Fizikai Szemle nyitólap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2000/5. hátlap

PÁLYÁZAT A “KÍSÉRLETI OPTIKA" TÉMAKÖRÉBŐL

A Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Tanszéke pályázatot hirdet középiskolás diákok (9-12. évfolyam) számára a 2000/2001-es tanévben. A pályázat kétfordulós, az első fordulóban a kísérlet lényegét leíró dolgozattal lehet részt venni. A beadott munkában (amely tartalmazhat fotókat, rajzokat, táblázatokat, grafikonokat stb. is) vázolni kell a nem; vagy kevésbé ismert kísérletek elvégzésének menetét, az alkalmazott módszereket. A pályamunkában fel kell tüntetni a felhasznált forrásmunkákat is. A pályázatok értékelését szakmai zsűri végzi. A legjobb dolgozatot készítők jutnak a második fordulóba, ahol a kísérleteket “élőben" is be kell mutatni a zsűri előtt. A pályázatok végső sorrendjét a bemutatás után állapítja meg a zsűri. Pályázni lehet egyénileg, vagy 2 fős “csapattal".

A pályázat díjai: I. díj: 20000 Ft, II. díj: 10000 Ft, III. díj: 5000 Ft. Az első 5 helyezett munkáját oklevéllel is jutalmazzuk. A konzultáló, illetve felkészítő tanár a díjazott diák(ok)-kal megegyező értékű jutalomban részesül.

A dolgozatot két példányban kell benyújtani, a maximális terjedelem 10 oldal lehet. A pályázat jeligés, ezért a dolgozaton csak a jeligét szabad feltüntetni. A pályázó(k) adatait (lásd alább) zárt, a dolgozat jeligéjével ellátott borítékban mellékelni kell:

  1. a pályázók) neve, lakcíme, telefonszáma,
  2. a pályázók) iskolájának neve, címe, telefonszáma, e-mail-je,
  3. a felkészítő tanár neve.

A pályázatot az alábbi címre kérjük küldeni “Pályázat kísérleti fizikából" megjelöléssel: Szatmáry Sándor tanszékvezető egyetemi tanár, SZTE Kísérleti Fizikai Tanszék, 6720 Szeged, Dóm tér 9. Beküldési határidő: 2001. január 15. (A 2. forduló megtartására ezt követően körülbelül 1 hónap múlva kerül sor.)

A pályázattal kapcsolatos további kérdésekre válasz kérhető Molnár Miklós egyetemi docenstől (e-mail: mmiklos@physx.u-szeged.hu, telefon: 62/544-358)