Gaucsík István

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem
A csehszlovákiai magyarság két világháború

közötti gazdasági szervezetei*

(1. rész)

István Gaucsík                                                                                                94(437)"1918/1938":338.2

Setting economic organisations and protection of interests            338.2(437)(=511.141)"1918/1938"

Economic organisations of Hungarians living in Czechoslovakia
between the two World Wars

Economics, legal gaps, economic self-organisations, protection of minority economy interests, econom-
ic associations, co-operatives, trade companies,

Tanulmányomban három olyan témát jelöltem ki, melyek vizsgálata a szervezeti-in-
tézményi vezérfonalat tartja szem előtt. Bevezetésképpen a csehszlovákiai magyar-
ság gazdasági helyzetét a joghiány szempontjából, a gazdasági jogok törvényi hiá-
nyosságain, a belső állami biztosítékok és a külső kisebbségvédelmi rendelkezések
elégtelen voltán keresztül elemzem. Az ellenzéki magyar pártok agendájába felvett
gazdasági sérelmekkel, a megoldási lehetőségekkel, a „gazdasági önszerveződés"
átmentett struktúráinak megerősítésével, Ml. az új szerkezetekkel is foglalkozom. A
csehszlovák gazdaságpolitika (amely erőteljes intézményépítésben és a volt monar-
chiabeli szervezetek átalakításában vállalt oroszlánrészt) hatásait szlovákiai magyar
véleményeken keresztül mutatom be, miközben néhány olyan korabeli fogalmat is
tisztázni kívánok, amelyek az 1989 utáni feldolgozásokban felbukkannak. Végül - a
weberi szervezetfogalom alkalmazásával - megpróbálom kijelölni a kisebbségi gaz-
dasági érdekvédelem színtereit és alakító szervezeteit. Azért foglalkozom velük,
mert a többi megközelítés a politikai-kulturális jogvédelmet helyezte előtérbe, míg a
közgazdasági kérdések vizsgálatakor ezek háttérbe szorultak. Az ún. szakmai veze-
tésű struktúrákat (regionális szintű gazdasági egyesületek, szövetkezetek és a
szakirodalomban eddig egyáltalán nem vizsgált ipartársulatok) a harmadik téma,
amellyel foglalkoztam.

Mivel a megyei gazdasági egyesületek a gazdaszervezkedés színterei voltak és
az ellenzéki pártok intézményépítő aktivitásai itt kellően kibontakozhattak, nagyon
hamar konfliktushelyzetbe kerültek a diszkriminatív felszámoló törekvések miatt. Az
1930-as évek első felétől a pártok gazdasági programjai ezeket az egyesületeket

* A tanulmány a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériumának Határon Túli Magyarok Fő-
osztálya és a Márton Áron Szakkolégium 2004. évi ösztöndíjával készült. Rövidített és átdol-
gozott változata megjelent a Korall c. folyóirat 2004/18. számában A csehszlovákiai magyar-
ság gazdasági szervezetei (1918-1938). Gazdasági egyesületek, szövetkezetek, ipartársula-
tok cím alatt (48-64. p.)

28 Gaucsík István

rekonstruálták, immár szélesebb földrajzi régiókban. A szövetkezeti mozgalom ár-
nyaltabb értékelésére törekszem, a Hanzát nem tekintem egyedüli „építkező" struk-
túrának, mivel csak a szövetkezetek egyik típuscsoportja tartozott hozzá. Az ipartár-
sulatokat a gazdasági viszonyok és a nyelvi-nemzetiségi megkülönböztetés, illetve
a magasabb struktúraalkotás, központszervezés (szövetség) szempontjai szerint
taglalom.

Megkísérlem a kronológiai határok rögzítését is. Az áttanulmányozott forrás-
anyagból kikristályosodtak azok az időrendi „választóvonalak", amelyek fáziseltoló-
dásokat mutatnak. A gazdasági egyesületek négyéves átmeneti működés után,
1923-ban szűntek meg, újraszervezésük körülbelül 1933-tól adatolható. Központju-
kat 1938-ban alakították meg. A szövetkezetek egy része szintén négyéves átme-
neneti időszak és alkalmazkodás után, 1925-ben hozott létre egy újabb, szervezet-
tebb struktúrát, a Hanzát, amely végül a köztársaság felbomlása után is megőrizte
működőképességét, különálló szervezeti jellegét. Központja 1934-ben keletkezett,
de csak részleges jogosítványokkal. Kisebbségi szempontból a többi szövetkezeti,
főleg a hitelszövetkezeti típus dezorganizációja 1938-ig fennmaradt. Az ipartársula-
tok szintén négy év átmenet után 1924-ben alakulnak újra. Az 1926-1928 közötti
szlovákiai pozícióharcok kedvezőtlenül hatnak egy nemzetiségi alapú központ (szö-
vetség) létrehozásához, így az atomizáltságukból 1938-ig nem tudnak kilépni.

Többség és kisebbség

Az első világháború után a Monarchia nemzetek feletti univerzalizmusát az utódál-
lamok nemzetállam-építő stratégiái váltották fel. A győztes nagyhatalmak a térség
biztonságpolitikai stabilitását a kisallami modellre támaszkodva próbálták kialakíta-
ni, ezért a területrendezéskor mind hadászati-katonai, mind gazdasági szemponto-
kat figyelembe vettek, hogy a konszolidáció feltételeit megteremtsék. Az etnikai elv,
mint „az egyetlen igazságos rendező elv háttérbe szorult" (Eiler 1997). Hogy az új
határok közé került kisebbségi népcsoportok autonómiaelképzeléseit leszereljék és
centrifugális erejüket (amelyet a hatalmi központok függetlenedési igyekezetként,
az államberendezkedés felbomlasztására való törekvésként könyveltek el) semlege-
sítsék, a háború alatti szövetségeseiket és a veszteseket kisebbségvédelmi jogsza-
bályok elfogadására és a jogvédelem belső, állami mechanizmusainak kiépítésére
kötelezték (Eiler 1997).1

A Csehszlovák Köztársaság megalakulásától kezdve szembesült a belpolitikáját
meghatározó belső etnikai feszültséggócokkal. A többségi (hatalmat birtokló, hatal-
mon lévő) és kisebbségi (hatalmon kívüli) társadalmak szembenállása tartósan
konzerválódott.2 A korszak válsághelyzetei (nemzetközi konfliktusok) és a kisebbsé-
gek erőteljes érdekérvényesítési programjai újra és újra felvetették, vagy kiélezet-
tebb formában jelenítették meg a „csehszlovák nemzet" államában jelentkező nem-
zetiségi problémákat, felhívták a figyelmet az elégtelen törvényi garanciákra, a gya-
korlati hiányosságokra, vagy éppen a hatályos rendeletek, határozatok ellentmondá-
sosságára. A cseh politikai elit által hangoztatott demokratizmus, jogyegyenlőség
és a nemzetiségi jogok3 betartása a gyakorlatban kevés eredményt hozott. Az asszi-
milációs politika nemzetállami rendszert próbált megalapozni a nemzeti kizárólagos-
ság jegyében (Popély 1999, 16-17, 19-20, 24).

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 29

Kisebbségi gazdasági joghiátus

A csehszlovák kisebbségvédelmi szerződés explicite nem tért ki a gazdasági jogok
garanciáira, de olyan elemeket tartalmazott (még ha töredékesen is), amelyek az
érdekvédelem hivatkozási alapját erősíthették. Az 1920-ban elfogadott alkotmány-
ba is beépültek, így a magyar kisebbség joggal számíthatott volna arra, hogy ezek
konkrét, a méltányosságot szem előtt tartó kormányzati lépésekben meg is való-
sulnak.4 Az alkotmánylevél nemcsak a vagyoni és kereseti szabadságot, Ml. a ma-
gántulajdon tiszteletét garantálta (5. fejezet 108. és 109. §), hanem a munka- és
foglalkoztatási csoportok egyesülési jogát is (5. fejezet 114. §, 1. bekezdés). A gaz-
dasági jogköröket érintő kisebbségvédelmi tételek (tehát a 7., 8. és 9. cikkek) a 6.
fejezet 128. §-ának 2. bekezdésébe, valamint a 130. és 132. §-ba épültek be (vö.
Sbírka... 1920, 265-267.).5

Az államhatalom azonban a politikai uralom elosztását és a gazdasági javak, erő-
források felosztását (pl. a földreform során, az ipari és mezőgazdasági üzemek,
vagy a bankok nacionalizálásakor), azaz a kisebbségek gazdasági alapjainak a gyen-
gítését, egyszerre tekintette nemzeti és etatista feladatnak, ezért az ellenzéki ma-
gyar politikai pártok a gazdasági sérelmeket igyekeztek adekvát tényanyaggal alátá-
masztani és a Népszövetséghez eljuttatni. Érveik az állampolgári, nyelvhasználati
és kulturális jogsérelmeket egészítették ki.

Az 1920-as évek első felében (1921, 1923, 1924) született anyagok főleg a
földreformmal foglalkoztak. A vonatkozó beadványok közül az elsőt nem a pártok,
hanem Magyarország nyújtotta be a „magyar földbirtok tönkretétele" miatt, és a tör-
vények felfüggesztését követelte. 1923-ban a szlovákiai és a kárpátaljai kisebbsé-
gekről szóló jelentés, amely immár pártbeadványként született, a kisebbségek gaz-
dasági helyzetét és az agrárreform lefolyását taglalta. A rá egy évre benyújtott petí-
ció megint a födreformra fordított figyelmet (Baranyai 1934, 261, 272-275).6 A
Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga7 1923. évi beszámolója is részletesen
kitért a csehszlovák gazdaságpolitika bírálatára, az egyes sérelmekre. Többek kö-
zött a birtokelkobzásokra, a gazdálkodás bizonytalanságaira, a telepítésekre, a szö-
vetkezetek és a gazdasági egyesületek helyzetére, a káros gabonabeszolgáltatási
kötelezettségre, az ágazatok (ipar és kereskedelem, pénzügy) válságos helyzetére,
az „erőszakos" hitelpolitikára, a hadikölcsön és a koronajáradék-probléma megol-
datlanságára (A Csehszlovákiai... 1923, 13-16).8

A kisebbségvédelmi rendelkezések közül gyakorlatilag hiányoztak a gazdasági-
vagyoni státus konkrét jogszabályai. Az állampolgári jogegyenlőség biztosítása ön-
magában nem volt elég, hiszen a többség gazdasági erőfölénye ellen ez nem tudott
védelmet nyújtani. A kisebbség részéről ezért jogos követelés volt, hogy „a kulturá-
lis és gazdasági élet minden vonatkozásában számarányuknak és szükségleteiknek
arányában valóban érvényesüljenek és szerzett jogaikat megtarthassák" (Egyed
1922, 197). A masaryki demokrácia ugyan társadalmi téren kohéziót, nemzetiségi
tekintetben érdekközeledést hirdetett, de a pragmatikus elveket kitűző prágai cent-
ralizmus mindezek ellenkezőjéről szólt. Tarján Ödön9 az ellenzéki pártok gazdaság-
politikai elképzeléseinek kidolgozója, alig több mint két évtized tapasztalatát mér-
legre téve - a döntések racionalitását kiemelve - így fogalmazott: „Nem véletlensé-
gekről, nem egyes, talán tévedésen, a viszonyok félreismerésén alapuló kormány-

30 Gaucsík István

zati intézkedésről van szó, hanem egy minden részletében átgondolt, céltudatos
kormányzati politikának a kisebbségi élet minden fázisában megnyilatkozó követ-
kezményeiről" (Tarján 1930, 74). 10 A csehszlovákiai magyarság így egyszerre szo-
rult ki a politikai és a gazdasági hatalomból, sorsa távoli és képviselete nélküli dön-
téshozó központoktól vált függővé. A belső törvényhozás zsákutcái és az állami
„igazságosság" hiánya miatt érzett kiszolgáltatottságon, a nemzetközi erőviszonyok
átalakulása esetleg csak enyhíthetett. Elvileg a gazdasági alapozás megszilárdítá-
sa, a részleges feladatok megoldásának ösztönző ereje a kulturális felépítményt, így
az önmegtartást is erősíthette.11

Ebben az időszakban, amelyre éppen az erőteljes állami beavatkozás volt jellem-
ző, a kortársak gazdaság és politika szoros összefonódását tapasztalták. A gazda-
sági döntéseknél a politikum jelentős szerepeket vállalt, befolyásoló funkciói meg-
nőttek (pártérdekek, érdekcsoportok). A két szféra egymástól való függését a tár-
sadalmi rendszer és a gazdaságpolitika egymáshoz való viszonya szabta meg (Da-
rái é.n.).12 A kisebbségi gazdasági érdekvédelem tervei, elképzelései, többé vagy ke-
vésbé megalapozott koncepciói ebben a keretrendszerben igyekeztek a szlovákiai
magyarság „alárendelt gazdasági szereplő" helyzetén változtatni. A szakértelmiség
körében keletkezett „kisebbségi gazdaságpolitika" vagy „öncélúság" fogalmak moz-
gósító jelszavakként is funkcionáltak, de az elméleti okfejtések, elemzések a gaz-
dasági „önszerveződés" esetében nagyon fontos szerepet játszottak, játszattak. A
gazdasági élet kihívásaira a konkrét válaszokat az egyes területek (állami gazdasá-
gon belüli!) szakmai intézményei, testületei, társulásai, egyesületei, és az ellenzéki
pártpolitika szakosztályai, szervezetei adhatták meg.

A csehszlovák gazdaságpolitika hatásai13

Az új ország „öröksége" az egykori birodalom területének kb. 21%-át, lakosságának
25%-át jelentette. A csehszlovák állam területe jelentős gazdasági potenciállal gaz-
dagodott, hiszen hozzá került a Monarchia háború előtti ipari kapacitásának kb.
60%-a. Ebből Csehország 70-75%-ot, Szlovákia nem egész 20%-ot képviselt (Prúcha
1974, 78, 84).14 Az ipari-agrár jellegű országban a két világháború közötti fejlődés
a cseh-morva-sziléziai területek gazdasági bázisára támaszkodott.15

A felső-magyarországi terület 1918 előtt sem társadalmi-kulturális, sem közgaz-
dasági tekintetben nem élt önálló életet, a történelmi Magyarország gazdaságának
szerves részét képezte. A 20. század eleji felzárkózási folyamat részeként jelentke-
ző modernizáció eltérő foka és mértéke különösen a kistáji jellegzetességű felvidé-
ki régióban mutatkozott meg. Négy olyan régiókezdemény alakult ki, amelyek fejlett-
ségi szintjei között nagy különbségek voltak. A nyugat-magyarországi terület vezető
„modernizációs ékébe" tartozott Pozsony és Komárom megye, amelyek a kedvező
közlekedési és szállítási feltételeket kihasználva, aránylag erős városközpontokat
és még járási szinten is sokrétű alközpontokat alakítottak ki. A középső felvidéki
rész (Túróc, Liptó, Szepes, Gömör-Kishont, Abaúj-Torna megyék) viszonylag magas
iparosodottságát a regionális szinten jelentkező kiegyenlítetlen folyamatok fékez-
ték. Ettől a két, országosan is fejlettebb régiótól a Felvidék nyugati részének várme-
gyéi (Nyitra, Bars, Hont, Nógrád és Zólyom) élesen elkülönültek, csak közepesen
modernizálódtak (alacsony urbanizáció, a régióközpontok hiánya stb.). Az Észak-

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 31

kelet Felvidéket és Kárpátalját pedig több hátrányos tényező összejátszása (kedve-
zőtlen természeti adottságok, fejletlen gazdasági háttér stb.) hátráltatta, a lemara-
dás jellemezte (a problémakörre lásd Beluszky 2002, 9-30).

Szlovákia - amely politikai fogalomként a 18. század végétől bukkant fel -, mint
politikailag és gazdaságilag „világosan meghatározott egység" Csehszlovákia kere-
tén belül született meg. Különálló entitását a nemzetközileg rögzített határok alakí-
tották ki (Lipták 1994, 77-78).16 A nyugati és keleti országrészek közötti gazdasá-
gi különbségek kiegyenlítését, a korábban eltérő fejlődési utakat bejáró területek in-
tegrálását - az egységes gazdasági rendszer kialakításának céljával - az állami gaz-
daságpolitika a köztársaság fennállásáig nem tudta megoldani. Az új államszerke-
zetbe, illetve az új nemzetgazdaságba való betagolódásuk során jelentkező problé-
mák kezelése elhúzódott. Szlovákia és Kárpátalja szerényebb pozíciókkal rendelke-
zett, agrárjellege miatt alárendelt, specifikus helyzetbe került.

A cseh gazdasági elit, amely a hadigazdálkodás haszonélvezője volt, a csehszlo-
vák gazdaságpolitika minőségét döntően meghatározta. A gazdaságpolitikai irányvo-
nal két évtized alatt nem kötődött konkrét koncepciókhoz, hanem a cselekvések a
pragmatikus érdekek érvényesítésén és a kompromisszumok vonalán haladtak. A
kezdeti években - a közép-kelet-európai gazdasági dezintegráció közepette - egy-
szerre jelentkezett a politikai motivációk elsőbbsége (a gazdasági problémák keze-
lése előtt), és a kötött, állami ellenőrzés és felügyelet fenntartása (Lacina 1990,
65-66; uő. 2000, 202; az államfordulat alatti cseh elképzelésekre és intézkedé-
sekre uő. 1984, 668-692; a gazdaságpolitikai célkitűzések nemzetgazdaságot for-
máló hatásaira lásd továbbá Teichová 1988, 62-68; Halion 1995, 46-47).

A kormányzati politika részét képező, kül- és belföldi színterű gazdaságpolitikát
kétfajta törekvés jellemezte: az önálló cseh és (kisebb részben) szlovák irányítású
nemzetgazdaság megteremtésének igyekezete, valamint a nemzetközi munkameg-
osztásba való bekapcsolódás eléréséhez a stabilitás feltételeinek kialakítása. A kül-
föld felé ezeket (kereskedelmi kapcsolatok felvétele és kiépítése a nyugat-európai
országokkal) azok az állami lépések próbálták megszilárdítani, amelyek az önálló
vámterület kialakítását, a pénzelkülönítés és a pénzreform lebonyolítását vállalták
fel. Belföldön a gazdaság irányító-adminisztrációs rendszerét (minisztériumok, al-
sóbb szintű testületek, pénzügyigazgatóságok, mezőgazdasági tanácsok, ipari és
kereskedelmi kamarák stb.) kellett megalapozni, illetőleg a volt osztrák és magyar
szervezeteket kellett átalakítani. Fontos szerepet kaptak „az államon kívüli" ipari,
mezőgazdasági és pénzügyi érdekszervezetek, kartellek17, amelyek tevékenységük-
kel ténylegesen (konkurenciafeltételek rögzítésével; támogatások, termelési kvóták
és tarifák meghatározásával) megszabták, vagy közvetett módon (ajánlások, kritika)
befolyásolták a gazdaságpolitika irányát. A pénzügyi politika végig meghatározó súly-
lyal bírt nemcsak az ipari és a mezőgazdasági termelésben, a kereskedelem és a
kivitel szabályozásában, hanem az olyan gazdaságpolitikai szerepvállalásokban is,
amelyek a tőkeviszonyokat és a tulajdonosi státusokat érintette, így a nosztrifikálás
és a repatriálás vagy például a földreform terén.18

Szlovákia viszonylatában a cseh központosító politika rövid időn belül (1919 és
1920 folyamán) felszámolta a „különutas" szlovák kezdeményezéseket. A korláto-
zott jogkörök meghatározásával közvetítő-informáló szerepüket erősítette, tanács-
adó-végrehajtó kompetenciáikat leszűkítette vagy megszüntette. Ennek következte-

32 Gaucsík István

ben nem alakult ki a szlovákiai gazdaság fejlesztésével, az egységesítés problémá-
ival foglalkozó autonóm szlovákiai szervek hálózata (Fabricius 1990, 46-56).19

A két világháború között artikulálódó, Szlovákia gazdasági jellegét meghatározni
kívánó agrár- és iparkoncepciók így gyenge szervezeti támogatást kaphattak. A me-
zőgazdaság prioritását képviselő, és az agrárpárt támogatását élvező irányzat Szlo-
vákiát az ország „éléskamrájává" kívánta alakítani. A gazdaságpolitika ezt az önel-
látásra való berendezkedéssel (védővámok) és fejlesztéssel biztosíthatta volna. A
cseh tartományok élelmiszertartaléka tehát itt helyezkedett volna el, de az 1920-
as évek végére nyivánvaló lett, hogy erre a szlovákiai mezőgazdaság alacsonyabb
fokú technikai-termelési színvonala miatt képtelen. Az 1930-as évek közepétől je-
lentkező reagrarizációs elmélet ismét a mezőgazdaságra fektette a hangsúlyt. Az
ipari fejlesztés hívei a szlovákiai iparágaknak a csehországiakkal azonos feltétele-
ket követeltek. Ez nemcsak a gazdasági egység megszilárdítását, hanem az újraipa-
rosítást is jelentette. Ennek alapját a közlekedéspolitika átértékelésében, a hitel-
és adókedvezmények biztosításában, valamint az állami megrendelések célirányú-
ságában határozták meg. Elutasították a cseh vádakat, hogy a szlovák ipar nem ter-
mészetes fejlődés útján, hanem mesterséges módon lett kialakítva. Németország
nagyhatalmi ambícióinak 1933 utáni növekedésével az ipar térbeli elhelyezkedésé-
nek újragondolása biztonságpolitikai kérdésként is jelentkezett (fegyvergyártás,
stratégiai üzemek). Ez kedvezőbb helyzetbe hozta Szlovákiát, de az ipari körök az ál-
lami gyáralapításokhoz óvatosan viszonyultak. Az ipari koncepció egyedi törvényi tá-
mogatással és állami dotációkkal számolt. Az itteni iparegyesület - szemben a
csehországival - nem élvezett párttámogatást, egységes fellépését pedig a szerte-
ágazó érdekek is akadályozták (Johnson 1985, 73-75; Fabricius 1990, 62-70,
80-96).20

Húsz év gazdasági fejlődését alapvetően meghatározta a nyíltan deklarált nem-
zeti célok gazdasági téren való megvalósítása (egységes gazdaság, a csehországi
és a szlovákiai területek integrálása) és a hatalmi-politikai dominancia megszerzé-
se (gazdasági harc a német és a magyar burzsoázia ellen). A kisebbségek szem-
pontjából a gazdaságpolitika fő jellemzőivé, a Csehország-központú centralizmus és
a negatív beavatkozások (deflációs pénzügyi politika, a hátrányos szlovákiai vasúti
tarifák, az állami megrendelések minimális volta stb.) váltak.21

A nemzetgazdasági munkák egy része Szlovákia háború előtti gazdasági poten-
ciáljának, valamint háború utáni válságos helyzetének is teret szentelt. A nemzeti
vagyonból való részesedés arányára több számítás, és ellentmondó vélemény szü-
letett, ezek az általános jólét viszonylagos növekedését, vagy éppen az elszegénye-
dést próbálták bizonyítani.22 A szlovák szerzők - a kooperáció szellemében - a cseh
gazdaságpolitika hiányosságaira és a megoldási módokra hívták fel a figyelmet. A
Karvas-féle23, egyszerre regionalista és összállami elemzés tárta fel a legapróléko-
sabban a hatalomváltás előtti előzményeket, a csehországi, illetve a magyarorszá-
gi fejlődésvonalakat és a politikai átrendeződés következtében megváltozott gazda-
sági alapfeltételeket. Szerinte a csehszlovák gazdaság 1918 után csak formális,
nem pedig funkcionális egységet tudott kialakítani, hiszen eltérő történeti fejlődés
útján létrejött, különböző struktúrák (közigazgatási egységek, gazdasági szerveze-
tek) találkoztak. Ezekkel a korábbi fejlődésvonalakkal - amelyet a cseh gazdasági
elit figyelmen kívül hagyott - még az 1930-as években is számolni kellett, mert az

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 33

aránytalanságokat ezek is előidézték. Az államrendszer megváltozásával mind a
cseh, mind a szlovák gazdasági rendszer átalakult, amelyet a nemzetközi munka-
megosztásra adott válaszként lehetett elkönyvelni. A bekövetkezett változásokat,
amelyek az ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltatások válságos helyzetét okozták,
strukturálisaknak tekintette, és a helytelen gazdaságpolitikai célkitűzések rovására
írta (Karvas 1933, 3-20).24

A magyarországi szerzők a cseh gazdaságirányítás destruktív, leépítő jellegére
(az iparrombolás25 vádja), a cseh nemzeti érdekeket szolgáló törekvésekre helyez-
ték a hangsúlyt, emellett kiemelték a volt felvidéki területek vonatkozásában a du-
alizmuskori magyar gazdaságfejlesztő politika szerepét, amely kedvező törvényi hát-
tér biztosításával és állami segélyekkel támogatta az ipar fejlődését (Kardos-Artner
1935, 864-878).26

Az ellenzéki alapállású szlovákiai magyar politika részéről a csehszlovák gazda-
ságpolitika legteljesebb és legkoncepciozusabb kritikája Tarján Ödön nevéhez fűző-
dik. Az 1920-as évek első felében Csehszlovákia gazdasági válságának egyik okát
a kül- és belpolitikai kísérletezés negatív hatásaiban látta. Az egyoldalú nyugat-eu-
rópai kereskedelempolitikai irányultság, a Duna-medencén belüli gazdasági együtt-
működés hiánya az utódállamok közötti kapcsolatok háttérbe szorulását eredmé-
nyezte. Ez az exportlehetőségeket és a külforgalmat csökkentette. Belföldön az el-
húzódó ipari válság, a defláció következtében a lakosság vásárlóerejének csökke-
nése nagy károkat okozott. A cseh központosító program a szlovákiai ipar helyzetét
egyáltalán nem vette figyelembe. A vasúti tarifák, a közszállítások, az adóterhek és
a mesterségesen drágított hitel által előidézett súlyos körülmények tartósakká vál-
tak. Ezek megváltoztatásának lehetőségét a szlovákiai politikai erők egységes fellé-
pésében, együttműködésében jelölte meg (Prágai Magyar Hírlap 1924. január 23.;
Prágai Magyar Hírlap 1924. január 24.).27 A szövetkezett ellenzéki pártok közös bi-
zottságának 1924. február 9-i ótátrafüredi ülésén elhangzott beszéde, amelyben a
kormány pénzügyi és gazdasági lépéseit bírálta, azokat az elemeket tartalmazta,
amelyekre a szövetkezett ellenzéki pártok ugyanabban az évben elfogadott határo-
zati javaslata támaszkodott. A költségvetés tételes kritikájával (halmozott államház-
tartási deficit, az adóterhek növelése) a rossz állami gazdálkodást jellemezte. Rész-
letesen foglalkozott a lakosságot és a gazdasági szervezeteket hátrányosan érintő
adófajtákkal (tőkekamatadó, vagyondézsma), valamint a politikailag motivált külke-
reskedelem kudarcaival (Prágai Magyar Hírlap 1924. február 10.; Prágai Magyar Hír-
lap 1924. február 12.).28

Tizenegy év kisebbségi tapasztalatait - a politikai programadás üzenetével - Tar-
ján 1930-ban összegezte. Koncepciója országos és kisebbségi szinten vette szám-
ba a sérelmeket. Elemzésében a szlovákiai magyarságot társadalmi (az állampolgár-
ság kérdése, arányos képviselet hiánya a közigazgatásban), kulturális (oktatásügyi
gondok, hiányos iskolatípusok, csökkenő tanulólétszám, elégtelen tanerő, papok
helyzete, színházi élet sorvadása) és gazdasági téren (a magántulajdont sértő túl-
zott állami beavatkozás, a „gúzsbakötő" 1924. évi banktörvények, a földreform kö-
vetkezményei) érte diszkrimináció. Érvrendszerének másik csoportját az őslakossá-
got „egyformán" sújtó intézkedések alkották (Tarján 1930, 13-22, 23-46,
53-71).29

34 Gaucsík István

A nyugati és a keleti országrészek társadalmi és gazdasági integrációját meghir-
dető prágai kormányzatok egyoldalú lépései a politikai erőfölényre támaszkodtak. A
döntéseket hozó személyek és az őket befolyásoló érdekcsoportok a kisebbségek
tekintetében az egyeztetésektől, a korrekcióktól vagy a kompromisszumoktól elzár-
kóztak. A szlovákiai magyarság ezt a helyzetet úgy érzékelte, hogy a csehszlovák
gazdaságpolitika belső gyarmatosítást30 folytat, amely kisebbségi léthelyzetét társa-
dalmi, kulturális és gazdasági síkon támadja, emellett versenyképessége csökkené-
sének előidézője és lehetőségeinek korlátozója lett. A kisebbségi közösség szem-
pontjából ezek a hatások a tájegységekre szerveződött hagyománytudatot gyengítet-
ték, a regionális egyenlőtlenségeket felerősítették és konzerválták (főleg a perifé-
riahelyzetbe került, határmenti vidékeken). A többségi nemzet a hatalom összpon-
tosításával, a gazdasági befolyás érvényesítésével, a „helyi akaratok" döntésekből
való kizárásával politikai hegemóniáját és gazdasági monopóliumát akarta bebizto-
sítani. Az állami integráció így nyíltan vagy burkoltan asszimilációs törekvésekkel, a
kisebbségi népcsoportok és a hátrányos helyzetű területek formális egyenjogúsítá-
sával is ötvöződhetett. A magyarság ezzel a konszolidáló politikával szemben a kol-
lektív védekezés hol erősödő, hol gyengülő, szervezett vagy kevésbé szervezett for-
máiban találta meg az ellenszert. Ezeket az „eszközöket" a közösségi identitás ala-
kításának programjai (vállalt kisebbségi lét; a kultúra, az oktatás és a közművelő-
dés bázisainak erősítése), a területi-tájegységi szintű, regionalizmust felvállaló tár-
sadalmi, kulturális, egyházi szerveződések (egyletek, körök, társulások) és gazda-
sági szervezetek (gazdasági egyesületek, ipartársulatok, pénzintézetek, szövetkeze-
tek), valamint a jogi-politikai érdekérvényesítés struktúrái (pártok, mozgalmak) al-
kották (A. Gergely 1997, 26-28).31

A fentiekben csak főbb vonalaiban (külön hangsúlyt fektetve a korabeli források-
ra), elsősorban a kisebbségi gravámenek oldaláról vázoltam a csehszlovák gazda-
ságpolitika mozgatórugóit és következményeinek interpretációit. Azonban keveset
vagy alig tudunk a magyarlakta területeken lezajló, 1918-1938 közötti régiófejlesz-
tésről. Ebből a szemszögből vizsgálva a kérdést, feltáratlanok azok az infrastruktú-
rafejlesztő, felzárkóztató célzatú, központi fontosságú innovációk, pénzügyi befekte-
tések (és működési mechanizmusaik, intézményi hátterük), amelyek pl. a villamos-
energia-ellátást, a közlekedést és az úthálózatot, a távközlést vagy a postát moder-
nizálták. Érdekes problémaként merül fel a települések, városok fejlődésében oly
fontos szerepet játszó közigazgatási (közhivatalok, intézmények), gazdasági-pénz-
ügyi (bankok, szövetkezetek), kereskedelmi-szolgáltató (kisipari üzemek-műhelyek,
vállalkozások, egészségügyi szolgáltatás) és kulturális (színjátszás, iskolák, helyi
sajtó, egyházak) szerepkörök32 vizsgálata is. Egyszerűen fogalmazva a kérdést:
Csehszlovákia gazdaságpolitikájának voltak-e a szlovákiai magyarság szempontjá-
ból „pozitív eredményei"?

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 35

Melléklet

1. táblázat. A mezőgazdasági szövetkezetek nemzetiségek szerinti megoszlása
1931-ben

A mez* g. szöv. fajtái

Történelmi tartományok

Szlovákia és Kárpátalja

cseh

német

lengyel
és vegyes

szlovák

rutén

német

magyar

vegyes

1. Beszerzési és eladási
szövetkezetek

               

Raktárszövetkezetek

161

54

-

16

2

-

-

-

Gazdasági beszerz* szövetkezetek

91

17

2

7

10

1

2

4

Összesen

252

71

2

23

12

1

2

4

2. a) Termel*szövetkezetek*

               

Tej szövetkezetek

219

187

-

39

7

1

7

4

Szövetkezeti szeszt* zdék

283

32

-

93

-

5

8

-

Malom- és süt* szövetkezetek

44

27

-

4

-

-

-

-

Gyümölcs- és zöldségfeldolgozó,
ill. értékesít*szövetkezetek

21

13

16

5

2

Cikóriafeldolgozó szövetkezetek

32

-

-

-

-

-

-

-

Lentermel* szövetkezetek

15

12

-

-

-

-

-

1

Szövetkezeti keményít* gyárak

10

1

-

-

-

-

-

-

Allattenyészt* szövetkezetek

57

46

-

92

2

1

27

3

Egyéb szövetkezetek

53

12

-

14

2

-

4

1

2. b) Termel*szövetkezetek

               

Mez*gazd., béri* és telepít* •
szövetkezetek

169

32

15

1

1

4

1

Összesen

903

362

-

273

17

8

50

12

3. Egyéb szövetkezetek

               

Gépszövetkezetek

173

26

-

7

-

-

-

-

Villamossági szövetkezetek

1523

541

7

6

-

-

-

-

Legel* szövetkezetek

67

28

1

1

1

-

-

-

Erd* szövetkezetek

99

1

-

19

1

-

3

1

Egyéb szövetkezetek

13

2

-

2

-

-

-

-

Összesen

1 875

598

8

35

2

-

3

1

* a tagok terményeinek feldolgozására

2. táblázat. A hitelszövetkezetek nemzetiségek szerinti megoszlása 1931-ben

A hitelszövetkezetek
fajtái

Történelmi tartományok

Szlovákia és Kárpátalja

cseh

német

lengyel és
vegyes

szlovák

rutén

német

magyar

vegyes

Raiffeisen-féle

3 079

1 178

70

-

-

-

-

-

Schultze-Delitzsch-féle

1 279

308

5

-

-

-

-

-

Ipari

461

359

-

66

-

-

1

4

„Magyar típusúak"

-

-

-

671

93

55

212

129

Összesen

4 717

1588

75

737

93

55

213

133

3. táblázat. Az ipari szövetkezetek nemzetiségek szerinti megoszlása 1931-ben

Az ipari szövetkezetek
fajtái

Történelmi tartományok

Szlovákia és Kárpátalja

cseh

német

lengyel és
vegyes

szlovák

rutén

német

magyar

vegyes

Beszerzési és eladási
szövetkezet

227

124

-

20

2

7

Termel* szövetkezet

656

81

-

54

14

5

11

11

Egyéb szövetkezet

107

27

6

15

2

-

-

-

Összesen

990

232

6

89

16

5

13

19

36

Gaucsík István

4. táblázat. Egyéb szövetkezetek nemzetiségi megoszlása 1931-ben

A szövetkezetek fajtái

Történelmi tartományok

Szlovákia és Kárpátalja

cseh

német

lengyel és
vegyes

szlovák

rutén

német

magyar

vegyes

Fogyasztási
szövetkezetek

531

256

17

557

63

22

293

79

Épít- - és
lakásszövetkezetek

1 208

203

13

179

4

4

3

12

Takarékszövetkezetek

3

-

1

-

-

-

-

-

Egyéb szövetkezetek

54

32

-

14

1

-

-

-

Összesen

1796

491

31

750

68

26

296

91

Forrás: Rados 1932, 769.

Felhasznált irodalom

A csehszlovák történelem kistükre 1932. Mukacevo-Munkács, 133-134. p.

A Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga Memoranduma a Népszövetséghez 1923. Bu-
dapest.

A felvidéki magyarság húsz éve 1918-1938 1938. Budapest, 83. p.

A. Gergely András 1997. Kisebbség, etnikum, regionalizmus. Budapest, MTA Politikai Tudo-
mányok Intézete, 26-28. p.

Angyal Béla 2002. Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar párt-
politika történetéből 1918-1938. Galánta-Dunaszerdahely, Fórum Intézet-Lilium
Aurum, 31. p.

Arató Endre 1977. Tanulmányok a szlovákiai magyarok történetéből 1918-1975. Budapest,
Magvető, 81-82., 97-100. p.

Baranyai Zoltán 1934. A kisebbségi jogok védelmének kézikönyve. Bratislava-Pozsony,
33-34. p.

Beluszky Pál 1998. A Felvidék városhálózata a 20. század elején. In Frisnyák Sándor (szerk.):
A Felvidék történeti földrajza. A Nyíregyházán 1998. április 1-3-án megtartott tu-
dományos konferencia előadásai. Nyíregyháza, MTA SZSZB Megyei Tudományos
Testülete, 449. p.

Beluszky Pál 2002. A modernizáció területi differenciái a századelő Magyarországán. In
„...ahol a határ elválaszt." Trianon és következményei a Kárpát-medencében.
Balassagyarmat-Várpalota, 9-30. p.

Berecz Kálmán 1937. A kisebbségi kérdés mai állása. In Kisebbségi problémák. A Lévai Já-
rási Közművelődési Testület 1936-37. évi előadássorozatából. Levice, 14. p.

Berend T. Iván-Ránki György 1987. Európa gazdasága a 19. században 1780-1914. Buda-
pest, Magvető Kiadó, 370-376., 399-411. 413. p.

Darái Lajos Mihály é. n. A politikai szociológia főbb kérdései. Szabadpart, 6. sz.
www.kodolanyi.hu/szabadpart/default.htm

Egyed István 1922. Az elszakított magyarság gazdasági védelme. Békejog és Békegazdaság,
1922. április-május, 7-8. füzet, 196., 197. p.

Eiler Ferenc 1997. A két világháború közötti nemzetközi kisebbségvédelem rendszere. Pro
Minoritate, 1997/3-4, http://www.mtaki.hu/eilerketvilhab.doc

Fabricius, Miroslav 1986. Hospodárske problémy Slovenska v povojnovom období
1918-1920. Ekonomicky casopis, 1986/11, 1007-1008. p.

Fabricius, Miroslav 1990. Vyvoj názorov na postavenie Slovenska v predmníchovskej repub-
like. Bratislava, 46-56. p.

Faltus, Jozef 1961. Nostrifikácia po I. svetovej vojne ako dölezity nástroj upevnenia ceského
financného kapitálu. Politická ekonomie, 1961/1, 28-37. p.

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 37

Faltus, Jozef - Prúcha, Václav 1969. Prehíad hospodárskeho vyvoja na Slovensku v rokoch
1918-1945. Bratislava, 9-18. p.

Fric, Milán 1932. Neuteseny hospodársky vyvoj na Slovensku a Podkarpatskej Rusi.
Bratislava, 17-18. p.

Galántai József 1989. Trianon és a kisebbségvédelem. Budapest, Mecénás, 35., 89-91. p.

Gaucsík István 2002/2003. Gazdaság és hitelszervezet - a szlovákiai magyar bankhelyzet
(1918-1923). 1-2. rész. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2002/3, 73-96.
p., 2003/1., 65-78. p.

Gaucsík István 2004. A nosztrifikáció és a pénzügyi kérdések rendezése a csehszlovák-ma-
gyar gazdasági tárgyalások tükrében (1920-1930). In Válogatott tanulmányok
Szlovákia gazdaságtörténetéhez. Komárom, Pont Kutatóintézet, 41-70. p.

Gyurgyík László 1999. Changes in the Demographic, Settlement, and Social Structure ofthe
Hungárián Minority in (Czecho-)Slovakia between 1918-1938. Különlenyomat a
Teleki László Alapítvány kiadásában. No. 13, Budapest, 38. p.

Halász Albert 1927. Felsőmagyarország lakosságának munkával való ellátása a magyar és a
cseh uralom alatt. Budapest, 4. p.

Halion, Ludovít 1995. Industrializácia Slovenska 1918-1938. Rozvoj alebo úpadok?
Bratislava, Veda, 43., 46-47. p.

Halmosy Dénes 1983. Nemzetközi szerződések 1918-1945. A két világháború közötti kor-
szak és a második világháború legfontosabb külpolitikai szerződései. Budapest,
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 89-93. p.

Hangéi László (szerk.) 1940. Mit élt át a Felvidék? Budapest, 79-93. p.

Jócsik Lajos 1934. Az ipari termelés változásai Szlovenszkón. Korunk, 1934/12, 890-899. p.

Jócsik Lajos 1940. Idegen igában. Húsz év cseh uralom alatt. Budapest, 33., 36-40. p.

Jócsik Lajos 1944. A Közép-Dunamedence közgazdasága. Budapest, Magyar Élet, 1944,
289-291. p.

Johnson, Owen 1985. Slovakia 1918-1938. Education and the making ofa nation. New York,
72. p.

Kardos Béla 1933. Bányászat és kohóipar Szlovákiában és Ruténiában 1911-1931. Magyar
Statisztikai Szemle, 1933/1, 23-25. p.

Kardos Béla-Artner L. László 1935. A Felvidék ipari népességének alakulása a háború előtt
és után. Magyar Statisztikai Szemle, 1935/10, 864-878. p.

Karvas, Imrich 1933. Sjednocení vyrobnych podmínek v zemích ceskych a na Slovensku.
Praha, 3-20. p.

Kovác, Dusán (ed.) Krónika Slovenska. 2. zvázok. Praha, 180. p.

Lacina, Vlastislav 1984. Hospodárska politika ceské burzoázie a vznik Ceskoslovenské
republiky. Ceskoslovensky casopis historicky, 1984/5, 668-692. p.

Lacina, Vlastislav 1990. Formování ceskoslovenské ekonomiky 1918-1923. Praha, Acade-
mia, 11-56. p.

Lacina, Vlastislav 1990. Úloha hospodárské politiky pri vytvárení nővé ceskoslovenské
ekonomiky (1918-1923). In Politicky systém a státní politika v prvních letech
Ceskoslovenské republiky (1918-1923). Praha, Historicky ústav ŐSAV, 65-66. p.

Lacina, Vlastislav 2000. Zlatá léta ceskoslovenského hospodárství (1918-1929). Praha,
Historicky ústav AV ŐR, 202., 210. p

Lacina, Vlastislav - Slezák, Lubomír 1994. Státní hospodárska politika v ekonomickém vyvo-
ji prvníCSR. Praha, Historicky ústav AV ŐR.

Lipták, Lubomír 1994. Szlovákia geopolitikai helyzete 1918 és 1938 között. In Szlovákok az euró-
pai történelemben. Budapest, Közép-európai Intézet-Teleki László Alapítvány, 77-78. p.

Loisch János (szerk.) 1926. A Szepesség: Emlékkönyv a „Szepesi Egyesületek Budapesten"
fennállásának 50. évfordulójára. Budapest, 187-202. p.

Ludwig Aurél 1937. A magyarság gyakorlati feladatai. In Kisebbségi problémák. A Lévai Járá-
si Közművelődési Testület 1936-37. évi előadássorozatából. Levice, 124-125. p.

38 Gaucsík István

Magyar Diákszemle, 1930. június-szeptember, 3-4. sz., 64. p.

Magyar Kisebbség, 1925. április 15., 8. sz., 307-310. p.

Magyar Kisebbség, 1925. április 15., 8. sz., 311. p.

Magyar Kisebbség, 1926. december 1., 23. sz., 887. p.

Magyar Statisztikai Szemle, 1923/7-8., 291., 300-301. p.

Masaryk, Tomás Garrigue 1991. Demokrácia, nemzetiség. Gondolatok a kisebbségi kérdés-
ről és az antiszemitizmusról. Budapest-Pozsony, 129-130., 158. p.

Mészáros Hugó 1936. Národny majetok Slovenska. Bratislava, 52., 60. p.

Palotás Emil 2003. Kelet-Európa története a 20. század első felében. Budapest, Osiris,
265-270. p.

Pénzügyi Szemle, 1919. november 5., 1. sz., 1. p.

Polnisch Artúr 1925. A Szepesség termelési tényezői. Levoca-Lőcse, 37-83. p.

Polyánszky Zoltán 1939. A felvidéki magyarság gazdasági helyzete. In Csatár István-Ölvedi
János (szerk.): A visszatért Felvidék adattára. Budapest, 151-166. p.

Popély Gyula 1995. Ellenszélben. A felvidéki magyar kisebbség első évei a Csehszlovák Köz-
társaságban (1918-1925). Pozsony, Kalligram, 44-47. p.

Popély Gyula 1999. Keleti Svájc? Csehszlovákia magyarságpolitikája 1918-1938. In Bárdi
Nándor (szerk.): Források és stratégiák. A II. összehasonlító magyar kisebbségtör-
téneti szimpózium előadásai. Székelyudvarhely, 1997. augusztus 21-22. Csíksze-
reda, Pro-Print Könyvkiadó, 16-17., 19-20., 24. p.

Prágai Magyar Hírlap, V$>11. augusztus 29., 73. sz., 3. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1923. május 6., 103. sz., 3-4. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1923. február 20., 40. sz., 5. p

Prágai Magyar Hírlap, 1923. február 24., 44. sz., 2-3. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1923. január 10., 6. sz., 7. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1924. február 10., 34. sz., 6. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1924. február 12., 35. sz., 6-7. p

Prágai Magyar Hírlap, 1924. január 23., 19. sz., 5. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1924. január 24., 20. sz., 7. p.

Prúcha, Václav 1974. Hospodárske dejiny Ceskoslovenska v 19. a 20. storocí. Bratislava,
78., 84. p.

Sbírka zákonú a narízenístátu ceskoslovenského 1920. Praha, 65-267. p.

Slovensky biograficky slovník 1989. 3. zvázok. Martin, Matica slovenska, 46. p.

Szarka László 1998. Duna-táji dilemmák. Budapest, Ister, 132., 298-303. p.

Székely Pál 1936. Csehszlovákia nyugati és keleti része - számokban. Korunk, 1936/5,
598. p.

Tarján Ödön 1930. A magyar kisebbség osztályrésze a csehszlovák demokráciából. Különle-
nyomat a Prágai Magyar Hírlap 1930. évi 33., 35., 37., 39., 41., 43., 45. és 47.
számaiból. Prága, 7-8. p.

Tarján Ödön 1934. Der Weg der Tschechoslowakei und die ungarische Minderheit. Budapest.

Taubinger István 1939. A visszatért Felvidék mai gazdasági helyzete. In Csatár István-Ölvedi
János (szerk.): A visszatért Felvidék adattára. Budapest, 261-272. p.

Teichová, Alice 1988. Wirtschaftsgeschichte der Tschechoslowakei 1918-1980.
Wien-Köln-Graz, 62-68. p.

Vadkerty Katalin 1993. A Csehszlovák Köztársaság gazdaságtörténete (1918-1938). In
Gyurgyík és tsai (szerk.): Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből. Po-
zsony, Kalligram, 175-215. p.

Zadansky, Juraj 2001. Priemysel, domácka vyroba a trhové vztahy na Zakarpatsku v rokoch
1919-1938. Historica carpatica, 2001/31-32, 89-108. p.

Zsolt László 1932. A gyarmati és osztálykizsákmányolás Szlovenszkón. In A Sarló jegyében.
Az új arcú magyaroktól a magyar szocialistákig. A Sarló 1932-iki pozsonyi kongresz-
szusának vitaanyaga. Pozsony, 28-30. p.

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 39

Jegyzetek

1.   Az elektronikus változatot használtam (http://www.mtaki.hu/eilerketvilhab.doc). Az idé-
zetet lásd uo. Csehszlovákia függetlenségének elismeréséről és a kisebbségek védel-
méről szóló szerződés aláírására Saint-Germain en Laye-ban 1919. szeptember 10-én
került sor, 1920. július 16-án lépett hatályba (Halmosy 1983, 89-93; a szöveget közli
még Szarka 1998, 298-303; vö. Galántai 1989, 89-91; Popély 1995, 44-47).

2.   Az 1930-as adatok szerint a nemzetiségek (németek, magyarok, ukránok, zsidók, len-
gyelek, románok) aránya a többségi cseh és szlovák nemzethez viszonyítva 34,6%-ot ért
el (Galántai 1989, 35).

Az 1921-es csehszlovák népszámlálás 657 646 magyart mutatott ki, az összlakosság
5,06%-át (Gyurgyík 1999, 38).

A magyarság foglalkoztatási aránya kedvezőtlen volt. Döntő többségük (62,47%) a me-
zőgazdaságban helyezkedett el. Az iparban és a kézműiparban 16,12%, a kereskede-
lemben és a pénzügyben 6,40% dolgozott. A szabadfoglalkozásúak 10,48%-ot, az álla-
mi hivatalokban és a hadseregben dolgozók 4,53%-ot tettek ki (Angyal 2002, 31).

3.   Például Tomás Garrigue Masaryk a nemzetiségi kérdések egyediségét hangsúlyoz-
va sablonmentes politikai kezelésükről értekezett (Masaryk 1991, 129-130, 158), míg
Kamii Krofta véleménye a cseh nemzeti küldetéstudatot fejezte ki: „Sem a nemzetiségi
kérdés, sem a vallási kérdés oldaláról nem fenyegeti [...] a Csehszlovák Köztársaságot
valami komoly veszedelem, s mivel szociális és gazdasági viszonyai egészséges alapo-
kon nyugosznak, [...] a hallatlan arányú gazdasági, valamint szociális és politikai válság-
nak mai korszakában is nyugodtan nézhet további [...] szerencsés és dicsőséges jövő-
je elé" (A csehszlovák... 1932, 133-134).

4.   A szerződés első fejezetének 7. cikke a foglalkozások és iparok gyakorlásának egyenlő-
ségét és „bármely nyelv" szabad használatát rögzítette az üzleti forgalomban. A 8. cikk
kitért az állampolgári jogegyenlőségre, lehetővé tette a faji, vallási és nyelvi kisebbsé-
geknek kulturális és szociális intézmények alapítását, fenntartását, igazgatását és fel-
ügyeletét, valamint azokban az anyanyelv használatát. A 9. cikk az állami költségvetés-
ből való részesedés jogát tartalmazta (de csak nevelési, vallási és jótékonysági célokat
rögzített) (Baranyai 1934, 33-34)

Ezen részjogok birtoklásának akadályoztatását és a kisebbségek védelmét szolgáló „ki-
váltságos törvények" hiányát Ludwig Aurél a diszkriminatív kisebbségpolitika számlájára ír-
ta: „A modern kisebbségi elnyomás azonban a sajátos kulturális fejlődés lehetősége lát-
szatának megőrzése mellett az élet legfontosabb tényezőjét, a gazdasági alapot semmisí-
ti meg" (Magyar Diákszemle 1930. június-szeptember; vö. még Ludwig 1937, 124-125).

5.   A 132. §-hoz hiányzott a végrehajtási rendelet, amely megakadályozta a magyarság ará-
nyos részesedését a költségvetésből (Tarján 1930, 7-8).

Tarján a hivatkozott dolgozatát beépítette a külföldi nyilvánosságnak szánt Csehszlová-
kia elemzésébe is (Tarján 1934, a 132. §-ra lásd 37-38. p.).

6.   Az 1924. évi három fő érvet tartalmazott: 1. a kisebbségi személyeket kizárták a reform vég-
rehajtásából; 2. állami különbségtétel létezett a többségi és a kisebbségi területek között, a
kormány a nemzetiségi vidékeken „kényszereladáshoz és kolonizációhoz folyamodott"; 3.
a kisebbségeket kizárták a „földből való részesedéséből" (Tarján 1934, 274; részletesebben
tárgyalja Magyar Kisebbség 1925. április 15.; lásd még Popély 1995, 126-127).

7.   A Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga a külföldi közvélemény felé közvetítette a ki-
sebbségi sérelmeket és követeléseket (tevékenységével foglalkozik Angyal 2002, 96; új-
bóli megalakulására lásd Prágai Magyar Hírlap 1923. február 20.; végleges megalakításá-
ra lásd Magyar Kisebbség 1925. április 15.; vö. Jaross előadását [Hangéi 1940, 79-89].

8.   A szlovákiai magyar és német bankok számára az 1920-as évek egyik legnagyobb gond-
ját a magyar hadikölcsönök Csehszlovákia általi elismerése és a veszteségek részleges
kompenzálása jelentette. Előnytelen rendezésükre 1924-ben került sor. A koronajára-
dékok a magyarországi (osztrák-magyar koronában történő) követelések között szere-

40 Gaucsík István

peltek, ezek jelentős hányadát alkották. A kérdés rendezéséről 1921-1923 között a
szlovákiai magyar és a német pénzintézetek egyesülete folytatott egyeztetéseket a bu-
dapesti bankok egyesületével. Ezek a csehszlovák-magyar gazdasági tárgyalások mene-
tébe ágyazódtak (lásd Gaucsík 2004, 41-70).

9. Tarján Ödön a szlovákiai magyar gazdaságpolitikai elképzelések megfogalmazóinak
egyik elfelejtett és kellőképpen nem értékelt képviselője. Cikkeinek és a magyar kisebb-
ség gazdasági helyzetével foglalkozó (a köztudatból kihullott) munkáinak a feldolgozásá-
ra még nem került sor (hagyatéka is valahol kallódik). Életútját, vállalkozói és politikusi
pályaképét nem ismerjük kellő mértékben. Az 1904-ben alakult Első Losonci Mezőgaz-
dasági Gépgyár (társ)tulajdonosa, 1913 után az egyik igazgatója. A Losonci Takarék- és
Hitelbank felügyelőbizottságának tagja. Az 1910-es és az 1920-as évek folyamán Loson-
con több ipari üzem részvényese és igazgatósági tagja (Losonci Házépítő Rt., Felsőma-
gyarországi Táblaüveggyár Rt.). Az 1921. szeptember 18-án alakult Magyar Jogpárt egyik
vezetője, amely a városi, liberális zsidóságot tömörítette. 1925-ben a párt a kisgazdák-
hoz csatlakozott. A Prágai Magyar Hírlap szindikátusának egyik fontos ügyintézője volt.
Az 1930-as évek elején költözött át Magyarországra.

10.   A gravaminális értékelések élesen bírálták a kisebbségek státusát sértő csehszlovák
kurzust. Szüllő Géza egyik képviselői beszédében a kormány magyarellenes politikáját
jellemezte: „A harc velünk szemben három irányban folyik: politikai, gazdasági és kultu-
rális irányban. A kulturális harc velünk szemben az: gyengíteni a hitéletet, terjeszteni a
racionalizmust, elvenni iskoláinkat, művelődésünk lehetőségeit, intelligenciánkat gyen-
gévé tenni. A gazdasági harc pedig az, hogy bennünket anyagilag legyöngitsenek a bir-
tokbavételek által, ellenálló erőnket igy megtörjék s szolgalelküvé süllyesszenek" (Ma-
gyar Kisebbség, 1926. december 1.).

11.   Berecz Kálmán erről a következőképpen ír: „Ez [...] [mármint a nemzetiségi kérdés bel-
ső, törvényi megoldása, a szerző megj.] különben sem volna rendezése a problémának,
már azért sem, mivel az állmok előnyben lévén a kisebbségekkel szemben, nem nyújta-
nák azt a maximumot, ami a kisebbségek szabad politikai, gazdasági és kulurális fejlő-
déséhez elengedhetetlenül szükséges volna. A kisebbségek mai gazdasági függősége
és kiszolgáltatottsága ugyanis az esetleges kulturális engedményeket teljesen illuzóri-
kussá tenné, márpedig gazdasági életlehetőség nélkül nincs kulturális életlehetőség
sem. A kisebbségi kérdés nem csak a jog és etika kérdése, hanem tulajdonkép[p]en
szociális kérdés is, amely a legszorosabb összefüggésben van a gazdasági kérdésekkel
[...] a kérdés megoldása csak akkor lehetséges, ha adva vannak gazdasági előfeltéte-
lei. Mivel azonban a mai viszonyok között teljes lehetetlenség, hogy azokról a politikai
és gazdasági előnyökről, amiket a kisebbségi adottságok a többségnek nyújtanak, az
önkéntesen lemondjon, vagyis ténylegesen és nem csak formailag egyenjogositsa [sic!]
a kisebbségeket, ki van zárva annak lehetősége, hogy a kérdés a mai viszonyok mellett
véglegesen megoldást nyerjen" (Berecz 1937, 14).

12.   Schmidt Imre, a magyar bankegyesületi tevékenység egyik vezéralakja szerint „minden
politikai kérdés végeredményben gazdasági kérdés is [volt]" (Pénzügyi Szemle 1919. no-
vember 5.).

13.   A gazdaságpolitika az egyik legkedveltebb témája a cseh gazdaságtörténet-írásnak.
Több munka részletesen foglalkozik szervezeti kereteivel, a meghatározó érdekcsopor-
tok elképzeléseivel, az egyes termelési ágazatokra gyakorolt befolyásukkal. Az 1990-es
években született munkák- szemben a marxista történetírói szemlélettel, amely a mű-
ködési mechanizmusokat az osztályok közötti ellentétek és feszültségek függvényében
vizsgálta - a pozitív(abb) elemekre (törvények, intézmények, vállalkozói réteg, az állam
szerepvállalása) fektetik a hangsúlyt. Általában azonban elmondható, hogy a szerzői
megközelítésekben (legfőképpen 1993 után) a szlovákiai vonatkozások teljesen háttér-
be szorulnak, vagy periferikusán jelennek meg. Ebben a fejezetben vázlatosan csak né-
hány problémakört mutatok be - a továbbiakban érintőlegesen olyan, a két világháború
közötti szlovák munkákra is támaszkodva -, amelyeknek az érvrendszerét, tényanyagát

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 41

a korabeli magyar feldolgozások is hasznosították. A gazdaságpolitikával részletesen
foglalkozik a Lacina - Slezák szerzőpáros (1994).

Egyik munkájában Vlastislav Lacina (2000, 202-210) vázlatosan összegezte a cseh-
szlovákgazdaságpolitika eredményeit, azonban megállapításai éppen Szlovákia tekinte-
tében több kérdést is felvetnek (a csehszlovák-magyar kereskedelmi kapcsolatok stag-
nálása, a befektetések elégtelen volta, a pénzügy szanálásának sikertelensége), ame-
lyekkkel nem foglalkozik.

14. 1913-ban a későbbi Szlovákia területén 817 gyár volt, 98 238 munkással. Az összes
magyarországi gyári termelés 18,6%-a került Csehszlovákiához [Magyar Statisztikai
Szemle 1923, 7-8. sz.; lásd még Faltus - Prúcha 1969, 9-18; Johnson 1985, 72).

5. tálázat. A népesség foglalkozás szerinti megoszlása a Csehszlovákiának juttatott te-
rületen (1910-es magyarországi adatok)

15.

16.

17.

Gazdasági ágazatok

Az egyes
ágazatokhoz
tartozók száma

Arányuk az egész
országhoz (Magyar
Királyság) képest

Arányszámokban

• stermelés

2 271 871

16,9

63,5

Bányászat

42 095

19,6

1,2

Ipar

600 965

17,9

16,8

Kereskedelem

117 266

16,2

3,3

Közlekedés

109 426

17,4

3,1

Közszolgálat és szabadfogl.

107 367

15,6

3,0

Házicseléd

73 951

17,2

2,1

Egyéb [a 'k. m. n. napsz.'
kategóriával együtt]

252 744

37,5

7,0

Forrás: Magyar Statisztikai Szemle 1923, 7-8. sz., 291. p.

Az 1921. évi csehszlovák adatfelvétel hasonló tendenciát mutat: Csehországban az ipar-
ban dolgozók aránya 40%, a mezőgazdaságban 32%; Szlovákiában az ipari szférában
csak 17% helyezkedett el, míg a mezőgazdaságban 61% (Prücha 1985, 79).
A gazdasági ágazatokra vonatkozóan általános képet ad Vadkerty (1993, 175-215);
Kárpátalja gazdasági helyzetére Zadansky (2001, 89-108); a legújabb magyar áttekin-
tésre lásd Palotás (2003, 265-270).

A cseh történelmi tartományok gazdasága a 19. század első felétől fokozatosan épült
ki. Ez a korai iparosodás ugyan nem eredményezett egy nyugat-európai szintű áttörést,
de a Habsburg Birodalom önellátásának és az államon belüli területi munkamegosztás-
nak új alapjait és lehetőségeit jelentette (nyugati iparosodó és keleti agrártermelő vidé-
kek egymást kiegészítő kapcsolatai). Az egyes ágazatok közötti „kölcsönhatások" for-
málták ki az első világháború előtti évtizedre tehető gazdasági fejlődést, a korábbi fejlő-
dési fázisnak a megerősödését, amely főleg a könnyűipar (elsősorban a textilipar) és a
nehézipar (vas- és gépipar) látványos előretörésében mutatkozott (Berend-Ránki 1987,
370-376, 399-400; az egyes gazdasági ágazatokra lásd uo. 400-411).
A Monarchia világháború előtti ipari termelésének %-ét az osztrák és a cseh tartomá-
nyok állították elő. Cseh- és Morvaországban, illetve Sziléziában - az 1910-es adatok
alapján - kedvezőbb volt a foglalkoztatási struktúra is. A mezőgazdaságban a népesség
34,2%-a, az iparban, kereskedelemben és szállításban 51,5% dolgozott. Magyarorszá-
gon ezzel szemben (Horvátország nélkül) az agrárszférára 64,5%, az iparra 23,4% jutott
(vö. Berend-Ránki 1987, 413).

Csehország és a későbbi Szlovákia területének 1918 előtti gazdasági fejlődésével rész-
letesen foglalkozik Lacina (1990, 11-56).

Szlovákia „Felső-Magyarország bizonytalan földrajzi fogalmából jött létre" (Lipták 1994,
78). Gazdasága gyakorlatilag mesterséges-adminisztratív úton alakult ki, követve az ál-
lamjogi és politikai változásokat (Halion, 1995, 43).

A legbefolyásosabb a Nagyiparosok Szövetsége (Ústredny svaz ceskoslovenskych
prúmyslníkú) volt. Jelentős szerepet játszott a Cseh Bankok Egyesülete (Svaz cesko-

42 Gaucsík István

slovenskych bank) és a Takarékpénztárak Szervezete (Svaz ceskoslovenskych sporite-
len), valamint egyéb ipari és mezőgazdasági csoportok is.

18.   Ezeken kívül a technikai fejlesztést támogatta és a termelés racionalizálásának finan-
szírozását végezte (Lacina 2000, 93). A nosztrifikálás a cseh és a szlovák gazdasági na-
cionalizmus egyik megnyilvánulása volt. Az ipari, kereskedelmi és közlekedési vállala-
tok, valamint a bankok részvényei „többségi" tulajdonba kerültek, ennek eredményekép-
pen a szervezeti tulajdonviszonyok megváltoztak. A repatriálás a részvények honosítá-
sát, cseh és szlovák tulajdonba vételét jelentette (a bankszektorra lásd Gaucsík 2002,
73-96; 2003, 65-78). Vlastislav Lacina részletesen taglalja a nosztrifikáció céljait és
eredményeit, a repatriálást és a földreform során bekövetkezett tőkemozgásokat
(Lacina 1990, 102-129; vö. még Faltus 1961, 28-37).

19.   1919-ben jött létre az ún. Unifikációs Minisztérium (Ministerstvo pre zjednotenie zákon-
odárstva a organizácie správnej), de csak formális munkát végzett. A Teljhatalmú Minisz-
térium (Ministerstvo s plnou mocou pre správu Slovenska) jogosítványait a cseh kor-
mány fokozatosan felszámolta, osztályaiból a minisztériumok kihelyezett részlegei ala-
kultak meg. Ezek közül az ipari-kereskedelmi részleg (Slovenské oddelenie ministerstva
priemyslu a obchodu) bírt nagyobb jelentőséggel (Fabricius 1986, 1007-1008).

20.   Az ipari érdekvédelmet az Ústredné zdruzenie slovenského priemyslu képviselte. A szö-
vetség első formációja 1920-ban a Gyáriparosok Országos Szövetsége négy egykori fel-
vidéki fókjának (Pozsony, Losonc, Kassa, Igló) csatlakozásával jött létre. Az ipari fejlő-
dés (igencsak árnyalt) kisebbségi magyar elemzésére lásd Jócsik (1934, 890-899), a
Nógrád megyei viszonyokra pl. Prágai Magyar Hírlap (1922. augusztus 29.).

21.   A keresztényszocialista vagy a kisgazda politikai platformok világosan látták a háború
utáni válság által determinált, a magyar iparvédő politika védelmében fejlesztett felvidé-
ki-szlovákiai üzemek problémáinak okait, és a többi ágazatokra gyakorolt negatív hatá-
sait. Vö. Körmendy-Ékes Lajos beszámolóját (Prágai Magyar Hírlap 1923. február 24.)
vagy Telek A. Lászlónak a kisiparosság sérelmeit bemutató előadását [Prágai Magyar
Hírlap 1923. január 10.).

A Prágai Magyar Hírlap vezércikke szerint „azok az állapotok, amelyek a köztársaságnak
egész, s fokozott mértékben Szlovenszkó és Ruszinszkó gazdasági mechanizmusát már
nem is válságba, hanem az elpusztulás felé sodorták, mindezt nemcsak az általános vi-
lágkrízis idézte elő, hanem igen nagy mértékben előmozdította a kormányzat helytelen,
kapkodó gazdasági politikája [...] Ennek a kormányzatnak pénzügyi és gazdasági politi-
kája a bosszú és a nemzeti sovinizmus jegyében indult útnak" (1923. február 8., 30.
sz., 1. p.; vö. Arató 1977, 97-100).

22.   Fric Milán arra a következtetésre jutott, hogy Szlovákia elszegényedését a kedvezőtlen
gazdaságpolitika okozta (Fric 1932, 17-18). Mészáros Hugó ugyanazt az időszakot vizs-
gálva mérsékeltebb véleményt fogalmazott meg (Mészáros 1936, 52, 60).

23.   Karvas, Imrich (1903-1981), nemzetgazdász. Az 1930-as években kibontakozó, Szlová-
kia gazdasági fejlesztését szorgalmazó szlovák regionalizmus egyik jelentős képviselője.
Az 1931-1938 között működő Nemzetgazdasági Intézet (Národohospodársky ústav pre
Slovensko a Podkarpatskú Rus) főtitkára (Slovensky... 1989, 3:46; Kovác 1999, 2:180).

24.   Koncepciójában a szlovákiai iparválság okai két összetevő kombinációiból eredtek: 1.
közös problémák a szomszédos országokkal (a békegazdaságra való átállás nehézsé-
gei, az 1923-as csehszlovák pénzreform, új vámhatárok és a régi piacok elvesztése); 2.
Szlovákia egyedi problémái (szerkezetiek: az állami támogatás és intervenció hiánya, tő-
keszegény vállalatok, elégtelen közlekedéspolitika; a csehszlovák gazdaságpolitika ha-
tásaiként: diszkriminatív vasútpolitika, a gazdasági liberalizmus letűnésével az állami
dotációk megszűnése és a Tanácsköztársaság katonai támadása következtében kelet-
kezett anyagi károk) (Karvas 1933, 37-39).

Az ipar teljesítménycsökkenése (hanyatlása) a gyors betagolódás, a tervnélküliség és a
háború utáni válság következtében keletkezett (Karvas 1933, 56). A mezőgazdaságban

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 43

a földreform okozott alapvető szerkezeti változásokat (kis- és középbirtokok növekedé-
se, telepítések) (Karvas 1933, 29-30)

25.   Az iparrombolás kifejezés az 1920-as évek elejétől, a szlovákiai ipar elhúzódó válság-
időszakában került a közbeszédbe. Ideológiai-politikai tartalmat - nemcsak a szlovák,
hanem a kisebbségi magyar pártpolitikában is - a cseh iparpolitika kritikájaként kapott.
A csehszlovák gazdaságpolitika bírálataként az 1938 utáni magyar összefoglalásokban
is felbukkant (vö. pl. Székely 1936, 598; Polyánszky 1939, 151-166; Taubinger 1939,
261-272; Jócsik 1940, 36-40; Jócsik 1944, 289-291). A kifejezést Arató Endre - az
alapkutatásokat teljesen mellőzve - a korszakra jellemző eredeti jelentésében használ-
ja (Arató 1977, 81-82). Szarka László szerint a cseh iparral folytatott konkurenciaharc
során morzsolódott le a szlovákiai ipar (Szarka 1998, 132). A mai szlovák gazdaságtör-
ténet-írás árnyaltabban ítéli meg a jelenséget. Halion Ludovít a változásokat nem tekin-
ti ipartalanításnak, hanem az ipar belső szerkezeti változásainak (Halion 1995, 92). Ér-
dekes adalékokkal szolgál egy nagyrégió közgazdasági viszonyaira Polnisch Atrúr
(Polnisch 1925, 37-83; ennek részletét lásd Loisch 1926, 187-202).

