Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1997 július--augusztus > „Taníthatóbbá akartuk tenni a természettudományokat” – Beszélgetés a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium tantervfejlesztő tanáraival

„Taníthatóbbá akartuk tenni a természettudományokat”1

– Beszélgetés a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium
tantervfejlesztő tanáraival –

A gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium tanárai a KOMA pályázati kiírására 1996-ban a NAT követelményeihez illeszkedő természettudományi tantervcsaládot készítettek, amely minősített tantervként bekerült az Országos Közoktatási Intézet Tantervi Adatbankjába. Az alábbi beszélgetésből megismerjük azokat az előzményeket, amelyek a tanárokat tantervfejlesztési szakemberekké tették, és a természettudományi tantervcsalád bemutatása ürügyén fontos tantervelméleti kérdésekről is kifejtik véleményüket a résztvevők.

Amióta napirendre került az iskolai tantervkészítés problémája, azóta vitatkoznak tantervelméleti szakemberek és „hivatásos” tantervkészítők arról, hogy lehet-e pedagógusokra, tantestületekben szervezett munkaközösségekre bízni a tantervírást. A vélemények megoszlanak. Vannak, akik szerint a curriculumkészítés speciális szakma, amelyhez tantervelméleti, didaktikai, fejlődéslélektani ismeretekre és természetesen az adott szaktárgyat alapozó tudomány(ok)béli elmélyedésre van szükség. Az ezen a véleményen lévők szerint a tanárok mai megterhelése mellett illúzió azt várni, hogy a tantervfejlesztés meghatározó tényezőivé válhassanak, hiszen többségük nem rendelkezik a tantervkészítést megalapozó speciális szaktudással. Mások ezzel szemben azt vallják, hogy a gyakorló pedagógus számára a tantervkészítés az egyik legjobb és leghatékonyabb továbbképzési forma, mivel épp a tantervírás készteti a tanárt a szaktárgyával összefüggő tudományok újabb eredményeinek követésére, a sajátos tantárgy-pedagógiai, szakmódszertani problémák folyamatos újragondolására.

Az elmúlt évtizedben – de különösen a NAT-ra való felkészülés mostani időszakában – a pedagógusközösségek által készített tantervek a második álláspontot látszanak megerősíteni. Ugyanakkor az igazán professzionális színvonalon megírt helyi tantervek zöme azokban az iskolákban készült, amelyekben korábban valamilyen nagyobb akciókutatás részeként a tanárok részt vettek tantervfejlesztésben, tantervek kipróbálásában, s ilyen módon szert tehettek a szükséges ismeretekre, tapasztalatokra.

A gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium tanárai 1996-ban a NAT követelményeihez illeszkedő figyelemre méltó természettudományi tantervcsaládot készítettek, amely minősített tantervként bekerült az Országos Közoktatási Intézet tantervi adatbankjába. Az alábbi beszélgetésben bemutatjuk azokat az előzményeket, amelyek a tanárokat tantervfejlesztési szakemberekké tették, és a természettudományi tantervcsaládjuk bemutatása ürügyén fontos tantervelméleti kérdésekről fejtik ki véleményüket a beszélgetés résztvevői: Komenczi Bertalan, a gimnázium igazgatója, Balázs Mária, Kiss Miklós, Ludányi Lajos, Molnár Tamás az iskola tanárai. A beszélgetést Schüttler Tamás vezette.

Mikorra nyúlnak vissza a tantervkészítés gyökerei?

Kiss Miklós: A helyi tantervfejlesztés kezdetei a hetvenes évek végére tehetők. Kiss Lajos, iskolánk neves tanára kezdeményezésére az akkor itt tanító kollégák bekapcsolódtak a Marx György által irányított természettudományi nevelési kísérletbe. Kiss Lajos fizikatanár volt, s ahogy tőle hallottuk, az volt akkor a céljuk, hogy a fizika újabb eredményeit beépítsék a gimnáziumi fizikaoktatásba, és ezen túlmenően általában is szerették volna javítani a természettudományi oktatás hatékonyságát. Érdekes módon, igazgatónkat leszámítva talán már nem is dolgozik senki a tantestületben azok közül, akik részt vettek ebben a fejlesztő munkában, mégis sokat tudunk arról, mi történt ebben a kísérletben. Ezzel Kiss Lajos hagyományt teremtett, amelynek eredményeként az iskolában meghonosodott a tanárok tantervfejlesztő munkája.

Melyik volt az első olyan tantervfejlesztési munka, amelyben a ma itt dolgozó testület tagjai már személyesen részt vettek?

Balázs Mária: A nyolcosztályos gimnázium tantervének kidolgozása. Annak ellenére, hogy mi a Marx György-féle kísérletben még nem vettünk részt, sokat jelentett számunkra ez a hagyomány. A nyolcvanas évek végén, amikor hozzákezdtünk ehhez a munkához, az akkor még közöttünk lévő idős kollégáktól, Kiss Lajostól, Márta Ferenctől sokat hallottunk arról a szép és mozgalmas időszakról, amikor ennek a természettudományi tantervnek a kidolgozása zajlott, amikor Marx György rendszeresen idejárt, s az akkori kollégák konzultálhattak vele és munkatársaival. A kísérlet akkor olyan nyitottságot és ismertséget adott az iskolának, amely azóta is meghatározó hagyományként él és hat. Voltak közben igazgatóváltások, de mégis úgy alakult, hogy minden igazgató próbált valami újat kezdeni. Ez a hagyomány is fontos szerepet játszott abban, hogy az elsők között kezdtünk bele a nyolcosztályos gimnáziumi kísérletbe. Úgy gondoltuk, hogy a nyolcosztályos gimnáziumi forma segítheti az oktatás egykori magas színvonalának visszaállítását. Épp tőlük, a régóta pályán lévő kollégáktól hallottunk arról, hogy korábban a nyolcosztályos gimnáziumokban milyen színvonalas oktatás volt, mennyivel alaposabban tudták megtanítani akkor a diákoknak a tananyagot.

