REFLEXIÓK ÉS INICIATÍVÁK


Az Európán kívüli világ (re)prezentációja a göttingai egyetemen


GURKA DEZSŐ



Vademberek és civilizációk a felvilágosodás korának filozófiájában

A 18. századi földrajzi felfedezések mind szélesebb körben megismert tapasztalatai nyomán a korábbiaktól sokkal erőteljesebben merült fel a különböző kultúrák összevetésének igénye. Az egész korszakra nézve jellemző, hogy Montesquieu emblematikus regényében a "hogyan lehet valaki perzsa?" kérdésfeltevés ellenében megjelent az európai embert szemlélő perzsák perspektívája. Lényegében ez az új nézőpont modulálódott a "nemes vademberről" szóló vita különböző előjelű véleményeiben is.

Az Európán kívüli kultúrák nem önmagukban, hanem mint pozitív vagy negatív példa voltak jelen a felvilágosodás gondolkodóinak műveiben. A 17. századi jezsuita missziók hatására megélénkülő érdeklődés nyomán több mint egy évszázadon keresztül Kína volt az európai kultúra kontrapunktja. A jezsuiták tudósításaiból mind a felvilágosodás, mind pedig az abszolutista állam gondolkodói érveket meríthettek a maguk államelméleteihez. Ez a paradoxon abból adódott, hogy már maguk a misszionáriusok is átértelmezték, több vonatkozásban idealizálták a kínai társadalom és kultúra egyes jelenségeit.1 Voltaire sinomániája vagy Quesnay és a fiziokraták mintakereső lelkesedése mellett fellelhető a kritikai tendenciáktól a sinofóbiáig terjedő ellenvélemények skálája is, így Fénelon, Malebranche, Montesquieu, Rousseau vagy akár a német filozófusok írásaiban.2

Voltaire Egy vadember és egy bakkalaureus beszélgetése (1761) című írásában az emberi nem közös vonásait hangsúlyozta, mind a vademberben is meglévő társadalmi igény, mind pedig az európai ember "vadságának" kidomborítása révén.3 A nemes vadember rousseau-i színezetű felfogásával szemben Voltaire-nél persze jócskán fellelhetők az ellentábor, a "ferrinók" érvrendszeréből átvett elemek. Ők inkább a fejlett keleti civilizációkban - így a kínaiakban, egyiptomiakban, perzsákban és törökökben -,mintsem a természetközeli civilizációkban látták Európa pozitív ellenpéldáját.4

Diderot Pótlás Bouganville utazásához (1771-72, megjelent:1796) című írása a nagy francia felfedező könyvének hasznát abban látta, hogy általa előrehaladhat "öreg lakásunknak és lakóinak jobb ismerete".5 Bouganville volt az első utazó, aki egy "vadembert" hozott magával Európába. Aotourou 1769-es érkezése - mint majd egy évtizeddel később a Cook által ugyancsak Tahitiről magával hozott Omaié - a korábban elméletinek számító vitán túl a távoli világokkal való közvetlen találkozás élményét adta, immár a szélesebb nagyközönség számára. Diderot "pótlása" lényegében nem más, mint egy öreg törzsfőnök európaiakról szóló tapasztalatainak összegzése, búcsúja, valamint a tahiti expedíció lelkészének és az őt vendégül látó szigetlakónak a beszélgetése. Az európai nézőpont kizárólagosságának megingását Diderot egyik szereplője szavaival így érzékelteti: "mert ha összehasonlítják erkölcseiket a mieinkkel, inkább fogják Aotourout hazudónak tartani, mintsem hogy bennünket ilyen bolondnak higgyenek".6

A német felvilágosodás távoli kultúrákra adott reflexiói közül talán Leibniznek a kínai civilizáció értékelésével kapcsolatos írásai a legfontosabbak. A német filozófus 1689-ben Rómában került kapcsolatba Grimaldi jezsuita szerzetessel, aki felkeltette érdeklődését Kína iránt. Leibniz a jezsuita missziók tevékenységében illetve Kang-hi császár Európa iránti érdeklődésében vélte körvonalazódni a nyugati és keleti tudományok közötti kapcsolat megteremtésének lehetőségét. 1697-ben megjelent Novissima Scinica című munkájában a két kultúra közötti közvetítés feladatát körvonalazta, kiemelve Oroszországnak a földrajzi helyzetéből adódó lehetőségeit. A mű népszerűségét mutatja, hogy a következő évben megjelent a második kiadása is, amely kibővült Kang-hi császár életrajzával. Azt, hogy szerzője az európaival egyenrangú kultúraként értékelte a kínait, egy Nagy Péterhez írott levele is nyomatékosítja, melyben szintén e két kultúra összekapcsolásának szükségességét hangsúlyozta.7 Kései éveiben erőteljesen foglalkoztatta az a probléma, hogy a vallási tételek és a szillogisztikus következtetések univerzális érvénye között hogyan teremthető összhang, s példaként - a kettes számrendszer felépítését is bemutatva - az I Ginget hozta fel.8

