Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1997 május > Vélemények a testnevelés és sport alapműveltségi vizsga általános követelményeiről

Burka Endre

Vélemények a testnevelés és sport alapműveltségi vizsga általános követelményeiről

Az Alapműveltségi Vizsgaközpont – miként valamennyi vizsgatárgy esetében – véleménykutatást végzett a testnevelés és sport műveltségi területen is. Megkérdezték a válaszadókat, egyetértenek-e azzal, hogy

– az alapműveltségi vizsga az 1–10. évfolyamok tartalmára terjedjen ki (a táblázatban „Tartalom”),

– a vizsgafeladatok 2 kondicionális és 2 koordinációs képességet mérjenek (a táblázatban „Kond./koord.”),

– játék keretében értékeljék az együttműködést („Együttműködés”),

– a vizsgázó legfeljebb 2-3 ismétlésre kapjon lehetőséget („Ismétlés”),

– a mért három képesség azonos súllyal szerepeljen a vizsga eredményében („Részfel. aránya”),

– a vizsgafeladat értékelése pontozással, majd a pontozás alapján számított osztályzattal történjen („Értékelés”).

Az egyetértő válaszok aránya (%-ban)
Kérdések Teljes minta Véleményezők Intézmények 
szak-
tanár 
munkaközösség egyéb ált.
iskola 
gimná-
zium 
szak-
képés 
Tartalom 92 92 90 98 92 90 94 
Kond./koord. 91 91 90 94 91 90 91 
Együttműködés 86 87 86 65 88 75 84 
Ismétlés 90 90 87 94 91 84 88 
Részfel. aránya 85 85 84 74 86 80 85 
Értékelés 93 94 91 94 93 92 94 

A kiküldött 4622 kérdőívből 1944 (42%) érkezett vissza. A kitöltve visszaküldött kérdőívek 62%-a a szaktanároktól, 32%-a a munkaközösségektől, 6%-a pedig az egyéb véleményezőktől érkezett. Az általános iskolák 39%-a, a gimnáziumok 66%-a, a szakképző intézmények 44%-a küldött vissza kitöltött kérdőívet.

Az egyetértés imponálóan magas arányú volt. Ennek ellenére nagy figyelmet érdemeltek az egyes kérdésekre adott szöveges észrevételek, javaslatok. Meglepően nagy volt ugyanis az egymástól megkülönböztetendő észrevételek, javaslatok száma. Például a vizsga tartalmához 17, a vizsga módjához 22, az értékelés módjához 17, a részfeladatok arányához 17, saját vizsgatárgyra vonatkozó javaslathoz 32 szöveges észrevétel érkezett.

Egyetértés mutatkozott abban, hogy a műveltségi terület a sokoldalú képességfejlesztést tűzze ki célul. Ennek tartalmi feltételeit a Nemzeti alaptanterv is biztosítja, de tág tere van a tervezésben az iskola kiegészítő/elmélyítő követelményeinek. Ez a biztosíték arra, hogy az eltérő iskolai létesítménybeli és felszerelési feltételek mellett is helyet kapjanak az 1–10. osztályban a tradicionális gyermekjátékok, a magasabb évfolyamokon megjelenjenek a játék- és sportkultúra azon elemei, amelyek a szabadidős testedzést, sportolást célozzák vagy már a reprezentatív (elit) kultúra körébe tartoznak (sportágak, sportjátékok). Különösen hangsúlyos volt a fizikai fittséggel, az erőnléttel szorosan összefüggő kondicionális képességek fejlesztésének fontossága. Ez azzal is összefügg, hogy szinte soha nem csökkenő sürgetés az iskolával szemben az egészségügyi prevenció hatékonyságának a javítása. Tény, hogy például a fiatalkori esszenciális hipertónia az iskolai évek során mind több tanulónál jelenik meg. 1000 azonos korú, nemű megvizsgált 1. osztályos tanulónál a gyakoriság 0,06%; a középiskolák III. osztályában hasonló módon megvizsgáltak körében elérte az 1,7%-ot; 25–30 éves kor közötti férfiaknál 3,3%; a nőknél 1,9% volt a gyakoriság. Hasonló gyakoriságnövekedést mutat a hátgerincferdülés és mellkasdeformitás is az iskolai évek idején.

