«Vissza

Urbán Éva Izabella

A környezet befolyásoló hatása a szorongás kialakulásában, állandósulásában

Korunk egyik legelterjedtebb mentális problémája a szorongás. A szerző részletesen elemzi, hogy a pszichoszociális érés során milyen biológiai és környezeti tényezők bonyolult kölcsönhatásának következtében alakul ki a szorongásra hajlamos személyiség. Érdekes példákon mutatja be, hogy a család értékrendje, nevelési kultúrája, gazdasági helyzete bonyolult áttételekkel alakítja ki a szorongó, depresszív, agresszív személyiséget. Egyik legfontosabb következtetése, hogy a személyiségzavarok, így a szorongás kialakulásában is meghatározó szerepe van a családon belüli kapcsolatrendszernek, a szülők – mindenekelőtt az anya – nyújtotta érzelmi biztonság hiányának.

A kisgyermekkor emlékei

Középiskolai tanárként, mentálhigiénés szakemberként fel kellett figyelnem a mai középiskolások magatartási zavaraira, tanulási és teljesítménybeli nehézségeire; a viselkedésükben megfigyelhető figyelemfelkeltésre és rejtőzködésre, szorongásaikra és ki-kirobbanó agressziójukra. Szorongás és agresszió – egy tőről fakad. A középiskolások közül sokan nem gondolkodnak a jövőjükről, nem látják saját tennivalójuknak, a tanulásnak a célját, fontosságát, s a legszomorúbb, hogy nemcsak a tanulás, hanem az élet más területei, például a barátság, a szerelem, a család sem vonzó távlati célok számukra. Nagy a szorongás saját családi hátterük, jövőképük bizonytalansága, a kiüresedett kortársi kapcsolatok s a civilizáció felgyorsulása miatt, ugyanakkor van igényük a változtatásra, a változásra.

Hipotézisem: a mai tizenévesek nem kapnak elegendő, értő, gondoskodó, szeretetteljes figyelmet legszűkebb miliőjükben, a családjukban. Milyen tényezők húzódnak meg e feltételezés mögött? Ezek a fiatalok születésükkel, kisgyerekkorukkal belecsöppentek a magyarországi rendszerváltozás áramába. Sokuknak a szülei megélték a hirtelen bekövetkezett munkanélküliség, a váltani képtelenség állapotát, vagy a szegénységgel szembesültek, a mentálisan sérültek. A családi környezet gyakran zavaros és gondoktól terhes. A problémákról nem szívesen beszélnek, pedig megoldhatatlan teherként nehezedik rájuk. A pedagógus, a szaktanár a tanórán csak azt látja, a tanuló nem figyel, az óra alatt próbál feloldódni, szerepelni, magatartási zavarokkal, tanulási nehézségekkel küzd. A tanár, a pedagógus tudna-e segíteni?

Kutathatjuk a gyerekkori hátteret, a gyerekkort befolyásoló szülői hátteret, az adott családot, amelyben felnő az ember, az adott helyzetet, amely bizonyos magatartást kiválthatott, a társas kapcsolatokat. Kutathatjuk a fejlődés, a segítségnyújtás lehetőségeit. Tudjuk, a szavak, a gondolatok, az érzelmek óriási segítő erőt képviselnek, de rombolni is tudnak. Sohasem szabad elfelejteni, hogy szemben álló helyzetből nem lehet segíteni sem a családnak, sem a gyereknek. A szeretet érzése meghatározó a gyerek életében. Ha családjától nem kapja meg, tehetetlenül vergődik nélküle, ha sugározzák felé, felszabadult, boldog ember, s ő is sugározza, továbbítja azt. A gyerekkori emlékek, hangulatok, az életvitel, az alapvető érzésvilág végigkíséri az embert; ezért oly fontos gyermekkorban a biztonság érzése, a boldogság megtapasztalása, a szeretet élménye, a harmónia, hiszen ebből építkezik majd később a személyiség, ebből nyeri a mintát, hogyan fejezzen ki érzelmeket. Ám, ha hiányt érez, zavart, kiegyensúlyozatlanságot és haragot, szomorú, boldogtalan lesz, nem érez stabil biztonságot magában, csak a labilis, tárgytalan, megmagyarázhatatlan és súlyos terhet, amely a bizonytalanság fogságában tartja és lebéklyózza őt. S az óhajtott, ám meg nem kapott érzések később nem pótolhatók. A gyerek felnövekedése során a bánat, a szomorúság, a félelem és a szorongás átélése és kifejeződése is változik, fejlődik. A gyerekkel való törődés alappillére: vegyük komolyan a szavait és az érzéseit.

Egyén és környezet kölcsönhatása

Az emberi élet tanulmányozásához célszerű életkori szakaszokat felállítani: ezek utalnak azokra a változásokra, amelyek egy-egy életkort jellemeznek, segítik megérteni a fejlődés adott időszakában fontos belső történéseket és a külső hatások szerepét.

Az élet nyolc szakasza

A gyerekkornak kell megadnia azt a pszichoszociális védelmet és gondoskodást, amely lehetővé teszi, hogy a gyerek fejlődése egymást követő lépéseiben különálló készségeit egyesíteni tudja. Freud megmutatta, hogy a megváltozott életkörülményekhez alkalmazkodni képtelen szorongás és harag milyen mértékben gyökerezik az emberi ösztönök természetében, ám egyúttal bizonyította az én erejét is, amely a védekező mechanizmusokban éppúgy megmutatkozik, mint az alkalmazkodásban. Erik Erikson a fejlődés epigenetikus elvének megfelelően az alkalmazkodás sikeréről vagy kudarcáról beszél az emberi életciklus különböző szakaszaiban. A fejlődés epigenetikus elvét az embrionológiából kölcsönzi. Eszerint mindennek, ami növekszik, van egy fejlődési alapterve, ennek alapján bontakozik ki az érett szervezet a kezdeti állapotból. Minden egyes pszichoszociális fejlődési szakasz elérkezése – a megfelelő korcsoportra jellemző – válságot, krízist hív életre, bár ez a konfliktus más formában a kezdeti szakasztól fogva létezett.

Az életciklusok pszichoszociális krízisei

  1. Csecsemőkor: alapvető bizalom vagy alapvető bizalmatlanság
  2. Kisgyerekkor: autonómia vagy szégyen és kétely
  3. A játék kora: kezdeményezés vagy bűntudat
  4. Iskoláskor: teljesítmény vagy csökkentértékűség
  5. Serdülőkor: identitás vagy konfúzió
  6. Ifjúkor: intimitás vagy izoláció
  7. Felnőttkor: generativitás/stagnálás
  8. Időskor: integritás vagy kétségbeesés

Az egyes szakaszokra jellemző pszichoszociális krízis az újabb késztetések által lehetővé és szükségessé váló társas viszonyok, kölcsönös ráhatások talaján bontakozik ki. Körülhatárolható az a jellegzetes pszichoszociális erő, amely a krízis kedvező megoldásából fakad. Megnevezhetők az elidegenedésnek és az ahhoz kacsolódó pszichopatológiai kimenetel főbb formáinak a megfelelő szakaszokkal összefüggő változatai, valamint feltárható az a jellegzetes kapcsolat, amely e tényezők és az alapvető társadalmi intézmények között fennáll.

Pszichoszociális válságok Pszichoszociális erő A jelentős kapcsolatok tengelye
1. Bizalom vagy bizalmatlanság Remény Anyai személy
2. Autonómia vagy szégyen Akarat Szülői személyek
3. Kezdeményezés vagy bűntudat Szándék Család
4. Iparkodás vagy alacsonyabbrendűségi érzés Kompetencia Szomszédság, iskola
5. Identitás és elszakadás vagy identitáskonfúzió Hűség Kortárscsoportok és vezető modellek
6. Intimitás és szolidaritás Szeretet Társak a barátságban, szexben, versengésben
7. Generativitás vagy stagnálás Gondoskodás Munkamegosztás és közös háztartás
8. Integritás vagy kétségbeesés Bölcsesség „Emberiség” „Saját fajtám”

A bizalom hiányából származó lelki sérülések a korai pszichés zavarokban éppoly világosan tetten érhetők, mint a későbbi szenvedélybetegségekben vagy pszichotikus állapotokban.

Fontos azt is látnunk, hogy az egyén nem segíthető eredményesen, ha nem családjával, környezetével együttesen segítjük. Észre kell venni lelki sebeinek testi megnyilvánulásait. A pszichoszomatikus betegek családjaiban négy jellemző rendellenességet figyeltek meg:

Biológiai és környezeti tényezők

A biológiai és környezeti tényezők annyira összefonódnak az emberi élet során, hogy nem választhatóak külön. A személyiségfejlődés a biológiai, pszichológiai és környezeti tényezők sokaságának, ezek bonyolult összjátékának, állandó kölcsönhatásának eredménye. S e kölcsönhatások alakulásában a fejlődő személyiség – magzatkorától kezdve – maga is aktívan részt vesz. A környezeti hatások és a már kialakult lelki tevékenységek visszahatnak a biológiai alapokra, és maradandóan befolyásolhatják az idegrendszer fejlődését, biokémiai adottságait. A döntően genetikailag megalapozott, korai vérmérséklet-jellemzők nemcsak a csecsemő élménymódját és viselkedését befolyásolják, hanem az ezekre válaszoló szülői viselkedést is, amely mint környezeti tényező visszahat a gyerek élményeire és a temperamentum alakulására. A fejlődő személy nem pusztán passzív befogadója az őt érő hatásoknak. Válaszadóként és környezeti válaszok kiválasztójaként maga is alakítja az őt ért hatásokat, s így részese saját fejlődésének. Ez nem jelent feltétlenül szándékos részvételt, jelenti viszont, hogy környezeti hatások helyett egyén és környezet kölcsönhatásáról beszélhetünk. E kölcsönhatás befolyásolja a tágabb környezet életét is, amely folyamatosan hatást gyakorol a személyiségre, és egyébként is állandó változásban van.

