Vissza a Hetek archívum borítólapjára
II. évfolyam, 38. szám, 1998. szeptember 19

Belpolitika

DUDÁS ZSUZSANNA
3,6 milliárdról rendelkeztek az adófizetők
Tovább a cikkhez >>>

MUNKATÁRSUNKTÓL
Ferencvárosi ki mit mond

Parázs vita van kialakulóban a ferencvárosi Roma Kisebbségi Önkormányzat és az Amaro Drom roma havilap között. Történt, hogy a lap - a kisebbségi önkormányzat határozott állítása szerint - teljesen alaptalan információkat jelentetett meg az említett testületről. A lap viszont egy véletlenszerűen meginterjúvolt alanytól idéz, miszerint az ügyfeleket a IX. kerületi Roma Kisebbségi Önkormányzatnál semmibe veszik. Az interjúalany közben kiadott egy tiltakozó nyilatkozatot a cikkel szemben. Az újságíró viszont azt vette megrökönyödve tudomásul, hogy írását lejáratásként értékelték a IX. kerületiek.


NÉHÁNY SORBAN
Tovább a cikkhez >>>

Szétválasztott sziámi ikrek
Tovább a cikkhez >>>

HAZAFI ZSOLT
Az egy százalék: vallási szavazás

Mindenképpen jelzésértékű az szja egyházaknak átutalt egy százalékának megoszlása, de ma még messzemenő következtetéseket nem lehet ezen adatokból levonni - állítják a Heteknek nyilatkozó vallásszociológusok. Az bizonyos - mondják -, hogy egyfajta vallási szavazásnak is tekinthető e kismértékű adóátutalás.


Új sajtóközpont
Tovább a cikkhez >>>

A nemzetbiztonsági bizottság meghallgatná Orbánt
Tovább a cikkhez >>>

SZAKONYI DÁVID
Perre per

Nem a szolgálati törvénynek megfelelően zajlik a szolgálatot teljesítő rendőrök bérezése - állítja Fábián Ágota, a Független Rendőr Szakszervezet titkára, akinek tudomása szerint több mint félmilliárdot „hiteleznek” ilyen módon a dolgozók a rendőrségnek. Jenei Zoltán az ORFK gazdasági igazgatója elmondása szerint nem a költségvetés szűkössége, hanem az eltérő jogértelmezés okozta a problémát.


MUNKATÁRSUNKTÓL
Lisztes kezek
Tovább a cikkhez >>>

Az SZDSZ félti a sajtószabadságot
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEFOGLALÓ
Bonyodalom a lex Pokol körül

„A törvényjavaslat támadás a szabad véleménynyilvánítás Alkotmányban biztosított joga ellen”- értékelte Pokol Béla indítványát a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) közleménye. Az alkotmányügyi bizottság kisgazda elnökének javaslatát az ellenzék is kifogásolja. Vastagh Pál, az MSZP frakcióvezető-helyettese az ügyben tartott sajtótájékoztatón kifejtette: az előterjesztés veszélyeztetné a sajtó függetlenségét és szabadságát.


Fókusz

Clinton után Hillary: folytatódik az össztűz

„Ha a politikai programok helyett a személyes viselkedés a döntő tényező, akkor 1960-ban az embereknek Richard Nixont kellett volna megválasztaniuk John Kennedy helyett.” A Newsweek című hetilap szerint Bill Clinton egy szűkkörű kormányülésen ezzel a történelmi példával magyarázta a Starr-jelentés nyilvánosságra hozatala után kialakult helyzetet. Az elnök - talán jogosan - úgy érzi, hogy rájár a rúd: Kennedynek minden kicsapongását elnézte a kor közvéleménye, míg Clintont nemcsak a kíméletlen precizitással dolgozó Kenneth Starr, különleges felhatalmazású ügyész, hanem a média is ízekre szedte az utóbbi hetekben.