26.   Számításuk szerint a felvidéki régió a magyarországi iparfejlesztés súlypontja volt. 1881
és 1914 között a magyar állam ipartámogatásra 16,2 millió koronát (az összes befek-
tetés 33,6%-a), a textiliparra 9,5 millió koronát (az összes befektetés 39,8%-a) fordított.
A pontos és részletes gazdaságstatisztikai felmérés nehézségeire is rámutattak: „Az új
állam megalakulása óta másfél évtized telt el és fontos lenne a felvidéki ipar elváltozá-
sainak főbb vonalait iparágankint és vidékek szerint is megállapítani. Sajnos azonban
többféle nehézséggel állunk szemben, amelyek részben a szeszélyes területváltozás,
részben a statisztikai módszerek megváltozásának, illetve egyes háború utáni különle-
ges statisztikai felvételeknek, egyszóval a folytonosság hiányának következményei"
(Kardos-Artner 1935, 873; vö. még Halász 1927, 4; Kardos 1933, 23-25).

27.   A gazdaságpolitika egyes elemeinek bírálatára lásd még Tarján előadását az ipari vál-
ságról (Prágai Magyar Hírlap 1923. május 6.) és Törköly József képviselői beszédét
(Hangéi 1940, 89-93).

28.   Az állásfoglalás a következőképpen hangzott: „A Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetke-
zett Ellenzéki Pártok Vezérlő- és Közös Bizottsága egyhangúlag hozott határozatával til-
takozik a kormány pénzügyi és gazdasági politikája ellen és rámutat arra a tényre, hogy
az államháztartásban nem érvényesülnek a takarékosság elvei, amiből kifolyóan már
ezidőszerint [sic!] is elviselhetetlen közterhek hárulnak a lakosságra. Miután a cseh-
szlovák köztársaságban a meghonosított parlamentarizmus az ellenzéket a kormányzás
és törvényalkotásban való közreműködésből kizárja, a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szö-
vetkezett Ellenzéki Pártok Vezérlő- és Közös Bizottsága a felelősséget a mai állapotok
felidézésééit]: a kormányra és a kormányt támogató pártokra hárítja. Tiltakozik utólag
a köztársaság érdekeit sértő imperialisztikus törekvések ellen, melyeknek súlyos
következeményeit a mai rendszer elsősorban Szlovenszkó és Ruszinszkó lakosságára
hárítja. A Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Vezérlő- és Közös
Bizottsága követeli a kormánytól Szlovenszkó gazdasági érdekeinek a történelmi orszá-
gokkal szemben való megvédését és a közteherviselés terén eddig tapasztalt igazság-
talanságok azonnal való megszüntetését.

Amennyiben a kormány eddigi szokásához híven a Szövetkezett Ellenzéki Pártok mögé
tömörült népek sérelmeit nem orvosolná, úgy a Vezérlő- és Közös Bizottság fentartja a
jogot, hogy a reá bízott érdekeket alkalmas időben és a legmegfelelőbbnek látszó esz-
közökkel megvédelmezze" (Prágai Magyar Hírlap 1924. február 12., 35. sz., 6-7. p.)

29.   Tarján pontatlanul hivatkozik a törvényekre, néhányat fel sem sorol. Tévesen 1927-re te-
szi megalkotásukat.

30.   A belső gyarmatosítás fogalmának ideológiai szempontú használata már a két világhá-
ború közötti szlovákiai magyar értékelésekben felbukkant. Baloldali interpretációjára
lásd Zsolt (1932, 28-30). Az 1938 utáni összegző igényű áttekintésekben is erőteljesen
jelentkezett (vö. A felvidéki... 1938, 83; Polyánszky 1939, 156-161; Jócsik 1940, 33).

44 Gaucsík István

31.   Az ő megfogalmazásában a regionalista program „egyfajta új osztályharc módszere a
belső gyarmatosítás és intenzív modernizálás ellen, amelyben a társadalmi követelések
a tájegységi igényeken keresztül fejeznek ki osztály-, réteg-, és csoportérdekeket" (A.
Gergely 1997, 28.). Szarka László szerint a lokálpatriotizmus új minőségű, fontos tár-
sadalomlélektani tényezőként szereplő neoregionalizmussa válik (Szarka 1998, 157).

32.   Ezeket a városfejlesztő funkciókat Beluszky Pál különböztette meg az egyik tanulmányá-
ban (Beluszky 1998, 449).

István Gaucsík

Setting economic organisations and protection of interests

Economic organisations of Hungarians living in Czechoslovakia between the

two World Wars

The study discusses three such thematic parts that follow organisational and
institutional line. In the introduction the author analyses the economic situa-
tion of Hungarians living in Czechoslovakia from the point of view of legal gaps,
through the legal gaps in economic rights, insufficiencies of internál state
securities and external minority protection. Later the study deals with the eco-
nomic injuries included in the agenda of opposing Hungárián parties, possible
solutions, strengthening of saved structures of „economic self-organisation",
and/or new structures, as well. The study introduces the impacts of the
Czechoslovak economic policy (that has an immense role in establishing insti-
tutes and reforming organisation of the monarchy) through opinions of
Hungarians living in Slovakia, while it intends to clear somé of the contempo-
rary concepts that appeared in works after 1989. Finally - applying the Weber
concept of organisation - the author tries to designate the stages of econom-
ic interest protection of the minority and its forming organisations. The
approaches that have been introduced up to now placed political and cultural
right protection to the front, while when examining economic issues these
were setto the background. The so-called professionally-led structures (region-
al levél economic associations, co-operatives, and the trade-companies that
have not been examined in literature at all) belong to the third thematic group.
The mutual character of the introduced organisation types (economic associa-
tions, co-operatives, trade-companies) is that their antecedents, operational
and leadership bases stem from the times before the change of state system.
When Czechoslovakia was formed they had to adjust to the new legal environ-
ment and changed economic-power relations. Their adjustment took place in
the period when the Czechoslovak economic nationalism strengthened, when
economic politics led by the majority set the goal of establishing a uniform
national economic policy and institution system.

The co-operative movement was characterised by régiónál and type-like shab-
biness (Southern Slovakia is the central territory, excess of consumption co-
operatives) and lack of autonomic centres. The trade companies were bur-
dened by problems of structural changes (for example lack of capital). Politics
supported mainly economic organisations that were formed by owners, since
entirely new structures were to be created.

IFJ. HULKÓ GÁBOR

A szabadon gyakorolható, bejelentésköteles

tevékenységek végzésének joga

- elmélet és gyakorlat

Gábor Hulkő                                                                                                              334.74:339.13.025.3

The right of freely executable trades with notification duty - theory and practice             338.246.025.3

freely executable trades with notification duty, handicraft trades with notification duty, trades requiring
professional qualification with notification duty, licensed trades, the trades licensing act, trade licence,
legal regulation

A szabadon gyakorolható, bejelentésköteles tevékenység létének három alapvető
státusza különböztethető meg: 1. a szabad iparostevékenységhez való jogosultság
keletkezéséhez; 2. a szabad iparostevékenység végzéséhez, valamint a vele járó jo-
gokhoz és kötelességekhez; 3. a szabad iparostevékenység mint jogosultság meg-
szűnéséhez kapcsolódnak.

A dolgozat elsősorban a szabad iparostevékenység első aspektusát kívánja vizs-
gálni, mely egyben talán a legösszetettebb, eddig feldolgozatlan területe e kérdés-
nek. Maga a szabad ipartevékenység végzéséhez való jogosultság létrejötte jogel-
méleti szempontból hasonlóan elhanyagolt, mint az egyéb olyan jogi kérdések, me-
lyek épp nem élveznek politikai aktualitást, bár így lehetőség nyílik egy tényszerű jo-
gi érvelésre, melyet különben sokszor elnyom a demagóg (NI. nem szakavatott) po-
litikai érvelés. Ebben a tekintetben megjegyzendő, hogy mint a legtöbb jogi kérdés,
sajnos az iparostevékenység végzésének kérdése sincs alaposan feldolgozva. Az,
hogy esetleg jogi viták tárgyává váljon, teljesen utópisztikus elképzelésnek tűnik je-
len pillanatban. Köszönhető ez többek közt azon koordinálatlan iskolaügyi és egye-
temi reformoknak, melyek minimálisra csökkentették, Ml. ellehetetlenítették oly
össznemzeti tudományos jogi diskurzus kialakulását, mely minden európai ország-
ban természetes és nélkülözhetetlen része a jogi kultúrának és gyakorlatnak.

Általános fogalmak

Társadalmunk elidegeníthetetlen részei a vállalkozások és a vállalkozói gondolko-
dás. Minden, akár megalapozott, akár megalapozatlan kritika ellenére a vállalkozói
szellemiség is központi helyet tölt be a szlovák társadalom és a szlovákiai magyar
kisebbség életében. E civilizációs tényt jogi kultúránk is tükrözi, s így a szlovák jog-
rend egyik központi normarendszerét a vállalkozások szabályozását tartalmazó jogi
normák összessége képezi. A vállalkozásokat szabályozó jogi normák egyike az
iparostörvény (zákon c. 455/1991 Zb. o zivnostenskom podnikaní [zivnostensky
zákon] a továbbiakban csak „törvény"), mely az ún. iparostevékenységeket (zivnos-

110 ifj. Hulkó Gábor

ti) szabályozza, s melyek a legtöbb vállalkozás tevékenységi körének alapját képe-
zik. Az iparostörvény hatályát a 2., 3. és 4. §-ban szabályozza, s így az elképzelhe-
tő tevékenységek körét két fő csoportba lehet osztani, mégpedig az ipartörvény ha-
tálya alá eső tevékenységekre és az egyéb tevékenységekre. Az iparostörvény sza-
bályozza és meghatározza, mely vállalkozásokhoz milyen engedélyekre van szükség,
illetve milyen üzleti tevékenységekhez milyen jogosítványok kellenek. A törvény sa-
ját hatályát úgy szabja meg, hogy pozitívan és tételenként felsorolva definiálja azo-
kat a tevékenységeket, melyek hatálya alá esnek és azon tevékenységeket is, me-
lyek nem. így többféle értelmezésre nem nyílik lehetőség. Azon tevékenységek kö-
rébe, melyek nem tartoznak az ipartörvény hatálya alá, több alcsoportot sorol, mint
például az ún. szabad hivatások1 vagy a különös törvények által szabályozott gazda-
sági tevékenységek2. Ezen tevékenységek végzését és a kellő jogosítványok meg-
szerzését külön törvények szabályozzák. Az ipartörvény hatálya alá így összesen
négy válalkozás köre esik: szabadon gyakorolható bejelentésköteles tevékenysé-
gek, kisipari bejelentésköteles tevékenységek, szakképesítéshez kötött bejelen-
tésköteles tevékenységek és a koncessziós tevékenységek:

1.  Szabadon gyakorolható bejelentésköteles tevékenységek (ún. „ohlasovacie ziv-
nosti vol'né"); bejelentésükhöz kizárólag az ún. általános feltételek teljesítése
szükséges, melyek a 18. életév betöltése, cselekvőképesség és a büntetlen-
ség3, amennyiben más akadálya (iparostörvény 8. §) nincs az ipar végzésének.

2.  Kisipari bejelentésköteles tevékenységek (ún. „ohlasovacie zivnosti remesel-
né"), melyek bejelentéséhez és végzéséhez az általános feltételek és ún. külö-
nös feltételek4 teljesítése szükséges. Tartalmilag olyan tevékenységekről van
szó, mint például az autószerelés, óraművesség, hentes, pék, sörgyártás, kőmű-
vesmunkák, vendéglátóipari egységek üzemeltetése és egyéb. A különös feltéte-
lek teljesítése a megfelelő iskolai végzettség felmutatásával bizonyítandó. Az
iparostörvényhez csatolt 1. függelékben található tételes felsorolásuk.

3.  Szakképesítéshez kötött bejelentésköteles tevékenységek (ún. „ohlasovacie
zivnosti viazané"), melyek bejelentéséhez és végzéséhez az általános feltételek
mellett különös feltételek teljesítése szükséges, melyek tételes listáját az ipar-
törvényhez csatolt 2. függelék tartalmazza. Ebbe a csoportba olyan tevékenysé-
gek tartoznak mint pl. gázzal és villannyal kapcsolatos munkák végzése, építés-
ügyi munkák, autósiskola, pszichológiai tanácsadás és egyéb. A különös feltéte-
lek teljesítése általában a megfelelő iskolai végzettség mellett egyéb feltételek
teljesítését is megkívánja, miközben a különös feltételek teljesítése minden
esetben egy speciális törvényhez, Ml. speciális törvényben megnevezett illetékes
szerv jóváhagyásához, jogosítványához stb. kötött.

4.  Koncesziós tevékenységek (ún. „koncesované zivnosti"), melyek végzéséhez az
általános feltételek mellett az iparostörvény által előírt egyéb feltételek teljesí-
tése, néhány esetben iskolai végzettség és egyéb engedélyek felmutatása is
szükséges. Az ide tartozó tevékenységeket és azok különös feltételeit a 3. füg-
gelék tartalmazza, mely olyan tevékenységeket nevez meg mint pl. fegyverekkel
kapcsolatos szolgáltatások, úgy mint adásvétel, javítás; pénzváltói tevékenység;
taxiszolgáltatás; temetők üzemeltetése és egyéb. Koncessziós tevékenység vég-
zéséhez való jog igazolására a koncesziós levél (koncesná listina) szolgál, nem
pedig iparlevél.

A szabadon gyakorolható, bejelentésköteles tevékenységek... 111

A szakképesítéshez kötött és koncessziós tevékenységek közti különbség első-
sorban a teljesítendő általános és különös feltételek viszonyában mutatkozik meg,
bár megjegyzendő, hogy elméletileg a jogosultság létrejöttének folyamata is eltérő.

A kérdés alaposabb megértéséhez nélkülözhetetlen a közigazgatási aktus fogal-
mának rövid jellemzése, mely a „közigazgatási tevékenység legjelentősebb formá-
jáéként van jellemezve (Prúcha 1998, 267). A közigazgatás, illetve a köz szükség-
leteinek ellátása egyfelől állami és önkormányzati szervek rendszere (ún. szerveze-
ti meghatározás), másfelől az ezen szervek által ellátott feladatok összessége (ún.
funkcionális meghatározás). Minden közigazgatási szerv rendelkezik egy meghatá-
rozással, mely definiálja azon feladatok körét, melyeket kötelezően ellát5, valamint
a megfelelő jogi eszközök meghatározásával (jogosítványokkal)6 ezen feladatok ellá-
tásához. Az egyik ilyen eszköz az ún. közigazgatási aktus, melynek a jogtudomány
alapvetően két formáját különbözteti meg, mégpedig a fogalom tágabb és szűkebb
értelmében. Míg az előbb említett alatt a közigazgatási aktus összes formája érten-
dő, függetlenül annak absztrakt vagy individuális jellegétől, addig az utóbbi fogalom
csak az individuális közigazgatási aktust érti a közigazgatási aktus fogalmán.
Amennyiben megmaradunk a fogalom tágabb értelménél, úgy közigazgatási aktus-
ként értelmezendő a normatív közigazgatási aktus, mely a közigazgatási jogi norma-
alkotás végterméke, konkrétan (individuálisan) meg nem határozott címzettel, egy-
oldalúan kiadva; az individuális jogi aktus, mely a közigazgatási szerv általi jogalkal-
mazás eredménye, konkrétan meghatározott címzettel, egyoldalúan kiadva; vala-
mint a belső közigazgatási aktus, mely az adott közigazgatási szerv belső hierarchi-
kus berendezkedését hivatott működtetni és fenntartani.

Az iparostörvény szemszögéből különös jelentőséggel bír az individuális jogi ak-
tus, mely egy adott (konkrét) személyjogi helyzetét szabályozza. Ebben az esetben
a közigazgatási aktus mint közigazgatási határozat értendő, mely egyoldalú, felül-
rendelt és individuálisan definiált határozat, mely közigazgatási jogviszonyt konsti-
tuál vagy deklarál. A közigazgatási szerv így kötelezettségeket és jogosultságokat
határozhat meg természetes vagy jogi személyeknek, ezen személyek beleegyezé-
se nélkül. Ahhoz, hogy kötelező érvényű legyen, a közigazgatási határozatot az arra
jogosult szervnek kell kiadnia az előírt procedurális, formai és tartalmi követelmé-
nyek betartása mellett.

A szabadon gyakorolható, bejelentésköteles tevékenységek végzésé-
hez való jog keletkezése - gyakorlati és elméleti aspektusok

A tevékenység végzéséhez való jog kétféleképp értelmezhető: úgy, mint egy objek-
tív és nem konkretizált, Ml. individualizált jogi norma, illetve egy szubjektív jog, jogo-
sultság, mely egy konkrét személyt illet meg. A továbbiakban értelemszerűen
a előbb említett tartalommal foglalkozunk.

Az iparostörvény a 9., 10., 45-49. §-ban szabályozza az iparlevelek kiadásának
materiális és procedurális feltételeit és folyamatát, miközben - elméleti szempont-
ból - fontos különbséget tenni az iparlevél kiadása és a az ipartevékenység végzé-
séhez való jog (praktikusan: „iparjogosultság") keletkezése közt, mely két különbö-
ző fogalom.

112 ifj. Hulkó Gábor

A szabadon gyakorolható, bejelentésköteles tevékenységek (praktikusan: „sza-
bad tevékenységek") esetében az iparostevékenység végzési joga mintegy „látens"
formában állandóan létezik, amennyiben az adott személy teljesíti az iparvégzés ál-
talános feltételeit. Ezen jog aktivizálásához azonban nem elegendő az adott szub-
jektum döntése, ezen döntését valamilyen formában a társadalom felé is ki kell nyil-
vánítania. Más szavakkal, amennyiben vállalkozni akar, fel kell hívnia magára a fi-
gyelmet, mely egy bejelentéssel történik az illetékes állami szervnél, hivatalnál.
A bejelentés attól a pillanattól jogilag teljes -természetesen azzal a feltétellel, hogy
a bejelentő teljesíti az összes általános feltételt - amikor az adott hivatal tudomá-
sára jut. Materiális bizonyítéka ennek a kiadott iparlevél, az illetékes szerv által. Az
iparlevél igazoló jellegű és fontos megemlíteni, hogy kiadása nincs semmilyen ha-
tással az iparostevékenység végzési jogához, mely már a bejelentéskor létrejön7. Az
iparlevél kizárólag az illető személy szakmai képességeit igazolja, nem konstitutív
jellegű, nem jogi körülmény8. Kijelenthető továbbá, hogy az iparlevelek kiadásának
folyamata nem közjogi eljárás és az iparlevél kiadásának ténye nincs hatással az
iparjogosultság keletkezésére. Ennyit az elméletről.

Gyakorlatban az iparlevél kiadásának pillanata egybeesik az iparostevékenység-
hez való jog keletkezésével, s így az iparlevelek kiadásának procedurális oldala kér-
déses. Egyesítő vélemény, Ml. törvényi szabályozás nélkül az iparlevelek kiadásának
folyamata tisztázatlan volt a múltban is, s most is az. Ez annak a következménye,
hogy a gyakorlatban az iparlevél kiadása feltétel az iparvégzés jogának keletkezésé-
hez, ami egy hibás konstrukció, ám a törvény ezen a ponton nem egyértelmű. Első-
sorban arról van szó, hogy a szabadon gyakorolható, bejelentésköteles tevékenysé-
gekvégzéséről szóló jogosítvány bizonylata (NI. iparlevél) közigazgatási határozat-e
és közigazgatási eljárásban van-e kiadva. A kérdést a hivatalok és a gyakorlat oly
módon oldották meg, hogy az iparleveleket közigazgatási határozat formájában köz-
igazgatási eljárásban adták ki annak ellenére, hogy az iparostörvény szövege sem
akkor, sem most ezt a tényt nem támasztotta alá. Ráadásul, mint ahogy már
említettük, a jogosultság keletkezésének pillanatát és az iparlevél kiadásának pilla-
natát is egybeolvasztották, tehát az iparlevél kiadásához kötötték a jogosultság ke-
letkezését. Ezzel szemben a bejelenthető iparostevékenységek jogi konstrukciója
olyan, hogy az iparostevékenység végzéséhez való jog ex lege keletkezik, kvalifikált
bejelentés alapján, miközben az adott hivatal csupán tudomásul veszi ezt a tényt.
Az iparostörvény a 10. §-ának 1. bek.-e expressis verbis meghatározza, hogy:
„iparostevékenység végzéséhez való jog [...] bejelenthető iparostevékenységek ese-
tében a bejelentés napjával keletkezik"9. így amennyiben a hivatal nem fedez fel
semmiféle hiányosságot a bejelentésben, annyiban az iparlevelet egyidejűleg a be-
jelentéssel, de legkésőbb hét nappal az írásbeli bejelentés kézbesítését követően
kiadja, miközben az iparvégzéshez való jog már a bejelentés pillanatától létezik az
iparostörvény 10. § 1. bek. a) betűje értelmében. Ha a bejelentés nem teljes, Ml.
hibás (47. § 6. bek.), akkor a hivatal felhívja a vállalkozót a bejelentés kiegészíté-
sére, Ml. a hibák kijavítására, miközben erre egy minimum 15 napos időtartamot ha-
tároz meg. Ez azt jelenti, hogy legalább ezalatt az időtartam alatt a hibás (hiányos)
bejelentés is olyan következményeket vált ki, mint egy hibátlan. Amennyiben a be-
jelentő az adott időtartamon belül nem hárítja el a hibákat, akkor a törvény 47. §-
ának 7. bek.-e értelmében a „hivatal megállítja"10 és beszünteti az eljárást, miköz-

A szabadon gyakorolható, bejelentésköteles tevékenységek... 113

ben nem világos, milyen eljárásról van szó, ha semmilyen nem lett megindítva. Ha
abból a feltételből indulunk ki, hogy az iparleveleket közigazgatási eljárásban adják
ki11, akkor ellentétes következtetésekre jutunk. Az iparostörvény 71. §-a értelmében
az iparostörvény által szabályozott közigazgatási eljárásokra a közigazgatási eljárá-
sokról szóló törvény12 (továbbiakban csak „KeT") vonatkozik, amennyiben az iparos-
törvény nem tartalmaz más szabályozást. Abból kifolyólag, hogy az iparostörény
más szabályozást nem tartalmaz, következik, hogy az KeT általános szabályozását
kell alkalmazni. A KeT 18. §-a 1. bek.-e értelmében a közigazgatási eljárás az ügyfél
kérelmére vagy hivatalból indul meg. Esetünkben értelemszerűen csak az első le-
hetőség áll fenn a közigazgatási eljárás megindítására, elképzelhetetlen, hogy az
adott hivatal „saját magától" valakinek vállalkozói engedélyt adjon ki, anélkül, hogy
az illető kérelmezné. Amennyiben tehát az eljárás az ügyfél kérelmére indul meg,
annyiban az a kérelem egyértelműen a bejelentés kell hogy legyen, és a bejelentés
pillanata egyidejűleg a közigazgatási eljárás megkezdése is. Ebből következik aztán,
hogy az iparlevelek közigazgatási határozat formájában vannak kiadva. Felmerül
azonban a kérdés, hogy ha az iparostörvény 10. § 1. bek. a) betű értelmében az
iparostevékenység végzéséhez való jog a bejelentés pillanatától fogva már létezik,
akkor minek közigazgatási eljárást indítani? Látható, hogy a feljebb említett kiindu-
ló feltétel esetén lehetetlenné válik az iparostörvény 10. § 1. bek. a) betű-jének al-
kalmazása. Másfelől, ha abból a feltételből indulunk ki, hogy az iparlevelek nem köz-
igazgatási eljárásban vannak kiadva, és tartjuk magunkat a törvény 10. §-ához, ak-
kor a 47. § alkalmazása válik értelmetlenné (NI. lehetetlenné), mivel ha az iparlevél
nem közigazgatási eljárásban van kiadva, akkor nincs eljárás megindítva, amit be le-
hetne szüntetni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a hivatalok tudatosan (vagy ke-
vésbé tudatosan) figyelmen kívül hagynak egy paragrafust, miközben a 10. § 1. bek.
a) betű hátrányára döntöttek a 47. § 7. bek. előnyére, hogy így azt gond nélkül tud-
ják alkalmazni. így az iparlevelek közigazgatási eljárásban vannak kiadva, és az ipar-
levél kiadásának pillanatával keletkezik a iparostevékenység végzéséhez való jogo-
sultság is. A hivatalok erre a döntésre a következő megfontolások alapján juthattak:

- Amennyiben az iparjogosultság a bejelentés napjával keletkezne, reálisan el-
képzelhetők olyan körülmények, mikor a vállalkozó (bejelentő) a bejelentés után13
üzleteket köt, szerződéseket ír alá, azért mert jóhiszeműen abban a meggyőződés-
ben van, hogy rendelkezik iparjogosultsággal. Közben a hivatal hiányosságokat fe-
dez fel a bejelentésben, s a vállalkozó a hiányzó adatokat utólag fogja pótolni, mi-
közben megeshet, hogy nem tesz eleget a 47. § 6. bek.-ében foglalt kötelességé-
nek és a bejelentés nem lesz teljes. Iparjogosultság tehát nem keletkezik, ám erre
csak utólag derül fény, miután a bejelentő már kötött, Ml. köthetett üzleteket, mint
vállalkozó. Az ilyen esetben megoldatlan volna az ilyen kötelezettségek jogi státu-
sza és könnyen elképzelhető, hogy harmadik személyek látnák kárát a bejelentő ha-
nyagságának. Ha azonban a hivatalok azt az eljárást követik, hogy az iparjogosultág
az iparlevél kiadásával együtt keletkezik, az ilyen esetek elkerülhetők.

- Ha elfogadjuk az elképzelést, hogy az iparlevél kiadásának folyamata nem köz-
igazgatási eljárás, és az iparjogosultság ettől függetlenül keletkezik, akkor a 47. §
7. bek.-e értelmében megkülönböztethetünk minimális1'1 feltételeket, melyek nélkül
a bejelentett tevékenység végzéséhez való jog nem jön létre, valamint egyéb15 felté-
teleket, melyek teljesítése nélkül a vállalkozáshoz való jog feltételesen létrejön. Egy-

114 ifj. Hulkó Gábor

értelmű, hogy minőségbeli különbség van az olyan bejelentés közt, mely nem tartal-
mazza pl. a vállalkozó címét, vagy az olyan mely nem tartalmazza a tevékenységi kör
megjelölését. Gyakorlatban azonban, az iparlevelek kiadása szempontjából, ez a meg-
különböztetés érdektelen, minekután az adott hivatal semmilyen körülmények közt
nem adja ki az iparlevelet, míg a bejelentés hiányos, függetlenül attól mi hiányzik.

A feljebb kifejtett érvelés karöltve azzal a ténnyel, hogy iparostevékenység vég-
zése iparlevél nélkül is elképzelhető (mint jogalap nélküli vállalkozás16), vezették a
hivatalokat arra a döntésre, hogy az iparleveleket közigazgatási határozatként adják
ki közigazgatási eljárásban, s az iparostevékenység végzéséhez való jog csak ezen
közigazgatási határozat alapján keletkezzen. így tehát az iparjogosultság keletkezé-
se ahhoz a pillanathoz van kötve, mikor az adott vállalkozó az iparlevél tényleges
birtokosává válik17, miközben a hivatal az iparlevelet - kvalifikált bejelentés esetén
- helyben, egy időben a bejelentéssel, kiadja. A gyakorlat szempontjából tehát ér-
vényes a megállapítás, hogy az iparlevél kiadásának folyamata közigazgatási eljá-
rás és iparjogosultság nem jöhet létre az iparlevél kiadása nélkül.

Az iparlevelek kiadásának egyszerűsített algoritmusa tehát a következő: A beje-
lentéssel közigazgatási eljárás indul, ha a bejelentés teljesít minden feltételt a hi-
vatal általában helyben és azonnal kiadja az iparlevelet, ám legkésőbb hét napon
belül. Az iparlevél közigazgatási határozat formájában kerül kiadásra. Ha a bejelen-
tés nem teljesíti a törvény által előírt feltételeket (pl. az iparvégzésnek valamilyen
törvényileg megszabott akadálya van), akkor a hivatal közigazgatási határozatban
dönt arról, hogy az iparjogosultság nem jött létre. Amennyiben a bejelentés hiányos,
a hivatal felszólítja a vállalkozót a bejelentés kiegészítésére, különben a közigazga-
tási eljárást megállítja és megszünteti.

A szabadon gyakorolható, bejelentésköteles tevékenységek negatív
definíciójából adódó nehézségek

A jogi előírások jellegzetes felépítése olyan, hogy az alap- és szükséges fogalmak
tisztázása után tartalmazzák csak a konkrét viselkedési normákat. Egy jogi előírás
effektivitása és az, hogy feladatát ellássa, így sokban függ az említett definíciók mi-
nőségétől. Maguk a definíciók konstrukciója általában pozitív (tehát, hogy mi az
adott jelenség), melyek sokszor negatív (tehát, hogy mi nem az adott jelenség) meg-
határozással vannak kiegészítve. Negatív definíciók önmagukban nem állnak helyt,
melynek több gyakorlati és elméleti oka is van, általában csak mint kiegészítők
használatosak a pozitív definíciók mellett. Érdekes jelenség ezért, hogy a szabadon
gyakorolható, bejelentésköteles tevékenységeket a törvény csak negatívan definiál-
ja, anélkül, hogy kategorizálná őket. így nem létezik semmiféle jogi norma, mely
meghatározná a szabadon gyakorolható tevékenységek egyes csoportjait úgy, mint
az a többi iparostevékenység esetében történik, s melyek konkrét kategóriákra van-
nak felosztva. Továbbá a törvény nem hatalmazza fel a hivatalokat sem arra, hogy
a szabadon gyakorolható, bejelentésköteles tevékenységeket felosszák, ami külön-
ben nélkülözhetetlen munkájuk rendes végzéséhez. Gyakorlati célokra ezért a hiva-
talok ún. OKEC-kategorizációt használnak, mely ugyan meglehetősen alapos felosz-
tását jelenti a gazdasági tevékenységeknek, ám nem jogi norma, tehát felettébb
kérdéses használhatósága. Mindamellett megelőzi az olyan eseteket, mint ahogy az

A szabadon gyakorolható, bejelentésköteles tevékenységek... 115

egy-két helyen megtörtént Szlovákiában, hogy élelmes vállalkozók egy bejelentés-
ben be akarták jelenteni az összes létező szabadon gyakorolható tevékenységet, rá-
mutatva arra a tényre, hogy mivel nincs jogi normába foglalt kategorizáció, semmi
sem kötelezi a bejelentőt arra, hogy a hivatal által megszabott kategóriákhoz tartsa
magát, és nyugodt szívvel bejelenthet olyan tevékenységi kört, mint pl. „az összes
szabadon gyakorolható bejelentésköteles tevékenység". A hivatal természetesen az
ilyen irányú kérelmet elutasította, tegyük hozzá szerencsére, ám jogalap nélkül.

Más, a gyakorlat szempontjából, fogas kérdés merült fel a szociális és munka-
ügyi előírások módosításai során. A jelenlegi jogállás szerint munkanélküli segélyre
az jogosult, aki aktívan munkát keres18, ám objektív körülményeknek „hála" nem ta-
lál. Ez a körülmény egy olyan igazolással bizonyítandó, melyet az adott munkaadó
állít ki, hogy a munkanélkülit nem tudja alkalmazni. A hivatalok ezt az igazolást min-
den két hétben bekérik a munkanélküliektől, így aztán érthető, hogy nagy a
„kereslet" az igazolások iránt. Erre reagálva egyes vállalkozók szabadon bejelenthe-
tő tevékenység címszó alatt „igazolások kiadása munkanélkülieknek" tevékenysé-
get szerettek volna bejelenteni. A vállalkozás töltete abból állt volna, hogy térítés el-
lenében a munkanélkülieknek igazolásokat adtak volna ki. A hivatalok ezen bejelen-
téseket - nagyon helyesen - elutasították a törvény 3. §-ának 3. bek.-e értelmében,
mely kimondja, hogy „nem tekinthető ipartevékenységnek az olyan tevékenység,
mely ugyan teljesíti a törvény által előírt feltételeket, ám nincs összhangban a jó er-
kölccsel".

Az érme másik oldala azonban az a nyitott kérdés, hogy tényleg így van-e, és ha
igen, milyen kritériumok alapján ítélte meg az adott hivatal úgy, hogy az „igazolások
kiadása munkanélkülieknek" tevékenység a jó erkölcs ellen vét. Jogi kategóriákban
különösen nehéz egyértelműen behatárolni az erkölcsöt, mely- „hála" a fogyasztói
társadalomnak - az utóbbi pár évtizedben ugyancsak ingatag fogalommá vált. A vál-
lalkozó, aki pénzért akart igazolásokat kiadni nem akarta kényszeríteni a munkanél-
külieket, hogy kizárólag csakis tőle kérjenek igazolást, csak egy lehetőséget bizto-
sított, melyet senki sem lett volna köteles kihasználni. Ráadásul in fraudem legis19
cselekedetről sem lehet szó, mivel a vállalkozó pontosan a törvény intenciója alap-
ján akart eljárni, hisz olyan iparostevékenységet szeretett volna bejelenteni, mely
se nem kötött, se nem koncessziós tevékenység.

Következő törvényhozási -jogelméleti - kérdés a „vendéglátóipari tevékenység"
tartalmi meghatározása, mely a törvényben úgy van definiálva, mint ételek és italok
készítése közvetlen fogyasztásra a fogyasztó által. A jogosultság részét képezi to-
vábbá félkész termékek, valamint kiegészítő termékek árusítása. Tulajdonképpen a
„vendéglátóipari egység üzemeltetése" kisipari bejelentésköteles tevékenység tar-
talmi meghatározásáról van szó (1. függelék 114. csoport 32. tétel). A pozitív defi-
níciót kiegészíti egy negatív is a törvény 38.§ 2. és 3. bek.-e, mely a vendéglátói-
pari tevékenység köréből kizárja a következő termékek közvetlen fogyasztásra való
eladását:

-   alkoholmentes italok és iparilag előállított tejtermékek, koktélok, sör, bor és
égetett szesz,

-   fagylaltok, amennyiben a készítésükhöz iparilag előállított sűrített és fagyaszott
krémek használatosak,

116 ifj. Hulkó Gábor

-    hő segítségével gyorsan előállított hústermékek a szokásos körettel, valamint a
húsnélküli ételek

-   ételek, italok és félkész termékek az elszállásolt vendégeknek olyan szálláshe-
lyeken, melynek kapacitása nem haladja meg a 10 főt,

-    házilag előállított bor és az ehhez kapcsolódó jellegzetes ételek árulása,
amennyiben ez a tevékenység nincs tovább üzemeltetve mint 4 hónap egy év-
ben.

Ha a felsorolást nézzük, önkéntelenül is felvetődik a kérdés: foglalkozik-e valaki
Szlovákiában vendéglátóipari egység üzemeltetésével. Csak futólagos szemlélődés-
sel is legalább két nagy elégtelenségét fedezhetjük fel a definíciónak:

1.  A törvény szövege szerint vendéglátóipari tevékenység az ételek közvetlen fo-
gyasztásra való készítése (38. § 1. bek. első mondat), de nem vendéglátóipari
tevékenység a hő segítségével gyorsan előállított hústermékek a szokásos kö-
rettel közvetlen fogyasztásra (38. § 2. bek. c) betű. A contrarío vendéglátóipari
tevékenység tehát az olyan ételek készítése, melyek előállítása non-„hő" (hi-
deg?) és non-„gyors" (lassú?) módon történik? És ha igen akkor az mit jelent?
Milyen (jogi, technológiai vagy egyéb) norma alapján lehet eldönteni, melyek azok
az ételek, amelyek nem-hő és nem-gyorsan vannak elkészítve? Vagy ha az előbb
leírt argumentáció hibás, akkor hogy kell jól interpretálni a paragrafus tartalmát?

2.   „Nem vendéglátóipari tevékenység az iparostörvény értelmében" meghatározást
tartalmazza a törvény 38. §-ának 2. bek.-e így elértük azt, hogy a fent felsorolt
tevékenységek nem vendéglátóipari tevékenységek a törvény értelmében - fel-
merül a kérdés: más törvény értelmében azok? Valószínűleg nem, tehát ezeket
a tevékenységeket a szabadon bejelenthető tevékenységek közé kell sorolni,
ugyanis jellegüket tekintve iparostevékenységek, ám nem tartoznak a kisipari
bejelentésköteles, szakképesítéshez kötött, Ml. a koncessziós tevékenységek
körébe. S ez újabb kérdéseket nyit meg: ha valaki pl. egy éttermet üzemeltet,
melyben csak olyan szolgáltatásokat nyújt, melyek a fenti felsorolásban szere-
pelnek, miért vonatkoznak rá enyhébb feltételek, mint a többi vállalkozóra;
ugyanazon vagy más higiéniai előírások vonatkoznak az ilyen éttermekre, mint
a többi étteremre? Ha igen miért; ki felel, miért épp ő és milyen jogi alapon pl.
az étel minőségéért20; mi gátolná meg az adott vállalkozót, hogy három iparlevél-
lel rendelkezzen különböző négyhónapos időszakokra, s így az egész évben sza-
badon bejelenthető tevékenységet folytasson, miközben ugyanolyan szolgáltatá-
sokat nyújt, mint egyéb vállalkozók, akik a hasonló, Ml. ugyanolyan tevékenysé-
get kisipari bejelentésköteles tevékenységként végzik.

A fenti érvelés elsősorban arra hivatott rámutatni, hogy a szabadon gyakorolha-
tó, bejelentésköteles tevékenységek esetében egyértelműen felvetődik egy pozitív
definíció létének követelménye. Hasonlóan, mint a kisipari bejelentésköteles tevé-
kenységek, Ml. szakképesítéshez kötött bejelentésköteles tevékenységek esetében
tételes felsorolás az adott definíció, semmi sem egyértelműbb, mint egy hasonló
tételes felsorolás megalkotása a szabadon bejelenthető tevékenységek esetében.
Ezzel a modellel találkozhatunk pl. a cseh jogrendben, mely a 140/2000 számú kor-
mányrendelettel meghatározza a szabadon bejelenthető tevékenységek listáját és
tartalmi töltetét21. A kormányrendelet a szabadon bejelenthető tevékenységeket
összesen 124 kategóriára osztja, azzal, hogy az utolsó kategóriát szabadon hagyja

A szabadon gyakorolható, bejelentésköteles tevékenységek... 117

azoknak a tevékenységeknek, melyek jellegüket tekintve ugyan szabadon bejelent-
hetők, ám a kormányrendelet nem említi őket. így a hivataloknak lehetőségük van
a kormányrendeletbe bele nem foglalt tevékenységet is bejegyezni, mint szabadon
gyakorolhatót. így a hivatalnak és a leendő vállalkozónak egyszerű a dolga: a beje-
lenteni kívánt tevékenységet egyszerűen csak az adott csoportba kell besorolni. An-
nak ellenére, hogy ezt a modell egyes csehországi szakemberek bírálják, működő-
képesebb és nagyobb jogbiztonságot nyújt, mint szlovákiai társa.

Befejezés

A jog mint normatív rendszer értelme egy bizonyos rend létrehozása és fenntartása
a társadalomban. A jog effektivitását így elsősorban két tényező határozza meg:
a jogi normák minősége és a jog kikényszeríthetősége, miközben az utóbbi nem ki-
zárólag a bíróságok és egyéb jogokat biztosító szervek munkájától függ, hanem egy
társadalmi meggyőződéstől, mely a jog betartását irányozza elő.

Érezhető, hogy az olyasfajta társadalmi kényszer, mely a jog betartására kötelez,
ugyancsak elégtelen. így a törvénykerülés és a jog elégtelenségeinek kihasználása
a demokrácia elsődleges megnyilvánulási formájává vált az utóbbi időben, s a jog
betartása a társadalmi értékrend aljára csúszott. Ennek egyenes következménye
a társadalom civilizált(abb) rétegeiben, egy olyan elvárás, mely szerint a jogi normák
minőségének növekedése társadalmi szükségszerűség. Az az egyenlőség, mely
a jog efektivitását jellemzte, s mely a jogi normák minőségének és kikényszeríthe-
tőségének arányában nyilvánult meg, az utóbbi évtizedekben elbillent, egyre na-
gyobb követelményeket támasztva a jogalkotókkal szemben, melyekre így egyre na-
gyobb súly nehezedik a törvények minőségét illetően.

Felhasznált irodalom

Fiala, Josef a kol. 1993. Zivnostenské právo. Brno, MU - Doplnék.

Harvánek, J. a kol. 1993. Právníteoríe. Brno, MU - Doplnék.

Hulkó, Gábor 2004. Má cesky zivnostník méné volnosti nez slovensky? Právní rádce,

2004/12, 24. p.
Korec, S. - Prázdnovsky, A. 2002. Zivnostensky zákon - maly slovnik podnikatela, zivnostní-

ka. Bratislava, Nova Práca.

Prúcha, Petr 1998. Základnípojmy a instituty správního práva. Brno, Masarykova univerzita.
Simkovic, M. 1992. Zivnostensky zákon s komentámm. Bratislava, Management interna-

tional, a. s.

Jegyzetek

1.     Az ún. „slobodné povolania", ilyen pl. az ügyvédek, jegyzők, orvosok, fogorvosok, állat-
orvosok, adótanácsadók stb. tevékenysége.

2.     Hogy néhány példát említsünk: a bankok tevékenysége, a tőzsde, a biztosítótársaságok,
bányászat, gyógyszerfejlesztés és -gyártás, állásközvetítés stb.

3.     Az iparostörvény értelmében büntetett előéletűnek számít az, aki jogerősen elítélt gaz-
dasági bűntettért vagy vagyon ellen elkövetett bűntettért, NI. egyéb szándékos bűntet-
tért, mely tárgya összefüggésben van a vállalkozási körrel.

118 ifj. Hulkó Gábor

4.   Különös feltételeknek az iparostörvény a szakképzettséget vagy egyéb képzettséget ér-
ti, mely lehet pl. a megfelelő iskolai végzettség felmutatása, egyéb hatósági szervek be-
leegyezése stb.

5.   Más szóval hatáskör.

6.   Tehát az adott szerv jogkörei.

7.   S melynek kapcsán felmerül néhány kérdés.

8.   Minekután nem kapcsolódik hozzá jog keletkezése, változása vagy megszűnése. Bőveb-
ben pl. Harvánek, J. a kol. (1993)

9.   „Oprávnenie prevádzkovat zivnost (dalej len »zivnostenské oprávnenie«) vzniká právnic-
kym osobám uz zapfsanym do obchodného registra, právnickym osobám, ktoré sa do
obchodného registra nezapisujú, a fyzickym osobám:

a)  pri ohlasovacích zivnostiach dnom ohlásenia, alebo pokiaf je v ohlásení uvedeny
neskorsf den zacatia zivnosti, tymto dnom; za den ohlásenia sa povazuje den, ktorym
má ohlásenie vsetky nálezitosti podía § 45 a 46,

b)  pri koncesovanych zivnostiach dnom dorucenia koncesnej listiny" (Zinvostensky
zákon 455/1991, § 10).

10.   „Ak podnikatef neodstráni závady v urcenej lehote, zivnostensky urad konanie zastavf"
(Zivnostensky zákon 455/1991, § 47, ods. 7.).

11.   És az iparlevél kiadása előfeltétele az ipar végzéséhez való jogosultság keletkezésének,
mint ahogy ez a hivatalok gyakorlatából kitűnik.

12.   Zákon c. 71/1967 Zb. o správnom konanf (správny poriadok).

13.   Mely bejelentést mondjuk postai úton kézbesített a hivatalnak.

14.   Minimális feltételeknek definiálhatjuk pl. az általános és különös feltételeket,
a iparostörvény 8. §-a által felsorolt akadályokat, melyekre a 47. § 7. bek. második
mondat-a vonatkozik („Ak zivnostensky urad zistf, ze podnikatef nespfna podmienky
ustanovené tymto zákonom, rozhodne, ze zivnostenské oprávnenie nevzniklo.").

15.   Egyéb feltételeknek például az iparostörvény 45. és 46. §-a által megnevezett feltétele-
ket sorolhatjuk, mint a vállalkozó címe, telephelye és hasonlók, melyekre a 47. § 7.
bek. első mondat vonatkozik („Ak podnikatef neodstráni závady v urcenej lehote, zivnos-
tensky urad konanie zastavf.").

16.   Neoprávnené podnikanie.

17.   Magyarán: „a kezében van".

18.   Más feltételei is vannak természetesen a munkanélküli segélyre való jogosultságnak,
ám vizsgálódásunk tárgya szempontjából a szövegben említett a fontos.

19.   A törvény megkerülése.

20.   Ha annak a valakinek nem kell, hogy megfelelő végzettsége legyen az ilyen tevékenység
bejelentésére, mivel ugye szabadon bejelenthető iparostevékenységről van szó.

21.   Nar. vlády 140/2000 Sb., kterym se stanovf seznam oború zivnostf volnych

Gábor Hulkó

The right of freely executable trades with notification duty - theory and prac-

tice

There are three basic statuses of the existence of freely executable trades
with notification duty that relate to: 1. the creation of right to the free execu-
tion of trade; 2. the execution of free trade and connecting rights and duties;
3. the ending of competence for free trade.

The work first of all intends to study the first aspect of freely executable
trades, that is the most complex and still not developed field of the issue at
the same time. The creation of competence for executing free trade itself from

A szabadon gyakorolható, bejelentésköteles tevékenységek... 119

the point of view of law theory is similarly neglected, as well as such legal
issues that are not politically up-to-date, although there is an opportunity for
factual legal argumentation, that is otherwise oppressed with demagogue
(and/or inexpert) political argumentation. In this regard we can state that liké
the most legal issues, unfortunately the issue of the execution of trades is
alsó not processed in detail. That it possibly becomes the issue of legal dis-
putes seems to be entirely unimaginable in present days. It can be ascribed
to those uncoordinated educational and university reforms, that minimised,
and/or disabled the creation of such nation-wide scientific legal discussions
that are obvious and necessary parts of legal culture and practice in all
European countries.

Enterprises and entrepreneurial thinking are inalienable parts of our society.
Our legal culture alsó reflexes this civilisation fact, therefore one of the cen-
tral norm system of the Slovak legal system is formed by the complex of legal
norms comprising the regulation of enterprises. One of the legal norms regu-
lating enterprising is the Licensing Act (Act. No. 455/1991 Coll. of Laws), that
regulates trades and that form the basis of the most entrepreneurial activities.
The effectiveness of the Licensing Act is regulated by 2., 3. and 4. §, there-
fore we can classify the trades intő two main classes, that is trades falling
under the effectiveness of Licensing Act and other trades.

NOSTRA TEMPÓRA

OPRAVNENIE

K ZIVNOSTENSKEMU

PODNIKANIU

V SLOVENSKEJ REPUBLIKE

JUDR. GÁBOR HULKÓ

00021-1.jpg

LILIUM AURUM

UM

00021-2.jpg

MŰHELY

A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma

00021-3.jpg

Ez az írás az első kísérlet arra, hogy intézmé-
nyünk eddigi tevékenységéről beszámoljunk,
egyben mérlegvonás, de további céljaink fel-
vázolását is tartalmazza.

A múzeum születése

A SZLOVÁKIÁT

MAGYAR

K ULTŰRA
ÚZEUMA

5-

n

A szlovákiai magyarság történetét, népi kultúráját, hagyományait és értékeit képvi-
selő, nemcsak regionális szinten tevékenykedő, reprezentatív múzeumi intézmény
létrehozására tett kísérletek jelentős múltra tekintenek vissza. A különböző elkép-
zelések - különösen az elmúlt évtizedben - nemcsak szakmai körökben keltettek
élénk visszhangot, de a szélesebb közvélemény körében is. A megvalósítást tekint-
ve alapvetően két lehetőség merült fel:

1.  valamelyik már működő regionális múzeum (vagy annak egy része) alakulna át a
magyar kultúra múzeumává

2.  a kilencvenes évek folyamán létrehozott nemzetiségi múzeumok és dokumentáci-
ós központok - pl. a Zsidó Múzeum, a Kárpáti Németek Múzeuma, a horvát és a
cseh dokumentációs központ - mintájára teljesen új szakintézmény teremtődne.
A szlovákiai kulturális kormányzat ez utóbbit találta járható útnak.

Az intézmény bemutatása

Első lépésként 2001. július l-jén a Szlovák Nemzeti Múzeum Történeti Múzeumának
önálló osztályaként megalakult a Magyar Kultúra Dokumentációs Központja. Ezzel
újabb láncszemmel bővült a szlovákiai nemzetiségi intézmények-s egyben a magyar
kulturális színterek - hálózata. A Magyar Kultúra Dokumentációs Központja egy évnyi
tevékenység után új alapítólevelet kapott, 2002 júliusától a Szlovákiai Magyar Kultú-
ra Múzeumaként, a Szlovák Nemzeti Múzeum önálló egységeként működik.

Legfőbb feladata a szlovákiai magyarság tárgyi és szellemi kultúrájának kutatá-
sa, amellyel párhuzamosan gyűjtőmunkát, tudományos kutatómunkát, dokumentá-
ciós és módszertani tevékenységet folytat.

Az intézmény központja a pozsonyi Brámer-kúriában található, s a múzeum munka-
helyei, valamint kiállítóhelyiségei is itt kaptak helyet. 2003 januárjától a Szlovákiai

164 Műhely

Magyar Kultúra Múzeumához tartozik az alsosztregovai Madách-kastély, valamint a
szklabonyai Mikszáth-emlékház.

Brámer-kúria, Pozsony

A XVI. század második felében kialakult kúria négy szárnya központi udvart fog köz-
re. Az épület egységes, reneszánsz alaprajza néhány régebbi, későgótikus ház át-
alakításával jött létre, ezt egyebek közt az asszimetrikusan elhelyezkedő bejárat is
bizonyítja, amely eredetileg az egyik gótikus házhoz tartozott. Az épület a pozsonyi
vár egyik tisztjének, Brámernek a nevét viseli, aki 1600 körül kétemeletes rene-
szánsz kúriává alakíttatta át az objektumot. Bél Mátyás Notitiae... című könyvében
egy „chronostikon"-t említ, amely a homlokzaton volt látható: „VirtVtVIs CoMes
InVIDIa", s ez alapján úgy vélte, a kúria 1620-ban épült. A reneszánsz átalakítások
során jött létre a teljes nyugati szárny, a lépcső, egységesült a homlokzat, s ekkor
épült fel a főhomlokzat jellegét meghatározó, félkör alakú két saroktorony is. A XVIII.
század első harmadában, a korabarokk átépítések során alakult ki az északi, udva-
ri szárny. A későbbi átépítések alapvetően nem változtattak a kúria jellegén. A ház
többször is gazdát cserélt, tulajdonosai pozsonyi polgárok voltak. A Brámer-kúria
a pozsonyi Váraljából máig megőrzött aprócska szigetnek része, melynek központi
eleme a barokk stílusú Szentháromság-templom.

A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma 2002 októberében költözött a kúriába.
A földszinten az állandó kiállítás, az első emeleten pedig az irodák és a raktárhelyi-
ségek kaptak helyet. Szintén az első emeleten található a múzeum konferenciater-
me, amely egyben galériaként is működik. A kúria alatt található pincében működik
a múzeum Pincegalériája.

00021-4.jpg

A Brámer-kúria az 1960-as években és ma

A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma 165

Állandó kiállítás: Hagyományok és értékek. A magyarok Szlovákiában

Az állandó kiállítás a szlovákiai magyarok tárgyi és szellemi kultúrájának emlékeit
mutatja be 320 m2-en: érinti a történelmi sorsfordulókat, ízelítőt nyújt az 1918 -
1938-ban készült képzőművészeti alkotásokból, felvonultatja a népművészet legjel-
lemzőbb értékeit. A kiállítás három tematikus egységből áll: történeti, néprajzi, kép-
zőművészeti.

Madách-kastély, Alsósztregova

Az első Madáchok az oklevelek tanúsága szerint 1430 körül telepedtek meg
Alsósztregován. A családot a magyar genealógiai források 1238-tól tartják számon.
Alsósztregova előtt Nagykürtös és Zólyom környékén éltek. A nemesi famíliának nem-
zedékeken keresztül számos irodalmi műveltségű tagja volt. Az irodalomtörténet kö-
zülük leginkább Madách Gáspárt jegyzi lapjain. A Madáchok eredeti kastélya 1717-
ben leégett, majd a helyreállított épület 1758-ban újra a tűz martalékává vált. A XVIII.
század utolsó éveiben Madách Sándor - Madách Imre nagyapja - kezdte meg az új
családi fészek építését. Az egykori, várkastélyra emlékeztető építmény helyén az ő jó-
voltából ma részben rokokó, részben klasszicista, szerény nemesi kastély emelkedik.
Ebben az épületben élt és alkotott Madách Imre. A híres „oroszlánbarlang", a
Madách-művek születésének helyszíne ma is megtekinthető, noha az eredeti beren-
dezési tárgyakból szinte semmi sem őrződött meg.

00021-5.jpg

Az alsósztregovai Madách-kastély

166 Műhely

Madách Imre halála után a kastélyt fia, Aladár (a nemzetközileg elismert spiri-
tiszta), majd annak lánya, Flóra örökölte. Flóra és ügyvéd férje jelentős adósságo-
kat halmozott fel, így a birtok a pozsonyi Brázda Bank tulajdonába került. A bank-
ház a birtokot 1940-ben felszámolta, a kastély a község birtokába került, a beren-
dezési tárgyakat elárverezték.

A kastélyt 1964-ben irodalmi múzeummá alakították át, ahol Madách Imre élet-
művét, valamint a nagykürtösi régió jeles literátorait mutatták be. A kastély parkjá-
ban található síremlék (Rigele Alajos munkája; a karjait az ég felé emelő Ádámot
örökíti meg) alatt nyugszik Az ember tragédiája írója. Madách Imrét 1864-ben bekö-
vetkezett halálakor a falu katolikus temetőjében temették el, de 1936-ban exhumál-
ták s végső nyughelyére helyezték.

Az emlékházat 2003 januárjában vette át a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma
a kékkői Játék- és Bábmúzeumtól. 2003 októberében a Szlovákiai Magyar Kultúra
Múzeuma az alsósztregovai Madách-kastélyban nyitott kiállítást Az ember tragédiá-
jához készült Kass János-illusztrációkból. Ezt követően a képzőművész a teljes so-
rozatot a múzeumnak ajándékozta.

2004-től látható Zichy Mihály a Tragédiához készült illusztrációinak 20 darabból
álló kiállítása, valamint Nagy Zoltán metszetei Hommage á Madách címmel.

Mikszáth-emlékház, Szklabonya

A Mikszáth család 1843 után költözött Szklabonyára, ahol Mikszáth János, az író
édesapja mészárszéket és kocsmát bérelt. Miután túladtak a bérleményen, gazdál-
kodni kezdtek. Birtokukat száz holdra becsülték, cselédeket, juhászt és szolgáló-
lányt is tartottak.

Mikszáth Kálmán szülőházát ma már hiába keressük a faluban. 1968-ban lebon-
tották. Megmaradt viszont az a ház, amelyben az író a gyermekkorát töltötte, s aho-
va rimaszombati és Selmecbányái tanulmányai közben hazalátogatott. A család
1852-ben költözött ebbe a temetővel szemközti otthonba. A ház utolsó gazdája
Hendrik Gyula kántortanító volt, akinek felesége rokonságban állt a Mikszáth csa-
láddal. Az épületet, melyben akkoriban a helyi postahivatal működött, 1978-ban a
nemzeti bizottság felújította, és három helyiségében emlékkiállítást rendezett be.
Mikszáth Kálmán emlékházát 1978. június 24-én avatták fel. A ház falán emléktáb-
la, az udvaron mellszobor hirdeti az író emlékét. A szemközti temetőben nyugsza-
nak - feltételezhetően - az író szülei, valamint - bizonyosan - testvére, Mariska.

Az emlékházat 2003 januárjában vette át a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma
a kékkői Játék- és Bábmúzeumtól. Jelenleg az épület helyreállítása folyik, az új em-
lékkiállítást 2005 folyamán tervezzük megnyitni.

A múzeum tevékenysége

A távlati célok kijelölésénél és rangsorolásánál kis kollektívánk elemezte a jelenle-
gi helyzetet, a jövőbeni lehetőségeinket, az előnyöket és kockázatokat, valamint fi-
gyelembe vette egy háttérelemzés eredményét, s ennek tudatában próbálta felvá-
zolni a múzeum feladatköreit:
1. lehetőségek teremtése: bemutatkozások, kiállítások, rendezvények, együttműködés

A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma 167

2.  érték- és hagyományőrzés: kutatómunka, dokumentációs tevékenység,

3.  új értékek létrehozása: kiadványok, állandó kiállítás.

Hushegyi Gáborral, aki az első évben képzőművészeti tárgykörben tanácsadónk
volt, behatároltuk azt a területet, mellyel múzeumunk a közeljövőben foglalkozni
szeretne, s ez a kortárs képzőművészet.

Hogy a köztudatba kerüljünk, a múzeumi feladatok mellett, s az állandó kiállítás
megnyitása után (Hagyományok és értékek. A magyarok Szlovákiában, 2003. má-
jus 22.) további esélyeket latolgattunk: galéria, kiállítási lehetőség megteremtése a
megcélzott képzőművészeti terület képviselői részére. Ez sikerült, s így már 2003.
október 16-án megnyithattuk az első kiállítást a múzeum emeleti kisgalériájában,
melyet Brámer-galériára kereszteltünk.

Alkalmazkodva a kortárs képzőművészek különleges, néha meghökkentő elkép-
zeléseihez, nem kis erőfeszítéssel, de megteremtettük a kiállítási feltételeket a pin-
cehelyiségben is. Újabb lehetőség kiállítónak és szervezőnek. A Pincegalériában
még ebben az évben Németh Ilona mutatkozott be Karol Pichlerrel közösen. Elkép-
zelésünk az volt, hogy a szlovákiai magyar képzőművészek egy-egy szlovák művész-
szel történő bemutatkozása több szempontból is érdekes lesz:

-    kiderül, hogy a szlovákiai magyar képzőművészet útkeresésben, tehetségben
egyáltalán nem szakad el a szlováktól, sőt az európaitól sem

-    újabb lehetőség, hogy többrétegűvé váljon az intézményünket látogató közönség

-    lehetőséget adunk, hogy az itt kiállító művészek egy-egy alkotása a múzeum kép-
zőművészeti gyűjteményébe kerüljön, amihez természetesen meg kellett terem-
teni az anyagi feltételeket is

00021-6.jpg00021-7.jpg00021-8.jpg

,:;

NYOMÁBAN
I FfttttOi BAUNTA IMIA'MÍI

00021-9.jpg

A múzeum kiadványai

168 Műhely

A következő évben Kiss Csabával, az At Home Gallery vezetőjével dolgoztuk ki a
kiállítási tervet, s folytattuk a már megkezdett utat azzal a meggyőződéssel, hogy
az esélyteremtés mellett - művészre, szervezőre, intézményre egyaránt érvényesen

-  új értékeket is hozunk létre, s ami szintén fontos, új közönségrétegnek tehetjük
vonzóbbá intézményünket és a szlovákiai magyar képzőművészetet.

Műtárgygyarapítás

Folytatva a Kortárs művészetek a Brámer-kúriában című sorozatot, 2004-ben az
alábbi - magyar és szlovák - művészek mutatkoztak be: Andrea Bartosová és Juraj
Czinege, Somorjai Kiss Tibor és Róbert Jancovic, Szemző Tibor és Dániel Matej, Var-
ga Emőke és Patrik Kovacovsky, Baffi Dávid és Erik Sille. így kerültek gyűjtemé-
nyünkbe Bartusz György, Dolán György, Fodor Katalin, Gály Katalin, Lipcsey György,
Németh Ilona és Nagy Zoltán művei mellett Andrea Bartosová munkái is.

Még egy fontos küldetés rejlik az új lehetőségek megteremtésében, mégpedig
az, hogy a tehetséges képzőművészek esélyt kapjanak a bemutatkozásra. A jelen-
kori, gyakran kísérletező és közönségsikerre nem feltétlenül számító teljesítmények
egy részéből születnek majd a XXI. századi hazai művészet kiváló alkotásai, melyek
a jövőben képzőművészeti örökségünk részét jelenthetik.

Múzeumunk műtárgygyarapításának másik kiemelt területe az időközben a mú-
zeum irányítása alá került Madách-kastélyhoz kapcsolódik. Ahhoz, hogy az alsó-
sztregovai kastély látogatottságát emeljük, hogy a Madách név, a hozzá fűződő Tra-
gédia, s annak szellemisége újra a középpontba kerüljön Szlovákiában, szükség volt
arra, hogy átgondoljuk, mi legyen a kastély sorsa. Ugyanis a jelenlegi állandó kiállí-
tás már megkopott, így egyáltalán nem felelt meg a kor követelményeinek.

A Madách-kastély jövőjével kapcsolatos elképzeléseink:

-   a gyűjtemény a lehető legteljesebb, és a lehető legszélesebb körben való ismer-
tetése, hasznosítása

-   a Madách-kastély olyan központtá tétele, mely az irodalomhoz és azon belül is a
Tragédiához kapcsolódik, s e térség értékeit közvetíti

-   fontos a már meglévő értékek újszerű láttatása, s a hozzá kapcsolódó képzőmű-
vészeti alkotások bemutatása, kibővítve tárgyakkal, képekkel és hanganyaggal
Természetesen mindehhez ismételten szükséges az anyagi feltételek megterem-
tése. Nézzük konkrétan az eredményeket: 2003. nyarán felkerestük Kass Jánost,
aki céljainkat megismerve az idő rövidsége ellenére vállalkozott arra, hogy a Ma-
dách-kastélyban megrendezzük a Tragédiához készült illusztrációi kiállítását. Erre
2003. október 2-án került sor, Madách Imre halálának 139. évfordulóján. A kiállí-
tás, melyet Miroslav Cipár szlovák képzőművész, Kass János régi barátja és mű-
vésztársa nyitott meg, nagy sikert aratott, s nagyon sok látogatót vonzott Alsósztre-
govára. Mint tudvalévő, nemcsak vásárlással, hanem ajándékozással is gyarapítha-
tó egy-egy intézmény gyűjteménye. Nagy meglepetésünkre erre 2004. január 19-én
került sor, amikor a Kass-illusztrációk pozsonyi bemutatásán a mester a múzeum-
nak ajándékozott 15 rézmetszetnyomatot és a Mózes című drámához készült soro-
zat 4 darabját. Még ebben az évben Nagy Zoltán szlovákiai magyar képzőművész al-
kotásaival gazdagodott a Madách-kastély. A Hommage á Madách című 7 darabból

A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma 169

álló sorozatot megvásárolta a múzeum, s a képek azóta is a kastély nagytermét dí-
szítik.

A kastélyt ugyan nem kifejezetten képzőművészeti központtá kívánjuk alakítani,
de az az elképzelésünk, hogy ha bemutatjuk a Tragédia mondanivalójának aktuali-
tását, a zseniális mű más művészeti ágakra kifejtett hatását, növeljük a hagyomány-
őrzést, az értékteremtést, valamint az új közönségrétegek elérését.

így folytattuk a megkezdett utat - hadd tegyem hozzá, hogy ez könnyebb volt,
mint az új, állandó kiállítás létrehozása, hiszen negyedannyi anyagi ráfordítást vett
igénybe -, s kerestük a lehetőséget az első, Zichy Mihály által készített illusztráci-
ók bemutatására. Mivel ezek kiállítása (jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában van-
nak, elzárva az öregedési folyamatoktól) nehézségekbe ütközött volna, így más utat
kerestünk, s eljutottunk a Zichy Alapítványhoz, s ezen keresztül Zichy Mihály déd-
unokájához, Csicsery-Rónay Istvánhoz. A vele való kapcsolatfelvétel után lehetőség
nyílott a grafikák múzeumi igényű másolatainak elkészítésére Szász Endre grafikus-
művész közreműködésével. Az alsósztregovai Madách-kastélyban 2004. október el-
sején nyílt kiállítás megjelenítette a XIX. században élt és alkotott két művész szel-
lemi-filozófiai találkozását.

A múzeum műtárgy-gyarapítási tevékenysége szorosan összefügg az intézmény
aktuális kutatási területével. Jelenleg a gyűjtemény néprajzi részének a fejlesztése
folyik, amely magába foglalja az állandó kiállítás más múzeumoktól, magángyűjtők-
től kölcsön kapott műtárgyainak lecserélését, s egyben az adott kutatási terület, ki-
állítás Népi fafaragók Szlovákiában szemléltetését. A Szlovákiai Magyar Kultúra Mú-
zeuma az említett címmel indított egy kutatási programot, melynek célja feltérképez-
ni és dokumentálni a Szlovákiában elő és alkotó fafaragó népművészeket, bemutat-
ni alkotásaikat egy kiállítás és egy katalógus segítségével.

Az állandó kiállítás történeti részének fejlesztése és bővítése, az intézmény tu-
dományos munkájának meghatározó feladatai közé tartozik. A Fejezetek a szlováki-
ai magyarság történetéből (1918-1948) című tárlat folytatása 1989-ig, lehetőséget
kínál eddig még kevésbé feldolgozott területek kutatására, bemutatására. A meglé-
vő kiállítás 12 tematikus egységből tevődik össze. A bevezető részben szereplő tér-
képek, diagramok, grafikonok és statisztikai adatok a kisebbségi élet változásait
szemléltetik. Az első tíz egység az úgynevezett első kisebbségtörténeti korszak, a
csehszlovák demokrácia ellentmondásos tapasztalatát mutatja be.

A kiállítás érzékelteti a politikai szerveződések formáit és irányvonalait. Kiemeli
a jelentősebb politikusokat. Figyelmet szentel a nemzetiség egyházi és vallási éle-
tének, miközben a jelentősebb felekezetek egyházszervezeti kezdeményezéseit
sem hagyja ki. A gazdasági intézmények közül a szövetkezetek és a pénzintézetek
szerepelnek. Az egyházi és a gazdasági önszerveződést korabeli tárgyak, dokumen-
tumok és publikációk mutatják be.

A tárgyak között figyelmet érdemel Petrogalli Oszkár ellenzéki politikus 1926-ból
származó mellszobra, amelyet Flache Gyula készített. Értékes az Egry Ferenc (ha-
rangöntő és politikus) műhelyéből, 1930-ból származó harang, amely a beretkei ka-
tolikus árvaházé volt.

A kiállítás az oktatásügyet az anyanyelvi művelődésért, a magyar iskolák fenn-
tartásáért folytatott érdekvédelmi küzdelmen keresztül ábrázolja. Teret szentel az
egyházi (katolikus és református) tanintézményeknek. A korszak diákmozgalmainak

szellemi-ideológiai sokszínűségét is bemutatja. A válogatásban a csehszlovákiai
magyar irodalom néhány jelentős személyisége is szerepel. A színjátszás és a ze-
nei élet gazdag emlékeiből a színjátszó körök és a dalegyletek, kórusok képei és
dokumentumai vannak jelen a tárlaton.

A kisebbségi közművelődés egyesületein, illetve azok kultúrát támogató és ha-
gyományőrző tevékenységén kívül a tudományosság szervezeti formái, törekvései
szintén szerepelnek. A sajtót a legfontosabb kategóriákba sorolva mutatjuk be. A ki-
állítás a magyar kisebbség sportéletének a szerteágazó területeit is szemlélteti. A
labdarúgást tárgyak, sportemlékek képviselik.

A másik nagyobb egység az 1938 és 1948 közti időszak történéseit öleli fel.
Foglalkozik az 1938-as határváltozás következményeivel. Itt szerepel egy Jolsváról
származó női ünnepi viselet, amelyet a helyi visszacsatolási ünnepélyre készítettek.
A szlovákiai magyarság létének 1945-1948 közötti, legtragikusabb fejezetéből a
felszámolására tett intézkedéseket és a megvalósítás módjait (kényszerközmunka,
deportálás, lakosságcsere, kitelepítés, reszlovakizáció) mutatja be. A történeti kiál-
lítás része egy dokumentumfilm is A magyarok Szlovákiában címmel, amely korabe-
li dokumentumok és riportok alapján mutatja be az 1918-1948-as időszakot.

Dokumentációs és módszertani tevékenység

Az intézmény országos hatáskörrel rendelkező múzeum, ezért fő feladatának tekin-
ti a szlovákiai magyar kultúra épített és szellemi örökségének feltérképezését,
amelynek célja egy adatbázis létrehozása.