Wolff Kína vonatkozásában is követte a leibnizi tradíciót, amikor Oratio de Sinarum philosophia practica című írásában a kínaiak erényességéről írt, sőt még tovább menve magára vonta az egyház rosszallását azzal, hogy a kínaiak etikus magatartását - az isteni kinyilatkoztatástól függetlenül - a józan észből eredeztette.9 Vernünftigen Gedanken von dem Gesellschaftlichen Leben der Menschen című munkája előszavában egy átfogó, de általa meg nem valósított koncepció tervét vetette fel: "Valószínűleg alkalmat fogok még találni arra, hogy a kínaiak erkölcs- és államtanát tudományos formában kifejtsem úgy, hogy az tanaimmal összhangban legyen."10

A Kína-interpretációkban is jelentős fordulatot hozott Herder műve, az Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról, amely új szempontként vetette fel a civilizációk növekedési korlátainak problémáját. A gyermeki korban megrekedt kínai fejlődéssel kapcsolatos álláspontja jelentősen hozzájárult az Európán kívüli világ német értelmezéseinek téma- és irányváltásához.11

A 18. század második feléig tehát a felfedezőutak konzekvenciáit az utazási irodalom mellett jobbára a filozófia vonta le, a század utolsó évtizedeiben azonban hangsúlyeltolódás figyelhető meg az értelmezésekben. A tudományos tanulságok szisztematikus gyűjtésében és feldolgozásában egyre meghatározóbbá vált Anglia szerepe, ahol is az uralkodói iniciatíva mellett a Royal Society megbízásai a felfedezőutak lefolyásának meghatározó tényezőivé lettek.12 Módosult az utazási beszámolók narratívája is: míg a korábbi századokban az addig ismeretlen helyekre eljutók fantasztikus leírásaiban a távolság mintegy szabad pályát nyitott a képzeletnek, a 18. század úti irodalmában egyre inkább szerepet kapott a tényszerűség igénye.13

Az Angliával perszonálunióban lévő Hannover egyetemén a felfedezőutak hozadékának feldolgozását - a jezsuita missziók tapasztalatainak illetve a francia filozófusok könyveinek közvetítő szerepe helyett - már sokkal inkább a közvetlen utazási élményeken alapuló beszámolókra illetve a Göttingában létrehozott gyűjtemények amyagára alapozták.



Lichtenberg és az Európán kívüli világ

Georg Christoph Lichtenberg sokoldalú tevékenysége a geográfiai és az etnológiai területen a felfedezőutak eredményeinek és a távoli civilizációk szokásainak széles körben való megismertetésével hatott, s a tradicionális keleti kultúrák is felbukkantak írásaiban.

Mivel Lichtenberg korának szinte teljes utazási irodalma mellett a keleti irodalmakból megjelent fordításokat is végigolvasta, s gyakran választotta a Göttinger Taschen Calenderben megjelent rövid írásainak tárgyát e témakörből, indokoltnak tűnik esetében is Kelet-kultuszról beszélni.14 Kelet iránti érdeklődésének kialakulásában mind filozófiai olvasmányai, mind göttingai környezete szerepet játszhattak. Az általa behatóan tanulmányozott Voltaire a Filozófiai ábécé több passzusában is írt Indiáról és Kínáról.15 Göttinga közegén belül leginkább Michaelis Közel-Kelet iránti elköteleződése16, Meiners Zarathustra-kutatásai és Gatterernek a brahminok tudományáról írott könyve hatottak Lichtenbergre. 1791-ben jelent meg Berlinben John Meatres Voyages made in the Yers 1788 to 1789 from China to the Northwest Coast of America című beszámolója. A fordító Georg Forster volt, akinek Sakontala-átültetése is felkeltette Lichtenberg - s vele egyidőben Goethe és Schiller - figyelmét. Magánkönyvtárának más kötetei is betekintést engedtek számára a nagy ázsiai kultúrák világába.17

Bár az öngyilkosságról írott esszéjének háttereként a lélekvándorlás tanának ismerete valószínűsíthető18, Lichtenberg keleti tárgyú írásainak zöme Kínáról szól. A Göttinger Taschen Calenderben 1778-ban a gyöngy mesterséges előállításáról, 1779-ben egy kínai udvariassági szokásról, 1796-ban pedig a papírkészítés különlegességeiről cikkezett. Ezek a rövid írások a széles nagyközönségnek szóltak és a kuriózumgyűjtemények légkörét idézték fel.