Gazdaság

MUNKATÁRSUNKTÓL
G7: együtt a válság ellen

Annak ellenére, hogy a hétfőn Londonban megrendezett G7 válságtanácskozás megerősítette, hogy a jelenlegi világgazdasági nyugtalanság leküzdésére globális ellenlépésekre van szükség, a nemzetközi piacok továbbra is elsősorban az amerikai gazdaságra, illetve az ottani jegybank szerepét betöltő Federal Reserve-re figyelnek, és a várható kamatcsökkentésben bíznak.


DEBRECZENY RÉKA, RUFF GABRIELLA
Orosz lejtmenet

„Több odafigyelésre és kevesebb kioktatásra lenne szüksége Oroszországnak” - idézte a Reuters a G7 londoni csúcstalálkozó egyik résztvevőjét. Egyelőre csak szóban kap odafigyelést a volt nagyhatalom, pénzt azonban még szóban sem. Pedig a nyár elején az IMF által jóváhagyott 22,6 milliárd dolláros segély második 4,3 milliárdos részletének átutalása kedden lett volna esedékes. Michel Camdessus, az IMF vezérigazgatója hangsúlyozta, ragaszkodik a konkrét reformok, többek között a költségvetési hiány lefaragásának megvalósításához. Oroszország legfontosabb feladata most a befektetők bizalmának helyreállítása, amelyet a belső adósság átütemezésekor tökéletesen lerombolt.


A világ legkisebb és legkönnyebb mobiltelefonja
Tovább a cikkhez >>>

VARGA PÉTER
Gabonakörök

A hazai gabonatermelők eddig biztosan számíthattak a környező országok piacaira. Az átlagosnak nevezhető 4,5-5 millió tonnás búza és 5 millió tonna kukoricatermés közel felét exportra termelik a gazdálkodók. Amikor az elmúlt évben elvetették a most problémát okozó búzát és kukoricát, az érvényben lévő nemzetközi szerződések arról biztosították a termelőket, hogy kormányközi szerződések támogatják a kiszállításokat. A betakarításra a helyzet azonban drámaian megváltozott. Ezt tekintjük most át.


DEBRECZENY RÉKA
Nyugathoz kötött gazdaság

Újabban 3-4 százalékos gazdasági növekedéssel folytatnak számításokat a Pénzügyminisztériumban - mondta Chikán Attila gazdasági miniszter e heti sajtótájékoztatóján a Német-Magyar Ipari- és Kereskedelmi Kamara és a Kanadai Kereskedelmi Kamara rendezvényén. Chikán szerint a kormány gazdaságpolitikai törekvéseinek megvalósításához sok szerencsére is szükség van, de mindenképpen pozitívum, hogy a világ vezető nagyvállalatai naponta jelzik magyarországi befektetési szándékaikat.


MUNKATÁRSUNKTÓL
Csődhullám az élelmiszeriparban

Amennyiben az orosz pénzügyi válság az év végéig nem oldódik meg, az élelmiszeripari cégek bevételkiesése elérheti az 58,8 milliárd forintot. S amenynyiben vállalatok nem kapnak lehetőséget a túlélésre, kezelhetetlen csődhullám indulhat el az élelmiszeripari cégek körében - áll az Élelmiszeripari Feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFEOSZ) legfrissebb felmérésében.


RÓTH ISTVÁNNÉ
Ahol az értékpapír gazdát cserél

Mai számunkkal egy új sorozatot szeretnénk indítani, amelynek célja, hogy megismertesse az olvasókkal a tőzsde működését és fogalmait. Elsőként a tőzsdei kereskedéssel foglalkozunk. A továbbiakban az olvasók kérdéseit és témajavaslatait is várjuk, amelyeket szeretnénk sorozatunk összeállításakor figyelembe venni.


BOR GABRIELLA AZ IE NEW YORK BRÓKER RT. ELEMZŐJE
Tőzsdejelentés 1998.09.11. 17.

Ismét mozgalmas hetet hagytunk a hátunk mögött, a magyar tőzsde még a szokásosnál is érzékenyebben reagált a nemzetközi fejleményekre. A Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe a kisebb emelkedésekkel tarkított, de alapvetően jellemző csökkenés után a csütörtöki záráskor 4224 ponton állt, mintegy 600 ponttal az egy héttel ezelőtti értéke alatt. Ezzel a részvények átlagos mozgását tükröző index egyetlen hét leforgása alatt 12 százalékot veszített értékéből, a történelmi maximumtól való elmaradása immár több, mint 50 százalék.


