Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1997 július--augusztus > Haláltudat és jövőkép tanulóink félelmeiben

Pavlicsek Zsolt

Haláltudat és jövőkép tanulóink félelmeiben

A szerző, aki gyakorló pedagógus, tanítványainak félelmeit és azok okait kutatta szójegyzékes kérdőív és interjúk segítségével 1994-ben és 1997-ben. Az adatsorok összehasonlításának eredményei minden nevelő számára tanulságosak, aki felelősséget érez az iránt, hogy tanítványai félelem- és stresszmentesen, biztatóbb jövőtudattal élhessék gyermekkorukat.

Mi, gyakorló pedagógusok naponta tapasztalhatjuk, milyen közvetlen és súlyos hatással vannak tanítványainkra a társadalmi és politikai tényezők, események, fejlemények. Tudomásul kellett vennünk, hogy azok negatív, lelket és ártatlanságot pusztító ereje ellen igen nehezen tudjuk felvenni a harcot. A formálódó, fejlődő, érzékeny gyermeki lélek nem képes minden kívülről jövő romboló hatást spontán feldolgozni és maradandó károsodás nélkül elviselni. Ezek közül jó néhány nem is azonnal fejti ki ártó hatását, hanem rejtett formában gyűlik össze és vegyül el a pubertás amúgy sem könnyű gondhalmazában – tovább nehezítve ennek az életkornak a megélését.

Mivel búra alatt nem tarthatjuk fiataljainkat – már az ésszerűség okán sem –, ki ne érezné feladatának, hogy az élet diktálta félelmek feldolgozásában segítse diákjait. Ez késztetett engem is arra, hogy vizsgálati eredményeimet és elemzésemet megosszam a nevelésért elkötelezett szélesebb nyilvánossággal.1

Három év elteltével ismét elvégeztem a gyerekek félelmeit feltáró vizsgálatot iskolámban, a perkátai Hunyadi Mátyás Általános Iskolában (Fejér megye). A mérésekben a hatodik, hetedik és nyolcadik évfolyamok vettek részt, két-két osztályközösség, összesen 132 tanulóval.

Mindenekelőtt előzetes szondázást végeztem nyílt kérdésekkel, a legjellemzőbb félelmi elemek kiválasztására.

Második lépésként teszt segítségével kutattam azt, mire irányul a félelem, annak erősségét, okait és megoldási lehetőségeit.

Kiegészítésképpen mélyinterjúkat és csoportos beszélgetéseket folytattam.

Két részterületre „rámértem” az eredmények tendenciái miatt: a halállal kapcsolatos attitűdökre (lásd melléklet) és a jövőhöz való viszonyukra (nyílt válaszú kérdéssel).

Várakozásaim és előzetes feltevéseim szerint nagy változásokat valószínűsítettem, hisz az élet 1994 óta még összetettebbé vált, nehézségeink, az anyagi helyzet romlása, a létbizonytalanság, a demokrácia hatásmechanizmusainak buktatói stb. egyértelműen leképeződnek gyermekeink életére is. Kíváncsi voltam, hogy a viszonylag stabil, állandóan jelen lévő fogalmak milyen módosulásokon mentek át gondolatvilágukban (háború, halál, környezetvédelem, jövő), a változó politikai és gazdasági tényezők milyen nyomokat hagynak a biztonságra és stabil eligazodási pontokra vágyó kamaszok tudatában. Érdekelt, hogy felnőtt környezetük hatása és viszonyulásai mennyire kitapinthatóak véleményformálásukban (pl. kommunizmus, munkanélküliség, politikusok, pártharcok stb.).

Tanulmányom szerkezete a következő:

– az 1994-es és az 1997-es vizsgálat eredményeinek összehasonlítása,

– az 1997-es eredmények évfolyamonkénti összevetése,

– a jövőkép és a haláltudat elemzése a tanulók válaszainak tükrében,

– következtetések (gyermekek véleményei, szakmai észrevételek),

– a felhasznált tesztek, kérdőívek bemutatása mellékletben.