A módszertani munka célja, hogy szakmai segítséget nyújtson az országban mű-
ködő tájházaknak, városi múzeumoknak és emlékházaknak.

A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma akkor lesz igazán sikeres, ha tevékenysé-
gének eredményei bekerülnek a szlovákiai magyar köztudatba.

Jarábik Gabriella

DOKUMENTUMOK

JOÓ ANDRÁS

Tiso elnök és egy magyar országgyűlési
képviselő politikai természetű
magánbeszélgetése 1943 tavaszán

Az alábbiakban közlésre kerülő dokumentumra a Magyar Országos Levéltárban
2004 tavaszán folytatott kutatásaim során bukkantam a Külügyminisztérium rezer-
vált iratai között. Figyelmem elsősorban a Kállay Miklós által irányított magyar kül-
politika forrásaira irányult.1 Köztudomású, hogy az 1942. március 9-én kormányt
alakító miniszterelnöknek elsődleges célja volt, hogy országát a németektől való las-
sú távolodás révén fokozatosan kivezesse a második világháborúból. Ez a politika
1942 végétől, majd a 2. magyar hadsereg doni pusztulását követően egyre határo-
zottabbá vált. Az angolszász szövetségesek irányába tett puhatolódzó lépéseket és
ezek dokumentumait a történettudomány már igen jelentős részben feltárta. A
Kállay-kormány tevékenységét végül nem koronázta siker, ami részben annak is kö-
szönhető, hogy Magyarország és szomszédai között, a bécsi döntések következté-
ben nagyon feszült volt a viszony. Hitler ezeket az ellentéteket mesterien aknázta ki
a Harmadik Birodalom érdekében. Kállay, illetőleg az őt támogató konzervatív elit,
mindenekelőtt Bethlen István és köre, úgy látták, hogy keresni kellene a kapcsola-
tot, majd a megegyezés lehetőségeit mind Romániával, mind a szlovákokkal és a
délszlávokkal, a háborúból való kiválás megkönnyítésének érdekében. Londonból az
emigráns román és cseh politikusok részéről is közvetve olyan jelzések érkeztek,
melyek biztatóan hatottak az imént említett szándékok szempontjából, a csehekkel
1944 elején eszmecserére is sor került Svájcban.2 A kutatások ezen utóbbi reláci-
óknak még csak viszonylag kevés figyelmet szenteltek.

Bethlen István Bánffy Miklósnak, a jeles irodalmárnak és volt külügyminiszter-
nek a közvetítésével próbált megegyezést kezdeményezni a román ellenzék vezető-
jével luliu Maniuval 1943 júniusának elején. Kapóra jött román részről egy hivata-
los közeledési kísérlet Mihai Antonescu részéről (Szegedy-Maszák 1996, 202-203;
Csatári 1968, 229-241). Antonescu még 1942 decemberében azt mondta ugyan-
is, hogy „nincsenek meg nem oldható problémák" Magyarország és Románia kö-
zött. A román fél a bécsi döntés felülvizsgálatát akarta elérni, magyar oldalról vi-
szont éppen a status quóhoz ragaszkodtak, mint kiindulási alaphoz.3

Bánffy Miklós rövid visszaemlékezése szerint Kállay nem tudott a találkozóról
Maniuval4, ugyanakkor egy névtelen külügyminisztériumi irat néhány „elterelő" mon-
dat társaságában ugyanazt tartalmazza, mint Bánffy iratainak közlései. Lehetséges,
hogy Kállay „hivatalos" minőségében „nem tudott" Bánffy utazásának erről a kité-

172 Dokumentumok

rőjéről, így indiszkréció esetén letagadhatta, ám egyébként minden bizonnyal (leg-
alábbis utólag) tájékoztatást kaphatott, ezt valószínűsíti a Bethlen és Kállay közt po-
litikai téren fennálló bizalmas viszony is (Kerekes 1963, 259-261; vö. Csatári
1968, 240-241).5

A közlésre kerülő dokumentum kapcsán felmerül a kérdés, hogy volt-e akárcsak
távolról is hasonló próbálkozás Szlovákia irányába. Hivatalos, vagy akár a Bethlen-
csoporthoz köthető próbálkozást egyértelműen kimutatni nem lehet, de azt sem
zárhatjuk ki, hogy a kezdeményezések egy része mégis Kállay inspirációi alapján in-
dult meg. Ezzel kapcsolatosan az alábbi sorokban közölteket sikerült feltárnom, a
kapcsolatkeresés teljes hátterét, minden nyitott kérdéstől mentesen csak újabb for-
rások előkerülése esetén fogjuk megismerni, az itt leírtak azonban jó alapját adhat-
ják a kérdésben történő további kutatásoknak.

Edmund Veesenmayer6 1943 márciusában Ribbentrop német birodalmi külügy-
miniszter megbízásából Magyarországra érkezett, hogy közvetlen közelről vizsgálja,
van-e valószínűsége egy politikai fordulatnak, és mennyire szilárd még a szövetsé-
gesi hűség. Ekkor tűnt fel számára, hogy bizonyos „nyomokból" arra lehet következ-
tetni, hogy a magyar miniszterelnök „különleges kapcsolatokat ápol a szlovák kor-
mány tagjaival". Veesenmayer megállapítása szerint ezek a „törekvések nyilvánva-
lóan arra irányultak, hogy közös utakat keressenek Magyarország és Szlovákia szá-
mára a háborúból való kiválásra". Veesenmayer gyanúja még Tiso ellen is felébredt.
Hazatérve Magyarországról jelentést készített Ribbentropnak és Hitlernek, amely-
ben megemlítette a lehetséges titkos kapcsolatokat Budapest és Pozsony között. A
német külügyminisztert meglepte a hír. Szükségesnek látta a további vizsgálódást.
1943. június végén Veesenmayer Pozsonyba érkezett, hogy megtudja, mennyi való-
ságos alapja van az említetteknek. Ribbentrop a vizsgálódások „álcázásául" jelölte
meg a zsidókérdést és a deportálások felújításának intenzív felvetését (Matic
2002, 177-178).

Veesenmayer sejtései később nem igazolódtak, és Tiso sem mert komolyabban
szembeevezni a német szándékokkal, mégis az említett megállapításoknak van re-
ális, kézzelfogható alapjuk. 1943 februárjától ugyanis hivatalos, félhivatalos és ma-
gánszemélyek időről-időre megpróbáltak politikai beszélgetéseket folytatni a pozso-
nyi vezetőkkel. Februárban Tisót a magyar követségre invitálták egy hivatalos vacso-
rára. Ezzel egy időben éppen igen erős volt a németellenes hangulat Pozsonyban,
és a szlovák vezetők német katonai megszállástól tartottak. A megszállás lehetősé-
ge nagyon foglalkoztatta a magyar diplomáciát, Kállay maga kért az ügy hátteréről
„legsürgősebben" tájékoztatást Sztójay Döme berlini követtől. A megszállás végül
nem következett be, a németek elegendőnek vélték, amit politikai nyomásgyakor-
lással elérhettek.7

Június elején a külügyminiszter, Vojtech Tuka8 közölte a magyar követtel, hogy
magyar politikusok egy csoportja bizalmas konverzációkat folytatott Tiso elnökkel.
Kuhl9 követ nagyon meglepődött, mert kétéves tartózkodása alatt a szlovák elnök
őt ilyenre nem méltatta. A pozsonyi magyar követ kérte, hogy lehetőleg Kállay ma-
ga „intse le" az „önkéntes honmentők" tevékenységét.10

A szlovák államelnök felé folytatott puhatolódzások felől igen tájékozatlan pozso-
nyi követ június végi jelentésében megemlítette, hogy az egyik „önkéntes honmen-
tő" Ronkay Ferenc11 magyar képviselő volt. A képviselő azonban, mint „régi ismerő-

Tiso elnök és egy magyar országgyűlési képviselő... 173

sét" kereste volna fel Tisót, akit 1938-ban az eucharisztikus kongresszuson ő mu-
tatott be Kánya Kálmánnak.12 A szakirodalomban is ismeretes, hogy 1938 májusá-
ban (tehát jóval a müncheni egyezmény előtt, amikor Csehszlovákia területe még ép
és sértetlen volt) Kánya Kálmán külügyminiszter13 az eucharisztikus kongresszusra,
Budapestre érkező Tisóval, a későbbi szlovák államelnökkel titkos tárgyalásokat
folytatott Szlovákiának Magyarországhoz való csatlakozásáról (Ádám 1999, 693).14

A Külügyminisztérium Politikai Osztályának rezervált irataiból az tűnik ki, hogy az
említett Ronkay Ferenc talán nem egészen „önkéntes" honmentőként érkezett
Tisóhoz 1943 márciusában15, a miniszterelnöknek ugyanis az itt közölt beszámolót
készítette el. Joggal feltételezhető, hogy Ronkaynak valamilyen - bizonyára szóbeli
- felkérése lehetett, ha nem is egyenesen a magyar miniszterelnöktől közvetlenül,
de a kormányfőhöz közel álló konzervatív körök részéről. Ronkay ugyanis részletes,
jegyzőkönyvszerű jelentést írt Kállay számára.16 Az sem teljesen kizárt, hogy a be-
szélgetést még korábban maga a szlovák államelnök kezdeményezte valamilyen for-
mában, a háború alatt ugyanis egy alkalommal előfordult, hogy teljesen váratlanul
beállított Ronkay képviselő sajószentpéteri otthonába.17 A Ronkay-Tiso konverzáció
a szó szorosabb értelmében nem volt magánjellegű, ugyanis -jóllehet nagyon óva-
tos formában - de kizárólag politikai és azzal összefüggő gazdasági kérdéseket
érintett. A magyar képviselő ugyan a gazdaság oldaláról indította mondandóját, még-
is egyértelműen felismerhető volt annak németellenes éle, amikor a németek Drang
nach Osíenjének18 háború utáni kedvezőtlen gazdasági hatásaira terelte a szót. Eb-
ben a helyzetben később Ronkay szerint „közgazdaságilag" mindkét ország egy szo-
rongató „gyűrűbe" került volna, amely ellen közös fellépést, vállvetve vívott „küzdel-
met" javasolt. Ronkay ezután kiemelte, hogy Kállay olyan „reálpolitikus", akivel
„mindennemű tárgyalás a megegyezés reményéhez vezetne". Arra is kitért Ronkay,
hogy Szlovákiának nem kell félnie a magyar törekvésektől, hanem csak a „csehesí-
tő irányzat" és az orosz érdekszférába kerülés veszélyeitől. A magyar képviselő még
budapesti látogatásra is invitálta a szlovák elnököt, kérve, hogy a „megegyezés el-
ső lépése" gyanánt írja fel egy papírlapra azokat az elgondolásait, amelyek a továb-
bi eszmecserék alapjául szolgálhatnának.19

Ahelyett azonban, hogy papírlapokon üzengetett volna Kállaynak, Tiso elnök in-
kább Hitlernek öntötte ki szívét a magyar sajtó hangnemével és Szent István emle-
getésével kapcsolatban. Hitler biztosította Tisót, hogy a Szent István-i birodalom
„nem fog életre kelni". A német vezér külön alá is húzta, mennyire nem bízik
Kállayban, valamint, hogy megvédi az önálló szlovák államiságot az amúgy jelenték-
telen magyar haderőtől (Hitler...201983, 2:44. dok.). A Szent István-i gondolat han-
goztatását Tiso a Ronkayval folytatott beszélgetésben is szóvá tette.21

Esterházy János22 május végén beszélgetést folytatott Aladár Kocis szlovák nép-
párti képviselővel, Tiso egyik legbizalmasabb hívével, aki megállapította, hogy a
szlovák államférfiaknak Hitlernél tett látogatását követően a magyarellenesseg „ter-
mészetesnek mondható tünet". Nem sokkal a beszélgetés előtt érkezett vissza Hit-
lertől Alexander Mach23 szlovák belügyminiszter, aki vezető tényezők előtti beszámo-
lójában a legteljesebb sikerként értékelte látogatását. Kiemelte a belügyminiszter
ugyanakkor azt is, hogy a Führer Szlovákia dicsérete mellett, háromnegyed órán ke-
resztül kritizálta Magyarországot, sőt, állítólag bátorította is volna a szlovákokat, tör-
jenek csak „minél több borsot a magyarok orra alá". Nem kizárt, hogy a szlovák po-

174 Dokumentumok

litikusok egy jelentősebb része viszont Kocis nézetét osztotta, miszerint a németek
„csúnya, kétszínű játékot űznek" a közép-európai kisebb államokkal, és emiatt „a
bizonytalan jövő szempontjából" sem helyes ennek a játéknak „eszközéül szolgál-
ni".24

Szeptembertől a „magánpolitizálás" folytatódott. Ekkor Baross Gábor25 képvise-
lő tevékenysége adott alkalmat észrevételekre. Baross Tukával találkozott, aki vi-
szont őt utólag „felelőtlennek" nevezte. A magyar képviselő ugyanis felvetette egy
Duna-medencei együttműködés lehetőségét. Tuka interpretációja szerint azonban
Baross is belátta volna, hogy, a „magyar részről újabban" hangoztatott „elv" alap-
ján, miszerint a Duna-medence kizárólag az ott lakó népeké, s ott Raumfremd („tér-
idegen") elemeknek nincs keresnivalójuk, Szlovákia nem vehet részt. Tuka az utób-
bi kérdésben elmondta, Pozsonyt köti az ún. Schutzvertrag a németekkel szemben,
majd végül azt is jelezte, hogy a továbbiakban minden hasonló próbálkozás elől el-
zárkózik. Baross Tisóhoz is be akart jutni, de sikertelenül. A szállodájába visszaté-
rő Barosst később felkereste egy rendőr, aki közölte, hogy kiutasították az ország-
ból.26

Amint egyre kétségesebbé lett a német Endsieg11', annál inkább úgy tűnt egyes
jelekből a magyar diplomácia számára, hogy Tiso kerülőutakon próbálja megértetni
az angolszász hatalmakkal az önálló Szlovákia fennmaradásának szükségességét.
Az, hogy a szlovák államelnök ilyen törekvései mennyire voltak előrehaladottak itt
nem tárgyaljuk, Kállayval és Magyarországgal mindenesetre nem kívánt kooperálni.
Miután Veesenmayer késő őszi magyarországi látogatásáról visszatért, 1943 de-
cemberében ismét találkozott Tisóval. Mivel Magyarország kiválásától lehetett tar-
tani, a német érdeklődés Pozsony várható magatartása iránt ismét megélénkült. Ez-
zel párhuzamosan újra a deportálások felújítását kívánták.28

Szlovák vonatkozásban még egy említésre méltó közeledési kísérletre került sor
Catlos szlovák hadügyminiszter, illetőleg magyar részről Kádár Gyula29 között. Kádár
pozsonyi látogatása alkalmával mindketten megállapították, hogy Németország el-
vesztette a háborút, és felvetődött az együttműködés lehetősége. Catlos elégedet-
lenkedett amiatt, hogy „a politikusok vakok" és „mereven elzárkóznak minden kö-
zeledéstől", a katonák viszont talán jobban megérthetnék egymást. A tárgyaló felek
végül együttműködésre tettek javaslatot. Hazatérve Kádár beszámolt Ghyczy Jenő30
külügyminiszternek, aki örömmel fogadta a hírt. Szombathelyi Ferenc31 vezérkari fő-
nök is helyeselte az akciót, így érkezett is négy szlovák tiszt Budapestre. Később a
németek tudomást szereztek erről, és feltételezték, hogy valami ellenük irányuló ak-
ció volt. Az ügynek már nem lett folytatása, amint Kádár ezredes sem ír további rész-
leteket felőle emlékirataiban (Kádár 1978, 564-565).

Az említett próbálkozások valódi céljait minden esetben álcázni kellett, mert az
ilyen jellegű kapcsolatteremtési kísérleteket a németek élénk figyelemmel kísérték,
hogy azokat még csírájukban elfojthassák. Igen kétséges, hogy Románia vagy Szlo-
vákia hivatalos vezetői hajlandóak lettek volna-e, ha a körülmények is úgy hozzák,
Kállayval együttműködni. Tiso nem sokat habozott, ha Magyarországot valamivel
rossz színben lehetett feltűntetni Hitler előtt. Mégis bizonyos illúziók éltek a magyar
miniszterelnökben és több magyar politikusban, hogy a szlovák vezetők meggyőzhe-
tők lesznek. Egyes szlovák politikusok minden bizonnyal hajlottak is volna az együtt-
működésre, nem az ő szavuk volt azonban döntő. Amennyiben mutatkozott is némi

Tiso elnök és egy magyar országgyűlési képviselő... 175

szándék magyar példa alapján külön ösvényeken haladni, Berlinből azonnal érvénye-
sítettek némi politikai nyomást, elsősorban Veesenmayer útján. A szlovák közvéle-
mény akkori állapota sem tette lehetővé ezeknek a kapcsolatoknak a kifej-
lesztését.32

Felhasznált irodalom

Ádám Magda 1999. A Versailles-i Közép-Európa összeomlása (A müncheni válság és Magyar-
ország). Századok, 1999/4, 693. p.

Ádám Magda (összeáll.) 1965. Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához
1936-1945. 2. kötet. Budapest, Akadémiai Kiadó, 288. p., 645-646. p.,
665-666. p.

Csatári Dániel 1968. Forgószélben: Magyar-román viszony 1940-1945. Budapest, Akadémi-
ai Kiadó, 227-228. p.

Hillgruber, A. (ed.) 1970. Staatsmánner und Diplomaten bei Hitler. Vertrauliche
Aufzeichnungen über Unterredungen mit Vertretern des Auslandes 1939-1941.
Frankfurt am Main.

Hitler hatvannyolc tárgyalása. 1983. 2. kötet. Válogatta, jegyz. készít. Ránki György. Buda-
pest, Magvető, 114-118. p.

Kádár Gyula 1978. A Ludovikától Sopronkőhidáig. 2. kötet. Budapest, Magvető, 564-565. p.

Kállay Miklós 1991. Magyarország miniszterelnöke voltam. 1. kötet. Budapest,
Európa-História, 137. p.

Kerekes Lajos 1963. Bánffy Miklós politikai küldetése Romániába. Történelmi Szemle,
1963/2, 259-261. p.

Macartney, Carlyle Aylmer 1957. October Fifteenth: A History of Modern Hungary
1929-1945. Edinburgh, University Press, 230. p.

Matic, Igor-Philip 2002. Edmund Veesenmayer: Agent und Diplomát der nationalsozialistis-
chen Expansionspolitik. München, Oldenbourg, 177-178. p.

Szegedy-Maszák Aladár 1996. Az ember ősszel visszanéz. 2. kötet. Budapest,
Európa-História, 202-203. p.

Ward, James Mace 2002. 'People Who Deserve It': Josef Tiso and the Presidential
Exemption. Nationalities Papers, 30. évf. ,4. sz., 571-602. p

Jegyzetek

1.     Kutatásaimat a budapesti Politikatörténeti Alpítvány és Intézet ösztöndíjával és támoga-
tásával végeztem, a bevezetőben közöltek egy jelentősebb hányada részét képezi egy
későbbiekben megjelenő tanulmánynak.

2.     Tilea, a londoni román emigráció vezetője például híve volt a föderációs gondolatnak is,
így egy román-lengyel-magyar tengely nem volt tőle idegen elképzelés (Csatári 1968,
227-228). Tilea politikai elgondolásairól lásd Magyar Országos Levéltár (továbbiakban:
OL) K64 1943-27-438. res. pol., Wodianer Andor lisszaboni követ jelentése, 1943. au-
gusztus 26., a cseh viszonylatra lásd: OL P 2066 Bakach-Bessenyey György irathagya-
téka.

3.     OL K 64 1943-27/B-IL-182. res. pol., Kállay felkérő levele Bánffy Miklóshoz, Budapest,
1943. április 30.

4.     A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára, C/6 Bánffy Miklós iratai,
5.d./IV.b. Emlékirat politikai működéséről (1943-1944).

5.     OL K 64 1943-27/B-IL-182. res. pol., Kállay felkérő levele Bánffy Miklóshoz, Budapest,
1943. április 30. (lásd még Csatári 1968, 249, NI. uo. 48. lábjegyzet). Magam az „el-

176 Dokumentumok

terelő" mondatokat tartalmazó irattal kutatásaim során nem találkoztam, azonban Csa-
tári Dániel munkája határozottan említi.

6.   Veesenmayer, Edmund (1904-1977), német SS-ezredes. Jelentős szerepe volt 1939-
ben az újonnan létrejött Szlovákiának német védnökség alatt álló bábállammá alakítá-
sában. 1944. március 20-tól budapesti követ és általános birodalmi meghatalmazott.

7.   OL K 64 1943-65-27. res. pol., Kuhl szigorúan bizalmas levele Ghyczyhez, Pozsony,
1943. február 3.; K 64 1943-65-34. res. pol., Kuhl magánlevele Szentmiklósyhoz, Po-
zsony, 1943. február 6.; K 64 1943-65-56. res. pol., Kuhl titkos levele Ghyczynek, Po-
zsony, 1943. február 14.; K 64 1943-65-47. res. pol., Kállay titkos levele Sztójayhoz,
Budapest, 1943. február 27.

8.   Voitech Tuka (1880-1946), szlovák miniszterelnök. 1940-től a külügyminiszteri széket
is betöltötte.

9.   Kuhl Lajos (1891-?), diplomata, 1941-44 között pozsonyi magyar követ.

10.   OL K 64 1943-65-283. res. pol., 1943. június 9. (Kuhl/Pozsony), NI. uo. 1943-65-284.
res. pol. Kuhl bizalmas magánlevele Ghyczyhez, 1943. június 11.

11.   Ronkay Ferenc (1885-1961[?]), a Magyar Élet Pártja országgyűlési képviselője a
sajószentpéteri kerületben.

12.   OL K 64 1943-65-301. res. pol., 1943. június 22. (Kuhl/Pozsony), NI. 1943-65-282.
res. pol., Bedé István Kuhlhoz követhez küldött számjeltávirata, 1943. június 20.

13.   Kánya Kálmán (1869-1945), 1933-tól 1938 végén bekövetkezett lemondásáig külügy-
miniszter, később is Horthy legbensőbb tanácsadói közé tartozott Bethlen Istvánnal
együtt.

14.   Tiso három feltételt szabott: 1. központi hivatal végrehajtó hatalommal Szlovákia közigaz-
gatását illetőleg és a szlovák nyelv hivatalos használata; 2. külön országgyűlésféle és
törvényhozó hatalom a saját belügyben, vallás- és oktatásügyben; 3. költségvetési kvó-
ta. 1938. szeptember 23-án aztán meg is erősítette csatlakozási szándékát, s a magyar
kormány a feltételeket elfogadta (lásd Ádám 1965, 122. dok., 388. dok., 403. dok.).

15.   A találkozóra Baán nagyközségben (Trencsén vm., ma: Bánovce nad Bebravou) plébáni-
áján került sor.

16.   OL K 64 1943-65-99. res. pol., Ronkay Ferenc jelentése Kállay Miklós miniszterelnök-
nek, Budapest, 1943. március 22.

17.   Dr. Ronkay Ferencnek a képviselő unokájának közlése szerint, Tiso látogatását Ronkay
később, a háború után említette családtagjai előtt; a látogatás időpontja, sajátságos kö-
rülményei (hiszen a szlovák államelnöknek inkognitóban át kellett lépnie ehhez a ma-
gyar határt), valamint pontos célja sajnos közelebbről nem ismert. Egyébként a pozso-
nyi magyar követnek egyik Tukával folytatott beszélgetéséből kitűnt, hogy a szlovák ál-
lamelnök külügyminisztere háta mögött politizált, mialatt a budapesti szlovák követ Jan
Spisiak a bizalmas megbeszélésekről pontos információkkal rendelkezett. Lásd ez utób-
bira: OL K 64 1943-65-283. res. pol., Kuhl jelentése Kállaynak, Pozsony, 1943. június
9. (Spisiak 1939. május 23-tól 1944-ig volt Szlovákia budapesti követe.)

18.   „Törekvés" vagy „nyomulás keletre", az „élettér" (Lebensraum) szűkösségére hivatko-
zó, kelet felé irányuló német expanziós törekvés. A közölt dokumentumban elsődlege-
sen gazdasági értelemben hivatkoznak rá, a magyar külügyi aktákban ebben a vonatko-
zásban a kifejezés gyakran felbukkan.

19.   OL K 64 1943-65-99. res. pol., Ronkay Ferenc jelentése Kállay Miklós miniszterelnök-
nek, Budapest, 1943. március 22.

20.   A forráskiadás alapjául szolgáló gyűjtemény, Hillgruber (1970).

21.   Elsősorban Kállay 1942. október 18-án Ungvárott tartott beszédére történik utalás, va-
lamint arra, hogy a szlovák sajtó már előzőleg élesen bírálta a magyar részről hangozta-
tott Szent István-i gondolatot. Kállay a következőket mondta beszédében: „A Szent-
István-i gondolat nemcsak életformát, nemcsak egy különleges állami szervezetet je-
lent, ahogy meg nem értői vagy fél re magyarázói értelmezni akarják, hanem jelenti az el-

Tiso elnök és egy magyar országgyűlési képviselő... 177

választhatatlan, mindörökké való egymásrautaltságát azoknak a népeknek, amelyeket a
sors ide teremtett, erre a földre hozót" (Kállay 1991, 1:137), Tiso kérte tehát a Szent
István-i gondolat hangoztatásának beszüntetését. Az utóbbit Kállay Budapesten már
előbb is igen barátságos tónusban próbálta a szlovák követnek magyarázgatni, és biz-
tosította, hogy az „nem érinti a szlovák állam szuverenitását" (lásd OL K 64 1943-65-
105. res. pol., Kállay levele Kuhlhoz, Budapest, 1943. március 9.).

22.   Esterházy János gróf (1901-1957), szlovákiai magyar politikus, 1939-1945 között a
Magyar Párt elnöke.

23.   Alexander Mach (1902-1980), szlovák politikus és újságíró, 1938-tól 1940-ig a Szlovák
Néppárt propagandafőnöke, 1940-től 1945-ig belügyminiszter. A közölt szövegből úgy
tűnik, Tiso nem tartotta sokra belügyminiszterét.

24.   OL K 64 1943-65-243. pol. sz., Kuhl igen bizalmas magánlevele Ghyczyhez, 1943. má-
jus 26.

25.   Baross Gábor (1884-?), a korábbi 1935-ös választási ciklus során volt képviselő, akkor
a sátoraljaújhelyi választókerületben. Baross korábban az 1936-ban elhunyt Gömbös
Gyula politikájának fő támogatói közé tartozott.

26.   OL K 64 1943-65-519. res. pol., Ghyczy számjeltávirata Kuhlhoz (Exung), 1943. szep-
tember 30.; uo. 1943-65-495. res. pol., 1943. szeptember 21., NI. 1943-65-492. res.
pol., 1943. szeptember 17. (Kuhl/Pozsony)

27.   A náci-német terminológia folytonosan ismételgetett szófordulata: a „végső győzelem".

28.   OL K 64 1943-65-446. res. pol., 1943. szeptember 2. (Blaskovich/Pozsony); Matic
2002, 180.

29.   Kádár Gyula (1898-1982), vezérkari ezredes, 1942-43-ban a magyar Vezékari Főnök-
ség 6. (sajtó és propaganda), 1943-44-ben a 2. (hírszerzés, kémelhárítás) osztályának
vezetője.

30.   Ghyczy Jenő (1893-1982), diplomata, 1939-től 1942-ig a Külügyminisztérium politikai
osztályának vezetője, 1942-43-ban a külügyminiszter állandó helyettese, 1943. július
24. és 1944. március 22. között külügyminiszter.

31.   Szombathelyi Ferenc (1887-1946), vezérezredes, 1941-1944 között a honvédvezérkar
főnöke.

32.  A szlovák-magyar viszonylat szempontjából, illetőleg Tiso szerepét illetően nagyon érde-

kes még, amit Carlyle Aylmer Macartney közöl a szlovák államelnökkel kapcsolatban.
Ezek szerint Tiso előre figyelmeztette Kállayt 1944 márciusának elején, mégpedig hiva-
talos, követi úton, hogy a német megszállás hamarosan bekövetkezik (lásd Macartney
1957, 230). Fontos még itt jelezni azt is, hogy az itt közölt forrás hátterét és Tiso tevé-
kenységét illetően további kutatások folynak, amelyek eredményeképpen újabb, eddig
nem ismert részletekre derülhet fény. A forrásnak ugyancsak különlegesen értékes in-
formációi vannak a zsidóság korabeli helyzetét, és a deportálásokat illetően. Utóbbiak
szempontjából ki kell emelni egy amerikai kutató, James Mace Ward tevékenységét, aki-
nek munkája további szempontokkal bővíti az itt közölteket (ehhez lásd még Ward 2002,
571-602).

éli fcllilil 1 h-Jitfl^Tli

00021-10.jpg

Nagyméltóságú Miniszterelnök Úr!1

Szlovákiából visszaérkezve, tisztelettel jelentem, hogy folyó hó 20-án délelőtt egy
óra hosszat tartó megbeszélést folytattam Tiso József elnök úrral, akit a Trencsén
megyei Báán nagyközségben2 elnöksége ideje alatt is fenntartott plébániáján keres-
tem fel, mely alkalommal folytatott megbeszélés lényegét igyekszem az alábbiakban
pontosan visszaadni.

Az elnök urat, mint plébánost régebbről jól ismerem és az 1938-ban tartott eu-
charisztikus kongresszus idején felkérésére én mutattam be Kánya Kálmán3 akkori
külügyminiszter úrnak, mely tárgyalás azonban kedvezőtlenül végződött.4 A mostani
megbeszélésnél ígéretet tettem arra vonatkozólag, hogy ebből semmi sem fog a
nyilvánosság elé kerülni. A beszélgetés kezdetben általános helyi, majd ipari kérdé-
sekre terelődött és így Nagyméltóságodat közvetlenül érdeklő politikai részt igyek-
szem szó szerint jelenteni:

Ronkay Ferenc: Engedje meg Excellenciád, hogy itteni látogatásom alkalmával
néhány olyan kérdést vethessek fel, melyek a mai súlyos háborús viszonyok köze-
pette mindkét nép szempontjából fontosak, hiszen az ezeréves együttélés hatásai
nem küszöbölhetők ki.

Elnök: Nekem is az a véleményem, hogy a közvetlen szomszéddal kell mindig a
legjobb viszonyt fenntartani és az esetleges differenciákat tárgyalással elsimítani,
mert a harmadik szomszéd engem már nem érdekel.

Ronkay: Elsősorban egy gazdasági kérdés érdekelne engem és kérem Excellen-
ciádat, méltóztassék nekem felvilágosítást adni arra vonatkozólag, hogy a zsidóság
kitelepítése milyen hatással járt az állami és a gazdasági életre.

Elnök: A lehető legjobb hatással, mert ipari és kereskedelmi berendezéseiket
becslési értékben, amely az eredeti forgalmi érték 30-40%-ából áll, szlovák szakem-
bereknek adtam át, akik ma vagyonosodnak, elégedettek és kifogástalanul pótolják
a zsidóság helyét. De elismerem, hogy egy nagy hibát követtem el, mert elnöki jo-
gomnál fogva körülbelül 18 000 zsidót visszatartottam, főképpen orvosokat, gyógy-
szerészeket, mérnököket, valamint ipari és kereskedelmi vezető embereket, és
ezek ma annyira szabotálják a gazdasági életet, hogy legszentebb meggyőződésem
az, hogy ezektől is mielőbb meg kell szabadítanom az országot.

Ronkay: Kegyelmes Uram, mint magánember vagyok itt, nincsen semmiféle hi-
vatalos megbízatásom, de mint magyar politikus, kifejezést adok azon aggodal-
munknak, mellyel az itteni politikai helyzet eltölt bennünket. Tudjuk azt, hogy Excel-
lenciád kormánya korrekt szövetséges viszonyt tart fenn Németországgal, azonban
a szlovák közvélemény többféle politikát folytat. így az ipari népesség és a diákság
szovjetbarát felfogása közismert; van egy erős csehszlovák áramlat is, az úgyneve-
zett Benes-politika, főképpen a lutheránusok és a középosztály egy részénél. Isme-
rünk azonkívül egy szláv nacionalista irányzatot is itten, mely azonban a szláv gon-
dolatot összetéveszti a bolsevizmussal. Előttünk nem közömbös ez a kérdés.

Elnök: Ezek a jelenségek tényleg észlelhetők, én nem becsülöm őket túl, figye-
lemmel kísérem és kemény kézzel igyekszem rendet teremteni. A diákság mindig és
mindenütt radikális szokott lenni, a fiatalsággal együtt jár az ellenzékieskedés, ez a
mostani radikalizmus azonban tényleg figyelemreméltó. Ezen úgy igyekszem segíte-
ni, hogy mindenkit bőven ellátok munkával. Nálam nincsenek munkanélküliek, és ha
munkát és keresetet adok, akkor nem lehet elégedetlenség.

180 Dokumentumok

Ronkay: Excellenciád azonban tudja azt, hogy a csehek annak idején bevezették
a munkanélküli segélyt, és bizonyára vannak tömegek, akik visszaemlékeznek erre
a dologtalan állapotra és ez a visszaemlékezés melegágya a bolsevizmusnak.

Elnök: Ezt azonban a csehek követték el és nem én, bár viselnem kell annak a
rossz rendszernek súlyos következményeit.

Ronkay: Én el tudom képzelni Kegyelmes Uram, hogy ezen elégedetlen erők föl-
boríthatják a belső rendet, vagy annyira szabotálják a gazdasági életet, mely a há-
ború viselése szempontjából a németek szemében elviselhetetlennek fog látszani
és akkor beleavatkoznak és rendet teremtenek, ami pedig egyértelmű a protektorá-
tussal. Nekünk nagyon kellemetlen volna, ha ez a protektorátus Prágától Zemplén
megyéig terjedne.

Elnök: Az Isten őrizzen bennünket attól, de nem hiszem, hogy odáig elfajulhatna
a kérdés, mert én rászoktattam népemet arra, hogy teljesen reális szempontból
nézze az életet, az én népem földön járó emberekből áll, nincsen fantáziája, nem
száll a fellegek közé, ami Önöknél néha tapasztalható. Nem vagyunk romantikusak.

Ronkay: A magyar kormány abszolút reálpolitikát folytat, számol az adottságok-
kal, és mi mindnyájan tudjuk, hogy a háború után nehéz feladatok állnak előttünk
és ezek Excellenciád népét is érinteni fogják. Ismerjük mindketten a német gazda-
sági élet „Drang nach Osten" törekvését és ez a háború után még élesebben fel fog
éledni, aminek előjelei már ott tapasztalhatók, hogy a szlovákiai nagyipar túlnyomó
részben a kezükbe került.

Elnök: Ez sajnos így van, de nem az én hibám, mert a csehek útján került a ke-
zükbe ez az ipar. Azért fejlesztem most a középiparunkat, hogy legalább ezt függet-
leníteni tudjam.

Ronkay: Az így előálló helyzet sem közömbös előttünk, mert ha tőlünk északra a
németek kezébe került az ipar, ugyanezt látom Romániában, és ha a békekötés
után ez a fejlődés lesz látható Horvátországban és Szerbiában, ami pedig valószí-
nű, akkor mi egy olyan gyűrűbe kerülünk közgazdaságilag, amely ellen meginduló
küzdelem bizonytalan kimenetelű lesz, ha azt Excellenciád népe és Magyarország
külön-külön fogják végigküzdeni, ezzel szemben bizonyára eredményesebb volna a
gazdasági verseny, ha együttesen, egymás oldala mellett vennénk abban részt.

Elnök: Ezt a helyzetet én is aggodalommal szemlélem, a németek részéről en-
gem is kétszer értek ütések, de ezeket el kell viselnem, mert népem érdeke így kö-
veteli. Én magam is kerestem a közeledést. Képviselő Úr igen jól tudja, annak ide-
jén először Kánya Kálmán külügyminiszter Úrnál, amely alkalomra nem is szeretek
visszaemlékezni [eredetiben kék ceruzával aláhúzva, J. A.], egy más esetben pedig
1939-ben Teleki grófnál, amikor visszautasításban volt részem. És hogy gondolja a
megegyezést?

Ronkay: Nincsen semmiféle meghatalmazásom Kegyelmes Uram, részemről ez
kizárólag egy magánlátogatás, de mint régebbi politikus, jól ismerem a helyzetet és
Kállay miniszterelnök urat olyan reálpolitikusnak tudom, akivel mindennemű tárgya-
lás a megegyezés reményéhez vezetne. Rákényszerítik Excellenciádat erre a közös
gazdasági érdekeink, melyek különösen az elkövetkezendő békekötés után fognak
élesen előtérbe lépni, mert a szlovák nép ma egy hatalmas háborús konjunktúra kö-
zepében él, fában való gazdagsága erős kivitelt biztosít, és egyensúlyban tartja a
közgazdaságot, de háború után ez egy csapásra megszűnik, esetleg két-hároméves

Tiso elnök és egy magyar országgyűlési képviselő... 181

dekonjunktúrával kell számolnunk, mely munkanélküliséggel jár és az ilyen nehéz-
ségeket Szlovákia nehezen fogja leküzdeni.

Elnök: Ezzel valószínűleg nekem számolni kell, tudom, hogy a két ország gazda-
ságilag egymásra van utalva, de az én népem nagyon igénytelen nép [eredetiben
kék ceruzával aláhúzva, J. A.].

Ronkay: Van még egy kérdés, amely bennünket bánt Kegyelmes Uram, és ez a
feléledő magyargyűlölet, mely indokolatlan és csak propaganda alapja van. Kállay
miniszterelnök úr az elmúlt év őszén egy beszédet tartott Ungvárott5, ahol a nemze-
tiségek együttélését fejtegette, mely után felkerestem a miniszterelnök urat, és azt
kérdeztem tőle, hogy mi a véleménye Szlovákiát illetőleg. Erre a következő választ
kaptam: A szlovákok sokszor emlegetik az el nemzetlen ítést, holott a magyarok ré-
széről ennek soha semmiféle nyomai nem mutathatók. Ha például olyan helyzet
adódnék, hogy Szlovákia orosz érdekszférába kerülne, akkor rövidesen eloroszosod-
na, a csehek csehesítő irányzatát mindenki ismeri, tehát éppen a két szláv rokon
nép részéről fenyegeti veszély, míg a nyelvileg teljesen más nyelvcsoporthoz tarto-
zó magyarság részéről ilyen veszélynek kitéve nem lehet. Ellenkezőleg, azt tapasz-
taltuk évszázadok folyamán, hogy a szlovákok között élő magyarok szlávosodtak el,
hiszen csak meg kell nézni Nyitra megye déli részét, ahol a magyarság etnikai ha-
tárvonala Nyitrától északra terjedő vidékig terjedt ma pedig lent van Érsekújvár kö-
zelében.

Elnök: Én tudom azt, hogy a két nép között erős összeházasodás folyt, de az itt-
lévő magyarság legnagyobb része a tisztviselőkből állt, akik pedig könnyedén áthe-
lyezhetők, a paraszt azonban helyben maradt. A Képviselő Úr ezt a mondását most
ellenőrzöm, mert budapesti követem a napokban jelentette Kállay miniszterelnök
úrral történt beszélgetését, ahol tényleg hasonló kérdésekről volt szó.6

Ronkay: Azt hiszem, a megegyezés első lépése az volna, hogy Excellenciád felír-
ná egy papírlapra elgondolásait és akkor megindulhatna ezen kérdések fölött a vi-
ta.

Elnök: Én magam volnék a legboldogabb, ha felvehetnénk ezt a fonalat, de őszin-
tén meg kell mondanom, hogy az ilyen kezdeményezésnek nálunk lélektani nehéz-
ségei vannak, mert nálunk olyan a hangulat ma a közvélemény körében, mely nem
látná igazoltnak bármilyen lépésemet, és kedvezőtlen hatást váltana ki. Felmerül-
tek kérdések közöttünk a Magyarországon lakó szlovák kisebbségekkel kapcsolato-
san és olyankor rendesen azt a választ szoktam kapni, hogy a kormány mindig a
legjobb intenciókkal van eltelve és ha bántalom történt, akkor az valamely kisebb
közigazgatási tisztviselő egyéni akciója. Mégsem volna szabad ezt a kérdést így be-
állítani.

Ronkay: Nekünk is van panaszunk Kegyelmes Uram, hogy csak mást ne említ-
sek, így elsősorban Mach belügyminiszter úr7 folytonos éles támadásai a magyar
nemzettel szemben, melyek indokolatlanok, igazságtalanok és a történelmi tények-
kel ellenkeznek.

Elnök: Ugyan kérem, a Mach! Ki ad annak a beszédeire valamit.

Ronkay: Nagyon boldog vagyok, hogy Excellenciád így kezeli ezt a kérdést, és ha
így van, akkor az ilyen úr leváltható.

Elnök: Hát persze-persze. Csakhogy az a véleményem, hogy Mach úr saját maga
egye meg azt a levest, amit megfőzött.

182 Dokumentumok

Ronkay: Ezek a támadások bennünket fájdalmasan érintenek annál is inkább,
mert a magunk részéről mindig csak megbecsüléssel és szeretettel emlékezünk
meg Excellenciád népéről.

Elnök: Nehézzé teszi az egyezkedés megkezdését az Önöknél nagyon gyakran hi-
vatalos helyen és a sajtóban is elhangzó „Szent István-i állam" kifejezés, melyet az
itteni közvélemény támadásnak minősít, mely kitételeket jó volna beszüntetni oda-
át. Kérem, mondja ezt meg a miniszterelnök úrnak.8

Ronkay: Keresni fogom az alkalmat, hogy ezt mielőbb továbbíthassam Kállay mi-
niszterelnök Úrnak. Ami pedig Excellenciád által említett és ellenünk kiélezett szlo-
vákiai hangulatot illeti, ez csak propaganda kérdése és Excellenciádnak módjában
van a megfelelő propaganda megindítása.

Elnök: Én a magam részéről mindent el fogok követni. Képviselő Úr régóta ismer
és így tudja jól, hogy az én érzelmeim változatlanok. Tudom azt, hogy egymásra va-
gyunk utalva, mint a történelem folyamán mindig, és mint reális ember, tudom azt
„itt élnünk és halnunk kell".

Ronkay: Azzal búcsúzom, hogy nagyon boldog volnék, ha egyszer Budapesten lát-
hatnám Excellenciádat.

Elnök: Talán ennek is megjön egyszer az ideje, de előbb meg kell változnia az it-
teni hangulatnak.

Fogadja Nagyméltóságod őszinte nagyrabecsülésem és mély tiszteletem kifejezését.
Budapest, 1943. évi március hó 22-én.

Ronkay Ferenc [sajátkezű aláírás]
országgyűlési képviselő

Magyar Országos Levéltár Budapest, fond: K 64 (100. csomó) 1943-65-99. res. pol. Ronkay
Ferenc jelentése Kállay Miklós miniszterelnöknek, Budapest, 1943. március 22.

Jegyzetek

1.  Teljes, mai helyesírással átírt szöveg.

2.  Ma: Bánovce nad Bebravou

3.   Kánya Kálmán (1869-1945), 1933-tól 1938 végén bekövetkezett lemondásáig
külügyminiszter, később is Horthy legbensőbb tanácsadói közé tartozott Bethlen
Istvánnal együtt.

4.  A szakirodalomban is ismeretes, hogy 1938 májusában (tehát jóval a müncheni
egyezmény előtt, amikor Csehszlovákia területe még ép és sértetlen volt) Kánya
Kálmán külügyminiszter az eucharisztikus kongresszusra, Budapestre érkező
Tisoval, a későbbi szlovák államelnökkel titkos tárgyalásokat folytatott Szlováki-
ának Magyarországhoz való csatlakozásáról.

Tiso elnök és egy magyar országgyűlési képviselő... 183

Kallay 1942. október 18-án Ungvárott tartott beszédére történik utalás, valamint
arra, hogy a szlovák sajtó már előzőleg élesen bírálta a magyar részről hangoz-
tatott Szent István-i gondolatot. Kallay a következőket mondta beszédében: „A
Szent-lstván-i gondolat nemcsak életformát, nemcsak egy különleges állami
szervezetet jelent, ahogy meg nem értői vagy félremagyarázói értelmezni akar-
ják, hanem jelenti az elválaszthatatlan, mindörökké való egymásrautaltságát
azoknak a népeknek, amelyeket a sors ide teremtett, erre a földre hozót" (lásd
Kallay Miklós 1991. Magyarország miniszterelnöke voltam. I. kötet.
Európa-História, Budapest, 137. p.

Utalás Kallay miniszterelnöknek Ján Spisiak budapesti szlovák követtel március
9-én lefolytatott beszélgetésére (lásd OL K 64 1943-65-105. res. pol., Kallay le-
vele Kuhlhoz, Budapest, 1943. március 9.).

Alexander Mach (1902-1980), szlovák politikus és újságíró, 1938-tól 1940-ig a
Szlovák Néppárt propagandafőnöke, 1940-től 1945-ig belügyminiszter.
Tiso ismét kéri a Szent István-i gondolat hangoztatásának beszüntetését. Az
utóbbit Kallay Budapesten már korábban igen barátságos tónusban próbálta a
szlovák követnek magyarázgatni, és biztosította, hogy az „nem érinti a szlovák
állam szuverenitását" (lásd OL K 64 1943-65-105. res. pol., Kallay levele
Kuhlhoz, Budapest, 1943. március 9.).

- .

■ lnwt. Hit —rK-^í ttr

1 * m 1 • p
trlilnrt ^1 i.
) fa

* H i • fi Inai ftfip u

00021-11.jpg

Lampl Zsuzsanna

A dél-szlovákiai magyar és szlovák
fiatalok vallásossága

Zsuzsanna Lampl                                                                                                     316.7:261.7(437.6)

Youth of Southern Slovakia and Religion                                                                      26/28(437.6)

Sociology, religious denomination, denomination loyalty, church, self-classification, confessing Christian,
cultural Christian, wordly humanists

A vallás, vallásosság szociológiai kutatása nem újkeletű, hiszen már az „alapító
atyák" (Durkheim, Weber) munkásságában is tetemes helyet foglal el. Tájainkon
azonban az 1948-tól 1989-ig terjedő időszakban a vallásszociológiát bekebelezte a
tudományos ateizmus, kétes értékű munkák születtek (Kvasnickova 2003), s így
a rendszerváltás után mindent újra kellett kezdeni. A kutatók nem igazán tanúsíta-
nak tömeges érdeklődést a téma iránt, ami leginkább annak tudható be, hogy a val-
lásszociológiának máig nincs intézményes háttere (Kvasnickova 2003)1. Az elmúlt
tizenöt év azonban mégsem eredménytelen, mivel néhány nemzetközi összehason-
lító kutatásnak2 köszönhetően, amelyekben Szlovákia is részt vett, sikerült feltérké-
pezni a vallásosság több vetületét.

A szlovákiai magyarok vallásosságáról ez már kevésbé mondható el, hiszen az ide-
vágó írások inkább csak vallási statisztikákra, nem pedig felmérésekre támaszkodnak3,
így aztán a közélet, a média, de sok tudományosként elkönyvelt vita is két mítoszgya-
nús kijelentés között vacillál: az egyik, hogy a szlovákiai magyarok erősen vallásosak,
vallásosabbak a szlovákoknál, a másik, hogy a szlovákiai magyarok vallási gyökereiket
is elvesztették, s mindenféle eszmére és téveszmére egyformán nyitottak.

Ami pedig végképp homályos: a fiatalok vallásossága. S itt nem csupán a ma-
gyar, hanem a szlovák fiatalokra is gondolok, mivel a 18 évnél fiatalabbak nem ké-
pezték a fenti kutatások tárgyát. Tanulmányommal ezt a homályt szeretném némi-
képp eloszlatni. A továbbiakban a Mozaik 2001 adatait veszem alapul. Ehhez hadd
fűzzek két megjegyzést. 1. A Mozaik 2001 speciálisan a szlovákiai magyar fiatalok-
ról szóló kutatás, de az 1000 dél-szlovákiai 15-29 éves fiatalból álló reprezentatív
mintán kívül az összehasonlítás kedvéért 500 ugyanott élő, ugyanolyan korú szlo-
vák fiatalt is megkérdeztünk. Mint írásom címe is mutatja, élni fogok az összeha-
sonlítás lehetőségével. 2. Bár a Mozaik 2001 nagyszabású és eddig egyedi vállal-
kozás, szükséges elmondani, hogy nem kimondottan a vallásosságról szól. Ez csak
résztémaként szerepel benne, így nem ölelheti fel a vallásosság valamennyi dimen-
zióját, amelyet egy speciális valláskutatás „kötelezően" vizsgál. Ugyanakkor a Mo-
zaik 2001 tényfeltáró erejéhez nem fér kétség.

Mielőtt azonban rátérnék az eredmények ismertetésére, tekintsük át röviden
azokat a népszámlálási statisztikákat, amelyek a dél-szlovákiai fiatalok vallásossá-
gának szélesebb kontextusát képezik.

86 Lampl Zsuzsanna

1. Felekezeti hovatartozás a statisztikai adatok tükrében

A két legutóbbi népszámlálás adatait összehasonlítva (1. táblázat) három lényeges
változást figyelhetünk meg:

1.  előszöris erőteljesen csökkent - 17%-ról 3%-ra - azoknak az adatközlőknek
a részaránya, akik nem válaszoltak a felekezeti hovatartozást tudakoló kérdés-
re; ennek köszönhetően

2.  84%-ra nőtt a magukat valamely felekezethez sorolók részaránya (ez a növeke-
dés főleg a római katolikusoknál szembetűnő),

3.  ugyanakkor felekezet nélkülinek is többen vallották magukat.

Ezek a változások alapvetően összefüggnek a szociális klíma 1989 utáni fellazu-
lásával (akik korábban különböző okok miatt nem akartak vagy nem mertek színt
vallani, 2001-ben már vállalták a felekezeti tagságot). Ám az is bebizonyosodott,
hogy a felekezeti tagság növekedése a társadalmi konformitás egyik megnyilvánulá-
si formája (Buncák 2001), amit a legegyszerűbben úgy lehetne kifejezni, hogy diva-
tossá, sőt bizonyos esetekben érdekké vált vallásosnak mutatkozni.

1. táblázat. Szlovákia lakosságának felekezeti szerkezete az 1991-es és 2001-es
népszámlálás adatai alapján

Felekezet

1991

2001

Római katolikus

3 187 383

3 708 120

60,4%

68,9%

Evangélikus

326 397

372 858

6,2%

6,9%

Görög katolikus

178 733

219 831

3,4%

4,1%

Református

92 245

109 735

1,7%

2,0%

Pravoszláv

34 376

50 363

0,7%

0,9%

Egyéb

21815

60 642

0,4%

1,1%

Felekezet nélküli

515 551

697 308

9,8%

13,0%

Nem válaszolt

917 835

160 598

17,4%

3,0%

Forrás: D. Jurcová a kol. 2004, 41

A 2. táblázat a lakosság 2001-ben deklarált felekezeti hovatartozásáról nyújt még
pontosabb képet.

2. táblázat. Szlovákia lakosságának felekezeti szerkezete a 2001-es népszámlálás
adatai alapján (kerületek szerint, az adatok százalékban értendők)

 

Római
kat.

Evang.

Görög
kat.

Református

Pravoszláv

Egyéb

Együtt

Felek,
nélküli

Pozsonyi

61,9

5,6

0,6

0,4

0,3

1,7

70,5

24,9

Nagyszombati

78,2

4,4

0,2

2,1

0,1

0,8

85,8

11,7

Trencséni

71,9

9,6

0,2

-

0,1

0,8

82,6

14,4

Nyitrai

77,2

3,4

0,2

4,7

0,1

1,1

86,7

11,0

Zsolnai

75,5

10,5

0,3

-

0,1

0,7

87,1

10,4

Besztercebányai

62,4

13,0

0,8

1,8

0,2

1,4

79,6

16,7

Eperjesi

67,0

5,1

15,3

0,1

4,0

0,8

92,3

5,6

Kassai

59,5

4,4

11,0

6,4

1,8

1,7

84,8

11,8

Forrás: D. Jurcová a kol. 2004, 41; valamint saját számítások

A dél-szlovákiai magyar és szlovák fiatalok vallásossága 87

Az Eperjesi kerületben a legmagasabb a felekezeti tagság (92,3%), a Pozsonyi
kerületben a legalacsonyabb (70,5%). Az országos átlaghoz képest további négy ke-
rületben magasabb (Nagyszombati, Nyitrai, Zsolnai, Kassai kerületek), a Trencséni
és a Besztercebányai kerületben pedig alacsonyabb.

Mivel a kutatás a magyarlakta dél-szlovákiai járásokban zajlott, ezután már csak
azokra a kerületekre összpontosítok, ahol ezek a járások (is) találhatók. A 3. táblá-
zatból kiderül, hogy legtöbben a Kassa-vidéki (92,1%), a Dunaszerdahelyi (89,3%),
a Nagykürtösi (89%) és a Tőketerebesi (88,7%) járás lakosai közül tartoznak vala-
melyik felekezethez. Ellenkezőleg: a felekezeti tagok részaránya a Rozsnyói (69,8%)
és a Rimaszombati (77,2%) járásban a legalacsonyabb.

Amennyiben kerületenként és járásonként hasonlítjuk össze a felekezeti tagsá-
got (3. táblázat), a járásokat két csoportra oszthatjuk. Az első csoportban vannak
azok a járások, amelyekben a felekezethez tartozás magasabb a kerületi átlagnál.
Idetartozik a Szenei, a Dunaszerdahelyi, az Érsekújvári, a Losonci, a Nagykürtösi, a
Kassa-vidéki és a Tőketerebesi járás. A másik csoportba a kerületinél alacsonyabb
felekezeti tagsággal rendelkező járások tartoznak, vagyis a Galántai, a Komáromi,
a Lévai, a Nyitrai, a Sellyéi, a Rimaszombati és a Rozsnyói járás.

3. táblázat. Felekezeti tagság a magyarlakta kerületekben és járásokban (az adatok
százalékban értendők)

Kerület

Felekezethez tartozók
kerületi részaránya

Járás

Felekezethez tartozók
járási részaránya

Pozsonyi

70,5

Szenci

82,1

Nagyszombati

85,8

Dunaszerdahelyi

89,3

Galántai

83,5

Nyitrai

86,7

Komáromi

81,7

Lévai

82,7

Nyitrai

85,1

Érsekújvári

87,4

Sellyei

82,0

Besztercebányai

79,6

Losonci

82,0

Rimaszombati

77,2

Nagykürtösi

89,0

Kassai

84,3

Kassa-vidéki

92,1

Rozsnyói

69,8

T* keterebesi

88,7

Forrás: Statisztikai Hivatal és saját számítások

Felekezeti szerkezet szempontjából országos és kerületi szinten is a római katoliku-
sok vannak a legtöbben, főleg a zsolnai kerület északi járásaiban (90-97%). Amint
azt a 4. táblázat szemlélteti, az általunk vizsgált járásokban nagyon eltérő a római
katolikusok részaránya, 36% és 83% között mozog. A Rozsnyói, tőketerebesi és
a Komáromi járásban vannak a legkevesebben, a nyitrai és az érsekújvári járásban
a legtöbben. Az országos átlaghoz képest (68,9%) a 14 magyarlakta járás közül
nyolcban magasabb a katolikusok részaránya. A kerületi átlaghoz képest több a ka-
tolikus a Szenei, Nyitrai, Érsekújvári, Losonci, Nagykürtösi és a Kassa-vidéki járás-
ban, a többiben kevesebb.

Országos méretben az evangélikusok alkotják a második legnépesebb felekeze-
tet (6,9%). A magyarlakta járások közül főleg a Rozsnyói járásban vannak jelen, de

88 Lampl Zsuzsanna

részarányuk a Nagykürtösi, Rimaszombati és Losonci járásban is magasan túlszár-
nyalja az országos átlagot.

A görögkatolikusok országos szinten a lakosság 4,1%-át alkotják. Az általunk
vizsgált járások közül a Tőketerebesiben élnek a legtöbben (az országos átlag hét-
szerese), valamint a Kassa-vidékiben.

A negyedik legnépesebb felekezet a reformátusoké. Bár országos méretben csu-
pán 2% a részarányuk, a magyarlakta járásokban - öt járás kivételével -túlszárnyal-
ják az országos átlagot. Főleg a Komáromi, Tőketerebesi és Rozsnyói járásban, de
a Rimaszombati és Dunaszerdahelyi járásban is csaknem 10%-át alkotják az ottani
lakosságnak.

4. táblázat. Felekezeti szerkezet a dél-szlovákiai járásokban 2001-ben (az adatok
százalékban értendők)

Járás

Római
kat.

Evangélikus

Görög
kat.

Református

Együtt

Felekezet
nélküli

Szenci

74,4

6,2

0,3

1,2

82,1

12,4

Dunaszerdahelyi

77,8

1,7

0,3

9,

89,3

7,5

Galántai

77,0

5,6

0,2

0,7

83,5

13,3

Komáromi

61,1

3,5

0,4

16,7

81,7

13,9

Lévai

69,0

7,5

0,2

6,0

82,7

13,0

Nyitrai

82,3

2,3

0,3

0,2

85,1

11,2

Érsekújvári

82,7

1,6

0,2

2,9

87,4

9,4

Sellyei

71,4

4,0

0,2

6,4

82,0

15,0

Losonci

68,2

12,8

0,3

0,7

82,0

12,7

Rimaszombati

54,2

12,8

0,3

9,9

77,2

17,6

Nagykürtösi

70,8

17,8

0,2

0,2

89,0

9,0

Kassa-vidéki

76,6

3,7

4,4

7,4

92,1

4,4

Rozsnyói

35,9

22,3

1,3

10,3

69,8

24,8

!• keterebesi

50,6

0,8

22,8

14,5

88,7

5,8

Átlag

68,0

7,3

2,2

6,2

83,0

12,0

Forrás: Statisztikai Hivatal

2. A dél-szlovákiai magyar és szlovák fiatalok vallásossága a Mozaik
2001 alapján

A vallásosság összetett jelenség, amelyet több koncepcióból kiindulva közelíthetünk
meg. A leggyakoribb a vallásosságnak mint multidimenzionális jelenségnek az értel-
mezése és kutatása. A következő dimenziókról van szó:

1.  ideológiai, azaz a hit dimenziója - az egyes vallásokra jellemző doktrínákkal va-
ló azonosulás (pl. hisz Istenben; hiszi, hogy a Biblia Isten szava stb.)

2.  rituális, azaz a vallásgyakorlat dimenziója - az egyes vallásokra jellemző vallási
cselekedetek és rítusok praktizálása (pl. misén, istentiszteleten való részvétel,
böjtölés, imaélet stb.)

3.  emocionális, azaz a vallási érzések, élmények és tapasztalatok dimenziója

4.  intellektuális, azaz a vallási ismeretek dimenziója (pl. a Biblia, Katekizmus, kü-
lönböző hittételek stb. ismerete)

5.  következmények dimenziója vagy etikai dimenzió - a vallás következményei az
egyénre és a közösségre nézve.

A felsorolt dimenziók közül a Mozaik 2001 az ideológiai és a rituális dimenzió
tárgykörén belül tett fel néhány alapkérdést, amelyek a felekezeti hovatartozásra,

A dél-szlovákiai magyar és szlovák fiatalok vallásossága 89

az ideológiai önbesorolásra (vallásos-e, hisz-e Istenben) és a vallási szertartások
látogatására vonatkoztak.

2.1. Felekezeti hovatartozás és felekezeti szerkezet

A vallásosság egyik fontos vetülete a felekezeti hovatartozás vagy deklarált vallá-
sosság. Kutatásunkban a lehetséges változások nyomonkövetése végett a születés
utáni felekezeti hovatartozásra (eredeti felekezeti hovatartozás) és a jelenlegi fele-
kezeti hovatartozásra is rákérdeztünk4. Ezeket a változásokat nevezhetjük felekeze-
ti mobilitásnak, s vizsgálhatjuk mind az intergenerációs, mind az intragenerációs
formájukat.

Az 1. ábra a népszámlálási statisztikákhoz hasonlóan a felekezeti szerkezetet5
szemlélteti. Itt azonban már nem az összlakosság, hanem az általunk vizsgált cél-
csoportok összetételéről van szó, mégpedig annak alapján, hogy születésükkor be-
jegyezték-e őket valamelyik felekezetben vagy nem, s amennyiben igen, melyik fele-
kezet tagjává váltak6.

1. ábra. Születéskor milyen felekezetben jegyezték be?7

0,00% 10,00% 20,00% 30,00% 40,00% 50,00% 60,00% 70,00% 80,00% 90,00% 100,00%

római katolikus

evangélikus

görög katolikus

református

együtt

felekezet nélküli

D országos

■ dél-szlovákiai átlag

■  magyar fiatalok
D szlovák fiatalok

00021-12.jpg

Az ábrából érdekes összefüggéseket olvashatunk ki:

a) A magyarok 88%-át keresztelték meg - ami felülmúlja úgy az országos, mint
a dél-szlovákiai átlagot. Kétharmadukat római katolikusként, csaknem 18%-ukat re-

90 Lampl Zsuzsanna

formátusként jegyezték be, 2,2%-uk volt görög katolikus, 1,2%-uk evangélikus. 11%-
uk felekezet nélküli lett.

A szlovákok 78%-át keresztelték meg születésekor, ami mind az országos, mind
pedig a dél-szlovákiai átlagnál kevesebb. 57,8%-uk római katolikus, 8,8%-uk evan-
gélikus, 8,2%-uk református, 3,1%-uk pedig görög katolikus lett. 21%-uk felekezet
nélküli volt.

A magyar fiatalok közül születésük után tehát 10%-kal többen váltak valamelyik
felekezet tagjává, mint a szlovákok közül. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szlovákok
között 10%-kal volt magasabb a felekezet nélküliek részaránya.

b) Az evangélikus szlovákok részaránya felülmúlja az országos és a dél-szlováki-
ai átlagot, s hatszorosa az evangélikus magyarok részarányának. Ugyanez érvényes
a református magyarokra, akik az országos átlaghoz képest csaknem kilencszer,
a dél-szlovákiaihoz képest csaknem háromszor, a református szlovákokhoz képest
pedig kétszer többen vannak.

Felekezeti hovatartozás szempontjából újfent megmutatkozik az egyes vallások
népszámlálási statisztikákból ismert nemzetiségi vonzata: az evangélikusok inkább
szlovákok, a reformátusok inkább magyarok. Ugyanakkor a jelenség egyfajta regio-
nális „színezete" is beigazolódik, hiszen a református vallás elsősorban a déli or-
szágrészekben van jelen.

Mivel a fiatalok három korcsoportját8 kérdeztük meg, alkalmunk nyílt arra, hogy
kronológiai szempontból is megvizsgáljuk a felekezeti hovatartozás kérdését. A leg-
idősebb megkérdezettek (25-29 évesek) 1972 és 1976 között születtek. A közép-
ső korcsoport tagjai (20-24 évesek) 1977 és 1981 között, a legfiatalabbak (15-19
évesek) pedig 1982 és 1986 között.

Az eredmények a felekezeti tagság lépcsőzetes csökkenéséről és a felekezeten
kívüliek részarányának lépcsőzetes növekedéséről árulkodnak, ami az elvallásta-
lanodás egyik jeleként értelmezhető9 (2. ábra).

2. ábra. Születésekor nem keresztelték meg (korcsoportok szerint)

00021-13.jpg

A dél-szlovákiai magyar és szlovák fiatalok vallásossága 91

A legidősebbektől a legfiatalabbakig haladva, vagyis az 1972 és 1986 közötti idő-
szakban növekedett a születésüktől felekezeten kívüliek részaránya. Ez mind a ma-
gyarok, mind a szlovákok esetében igaz. Míg a legidősebb magyarok 7%-át nem ke-
resztelték meg, a tíz évvel később születetteknek már csaknem a dupláját. A szlo-
vákok között eleve több volt a felekezeten kívüli, 1972 és 1976 között 17%. Ez az
arány tovább nőtt, s tíz évvel később elérte a 26%-ot. A szlovák felekezeten kívüli-
ek csoportja az időszak utolsó harmadában tehát ismét a magyarok duplájára nö-
vekedett. Az elvallástalanodásnak ez a formája tehát a magyarokat sem kerülte el,
a szlovákokhoz képest azonban ők lassúbb ütemben léptek az elvilágiasodás útjá-
ra. Konkrét felekezet szempontjából vizsgálva a magyaroknál a felekezeten kívüliek
szaporodása főleg a reformátusok és evangélikusok csökkenéséből adódott. A szlo-
vákoknál az evangélikusok és görög katolikusok fogyásán kívül számottevő volt a ró-
mai katolikusok térvesztése is.

Most pedig nézzük meg, hogy a születés utáni állapothoz képest életük 15-29
éve során hogyan változott a fiatalok felekezeti hovatartozása, azaz intragenerációs
felekezeti mobilitásuk.

Amikor egy csecsemő tagjává válik egy vallási közösségnek, mindez tudtán és
akaratán kívül zajlik. Később, amikor már saját maga dönthet, megszilárdíthatja, de
meg is gyengítheti a felekezethez tartozásnak ezt az első stációját. A dél-szlovákiai
fiatalok esetében az utóbbinak, a felekezettől való elidegenedésnek vagyunk tanúi
(3. ábra). Csökkent a felekezeti tagok, s egyidejűleg nőtt a felekezet nélküliek rész-
aránya. Ez a változás ugyan nemzetiségtől független, de a magyaroknál erőteljesebb,
mint a szlovákoknál. A magyarok 88%-át keresztelték meg születésekor, ehhez ké-
pest ma 75%-uk, azaz 13%-kal kevesebben érzik magukat valamelyik felekezet tagjá-
nak. A szlovákoknál a felekezeti tagságnak valamivel enyhébb, nem egészen 10%-os
csökkenése tapasztalható. S milyen mértékben gyarapodott a felekezet nélküliek tá-
bora? Születésekor a szlovákok 21%-a volt felekezet nélküli, jelenleg 30%-uk az.
A magyarok közül eredetileg nagyjából minden tizedik nem tartozott semmilyen fele-
kezethez, most csaknem minden negyedik érzi magát felekezet nélkülinek.

92 Lampl Zsuzsanna

3. ábra. Jelenleg érzi-e magát valamilyen felekezethez, vallási közösséghez tarto-
zónak?

0,00% 10,00% 20,00% 30,00% 40,00% 50,00% 60,00% 70,00% 80,00% 90,00% 100,00%

római katolikus

evangélikus

görög katolikus

református

együtt

felekezet nélküli

□ magyar fiatalok születéskor

□ jelenleg

□ szlovák fiatalok születéskor

□ jelenleg

00021-14.jpg

A konkrét felekezetek szempontjából vizsgálva mind a négy esetben visszaesést ta-
pasztalunk. Minél nagyobb felekezetről van szó, annál nagyobb a lemorzsolódás.
Leginkább a római katolikusoknál szembetűnő. A magyarok kétharmadát keresztel-
ték római katolikusnak, de már csak 56%-uk érzi magát annak. A szlovákok 58%-a
tartozott eredetileg ehhez a felekezethez, jelenleg 50%-uk.

Minimális csökkenés mutatható ki a magyar evangélikusoknál, valamint a ma-
gyar és szlovák görög katolikusoknál. A szlovák evangélikusok és a magyar reformá-
tusok részaránya megközelítőleg 2%-kal csökkent. Egyedül a szlovák reformátusok
„szaporodtak": a válaszadók 8,2%-a születése óta tagja ennek a felekezetnek, je-
lenleg viszont 8,5%-uk érzi magát reformátusnak.

A felekezetelhagyás tehát egyaránt jellemző a magyarokra és a szlovákokra, de
a magyaroknál markánsabban jelentkezik. Mivel azonban a magyarok közül eleve
többen voltak megkeresztelve, a későbbi elidegenedés ellenére is még mindig töb-
ben (75%) érzik magukhoz közelállónak valamelyik felekezetet, mint a szlovákok
(69%), s még mindig kevesebb köztük a felekezet nélküli (24%), mint a szlovákok
között (30%).

A szakirodalomban nem újdonság a férfiak kisebb mértékű vallásossága. Kuta-
tásunk eredményei - legalábbis a vizsgált témaköröket illetően - alátámasztják ezt
a jelenséget. Miről is van szó? A megkérdezettek eredeti felekezeti hovatartozását

A dél-szlovákiai magyar és szlovák fiatalok vallásossága 93

illetően nem találunk említésre méltó különbséget a férfiak és a nők között. A ké-
sőbbiek során azonban eltérően alakul a két nem felekezethez való viszonya, ami
az aktuális felekezeti hovatartozásban mutatkozik meg: inkább a nők tartanak ki fe-
lekezetük mellett, s inkább a férfiak a felekezetelhagyók (4. ábra). Ez mindkét nem-
zetiségre, s a görög katolikusok kivételével valamennyi felekezetre egyaránt érvé-
nyes.

