«Vissza

„Az egységes szemléletű programok jelenthetik a jövőt”

Interjú Tordai Péterrel, a Leonardo Nemzeti Iroda programvezetőjével és Kurucz Katalinnal, a Socrates Nemzeti Iroda programvezetőjével

Az Európai Unió oktatásra és képzésre vonatkozó javaslataiban kulcsfontosságú stratégiai elemként jelenik meg az élethosszig tartó tanulás. Ez a fogalom azonban a közösség értelmezésében nem csupán az iskolai gyakorlatban érvényesülő iránymutatást, hanem az oktatási, sőt kulturális rendszerek egészét átható alapelvet jelenti. Ennek jegyében az Európai Unió a life long learning támogatására olyan integrált programcsomagot tervez a 2007 és 2013 között tartó költségvetési periódusban, amely egyszerre több területet kapcsol össze, hogy minél komplexebb módon tegye lehetővé a kitűzött oktatási és képzési célok elérését és a szemlélet elterjesztését a nemzetállamok szintjén is. A közösségi programok új generációjához jelentősen megnövelt büdzsé és a források hatékonyabb, felhasználóbarát elosztása is társul, ennek köszönhetően pedig Magyarországon is előremutató innovációk megvalósítására nyílhat lehetőség.

Hogyan formálódott az élethosszig tartó tanulás fogalmának jelentése Magyarországon a bevezetés óta?

Tordai Péter: Lassan elérkezünk ahhoz a felismeréshez, hogy az élethosszig tartó tanulás valójában a közoktatás szakaszától egészen a felnőttképzésig tartó folyamat átfogó megközelítésmódját jelenti. Nem volt ez mindig így: Magyarországon sokáig a felnőttoktatás különböző formáival azonosították a life long learning fogalmát. Ennek talán az volt az oka, hogy egyedül ez a terület tűnt újnak, hiszen minden más elem – a közoktatás, a felsőoktatás és a szakképzés is – rendelkezett már komoly hagyományokkal hazánkban. Mára az élethosszig tartó tanulás értelmezésében elmozdulás érzékelhető az integráló szemlélet irányába, ám ez a változás csak lassan megy végbe. Megjelenik a témával kapcsolatos szakirodalomban, a háttérdokumentumokban, de sajnos kevéssé érzékelhető a napi operatív tevékenységek szintjén éppen az oktatásirányítás szeparált struktúrája, a rendszerre jellemző ágazati széttagoltság miatt, ezért az áttörés még várat magára a mindennapi gyakorlatban. A fogalom jelentéstartalmának változását tekintve azonban elmondható, hogy az élethosszig tartó tanulás a felnőttképzésre fókuszáló értelmezés helyett mindinkább az oktatás egészét átható alapelvként jelentkezik.

Mennyire érzékelhető az élethosszig tartó tanulás térhódítása a rendszer alapját képező közoktatásban?

Kurucz Katalin: A közoktatásban mára egyre nagyobb figyelmet kap az a gondolat, hogy a gyerekeket meg kell tanítani tanulni. Az alapfokú oktatás során olyan készségeket és képességeket kell kialakítani, amelyek megalapozhatják az ismeretek hatékony elsajátítását a későbbi életszakaszokban is. Ez pedig nem csupán úgy értendő, hogy az egyén az általános iskola után sikeres a középfokú és a felsőfokú oktatásban, hanem azt is jelenti, hogy a későbbiek során is van kedve, indíttatása újra iskolapadba ülni, és egy végzettség, diploma megszerzésével nem zárul le a tanulási folyamat. A közoktatást tekintve ma már nem csupán az oktatásirányítás szintjén hangoztatják az élethosszig tartó tanulás jelentőségét, hanem a pedagógusok is kezdik magukévá tenni ezt a szemléletet, legalábbis egyes visszajelzések erről árulkodnak. Ma már számos tanár felvállalja, hogy nem csak egy adott szaktárgyban nyújt támogatást a diákjainak, hanem azt is megtanítja nekik, hogyan kell tájékozódni, az internetről információt gyűjteni vagy a könyvtárban megfelelő könyveket találni, majd miképp lehet ezeket az ismereteket rendszerezni és elsajátítani. A tanulás tanulásáról már annyi szó esett, hogy a mindennapi iskolai munka szintjén is tudatosul – ez akkor is pozitívumnak számít, ha még mindig nem elég széles körben terjedt el.

Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy az élethosszig tartó tanulás elve a gyakorlatban is megjelenjen a rendszer egészét és az egyes szinteket érintő reformokban is?

Tordai Péter: Nagyon szerencsés lenne, ha sikerülne túllépni a szűk látókörű alágazati szemléleten, mely azt diktálja, hogy a közoktatás vagy a felsőoktatás területén tevékenykedők csak az oktatás és képzés e szelete iránt érdeklődjenek, és csupán ennek fejlesztésében legyenek érdekeltek. Nem vezet előre az a mesterséges megkülönböztetés sem, amelyet a szakképzés iskolarendszerű és felnőttképzésben megvalósuló formáit szétválasztó megközelítésmód jelent. Ehhez adódik, hogy az oktatásnak és képzésnek rendkívül fontos foglalkoztatáspolitikai vetületei is vannak, melyek egy másik tárca illetékességi körébe tartoznak. A képet tovább színezhetik a pártpolitikai elemek, de a széttagoltság nem ezeknek, hanem az államigazgatás rossz beidegződéseinek, struktúráinak köszönhető. Nehézkesen működik ugyanis a különböző felelősségi körök egyeztetése, a tevékenységek összehangolása a tárcák között, de időnként még az egyes minisztériumokon belül is. Sajnos még ma is nagyon kevés olyan komplex fejlesztő program van, amelyben egymásra épülhetnének az oktatás és képzés különböző szintjein megvalósuló innovációk. Ez ugyanis egyrészt hatékony információcserét, másrészt megfelelő együttműködési készséget is feltételezne: koordinációt és összehangolt cselekvést követelne meg a felelősség, a hatáskörök, a célcsoportok és a fejlesztési források meghatározása és megosztása terén is. Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy az oktatásban és képzésben az integratív szellemű megközelítés lenne célravezető, a fejlesztés pedig komplex programokat igényelne, ezért kap hangsúlyt a gondolat lassan egy évtizede az Európai Unióban is. Jelenleg azonban problémát jelent, hogy az átfogó stratégia megszületik ugyan, de nehéz az egyes elemekhez felelőst és forrást találni, és a gyakorlati megvalósítás során könnyen kiderülhet, hogy adott fejlesztési keretből csak meghatározott iskolatípus részesülhet, így pedig szétaprózódik a fejlesztési folyamat, vagy leszűkül a lehetséges pályázók köre. A sokszorosan tagolt struktúra nem tud megfelelni az élet által megkívánt sokszínűségnek, és nem kedvez a változatos partnerségi formák kialakulásának sem. Ez a probléma elsősorban a költségvetésből fedezett hazai fejlesztési alapok kapcsán jelentkezik, az uniós forrásokból működő strukturális alapok keretében vannak olyan pályázati lehetőségek, melyek összetettebbek, és az operatív folyamatok szintjén is másképpen működnek.

Milyen kezdeményezések léptek túl a megvalósítást akadályozó széttagoltságon, sikerült-e ezt véghezvinnie például a több területet is átfogó Világ–Nyelv programnak?