Genetikai tényezők

A genetikai családvizsgálatok kutatják a személyiségzavarok vagy patológiára hajlamosító személyiségvonások családi halmozódását. Ikerkutatások eredményei igazolják az élethelyzetekhez való alkalmazkodást nehezítő bizonyos személyiségvonások genetikus megalapozottságát, így a félelemre, a visszahúzódásra, az impulzivitásra, az agresszióra, a hisztériás és a kényszeres vonásokra való hajlamot. Ugyanezek a kutatások a környezeti hatások szerepét is igazolják. A családvizsgálatok azt mutatták, hogy egyes családokban gyakoribbak a félelmi zavarok. A szorongásra való hajlamot elsősorban a temperamentum befolyásolja genetikusan. Az ilyen veleszületett hajlam betegséget okozhat, ha bizonyos környezeti hatásokkal, stresszt okozó életeseményekkel vagy helytelen családi életvezetési mintákkal találkozik.

A temperamentumjellemzők szerepe

„A temperamentumjellemzőket a kutatók régebben egész életen át meghatározó személyiségadottságoknak gondolták, ám a helyzet sokkal bonyolultabb. Nem minden temperamentális faktor nyilvánul meg a születéstől kezdve. Vannak később megjelenő faktorok is, továbbá pedig a temperamentumjellemzők is érési folyamatban és környezeti hatásokkal interakcióban változnak, alakulnak. Egymást is befolyásolják, egymással is interakcióban változva, együttesen határozzák meg a megfigyelhető viselkedést. A szociális hatások felerősíthetik, enyhíthetik, módosíthatják vagy elfedhetik a temperamentális tényezőket.” (Ratkóczi 2003, 63.)

Társadalmi és környezeti tényezők

A szülők társadalomban elfoglalt helye mind közvetlen, mind közvetett úton hatást gyakorolhat a fejlődő személyiségre. A szülő egzisztenciális biztonságérzete, társadalmi szerepével való elégedettségének mértéke, jövőjével kapcsolatos kilátásai vagy épp kilátástalansága, társadalmi befolyásából adódó, mások feletti fölénytudata vagy kisebbrendűségi érzése olyan társadalmi eredetű hatások, amelyek a szülők személyiségének és közérzetének befolyásán keresztül ültetődnek át a gyerek személyiségébe. A következmények nem maradnak a családon belül. A szülők társadalmi helyzetét és anyagi körülményeit a családon kívül elárulja a gyerek öltözködése, tárgyi ellátottsága és viselkedése. Kitörölhetetlen lelki nyomokat okoz egy gyereknek, ha a sajnálatos szegénység vagy a hivalkodó gazdagság jelei árulkodnak életéről. Az ebből adódó rossz érzéseket felnőttként sem tudja kiheverni. A legdurvább közvetlen és közvetett negatív benyomások áradatát szenvedik el az abszolút szegénységgel és létbizonytalansággal sújtott családokban élő gyerekek, akik sok esetben éheznek, fáznak otthon, és ennek következtében biológiai károsodások is bekövetkeznek. Ők gyakran lakhatásukban és szüleikkel való együtt maradásukban is fenyegetettek. Szüleik nem tudnak kellő energiát, figyelmet, törődést fordítani rájuk, gyakoriak a családi viszályok, s tisztázatlanok számukra a megtörtént események. Nem tetten érhető, de feltételezhető gyakori bántalmazásuk is. Ők azok, akik a tanulásban is lemaradnak.

A változtatás eszközeivel azonban nem a gyereknek, hanem a felnőttnek, a felnőttvilágnak kell rendelkeznie, és nem biztos, hogy a felnőtt világ csak a szülő lehet egy személyben. Ha egy gyerek szenved, kiszolgáltatott, nem nézheti tétlenül a környezete. A rossz egészségi állapot, a gyenge tanulmányi teljesítmény, a kirívó tanulási, magatartási és beilleszkedési zavarok, a későbbi társadalmi beilleszkedés szempontjából sajnálatos előjelek. Az esélyegyenlőség megvalósítása e területen a legégetőbb feladat. Ez olyan feladat, amely mindenkihez, de leginkább a segítő szakmákban dolgozó szakemberekhez szól.

A családon belüli és azon kívüli támogató kapcsolatok hiánya, kudarcélmények

Igen fontos kockázati tényezőkről van szó, de nagyon sok szülő nem vesz tudomást ezekről. A sorozatos szociális és teljesítménybeli óvodai, iskolai kudarcélmények mélyrehatóan befolyásolhatják a személyiség alakulását. Szorongó, depresszív vagy deviáns, antiszociális irányba terelhetik a fejlődést. Csatlakozhatnak ilyen hatások a már meglévő személyiségzavarokhoz vagy a gyerek bármilyen, az óvodai, iskolai környezetben hátrányosnak számító tulajdonságához. Különösen ártalmas a közösség előtti megszégyenülés, a rendszeres csúfolás, a kiközösítés, a szociális elszigeteltség, a teljesítménybeli lemaradás és a társas kapcsolatokban való sikertelenség. Sokat tehet a helyzet javításáért egy figyelmes, az érzelmekkel bánni tudó óvodapedagógus, egy kreatív, nemcsak a teljesítményt figyelő pedagógus, egy mentálisan is segíteni tudó, tapasztalt tanár s nem utolsósorban a gyerekre valóban odafigyelő szülő és egy őszintén együttműködő család. A társas fejlődés kétoldalú folyamat, amelyben a gyerekek egyszerre illeszkednek be a nagyobb társadalmi közösségbe és különülnek el mint egyének. A gyerekben fokozatosan alakul ki az énkép, a saját magáról alkotott kép, amelyben döntő szerepet kap a szűkebb és tágabb környezettől kapott visszajelzés.

Traumatikus élmények

A személyiségzavarok kialakulásában az egyszeri események nem olyan döntőek, mint a tartós, hosszan ismétlődő rossz élmények. A feldolgozatlan/feldolgozhatatlan traumák azonban bizonyítottan személyiségfejlődési zavarokhoz vezetnek. A károsító hatás függ a gyerek életkorától, a személyiség sérülékenységétől, a már meglévő megküzdési stratégiáktól és attól, segít-e valaki a gyereknek a trauma feldolgozásában, meg tudja-e osztani valakivel a traumatikus eseménnyel kapcsolatos emlékeit, érzelmeit, gondolatait, szorongató fantáziáit.

Az élet végességéből eredő szorongás

Ha a felnőttek számára a halál rejtély, nyugodtan mondhatjuk, hogy a gyerekeknek titokzatos rejtelem. Félelmetes és érthetetlen, fölfoghatatlan és fájdalmas, megrendítő és hihetetlen. Alapjaiban kérdőjelezi meg az élet, a születés értelmét, a szeretetet, a boldogságot, az egymáshoz tartozást, mindent. Alapvető kiindulópont, hogy a gyereket nem szabad kizárnunk a családi élettel elkerülhetetlenül együtt járó örömökből és bánatokból. Ha valaki meghal, és a gyereknek nem mondjuk el, mi történt, ezzel a névtelen szorongás leplét borítjuk az eseményre. A legegyszerűbb segítség a gyereknek a veszteség elviseléséhez, ha lehetővé tesszük, hogy kifejezze érzéseit, félelmeit. Más alkalommal beszélgethetünk vele arról, hogy öregkorunkban együtt sétálunk, utazunk, együtt tevékenykedünk. Segíthetünk úgy is, ha azokat az érzéseket, amelyeket még csak érez, de nem tud összefoglalni, mi magunk mondjuk ki. Elkerülhetetlenül találkozunk – s a fájdalmat mindannyiszor megéljük – a mulandóság miatti szorongással. Újra és újra átéljük, hogy valaminek vége szakad, nincs többé. Minél erősebben ragaszkodunk valamihez, annál nagyobb lesz bennünk a változástól való félelem. Mindannyian találkozunk a végleges dolgok megmásíthatatlansága miatt érzett szorongással. Minél inkább törekszünk a kötetlen szabadságra és egyéni magatartásra, annál jobban kell félnünk a realitás határaitól. Érésünkhöz, kibontakozásunkhoz feltétlenül szükségesek, nem kerülhetjük meg ezeket. Ha mégis megpróbáljuk, sok köznapi szorongással fizetünk kísérletünkért. A szorongásokra való áthárítás nemcsak lebénítja a természetes fejlődést, hanem elvonja energiánkat az élet lényeges feladataitól is.

