Vissza a Hetek archívum borítólapjára
II. évfolyam, 17. szám, 1998. április 25

Belpolitika

A Hit Gyülekezete a választásokról
Tovább a cikkhez >>>

Velzen ismét szelet vetett
Tovább a cikkhez >>>

HAJDÚ SÁNDOR
Interjú Giczy Györggyel, a KDNP elnökével

Giczy György, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke lapunknak adott interjújában kifejtette, reményei szerint az eddig megjelent közvélemény-kutatási adatok ellenére pártja biztosan bejut a parlamentbe. Elismerte, hogy az elmúlt hetekben a KDNP és a Magyar Katolikus Egyház felső vezetése között több vitás kérdés is felmerült. Élesen bírálta a Fidesz - Magyar Polgári Pártot, megerősítve korábbi kijelentését, hogy a Fidesz „dögkeselyű-taktikát” folytat. A Fidesz a választási szövetség ajánlatával nem szövetségest keresett, „hanem meg akarta szerezni a KDNP szavazóbázisát, és fel akarta zabálni a helyi szervezeteket”.


Kisgazdák egymást közt
Tovább a cikkhez >>>

LOCSMÁNDI ANDREA
Választási felhívás Örömódával
Tovább a cikkhez >>>

KAMPÁNYTURMIX
Mi is a tét?
Tovább a cikkhez >>>

Kanadai álommal kecsegtették a romákat

A magyar roma szervezetek óva intik a magyarországi romákat, hogy ne dőljenek be olyan állításoknak, miszerint származási papírokkal menedékjogot kapnak Kanadában. Farkas Flórián, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat (OCKÖ) elnöke egyenesen kalandoroknak nevezte azokat, akik ilyeneket állítanak, s ezzel kivándorlásra buzdítják a romákat.


A múlté már a magzatper
Tovább a cikkhez >>>

New York Budapesten
Tovább a cikkhez >>>

HAZAFI ZSOLT
Előzetesben a gyanúsított
Tovább a cikkhez >>>

SZAKONYI DÁVID
Megbecsülés Rushdie-nak
Tovább a cikkhez >>>

Újra ügy a Deszkatemplom?
Tovább a cikkhez >>>

NÉHÁNY SORBAN
Hely- és szerepcsere
Tovább a cikkhez >>>

Fókusz

SZLAZSÁNSZKY FERENC
Viktort nem láttátok?

A szokatlanul csendes választási kampány egyik érdekességének ígérkezett a négy legnagyobb párt elnökének részvételével meghirdetett fórum a Közgazdasági Egyetemen. A szocialista Horn Gyula, a szabaddemokrata Kuncze Gábor és a kisgazda Torgyán József mellett azonban hiába kerestük a fideszes Orbán Viktort: nem jött el. A szereplőváltoztatás jogával élő fiatal, magyar polgártársak egyetlen szóval sem indokolták, miért Pokorni Zoltán frakcióvezető szállt ringbe képviseletükben a másik három párt elnökével, miniszterelnök-jelöltjével. Úgy tűnik, Orbán Viktor nem vállalta a megmérettetést a média által országos nyilvánosságot kapott rendezvényen, elment viszont egy nappal korábban a verbita rend kőszegi központjába, ahol kijelentette: a Fidesz az utolsó esély. Talán ezért hagyta ki az első esélyt, hogy ellenfeleivel vitatkozva meggyőzze hallgatóságát a Fidesz igazáról.


Zsákbamacska
Tovább a cikkhez >>>

HAZAFI ZSOLT, SZLAZSÁNSZKY FERENC
Padlóra küldték Stadlert

Az alacsony termetű, mindig jókedvű Stadler József falfehérré vált, amikor a bírónő kihirdette az elsőfokú ítéletet: kilenc év börtön és teljes vagyonelkobzás. A pályafutását juhászként kezdő vállalkozó láthatóan a bíróság kijáratánál sem fogta fel teljesen mi történt vele, a tárgyalóteremből megbilincselve - előzetes letartóztatásba helyezve - egyenesen a börtönbe vitték. Arcán jól látható volt a döbbenet.