A legterjedelmesebb Kínáról szóló Lichtenberg-írás a Von den Kriegs- und Fastschulen der Chinensen című szatíra. Kína az író számára a szabadság hiányának, a despotizmusnak és a mozdulatlanságnak a megtestesülése, mint ahogyan azt egyik aforizmájában is megfogalmazta.19 A szerző azzal nyomatékosítja a voltaire-iánus színezetű sinománia elleni szatírát, hogy színleg saját véleményének megváltozását, a Kína iránti rajongásból a kínai állapotok iránti kritikába való átcsapást írja le. Kezdeti lelkesedésének okaként a technikai eszközök korai fejlettségével kapcsolatos általános vélekedést említi illetve karikírozza. Nézetei a Kínából kapott újabb hírek hatására változnak meg, amelyek egy onnét éppen visszatért angol követség pincemesterétől, Shenk úrtól származnak.20

A történet további részéből, Shenk és egy mandarin beszélgetéséből bontakozik ki a szatíra valódi témája, a kínaiak jellemrajza. Shenk a kolostorszerű épület rendeltetéséről érdeklődve a mandarin alakoskodása ellenére végül megtudja, hogy ott harcművészetet tanítanak. Ezen a ponton a mandarin a konfuciánus államelmélet fontosságára utal.21 A mandarin végül úgy összegzi az értetlenkedő angolnak a beszélgetés lényegét, hogy a kínai morál nem hasonlítható össze az európaival.

Lichtenberg számára Georg Forsterrel való barátsága döntő fontosságú volt abban, hogy a keleti tradíciókon kívül más távoli kultúrákat is megismerhetett. Cook német útitársaival, Johann Reinhold Forsterrel s fiával, Georggal 1775-ben került kapcsolatba. Az ifjabb Forster 1777-ben jelentette meg Reise um die Welt című úti beszámolóját Cook első expedíciójáról. Lichtenberg maga is többször írt ezekről az utazásokról: a kettejük által szerkesztett Göttingisches Magazin der Wissenschaften und Literatur 1780-as évfolyamában jelent meg a Lebens- und Charakterskizze Cooks című írása, majd az egy évvel későbbiben a Fragmente über Kapitän Cooks letzte Reise und sein Ende. Másutt megemlíti az Omaival, a Cook által magával hozott tahiti emberrel való találkozását is.22

Cook neve, amely 1787-ben újra felbukkan Forster és Lichtenberg munkásságában, a felvilágosodás és a józan emberi értelem szinonimájává vált a Sudelbuch szerzője számára, amiről egyik aforizmája is tanúskodik: "Cook is azt mondta, hogy vigye el az ördög az egész tudományoskodást, és gondolkodott, tanult, vizsgálódott állhatatosan, s valószínűleg nagyobb tudós volt, mind sokan azok közül, akiket ő s mindenki más is annak nevezett."23

Lichtenberg írásai jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a német olvasóközönség megismerkedhetett a főként angol és francia expedíciók eredményeivel, s tevékenysége állandó kölcsönhatásban volt azoknak a göttingai professzoroknak a kutatásaival, akik a szűkebb értelemben vett tudományos konzekvenciák levonásának új konceptuális kereteit kidolgozták.


A göttingai inspiráció és a felfedezőutak

"1780 után a göttingai egyetem vált Németországban az európai utazási irodalom tanulmányozásának és tudományos értékelésének központjává. Olyan professzorok, mint az orientalista Johann David Michaelis, a nyelvész és természettudós Christian Wilhelm Büttner, a történész August Wilhelm Schlözer és az antropológus Johann Friedrich Blumenbach, élénk érdeklődéssel figyelték a külföldi utazók felfedezéseit, és a német tudósokat is hasonló vállalkozásokra biztatták" - hívja fel a figyelmet Urs Bitterli Göttinga jelentőségére az Európán kívüli világ megismerésében.24 E szisztematikus gyűjtőmunkára utal az a tény is, hogy az egyetem könyvtárában, egy 1765-ből származó alaprajz tanúsága szerint, a történelmi szekción belül már külön kollekciót képeztek az útleírások.25

A Georgia Augusta specifikuma, hogy a 18. század végére a földrajzi felfedezések tudományos hozadékának és az antropológiai szemléletnek illetve a történeti szempontú bibliakutatás nézőpontjának a sajátos egymásrahatása révén olyan tudományos műhely alakulhatott ki, amely maga is jelentős szerepet töltött be a későbbi felfedezőutak előkészítésében. Másrészt e problematika egybekapcsolódott a rassz fogalmának kidolgozásával is.