Az iskola lehetőségei azonban behatároltak. Mérvadó kutatók az aerob állóképességi edzés minimumát napi 20 percben jelölik meg, az optimumot pedig 30 percben (K. H. Cooper, 1987). Nem lehet ezért azon sem csodálkozni, hogy néhányan javasolták a kondicionális képességeket mérő vizsgafeladatok számának ötre emelését.

A koordinációs képességekkel kapcsolatban – jórészt hagyományos tartalmuk következtében – nem merült fel lényeges kifogás, kivéve a kondicionális és koordinációs képességek arányát az alapműveltségi vizsgában. Bizonyos mértékig növelnék a koordinációs képességek súlyát azok a javaslatok, amelyek – a játék objektív megítélhetőségét vitatva – játék helyett csak a technikai elemek bemutatását látnák szívesen (25 válaszoló).

A válaszolók majdnem 92%-a egyetértett azzal, hogy az alapműveltségi vizsga az 1–10. évfolyamok tartalmát és követelményeit ölelje fel. Azzal azonban már csak kevesebb értett egyet, hogy a mért kondicionális és koordinációs képességek aránya azonos legyen.

Ugyancsak hasonló volt az egyetértés abban is, hogy a játékkal kapcsolatos követelmény az előbb említett két képességhez harmadiknak társuljon (85%). Még jobban megoszlott a vélemény abban, hogyan történjék a teljesítmény értékelése. Azzal, hogy az osztályzat megállapítása a vizsgán pontozással való értékelést követően, megadott javítókulcs és osztályzattá alakító kulcs alapján történjen, 35% részben egyetértett, 58% egyetértett, 7% nem értett egyet. Voltak javaslatok arra, hogy a vizsgateljesítmény értékelése az egyéni fejlődés, illetve az önmagához viszonyított fejlődés alapján történjen (15 válaszoló). Ez a megoldás azért nem látszik alkalmasnak, mert országos reprezentatív mintán végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy bár a fiúk fejlődésében kimutatható folyamatos javulás, de a lányoknál a 13-14 éves kortól kezdve több teljesítményben stagnálás, illetve visszaesés következik be. Ez éppen az alapműveltségi vizsga időpontjában okozna megoldhatatlan problémát. Tizenketten a pontozás, az osztályzat helyett minősítő értékelést javasolnak (például kiváló, jól megfelelt, megfelelt).

A vizsgafeladatok kijelölése, a gyakorlatok értékelése körül több félreértés is előfordult. Néhányan vizsga helyett felmérést, teljesítménymérést javasoltak (kilencen). Mások úgy vélték, hogy a tanár, aki a tanulókat tanította, értékelje a bemutatott gyakorlatot (10 válaszoló). Nyolc olyan vélemény is volt, hogy a tanuló választhassa meg a vizsgagyakorlatát (8). Tizenheten nem értettek egyet azzal, hogy külső szakember is jelen legyen a vizsgán. A félreértés forrása feltehetően az volt, hogy a válaszadók nem érzékelték eléggé, hogy az alapműveltségi vizsga a kimenetszabályozás első kiemelkedő jelentőségű eseménye a tisztán általános képzést folytató iskolákban.

Az előzőknél jobban megmagyarázható a félreértés két olyan képesség esetében, mint a versengési képesség és az együttműködési (kooperációs) képesség.

A játékokban (természetesen beleértve a sportokat is) a résztvevők valamilyen célt akarnak elérni. A cél lehet egy rangsorban való előbbre jutás, valamilyen előny szerzése stb. Mivel a résztvevők érdekei eltérnek egymástól, a verseny szükségszerűen alakul ki.