Gazdaság

GÁL LÁSZLÓ
Németek az új pénzről

Úgy tűnik, hogy az összes gazdasági szektor közül a kiskereskedőket fogja a leginkább hátrányosan érinteni az egységes európai valuta (euro) közeli bevezetése. Legalábbis ezt tükrözi a Financial Times gazdasági napilap nemrég megjelent elemzése az euro német kereskedők körében várható fogadtatásáról.


Növekvő hitelforrás
Tovább a cikkhez >>>

Általános védelmi hiba
Tovább a cikkhez >>>

Lesz gabona
Tovább a cikkhez >>>

Szekér a ló elé

Az amerikai képviselőház elnöke szerint az Európai Unió egymást követő válságok súlyos veszélyével lesz kénytelen szembenézni a gazdasági és valutaunió (EMU) meghonosítása után. Newt Gingrich szerint Európa „a szekeret köti a ló elé”, amikor az EU-szinten egységesített munkaerőpiac megteremtése előtt vállalkozik a valutaunió kiépítésére.


NAGY ERIKA
Utolsókból lesznek az elsők
Tovább a cikkhez >>>

APRÓPÉNZ
Sikeres a privatizáció
Tovább a cikkhez >>>

Háttér

BOHÁCS ZOLTÁN
Németország hatalomváltás előtt?

Még több mint öt hónap van hátra a szeptemberben esedékes németországi választásokig, ám a küzdelem már most is javában folyik. Helmut Kohl és kihívója, a német politika legújabb üstököse, Gerhard Schröder április 26-án a Szászország-Anhaltban sorra kerülő tartományi választások apropóján néz újra farkasszemet egymással.


LAUDANCSEK KATALIN
Japán nem fizet

Több mint ötven éve tart a vita Oroszország és Japán között a távol-keleti Kuril-szigetek hovatartozásáról. A két ország között a területi kérdések miatt a mai napig nem jött létre békeszerződés, jóllehet Moszkva szeretne - némi gazdasági támogatásért cserébe - megszabadulni a szigetek egy részétől.


RÁCZKI ZSUZSANNA
Mit ér az ember Kínában?

Az 1989-es Tienanmen téri vérengzés után úgy tűnt, Kína leállítja a gazdasági reformokat, és újra bezárja az ajtót a külvilág előtt. A kínai-amerikai kapcsolatokban új fejezetet nyitott a kínai elnök tavaly októberi washingtoni látogatása, annak ellenére, hogy a kínai emberi jogi politikában nem sok változás történt az elmúlt évek során.


Külpolitika

Csernobilnak nincs vége

A csernobili atomerőmű négyes blokkjában tizenkét évvel ezelőtt következett be az atomipar eddigi legsúlyosabb balesete. Az 1986. április 26-i reaktorrobbanás következtében halálhozó radioaktív por lepte be a fehérorosz határhoz közeli Csernobilt és környékét. A katasztrófát követő 12 év alatt a sugárzás következtében 12 ezer 519 személy vesztette életét - közölte szerdán Andrij Szergyuk ukrán egészségvédelmi miniszter.


Kísérletek a békefolyamat újjáélesztésére

Izraeli-palesztin csúcstalálkozó lehetőségét vetette fel a Közel-Keletre látogató Tony Blair angol miniszterelnök. Az EU soros elnöki tisztjét is ellátó brit miniszterelnök azzal a reménnyel tért haza a térségből, hogy sikerült új lendületet vinnie a már több mint egy éve megrekedt közel-keleti békefolyamatba.


Zsidót ölni szabad

Az Arab Liga 22 tagországának belügyi és igazságügyi tárcavezetői szerdán Kairóban aláírták az első arab egyezményt a terrorizmus elleni küzdelemről, de világossá tették: az Izrael ellen küzdő harcosokat nem sorolják a terroristák közé.


Nagyobb külpolitikai szerepvállalás

Thomas Klestil osztrák államfő nyerte az ausztriai elnökválasztást a szavazatok több mint 63 százalékának megszerzésével. Klestil ezzel további hat évre töltheti be Ausztria legmagasabb posztját. A második helyen Gertraud Knoll evangélikus püspöknő végzett 13 és fél százalékkal. A mostani közel 75 százalékos részvételi arány volt a legalacsonyabb a II. világháború óta tartott elnökválasztásokon Ausztriában.