APRÓPÉNZ
Tovább a cikkhez >>>

Háttér

LAUDANCSEK KATALIN
Mészárszék a levegőben

Tizenöt éve, 1983. szeptember 1-én a szahalini katonai reptérről felszállt egy SZU-15TM típusú vadászgép, hogy megsemmisítsen egy, a szovjet légtérbe hatolt dél-koreai utasszállító repülőt. Az akció sikerült: a koreai légitársaság 007 számú járata 269 utassal a fedélzetén a tengerbe zuhant. Az áldozatok többsége japán turista volt. A Kommerszant című orosz hetilap az évforduló alkalmából megkereste a szahalini katonai körzet egykori légvédelmi parancsnokhelyettesét, Gennagyij Oszipovicsot, aki annak idején személyesen lőtte ki a rakétákat a radarképernyőn feltűnt „behatolóra”.


HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Luzskov főpolgármester, a jóságos médiasztár

Oroszország vidéki polgármesterei már választottak: akárhogyan is alakul a jövőben a politikai helyzet, ők Jurij Luzskovot, Moszkva főpolgármesterét fogják támogatni. Ehhez hasonló eset utoljára a középkorban, az Arany Horda idején történt, amikor az orosz városok összefogtak, és Moszkva szárnyai alatt kerestek menedéket. Az elnöki ambíciókat dédelgető Luzskov az elmúlt egy év során hatalmas médiabirodalmat épített ki, amely biztos hátteret jelent számára a gyorsan változó orosz politikában.


SCHMIDT BARNA
Bajorországi főpróba

Az elmúlt héten megtartott bajorországi választások meggyőző keresztényszocialista sikert hoztak. A helyi és az országos politika között ügyesen manőverező Edmund Stoiber tartományi miniszterelnök és pártja néhány százalékkal még fölül is múlta négy évvel korábbi eredményét. Alig egy héttel a szeptember 27-én esedékes választások előtt a koalíciós pártok a helyi szinten aratott győzelem országos jelentőségét növelni, a szociáldemokraták csökkenteni igyekeznek.


Külpolitika

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Primakov: nem lesz vörös revans

Jevgenyij Primakov kinevezése az ellenzék számára egyértelműen Jelcin hatalomvesztését jelzi, amit az ellenzéki erők és a szakszervezetek október hetedikére tervezett tiltakozó akciója is elő kíván mozdítani. Orosz lapok felhívják a figyelmet arra, hogy a baloldali ellenzék máris megkezdte az 1993-as Jelcin-féle alkotmány ostromát. Céljuk az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása, és a Jelcin elleni alkotmányjogi felelősségrevonás megindítása. A kommunisták semmi jelét nem mutatják annak, hogy az október hetedikére tervezett, egész országra kiterjedő tiltakozási akciót - amelyen egyébként Alekszandr Lebegy is részt vesz - le kívánnák fújni.


BURIK GÉZA
Törésvonalak Albániában

Albánia a szegény emberek országa. Olyan elemi indulatok szabadulnak el egy-egy utcai megmozdulás alkalmával, hogy az európai közvélemény hitetlenkedve szemléli az eseményeket. Európa legszegényebb országában az elmúlt napok véres zavargások közepette teltek el, miközben az ország újra a polgárháború szélére sodródott.


Tüntetések Indonéziában
Tovább a cikkhez >>>

A HÉTEN TÖRTÉNT
Tovább a cikkhez >>>

RAMOR FRIGYES
Konfliktus az iszlám világban

Amennyiben Iránt sikerül háborúba kényszeríteni az afgán tálib milicistáknak, Teherán számíthat az Afganisztánban élő tálib-ellenes erők csoportjaira és arra a 2 millió afgán síitára, akiknek a polgárháború következtében kellett elhagyniuk az országot - állítja Tim McGirk, a Time magazin ázsiai irodájának vezetője. A háborús készülődés jele, hogy az iráni kormány 200 ezer katonát vont össze a határ mentén, miközben a tálib katonák elfoglalták Bemiján városát, amely a tálibokkal szembeni ellenállás utolsó nagyobb védőbástyájának számított.