Kiss Miklós: A nyolcosztályos gimnázium megindításának motívumai között volt a hatékonyabb tanítás lehetőségének keresése, a lineáris tanítás iránti igény, azaz, amit csak lehet, azt egyszer, de nagyon alaposan tanítsunk meg. Az volt akkor a véleményünk, hogy a tananyag egy jó részének többszöri ciklikus megtanítása mögött nincsenek tudatos pedagógiai megfontolások. Tudtuk persze akkor is, hogy vannak részek, ahol ez indokolt, de úgy véltük, hogy ahol ennek nincs pedagógiai funkciója, ott ezt pontosan a hatékonyság fokozása érdekében jó lenne kiiktatni.

Miért határoztátok el akkor a tantestületben, hogy magatok készítitek el a nyolcosztályos gimnázium tanterveit, hiszen abban az időben (egyrészt) már rendelkezésre álltak ilyen tantervek, ugyanakkor – noha mind politikai, mind pedagógiai értelemben tele volt a levegő pezsgéssel – akkoriban még nem volt „divat” helyi tantervet készíteni?

Kiss Miklós: Biztos, hogy volt valami a levegőben. Hallottunk a Németh László Gimnázium akkor megindult kísérletéről. A fizikatananyagot illetően a már említett Kiss Lajos tanár úr volt az egyik leglelkesebb szószólója. Amint már utaltunk rá, azért is akartunk, mertünk saját tantervet készíteni, mert Kiss Lajosnak és a körülötte dolgozó kollégáknak a Marx György-féle kísérletből adódóan már volt tantervkészítési gyakorlatuk. S ha már újra megemlítjük Marx professzor nevét, el kell mondanom, hogy az általa elindított természettudományi nevelési kísérletnek máig meghatározó szerepe van a tantervfejlesztési tevékenységünkben.

Balázs Mária: Azért azt hozzá kell tenni, hogy nehezen szántuk rá magunkat a teljes nyolcosztályos saját tanterv elkészítésére, mivel nehezen akartuk vállalni, hogy a semmiből csináljunk valamit. Ma már megmosolyogni való dolgok is történtek, előkerestük a régi, a két világháború közötti nyolcosztályos gimnáziumi tanterveket, elsősorban azért, hogy megnézzük, akkor milyen tantárgyakat tanítottak. Nem akartunk régi példákat mechanikusan másolni, mint ahogy a már akkor létező néhány előttünk járó nyolcosztályos gimnázium tanterveit sem akartuk átvenni, mivel őrizni akartuk iskolánk sajátos arculatát, a kialakult hagyományainkat.

Volt-e konkrét elképzelésetek arról, milyen tantárgystruktúrát szeretnétek kialakítani?

Kiss Miklós: A klasszikus gimnáziumhoz akartunk közeledni, ezért mindenképpen újra akartuk éleszteni a latin nyelv tanítását, s egyáltalán nagyobb szerepet akartunk szánni a klasszikus műveltségnek. A hajdani klasszikus eszményeket akartuk megközelíteni.

Balázs Mária: Mind a humán, mind a természettudományi területen mindenképpen szakítani akartunk a hagyományos, szűk tantárgyi keretekben való gondolkodással. Ennek a tantervkészítő munkának a kapcsán tanultuk meg azt, hogyan lehet az összetartozó ismereteket egy új tantárgyban egyesíteni, illetve, hogyan lehet beépíteni a tantervi rendszerbe a tantárgyak között meglévő természetes kapcsolatokat. Példaként idézem a saját tantárgyamat, a magyart, ez jóval tágabb körű lett, mint a hagyományos irodalom és nyelvtan. Tágítottuk mind a művészetek, mind az irodalomtudomány felé. Nagyon erősen érintkezik a történelemmel, a néprajzzal, a honismerettel, mindezek helyi vonatkozásai kerültek be a tantervbe. Hangsúlyt kap(ott) a kommunikáció. Megpróbálkoztunk a műértést segítő irodalomelmélet ismereteinek beépítésével is. A nyolc évfolyamos képzés lehetővé tette, hogy három évig szinte csak ezeket az alapozó tárgyakat oktassuk, és csak ezt követően kezdjük meg a hagyományos, kronologikus irodalomtörténet tanítását.

Voltak-e más tantárgyak, ahol már a nyolcosztályos tanterv készítésekor műveltségterületekben próbáltatok tervezni? Hatott-e rátok a Marx György-féle kísérlet integrált szemléletmódja?

Molnár Tamás: A nyolcosztályos tanterveinkben csak nagyon kis mértékben valósult meg a természettudományok terén az integrációs szemlélet. Csak az első évfolyam számára kidolgozott természetismeret tantárgy tanterveiben jelent meg. Ez azonban még nem igazán tekinthető integrált tantárgynak, miután a természeti földrajz és a biológia közös tanulására adott lehetőséget. A nyolcosztályos természettudományi tantervben – amelyben a minőségi képzés volt az alapvető célunk – valahogy elakadt az integrációs szemlélet továbbvitele, de a NAT-hoz készült természettudományi tanterveinkben már némileg sikerült továbblépni. A Marx György-féle elgondolást a tanáraink ellenállása miatt azonban nem sikerült bevezetni.

Milyen szervezeti rendszerben zajlott a tantervkészítés?

Kiss Miklós: Nekünk a napi munka mellett kellett megoldani a tantervkészítési feladatokat, nem volt külön egy felkészülési évünk.

Balázs Mária: Nagyon nagy munkát jelentett, de rang volt az iskolában bekerülni a tantervkészítéssel foglalkozó csapatba. Az akkori igazgató nagyon megnézte, hogy kit kér fel egy-egy tárgy egy-egy évfolyamán használandó tanterv megírására. Ezek a felkért tantervkészítők csinálták azt a vitaalapot, amelyből közösen alakította ki egy-egy munkaközösség a tantervet. Természetesen az egész nyolcosztályos képzéshez készült egy alapkoncepció, amely a teljes program alapelveit tartalmazta. Ez vezérelte az egyes tantárgyak évfolyamonkénti tantervének kidolgozását. A tanterveket egyébként minden esetben elküldtük a minisztérium által kijelölt külső bírálónak is. A tőle kapott értékelést – annak a színvonalától, korrektségétől függően – is felhasználtuk a véglegesítésben.