Szélsőséges családi nevelkedési körülmények és nevelési stílusok

A szélsőséges nevelkedési és nevelési körülmények magukban hordozzák a gyerek személyiség- és magatartászavarának kockázatát. Ilyen a kegyetlen, agresszív vagy a hideg, elhanyagoló nevelés, a széteső család és az antiszociális személyiségzavar kapcsolata. Melyek a leggyakoribb káros nevelési formák? A rejtett vagy nyílt érzelmi elutasítás, a gyerek lekezelése, gúnyolása, becsmérlése, a feltételekhez kötött szeretet, az elérhetetlen, irreális követelmények, a büntető és kiszámíthatatlan nevelői magatartás, a túlvédő és a túlkontrolláló nevelés, a bűntudatkeltő, megszégyenítő nevelés, a gyereket különlegesként kezelő, túlzott csodálattal övező nevelés, és a semmilyen követelményt nem támasztó, elkényeztető, határokat nem nyújtó nevelés. Ártalmas, megnyomorító hatása van annak is, ha a gyerekre életkorát és képességét meghaladó szerepeket, feladatokat ruháznak, mások életéhez tartozó, idegen felelősségeket rónak. Az egészséges fejlődéshez elengedhetetlenek a helyes szülői magatartásminták. A deviáns vagy hiányos alkalmazkodási mintákat nyújtó szülő nem lehet megfelelő modell a gyerek számára. Különösen fontos az azonos nemű szülő modellszerepe, szülő hiányában ezt más, azonos nemű felnőtt családtag is betöltheti. Romboló hatású a szülők tekintélyvesztése, mert ilyenkor a szülő nemcsak befolyását, hanem modellszerepét is elveszíti. A tekintélyvesztés bekövetkezhet a szülő hosszabb ideig tartó betegsége, alkoholizmusa, munkanélkülisége, de a családon belüli pozícióvesztése, hiteltelenné válása következtében is (például a másik fél becsmérlő viselkedése miatt). Lelki bántalmazásnak számít a gyerek által szeretett személy becsmérlése. Valódi célját, a szeretett személy értékének lerombolását semmiképpen nem éri el, mert a biztos érzelmi kötelék olyan erős, hogy a becsmérlés nem ingathatja meg az anya vagy az apa képét a gyerekben. A gyerek saját tapasztalatainak, érzelmeinek hisz. Még olyankor is inkább ragaszkodna az általa kialakított eszményképhez, amikor már valóban ellehetetlenül ez a kép.

Súlyosan megzavarják a gyerek lelki fejlődését, modellkövető és azonosulási lehetőségeit a konfliktusokkal terhelt családi viszonyok. Nem túlzás, hogy a gyerek testi fejlődésében is zavar állhat be. Különösen ártalmas, ha a családtagok a gyereket használják eszköznek, ütközőnek, szövetségesnek, közvetítőnek vagy döntőbírónak a családi viszályok során; vigasznak, vigasztalónak a veszteségek pótlására vagy beszélgetőtársnak a csalódásokról. Előidézheti a személyiség- és magatartászavar kialakulását, a neurotikus vagy deviáns fejlődést a túl merev vagy épp önzésre, aszociális viselkedésre buzdító és egészséges támpontokat egyáltalán nem adó családi értékrend. Az alkoholista családok többféle ártalmat hordoznak magukban. Ilyen például a következetlenség, a szerep- és felelősségátterhelés, az egészséges modellhiány, a deviáns mintaadás, az értékrendbeli ellentmondások. Ugyanilyen káros az is, ha a gyereknek nem hagyják, hogy olyan tevékenységet végezzen és annyi felelősséget vállaljon, amennyire bensőleg már felkészült. Belső reakciója erre az ellenállás és a harag lesz, amely a sérelemért vett elégtétellel kapcsolatos gondolatokhoz vezeti, ez viszont bűntudatot vagy megtorlástól való félelmet idézhet elő. Az eredmény minden esetben szorongás, megmagyarázhatatlan félelmek, esetleg fóbiák.

A szülői mentalizációs, empátiás készségek hiánya, zavara

A gyerek megértésére épülő szülői válaszkészség feltétele a szülői empátia. A válaszkészség hiánya, a lelki és empátiás készség zavarai közvetlenül vagy közvetetten a kötődési minta befolyásolásán keresztül szerepet játszanak a személyiségzavarok kialakulásában. A hátrányos kötődési minták a gyerek további szociális kapcsolatainak alakulását is befolyásolják. A társas kapcsolataiban bizalmatlan, visszahúzódó, túlzottan sérülékeny vagy épp támadó gyereket a további pozitív hatások sem nagyon érintik meg. Ráadásul a viselkedésére reagálni nem tudó szülő hiányában problémáit sem tudja feldolgozni. A szülőkkel kialakult korai kötődési minták határozzák meg a későbbi intim kapcsolati választásokat és viselkedésmódokat, még a saját gyerekkel való viselkedést is. A rosszul kialakult kötődési minták később is a problémás szülő-gyerek kapcsolat fenntartói lesznek. Teljesen üres és előzmény nélküli évek után már nem lehet bizalmas kapcsolatba lépni egy kamasszal. S ez már a szülőnek is fáj!

Az ősbizalom kialakulása vagy hiánya

A születés utáni életszakaszban a csecsemő teljesen ki van szolgáltatva környezetének. Ahhoz, hogy bizalommal tudjon fordulni a külvilág felé, nélkülözhetetlen, hogy a környezetét elfogadónak, bizalomkeltőnek érezze. Szüksége van a védettség, a jó érzés légkörére, különben a természetes bizalma nem alakulhat ki. A csecsemőnek nemcsak az elengedhetetlen higiéniára, táplálkozásra van szüksége, hanem érzelmi melegségre, odaadásra, nyugalomra. Különösen fontos, hogy elegendő testközelségben, gyengédségben részesüljön. Kiemelkedő szerepet kap a szoptatás. Az anyával való rendszeres találkozás és a boldogító bensőséges kapcsolat, amelyet a csecsemő szopáskor átél, lehetővé teszi a gyereknek, hogy újra meg újra felismerje azt a személyt, akitől szükségleteinek kielégítését kapja. Születése után halálfélelmet érezne a csecsemő, ha a megfelelő érzelmi gondoskodást, odafordulást, emberi, anyai, apai szeretetet nem érezné. Épp elég nehéz dolog számára áthangolódni a méhen kívüli létezésre, megszokni új környezetét. Első benyomásai az életben meghatározóak. Ebben az életszakaszban jöhet létre a gyerekben a hála, a remény és a szeretet képessége, ekkor tapasztalja meg a függő viszony mibenlétét, és ezzel felébred benne a vágy a bizalmas közelség, általában az anya után. Az anya képe, az anya lénye az emberről, az emberiről alkotott első benyomásokat jelenti a gyerek számára. Hogy első élménye az elfogadás vagy az elutasítás lesz-e, s szeretetre méltónak érzi-e magát, az attól függ, hogyan tekint rá és bánik vele az anyja. A gyerek olyan érzékeny, hogy a legfinomabb, legrejtettebb érzéseket is megérzi. Az anyáról szerzett tapasztalat később visszatükröződik a saját magához való viszonyában. Ha egy gyerek szerető anyát tudhat magának, akkor önmagát is szeretetre méltónak tartja. Számára könnyebbé válhat másokat megérteni, megszeretni majd ezután. Az anya mellett más személyeknek is meg kell jelenniük: testvéreinek, felnőtt rokonainak s elsősorban az apjának. Ők is viselkedési mintát nyújtanak cselekvésben és kötődésben egyaránt, nélkülük hiányos az emberi kötődések rendszere. Tapasztalatokat szerez, érzéseket fogad és nyújt: a szeretet élményében részesül, és abban részesít másokat. Szeretik, mert: létezik. Ezért semmit sem kell tennie, ezt nem kell kiérdemelnie, megszereznie: az anyai szeretet feltétlen. Minthogy nem kell kiérdemelni, kikényszeríteni sem lehet. Ha van, az maga az üdvösség, ha nincs, megfagy minden, elvész az élet minden szépsége, megszűnik mindennek az értelme és nyugalma. Egyetlen érezhető érzés számára a szorongás, az aggodalom, az elhagyatottság érzése. Mi ez, ha nem lelki szenvedés? A nem szeretett, nem kívánt, nem olyan neműnek kívánt vagy anya nélkül felnövő gyerek különösen kiszolgáltatott ilyen szempontból. Ugyanez érvényes a nem szeretett, közömbös vagy olyan anya esetében, aki még nem érett meg az anyaságra.

Ha egy gyereknek elutasító anyai érzésekben volt része, akkor nem érzi magát szeretetre méltónak, és hosszú időre van szüksége, hogy elhiggye, ő is méltó a szeretetre. Ezért az anya szerepe igen fontos a gyerek személyiségének fejlődésében. Ha egy gyerek tapasztalata az, hogy a világ megbízhatatlan, kiszámíthatatlan, szeszélyes és üres vagy túl agresszív, lassan visszahúzódóvá válik, és az ősbizalom helyett teljes bizalmatlanság bontakozik ki benne az őt körülvevő világgal szemben. Itt fejlődnek ki a szorongás csírái, amely majd idővel alakul, változik, „tárgyat keres magának”.

A második gyerek érkezése

A második gyerek megjelenése, a gyerek életének egyik legváratlanabb és legnehezebb időszaka. Nem az új testvér érkezése idézi elő a válságot, hanem az ő addigi központi helyének a megszűnése. Még a születés előtt nagyon fontos feladat a család felkészítése a nagy eseményt követő igen nehéz időszakra. A terhességgel kapcsolatos feladatok, a készülődés az élet érkezésére már a testvér születése előtt is elvonhatják a figyelmet a nagyobb gyerekről, aki érzelmi hiányállapotba kerülhet. Akadályozhatja a nagyobb gyerek iránti szülői figyelmet az újszülött betegsége vagy a házasságban jelentkező nehézségek. Sokat tehet az anya, az apa az ideiglenes zavar túllépéséért: bevonhatja a nagyobb testvért a kisebbel való törődés munkálataiba, olyan programokat tervezhet, amelyekben többet tudnak beszélgetni, elhívhatja magával sportolni, játszani. Sok olyan helyzetet teremthet, ahol kettesben van a gyerekkel, hogy alkalma legyen őt biztosítani arról, hogy mennyire szereti, s milyen fontos ő. Mindenekelőtt a nyugodt, kiegyensúlyozott légkör, a türelem és a szeretet a legfontosabb. A testvérféltékenység jeleként értékelhető gyakran az, hogy a gyerek viselkedésében visszaesés mutatkozik, az anya pedig egyre kimerültebbé válik, ami tovább nehezíti az érzelmek kifejezését. A szülőhöz fűződő kapcsolatát megrontja állandó ellenkezése, engedetlensége. Gyakorivá válnak az indulatkitörések, agresszív megnyilvánulások, és a szorongás, a rosszkedv, a visszahúzódás állandósulhat. Fontos, hogy a szülők tisztában legyenek e kérdéskörrel, s ha kell, gondolják át a szülői magatartás változtatásának lehetséges módjait, mert sok későbbi gond forrása lehet a hanyagság, tudatlanság miatt kialakuló érzelemhiány a gyerekben.