Tordai Péter: A Világ–Nyelv program pályázati csomagját is a Tempus Közalapítvány kezeli, így kívülállóként nem tudok véleményt mondani a kezdeményezésről, annyi azonban megállapítható, hogy a projekt alaptörekvéseiben valóban az integráló megközelítésmód érvényesült, hiszen az volt a célja, hogy a legkülönbözőbb célcsoportokban kezelje a nyelvoktatást. A program költségvetése azonban nem bővült az indulás óta, pedig számtalan részterületből áll, a különböző pályázati csomagok mellett az előkészítő évfolyamok indításának támogatását is magába foglalja, és ez jelenti a tömeges elemet. Így azonban a program nem tudott jelentős áttörést elérni minden területen, csak bizonyos részei váltak igazán hatásossá, habár nagy szükség lenne a nyelvoktatás átfogó fejlesztésének támogatására. Érdemes még megemlíteni az Útravaló elnevezésű programot is – melyet szintén a Tempus Közalapítvány kezel –, hiszen egy témát jár körül, a hátrányos helyzetű gyerekek iskolai előmenetelét, rendszerben tartását, magasabb oktatási szintre jutását támogatja. Ez új kezdeményezés, jelentős forrásokkal, és a program valóban több területet fog át: megcélozza például a közoktatást és a szakmai alapképzést is, ezért előremutató, valószínűleg a jó irányt képviselő programnak tekinthető.

Hogyan alakulhat át a közösségi forrásokból finanszírozott, nemzeti keretből megvalósított és kétoldalú együttműködések nyomán létrejövő mobilitási programok aránya a jövőben?

Kurucz Katalin: A mobilitási programok megközelítőleg 95 százalékban európai uniós forrásból valósulnak meg. Ma Magyarországon például a felsőoktatás terén a Socrates-programon belül működő, közösségi keretből támogatott Erasmus a legnagyobb mobilitási program, évente több mint 2200 kiutazó hallgatóval, és ez a szám minden esztendőben dinamikusan, közel tíz százalékkal növekszik. Figyelembe véve a közösség 2011-re megcélzott, az Erasmus keretében hárommillió hallgató mobilizálására vonatkozó terveit, az arányok nem is fognak változni, hiszen Magyarországnak így nem kétezer, hanem legalább négy-ötezer felsőoktatásban tanulót kell kiutaztatni és legalább ennyit fogadni. Úgy vélem, emellett kis hányadot jelent a pár százas nagyságrendben, a kétoldalú kapcsolatok révén megvalósuló hallgatói mobilitás, és hazánk csatlakozásával az Európai Unióhoz ez utóbbiak jelentősége is csökkent némelyest.

Tordai Péter: Hozzá kell tenni, hogy a szakképzésben másképp alakul a források megoszlása, a hazai kezdeményezéseket tekintve ugyanis a munkaerő-piaci alap szakképzési keretéből mobilitási célokra is lehet pénzt fordítani, továbbá ezen a területen valósult meg az a hazai program, amely a szakiskolai tanulók külföldi szakmai gyakorlatát támogatta. Ennek rendszere a Leonardo-programhoz nagyon hasonló, de azokon a pontokon, ahol ez az intézménycsoport komoly hátrányokkal indult, igyekezett megerősíteni a struktúrát, például több forrást biztosított a kiutazók idegennyelv-tudásának fejlesztésére. Többek között ennek a programnak köszönhetően a szakképzési mobilitás finanszírozásában nyolcvan százalékot jelentenek a közösségi források, húsz százalék pedig a költségvetésből származik. Nemzetközi összehasonlításban ez jónak számít például Szlovákiához képest, de Finnországban éppen fordított az arány, a hazai források javára. Ami az Európai Unió programjai mellett működő többi mobilitási ösztöndíjat illeti, vélhetően meg fognak maradni, sőt még színesebb is lehet a kép. Sok kis csereprogram jöhet létre a két intézmény, két település, két régió között megvalósuló együttműködéseknek köszönhetően, hiszen a tanulmányi célú mobilitás a közismert előnyök miatt egyre jelentősebb tevékenységgé válik, és kialakulóban van az a tapasztalatrendszer, azok a feltételek, melyeknek köszönhetően ezek a programok is sikeresek lehetnek mindamellett, hogy az Európai Unió programjai maradnak meghatározóak a volument tekintve. A közösségi projektek működtetése és az ebben érvényesülő egységes megközelítésmód valamelyest modellként szolgálhat más programokhoz, át lehet venni az alkalmazott módszertant, okulni lehet a tanulságokból, természetesen nem kötelező érvénnyel.