Kiss Miklós: Az elkészült tantervek vitái is sokat alakítottak az elképzeléseken, de még inkább a gyakorlati kipróbálás során szerzett tapasztalatok. Itt vált fontossá a tantárgyi munkaközösségek véleményező, programalakító szerepe. Kemény szakmai viták zajlottak arról, hogy egy-egy tananyagrészt melyik évfolyamba érdemes beépíteni.

Balázs Mária: Ugyancsak kemény viták zajlottak arról is, hogy milyen órakeret jusson az egyes tantárgyaknak, mely tantárgyak legyenek vizsgakötelesek. Mi ugyanis a nyolcosztályos képzésben kidolgoztunk egy saját értékelési és vizsgarendszert.

Kiss Miklós: Ugyancsak komoly szakmai vitákat tartottunk az általunk készített tankönyvekről is, mivel több tárgyban saját tankönyveket, jegyzeteket is készítettünk a tanulók számára, különösen ott, ahol a meglévő tankönyveket nem tudtuk hozzáilleszteni az általunk kidolgozott tantervekhez. Fizikából, természetismeretből, földrajzból, történelemből, magyarból és kémiából készültek – persze meglehetősen kisipari módon – saját jegyzetek, tankönyvek.

Balázs Mária: A nyolcosztályos kísérlet folyamatos belső értékelése szempontjából nagyon fontosnak érzem a tanítási tapasztalatok értékelését az osztályértekezleteken. Mivel évfolyamonként egy-két nyolcosztályos tanulócsoport indult, meg lehetett oldani, hogy havonta-kéthavonta megbeszéljük a tapasztalatainkat, az általunk készített tantervek beválását. Ezeken részt vett minden tanár, aki az adott osztályban tanított, s az értékelés során mindig összehasonlítást is tudtunk tenni a négyéves és a nyolcéves képzés között. Kezdettől fogva biztatóak voltak az eredmények. Most, hogy ez a korosztály kezd felnőni, látjuk, hogy nagyon nagy a különbség a kétfajta középiskolai képzés eredményessége között. A gyerekek értékítéletükben, igényességükben érezhetően mások.

A minisztérium által felkért külső bírálók mellett megvitattátok-e más kívülálló szakemberekkel, például más iskolák szaktanáraival a tanterveket?

Balázs Mária: Néhány év múltán tovább bővült az a szakmai fórum, ahol módunk volt a tapasztalatokkal szembesülni. Az általunk készült tanterveket ugyanis néhány iskola átvette, mivel a régiónkban mi kezdtünk elsőként hozzá a nyolcosztályos programhoz. Három környező megye iskoláiból jöttek érdeklődő tanárok, akik egy idő után követőinkké váltak. Hat-nyolc iskola szaktanárai számára rendszeresen tartottunk konzultációkat. Az ő kérdéseikből, tanítási problémáiból is sokat tanultunk.

Beváltotta-e a nyolcosztályos tanterv a hozzá fűzött reményeket? Miben segítette az iskola fejlődését?

Balázs Mária: Igazolta a várakozásainkat, mivel alaposabban lehet megtanítani a lineáris tanterv alapján az ismereteket, valóban javult az iskolai munka hatékonysága. Amint utaltam rá, egészen mások azok a gyerekeink, akiket nyolc éven át mi tanítottunk. Más a viselkedéskultúrájuk, más a kommunikációs képességük, stílusuk. Sokkal magasabb a tudásszintjük. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert most mindez a NAT bevezetésével megsemmisülhet.

Molnár Tamás: Miközben én is egyetértek a nyolcosztályos program sikerességével, úgy látom, hogy egy dologban még nem találtuk meg a megfelelő módszert, nevezetesen, nem találtuk meg a kiválasztás leginkább megfelelő módját. A kis negyedikes gyerekek ugyanis dolgozatokat írnak, s utána felvételi beszélgetést tartunk velük. Ez a háromszori rövid megmérettetés nem biztos, hogy megmutatja az alkalmasságukat. Nem lehet arra következtetni ebből, hogy kialakultak-e már, vagy esetleg csak egy-két év múlva alakulnak majd ki egy gyereknek azok a képességei, amelyek a mi követelményeink szerinti tanuláshoz szükségesek. Lehet, hogy éppen azok maradnak ki, akik esetleg a leginkább idevalók lennének.

Hogyan váltak be a 12 éves kortól lineáris tanterv szerint folyó tanításhoz fűzött reményeitek?

Molnár Tamás: Ezek az elképzeléseink is nagyobb részben beigazolódtak, rengeteg idő takarítható meg azzal, ha nem kell mindent kétszer megtanítani. Ugyanakkor kiderült, hogy a természettudományos tantárgyakban a lineáris tantervi koncepciót nem lehet teljes egészében végigvinni. Bizony vannak olyan részek a tananyagban, amelyekre időről időre vissza kell térni, ha nem is úgy, ahogyan a középiskola, amely az általános iskola tananyagát megismétli. Vannak olyan problémák, amelyeket másként lehet 12 éves korú gyerekek számára megmagyarázni, és másként lehet megérteni 16 vagy (esetleg) 18 éves korban. Ezeket a korrekciókat folyamatosan be kellett építeni a tantervbe.

Miért határoztátok el, hogy a NAT követelményeinek teljesítéséhez is készítetek saját helyi tantervet? Ez a nyolcosztályos tanterv kritikája, az ott szerzett tanítási tapasztalatok alapján korábbi álláspontotok, tantervi filozófiátok megváltoztatása?