Az 1994-es és az 1997-es vizsgálat eredményeinek összehasonlítása

Összehasonlító elemzés céljából azokat a tényezőket emeltem ki, amelyek mindkét méréskor domináns szerepet játszottak a gyerekek félelmei között. Vannak, amelyek aktualitásukat vesztették, például a fanatikus sportdrukkerek, csavargó-lógós fiatalok, istentagadók, sztrájk, szerbek, soviniszták, kapitalizmus, sajtószabadság stb., és vannak új fogalmak a félelem okozói között. (Ezekre később térek ki.)

Összehasonlításra azok a fogalmak adtak lehetőséget, amelyek a három évvel ezelőtti és a legutóbbi tesztben is szerepeltek a felsorolásban.

Természetesen csak a nyolcadik osztályosok kapott értékeire vonatkozik az összevetés, mivel 1994-ben csak őket teszteltem.

1. ábra

Állandó erősségű a félelem a munkanélküliségtől, ami a probléma mindennapi meglétét tükrözi a korosztály tudatában. Ez nem meglepő, hiszen a szülők 35%-a jelenleg munka nélkül van (van, ahol mindkét szülő), ráadásul sok családban, ahol a szülőnek még van munkája, a kereseti viszonyok igen szerények, ezért ők is a potenciálisan leszakadók közé sorolhatók. Ennek alapján nem meglepő a gyerekek aggodalma, hiszen napi frusztrációkban élik meg a hatásokat. Nem csodálkozhatunk azon sem, hogy igen sokan a helyzet még rosszabbra fordulásától is tartanak.

A skinheadektől való félelmek alaposan vesztettek jelentőségükből, melynek oka, hogy az utóbbi időszakban nem voltak ilyen jellegű országos ügyek, helyi ügyek pedig régebben sem. Továbbra is jelen van az agresszív viselkedésüktől való félelem – még konkrét tapasztalatok híján is.

A forradalomtól való félelem állandóságot mutat, ami az utóbbi évek egységes történelemoktatását, szemléletformálását jelzi. A véres valóság érzékelése eléggé háttérbe szorította a forradalom korábbi pozitív, perspektivikus szemlélését. A személyes fizikai veszélyérzet, amit a tanult konkrét forradalmi eseményekből leszűrtek, háttérbe szorítja az eszmei tényezőket.

Környezetünk állapota, illetve természeti katasztrófák lehetősége még jobban aggasztja a gyerekeket, mint három évvel ezelőtt. Problémaérzékenységük erőteljesebbé vált, ez nagyon örömteli, reményt ad arra, hogy a későbbi évek során, amikor cselekvőképesen tenni is tudnak majd a környezetért, nem vész el ez a hozzáállás. Ebben az eredményben a helyi környezetvédelmi szemléletfejlesztés hatása is jól kitapintható.

A jövőről alkotott véleményeik egyre pesszimistábbak. Ez mindenekelőtt a gazdasági helyzet következménye, de igen nagymérvű értékváltás, erkölcsi válság és szemléletbeli átstrukturálódás is zajlik.

A cigányoktól való félelmek csökkenést mutatnak annak ellenére, hogy e népcsoport helyi aránya nem csökkent, inkább emelkedett, a munkalehetőségek nem javultak, sőt romlottak, és mindez a cigányokat még hangsúlyozottabban érinti. A cigányoktól való félelem mérséklődésének oka lehet a hatékonyabb helyi hivatalos fellépés (önkormányzat, rendőrség, civil figyelőszolgálat), az, hogy az iskolából kinőttek a „balhés elemek”, újratermelődésük csökkent, az idősebb korúakat, a fiatal felnőtteket pedig már egy kicsit jobban visszatartja a törvény előtti teljes felelősség.

Pártharcok, politikusok: a félelem okai között kis értékkel szerepel. Ennek oka az, hogy helyileg nem jellemző az aktív pártmunka egyetlen párt részéről sem, inkább a médiák által közvetített országos ügyek hullámai csapódnak le a családok, s ezen keresztül a gyerekek véleményében.