4. ábra. Jelenleg érzi-e magát valamilyen felekezethez tartozónak? (nemek és
nemzetiség szerint)

0,00%

10,00%

20,00%

30,00%

40,00%

50,00%

60,00%

70,00%

római katolikus

00021-15.jpg

61,00%

evangélikus

görög katolikus

református

felekezet nélküli

54,00%

00021-16.jpg

6,80%
7,60%

I 2,30%
| 1,40%
l 2,80%
1 3,00%

00021-17.jpg

□ magyar férfi

■ magyar nő

■ szlovák férfi

□ szlovák nő

Jelenleg kevesebb férfi érzi magát evangélikusnak, reformátusnak és római katoli-
kusnak, mint ahány nő. Számottevő különbség újfent a legnépesebb felekezet, a ró-
mai katolikus esetében mutatható ki, aholis a nőkkel összehasonlítva 10%-kal ke-
vesebb férfi érzi magát római katolikusnak. Ugyanakkor a magyar nőkhöz képest
a magyar férfiak közül 10%-kal többen, a szlovák nőkhöz képest a szlovák férfiak
közül 12%-kal többen érzik magukat felekezet nélkülinek. Csupán a görög katoliku-
soknál beszélhetünk a magyarok esetében enyhe férfifölényről, a szlovákok eseté-
ben pedig a nemek kiegyensúlyozottságáról.

A felekezeti tagság alakulása a születéstől a kutatás időpontjáig a korcsoportok
függvényében is fontos összefüggést mutat (5. ábra). Az intergenerációs felekezeti
mobilitás kapcsán már említettem (2. ábra), hogy mind a magyarok, mind a szlovákok

94 Lampl Zsuzsanna

esetében csökkent a felekezeti tagok, s nőtt a felekezet nélküliek részaránya. Va-
gyis a korábbi szülőgenerációhoz képest az újabb szülőgeneráció kisebb mértékben
kereszteltette meg a gyermekeit. Az intragenerációs felekezeti mobilitásban ez a fo-
lyamat még markánsabban jelenik meg. A magyarok mindhárom korcsoportjában lé-
nyegesen, 11-14,5%-kal gyarapodott a felekezet nélküliek részaránya: a legidőseb-
beknél 7,5-ről 20,5%-ra, a középső korcsoportnál 11,5-ről 22,5%-ra, a legfiatalab-
baknál pedig 13,5-ről csaknem 28%-ra.

A szlovákoknál hasonló a helyzet. A legidősebb korcsoportban 17%-ról 28%-ra,
a középső korcsoportban 19%-ról ugyancsak 28%-ra, a legfiatalabbak között pedig
26%-ról 33%-ra nőtt a felekezet nélküliek részaránya.

5. ábra. Jelenleg érzi-e magát valamilyen felekezethez tartozónak? (korcsoportok
és nemzetiség szerint)

0,00% 10,00% 20,00% 30,00% 40,00% 50,00% 60,00% 70,00%

80,00% 90,00%

                 

79,50%
00%

 

25-29 magyar

   
 

20,50%

           
       

20-24 magyar

77

 

22,50

%

           

00%
00%
00%

 
         

15-19 magyar

 

72,

 
 

27

,80%

           
           

25-29 szlovák

 

72,

 
 

2

28,00%

           
         

20-24 szlovák

 

72,

 
 

27

,70%

           
           
   

■ felekezethez ta
■ felekezeten kívü

 

15-19 szlovák

■ 63,00%

j

33,00%

       
         
         

Mindez újfent jelzi, hogy a felekezeti hovatartozás mint a vallásosság egyik ismér-
ve a fiatalok körében egyértelműen visszaszorult. Igaz, még mindig a magukat a
négy történelmi egyház valamelyikéhez sorolók vannak többségben. De növekedett
a magukat felekezet nélkülinek tartók részaránya mind a magyarok, mind a szlová-
kok, mind a nők, mind a férfiak, s valamennyi korcsoport körében, még ha nem is
egyforma mértékben. A vizsgált szempontból nézve tehát elmondható, hogy bár
a felekezeti hovatartozás szemszögéből nézve valamennyi kategóriában visszaesés
tapasztalható, a magyarok e téren továbbra is vallásosabbak a szlovákoknál, a nők
vallásosabbak a férfiaknál, s az idősebb korcsoportok vallásosabbak a fiatalabbak-
nál.

A magyar és szlovák fiatalok felekezeti hovatartozásának két lényeges stádiu-
mát, az eredeti felekezeti hovatartozást és az aktuális felekezeti hovatartozást vizs-
gálva kiderült, hogy a kettő között eltelt idő alatt változások következtek be, csök-

A dél-szlovákiai magyar és szlovák fiatalok vallásossága 95

kent a felekezethez tartozók és növekedett a felekezet nélküliek részaránya. De azt
még nem tudjuk, hogy ez mit jelent a felekezeti szerkezet szempontjából. Mi lett
azokból, akiket születésükkor megkereszteltek? S azok vajon most minek érzik ma-
gukat, akik egyik felekezethez sem tartoztak? De feltehetünk egy további kérdést
is: eredeti felekezeti hovatartozásukhoz képest kikből tevődik össze a felekezetek
jelenlegi tagsága és a jelenleg felekezet nélküliek csoportja.

Az előbbi kérdéskört nevezhetjük felekezeti hűségnek (5. és 6. táblázat), az
utóbbit felekezeti regrutációnak.

5. táblázat. Felekezeti hűség I. Minek érzik magukat jelenleg azok a magyar fiata-
lok, akik születésükkor ... voltak? (az adatok százalékban értendők)

 

Római
katolikusok

Reformátusok

Görög
katolikusok

Evangélikusok

Felekezet
nélküliek

Jelenleg róm. kat.

83,2

     

5,5

Jelenleg református

0,5

86,1

4,5

 

2,7

Jelenleg gör. kat.

-

-

86,4

-

-

Jelenleg evangélikus

-

-

-

58,3

-

Jelenleg felekezet nélküli

16,0

12,7

9,1

41,7

90,9

Jelenleg új vallási közösségek

0,3

1,2

-

-

0,9

A magyar fiatalok esetében a legkisebb változás a születésükkor felekezet nélküli-
ek körében következett be, hiszen 91%-uk jelenleg is felekezet nélküli. A római ka-
tolikusok 83%-a, a reformátusok és görög katolikusok 86%-a maradt hű eredeti fe-
lekezetéhez. A felekezetek közötti „csere" nem igazán jellemző, látjuk, hogy a római
katolikusok 0,5%-a, a görög katolikusok 4,5%-a lett református, s csak néhányan
érzik magukat új vallási közösségek tagjának. Az igazi lemorzsolódást tehát nem az
okozza, hogy a fiatalok időközben más felekezettel, vallási közösséggel azonosul-
nak, hanem az, hogy intézményi szempontból levetik magukról a vallás köntösét,
s felekezet nélkülivé válnak. Ez legkevésbé az eredetileg görög katolikusoknál mu-
tatkozik meg, akiknek 9%-a lett felekezet nélküli. Különösen érvényes viszont az
eredetileg evangélikusokra, akiknek már csak 58%-a érzi magát jelenleg is evangé-
likusnak, s 42%-uk felekezet nélküli.

6. táblázat. Felekezeti hűség II. Minek érzik magukat jelenleg azok a szlovák fiata-
lok, akik születésükkor ... voltak? (az adatok százalékban értendők)

 

Római
katolikusok

Reformátusok

Görög
katolikusok

Evangélikusok

Felekezet
nélküliek

Jelenleg róm. kat.

83,2

2,5

20,0

 

4,0

Jelenleg református

 

95,0

 

7,0

 

Jelenleg gör. kat.

0,7

 

80,0

   

Jelenleg evangélikus

     

81,4

 

Jelenleg felekezet nélküli

15,4

2,5

 

9,3

95,0

Jelenleg új vallási közösségek

0,7

   

2,3

1,0

Összehasonlítva a szlovák és a magyar fiatalokat hasonlóságok és különbségek is
felfedezhetők. Az eredetileg római katolikus szlovákok jelenleg a magyarokhoz ha-
sonlóan érzékelik felekezeti identitásukat: 83%-uk római katolikus maradt, néhá-
nyan görög katolikusok lettek, mások új vallási közösséghez tartoznak, s 15%-uk fe-
lekezet nélküli. Miben nyilvánulnak meg a különbségek? A szlovák reformátusok és
evangélikusok sokkal inkább őrzik eredeti felekezeti identitásukat, mint a hasonló

96 Lampl Zsuzsanna

vallású magyarok. Továbbá nagyobb a felekezetek közötti csere, s kevesebben vál-
nak felekezet nélkülivé. Ugyanakkor a születésükkor felekezet nélküliek is nagyobb
mértékben ragaszkodnak eredeti állapotukhoz. Felekezeti hűség szempontjából
nézve tehát úgy tűnik, hogy a többség hű az eredeti felekezetéhez, s ez még inkább
érvényes a szlovákokra, mint a magyarokra. Az eredeti felekezetüket elhagyók cso-
portját nézve viszont a magyarokat egyértelműen a lemorzsolódás, a felekezet nél-
külivé válás, a szlovákokat pedig inkább a csere, a más felekezettel való azonosu-
lás jellemzi.

S kikből tevődnek össze a jelenlegi felekezeti csoportok? A magyarok esetében
a jelenlegi római katolikusok 99%-a az eredeti római katolikusokból, 1%-uk pedig
volt felekezet nélküliekből regrutálódik. A reformátusok 95,5%-a eredetileg is refor-
mátus volt, 2%-uk római katolikus, a többiek görög katolikusok és felekezet nélkü-
liek. A jelenlegi evangélikusok eredetileg is mind evangélikusnak, a jelenlegi görög
katolikusok mind görög katolikusnak voltak keresztelve.

A szlovákok esetében a római katolikusok 97%-a eredetileg is római katolikusok-
ból, valamint reformátusokból, görög katolikusokból és felekezet nélküliekből tevő-
dik össze. A reformátusok 97%-a reformátusnak, 7%-a evangélikusnak kereszteltek-
ből áll. A jelenlegi evangélikusokat eredetileg is evangélikusok alkotják. A görög ka-
tolikusok 85%-a görög katolikus volt, 15%-ukat eredetileg római katolikusnak ke-
resztelték.

A jelenlegi felekezeti tagság mind a magyarok, mind a szlovákok esetében túl-
nyomórészt a születéskor kapott, tehát az eredeti felekezeti identitásból táplálko-
zik, vagyis azoknak a fiataloknak a többsége, akik ma valamelyik felekezettel azo-
nosulnak, eredetileg is ugyanannak a felekezetnek voltak a tagjai. Emellett elenyé-
sző számban megtalálhatók köztük más felekezetek volt tagjai és eredetileg feleke-
zet nélküliek is.

A jelenleg felekezet nélküliek csoportja lényegesen különbözik az előbbiekben is-
mertetett felekezeti csoportoktól. Ugyanis a jelenleg felekezet nélküli magyarok el-
sősorban nem a születésükkor felekezet nélküliekből tevődnek össze. A magyar fe-
lekezet nélkülieknek csupán 42%-a nem tartozott eredetileg egyetlen vallási közös-
séghez sem. 44,7%-ukat eredetileg római katolikusnak, 9,3%-ukat reformátusnak,
a többieket evangélikusnak és görög katolikusnak keresztelték. A szlovák felekezet
nélküliek 66%-a eredetileg is az volt, 29,6%-a római katolikus, a többiek ugyancsak
evangélikusok és görög katolikusok. Ez újfent alátámasztja a már jelzett összefüg-
gést, hogy a magyarok kevésbé hűek eredeti felekezetükhöz, mint a szlovákok, s ha
lemorzsolódnak, akkor leginkább az jellemző rájuk, hogy felekezet nélkülivé válnak.
Míg a szlovák felekezet nélküliek csoportja 34%-ban regrutálódik volt felekezeti ta-
gokból, a magyar felekezet nélküliek 60%-át - vagyis a szlovákoknak csaknem
a dupláját - a lemorzsolódott felekezeti tagok alkotják.

2.2. Ideológiai önbesorolás

A témát két szempontból, a vallásosság és a hit szempontjából közelítjük meg. Val-
lásosnak lenni azt jelenti, hogy aktívan vagy passzívan tagjai vagyunk egy vallási-kul-
turális rendszernek. Hívőnek lenni pedig azt, hogy a hit tárgyához egyfajta szemé-

A dél-szlovákiai magyar és szlovák fiatalok vallásossága 97

lyes viszonyt alakítunk ki. Aki vallásosnak tartja magát, tarhatja magát egyúttal hí-
vőnek is. De a kettő nem minden esetben fedi egymást.

2.2.1. Vallásosság

A vallásosság vizsgálatánál elsősorban arról van szó, hogy a megkérdezettek vallá-
sosnak vagy nem vallásosnak tartják-e magukat, másodsorban pedig arról, hogy mi-
lyen módon vallásosak. Vallásosság szempontjából három nagy csoportról beszél-
hetünk: a vallásosak, a nem vallásosak és a határozatlanok csoportjáról (akik nem
tudják megmondani, hogy vallásosak-e vagy sem). További szempont a felekezeti
hovatartozás és az ideológiai önbesorolás viszonya. Hiszen a magát felekezetbe so-
roló egyén nem okvetlenül kell, hogy vallásosnak (hívőnek) tartsa magát, s a fele-
kezet néküli is lehet vallásos (hívő).

Azonban a vallásosak sem alkotnak homogén csoportot. A Mozaik 2001 alapján
két fő csoportot különböztethetünk meg: az egyháziasan vallásosakat, akik az egy-
ház tanítását követik és a maguk módján vallásosakat. Az utóbbi a „szinkretista,
személyesen döntő, de csak átmeneti döntéseket hozók tábora, ez a típus a vallá-
sosságát nem tudja/nem akarja intézményesíteni" (Hegedűs 1998). A maguk mód-
ján vallásosakat épp az jellemzi a legjobban, hogy nem lehet őket egyértelműen jel-
lemezni, de egy dolog azért biztos: elutasítják az egyházak tanítását.

Mindkét nemzetiségnél, de főleg a magyaroknál a vallásosak10 dominálnak (ma-
gyarok 72%, szlovákok 57%). Őket nagyságrendileg a nem vallásosak követik (ma-
gyarok 17%, szlovákok 28%), s a határozatlanok vannak a legkevesebben (magya-
rok 11%, szlovákok 15%). Hasonlítsuk össze ezeket az adatokat az előző fejezetben
ismertetett felekezeti hovatartozással: a magyar fiatalok háromnegyede, a szlovák
fiatalok 68%-a azonosul jelenleg valamelyik felekezettel, vagyis a vallásos magyarok
3%-kal, a vallásos szlovákok 11%-kal vannak kevesebben. Tehát a felekezeti tagság-
hoz képest mindkét nemzetiségnél kisebb a magukat vallásosnak tartók csoportja.

A vallásosság szoros összefüggést mutat a felekezeti tagsággal abban az érte-
lemben, hogy a felekezeti tagok vallásosabbak a felekezet nélkülieknél, s fordítva
is igaz, hogy a felekezet nélküliekre lényegesen jellemzőbb a vallás elutasítása.

Felekezeti hovatartozás szerint (6. ábra) a magyar görög katolikusok a legvallá-
sosabbak (95%), a szlovák görög katolikusok és a szlovák evangélikusok a legke-
vésbé vallásosak (65%). Jól látható, hogy mind a négy felekezet esetében a magya-
rok vallásosabbak, mint a szlovákok. Amennyiben csak a felekezeti tagokat vizsgál-
juk, akkor a magyar felekezeti tagok 88%-a, a szlovák felekezeti tagok 78%-a vallá-
sos.

98 Lampl Zsuzsanna

6. ábra. A vallásosak és nem vallásosak részaránya az egyes felekezetekben

0%           10%          20%          30%          40%          50%          60%          70%          80%          90%         100%

                   

89%

 

magyar római katolikus

 

i

s2%

               

szlovák római katolikus

Z[2%—

             

| 82%

magyar református

               

■ 84%

----\n

               
               

| 75%

 
 

—lö

             

■ vallásos

magyar evangélikus

           

| 71%

D nem vallásos

| 14%

               
     

szlovák evangélikus

         

|66»,

 

| 14%

         
     

magyar görög katolikus

                 

____| 95%

____s 5%

             

80%

szlovák görög katolikus

 

| 14%

■ 23%

       

magyar felekezet nélküli

     

58%

     

5

szlovák felekezet nélküli

------------,

9%

         
 
                 

De a felekezet nélküliek is említést érdemelnek. Ahogy a felekezethez tartozó nem
kell, hogy vallásos legyen, a felekezeten kívüli sem törvényszerűen ateista. Mintánk-
ban a felekezet néküliek többsége ugyan nem vallásos, de vannak köztük valláso-
sak is: a magyar felekezet nélküliek közül csaknem minden negyedik, a szlovákok
közül csaknem minden tizedik annak tartja magát. A határozatlanok részaránya 8
és 21% között mozog, a magyar római katolikusoknál a legalacsonyabb, a szlovák
görög katolikusoknál a legmagasabb, s mind a négy felekezet esetében a szlová-
koknál jóval magasabb (6. ábra). Összehasonlítva a két nemzetiséget tehát újfent
kidomborodik a magyarok nagyobb mértékű vallásossága. Vagyis a magyarok nem-
csak felekezeti tagságban múlják felül a szlovákokat, hanem abban is, hogy többen
tartják magukat vallásosnak. Ugyanakkor a vallás elutasítása és a határozatlanság
jellemzőbb a szlovákokra, mint a magyarokra.

De mit jelent ez a vallásosság? Az egyház tanításának követését vagy inkább
a vallás saját szájízhez való igazítását? E kérdések vizsgálatakor érdekes összefüg-
gések tárulnak a szemünk elé (7. ábra).

Előszöris azt látjuk, hogy a vallásosság két típusa - az egyház tanítása szerinti
és a maga módján történő vallásosság - közül nemzetiségtől és felekezeti hovatar-
tozástól függetlenül az utóbbi jellemző.

A dél-szlovákiai magyar és szlovák fiatalok vallásossága 99

7. ábra. Vallásosság szerinti önbesorolás

60% -
50% -

     
 

54%

   
   
     

■ magyarok
■ szlovákok

   

40% -

       
 

36%

 

30% -

     

28%

 

21%
18%

   

20% -

           
       

15%

17%

 
   

10% -
0% -

   

11%

     
           

egyház tanítását követi maga módján vallásos nem tudja, hogy vallásos-e

nvallásos

 

De a szlovák vallásosaknál - akik valamennyi felekezetben és a felekezet nélküliek
között is kevesebben vannak, mint a magyarok -, bár úgyszintén a maga módján
vallásosság dominál, több az egyház tanítását követő, mint a magyar vallásosak kö-
zött (8. ábra). Ha csak a felekezeti tagságot vesszük alapul, akkor még markánsabb
az eltérés, ugyanis a magyar felekezeti tagság kétharmada, a szlovák felekezeti ta-
gok fele vallásos a maga módján. Vagyis a magyarokra minden szempontból nézve
jellemzőbb a lazább, „civilebb" vallásosság, mint a szlovákokra, akik úgyszintén leg-
inkább a maguk módján vallásosak, de a magyarokhoz képest nagyobb az „egyhá-
zias mag"-juk (Rosta 2002, Krivy 2001).

100 Lampl Zsuzsanna

8. ábra. A vallásosság

l szerinti

önbesorolás 1

elekezeti bontásban

   

0% 10% 20%

30% 40% 50% 60% 70% 80% 90%

   

25%

           

magyar római katolikus

J 2%

       

■ 64%

       
             
 

| 34%

       

szlovák római katolikus

 

4

8%

       
 

%

       
   

magyar református

         

|t

8%

     
   

29%

       
 

I

 

szlovák református

     

| 46

%

     
 

0%

                 

magyar evangélikus

                   

__________s 14%
~ 14%

           
 

I

9%

   

szlovák evangélikus
magyar görög katolikus

       

8%

 

■ egyház tanítását követi
■ maga módján vallásos
■ nem tudja, hogy vallásos-e
D nem vallásos

 

---p^f

       

3

   

| £

0%

   

29%

%

     

80%

   

I

 

szlovák görög katolikus

 

36%

     
 

| 14%

         
 

0%

           

magyar felekezet nélküli

______________ 123%

8%

     
     

| t

 
 

0%

               

szlovák felekezet nélküli

 

9%
| 11%

       
     
                 
         

Ezek az összefüggések a felekezetelhagyással együtt az egyházak térvesztéséről ta-
núskodnak. Hiszen egyik oldalon csökken a felekezeti tagság és gyarapszik a fele-
kezet nélküliek tábora, a másik oldalon a felekezeti tagok többsége - s ez inkább
a magyarokra jellemző - nem követi egyháza tanítását. Vagyis a maguk módján val-
lásos római katolikusok, reformátusok, görög katolikusok és evangélikusok tulaj-
donképpen csak formális tagjai egyházuknak. Ha e megállapítást vesszük alapul,
akkor elmondható, hogy bár a felekezethez tartozás és a vallásosság szempontjá-
ból a magyarok vannak többen, őket egyértelműen a vallásosság szabadabb formá-
ja jellemzi. A szlovákoknál sem az egyházhoz hű vallásosság dominál, de sokkal in-
kábbjelen van, mint a magyaroknál.

2.3. Hisz-e Istenben?

Az istenhitet egy olyan kérdéssel vizsgáltuk, amelynek hat válasza az Isten létezé-
séről való szilárd megyőződéstől egészen a hitetlenségig terjedt. Mindegyik válasz-

A dél-szlovákiai magyar és szlovák fiatalok vallásossága 101

nak megvan a súlya és az értelme, de az áttekinthetőség kedvéért összevontam
őket, s így a megkérdezettek három csoportja kristályosodott ki: szilárd hitűek, in-
gadozók és nem hívők11 (9. ábra).

9. ábra. Az

istenhit szerinti megoszlás

               

50% -,

47%

■ magyarok
n szlovákok

   

40% -
35% -
30% -

       
 

35%

 

37%

 
     

30% 28%

       

25% -

         

23%

   

20% -
15% -
10% -
5% -
0%

             
       
       
       
       
 

szilárdan hisz ingadozó nem hisz

 

A magyar fiatalok között csaknem minden második ingadozó. Nagyjából minden har-
madik szilárdan hisz, minden negyedik pedig nem hisz. A szlovák fiatalok megosz-
lása egyenletesebb. Bár a hitetlenek és az ingadozók aránya csaknem azonos,
a nem hívők vannak többen, s a szilárd hitűek a legkevesebben. A magyarokra te-
hát inkább az ingadozás és a szilárd hit jellemző, míg a szlovákokra inkább a hitet-
lenség és az ingadozás. Mindezt leegyszerűsítve úgy foglalhatjuk össze, hogy a ma-
gyarok pozitívabban viszonyulnak az istenhithez, mint a szlovákok.

A vallásosság elemzésénél láttuk, hogy a magyarok 72%-a, a szlovákok 57%-a
vallásosnak tartja magát. Szilárd istenhite azonban sokkal kevesebbnek van. A val-
lásosság tehát nem okvetlenül jelent istenhitet, legalábbis nem annak meggyőződé-
ses formáját. De hogyan függ össze az istenhit és a vallásosság (10. ábra)?

102 Lampl Zsuzsanna

10. ábra. Az istenhit szerinti csoportok vallásossága:

0%          10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90%

                     
   

■ 54%

szilárdan hivő magyar

   

I 44%

   

0% °

       
       

| 62%

szilárdan hwő szlovák

1 ^

     

1 1%

0%

     

ingadozó magyar

             

I 77

   

11%

           

D egyh

áz tanítás

át követi

ingadozó szlovák

           

■ 61%

 

■ maga módján vallásos

 

0%

             

■ nem tudja, hogy vallásos-e
D nem vallásos

nem hívő magyar

 

20%
19%

       
         

%61%

 
 

1%

11%
■■15°/

       

nem hívő szlovák

 
       

J 73%

                 

A szilárd hit együttjár a vallásossággal: a szilárdan hívő magyarok és szlovákok 1-
2% híján mindannyian vallásosnak tartják magukat. A vallásosság formái közül
a szilárd hitűekre inkább az egyházias vallásosság jellemző - főleg a szlovákokra
(magyarok 54%, szlovákok 62%). De nem elhanyagolható a maguk módján valláso-
sak részaránya sem (magyarok 44%, szlovákok 37%).

Az ingadozó hitűek is nagyrészt vallásosak (magyarok 82%, szlovákok 72%), de
ők inkább a maguk módján (magyarok 77%, szlovákok 61%), s csak kevésbé az egy-
ház tanítása szerint. A nem hívők többsége nem is vallásos, de aránylag sok közöt-
tük a maguk módján vallásos (minden ötödik hitetlen magyar és minden tizedik hi-
tetlen szlovák a maga módján vallásosnak tartja magát)12. Az ingadozó hitűek és
a nem hívők között egyben sok a határozatlan, aki nem tudja, hogy vallásos-e vagy
sem.

A hit és a vallásosság összekapcsolódása még inkább megnyilvánul az egyházi-
asan vallásosak és a maguk módján vallásosak csoportjának összetételében. Míg
az egyház tanítása szerint vallásos magyarok és szlovákok négyötöde hívő is egy-
ben, a maguk módján vallásosak között már az ingadozó hitűek dominálnak.

2.4. Vallási szertartások látogatása

Ez a kérdés a vallás rituális dimenzióját érinti. A 7. táblázatból kiderül, hogy a fiata-
loktöbbsége rendszertelenül vagy egyáltalán nem jár templomba. Amennyiben rend-
szeresnek a heti és havi templombajárást tekintjük, akkor ez a fiatalok egyharma-
dára jellemző. Ezen belül több szlovák jár hetente templomba, mint ahány magyar.
A rendszeres templombajárók mellett nagyjából minden harmadik magyar és min-
den negyedik szlovák vesz részt évente legalább egyszer vallási szertartáson. A töb-

A dél-szlovákiai magyar és szlovák fiatalok vallásossága 103

biek nem járnak. Összehasonlítva a magyarokat és a szlovákokat, két különbség lát-
ható: 1. bár a rendszeres templombajárók részaránya a két nemzetiségen belül azo-
nos, a szlovákok közül többen járnak hetente, mint a magyarok közül, ugyanakkor
(2.) a szlovákok között magasabb a templomba soha nem járók részaránya.

7. táblázat. Milyen gyakran jár templomba?

 

Magyarok

Szlovákok

Hetente legalább egyszer

18,5%

24,6%

Havonta legalább egyszer

14,7%

9,7%

Évente legalább egyszer

39,0%

25,5%

Soha

27,7%

40,4%

A vallásosság és a hit különböző formái mindkét nemzetiség esetében szoros ösz-
szefüggést mutatnak a templombajárás gyakoriságával (8. táblázat). Leggyakrabban
az egyháziasan vallásosak járnak templomba, ezzel szemben a maguk módján vallá-
sosak, határozatlanok és a nem vallásosak körében egyre ritkább a renszeres temp-
lombajárás. Ugyanez érvényes a hívők különböző csoportjaira is. Leginkább a szilárd
hitűekre jellemző a rendszeres templombajárás, legkevésbé a hitetlenekre.

8. táblázat. A rendszeresen templomba járók aránya az egyes csoportok körében

 

Magyarok

Szlovákok

Egyháziasan vallásos

85%

84%

Maga módján vallásos

30%

38%

Határozatlan

9%

15%

Nem vallásos

2%

2%

Szilárdan hisz

67%

85%

Ingadozó hit**

27%

29%

Nem hisz

3%

3%

2.5. A vallásosság típusai

Aki korábban esetleg úgy gondolta, hogy a vallásosság a társadalom egyszerűbb és
aránylag könnyedén behatárolható jelenségei közé tartozik, e sorokig eljutva már bi-
zonyára minden illúzióját elvesztette. Hiszen a felekezeti hovatartozás, a vallásos-
ság, a hit és a templomba járás különböző formáiról, gyakoriságáról és e mutatók
kombinációiról kaptunk képet, s egyben azt is láttuk, hogy a vizsgált dimenziók
ugyan összefüggnek, de ez korántsem jelenti azt, hogy minden esetben egymásból
következnek. S e sokszínűségen elgondolkodva az olvasóban talán önkéntelenül fel-
merül a kérdés: egyáltalán meddig beszélhetünk vallásosságról?

Ez természetesen attól függ, mit értünk vallásosság alatt. Amennyiben a hagyo-
mányos, azaz egyházias vallásosságot, amely feltételezi a vizsgált dimenziók logi-
kus egymáshoz illeszkedését13 - pl. akit katolikusnak kereszteltek, az élete végéig
katolikus marad, egyháza tanítása szerint vallásos, hisz Istenben és hetente leg-
alább egyszer elmegy misére -, akkor csak a fiatalok egy része tekinthető vallásos-
nak, s úgy tűnhet, hogy a vallásosság hanyatlóban van. Ha viszont abból indulunk
ki, hogy a hagyományos formán kívül létezhetnek a vallásosságnak egyéb formái is,
amelyek épp a vizsgált dimenziók különböző kapcsolódásaiban nyilvánulnak meg,
akkor elmondható, hogy a fiatalok többsége vallásos. Vallásosságuk több típusban
ölt testet.

104 Lampl Zsuzsanna

A szociológiában a vallásosság többféle tipológiája ismert14. Ezek elsősorban
a típusalkotás kiindulópontját képező kérdésekben és a típusok megnevezésében
különböznek. Az általam elemzett mutatók közül az istenhit és a templomlátogatás
bizonyult a legmeghatározóbbnak. Ezekre alapozva a fiatalok vallásosságának há-
rom domináns típusa tárul a szemünk elé (9. táblázat).

Az első típus az egyháziasan és hagyományosan vallásosak keveréke, ezért egy-
háziasan hagyományos típusnak nevezem. Hordozói azok a fiatalok, akik szilárdan
hisznek Istenben, rendszeresen járnak templomba, kivétel nélkül vallásosnak tart-
ják magukat, többségük egyháziasan vallásos, de vannak köztük maguk módján val-
lásosak is. Valamennyien megvannak keresztelve, sjelenleg is felekezeti tagok. El-
sősorban római katolikusok és reformátusok. Ebben a típusban nagyon enyhén, de
mégis női fölény mutatkozik. A korcsoportok és az iskolai végzettség nem játszanak
szerepet. Az egyháziasan hagyományos vallásosság a magyarok és szlovákok 28%-
át jellemzi. Ezen a típuson belül elkülöníthető még egy „egyházias mag", amely ab-
ban különbözik a többiektől, hogy dominánsan katolikusokból és az egyház tanítá-
sa szerint vallásosakból áll, míg amazok inkább maguk módján vallásosak. A ma-
gyar fiatalok 13,4%-a, a szlovákok 15%-a tartozik ebbe az „egyházias mag"-ba15.

A második típus nevezhető liberálisan vallásosnak (magyarok 28%, szlovákok
18%). Ők ingadozó hitűek, templomba rendszertelenül járnak, de valamennyien fe-
lekezeti tagok és vallásosnak tartják magukat. A maguk módján vallásosak domi-
nálnak közöttük (magyarok 82%, szlovákok 64%), s a szlovákok között az átlaghoz
képest dupla a határozatlanok részaránya. Az egyházias vallásosság erre a típusra
egyáltalán nem jellemző. A liberálisan vallásosak között mindegyik felekezet képvi-
selteti magát, de az evangélikusok és a reformátusok vannak többségben. Ennek
a típusnak a „magát" az ingadozó hitű, templomba rendszertelenül járó maguk mód-
ján vallásosak képezik (magyarok 21%, szlovákok 12%), akik között több a nő, mint
a férfi (főleg a szlovákoknál). Részarányuk a magyar fiatalok körében korral növek-
szik (legfiatalabbak 17%, 20-24 évesek 21%, 25-29 évesek 28%)16.

A nem vallásosak alkotják a harmadik típust (magyarok 16%, szlovákok 32%).
Nem hisznek Istenben, nem járnak templomba. Többségük felekezet nélküli (magya-
rok 81%, szlovákok 84%) és nem tartja magát vallásosnak (magyarok 71%, szlová-
kok 78%). Ennek a típusnak a kétharmadát mindkét nemzetiség esetében férfiak
alkotják.

9. táblázat. A fiatalok vallásosságának típusai

 

Egyháziasan
hagyományos típus

Liberálisan vallásos
típus

Nem vallásos típus

Magyarok
(28%)

Szlovákok
(28%)

Magyarok
(28%)

Szlovákok

(18%)

Magyarok
(16%)

Szlovákok
(32%)

Felekezeti tagság

+

+

+

+

-

-

Vallásosság

++

++

+?

+?

-

-

Istenhit

+

+

?

?

-

-

Templom látogatása

++

++

+

+

-

-

Magyarázat:

+ a vizsgált dimenzió jelenléte; - a vizsgált dimenzió hiányzik vagy leggyengébb formájában

van jelen; ? határozatlanok, ingadozók

A dél-szlovákiai magyar és szlovák fiatalok vallásossága 105

A felsorolt típusokba összesen a magyar fiatalok 72%-a, a szlovák fiatalok 78%-a
sorolható be. A többiek, azaz nagyjából minden negyedik magyar és szlovák fiatal,
a vizsgált dimenziók különböző egyéb kombinációiban megnyilvánuló vallásosság
hordozói. Ez a vallásosság mindenképpen a két ellenpólus, tehát az egyházias val-
lásosság és a nem vallásosság közötti variációkat jelenti.

Befejezés

Összehasonlítva a magyar és a szlovák fiatalok vallásosságát a következőket szö-
gezhetjük le:

1.  A bevezetőben ismertetett felekezeti statisztikák a vallásosságnak csak nagyon
tág keretét képezik, amely a gyakorlatban sokféle tartalommal töltődik meg.
Csak a felekezetek szintjén maradva azonban elmondható, hogy a vizsgált popu-
láció vagy hű marad az eredeti felekezetéhez, vagy elhagyja azt, és felekezet nél-
külivé válik. A felekezetek közötti csere minimális, és inkább csak a szlovákok-
nál tapasztalható. Az ún. új vallási mozgalmakhoz való átpártolás egyáltalán nem
jellemző.

2.  A vizsgált dimenziók alapján a magyarok vallásosabbak a szlovákoknál. A vallás
elutasítása és a határozatlanság a szlovákokra jellemzőbb.

3.  Mind a magyarok, mind a szlovákok között kisebbséget képeznek az egyházia-
san vallásosak, tehát azok, akiket a köznyelv erősen vallásosnak nevez. Ugyan-
akkor ez az egyházias mag a szlovákok esetében nagyobb.

4.  A magyarok 28%-a és a szlovákok 22%-a az ismertetett típusoktól különböző, va-
lamiféle átmeneti típus(oka)t alkot, vagyis a fiatalok többségét tekintve nem
igaz, hogy egyháziasan vallásosak, de az sem, hogy nem vallásosak. Feltételez-
hető, hogy leginkább a Lambert által kulturális kereszténységnek nevezett álla-
pot jellemző rájuk, ami bizonytalan hittel és gyenge vallásgyakorlattal jár (Rosta
1998), s ez az egyházaktól mint vallási tekintélytől való tudatos elszakadás kö-
vetkezménye. E fiatalok számára a kereszténység nem igazán vallásos, hanem
inkább a „vallásosságtól függetlenedő kulturális önértelmezés" (Tomka 1996).
Ugyanakkor nem tekinthető teljes mértékben profán kulturális önbesorolásnak
sem, hiszen az érintettek vallásosnak tartják magukat.

Felhasznált irodalom

Buncák, Ján 2001. Religiozita na Slovensku: stredoeurópsky rámec. Sociológia, 2001/1, 47-
71. p.

Földvári Mónika-Rosta Gergely 1998. A modern vallásosság megközelítési lehetőségei. Szo-
ciológiai Szemle, 1998/1, 127-137. p.

Gereben Ferenc 1993. Értékrend, identitástudat, olvasás. In A magyar olvasáskultúra hatá-
ron innen és túl. Budapest, Közép-Európa Intézet, 9-71. p.

Glock, Y. Charles (ed.) 1973. Religion in sociological perspective. Belmont, Wadsworth.

Glock, Y. Charles-Stark, Rodney 1965. Religion and Society in Tension. Chicago, Rand
McNally.

Hegedűs Rita é. n. A vallásosság kérdése Magyarországon nemzetközi és magyar kutatások
eredményeinek tükrében, http://www.mtapti.hu/mszt/19981/hegedus.htm

106 Lampl Zsuzsanna

Jurcová, Danusa a kol. 2004. Demografická charaktehstika obvodov SR 1996-2003.
Bratislava. http://www.infostat.sk/vdc/pdf

Krivy, Vladimír 2001. Hodnotové orintácie a nábozenské prejavy slovenskej verejnosti v 90.
rokoch. Sociológia, 2001/1, 7-47. p.

Kvasnicková, Adela 2003. Nábozensky zivot. In Slovensko v devátdesiatych rokoch.
Bratislava, 267-309. p.

Tízik, Miroslav 2001. Mutácie nábozenstiev v globalizovanom svete. Sociológia, 2001/1,
118-123. p.

Tomka Miklós é. n. A felekezeti struktúra változása Kelet- és Közép-Európában, http://
www.mtapti.hu/mszt/19961/tomka.htm

Tomka Miklós é. n. Vallásszociológia, http://www.fil.hu/uniworld/vt/szoc/tomka_l.htm

Szabó A.-Bauer B.-Laki L-Nemeskéri I. szerk. 2002. Mozaik 2001. Gyorsjelentés. Buda-
pest, Nemzeti Ifjúságkutató Intézet.

Jegyzetek

1.   A pozsonyi Komensky Egyetem Religionisztika Tanszéke az egyetlen kivétel, de ez nem
speciálisan vallásszociológiai műhely.

2.   EVS (European Value Study - 1991, 1999), ISSP (International Social Survey
Programme, Vallás modul - 1998), Aufbruch (Isten a kommunizmus után - 1998), vala-
mennyi kutatás a szlovákiai felnőtt lakosságra fókuszált, így a magyarokat is tartalmaz-
za, természetesen csak százalékarányuknak megfelelően.

3.   Az említett kutatások magyarokra vonatkozó adatainak feldolgozása eddig még nem
történt meg (de már elkezdődött!).

4.   A felekezeti hovatartozás valójában szélesebb kategória, mint a deklarált vallásosság,
ami épp a Mozaik 2001 esetében jól magyarázható. Ugyanis a deklarált vallásosság az
aktuális felekezeti hovatartozást fejezi ki az egyén önbesorolása alapján. A felekezeti
hovatartozás viszont nem okvetlenül önbesorolás eredménye, pl. a születés utáni fele-
kezeti hovatartozás sem az. A deklarált vallásosság és a felekezeti hovatartozás fedhe-
ti egymást (ha valaki születésekor és jelenleg, az önbesorolás alapján is ugyanannak
tartja magát), de különbözhet is (pl. születésekor római katolikusnak keresztelték, de
most felekezet nélkülinek vallja magát). Amennyiben viszont csak az aktuális felekezeti
hovatartozást vizsgálnánk, mindkét kifejezés helytálló lenne.

5.   A felekezeti szerkezet a vizsgált népesség felekezeti hovatartozás alapján történő meg-
oszlása.

6.   A négy felekezet tagjai és a felekezeten kívüliek mellett az egyéb felekezetek tagjai (zsi-
dók, pravoszlávok, adventisták, baptisták, unitáriusok, egyéb) összesen alig 1%-ot tet-
tek ki, ezért velük a továbbiakban nem foglalkozom.

7.   Az ábra nem tartalmazza azokat, akik nem válaszoltak, továbbá az egyéb felekezetek-
hez tartozókat.

8.   A korcsoportokat a kutatás időpontjához, tehát 2001-hez viszonyítva kell értelmezni.
Ma, azaz 2005-ben valamennyi korcsoport négy évvel idősebb. A félreértések elkerülé-
se végett azonban maradok az eredeti megjelölésüknél.

9.   Természetesen nem a válaszadók, hanem a szülői nemzedék elvallástalanodásának
egyik mutatója, hiszen ők döntöttek arról, hogy megkereszteltetik-e a gyermeküket vagy
nem. Tehát ez egyfajta intergenerációs felekezeti mobilitás.

10.   A vallásos és nem vallásos kifejezést úgy kell érteni, hogy „magukat vallásosnak tar-
tók" és „magukat nem vallásosnak tartók", vagyis még egyszer hangsúlyozom, hogy itt
önbesorolásról, nem pedig egy kívülről származó címkéről van szó.

11.   A szilárd hitűek biztosak Isten létezésében. Az ingadozók hol hisznek, hol nem, kétsé-
gek gyötrik őket Isten létezését illetően. A nem hívők elutasítják Isten létezését.

A dél-szlovákiai magyar és szlovák fiatalok vallásossága 107

12.   Ez is jelzi a „maga módján vallásos" kategória képlékenységét és gyenge magyarázóere-
jét. Hiszen a maga módján vallásosság éppúgy megjelenik az istenhfvők között is, mint
az istentagadók között. Ez persze kétféleképpen is magyarázható: a kategória annyira
tág, hogy képes összemosni a két diametrálisan különböző csoport - az istenhfvők és
az istentagadók - közötti különbséget, vagy pedig a két csoport éppen ezen az egy pon-
ton kapcsolódik egymáshoz. Jelen pillanatban azonban mindez merő filozofálás, amire
nincs válasz, mivel az említett kategória nem volt kellőképpen operacionalizálva, s így
nem tudjuk milyen tartalmakkal töltötték meg a válaszadók.

13.   Ez felekezetenként eltérő lehet.

14.   Pl. hitvalló keresztények - kulturális keresztények - világi humanisták (lásd
Földvári-Rosta 1998), egyháziasan vallásos - hagyományosan vallásos - liberálisan val-
lásos - vallásilag közömbös - nem vallásos (lásd Buncák 2001).

15.   A felnőtt lakosságon belül 38%-ban (Krivy 2001, 14), illetve 16%-ban (Buncák 2001, 65)
határozták meg az egyháziasan vallásosak részarányát. A különbség abból is ered, hogy
a két kutató más-más mutatókat vett alapul.

16.   A liberálisan vallásosak részaránya a felnőtt lakosságban 16,4%, a nem vallásosaké
16% (Buncák 2001, 65).

Zsuzsanna Lampl

Youth of Southern Slovakia and Religion

Comparing the data of the two last population censuses three important
changes can be seen: 1. first of all the rate of those respondents who had not
answered the question on religious denomination substantially dropped from
17% to 3%; consequently (2.) the rate of those who classify themselves to one
of the denominations increased to 84% (this increase is striking mainly in case
of Román Catholics); (3.) at the same time there were more respondents with
no denomination.

These changes are fundamentally connected with the loosening of social cli-
mate after 1989 (who due to several reasons did not want or did not dare to
confess themselves before, although in 2001 classified themselves to a
denomination). Although it was proved that the increase of the number of peo-
ple with religious denomination is one of the forms of the manifestations of
social conformity, that the most simply could be interpreted that it is fashion-
able, and in certain cases it is an interest to be religious.
Comparing the religiousness of Hungárián and Slovak youth the following can
be stated: 1. denomination statistics mentioned in the introduction form only
a very wide frame of religiousness that is in practice füled with various con-
tent. Although remaining only on the levél of denominations we can state that
the examined population either remains to its original denomination, or lefts it
and becomes of no denomination. Change between denominations is minimai
and is experienced mostly in the case of Slovaks. Changing sides to so-called
religious movements is not characteristic at all. 2. According to the examined
dimensions the Hungarians are more religious than Slovaks. Rejecting religion
and uncertainty is characterised for Slovaks. 3. Both between Hungarians and
Slovaks those form the minority who are strongly believed to be religious
(church religion). At the same time there are more such people in the case of
Slovaks. 4. 28% of Hungarians and 22% of Slovaks from the introduced types
form a certain transitional type(s), that is considering the majority of youth it
is not true that they are church religious, but evén that they are not religious.

108 Lampl Zsuzsanna

We can assume that they can be mainly characterised by the state named by
Lambert cultural religiousness that means uncertain faith and weak practice
of the religion and that is the consequence of conscious separation from
church as religious authority. For these young people Christianity is not truly
religious, rather a cultural self-interpretation independent from religion. At the
same time, it can not be viewed entirely as a profáné cultural self-classifica-
tion, since these people consider themselves religious.

Lanstyák István

A kódváltásról - nyelvtani szempontból*

István Lanstyák                                                                                                  81*27:811.511.141(437.6)

On Code Change - from linguistic point of view                                                   811.511.141*27(437.6)

Social linguistics, linguistic corpus of spoken Hungárián language in Slovakia, social linguistic interview,
basis language, code change, basis changing code change, code change remaining the base, guest lan-
guage insertions

A III. Grammá Nyelvészeti Napokon elhangzott előadásomban1 a kódváltás nyelvta-
ni alaptípusait mutattam be. A tipizálás alapjául az a szempont szolgált, hogy a kü-
lönböző nyelvekből származó szekvenciák miképpen épülnek be ugyanabba a dis-
kurzusba. Élőnyelvi példáimat a Grammá Nyelvi Irodában készülő, a szlovákiai ma-
gyar beszélt nyelvi korpusz alapjául szolgáló élőnyelvi adatbázisból vettem. A hang-
felvételeket a Comenius Egyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének hall-
gatói készítették és jegyezték le. Ez a dolgozat az előadás erősen rövidített változa-
ta.

Alapfogalmak

Kódvált(ogat)ásnak a kétnyelvű kommunikáció olyan válfajait nevezzük, melyekben
a beszélők egyetlen diskurzuson belül két (vagy több) különböző nyelvet, Ml. két
(vagy több) különböző nyelvhez tartozó elemeket használnak, mégpedig anélkül
hogy az eltérő nyelvekhez tartozó szekvenciák tartalmilag megfelelnének egymás-
nak.2 Ha a kódváltás egy megnyilatkozásnál kisebb nyelvi egységet (egy vagy több
szószerkezetet, szószerkezettagot, nem mondatrész értékű szót vagy kötött morfé-
mát) érint, ún. bázistartó kódváltásró\ beszélünk. Ha a kódváltás egy megnyilatko-
zásnyi vagy annál nagyobb nyelvi egységet érint (egyszerű mondatot, összetett mon-
dat egy vagy több tagmondatát, egy egész összetett mondatot vagy több önálló mon-
datot), ún. bázisváltásró\ van szó; ha a diskurzusban sorozatosan találunk bázisvál-
tásokat, ún. bázisváltogatásról lehet beszélni. Azokban az esetekben, amikor a kód-
váltott szekvencia kívül áll a fenti értelemben vett megnyilatkozáson, mondaton kí-
vüli kódváltásról beszél a szakirodalom.

Az előbbi bekezdésben szereplő kifejezésekben, a bázisváltásban, a bázisválto-
gatásban, Ml. a bázistartó kódváltásban szereplő bázis szó az érintett megnyilatko-

* Előadásként elhangzott a Grammá Nyelvi Iroda által szervezett III. Grammá Nyelvészeti
Napokon, Párkányban, 2004. november 26-án.

122 Lanstyák István

zás bázisnyelvére utal. Bázisnyelvnek azt a nyelvet nevezzük, amely a legalább egy
megnyilatkozásnyi két- vagy többnyelvű diskurzusrészletben nyelvtanilag és/vagy
mennyiségileg domináns. Nyelvtani dominancián azt a tényt értjük, hogy a bázis-
nyelv meghatározza a legalább megnyilatkozás nagyságú szekvencia egészének
vagy jelentős részének nyelvtani viszonyait. Ez a legegyértelműbben abban mutat-
kozik meg érzékelhető módon, hogy a másik nyelvből, az ún. vendégnyel\fc>ő\ szár-
mazó betétek - ha szükséges - bázisnyelvi toldalékokat kapnak, de más jelei is le-
hetnek a bázisnyelv nyelvtani dominanciájának, pl. abban az esetben, ha a két nyelv
szórendi szabályai az érintett diskurzusrészletben más-más szórendet követelnek
meg, a bázisnyelv nyelvtani dominanciájára utalhat, ha a mondat szórendje a bázis-
nyelv szórendi szabályait követi. Mennyiségi dominancián azt kell érteni, hogy az
egyik nyelvből, a bázisnyelvből származó szekvenciák az érintett megnyilatkozásban
és/vagy - összetett mondat esetében - a mondat egészében és/vagy egy még na-
gyobb diskurzusrészletben nagyobb számban fordulnak elő, mint a másik nyelvből,
a vendégnyelvből származó szekvenciák.

Bázistartó kódváltás

Bázistartó kódváltás, amint föntebb láttuk, a kódváltásnak egy-egy megnyilatkozá-
son belül elemezhető típusa. Megnevezése arra utal, hogy az ilyen típusú kódváltás-
hoz sorolt megnyilatkozásokat úgy elemezzük, mint amelyekben megkülönböztethe-
tő egymástól a nyelvtanilag és/vagy mennyiségileg domináns bázisnyelv és a ven-
dégnyelv; a kétnyelvű megnyilatkozás felépítésében a bázisnyelv a vendégnyelvnél
fontosabb szerepet játszik, ilyen értelemben pedig a két nyelv az adott megnyilatko-
zás szintjén nem egyenrangú (részletesebben lásd Lanstyák, megjelenés alatt). A
bázistartó kódváltás a bázisváltással áll szemben mint annak ellentétpárja.

A vendégnyelvi betétek többféleképpen épülhetnek be a megnyilatkozás egészé-
be (erre lásd Lanstyák 2004; 2005); ennek alapján különböztetjük meg a bázistar-
tó kódváltás egyes típusait.

B típusú bázistartó kódváltás

A bázistartó kódváltásnak eddig legtöbbet tárgyalt típusában, amelyet régebbi köz-
leményeimben - azóta kiderült, helytelenül - mintegy „a" bázistartó kódváltásként
tartottam számon (lásd pl. Lanstyák 2000, 4-5; 2002, 93-94), a vendégnyelvi be-
tétek bázisnyelvi toldalékok segítségével épülnek be a megnyilatkozás egészébe. A
vendégnyelvi betétek rendszerint (mondat szintjén vagy mondatrészek szintjén álló)
elszigetelt szavak vagy szószerkezetek (vö. Scotton 1993, 4; Auer 1988, 200;
Lanstyák 2000, 3-7).

Mivel az egyik nyelvnek a dominanciája ebben az esetben szerkezeti (s a legtöbb
esetben egyszersmind mennyiségi is), úgy tekintjük, hogy a megnyilatkozás mint
egész bázisnyelvű, és ebbe a bázisnyelvű megnyilatkozásba épülnek be bázisnyelvi
morfémák segítségével a vendégnyelvi betétek.

A kódváltásról - nyelvtani szempontból 123

Nézzünk meg erre a típusra két példát!3

1. „Há bizony azt szígyellem, hogy én
krížovká-kot fejtek és olyan szavakot
nekem jutnak eszembe, ami igazán
szomszídasszonynak se, Ö hogy nem"
(Brunczvik 2004, 8)

Há bizony azt szígyellem, hogy én
ke-reszt rejt vény-eket fejtek és olyan
szavakot nekem jutnak eszembe,
ami igazán szom-szídasszonynak se,
ö hogy nem.

2. „Fejtem a krížovky-t! Képzeld el, én Új
Szó °nem szeretek olvasni Új Szót, mer
°nem tudom mi +//. no az az nem +//.
De minden héten kedden elmegyek Ö no-
vinový stánok-ba a +..." (Brunczvik
2004, 5)

Fejtem a keresztrejtvényeket! Kép-
zeld el, én Új Szó °nem szeretek
olvasni Új Szót, mer °nem tudom mi
+//. no az az nem +//. De minden
héten kedden elmegyek Ö újságos-
bódéba a +....

Az 1. sz. és a 2. sz. szemelvényben ugyanannak a tárgyi funkcióban használt ven-
dégszónak (alapalakjában „krízovka"Y kétféle beillesztését láthatjuk. Mindkét rész-
let ugyanattól a szlovák anyanyelvű asszonytól származik, aki a múlt század ötve-
nes éveiben magyarlakta területen kapott állást, és ott spontán módon elsajátítot-
ta a magyar nyelvet, amelyet folyékonyán beszél, de hibákkal. Az 1. sz. példa a B tí-
pusú bázistartó kódváltás prototipikus esetét képviseli: a vendégnyelvi szó alap-
alakjához illeszkednek a bázisnyelvi toldalékok. A 2. sz. példa egyfajta átmenetet
képvisel a V típusú kódváltás felé, benne ugyanis a többes számra utaló szlovák
morféma („-/') aktív, ugyanakkor a vendégnyelvi betét a bázisnyelvi ,,-t" tárgyrag se-
gítségével illeszkedik be a bázisnyelvi mondatba, annak tárgyaként. A 2. sz. szemel-
vény egy további mondatában még egy másik vendégnyelvi betétet is találunk, a
„novinovy stánok" szószerkezetet, amely a mondat határozójaként bázisnyelvi illa-
tivusi ,,-ba/-be" ragot kap.

V típusú bázistartó kódváltás

A bázistartó kódváltás másik típusában a vendégnyelvi betétek vendégnyelvi tolda-
lékok segítségével épülnek be a megnyilatkozás egészébe. A vendégnyelvi betétek
rendszerint itt is elszigetelt szavak (szószerkezettagok vagy önálló mondatrészek)
vagy pedig szószerkezetek. Mivel az egyik nyelvnek - esetünkben a magyarnak - a
dominanciája ebben az esetben alapvetően mennyiségi, úgy tekintjük, hogy a meg-
nyilatkozás mint egész kétnyelvű, és ebbe a kétnyelvű megnyilatkozásba épülnek be
vendégnyelvi - esetünkben szlovák nyelvi - morfémák segítségével a vendégnyelvi
betétek.

Nézzünk meg erre a típusra is két példát!

3. „Hát ö lényegibe szerettem ezeket
is meg azokat is, de f» leg ilyen tech-
nikai ÖÖ (.) /-predmety- / [emelt han-
gon, nevetve] érdök«tek mondjuk mint
a matika vót vagy ilyen számolás, ezek,
f«teg ezek érdeketek" (Bognár Márta
2004, 3).

„Hát ö lényegibe szerettem ezeket
is meg azokat is, de f«teg ilyen tech-
nikai ÖÖ (.) /-tantárgyak-/ [emelt han-
gon, nevetve] ér-dök«tek mondjuk
mint a matika vót vagy ilyen számolás,
ezek, f«teg ezek érdeketek" (Bog-nár
Márta 2004, 3).

124 Lanstyák István

4. „Mindenki dógozott regélte estig,
estét* l éjelig ÖÖ s obrovskym nasade-
ním dógoztunk mindnyájan, mer akar-
tuk (..), vagyis alapitottuk a kapitaliz-
must" (Bognár Zsuzsa 2004, 7).

Mindenki dógozott regélte estig,
estét* l éjelig ÖÖ óriási er* bedobással
dógoztunk mindnyájan, mer akartuk
(..), vagyis alapitot-tuk a kapitaliz-
must.

A 3. sz. példában világos, hogy a „predmety" vendégnyelvi betét többes számra uta-
ló morfémája aktív, hiszen ezzel mint a mondat alanyával számban egyezik a bázis-
nyelvű állítmány („érdökűtek").5 A 4. sz. példában a vendégnyelvi betét elöljárós
szerkezet („s obrovskym nasadením"), amely a mondat határozójaként szabályosan
kapcsolódik a „dógoztunk" bázisnyelvű állítmányhoz. A vendégnyelvi „s" elöljáró az
instrumentálisban álló főnévvel, a „nasadením" szóval együtt alkot módhatározót;
a főnévvel számban és esetben egyezik az „obrovskym" jelző (standard formája:
„obrovskym").

Z típusú bázistartó kódváltás

A vendégnyelvi betét zéró morfémák segítségével is beépülhet a megnyilatkozás
egészébe. Ha a vendégnyelvi betét toldalékolható szó, vagyis tartalmazhatna tolda-
lékot, a legtöbb esetben nem lehet eldönteni (és nincs is értelme), hogy B vagy V
típusú bázistartó kódváltásról van-e szó; erre látunk példát alább az 5. sz. szemel-
vényben. A Z típusú kódváltáshoz tartozik az eleve toldalékolhatalan szavak vendég-
nyelvű használata is. Ezek nemcsak mondatrészi szerepet is betöltő fogalomszók
(pl. határozószók) lehetnek, hanem formaszók is (pl. kötőszók, partikulák), amint
ezt látjuk a 6. sz. szemelvényben.

5.  „Há a többi, például i>tovníctvo (..),
há ottan számolunk egy kicsit, teória is
van, Ö abból van cvi-enie meg pred-
náška is, oda já-rok, mer az nehéz
tantárgy, éss há mit tanu-lunk ottan,
há számítani" (Hoboth 2004, 3).

6.  „Hát a enyém férje(m) voln az (.) Ö
katona (.) ésss (..) telefonon ecer egy
baráúvm azt mondta (.) adjal neki
olyan (.) §odkaz no és telefonáltam
neki és (.) úgy sikerült že (..) jó; jól
beszéltunk iss (.) ugy; úgy () keztunk (.)
gyakraban () beszélni (.) spolu telefon
közt is fél éf <=év> után () találkoz-
tunk" (Kapczyová 2004, 13.).

Há a többi, például könyvvitel (..), há
ottan számolunk egy kicsit, teória is
van, Ö abból van gyakorlat meg e/« adás
is, oda járok, mer az nehéz tantárgy,
éss há mit tanulunk ottan, há számí-
tani.

Hát a enyém férje(m) voln az (.) Ö
katona (.) ésss (..) telefonon ecer egy
baráúvm azt mondta (.) adjal neki
olyan (.) sűzenef no és telefonáltam
neki és (.) úgy sikerült hogy (..) jó; jól
beszéltunk iss (.) ugy; úgy () keztunk (.)
gyakraban () beszélni (.) együtt telefon
közt is fél éf <=év> után () találkoz-
tunk.

Az 5. sz. szemelvényben található mondat a terepmunkás néhány megszólalással
korábbi „És milyen vizsgáid lesznek?" kérdésére adott válasz, ezért az első vendég-
nyelvi betét, az „úctovníctvo" főnév is alanyként értelmezhető, akárcsak a másik
kettő, a „cvicenie" és a „prednáska", s mint ilyen mindegyik zéró morfémával illesz-
kedik be a megnyilatkozás egészébe. A 6. sz. szemelvény egy cseh nővel készült
beszélgetésből való, aki mintegy 15 évvel ezelőtt egy kelet-szlovákiai magyar faluba
ment férjhez, ahol megtanult szlovákul és egy bizonyos szinten magyarul is. A ven-
dégnyelvi „spolu" határozószó a bázisnyelvű „keztunk [beszélni]" állítmánnyal hatá-

A kódváltásról - nyelvtani szempontból 125

rozós szerkezetet alkot. Ezenkívül találunk még ebben a szemelvényben egy vendég-
nyelvi kötőszót is („ze").

H típusú bázistartó kódváltás

Előfordul, hogy a vendégnyelvi betét nem tartalmaz sem bázisnyelvű, sem vendég-
nyelvű toldalékot, holott arra az adott szószerkezet nyelvtani integrálódásához szük-
ség volna. Ennek olykor nyelvi okai vannak- a toldalék használata valami miatt „ké-
nyelmetlen", más esetekben a toldalékhiány nyelvi gazdaságossági okokból bekö-
vetkezett ellipszis lehet, de előfordul az is, hogy a toldalék hiánya nyelvi interferen-
ciajelenség, a másik nyelv hatásával magyarázható. Ezenkívül a toldalék elmarad-
hat a beszélő bázisnyelvi kompetenciájának súlyos hiányossága miatt is. Igaz, a be-
szélő ilyenkor használhatna vendégnyelvi morfémákat, ám előfordul, hogy a nyelv-
vesztő beszélő kialakított egy olyan egyéni nyelvváltozatot, amelyben a toldalékok
kitétele a magyar szavakhoz nem kötelező, s hasonlóképpen nem kötelező a kitéte-
le a vendégnyelvi betétekhez sem. (Más esetekben esetleg az is elképzelhető, hogy
a beszélő egyszerűen valamilyen oknál fogva kerüli a V típusú kódváltást, pl. azért,
mert úgy gondolja, hogy magyarul „kell" beszélnie, s az aktív vendégnyelvű toldalé-
kokkal ellátott vendégnyelvi betétek használatát nem tekinti magyar beszédnek.)

Nézzünk meg egy olyan példát, amelyben a toldalékok elmaradása a fenti okok
valamelyikére mehet vissza!

7. „Iskola +//. NO inkább ilyen sulidisz-           Iskola +//. NO inkább ilyen suli-

kó, még a izébe a vót Dom detí a mlá-        diszkó, még a izébe a vót Gyermek-

deže vagy mi a franc az mos <=most>         és Ifjúsági Ház vagy mi a franc az

CV', vagy nem tudom, annyi neve vót        mos <=most> CV- , vagy nem tu-

neki, de °még akkor asszem Pioniersky        dom, annyi neve vót neki, de °még

dom vagy hogyan hívták" (Mikócziová        akkor asszem Pionírház vagy hogyan

2004, 5).                                                          hívták.6

Ebben a szemelvényben az adatközlő, aki lemezlovasként is működik, a terepmun-
kásnak arra a kérdésére válaszol, hogy hol szerveztek eddig diszkókat. A „Dom detí
a mládeze" szerkezet után egyértelműen hiányzik az inessivusi ,,-ba/-be" (írott nyel-
vi formájában „-ban/-ben") rag; ezt onnan tudjuk, hogy az előtte használt bázisnyel-
vi „izébe" határozó tartalmazza ezt a toldalékot, a kettő között pedig nyilvánvalóan
mellérendelő viszony van.7 Az inessivusi toldalék hiánya mégsem feltűnő, mert a be-
szélő menet közben módosít a szerkezeten.8 A „Dom detí a mládeze-ba" forma elég-
gé nehézkes, alternatívája, a „Dom-ba detí a mládeze" még problematikusabb. A
toldalékhiány tehát itt véleményem szerint elsősorban a toldalékkapcsolás „kényel-
metlenségével" magyarázható. Kevésbé okolható meg ezzel a tényezővel a ,,-nak/-
nek" dativusi rag hiánya a „Pioniersky dom" vendégnyelvi betét után ugyanebben a
szemelvényben; itt esetleg interferenciajelenségről lehet szó, a szlovákban ugyanis
a szerkezet alanyesetben áll, vö. szl. „vtedy sa to volalo Pioniersky dom" (ez eset-
ben nem H, hanem Z típusú bázistartó kódváltásról kell beszélni).

Bázisváltás és bázisváltogatás

A bázisváltás fő jellemzője, hogy a kódváltás a bázisnyelv megváltozását vonja maga
után az adott diskurzusrészleten belül. A sorozatos bázisváltásokat a diskurzusnak

126 Lanstyák István

egy nagyobb egysége felől szemlélve bázisváltogatásnak nevezzük. A prototipikus bá-
zisváltogatás során mindkét beszélő9 mindkét nyelvet felváltva használja.

A következő interjúrészletben több példát találunk a bázisváltásra, összességé-
ben pedig ez a diskurzusrészlet - akárcsak az egész interjú -jó példa a bázisválto-
gatásra. A terepmunkás a saját testvérével beszélget; mindketten kettős nyelvi
identitásúak: apjuk szlovák, anyjuk magyar anyanyelvű és nemzetiségű; szlovák tan-
nyelvű alap- és középiskolát látogattak, a terepmunkás hungarisztika-szlovák sza-
kos volt a Comenius Egyetemen.

8. „T: Oszt te tudsz arró, hogy kevered

a nyelvet?

A: Igen.

T: Oszt+/.

A: Nerobí mi to žiadne ve^é problémy!

(.) Druhý to rozumie (.) oné (.) ke"to

rozumie druhý, tak(.) pre»o.

T: Oszt kivel szoktad keverni a nyelvet?

A: Hmmm avval+//. ugyan akivel+//.

aki aki más is keveri a nyelvet. [nevet]

Ha beszénék egy magyarral logikus,

hogy nem hajigálnám bele a szlovák

szavakat! (.) Tak by som tak by som

hovoril • isto ma' arsky (igaz-e).

T: Oszt tudná beszéni tiszta magyarú?
A: Persze, hogy tudnák beszéni tiszta
magyarú+/.

T: /-Oszt hogy ha-/+...

A: /-Tak by som si to-/ viac uvedomil,

nie?! Teraz abszolútne, ke^rozumie aj

ten druhý, tak'O. (.) • ito prehadzujem

skade-tade to mu je jedno aj druhému

aj (.) mne.

T: Oszt van még valaki olyan, rajtam

kívül, akivel így beszélsz?

A: Nincs.

T: Ilyen össze-vissza? (..) Nincs?

A: Nincs. [nevet]

T: Akkor inkább vagy vagy Ö szlovákú

beszélsz valakivel jobban, vagy pedig

inkább magyarú, nem?

A: NO. (..) Nekem mindegy, ha nem tud

magyarú nebudem tam hádza" (..)

ma'srské slová (.) ani so Slovákom,

ani s Ma'arom slovenské. (..) Ale tebe

je to jedno, tak aj mne je to jedno (..)

aj kazete je to jedno [nevetnek] tá

zožere všetko. (.)

T: Ost mé, szerinted mé beszélünk
mink ilyen.(..)

T: Oszt te tudsz arró, hogy kevered a
nyelvet?
A: Igen.
T: Oszt+/.

A: Nem okoz ez nekem semmilyen
nagyobb problémát! (.) A másik érti (.)
izé (.) ha érti a másik, akkor (.) miért.
T: Oszt kivel szoktad keverni a nyel-
vet?

A: Hmmm avval... ugyan akivel+//. aki
aki más is keveri a nyelvet. [nevet]
Ha beszénék egy magyarral logikus,
hogy nem hajigálnám bele a szlovák
szavakat! (.) Akkor akkor tisztán be-
szélnék magyarul (igaz-e).
T: Oszt tudná beszéni tiszta magya-
rú?

A: Persze, hogy tudnák beszéni tiszta
magyarú+/.
T: /-Oszt hogy ha-/+...
A: /-Akkor jobban tudatosulna-/ ben-
nem, nem?! Most abszolút, ha érti a
másik is, ak-kor mit (.) Hogy innen
oda dobálom-e az neki mindegy a
másiknak is meg(.) nekem is.
T: Oszt van még valaki olyan, rajtam
kívül, akivel így beszélsz?
A: Nincs.

T: Ilyen össze-vissza? (..) Nincs?
A: Nincs. [nevet]

T: Akkor inkább vagy vagy Ö szlovákú
beszélsz valakivel jobban, vagy pedig
inkább magyarú, nem?
A: NO. (..) Nekem mindegy, ha nem
tud magyarú nem fogok oda dobálni
(..) magyar szavakat se (.) szlovák
emberrel, se magyar emberrel
szlovák szavakat. (..) De neked mind-
egy, így nekem is mindegy (..) a
kazettának is mindegy [nevetnek] az
mindent befal. (.)

T: Ost mé, szerinted mé beszélünk
mink ilyen.(..)

A kódváltásról - nyelvtani szempontból 127

A: NO tak zvyk. (..)

T: Mi mindig így beszéltünk? [nevet] (..)

A: Nem annyira, de +... A to je už taký
hlúpy zvyk no, (.) mne to je jedno, (.)
mne to nevadí. (..)

T: Nekem se. (.) Én nem is tudom
elképzelni, hogy másképp beszélnék
veled. (..)" (Husáriková 2003, 142-
143).

A: NO hát szokás. (..)

T: Mi mindig így beszéltünk? [nevet]

(..)

A: Nem annyira, de +... És ez már

olyan buta szokás no, (.) nekem
mindegy,, (.) engem nem zavar. (..)

T: Nekem se.10 (.) Én nem is tudom
elképzelni, hogy másképp beszélnék
veled. (..)

Látjuk, hogy a váltások ebben a részletben megnyilatkozáshatáron következnek be.
Amint erről a kódváltástípusról köztudott, a kettős nyelvi identitású beszélők eseté-
ben ilyenkor nincs minden egyes váltásnak specifikus oka, hanem maga a kódvál-
togató beszédmód vezethető vissza arra a tényre, hogy a beszélők két nyelvvel azo-
nosulnak, s egyik mellett sem akarják kizárólagosan elkötelezni magukat.