Elkelt a grúz uránium

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia részvételével titkos akció keretében nagy mennyiségű urániumot szállítottak a kaukázusi Grúziából Angliába, hogy ott megtisztítva újra felhasználhatóvá tegyék.


RÁCZKI ZSUZSANNA
A boszniai háború keserű tanulságai
Tovább a cikkhez >>>

Unió amerikai módra

Harmincnégy ország vezetőinek részvételével zajlott le Chilében a második összamerikai találkozó, mely egy amerikai szabadkereskedelmi övezet létrehozását tűzte ki célul. A szeptemberben folytatódó tárgyalások eredményeképpen 2005-re válhat lehetővé az amerikai kontinens országai közötti megállapodás aláírása. A tárgyalások rövid távú célja a térség szociális körülményeinek javítása.


Eurovízió
Tovább a cikkhez >>>

Havel székére vágyakoznak
Tovább a cikkhez >>>

Az elnök harca a nikotin ellen
Tovább a cikkhez >>>

SARKADI ZOLTÁN
Románia: rasszista jelenségek

„Lehetséges, hogy előfordulnak rendőri visszaélések a roma kisebbséggel szemben, de azok csak szórványos esetek, nem pedig egy szándékos politika következményei” - nyilatkozta Radu Vasile román kormányfő Strasbourgban az Amnesty International jelentésére reagálva.


Dobraverné a Kuril-szigeteket.
Tovább a cikkhez >>>

Jelcin megerőszakolja az alsóházat
Tovább a cikkhez >>>

Új világba érkezett
Tovább a cikkhez >>>

RÖVIDEN
Globális megoldás a szervezett bűnözés ellen
Tovább a cikkhez >>>

Eltemették az izraeli telepest
Tovább a cikkhez >>>

Publicisztika

PÁTKAI MIHÁLY
Auschwitz-hazugság

Egy 1993-ban elvégzett Roper-közvéleménykutatás alapján az Egyesült Államokban a felnőttek 22 százaléka, a középiskolásoknak pedig 20 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy a holocaust, a történelem egyik legjobban dokumentált eseménye nem történt meg, míg a Newsweek magazin felmérése szerint az amerikai felnőttek 40 százaléka kételkedik a holocaust áldozatainak számában.


FLAISZ ENDRE
A keresztény Európa szüleménye: a gettó

1943. április 19-én fegyveres felkelés robbant ki a varsói gettóban. A lázadást a nácik néhány hét alatt leverték, s a gettó teljes lakosságát lemészárolták. A zsidó gettó intézményét azonban nem a nácik találták ki, eredete korábbi évszázadokra nyúlik vissza...


GADÓ GYÖRGY
A középkorias vérvád mai terjesztői
Tovább a cikkhez >>>

BALOGH M. PÉTER
Ellenzéki variációk
Tovább a cikkhez >>>

SZABÓ MIKLÓS
A nemzeti kereszténység

A keresztény felekezetiség mint politikai törekvés és a nacionalizmus összekapcsolása a kereszténység vallási szemlélete szempontjából nézve önellentmondás. A kereszténység egyetemes eszme, az evangéliumi üzenet minden emberhez szól nemzetiségre és származásra való tekintet nélkül, Krisztus megváltó tette minden teremtett lélekre vonatkozik. Különösen képtelen helyzet, ha a katolikus egyház helyezkedik nemzeti álláspontra, amelynek neve is „egyetemes”-t jelent. A múlt században az első kultúrharc éppen azért tört ki a német császári kormányzat és a német katolikus egyház között, mert Bismarck nacionalista kormánya politikai veszélyt látott a katolikus egyház univerzalizmusában, és a német egyház helyzetét úgy tekintette, hogy az a hazafiatlan erő, egy nemzetközi központ, Róma „ötödik hadoszlopa” a nemzeti Németország politikai közösségén belül. Bismarck tábora a szociáldemokratákkal együtt a katolikusokat „birodalomelleneseknek” tekintette, a rasszista szélsőjobboldal pedig társította hozzájuk harmadikként a zsidókat. A kultúrharcból kinőtt német katolikus Centrumpárt a bismarcki autokratizmussal szembeállva demokratikus pártként indult. A német kereszténydemokrácia demokratikus hagyományokra támaszkodhat.