A sportágakban, a sportjátékokban szabályok határozzák meg a résztvevők esélyeinek egyenlőségét (fair play), és áthagyományozódnak a tradicionális játékok, sportok cselekvésmódjai is. Ez közismert. Amennyiben valamely cselekvés, mozgástechnika eredményes, az érdekelt játékos vagy csapat megtartja. Ha nem elégedett, akkor változtat rajta, esetleg újszerű megoldást keres. Ez a megújítás fontos eleme a versengési képességnek. Ugyanígy fontos eleme az is, hogy a játékban (sportban) a tanulás általában nem csupán a cselekvés sokszori ismétlésében merül ki. Így tanulásként szóba kerülnek olyan eljárások, amelyeket a szakirodalom optimalizációként ismer (ismérve a változtatás sikerességének a foka), a próba-szerencse tanulás, az utánzással való tanulás (esetünkben a cselekvéses utánzás), a modellhelyzetben való oktatás (prehumán szinten: ahogyan az anyamacska „oktatja” kölykét az egérfogásra), a megértés útján való tanulás (például kísérletezés képzetek szintjén, gondolati modellben stb.). Azért érdemes felfigyelni erre, mert a kreativitáskutatók éppen a játékokra hivatkoznak a szenzoros nyitottság, a divergens gondolkodás fejlődésével kapcsolatban.

Az együttműködési képesség ugyancsak olyan képesség, amely a szakmai köznapi szóhasználatunkban tisztázatlan értelmezéssel fordul elő. A játékokban (sportban) használt mozgáskészségek, cselekvésformák kezdő mozdulataiból a játékos (sportoló) cselekvési szándéka gyakorlott szemmel kikövetkeztethető. A társ vagy az ellenfél ezért reagál erre. Ezekhez a kezdő mozdulatokhoz ugyanis a várható viselkedés – amely lehet fenyegető is – képzete társul, és ezzel jelentést kapnak ezek a mozdulatok. A szociálpszichológusok (pl. G. H. Mead) ezt gesztusnak hívják. A gesztusok egyúttal a nem verbális kommunikáció jelei is, és ezzel váltják ki a társak és az ellenfelek reakcióját. Ettől válik folyamatossá a játék, ettől válik lehetővé az együttműködés is.

A társ vagy az ellenfél várható viselkedésének gyors felismerését a tanulás minden fázisába szükséges beépíteni. E nélkül magában a játékban nem jöhet létre nonverbális kommunikáció, és az együttműködés is nehézkessé válik. Nagyon valószínű, hogy az együttműködés értelmezése késztetett több válaszadót arra, hogy a játék megítélését nagyon szubjektívnek minősítse, és ezért javasolták, hogy a játékból csak a mozgástechnikai elemek – egyszerű vagy összetett formában – kapjanak helyet az alapműveltségi vizsgában.

Minthogy a gesztusok révén megvalósuló kommunikáció a kooperációnak nélkülözhetetlen eleme, meg kell említeni, hogy a gesztusoknak egy minimális készletével az együtt játszó tanulóknak rendelkezniük kell, e nélkül nehézkesen értik meg egymást. Egy-egy labdakérő kiáltást hitelesítenie kell a gesztusnak is: a labdát kérő játékosnak olyan helyzetben kell lennie, ahová a labda valóban át is adható.

A képességek körében a fittség szó használata szakmai köznyelvünkben meglehetősen pongyola. (Szerencsére vannak kivételek is.) A fitness (=fittség) ugyanis a biológiában „alkalmassági érték”, mely az egyedek túlélési esélyeire utal az adott környezetben ható szelekciós tényezőkkel szemben. Szaknyelvünkben az erőnlét azonban nem ennek, hanem a „physical fitness”-nek, a fizikai fittségnek felel meg. Általános követelményrendszerünk is ezt a kifejezést használja, és ebben az értelemben. Az alapműveltségi vizsgán a vizsgafeladattal kapcsolatban kérdéseket is kaphat a vizsgázó. Ezek vonatkozhatnak játékszabályokra, a gyakorlatok magyarázatára is. Magától értetődő, hogy ezeknek arányban kell lenniük a tanulók felkészültségével. Voltak olyan javaslatok is, hogy elméleti, sporttörténeti kérdések is szerepeljenek a feladatok között. Úgy véljük, hogy ezek az ismeretek sem terjedelmükben, sem mélységükben nem érhetik el azt a szintet, hogy vizsgatételekként jelenhessenek meg.

Végezetül köszönetet kell mondani a véleményezőknek azért, hogy a kérdőív kitöltésén túl szöveges észrevételeket, javaslatokat is megfogalmaztak. A javaslatok egy része máris érvényesült a véleményezett szöveg módosításában. A nagyobb rész érvényre juttatása inkább a részletes követelményrendszer kidolgozásakor válik lehetővé.