Mondaton kívüli kódváltás

A mondaton kívüli váltás jellemzően azoknak az elemeknek egy részét érinti, melye-
ket leíró nyelvtanaink mondatszóknak neveznek (lásd pl. Keszler 2000, 292-297).
A mondaton kívüli kódváltás esetei közé sorolhatjuk még más hasonló elemek más
nyelvű megjelenését is, olyanokét, amelyeket gyakran használunk állandósult szó-
kapcsolatként, megmerevedett kifejezésként.

9. „T: Nahá úgy a jó. [nevetve]
A: Óh Bože!(..) Milyen rossz azír há
öcséjeim meg bátyám is olyan víkonyak
én meg egyed* • én vagyok olyan hogy
vízt* • is hízok. Azok esznek regget* •
estélig annyit (.) és semmi. (.) Osztán
meg panasz +..." (Soósová 2004, 25.
p.).

T: Nahá úgy a jó. [nevetve]
A: Óh Istenem!(..) Milyen rossz azír há
öcséjeim meg bátyám is olyan víkonyak
én meg egyed* • én vagyok olyan hogy
vízt«« is hízok. Azok esznek regget**
estélig annyit (.) és semmi. (.) Osztán
meg panasz +...

10.  „T: Hogyhogy lefogyott ?

A: Strašne búchal, izé (.) v °posilke"
(Hushegyi 2004, 3. p.).

11.   „Mer ha nekem (.) négy evig a
középiskolába, (.) olyan angol tanáraim
lettek vóna, hogy nem mindik (.) más.
(.) Striedali sa jak na páse. Niekedy za
pol roka iny witer A v kuse s ním (.)
dokola to isté, od za-iatku prebera", (.)
érted. Tak (.) most jobban tudnák, (.)
sokkal jobban tudnák. (...)" (Husáriková
2003, 130. p.).

T: Hogyhogy lefogyott ?
A: Keményen erősített, izé
terembe.

a °kondi-

Mer ha nekem (.) négy evig a
középiskolába, (.) olyan angol tanáraim
lettek vóna, hogy nem mindik (.) más.
(.) Egymást váltották mint futószala-
gon. Néha fél év múlva más tanár. S
egyfolytába vele (.) újra ugyanazt, ele-
jét' l átvenni, (.) érted. Akkor (.) most
jobban tudnák, (.) sokkal jobban tud-
nák. (...)

128 Lanstyák István

A 9. sz. példában az érzelemkifejező „Boze", a 10. sz. példában a töltelékszóként11
használt „izé" interakciós mondatszó, a 11. sz. példában a többé-kevésbé desze-
mantizálódott, töltelékszószerű „érted" képviseli a mondaton kívüli kódváltás há-
rom jellegzetes esetét. A mondaton kívüli váltás esetei közé tartozik a 8. sz. sze-
melvényben található „igaz-e" is, amely a palóc nyelvjárások jellegzetes kérdő mon-
datszava.

Összegzés

Dolgozatomban a kódváltás nyelvtani alaptípusait mutattam be szociolingvisztikai
interjúkból vett példákon. Azt a kérdést, hogy mitől függ, hogy egy beszélő vagy egy
közösség egy bizonyos helyzetben a kódváltásnak melyik típusát, típusait alkalmaz-
za, föl sem vetettem: egyrészt a terjedelmi korlátok miatt, másrészt azért, mert e
kérdés megválaszolásához nem is rendelkezünk még elegendő ismerettel.12

Zárásképpen egy dolgot szeretnék kiemelni. Amint láttuk, a kiválasztott példák
többsége grammatikailag jól formált mondatokból állt, a bennük található „devian-
ciák" jelentős része az egynyelvűek beszélt nyelvében sem ismeretlen. Természete-
sen vannak az adatbázisban nehezebben elemezhető szekvenciák is, nem is kis
számban, de ilyenek előfordulnak az egynyelvű beszélők nyelvi megnyilvánulásaiban
is. Jelentősebb eltérések az egy- és a kétnyelvű beszélők között csak ez utóbbiak
sajátos csoportja esetében vannak, a tökéletlen nyelvelsajátítás, Ml. a nyelvvesztés
állapotában lévő beszélők esetében.

Felhasznált irodalom

Auer, Péter 1988. A conversation analytic approach to code-switching and transfer. In Monica
Heller (ed.): Codeswitching. Anthropological and Sociolinguistic Perspectives, Ber-
lin, Mouton de Gruyter, 187-213. p.

Bognár Márta 2004. Kontaktusjelenségek. Szemináriumi dolgozat. Pozsony, FF UK.

Bognár Zsuzsanna 2004. Kódváltás kétnyelvű beszélőknél. Szemináriumi dolgozat. Pozsony,
FF UK.

Brunczvik Erika 2004. Szemináriumi dolgozat lexikológiából. Szemináriumi dolgozat. Pozsony,
FF UK.

Hoboth Katalin 2004. Kódváltás. Szemináriumi dolgozat. Pozsony, FF UK.

Husáriková, Marianna 2003. Identitástudat és nyelvhasználat. (Szocio- és pszichol-
ingvisztikai vizsgálatok egy kétnyelvű családban). Szakdolgozat. Pozsony, FF UK.

Hushegyi Anikó 2004. Kódváltás. Szemináriumi dolgozat. Pozsony, FF UK.

Kapczyová, Ildikó 2004. Nyelvkiépülés. Szemináriumi dolgozat. Pozsony, FF UK.

Keszler Borbála szerk. 2000. Magyar grammatika. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó.

Kiss Jenő 1982. Fejezetek a mihályi nyelvjárás mondattanából. MNyTK. 164. sz. Budapest,
Magyar Nyelvtudományi Társaság.

Lanstyák, István 2000. K otázke striedania kódov (mad'arského a slovenského jazyka) v
komunite Mad'arov na Slovensku. Slovo a slovesnost, 61. évf., 1. sz., 1-17. p.

Lanstyák István 2002. A magyar nyelv szlovákiai változatainak jellemzői, lm Lanstyák István-
Szabómihály Gizella: Magyar nyelvtervezés Szlovákiában. Tanulmányok és doku-
mentumok. Pozsony, Kalligram Kiadó, 84-108. p.

Lanstyák István 2004. A kódváltás nyelvtani típusai a szlovákdomináns kétnyelvű beszélők
nyelvhasználatában. Kézirat.

A kódváltásról - nyelvtani szempontból 129

Lanstyák István 2005. Striedanie kódov v kontexte asymetrického bilingvizmu. In Dolník, Juraj
(zost.) Jazyk a komunikácia v súvislostiach. (Zborník príspevkov z medzinámdnej
vedeckej konferencie konanej 24. a 25. júna 2004 na Filozofickej fakulté Univer-
zity Komenského v Bratislave.). Bratislava, Univerzita Komenského, 141-154. p.

Lanstyák István. A kódváltás nyelvtani aspektusának főbb kérdései a szlovákiai magyar be-
szélőközösségben. In Lanstyák István-Vancóné Kremmer Ildikó (szerk.): Nyelvé-
szetről - változatosan. Segédkönyv egyetemisták és a nyelvészet iránt érdeklődők
számára. Dunaszerdahely, Grammá Nyelvi Iroda. (Megjelenés alatt.)

Lanstyák István-Szabómihály Gizella 1996. Kódváltás és nemzeti azonosságtudat. In
Gadányi Károly-Bokor József-Guttmann Miklós (szerk.): Nyelvi tudat, identitástudat,
nyelvhasználat. Szombathely, Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, 163-174. p.

Mikócziová, Katarfna 2004. A nyelvleépültség termékei - kontaktusjelenségek - a mindenna-
pi nyelv „pongyolaságai". Szemináriumi dolgozat. Pozsony, FF UK.

Müllerová, Olga - Hoffmannová, Jana 1994. Kapitoly o dialogu. Praha, Pansofia.

Scotton, Carol Myers 1993. Social Motivations For Codeswitching. Evidence from Africa. Ox-
ford, Clarendon Press.

Soósová, Kristfna 2004. Kétnyelvűség más szemmel, avagy egy szlovákiai szlovák anyanyel-
vű beszélő magyar nyelvhasználatának vizsgálata. Szemináriumi dolgozat. Po-
zsony, FF UK.

Jegyetek

1.     Az előadás címe a következő volt: A kódváltás nyelvtani alaptípusairól (a Grammá Nyel-
vi Irodában épülő élőnyelvi adatbázis anyaga alapján). A kódváltásra irányuló kutatások
a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport és a Grammá Nyelvi Iroda munkater-
ve alapján folytak az Illyés Közalapítvány, az Arany János Közalapítvány, valamint a
Domus Hungarica támogatásával. Itt köszönöm meg Misád Katalinnak előadásom elő-
ző változatához fűzött megjegyzéseit, javítási javaslatait.

2.     A kétnyelvű kommunikációnak az a módja, amelyben a más-más nyelven megfogalma-
zottak ekvivalenciaviszonyban vannak egymással, ilyen értelemben nem kódváltásnak,
hanem fordításnak, NI. tolmácsolásnak minősül. Ugyanakkor az olyan kétnyelvű kommu-
nikáció, amelyben csupán egyes szövegrészletek kerülnek lefordításra, vagy amelyben
a beszélők olykor ismétlésképpen mindkét nyelven ugyanazt a tartalmat fogalmazzák
meg, természetesen kódváltásos beszédmódként értelmezhető és értelmezendő.

3.     Az élőnyelvi példákban a bal oldali hasáb az eredetileg elhangzott szöveg átiratát tartal-
mazza, a jobboldali pedig magyar fordítását. Az álló betűs részek magyarul, a dőlt betű-
sek szlovákul hangzottak el. KIS KAPITÁLISSAL az analóg, azaz mindkét nyelvben (fone-
matikai szinten) azonos hangalakú és legalább részben egyező jelentésű szavak, vala-
mint a harmadik nyelvből származó elemek vannak szedve, aláhúzással az éppen tár-
gyalt jelenséget tükröző szekvenciák vannak jelölve. A szupraszegmentális, paranyelvi
stb. jelenségekre utaló szöveges megjegyzések [szögleges zárójelekben] vannak, az
olyan szövegrész, melynek átiratában a lejegyző nem biztos, gömbölyű zárójelbe került
(„best guess"), a magyarázatokat, értelmezéseket csúcsos zárójel, s benne egy egyen-
lőségjel <=magyarázat> különíti el az adatközlői beszédtől. További jelölések: () nagyon
rövid néma szünet, (.) rövid néma szünet, (..) közepesen hosszú néma szünet, Ö rövid
habozás (hezitáció), ÖÖ közepesen hosszú habozás;' feltűnő(en erős) szakaszhangsúly;
+/. közbevágás, +//. önközbevágás. Egy szekvencia kijelölése ún. határjelölővel törté-
nik: a szekvencia elején a /-jel áll, a szekvencia végén a -/jel. Igy van megjelölve töb-
bek között az átfedődés, a két vagy több beszélő által ugyanazon időben mondott szék-

130 Lanstyák István

vencia. A különféle források átírási rendszere nem teljesen azonos, ezeket némileg kö-
zelítettem egymáshoz.

4.   Mivel az átiratokban a dőlt betűs szedés szlovák nyelvű szekvenciára utal, a zavarok el-
kerülése végett a saját szövegemben található idézetekben is csak a szlovákul elhang-
zottakat kurziválom, az idézettek metanyelvi mivoltára a szokásos kurzív szedés helyett
a dupla idézőjel utal (szimpla idézőjelbe - a szokásnak megfelelően - az idézett elemek
jelentése kerül).

5.   A mondatban található „MATIKA" 'matek' szlovákiai magyar kölcsönszó, ezért maradt a
jobb oldali oszlopban fordítatlanul.

6.   Az érintett intézmény egykori nevei közül a szlovákiai magyar Pionírház egyetemes ma-
gyar megfelelője „Úttörőház"; a „CVC" a szlovák Centrum voíného casu
'Szabadidőközpont' kezdőbetűiből alakult betűszó.

7.   Egy másik lehetséges, de kevésbé valószínű értelmezés szerint az „izébe" időhatározó,
és a kommunista rendszer időszakára utal.

8.   Az ilyen szerkezetmódosítást a retorikában anakoluthonnak nevezik, s az egynyelvűek
beszélt nyelvének is egyik jellegzetes sajátossága (egynyelvűségi példákra lásd Kiss
1982, 72-73; Müllerová - Hoffmannová 1994, 72).

9.   Az egyszerűség kedvéért előadásomban mindenütt csak két beszélővel számolok.

10.   Az előző megszólalás végén található szlovák szekvencia szó szerinti megfelelője a „ne-
kem nem zavar"; ehhez kapcsolódik a terepmunkás megszólalása.

11.   A „töltelékszó" a nyelvművelő irodalomban többnyire rosszallóan használt terminus; jó-
magam természetesen minden pejoratív mellékzönge nélkül használom.

12.   A kódváltás lehetséges motívumainak empirikus vizsgálatára lásd Lanstyák-Szabómihály
1996; a kódváltási típusok bizonyos motívumaira lásd Lanstyák 2004b; 2004c.

István Lanstyák

On Code Change - from linguistic point of view

In the shortened version of the lecture given on the 3rd Grammá Linguistic
Days the basic types of linguistic code change are presented. The basis for
typifying is the aspect how the sequences originating from different languages
infiltrate intő the same discursus. The samples of (living) modern languages
originate from the database of modern languages developed in the Grammá
Linguistic Office being the basis of the linguistic corpus of spoken Hungárián
language in Slovakia. The recordings were prepared and recorded by the stu-
dents of the Comenius University, Department of Hungárián Language and
Literature.

The author does not mention the question what determines which type or
types of code changes uses the speaker or a community in a certain situation:
on one hand due to extensional limits, on other hand because we do not have
sufficient knowledge on changing this issue.

At the end, he stresses one thing. The majority of selected samples con-
sisted of grammatically well-formed sentence, the significant part of „devian-
cies" in them are not unknown in the spoken language of monolingual speak-
ers. Obviously, there are sequences that can be analysed with difficulty, their
number is evén not small, but there are such in the language of mono-lingual
speakers. There are more significant differences between the mono- and bilin-
gual speakers only in the case of the latter group, in the case of speakers in
the situation of imperfect mastering of language or language loss.

00021-18.jpg

KÖNYVEK

Voigt Vilmos: A vallási élmény története.
Bevezetés a vallástudományba. Budapest,
Timp Kiadó, 2004, 253. p.

Több szempontból is egyedülálló könyv ez:
egyrészt azért, mivel magyar nyelven ilyen
áttekintés még nem született, másrészt
meg azért, mivel eredetileg nem is könyv-
nek készült. Egyetemi előadásokon, évtize-
deken keresztül beszélt Voigt Vilmos, a bu-
dapesti egyetem Folklóré Tanszékének ve-
zetője az első éves néprajz szakos hallga-
tóknak vallásetnológiai kérdésekről. Ezek
egy részét a szemfüles diákok annak idején
magnóra vették (eredendően nyilván azért,
hogy könnyebben tudjanak majd a vizsgára
felkészülni), s csak később jött az ötlet,
hogy ezt a hangzóanyagot papírra is fektes-
sék, az előadóval kijavíttassák, majd hat-
vanötödik születésnapjára, amolyan József
attilai „magam magam "-ajándékként „meg-
lepjék" vele.

A szerző rendkívül mély, s mindaközben
borzasztóan széleskörű (világméretű!) val-
lástörténeti, vallásetnológiai, művelődés-
történeti távlatokat sűrít be alig kettő és
félszáz oldalba. Ha valaki végigolvassa a
könyvet (ami egy némileg hosszabbra nyúj-
tott este/éjszaka alatt megtehető), köny-
nyen beláthatja, hogy már önmagában ez
sem kis technikai bravúr. Ezzel persze
együtt jár, hogy jószerével „csak" jelezni
tudja a problémákat, mialatt egyszerűsíté-
sekhez, általánosításokhoz kellett folya-
modnia. Miközben többek között olyan val-
lástudományi fogalmakat, mint maga a val-
lás (annak egyes fokozatai: ősvallás, primi-
tív vallás, voltaképpeni vallás), továbbá a
néphit, népi vallásosság, a hiedelem, a hit
és a vallási élmény, valamint a vallás és a
babona, a „szent" és a „szentség" magya-
rázatára vállalkozik, mindezt gazdag tudo-
mánytörténeti szemlével kiegészítve, mint-
egy ezekkel is magyarázva teszi meg. A
nemzetközi szakirodalomra lépten-nyomon
hivatkozik, mindig kitérve annak esetleges
magyar fordításaira is. Olyan kuriózumokra

is kitér, mint amilyen Emilé Durkheim híres
művének, A vallási élet elemi formáinak egy
korai magyar fordítása. A neves francia
szerző könyvének első kiadása tudniillik
1912-ben jelent meg Párizsban, ám ezt
megelőzően egy részlete magyarul már
1909-ben megjelent a Huszadik Század cí-
mű folyóiratban (a könyv teljes magyar for-
dítása viszont csak 2003-ban látott napvilá-
got a L'Harmattan Kiadó gondozásában).

A könyv olvasása közben állandóan azt
keresi az ember, mi benne az a trükk, rafi-
néria, amely minduntalan arra készteti az
olvasót, hogy egy-egy új ismeret elolvasása
után/közben fel-fel ugorjon karosszékéből,
s más könyvekben további részleteknek jár-
jon utána, illetve - hitetlen Tamásként - bi-
zonyos közléseket ellenőrizzen. Konrád
György valahol annak az óhajának ad han-
got, hogy egyszer megírni azt a könyvet,
amely után már nem kell több könyvet írni.
Nos, Voigt az ellenkező (ha úgy tetszik) vég-
let: más könyvek meglétére, ily mértékű is-
meretére rendkívül kevés szerző számít,
apellál. Mindez talán több évtizedes peda-
gógiai tevékenységének a lenyomata. Bár
ez sem ilyen egyértelmű. Igazi „mélyvíz" ez
a könyv, hiszen - ahogy arra fentebb már
utaltam - eredetileg az elsőéves néprajz
szakosokat „dobta bele" a tanár úr, az ő
számukra hangzott el a második szemesz-
terben. Vajon mennyit érthettek meg belőle
az inkább még csak rémülten tájékozódó és
értetlenül pislogó „kiselsősök"? Mennyire
tudnak tájékozódni a számukra nyilvánvaló-
an idegen nevek, irodalmi hivatkozások szí-
nes kavalkádjában? A nevezetes szeminári-
umok egyik hallgatója mesélte, hogy a ta-
nár úr minden egyes órára könyvekkel sú-
lyosan megrakott táskával jelent meg. A
körbeadott mutatványirodalomba azonban
„csupán" német, angol, francia, ritkábban
orosz nyelvű műveket sorolt - a visszaem-
lékező megfogalmazása szerint - „irgalom-
ból". A könywáltozatban viszont már nem
„kíméli" az olvasót: az előbbiek mellett töb-
bek között észt, finn, latin, norvég, olasz és
svéd szakmunkákra is hivatkozik. Nyilván-
való, hogy (rajta kívül) nincsen ember (plá-
ne nem az elsőéves hallgatók között!), aki
mindezt olvasni és értelmezni is tudná.
Amennyiben azonban a „több dolgok van-

186 Könyvek

nak földön és égen, Horatio, mintsem böl-
cselmetek álmodni képes" felismeréséig
és megértéséig elsegftette őket, akkor már
elérte a célját. A magyar (sőt: európai!) gló-
buszszemlélettől mindenképpen segít el-
szakadni, hiszen a világ (alapvetően vallási)
sokszínűségét, sokrétegűségét kézzel fog-
hatóbban nehéz lenne prezentálni. Ennek a
„több dolgok vannak"-érzésnek az erősíté-
sét (és persze a továbbkutatást) segíti a
kötethez csatolt gazdag irodalomjegyzék.
Az ide felvett könyvészeti adatokat a hasz-
nálhatóság kedvéért tematikailag is tagolta
a szerző: először a különféle (elsősorban
nemzetközi) bibliográfiák, majd a - nemzet-
közi és magyar nyelvű - (szak)lexikonok, to-
vábbá a kézikönyvek (ezeken belül külön
csoportban a nemzetközi vallástudományi
kiadványok, a magyarra fordított szakmun-
kák, illetve a magyar szakmunkák) jegyzé-
két kínálja a további olvasásra felingerelt
érdeklődőknek. Voigt Vilmos és a 2004-
es(!) megjelenésű könyve naprakész tájéko-
zottságát mi sem bizonyítja jobban, mint az,
hogy a hivatkozott irodalomjegyzékben ket-
tő 2005-ös jelzésű publikációt is föl tudott
venni.

S végezetül még valami egyedülálló e
könyvben. Nem találkoztam még szerzővel,
pláne nagy tudású professzorral nem, aki
(voltaképpen diákjainak szánt) munkája vé-
ge felé ilyen mondatokat írt volna le:
„kérem minden olvasótól, az általuk észlelt
hibákra és jobbítási javaslataikra hívják fel
figyelmemet! A következetlenségeket, a hi-
ányzó apró adatokat, a félreérthető vagy
érthetetlen mondatokat jelöljék meg! Ha az
irodalmi hivatkozásban valamit nem ponto-
san írtam, ha esetleg nem említettem fon-
tos, hozzáférhető további munkákat - ké-
rem, közöljék velem! Ez a munka ugyanis
praktikus célból, a tanulás elősegítésére
született. Várom a (remélhetőleg nem csak
bíráló) megjegyzéseket. Tanuljunk együtt!"
Voigt nemcsak tanít, de nevel is. Fenti mon-
dataival, személyes példájával szerénység-
re és a szerzett tudással való soha meg
nem elégedettségre...

Liszka József

00021-19.jpg

KÖZLEMÉNYEK

L. Juhász Ilona

Szlovákiai magyar tájak néprajzi irodalma

a bibliográfiák tükrében

A szlovákiai magyar tájak néprajzi eredményeit könyvészetileg összegezve, kisebb-na-
gyobb időmetszetekre lebontva jelentek már ugyan meg néprajzi bibliográfiák, ám
mindegyikükből hiányzott egy általános bevezetés. Az aprólékos, minden forrást rész-
letesen bemutató összegzésre most ugyan nem vállalkozhatom, ám a jelzett hiányt
legalább részben pótlandó, a továbbiakban a szlovákiai magyar tájak néprajzi ered-
ményeit (is) tartalmazó könyvészeti eredményeket tekintem át nagy vonalakban.

Az 1918-ban létrejött első Csehszlovák Köztársaság megalakulását követő idő-
szakban a Szlovákiához került magyarok néprajzi irodalmát összegző első bibliográ-
fia 1988-ban jelent meg. Viszont ezt megelőzően is kerültek szlovákiai magyar vo-
natkozású néprajzi-könyvészeti adatok különféle bibliográfiákba. Mivel a magyar
anyag meglehetősen ismert, ezért ezzel most részletesebben nem foglalkozom.
Csupán emlékeztetni szeretnék Gulyás Pál 1941-es áttekintésére, amelynek 1984-
es reprint kiadásához Gazda István készített aktualizált függeléket (Gulyás 1984),
valamint Bodor Antal, szintén Gazda István által kiegészített munkájára
(Bodor-Gazda 1984). A magyar folklorisztika bibliográfiáit Voigt Vilmos tekintette át
a legutóbb, így most elég arra hivatkozni (Voigt 1998, 69-71). Itt csupán a különfé-
le lokális, regionális és személyi bibliográfiák fontosságára és kiaknázatlanságára,
illetve buktatóira szeretnék figyelmeztetni és két példára hivatkozni. Az Ujváry Zol-
tán által elindított és koordinált intézményes Gömör-kutatás első tíz esztendeje
eredményeinek néprajzi bibliográfiáját Imolay Lenkey István állította össze példá-
san. Segítségével pontos és megbízható képet kapunk e jelentős vállalkozás első
tíz esztendeje tudományos eredményeiről (Ujváry 1991, 105-121). Mindez nem
mondható el a Túri Róbert által összehordott, másodkézből vett, ráadásul pontatla-
nul lejegyzett adatokat tartalmazó Komárom-Esztergom megye néprajzi bibliográfiá-
járól (Túri 2001). Az kézenfekvő, hogy egy bibliográfia nem lehet teljes. Viszont a
benne található adatoknak megbízhatóknak kell lenniük, s ha nem azok, akkor a
bibliográfia gyakorlatilag használhatatlan.

A nemzetközi néprajzi bibliográfiákban (Internationale Volkskundliche
Bibliographie, Demos stb.) feltehetően szintén található elvétve szlovákiai magyar
vonatkozású anyag, ám ez még a mai napig feldolgozatlan.

Ami a szlovák anyagot illeti, először Ludovít Rizner Turócszentmártonban kiadott
hatkötetes bibliográfiáját kell megemlíteni, amely a mai Szlovákia területével kap-

146 L. Juhász Ilona

csolatos, a kezdetektől 1900 végéig megjelent történeti, helytörténeti, honismere-
ti, néprajzi munkáknak a könyvészeti gyűjteménye (Rizner 1929). Ezekben a bibliog-
ráfiakötetekben alfabetikus sorrendben kereshetők a tételek, lényegében - aho-
gyan az a bibliográfia alcímében is szerepel - egy szótár mintájára („na spösob
slovníka") összeállított kézikönyvről van szó. Bár a kötetcím a szlovák írásbeliség
összegzését sejteti, a bibliográfiai tételek között megtalálhatók a magyar és más
nyelven (latinul, németül) írottak is, mivel az összeállító a Szlovákia területén meg-
jelent valamennyi sajtóterméket feldolgozta. Tehát megtalálhatjuk a kötetekben a
magyar nyelvű és vonatkozású néprajzi vagy néprajzi jellegű írásokat is, ily módon
a munka a magyar, illetve összehasonlító néprajzi kutatás egyik kincsesbányájának
számít. Rizner bibliográfiáját később két pótláskötettel is kiegészítették. Ján
Misianik állította össze a hetedik pótló kötetet (Misianik 1946), Ján V. Ormis pedig
a nyolcadikat (Ormis 1972).

A második világháború után megjelentetett szlovák néprajzi bibliográfiák szintén
jelentős magyar anyagot tartalmaznak (Kubová 1971; Kubová 1979; Kubová 1984;
Kubová 1986; Kubová 1994; Stano-Zatko 1989).

Az általános szlovákiai magyar könyvészeti munkákban is találhatók már a ko-
rábbi időszakban is néprajzi vonatkozások. Szőke József állította össze a csehszlo-
vákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiáját az 1945-től 1985-ig terjedő idő-
szakra (Szőke 1982; Szőke 1984; Szőke 1986; Szőke 1992a; Szőke 1992b). Az
egyes kötetekben a 40 év során az országos szlovákiai magyar lapokban megjelent
néprajzi témájú írások egy része is megtalálható, valamint a Szlovákiában megjelent
önálló munkák is (vö. Nádor 1992; Végh 2000).

Tekintsük át részletesen, hogyan jelenik meg a válogatott irodalmi bibliográfia
egyes köteteiben a szlovákiai magyar néprajzi írásbeliség!

Az I. kötetben (1961-1970) a folklór tárgyszó alatt 12 néprajzi jellegű írás sze-
repel (Szőke 1982), a II. kötetben (1961-1970) hasonló címszó alatt már 34 tétel
jelenik meg (Szőke 1984). Fontosnak tartom megjegyezni (az előző kötetre vonat-
kozóan is), hogy e tárgyszó alatt szerepelnek az ún. tárgyi néprajzzal kapcsolatos
írások is. A harmadik kötetben (1971-1980) 192 ilyen tételt találhatunk, de itt már
az ún. egyéni részben, a szerzők szerint csoportosított írások között is, így elég ma-
gas az átfedések, ismétlések száma. Ez utóbbiakat leszámítva a néprajzi tételek
száma összesen nagyjából 250-re tehető. Az irodalmi bibliográfia negyedik darabja
lényegében két külön kötetre tagolódik (Szőke 1992a; Szőke 1992b), amelyekben
a tárgyszavak struktúrája megváltozott, helyet kaptak benne a Csemadok egyes
munkaterületei is, tehát a táncmozgalom, a kórusmozgalom, valamint a népzenei
élet tárgykör is megjelenik. Itt minden olyan apró írás, hír is helyet kap, amelyek va-
lamilyen néptánccsoport, népi zenekar, szólóénekes fellépéséről szólnak. A folklór
tárgyszó továbbra is külön kategóriát képez, ebben a kötetben azonban már 10 al-
csoportra tagolódik (1. Néprajz, népismereti írások, tanulmányok, a néprajzkutatás
múltja; 2. A néprajzkutatás eredményei; 3. A néprajzi gyűjtőmunka eredményei, be-
számolók, néprajz, népművészettel foglalkozó dolgozatok; 4. Tárgyi népművészet,
népi hangszerek, kerámia, bútor, építészeti emlékek; 5. Népi mesterségek és fog-
lalkozási eszközök; 6. Népviselet, öltözködési szokások; 7. Népi ismeretek, hiedel-
mek, 8. Népszokások, gyermekjátékok, mondókák; 9. Néprajzi tájházak, néprajzi
gyűjtemények, hagyományápolás; 10. Amatőr festészet, fafaragás). A szerzők sze-

Szlovákiai magyar tájak néprajzi irodalma a bibliográfiák tükrében 147

rint felsorolt tételek között az ún. egyéni részben több, a folklór tárgyszó alatt kö-
zölt tétel is megtalálható. A kötetben összesen 453 néprajzi tétel szerepel. Megál-
lapíthatjuk tehát, hogy a Csehszlovákiában megjelent néprajzi kötetek és az orszá-
gos sajtótermékekben szereplő néprajzzal kapcsolatos írások aránylag hiánytalanul
megjelentek az irodalmi bibliográfiában az 1945-1985-ös időszakra vonatkozóan. A
járási és regionális lapokban megjelent írások viszont nem kerültek be a bibliográ-
fiába.

Végezetül felvethetjük a kérdést, miért van szükség szlovákiai magyar néprajzi
bibliográfiára. Mint fentebb említettem, szlovák néprajzi bibliográfiák ebben az idő-
ben már rendszeresen napvilágot láttak ugyan, ám a magyarul megjelent kiadvány-
oknak, írásoknak csak egy jelentéktelen töredéke szerepelt bennük. A Magyarorszá-
gon megjelent néprajzi bibliográfiák esetében hasonló a helyzet, s mivel a vidéki (re-
gionális és lokális) lapok anyagát egyikük sem hozta, ezért nagy szükség volt egy
olyan összegzésre, amely magába foglalja a Szlovákia magyarok lakta vidékeivel
foglalkozó valamennyi megjelent néprajzi írást.

Ezt a hiányt kívánta pótolni Liszka József az 1988-ban megjelent kötetében. A
19. század elejétől az 1986-ig megjelent néprajzi termést tette közzé A szlovákiai
magyar nemzetiség etnográfiai és folklorisztikai bibliográfiája (A 19. század elejétől
1986 végéig) c. munkájában (Liszka 1988). Nem minden sajtóterméket nézett át,
elsősorban a tudományos igényű írásokra összpontosított, bár néhány regionális la-
pot (pl. Csallóközi Hírlap, Érsekújvár és Vidéke stb.) is bevont kutatási körébe. Ez
az első szlovákiai magyar néprajzi bibliográfia eléggé mostoha körülmények között
született. Összeállítója ebben az időben az érsekújvári múzeumban régészként dol-
gozott. Az érsekújvári múzeumban akkor uralkodó viszonyokat jól jellemzi, hogy az
igazgatója csupán munkaidő után engedélyezte Liszka Józsefnek a bibliográfia gé-
pelését, a kiadáshoz való előkészítését. A bibliográfiát tehát nem intézményes ke-
retek között készítette, hanem szabadidejében. Az intézmény részéről semmilyen
hajlandóság nem mutatkozott a bibliográfia kiadására vonatkozóan sem. Ján Botík
szlovák néprajzkutató (aki abban az időben a Szlovák Tudományos Akadémia Nép-
rajzi Intézetének volt a munkatársa), valamint Végh László (a szlovák Kormányhiva-
tal akkori munkatársa) támogatásával sikerült elérni, hogy az elkészült bibliográfia
az SZTA Néprajzi Intézete és a Csemadok Központi Bizottsága közös kiadásában
megjelenhessen. A bibliográfia alapvető célkitűzése a szlovákiai magyar tájak nép-
rajzi kutatásának a 19. század elejétől 1986-ig megjelent eredményeinek számba-
vétele volt. A bibliográfiába bekerültek a Magyarországon megjelent a szlovákiai ma-
gyar vidékek népi kultúrájával foglalkozó írások, s ugyanígy helyet kaptak a kötetben
a szlovák nyelvű, de a magyarok által lakott területek népi kultúráját érintő közlemé-
nyek, dolgozatok is. Liszka József bibliográfiai kötetét tehát mindenképpen mérföld-
kőnek tekinthetjük a szlovákiai magyar néprajzkutatásban, hiszen egy olyan kézi-
könyv született, amely segítségével teljes képet kaphattunk a szlovákiai magyar
néprajzi irodalomról. A bibliográfia abban a tekintetben is egyedülálló, hogy ez volt
az első olyan kötet, amely az anyaországtól 1918-ban elszakadt magyar terület nép-
rajzi írásbeliségét próbálta számba venni. Megjegyzem, hogy a kisebbségi sorban
élő magyarok körében hasonló kisebbségi bibliográfia mind a mai napig nem ké-
szült.

148 L. Juhász Ilona

Liszka József bibliográfiájának megjelenése után néhány év szünet következett,
majd az 1991 őszén a komáromi Duna Menti Múzeum keretében az általa létreho-
zott Magyar Nemzetiségi Osztályon folytatódott a kisebbségi bibliográfiák készítése.
A többes szám azt jelenti, hogy már nem csupán néprajzi, hanem más tudományág
- a régészet - eredményeit összegző bibliográfiák is megjelentek. Elsőként a múze-
um Magyar Nemzetiségi Osztályának egyik munkatársa - Fülöp Laura - gyűjtötte
össze az 1991-es év néprajzi irodalmát, amely 1992-ben látott napvilágot (Fülöp
1992). A munkát L. Juhász Ilona folytatta 1995-ben, ő az 1992-es év néprajzi ter-
mését összegezte, s a kötet még ebben az évben meg is jelenhetett (L. Juhász
1995). Ugyancsak ekkor jelent meg az említett osztály kiadásában Liszka József
összeállításában a Kisalföld szlovákiai részének válogatott néprajzi bibliográfiája is
(Liszka 1995). Párhuzamosan azonban két régészeti tárgyú könyv is napvilágot lá-
tott, mégpedig 1993-ban Hont megye régészeti irodalma, 1995-ben pedig a Csalló-
köz régészeti bibliográfiája. Ezek összeállítója Nevizánszky Gábor, a Szlovák Tudo-
mányos Akadémia nyitrai Régészeti Intézetének a munkatársa volt (Nevizánszky
1993; Nevizánszky 1995).

A komáromi Duna Menti Múzeumban 1996-1997-ben a harmadik Meciar-kor-
mány idejében (1995-1998) jelentős személyi változások történtek, s e politikai
döntés következtében sajnos a nagy múltú intézmény tevékenységének eddigi kon-
cepciója is gyökeresen megváltozott. A bibliográfiai sorozat elindítóját, Liszka Józse-
fet elbocsátották, és e sorok szerzőjének szerződését pedig nem hosszabbították
meg. A Nemzetiségi Osztály élére a Duna Menti Múzeum addigi igazgatóját helyez-
te a Meciar-kormány által kinevezett új igazgatónő. A bibliográfiák kiadása megsza-
kadt, s amikor 1997-ben a Meciar-párt (Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom) tag-
ja, egy szlovák nemzetiségű mezőgazdasági mérnök került a Magyar Nemzetiségi
Osztály élére, akkor sem folytatták a bibliográfiák összeállítását, de nem volt ez
másként a Meciar-kormány bukását követő időszakban, az ún. visszarendeződés
idejében sem. A múzeumban dolgozó két néprajzkutató közül egyik sem végzett
ilyen tevékenységet.

Miután 1997 őszén a Fórum Intézet keretében Komárom székhellyel megalakult
az Etnológiai Központ, egyik fontos feledatként tűzte ki többek között a szlovákiai
magyar néprajzi bibliográfiák kiadásának folytatását is. Mivel e sorok szerzője köz-
ben már összegyűjtötte az 1987-88. év néprajzi termését, így még az intézmény
megalakulását követő évben, 1998-ban megjelenhetett a bibliográfia, amely a Fó-
rum Társadalomtudományi Intézet részlegeként működő Bibliotheca Hungarica, a
szlovákiai magyar nemzetiségi könyvtár tervezett bibliográfiai sorozatának - a
Miscellanea Bibliothecae Hungaricae - első köteteként látott napvilágot (L. Juhász
1998). Az Etnológiai Központban rövidesen lehetőség nyílott a bibliográfiai munká-
latok folytatására és tervbe vettük a néprajzi bibliográfiák rendszeres megjelenteté-
sét azzal, hogy lehetőleg minél előbb behozzuk a többéves lemaradást. Ezen elha-
tározás eredményeként rövidesen napvilágot látott az 1989-1999-es évek néprajzi
termését összegző bibliográfia (L. Juhász 1999), majd az 1991-1992. évre vonat-
kozó adatokat összegző kötet is (L. Juhász 2000a). Ez utóbbi kiadását azért tartot-
ta fontosnak az intézmény, mert az 1991-es tételeket tartalmazó kötet (Fülöp
1992) eléggé hiányos volt, s mivel annak idején alacsony példányszámban jelent

Szlovákiai magyar tájak néprajzi irodalma a bibliográfiák tükrében 149

meg, már nem volt hozzáférhető. A sort rövidesen az 1993-1994. évi néprajzi ter-
mést tartalmazó bibliográfia követte még ugyanabban az évben (L. Juhász 2000b).
Az intézmény állandó anyagi gondjai miatt a vezetők úgy döntöttek, hogy takaré-
kossági szempontból a jövőben nem kettő-kettő, hanem egy kötetben négy év anya-
gát jelentetik meg. így a két legutóbb megjelent kötet az 1995-1998-as (L. Juhász
2003), és az 1999-2002-es évek (L. Juhász 2004) néprajzi termését összegzi.
A tervek szerint a legközelebbi bibliográfiai kötet ismét 2 esztendő, mégpedig
2003-2004 néprajzi irodalmát veszi számba. Az anyaggyűjtés már folyamatban van,
az összegzés megjelentetését 2006-ra tervezzük.

Felhasznált irodalom

Bodor Antal-Gazda István 1984. Magyarország honismereti irodalma 1527-1944. Budapest,
Könyvértékesftő Vállalat.

Fülöp Laura 1992. Szlovákiai magyar néprajzi bibliográfia 1991. Komárom, Duna Menti Mú-
zeum.

Gulyás Pál 1984. A bibliográfia kézikönyve. A legfontosabb bibliográfiai kézikönyvek. Az elő-
szót írta Kozocsa Sándor. A függeléket összeállította Gazda István. Budapest,
Könyvértékesftő Vállalat.

Juhász Ilona, L. 1995. Szlovákiai magyar néprajzi bibliográfia 1992. Komárom, Duna Menti
Múzeum.

Juhász Ilona, L. 1998. Szlovákiai magyar néprajzi bibliográfia 1987-1988. Dunaszerdahely,
Lilium Aurum.

Juhász Ilona, L. 1999. Szlovákiai magyar néprajzi bibliográfia 1989-1990. Dunaszerdahely,
Lilium Aurum.

Juhász Ilona, L. 2000a. Szlovákiai magyar néprajzi bibliográfia 1991-1992. Dunaszerdahely,
Lilium Aurum.

Juhász Ilona, L. 2000b. Szlovákiai magyar néprajzi bibliográfia 1993-1994. Galánta, Fórum
Intézet.

Juhász Ilona, L. 2003. Szlovákiai magyar néprajzi bibliográfia 1995-1998.
Somorja-Dunaszerdahely, Fórum Kisebbségkutató Intézet-Lilium Aurum Könyvki-
adó.

Juhász Ilona, L. 2004. Szlovákiai magyar néprajzi bibliográfia 1999-2002. Somorja-Duna-
szerdahely, Fórum Kisebbségkutató Intézet-Lilium Aurum Könyvkiadó.

Kubová, Milada 1971. Bibliográfia slovenskej etnografie a folkloristiky za roky 1960-1969.
Bratislava, Národopisny ústav SAV.

Kubová, Milada 1979. Bibliográfia slovenskej etnografie a folkloristiky za roky 1970-1975.
Bratislava, Národopisny ústav SAV.

Kubová, Milada 1984. Bibliográfia slovenskej etnografie a folkloristiky za roky 1976-1980.
Bratislava, Národopisny ústav SAV.

Kubová, Milada 1986. Bibliográfia slovenskej etnografie a folkloristiky za roky 1981-1985.
Bratislava, Národopisny ústav SAV.

Kubová, Milada 1994. Bibliográfia slovenskej etnografie a folkloristiky za roky 1986-1990.
Bratislava, Národopisny ústav SAV.

Liszka József 1988. A szlovákiai magyar nemzetiség etnográfiai és folklorisztikai bibliográfi-
ája (A 19. század elejétől 1986 végéig). Bratislava, Szlovák Tudományos Akadé-
mia Néprajzi Intézete-Csemadok KB.

Liszka József 1995. A szlovákiai Kisalföld válogatott néprajzi bibliográfiája. Komárom, Duna
Menti Múzeum.

150 L. Juhász Ilona

Misianik, Ján 1946. Bibliográfia slovenského písomníctva VII. Turciansky Sváty Martin,
Matica slovenská.

Nádor Orsolya, B. 1992. A csehszlovákiai magyar nyelvű könyvkiadás bibliográfiája
(1967-1988). Pozsony/Bratislava, Madách.

Nevizánszky Gábor 1993. Hont megye régészeti irodalma. Komárom, Duna Menti Múzeum.

Nevizánszky Gábor 1995. A Csallóköz régészeti bibliográfiája. Komárom, Duna Menti Múze-
um.

Ormis, Ján, V. 1972. Doplnky a opravy k Riznerovej bibliografii VIII. Martin, Matica slovenská.

Rizner, Ludovft, V. 1929. Bibliográfia písomníctva slovenského na spősob slovníka od najs-
tarsích cias do konca r. 1900 I-VI. Turciansky Sváty Martin, Matica slovenská.

Sándor István (szerk.) 1965. A magyar néprajztudomány bibliográfiája 1945-1954. Buda-
pest, Akadémiai Kiadó.

Sándor István (szerk.) 1971. A magyar néprajztudomány bibliográfiája 1955-1960. Buda-
pest, Akadémiai Kiadó.

Sándor István (szerk.) 1977. A magyar néprajztudomány bibliográfiája 1850-1870. Buda-
pest, Akadémiai Kiadó.

Stano, Pavol - Zatko, Rudolf 1989. Národopisná literatúra na Slovensku za roky 1901-1959.
Martin, Matica slovenská.

Szőke József 1982. A csehszlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiája (I.)
1945-1960. Bratislava, Madách.

Szőke József 1984. A csehszlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiája (II.)
1960-1970. Bratislava, Madách.

Szőke József 1986. A csehszlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiája (III.)
1970-1980. Bratislava, Madách.

Szőke József 1992a. A csehszlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiája (IV/I.)
1981-1985. Bratislava, Madách.

Szőke József 1992b. A csehszlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiája (IV/II.) 1981-
1985. Bratislava, Madách.

Túri Róbert 2001. Komárom-Esztergom megye néprajzi bibliográfiája. Tata, Móricz Zsigmond
Városi Könyvtár.

Ujváry Zoltán (szerk.) 1991. Eredmények és feladatok. A Gömör-kutatás és a debreceni Nép-
rajzi Intézet. Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszék.
/Gömör Néprajza, 30./

Végh László (összeáll.) 2000. A Bibliotheca Hungarica (cseh)szlovákiai magyar könyvgyűjte-
ményének bibliográfiája (1918-2000). 1-2. kötet. Dunaszerdahely, Lilium Aurum.

Voigt Vilmos (szerk.) 1998. A magyar folklór. Budapest, Osiris.

JURAJ MARUSIAK

A magyar kisebbség a normalizációs évek
szlovákiai politikájának összefüggéseiben

(2. rész)

Marusiak Juraj                                                                                              316.022.4(437.6)(=511.141)

The Hungárián Minority in Connection with the Slovak                                                          323.1(437.6)

Policy of Normál ization Period

Hungarians in Czechoslovakia, communistic régime, normalisation, oppositional institutions, Csemadok,
Hungárián Committee for Right Assertion in Czechoslovakia, culture, education, place names, language
usage.

Duray Miklóst az úgynevezett kétnyelvű alapiskolai oktatás bevezetésére irányuló
újabb sikertelen kísérletet követően 1984. május 5-én ismét letartóztatták és az
Állambiztosági Hatóság (STB) 8 társát is kihallgatta. A vád először a köztársaság ér-
dekei ellen külföldön elkövetett sérelem, és a Büntető törvénykönyv 112., valamint
119. §-a alapján rémhírterjesztésnek minősülő tevékenység volt, ami három évi, il-
letve a már fogvatartási időt beleszámítva hat hónapig tartó szabadságvesztéssel
fenyegetett. E bűncselekményt könyve külföldi kiadása jelentette, melynek „tartal-
ma a szocialista rendszer ellen irányul és ezzel rontja külföldön a köztársaság hír-
nevét [...] A további vád irományai csehszlovákiai terjesztése volt a magyar nemze-
tiségű polgártársak közötti zavargás előidézésének szándékával".65 Később, 1984.
október 10-én a vádat átminősítették a köztársaság elleni felforgató tevékenység ki-
fejtésére, amiért a kiszabható büntetés felső határa tíz év volt. Duray Miklós Gustáv
Husák által amnesztiában részesülve 1985. május 11-én került szabad lábra. Ek-
kor védelmére kelt több cseh és szlovák ellenzéki személy: Ján Carnogursky,
Miroslav Kusy, Jozef Jablonicky és Milam Simecka személyes tiltakozó levelet inté-
zett a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökéhez, Péter Colotkához és az
SZLKP KB első titkárához Jozef Lenárthoz. Miroslav Kusy levelében megállapította,
hogy „azok a problémák, amelyekről Duray beszél és ír, rendkívül kényesek és vitat-
hatóak, s mint ilyeneket közvéleményünk elé kellene tárni, megvitatni azokat, és
megoldást keresni [...] Duray álláspontjával vitába lehet szállni, rá lehet mutatni,
hogy: ebben vagy abban téved, ezt vagy azt nem gondolta végig. Egy demokratikus
államban azonban nem lenne szabad börtönbe kerülnie". Hasonló szellemben fo-
gantak a többi levelek is. A szlovák ellenzék tagjai ez esetben a szólásszabadság
védelmében léptek fel. így például Milán Simecka levelében így fogalmaz: „Megva-
gyok győződve, hogy a köztársaság érdekeinek külfölfön sokkal több kárt okoz min-
den egyes kritikai nézet kifejezésre juttatásáért kiszabott börtönbüntetés, mint ma-
guknak e nézeteknek a megjelenése". Jozef Jablonicky tiltakozását azzal a meggyő-

64 Juraj Marusiak

ződéssel indokolta, hogy: „Dr. Duray üldöztetése nem használ a szlovák-magyar
kapcsolatoknak [...] börtönbüntetéssel történő elhallgattatása nem jó adalék a há-
nyatott múltú szlovák-magyar kapcsolatok mérlegén [...] Nézetem szerint a szlová-
kiai magyarok helyzete körüli viszályokat és problémákat másként kell kezelni mint
dr. Duray Miklós üldözésével". Ugyanakkor a legélesebben fogalmazta meg a Duray
nézeteivel szembeni fenntartásait, a magyar kisebbség helyzetével kapcsolatos fel-
fogását egyoldalúnak minősítette és felhozta, hogy „létezett elmagyarosítás is és
Magyarországon szlovák nemzetiség is él".66

Magyarországon Duray védelmére bizottság alakult, amely szabadlábra kerülése
után feloszlott. Tagjai voltak: Benkő György, Benda Gyula, Hamberger Mihály, Nagy
Bálint, Törzsök Erika és Varga János.67 Duray A VONS 445. számú, 1985. május 22-
ről származó jelentésében Duray Miklós szabad lábra helyezését így kommentálta:
„Duray Miklós bűntetőjogi üldözése nem a jogkeresést és alkalmazást szolgálja, a
büntetőjog a megtorlás eszköze, amellyel igyekeznek elhallgattatni az ilyen aktivis-
tákat, amennyiben ez az állam politikai szervei számára szükségesnek mutatkozik,
vagy ellenkezőleg, ennek révén szabadlábra kerülhetnek és mentesülhetnek az éve-
kig tartó gyötrelmektől. így az a mód, ahogy Durayt felmentették az igazságtalan vád
alól, amely felháborított számos magyar és csehszlovák polgárt és szolidaritási
megnyilvánulásokat váltott ki Budapesten, Pozsonyban és Prágában, kétségbe von-
ta a csehszlovák törvényekben és az alkotmányban lefektetett jogelveket".68

A Demokrata Párt 1945-1948 közötti vezetőségi tagja Martin Kvetko, aki 1948
után az Amerikai Egyesült Államokban a Szlovák Demokratikus Emigráció Állandó Ér-
tekezletének főtitkári tisztét ellátva a Nase snahy (Törekvéseink) című lapnak a szer-
kesztője is volt, 1985 decemberében nyílt levelet intézett Ján Carnogurskyhoz,
Milán Simeckához, Jozef Jablonickyhez és Milán Kusyhoz. Ebben egyetértőleg csat-
lakozott a címzettek által képviselt nézethez, miszerint Duray Miklósnak panaszte-
véséért - bár azzal nem értett egyet - nem lett volna szabad üldöztetésben része-
sülnie. „Olyan érzésem támad, hogy Duray Miklós túlfeszített bizonyos húrokat és
eltúlzott egyes, szerinte a magyar nemzetiség fejlődését veszélyeztető körülménye-
ket. Eszerint, ahogy ezt kísérő levelében kifejezésre is juttatta, valóban szembeke-
rült a demokratikus társadalom körülményei között a nemzetiségi kisebbségek jo-
gainak védelmezésére alkalmazható törvényekkel és intézkedésekkel". Itt elsősor-
ban arra utalt, hogy Duray Miklós a magyar kisebbség helyzete miatt panaszokat
emelve a fennálló állapotok okát azokban az erőszakra épülő nemzetközi döntések-
ben látta, amelyek gyászos szerepet játszottak e kisebbség és egyáltalán a Közép-
Európa keleti térfelén található magyar kisebbségek létrejöttében. Martin Kvetko
ezekre a kijelentésekre úgy reagált, hogy Duray irredenta politikát szorgalmaz.69
Duray kifogásai negatív reakciót váltottak ki a szlovák emigráció nacionalista körei-
ben is. Ezek sajtóorgánumaiban magyarellenes kampány bontakozott ki. így például
az emigrációban élő szlovák író, Imrich Kruzliak azzal vádolta a Csemadokot, hogy az
„a magyar agresszív nacionalizmus és revizionizmus eszköze". A szlovák és részben
a cseh ellenzék magatartása a szlovák emigráció jelentős részében a Charta 77-tel
szembeni negatív reakciókat váltott ki, „szlovákellenes beállítottsággal" vádolva a
mozgalmat.™ A Durayval szemben 1984-ben foganatosított intézkedések Szlovákia
Kommunista Pártja részéről a Csemadok fokozottabb ellenőrzés alá vonásával jár-
tak. A szlovákiai pártvezetés a szövetség archívumának az SZLKP KB levéltárában

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 65

való elhelyezését is tervbe vette, ami folytán hozzáférhetetlenné vált volna. Öllös
László, aki akkor a Csemadokban dolgozott a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizott-
ság aktivistájának, a Csemadok levéltárát kezelő Szőke Józsefnek a segítségével
hozzálátott a legfontosabb iratanyag kiválogatásához és biztonságba helyezéséhez.71

A Jogvédő Bizottság 1987 januárjában levelet intézett a Charta 77-hez, létrejöt-
te 10. évfordulója alkalmából, amelyben elismerésben részesítette a mozgalom te-
vékenységét és erkölcsi tőkéjét. Ez jelzésértékű volt, a bizottság növekvő politikai
szerepvállalásáról tanúskodva, minthogy korábban ugyan együttműködött a Chartá-
val, de nyilvánosan nem deklarálta a működésével kapcsolatos támogatásnyújtást.
Duray Miklós a Charta 77 beköszötőjét egyénileg látta el aláírásával. A bizottság le-
velében megállapította, hogy a „Charta szellemisége a csehszlovák társadalomban
nincs jelen". Ugyanakkor annak a nézetnek is hangot adott, hogy a Chartának a jö-
vőben nemcsak az egyéni polgári jogok védelmét kellene szem előtt tartania, ha-
nem figyelmet kellene szentelnie a „közösségi-társadalmi és politikai jogok betartá-
sának is".72A Charta 77 a Jogvédő Bizottsággal egyetemben 1987. március 27-én
levelet intétzett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Szövetségi Gyűléséhez és
Kormányához, amelyben felhívták a figyelmet a nemzetközi dokumentumokban rög-
zített kisebbségi jogokra. A szóban forgó nyilatkozat megjelentetéséhez ismeretlen
tetteseknek a pozsonyi kisebbségi intézmények székhelyei elleni támadások szol-
gáltattak indítékot (így például a Csemadok cégtáblájának megrongálása, az Új Szó
szerkesztőségi bejáratát borító üvegtáblák betörése és az Ifjú Szívek népművészeti
együttesnek a Márkus és Mostová utcai helyiségeiben történt gyújtogatás), amelyek
1987. március 8-ról 9-re virradó éjszaka történtek. A Charta 77 elítélte a magyar ki-
sebbség objektumai ellen intézett támadásokat, riasztónak nevezve azokat. Köve-
telte az említett események kivizsgálását és a közvélemény tájékoztatását a nyomo-
zás ededményeiről. Ugyanakkor a nemzetiségi sérelemokozás egyéb megnyilvánulá-
saira is rámutatott, így például provokatív feliratok megjelenésére, magyar objektu-
mok megrongálására, az utcán magyarul beszélő személyek zaklatására és megalá-
zására, sőt mi több, Petőfi Sándor szobrának megcsonkítására és meg-
gyalázására.73 A szlovák ellenzékiek közül a nyilatkozatot Miroslav Kusy és Milán
Simecka támogatta. Nem állt ki mellette azonban Ján Carnogursky, aki visszautasí-
totta Duraynak a szlovákiai neonáci hangulatok terjedéséről szóló, például a
Lubomir Strougal szövetségi miniszterelnökhöz intézett levelében74 szereplő megfo-
galmazásait, csakúgy, mint a szlovák nemzet és a magyar nemzetiség közötti vi-
szonyban fenyegető rombolóerejű folyamatok bekövetkeztének emlegetését. Továb-
bá elutasította a bizottságnak ama nézetét, mely szerint az erőszakos cselekmé-
nyek okaira az egyedüli magyarázat a magyarellenes averziókban rejlik. Óva intett,
hogy a bizottság ilyen megfogalmazású levelei további indulatokat gerjeszthetnek a
szlovákok és a magyarok között. Ján Carnogursky hangsúlyozta, hogy amennyiben
a bizottság a kisebbség, vagy annak alkotóelemét képviselve kíván fellépni, tudatá-
ban kell lennie az ebből adódó felelősségének. Szavai szerint az említett megfogal-
mazások „alkalmasak a szenvedélyek felszítására [...] Amennyiben a bizottság szö-
vegeiben a jövőben is előfordulnának ilyen és hasonló felhívások, az lenne a benyo-
másom, hogy a bizottságnak érdekében áll a feszültségkeltés".75

A Jogvédő Bizottság további dokumentumaiban bírálta a nyomozóközegek eljárá-
sait, amelyek véleményük szerint nem járultak hozzá az események objektív kivizs-

66 Juraj Marusiak

gálásához. Erről tanúskodtak például a nyitrai magyar nemzetiségű főiskolások el-
len az Állambiztonsági Hatóság részéről 1987 márciusában foganatosított intézke-
dések, melyek során nyomást gyakoroltak rájuk azzal a szándékkal, hogy együttmű-
ködésre kényszerítsék őket, a magánéletüket és továbbtanulásukat érintő negatív
következményeket helyezve kilátásba. Az Állambiztonsági Hatóság egyben arra is
igyekezett rávenni őket, hogy hagyjanak fel a magyar főiskolások klubjában, illetve
a Csemadokban végzett kulturális tevékenységgel. Mindeközben az STB nem tar-
totta be a törvényszabta formalitásokat sem, nyomozói más szervek képviselőinek
adták ki magukat, a diákokat egyéb ürüggyel idézték be kihallgatásokra, egyes ese-
tekben a kihallgatottak semminemű előzetes értesítést nem kaptak.76

A bizottság másfelől a Charta 77 állásfoglalását örömmel fogadta. A felhívást
aláírásával ellátó Duray Miklós a „hivatalos hatalmat" a magyar kisebbség szo-
ciokulturális elkorcsosítására irányuló szándékkal vádolta. Ez a törekvés szavai sze-
rint a magánszemélyek és csoportok részéről tapasztalható meggnyilvánulásokkal
egyetemben „megerősít bennünket abban a meggyőződésben, hogy a kisebbségvé-
delem érdekében erőteljesebben kell szorgalmazni a kollektív jogokat és a kisebb-
ségvédelmi intézmény nemzetközi méretű létrehozását". Egyúttal megállapította,
hogy a csehszlovákiai magyar nemzetiségi kisebbség ellen irányuló megnyilvánulá-
sok „ahogy az elmúlt évtizetekben, úgy ma is, se nem átmeneti jellegűek, se nem
véletlenszerűek és nem csak a létező totalitárius rendszer termékei [...] Ezért ag-
gályaink vannak a jövőt illetően is olyan értelemben, hogy a szlovák nemzetnek és
a magyar nemzet szellemi alkotórészét képező magyar nemzeti kisebbségnek az
együttélésében meglevő eltolódások romboló hatású mozgásokat idézhetnek elő".77

A Charta 77 mindhárom szóvivője (Jan Litomisky, Libuse Silhanová és Josef
Vohryzek) által jegyzett levélben ítélte el a pozsonyi magyarellenes incidenseket és
a magyar kisebséget kulturális területen sújtó diszkriminációt. Felhívta a figyelmet
a magyar nyelven megszerezhető főiskolai végzettség lehetőségeinek leszűkülésé-
re, és a magyar tanítási nyelvű alap-, valamint középiskolák számának csökkenésé-
re, ami visszatükröződött a magyar kisebbség műveltségi és szakmai struktúrájá-
ban is. A Szlovák Szocialista Köztársaság Nemzetiségi Tanácsának 1984-ből szár-
mazó, A Szlovák Szocialista Köztársaságban élő nemzetiségekkel kapcsolatos ada-
tok és tények című jelentésre hivatkozva rámutatott, hogy a a munkások aránya az
egyes etnikumok között épp a magyar kisebbség soraiban a legmagasabb (46%),
ugyanakkor a főiskolai végzettséget illetően épp a magyar kisebbség volt a legked-
vezőtlenebb helyzeben (1,6%).78 Hasonló szellemben foglalt állást a Charta 77 a Be-
szélőcímű magyar szamizdat kiadványban is.79

Bár a szlovák-magyar viszonyban meglevő feszültség kiterjedéséhez kétségkívül
hozzájárult Duray Miklós reagálása is, a gyújtogatások kivizsgálása joggal válthatott
ki aggályokat a magyar kisebbség tagjai részéről. A bizottság több ízben bírálta a
nyomozó szervek eljárását, amelyek az Ifjú Szívek helyiségeiben garázdálkodókat
csak az együttes tagjai körében keresték, azzal vádolva őket, hogy részük volt a tűz
kitörésében. Állítólag nem hivatalosan ilyen nézeteket vallott az SZLKP KB ideológi-
ai titkára, Ludovít Pezlár is.80 Az együttes tagjait hosszadalmas kihallgatásoknak ve-
tették alá, a kiskorúakat is beleértve, akiket az Állambiztosági Hatóság a szülők je-
lenléte nélkül hallgatott ki.81 A Charta 77 szóvivője Josef Vohryzek a Csehszlováki-
ai Magyar Jogvédő Bizottság 1987. április 13-án kelt levelében aggódva nyilatkozott

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 67

a kihallgatások lefolytatását illetően, s amiatt is, hogy az állami szervek nem tájé-
koztatják erről kellőképpen a közvéleményt. Ludovít Pezlár kijelentéseit kiváltképp
riasztónak nevezte, tekintettel arra, hogy olyan időszakban hangzottak el, amikor a
kihallgatások folyamatban voltak és a pezlári megnyilatkozásokat hivatalosan nem
cáfolták meg.82

Az 1987-1988-ban változások álltak be a nemzetiségeknek a csehszlovákiai po-
litikai rendszeren belüli helyzetében.

A Szlovák Szocialista Köztársaság Kormánya az 1986. október 17-i 243-as szá-
mú határozatával jóváhagyta a nemzetiségi szövetségeknek a Nemzeti Front hatás-
körébe, 1987. január 1-ji hatállyal történő besorolását, miközben a kulturális-nép-
művelési munka irányítója a Szlovák Szocialista Köztársaság Művelődésügyi Minisz-
tériuma maradt83. Ezt a lépést minden bizonnyal egyfelől a szovjetúnióbeli „pereszt-
rojka" váltotta ki, valamint a csehszlovákiai kommunista rezsimnek ebből adódó
igyekezete, hogy afféle kozmetikázással elejét vegye az országon belüli feszültség
elmélyülésének, másfelől viszont nem zárható ki a magyar értelmiség ellenzéki kö-
reinek és a Csemadok hivatalos képviselőinek szerepe sem. A nemzetiségi szövet-
ségek viszont a Nemzeti Fronton belül marginális helyzetbe jutottak, a különféle
szakmai és érdekköri jellegű társulatokat tömörítű szervezetek IV. osztályába kerül-
tek. Tehát továbbra sem rendelkeztek képviselettel a Nemzeti Front elnökségében
és nem javasolhattak oda jelölteket. Ebbéli helyzetüknek felelt meg a költségvetés-
ből meríthető támogatások mértéke is. Az említett besorolás folytán a nemzetiségi
szövetségek korlátozott jogokkal rendelkeztek az önkéntességen alapuló tagfelvéte-
lek terén is.