Molnár Tamás: Másról van szó. Talán nem véletlen, hogy ez a NAT-ra alapozott tanterv csak a természettudományokra készült el. A most érvényben lévő és tulajdonképpen meglehetősen régóta használatos természettudományi tantervekkel egyre több bajunk volt már. Ezekben a tantervekben egyre inkább érzékelhetővé váltak a különböző szaktudományok fejlődéséből eredő ellentmondások. Elég régóta az történik ugyanis, hogy a tudományokban keletkező új eredményeket belepréseljük a tantervekbe, egyre többet és többet akarunk megtanítani a természettudományokból, s ennélfogva egyre kisebb a hatékonysága. Mi ezzel a szemléletmóddal hosszú ideje egyre kevésbé tudunk azonosulni, mivel ennek eredményeként a természettudományok oktatása egyre távolabb kerül a természettől. Épp ezért, olyan természettudományi tantervet akartunk kidolgozni, amely közelebb viszi a gyerekeket a természethez. Be kívántuk építeni az oktatásba a helyi, környező természet jelenségeinek a megismertetését, hiszen a gyerek számára a természet megismeréséhez az őt körülvevő szűkebb természeti környezeten keresztül vezet az út. Ez az a természet, amelyet elsősorban a sajátjának kell éreznie. Az eddig tanított túlzottan elvont és elméletieskedő természettudománnyal szemben élet- és természetközelibb, s ezáltal a gyerekhez is közelebb álló tananyagot akartunk csinálni. A szűkebb természeti környezet biológiai és földrajzi vonatkozásait akartuk elsősorban megmutatni, valamint azokra a kémiai és fizikai jelenségekre akartuk felhívni a figyelmet, amelyek otthon, a konyhában vagy a kertben játszódnak le.

Komenczi Bertalan: Az igazgató szemszögéből vizsgálva az új tanterv elkészítésének az indítékait, el kell mondanom, hogy nekem ugyanaz volt a célom, mint elődömnek a nyolcosztályos gimnáziumi program tantervei kapcsán. Azt akartam, hogy a kollégák kreativitása ösztönzést kapjon. Lehetőséget láttam arra is, hogy valami újat ki lehessen próbálni, amelyhez ugyanakkor vannak tapasztalataink, ami tovább visz egy jó iskolai hagyományt. Igazából a mi pedagógiai programunknak nincs markáns természettudományi jellege, nem tekintjük magunkat olyan iskolának, amelyben hangsúlyosabb a többinél a természettudományi képzés. Pontosan ezért illett bele az én általam megfogalmazott programba ennek a NAT-hoz illeszkedő tantervnek a kidolgozása, mert mi általános gimnázium vagyunk, s az is akarunk maradni. Van egy alaptételem, amely szerint minimális tartalommal maximális teljesítőképességet kell elérni a gyerekeknél. Ez a program is ennek a jegyében indult meg.

Koncepcióváltást jelent-e ez a nyolcosztályos tantervek mögött körvonalazódó iskolai, tantervi filozófiához, ha úgy tetszik, pedagógiai programhoz képest?

Molnár Tamás: A NAT mindenképpen szükségessé teszi az 5–12. évfolyamokra készült nyolcosztályos tantervek átalakítását. Ezeket hozzá kell igazítani a NAT-hoz. A már elkészült természettudományi tantervek után a négyosztályos gimnázium egész tantervi programját meg kell csinálni. Az új természettudományi tantervekre azért volt szükség, mert meg akartunk felelni a NAT követelményeinek.

Mennyiben más ez a természettudományi tantervcsalád a nyolcosztályos tantervekhez képest? Milyen új szempontok érvényesülnek ezekben a tantervekben?

Kiss Miklós: A NAT pedagógiai ciklusainak korszakhatárai kötelezővé tették, hogy átgondoljuk a természettudományok ismeretanyagának időbeli elrendezését. A NAT ugyanis előírja, hogy milyen ismereteket, mely életkorban kell tudniuk a tanulóknak. Ettől a mi nyolcosztályos tantervünk eltér, ugyanis ebben mi még négyéves ciklusokban gondolkodtunk. A nyolcadik és a tizenkettedik osztály, azaz a 14. és 18. év volt a korszakhatár, a NAT-ban ezzel szemben a hatodik, a nyolcadik meg a tizedik osztály a kijelölt pedagógiai ciklushatár. Ennek megfelelően kellett csoportosítani, elrendezni a tananyagot, illetve az ismeretek egy nem kis hányadát, amelyet a mi nyolcosztályos koncepciónk a 11–12. osztályban tanít meg, a NAT követelményei értelmében le kellett hozni a 10. év alá. Ebből a szempontból a nyolcosztályos koncepció nem felel meg a NAT-nak.

Az iskolai, helyi tantervkészítéssel kapcsolatban Komenczi Bertalan az imént megfogalmazott egy gondolatot, mely szerint számára igazgatóként a tantervkészítésben elsősorban az volt a vonzó, hogy ebben is lehetőséget látott a tanári kreativitás fokozására, egyfajta kihívás elé akarta állítani a tanárokat. Mennyire volt ez új kihívás a tantervkészítésben már jártas kollégák számára?

Komenczi Bertalan: Nem én állítottam kihívás elé a kollégákat, a kihívások maguktól jöttek, én csak tudatosítani szerettem volna ezeket. Milyen kihívásokra gondolok: egyrészt a tudás tartalma, a tudás szerepe jelentősen változik. Ez a legjelentősebb kihívás. Valószínűleg a munkaerőpiacon annak lesz a jövőben nagyobb értéke, aki többet tud, s aki egyre szélesebb spektrumban rendelkezik ismeretekkel. A másik kihívás itt és most oktatáspolitikai, éspedig az, hogy a politika keresztül szeretne vinni egy tantervi elképzelést. Azután adott egy demográfiai helyzet, amely mindenképp versenyt kényszerít az iskolára. De a legmarkánsabb az információs társadalom kihívása. Mindez együtt olyan versenyhelyzetet jelent, amelyben tanárnak és persze diáknak is egészen másfajta kreativitásra van szüksége.