A külföldiek gazdasági befolyása nem igazán foglalkoztatja a gyerekeket, nincs túlságosan az érdeklődésük homlokterében.

Összességében a három évvel ezelőtti eredményekhez képest tanulóink jobban tartanak a munkanélküliségtől, a környezetszennyezés erősödésétől és általában a jövőtől.

Az 1997-es vizsgálatok évfolyamonkénti elemzésekkel, tendenciák bemutatása

A 16 itemből álló „félelmi tesztet” (lásd a függelék 1. sz. kérdőíve) 132 fő töltötte ki.

A cigányoktól való félelmük erős. Ennek oka az előítéleteken és sztereotípiákon kívül a személyesen megélt fizikai agresszió is lehetett („elvették pénzemet”, „megvertek”), jól korrelál a bűnözőktől és a skinheadektől való félelemmel, főként a „bánthatnak” típusú válaszokkal. A kommunistáktól való aggódásuk csak a közvetlen környezet (család, ismeretségi kör) véleményének visszatükröződése lehet, hiszen személyes élményük még tantárgyi formában sem lehet. Nem zárható ki a médiából áradó aktuálpolitikai „visszafelé mutogatás” sem.

Hatodik osztályos gyerekek félelmei rangsor szerint %-ban
1. haláltól 68 % 
2. természeti katasztrófától 59 % 
3. háborútól 49 % 
4. bűnözőktől, közbiztonság hiányától 44 % 
5. forradalomtól 41 % 
6. munkanélküliségtől 39 % 
7. felvételitől, továbbtanulástól 35 % 
8. skinheadektől 32 % 
9. jövőtől 29 % 
10. kommunistáktól 28 % 
11. cigányoktól 25 % 
12. külföldiek gazdasági befolyásától 18 % 
13. ufóktól, szellemektől 14 % 
14. szülőktől 10 % 
15. politikusoktól, pártharcoktól 9 % 
16. rendőröktől 4 % 

Érdekes, hogy a szülők közel 40%-os munkanélkülisége ellenére az ettől való félelem mégsem emelkedik ki. Már jelentkezik – igaz, nem kiugróan – a „továbbtanulási szindróma”, holott a megkérdezettek többsége még két évvel a pályaválasztás előtt van. (Magyarázatként szolgálhat, hogy 6. osztály végén is van iskolaváltási lehetőségük, no meg a nyolcadikosok aggodalmai is „átragadhattak”.

A jövőtől való félelem 29%-os értéke azt mutatja, hogy még eléggé a felhőtlen gyermekkor viszonyulásait élik hatodikosaink, nem érzékelve a „húsbavágó” problémák mélységeit.

Hetedik osztályosok félelmei rangsor szerint %-ban
1. természeti katasztrófától 75% 
2. munkanélküliségtől 62% 
3. háborútól 53% 
4. felvételitől, továbbtanulástól 52% 
5. bűnözőktől, rossz közbiztonságtól 51% 
6. jövőtől 50% 
7. cigányoktól 49% 
8. skinheadektől 41% 
9. haláltól 40% 
10. külföldiek gazdasági befolyásától 39% 
11. forradalomtól 32% 
12. kommunistáktól 20% 
13. rendőröktől 17% 
14. ufóktól, szellemektől 16% 
15. politikusoktól, pártharcoktól 13% 
16. szülőktől 11% 

Első helyen áll a környezetért érzett aggodalmuk, jelentős a munkanélküliségtől való félelem. Erősödik a felvételitől, külföldiek gazdasági befolyásától, cigányoktól, jövőtől való „berzenkedés”, ugyanakkor aránylag kevéssé van jelen a haláltól való félelem. E korcsoport eredményeinél megfigyelhető a felelősségteljesebb, reálisabb gondolkodás és viszonyulás, jobban el tudják már különíteni a tanulók a félelmek okait, ami a százalékeredmények nagyobb szóródásában is megmutatkozik.