A magyar nemzetiség eme monopol helyzetű szlovákiai kulturális szövetségének
helyi szerveteteiben 1986 decemberében a közgyűlésre készülve küldöttválasztó
taggyűléseket tartottak. Már ezek lefolyása bizonyos problémákat jelzett. Előfordul-
tak olyan esetek, hogy a tagok nem voltak hajlandók megválasztani az SZLKP által
favorizált küldötteket. Ezeket az SZLKP-funkcionáriusok kénytelenek voltak utólag
bejuttatni a küldöttek közé. A közgyűlés eredeti időpontja 1987. március 21-22-re
volt kitűzve. Később bizonytalan időre elhalasztották. A Művelődésügyi Minisztérium
1987 áprilisában elvetette a Csemadok alapszabály javaslatát.84 A közgyűlés végül is
április 11-12-én zajlott le. A vita témája a magyar iskolaügy korlátozása és a két-
nyelvű feliratok kérdése volt. A küldöttek elégedetlenségüknek adtak hangot, hogy
a Csehszlovák Televízió magyar nyelvű magazinjában a vegyes lakosságú helységek
elnevezései nem szerepelnek két nyelven, valamint a műsoridő rövidsége miatt is.
Szerintük a szlovákiai magyarság számarányából kifolyóan a televíziónak magyar
nyelven nem évi 26, hanem 800 órát kellene sugároznia. A közgyűlés kifogásolta a
magyar könyvek és sajtótermékek nehézkes beszerzési lehetőségeit és a magyar
kisebbség kulturális életének visszaesését. A Szlovák Szocialista Köztársaság Bel-
ügyminisztériuma újfent elutasította a Csemadoknak a közgyűlés által jóváhagyott
alapszabályát, mert olyan tételt is tartalmazott, miszerint „a magyar nemzetiség
kultúrája az egyetemes magyar kultúra részeként fejlődik".85

A Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság 1987 tavaszán és nyarán ismét a
nemzetiségi iskolaügyre irányította a figyelmet. Ezúttal a szlovákiai hatóságoknak
két szakintézet tanítási nyelvét érintő, a magyar szlovákra cserélését elrendelő in-
tézkedésről volt szó.86 A magyar nemzetiség soraiban 1986 nyarán nyugtalanságot

68 Juraj Marusiak

keltő további esemény, amelyre a hivatalos sajtó is reagálni volt kénytelen, a
Spartak Trnava Sportegyesület stadionjában a hazaiak és az úgyszintén első ligába
tartozó dunaszerdahelyi DAC között lezajlott mérkőzéshez kapcsolódott. A dunasz-
erdahelyi csapat szurkolóinak többsége magyar nemzetiségű volt, s a szlovák fut-
ballkedvelők is magyar csapatnak tartották. Ezért érthető, hogy a nézők az első li-
ga 25. fordulójában, 1987. május 18-án lezajlott mérkőzés során a dunaszerdahe-
lyi csapatot magyarul buzdították és magyar nemzeti színű lobogókat is lengettek.
A nagyszombati szurkolók erre szélsőséges soviniszta jelszavak skandálásába
kezdtek („Dunába a magyarokkal és zsidókkal!"). A dunaszerdahelyi szurkolók fizi-
kai bántalmazására is akadt példa. Az incidens olyan komoly méreteket öltött, hogy
arra az SZLKP KB sajtóorgánuma is reagált, amely csak erőszakos cselekményeket
emlegetett.87 A Pravda csak 1987 május végén tette közzé egy Spartak-szurkoló le-
velét, aki közölte, hogy eldöntötte: nem fog járni a futballmérkőzésekre, mert „nem
viselheti el a nagyszombati nézők elvakultságát és sovinizmusát".88 A többi sajtóor-
gánum, az Új Szót is beleértve hallgatott a történtekről. Az incidensből nem vont le
semminemű konzekvenciát a Csehszlovákiai Testnevelési Szövetség sem, de a bűn-
üldöző szervek is tétlen maradtak. A Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság vi-
szont a Cseh és a Szlovák Testnevelési Szövetség Központi Bizottságához intézett
levelében felhívta a figyelmet arra a körülményre, hogy a Nagyszombatban elhang-
zott bekiabálásokhoz hasonló jelszavakat egyre gyakrabban hangoztat a szlovák fi-
atalok egy része. S bár az érvényben levő törvények szerint is bűncselekménynek
minősíthető eseményről volt szó, a hasonló fejlemények során az állami szervek
nem intézkedtek. A bizottság egyúttal annak a követelésnek is hangot adott, hogy
a Spartak Trnava egyesülete az incidensért „kérjen nyilvános és kézzelfogható bo-
csánatot [...] nemcsak a magyaroktól és zsidóktól, hanem mindazoktól, akiket a
szurkolók viselkedésükkel és jelszavaikkal megsértettek".89

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet bécsi utótanácskozásával
kapcsolatban a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság a csehszlovák szövetségi
kormánynak a magyar nemzetiség (a szöveg dikciója szerint „nemzeti" kisebbség)
jogainak biztosítására irányuló javaslatot tett azzal a kéréssel, hogy vegye pártfogá-
sába a benne foglalt elveket. A dokumentum a nemzetiségek küldetését „a népe-
ket összekötő hídszerep kialakításában" látta. A személyes kapcsolatok terén a bi-
zottság azoknak az intézkedéseknek a megszüntetését sürgette, amelyek akadá-
lyozzák a más országok polgáraival való rendszeres és szabad kapcsolatok fenntar-
tását, beleértve a devizakorlátozásokat is. Mindez kiterjedt a kisebbségek tagjainak
az anyaországi és más országban élő, ugyanazon etnikumhoz tartozó személyekkel
fennálló kapcsolataira is, ami a házasságkötéseket, a családegyesítéseket és a
szabad költözködést is lehetővé teszi. A további követelések az azonos etnikumok
közötti szellemi értékek szabad áramlására és cseréjére vonatkoztak, ide sorolva
például a filmalkotásokat, könyveket, videófelvételeket, újságokat, folyóiratokat, rá-
dió- és televízióadásokat, valamint a kisebbségeknek az anyanyelvű könyv és sajtó
szabad kiadására való jogát. A bizottság követelte, hogy a kisebbségek a rádiós és
televíziós műsorsugárzásból számarányuknak megfelelően részesülhessenek. Kul-
turális téren szót emelt azért, hogy a résztvevő országok számára kötelezettségként
rögzítsék az anyanyelv és a nemzeti kultúra ápolásának biztosítását, valamint a ki-
sebbségi kultúrák ápolását szolgáló alapítványok létrehozásának támogatását. Az

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 69

oktatásügyet illetően a dokumentumban a teljeskörű anynyelvi iskolai végzettség
megszerzésének a követelménye kapott hangsúlyt, beleértve közép- és főiskolák
más államok területén történő látogatását is. A javaslat értelmében a résztvevő fe-
leknek kötelezettséget kell vállalniuk a kétnyelvűség szóban és írásban, a hivatalos
érintkezésben, a kisebbségek lakta területen való érvényesítésének szavatolására,
ami magában foglalta a törvények, rendeletek és határozatok megjelentetését a ki-
sebbségek nyelvén is. A bizottság külön felhívta a figyelmet a kétnyelvűségnek a tá-
jékoztató feliratok alkalmazásában és az egészségügyi felvilágosításban való betar-
tására. A hitéletettel kapcsolatban leszögezte, hogy az egyházi szervezetekre is kö-
telezőnek kell tekinteni a szertartások kisebbségi nyelven történő megtartását, a
szertartáskönyvek kiadását, csakúgy mint a kisebbségek soraiból származó kellő
számú lelkész képzésének biztosítását. A dokumentum továbbá követelte az erő-
szakos és szervezett elnemzetlenítés valamennyi formájának betiltását, a nemzeti-
ség szabad megválasztását, a név és keresztnév annyanyelvi formájának használa-
tát a hivatalos érintkezésben is. A bizottság szerint a szavatolt kisebbségi jogok kö-
zé tartozik a helységnevek, földrajzi elnevezések, tájegységek és történelmi szemé-
lyiségek neveinek az anyanyelvi sajátosságok alapján történő szó- és írásbeli hasz-
nálata. Ezenkívül a követelések között szerepelt a kisebbségi kultúra részét képező
műemlékvédelem, a nemzeti, történelmi és kulturális évfordulók akadálymentes
megünneplése. A bizottság alapvető kisebbségi jogként emelt szót a gyülekezési
szabadságért. A kollektív jogokat illetően követelte kisebbségi jogvédő szervezetek
létrehozásának lehetővé tételét és azoknak a feltételeknek a biztosítását, hogy a ki-
sebbségek önállóan és önigazgatással döntsenek az őket érintő ügyekben. A doku-
mentum befejező részében hangsúlyt kapott a határok sérthetelenségének elve
melletti kiállás. „Tudjuk, a múltból adódó politikai megrögzöttségek, hagyományok
és érzelmek folytán a nemzeti kisebbségek kérdése Európa egyes térségeiben a
legérzékenyebbek közé tartozik, mind az egyes államok belpolitikáját, mindpedig a
nemzetközi kapcsolatokat tekintve. Tudatosítanunk kell, hogy az államok biztonsá-
gát nem a jogok megadása fenyegeti, hanem éppen fordítva: a jogfosztás és a jog-
korlátozás. A résztvevő országok Helsinkiben kinyilvánított óhaja a határok sérthe-
tetlenségét illetően épp azáltal nyerhet reális tartalmat, hogy az egyes államok po-
zitív magatartást tanúsítanak a vázolt elvekkel és a kisebbségek jogaival kapcsolat-
ban." A Charta 77 szóvivők (Stanislav Deváty, Milos Hájek és Bohumír Janát) útján
támogatta az említett javaslatban foglalt gondolatokat és elveket. Hasonlóan mint
korábban, a Charta 77 ez esetben nem akart hivatalosan állást foglalni a magyar
kisebbség kérdésében a szlovákiai ellenzék nézeteinek kipuhatolása nélkül. A Char-
ta 77 kisebbséget támogató nyilatkozatát Szlovákiából Miroslav Kusy, Milán Simec-
ka és természetesen Duray Miklós írta alá a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizott-
ság nevében.90 A kisebbségek jogainak biztosítására irányuló nyilatkozatot illetően
külön levélben Ján Carnogursky is kifejezte támogatását, amelyben a jogokat és
azok biztosítékait tartalmazó dokumentumot a nemzetiségi kultúra fejlesztésének
előmozdítására képes „kiegyensúlyozott és helytálló" szövegnek nevezete. „Úgy tű-
nik, hogy a hatalmon levő kommunista pártok már nem rendelkeznek sem techni-
kai, sem hatalmi eszközökkel ahhoz, hogy megakadályozzák országaik polgárainak
a jogaik érvényesítése érdekében történő kiállását. Természetes, hogy a nemzeti-
ségi kisebbségek tagjai is követelik jogaikat, s ez helyes, mert a szabadság

70 Juraj Marusiak

oszthatalan a nemzetiségi többség és kisebbség viszonylatában" - szögezi le leve-
lében Ján Camogursky.91

Az említett javaslatra viszont a Demokratikus Szlovák Emigránsok Állandó Kon-
ferenciája kedvezőtlenül reagált a szervezet főtitkárának és a Nase snahy című lap
főszerkesztőjének, Martin Kvetkonak 1988. január 28-án kelt levelében. Ebben an-
nak a követelésnek adott hangot, hogy a nemzetiségi kisebbségek helyzetével fog-
lalkozó valamennyi dokumentumban nyerjen rözítést a reciprocitás elve a kisebbsé-
gi problémák kielégítő rendezésének követelményeként. Ebben az összefüggésben
felhívta a figyelmet a magyarországi szlovák kisebbség helyzetére és elfogadhatat-
lannak nevezte a tényt, hogy a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság ezt a prob-
lémát „minduntalan megkerüli".92 A Charta 77 aláírója, Petr Uhl külön válaszlevél-
ben utasította el a reciprocitás elvét mint a kisebbségek tagjait túszhelyzetbe hozó
módszert. A magyar kisebbség arra irányuló követelését, hogy a magyar nemzet ré-
szének, illetve ágának tekintsék, legitimnek nevezte. A bizottság tagjainak a cseh-
szlovák állammal és annak intézményeivel szembeni bíráló fenntartásait jogosnak
minősítette. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a csehszlovákiai magyarok
nemzetiségi sérelmei sokkal inkább „a le nem küzdött, a lakosság körében uralko-
dó, mindkét nemzetiség részéről megnyilvánuló, nagyobbára irracionális averziók-
ban rejlenek". Nézete szerint a magyar kisebbség jogainak betartásában nem sike-
rül előrehaladást elérni mindaddig „amíg a szlovákok nem tudatosítják, hogy ma-
gyar nemzetiségű polgártársaik azon a területen, ahol élnek, megszülettek, ahol
elődeik évszázadokon keresztül éltek, az az ő szülőföldjük, hazájuk, ahol joguk van
magyarul beszélni, magyar iskolába járni, a magyar kultúrát ápolni. Amíg nem tuda-
tosítják, hogy érdemes a magyarokat megismerni, kultúrájukhoz közelkerülni, meg-
tanulni a nyelvüket". Rámutatott a szlovák részről megnyilvánuló nemzetiségi gyű-
lölködés kendőzetlen esteire. Ugyanakkor megállapította, hogy a konfliktushelyzete-
kért felelős a másik fél is, és mindaddig a magyar kisebbség jogait illetően érdem-
leges előrelépés nem történik, míg „a szlovákiai magyarok szlovák polgártársaikban
a trianoni diktátum örökletes bűnével terhelt embereket fognak látni, és minden
rossz gyökerét abban fogják keresni, hogy az első világháborút követően valaki ér-
zéketlenül húzta meg a határokat". Ellenkezőleg, kiemelte annak a törekvésének a
szükségességét, hogy a határok minél átjárhatóbbak legyenek, ami nélkül az embe-
ri jogok, a kisebbségi jogokat is beleértve, nem biztosíthatók.93 A magyarországi ir-
redenta törekvésekkel kapcsolatban az 1988-89-es évek folyamán, valamint a szlo-
vákiai magyar kisebbség helyzetének a magyarországi média által láttatott képének
kritikájával összefüggésben a magyarországi szlovákok helyzete is a hivatalos szlo-
vák média látószögébe került. Mindez nem volt független a Szlovákiának a cseh-
szlovák föderáción belüli helyzetével foglalkozó viták felélénkülésétől az új csehszlo-
vák alkotmány előkészítése kapcsán. Ez a vita kétségtelenül része volt a demokra-
tizálódási folyamatnak és a szlovákiai totalitárius rendszer fokozatos széthullási fo-
lyamatának. A kezdeményezők elsősorban a tevékenységének felélénkítésére tö-
rekvő Matica slovenská híveinek köreiből kerültek ki. S bár a rezsim képviselői ezek-
re a megnyilvánulásokra tartózkodóan reagáltak és közvetlen támogatásban nem
részesítették azokat, objektíve a kedvükben jártak és hozzájárultak a Magyarorszá-
gon végbemenő reformfolyamatok lejáratásához, valamint a szlovákiai magyar ki-

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 71

sebbség politikai aktivitásával és magával a kisebbségi közösséggel szembeni ne-
gatív magatartás elmélyítéséhez.

A Csehszlovák Köztársaság létrejöttének 70. évfordulójával és az új alkotmány
előkésztésével kapcsolatban a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság 1988. ja-
nuár 23-án a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Szövetségi Gyűléséhez és Kor-
mányához a magyar kisebbség helyzetét elemző anyagot juttatott el.94 A kilencolda-
las dokumentumban rámutatott a Csehszlovákia és Magyarország közötti utasforga-
lom korlátozására, ami mögött a bizottság szerint elsősorban az a szándék húzódott
meg, hogy „elszigeteljék a magyar kisebbséget az anyanemzettől és ellehetelenít-
sék a most liberálisabb Magyarországgal fennálló kapcsolatokat". A dokumentum-
ban az is szerepelt, hogy a magyar kisebbség elszigeteltségének következményei fő-
ként a művelődés és a kultúra terén jelentkeznek. Továbbá bírálat érte az anyagban
a magyarországról történő könyv- és újságbehozatal csökkenését, a szabad árusí-
tás korlátozását és az aránytalanul magas árakat. A magyar kisebbség és a Magyar-
ország közötti kulturális kapcsolatok visszafogása a szlovákiai magyar konzuláris
központ létrehozásának szüntelen halogatásában (a szerzők valószínűleg magyar
kulturális központ hiányára gondoltak, a ford. megj.), is kifejezésre jutott, úgyszin-
tén magyarországi művészekkel szemben a magyar kisebbség hivatalos kulturális
rendezvényein való fellépéseik nehezítésében. A bizottság abból indult ki, hogy a
nemzetek közötti közeledésnek nemcsak az államközi kapcsolatok teremtik meg a
feltételeit, hanem a nem hivatalos kapcsolatok ápolásának is szerepe van benne.
Ennélfogva olyan törvények megalkotását követelte, amelyek „szavatolják a tel-
jesjogú autonóm kisebbségi létet" és gátolják annak leszavazását. Ugyanakkor a bi-
zottság szerint az a tény, hogy az államhatalom nem biztosítja a kisebbség számá-
ra a jogot, hogy az egyetemes magyar nemzeti közösség részének tekinthesse ma-
gát, mégpedig úgy, hogy kulturális élete és műveklődése a magyar kultúrával és mű-
velődéssel összefonódva gyarapodhasson, egyben bénítja a kisebbségnek „azzal az
állammal szembeni pragmatikus lojalitását is, amelynek területén él". A bizottság
követelte olyan intézkedések létrehozását, amelyek biztosítanák az önigazgatást a
nemzetiséget érintő ügyekben és az asszimilációs tendenciákkal szembeni védeke-
zését. A szlovák és a magyar nemzet közötti kapcsolatokat a dokumentum perma-
nens feszültségállapotként jellemezte.

A szlovákiai magyar ellenzék az 1988-as év folyamán kezd túllépni a nemzetisé-
gi problematika szűk keretein. Természetesen továbbra is meghatározó számára a
nemzetiségi problémakör, ugyanakkor azonban azokkal közvetlenül összefüggő kér-
désekben is igyekszik állást foglalni. Reagált a pozsonyi katolikusok 1988. március
25-én lezajlott tüntetésére. Nyilatkozatában 1988. március 30-án kiváltképp nyug-
talanítónak nevezte azt a tényt, hogy a tüntetők ellen szándékosan nagyszámban
vetettek be magyar nemzetiségű rendőröket, amit „a két nemzet tagjai közötti bizal-
matlanság és viszálykeltés primitív módszerének nevezett".95 A Jogvédő Bizottság
1987-1988 folyamán a Csehszlovákia és Magyarország közötti kapcsolatokkal is
foglakozni kezdett, figyelme azonban elsősorban a kisebbségi problematikára irá-
nyult. Nyilakozatában 1987. február 2-án bíráló hangnemben értékelte a csehszlo-
vákiai és a magyarországi sajtó reagálásában mutatkozó aránytalanságot a Cseh-
szlovák Szocialista Köztársaság külügyminiszterének, Bohuslav Chnoupeknek és
miniszterelnökének, Lubomír Strougálnak 1987 nyarán tett magyarországi látogatá-

72 Juraj Marusiak

sával kapcsolatban. Főként a csehszlovákiai magyar iskolaügyet érintő, Bohuslav
Chnoupek beszédében elhangzott, eltorzított és gyanúsnak tekinthető adatokat tet-
te bírálat tárgyává. Másfelől a bizottság bírálta a magyar sajtót, mely nem közölte
Lubomír Strougálnak „az Európa e térségén belüli együttélés közös történelmét"
hangsúlyozó kijelentéseit. Másfelől viszont a csehszlovákiai hivatalos sajtó kiforgat-
ta Grósz Károly magyar miniszterelnöknek a két ország polgárai közötti kölcsönös
kapcsolatok szükségességét hangsúlyozó kijelentéseit, amelyeket a hivalaos kap-
csolatok fejlesztését óhajtó követelménynek állított be.96 A csehszlovákiai magyar
kisebbség helyzete a CSKP főtitkára, Milos Jakes és a Magyar Szocialista Munkás-
párt főtitkára közötti budapesti tárgyalásokon született álláspont kialakításában is
közrejátszott. A bizottság 1988. április 15-i állásfoglalásában rámutatott arra, hogy
a közös közlemény ugyan kiemeli a két országban élő kisebbségek sokoldalú fejlő-
dését biztosító feltételek megtermtésének fontosságát, de nem szólt a konkrét kér-
désekről. A továbbiakban a bizottság rámutatott a csehszlovákiai magyar kisebbség
helyzetének romlására, a turisztikai kapcsolatok korlátozására, valamint a magyar
kisebbségi oktatásügy fokozódó leépítésére, és elutasította a kisebbségi problé-
mák reformok útján történő megoldásával kapcsolatos elképzeléseket.97

Miután Duray Miklós az amerikai University of Penslylvania egyetemen tanulmá-
nyi lehetőséget kapott, 1988-ban a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság veze-
tését Varga Sándor történész vette át. A bizottság folytatta tevékenységét, s 1988.
június 20-án levelet intézett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Szövetségi Gyű-
léséhez és Kormányához, tiltakozva a Szlovák Szocialista Köztársaság Nemzetiségi
Tanácsának a szlovák kormány 1988. május 18-i 132. számú döntése értelmében
történt megszüntetése ellen. Ez a testület „bár nem tökéletes, de az állami szervek
rendszerében még meglevő olyan utolsó láncszem, amely legalább bizonyos formá-
lis tekintélyt kölcsönzött a nemzetiségi ügyeknek és maguknak a nemzetiségek-
nek".98 A Nemzetiségi Tanács felszámolása együtt járt a Kormányhivatal Nemzetisé-
gi Titkárságának megszüntetésével is. A szlovák kormánynak ezt a lépését a Szlo-
vák Szocialista Köztársaság állami szervei által folytatott rendületlen kisebbségel-
lenes politika bizonyságaként értelmezte, mely a magyar kisebbséggel szemben al-
kalmazott negatív intézkedéssorozat folytatásáról tanúskodott. A bizottság szerint
éppen ennek a testületnek nem volt szabad a megszüntetés sorsára jutnia, hanem
jogkörének és önállóságának a kibővítésére volt szükség. A szlovák kormány intéz-
kedése alighanem saját kezdeményezésből született, mert Csehországban a tanács
életben maradt. Az említett levél szerint az SZLKP első titkára, Ignác Janák a ma-
gyar kisebbséggel szembeni viszonyról nem hivatalosan úgy nyilatkozott, hogy: „a
magyarokat csendben kell fojtogatni". A bizottság felszólította a Szövetségi Gyűlés
képviselőit, hogy: „hatáskörükön belül [...] vizsgálják felül a szlovákiai kisebbségi po-
litikát [és] hozzák helyre a szlovák kormány túlkapásait". Követelte a Nemzetiségi
Tanács és a Nemzetiségi Titkárság visszaállítását és jogkörük kibővítését. Egyúttal
előállt azzal a követeléssel is, hogy újítsák fel azt a miniszteri posztot, amelyhez a
kormányon belül a kisebbségi politika tartozna.99 Valószínűleg Ignác Janák említett
kijelentéseinek kiszivárgása és a magyar kisebbség képviselőinek elégedetlensége
is hozzájárult ahhoz, hogy a Szlovák Szocialista Köztársaság Kormánya a Nemzeti-
ségi Tanács megszüntetéséről hozott döntését visszavonta. Az 1998 májusában ho-
zott 132-es számú kormányhatározat a Nemzetiségi Főosztály megszüntetésével is

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 73

számolt. Ennek tevékenységét a Nemzetiségi Tanács Titkárságaként felújították, de
az „intézmény szervezettségével és a jogkörével a sajnálatra méltó, formális kira-
kat szerepét tölti be".100

Bár Duray Miklós a Charta 77 aláírói közé tartozott, maga a Charta a magyar ki-
sebbség problémáival kapcsolatban tartózkodó álláspontra helyezkedett. A hivata-
los dokumentumokban a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban nem nyilvánított véle-
ményt, de elítélte az emberi jogok megsértésének, illetve a nemzetiségi torzsalko-
dásnak a konkrét eseteit, amint az 1987 márciusában a magyar kulturális intéze-
tek elleni támadások idején történt. A Charta 77 nem volt hajlandó a szlovák ellen-
zék pozitív állásfoglalása nélkül a dél-szlovákia magyar kisebbség problematikájá-
val, úgyszintén a bős-nagymarosi vízlépcső felépítésével összefüggő kérdésekkel
foglalkozni.101

Másfelől viszont a Charta 77 még 1987 szeptemberében megjelentette a ma-
gyar Duna Körnek a csehszlovák közvéleményhez intézett, a bős-nagymarosi vízlép-
cső felépítése elleni tiltakozását, valamint környezetvédelmi elemzését. A Charta 77
további dokumentumokban is meglehetősen kritikus véleményt nyilvánított a vízmű
felépítésével kapcsolatban. Abban az 1987. április 4-i felhívásában, melyet a Hogy
itt lélegezni lehessen címmel bocsátott ki, követelte a vízmű felépítéséről hozott
döntés szakmai vita keretében történő felülvizsgálatát. A Charta 77 aláíróinak egy
csoportja, illetve egyéb független kezdeményezések hívei nézetüket a Szövetségi
Gyűléshez intézett, 1988. szeptember 26-án kelt levélben juttatta kifejezésre. A víz-
művet ebben környezetvédelmi szempotból elhibázott építménynek nevezte és csat-
lakoztak ahhoz a követeléshez, hogy tekintsenek el a nagymarosi vízlépcső felépí-
tésétől és értékeljék át a bősi erőmű koncepcióját. Ennek a levélnek 25 aláírója kö-
zött szerepeltek a Charta 77 olyan kiemelkedő képviselői mint Jiri Dienstbier, Václav
Havel, Rudolf Batték, Stanislav Deváty, Sasa Vondra és mások. A dokumentumot
aláírásukkal azonban egyénileg, saját nevükben, s nem a Charta 77 akkori, illetve
későbbi szóvivőiként látták el.

A magyar ellenzék körében a 80-as évek vége felé kezd előre törni a liberális be-
állítottságú fiatal értelmiségiek Tóth Károly és Öllös László körül formálódó csoport-
ja, amely főiskolai tanulmányait a nyolcvanas évek végén fejezte be. Több független
kezdeményezés például a Madách Kiadóban valósult meg, ahol Tóth Károly 1987-
től dolgozott. Ilyen volt például a román kommunista diktátor Nicolae Ceaucescu fa-
luromboló, főként a magyarlakta falvakat sújtó tervei elleni nyilvános aláírásgyűjtés.
Tóth Károly kezdeményezésére 1988. júniusában a fiatal magyar szerzők Iródia cso-
portjából megalakult a szlovákiai magyar írók PEN Klubja. A magyar írók ugyanis
nem voltak hajlandók belépni a hivatalos szlovák PEN Klubba, melynek létrejöttét a
hivatalos politikai körök szorgalmazták, hogy meggátolják a szlovák írók ellenzéki
szerepvállalását. A magyar PEN Klub tagja lett Tóth Károlyon kívül Öllös László,
Hizsnyai Zoltán, Krausz Tivadar, Hodossy Gyula, de olyan szerzők is, akik nem szá-
mítottak a nem hivatalos struktúrák tagjainak, mint például Grendel Lajos és Ballá
Kálmán. A PEN Klub első nyilatkozata a fogvatartott cseh írók szabadon bocsátásá-
nak követeléséhez kapcsolódott.102

Egyúttal a Csehszlovákia Magyar Jogvédő Bizottság igyekezett kilépni az illegali-
tásból, s kapcsolatot teremteni a magyar értelmiség többi tagjaival. Az első ilyen jel-
legű akció a Csehszlovákiai magyarok memoranduma 1988 elkészítése volt a Cseh-

74 Juraj Marusiak

szlovák Köztársaság megalakulásának 70. évfordulója alkalmából.103 A kezdemé-
nyezők közzé tartotott Tóth Károly. Az előkészítő munka 1988 júliusában vette kez-
detét. Az aláírók magukénak vallották az első Csehszlovák Köztársaság demokrati-
kus hagyományait. A dokumentumban Szlovákia területén először kapott hangot a
politikai rendszer reformja helyett annak megváltoztatására irányuló követelés, va-
gyis a demokratikus alapokon nyugvó képviseleti rendszer kialakítása. A csehszlo-
vákiai nemzetiségi politika fogyatékosságaként rótták fel a kollektív jogokról szóló
rendelkezés és a nemzetiségekről szóló alkotmánytörvényhez kapcsolódó végrehaj-
tási törvények hiányát. A memorandum továbbá bírálta a kisebbségügyi miniszteri
tárca 1971-ben történt megszüntetését, a Szlovák Nemzeti Tanács Nemzetiségi Bi-
zottságának felszámolását, valamint a kormány Nemzetiségi Tanácsának és a
Kormányhivatal Nemzetiségi Titkárságának megszüntetésére irányuló igyekezetet. A
memorandum aláíróinak bírálata kiterjedt az anyaországgal fennálló egyéni és tár-
sadalmi kapcsolatok adminiszratív akadályozására, a magyar kisebbség korlátozott
szervezkedésének lehetőségeire, valamint a történelmi, földrajzi és helységnevek,
illetve a vezeték- és keresztnevek használatának korlátozott lehetőségeire. Követel-
te továbbá az elmúlt 70, de főleg a megelőző 20 év kisebbségi politikájának átér-
tékelését, a polgári jogok és a kollektív kisebbségi jogok közötti differenciálást, a
nyelvhasználatot szabályozó nyelvtörvény jóváhagyását, csakúgy mint a nemzetisé-
gekjogát arra, hogy önállóan és önigazgatással döntsenek az őket érintő ügyekről,
például az iskolaügy, a kultúra, a tudományos élet, az alapítványok és társulások te-
rületén. Ugyanakkor követelte a szervezett asszimiláció törvény általi tilalmát, a ki-
sebbségek képviselőinek bekapcsolását az új alkotmány előkészítésébe, amelyben
a kisebbségi jogoknak önálló fejezetet kell szentelni, szavatolva a kisebbségek jo-
gát a nemzeti integritás megőrzésére és az anyanemzeti kultúrával való kapcsolat
ápolására. A dokumentum aláírói szerint olyan törvényi biztosítékokra van szükség,
amelyek kizárják a kisebbségek leszavazását a képviselőtestületekben az őket érin-
tő ügyekben, és lehetővé teszik „nemzeti kisebbségek" (ez a kifejezés felváltva sze-
repel a „nemzetiségi kisebbség" meghatározással, a szerző megj.) számára önálló
jelöltállítást a helyi kéviselőtestületekbe és a parlamentbe történő választások so-
rán. A közigazgatási egységek határainak megvonásával kapcsolatban a lakosság
etnikai összetételének szemelőtt tartására is felhívták a figyelmet. A nemzetiségi
követeléseken kívül a dokumentum konkrét egyetemes demokratikus jellegű köve-
telményeket is tartalmaz, mint például a referendumról szóló törvény elfogadása, új
demokratikus gyülekezési törvény jóváhagyása, s a „közigazgatási autonómia" elvé-
nek a köztársaság egész területére kiterjedő rögzítése, amely lehetővé tenné a köz-
ségeknek és a közigazgatási egységeknek a saját ügyekben történő önálló döntés-
hozását. A memorandum, melyet összesen 266-an írtak alá, egyben üdvözölte az
európai integrációs folyamat kibontakozását, kinyilatkoztatva, hogy Csehszlováki-
ának ebbe a folyamatba be kell kapcsolódnia. A memorandum aláírói egy másik, az
1968-as reformfolyamatban részt vett értelmiségiek és politikusok (Dobos László,
Szabó Rezső és mások) által kidolgozott dokumentumot is elláttak kézjegyükkel. Ez
a dokumentum nem vonta kétségbe a kommunista párt hatalmi monopóliumát, ar-
ra törekedve, hogy a hatalom ne tudja megosztani a szlovákiai magyar kisebbséget.
Ez a Harminchármak levelének (az aláírók száma szerint) nevezett dokumentum bí-
rálta azt a tényt, hogy az 1968/144-es számú, a nemzetiségekről szóló alkotmány-

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 75

törvény nem egészült ki a megvalósítást biztosító végrehajtási törvényekkel. Megál-
lapították, hogy a nemzetiségi intézmények kiteljesedése a 70-es években lelassult,
illetve megrekedt. Követelték azoknak az intézményeknek a felújítását, amelyeket a
70-es és a 80-as évek folyamán felszámoltak. A dokumentum megállapította, hogy
a munkahelyeken és az iskolákban „a kisebbségek iránti nemtörődömség,
megfélelmlítés és becsmérélés jelei tapasztalhatók". Az aláírók szerint „ezek a lé-
tező, de nehezen bizonyítható estek összeállnak a magyarok tudatában, bizonyta-
lanságot keltenek, félelmet váltanak ki, és ezzel sikerül elérni a természetes asszi-
milációnál gyorsabban ható erőszakos asszimilációt".

A Harminchármak levele egy sor, a nemzetiségi politikával, kiváltképp a nyelv-
használattal kapcsolatos követelést tartalmazott. Javasolták a „nemzetiségi kisebb-
ség" számára az anynyelhasználat jogának törvényi rögzítését. A javasolt „nyelvtör-
vénynek magában kellene foglalnia a nemzetiségi nyelvek egyenjogúságának dekla-
rálását, az anyanyelv védelmét, a többnyelvűség elvének biztosítását, a nemzetisé-
gi nyelvhasználat érvényesítési módjának pontos körülhatárolását".

A memorandum szerzői rámutattak arra, hogy bár a csehszlovákiai oktatásügyi
politika jelentős figyelmet szentelt a magyar kisebbségi iskolahálózat kiépítésének
és kibővítésének, az 1970-71-es iskolaévvel kezdődően 1987-ig Szlovákiában az
eredeti 494 magyar tanítási nyelvű alapiskolából megszüntettek 246-ot, tehát az is-
kolák 49,8%-át, megszűnt az osztályok 30,1%-a és 27,9%-kal csökkent a magyar is-
kolák diákjainak a száma. Összességében a dokumentum szerint az 1950-ben meg-
nyílt magyar tanítássi nyelvű iskolák 40%-a szűnt meg. Ez a gyakorlat egyfelől az ok-
tatási intézmények integrációjának a következménye volt, de ugyanakkor az anya-
nyelvi oktatás társadalmi és művelődési szerepének lebecsülését is tükrözte. Ezzel
kapcsolatban a dokumentum aláírói kifejezésre juttatták aggályaikat a magyar isko-
laügy két évtizeden belüli elsorvadásától tartva. A memorandum elvetette a termé-
szettudományi tantárgyak szlovák nyelvű oktatására irányuló kísérleteket, amit a
magyar iskolák szándékos elkorcsosodásának tekintett. Alternatívaként a magyar
iskolákon folyó szlováknyelvoktatás színvonalának emelését javasolta, a már túlha-
ladott módszerek modernekkel való felcserélését szorgalmazva. A memorandum
aláírói szerint a magyar nemzetiségű főiskolások számának növelését előmozdíta-
ná a főiskolai felvételi megbeszélések magyar nyelvű lefolytatásának bevezetése.
Kritika érte a dokumentumban a magyar nyelvű óvodák, szakközépiskolák és szak-
tanintézetek helyzetét is. A magyar tanítási nyelvű iskolák számára követelték a ma-
gyar nép történetének és a csehszlovákiai magyar nemzetiség történetének oktatá-
sát. Szót emeltek a Nyitrai Pedagógiai Főiskola magyar tagozatának feújításáért. A
nemzetségi óvónőképzés biztosítására, valamint a kulturális élet egyéb területein
működő nevelők, tanítók és szakemberek felkészítésére főiskolai intézmény létre-
hozását javasolták. A nemzetiségi oktatásügynek önálló irányítás alá kerülése is a
javaslatok között szerepelt, tanfelügyelői, ellenőrző és irányítási jogkört biztosítva a
Szlovák Oktatásügyi Minisztérium Nemzetiségi Osztálya számára.

A tudományos kutatás terén a Harminchármak levele bírálta a nemzetiségi prob-
lematika kutatásával foglalkozó intézet és a csehszlovákiai magyar nemzetiség tör-
ténetével, irodalmának történetével foglalkozó feldolgozások hiányát. Ugyanakkor
rámutattak a magyar kisebbség néprajzának kutatásában meglevő hézagokra, a
nemzetiségi problematika szociológiai szempontú kutatásának szükségességére és

76 Juraj Marusiak

a magyar iskolákon folyó oktatással kapcsolatos tudományos módszertani progra-
mok hiányára. Javaslatot tettek nemzetiségi kutatóintézet létrehozására, amelyen
belül szakosztály létesülne az említett tudományos szakterületek számára, továbbá
a pozsonyi Komensky Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékéhez kapcsolódó
hungarológiai munkacsoport kialakítása is a javaslatok közzé került. A dokumentum
szerint a magyar kisebbséget honismereti házak és néprajzi gyűjtemények hálóza-
tán, illetve a járási múzeumok nemzetiségi osztályain kívül központi néprajzi és tör-
ténelmi múzeum kiépítése is megillette. A könyvtárhálózatot illetően a dokumentum
magyar kisebbségi tagozattal rendelkező központi nemzetiségi könyvtár létrehozá-
sát szorgalmazta, mely a magyar kisebbség számára dokumentációs részleggel ren-
delkezne. A Madách Kiadónak a szépirodalom gondozásán túl az egyéb alkotóterü-
letekre is kiterjedő jogosítványokért emelt szót. A dokumentum szerint a komáromi
Magyar Területi Színház kassai társulatának kijár az önálló, saját együttessel ren-
delkező státusz.

Az új alkotmány kidolgozásával kapcsolatban a memorandum szerzői követelték,
hogy a kisebbségek helyzetét érintő téziseket külön munkacsoport dolgozza ki a
kisebségek képviselőinek és a soraiból származó szakembereknek bevonásával. A
különböző nemzetiségekhez tartozó állampolgárok egyenjogúságát az alkotmány-
ban annak a megfogalmazásnak kellett biztosítania, hogy Csehszlovákia „a két
nemzetnek, a cseheknek és a szlovákoknak, valamint a Csehszlovák Szocialista
Köztársaságban élő magyar, német, lengyel és az ukrán (ruszin) nemzetiségnek a
föderatív állama, amelyben a nemzetek és a nemzetiségek egyenjogúak". Az új al-
kotmánynak deklarálnia kellett a nemzetiségi önigazgatás elvét, amely alapján lehe-
tővé válik, hogy a nemzetiségek közösségi mivoltukat kifejező szervezeti formában
önállóan döntsenek az őket érintő kérdésekben az államigazgatás, a területfejlesz-
tés, az oktatásügy és a kultúra területén. A nemzetiségeket ezek szerint a válasz-
tások nyomán létrejövő Nemzetiségi Tanács képviselte volna. Az új alkotmányban a
dokumentum értelmében le kellett fektetni a vegyes lakossságú területek vonatko-
zásában a nyelvek egyenjogúságát, a nemzetiségek arányos képviseletét a válasz-
tott testületekben és a végrehajtó szervekben, továbbá a művelődéshez való jogot,
a sokoldalú kulturális fejlődés biztosítását, a nemzetiségi nyelven történő tájékoz-
tatást és a nemzetiségi hovatartozás alapján történő diszkrimináció tilalmát. A nem-
zetiségi, illetve a dokumentum szerint „nemzeti" kisebbségi létnek nemcsak az ál-
lampolgári, hanem a kollektív jogok szintjén is biztosítékot kellett nyernie. Az alkot-
mányban ugyanakkor rögzíteni kellett a nemzetiségek felelősségét az alkotmány és
az egyéb törvények tiszteletben tartásáért, valamint a belőlük fakadó polgári és tár-
sadalmi kötelezettségek és feladatok teljesítéséért. A memorandum aláírói az új
közigazgatási-területi felosztással kapcsolatban követelték az etnikai alapú, de a
gazdasági szempontokat is figyelembe vevő területi egységek létrehozását. Végeze-
tül a memorandum szót emelt a közélet demokratizálásáért és a politikai intézmény-
rendszer alulról építkező, a hatalom gyakorlását és ellenőrzését demokratikusan vá-
lasztott képvselők által biztosító átalakításáért. Kifejezésre juttatta azt a meggyőző-
dését, hogy „a demokrácia és a szocialista pluralizmus megteremtésével javulás áll
be a nemzetiségek helyzetében is".104 Ez a dokumentum a nemzetiségi követelések
szempontjából a legmesszebbre menő és legrészletesebb tervezetnek tekinthető,

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 77

főként a kollektív jogok és a nemzetiségek politikai képviseletének megvalósítását
illetően.

A Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság tagjainak és aktivistáinak fiatalabb
nemzedéke intenzív kapcsolatot vett fel a csehországi Csehszlovák Demokratikus
Kezdeményezéssel (főként Bohumil Dolezallal). Épp e liberális és masaryki beállí-
tottságú csoport képviselőinek magatartása, mely a Charta 77 tevékenységét már
az adott helyzetben nem tartotta helytállónak, ösztökélte őket egy független politi-
kai szervezet létrehozásának fontolgatására. A magyar és a szlovák ellenzék tagjai
1986-tól kezdve közelebbi kapcsolatokat alakítottak ki a Charta 77-tel is. A tanács-
kozások főként a magyar kisebbség problémájával foglalkozó közös dokumentum ki-
dolgozását célozták. A dokumentum szövegében azonban nem sikerült megállapod-
ni. Nem született megegyezés a csehszlovák alkotmány hivatalos javaslatával szem-
beni alternatív szöveg kérdésében sem, annak ellenére, hogy 1988-1989 folyamán
ebben a kérdésben tárgyalások folytak a magyar és a szlovák ellenzék között. Tóth
Károly részt vett a Néhány mondat című petíciót támogató aláírásgyűjtésben is. Sán-
dor Eleonóra, Tóth Károly és Öllös László nyilatkozatot adtak ki, amelyben tiltakoz-
tak az úgynevezett pozsonyi ötös csoport (Miroslav Kusy, Ján Carnogursky, Hana
Ponická, Vladimír Manák és Anton Selecky)105 bebörtönzése ellen. Miroslav Kusy
szabadon bocsátását követően Tóth Károly selyei lakásában került sor a magyar és
a szlovák ellenzék találkozójára, amelyen részt vett Miroslav Kusy, Ján Bycko (Ján
Carnogursky képviseletében), Milán Simecka, Ján Langos, Nagy László, Ballá Károly
és Tóth Károly felesége, Sándor Eleonóra. A találkozó résztvevői a szlovákiai ellen-
zék közös fellépéséről és a csehszlovákiai politika várható fejleményeiről vitatkoz-
tak. Ebben az időben fogant meg a magyar ellenzék fiatalabb nemzedékének tagjai
körében a magyar politikai szerveződés létrehozásának gondolata. A szervezet
1989. november 18-án, a Csemadokon belüli klubmozgalom magalapítója, Tóth La-
jos 50. születésnapjának megünneplése során alakult meg. Az összejövetelen részt
vett valamennyi, a kommunista rendszerrel szemben nyíltan vagy leplezetten szem-
benálló magyar aktivista. Ez az akció felkeltette az Állambiztonsági Hatóság figyel-
mét is. Este az ünnepségről eltávozott egy körülbelül 20 tagú csoport, melynek tag-
jai aztán Tóth Károly lakásán találkoztak. Közöttük volt például Grendel Lajos, Öllös
László, Ballá Károly, Hizsnyai Zoltán, Sándor Eleonóra, Nagy László, Gyurovszky
László. Hosszas vita után elfogadták a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) el-
nevezést. A szerveződés liberális irányzatúként határozta meg magát, bár az alapí-
tók egy része (pl. Öllös László) a szociáldemokrata beállítottságot is fontolgatta.106

A 20. század hetvenes-nyolcvanas éveiben urlakodó nézetek a szlovákiai magyar
kisebbség elnyomásáról107 válthatnak ki nézetkülönbségeket és negatív reakciókat
(főként az etnikai felszámolásra utaló elképzelésekkel kapcsolatban), de a a sza-
bad véleménycserét nélkülöző helyzetben, a hivatalos hatalmi struktúrák részéről a
bárminemű fontos kérdést - a nemzetiségi problémát is beleértve - érintő párbe-
széd folytatása iránt tanúsított hozzáállása miatt nem volt mód a szlovákiai magyar
közösség reális szükségleteinek felmérésére, ami kifejezésre jutott e kisebbség egy
részének elégedetlenségében is.

Egyet lehet érteni azzal a nézettel, hogy a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizott-
ság, főként 1987-1988-ból származó nyilatkozataiban radikális elemek is jelen vol-
tak. Ezek nem is annyira a felvetett követelések tartalmi vonatkozásait érintették,

78 Juraj Marusiak

sokkal inkább a magyar kisebbség és a többségi lakosság közötti kapcsolatokat, il-
letve a szlovákiai magyar kisebbség helyzetét. A magyar kisebbség egyes képvise-
lőitől származó dokumentumokban és elemzésekben olykor a szlovák nyelvhaszná-
lattal kapcsolatos túlérzékeny reagálás tapasztalhaztó, olyan esetekben is, amikor
az pozitív szerepet játszott a szlovák-magyar kapcsolatokban, például a járási újsá-
gok kétnyelvű kiadásása során. Ez a hangnem a kisebbség asszimilációtól tartó ag-
gályaiból is táplálkozott. Egyes dokumentumok túlságosan kiélezett megfogalmazá-
sai viszont hozzájárultak a szlovák nemzeti közegből jövő negatív reakciókhoz. Az
ilyesfajta radikális mozzanatok olyan társadalom velejárói, mely huzamosan nélkü-
lözi vagy nélkülözte a szabad véleménycsere lehetőségét, de főként az érintett fe-
lek hajlandóságát a halmozódó problémákról folytatott viták és a megoldáskeresé-
sek iránt. A bizottság egyes dokumentumaiban nemzeti síkra vitt olyan problémákat
is, amelyek nem eredendően a szlovákiai magyarság kisebbségi helyzetéből, avagy
a csehszlovák hatóságoknak a magyar kisebbséggel szembeni jogkorlátozási szán-
dékaiból fakadtak, hanem azok indítékai a kommunista rezsim totalitárius jellegé-
ben, a demokratikus szabadságjogok hiányában, avagy a kommunista víziókat való-
sággal azonosító tendenciákban rejlettek. A szólás- és gyülekezési szabadság, Ml. a
társulási jog hiányát a csehszlovákiai polgárok nemzeti különbségre való tekintet
nélkül megsínylették. Ez az állapot nem fügött össze a kollektív jogok elismerésé-
vel, hanem az egyéni jogoknak a rendszer általi be nem tartásából adódott. Ezért
nézetkülönbségeket válthattak ki a kisebbségi kollektív jogokkal kapcsolatos vi-
szonylag ködös megfogalmazások, többek között azért is, mert a nemzetközi nor-
mák az emberi és kisebbségi jogok területén az egyéni jogokból indulnak ki. így pél-
dául a csehszlovákiai polgárok Magyarországra utazásának korlátozása az ország
valamennyi polgárát érintette, nemzetiségi különbségre való tekintet nélkül, s min-
den valószínűség szerint a korlátozó intézkedések mögött elsősorban gazdasági
okok húzódtak meg. A magyar kisebbség képviselői által felvetett követelményeket
illetően kérdéses, mennyiben járulna hozzá a szlovák-magyar kapcsolatok javításá-
hoz az etnikai alapú közigazgatási egységek létrehozása, avagy az önigazgatás
olyan formájának megvalósítása, ahogy azt a Harminchármak levele javasolta. Le-
hetséges, hogy ezek a lépések éppen elenkezőleg hozzájárulnának a magyar és a
szlovák közösség kölcsönös elszigetelődéséhez és a kölcsönös kommunikáció
megromlásához. Másfelől viszont a magyar kisebbséghez tartozó rendszerellenes
aktivisták egyetlen ismert dokumentumában sem, a „nemzetiségi sérelmek" he-
lyenként eltúlzott felsorakoztatása ellenére sem lelhető fel Csehszlovákia illetve
Szlovákia integritásának megkérdőjelezése.108

Tény viszont, hogy a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság dokumentumai-
ban foglalt követelések jórésze a 60-as és a 70-es évek meg nem valósított törek-
vései közé tartozott, amelyek teljesítésével akkoriban egyetértett a szlovák, illetve
a csehszlovák kommunista hatalmi csúcsvezetés is. Megállapítható tehát, hogy a
követelések többsége jogos volt. Részben a 144. számú 1968-as kisebbségi alkot-
mánytörvény gyakorlati megvalósítását lehetővé tevő jogi normák hiányából fakad-
tak, részben a szlovák politikai elitnek nemcsak a magyar, hanem az ukrán és a töb-
bi Szlovákiában élő kisebbség követelései iránti megértőkészséget ténylegesen nél-
külöző magatartásából adódtak. Ez főként a kétnyelvűség elvének érvényesítésére,
a kisebbségi nyelveknek a hivatalos érintkezésben, Ml. a kisebbséglakta területeken

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 79

történő használatára vonatkozik, beleértve a vezeték- és keresztnevek, valamint a
helység- és földrajzi nevek feltüntetését is. Destabilizáló tényezőnek számított a ki-
sebbségek tagjainak alacsonyabb műveltségi szintje a többségi lakossághoz ké-
pest. A bizottság okkal mutatott rá a magyar nemzetiséggel szemben a 80-as évek
második felében növekvő averzió megnyilatkozásaira. Ennek meglétét nemcsak e
tanulmány szerzőjének abból az időszakból származó tapasztalatai igazolják, ha-
nem a későbbi 90-es évekbeli szlovákiai fejlemények is. Másfelől jelentős problé-
mákat okozott a nem kielégítő szlovák nyelvtudás a magyar kisebbségi közegben, s
ebben a tekintetben kiváltképp kedvezőtlen volt a helyzet a magyar tanítási nyelvű
alap- és középiskolai tanulók körében. Másrészt viszont éppúgy elmondható, hogy
szlovák részről minimális volt a magyar, de ugyanakkor a roma, az ukrán és a né-
met közösség szociálpszihológiai sajátoságainak megértése iránti készség, ami pél-
dául kifejezésre jutott a kisebbségkutatás elhanyagolásában is. A Magyarországgal
való baráti kapcsolatok hivatalos deklarálása ellenére Szlovákiában nem teremtet-
ték meg a magyar kultúra megismerésének feltételeit. Lengyelországhoz, Bulgáriá-
hoz és az egykori NDK-hoz képest Pozsonyban nem létezett magyar kulturális köz-
pont, sem főiskolai szintű hungarológiai tanulmányi lehetőség a szlovák nemzetisé-
gű érdeklődők számára, akiknek a magyar nyelv idegen nyelvnek számított. A Dél-
Szlovákia egyes régióiban kisebbségbe került szlovák nemzetiségű lakosok sajátos
szükségletei iránti közömbösség szintúgy hozzájárult a kölcsönös averzió jelentke-
zéséhez, valamint a magyar kisebbség és a szlovák többség közötti kommunikáció
meggyengüléséhez. A Matica slovenská egyesületi életének megszüntetése úgy-
szintén közrejátszott abban, hogy a magyar kisebbséggel szemben a vegyes lakos-
ságú területeken élő szlovák nemzetiségű lakosság diszkriminálva érezte magát. A
Matica slovenská egyesületi élete a 80-as években kezdett felélénkülni, azonban te-
vékenységében mihamar felülkerekedtek a konfrontációs irányzatok. A szlovák-ma-
gyar kapcsolatokban meglevő feszültséghez hozzájárultak a közigazgatás egyes
szintjein meglevő klientizmus és familiarizmus szülte viszonyok és jelenségek is,
amelyek kiváltképp táptalajra találtak a nagyobbára mezőgazdasági közegben, ami-
lyen az etnikailag vegyes dél-szlováliai régió is vot. Ebben a közegben nemritkán
előnytelen helyzetbe jutottak azok, akik távol kerültek a hatalmi privilégiumoktól.
Ezért valószínűnek tekinthető, hogy a dél-szlovákiai vegyes lakosságú területek szlo-
vák népessége helyzetének elemzése azokban a városokban és községekben, ahol
többségben van a magyar etnikum, plasztikusabbá tenné a szlovák és magyar látó-
szögből kialakuló képet. Ilyesfajta elemzés elkészítését jelenleg bonyolítja nemcsak
a legfontosabb levéltári anyagok hozzáférhetelensége, de olyan szervezetek hiánya
is, amelyek a vegyes lakosságú területek szlovák lakosságát tömörítették volna a
normalizáció időszakában. Ilyen elemzés elkészítéséhez tehát nem lesz elegendő a
történeti kutatás klasszikus módszereinek alkalmazása, a levéltári források felhasz-
nálása, szükség lenne hozzá az etnológiai és a szociológiai módszerekre, illetve az
úgynevezett mindennapok történetének vizsgálatára is.

A szlovákiai magyar kisebbség független kezdeményezései a 70-es és a 80-as
évek folyamán jelentős fejlődésen mentek keresztül. Míg kezdetekben a rendszer-
rel szembeni ellenzéknek ebben a közegében a szűk nemzetiségi probléma volt túl-
súlyban, a 80-as évek vége felé soraiban differenciálódási folyamat ment végbe. A
vezető személyek fokozatosan túllépték a kisebbségi kereteket, kezdtek véleményt

80 Juraj Marusiak

nyilvánítani egyéb, főként egyetemes demokratikus kérdésekben is. A szlovákiai
magyar ellenzék kezdett kitörni a szlovákiai elszigeteltségéből és kapcsolatot te-
remteni a többi szlovákiai ellenzéki beállítottságú körökkel. A független kezdemé-
nyezéseken belüli elszigeteltség a 70-es évek végén és a 80-as évek elején azon-
ban nem írtható kizárólagosan a szlovák-magyar kapcsolatok bonyolult örökségé-
nek számlájára, közrejátszott benne a normalizációs rendszer eluralkodását követő
szlovákiai társadalmi atomizálódás is. Ez visszatükröződött a szlovákiai politikai el-
lenzék egyes áramlatai közötti, illetve a túlpolitizált irányultságú független kezdemé-
nyezések közötti gyenge kommunikációban is. Ezért az elszigeteltség normalizációs
rendszerrel szembeni politikai ellenzék szerves részének tekinthető.

A Csehszlovák Szocialista Köztársaság kisebbségeivel szembeni viszonylagos
tolerancia, főként más kommunista pártokkal összehasonlítva nem a CSKP és az
SZLKP internacionalista politikájának tudható be, hanem minden valószínűség sze-
rint azokból az aggályokból fakadt, hogy a rezsim esetleges nyílt konfliktusa a ma-
gyar kisebbséggel veszélybe sodorhatná az ország belpolitikai stabilitását és nem-
zetközi helyzetét. Bizonyos mértékben a magyar kisebbség hivatalos és nem hivata-
los képviseletének aktivitása is közrejátszott benne. Ez a kisebbség magasfokú
nemzeti öntudattal rendelkezik. A magyar kisebbség helyzetével kapcsolatos alap-
vető kérdésekben a hivatalos Csemadok és az ellenzéki Jogvédő Bizottság képvise-
lői rendszerint közeli nézeteket vallottak, miközben érthető okokból aligha lehet szó
közöttük kialakult együttműködésről. Ugyanakkor inkább tettenérthető a Csemadok
munkatársai és a Kormányhivatal Nemzetiségi Titkárságának a magyar ellenzékkel
fenntartott informális kapcsolata. Ennek köszönhetően az ellenzék kiváló informá-
ciókkal rendelkezett a csúcsvezetés nemzetiségi poltikával kacsolatos szándékai-
ról.

Ebből azonban nem következik, hogy a magyar kisebbség a konszolidáció során
ne alkotott volna belsőleg differenciált közösséget. A normalizációs rendszer képvi-
selői, a magyar kisebbség soraiból származó funkcionáriusokat beleértve képzetlen
személyeket igyekeztek fontosabb pozíciókba juttatni, akik „tekintélyszerzés" érde-
kében és önvédelemből saját maguk kezdeményezték a magyar kisebbség tagjainak
nonkonform megnyilvánulásai elleni adminisztratív intézkedések foganatosítását.
Gyakran zavart keltettek az SZLKP KB apparátusának képviselői körében is. Ugyan-
akkor a magyar értelmiség fiatalabb és műveltebb, a kommunista hatalmi gépezet
egyes posztjaira bekerült képviselői, főként a Csemadokban és az Új Szóban gon-
dolkodásukkal és magatartásukkal az ellenzéki kezdeményezésekkel és az ellenzék
üldözött tagjaival szolidarizáló légkört alakítottak ki. Válaszra vár a kérdés, hogy a
csehszlovák állam részéről a magyar kisebbségi kultúrának juttatott viszonylag ma-
gas támogatás és a viszonylag széles iskolahálózat, illetve annak megóvása meny-
nyiben volt köszönhető az akkori Magyar Népköztársaság politikai elitje aktivitásá-
nak is. A nemzetiségi kisebbségekkel szembeni toleráns politika alkalmazása a
kommunista rezsim számára a normalizáció időszakában elsősorban praktikus
szükségszerűségként értelmezte. Ugyanakkor kereste a lehetőséget, hogy miként
intézze a nemzetiségi érdekvédelem adott színvonalának visszafogását.

A kisebbségi jogvédelem említett magas szintjét több szomszédos országgal, így
Magyarországgal, Lengyelországgal vagy a Szovjetunióval összehasonlítva sikerült a
normalizációs rendszer ellenére is - mely a kisebbségi jogok leépítésével kapcsola-

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 81

tos elképzeléseit sohasem merte megvalósítan - megőrizni. A kommunista rezsim
a kisebbséget elsősorban a cseh, illetve a szlovák szellemi közegbe igyekezett be-
tagozni, és így a kisebbségi problematikát a nyelvi és kulturális térre leszorítani.
Ezért szerette volna a magyar tanítási nyelvű nemzetiségi iskolákban az oktatás
nyelvét korlátozni, ami végső soron a kisebbségi nyelvnek a közéletben való hasz-
nálatát is leszűkítené.

A kommunista rezsim nem volt képes a nemzetiségeket, a magyar kisebbséget
is beleértve, sajátos, politikai és kulturális, a kisebbségi önrealizálást lehetővé te-
vő érdekérvényesítésre alkalmas közösségként elfogadni. Ugyanakkor nem volt ké-
pes a nemzetiségi problematikát a demokratikus jogelvek szempotjából sem kezel-
ni. Ezért honosodott meg, még az 1989 utáni időszakban is a szlovák közvélemény-
ben - a politikai elitet is beleértve -, a kisebbségeknek nyújtott állítólagos „többlet-
jogok" kifogásolása. Jellemző volt ebből a szempontból a kulturális, politikai, gaz-
dasági, szociális és nemritkán személyi kapcsolatok erejének a lebecsülése, sőt
teljes eljelentéktelenítése azokkal az országokkal, ahol saját etnikumuknak megha-
tározó pozíciója van. A kommunista rezsim fennálásának egyes korszakaiban ezek-
hez a továbbélő törekvésekhez társult az egyes szomszéd országokból származó
„ellenséges nézetek" behatolása miatti aggályok, amelyek negatív hatást gyakorol-
tak a kétoldalú kapcsolatokra, s kiváltképp kihatottak a nemzetiségek helyzetére.

A kommunista rendszer a nemzetiségeket nem sajátos politikai és társadalmi
entitásnak tekintette, amelynek sajátos követelései vannak nemcsak a nemzetisé-
gi iskolügy, hanem a belpolitika, az önigazgatás, a kultúra és a tudományos kutatás
területén is. A kisebbségi problematikának a kommunista doktrína kereteibe szorí-
tani akaró igyekezet, valamint a kisebbségi problematika történelmileg örökölt le-
szűkítése kizárólag a kultúra területére nem tette lehetővé a magyar kisebbség szá-
mára, hogy adekvát szerepet töltsön be Szlovákia, illetve Csehszlovákia politikai
életében.

Jegyzetek

65.   Sdélenf VONS c. 375, Zaknutf Miklósé Duraya (A VONS 375. sz. közleménye, Duray Mik-
lós letartóztatása). Infoch, 1984, 7. évf., 5. sz.

66.   Infoch, 1984, 7. évf., július-augusztus.

67.   Mad'arsky vybor na obranu Miklósa Duraya sa rozpustil (A Duray Miklós védelmére ala-
kult bizottság feloszlott). Infoch, 1985, 8. évf., 10. sz.

68.   Sdélenf VONS c. 445, Miklós Duray propustén na svobodu (A VONS 445. sz. közlemé-
nye, Duray Miklóst szabadlábra helyezték). Infoch, 1985, 8. évf., 7. sz.

69.   Hübl, Milán 1990. Cesi, Slováci ajejich sousedé. Praha, Nase vojsko, 128. p.

70.   Uo. 129. p.

71.   Beszélgetés Öllös Lászlóval és Tóth Károllyal, 1995. 5. 19.

72.   Dopis vyboru na ochranu práv mad'arské mensiny v Ceskoslovensku Charté 77 u
prílezitosti 10. vyrocfjejího vzniku. Bratislava, 7.1.1987. (A Csehszlovákiai Magyar Jog-
védő Bizottság levele a Charta 77-hez, megalakulása 10. évfordulója alkalmából)
Infoch, 1987, 10. évf., 3. sz.

73.   Protimad'arské incidenty v Bratislavé. Praha, 27. 3. 1987. (Pozsonyi magyarellenes inci-
densek) Infoch, 1987, 10. évf., 5. sz.

82 Juraj Marusiak

74.   Korespondence mezi Chartou 77 a Vyborem na ochranu práv mad'arské mensiny v
Ceskoslovensku (A Charta 77 és a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bozottság levelezé-
se). Infoch, 1987, 10. évf., 10. sz.,

75.   Problémy mad'arské mensiny na Slovensku (A szlovákiai magyar kisebbség problémái).
Infoch, 1987, 10. évf., 10. p. Vö.: List J. Camogurského M. Durayovi, 10. 6. 1987. (Ján
Carnogursky levele Duray Miklóshoz) Infoch, 1987, 10. évf., 6. sz.

76.   Zásahy STB proti vysokoskolákum mad'arské národnosti v Nitre (Az Állambiztonsági Ha-
tóság fellépése a nyitrai magyar nemzetiségű főiskolások ellen). Infoch, 1987, 10. évf.,
4. sz.

77.   Korespondence mezi Chartou 77 a Vyborem na ochranu práv mad'arské mensiny
v Ceskoslovensku (A Charta 77 és a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság levelezé-
se). Infoch, 1987, 10. évf., 6. sz.

78.   Dopis vyboru na obranu práv mad'arské mensiny v Ceskoslovensku. Praha, 30. 3.1987.
(Levél a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottsághoz) Infoch, 1987, 10. évf., 5. sz.

79.   Dopis nezávislému mad'arskému casopisu Beszélő. Praha, 30. 3. 1987. (Levél a Beszé-
lőcímű függgetlen magyar folyóirathoz) Infoch, 1987, 10. évf., 5. sz.

80.   Lásd a 74. sz. jegyzetet.

81.   Lásd a 75. sz. jegyzetet.

82.   Lásda 77 sz jegyzetet.

83.   Zasadnutie Rady vlády pre národnosti, 3. 2.1987. Pozostalost Józsefa Gyönyöra. (A kor-
mány Nemzetiségi Tanácsának ülése, 1987. 2. 3. Gyönyör József hagyatéka.)

84.   Stanovy Csemadoku nejsou schváleny (A Csemadok alapszabályzatát nem hagyták jó-
vá). Infoch, 1987, 10. évf., 9. sz.

85.   Zprávy Vyboru na ochranu práv mad'arské mensiny v Ceskoslovensku (A Csehszlovákiai
Magyar Jogvédő Bizottság hírei). Infoch, 1987, 10. évf., 12. sz.

86.   Lásd a 75. és a 85. sz. jegyzetet.

87.   Pravda, 1987. 5. 20.

88.   Pravda, 1987. 5. 27.

89.   List Vyboru pre ochranu práv mad'arskej mensiny v Ceskoslovensku predsedovi ÚV
CSZTV a SUV CSZTV. Bratislava, 30. 6. 1987. (A Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizott-
ság levele a Csehszlovákiai Testnevelési Szövetség a Szlovákiai Testnevelési Szövetség
Központi Bizottságához) Fórum Intézet-Bibliotica Hungarica, Somorja.

90.   Podpora Charty 77 návrhu na zabezpecenf práv národnostnfch mensin, predkladaného
Vyborem na ochranu práv mad'arské mensiny v Ceskoslovensku. (A Charta 77 támogat-
ja a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság által előterjesztett, a kisebbségi jogok biz-
tosítására irányuló javaslatát) Infoch, 1988, 11. évf., 2. sz.

91.   Ján Carnogursky k textu o zabepecenf práv národnostnfch mensin. (Ján Carnogursky a
nemzetiségi kisebbségek jogainak biztosításáról) Infoch, 1988, 11. évf., 2. sz.

92.   Dopis Martina Kvetka k Charté 77. (Martin Kvetko levele a Charta 77-hez) Infoch, 1988,
11. évf., 5. sz.

93.   Dopis Petra Uhla Martinu Kvetkovi. (Petr Uhl levele Martin Kvetkohoz) Infoch, 1988, 11.
évf., 5. sz.

94.   Lásd pl. Zatkuliak, Jozef a kol. (eds.) 1999. November 1989 a Slovensko. Chronológia
a dokumenty (1985-1990). Bratislava, Nadácia Milana Simecku - Historicky ústav SAV.
Ziak, Milos 1999. Spomínanie. OS , 1999. augustus, 8. sz., 43-48. p.

95.   Vybor na ochranu práv mad'arskej mensiny k bratislavskym udalostiam. (A Csehszlová-
kiai Magyar Jogvédő Bizottság a pozsonyi eseményekről) Infoch, 1988, 11. évf., 8. sz.

96.   Vybor na ochranu práv mad'arskej mensiny v Ceskoslovensku informuje. (A Csehszlová-
kiai Magyar Jogvédő Bizottság tájékoztat) Infoch, 1987, 10. évf., 14. sz.

97.   Infoch, 1988, 11. évf., 12. sz.

98.   Infoch, 1988, 11. évf., 15. sz.

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 83

99.   List Vyboru na ochranu mad'arskej mensiny v Ceskoslovensku FZ CSSR a Federálnej
vláde CSSR o zrusení Rady pre národnosti pri vláde SSR. Bratislava, 20. 6. 1988. (A
Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság levele a Csehszlovák Szocialista Köztársaság
Szövetségi Gyűléséhez és Kormányához a Szlovák Szocialista Köztársaság Kormánya
Nemzetiségi Tanácsának megszüntetéséről) Fórum Intézet-Bibiiorheca Hungarica,
Somorja.

100.  Harminchármak levele. Fórum Intézet-Bibliotheca Hungarica, Somorja.

101.  A szerző beszélgetése Duray Miklóssal, 1999. 2. 16.

102.  A szerző beszélgetése Öllös Lászlóval és Tóth Károllyal, 1999. 5. 12.

103.  Memorandum Mad'arov v Ceskoslovensku 1988. Dokument c. 34. In Zatkuliak, Jozef a
kol. id. mű, 254-256. p.

104.  Harminchármak levele. Fórum Intézet-Bibliotheca Hungarica, Somorja.

105. Proces s tzv. bratislavskou pátkou. Dokumenty a záznamy vysielania rozhlasovej stanice
Radio Slobodná Európa. Osobny archív Vladimfra Manáka ml. (Az ún. pozsonyi ötös cso-
port elleni per. Dokumentumok és hangfelvételek a Szabad Európa Rádió adásairól. Ifj.
Vladimír Manák archívuma.)

106.  A szerző beszélgetése Öllös Lászlóval és Tóth Károllyal, 1999. 5. 12.

107.  Duray Miklós 1993. Kettős elnyomásban. Dokumentumok a csehszlovákiai magyarság
helyzetéről és jogvédelméről 1978-1989. Második, bővített kiadás. Pozsony,
Madách-Posonium.

108.  Gyönyör, József: Stav riesenia národnostnej otázky v SSR (aktuálne problémy). Vnútorny
materiái, nedatovany. Pozostalost Gyönyöra Józsefa. (A nemzetiségi kéredés helyzete a
Szlovák Szocialista Köztársaságban. Belső anyag, dátum nélkül. Gyönyör József hagya-
téka.)

Fordította: Kiss József

Juraj Marusiak

The Hungárián Minority in Connection with the Slovak Policy of Normalisation

Period

The Czechoslovak Hungárián Right Protection Committee made efforts to step
out of illegality and establish contact with the rest part of the Hungárián intel-
ligentsia. The first activity of such character was the preparation of The Memo-
randum of Hungarians Living in Czechoslovakia in 1988 forthe occasion of the
70th anniversary of the Czechoslovak Republic. Those who signed it believed
in the democratic traditions of the first Czechoslovak Republic. In the docu-
ment it was the first time that instead of the reform of political system its
change, that is the formation of a system on democratic basis on the territo-
ry of Slovakia was mentioned. They said the gap of executing acts relating con-
stitutional act on collective rights and on nationalities is because of the insuf-
ficiency of the Czechoslovak nationality policy. The memorandum alsó judged
the cancelling of the minority ministry in 1971, cancelling of the Nationality
Committee of the Slovak National Council, and the government's efforts ori-
ented on cancelling Nationality Committee and Nationality Secretary of the
Governmental Office. Besides the nationality demands the document com-
prised concrete universal democratic demands, for example accepting the Act
on Referendum, approving of the Act on Democratic Assembly, and applying
the principle of „administrative autonomy" on the whole territory of the repub-
lic, that would enable decision making of villages and administrative units in

84 Juraj Marusiak

their own issues. The memorandum that was totally signed by 266 people,
invited the development of European integrating process, declaring that
Czechoslovakia has tojóin this process.

The younger generation of members and activists of the Czechoslovak
Hungárián Right Protection Committee established intensive connection with
the Czechoslovak Democratic Initiation in Czechoslovakia (mainly with Bohumil
Dolezal). It was the attitűdé of the representatives of this liberal, Masaryk ori-
ented group that did not consider the activity of Charta 77 in the given situa-
tion suitable, inspired them to consider the setting up of an independent polit-
ical organisation.

The organisation was set up on 18th November 1989 at the fiat of Károly Tóth.
Lajos Grendel, László Öllös, Károly Ballá, Zoltán Hizsnyai, Eleonóra Sándor,
László Nagy, László Gyurovszky were among the establishers. After a long dis-
cussion they accepted the name Independent Hungárián Initiation (Független
Magyar Kezdeményezés - FMK). The agreement was defined as liberally ori-
ented, although part of establishers (e.g. László Öllös) considered eventsocial
democratic orientation.

00021-20.jpg

REFLEXIÓ

Mészáros András

A Magyarok Szlovákiában (1989-2004)

című kötetről*

Amikor azon gondolkodtam, milyen frappáns bevezető mondattal lehetne indítani
ennek a könyvnek a bemutatását, akkor legelőször egy reformkori szállóige jutott az
eszembe. Az a mondat, amelyet Szontagh Gusztáv fogalmazott meg Jósika Miklós
Abaf/jának megjelenése kapcsán: „Le a kalapokkal, uraim!". Itt csak az a gondom,
hogy ma már a hölgyeket is meg kell szólítani, és vajon ők hogyan fejezhetnék ki
tiszteletüket és hódolatukat a megjelent „összefoglaló jelentéssel" szemben? Aztán
elvetettem ezt az irodalomtörténeti parafrázist, mert maga a szállóige kötelezne ar-
ra, hogy alapos elemzésnek és kritikának vessem alá a kötetet. Ennek a feladatnak
azonban nem tudok megfelelni, főként a vonatkozó szakmai ismereteim gyér volta
miatt, de azért is, mert hazai berkeinkben első ilyen vállalkozás révén, ezt a publi-
kációt elsősorban köszönettel kell fogadnunk. És ezt nem diplomáciai tapintat mon-
datja velem, hiszen aki már legalább átlapozta a csaknem ötszáz oldalnyi elemzést,
láthatta és felfoghatta, mennyi munka és az információknak mekkora mennyisége
van benne felhalmozva. Most nem beszélve arról, hogy jól bevett szokásainktól el-
térően itt csak elvétve fedezhető fel a tények felsorolása mögött valamiféle prekon-
cepció. Magyarán: az értékelés az ismeretek után következik, és nem fordítva.

Vagyis, amit első helyen emelnék ki, az a tények és adatok tisztelete. Ez persze
tudományos szempontból közhely, és hazai gyér társadalomtudományunk művelői
ezen a közhelyen már túljutottak. Ami miatt mégis említem, az inkább egy szociál-
pszichológiai összefüggésen alapul. Tudjuk, hogy történelmi emlékezetünk szelek-
tív. Történelmi tudatunk a köznapok szintjén nem valamiféle eszményi elvárások
mentén alakul ki, hanem a jelenlét megmentése kényszeríti ki. Jelenlétünk hordozó-
ja pedig az idő vonzatában a jelen, még szűkebben véve: a most. Ez az idődimenzió
ugyan alaposan kinyúlhat, és beletartozik a közelmúlt is, ennek ellenére azonban fő
tendenciája az, hogy a múltat kizárja magából. Még pontosabban: a múltat úgy őrzi
meg, hogy a jelen szempontjaihoz idomítja. A történészek ezt többé-kevésbé tudják
és tekintetbe is veszik, de az egyszerű halandó megfeledkezik róla. És megfeledke-
zik a múltról, úgy, ahogyan valóban megtörtént. Ha egyáltalán tudjuk, mi a valódi tör-
ténés abból, amit megéltünk, és hogy hihetünk-e saját személyes tapasztalatunk-

* Elhangzott 2005. március 17-én a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában rendezett
könyvbemutatón.

158 Mészáros András

nak és emlékezetünknek? Sokan ismerjük az anekdotát arról a korabeli angol tör-
ténészről, aki a Towerbe zárva is írta nagy történettudományi művét. Egy napon a
börtön ablaka alatt verekedés tört ki, amit a rabok is végignéztek. Másnap viszont
mindannyian másként emlékeztek vissza a történtekre. Ennek a tapasztalatnak a
hatására a történész összetépte az addig megírt lapokat, mert hiszen hogyan lehet-
ne valamit elmondani a régmúltról, ha a tegnapról sincs biztos véleményünk? És
most gondoljunk a politikusokra, akiket szakmájuk kényszerít arra, hogy az „itt és
most" szemszögéből tekintsék az eseményeket, és hogy a megoldandó - azaz a jö-
vőbe irányuló - problémák mentén a „lehetségest" célozzák meg. Hát persze hogy
őket nem a múlttisztelet és a múltra való emlékezés fogja vezetni. Anatole Francé
szerint Pontius Pilátus sem emlékezett öregkorában arra, hogy valaha egy Jézus ne-
vű zsidó lázadó miatt mosta kezeit. De ez nem hiba és nem is bűn. A hiba akkor áll
be, ha a politikusoknál a „lehetségest" elhomályosítja a múltnak valamilyen - lehet,
hogy már régen idejétmúlt - eszménye. Múlt és idejétmúlt ugyanis nem azonosak.
Filozófiai fogalmakat használva: az egyik a Sein (a létezés), a másik pedig a Sollen
(a kellő) területe. Jelen kötet egyik nagy erényének tartom, hogy állandóan szembe-
sít bennünket a tényszerű múlttal, és ezzel elválasztva egybeköti azt, ami volt, az-
zal, ami van.

