragikus kimenetelű fogyókúra is, amelynek egy francia kétgyermekes családanya esett áldozatul. Egy teljesen újszerű módszerrel próbált megszabadulni a felesleges kilóktól, ám a gyomrát összeszűkítő szilikonszalag kioldódott és elzárta a nyelőcsövét.


Mi van a képen?

1. Állatvédő lobbik sikeres munkájának köszönhetően különleges jogok illetik meg ezentúl a kutyákat az USA-ban 2. Spot és Barney, Bush elnök kutyái nyaralásból érkeznek vissza 3. Különleges ügynökök érkeznek a portlandi bázisra


INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

DUMA PLÁZA

A Szahara a világ legnagyobb homokozója.