Nyolcadik osztályosok félelmei rangsor szerint %-ban
1. háborútól 79% 
2. felvételitől, továbbtanulástól 69% 
3. természeti katasztrófától 62% 
4. munkanélküliségtől 59% 
5. bűnözőktől, rossz közbiztonságtól 52% 
6. haláltól 51% 
7. jövőtől 46% 
8. forradalomtól 41% 
9. skinheadektől 24% 
10. ufóktól, szellemektől 20% 
11. cigányoktól 19% 
12. külföldiek gazdasági befolyásától 17% 
13. politikusoktól, pártharcoktól 16% 
14. kommunistáktól 13% 
15. rendőröktől 8% 
16. szülőktől 4% 

A százalékos szóródás még erőteljesebb, bizonyítván, hogy a nyolcadikosok még határozottabban tudnak választani félelmeik okai közül. A rangsor csak kismértékben tér el az alsóbb két évfolyam fontossági sorrendjétől.

Az évfolyamonkénti mutatók összehasonlítása

A 2. ábra jól elénk rajzolja a három évfolyam tanulói félelmeinek arányait a megkérdezett fogalmak tartalmától.

A háborútól való félelem ugrásszerűen megnőtt a nyolcadikosok körében. Ennek okai lehetnek az aktuális tananyag, a II. világháború a maga riasztó adataival, valamint a televízión átszűrődő napi véres háborúzások megtapasztalása. Mindhárom vizsgált populációban erős környezetvédelmi affinitást találtam, melynek okait írásom elején már kifejtettem. Jellemző szöveges válaszaik az „elpusztul minden”, „árt az emberiségnek” körben mozogtak.

A munkanélküliség magas arányai is a mindennapok hatóerejét bizonyítják, talán csak a hatodikosok nem szakadtak még el a boldog gyermekkor „felelőtlen” biztonságától.

A skinheadkérdésre adott válaszok százalékos eredményét nem is annyira tapasztalati véleményként könyvelem el, mivel a csoportos beszélgetés során kiderült (és a helyi folyamatok ismeretében magam is megállapíthattam), hogy konkrét tapasztalataik ebben helyileg nincsenek, a mutatókban inkább a testi épség iránti igény konkretizálódásáról lehet szó.

A forradalomtól való félelmeik gyökerei a káoszhelyzettel való azonosulásban vannak, amikor szintén fennálló veszélyforrás a fizikai és lelki sérülés.

A kommunisták irányában mutatott félelmek inkább az ismeretlennek szólnak, hiszen e korosztályok személyesen (tudatosan) nem élték meg a kommunista hatalom éveit. A múlt helyi és országos „felemlegetései” – főként a politikai csatározások aduászaként –, valamint az idősebb generációkban elevenen működő emlékek kifejeződései mind megjelennek tanulóink véleménynyilvánításaiban.

A politikusoktól, pártharcoktól és külföldiek gazdasági befolyásától való idegenkedésüknél nem túl nagy merészség a média hatására hivatkoznom, hiszen lakóhelyünkön ezek nincsenek aktív formában jelen.

2. ábra

3. ábra

Az ufók, szellemek, világvége címszóval illetett elem megléte azt mutatja, hogy az ezoterikus információdömping kezd beépülni a mindennapok valóságába. Ennek károsító hatása az eklektikus, több szellemi irányvonalat összekeverő „tanítás”, ami az irrealitás irányába vezetheti a gyanútlan fiatalt.

A rendőrökkel kapcsolatban megjelenő – igaz, nem túl jelentős – félelmeik okai: a hagyományos, a rendőrök iránti averzió, továbbá a publicitást kapott negatív rendőrségi szenzációk (eredménytelenség, túlkapások stb.). Többen megjegyezték, hogy „ha megfelelően cselekszem, nincs okom tartani tőlük”, de vannak olyan nyolcadikos fiúk, akik a jogosítvány nélküli motorozás miatt félnek a rendőri intézkedéstől.