És már bele is ütköztünk a jelenbe. Valamikor a kilencvenes évek elején egy írá-
somban a kisebbségi létet „mintha-lét"-ként írtam le abból az elvből kiindulva, hogy
a teljes létezés feltételezi az idő mindhárom dimenziójának a szerves egységét, és
oda jutva el az elmélkedésben, hogy a jelen - mint meglét és mint tudatos létezés

-  hiányzik ebből a létből. Nos, úgy látom, hogy lassan alapos revízióra szorul ez a
nézetem. Akkori megfogalmazásom, miszerint a szlovákiai magyarság a nosztalgi-
kus elvágyódás és az eschatologikus megváltásigény között hányódik, és hogy hi-
ányzik az a józanság, amely e kettő szélsőségeit kiegyenlítené, ennek a kötetnek az
olvasásánál nagyrészt tartalmatlanná vált. Hál' istennek - mondhatnánk. Csakhogy

- mint azt a bölcs rabbi mondta volt halálos ágyán - „minden másként van". Mert
a szlovákiai magyarság önfelismeresenek és önszerveződéseinek szintjén valóban
megtörtént az előrelépés. Habár ott sem egyértelműen. Utalok itt például a kötet-
nek arra a részére, amely a magyar intézmények rendszeréről, konkrétabban azok
orientációiról szól. A társadalom finomszerkezete iránt érdeklődők nem kis élvezet-
tel szerezhetnek tudomást azokról a mechanizmusokról, amelyek egyrészt bizonyos
megrögzült múltkép alapján, másrészt a jelen kemény gazdasági érdekeinek szolgá-
latában, esetleg pontosan felismert globalizációs összefüggések, vagy pedig bizo-
nyos, nem is biztos, hogy pontosan értelmezett politikai víziók hatására hozzák lét-
re a maguk intézményeit. Ami persze természetes fejlemény. A kérdés csupán az,
hogy ezek az eltérő érdekek és irányulások azonos startpozícióval és viszonylago-
san összevethető hazai politikai támogatottsággal rendelkeznek-e? Mert ezt a kér-
dést a mi helyzetünkben nem lehet megkerülni. Ha elolvassuk a szlovákiai magyar
pártok, valamint az MKP történetéről, programjairól szóló fejezeteket, akkor világos-
sá válik, mire utalok itt. Mindenki tudja, hogy a kezdődő és formálódó mozgalmak,
pártok a kilencvenes évek elején még eléggé megfogható és értelmezhető ideológi-
ák nyomvonalán jöttek létre. Az is érthető, hogy az adott politikai helyzet hogyan
kényszerítette rá ezeket a pártokat az egyesülésre. Csakhogy a politikai monopo-
lizáció ugyanolyan - ha nem nagyobb - veszélyekkel jár, mint a gazdasági verseny-

A Magyarok Szlovákiában (1989-2004) című kötetről 159

helyzet kiiktatása. Az eltérő érdekek és elképzelések vagy nem artikulálódhatnak,
vagy pedig alkalmazkodnak a politikai erőtérhez, esetleg mindezeken kívül próbál-
ják megvalósítani magukat. Az, ami az MKP esetében kifelé hatva erőnek és előny-
nek tekinthető, az befelé, a szlovákiai magyarság irányában gyengeségként és pers-
pektíváiban hátrányként mutatkozik meg. Visszatérve most az eredendő gondolat-
hoz - ahhoz, hogy „mintha-létünk" kezdi levetkezni „mintha"-jellegét - megjegyzen-
dő, hogy a szlovákiai magyarság intézményesülése egyértelműen ebbe az irányba
mutat, de ugyanakkor azt is világossá teszi, hogy ha nem fog megtörténni a jelen
politikai kisajátításának a kritikai elemzése, akkor ismét „kizökken az idő" a maga
kerékvágásából, és visszatérnek régi mizériáink. Csupán egy megjegyzés: a bemu-
tatott kötet ebből a szempontból azért fontos, mert a kritikát egyelőre elhagyva -
de nem teljesen mellőzve - tükröt tart elénk. És még ha igaz is az újszövetségi
apostol által vallott, és ugyanakkor a posztmodern médiaguruk által gyakorolt „tü-
kör által homályosan" elve, ne feledjük, hogy nem elég a tükörbe tekinteni, mert a
kép ebben az esetben csak eszköz, nem pedig cél.

Viszont mindenfajta tükör - maradva ennél a metaforánál - csak akkor jó esz-
köz, ha a „tükröm, tükröm, mond meg nékem" kérdésre a kérdező vágyait figyelem-
be nem véve válaszol. Ezt csupán azért jegyzem meg, mert elfogadva bár a kötet
előszavában megfogalmazott tételt, hogy az MKP-nak szüksége van egy szakmai
háttérmunkát elvégző intézményre, nem vagyok meggyőződve arról, hogy ennek a
kötetnek az öt év múlva betervezett folytatása egy ilyen intézményben kell, hogy
megszülessen. Az efféle „összefoglaló jelentések" ugyan nem alapkutatás-jellegű-
ek, azaz inkább a subtilitas explicandit, de legfőképpen a subtilitas applicandit he-
lyezik előtérbe, mégis illik megtartaniuk legalább a függetlenség látszatát. Ne le-
gyünk idealisták - rosszabb esetben számítók - és ne gondoljuk, hogy egy politikai
pártnak (bármelyik politikai pártnak) érdekében áll a független és csakis a tudomá-
nyos szempontokat érvényesítő álláspont. Sajnos - és ehhez a kötetben is találha-
tunk utalásokat - az MKP-nak csak akkor volt szüksége a szlovákiai magyar értel-
miségre, amikor ezt politikai érdekei megkövetelték. Lásd például a Szlovákiai Ma-
gyar Értelmiségi Fórum eszközként való életrehívását és felhasználását az 1998-as
választások előtt. A Selye Egyetem létrehozásával kapcsolatos kapkodásra pedig
már nem is utalok. Ugyanakkor - fatalista optimistaként - még azt is el tudom kép-
zelni, hogy - Hraballal szólva - „az elképzelhetetlen valóra válik", és az MKP kibújik
saját bőréből.

Mindezt nem szimpla provokációként hoztam fel, hanem azért, mert mind köz-
napi tapasztalataink, mind pedig a bemutatott kötet elemzései is sok esetben be-
leütköznek abba a ténybe, hogy a szlovákiai magyarság létkeretei sajátságos ket-
tősséget mutatnak. Egyrészt valamiféle sajátságos alrendszerként megismétlik a
szlovákiai társadalom jellemzőit - amelyek között determináló erőként hat a társa-
dalom „átpolitizáltsága" - másrészt leképezik a magyarországi struktúrákat és ide-
ológiákat. Szarka László tanulmánya például nagyon pontosan megfogalmazza az et-
nikai pártok - mint amilyen az MKP is - kötelezettség- és feladatrendszerét, és ha
ezt nemcsak az autonómiakérdéssel kapcsolatban alkalmazzuk, akkor felmerülnek
olyan kérdések, hogy vajon az MKP szerkezete tükrözi-e a választói bázis heterogén
érdekeit; hogy ezen belül mekkora súlyt kapnak az MKP-elit gazdasági érdekei; hogy
ezek az érdekek kapcsolhatók-e a szlovákiai magyarok hagyományos értékorientá-

160 Mészáros András

cióihoz; hogy milyen viszonyban állnak az MKP autonóm döntései a mindenkori ma-
gyarországi hatalmi felálláshoz; hogy szüksége van-e a hazai magyar politikai elitnek
a független értelmiségi elitre vagy sem stb., stb.? És most hadd ne térjek ki olyan
bonyolult kérdésekre, amelyek hátterében ott lapul a gyakorlati, de ugyanakkor fo-
gas elméleti dilemma is: mikor, milyen összefüggésekben és kikkel kapcsolatban
alkalmazható az etnikai viszonyulás? A kötet ezt a kérdést rendkívül elegánsan, és
alighanem az egyedüli lehetséges módon oldotta meg a regionális gazdaság és közi-
gazgatás, valamint egészségügy kapcsán - szlovák szerzőkre bízva azokat. Vagyis
kiderül egy más, alig tudatosított tény: hogy tudniillik nincsenek (vagy nem tudjuk,
hogy vannak) olyan magyar anyanyelvű szakembereink, akik az adott kérdések ava-
tott ismerői lennének. És ez arra a kényelmetlen és tarthatatlan helyzetre figyelmez-
tet, hogy a számításba vehető társadalomtudósaink között nincs olyan, aki túllépne
a hagyományos etnikai jellegű és az etnikumra közvetlenül vonatkoztatható tema-
tizáláson. És itt nem metodológiai kérdésekről van szó, hiszen nyelvészeink, etno-
lógusaink, szociológusaink stb. munkássága minimálisan közép-európai kontextus-
ban helyeződik el. Érvényes ez a rendkívül erős és nálunk eddig minta nélküli fiatal
irodalomtudós generációra és a humán tudományokban tevékenykedő más szemé-
lyekre is, akik elméleti és metodológiai felkészültségük révén feladták a korábbi ge-
nerációk által önként magukra vállalt önkorlátozást és a profetikus értelmiségi lé-
tet. Vagyis azt szeretném elmondani, hogy a problémák nem mindig az etnikai tö-
résvonalak mentén alakulnak ki, ezért van szükség szélesebb kitekintésre és olyan
összefüggések figyelembe vételére, amelyek meghaladják a szlovákiai magyarság
közvetlen életét. Paradox módon: ha a szlovákiai magyarságról akarunk szólni, ak-
kor nem maradhatunk meg a szlovákiai magyarságnál. Ezzel a paradox megfogalma-
zással talán kissé megvilágítottam, hogy miért foglalkoztam ennyit az MKP és a
szlovákiai magyarság, valamint az MKP és a szlovákiai magyar értelmiség viszonyá-
val.

Visszatérve a kötet tartalmára: lehet, hogy az, aki a könyvet a kezébe veszi, nem
az átlagos újságolvasó szokásai szerint a sporttal fogja kezdeni - mert van ilyen fe-
jezet is - hanem az őt érintő területtel foglalkozó tanulmánynak lát neki elsőnek.
Mindegyikről elmondható azonban, hogy az információgazdagság mellett rengeteg
inspirációval is szolgálnak. Én most itt egyre szeretnék kitérni röviden. A demográ-
fiai változások között a szerző, Gyurgyík László megemlít egy érdekes jelenséget: az
arányok viszonylatában kimutatható, hogy a szlovákiai magyarság körében felerősö-
dött a „kisvárosiasodás" folyamata. Ennek a ténynek a folyományain több szem-
pontból is érdemes lenne elgondolkodni. A kisvárosi létforma ugyanis sajátságos ci-
vilizációs és kulturális orientációt is jelent. Azzal a ténnyel összefüggésben, hogy a
felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők aránya a szlovákiai magyarság körében
alacsonyabb, mint a többségi nemzetnél, nem nagyon jelent meg az az érv, hogy ez
nemcsak az oktatási intézmények hozzáférhetőségével, hanem az adott közösség
értékorientációival is összefügg. Egy alapvetően rurális társadalomban más elbírá-
lást kap az értelmiségi létforma, mint a városias civilizációban. Ha pedig a „kisvá-
rosiasodás" nem csak tendencia, hanem maradandó folyamat lesz, akkor várható,
hogy a kispolgári életnek a kultúrát legalább a sznobság szintjén való elfogadása,
„termelése" és élvezete előbb-utóbb kihatással lesz az értékorientációk változására
is. Tudom, hogy ez a következtetésem szociológiai szempontból alighanem egy rö-

A Magyarok Szlovákiában (1989-2004) című kötetről 161

vidre zárt gondolatmenet eredménye, de engem személyesen nagyon érdekelne a
kisvárosi és a falusi magyar lakosok értékorientációinak az összevetése. Minthogy
nagyon izgat egy eretnek kérdés is: vajon milyen viszony lehet - ha ez egyáltalán
statisztikailag kimutatható - a felekezeti megoszlás és az iskolai végzettség között?
Gondolok itt arra, hogy a történelmi Magyarország esetében jelentős kulturális kü-
lönbségek voltak kimutathatók a felekezeti megoszlás és iskolázottság függvényé-
ben. És ebben a tekintetben a volt Felső-Magyarország - hozzávetőlegesen a jelen-
legi Szlovákia - területét valamifajta kulturális pluralizmus (multikulturalizmus?) jel-
lemezte. Van-e ennek folytatása? Esetleg létezik-e valamifajta politikai vagy kul-
turális „hatalommegosztás" a felekezetek között - mint ahogy ez Szlovákia egészét
tekintve, sajnos, tapasztalható? Állami iskoláink vajon meg tudják-e tartani eszmei
függetlenségüket a rendkívül expanzív és összességében retrográd katolikus egy-
házzal szemben? A kérdések folytathatók.

Mindezeket a kérdéseket persze saját magamnak tettem fel. Ami azonban azt
bizonyítja, hogy a most bemutatott kötet biztosan másoknál más és más gondola-
tokat fog provokálni. Lehet-e többet várni egy „jelentéstől", mint hogy informáljon,
és továbbgondolásra késztessen? Aligha, hiszen már ezzel is túllépett saját külde-
tésén. Vagyis röviden: fontos és értékes könyvről van szó. Hogy konkrétumaiban mi-
ért fontos és értékes, ahhoz el kell olvasni az egyes tanulmányokat.

Végezetül: hogy miért nem ismertettem a könyv tartalmát? Casanova szerint a
jó könyv olyan, mint a kacér nő: a borítójával mutatja, hogy belül érdekes tartalom-
mal találkozhatunk. A posztmodern Eco pedig azt állítja, hogy a jó cím az, amelyik
megtévesztő és ezzel figyelemfelhívó. Nos, remélem, hogy bemutatásom is eléggé
„kacér" és megtévesztő volt, és ezáltal arra provokálta önöket, hogy a kötetet meg-
vegyék és elolvassák. Hadd súgjam meg: megéri.

NEMZETI ES ETNIKAI

KISEBBSÉGEK

SZLOVÁKIÁBAN

Dohányos Róbert

Lelkes Gábor

Tóth Károly

Forum Kisebbsegkutato Intézet
Lilium Aurum Könyvkiadó
Somorja-Dunaszerdahely

00021-21.jpg

Petheő Attila

Az 1849. augusztus 3-i komáromi

kitörés története

Attila Petheő                                                                                                                        94(437.6)" 1849"

94(439.2)" 1849"

Revolution and war of independence in 1848-49, the Komárom fortress, Klapka generál, castle-guard,
siege, outbreaks, laying down of arms, amnesty

A szabadságharc állása a komáromi kitörést megelőző időkben

1849 tavaszára megváltozott a helyzet a szabadságharc menetében, hiszen a ma-
gyar alakulatok többsége részt vett már több ütközetben, hozzászokott a hadi kelle-
metlenségekhez. Ez év áprilisában a magyar hadsereg az ország nagy részét meg-
tisztította a császári hadaktól (Hermann 1995, 29).

Májusban Klapka György vezérőrnagy, aki Görgei Artúr tábornokot a miniszteri
székben helyettesítette, feladatának tekintette, hogy az egész honvédsereg számá-
ra egységes haditervet készítsen. A csapatok tevékenységének összehangolása
azért is szükséges volt, mivel ekkor már ismert volt az osztrák-orosz katonai meg-
állapodás ténye. A minisztertanács által május 20-án elfogadott terv értelmében a
honvédsereg minden hadtestének egymással összehangolva kell tevékenykednie.
Klapka a tervben rögzítette azt az elvét, hogy két ellenség ellen csak a csapatok
egyesítése után lehet sikert elérni. Az összpontosításnak Komárom várára kellett
volna épülnie. A várban és a körülötte, állandó és tábori erődítési elemekből kiala-
kított sánctáborban két hadtest (a III. és a VIII.) elhelyezésével számolt. Ezek fel-
adata dunai hadsereg néven a legfontosabb dunai átkelőhelyek biztosítása, a Du-
nántúl ellenőrzése, illetve a bal parti erők támogatása. Az I. és a II. hadtestnek a
Duna bal partján, a Nyitra és a Vág biztosítására kellett felvonulnia. Ez tartotta vol-
na a kapcsolatot Dembinski csapataival, Dembinski pedig az erdélyi hadsereg bal-
szárnyával. Az erdélyi hadsereg eközben őrzi a szorosokat, beveszi Gyulafehérvárt
és Dévát, Bem felszabadítja Péterváradot és a Duna partján a Komáromnál várako-
zó fősereghez siet. Perczel közben csapataival biztosítja a Bánságot és Bácskát, el-
foglalja Aradot és Temesvárt (Hermann 1996, 331). A haditerv nem valósult meg,
mert a fősereget tétlenségre kényszerítette, és tulajdonképpen nem Komáromot,
hanem a fővárost, illetve Miskolcot jelölte ki visszavonulás esetén az összpontosí-
tás helyszínéül. Az orosz beavatkozásra csak halvány utalás található benne. A ha-

46 Petheő Attila

diterwel a tényleges hadügyminiszter és fővezér, Görgei sem értett egyet, hiszen
szerinte Komáromot kell a hadműveletek bázisának tekinteni. Mivel ekkor már tu-
domása volt a készülő orosz beavatkozásról, Görgei támadni akart.

1849 májusában a cári hadsereg közeledte arra ösztönözte Görgeit, hogy táma-
dást indítson a főhadszíntéren és még a cári hadak harcba avatkozása előtt lehe-
tőleg döntő csapást mérjen az osztrák főseregre. A terv az volt, hogy a feldunai had-
sereg áttör a császári fősereg Vág-jobbparti állásain, majd Nagyszombat és Pozsony
felé nyomul előre. Eközben a Duna jobb partján a VII. hadtest Győrnél, a Kmety-
hadosztály pedig a Rába mentén védelemre szorítkozik. A VIII. hadtest ugyanakkor
a Csallóközben levő császári erőket köti le (Liptai 1985, 534).

A legsúlyosabb hibát az jelentette, hogy az I., II. és III. hadtest a haditerv alap-
ján szétforgácsolódva Komárom és Galgóc között felsorakozva külön-külön és nem
az erőket koncentrálva egyetlen ponton kísérelte meg az áttörést. Ezt indokolta vol-
na az a tény is, hogy Haynau és Panjutyin serege 82 ezer főt számlált a magyar se-
reg 52 ezer harcosával szemben.

A feldunai hadsereg Budáról május 27-28-án kezdte meg a felvonulást. Június
közepére a II. hadtest Gutát, Aszódot, Nyárasdot szállta meg, a III. Tardoskeddet és
Tótmegyert érte el, az I. Szeredet. Ezzel egyidőben a VIII. hadtest Csallóközben a
Pusztaszakállas-Patasaszód vonalig nyomult előre. A balszárnyon Győrnél a VII.
hadtesthez Kmety György Buda alól visszatérő hadosztálya csatlakozott, amely júni-
us 13-án Csornánál véres csatában megverte a császári Wyss-dandárt. Június 16-
án a jobbszárny támadásba lendült a Vágnál és 20-i megismételt támadásával bir-
tokba vette Királyrévet, Zsigárdot és véres küzdelem után bevonult Peredre. Haynau
erre a cári Pa njutyin-h ad osztályt küldte támadásba, mellyel megváltoztak az erővi-
szonyok, Wohlgemuth 28 ezer főnyi seregével 17 ezer magyar katona állt szemben.
21-én a negatív kimenetelű peredi ütközet után Haynau egyidejűleg a meginduló cá-
ri intervencióval összhangban támadásba lendült és 28-án a győztes győri csata
után seregének megnyílt az útja Buda felé. Június végére, július elejére a feldunai
hadsereget Haynau csapatai Komárom alá szorították. E válságos időkben két párt-
ra szakadt a magyar katonai vezérkar. Június 26-án újabb minisztertanács ült ösz-
sze. A testületnek a követendő haditervről kellett döntenie. Kossuth Bécs felé akart
újabb támadást indítani, ez megoldaná az osztrák és az orosz erők egymástól való
elvágásának kérdését. Görgei, mivel nincs lehetőség, hogy két fronton támadjanak,
kétfelé osztotta volna a csapatokat. Az egyik csoportosítást Komárom környékén
kellene egyesíteni, ez a fősereget jelentette volna, tehát az I., II., III. és VII. hadtes-
tet, a VIII. hadtest Komáromból kikülönített dandárait. A Wysocki-féle IX. hadtest és
a lengyel légió feladata továbbra is az orosz főerő feltartása lett volna (Hermann
1996, 358). A másik összpontosítást a bácskai és bánsági magyar erők, az erdé-
lyi hadsereg és Kazinczy Lajos önálló hadosztálya alkotta volna. Ennek a Tisza men-
tén kellett volna állást foglalnia Nagyvárad központtal. Feladata a Tisza-vonal védel-
me és Bánság megtisztítása lett volna (Hermann 1996, 359). Görgei elfogadtatta
Kossuthtal és a minisztertanáccsal haditervét. Görgei és hívei úgy látták, hogy egy
Komáromnál összpontosítandó magyar sereggel először a császári erőkre kell dön-
tő csapást mérni, s csak ezután fordulni a június közepén Magyarországra betörő
135 ezer fős cári hadtestek ellen. A császáriak feletti győzelemig az összevonásban
részt nem vevő csapatoknak kell az oroszokat feltartóztatniuk. Köztudott volt, hogy

Az 1849. augusztus 3-i komáromi kitörés története 47

az ellenséges előrenyomulást lassíthatták az erődök. A császári hadműveleteket
mindvégig akadályozta a komáromi erőd, és jelentős ellenséges erőket kötött le.
Komárom a Habsburg Birodalom legjobb erődítései közé tartozott, s amíg a magyar
fősereg ott állt, addig az osztrák sereg sem mozdulhatott. A komáromi összponto-
sításnál a magyar erőknek kb. két hetük lett volna arra, hogy megpróbáljanak dön-
tő vereséget mérni a császári-királyi seregekre. Az orosz és az osztrák erők az össz-
pontosítást nem tudták zavarni, hiszen az átcsoportosításokat a Duna bal partján
is végre lehetett hajtani (Hermann 1996, 359).

Június 27-én Wysocki visszavonult, mert a 18 000 fős orosz lovasság ellen nem
mert támadni. Wysocki visszavonulása azzal fenyegetett, hogy az orosz főerő még
a tervezett összpontosítás előtt eléri az Alföldet (Hermann 2001, 337). Kossuth fel-
vetette Görgeinek, hogy Wysocki visszavonuló csapatait elsáncolt, az ellenség által
meg nem támadható helyen kellene táboroztatni. Ekkor közölte Bemmel, hogy sze-
rinte csak minden erő Bem alatt történő koncentrációja menthet meg.

Június 28-án Haynau főserege szinte elsöpörte maga elől Poeltenberg VII. had-
testét. A vereségről Kossuthot Bayer ezredes értesítette, s javasolta, hogy a kor-
mány költözzön Nagyváradra. Kossuth ekkor még ragaszkodott hozzá, hogy a kor-
mány csak a hadsereggel együtt hagyja el Pestet. A fordulatot Ludvigh János főkor-
mánybiztos zaklatott hangvételű levelei Pest elhagyásáról; Görgei Tatáról írt levele,
melyben azt ajánlotta, hogy Bemmel a Tisza mögött egyesüljön, a fősereget pedig
egy három tagú honvédelmi bizottmány kinevezése után hagyja magára; és Wysocki
jelentése, miszerint az orosz főoszlop 62 000 főt számlál és ő nem mer ütközetbe
bocsátkozni, jelzések okozták. A híreket véve Kossuth minisztertanácsot hívott ösz-
sze, amelyre meghívta a Görgeivel nem szimpatizáló, illetve rossz viszonyban levő
Dembinski, Perczel, Mészáros és Lenkey tábornokokat. A kétközpontú összpontosí-
tás helyett, feladva a komáromit, Görgei és Bem csapatait és Wysocki hadtestét
Szegedre rendelték, hogy ezáltal a Jelacsics elleni operációk sikerét biztosítsák. A
terv Dembinskitől származott, a határozat születése azért is volt furcsa, mert a ta-
nácskozáson csak szolgálaton kívüli vagy békebeosztásban levő tábornokok vettek
részt (Hermann 1996, 360). Június 29-én tehát, Görgei távollétében - alkotmányos
szempontból is kifogásolható módon - Kossuth megváltoztatta ezt a haditervet és
a kormány tagjai a győri vesztes csata után összehívott tanácskozáson Dembinski
terveit hagyták jóvá (Kedves 1992, 103).

A szegedi összpontosítás a Dunántúl, a Felvidék, és a Duna-Tisza köze feladá-
sát jelentette. Ezzel a magyar hadsereg egyszerre vonta magára az orosz és a cs.
kir. hadsereg támadását.

Június végén megtörtént a főváros katonai kiürítése, a kormány és a hadüzemek
Szegedre költöztek át, ugyanekkor a feldunai hadsereg és Wysocki Hatvannál állo-
másozó csapatai parancsot kaptak, hogy induljanak a Délvidékre.

Görgei a kormány felé június 30-án azzal a kifogással állt elő, hogy az indulásra
legkorábban július 3-án kerülhet sor, csapatainak komáromi összpontosítása miatt.
Görgei indulása nélkül Wysocki csapatait sem lehetett a Délvidékre irányítani, mert
úgy északról Szegedet és a Bánátot semmi nem fedezte volna a cári fősereggel
szemben.

48 Petheő Attila

A Komárom körüli harcok

Június 30-án a VII., II. és III. hadtest a komáromi erődrendszerhez tartozó Duna-
jobbparti hídfőt védő sáncokat szállta meg, míg Haynau csapatai a Lovad-Ács-
Nagyigmánd vonalat érték el. Görgei minden hadtestét Komáromba rendelte, hogy
döntő csapást mérhessen Haynaura, az azonban még mielőtt a Duna bal partján lé-
vő erők megérkeztek volna, harcot kezdett. El szerette volna vágni a magyarok fő-
városba vezető útjait. Július 2-án reggel megkezdődött a császári fősereg felvonulá-
sa Lovadtól Ácson és Herkálypusztán át Ószőnyig ívelő félkörben, és ezzel a szabad-
ságharc egyik legvéresebb ütközete, melyben 26 ezer magyar honvédő harcolt a 60
ezer fős császári hadsereg ellenében.

A délig tartó szakaszban a császáriak elfoglalták Ószőnyt - mely elvesztésével
elvágták seregünket a Duna jobb partján a fővárostól - és a monostori sáncok egy
részét Görgei harctérre érkezésével a jobbszárny (a várőrség négy zászlóalja és a II.
hadtest gyalogságának egy része) szuronyrohammal visszafoglalta a monostori sán-
cokat. A küzdelem a centrumban dőlt el, ahol Poeltenberg VII. hadteste és a II. had-
test fennmaradó része harcolt. Poeltenberg gyalogsága Herkálypusztánál visszaszo-
rította a császári hadsereg két dandárját, a második hullámban érkező II. hadtest-
beli zászlóaljak oldalba fogták az ácsi erdőben lévő ellenséget. Erre válaszul 17 óra-
kor Haynau érkezett a harctérre seregének zömével. Mivel a nyílt terepen háromszo-
ros túlerővel került volna szembe, Görgei 24 huszárszázadot vezetett rohamra a
császáriak balszárnya ellen, míg Klapka elindult Ószőny visszavételére. A huszárro-
hamot visszaverték, azonban Klapka csapatai élén véres harcokban visszavette
Ószőnyt, s ezzel a fő célt sikerült elérni. A magyar sereg ezután a csata előtti állá-
saiba vonult vissza.

Görgeit leváltották a sereg éléről, a kijelölt új főparancsnok Mészáros Lázár lett.
A tisztikar kívánságára azonban visszahelyezték Görgeit a levezetendő sereg pa-
rancsnokságába, de a hadügyminisztérium vezetését Aulich vette át. Görgei az egye-
sülést továbbra is a Haynau seregein keresztül nyitott úton akarta véghezvinni.

A 48 000 fős haderő, melyből 8 ezer fő a Duna bal partján állomásozott július
11-én kísérelte meg az áttörést, a vezérkar igazi szándéka a döntő csata volt, amit
az bizonyít a leginkább, hogy a magyar sereg teljes szélességében támadta meg az
osztrák állásokat, ha azonban pusztán utat szeretett volna törni magának, akkor a
csapatokat egy rövid szakaszon erőfölényt kialakítva összpontosítja a tisztikar.

Kezdetben Aschermann vezetésével a komáromi várőrség két hadosztálya a jobb
szárnyon a császáriak dandárát az ácsi erdőbe szorította, ekkor azonban a Schlick-
hadtest beavatkozott a küzdelembe. A centrumban Leiningen a III. hadtesttel megfu-
tamította a Heryinger-hadosztályt és Csém irányában tört előre. Az ellenség bevetet-
te utolsó tartalékát, a Panjutyin-hadosztályt, mellyel visszaszorították a magyarokat
egészen a hídfőig. Klapka - a csata irányítója - általános visszavonulást rendelt el.

Komárom egyedül marad

E csata után Komáromban maradt a II. és VIII. hadtest 17 ezer katonával Klapka
irányítása alatt. Az I., III. és VII. hadtest július 12-én 29 ezer fővel megindult Vác fe-
lé, ahol Paszkevics seregének egy különítményébe ütközött.

Az 1849. augusztus 3-i komáromi kitörés története 49

A július 17-i váci csata után Görgei a cári főerőktől elszakadva ügyesen vezette
seregét a Tisza felé. Terve ismét eltért a kormány parancsától, nem kelt át a Tiszán,
hanem a Sajó és Hernád közt foglalt állást arra számítva, hogy ezzel magára vonja
az oroszok figyelmét és kedvezőbb feltételeket biztosít Cegléd és Szolnok térségé-
ben levő magyar seregek részére a Haynau elleni harcban. Számításai nem váltak
valóra.

A császári fősereg lépcsőzetesen indult a főváros felé, élcsapatai már július 12-
én Budán voltak, a többség csak 22-én érkezett. Pestre a cári főhadsereg egy külö-
nítménye vonult be, így a két fősereg közvetlen kapcsolatba került. Haynau seregei
élén a Duna-Tisza közén, balszárny balszárnyával a Tisza bal partja mentén Szeged
felé vonult. A császári fősereg létszáma Komárom körülzárására, Pest-Budán és
más városokban hagyott erők lévén, valamint a sok kolerabeteg miatt 46 ezer ka-
tonára csökkent, ami megegyezett a magyar hadsereg erejével.

A délvidéki összpontosítás július végére befejeződött, létszáma megközelítette a
80 ezer főt, a szegedi tábor, illetve az itt alakuló hadsereg parancsnokává a kor-
mány Dembinskit nevezte ki. Dembinski augusztus 2-án feladta Szegedet és a Ti-
sza bal partjára húzódott vissza (Liptai 1985, 542).

1849. július 13-án hagyták el Komáromot Görgei utolsó alakulatai. „Én két had-
testtel egyedül maradtam Komáromban, hogy a nemzet e védőbástyáját megtart-
sam, s ott Magyarország fegyvereinek becsületét védelmezzem [...] Az egész had-
erőm, mely felett Komáromban rendelkeztem, állott 24 zászlóalj gyalogság, 11
eszkardon lovasság, 7 század utász és árkászból 48 tábori löveggel, melyekhez
még tizenkettőt tudtam szerezni. A tényleges állomány tizennyolcezer főre rúgott,
négy-ötezer sebesült és beteg feküdt a kórházakban" - olvasható Klapka visszaem-
lékezésében (Klapka 1886, 264).

Klapkáék feladata az volt, hogy minél több ellenséges erőt kössenek le, s ezzel
könnyítsék a később egyesítendő fősereg dolgát. Július 16-án Haynau csapatainak
nagy része még Komárom alatt tartózkodott. Július 23-ig mintegy 28 ezer embert
114 löveggel kötött le Komárom (Kedves 1992, 105).

A Komáromban maradt sereg hadrendjét július 13-án szervezték meg. A két had-
testet 5 gyalogos és 1 lovashadosztályra tagolták, a hadosztályparancsnokok Kosz-
tolányi Móric, gr. Eszterházy Pál, Janik János ezredesek (VIII. hadtest), Rakovszky
Samu alezredes, Horváth Pál őrnagy (II. hadtest) és Mándy Ignác alezredesek vol-
tak. A főparancsnok Klapka György tábornok volt. A parancsnoki törzset
Aschermann ezredes mint várparancsnok, Szillányi ezredes mint vezérkari főnök, és
Prágay alezredes mint fősegédtiszt alkották. Ide tartoztak még a segéd- és parancs-
tisztek Mednyánszky Sándor alezredes, Latinovics őrnagy, Jungwith alezredes mint
a vártüzérség parancsnoka, Thaly alezredes, várerőditési igazgató, Szabó alezredes
mint táborparancsnok. A politikai vezető, s a kormány képviselője Újházi László kor-
mánybiztos volt (Szénássy 1989, 177).

Július 14-én Komárom körül újra bezárult az ostromgyűrű. A várost engedély nél-
kül senki nem hagyhatta el, az emberek a hó minden napjára fejadagokat kaptak
(minden ember naponta fél font húst, egy kenyeret és egy adag bort kapott, heten-
te háromszor kaptak főzeléket) (Klapka 1886, 266).

Július 23-ra teljesen megváltoztak az erőviszonyok. Schlick I. hadtestét Haynau
a Pest térségében összevont főseregéhez rendelte, így Komárom alatt csak Haynau

50 Petheő Attila

leggyengébb hadteste a II. hadtest maradt báró Csorich altábornagy vezetésével.
Összesen 16 gyalogoszászlóalj, 6 lovasszázad és 75 löveg (ebből 18 darab nagy
hatótávolságú tizennyolcfontos ágyú). Csorich vezérkari főnöke Jungbauer alezre-
des, tüzérségi főnöke Báhr őrnagy volt és végül Colloredo herceg altábornagy, kinek
hadosztálya foglalta magába az előbb említett három dandárt (Kedves 1992, 106).
Barco dandárja a pusztaherkalyi vonalat szállta meg az ácsi erdő hosszában egé-
szen a Dunáig és a monostori szőlőkig, s különítményei voltak Pusztacsémen, Mo-
csán és Almáson. A Liebler-dandár a Csallóközben foglalt állást, megszállva Ara-
nyost, Keszegfalvát és a nagyiéli hídfőt. Pott dandárja a Vág bal partján Martost,
Ógyallát és Bagotát szállta meg. Előőrseit Puszta-Káván, Puszta-Konkolyon, Csuzi-
ban és Halomszegen helyezte el, s hadállását később Hetényen és Kurtakeszin át
Marcelházáig kiterjesztette. Állásuk biztosítására Herkálytól az ácsi erdő hosszában
egészen a Dunáig hét nagy tábori sáncot és több apró lövészárkot hánytak, az erdő
szélét kivágott fákkal eltorlaszolták. A Csallóközben a nagyiéli hídfőn kívül az ara-
nyosi hadállás megerősítésére hat védművet építettek, Aranyostól a Dudvágig pedig
árkot ástak. Ugyanezt tette Pott tábornok, mert a leapadt Zsitva a várból való kitö-
résnél akadályt nem képezhetett, Halomszegnél és Konkolynál torlaszokat és mell-
védeket emeltetett, és Szentpétert is megerősítette (Egyetértés 1899, 212. sz.,
1-2). Kitűnik, hogy a védősereg létszáma meghaladta az ostromlókét. Mivel ez az
erődrendszer a birodalom legjelentősebb, legmodernebb létesítményei közé tarto-
zott, erre támaszkodva nagyobb erőket is leköthetett volna a honvédsereg. így vi-
szont mód nyílt arra, hogy Komárom védői a császári fősereg hátában elvágják an-
nak utánpótlási vonalait, s ezzel befolyásolják a főhadszíntér történéseit. Ahhoz,
hogy minél nagyobb cs. kir. sereg állomásozzon a vár alatt, szükség lett volna arra,
hogy a várőrség állandó kitörésekkel nyugtalanítsa az ostromlókat. Erre azonban
még közel két hétig nem került sor. A hatásos cselekvés feltétele a gyorsaság lett
volna, hiszen a magyar főseregek ekkor már az orosz-osztrák szorításában egyre in-
kább a vég felé meneteltek.

Az első kitörési kísérletek

Július 25-én történt az első jelentősebb kitörés Komáromból, miután Klapka meg-
tudta, hogy a csekély őrséggel ellátott Tatán az osztrákoknak tetemes élelmiszer-
készletei vannak felhalmozva. Klapka elhatározta, hogy egy nagyméretű kitörésben
szétzúzza az ostromsereget. A magyarok helyzetét megkönnyítette az a tény, hogy a
cs. kir. csapatok a Duna mindkét partján, egymástól a Duna, a Vág és más folyóvi-
zek által elvágva állomásoztak, s nem tudtak a megtámadott fél segítségére sietni
(Hermann 2001, 395). Az akciót Kosztolányi ezredes vezette, aki két zászlóalj gya-
logsággal egy huszárszázaddal és egy félüteg ágyúval a tatai őrséget meglepte, s a
környező falvak lakosainak hathatós segítségével annak legénységét egy őrnaggyal,
három századossal és egy hadnaggyal együtt elfogta. Az ott felhalmozott élelmi-
szert, 1500 darab marhát, több társzekeret, lovat, a tábori gyógyszertárat és a bé-
csi postakocsit mind megkaparintották. A postakocsival a védők kezébe jutott nagy-
mennyiségű pénz, a körülzáró sereg hadrendje - azaz, hogy az ostromló sereg há-
rom dandárra oszlott a Vágnál, a Csallóközben és a Duna jobb partján -, amelyből
megtudták az ostromlók létszámát, illetve, hogy a vár alól már Schlick lehúzódott,

Az 1849. augusztus 3-i komáromi kitörés története 51

s a zárlatot mintegy 12 ezer főnyi sereggel csupán Csorich serege képezi, s többek
közt az a levél is, melyben egy osztrák tiszt a vár védőinek számát 8000-re taksál-
ta. A postakocsin volt még egy bizonyos Fekete könyv, melyben a kivégzendő haza-
fiak neve mellé rajzolt kereszttel jelölték a nekik szánt vértanúságot. Gracza György
munkájában kiemeli, hogy sok ezer gyanús közt csupán Duschek magyar pénzügy-
minisztert találta az osztrák rendőrség igazoltnak, hiszen neve után a gerechfertig
szó állott (Gracza 1894, 1106).

A kirohanás palástolására Mocsa ellen is támadást intéztek, mellyel az ottani őr-
ség figyelmét kötötték le, míg Kosztolányi visszatért a várba. A Tatán szerzett hadi-
zsákmányból Klapka két napi ingyenzsoldot adott a legénységnek.

Mivel az emberek kezdték a hitüket veszteni, s a magyar hadvezetés a zsákmá-
nyolt iratokból arra a következtetésre jutott, hogy lehetőség van a széttagoltán el-
helyezkedő császári csapatok megverésére, Klapka úgy határozott, hogy megkísér-
li szétzúzni az ostromzárat. Az első támadást a balpartra tervezte, elsősorban, mert
itt voltak a gyengébb ellenséges erők, másrészt, mert az észak felé történő kitörés-
sel azt a látszatot próbálta kelteni, hogy a Dunától északra kívánja hadmozdulatait
végezni.

A Duna bal partjának megtisztítása

Klapka a várból kitörést parancsolt. A július 30-i támadás három hadoszlopban tör-
tént. Az elsőt Rakovszky alezredes vezényelte, feladata az volt, hogy Hetényen,
Kurtakeszin és Szentpéteren át Ógyallára vonuljon. A második csapatot Kosztolányi
ezredes vezette, akinek feladata az volt, hogy a hetényi erdőknél várakozva, táma-
dást indítson Szentpéter ellen, amint Rakovszkyék megjelennek a szentpéteri ma-
gaslaton. A harmadik (tartalék)csapatot Bátori-Schulcz Bódog vezette, feladatuk ál-
lást foglalni az ógyallai országúton, a Zsitva híd fedezékében és alkalom adtán tá-
mogatni az első két csapatot.

Rakovszky ezredes éjjel két órakor három zászlóalj gyalogsággal, hat ágyúval és
egy osztály huszárral Kurtakeszinél átkelt a Zsitván, az osztrák őrsereget onnan el-
űzte, aztán Szentpéterre nyomult, ahol egyesült Kosztolányi ezredes dandárjával (4
zászlóalj, 2 lovasszázad és 8 ágyú), aki Hetényről űzte ki Pott osztrák vezérőrnagyot,
akinek 5 zászlóalj, 2 lovasszázad és 6 ágyú állt a rendelkezésére. Bátori-Sulcz Bó-
dog alezredes két zászlóalj tartalékkal Kosztolányi után vonult. Az Ógyalla és
Szentpéter közötti Csúzi tanyánál Bátoriék egy osztrák üteget és egy osztály dzsi-
dást találtak, akik rövid harc után hátrálni kezdtek. Ezután Bátori a Zsitva híd felé
nyomta a menekülő osztrákokat.

A támadás leplezésére Horváth alezredes három zászlóaljjal cseltámadást inté-
zett Aranyos ellen, s onnan kiszorította és Őrs felé üldözőbe vette az ott állomáso-
zó ellenséget.

Pott tábornok dandárját csaknem teljes egészében elfoghatták volna, ha Kosz-
tolányi nem siet a támadással, s elég időt enged Rakovszkynak az osztrákok bal ol-
dalának Izsa felé történő megkerülésére.

Pott Szentpéter és Bagota közt állást foglalt. Jobb szárnyát Sulcz ezredes
Bajcsra szorította, ahonnan hét órai csata után Érsekújvárra futamodtak. Pott csa-
patait így sikerült minden állásából kiverni, ezzel a Duna bal partján felszakították

52 Petheő Attila

az ostromzárat. Az osztrákok vesztesége 219 halott és sebesült. Bátori-Sulcz elfog-
lalta Ógyallát, Bocskay huszárai Krivácsy őrnagy tüzéreivel nagy pusztítást vittek
végbe Naszvadig és a Kosztolányi által érsekújvári úton üldözött menekülő osztrá-
kok között. A huszárok 150 fogollyal és egy zsákmányolt szerkocsival tértek vissza
a várba. Horváth Mihály honvédtiszt emlékiratai arról tanúskodnak, hogy nem csupán
hadászati szempontból volt fontos a Vágón túli területek megtisztítása, hiszen az ost-
romzárral a közlekedés megszakadt, így „a piaci élelmezésünk fölötte megdrágult,
így például egy liba 12 pfrt volt [...] ezen kiütésünknek azon jó eredménye volt, hogy
sok falu felszabadulván a komáromi piac olcsó lett" (Honvédek... 1861, 72).

Július 31-én az elért helyzetben maradtak a magyar csapatok, Kosztolányi
Bajcs-Bagota térségében, Bátori-Sulcz Ógyallán, Rakovszky Szentpéteren. A követ-
kező napon kezdték meg a visszavonulást Komáromba.

Közben július 31-e éjjelén Klapka újabb kitörést indított a várból, amelyben 3
század gyalogos, fél lovasszázad és 3 ágyú vett részt. A honvédek Liebler vezérőr-
nagy bal szárnyát Keszegfalunál megtámadták és elűzik, akik a váratlan támadás
elől rendezetlen sorokban Aranyosra menekültek

A szabadságharc „legszebb" hadművelete

Komárom környékén a legnagyobb kitörésre 1849. augusztus 3-án került sor. Az
előző vállalkozásokból Klapka és vezérkara reális képet alkotott az ostromló sereg
elhelyezkedéséről és erőviszonyairól. „Éppen az idő tájt kaptam tudósítást arról,
Haynau Pestről el, mégpedig Szeged felé vonul. Ez a tény és egynéhány elfogott le-
vél, melyeket az osztrák főhadiszállásra beosztott Berg orosz vezérőrnagy írt Miklós
császárnak megerősítettek abban a szándékomban, hogy a Duna jobb partján mi-
nél előbb döntő csapást intézzek, hogy ezáltal a délen küzdő magyar haderő felada-
tát lehetőleg megkönnyítsem" (Klapka 1886, 267). A haditervet Klapka tábornok és
vezérkari főnöke Szillányi Péter dolgozta ki (Szénássy 1977, 57).

A kidolgozott haditerv alapvetően egy átkaroló hadművelet volt. A fő feladat a
balszárnyra hárult. A tervezett öt hadoszlop parancsnokai:

Aschermann Ferenc (ez időben 28 esztendős) 1848 tavaszán hadnagyként szol-
gált a 2. huszárezredben, májusban ezredével a magyar kormány fennhatósága alá
került. 1849 januárjában beosztásában őrnagy lett. Damjanich hadtestének kötelé-
kében részt vett a tavaszi hadjárat isaszegi, váci, nagysallói és komáromi összecsa-
pásaiban. Június 26-tól ezredes és Komárom várparancsnoka (Bona 1999).

Kosztolányi Mór (ez időben 42 esztendős) 1848 tavaszán százados a 33. (Gyu-
lay-) gyalogezredben. Augusztus végétől őrnagy. December végén a komáromi várőr-
séghez osztották be. 1849. január végétől ezredes és várőrségi csapatparancsnok.
A vár április végi felszabadítása után az őrség mozgóvá tett részével (21. hadosz-
tály) a csallóközi császári csapatok ellen operált. Hadosztályával július 13-án ismét
bevonult Komáromba (Bona 1999).

Janik János (ez időben 52 esztendős) 1848 tavaszán százados a 33. (Gyulay-)
gyalogezredben, szeptember végétől őrnagy, a Komáromban szerveződő 18. hon-
védzászlóalj parancsnoka. 1849. január végétől alezredes és a várőrség egyik dan-
dárjának parancsnoka. A június 20-án Nyárasdnál vívott ütközetben ezredessé és
hadosztályparancsnokká léptették elő (Bona 1999).

Az 1849. augusztus 3-i komáromi kitörés története 53

Bátori-Sulcz Bódog (ez időben 45 esztendős) 1848 tavaszán nagyothallása mi-
att főhadnagyként nyugalmazták a cs. kir. hadseregből. Októberben már a Bars me-
gyében szerveződő 17. honvédzászlóalj századosa. Dandárjával részt vett a januári
tokaji csatában, valamint a kápolnai ütközetben. Áprilisban Tápióbicskénél, Isaszeg-
nél, Nagysallónál és Komáromnál vitézkedett, e harcok során ragasztották rá a Bá-
tori nevet. Április 18-án alezredessé léptették elő. Június végén a II. hadtest egyik
hadosztályának vezetésével bízták meg. Hamarosan átkérte magát régi parancsno-
kához Klapkához, akinek Komáromban helyettese lett (Bona 1999).

Krivacsy József (ez időben 28 esztendős) 1845-től nemesi testőr Bécsben. 1848.
júniusától főhadnagy a 10. honvédzászlóaljnál, október 19-től százados a komáromi
vártüzérségnél. Március 28-tól őrnagy-tüzérparancsnok ugyanitt (Bona 1999).

A szélső balszárny Aschermann négy gyalogzászlóaljából, két osztály huszárból
és két ütegből álló csapatai voltak az akció kulcsszereplői. Ők léptek elsőként had-
ba. Feladatuk először Dunaalmás elfoglalása volt, meg kellett semmisíteni vagy el-
űzni az itt lévő néhány századból álló osztrák helyőrséget. Ezután visszafordulva egy
óriási délnyugat-dél-északnyugati kerülőt téve a lovadi hadihíd volt a kitűzött cél,
amivel az ellenséges erők visszavonulási vonalát is elvágták volna. Közben fenn kel-
lett tartani a kapcsolatot Kosztolányi és Krivacsy oszlopaival. Ezen egyenként 3
zászlóaljból, egy ütegből és egy osztály huszárból álló erők feladata a mocsai sán-
cok elfoglalása volt. Aschermann seregei Tömördön állást foglalnak s ott várják be
a Mocsa felől érkező híreket, onnan Igmánd felé vonulnak és az ostromló sereg há-
ta mögé próbálnak kerülni Ács és Lovad felé, hogy az ott lévő magaslatokat elfog-
lalják, s így a Dunán való visszavonulást meggátolják.

A centrumban Bátori-Sulcz hadoszlopa két gyalogoszászlóaljból, két üteg tüzér-
ségből állt, feladata a herkalypusztai sáncok és Ács megtámadása a Mocsa után
Csémet is elfoglaló Kosztolányi és Krivacsy hadoszlopaival egyesülve de csak ak-
kor, ha a megkerülő hadoszlop már egyvonalba ért vele.

A jobbszárnyon Janik két gyalogoszászlóaljból és egy ütegből álló hadoszlopa a
csémi és herkalypusztai sáncok elfoglalásáig csak tüntető hadmozdulatokkal kel-
lett, hogy lekösse az ácsi erdőben kiépített sáncokban lévő császári erőket, s csak
ezután indulhatott támadásra.

Az utolsó pillanatban módosult a tervezet. Aschermann hadoszlopát megerősí-
tették még egy zászlóaljjal, s két részre osztották. A támadó élt Rakovszky három
zászlóalja képezte, a maradék erő tartalékképpen Brunszvik alatt állt. A legharc-
edzettebb zászlóaljak voltak itt, Rakovszkyval a Don Miguelek (39. gyalogezred 1.
zászlóalja), a 48. és 25. honvédzászlóalj. Brunszvik a 2. (Sándor-) sorgyalogezred
komáromi zászlóalját (108. honvédzászlóalj) és az 56. honvédzászlóaljat vezényel-
te. A huszárok a 6. (Württemberg-) huszárezredhez tartoztak, s a tüzérek is kipró-
bált katonák voltak Mezey Mihály őrnagy vezénylete alatt (Kedves 1992, 106). Az
elsáncolt táborban minden zászlóaljból két század maradt őrségül.

Pontban éjfélkor indultak el a Csillag-sánc mellett gyülekezett csapatok, pedig
Rakovszky csapatai csak néhány órája érkeztek vissza a Duna bal partjáról. A kora
reggeli órákban rohanták meg Almást, s a rohamot az élen haladó 25. zászlóalj haj-
totta végre. Az első rohamot a meglepő erővel, három ágyúval védekező ellenség
visszaverte, anonban a szétbontakozó 48. honvédzászlóalj rohamát már nem tudták
megállítani. A császáriak ezen tartalékhadának meglepett parancsnokát a helyi ven-

54 Petheő Attila

déglőbe ejtették foglyul. A falvakban harcoló osztrák katonák a megadás jeléül fehér
kendőt kötöttek szuronyukra (Honvédek 1861, 72). A peredi és királyrévi utcai har-
cokban magát már kitüntetett zászlóalj a faluból kiverte az ellenséget, s Neszmélyen
túl üldözte. Strenfeld őrnagy meglepett csapatai Bicskéig meg sem álltak.

Kosztolányi és Krivácsy oszlopai Klapka személyes vezetése alatta reggel 7 órakor
indultak el Mocsa felé az elsáncolt táborból. Mocsán az ellenség részéről a
Baugartner-ezredből három századot találtak, akik rövid ellenállás után letették a fegy-
vert és megadták magukat, azután állást foglaltak az Igmánd felé fekvő halmokon.

„Délután egykor kaptam meg Barco úr jelentését, miszerint az ellenség egy ve-
gyes sereggel Mocsa ellen vonult, mire a vezérőrnagy úr Baugartner nála lévő zász-
lóaljával, másfél század dzsidással és a fél lovassági üteggel Mocsa felé vonult az
itt megszállás alatt tartott Baugarten három gyalogoszászlóaljának és egy osztag
dzsidás felmentésére.

Előrenyomulásakor Mocsa felé észrevett egy ellenséges csapatot, amely
Pusztatömörd és Igmánd magasságából érkezik és legalább 2 zászlóalj, 2 huszár-
század és 12 löveg erősségű volt. Barco Pusztaherkály és Mocsa között foglalt ál-
lást, hogy ezt az ellenséges csapatot fogadja" - jelentette Csorich altábornagy
1849. augusztus 3-án feletteseinek.1

Míg az Aschermann vezette hadoszlop 9 órakor Rakovszky két zászlóaljának fá-
radtsága miatt pihent (ugyanis a 25. és 48. honvéd zászlóaljak háta mögött egy elő-
ző napi 15-20 kilométeres gyalogtúra és egy aznapi ütközet volt). Közben a lovas-
ság egy Haynaunak szánt 3000 ökörből álló csordát és egy nagy mennyiségű zab-
szállítmányt fogott el, amit rögtön a megerősített táborba vittek.

Eközben Pusztaherkályra érkezett Colloredo és visszavonta a csapatokat a pusz-
taherkályi sáncok mögé. Világossá vált számára, hogy a magyarok teljes erejükkel
a balszárnyát fenyegetik és egy erős megkerülő hadoszloppal a jobbszárnyát akar-
ják Pusztaherkálynál megtámadni. A magyar átkaroló oszlop Mocsa és Igmánd kö-
zötti magaslaton formálódott, a másik két oszlop egyike a bazsahegyi erdőben és a
Sánc-hegy előtt gyűlt fedve, arccal az osztrák állásoknak. Colloredo balszárnyának
parancsnokságát átadta von Teuchert vezérőrnagynak, azzal a feladattal, hogy az
ácsi erdőt állásaik támaszaként tartsa meg, és a Barco-dandár tartalékát az V.
sáncból közelebb vonta a herkályi magaslathoz.

„Az előrenyomuló ellenség összereje 8-9 zászlóalj gyalogosból, 3 hadosztály hu-
szárból, 4 ütegből (ebből 1 darab 12 fontos tarack), összesen mintegy 8000 em-
berből és 32 lövegből állt.

A mi rendelkezésünkre álló erőink: Mazuchelli 3 zászlóalja (mindegyik mintegy
500 ember), a 4. Ottochaner zászlóalj, Baugarten zászlóalja, az 1. dzsidás hadosz-
tály 2-12 fontos ütegekkel, melyek közül az egyik az ácsi erdő előtt lett felosztva,
fél lovassági üteg és 2-18 fontos lövegek a Puszta-Herkálytól jobbra levő sáncban,
Összesen 3000 ember és 17 löveg" - foglalta össze Csorich az erőviszonyokat.2

Tudni kell, hogy az osztrákok csapatai e napon nem állottak készen a támadás-
ra. Hiszen a 3. (Baugarten-) zászlóalj három százada, egy szakasz ulánussal
Mocsán, másik három százada három szakasz ulánussal és a 12. számú lovassá-
gi üteg felével portyázó csapatként Sternfeld őrnagy vezetésével Almásra ment,
azért, hogy megakadályozzák a komáromi várőrség élelmiszerkészletének várba jut-
tatását. A Barco-dandár ácsi erdőbe utalt 3. számú mozgó ütegét augusztus l-jén

Az 1849. augusztus 3-i komáromi kitörés története 55

a hadtestparancsnokság Csallóközbe, Keszegfalvára rendelte, ahonnan augusztus
4-én kellett volna visszatérniük a dandárhoz. Ezek hiányában a III. és a IV. sáncok
ágyú nélkül voltak.

Az elsáncolt osztrák sereg erősítést várt a Duna jobb partjáról, de ezek megér-
kezését meggátolta Janik hadoszlopának tevékenysége, aki megkezdte előrenyomu-
lását az ácsi erdőben, és a tüntető hadmozdulatokkal sikeresen tartotta sakkban
az itt tartózkodó császári erőket. Egyelőre a magyar csapatok Aschermann ezredes
jeladására vártak, s nem indítottak rohamot a császári erők ellen.

Délután 3 órakor a magyar erők Klapka vezetésével megszállták Csémet, amely
gyengén volt sáncolva, s még mielőtt csatára került volna a sor, az ellenség elhagy-
ta. Az összeköttetés minden támadó csapatrész között helyreállt, s a bekerítő csa-
patok már egészen az osztrák csapatok háta mögé tolódtak előre három zászlóalj-
jal, másfél század huszárral, egy lovassági üteggel, fél 12 fontos és fél taracküteg-
gel. A honvédek megérkezvén Csémpusztára, felgyújtottak néhány szalmakazlat. Rö-
videsen ezután, fél négykor Csém felől ágyútüzet zúdítottak a herkályi magaslaton
tanyázó osztrák seregekre, akik ezt viszonozták. Este 5 órakor, minden további te-
kintet nélkül Aschermannra, Klapka jelt adott a támadásra. Krivácsy és Kosztolányi
oszlopai bal felől támadták a sáncokat, amelyről az osztrákok altábornagya úgy lát-
ta, hogy folytatják csapatai Ács felé történő megkerülését, hogy majd azokat Ács-
nál hátba támadják. Közben Bátori-Sulcz Bódog 2 zászlóalja (a 15. honvédzászlóalj,
az 57. honvédzászlóalj, három - Leél-, Würtemberg-, Attila- - huszárszázad) frontá-
lis támadást hajtott végre erős tüzérségi támogatással. „Előnyomuló ütegeinket a
sáncokból hatalmas ágyútűz üdvözölte és az ellenség tüzérsége nagyobb kaliberű
ágyúkkal rendelkezve nem kevés pusztítást okozott sorainkba. Beláttam, hogy itt
nem szabad sokáig késlekednem, ezért a csapatokat rohamra indítottam, s egy-
szersmind Sulcznak meghagytam, hogy a sáncokat en front támadja meg" (Klapka
1886, 265).

Az osztrákok 12 fontos ütegjükből össztüzet zúdítottak rájuk, amely nem tartott
tovább néhány percnél, ám ekkor az osztrák ütegparancsnok, Jantner főhadnagy sú-
lyos sebesülést szenvedett, ami demoralizálta az osztrák üteget, akik egy 12 fon-
tos ágyút hátrahagyva visszavonultak a sáncokból.3 Bátori-Sulczék feltartóztathatat-
lanul nyomultak előre. A honvédek elérték a magaslaton lévő vadászárkot, amelyet
a 4. (Mazzuchelli-) osztály tartott megszállva. A császáriak rövid ellenállás után ki-
űzettek innen, majd az ácsi erdő felé vonultak vissza. A roham mindössze hat per-
cig tartott. Ezzel egyidőben az erdőben felállított 4. (otocsáci) zászlóalj követte az
osztrák visszavonulást, de Janik gyalogoszlopa és huszárosztálya rohamot intézett
az ácsi erdőben kiépített osztrák sáncok ellen, és áttörte az ellenséges állásokat,
így eshetett meg, hogy egy huszárosztály hamarabb elérte az alsó-Conco-hidat, mint
a visszavonuló ellenség, így a 3. (Mazzuchelli-) zászlóalj von Teuchert vezérőrnagy
vezetésével kénytelen volt tetemes veszteségek árán utat törni magának (von
Teuchert vezérőrnagy és Zimburg őrnagy zászlóaljparancsnok a nagy menekülésben
még a lovaikat is elveszítették). Bátori a diadal után azonnal a hátráló osztrák csa-
patok üldözésére indult. Állást foglalt az ácsi erdő mögött, és onnan tüzeltette (gö-
becs szelencékkel) a hátráló osztrákokat, akiknek balszárnyát sikerült a sereg zö-
métől elvágni (Bátori... 1870, 94).

56 Petheő Attila

„Mivel az ellenség, amely rögtön a csata elején szárnyainkat szegte - a jobb-
szárny visszavonulását 2 üteggel és 1 hadosztály huszárral érte el, így lehetetlen
volt nekem és Barco úrnak az ácsi síkon maradni, ezért ki kellett adnom a vissza-
vonulási parancsot a balszárnynak és a középső résznek is, hogy ezeket a kisebb
létszámú részeket el ne szakítsák" - foglalta össze Csorich az eseményeket jelen-
tésében.4

A magyar támadás elsöprő sikert aratott, csapataink több mint egyórás öldöklő
harc után kivívták a győzelmet. Barco dandárja gyakorlatilag széthullott, bár a
Concó-patakon átkelve még egyszer másfél lovasszázad együtt tartott dzsidassal,
az 1. és 2. (Mazzuchelli-) zászlóalj, valamint az otocsáci osztály Knesevich szásza-
dos parancsnoksága alatt visszavert egy huszártámadást, de állást foglalni már
nem tudtak. A tetemes ember- és lóveszteség, valamennyi tüzértiszt pillanatnyi el-
vesztése után, visszavonulásuk rövidesen pánikszerű meneküléssé változott a
nagyiéti híd felé, melyet este 7 órakor hagyott el az utolsó osztrák katona. A Liebler-
dandár 8. gyalogütegének, az István-zászlóalj és a maradék ulánus osztályok védel-
me alatt valamennyi csapat a hídhoz vonult vissza, amíg az Aschermann által veze-
tett átkaroló magyar üteg kartácstüze elől visszavonulásra nem kényszerültek ma-
guk is. (Ha az átkaroló sereg csak fél órával érkezik korábban, akkor az az egyedi
eset fordulhatott volna elő, hogy az ostromlóit sereg ejti fogságba az ostromlókat.)
Az áthaladás után Bayer utászszázados vezetésével a 13. utászszázad a hajókat
megfúrva, a horgonyköteleket elvágva szétrombolta a hidat. „Veszteségünk ebben
a szerencsétlen ütközetben halottakban, sebesültekben és eltűntekben mintegy
800 embert tesz ki, közöttük 28 tisztet. További veszteségünk a 12 fontos gyalog-
üteg három ágyúja, amelyeket a visszavonulás során állásaikból nem tudtak elszál-
lítani, valamint két 12 fontos és két 18 fontos pozícióágyú, amelyek a leli hídon egyi-
dejűleg végrehajtott átmenetelés miatt visszautasítattak."5

A magyar csapatok győzelmének eredményeképpen Komárom teljesen felszaba-
dult az ostromzár alól. A császári-királyi hadsereg II. hadteste teljesen széthullott,
s a honvédsereg e győzelmével elvágta Haynau utánpótlásvonalát. Az ellenségnek
mind anyagi, mind emberi vesztesége hatalmas volt. A védősereg kezébe jutott több
ágyú (30 darab), lőfegyver (3600 darab), lőszerkocsi (700 mázsa lőpor), 2624 vá-
góökör, 804 hízósertés, 35 élelmiszerekkel és felszerelési tárgyakkal megrakott ha-
jó (Kecskés 1984, 191-199). A honvédsereg csapatai közül Bátoriék vesztették a
legtöbb embert, a napi mérlegük 86 halott és sebesült, köztük az osztrák sánc tá-
madása közben jobb szemét elvesztő Dlholuczky százados (Bátorí... 1870, 95).

Az 1849. augusztus 3-iki kitörés hozadéka

Augusztus 4-én Aschermann, Kosztolányi és Janik hadosztályai Ácson szálltak tá-
borba. Bátori és Krivácsy hadoszlopai Komáromba tértek vissza. Klapka egy lovas-
hadosztályt Bábolnára küldött, amely elfoglalta az ottani katonai kórházat. Éjjel egy
lovasszázad jelentést tett a főparancsnoknak, hogy Gönyűnél 30, élelmiszerrel és
ruhákkal megrakott hajót találtak kikötve, amikért egy gőzhajót küldtek Komárom-
ból. Egy csapat Kocson, Kisbéren, Romándon és Zircen át Veszprémbe nyargalt,
hogy a vidéket felkelésre bírja, és hogy az ellenség közlekedését megzavarja. Med-
nyánszky alezredes egy hadosztállyal Székesfehérvárra indult, ahonnan Noszlopi

Az 1849. augusztus 3-i komáromi kitörés története 57

néhány ezer fős (gerilla-) hadát a várba vitte. A Lehel-huszárok és a 49. zászlóalj Ta-
tán és Almáson foglalt állást és kezdte meg a toborzást.

Klapka György honvédtábornok 1849. augusztus 5-én nyílt rendeletet bocsájtott
közre, népfelkelés szervezésére: „A komáromi feldunai vitéz hadsereg e folyó hó 3-án
a várt környező osztrák zsoldosokat, olly hatalmasan verte szét, hogy minden kellé-
kektől megfosztott, s elrémített maradványai legfeljebb Pozsony falai alatt fognak meg-
állapodni. Illy tökéletes győzelem érzetét a hív magyar kebel még nem érezte. Itt az
idő, s kötelesség, felhasználni e győzelem eredményét. Midőn testvéreink a Tisza mel-
lett küzdenek, a mi feladatunk a Duna jobb s balparti megyékben az ellenséget kiir-
tani, vagy onnan végképpen kiűzni. Igy fogunk a nemzet várakozásának megfelelni."6

Klapka a győzelmes nap után egy mozgó hadtestet szervezett Aschermann veze-
tése alatt, 10 zászlóaljjal és 30 ágyúval, melynek feladata Győr megszállása, majd
lehetőség szerint egy stájerországi és egy dunántúli hadművelet elkezdése. Székes-
fehérvár népe fellázadt, az osztrákok kénytelenek voltak kiüríteni Győrt - ahol az
osztrák sereg egész lisztkészletét hátra hagyta -, így a magyar sereg számára sza-
baddá vált az út Bécs felé, hiszen augusztus 7-én vonult be Rakovszky és Koszto-
lányi után Eszterházy hadosztálya Győrbe, Horváth Pál két hadoszlopban érkezett
Bősre és Dunaszerdahelyre. Kosztolányi hadosztálya továbbhaladt Encsére, Bősár-
kányt és Csornát megszállták a magyar csapatok, ahonnan Sopront és Mosont is
fenyegették. Győrben a legénység új nadrágot, zubbonyt, bakancsot és fehérneműt
kapott. A város lakói a Württenberg-huszárezredet még új fekete csákókkal is ellát-
ta. Csallóközben az ellenség sáncait lerombolták, az ácsi és herkályi sáncokat be-
temették, az erdőt a komáromi lakosok vágták ki, hiszen engedélyt kaptak, hogy
annyit vihetnek be a városba, amennyi nekik tetszik (Szinnyei 1887, 243) .

Klapka az elfoglalt megyékben pár nap leforgása alatt 5-6000 embert sorakoz-
tatott be, ezzel egyidőben futárokat küldött Kossuthhoz és Görgeihez azzal az ígé-
rettel, hogy négy hét leforgása alatt a vár helyőrségén kívül 30 000 embert állít fegy-
verbe. Közölte velük azt is, hogy elfogta Berg cári tábornok I. Miklóshoz írt jelenté-
sét, melyből kiderül, hogy mind az osztrákok, mind az oroszok a harc 1850-re való
elhúzódásától félnek. Klapka szerint a harc kellő kitartással még megnyerhető
(Andics 1965, 434). Klapkát szándékában csupán a képviselőház menekülő elnö-
ke, Almássy Pál gátolta meg, akivel Klapka győri szálláshelyén a Fehér Bárány foga-
dóban találkozott, és aki elbeszéli a Szegednél történteket. Erre a hírre a tábornok
felhagy támadó szándékával és a várba zárkózik.

E győzelem jelentősségére jó bizonyíték, hogy a bécsi várparancsnokság külön
közleményben - a Wiener Zeitung különkiadásában - tartotta szükségesnek meg-
nyugtatni Bécs lakosságát, hogy nem kell közvetlen veszélytől tartani, mert a komá-
romi védősereg e vállalkozása semmiféle összeköttetésben nincs a felkelők hadere-
jének többi részével (L. Gál 1971, 52).

A komáromi vár készletei ezzel a legpesszimistább becslések szerint is 2-4 hó-
napra, más becslések szerint másfél évre elegendő mennyiségűre növekedtek.

Az augusztus 3-i komáromi kitörés a szabadságharc egyik legsikeresebb hadmű-
velete volt, bár a jobb parton állomásozó Barco-dandár bekerítését és felszámolá-
sát nem tudta elérni.