SZIKORA MÁRTON
Trianon gyógyszere az Unió

Körvonalazódni látszik, hogy miként lehet intézményesíteni a magyar-magyar párbeszédet - jelentette ki Németh Zsolt külügyi politikai államtitkár a Szent László Akadémia vitaestjén, amelyet a határon túli magyarság kérdéseiről rendeztek. Az államtitkár lapunknak elmondta: az RMDSZ-nek önállóan kell eldöntenie a szervezeti kérdéseket és a román koalícióhoz való viszonyát.


NAGYÍTÓ
Neo-gorbacsovizmus
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
A CIA fizette a lámát

Egy nemrég nyilvánosságra került dokumentum szerint - amelyet a Los Angeles Times című napilap ismertetett - a tibeti függetlenségi mozgalmat a CIA pénzelte a hatvanas években, persze nem a tibeti ügy iránt érzett lelkesedésből, hanem sokkal inkább azért, hogy ezáltal de-stabilizálja a környező kommunista országokat, elsősorban Kínát.


Riport

SZLAZSÁNSZKY FERENC
Légió mindhalálig

„Akkor kimentem a mosdóba, megittam egy liter vizet, és viszszamentem. Megvolt az 50 kilóm, fölvettek. Az orvos azt mondta, hogy legény, két hetet adok neked, és meg fogsz dögleni.” Frei Imre tizenhat éven át szolgált a francia hadseregben, ebből tizenegy évet töltött a híres-hírhedt idegenlégióban. Saját bevallása szerint fél a haláltól, de ha újra fiatal lehetne, újra légiósnak állna.


LOCSMÁNDI ANDREA
Foglakozása: légikisassszony

Korunk legmodernebb turbó-szárnyasain szinte minden automatikussá tehető, de a fedélzeten mindig akad egy-egy gyöngyöző homlokú, elszánt utazó, aki falfehéren ül, miközben segélykérő pillantásokkal méri fel a menekülés lehetséges útvonalait. Mire lehet felkészülni, mire nem? - kérdezzük Jánosi Józsefnét, a Malév légi utaskísérők egyik vezetőjét, aki nem kevesebb, mint 15 ezer órát töltött a felhők felett.


Sport

SASS SZILVESZTER
Real iskola

Két, döntőnek is beillő mérkőzéssel kezdődött el a Bajnokok Ligája idei kiírása. A C-csoportban az olasz Internazionale a spanyol Real Madrid otthonába látogatott. Hierro 79. percben szerzett büntetőjéből, és a holland Clarence Seedorf 90. percbeli találatával 2-0-ra győzött a címvédő királyi gárda.


Shearer mégis megy
Tovább a cikkhez >>>

Ali és Fidel
Tovább a cikkhez >>>

Az öreg japán és a tenger
Tovább a cikkhez >>>

VARGA ÁGNES
Beszélgetés Savanya Norbert kilencszeres búvárúszó világbajnokkal

„Kezi’ csókolom - szólal meg egy hang a hátam mögött a szegedi Sportuszoda aulájában -, engem tetszik keresni?” Igen, ő az, az általam eddig csak újságoldalakról ismert „búvárkirály”. Gyorsan összetegeződünk, négy évvel fiatalabb nálam. Beszélgetésünk alatt sportolók, barátok, ismerősök jönnek-mennek. Mindenki gratulál Norbertnek, aki egy hete repült haza a kolumbiai Caliból, a búvárúszók világbajnokságáról, ahol 1500, 800 és 400 méteres távon szerzett első helyezést. A fiatalember barátságosan fogadja a gratulációkat, akad, akivel megölelik egymást, kezet fognak. Feltűnik kedves, előzékeny modora, az ismerősöknek előre köszön, odakiált. Látszik, hogy szeretik őt, és ő is jól érzi itt magát.