Figyelemre méltó a lépcsőzetes stresszhelyzet-emelkedés a továbbtanulás, felvételi címszónál. Elgondolkodtató ez a nagymértékű aggódás és sejthető a mögötte lévő lelki nyomás. Három évvel ezelőtt ez a probléma még szinte elenyésző volt. Itt érezhető legjobban, hogy ez a kérdés nem elvi gond számukra, hanem napi teher, amit az élet (társadalom, család) a vállukra rak. Mivel a munkaerőpiac átstrukturálódása kiélezte a jó szakmákért folyó versengést, ezért egyre több középiskola felvételivel szűri meg a jelentkezőket, így ebbe a versenyhelyzetbe belekényszerülnek gyermekeink.

Örvendetes, hogy a szülőktől, a családtól (már ahol van és működik) nem félnek, legfeljebb az iskolai osztályzatok és a nem megfelelő viselkedés miatt tartanak. Kötődnek a családjukhoz – az egyetlen biztos támaszpont (?) –, melynél előforduló hátrány, ha nem jó értékmintát ad, illetve ha nem bánik következetesen a gyermekekkel.

A bűnözőktől és a cigányoktól való félelmek összefüggenek. A hetedikeseknél tapasztalt kiugró arányokat a több negatív személyes tapasztalat indokolja. A csökkent probléma még mindig kezelést kíván, hiszen itt a félelmek nem előítéletes prekoncepciók, hanem megélt tapasztalatok nyomán vannak jelen.

A külföldiek gazdasági befolyásától való félelemben ismét a hetedik osztályok mutatói emelkednek ki. Ennek leglényegesebb okát egy szubjektív elemben találtam meg (hisz objektíve semmi sem indokolja): a kérdőív kitöltésekor több tanuló megkérdezte, hogy e címszó alatt mit is értsen pontosan. Rávezetéses segítségemet egy rövid példával kellett illusztrálnom, melynek „eredménye” lett a megjelent arány.

Jövőkép és haláltudat tanulóink véleményében

A feltárt félelmi tendenciák (főként a háborútól, természeti katasztrófától, munkanélküliségtől, bűnözőktől, továbbtanulástól) már sejtetni engedték, a válaszok elemzésekor pedig bizonyossá vált, hogy a gyerekek a jövőt nem látják derűsen, a kilátástalanság érzése eléggé eluralkodott rajtuk. Nem bíznak sem anyagi, sem magánéleti, sem munka-tanulás szempontból a helyzet jobbra fordulásában. Tartanak a megélhetési gondoktól, a rossz házasságtól. Jellemző válaszok: „nem tudom, mire jutok”, „nem lehet tudni, milyen ember leszek”, „nem lesz pénzem”. Terveik és megjelölt céljaik szinte kizárólagosan az anyagi javak különféle megnyilvánulásai (pénz, ház, autó stb.), a magánéleti boldogság és általában a problémamentes élet körül forognak. Sehol egy nagyra törő szándék (vagy legalább álom) tudós, művész, sportoló, közéleti személyiség vagy bármiféle pozitív kiemelkedés irányába.

A jövőt olyan – rajtunk kívül eső – valóságként élik meg, amiért önmaguk nem nagyon tehetnek. Ez a tehetetlen sodródás kábító érzése – főleg ha ráerősítést is kap – nem jól befolyásolja saját létükhöz való viszonyulásaikat. (Csak utalni kívánok a felnőttkori depressziók és szuiciditás oki tényezőire.)

Annak fontossága, miként tudják kezelni a halál gondolatát, itt kapcsolódik a témakörünkhöz, hiszen egy torz haláltudat a későbbi életszakaszokban fejti ki sorsromboló hatását. A vizsgált korosztályok félelmei között a halál igen erős arányban van jelen, ami formálisan még elfogadható, de a részletekben rejlő viszonyulások (2. kérdőív eredményei szerint) mindenképpen elgondolkodtatóak. Tisztában vannak a halál egyszeri, végleges és visszafordíthatatlan voltával, „elvesztem szeretteimet”, „nem akarok meghalni”, de később kiderül, hogy sokuknál ez csak általános sztereotípia és valós érzelmi fejlettségük nem minden esetben tükrözi a leírt sablonokat.