Hogyan valósítja meg az integrált szemléletet az Európai Uniónak 2007-ben az élethosszig tartó tanulás jegyében induló programja?

Kurucz Katalin: Az új program már létező és működő programokat köt össze többek között az Oktatás és képzés 2010 munkaprogram során körvonalazott új irányok, célkitűzések mentén. A Socrates- és a Leonardo da Vinci-program 1995 elején indult el, forrásait tekintve a jelenleg is érvényes megosztásban és ötéves futamidővel. 2000-től kezdődött az akkor már hétéves szakasz, de ekkor még nem alakult át jelentős mértékben a rendszer. Évekkel ezelőtt született meg az arra vonatkozó előterjesztés, hogy a közösségi oktatási és szakképzési programok harmadik generációjának indulásával, egészen pontosan 2007-től egy ernyőként működő program alá vonják össze ezeket, amelyen belül természetesen továbbra is lesznek alprogramok, de a struktúra mégis az egységes szemléletet, az integrált megközelítésmódot erősíti és közvetíti. Általános célja – a lisszaboni célkitűzéseknek megfelelően –, hogy az oktatás és képzés terén az élethosszig tartó tanulás támogatásával hozzájáruljon egy versenyképes, tudás alapú gazdaság megteremtéséhez, a fenntartható fejlődéshez, és elősegítse a közösség tagállamai közötti toleranciát, együttműködést és mobilitást. Mindezek mellett különösen erősíteni kívánja az élethosszig tartó tanulás és az európai dimenzió érvényesülését az oktatás és képzés minden szintjén, továbbá hozzájárul majd ahhoz, hogy a tanulás legkülönbözőbb formái minél szélesebb körben vonzóvá és valóban hozzáférhetővé váljanak. Emellett a program a társadalmi esélyegyenlőséghez, toleranciához, összetartáshoz és az aktív állampolgárságra neveléshez is hozzá kíván járulni a tapasztalatcserével, az innovációs eredmények megosztásával, de támogatja a nyelvi és kulturális sokszínűséget is. Mindezeknél konkrétabb célkitűzéseket is megfogalmazott az Európai Unió: fontos mérföldkő például az Erasmus-programot tekintve az, hogy 2011-re közösségi szinten el kell érni a hárommilliós kiutazói összlétszámot. Ez évente 375 ezer mobil Erasmus-hallgatót jelent, ami a jelenlegi volumen csaknem háromszorosa. Hasonló nagyságrendű bővülést kíván elérni a mobilitásban a közoktatás, a szakképzés vagy a felnőttoktatás területén is. Mostanra látható, hogyan épül majd fel az új, lényegesen nagyobb program struktúrája, milyen tevékenységeket támogat a jövőben, és kik számára lesz elérhető. Eszerint a Life Long Learning (LLL) pályázati csomag alprogramja lesz többek között a közoktatást megcélzó Comenius-, a felsőoktatásban kiírt Erasmus-, a szakképzést támogató Leonardo da Vinci- és a felnőttoktatás számára elérhető Grundtvig-program.

Ez a projekt miben jelent majd többet a már eddig is működő támogatási rendszerek egyszerű összevonásánál?