Rejtett érzelmi elhanyagolás

Nemcsak az anya nélkül felnövő gyerekek között vannak érzelmileg elhanyagoltak. Sajnos rohanó világunkban a sok valótlan érték között elkallódik a valódi. Sokan későn vagy talán soha nem ismerik fel ezt. Ők egyszerűen nem ajándékként, hanem szörnyű gondok forrásaként tekintenek saját gyerekükre, s eredendően elvágják a velük kialakítandó, életre szóló érzelmi szálakat, kötelékeket, vagy egyáltalán nem is gondolnak annak kialakítására. S az élet gyorsan tovaröppen. A gyereknek nincs ideje jobb időkre várni, felcseperedik úgy, ahogy saját erejéből telik. Nincs annál fájdalmasabb élmény, mint amikor a gyerek azt érzi, nem szeretik, mellőzik, s azt el is fogadja. Szülő nem okozhat nagyobb érvágást gyerekének az érzelmi elhanyagolásnál: gyereke egészséges testi, lelki, szellemi fejlődésének állít gátat. Fájdalmas látni az eredményt. Legfeltűnőbb az érzelmi közöny. Az elsivárosodás, a rossz kapcsolatkészség, az étvágytalanság, a szomorúság, az enerváltság, a szótlanság és a félénkség kísérő tünetek. Mindig arról van szó, hogy az anya szereti ugyan gyerekét, de valahogyan rosszul szereti. Ez pedig oka és következménye annak, hogy a kapcsolatok az egész családban eltorzulnak.

Túlzott törődés

A túlzott törődés a túlzott elhanyagoláshoz hasonló tüneteket okozhat. Végeredményben a gyereket nem hagyjuk kibontakozni, érni saját ütemében. Az ilyen gyerek jelentős késéssel és egyoldalúan fejlődik, vagy épp koraérett lesz, mert életkorának nem megfelelő szorongásnak lett kitéve. A túloltalmazott gyerek védtelen lesz kortársaival szemben is. Mi a leghelyesebb? A gyerek szükségleteinek megfelelően s nem a szülő szükségletei szerint kell szeretni a gyereket, és ebben legfontosabb a kiszámíthatóság, az állandóság és a gyöngédség. Szem előtt kell tartani a gyerek, a kamasz, a fiatal felnőtt mindenkori igényét, ez nagyon bonyolult, sok figyelmet, gyöngédséget, finomságot igénylő feladat.

Zavaros környezet

Ha egy gyerek naponta más visszajelzést kap ugyanazon cselekedetére, legyen dicséret, szidalom, biztatás vagy tiltás, igen nehéz helyzetbe kerül. Zavart érez, s ekképpen alakul majd magatartása is. Először a bizonytalanság alakul ki benne, ehhez társulhat önállótlanság, döntésképtelenség vagy felelőtlen önállóság. Szülei nem veszik őt komolyan, kialakítják benne jelentéktelenségének érzését, ugyanakkor elvárják tőle az értelmes viselkedést. A szülők magatartása jobban függ a hangulatuktól, mint az objektív tényektől. Ha csalódást okoztak neki, vagy lemondást követelnek tőle, határozatlan ígéreteket tesznek a távoli jövőre vonatkozólag, s ezzel megakadályozzák, hogy vitatkozzon, és belássa a lemondás szükségességét. A kényeztetés és az elutasítás náluk szorosan megfér egymás mellett. A gyerek nehezen ismeri ki magát, sohasem tudja, pontosan mire számítson. Eközben a szülők képtelenek valódi példát nyújtani számára; kiegyensúlyozatlan helyzetet teremtenek. A gyerek vagy azonosul velük, és elfogadja látszatértékeiket, vagy nem veszi komolyan őket. Ebben az esetben teljesen elhagyatottnak érzi magát, szorongás lesz úrrá rajta. Nehéz a gyerek dolga abban az esetben is, ha a szülőknél felcserélődik a szexuális szerep. A gyerek nem kap megfelelő mintát, amelynek alapján szexuális szerepét kialakíthatná, s ez a legenyhébb esetben is nehezíti fejlődését, később pedig problémássá teszi a másik nemmel kapcsolatos beállítottságát. Elősegíti a gyerek szorongását, ha a szülők heves vitákat folytatnak előtte, azt gondolván, ő ezt még nem érti, vagy épp mindent ért, s kideríti, kinek is van igaza.

Szorongást idéz elő a szülők rosszul sikerült új házassága is. Nehezebb a helyzet egyedüli gyerek esetében. Ha a szülő partnerpótléknak tekinti gyerekét, s korához képest túl nagy lelki teherrel sújtja, olyan szerepre kárhoztatja, amelyre még nem érett meg. A gyerek pedig túl korán kikerül a gondtalan gyerekkorból, koraéretté válik, mielőtt megtehette volna az életkorral járó fejlődési lépéseket. Gondolkodásában koravén okoskodás keveredik infantilis vonásokkal. Azok a szülők, akik elégedetlenek, mert az életben nem érték el, amire vágytak, ugyanúgy okozhatják a gyerek depresszív, szorongó irányban történő fejlődését. Elvárják a gyerektől, hogy érje el, amire ők maguk képtelenek voltak. Így nemcsak nem válhatnak példaképpé gyerekük szemében, s nem képesek irányítani, segíteni őt, hanem olyan szerepbe kényszerítik, amely sokszor egyáltalán nem illik össze az ő adottságaival. Hasonló következményekhez vezet, amikor az „anyuka-apuka” szemefénye szerepet kényszerítik a gyerekre. Az ilyen gyereknek folyton teljesítenie kell, vidámnak és jóravalónak kell tűnnie, és minden esetben szem előtt kell tartania a szülők kívánságait, elvárásait. Nem okozhat csalódást, mert azzal elveszíthetné szülei szeretetét, elégedettségét. Álarcot kell öltenie, s a szülőknek ideális magatartást kell felvennie. Az ilyen gyerek később csak nehezen találja meg saját világát. Káros az olyan környezet is, amelyben a gyerek az általános és elfogadott életmódtól eltérően kényszerül élni, bármilyen okból is. Otthon a gyerek olyan magatartásmódokat sajátít el, amelyeket a család elfogad, sőt jutalmaz, de a külvilág elutasít. A gyerek az iskoláskorral kezdődően súlyos válságba jut, és olyan helyzeteket kell átélnie, amilyenekre egyáltalán nem vagy csak rosszul készítették fel. A csalódás a világban, a bizonytalanság és a megszégyenülés érzése s az a keserű felismerés, hogy az odahaza tanultakkal semmire sem megy, regresszív módon ismét a családhoz szögezi a gyereket. Sok gyerek „neveletlen” viselkedésére adhat magyarázatot a nagyon káros, merev, minden életigenlést megfojtó, fölösleges korlátokat állító szülői magatartás. A gyerek válaszképpen nemcsak a fölösleges korlátokat utasítja el, hanem mindent ellenkezőképpen tesz, mint ahogy elvárják tőle.

Bántalmazás és hatásai

Sajnos a szülők, a nevelők gyakran bántalmazzák a gyerekeket. Testi és lelki fenyegetést egyaránt észrevehetünk: a látható és láthatatlan nyomok árulkodnak. A felfedezett gyerekbántalmazási esetek jó része a gyerekek fizikai létének elhanyagolásából adódik, ehhez hozzátartozik a nem megfelelő táplálás, ruházás és a felügyelet hiánya. Akármilyen tágra vagy szűkre szabjuk a bántalmazás definícióját, a gondatlanság, a kegyetlenkedés, a nemi erőszak sokszor észrevétlenül zajlik és felderítetlen marad.

A bántalmazások intellektuális, szociális és érzelmi következményeit feltáró vizsgálatok tanúsítják a negatív hatásokat. A bántalmazott csecsemők, gyerekek szomorúak, félősek és gyakran dühösek. Ritkán kezdeményeznek társas kapcsolatot, és kötődési viselkedésük az „idegen helyzetben” nagy valószínűséggel nem biztonságos vagy elkerülő. Óvodáskorban a fizikailag bántalmazott gyerekek nehezen találják meg a hangot más gyerekekkel, és a többiek is nehezen tudnak barátságot kötni velük. Iskoláskorban is alacsony marad a népszerűségük, mivel kortársaik és tanáraik agresszívabbnak és kevésbé együttműködőnek látják őket. Ilyen esetekben a család egészén szükséges segíteni. Segítő és pozitív hatású egy pszichodrámacsoportban való részvétel és játék, és az általa történő mentális gyógyulás. „A páciensek szomatikus tünetei gyorsan megszűnnek, a pszichoszomatikus betegségekben a gyors tünetmentesség az esetek jelentős százalékában tartósnak bizonyul a tapasztalatok szerint.” (Martin 2004, 342.) Fontos, hogy a családterápia az egész családra kiterjedjen, nemegyszer a kiterjesztett család (nagyszülők, nagynénik stb.) bevonása is szükséges és jótékony.