Javíthatja az általatok most elkészített NAT-kompatibilis természettudományi tanterv az iskola versenyhelyzetét?

Ludányi Lajos: Úgy érted, hogy esetleg azért jönnek hozzánk a diákok, mert tudják, hogy milyen jó tantervünk van?

Igen, úgy gondolom.

Ludányi Lajos: Nem hiszem, hogy ezt szülő és gyerek a jelentkezéskor komolyan mérlegelné. Inkább az iskola hírneve az, ami idevonzza őket, ebben persze áttételesen benne van az is, hogy mennyire tud jól, eredményesen tanítani, s ennek valahol az egyik feltétele a jó tanterv. Ehhez kapcsolódik egyébként az én tantervkészítésben való részvételem igazi motívációja. Amikor én a NAT-ot megismertem, rendkívül lesújtó volt a véleményem, elsősorban az abban meglévő minimalizáló szemléletmód miatt. S aztán ahogy elkezdtem gondolkodni rajta, kezdtem rájönni, hogy ezt a szemléletet ki lehet használni, és a végén még esetleg jót is lehet belőle csinálni. Szerintem végül is mi a NAT összes negatívumát pozitívummá tudtuk tenni.

Számotokra miért tűnt első közelítésben rossznak a NAT, s hogyan tudtátok a negatívumait pozitívumokká formálni?

Molnár Tamás: Kicsit messzebbről kezdem. A magyarok mindig híresek voltak arról, hogy nagy dolgokat tudtak alkotni a természettudományokban. Úgy éreztük, hogy a NAT éppen ezt a tudást nem engedi a továbbiakban átadni. A természettudományi nevelést fontosnak érző tanár nem engedheti meg, hogy ez a tudás elvesszen, hogy a magyar középiskola az amerikai középiskola színvonalára süllyedjen. A NAT természettudományi koncepciója bizony ezt sugallta, mivel az abban szereplő tartalmakat és követelményeket annyira lazán és keretjellegűen fogalmazták meg a NAT készítői, hogy nem éreztük mögötte az igazi tartalmat. Ezt követően ismertük fel, hogy a NAT követelményeit figyelembe véve változtatnunk kell a természettudományi tantárgyak eddigi maximalista jellegén, de úgy, hogy azért az egyes tudományterületek alapvető ismereteit megtanítsuk. Ezért tértünk vissza a mi iskolánkban, de bizonyára más gimnáziumokban is meglévő, régi hagyományokhoz, azaz a klasszikus nyolcosztályos gimnáziumokban jól bevált természettudományi oktatás kereteihez. Ezek a korábbi tantervek sem terhelték meg a tanulókat egy sor olyan újabb tudományos ismerettel, amelyet, amint már utaltam rá, csak nagy nehézségek, feszültségek árán lehetett megtanítani. Úgy és attól lettünk igazában NAT-kompatibilisek, hogy megpróbáltuk felszabadítani a gyerekeket a természettudományok túlméretezett oktatása okozta nyomás alól. Persze ez a természettudományi oktatási koncepció felvet egy sor problémát. Első és legfontosabb a felsőoktatás által támasztott felvételi követelmények problémája. Az egyetemek és a főiskolák ugyanis minden valószínűség szerint a NAT-ban foglaltaknál jóval magasabb követelmények szerint fognak felvételiztetni. Ezzel szembesülve azonnal felvetődik, hogy azok számára, akik valamilyen természettudományos pályára készülnek, a 11–12. osztályban kell megtanítani mindazt, amit a felvételin – s most már az emelt szintű érettségin is – tudni kell. Azaz a tanulók egy bizonyos köre számára mégiscsak meg kell tanítani azt a természettudományi tananyagot, amelyet az imént túlméretezettnek, megterhelőnek minősítettem. Hiszen csak így tudjuk megadni a jó képességű, a természettudományok iránt érdeklődő tanulóknak az esélyt a sikeres felsőoktatási felvételre. A mi iskolánk olyan iskola, ahová nagyon eltérő képességű, nagyon eltérő motívációjú tanulók járnak. Ebből a helyzetből következik, hogy ide olyan tananyag kell, amely egyrészt annak a diáknak a számára is tanulható, aki nem igazán jó képességű, vagy legalábbis a természettudományokban nem az, mégsem csak parkolni akar négy évig itt a középiskolában, hanem valamit azért meg is akar tanulni. Ennek a meglehetősen széles tanulói rétegnek is kell nyújtanunk annyit, amennyi a természet megismerése, szeretete, védelme szempontjából szükséges, s amit az ő adottságai, képességei alapján meg tud érteni. Ennek a diákrétegnek a szemszögéből nézve optimális a NAT. Nem véletlen, hogy az általános iskolák többsége elfogadja a NAT-követelményeket, hiszen azok a korábbi tananyaghoz képest jobban megfelelnek az átlagos tanulói igénynek, és tegyük hozzá: az ezekben a tanulókban benne lévő lehetőségeknek. A NAT természettudományi követelményeit a gimnáziumok, különösen a nyolcosztályos gimnáziumok nem tartják elfogadhatónak, mivel a korábbiakhoz képest sok vonatkozásban minimalizálja ezeknek a tárgyaknak a tanítását. Ez egyfelől igaz, ugyanakkor azt is hozzá kell ehhez tenni, hogy eközben sok olyan tartalmat beépítettek a NAT-ba, amelyek nagyon jó, hogy bekerültek, mert ezáltal modernizálódik az oktatás.

Melyek a NAT-nak ilyen értelemben a pozitívumai?