Kurucz Katalin: Az új generációs programcsomag nem csupán a már említett kezdeményezéseket fogja bekapcsolni, hanem – természetesen az eddigi struktúrából jól működő, hasznosnak bizonyult elemek megtartásával – más programokat is. Ilyen például az Európán kívüli mobilitást támogató Erasmus Mundus-program, amely viszonylag újnak számít. Ide kerül a Jean Monnet-ösztöndíj a felsőoktatás területéről, továbbá az Europass-kezdeményezés is. Az élethosszig tartó tanuláshoz kapcsolódó program fog össze minden olyan támogatási és ösztöndíjrendszert majd, amely eddig közösségi programként az EU oktatási és kulturális főigazgatóságának kezdeményezéseként működött. Ha az uniós programok szintjén létrejön az egységes rendszer, az megalapozhatja az integráló szemléletet a hazai fejlesztések terén is, és hozzájárulhat ahhoz, hogy kialakuljanak a hatékony megvalósításhoz szükséges együttműködések, problémamegoldó mechanizmusok. Mindemellett az új generációs programban – a jelenleg különállóként működőkhöz hasonlóan – nemcsak mobilitással kapcsolatos elemek, hanem más tevékenységek, például tantervfejlesztések, pedagógiai innovációk támogatása is szerepel.

Tordai Péter: Lényeges különbség lesz az, hogy a lisszaboni folyamatnak köszönhetően az Európai Unió úgy határozott, hogy az oktatás és képzés prioritását euróban mérhető módon is kifejezi, és a programok összköltségvetését több mint három és félszeresére növelte. Az új programcsomag egységesen megszólítja az oktatás és képzés területének szinte minden szereplőjét, különböző tevékenységtípusokhoz kötve azt, hogy kik lehetnek a pályázók. A program célcsoportjaiban az oktató és képző intézményeken kívül – attól függően, hogy milyen pályázati elemről van szó – feltűnnek kutatóintézetek, szakmai szervezetek, önkormányzatok, személyeket tekintve pedig a pedagógusok és diákok mellett kutatók, döntéshozók, szakértők is. A programcsomagnak van egyfajta ágazati felosztása, hiszen egy közoktatási, egy szakképzési, egy felsőoktatási és egy általános felnőttoktatási szakaszból épül fel. Emellett hangsúlyt kapnak olyan horizontális akciók is, amelyek egyszerre több alágazathoz kötődnek, és a legkülönbözőbb pedagógiai fejlesztésekhez kapcsolódhatnak. Ilyen kulcsfontosságú elemnek számít az olyan területek támogatása, mint az idegennyelv-oktatás, az infokommunikációs technológiák alkalmazása és a disszemináció kérdése: az eredmények kamatoztatása, beépítése a gyakorlatba. Ezek az elemek már eddig is megjelentek a közösségi pályázatok kiírásaiban, hiszen az elbírálásnál jobb megítélés alá estek azok a pályázatok, melyek kihasználták például az IKT-alkalmazásokban rejlő lehetőségeket, az új közösségi programgeneráció azonban mindezt egységben kezeli.

Hogyan kapcsolódik a közösségi programok új generációja az Oktatás és képzés 2010 munkaprogram eredményeihez?

Tordai Péter: A nagyobb büdzsé mellett az Oktatás és képzés 2010 munkaprogram eredményeként is elindult az a folyamat, amelynek célja a projektek szakmapolitikai kötődéseinek erősítése, és ez a hatás a jelenleg futó programokban is érzékelhető. Tíz évvel ezelőtt még nem merült fel a közös oktatáspolitikai célok megfogalmazásának szükségessége, azóta azonban az Európai Unió koherensebben kívánja kezelni az oktatás és képzés területét. Korábban is jutott forrás az olyan speciális tevékenységekre, mint a mobilitás vagy a közös tananyagfejlesztés, de a kezdeményezések az egyes szakpolitikai elképzelésekhez hasonlóan külön szálon futottak. A Leonardo-programra szűkítve a kört, a pályázati kiírásokból jól látható, hogy elemei kötődnek az EU szakképzés-politikai lépéseihez.