Többször voltak már temetőben – főleg családtag társaságában –, de temetésre csak „nagyon szükséges esetben megyek el” – vallják. Leggyakoribb érzéseik a temetőben a „semmit érzés”, „általános rossz hangulat”, „a halottakra még élőként gondolok”. Temetésen jártak már, de holttestet csak néhányan láttak, ők is igen negatív élményként számoltak be erről. Társas körökben (család, iskola, baráti közösségek) alig beszélgetnek e témáról, mert „nem jó beszédtéma” és „jobb nem is gondolni rá”. Közeli személy halálakor sokan úgy érezték, mintha csak álom lenne az egész eseménysor. Saját halálukhoz elhárítóan viszonyulnak, csupán néhány válaszban jelent meg értékelhető válaszelem, például „betegségben”, „öregen”, „soká fogok majd meghalni”. Dominánsan a kihúzott válasz volt jellemző. A halál utáni létezésben többféle viszonyulást is találtam: istenhittel, amikor a lélek tovább él a túlvilágon (pokol, mennyország, sőt „tisztítóhely”) vagy a hozzátartozók szívében, emlékében, lelkében.

Vannak, akik reinkarnációs elképzeléseket dédelgetnek. Ez arra mutat, hogy megjelenik az ezoterikus tanok hatóereje.

Vélemények a félelmekről, javaslatok azok okainak megszüntetésére

Ezt az új szempontot azért vettem fel a vizsgálatba, hogy teszteljem a tanulók realitásérzékét, serkentsem őket gondolkodásra, a félelmek feloldására. Kreativitásukat tükrözi, hogy szinte minden félelemkeltő dologra „alkottak” megoldást. Ezekből emelek ki néhány jellemzőt:

– háború: „...jó viszonyban kell lenni más országokkal”, „a konfliktusokat nem szabad hagyni elfajulni”, „...megfékezni és békét kötni”;

– skinheadek és cigányok: „elkerülni őket”;

– munkanélküliség: „sok szakmát kitanulni”, „a munkalehetőségeket nem megszüntetni”;

– bűnözők, rossz közbiztonság: „...több rendőrt”, „elfogni és bebörtönözni őket”, „munkát adni nekik is”;

– forradalom: „döntések előtt gondolkodni”, „több embernek munkát adni”, „olcsóbban adni az élelmiszert”;

– természeti katasztrófák: „megelőzni a bajt”, „több pénzt fordítani rá”, „nagyobb társadalmi odafigyelést”;

– továbbtanulás, felvételi: „...sokkal többet kell tanulnom”;

– szüleim: „...ha megfelelően viselkedem”, „teszem a kötelességeimet”;

– külföldiek gazdasági befolyása: „...nem átadni nekik a gyárakat”, „csökkenteni a privatizációt”;

– jövő: „...a pénztől függ minden”, „majd kiderül a sorsom”;

– rendőröktől: „...betartom a szabályokat”, „törvénytisztelően élek...”;

– a halál véglegességével tisztában vannak, mégis sokan abban látnak megoldást, hogy „...egészségesebben kell élni”.

Néhány konkrét észrevétel és ötlet

A felvételizéssel kapcsolatosan a gyerekeket terhelő túl nagy stresszérzést mindenképpen csökkenteni kell, hiszen a „begörcsölés” éppúgy sikertelenséghez vezet, mint a laza nemtörődömség. Önbizalomnöveléssel, folyamatos kondicionálással, felkészítéssel a vizsgaszituációk, megmérettetések simábban zajlanának le.

A rossz közbiztonság ürügyén lehetne a sportra, testedzésre szoktatni elpuhult ifjúságunkat, kecsegtetve, hogy az áldozattá válás elkerülésének jó útja például az önvédelmi sportok tudása. (Persze a szükséges általános óvatosság ismeretén túl.)