Molnár Tamás: Mindenekelőtt a természetismeretnek mint koncepcionális elemnek a megjelenését tekintem ilyennek, nevezetesen azt, hogy a természetre vonatkozó ismereteket az 5–6. osztályban még nem akarja szétszabdalni tudományterületekre, hanem egységben akarja vizsgálni a természet jelenségeit. S bár lehetőségként felajánlja, hogy a program elejétől kezdődően külön-külön foglalkozhatnak a tanárok az egyes természettudományi diszciplínákkal, de ott szerepel az ajánlás, hogy ameddig csak lehet, egységben láttassák a természetet a tanulókkal. Ez nagyon fontos érték, amelyet mi két módon használtunk ki a magunk tantervcsaládjában. Egyrészt a képzési szakasz kezdetére kidolgoztuk a már említett integrált természetismeretet, másrészt az egész tanulási folyamatnak a végén egy komplex természettudományi szintetizáló tárgyban magasabb szinten, az életkor adta lehetőségeket kihasználva összefoglaljuk mindazt, amit addig megtanultak a tanulók ezekből a tudományokból. Ebben van egy tudománytörténeti rész, amit mi a műveltség fontos részének tekintünk, de a tárgy gerincét egy magasabb egységbe rendezett összefoglaló természettudományi ismeretanyag adja. Ennek is az a célja, hogy egységben láttassuk a természetet, megértessük a jelenségek közötti kapcsolatokat, összegezzük azt, amit a diszciplínák szerinti tanulásban nem vagy csak nagyon korlátozottan lehet felismerni.

Kiss Miklós: Vannak olyan ismeretek, amelyeket a NAT-hoz készült tantervünkbe azért nem tudtunk beilleszteni, mert a 10. évfolyam végén, azaz 16 éves korban életkorilag még nem lehet megtanítani. A modern fizika problémáiból – amelyet eddig 18 éves korban kellett tanítanunk – 16 éves korban a gyerekek döntő többségének nem lehet semmit tanítani, hiszen az életkori sajátosságaik, az absztrakciós képességük ezt nem teszi lehetővé. Itt az az ellentmondás, hogy a NAT szellemében a 10. évfolyam végére lezárt ismereteket kell adni. Emiatt is nagyon sokat várunk a 11–12. év természettudományi képzési programjától. Mindazt, amit a NAT keretein belül nem lehet megtanítani, azt ebben az utolsó két évben kell majd megtenni. Ez az időkeretekből és az életkori sajátosságokból eredő kompromisszum.

Szó volt már a gimnáziumok ellenérzéseiről a NAT-tal szemben. Az általatok kidolgozott NAT-kompatibilis tanterv és a 11–12. évben lehetségessé váló koncentrált természettudományi képzés jelenthet-e olyan kompromisszumot, amely megoldaná a gimnáziumok problémáit, azaz lehetővé tenné, hogy az átlagos képességű és érdeklődésű tanulók is teljesítsenek valamely követelményszintet, és ugyanakkor a jó képességűek is a saját lehetőségeiknek megfelelő szinten tanulhassanak?

Molnár Tamás: Mi is azt reméljük, hogy ez kompromisszumos megoldási lehetőség. Amint említettük, a miénkhez hasonló helyzetű kisvárosi gimnáziumban többféle képzési igényt kell kielégíteni. Ezeket az igényeket – úgy tűnik – csak egy ilyen kompromisszum alapján lehet kielégíteni. Ugyanakkor bizonyos régi értékeket azért is be kellett csempésznünk, hogy a mi kollégáink számára is elfogadhatóvá tegyük a NAT-ot. Kis korrekciókkal számos olyan, általunk fontosnak tartott témát beépítettünk a mi tanterveinkbe, amelyeket a NAT elhagy. Például teljesen kimaradt a NAT biológiai műveltségi részterületéből az etológia. Mi ezt azért tartjuk fontosnak, mert úgy véljük, hogy az emberi viselkedés biológiai alapjai az állatvilág viselkedésfejlődésében gyökereznek. Az erre vonatkozó információk segítik azt, hogy a gyerekek megismerjék önmaguk viselkedésének biológiai hátterét. Ezt a témát, ha nem is tárgyaljuk külön, de az állatok szervezetével, életmódjával kapcsolatos részeknél, valamint az idegrendszer fejlődésével foglalkozó tananyagnál sikerül érintenünk. Amikor a munkaközösség tagjainak a véleményét kértük a tantervünkről, akkor a kollégák kifogásolták, hogy elenyésző az emberi szabályozás ismeretköre, s a véleményezők úgy vélték, hogy a mindennapi orvosi gyakorlatról szóló kommunikációban például a hormonális idegrendszeri szabályozás hangsúlyosan jelen van. Jóllehet a NAT csak nagyon felszínesen említi ezt, az órákkal és a lehetőségekkel némileg sakkozva, azért mi beépítettük.

Hogyan látjátok, a ti tanterveitekkel teljesíthetőek-e a NAT követelményei, s ami ennél fontosabb, teljesülhetnek-e azok az általatok megfogalmazott célok, amelyeknek a lényege: közelebb vinni a gyerekeket a természethez, megérthetővé tenni számukra az őket körülvevő természeti környezet jelenségeit?

Molnár Tamás: Úgy gondoljuk, hogy igen, hiszen maga a NAT erre lehetőséget ad, talán ez az egyik legnagyobb pozitívuma.