Kurucz Katalin: Megjegyzem, hogy ez a Socrates-programmal kapcsolatban is elmondható. Az Erasmus-program pályázati kiírása évek óta a bolognai folyamat megvalósításához kapcsolódóan támogat felsőoktatási pályázatokat, illetve maga a mobilitás jelentős bővülése is tulajdonképpen ezt a célt szolgálja. A Socrates/Arion-akciót is az Oktatás és képzés 2010 céljai mentén alakítják, hiszen célcsoportjának, a döntéshozóknak és az oktatási szakértőknek a gyakorlatban is hasznos megtapasztalni az Oktatás és képzés 2010 munkaprogramhoz kötődő célok megvalósulásának a jó példáit.

Tordai Péter: A projektek ahhoz kapcsolódnak, amit a közösség az adott területen alulról építkező, konszenzusos módon európai célként deklarált. Az Európai Unió oktatási és képzési javaslatai egyfajta igazodási pontot jelentenek, az új programcsomagban pedig ezen iránymutatásoknak megfelelően igyekeznek célzottabban és hatékonyabban felhasználni a forrásokat. Ha például megfogalmazódott, hogy a közösség számára fontos a kreditátszámítás kérdése, akkor születik egy olyan pályázati kiírás, mely ehhez vár részmegoldásokat a legkülönbözőbb oktatási szinteken. Korábban csak olyan meglehetősen általános témákban lehetett pályázni, mint például a pedagógiai innovációk kidolgozása, most pontosabban behatárolt, hogy az EU mit kíván támogatni. Annyi már jól látható az új programgenerációból, hogy ez a törekvés nem fog változni, és az EU a pályázati lehetőségeket arra használja majd fel, hogy konkrétumokkal, tartalommal töltse meg a közös európai oktatási deklarációkat. Mindemellett a jelenlegi programok között sok szemlélet- és eszközrendszerbeli eltérés van, hiszen indulásuk óta külön-külön fejlődtek, és ez megnehezíti a mindkettő keretében pályázók dolgát, ugyanis az egyes részfeltételek időnként racionális indok nélkül térnek el egymástól. Ezek a különbségek minden bizonnyal el fognak tűnni.

Hol tart most a 2007-ben bevezetendő új generációs programcsomag véglegesítése?

Tordai Péter: Jelenleg is folyik az előkészítés, és mint minden tanácsi határozat véglegesítését, ezt is megelőzi a részletes, tagállamok közötti egyeztetés. A tagállamok oktatási miniszterei az EU oktatási bizottsági ülésein mondják el módosító javaslataikat, ezek nyomán most a dokumentum finomítása zajlik, a végleges változatot a tervek szerint 2006 végéig kell elfogadni. A folyamatot azonban lassítja, hogy az új programgeneráció elég jelentős büdzsével rendelkezik, és amíg az EU következő hét évre szóló költségvetését nem fogadják el, nehéz lenne annak egy részéről bármilyen külön döntést hozni. Problémát jelent, hogy az oktatáspolitikai célok tízéves periódusokra szólnak, míg az ezekhez konkrét forrásokat rendelő rendszer más ritmusban működik, ami nehezíti a gyakorlati lépések elfogadását. A program szakmai kidolgozása, a konkrétumok meghatározása azonban már elindult több olyan munkacsoport létrehozásával, amelyek minden részterületet lefednek. Ezek tagjai az érintett minisztériumokat, a kész programot kezelő nemzeti irodákat képviselik, de részt vesznek a munkában az adott területen tevékenykedő szakértők és kutatók, illetve a munkaadói, munkavállalói vagy szociális szervezeteket képviselők is. A munkacsoportok feladata az lesz, hogy a tanácsi határozatban foglaltaknak megfelelően megteremtsék a program hátterét, és pályázati felhívásokat, pályázattípusokat, pályázati útmutatókat állítsanak össze.

Az interjút Kósa Barbara készítette.