E göttingai műhely létrejöttének legkorábbi iniciatívája a Johann David Michaelis által életre hívott történeti bibliakutatás. A nagy orientalista műhelyszervező törekvésére utal, hogy a Biblia helyszíneinek vizsgálatára eredetileg a keleti utazást fontolgató Schlözert kérte fel, s csak miután az Oroszország régmúltja felé forduló történész nem vállalta e megbízatást, esett választása egy német származású dán utazóra.26 1761-ben Carsten Niebuhr a göttingai egyetem ajánlása nyomán dán királyi megbízásból indult útnak, hogy bejárja Arábia, Perzsia, Ciprus és Palesztina tájait. Michaelis egy kérdőívvel látta el őt, amelynek alapján az utazó megfigyeléseit a Szentírás egyes szöveghelyeinek a korábbiaknál pontosabb, történeti jellegű interpretálására kívánta felhasználni.27 Az expedíció célja mindenekelőtt Jemen növényzetének, állatvilágának, nyelvének és földfelületének kutatása volt. Ezen úti cél megválasztásában is érzékelhető a vallástörténeti indíttatás, hiszen Jemennek kitüntetett szerepet biztosított, hogy hagyományosan az ószövetségi Sába királysággal azonosították, illetve hogy a dél-arábiai keresztény emlékek zöme itt volt fellelhető.28

Az utazások tapasztalatait Blumenbach később az antropológia illetve a születőben lévő etnográfia területén kamatoztatta. Ő eredetileg Büttnernek az ember természettörténetéről tartott előadásaiból kapott ösztönzést a rassz problémájának a linnéi szemléletet meghaladó megközelítésére. Az összehasonlító anatómiai vizsgálatok bázisául szolgáló koponyagyűjtemény mellett létrehozott egy néprajzi gyűjteményt is, amely a második Cook-expedíció anyagából, Reinhold Forster hagyatékából szerveződött.29

A koponyagyűjtemény képezte tapasztalati hátterét Blumenbach rassz-koncepciójának, amely (a csupán bőrszín alapján négy rasszt megkülönböztető) Kantétól legpregnánsabban éppen empirikus megalapozottságában tért el. A koponyák morfológiai jegyeit minden esetben azoknak geográfiai eredetét illetve az azokhoz kötődő környezeti sajátosságokat figyelembe véve vetette össze. Mindezek alapján Blumenbach öt rasszt különített el: a kaukázusit, a mongoloidot, az etiópot, az amerikait és a malájt. Az eredeti rassznak az európai és nyugat-ázsiai típusokat magában foglaló kaukázusit tartotta.30 A Göttingában uralkodó empirikus szemléletet jelzi az a tény is, hogy Blumenbach elutasította az anatómiai és fiziognómiai megfigyelések etikai értékítéletként való alkalmazását, Lichtenberg pedig az összehasonlító fiziognómia rasszokra való alkalmazásának korlátaira figyelmeztetett, kiemelve, hogy az európai ideáltípus nem lehet a megítélés alapja.31

Blumenbach nem csupán műveinek szemléletével befolyásolta a távoli kontinensek titkainak feltáróit, hanem szerepe volt Alexander Humboldt közép-amerikai, von Wied brazíliai illetve Mississippi környéki, Hornemann csádi, Röntgen marokkói utazásainak létrejöttében is. Humboldt és Wied, valamint "az Oroszországot beutazó Haxthausen, a világot körülhajózó Langsdorff" tanítványai voltak Göttingában. Hornemann számára 1797-ben főleg néprajzi célzatú kérdésekből álló kérdéssort állított össze.32

Humboldt Forstertől, akivel hosszú európai utazást tett, közvetlen betekintést kaphatott a Cook-expedíció eredményeibe, Blumenbach összehasonlító anatómiai és antropológiai előadásai pedig szemléletformáló hatásúak voltak számára.33 A volt tanítvány göttingai éveit követően is kapcsolatban maradt egykori professzorával.34

A későbbi utazók számára viszont éppen Humboldt dél-amerikai expedíciója vált mintaértékűvé35, pontosan annak a történelmi, növényföldrajzi, geológiai megközelítést egyesítő szemléletnek a nyomán, amelynek előképével Göttingában találkozott.



A távoli kultúrák göttingai kutatásának

magyarországi hatása

A göttingai kapcsolatok a magyar néprajz tudománytörténeti előzményeiben is kimutathatóak. 1782-ben a Magyar Hírmondóban jelent meg Révai Miklós és Rát Mátyás felhívása, amely a néphagyományok megmentését célozta. Míg a Révaitól származó alapszöveg a nyelvi és irodalmi szempontot hangsúlyozta, addig a nem sokkal korábban Göttingában végzett Rát azt a hagyományok tudományos feldolgozását célzó európai törekvések említésével bővítette ki. Cornides Dániel 1785-ben a göttingai tudóstársaságban tartott székfoglalójának témájául a magyar ősvallást választotta, s előadásával kiváltotta Schlözer professzor elismerését is.36 Míg az előbbi esetekben talán inkább a romantika népköltészet iránti elkötelezettségének illetve Schlözernek a kelet-európai történelem iránti érdeklődésének lehet katalizáló szerepet tulajdonítani, Kőrösi Csoma Sándorra közvetlen inspiráló erővel hatottak göttingai tapasztalatai, mindenekelőtt Eichorn és Blumenbach ujgur-elmélete.37