Szabadidő

BOHÁCS KRISZTINA
Anglia rózsája

Több mint egy éve hunyt el Diana, a walesi hercegnő. Halálának hete s az azóta eltelt egy esztendő alighanem jól mutatja korunk igazi természetét: az emberiség még ma is vágyik olyan szentekre, hercegnőkre, mesebeli alakokra, akik törődnek a tömeggel. Az ember ezért még hőse tragikus vétségei (hübrisze) felett is hajlandó elsiklani…


PETRŐCZ KATALIN
Párizsba beszökött az ősz
Tovább a cikkhez >>>

PÁTKAI MIHÁLY
Ryan közlegény megmentése
Tovább a cikkhez >>>

ABONYI ORSOLYA
Kanári vagy doberman

Sokan szeretik az állatokat. Van, aki csak távolról és van, aki közelről is, sőt olyan is akad, aki otthonát is megosztja kisebb-nagyobb élőlényekkel. A gyerekek különösen vágynak olyan izgalmas játszótársra, melyet gondozhatnak és ápolhatnak is. Ha a szülők részéről is zöld lámpát kap a dolog, elkezdődik a találgatás, vajon mit hozzunk haza… Ám még mielőtt idáig jutna a dolog, nem árt megbarátkozni a gondolattal, hogy a gyerekek hamar kinövik a lelkesedést, így ha a szülő nem kívánja záros határidőn belül átvállalni az állattal járó kötelezettségeket, tisztázzuk a gyerekkel, milyen felelőséggel is jár egy gondjaira bízott kis állat.


RÓNA P. MÁRTA
Tényleg nehéz az iskolatáska

Lassan három hete elkezdődött a tanév, az iskolába járó gyerekek életében új szakasz indult. Minél magasabb évfolyamba járnak, annál nehezebb és több feladatot kell teljesíteniük. Sok szülőnek, diáknak szorongást okoznak az első hetek, hiszen a nyári kikapcsolódás után nehéz átállniuk a pontos időbeosztásra, irányított tevékenységekre. A pedagógusok többnyire lelkiismeretesen ismertetik ilyenkor elvárásaikat, amelyek ijesztőnek hathatnak, emiatt az iskolások és szüleik gyakran emlegetik a „túlterheltséget”.


MAKKI MARIE-ROSE
Vasútmodell kiállítás
Tovább a cikkhez >>>

Programok
Tovább a cikkhez >>>

Ízek világa
Tovább a cikkhez >>>

Színes

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Királyválasztás Nagy-Britanniában

A brit monarchia reformjára tett javaslatot a Demos nevű, sokak által „balosként” jellemzett szakértői testület. A radikális londoni kezdeményezéstől a munkáspárti brit kormány is kénytelen volt nyilatkozatban elhatárolni magát.


Éjjellátó autók
Tovább a cikkhez >>>

Zsuzsi, az európai tapírbébi
Tovább a cikkhez >>>

Szép szavú bili
Tovább a cikkhez >>>

Graffitiból jól éltek
Tovább a cikkhez >>>

Elvtárs, úr vagy testvér
Tovább a cikkhez >>>

Arcára fagyott a mosoly
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Királyi kíséret
Tovább a cikkhez >>>

Vallástörténet

KARL PFEIFER
Egy boldoggá avatás kérdőjelei

II. János Pál pápa a tervek szerint október elején Horvátországban boldoggá avatja Aloijze Stepinac érseket. A néhai horvát főpap - hasonlóan sok más katolikus tisztségviselőhöz - abban hitt, hogy az egyház számára a legnagyobb veszedelmet a bolsevizmus jelenti. Számos történész szerint ez a magyarázata annak, hogy Stepanic a megérdemeltnél jóval több bizalmat és megértést tanúsított az usztasa vezetők iránt. A boldoggá avatás kapcsán ismét kiújult a vita a horvát katolikus egyház, tágabb értelemben a Vatikán második világháború eseményeiben játszott szerepéről.