Ludányi Lajos: A NAT-tal szembeni ellenérzéseimet éppen ez a lehetőség változtatta meg, talán nem túlzás kimondanom azt, hogy én a NAT hatására lettem tudományközpontú tanárból gyermekközpontú. A NAT ismertette fel velünk, hogy nem a tudomány, hanem a tanuló érdekeit kell képviselnünk. A NAT az iskola által eléggé meggyötört gyereket megpróbálja egy kicsit felszabadítani. Engedtessék meg egy személyes kitérő ezzel kapcsolatban. Őszintén megmondom, én a saját gyerekemet ma már nehezen adnám nyolcosztályosba – ahogy mi hívjuk, kisgimnáziumba –, mivel látom, hogy noha fantasztikus tudással jönnek ki innen a nebulók, ennek viszont a gyermekkoruk feláldozása az ára. Ugyanis ezeknek a kisgyerekeknek ebben a képzési formában bizony nagyon keményen kell tanulniuk, s nem tudom, hogy igazában ezt várom-e a gyerekemtől. Nem tudom, jó-e, ha az életének ezt az első nagyobb szakaszát ilyen intenzív tanulással tölti, amikor lehet, hogy minderre nincs szüksége. Lehet, hogy ebben a korban csak a nagyon fontos dolgok megtanulására van szükség. Én nem azt mondom, hogy a mindent a minimumra redukáló oktatás az igazán jó, de azért óvatosan bánjunk az amerikai oktatás ilyen értelmű kritikájával. Most a tantervkészítés kapcsán belemélyedtem az amerikai oktatás problémáiba. Úgy látom, hogy ott is vannak nagyon jó programok, s az oktatásban – főleg a gyerekek tudásában – mutatkozó problémák sokkal inkább a tanárok hibáira, mint a gyermekközpontú szemléletre vezethetők vissza. A NAT gyermekcentrikussága miatti kritikákat nem tudom elfogadni. Ahogy behatóbban elkezdtem ezzel foglalkozni, egyre inkább felismertem, hogy a NAT készítői valójában milyen szándékok alapján helyezkedtek szembe a tudomány szempontjaival. Nem biztos, hogy a kisgyerekek a tudomány korai elsajátítása révén lesznek versenyképesek.

Ennek a vélekedésnek ellenére vagy ezzel együtt a tehetséges, továbbtanulásra alkalmas gyerekeket azért versenyképessé kell tennie az iskolának. Versenyképessé tudjátok-e majd tenni a hozzátok járó gyerekeket az utolsó két év tanítási programja által? Behozhatók-e a gyermekközpontúság érdekében a tudomány rovására vállalt áldozatok?

Kiss Miklós: Erre van tapasztalatunk a korábbi fakultációból. Amíg a különböző mentességek révén a felvételire történő felkészülés nem szorult háttérbe, addig a magas szintű, a tudomány igényeit is szem előtt tartó tanítás rendszere nagyon jól működött. A fakultációban a régi gimnázium 3–4. évében, miközben az oda járók tanulták az adott természettudományi tananyagot, aközben a választott egy-két fakultációs tárgyban jóval mélyebben, a normál oktatási szintnél sokkal alaposabban átvettük a már korábban megtanult tananyagot. A 11–12. évfolyamban is valami ehhez hasonló formát kell majd kialakítani. Így, azt hiszem, nem lesz rossz kompromisszum a 10. évfolyamig tartó mindenki számára megtanulható természettudományi program, mivel így azok is, akik nem készülnek természettudományi pályára, megbízható, korrekt műveltségi anyag, ismeretrendszer birtokába jutnak. A fizika, biológia, kémia iránt érdeklődő gyerekek sem kerülnek hátrányba, hiszen ez a program egyrészt ébren tartja a már kialakult érdeklődésüket, másrészt ad a számukra egy sor fontos, alapozó ismeretet. Erre minden bizonnyal sikeresen ráépíthető majd az a magasabb szintű természettudományos ismeret, ami a versenyképesség feltétele.

Nekem a tanterveitek közül a 11–12. évfolyam számára készítettek tetszenek a legjobban, valóságos szellemi izgalmat jelentett a végigolvasásuk.

Molnár Tamás: Az utolsó két év programja ugyan nem tartozik a NAT-hoz, de mi a NAT-kompatibilis tanterveink folytatásaként azért készítettük el, mert egy iskolai programot nem lehet a felébe vágni. Ahhoz, hogy meg tudjuk csinálni a 10. évig szóló programot, látnunk kellett, mivel zárjuk le a képzést, mit tudunk a következő ciklusban reálisan megtanítani. Végül is az, ami elkészült, valójában nem a korábbi fakultáció valamilyen módosított formája, hanem egy általánosan képző középiskola általános tantervű osztálya számára készült szintetizáló tantárgy. Az ebben összegzett természettudományi ismereteket változatlanul mindenki számára fontosnak tartjuk. Ez a 12. évben tanítandó Ember és tudomány névvel illetett, interdiszciplináris tantárgy, végül is csak egy olyan összegzés, amely modern természettudományi szemléletet akar formálni, de nem célja, hogy a felvételi követelményeknek megfeleltesse a természettudományi pályák iránt érdeklődő tanulókat.

Milyen módon lehet majd az ő felkészítésüket megoldani?

Molnár Tamás: A 11–12. évben az érettségi koncepciója szerint is nagyobb óraszámban tanulhatják majd a diákok azokat a tárgyakat, amelyekből felvételizni kívánnak. Ezeken a pluszórákon lesz majd a feladatunk a szükséges többlettudást nyújtani.

Összegzésképpen arra kérnék választ tőletek, hogy kiknek, milyen iskoláknak ajánljátok az általatok elkészült tantervcsaládot?

Molnár Tamás: Olyan iskoláknak, amelyek kisvárosban vagy közepes lélekszámú településen működnek, s amelyeknek egyszerre kell vállalniuk a környék középiskolába törekvő diákságának az oktatását. A mi tantervünkkel ugyanis olyan alapot lehet adni mindenkinek, amelyre egyaránt ráépülhet a 11–12. évben a magas szintű felsőoktatásra felkészítő program és a különböző szakirányú képzés, például a magas szintű informatikaoktatás.

Ludányi Lajos: Olyan iskoláknak ajánlanám, amelyek jó értelemben konzervatívok, ahol a tanárok óvakodnak a merész és radikális újításoktól. Mivel mi valójában semmi újat nem csináltunk, nem váltottunk szemléletet.

Ezek szerint ti vállaljátok, hogy konzervatívok vagytok?

Ludányi Lajos: Vállaljuk, de szeretnék pontosítani. Mi abban vagyunk konzervatívok, hogy azt valljuk, csak a kipróbált, a biztos ismeretanyag kerüljön be az oktatásba. Nem kísérletezünk olyan tudományos eredmények tömegeknek szóló tanításával, amelyek egyrészt egyébként is nehezen taníthatóak, hisz ezen a téren nincs még kitaposott ösvény, másrészt mivel nem érti azokat a gyerekek zöme, ezért inkább eltávolítanak a természettudományoktól, mintsem közelebb vinnének. Csak azt tanítjuk meg, ami lényeges, ami a középiskolába való. Nem akarunk kis egyetemként viselkedni.

