I. évfolyam. 4. szám 2000. december 10., ISSN 1404-7780

•[vissza]

Irodalom


Tar Károly

Kereszt (metszet)
Lászlóffy Csabának

Isten és ember között áll költőnk.
Örült próféta, eszelős látnok.
Fölfelé és lefelé menydörgött
táltosként, sámánként is. Világunk
soha "el nem ismert törvényhozója",
hivatásból "a nemzet szószólója".
A "faj antennájaként" fölfogta
"az idők láthatatlan jeleit".
"Minden tehetségünk a magyarság
fönnmaradásával kínlódott."
Versbe foglalt "újságlevelekben""
"lélekben beszélt titkos dolgokat",
épített nyelvből gyülekezetet.
"De híremet nemcsak keresem pennával
Hanem rettenetes bajvívó szablyámmal."
"Óh szegény országunk. Óh szegény hazánk."
Próféta prédikátoraink, jó költőink csak
"Bőgették az oboát / És holmi gyász-
trenódiát / Ríkassanak jajos versekkel"
- mindhiába. "Vár állott, most kőhalom.." <
És "Más faj állott a kihunyt helyére",

- - - - - - - - - - - -

"Névben él csak, többé nincs jelen".
Nyelvében élt büszkén nemzetünk
S most darált szavával erkölcstelen.
"És más hon áll a négy folyam partjára",

- - - - - - - - - - - - -

régi dicsőségünk lantján odalett.
Társaival szólt: országunk csak volt.
S hogy lesz! Hinnünk kell Széchenyivel!
"És annyi balszerencse közt "
Oly sok viszály után

" Megfogyva bár" és törve
nagyhatalmi Trianonokban is
él nemzetünk. S hazánk: a nagyvilág!
"És az idő röptét terhes bánattal elállván /
A gyűlöletnél jobb a tett".
És kezdj újabb életéneket.

Ajánlás

"Honfi! mit ér epedő kebel e romok ormán?"
Költő szólj mai szókkal ilyenformán:
"Hass, alkoss, gyarapíts:" s fényre derülsz! _
Az idézetek Shelly, Valt Withman, Ezra Round, Kassák, Csoóri, Kölcsey, Pál apostol, Zrínyi, Csokonai és Vörösmarty műveiből valók.

Nincs pardon!

Űrhajónk lebeg mágneses lében
hagymaréteges rendszerek sorakoznak
már nem délceg katonák
föld fölé dübörgő akarnokságotokról
lerohadt minden eszmehús

tükröm csontvázkeretemben
fényt nem hoz rám feltámadás
ajtótlan zár fékezi futásom
apránként tört eszem és szétzilált



Indulat

gumifogalmakkal játszom
szerszámom istenem
szavam megtermékenyít
lelkem lombikban
rám hunyorít a Nap
tabuim porladnak
cserkésző vágyaim alatt

A jelenések vége

Naponta zabálunk a tudás fájának gyümölcseiből
Figyeljük a kerubokkal keletről kerített Édent
Ma is szétpattanásig hitünkkel tele a fejünk

Amikor új Jeruzsálemünkben sem lesz majd éjszaka
És a Paradicsom minden utcája csupa színarany
Kőfalában unottan roskad tucatnyi drágakő
Nem lesz ott fájdalom és ott nem lesz többé halál
S az alkotónak sem lesz már zsolozsmás tömjénszaga

Hétköznapjaink földjére száll szent városunk szépen
Kristálytiszta üveghez hasonló lesz minden Éden
És Napkelet felől sem koslatnak többé pofátlanul
Villogó pallosuk lángját lengetve kegyetlenül
A kor-konokra kőkeményedett kerub zsoldosok

És aki kiűzött minket is hibátlan kertjéből
Szakállas bölcsességét és tévedhetetlenségét
Magáról rongyként ledobva, patinás szívéből
Tettének tövisét, jaj nélkül kivetve valóban
Velünk lakozik és velünk lesz örökkön örökké

Képünkre teremtve génjeiben is jóságosan
Évezredekre hibátlannak hitten és akartan
Életgyöngyszemeinkből képzelt hasonmás Úristen
Mellettünk járva - végül magunk leszünk földön-égben
És soha senki sem lehet többé fölöttünk s alant



felelős szerkesztő: Tar Károly, webmaster: Kormos László.,
HUNSOR - Magyar Liget - All Rights Reserved - 2001., A.D.