A halál kérdéskörével is sokkal megtervezettebben és hozzáértőbben kellene foglalkoznunk, hisz használható pedagógiai szakirodalom és módszertani felkészítettség tekintetében lenne hová fejlődnie oktatásügyünknek. Jelenleg személyes élményekre, saját „rutinra” alapozva szembesítjük tanítványainkat a halállal (főleg az irodalom és a történelem oktatása során).

Tanulóink félelmi skálája igen széles: a pokoltól és a részegektől a harci kutyákig, a leánykereskedőktől az élelmiszerhiányig, a földrengéstől a maffiáig, a balesettől a szakképzetlen rendőrig, a szülői autokratizmustól az ufókig, a vezető szerepet betöltő tudatlan politikusoktól a felvételiig sok mindentől tartanak.

A legjellemzőbbek további vizsgálata során a következő három fő csomópont kristályosodott ki: első helyen állnak az egyéni lét bizonytalanságot okozó tényei (betegség, halál, baleset, felvételi, jövő, a család féltése, „bánthatnak”); második helyen a gazdasági ellehetetlenülés (munkanélküliség, szegénység, áremelés, élelmiszerhiány), a harmadik helyen környezetünk állapotának romlása (földrengés, ózonlyuk, atombaleset, természeti katasztrófák, környezetszennyezés).

E fő irányok mindegyikét áthatja a szubjektív elem, vagyis mindenhol megjelenik a személyes kár és hátrány miatti aggodalmuk. Ez az énközpontúság – ami életkori sajátosság – szorítja háttérbe a jelenségek objektívebb és mélyebb szinteken való feldolgozását. (Ehhez kell megérnie a személyiségnek.) Ez esetünkben legvilágosabban a forradalom kérdésénél figyelhető meg. Ez mutatja, hogy az oktató-nevelő munkában még szemléletesebben kell bemutatnunk a történelmi események hatásmechanizusait és máig ható következményeit, hogy dialektikusabban felfogható legyen az adott folyamat.

A 12–15 éves tanulók figyelmét és érdeklődését nem kötik le a politikai események, ugyanakkor igen érzékenyen reagálnak ott, ahol közvetlen érintettség áll fenn. Viszonyulásaik nagyon tapasztalatfüggőek és jelentősen szituációfüggőek. Már három évfolyam összehasonlításakor is észlelhető egy úgynevezett komolyodási tendencia. Noha ezt természetesnek tarthatjuk, mégis érdekes, hogy míg a hatodikosok világfelfogása még majdhogynem gyermeki, a nyolcadikosoké majdnem felnőttesen komoly.

Egyértelműen kitapintható a referenciacsoportok hatóereje, első helyen a szülői megnyilvánulásoké. Így aztán gyermekeink (unokáink) is a felnőtti viszonyulások rab örökösei, kiket – miként szüleiket is – a praktikum és hasznosság elve vezérel szándékokban és tettekben egyaránt. Ezek alapján fiataljainknak csekély a teherbíró képességük és nincs szilárd világnézeti alapjuk. A világban való eligazodási képességük korlátozott, a léthez való viszonyuk fundamentumában arányt tévesztett, anyagelvű és hedonisztikus. Mindezekből következik az erőfeszítések kerülése és az, hogy a sikerorientáltságot felváltotta a kudarckerülés. Cél: a legkisebb energiabefektetéssel a legtöbbet nyerni. Nem vonzó érték küzdéssel kiemelkedni, naggyá lenni. A jövőt is olyan, rajtuk kívül álló valóságként kezelik, amelybe önmaguknak nincs túlzott beleszólásuk, holott ez nincs így, sőt...

A pályaválasztás tekintetében igen korán kényszerpályára kerülnek, ez korai és sok esetben nagyon is végleges, a korrigálási lehetőségek igen szűkösek. Flexibilitásra is képeznünk kell tanulóinkat, hogy minél jobban megállhassák helyüket az igencsak „kavargó forgatagban”. Ráadásul a geopolitikai determináció és a pénz szerepe (és motiváló hatása) minden más értéket lesöpör. S amíg a gyermek otthon azt látja és tapasztalja, hogy családja a létfenntartásért küszködik, óhatatlanul nem lesz más célja, mint erről az anyagi szintről felfelé küzdeni a leghétköznapibb módokon. Hol vagyunk már attól a „békebeli” világtól, amikor az iskoláskorúak élték, mert élhették a diákélet anyagilag felhőtlen világát.