Mérgezett légkör

A gyerek minden ki nem mondott, el nem hangzott szóból, a mimikából, a hanglejtésből, a testbeszédből érzi a fenyegető légkört, hangulatot, gondolatokat. Gyakran saját magát okolja mindezért, bűntudatot érez a családi súrlódással kapcsolatos tényleges vagy képzelt szerepéért, akkor is, ha a szülők kerülik a hangos vitákat. Ha a légkör folyamatosan feszült, gondokkal, félelemmel teli, a gyerek – még ha nem is önti szavakba – magára veszi e terheket, belopódzik szívébe a félelem, a nyugtalanság szorongató érzése. Ez az érzés utat tör, ha másként nem, pszichoszomatikus úton, fejfájás, hasfájás, bőrproblémák, köhögés, asztma, allergia, látásgyengülés, evészavarok, székelési, vizelési problémák formájában, s ez felnőttkorra halmozódik.

Válás

A válás testet-lelket megrázó gyötrelmes folyamat. A szülők számára sok-sok dédelgetett tervezés és álom végét jelenti. A gyerekek számára azonban teljes összeomlás, megsemmisülés. Felborít bennük minden egységet, apai, anyai és gyereki szövetséget, amely addig a biztonságot, a családot jelentette. Amikor a szülők egymással harcolnak, gyerekeik szorongást, szégyent és bűntudatot éreznek, mert az otthonukat veszély fenyegeti, és bűntudatot a családi viszállyal kapcsolatos szerepük miatt. A gyerekek magukat okolják a családi viszály miatt. Sok esetben nem maradnak semlegesek: az anya vagy az apa oldalára állnak. Ennek következményei pszichoszexuális téren és jellemfejlődésük szempontjából is súlyosak. Ha egy fiú elutasítja az apját vagy egy lány az anyját, akkor megfelelő azonosulási mintakép nélkül marad, s gyakran minden más nemű személlyel szemben bizalmatlanná és ellenségessé válik. Azok a szülők, akiknek versenybe kell szállniuk gyerekeik érzelmeiért, gyakran a pedagógiától teljesen idegen nevelési módszereket vetnek be. Gyerekeik a megosztott igazság jegyében nőnek fel, érzelmi ambivalenciájuk állandósul. Jellemükön maradandó nyomot hagy az az igény, hogy az egyik szülőt megvédelmezzék a másikkal szemben, illetve az a hamis lehetőség, hogy az egyik szülőt a másik ellen kijátszhatják. Jelentheti azonban a megnyugvást, a békét is. Sok esetben jobb szembenézni a válással, mint olyan mérgezett légkörben nevelni a gyereket, amely mindenki lelki életét megnyomoríthatja. A legjobb, amit az elvált szülők tehetnek, ha a gyerek érdekeit szem előtt tartva igyekeznek megmaradni szülőnek. Hangsúlyozzák mindenekfelett álló összetartozásukat, a szülő és a gyerek szétszakíthatatlan kapcsolatát.

Szorongásos zavarok, életkorra jellemző félelmek és kötődési zavarok

A különböző félelmek igen gyakoriak a fejlődés különböző szakaszaiban. Túlzott a félelem, ha a gyerek egészséges életvitelét gátolja. Vannak olyan félelmek is, amelyek bizonyos életkoron túl már nem tartoznak az egészséges fejlődéshez. A félelem valóságos rombolóerő, olyan valóságos, hogy a gyerek bele is betegedhet. Félelme nemcsak kitalált képzelődés, hanem olyan erő, amely bénítóan hat testi folyamataira, fejlődésére. Némely szülő óriási hibát követ el, amikor olyan dologgal ijesztgeti gyerekét, amelyről tudja, hogy nem létezik, a gyerek pedig átéli annak minden fenyegető mozzanatát, felkészül rá. Ha a kisgyerek félelme túlzott, maradandó, annak okát nem annyira benne, mint a család életében, szokásaiban, lelkialkatában kell keresni. A gyerek felfogja anyjának, apjának kedélyállapotát, és azok aggodalma, félelemmé alakul át.

Az egyes életkorokra jellemző félelmek

Veleszületett fájdalmaknak nevezzük azokat a természetes félelmeket, amelyek a születést követően azonnal jelentkeznek zajra, fájdalomra, hirtelen zuhanásra, váratlan mozgásra. Az idegentől való félelem féléves kor táján jelentkezik. Az állatoktól való félelem a korai tipegőkorban lép fel; az állatok váratlan mozdulatokat tesznek, hirtelen ijesztő hangokat adnak, a gyerek testmagasságából adódóan is védtelennek érezheti magát.

Az óvodáskorban csökken a veleszületett félelmek szerepe, de a fájdalomtól való félelem megmarad. A memória fejlődésével a félelmek elveszítik helyzetfüggőségüket, és a szocializáció részeként megjelenik az előrevetített fájdalom. E félelmek kialakulása gyakran a túlzott szülői intelmek hatására történik. A balesetektől, tűztől, gyerekrablóktól, betörőktől, közúti veszélyektől és állatoktól való félelem megmaradhat, feltehetően a szülők, nevelők óvó hozzáállása miatt. Ekkor jelennek meg az első szociális félelmek is: a nevetségességtől, a hibázástól való félelem. Fontos szerepet kap az a környezet, amely a gyerek teljesítményeit fogadja. Meghatározó a csoportvezető pedagógiai hozzáállása.

Iskoláskorban a gyerek félelmei a valóság felé fordulnak. Gyakori a testi sérüléstől, ritkább az elképzelt szörnyektől, lényektől, a sötéttől való félelem. A szeparációs szorongás kialakulásában mind az alkati, mind a környezeti befolyás szerepet játszik. A szeparációs szorongás a szeretett személytől, általában az anyától való elszakadás miatt jelentkezik, és az enyhe várakozási félelemtől a teljesen kifejlett pánikállapotig terjedhet. E félelem megnehezíti a gyerek és a pedagógus munkáját, az óvodában, iskolában tartózkodást. Fóbiás szorongás bizonyos helyzetekben jelentkezik; a fóbiát keltő tárgy, személy vagy körülmény pontosan megnevezhető. A gyerek félelmi reakciója alig csillapítható; enyhítésére játékos szituációt kell létrehozni, és képzelt félelmi helyzetben tanítható a gyerek relaxációra. A szociális szorongásos zavarban szenvedő gyerek tartósan retteg az idegen személyektől, közösségektől. Ez a szorongás is oldható. A kényszerbetegség olyan kényszergondolat (rögeszme), amely állandóan visszatérő ötlet vagy indíték formájában jelenik meg, rátelepül a gondolatokra. A gyerek ezekkel szemben védtelen, elhárításukra képtelen, s idegennek érzi azokat. A betegség tízéves kor alatt nem fordul elő; gyerekkori eredetű. A pánikbetegség olyan ismétlődő, súlyos szorongás, amelynek fellépése nem kapcsolódik meghatározott helyzethez, s így nem jelezhető előre. Gyakoriak a szomatikus tünetek, az énidegenség, a valóságérzet megingása. Halálfélelem és önuralom elvesztése is jelentkezhet. Gyakran kialakul a várakozási szorongás.

Súlyos stressz által kiváltott reakciók és alkalmazkodási zavarok
Akut stresszbetegség

Ezen állapotok valamilyen hirtelen fellépő stressz által kiváltott reakciók és alkalmazkodási, életmódbeli változást okozó súlyos élethelyzet következtében alakulnak ki: így természeti katasztrófa, testi bántalmazás vagy közel álló személy elvesztése. Ha az alapvető biztonságérzés megteremthető, akkor a hirtelen stresszreakció ereje nagy hatású kiváltó ok esetén is minimális. Más esetben aktív pszichiátriai kezelés szükséges.

Poszttraumás stresszbetegség

A poszttraumás stresszbetegség olyan tünetcsoport, amely valamely különösen megrázó életeseményt követően alakul ki, így természeti katasztrófákon kívül testi erőszaknak, kegyetlenkedésnek kitett embereknél, gyilkosság, nemi erőszak tanúinál, fizikai és szexuális visszaélésnek kitett, súlyos balesetet szenvedett személyeknél és azoknál, akik amputálással járó műtéten, életveszélyes betegségen estek át. „1987 után vált ismertté az az álláspont, hogy a betegség gyerekeknél is előfordulhat.” (Vetró 2003, 46.)

Alkalmazkodási zavarok

E rendellenességek enyhe lefolyásúak és átmeneti jellegűek. Sohasem valamilyen korábbi pszichiátriai zavar váltja ki őket. Időben és időtartamban pontosan meghatározható kiváltó okuk van (pl. gyász). A legfontosabb belső hajlamosító tényezők az életkor, a nem, az intellektuális és érzelmi fejlődés, azok a készségek, amelyekkel a gyerek rendelkezik, hogy megküzdjön a kialakult helyzettel, a temperamentum és a múltbéli tapasztalatok. A legfontosabb külső tényezők a szülő-gyerek kapcsolat, a pozitív szülői hozzáállás, az elvárások és a megértés.

Generalizált szorongás

Előfordul, hogy a szorongás nem különleges helyzetben jelentkezik, hanem folyamatosan jelen van, a gyerek életének szinte minden mozzanatát befolyásolja. A szorongó gyereket mindenekelőtt az aggodalmaskodás, a negatív önkép jellemzi. Állandó kételyei vannak, hogy megfelel-e egy-egy feladat ellátására. Nem bízik sem önmagában, sem abban, hogy a számára fontos dolgok sikerülnek. Ez utóbbit elővételezett szorongásai mutatják: ’Mi lesz, ha…’ Nyugtalan, állandó vigasztalást, bátorítást igényel, miközben fizikai panaszai vannak: fáj a feje, hasa, hányingere van. Szorongása nem befolyásolja iskolai teljesítményét, viszont a közösségbe nehezen illeszkedik. Freud ezt a jelenséget „szabadon lebegő szorongásnak” nevezte. A háttérben itt is a szeretet elvesztésétől való félelem húzódik. A ’nem tudom, mitől félek’ állapota több szenvedéssel jár, mint a tudott, akár súlyos rossz. A szorongó számára kisebb-nagyobb mértékben megváltozik a külvilág is. Az egyén nem tudja szétválasztani azt, ami a dolgokban rejlik, és azt, amit beléjük vetít. A szorongó egyén többnyire külső okokat jelöl meg, amelyek miatt fél, aggódik, nyugtalan. Nyilvánvaló azonban, hogy a probléma a személyén belül rejlik, és a valóság sajátos átélésének következménye.