Kőrösi Csoma 1816 és 1818 között tartózkodott Göttingában, de a Georgia Augusta közvetett hatásával már nagyenyedi diáksága alatt is találkozhatott. Itteni professzorától, a Göttingát járt Benkő Ferenctől illetve könyvéből, a Napkeleti utazókból értesülhetett Niebuhr ázsiai útjáról is. Noha az ujgur rokonság feltételezése Pray György mellett Budai Ézsaiás munkáiban is szerepelt, Blumenbach előadásaihoz szokás kötni a Kőrösi Csoma számára oly meghatározó inspirációt, miszerint az ujgurok a magyarok rokonai.38 A göttingai előadásokat megelőzően ezt az elgondolást esetleg már Fejér Györgynek, Blumenbach korábbi tanítványának mestere elgondolásait magyarra átültető könyvei is közvetíthették a tibeti nyelv későbbi kutatója számára.39

Kevésbé egyértelműen, de talán göttingai korrespondenciákat sejtet a néprajzi szemlélet domináns jelenléte Kármán és Pajor Urániájának néhány írásában (A' Nemzetek' külömbféle Szokása a Házasodáskor, Eliza, A' két Szeretseny Ifjú illetve Remekek a' Düsseldorffi Képpalotában) is. A távoli népek házasodási szokásait taglaló fordítás eredetije egy 1775-ös német cikk, az Eliza, A' két Szeretseny Ifjú című novellák forrása pedig Raynal abbénak A két India filozófiai és politikai története (1770) című sokkötetes műve.40 A képzőművészeti cikk eredetijeként Georg Forsternek egy 1790-es írása azonosítható be, akire Schedius többször is hivatkozott esztétikájában. Az Uránia esetében a Göttinga és Pest közötti egybehangzás minden bizonnyal a folyóirat koncepciójának kialakításában kulcsszerepet játszó Schedius Lajosnak a német egyetemen folytatott tanulmányaiból, illetve Forsternek a magyar szabadkőművesekkel való kapcsolatából adódhatott.41

Bár a Georgia Augusta magyarországi hatását feltáró összefoglalók a filológia és a nyelvtudomány irányából érkező ösztönzéseket dolgozták fel legrészletesebben, nemegyszer utalnak a néprajzi és őstörténeti vonatkozásokra is.42 E területek hazai recepciója kevésbé kiterjedt ugyan, mint a filológiáé, mégis iniciatív szerepe van a magyar néprajzi és utazási irodalom megalapozásában.



A Georgia Augusta paradigmatikus jellemzői

az Európán kívüli világ kutatásában

A 18. századi expedíciók kapcsán felfedezett területek és népek megismerésében és megismertetésében a Göttingában létrejövő iskola jól körülhatárolható módszertani jellegzetességeket mutatott, s a kutatás számára sajátos konceptuális sémát alakított ki. A felfedezőutak által feltárt adatokat nem tekintették többé csupán az európai felfogást erősítő vagy cáfoló argumentáció elemeinek, hanem az európai értelmezéstől független, saját jelentéstartalommal bíró jelenségeknek fogták fel azokat.

A göttingai paradigma tudáseszményének43 általános jellemzői közül e vonatkozásban tehát mindenekelőtt a partikuláris minőségeket legitimáló tipológiai megközelítést kell kiemelni. Lichtenberg sok szempontból nagyon is hagyományos, kuriózumcentrikus írásai ugyanakkor a távoli kontinensek kultúráit mintha egy közös affinitásszféra elemeiként kezelnék. Ez a beállítódás kapott elméleti alátámasztást a Michaelis és Blumenbach által kidolgozott empirikus módszerek, vagyis a történeti bibliakutatást segítő kérdéssorok és a geográfiai szemléletű koponyamorfológia nyomán. Az így előállt konceptuális sémát talán leginkább antropológiai-etnográfiai szemléletmódként lehetne definiálni.44

Az antropológiai-etnográfiai szemlélet magában hordozza a göttingai paradigmára jellemző stadiális jelleget is. Ha tehát az európai kultúra egy fejlődési folyamat legmagasabb szintjének tekinthető is, e szemléletmód alapján korántsem jelenti a többi kultúra átfogó értelmezési keretét, sőt csak azokkal együtt értelmezheti saját kialakulásának folyamatát.