Jelenleg a szellemi és eszmei értékek teljes lefelé nivellálódásának vagyunk tanúi, ami miatt már oly sokan megkongatták a vészharangot.

A világ a negatív szenzációkra van kiélezve, hiszen nem az a hír, ha bármely közfunkciót gyakorló személy a feladatát jól ellátja, hanem az, ha hibázik, elront, csal stb. A pozitív minták elő sem kerülnek, így befolyás gyakorlására esélyük sincs. Márpedig a médiahatás olyan nagy az ifjabb generációkra (is), hogy szinte már referenciává alakul.

Mindezen hatások kereszttüzében nőnek fel gyermekeink, kikre az ambivalens viszonyulások jellemzőek. Néhol a felelősségteljes éleslátás, máshol az esetlegesség, kilátástalanság, gyermeki tudatlanság és ártatlan romlatlanság illik rájuk. Szomorúan állapíthatjuk meg, hogy három év alatt összességében csak még nagyobb pesszimizmust, kiábrándultságot és távlatvesztést tapasztaltunk. A tapasztalatok leszűrésére, mai nevelési feladataink megfogalmazására nagyon nagy szükség lenne.

Függelék

1. sz. kérdőív

A pontszám rovatba 0-tól 10-ig írj pontot aszerint, hogy ha egyáltalán nem félsz a fogalom tartalmától, akkor 0 pontot írj, és amennyire veszélyesnek, félnivalónak tartod, annál több pontot írj be 10-ig!

Ha bármely válasznál többet szeretnél írni, a lap másik oldalán megteheted! (A kérdés számát ne felejtsd el kiírni!!)

 Mitől? Pont Miért kell félni ettől? Mit lehet tenni ellene? 
1. háborútól    
2. skinheadektől    
3. munkanélküliségtől    
4. bűnözőktől, rossz közbiztonságtól    
5. forradalomtól    
6. továbbtanulástól, felvételitől    
7. természeti katasztrófától, atomrobbanástól, környezeti szennyezéstől    
8. szüleimtől (apu, anyu)    
9. haláltól    
10. rendőröktől    
11. politikusoktól, pártharcoktól    
12. kommunistáktól    
13. jövőtől, életem alakulásától    
14. ufóktól, szellemektől, világvégétől    
15. külföldiek gazdasági befolyásától    
16. cigányoktól    

2. sz. kérdőív

Thanatológiai kérdőív

1. Jártál-e temetőben? Hányszor, milyen gyakran? Kivel, kikkel? Hogyan érezted magadat ott? Mi minden jutott eszedbe?

2. Voltál-e már temetésen? Kién, kikén? Mit éreztél?
Ha nem volták még, elmennél?

3. Láttál-e már holttestet élőben, igaziból? (nem filmen!!)
Ha igen: kit, kiket:
Ha nem láttál, megnéznél-e? Miért?

4. Szoktál-e beszélgetni valakivel a halálról? Kivel? Mit?
Ha nem, mit gondolsz, miért nem?

5. Halt már meg közeli rokonod, ismerősöd? Mit éreztél halálakor? Mit tettél? Mire gondoltál?

6. Szerinted mitől függ, hogy ki mikor hal meg?

7. Mit tennél, mire gondolnál, ha tudnád, hogy hamarosan meghalnál? (pl. halálos beteg lennél)

8. Miért kell egyszer mindenkinek meghalnia?

9. Milyen lehet a meghalás?

10. Mit gondolsz, milyen lesz majd a Te halálod? (mikor, hogyan...)

11. Mi lesz az emberrel halála (és temetése) után?

12. Véleményed szerint van-e megoldás a halál elkerülésére? Írd le!

Ha valamelyik kérdéssorhoz még szeretnél írni, a lap másik oldalán kifejtheted mondanivalódat!