Kiss Miklós: Én is vállalom a konzervatív jelzőt, ami az én értelmezésemben önkorlátozó szemléletet is jelent. Mi a tanterveket nem a többletórákra terveztük, hanem csak a kötelező óraszámokra. Beláttuk ugyanis, hogy nem lehet egyik pillanatról a másikra 180 fokos fordulatot végrehajtani egy iskola kialakult szemléletében, nem lehet félretolni az évtizedeken át ható hagyományokat.

Molnár Tamás: Amint az a beszélgetésből kiderült, csak kis lépésekben akartunk fejleszteni, mi csak taníthatóbbá akartuk tenni a természettudományokat, de valóban nem akartuk gyökeresen átalakítani az oktatást. Nem akartuk egy sereg új természettudományi ismerettel megterhelni a gyereket meg a tanárt. Egy bizonyos mértékű újításon túl ugyanis inkább negatívan ítélik meg az új tantervi koncepciókat a tanárok. Be kellett látnunk, hogy a tanárok nem tudják követni az oktatási rendszer, a tartalom állandó gyökeres átalakítását. Mi csak olyan mértékben akartuk tehát korszerűbbé tenni a természettudományi tananyagokat, hogy az minden tanár számára fogyasztható legyen.

Az óvatos újítás szándékai mögött nem az a megfontolás áll, hogy a két-három évtizede diplomát szerzett tanárok nem nagyon követik a természettudományok újabb eredményeit, s ezért tartózkodnak azoktól a tantervektől, amelyek koncentráltan építik be az új tudományos eredményeket?

Molnár Tamás: Nem a szaktudományi ismeretek fejlődésével való lépéstartás hiányáról van szó elsősorban, hanem sokkal inkább arról, hogy amennyiben egy tanterv nagyon új, akkor a tanár fél attól, hogy nem tudja az adott időkeretek között befejezni, nem látja előre, milyen problémákkal jár az új elemek tanítása, nem tudja, mit hasznosítanak belőle a gyerekek. Ha ennyi a bizonytalanság egy programban, akkor a tanár nehezen vág bele. A tanárok nem szeretik a mindent felforgató tanterveket, csak az olyanokat, amelyek megőrzik azt, ami bevált, s csak azokon változtatnak, amelyek már az ő tanítási tapasztalataik szerint is korrigálásra szorultak.

Kiss Miklós: A konzerválás, a fontolva változtatás korántsem jelenti azt, hogy mi 15-20 éves szemlélettel közelítünk az egyes tantárgyak anyagához. Fizikából – amint már szóltam róla – csak a 11–12. évben foglalkozunk a modern fizikai világkép problémáival, mivel ez a 10. osztályig nem fér bele a kereteinkbe, ezt csak akkor tehettük volna meg, ha megváltoztattuk volna a természettudományi nevelés önkorlátozó módon kialakított arányait. Ráadásul ezzel a lépéssel nem alapvető fontosságú ismereteket építettünk volna be a mindenki számára oktatott tananyagba, hanem olyan újdonságokat, amelyek értelmetlenül megterhelték volna a gyerekek jó részét.

Komenczi Bertalan: Szó volt itt korábban arról, hogy minket erre a szolid tantervre a kisvárosi helyzet kényszerített rá. Hadd mondjam, hogy a kisvárosi helyzet kedvező is abból a szempontból, hogy több tényezőt egyszerre kell figyelembe venni. Épp ezért a különböző tényezők jó összehangolására, a komplementaritás elérésére való törekvés központi eleme az iskolában és az iskoláról való gondolkodásunknak. Ez az jelenti – miként az előzőekben erről már szóltunk –, hogy például nem csak azok a tanulók jönnek hozzánk, akik feltétlenül a legkiemelkedőbb szintű egyetemekre akarnak menni. Ugyanakkor viszont azokat, akik olyan szintre akarnak eljutni, kötelességünk odáig eljuttatni. Egyetlenegy tanterv és tankönyv sem képes mindazt rögzíteni, tartalmazni, amit a gyereknek tudnia kell, azt pedig még kevésbé, amit tudni érdemes. Alapvető problémát látok a pedagógusok ilyen jellegű igényeiben, mivel egy olyan szűk, behatárolt szemléletet fejez ki, amelyen rég túlszaladt az idő. Kérdezted az előbb, hogy be tudjuk-e majd hozni a 11–12. évben azt az idézőjelesen mondott hátrányt, amit a mi természettudományi tanterveink visszafogottsága idéz elő. Szerintem szó sincs ilyen hátrányról. De ha lenne is ilyen hátrány, akkor azt nem a tanulmányok vége felé kell behozni, hanem már az elején. Ha nem terheljük mértéktelenül a gyerekeket, ha szabad választást hagyunk nekik, akkor ők maguk szerzik meg maguknak azokat az ismereteket, információkat, amelyek iránt érdeklődnek. Egyedül is – akár idegen nyelvek segítségével – nagyon messzire juthatnak a gyerekek. Bizonyos témákban – elvileg, de gyakorlatilag is – ma egy diák sokkal több és mélyebb ismeretet, tudást tud összeszedni, mint a tanárai. Ha azonban 14-15 évesen azonnal agyonterheljük kémiával, fizikával, akkor nem tanulja meg esetleg az angolt, s akkor értelmetlenül visszafogjuk a lehetőségeit. Egy gondolkodó, alkotó tantestületnek – s a tantestületnek itt és másutt is ilyennek kell lennie – szabad választást kell biztosítania a diákjai számára, s fel kell készítenie őket arra, hogy képesek legyenek eljutni olyan messzire és magasra, amilyen messzire és magasra csak el lehet jutni. Én azért nem látok ellentétet a szolidabb és a magasabb szintű tanítás között, mert bízom az emberi szabadságban.

Szerkesztette: Schüttler Tamás