Ezt a szemléleti fordulatot, amelyhez a Georgia Augusta professzorai igen nagy mértékben járultak hozzá, legszebben talán Schiller fogalmazta meg Mit jelent és mi célból tanulmányozzuk az egyetemes történelmet? című írásában: "A felfedezések, amelyeket európai tengerészeink a távoli tengereken és messzi partokon tettek, tanulságos és ugyanakkor szórakoztató színjátékok. Népeket mutatnak nekünk, akik a műveltség legkülönbözőbb fokain helyezkednek el körülöttünk, ahogy a különböző korú gyermekek állják körül a felnőttet, és példájukkal emlékezetébe idézik, mi is volt ő korábban és honnan indult. Úgy tűnik, egy bölcs akarat őrizte meg számunkra ezeket a bárdolatlan néptörzseket addig az időpontig, amikorra saját kultúránkban már eléggé előrehaladtunk ahhoz, hogy ezt a felfedezést felhasználhassuk a magunk hasznára, és az emberi nem feledésbe merült kezdeteit ebben az új tükörben újra összeállítsuk".45




Cikk eleje Cikk vége Jegyzetek Bezárás



IRODALOM


Ackerknecht, Erwin H.: Georg Forster, Alexander von Humboldt, and Ethnology, Isis, 1955/1.

Baktay Ervin: Kőrösi Csoma Sándor, Gondolat, Budapest 1984.

Beer, Gillian: Travelling the other way, in Jardine, Nicholas-Secord, James A.-Spary, Emma (eds): Cultures of natural history, Cambridge University Press, Cambridge 1996.

Békés Vera: A hiányzó paradigma, Latin Betűk, Debrecen 1997.

Berger, Willy Richard: China-Bild und China-Mode in Europa der Aufklärung, Böklau, Köln 1990.

Bertoletti, Stefano Fabbri: The Antropological Theory of Johann Friedrich Blumenbach, in Poggi, Stefano-Bossi, Maurizio (eds.): Romanticism in science: science in Europe 1790-1840., Kluwer, Dorndrecht-Boston-London 1994.

Bitterli, Urs: "Vadak" és "civilizáltak". Az európai-tengerentúli érintkezés szellem- és kultúrtörténete, Gondolat, Bp. 1982.

Borzsák István: Budai Ézsaiás és klasszika-filológiánk kezdetei, Akadémiai, Bp. 1955.

Cholnoky Jenő: A világ felfedezése és meghódítása I-V., Franklin, Bp. 1938.

Clark, William: On the bureaucratic plots of the research library, in Frasca-Spada, Marina-Jardine, Nick (eds.): Books and the Sciences in History, Cambridge University Press, Cambridge 2000.

Diderot, Denis: Pótlás Bougainville Utazásához, in Diderot válogatott filozófiai művei, Akadémiai, Bp. 1983.

Feudel, Werner: Adalbert von Chamisso. Leben und Werk, Reclam, Leipzig 1980.

Hein, Wolfgang-Hayen: Die Jahre des Reifens, in Hein, Wolfgang-Hayen (Hrsg.): Alexander von Humboldt. Leben und Werk, Boehringen, Ingolheim an Rhein 1985. a

Hein, Wolfgang-Hayen: Die amerikanische Reise und ihre Auswertung, in Hein, Wolfgang-Hayen (Hrsg.): Alexander von Humboldt. Leben und Werk, Boehringen, Ingolheim an Rhein 1985. b

Herder, Johann Gottfried: Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról, Gondolat, Bp. 1978.

Kósa László: A magyar néprajz tudománytörténete, Gondolat, Bp. 1989.

Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Akadémiai, Bp. 1983.

Kubassek János: A Himalája magyar remetéje, Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó Kft., Bp. 1999.

Le Calloc'h, Bernard: Új adatok Kőrösi Csoma Sándorról, Akadémiai, Bp. 1998.

Lichtenberg, Georg Christoph: Aphorismen, Essays, Briefe, (Herausgegeben von Kurt Batt), Dieterich'sen, Leipzig 1965.

Lichtenberg, Georg Christoph: Sudelbücher, Herausgegeben Franz H. Mautner, Insel, Frankfurt am Main 1984.

Mautner, Franz H: Lichtenberg. Geschichte seines Geistes, de Gruyter, Berlin 1968.

Merkel, R. F.: Leibniz und China, In: Leibniz. Zu seinen 300. Geburtstag 1646-1946, Berlin 1952.

Nagy Ferenc (főszerk.): Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig, Better - MTESZ - OMIKK, Bp. 1997.

Selle, Götz von: Die Georg-August-Universität zu Göttingen, 1737-1937, Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen 1937.

Szilágyi Márton: Kármán József és Pajor Gáspár Urániája, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen 1999.

Várnai András: A felvilágosodás Kína-képének forrásai. A jezsuita Kína-tudósítások, Világosság, 1976/1.

Verrechia, Anacleto: Georg Christoph Lichtenberg - der Ketzer des deutschen Geistes, Böhlau, Wien 1988.

Voltaire: Filozófiai ábécé, Európa, Bp. 1988.

Voltaire: Egy vadember és egy bakkalaureus beszélgetése, In: Voltaire válogatott filozófiai írásai, Akadémiai, Bp. 1991.