Kötődési zavarok a gyerekkorban

Az attachment, a személyes ragaszkodás kialakulása szakaszokra osztható. Az első három hónapban a csecsemőket a válogatás nélküli kötődés jellemzi. Ezt követően három és nyolc hónapos kor között fokozatosan alakul ki a személyes ragaszkodás a gondozók szűkebb köréhez. Hét hónapos kor és hároméves kor között a kisded aktívan kezdeményezi a közelség és a kontaktus fenntartását. Fokozatosan kialakul a szülővel, gondozóval való partneri kapcsolat.

A reaktív kötődési zavart a megnyugtatásra nem reagáló elzárkózás, félénkség jellemzi. Az ilyen gyerekek esetében nem észlelhetők az életkornak megfelelő, a szülőkhöz, gondozókhoz fűződő kötődési jellegzetességek, szociális válaszkészségük szegényes. A szülők gyakran félreértelmezik a kötődési zavar jeleit, s a gyereknél testi betegséget tételeznek fel.

Gátolatlan kötődési zavar a társas kapcsolatok zavara, amely az első öt életévben alakulhat ki. Kétéves kor körül a gondozóba való kapaszkodás, a rajta csüngés és a válogatás nélküli kötődési viselkedés jellemzi. Négyéves korban ezt felváltja a figyelem felhívására való törekvés. Minden felnőtthöz túlzóan és válogatás nélkül barátságos, távolságot nem tart. Intézetben nevelt gyerekeknél, illetve antiszociális, szélsőséges szülői életvezetés, a gondozó személy gyakori változása, valamint a család ismétlődő elhelyezése, költözése esetén is előfordulhat. Az anyát vagy más gondozó személyt a folyamat kezdetétől el kell látni tanácsokkal, ismeretekkel, s törekedni kell arra, hogy a csecsemő, illetve a kisgyerek viselkedésével kapcsolatban megfelelő és teljesíthető elvárásai alakuljanak ki.

Tágabb környezet

Szülők és gyerekek

Minden gyereknek szüksége van gondoskodásra, figyelemre, bátorításra és szülői irányításra. A szülő nyugodt hangja és szerető szavai elűzik a túlzott szorongást. A felnőtt-gyerek beszélgetéseknek érzelmi törődést, szeretetet, megnyugtatást kell kifejezniük, értelmesnek és ingergazdagnak kell lenniük. A szóbeli és nem szóbeli üzeneteknek azt kell sugározniuk a gyerek felé, hogy szívesen látjuk és törődünk vele. De a felnőttek viselkedése gyakran épp az ellenkezőjét érezteti a gyerekkel, azt, hogy ő valójában teher a szülők számára, olyan, mint egy kétbalkezes jövevény. Az efféle üzenetek különösen károsak a gyerek kreativitására, igyekezetére és tanulmányi eredményére, mivel a gyerek a szülőt példaképének tekinti, és támogatást, megerősítést, pontos értékelést vár tőle. A gyerek a bántó üzeneteket úgy értelmezi, hogy ő rossz és nem kívánatos. Ezek a fájdalmas üzenetek komoly akadályokat gördíthetnek általános fejlődése elé.

A játék és a testmozgás jelentősége a szorongások oldásában

A szorongás lényege szerint mozgásgátlás, tehát a mozgás bármely formája enyhíti azt. Ha egy szorongó betegnek nincs módja mozgásra, ülve végez különböző mozgásokat: kezével, ujjaival dobol, lábát gépiesen rázza.

Az érzelmi intelligencia kibontakoztatása a kisgyerekkori érzelmi biztonság megadásával kezdődik, s a szabad játékban és a mesehallgatásban folytatódik, amelyekben a gyerek érzelmileg átfűtött belső képekkel vesz részt. Ezek a belső képek segítik ahhoz, hogy feldolgozza a világról és saját belső világából nyert tagolatlan benyomásait, és azokat értelmezze. A legdrámaibb dolog, ha egy gyerek nem képes a játékra. A mese és a játék a félelem természetes ellenszerei. A játékon, a vidám és játékos helyzeteken keresztül szabadon áramlanak az érzelmek a biztonságra vágyó gyerek és az őt gondozó felnőtt között. A gyerek így tanul meg érzelmet kapni és adni, s ez érzelmileg igényessé teszi őt a későbbiekben. Az a gyerek tud egyedül játszani, akivel előzőleg játszottak, és aki testileg és lelkileg biztonságban érzi magát. Minden embernek, különösen a gyereknek szüksége van arra, hogy feszültségét mozgással vezesse le. Hihetetlen jókedvre deríti a szabadban tett séta egy mesekönyvvel; egy piknikké alakított kirándulás vagy a mozgás öröméért végzett kocogás, úszás, kerékpározás, görkorcsolyázás, jégkorcsolyázás. „Télen-nyáron négy-öt-hat órát kellene mindennap a szabad levegőn tölteniük gyerekeinknek az orvosi nagykönyvek adatai szerint. Amennyivel kevesebbet töltenek, annyival idegesebbek, »rosszabbak«.” (Vekerdy 2001, 52.)

A szocializációt befolyásoló tényezők és a kortársak jelentősége

A gyerek olyannak ismeri meg önmagát, amilyennek a környezete látja, értékeli őt. Ez a megállapítás a szülői, nevelői, pedagógusi felelősség oldaláról közelíti meg a szocializációt, épp ezért leszögezhetjük, hogy a szocializáció mindig kétirányú folyamat. Közvetíthet, sugallhat egy elvárt, kívánatos magatartásmintát, vagy az ún. önmagukat beteljesítő jóslatok üzenetével beárnyékolhatja, lebéníthatja a gyerek jövőjét.

Amíg a szülők otthon maradnak kisgyerekükkel, viszonylag közvetlenül tudják ellenőrizni a külvilág, még a televízió hatását is. Ha viszont naponta több órára mások felügyeletére bízzák a gyerekeiket, az ellenőrzés természete – a gyerek tapasztalatainak természetéről nem is beszélve – megváltozik.

Bölcsőde, óvoda, iskola

Kezdetben az anyának, a családnak, a családtagoknak, később a kortárscsoport tagjainak, valamint az azokat vezető felnőtt személyeknek van meghatározó szerepük a személyiség alakításában. Kisebb korban a szülő választja ki a gyerek számára ideálisnak tartott társas közösséget. A gyerekcsoportok vezetésével megbízott személynek döntő szerepe van abban, hogy szívesen járnak-e a csoportjába, s milyenné tudja alakítani a csoportszellemet.

Az élet első időszakában nem kaphat nagyobb ajándékot egy gyerek a szüleitől, mint a meghitt otthoni légkörben történő személyes törődést, az otthon elkészített ételeket, az otthon nyugalmát, derűjét. Ezt követően az otthonon kívüli gondozás megkívánja a gyerektől, hogy megtalálja a hangot olyan felnőttekkel, akiknek sok gyereket kell egyszerre ellátniuk, akik nem tudják, hogy ő mit szeret és mit nem. Ráadásul meg kell tanulnia sikeresen kapcsolatot teremteni a többi gyerekkel, gyakran olyan helyzetben, amikor csak kevés felnőtt van jelen. A kortárscsoportban szerzett tapasztalatok segítik a gyereket, hogy megismerje erősségeit és gyengeségeit azáltal, hogy magát a többiekhez hasonlítja, s idővel megtanul elfogadni, elfogadtatni. Az effajta élmények megszerzése (bekapcsolódni egy csoporttevékenységbe, megtanulni megfelelő társsá válni és elfogadni az elutasítást) a bölcsőde, majd az óvoda legnagyobb szociális előnye. Hátrányként említhetjük, ha magányossá, visszahúzódóvá válik a gyerek, s nem kap segítséget ennek megoldásában a csoporttól és annak vezetőjétől.