Riport

TIHANYI PÉTER
Az ígéretnek ára van
Tovább a cikkhez >>>

NAGY RITA New York
Neonáci mozgalmak az USA-ban
Tovább a cikkhez >>>

POZSÁR GÁBOR
Nekem emberebb embernek kell lennem

Az A-17854-es számú auschwitzi fogoly visszatért a fogolytáborból. Ötöt is megjárt az amerikai csapatok érkezése előtt. A tábort felszabadító amerikai parancsnok azt tanácsolta, ne menjen haza, Svájc, Svédország vagy Amerika közül választhat. A ma nyolcvankét éves Schwarcz Sándorral Debrecenben beszélgetett Pozsár Gábor.


Sport

Kiütéses muzulmán
Tovább a cikkhez >>>

Hogy tartsuk a jó iránt
Tovább a cikkhez >>>

SASS SZILVESZTER
Jordan nemes búcsúja
Tovább a cikkhez >>>

Nagy a fejetlenség a Fradinál.
Tovább a cikkhez >>>

Labdaembargó
Tovább a cikkhez >>>

Szabadidő

Májusi lovasprogramok
Tovább a cikkhez >>>

Ízvilág
Paradicsomos, bazsalikomos csirkemell
Tovább a cikkhez >>>

CZIGONY JÚLIA
Isszuk a levét
Tovább a cikkhez >>>

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 1998. április 24–26.
Tovább a cikkhez >>>

Interjú Buzetzky Győzővel, a Duna–Dráva Nemzeti Park gemenci tájegységének vezetőjével
Tovább a cikkhez >>>

KŐSZEGI ANITA
A Demmers Teaház

Üdítő színfoltja a VI. kerület utcáinak egy csöpp kis üzlet. A portál igényessége és színharmóniája szinte vonzza az arra járók tekintetét. A külföldön jártas teakedvelők számára a cégér ismerősként hat, hiszen Andrew Demmer neve Európa több városában is a minőséget fémjelzi.


FITOS MARIANN
Szerencse fel
Tovább a cikkhez >>>

Színes

INNEN-ONNAN
Halkan kell magnózni
Tovább a cikkhez >>>

Hat pont a dumának
Tovább a cikkhez >>>

Szurka Piszka: Akasszátok fel a kabátomat...
Tovább a cikkhez >>>

Villamossal a bankba
Tovább a cikkhez >>>

Aranyos ötlet
Tovább a cikkhez >>>

Diszkó-ól
Tovább a cikkhez >>>

Tiszta lap
Tovább a cikkhez >>>

Vékonyodó ózonréteg
Tovább a cikkhez >>>

Vallástörténet

SZABÓ IBOLYA ANNA
Imaklubok az iskolákban

Bár az amerikai politikusok még mindig azon vitatkoznak, van-e helye az iskolában az imádkozásnak, a diákok már döntöttek. A kötelező iskolai ima eltörlése után 35 évvel egyre nő a diákok által létrehozott iskolai imacsoportok száma, ahol a tizenévesek mindennapi problémáikat közös imában viszik Isten elé - írta a témáról készített összeállításában a Time magazin.


RUFF TIBOR
A lepel alatt

Húsz év után újra kiállították a sokak által Jézus halotti leplének vélt torinói vászondarabot, amelyet április 18-tól június 14-ig lehet megtekinteni és tiszteletben részesíteni a város katedrálisában. Az esemény, amelyre hárommillió embert várnak - hétszázezren már a helyüket is lefoglalták -, erőteljes vallási töltést nyert azáltal is, hogy Torino érseke bejelentette: azok a katolikus papok, akik megtekintik a leplet, az említett időszakban hatalmat nyernek arra, hogy az abortuszt elkövetett nőket feloldozzák bűnükből, amennyiben persze azok is a városban tartózkodnak ekkor.