Cikk eleje Cikk vége Irodalom Bezárás



JEGYZETEK


1 Berger, 1990, 295. Különösen jellemző a konfucianizmus jezsuita interpretációja, amely (a görög filozófia szintjére helyezve) erősen eltúlozta Kung Fu-ce tanításainak rendszerjellegét, s egy konstruált dualizmus keretében értelmezte azt. (Várnai, 1976, 23.)

2 Berger, 1990, 295-99.

3 Vadember: "Az ember, akárcsak a többi állatfajta, társadalmi életre született; minden faj a maga ösztönének engedelmeskedik; mi odahaza valamennyien társadalomban élünk." Bakkalaureus: "Igaz, az emberek kirabolják és megölik egymást, ám mindig az igazságosság és jóság nevében. Hajdanában vagy tízmillió amerikait mészároltak le, de csak avégett, hogy a többit észre térítsék." (Voltaire, 1991, 219. illetve 224.)

4 Bitterli, 1982, 487.

5 Diderot, 1983, 327.

6 Diderot, 1983, 331-32.

7 Bitterli, 1982, 78.

8 Merkel, 1952, 14-19.

9 Bitterli, 1982, 74.

10 Merkel, 1952, 36.

11 Herder, 1978, 181-85.

12 Jelképértékű, hogy az 1768-ban a Vénusz megfigyelésére küldött első Cook-expedíció, amelynek Green csillagász és Solander svéd botanikus mellett a Royal Society későbbi elnöke, az akkor huszonnégy esztendős Banks is tagja volt, az akkor felfedezett szigetcsoportot - éppen az angol tudóstársaságra utalva - Társaság-szigeteknek nevezte el. (Cholnoky, 1938, III/286.) Meg kell említeni azonban, hogy az expedíciók tudományos megalapozása uralkodói igényként ekkoriban már másutt is érvényesült, legjellemzőbben éppen a Vénusz 1769-es átvonulásával kapcsolatos megfigyelések kapcsán. Bougainville vitt először tudósokat magával: a botanikus Commersont s Véront, a csillagászt. (Bitterli, 1982, 40.) Hell Miksa és Sajnovics János VII. Keresztély dán és norvég király megbízásából végzett ugyancsak Vénusz-megfigyeléseket Vardö szigetén. (Nagy, 1997, 377.)

13 Beer, 1996, 322-23. A beszámolók objektív hangnemét példázza Cook leírása Tahitiről, s ez a tényszerűség a kortárs irodalmi-filozófiai törekvésekkel is kontrasztba állítható, ugyanis leginkább éppen Tahiti idealizált világa adott alapot a "nemes vadember" toposzának. (Bitterli, 1982, 498-500.)

14 Verrechia, 1988, 114.

15 A Katekizmus címszón belül található a japán és indus, a pasa és a kertész, illetve két kínai beszélgetését leíró fejezet. (Voltaire, 1983, 249-89.)

16 Lichtenberg a Göttingisches Magazin der Wissenschaften hasábjain 1783-ban öt levélváltásból álló vitát folytatott Michaelisszel a jeruzsálemi Salamon-templomról. (Mautner, 1968, 274.)

17 Pl. Chardin: Voyages en Perse; J. H. Schumacher: Alterthum der Chinesen, 1763.; Miscell. Pieces relating to the Chinese, 1762.; A. L. Schlözer: Von den Chaldäern, 1784. Lichtenberg olvasmányai közé tartozott a Sakontala című indiai dráma mellett az Awesta és az Ezeregyéjszaka meséi is. (Verrechia, 1988, 113-16.)

18 Verrechia, 1988, 114.

19 A kínai mozdulatlanságot a C 192-es aforizma említi. (Lichtenberg, 1984, 113.)

20 Lichtenberg írásának valódi apropóját Lord MacCartney 1792-94-es kínai követsége adta. (Berger, 1990, 128.)

21 "Ha Ön hajót épít, lehéjazza a tölgyfa ágait, fűrészeli, ácsolja, gyalulja a fát, erővel meghajlítja a pallót, és megszögeli minden oldalon. Nem igaz? És ha Ön egy államszervezetet épít, a világ mesterséges hajóját, s ha viharban akar hajózni vele, akkor a fákon, amiből a hajó áll, rajta hagyná a lombjaikat és az ágaikat?" (Lichtenberg, 1965, 362.)

22 Mautner,1968, 132.

23 A Sudelbuchban több helyütt is felbukkan Otaheite, vagyis Tahiti: D 128, 129, 139, 140, 195, 383, 437, 438. (Lichtenberg, 1984, 69-71. illetve 194.)

24 A göttingai egyetem történelmi lapja, a Historisches Magazin nagy számban közölt tanulmányokat a rasszokról és a néprajzi kutatásokról. (Bitterli, 1982, 330-31.)