A bölcsődével szemben az óvoda oktató jellegű intézmény. Általában különféle játszóterületei vannak: homokozó, vizes játékokra alkalmas asztal, babázósarok, építőrészleg, egy nagy, szőnyeggel borított terület, ahol össze lehet gyűlni mesét hallgatni vagy énekelni, sok kisasztal, amelyeket kézműves-foglalkozásokra és étkezésre lehet használni, valamint egy szabadtéri terület mászókákkal, csúszdákkal és hintákkal. Minden terület a gyerek képességeinek más-más szempontok szerinti fejlesztését szolgálja: azt, hogy megértsék az anyagok fizikai átalakulását, szabályozzák saját mozgásukat, alkossanak beszédben, éneklésben, agyagozásban, festésben, többféle szerepet vegyenek fel, megértessék egymást más gyerekekkel. Az óvodában és az iskola falai között is az a legfontosabb a gyerek számára, hogy érzelmi biztonsághoz jusson, hogy az óvónő, a tanító/nő, később a tanár meghatározó, mintaadó személyisége barátságos hellyé tegye számára az óvodát és az iskolát. Rendszerint az empatikus tanári személyiség képes arra, hogy a tanulókat érzelmileg magához vonzza. Az ilyen személyiség nem rendel mindent alá az oktatási feladatoknak, és nem szűkíti le igényeit a rendre és a megkívánt viselkedésre. Egyéniségükben szemléli a tanulókat, megérti önállósodási törekvéseiket, próbálkozásaikat a felnőttszerepek megvalósítására, és ami még fontosabb, megérti az iskolai viselkedés erős csoportmeghatározottságát. Érvényes megállapítás, hogy csak attól tanulunk, akihez érzelmileg közel kerülünk, akit szeretünk. A tanító/tanár-tanuló viszony jórészt a tanító érzelmi érettségén, felkészültségén, tapasztalatain múlik, amelyek befolyásolják a gyerek viselkedésére adott válaszait. Ha a tanító/tanár tájékozatlan, rugalmatlan, mit sem tud az életkori sajátosságokról, magatartásszokásokról, vagy nem ismeri a gyerekeket, akkor önkéntelenül is szigorúbban ítéli meg a gyermeki megnyilvánulásokat. Ha érettebb, ösztönösebben tud azonnali, hatékony megoldást választani s a tanítványok problémáin segíteni. A veleszületett és a családból hozott veszélyeztetettség mellett külön figyelmet érdemelnek az iskolai oktatás általi veszélyeztetettség fajtái. A teljesítménycentrikus iskolai oktatás könnyen vezet a tanulmányi eredményeken kívüli emberi értékek és veleszületett képességek figyelmen kívül hagyásához, leépüléséhez, majd teljes elvesztéséhez. Mivel a tantárgyi teljesítmények terén lemaradó gyerekek nem kapnak visszajelzést egyéb képességeikre, emberi értékeikre, nem kerülhetik el az értéktelenség és haszontalanság bénító érzését. Ez többféle személyiségfejlődési zavar kiindulópontja lehet. A mentálhigiénésen képzetlen pedagógusok esetében gyakori hiba az életkori sajátosságok magatartási problémaként történő kezelése, a súlyos lelki zavarokat takaró igazi magatartászavarok és teljesítményproblémák figyelmen kívül hagyása és fegyelmezési eszközökkel való büntetése. Itt kell megemlíteni a sport, a testnevelés, a szabadidősport lehetőségeinek kihasználását. „Közismert adat a mentálhigiénés szemlélettel vezetett sporttevékenység rendkívüli személyiségfejlesztő és devianciamagelőző hatékonysága.” (Ratkóczi 2003, 128.)

A megelőző tevékenység kiemelt területe a közösségből kisodródó vagy rendszeresen csúfolt, támadott, megalázott gyerekek közösségi elfogadásának, közösségbe való beilleszkedésének elősegítése, a gyengébb képességű vagy bármely okból alulteljesítő, lemaradó gyerekek sikerélményhez juttatása. A rosszul alkalmazkodó, deviánsan viselkedő gyerek kiutasítása az iskolából – a probléma kezelése helyett – az egyik legártalmasabb dolog a gyerek személyiségfejlődésére nézve. A gyerekkori depressziók vagy lelki zavarok a testi tünetek – vizelési inger, széklettartási zavarok, étvágy- és alvászavarok, hányinger, fejfájás – mellett gyakran fáradékonyság, energiátlanság, érdeklődéshiány, figyelemzavar és teljesítményzavarok vagy nyugtalan, ingerlékeny, kötekedő-agresszív, közösségellenes viselkedés formájában jelennek meg.

A szorongó, neurotikus gyerek csendes, visszahúzódó viselkedése – hacsak a szorongása nem vezet komolyabb teljesítményzavarhoz – a tanórákon „példás” magatartásnak tűnhet, míg ugyanez a gyerek a közösségben perifériára szorul, és a szünetekben az agresszív gyerekek kegyetlen erőgyakorlatainak célpontjává válhat. A tanulókra lelkiismeretesen figyelő pedagógus nem hagyhatja válasz nélkül ezt a helyzetet.

Teljesítményszorongás

Anna Freud az egy és három év közötti időszakra (anális periódus) helyezi az új típusú szorongás megjelenését, amelyet úgy nevez: félelem a szeretet elvesztésétől. „Amíg a szeparációs szorongást a szeretett személy elvesztésétől való félelem jellemzi, az anális periódusban felébredő új szorongás magának a szeretetnek az elvesztésére vonatkozik.” (Martin 2004, 350.) Az iskolában érzékelhető teljesítményszorongás ehhez az élményhez kapcsolódik. A teljesítményszorongó gyerek élményanyaga intenzív és egysíkú: a feladat mint kaland és a teljesítés mint siker alig érdekli, csak a kudarcot, illetve ehhez kapcsolódóan a szeretet elvesztését akarja elkerülni. A teljesítményszorongás kezelése nehéz, és a legjobb esetben is csak javulás érhető el, a személyiség teljes „áthangolódása” nem.

Média

Semmiképpen sem mondhatjuk, hogy otthon a szülők az egyedüliek, akik alakítják gyerekük viselkedését. A külvilág leveleken, folyóiratokon, napilapokon, televízión, rádión, könyveken, videofilmeken, CD-ken és az interneten keresztül is belép az otthonokba. A gyerekek elképesztően sok időt töltenek el a képernyőre meredve, a televízió, a videó, a számítógépes játékok előtt ülve. Jó esetben e technikai eszközök a család együttes kikapcsolódását és szórakozását szolgálják, ám minél több időt tölt valaki így, annál kevesebbet beszélget családtagjaival. A szülői magatartásnak, példaadásnak, a határok normális vagy eltévesztett megválasztásának hatalmas formáló ereje lehet. A kutatók szerint a televízió előtt eltöltött idő a legkülönfélébb gyerekkori zavarok kialakulásában – például gyengébb olvasási teljesítmény, rosszabb problémamegoldó képesség vagy falánkság és rossz testi kondíció – játszik szerepet. A televíziózás és az alvászavarok közt is lehet összefüggés. A gyerek számtalan feldolgozatlan eseményt fogad be, amelyek félelmet, szorongást keltenek benne, a világot félelmetessé, viselkedését pedig agresszívebbé teszik, s kialakul benne az érzés, hogy általában nem érti a dolgokat. Amikor az édesanya vagy az édesapa mesél neki este, soha nem érezheti ezt, sőt biztonságot, keretet kap az élete.

A segítségnyújtás lehetőségei

A gyerekközösségeknek és a közösségeket vezető, a gyerekekkel személyes kapcsolatot tartó tekintélyszemélyeknek hatalmas befolyásuk van a fejlődő személyiségre. Nem mindegy, milyen mintát kap a gyerek. A szüleikkel, nevelőikkel feszültségteli, problematikus kapcsolatban élő gyerekek könnyen vetítik ki a családban megélt tapasztalataikat, félelmeiket, negatív és ellentmondásos indulataikat, érzelmeiket más tekintélyszemélyekre, az óvodai, iskolai vagy egyéb közösségekre. A kamasz életérzését így jellemezhetnénk: titok és külön világ. A kamasz elkülönül, sokszor önmagának és környezetének is fájdalmat okozva; és küzd önállóságáért. Gyakran a család érzelmi burkából is kiszakítja magát, a hozzá legközelebb állóknak nem enged bepillantást titkaiba, terveibe. Mi a teendő, ha mégis bajban van? Fontos, hogy számíthasson egy kívülállóra, akiben megbízhat, tudnia kell, hogy létezik olyan ember, aki segíteni tud, akivel beszélgethet.