25 Clark, 2000, 197.

26 Selle, 1937, 131.

27 Bitterli, 1982, 284. és 29.

28 Cholnoky, 1938, I/395-96.

29 Selle, 1937, 143-45. Érdekes, de talán nem véletlen egybeesés, hogy magát az etnográfia kifejezést elsőként Barthold Georg Niebuhr, Carsten Niebuhr fia használta 1810-es berlini előadásain. (Bitterli, 1982, 399.)

30 Bertoletti, 1994, 111-117. A rassz-vita állomásait a következő művek jelzik: Kant: Von den menschlichen Racen (1775); Blumenbach: De generis humani varietate nativa (1776); Kant: Von den verschiedenen Racen der Menschen (1777); Kant: Bestimmung der Begriffs einer Menschenlehre (1785); Sömmering: Über die körperliche Verschiedenheit der Negers von Europäer (1785); Forster: Noch etwas über die Menschenracen (1786); Girtanner: Über des Kantische Prinzip für die Naturgeschichte (1795).

31 Bitterli, 1982, 275. illetve 474.

32 Selle, 1937, 144-45. és Bitterli, 1982, 276. illetve 403. és 444.

33 1790-ben három hónap alatt utaztak a Rajna vidékétől Angliáig. Az útról Forster Humboldt által nagyra becsült beszámolót adott ki Ansichten von Niederrhein, von Brabant, Flandern, Holland, England und Frankreich címmel. (Rödel, 1960, 15-16.)

34 1805-ben Rómából visszatérve a léggömbkísérleteket végző Gay Lussackal és Buchhal, a geológussal együtt látogatást tett mesterénél. Utóbbi erről később így számolt be, kiemelve a találkozásban rejlő jelképiséget: a legmesszebbre, a legmagasabbra és a legmélyebbre eljutott kutató volt akkor együtt Blumenbachnál. Dél-amerikai útjáról Humboldt koponyát vitt Blumenbach gyűjteménye számára. (Hein, 1985a, 20-21.; Hein, 1985b, 83.)

35 1815 és 1818 között Adalbert von Chamisso, a romantikus költő tett egy orosz expedíció tagjaként Chilét, Kamcsatkát és Hawaiit érintő világkörüli utazást. Botanikai, etnográfiai és geológiai megfigyeléseit leíró Utazás a világ körül című könyvéről maga Humboldt is elismerően nyilatkozott. (Feudel, 1980, 100.)

36 Kósa, 1989, 46. és 67.

37 Békés, 1997, 184-87.

38 Kubassek, 1999, 63-64. Baktay Ervin ezt a közkeletű feltételezést Németh Gyula 1935-ben megjelent Kőrösi Csoma-monográfiájából vette át és adta tovább, maga Németh pedig Wurzbach életrajzi (Biographisches Lexikon des Kaisertums Österreichs, Wien, 1887.) lexikonára utal vissza. (Baktay, 1984, 46.)

39 Antropológia vagyis az ember esmertetése (1807); Az ember kimíveltetése (1809) (Le Calloc'h, 1998, 73.)

40 Szilágyi, 1999, 254 és 260. Voltaire-hez, Diderot-hoz és Condorcet-hez hasonlóan, ám náluk radikálisabban, Raynal is a rabszolgatartás ellen lépett fel. (Bitterli, 1982, 561.) Raynal könyve már korábban is ismert volt Magyar- országon, bár úgy tűnik, hogy más tanulság s nem annyira a távoli világokról való híradás kapcsán került a figyelem homlokterébe. Migazzi érsek 1781-ben mint vallásra és egyházra veszedelmes művet betiltatta. (Kosáry, 1983, 526.)

41 1788-ban lépések történtek a korábban a Born Ignác vezette bécsi szabadkőműves páholyhoz tartozó Forsternek a pesti egyetemre való meghívására. Szilágyi az állat- és növénytani tanszékre való felkérés hátterében a Palásthy Mártonnal való személyes kapcsolatot valószínűsíti. (Szilágyi, 1999, 190-96.)

42 Berzeviczy Gergely, A magyarországi parasztok helyzete és természete írója angolos-liberális szellemű politikai tájékozódásáról: Borzsák, 1955 36.; a finnugor nyelvrokonítás körül kialakult viták és az őshazakutatás összefüggéseiről: Békés, 1997, 183-91.

43 Békés Vera a göttingai program legfontosabb módszertani jellemzőiként az empirikus illetve tipológiai megközelítést, a struktúra-textúra-mixtúra fogalomhármasával történő rendszerleírást és a stadiális szemléletet emeli ki. A stadiális szemlélet szerint a fejlődés nem egyenes vonalú, hanem a "struktúrák fejlődésük különböző stádiumaiban egymástól lényegesen eltérő minőségi jegyeket hordoznak". (Békés, 1997, 67-72.)

44 A fogalom első említése: Ackerknecht, 1955, 83.

45 Idézi: Bitterli, 1982, 331.


Cikk eleje Jegyzetek Irodalom Bezárás