A segítőnek; adott esetben a pedagógusnak, mentálhigiénésnek, edzőnek, könyvtárosnak vagy gyerekvédelmi felelősnek készenlétben kell lennie. Más esetben a gyerekkel való kapcsolata során a közösségben megjelenő érzelmi problémákat kell megéreznie, megértenie és kezelnie. Óriási lehetőség rejlik a jól irányított kortársközösségek erejében. Mivel a család után az óvoda, majd az iskola a személyiségfejlődés és a szocializáció legfontosabb színtere, elengedhetetlen, hogy az alapvető nevelési intézmények segítő hálózatként működjenek. Az egészség sohasem statikus állapot: kiterjedt, jól szervezett védelmi rendszer, szünet nélküli, hatékony és jól végzett munka eredménye. A lelki egyensúlyt a szorongás és az agresszió veszélyezteti, amelynek nagysága, romboló hatása sohasem a külső vagy belső veszély objektív nagyságával arányos, hanem mindig a szubjektív élmény és a pillanatnyi lelkiállapot határozza meg. A szorongás elhárítása során rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy milyen változatos és differenciált az egyén rendelkezésére álló hárító rendszer, milyen leleményesen tudja azt használni. Függ az ő személyiségétől is, hogy rugalmasan, nagyvonalúan vagy éppen kicsinyesen kezeli a dolgokat, s hogy mekkora a szorongástűrő képessége. Az elégtelen hárítás mellett tovább növekvő szorongás előbb-utóbb állandósul. Egyre kevesebb a szorongásmentes időszak, tevékenység, a szorongás mindinkább elárasztja a lelki élet egészét, az egyén egyre kevesebb sikerrel harcol ellene, segítségért kell folyamodnia. Ez ma még Magyarországon nem köztudott, épp ezért tájékoztatni kell a bajban lévőt, hogy a kezdeti időszakban igényeljen segítséget, különben elhatalmasodhat a baj. A lelki egészség megőrzése azon múlik, hogy a szorongás az ember számára elviselhető szinten maradjon. Elszemélytelenedő korunkban kollektív tiltakozásként is értelmezhető a pszichoszomatikus betegségek személyes bánásmódot követelő igénye. Ahogyan Ratkóczi Éva is véli, a pszichoszomatikus gyógyítás igen fontos állomása a rendszerszemléletű családterápia, amellyel számottevő javulást értek el a hagyományos medikális módszerekkel kezelhetetlennek tűnő betegségek esetén. A családterápia olyan pszichoterápiás módszer, amely szerint a betegség a családé, s a beteg személyt tünethordozónak tekinti. A rendszerszemlélet olyan rendszerező elv, amely a tárgyakat, személyeket, jelenségeket nem önmagukban, hanem egymással és a környezetükkel való összefüggésükben vizsgálja. Figyelmét a működési folyamatokra, a folyamatokat befolyásoló szabályokra és összefüggésekre, illetve különböző elemekből álló működési egységekre fordítja. Az élő rendszer a környezete felé nyitott, tehát energia- és információcserére képes, alkalmazkodik külső és belső környezetének változásaihoz, és képes a környezetére reflektálni. A családterápia során láthatókká válnak a többgenerációs folyamatok is. A család minden esetben kapcsolódik a társadalmi, környezeti rendszerhez, amely minden esetben befolyásolja a család szerveződési rendjét, felépítését és megtartó erejét, de befolyásolhatja közvetlenül az egyént is. A tünetet fenntartó érzelmi stressz keletkezhet a családon belül, de származhat a külső környezetből is. A család az érzelmek közös hordozója: tagjai közösen tartják egymást örömben, bánatban. Szorongásuk az érzelmek közös tartályában több generáción keresztül terhelheti a családot, együtt és külön-külön, pluszterhet róva ezzel mindegyikük alkalmazkodására. Korunk nagy mentálhigiénés feladata a család működésének olyan mértékű megértése, tudatosítása és megerősítése, hogy a családok e fokozódó terhek és nehézségek közepette képesek legyenek tagjaik biztonságos kötődését, elhatárolódását, differenciálódását, érését és regenerálódását biztosítani. Az életmódot elsősorban a közvetlen környezetből kapott ösztönzések, minták, értékrendszer hatására alakítjuk. Az értékrendszer meghatározó szempont a kamaszok világában. Ha az értékrendszer valódi értékeket hordoz, tükröz, további ösztönzést adhat egy diáknak az életben. A családi-rokonsági kapcsolatháló szerepe a legerősebb ebben a folyamatban. Döntő jelentőségű a kisgyerekkor szerepe, ám sok egyéb hatás, például a média, olvasmányok, új baráti társaság, új iskola, oktatási mód, tanári személyiség is közrejátszhat az alakításában, további formálásában, esetleg megváltoztatásában. Nagyon fontosnak érzem ezt az időszakot az ember életében, hiszen a fiatal már a felnőttkor küszöbén álló kialakult személyiség, aki „nem gyerek”, de az utolsó pillanatok „simításait” még elfogadhatja, ha az megfelelő módon és időben érkezik. Ha már elkésett a segítségnyújtás kívánatos ideje, s a segítő tehetetlen, akkor megfelelő szakember bevonása szükséges. Tovább kell lépnie a pedagógusnak, a mentálhigiénés szakembernek. Ezért is oly fontos a segítő szakmák kapcsolattartása: így a családsegítő központ családterapeutái, a pszichiáter, a pszichológus, a gyermekjóléti intézmény szociális munkásai, az iskola mentálhigiénikusa, a pedagógus és persze a krízisben lévő diák; és elengedhetetlen feltétel a jó kapcsolattartás és együttműködés a szülőkkel, a családdal. Igénybe vehető néhány gyógyító- és személyiségfejlesztő eszköz. Magyarországon még kevéssé ismertek az önszerveződő, önsegítő szülő- és kortárscsoportok, amelyek sok esetben prevenciós segítséget is nyújtanak. Megfigyeléseim szerint a diákok mohón vágyják a mentális törődést, keresik a megoldást problémáikra, az esetleges segítséget, a jó szót, a megértést.

Hivatkozott irodalom
Martin László (2004): Az énvédő mechanizmusok kutatásának megalapozása Sigmund Freud és Anna Freud munkáiban. Pszichoterápia, 6. sz. 342–390.
Ratkóczi Éva (2003): Életesemények lelki zavarai II. rész. Semmelweis Egyetem TF Kiadó, Budapest, 63., 128.
Vekerdy Tamás (2001): Gyerekek, óvodák, iskolák. Saxum Kiadó, Budapest, 52.
Vetró Ágnes (2003): Gyerek- és ifjúságpszichiátria, mentálhigiéné. SZTE JGYF Kiadó, Szeged, 46.
Felhasznált irodalom
Atkinson, Rita L. – Atkinson, Richard C. – Smith, Edward E. – Bem, Daryl J. – Hoeksema-Nolen, Susan: Pszichológia. Budapest, Osiris Kiadó, Budapest, 2003.
Bernáth László – Solymosi Katalin (szerk.): Fejlődéslélektani olvasókönyv. Tertia Kiadó, Budapest, 1997, 30–32.
Berne, Eric: Sorskönyv. Ford.: Ehmann Bea. Háttér Kiadó, Budapest, 1997.
Bettelheim, Bruno: Az elég jó szülő. Gondolat Kiadó, Budapest, 1994.
Böszörményi Zoltán – Brunecker Györgyi: A gyerekkor és az ifjúkor psychiatriája. Medicina, Budapest, 1997.
Buda Béla: Az empátia – a beleélés lélektana. Gondolat Kiadó, Budapest, 1979.
Cole, Michael – Cole, Sheila R.: Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.
Erikson, E. H.: Gyerek és társadalom. Osiris Kiadó, Budapest, 2002.
Forward, Susan: Mérgező szülők. Ford.: Kövi György. Háttér Kiadó, Budapest, 2000.
Frenkl Sylvia (szerk.): Fejlődéslélektan (szöveggyűjtemény). Mentálhigiéné Alapítvány, Szeged, 1997.
Frenkl Sylvia – Rajnik Mária: Életesemények a fejlődéslélektan tükrében. Semmelweis Egyetem TF Kiadó, Budapest, 2002.
Freud, Sigmund: Bevezetés a pszichoanalízisbe. Gondolat Kiadó, Budapest, 1986.
Fromm, Erich: A szeretet művészete. Ford.: Várady Szabolcs. Helikon Kiadó, Budapest, 1985.
Gerendai Zsuzsanna – Mester Ferencné – Perlai Rezsőné dr. – Sinkovicsné Király Angéla: Az óvodáskor fejlesztőjátékai. OKKER Kiadó, Soros Alapítvány, Budapest, 2004.
Gerevich József (szerk.): Közösségi mentálhigiéné. Gondolat Kiadó, Budapest, 1989.
Ginott, Haim: Szülők és gyerekek. Ford.: Klein Sándor. SHL Hungary Kft., Budapest, 1999.
Gordon, Thomas: T.E.T. A tanári hatékonyság fejlesztése. Ford.: Gorzó Andrea. Gondolat Kiadó, Budapest, 1989.
Gordon, Thomas: P.E.T. A szülői eredményesség tanulása. Ford.: F. Várkonyi Zsuzsa. Gondolat Kiadó, Budapest, 1991.
Gordon, Thomas: Tanítsd gyerekedet önfegyelemre! Ford.: Megyes Andrea. Gordon Könyvek. Assertiv Kiadó, Budapest, 1998.
Gray, John: A gyerekek az égből jönnek. Ford.: Nagy Imre. Trivium Kiadó, Budapest, 2001.
Hudra Nikoletta: A viselkedészavarok megítélése az alsó tagozaton. Új Pedagógiai Szemle, 2005. 1. sz. 103–117.
Inántsy-Pap Judit – Máth János: A szülőkhöz való kötődés és az óvodai társas kapcsolatok. Magyar Pszichológiai Szemle, 2004. 2. sz. 215–229.
Kende B. Hanna: Gyerekpszichodráma. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.
Köhler, Hemming: Félénk, szomorú és nyugtalan gyerekekről. Ford.: Illés Györgyné, Hevesi Mihály, Molnár Klára. Szépnap Könyvek, Szeged, 2004.
Lee, Carroll – Tober, Jan: Indigó gyerekek II. rész. Ford.: Zsíros Zsuzsanna. Mandala-Véda Kiadó, Budakeszi, 2003.
Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes: Gyereklélektan. Gondolat Kiadó, Budapest, 1993.
Ortner, Gerlinde: Új gyógyító mesék. Ford.: V. Deák Éva. Magyar Könyvklub, Budapest, 1997.
Pável Magda (szerk.): Életesemények lelki zavarai I. rész. Semmelweis Egyetem TF, Párbeszéd Alapítvány, Budapest, 2004.
Ranschburg Jenő: Szeretet, erkölcs, autonómia. Integra-Projekt Kiadó, Budapest, 1994.
Ranschburg Jenő: Pszichológiai rendellenességek gyerekkorban. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999.
Riemann, Fritz: A félelem alaptípusai. Semmelweis Egyetem TF Kiadó, Budapest, 2003.
Rogers, Carl R.: Valakivé válni. Ford.: Simonfalvi László. Edge 2000 Kft., Budapest, 2000.
Satir, Virginia: A család együttélésének művészete. Coincidencia Kft., Budapest, 1999.
Tausz Katalin – Darvas Ágnes: Gyerekszegénység és családtámogatások. Eszmélet, 2001. 49. sz.
Török Szabolcs (szerk.): Életesemények lelki zavarai III. rész. Semmelweis Egyetem TF, Párbeszéd Alapítvány, Budapest, 2003.
Tringer László: A pszichiátria tankönyve. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2001.
Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak. Park Könyvkiadó, Budapest, 1996.
Virtue, Doreen: Indigó gyerekek nevelése. Ford.: Pordán Ferenc. Mandala-Véda Könyvkiadó, Budakeszi, 2003.
Zillmann, Charlotte: Iskolai kudarcok. Ford.: Huba Judit. Akkord Kiadó, Budapest, 2002.