Klapka Berg tábornok Miklós cárhoz írt levelének másolatát Kossuth Törökor-
szágban, Görgei Nagyváradon kapta kézhez. Haynau a vereségről augusztus 7-én

58 Petheő Attila

Óbesenyőn értesült. Budapest és a nagyobb városok felkelésétől tartva Jablonows-
kyt Szentmiklósról azonnal 4 zászlóaljjal, 3 lovasszázaddal és 12 ágyúval Pest felé
küldi, hogy az osztrák fősereg vonalát ne engedje megszakítani. Jablonowsky dan-
dárának csak augusztus 20-án sikerült a közlekedést helyreállítania, miután Szé-
kesfehérvárra ellenállás nélkül bevonult. A várat körülzáró seregek ezután erősítést
kaptak. Nobili altábornagyot (1. tartalék hadtest) Alsó-Ausztriából és Nugent tábor-
szernagyot (2. tartalék hadtest) Pécs vidékéről gyorsan segítségül hívta a bécsi had-
ügyminisztérium. Baranya, Tolna és Zala megyék megfékezésére Pálffy gróf altábor-
nagyot hagyták 4 zászlóaljjal, lovassággal és 15 ágyúval. Augusztus 20-ra az oszt-
rák csapatok már ismét a Concó-patak mögött álltak. Nugent táborszernagy szep-
tember l-jén érkezett Komáromhoz, ahol átvette az ostromló seregek parancsnok-
ságát, így szeptember elején a zárlat ereje 47 zászlóalj, 22 és fél lovaszázad és
154 ágyú, összesen mintegy 44 ezer ember.

A győzelem rámutatott a hatalmas komáromi erődrendszer birtoklásának fontos-
ságára a hadműveletek folytatásában, és természetesen nagy szerepet játszott a
diadal abban is, hogy Komárom védői, a szabadságharc utolsó bástyájának védői-
ként nem egész két hónap múlva amnesztiát kaptak fegyverletételük fejében. Erre
abból a levélből is következtethetünk, amelyet Csorich altábornagy küldött arra az
esetre, ha a komáromi helyőrség a fegyverszünet idején kitörést kísérelne meg. A
levél azokat a rendelkezéseket tartalmazza, amelyek szerint abban az esetben kell
a császári hadaknak cselekedniük, ha a komáromi helyőrség vagy Ács és Igmánd,
vagy Tata ellen kísérelne meg kitörést. „A Barco - és Liebler-dandárral továbbá még
közöljük, hogy Gönyű és Néma között verünk a Dunán át egy hidat, amelynek bizton-
ságáról gondoskodni kell. A jövő hó 4-én délben 12 órakor a végéhez ér a fegyver-
szünet, a híd azonban már 3-án este készen lesz, ennélfogva a csapatparancsno-
kokat figyelmeztetni kell arra, hogy kétszeres figyelemmel kísérjék az ellenség moz-
dulatait."7

Amíg Komárom magyar kézen volt, addig a Dunántúl és a Felvidék osztrák birto-
ka is kétséges volt. Klapka jól tudta, hogy a stabil külpolitikai helyzetű birodalmat
csak fegyverrel kényszeítheti tárgyalóasztalhoz (Hermann 1998). A tábornok és pa-
rancsnokai, akik alacsonyabb életkora nagyobb kezdeményezőkészséggel és me-
részséggel párosult, is mind egy szálig tisztában voltak vele, hogy a honvédek a ha-
zát védték és nem akartak politikai részletkérdésekkel foglalkozni. Ezért nem volt
lényegtelen a sikeres augusztus 3-i kitörés, hiszen a magyar hazáért és a honvéde-
kért alkupozícióban tudták Komárom várának védői méltóképpen befejezni a küzdel-
met (Hermann 1995).

Felhasznált irodalom

Alapi Gyula 2000. Komárom vármegye kultúrtörténetéből. Vál. és sajtó alá rend. Hídvégi Vi-
oletta. Tatabánya, Komárom-Esztergom Megyei Önkormmányzat.

Andics Erzsébet 1965. 1849. augusztus. Századok, 1965, 99. évf., 3. sz., 434. p.

Asbóth Lajos emlékiratai az 1848-i és 1849-i magyarországi hadjáratból 1862. 2. kötet.
Pest, Ráth - Vodianer.

Az utolsó nagy győzelem (Klapka Győrben) 1899. Egyetértés, 1899, 33. évf., 212. sz., 1-2.

P-
Barna J. 1898. A szabadságharc hősregéi. Budapest.

Az 1849. augusztus 3-i komáromi kitörés története 59

(Bánlaky) Breit József 1897-1898. Magyarország 1848-1849. évi függetlenségi harcának
katonai története. 3. kötet. Budapest, Márkus—Grill Kiadó.

Bátori Schulcz Bódog emlékiratai az 1848/49-iki szabadságharczból 1870. Kiadta és sajtó
alá rendezte Gervári Ödön. Pest.

Bona Gábor 1983. Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-1849. Budapest,
Zrínyi Katonai Kiadó.

Bona Gábor 1988. Kossuth Lajos kapitányai. Budapest, Zrínyi Kiadó.

Bona Gábor 1998. A szabadságharc honvédsége. Rubicon, 1998/2.

Bona Gábor 1999. Az 1848-49-es hovédsereg felső vezetői. Rubicon, 1999, 4. sz., Mellék-
let.

Dömötör Ákos 1998. Hősök és vértanúk. Mondák és visszaemlékezések. Budapest, Magyar
Néprajzi Társaság.

Egy 1848/49-iki honvédezredes halála 1884. Komáromi Lapok, 1884, 22. sz.

Egy hőssel megint kevesebb 1885. Komáromi Lapok, 1885, 11. sz.

Fényes Elek 1994. Komárom vármegye leírása. Sajt. alá rend. és szerk. Koncsol László. Po-
zsony, Kalligram.

L. Gál Éva 1971. Újházi László a szabadságharc utolsó kormánybiztosa. Budapest.

Görgei Artúr 1988. Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. 1-2. kö-
tet. Fordította Görgei István, átdolgozta és jegyzetekkel ellátta Katona Tamás. Bu-
dapest, Európa Kiadó.

Gracza György 1894. 1848/49-iki magyar szabadságharc története. 5. kötet. Budapest,
Lampel.

Gyulai Rezső 1890. Adatok Komárom vármegye és város történetéhez. Komárom.

Hamary Dániel 1869. Komáromi napok 1849-ben Klapka Gy. honvédtábornok alatt. Buda-
pest.

Hermann Róbert 1995. Kossuth és Görgei. Rubicon, 1995, 1-2. sz.

Hermann Róbert 1995. A szabadságharc hadserege. Rubicon, 1995, 5. sz.

Hermann Róbert (szerk.) 1996. Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története. Bu-
dapest, Videopont Kiadó.

Hermann Róbert 1998. Győzni vagy legyőzetni. Rubicon, 1998, 2. sz.

Hermann Róbert 2001. 1848-1849. A szabadságharc hadtörténete. Budapest, Korona Ki-
adó.

Honvédek könyve. Történeti adattár az 1848-1849-i magyarországi hadjáratból. 1861. 2-3.
kötet. Kiadja és szerkeszti Vahot Imre-Gánóczy Flóris. Pest, Emich Kiadó.

Horváth Mihály 1865. Magyarország függetlenségi harczának története 1848-49-ben. 3. kö-
tet. Genf, Nicholas Puky.

Jakab Elek 1880. Szabadságharczunk történetéhez. Budapest, Rautmann.

Kecskés László 1984. Komárom az erődök városa. Budapest, Zrínyi Kiadó.

Kedves Gyula 1992. A szabadságharc utolsó győztes csatája. In Kiss Vendel (szerk.): Komá-
rom és Klapka György 1848/49-ben. Az 1. Komáromi Napok alkalmából rendezett
tudományos tanácskozás előadásai. Komárom.

Klapka György 1886. Emlékeimből. Budapest, Franklin Társulat.

Komáromi lapok, 1849. augusztus 5-6.

Liptai Ervin (szerk.) 1985. Magyarország hadtörténete. 1. köt. Budapest, Zrínyi Katonai Ki-
adó.

Matolai Etele 1883. Visszaemlékezéseim honvéd életemre. Sátoraljaújhely.

Rényi Rezső 1884. A 64. honvédzászlóalj Komáromban 1848/49. Komáromi Lapok, 1884,
18. sz.

Rüstow Wilhelm 1866. Az 1848-1849-i magyar hadjárat történelme. 1-2. kötet. Pest, Emich
Kiadó.

Szénássy Zoltán 1977. Klapka György. Pozsony, Madách.

Szénássy Zoltán 1989. Komárom ostroma 1849-ben. Komárom.

60 Petheő Attila

Szeremlei Samu 1868. Magyarország krónikája az 1848. és 1849. évi forradalom idejéről.
2. kötet. Pest, Emich Kiadó.

Szilágyi Sándor 1850. A magyar forradalom napjai 1849. július elsője után. Második, átdol-
gozott kiadás. Budapest.

Szinnyei József 1887. Komárom 1848-1849-ben. (Naplójegyzetek). Budapest, Aigner Kiadó.

Vajda János 1998. Egy honvéd naplójából. Szerk. Szigethy Gábor. Budapest, Holnap.

Takáts Sándor: Lapok egy kisváros múltjából. Komárom, Ziegler Károly Könyvnyomdája,
1891.

Tóth Gyula (szerk.) 1978. Küzdelem, bukás, megtorlás. Emlékiratok, naplók az 1848-49-es
forradalom és szabadságharc végnapjairól. 1-2. kötet. Budapest, Szépirodalmi
Könyvkiadó.

Tóth Károly 1893. Az 56-ik honvéd zászlóalj története 48-49-ben. Csurgó.

Tuba János 1884. Zámory Móricz. Komáromi Lapok, 1884, 5. sz.

Jegyzetek

1.   Csorich altábornagy - a cs. k. 2. hadtest parancsnokságának. Nagy-Léta, 1849. au-
gusztus 3. Hadtörténelmi Levéltár. 1848/49-es fond 41/31.

2.   Csorich altábornagy - a cs. k. 2. hadtest parancsnokságának. Nagy-Léta, 1849. au-
gusztus 3. Hadtörténelmi Levéltár. 1848/49-es fond 41/31/A.

3.   Colloredo-Mansfeld cs. kir. altábornagy jelentése Csorich altábornagynak az augusztus
3-i ácsi és pusztaherkályi csatáról. Hadtörténeti Levéltár 1848/49-es fond, 43/345a.

4.   Csorich altábornagy - a cs. k. 2. hadtest parancsnokságának. Nagy-Léta, 1849. au-
gusztus 3. Hadtörténelmi Levéltár. 1848/49-es fond 41/31/A.

5.   Colloredo-Mannsfeld cs.kir. altábornagy jelentése Csorich altábornagynak az augusztus
3-i ácsi és pusztaherkályi csatáról. Hadtörténeti Levéltár, 1848/49: 43/345a.

6.   Klapka nyílt rendelete népfelkelés szervezésére, Hadtörténeti Levéltár, 1848/49:
52a/302.

7.   2. hadtestparancsnokság. Főméltóságú herceg Colloredo-Mannsfeld altábornagy úr csá-
szári királyi hadosztályparancsnokságának. Tata, 1849. augusztus 29., Hadtörténeti Le-
véltár, 1848/49: 44/298.

Attila Petheő

Az 1849. augusztus 3-i komáromi kitörés története

The troops of Artúr Görgei left Komárom on 13th July 1849, and significant
military force remained under the leadership of the 28-year-old György Klapka
generál. His task was to hold enemy for the possibly longest time with the pro-
tection of the fortress. He succeeded for ten days. Although on 23rd July
Haynau Schlik generál directed his troops on Pest.

After Schlik left, the castle-guard in Komárom did not fulfil its task. To keep the
possible strongest emperor-king army under the castle, he should have worry
the besiegers with systematic outbreaks. Although, nothing such happened.
On 25th July one of the detachments of the castle guard descended the Tata
Austrian local guard, and it was cleared up that the number of emperor-king
troops does not exceed the number of castle guards and that the besiegers
are entirely underestimated. At this point Klapka decided that he breaks the
besieging troops. The situation of the Hungarians was eased by the fact that
the emperor-king troops stayed on the both banks of the Duna, being apart

Az 1849. augusztus 3-i komáromi kitörés története 61

from each other, separated by Duna, Vág and other rivers and were not able
to protect the attacked party.

Firstly, Klapka wanted to expel the troops staying at the left bank of Duna. He-
re was the army the less weak, and expelling them meant that the Hungárián
army intends to continue its military operations on the northern bank of Duna.
The attack commenced at night from 29th to 30th July. The troops of
Móric Kosztolányi colonel attacked the enemy at Hetény that they had to
retreat to Bajcs. Destroying enemy on the right bank of Duna seemed to be a
more difficult task. The last victorious battle took place on 3rd August, the out-
break lead by Klapka. The operational plán included five columns. The com-
manders of the columns were Ferenc Aschermann, Mór Kosztolányi, János Ja-
nik, Bódog Bátori-Sulcz, and József Krivácsy. The Hungárián outbreak had an
immense success, the troops won after more than an hour of battle. Komá-
rom was liberated from besiege. The Hungárián troops cut the Austrian rein-
forcement lines and the rout to Vienna was opened. Food and other reserves
for Komárom were secured afterwards.

On 13th August the Hungárián troops at Szőlős under Világos Iáid down the
arms, although the Komárom castle with its protecting army consisting of mo-
re than 20 000 soldiers remained to 2nd October. The outbreak on 3rd August
showed what the owning of the gigantic Komárom fortress system means.
Victory played role in the fact that the protectors of Komárom dealt for change
of their laying of the arms. the outbreak contributed to the fact that our town,
Komárom is known by all Hungarians of the country as the protecting bastion
of war of independence.

00021-22.jpg

MISCELLANEA BIBLIOTHECAE HUNGARICAE

A SZLOVÁKIAI

MAGYAROK

TÖRTÉNETÉNEK

VÁLOGATOTT

BIBLIOGRÁFIÁJA

(1990-2002)

SIMON ATTILA

00021-23.jpg

LILIUM AURUM

UM

nulmányok töltik ki. Az elsőt Johann

A használt
címmel.

Ebben áttekintést nyújt a fogalom múltbeli
és nemzetközi használatáról. Ausztriában
1951-től használják ezt a fogalmat, illetve
kérdést a népszámlálásoknál. Ezzel a 19.
században bevezetett tradíciót folytatták.
Ugyanis 1880-1910 között az összeírások-
nál már rendszeresen megtalálható volt a
használt nyelv (Umgangssprache) fogalma
mint kérdés. A tanulmány kitér néhány euró-
pai országban ezen a téren bevezetett gya-
korlatra. Számos helyen az anyanyelvre kér-
deznek rá. De például Svájcban úgy szól a
kérdés, hogy jelölje meg azt a nyelvet, ame-
lyet saját megítélése szerint a legjobban bír.
A szerző ismerteti a kérdésfeltevés különbö-
ző változatait. Végül statisztikák és grafiko-
nok bemutatásával illusztrálja a kérdésre
adott válaszokat az ausztriai népszámlálás-
oknál. A második tanulmányt Heinz Tichy ké-
A nemzetiségi jogok jelenlegi fejlődé-
címmel. Két alapvető nemzet-

Varga Sándor

Fodor István: A világ nyelvei és nyelvcsa-
ládjai. Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2004,
315. p.

2004-ben a Tinta Könyvkiadó komoly feladat-
ra vállalkozott. Nem kisebb célt tűzött ki,
mint megjelentetni egy olyan nagy sikerű ké-
zikönyvváltozatát, amelyet öt évvel korábban
az Akadémiai Könyvkiadó már megjelente-
tett. Természetesen a Tinta Könyvkiadó által
kiadott könyv célja nem az volt, hogy konku-
ráljon az 1999-ben megjelent könyvvel (amit
a két könyv méretét nézve nem is tudna), ha-
nem, hogy a világ nyelveiről szóló legfonto-
sabb információkat összegezze egy kevésbé
szakmai célcsoport számára. A két könyv így
nemcsak méretében, hanem célközösségé-
ben is különbözik egymástól: az Akadémiai
Könyvkiadó könyve lexikon, s célközönségé-
nek leginkább a nyelvészeket tekinti, a Tinta
Könyvkiadó gondozta könyv pedig inkább te-

192 Könyvek

kinthető kézikönyvnek, amely egy szélesebb,
a nyelvek iránt érdeklődő közönségnek szól.
Bár a szerző és a cím azonos, a könyv még-
is mást kínál, mint elődje. Annak ellenére,
hogy alapvetően elődjére támaszkodik, adat-
tárát, elrendezését és méretét tekintve még-
is különbözik tőle. Ahogy a szerző írja, az
utóbbi kiadvány „enciklopédikus jellegű, va-
gyis anyagát témakörök, jelen esetben nyelv-
családok, nyelvcsoportok szerint mutatja
be" (9. p.), míg az Akadémiai Könyvkiadó
könyvének rendszerező elve a betűrendbe
sorolás (ez a rész 746 nyelv részletes leírá-
sát tartalmazza), addig a Tinta Könyvkiadó
könyve nyelvcsaládok szerint veszi az egyes
nyelveket. Végezetül pedig, a Tinta Könyvki-
adónál megjelent könyv 320 oldalon, míg az
Akadémiai Könyvkiadónál megjelent könyv
1716 oldalon mutatja be a világ nyelveit.

Bár közhelyszerűen hangzik, mégis igaz,
hogy egy könyv nagysága (ha úgy tetszik vas-
tagsága) befolyásolja, hogy a benne lévő írá-
sok milyen mélységig dolgozhatják fel a té-
mát, fgy van ez jelen esetben is, amit a szer-
ző a könyv bevezetőjében le is ír. Ahogy írja,
a könyv kis mérete két irányban hatott az
egyes nyelvek leírására. Helyszűke miatt
ezért Fodor egyrészt főleg a magyar nyelvhez
és kultúrához közelebb álló nyelvcsaládokat
(uráli, altáji, illetve indogermán) taglalja - s
például az amerikai nyelvekkel mostohábban
bánik, bár a könyv végén, számomra érthe-
tetlen okokból, két színes térképlapot csatol
róluk -, másrészt a nyelvek leírásakor is csu-
pán a legalapvetőbb információkat tárja az
olvasóközönség elé. Ez az oka annak, hogy
például az indogermán nyelvcsalád legna-
gyobb és egyben legelterjedtebb nyelveinek
bemutatása sem lépi túl a két oldalt.

Szerkezetileg a könyv három, egymástól
elkülönülő részre osztható. Ez a felosztás a
könyvben explicit módon - címek formájá-
ban, számozásban stb. - nem jelenik meg,
viszont az egyes részek elkülönülése a szö-
vegek jellegéből adódóan nyilvánvaló (tanul-
mányszerű folyó szöveg, enciklopédikus jel-
legű címszavak, felsorolás). Az első rész az
olvasóhoz szól, általános információkat szol-
gáltat egyrészt a könyvről, másrészt a nyel-
vekről, azok felosztásáról, nyelvcsaládokról.
A második, s egyben legnagyobb, a könyv ge-
rincét alkotó részben nyelvekre bontva mu-

tatja be az egyes nyelvcsaládokat. Harma-
dik, s egyben záró résznek tekinthető a nyel-
vek ismertetése után következő rész. Ez egy
listát tartalmaz, amelyből megtudhatjuk,
hogy a világ egyes államaiban milyen nyel-
vet, nyelveket beszélnek, illetve, hogy a fel-
sorolt országoknak mi a hivatalos nyelve
(mik a hivatalos nyelvei). A könyv befejező ré-
sze tartalmazza még a legismertebb írás-
rendszerek kialakulásának táblázatát, a ma
használatos legelterjedtebb írásrendszerek
betűinek bemutatását, illetve színes térkép-
lapokat a világ nyelveinek ábrázolásával
(pontosabban a világ főbb nyelvcsaládjainak,
Európa nyelveinek, valamint Észak- és Dél-
Amerika indián nyelveinek ábrázolásával).
Természetesen ugyanitt még egy betűrendbe
szedett, oldalszámra utaló mutatót is talál-
hatunk a könyvben található nyelvekről.

Miután dióhéjban elmondtam, miről szól
e könyv, megpróbálom részletekbe menően
is bemutatni, mi az, amit az olvasónak nyújt.
A nyelvek rokonsága című fejezetben a szer-
ző szól a nyelvek osztályozásának típusairól,
a genetikai rokonságot mutató nyelvcsalád-
okról, a szerkezetben hasonlóságot mutató
nyelvtípusokról és az areális kapcsolatban
álló „nyelvi szövetségekről". A szerző a
nyelvcsaládokról írtakban mindössze a nyel-
vek és nyelvjárások közti különbségeket, a
nyelvek és nyelvjárások elhatárolásának ne-
hézségeit taglalja. A nyelvtipológiával foglal-
kozó részben a világ nyelveinek fő típusait
sorolja fel a szerző, miközben érintőlegesen
jellemzi az egyes típusok legfontosabb tulaj-
donságait is (azt, hogy a nyelvek milyen tulaj-
donságok alapján sorolhatók az egyes nyelv-
típusokba). Míg a nyelvcsaládokról és nyelv-
típusokról bővebben ír, addig - sajnos - az
areális nyelvrokonságot csupán érinti a szer-
ző, a tudnivalókat mindössze két rövid be-
kezdésben foglalja össze, így akarva-akarat-
lan mintegy lekicsinyíti az areális nyelvtipoló-
giajelentőségét. Pozitívumként említem meg
azonban, hogy a könyv terjedelméhez viszo-
nyítva sok nyelvi adatot tartalmaz. Ezek leírá-
sát a szerző kétféleképpen oldja meg: a la-
tin betűs nyelvek példáiban az illető nyelv he-
lyesírását használja (sajnos nem minden hi-
ba nélkül), a nem latin betűs példákat pedig
a magyar kiejtésnek megfelelően írja át
(transzliteráció). Sajnos a fontos ismeretek

Könyvek 193

mellett a bevezető rész (is) több hibát is tar-
talmaz (pl. „zena" [18. p.], „Nyelvünkben
van egy (c jellel jelölt) hang, amely csak a g
előtt fordul elő" [22. p.]). Egészében véve vi-
szont a fejezet sok értékes alapinformációt
közöl az említett témákról, mindezt termé-
szetesen a könyv terjedelmi korlátaihoz mér-
ten.

A bevezető tanulmány után a szerző
nyelvcsaládokba csoportosítva veszi számon
az egyes nyelveket. Ennek előnye, hogy az ol-
vasó a nyelvcsaládok rendszerébe helyezve
olvashat a kívánt nyelvről, illetve a rendsze-
rezésnek ez az elve lehetőséget nyújt a ro-
kon nyelvekkel történő összehasonlításra is.
Ez az Akadémiai Könyvkiadó könyvében ne-
hezebb, mivel ott a rendszerbe sorolás alap-
ja az ábécé. Minden egyes nyelvcsalád és
egyes ágainak tárgyalása előtt a szerző rövid
összefoglalót közöl a nyelvcsalád legfonto-
sabb jellemzőiről. Ezekben a rövid összefog-
lalókban a szerző lehetőség szerint ír a
nyelvcsalád és az azt alkotó nyelvek nevének
etimológiájáról, megadja a nyelvek önelneve-
zését (pontosabban, hogy hogyan nevezik
saját nyelvüket az anyanyelvi beszélők: a
szláv nyelvek esetében egy-két kivétellel hi-
básan), a nyelvcsaládot alkotó nyelveket be-
szélők földrajzi elterjedését, a nyelveket be-
szélők számát, illetve gyakran (főleg a nem
európai nyelvek esetében) a nyelvet beszé-
lők antropológiai típusát és vallását. Mindezt
nemcsak az olyan, nagy nyelvcsaládok ese-
tében teszi meg, mint az uráli, altáji vagy az
indoeurópai, hanem - magától értetődően -
az olyan kevésbé elterjedt és ismert nyelv-
családoknál is, mint például az afrikai bantu,
pápuái vagy a szudáni nyelvcsalád. Annak el-
lenére, hogy nem vaskos lexikont tartok a
kezemben, figyelemre méltónak tartom,
hogy több mint félszáz nyelv ilyen-olyan leírá-
sát tartalmazza. A nyelvek között nemcsak a
ma élőket tárgyalja, hanem kitér a már kihalt
(pl. etruszk, sumer, elámi) és a mesterséges
(pl. eszperantó, volapük, ido) nyelvekre is.

A nyelvek rendszerében elsőként az uráli
nyelvcsaláddal foglalkozik, „noha más nyelv-
családok, elsősorban az indogermán, sokkal
több nyelvet foglalnak magukban sokszoro-
san több beszélővel" (25. p.). Az uráli nyelv-
családot sorban az indoeurópai (indoger-
mán) nyelvcsalád követi. A nyelvcsaládok be-

mutatásában az európai nyelvek után az
ázsiaiak következnek: a hámi-sémi nyelvek-
től indulva a kaukázusi nyelveken és a kínai-
tibeti nyelveken keresztül eljutunk az
ausztroázsiai nyelvtörzsig. A sort az Ausztrá-
lia területén és az óceániai szigetvilágban
beszélt nyelvek, az amerikai indián nyelvek
folytatják, s a nyelvcsaládok sorát végül Afri-
ka nyelvei zárják.

Fodor István nemcsak az egymással ro-
konságban élő nyelveket tárgyalja. A több
száz, nyelvcsaládban élő nyelv mellett a
szerző az elszigetelt, rokontalan nyelveknek
is figyelmet szentel (ez a felosztás is erősíti
a genetikai alapon történő csoportosítást).
Érdekesnek találom a szerző által használt
„rokontalan nyelv" kifejezést, mivel a nyelvé-
szet jelenlegi állapota szerint rokontalan
nyelvek nincsenek, csak olyan nyelvek, ame-
lyeknek még nem ismerjük a genetikai ro-
konságát. A szerző valószínűleg csupán az
egyszerűség kedvéért fogalmazott így, vi-
szont akkor a bevezetőben tisztázni kellett
volna ezt a terminológiai kérdést. A genetika-
ilag rokontalan nyelveket két csoportra, élő
elszigetelt (pl. baszk, japán) és kihalt rokon-
talan (pl. etruszk, sumer) nyelvekre osztja.
Ezek egy része ma már kevésbé ismert nyelv
(pl. ainu, Húsvét-szigetek nyelve, merőéi
nyelv), s mint ilyenekről, már valóban kevés
dolgot közöl. A rokontalan nyelvek között leg-
inkább a nagy nyelveket, mint a japánt, kore-
ait és baszkot tárgyalja. A szerző ebben a fe-
jezetben azokat a nyelveket ismerteti, „ame-
lyeket ez idő szerint nem soroltak be egy
nyelvcsaládba vagy nyelvek csoportjába
sem" (246. p.) Bár a fejezetben tárgyalt nyel-
vek a tudomány mai álláspontja szerint nem
rendelkeznek egyértelműen bizonyítható
nyelvrokonsággal, mégis több elmélet foglal-
kozott egyik-másik rokonításával. A fejezet
olvasásakor megismerhetjük ezen elméletek
némelyikét, s azokat a nyelveket, amelyek-
kel a tárgyalt nyelveket rokonítani próbálták.

A könyv amellett, hogy számos értékes
(és nem utolsó sorban érdekes) tudnivalót
közöl a világ nyelveiről, minden nagyobb feje-
zet előtt kis átfogó részt tartalmaz az éppen
tárgyalt témakörből. Bár csak valamivel
több, mint egy oldalas, mégis sok informáci-
ót tartalmaz a Pidgin és kreol nyelvek című
fejezet bevezető része. A pidgin nyelvek

194 Könyvek

rendszerében a szerző a közép- és dél-ame-
rikai, óceániai, illetve afrikai kreol nyelvekkel
foglalkozik.

Egy olyan könyv, amelyik a világ nyelveit
mutatja be, nem kerülheti meg, hogy ne fog-
lalkozzon a mesterséges nyelvek kérdésé-
vel. Fodor István könyvében a Mesterséges
nyelvek, műnyelvek című fejezetben bemu-
tatja azok kialakulásának lehetséges okait,
a megalkotásuknak alapfilozófiáját. Mind-
emellett megtudhatjuk azt is, hogy magyar
nyelvterületen eddig milyen kísérletek tör-
téntek mesterséges nyelvek kialakítására. A
fejezet három nyelvet tárgyal: volapük, ido
és eszperantó. A három mesterséges nyelv
közül legrészletesebben az eszperantót tár-
gyalja, s az előző két nyelvről szóló informá-
ciókat mindössze pár sorban összegzi. Bár a
mesterséges nyelvek közül jelenleg valószí-
nűleg az eszperantó a legelterjedtebb, sajná-
latos, hogy a szerző a többi mesterséges
nyelvet az eszperantóhoz képest aránytala-
nul szűken tárgyalja. A szerző, bár megemlí-
ti a romanid nevű mesterséges nyelvet is,
azt mondja, hogy „az eddig kidogozott terve-
zetek közül három a gyakorlatba is átültetett
nyelv ismeretes: az eszperantó, az ido, a
volapük" (260. p.). Az emberi kommunikáció
céljából alkotott mesterséges nyelvek (ti.
mesterséges nyelvek a számítógépekkel va-
ló kommunikáció nyelvei is) közül bizonyo-
san több, a gyakorlatban is elterjedt nyelv is
használatos - gondoljunk csak a jelbeszéd-
re, a Basic Englishre, vagy az újabban diva-
tos tünde, illetve hobbit mesterséges nyel-
vekre -, így az előbb idézett mondat nem fo-
gadható el tudományos érvelésnek. Úgy vé-
lem, a mesterséges nyelvek kérdése fontos
ismeretanyag, s mint ilyet, jóval körültekin-
tőbben, bővebben kellett volna tárgyalni (hi-
szen ahogy a szerző a könyv hátlapján írja,
„Jelen kötetet a széles nagyközönség kezé-
be szántuk, de bevezető nyelvészeti stúdiu-
moknak is hasznos segédkönyve lehet"). Ha
a mesterséges nyelvek tárgyalására már
nem jutott elegendő hely, akkor talán éssze-
rűbb megoldás lett volna ezt a fejezetet ki-
hagyni, s csak a természetes nyelvekre szo-
rítkozni.

A könyv harmadik része az előzőektől el-
térően felsorolás, illetve táblázatok formájá-
ban közöl információkat a világ államaiban

beszélt nyelvekről, valamint a legelterjed-
tebb írásrendszerekről. Az Országok és nyel-
vek című fejezetben mintegy 23 oldalas lis-
tát találunk a Föld egyes államairól és az ott
használatos hivatalos, illetve nemzeti nyel-
vekről. Azt sajnos az olvasó nem tudhatja
meg, hogy a szerző milyen szempontok alap-
ján válogatta össze az egyes államokat, így
az olvasó előtt az sem lehet világos, hogy a
felsorolás a Föld összes hivatalos államát
tartalmazza-e, vagy a lista csak egy, a szer-
ző által ismert szempontok alapján történt
válogatás eredménye. A könyv befejezésként
Cestmir Lokoutka Vyvoj pisma (sic!) című
1946-ban kiadott könyve alapján áttekintést
közöl a legelterjedtebb írásrendszerekről
(egyébként a cseh szerző és könyvének címe
a Hasonló témájú lexikonok, enciklopédiák
című fejezetben már helyesen szerepel). Az
olvasó ebben a fejezetben egyrészt az egyes
írásrendszerek kialakulását, fejlődését ábrá-
zoló genetikus táblázatok, másrészt az
egyes írásrendszerek ábécéi közt (pl.
szanszkrit, örmény, grúz) böngészhet. A
könyv záró részében megtalálhatjuk a könyv-
ben található nyelvek névmutatóját, illetve itt
szerepelnek- különösebb magyarázatok nél-
kül - azok a színes térképlapok is, amelyek
Észak- és Dél-Amerika indián nyelveinek el-
helyezkedését ábrázolják. Színes térképek
szerepelnek még a könyv első és hátsó borí-
tójának belső részén is: az előlapon egy vi-
lágtérképet, a hátlapon egy Európa-térképet
találunk. A térképekkel kapcsolatban azon-
ban egy dolgot nem értek: miért éppen a
magyar nyelvközösséget kevésbé érintő indi-
án nyelveket ábrázoló térképeket kellett a vi-
lág- és Európa-térkép mellé tenni, miért nem
lehetett felvenni mondjuk a talán nagyobb ér-
deklődésre számítható volt Szovjetunió nyel-
veit, vagy egy részletesebb - akár több tér-
képlapon ábrázolt - Európa-térképet? így a
térképeket illetően felemás érzésem van:
mivel A világ nyelvei és nyelvcsaládjai című
könyvet olvasom, ezért a világ- és Európa-
térkép mellett több részletesebb térképet
várnék. Ilyen áron talán nem kellettek volna
az indián nyelveket ábrázoló térképek, sőt
ilyen áron talán egyáltalán kellett volna tér-
képeket tenni a könyvbe.

Végezetül pedig szeretnék egy jó taná-
csot adni az olvasónak: a könyvet semmi-

Könyvek 195

képp se úgy olvassa, hogy a benne található
nyelvek mindegyikéről temérdek információt
fog szerezni. Ajánlom, lapozgassa a könyvet,
ismerkedjen az egyes nyelvcsaládok nyelvei-
vel, és ha úgy gondolja, végezzen kisebb ösz-
szehason Irtásokat.

Pintér Tibor

Rabec István

A nyelvvesztés vizsgálata pozsonyi magyar

egyetemisták körében*

Dolgozatomban a 2003-ban végzett kutatásomról (a vizsgálatról részletesebben lásd
Rabec 2003) szeretnék beszámolni, amelyet Pozsonyban tanuló nyelwesztő egyete-
mistákkal készítettem. A szlovákiai magyarok mint kétnyelvű beszélők nyelvhaszná-
latának gazdag szakirodalma van (lásd pl. Bergendiné 1998; Lanstyák 1998; 2000a;
2002a; Misád 1998; Németh 2001; Sándor Anna 1998; Vancóné 1998 stb.), ám
ezek az írások a magyar-szlovák viszonylatban bekövetkező nyelvvesztéssel nem fog-
lalkoznak. Sándor Anna (1998) ugyan folytatott kutatásokat Kolonban a nyelvcserét
illetően, de a jelenséget ő is csak közösségi szinten vizsgálta.

Munkámban kilenc nyelwesztéses pozsonyi egyetemista magyar nyelvi vissza-
szorulását vizsgáltam, abból a célból, hogy feltárjam azokat a jelenségeket, ame-
lyek nyelvhasználatukban nyelvvesztésre utalnak.

Az adatközlők kiválasztásánál arra törekedtem, hogy makroszinten egyfajta virtu-
ális csoportot alkossanak (természetesen nem a szó szociológiai értelmében).
Ezért mindegyikük megfelel a következő kritériumoknak:

-    mindegyikük pozsonyi egyetemista

-   tanulmányaikat kizárólag szlovák nyelven végzik

-   saját és környezetük bevallása szerint jobban beszélnek szlovákul, mint magyarul

-   a magyar nyelvet nem intézményes keretek között sajátították el

-   a magyar nyelvet első nyelvként sajátították el vagy párhuzamosan a szlovákkal

-    ugyanahhoz a generációhoz tartoznak (1979 és 1983 között születtek)
Adatközlőim esetében megvizsgáltam, hogy:

-   a nyelwesztő beszélők magyar beszédmegnyilvánulásaikban miben térnek el az
írott nyelv grammatikájától1

-    nyelvhasználatuk során milyen kommunikatív stratégiákat alkalmaznak

-    beszédükben mennyiben fordulnak elő kontaktusjelenségek és a nyelvművelők
által megbélyegzett formák

-    megnyilvánulásaikat milyen paralingvisztikai eszközök kísérik.

A kutatás kísérleti jellegű volt, próbálkozás a nyelwesztéses beszélők magyar
nyelvének vizsgálatára. A mintában valószínűleg túlreprezentáltak a magyar nyelv-
hez pozitívan viszonyuló és a nyelwesztés kezdeti stádiumában lévő beszélők. En-
nek következtében minden megállapításom csupán az általam vizsgált adatközlők-
re érvényes.

* Előadásként elhangzott a Grammá Nyelvi Iroda által szervezett III. Grammá Nyelvészeti
Napokon, Párkányban, 2004. november 26-án.

152 Rabec István

A kutatás során módszerként szociolingvisztikai interjút és kérdőíveket használ-
tam. Az interjúk feldolgozása során a legnagyobb problémát a szempontok és a ka-
tegóriák felállítása jelentette. Mivel a szakirodalomban ilyen vagy ehhez hasonló
rendszerezésre nem találtam példát, ezért egy teljesen új rendszert kellett kialakí-
tani2.

A rendszerezés során természetesen figyelembe vettem az írott standard és a
mindennapi beszélt nyelv közötti különbségeket, Ml. azt, hogy az adatközlőim beszé-
dének elemzésekor a szlovákiai beszélt nyelv szolgál összehasonlítási alapként.
Ezért volt szükség egy ép magyar nyelvű beszélővel készített interjúra is, amit ösz-
szehasonlításképpen használtam fel. A felállított rendszer csupán kísérlet, a szak-
irodalomban (lásd Bartha 1993; Fenyvesi 1995; Kontra 1990) már meglevő kate-
góriákat beépítettem a rendszerbe.

Mivel írásom terjedelme nem teszi lehetővé, hogy minden nyelwesztéses jelen-
séggel külön foglalkozzam, ezért csak három - egymással szorosan összefüggő -
jelenséget szeretnék kiemelni. Ezek a következők: kódváltás, töredékes beszéd és
hiányos megfogalmazás.

Kódváltás

A korpuszban a bázistartó kódváltásra lényegesen több példa akadt, mint a bázis-
váltásra. Ez feltehetőleg azzal magyarázható, hogy a legtöbb adatközlőnek nincs
gyakorlata a magyar nyelv használatában, és a kódváltásos beszédmódban sem.
Számukra az interjú egy különleges eseményt jelentett, és mivel vállalták azt, hogy
magyarul fognak beszélni, igyekeztek ehhez ragaszkodni. Amikor mégis kódot vál-
tottak, akkor azt több esetben különféle pára lingvisztikái eszközök kísérték. Ezek
közül a leggyakrabban a nevetés fordult elő.

A bázistartó kódváltás egyik sajátos esete, amikor a vendégnyelvi betét nélkü-
lözte a szükséges toldalékot a bázisnyelvi diskurzusban. A vendégnyelvi betét nem
illeszkedett alaki eszközökkel a mondatba, ezzel a szöveg „töredezetté" vált. A
Lanstyák István által felállított rendszerben ez a H típusú kódváltásnak felel meg
(lásd Lanstyák írását ebben a kötetben). Az ép magyar nyelvű beszélők esetében a
kódváltásnak ez a típusa meglehetősen ritkának számít (vö. Lanstyák 2004).
Nézzünk erre néhány példát!

K: S focizni hova jártok?                               K: S focizni hova jártok?

GR: Tuod, Kramáre (GR, 112-113).3             GR: Tuod, Kramáre-ra (GR, 112-113).

A sublatívus rag hiánya semmiképpen sem magyarázható a beszélő nyelvi inkompe-
tenciájával, hiszen az interjú más részeiben megfelelően használta a ragot, inkább
azzal, hogy az adatközlőnek nincs elég gyakorlata a magyar nyelv használatában, kü-
lönösen pedig a kódváltásos beszédmódban. Ezért nem tudta, hogy az ilyen típusú
szlovák szavakhoz hogyan szokás kapcsolni a magyar toldalékot (Kramárera?
Kramárera? Kramárere? Kramárere?).

„Egyszer vótam deti z detského domova" Egyszer voltam (táborban) olyan gyere-
(MP, 143).                                                         kekkel, akik gyermekotthonban laknak.

A nyelvvesztés vizsgálata pozsonyi magyar egyetemisták körében 153

A beszélő számára valószínűleg bonyolult lett volna magyarul elmagyarázni a fogal-
mat, ezért inkább a szlovák kifejezést használta. A korpuszban a kódváltás ezen tí-
pusa - amikor a vendégnyelvi betét határozós szószerkezet - inkább azokra az adat-
közlőkre volt jellemző, akik megítélésem szerint kevésbé tudtak magyarul.

A kódváltás másik sajátos típusa a harmadik nyelvből történő kódváltás. A be-
szélő a nyelvi rés kitöltésére egy idegen szót használ (vö. Vancóné 1998). Idegen
szón itt mindig egy harmadik nyelvből származó szót értek, amely se nem magyar,
se nem szlovák, se nem a magyarban és/vagy a szlovákban használatos idegen
szó. A stabil kétnyelvű beszélők is használnak idegen szavakat (vö. Lanstyák 1998,
37), de ha ezeket a beszélő az alapszókincshez tartozó szavak helyett használja,
akkor ez sok esetben a nyelvvesztés jele lehet. Például:

K: És ha elvégzed a sulit, akkor?                  K: És ha elvégzed a sulit, akkor?

RK: Akkor (..) kimegyek az a (.) nagy ship, RK: Akkor (..) kimegyek tengerjáró hajó-

boat +... [nevetés] (RK, 35-36).                   ra (dolgozni) +... [nevetés] (RK, 35-36).

Ebben az esetben az adatközlőnek, nem jutott eszébe, esetleg nem is ismerte a
magyar megfelelőt, ezért a nyelvi rés kitöltésére angol szót használt. Hogy ez a vál-
tás miért nem szlovák nyelvre történt, annak több oka is lehet. Egyrészt előfordul-
hatott, hogy az adatközlőnek szlovákul sem jutott eszébe az adott szó, másrészt pe-
dig a beszélő az interjú során ragaszkodott a magyar nyelvhez és igyekezett minél
inkább elkerülni a szlovák szavakat. Esetleg úgy érezhette, hogy az angol szavak
használata kevésbé „helytelen" az adott beszélgetés során. RK esetében az angol
vendégszó használata azért is érdekes, mert saját bevallása szerint csak „alig né-
hány szót" beszél angolul.

Töredékes beszéd és hiányos megfogalmazás

A töredékes beszéd szorosan összefügg a kódváltásnak már említett típusával, ami-
kor a vendégnyelvi betét nélkülözi a szükséges toldalékot. Ilyen esetben a szöveg
érthető, de nem következtethető ki pontosan az elgondolt megfogalmazás. Adatköz-
lőim szövegeire jellemző ez a töredékesség (vö. Máthé 1995, 13). Elképzelhetőnek
tartom, hogy épp ez a töredékes fogalmazás képezi a határt a szlovákdomináns két-
nyelvűség és a nyelvvesztés között. A töredékes beszéd két típusát különböztettem
meg annak alapján, hogy milyen beszédszekvenciából lehet következtetni az értel-
mére.

a) Az elhangzott beszélgetésből lehet következtetni rá

Ebben az esetben csak a beszélő megszólalását megelőző diskurzusból tudjuk
kikövetkeztetni a mondanivalót.

„aaa (.) a jén <=az én> gimnázium ÖÖÖ Vö. Abban a gimnáziumban tanított spa-
tanult (.) aaa spanyolt" (EV, 3).                     nyolt, ahova én is jártam.

Az adatközlő - ahogyan az a megszólalást megelőző beszélgetésből is kiderül - a
spanyoltanárnőjéről beszél, akit még gimnazistaként, iskolában ismert meg, ahol a
tanárnő spanyol nyelvet tanított. A szöveg megértését még az is nehezíti, hogy szó-

154 Rabec István

tévesztés történik, mikor az adatközlő a tanárnővel kapcsolatban a tanult szót hasz-
nálja a tanított helyett.

b) A megszólalásból lehet rá következtetni

A beszélő adott megszólalásából, az azt megelőző diskurzus ismerete nélkül is,
ki tudjuk következtetni, hogy mit akart mondani.

„Akkor szlovák meg magyar, úgy Ö (..) olyan Vö. Akkor a szlovák és a magyar nyelvet
öö egyensúly" (LK, 7).                                   még körülbelül egyformán beszéltem.

A töredékes beszéd közel áll a hiányos megfogalmazás kategóriájához. Ennek kö-
vetkeztében a fent említett példák mindegyike besorolható a hiányos megfogalma-
zás kategóriájába is. Ha a szöveg elemzésekor nagyobb egységre koncentrálunk,
akkor töredékes beszédről, ha pedig kisebbre, akkor hiányos megfogalmazásról be-
szélhetünk.

A töredékesség és a hiányos megfogalmazás kategóriájának megkülönbözteté-
sét azért tartottam fontosnak, mert úgy vélem, hogy ez új jelenségekre is rámutat-
hat a nyelvvesztés vizsgálatában. Ennek megítéléséhez azonban nagyobb korpusz-
ra volna szükség.

Jegyzetek

1.   Mivel a magyar nyelvészetből a legutóbbi időkig hiányzott a spontán beszéd vizsgálata
(vö. Kontra 1998), ezért kénytelen voltam az írott nyelv grammatikájához viszonyítani.
Tisztában vagyok ennek hátrányával, ezért egy ép magyar nyelvű adatközlővel készített
beszélgetés anyagát és Kontra Miklós gazdagréti felvételeit használtam összehasonlítási
alapként, figyelembe véve a leíró nyelvtanok beszélt nyelvre tett megjegyzéseit.

2.   A kategóriákat és az anyagfeldolgozás szempontjait Lanstyák István segítségével sikerül
létrehozni.

3.   A betűk az adatközlők kódjára, a számok pedig arra utalnak, hogy az interjú hányadik
sora az idézett rész.

Felhasznált irodalom

Bartha Csilla 1993. Egy amerikai magyar közösség nyelvhasználatának szociolingvisztikai
megközelítései. Kandidátusi értekezés, Budapest.

Bergendiné Urbán Mónika 1998. Szlovákiai magyar diákok véleménye a kétnyelvűségről. In
Lanstyák István-Szabómihály Gizella (szerk.) Nyelvi érintkezések a Kárpát-meden-
cében: Különös tekintettel a magyarpárú kétnyelvűségre. Pozsony, Kalligram-Ma-
gyar Köztársaság Kulturális Intézete, 78-86. p.

Fenyvesi, Anna 1995. Language contact and language death in an immigrant language: The
case of Hungárián. In University of Pittsburgh Working Papers in Lingvistics.
Volume 3, 1-117. p.

Kontra Miklós 1990. Fejezetek a South Bend-i magyar nyelvhasználatból. Budapest, MTA
Nyelvtudományi Intézete.

Lanstyák István-Szabómihály Gizella (szerk.) 1998. Nyelvi érintkezések a Kárpát-medencé-
ben: Különös tekintettel a magyarpárú kétnyelvűségre. Pozsony, Kalligram-Magyar
Köztársaság Kulturális Intézete.

A nyelvvesztés vizsgálata pozsonyi magyar egyetemisták körében 155

Lanstyák István-Simon Szabolcs (szerk.) 1998. Tanulmányok a magyar-szlovák kétnyelvű-
ségről. Pozsony, Kalligram.

Lanstyák István 1998. A magyar nyelv szlovákiai változatainak sajátosságai. Dunaszerdahely,
Lilium Aurum.

Lanstyák István 2000a. A magyar nyelv Szlovákiában. Budapest-Pozsony, Osiris Kiadó-
Kalligram Könyvkiadó-MTA Kisebbségkutató Műhely.

Lanstyák István 2001. A kódváltás típusai. Kézirat.

Lanstyák István 2002a. Magyar nyelvi tervezés Szlovákiában. Pozsony, Kalligram.

Lanstyák István 2004. A kódváltás nyelvtani aspektusának néhány kérdése a szlovákiai ma-
gyar beszélőközösségben. Kézirat

Máthé Dénes 1995. A verespataki magyarság kétnyelvűségének/nyelvcseréjének előzményei
és jellemzői. Kétnyelvűség, 3. évf., 2. sz., 9-16. p.

Misád Katalin-Hurka Katalin 1998. A magyar nyelvi érintkezés a pozsonyi magyar tanszék
hungarisztika szakosainak körében. In Lanstyák István-Szabómihály Gizella (szerk.):
Nyelvi érintkezések a Kárpát-medencében: Különös tekintettel a magyarpárú kétnyel-
vűségre. Pozsony, Kalligram-Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, 94-102. p.

Németh Andrea 2001. A kódváltás grammatikája és pragmatikája. (Egy baráti közösség kód-
váltási szokásainak vizsgálata.) Szakdolgozat, Pozsony, FF UK.

Rabec, Stefan 2003. Emberek a határon. A nyelvvesztés és nyelvleépülés vizsgálata szlová-
kiai egyetemisták körében. Szakdolgozat, Pozsony, FF UK.

Sándor Anna 1998. A kétnyelvűség és a nyelvcsere egy szlovákiai magyar beszélőközösség-
ben. In Lanstyák István-Simon Szabolcs (szerk.): Tanulmányok a magyar-szlovák
kétnyelvűségről. Pozsony, Kalligram, 103-115. p.

Vancóné Kremmer Ildikó 1998. A bujkáló anyanyelv. Tanítási óra alatti kódváltás szlovák tan-
nyelvű iskolában. In Lanstyák István-Szabómihály Gizella (szerk.): Nyelvi érintke-
zések a Kárpát-medencében: Különös tekintettel a magyarpárú kétnyelvűségre.
Pozsony, Kalligram-Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, 87-93. p.

DISPUTATIONES SAMARIENSES

MÝTY A PREDSUDKY
V DEJINÁCH

Historická konferencia
7. decembra 2004

00021-24.jpg

FOPuv-

LILIUM AURUM

UM

nak földön és égen, Horatio, mintsem böl-
cselmetek álmodni képes" felismeréséig
és megértéséig elsegftette őket, akkor már
elérte a célját. A magyar (sőt: európai!) gló-
buszszemlélettől mindenképpen segít el-
szakadni, hiszen a világ (alapvetően vallási)
sokszínűségét, sokrétegűségét kézzel fog-
hatóbban nehéz lenne prezentálni. Ennek a
„több dolgok vannak"-érzésnek az erősíté-
sét (és persze a továbbkutatást) segíti a
kötethez csatolt gazdag irodalomjegyzék.
Az ide felvett könyvészeti adatokat a hasz-
nálhatóság kedvéért tematikailag is tagolta
a szerző: először a különféle (elsősorban
nemzetközi) bibliográfiák, majd a - nemzet-
közi és magyar nyelvű - (szak)lexikonok, to-
vábbá a kézikönyvek (ezeken belül külön
csoportban a nemzetközi vallástudományi
kiadványok, a magyarra fordított szakmun-
kák, illetve a magyar szakmunkák) jegyzé-
két kínálja a további olvasásra felingerelt
érdeklődőknek. Voigt Vilmos és a 2004-
es(!) megjelenésű könyve naprakész tájéko-
zottságát mi sem bizonyítja jobban, mint az,
hogy a hivatkozott irodalomjegyzékben ket-
tő 2005-ös jelzésű publikációt is föl tudott

S végezetül még valami egyedülálló e
könyvben. Nem találkoztam még szerzővel,
pláne nagy tudású professzorral nem, aki
(voltaképpen diákjainak szánt) munkája vé-
ge felé ilyen mondatokat írt volna le:
„kérem minden olvasótól, az általuk észlelt
hibákra és jobbítási javaslataikra hívják fel
figyelmemet! A következetlenségeket, a hi-
ányzó apró adatokat, a félreérthető vagy
érthetetlen mondatokat jelöljék meg! Ha az
irodalmi hivatkozásban valamit nem ponto-
san írtam, ha esetleg nem említettem fon-
tos, hozzáférhető további munkákat - ké-
rem, közöljék velem! Ez a munka ugyanis
praktikus célból, a tanulás elősegítésére
született. Várom a (remélhetőleg nem csak
bíráló) megjegyzéseket. Tanuljunk együtt!"
Voigt nemcsak tanít, de nevel is. Fenti mon-
dataival, személyes példájával szerénység-
re és a szerzett tudással való soha meg

Liszka József

É. Kiss Katalin: Anyanyelvünk állapotáról.
Budapest, Osiris Kiadó, 2004, 189 p.

Anyanyelvünk állapotáról címmel jelentetett
meg tavaly az Osiris Kiadó egy több szem-
pontból is figyelemre méltó könyvecskét.
A szakma számára elsősorban is a szerző
személye a meglepő: a cím alapján valame-
lyik nyelvművelőnk újabb munkájára gondol-
hatnánk - hiszen a nyelv „állapotáról" való
gondolkodás, a nyelv „állapotának" értékelé-
se a nyelvművelés tipikus terrénuma -,
a szerző viszont a generatív nyelvészeti
irányzat vezető képviselője, akitől személy
szerint én ilyen jellegű áttekintést nem vár-
tam volna. A másik figyelemre méltó tény
a téma kidolgozása - tartalmilag, mélységé-
ben, de főleg módszertanilag, amely a vizs-
gált jelenségek többszempontú, átfogó elem-
zésében nyilvánul meg.

A monográfia négy fő fejezetre oszlik:
Nyelvében él a nemzet; Romlik-e a magyar
nyelv?; Fennmarad-e a magyar nyelv?; Teen-
dők. A címek is mutatják, hogy É. Kiss Kata-
lin legújabb könyve valójában több, mint ami-
re a cím utal: nem csak a magyar nyelv jelen-
legi állapotának feltérképezésére vállalkozik
benne, hanem kitekint a jövőre is, az utolsó
fejezetben egyfajta nyelvstratégiát vázol föl.
Számomra leginkább a második fejezet
(Romlik-e a magyar nyelv?) tűnik a leginkább
kidolgozottnak. Ebben a szerző számba ve-
szi azokat a jelenleg is folyamatban levő
mondattani, alaktani, hangtani, lexikális és
pragmatikai változásokat, amelyek a nyelv-
művelés érdeklődését is felkeltették, és
amelyeket olykor nyelvromlásként is szoktak
értékelni. A szerző álláspontja e tekintetben
egyértelmű: már a fejezet bevezetőjében
(Változás vagy romlás) leszögezi: „Az emberi
nyelvek lényegi tulajdonsága a változás"
(12. p.), tovább pedig ezt írja: „A nyelvi válto-
zás csak a mindenkori norma szempontjából
értelmezhető romlásként. Az egymást köve-
tő generációk grammatikáinak eltérései ön-
magukban nem tekinthetők romlásnak" (15.
p.). Az egyes további alfejezetek ennek a té-
telnek kifejtését tartalmazzák. A mondattani
változások körében a szerző az alábbi kérdé-
seket tárgyalja: az -e kérdőszócska helye, a
természetesen/valószín űleg/nyilván valóan,
hogy szerkezet, a „szükségtelen" igekötők,

Könyvek 187

az el nem választható : nem elválasztható
változó, az állftmányi szerepű határozói ige-
név használata, a tárgyas-tárgyatlan igerago-
zás, a birtokos szerkezeten belüli egyezte-
tés, a vonatkozó névmások használata,
a személyes és a mutató névmások váltako-
zása; az elemzett alaktani változások a kö-
vetkezők: az ikes igeragozás helyzete, az
ún. suksükölés, szukszükölés és nákozás,
a birtokos személyjelek alakja. Az elemzé-
sek legfőbb erénye a vizsgált jelenségek
komplex megközelítése: a szinkron és
a diakron (olykor a szociolingvisztikai) szem-
lélet és magyarázat összekapcsolása. Ez
a módszer két szempontból is célravezető.
Egyes jelenségek kapcsán ugyanis sokszor
felbukkan az a nyelvművelői értékelés, hogy
újabb keletű (vagy újabban terjedő) jelenség-
ről van szó. A nyelvtörténeti adatok idézésé-
vel a szerző meggyőzően cáfolja ezeket a vé-
lekedéseket, rámutatva arra, hogy egy-egy,
nyelvművelői szempontból mostanában hi-
báztatott jelenség évszázadok óta él a ma-
gyar nyelvben, legfeljebb csak a beszélt
(vagy írott) köznyelvben való megjelenése új-
donság. A másik fontos eredménye ennek
a többszempontú megközelítésnek az, hogy
követhetővé válik maga a változás, illetve
megmagyaráz hatóvá válnak a normától elté-
rő változatok. Amint a szerző több helyütt is
meggyőzően bizonyítja: a nyelvben zajló las-
sú változás következtében egyes beszélők
más szabályt vonnak el, más szabály szerint
hozzák létre a grammatikai alakot, mint ami-
lyen a művelt köznyelvi normára jellemző. Sőt
több olyan esetet is bemutat, amikor egyér-
telmű, hogy a változások következtében „a
nyelvhelyességi tanácsok alapjául szolgáló
elemzés meghaladottá vált" (16. p.).

A grammatikai változásokról szóló fejeze-
tek lezárásaként a szerző megállapítja: sem-
mi sem utal arra, hogy a magyar nyelv szer-
kezete romlana. A nyelv változása következ-
tében kialakuló alaktani, mondattani stb.
változatok sokszor évszázadokig is egymás
mellett élnek, s bár közülük „egyeseket be-
fogad az úgynevezett művelt köznyelv, máso-
kat nem - de nyelvészeti szempontból nem
lehet értékbeli különbséget tenni közöttük"
(72. p.). A változásokba történő mestersé-
ges beavatkozást esetlegesen veszélyes-
nek, ugyanakkor nem nagyon kivitelezhető-

nek tartja É. Kiss Katalin. Kiemeli viszont az
iskola szerepét: „Az iskola feladata, hogy az
otthon, családi körben elsajátított anyanyelv-
járás és a művelt köznyelvi norma közötti kü-
lönbségekre rámutasson, és az anyanyelvjá-
rás mellett - de nem ahelyett - a művelt köz-
nyelvi változatot is megtanítsa a gyerekek-
nek" (72. p.).

A szerkezeti kérdéseket taglaló fejeze-
teknél rövidebbekés kevesebb jelenségre ki-
terjedők a szókincsbővülést és az egyéni
nyelvhasználat változását taglaló részek. Az
előbbiben főként az idegen szavakról esik
szó; ezzel kapcsolatban a szerző saját szá-
mításaira támaszkodva cáfolja azt a tévhitet,
hogy a szókincsbővülés fő forrásaként az
idegen nyelvű (főként angol) szavak és kife-
jezések szolgálnának, az újabb keletkezésű
lexikális elemeknek ugyanis csak mintegy
negyede idegen eredetű. (Bár igaz, hogy sok
esetben gyakori használatú, s az átlagos mű-
veltségű magyarok számára nem érthető,
ezért zavaró szavakról, kifejezésekről van
szó.) Az egyéni nyelvhasználat változásait
bemutató részben a megszólításokkal, a te-
gezés-magázás életkori sajátosságaival, il-
letve a személyes, bizalmas stílus térnyeré-
sével foglalkozik a szerző.

Amint fentebb már volt róla szó, a mono-
gráfia bevezető fejezetének címe: Nyelvében
él a nemzet; É. Kiss Katalin a magyar nyelvet
többek között a nemzeti egység szimbólumá-
nak és megtestesítőjének tartja, s ezt a té-
telt valóban komolyan is gondolja, hiszen -
egyes szerzőktől eltérően - a magyar nyelv
állapotát elemezve nem csak néhány mon-
datban foglalkozik a határon túli magyarság
nyelvével: A magyar nyelv a kétnyelvűségben
című alfejezetben a 90-es évektől folytatott
határon túli kétnyelvűségi és szociol-
ingvisztikai kutatások alapján összefoglalja
mindazt, ami a kisebbségben élő, a magyar
nyelv kétnyelvű anyanyelwaltozatat beszélő
magyarság nyelvi helyzetéről régiónként tud-
ni kell. Sajnos még ma sem ritka az olyan
megnyilvánulás (határon innen és túl), amely
szerint a határon túli magyarok „nem tudnak
jól", „hibásan beszélnek" magyarul. Mind
a magyarországi egynyelvű magyarok, mind
pedig a kisebbségben élő kétnyelvű magya-
rok számára megszívlelendő az, amit (a kon-
taktusnyelvészeti és szociolingvisztikai kuta-

188 Könyvek

tásokat folytató nyelvészekhez hasonlóan) a
szerző is megállapít: „egy nyelv kontaktus-
változatai nem csökkent értékű változatok.
A problémák abból fakadnak, hogy a határon
túli magyar közösségek magyar nyelvhaszná-
lati lehetőségei korlátozottak. E közösségek-
ben a magyar nyelv nem töltheti be vala-
mennyi funkcióját, és a hiányzó funkcióknak
megfelelő rétegei, változatai e közösségek
tagjainak nyelvhasználatában nem fejlődnek
ki" (124. p.).

A magyar nyelv jövőjét tárgyalja a mono-
gráfia „törzsét" alkotó másik nagy rész (Fenn-
marad-e a magyar nyelv?). Amint a kisebbség-
ben élő kétnyelvű magyarság nyelvét bemuta-
tó előző fejezetből is kiderült, a magyar nyelv,
a magyar nyelvű beszélőközösségek fennma-
radása leginkább a környező államokban kér-
déses, nem meglepő tehát, hogy ebben
a részben a határon túli magyar közösségek
demográfiai adatain keresztül a népesség-
szám csökkenésére mutat rá a szerző, illetve
részletesen foglalkozik a nyelvi és nemzeti
asszimilációval, az identitásváltással. Mind
a nemzetváltás, mind pedig a nyelvcsere
szempontjából kitüntetett szerepe van az is-
kolának: a többség nyelvén történő iskolázás
(iskoláztatás) erősíti, az anyanyelvű iskola pe-
dig gyengíti az asszimilációs hatásokat. Fon-
tosságuk okán külön fejezetbe kerültek
a nyelvi jogok, ezen belül is a környező álla-
mokban élő magyarok (és természetesen
egyéb kisebbségek) nyelvi jogainak az össze-
foglalása, illetve a vonatkozó nemzetközi nyel-
vi jogi dokumentumok bemutatása. A szerző
e fejezet végén „tér vissza" Magyarországra:
azt vizsgálja, Magyarország uniós tagsága kö-
vetkeztében milyen lehetőségei, esélyei van-
nak a magyar nyelvnek az Európai Unióban, il-
letve - a többi kis nyelvhez hasonlóan - mi-
lyen veszélyekkel kell szembenéznie.

Bár a szerző által használt fogalmi és ter-
minológiai keret eltérő, az ismertetett mun-
ka alapjában véve nyelvtervezési kérdéseket
tárgyal, ezt a záró fejezet [Teendők) tartalma
is megerősíti: A nyelvi korpusszal kapcsola-
tos teendők című alfejezet korpusztervezési
irányultságú, a Nyelvstratégiai feladatok cí-
mű pedig alapjában véve státusztervezési
kérdéseket érint. Az elsőként említett alfeje-
zetben É. Kiss Katalin a Romlik-e a magyar
nyelv? fejezetben felvetett gondolatokat fog-

lalja össze újra, ebből eredően (s az alcímek
alapján ítélve) csak a szókincs területén lát-
ja szükségesnek a nyelvi fejlődésbe történő
külső beavatkozást: „Minthogy a kölcsönsza-
vak megtanulása jobban megterheli a memó-
riát, mint az ismert elemekből felépülő belső
keletkezésű szavaké, támogatni kell a szó-
magyarítási törekvéseket". A magyar nyelv
jövője szempontjából kiemelt fontosságú
a szerző által is szorgalmazott szaknyelvfej-
lesztés és -egységesítés (különös tekintettel
a határon túli régiókban megfigyelhető külön-
fejlődésre), valamint a magyar nyelvű felső-
fokú oktatás és tudományos szakirodalom
fenntartása és fejlesztése. Ez utóbbi a ma-
gyar nyelv pozícióinak Magyarország határain
belüli megtartásához járul hozzá; a követke-
ző alfejezetben (Nyelvstratégiai feladatok) vi-
szont elsősorban már a határon túli magyar
beszélőközösségek magyar anyanyelvének
megőrzését célzó feladatok fogalmazódnak
meg. Eszerint a szerző fontosnak tartja a ki-
sebbségi nyelvi jogok következetes elismer-
tetését és megtartását, a magyar nyelv
presztízsének és gyakorlati hasznának az
erősítését, a magyar nyelvhasználat színtere-
inek a bővítését - és figyelembe véve a ma-
gyar nyelvnek az Európai Unión belüli kisebb-
ségi helyzetét - az európai uniós nyelvek
egyenjogúsága melletti tevőleges kiállást.

Az Anyanyelvünk állapotáról című mono-
gráfia az Oktatási Minisztérium támogatásá-
val jelent meg, s ez nem meglepő: a tárgyalt
munka elsősorban is a felsőfokú oktatás-
ban, kisebb mértékben a középiskolákban
használható kiváló segédkönyvként. A gene-
ratív alapú leírásokat gyakran éri az a kritika,
hogy a kívülállók (akár nyelvészek) számára
nehezen érthetők. Nos, É. Kiss Katalin köny-
ve igencsak rácáfol ezekre a véleményekre:
a vizsgálatba bevont nyelvi jelenségek elem-
zése jól követhető és terminológiailag érthe-
tő (akár mélyebb nyelvészeti ismeretek nél-
kül is), a komplex megközelítés lehetővé te-
szi, hogy a diákok összekapcsolják például
a nyelvtörténetben és a leíró nyelvtanban ta-
nult ismereteiket. Az impozáns szakirodalmi
jegyzék révén pedig az érdeklődők egy-egy
kérdés, probléma mélyebb tanulmányozásá-
hoz kapnak segítséget.

Szabómihály Gizella

Számunk szerzői

Gaucsík István (1973)
történész (Vágsellyei Levéltár,
Vágsellye, Szlovákia)

ifj. Hulkó Gábor (1979)
doktorandusz (Masaryk Egyetem,
Brünn, Csehország)

Jarábik Gabriella (1951)
múzeumigazgató (A Szlovákiai Magyar
Kultúra Múzeuma, Pozsony, Szlovákia)

Joó András (1970)

történész (Általános Vállalkozási

Főiskola, Budapest, Magyarország)

L. Juhász Ilona (1960)
könyvtáros-dokumentátor (Fórum
Kisebbségkutató Intézet Etnológiai
Központja, Komárom, Szlovákia)

Lampl Zsuzsanna (1959)
szociológus (Fórum Kisebbségkutató
Intézet, Somorja, Szlovákia)

Lanstyák István (1959)

nyelvész (Comenius Egyetem, Pozsony,

Szlovákia)

Liszka József (1956)

etnológus (Fórum Kisebbségkutató

Intézet Etnológiai Központja, Komárom,

Szlovákia)

Marusiak, Juraj (1970)
történész (SZTA Politikatudományi
Intézet, Pozsony, Szlovákia)

Mészáros András (1949)

filozófus (Comenius Egyetem, Pozsony,

Szlovákia)

Petheő Attila (1976)

tanár (Munka Utcai Alapiskola,

Komárom, Szlovákia)

Pintér Tibor (1979)

nyelvész (Grammá Nyelvi Iroda,

Dunaszerdahely, Szlovákia)

Rabec István (1979)
doktorandusz (ELTE, Budapest,
Magyarország)

Szabómihály Gizella (1956)
nyelvész (Grammá Nyelvi Iroda,
Dunaszerdahely, Szlovákia)

Tóth Endre (1975)
történész (Ceské Budéjovice,
Csehország)

Varagya Szilvia (1980)
közigazgatási tanácsnok (Szlovák
Köztársaság Építésügyi és
Régiófejlesztési Minisztériuma,
Pozsony, Szlovákia)

Varga Sándor (1942)
történész (Pozsony, Szlovákia)

00021-25.jpg

TANULMÁNYOK

Tóth Endre

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly

első restaurációs kísérlete Magyarországon

(1921. március 26.—április 5.)

(1. rész)

Endre Tóth                                                                                                                              94(437)"1921"

The first restoration efforts of the Czechoslovak diplomacy and                                      94(4-191.2)" 19"

Charles Habsburg in Hungary (26th March 1921 - 5th April) (1. part)                              94(439)"1921"

327(437:439)" 1921"

Middle-Europe after the First World War, Habsburg-restoration, the king issue, Little Antant, diplomatic
relations, foreign representation, internál crisis

A tanulmány témája a két világháború közötti Magyarország történelmének egyik
legnagyobb jelentőségű eseménye, amely nemcsak a kor csehszlovák-magyar kap-
csolataira gyakorolt jelentős hatást, hanem az 1921-es év első felének egyik leg-
fontosabb nemzetközi-politikai eseményévé vált. A szóban forgó esemény az utolsó
osztrák császár és magyar király IV. Habsburg Károly első restaurációs kísérlete
volt. Jelen tanulmány célja, hogy az esemény egyes mozzanatait elsősorban a cseh-
szlovák-magyar kapcsolatok szempontjából rekonstruálja, illetve, hogy az exkirály
Magyarországra érkezése körüli eseményeket időrendi sorrendben, elsősorban
Habsburg Károly e kalandos lépésének és a csehszlovák diplomácia ténykedésének
és szerepének viszonylatában adja elő.1

A királykérdés, mint Magyarország kül- és belpolitikai konszolidációjá-
nak fékezőereje, és a csehszlovák-magyar kapcsolatokban játszott
szerepe

Csehszlovákia és Magyarország háború utáni együttélését az Osztrák-Magyar Mo-
narchia szétesése után, mint közismert, nem éppen a kölcsönös barátság jellemez-
te. Az újonnan alakuló Közép-Európában a két világháború közti fagyos csehszlovák-
magyar kapcsolatok háttere már e viszony legelején kialakult. Közvetlenül az önálló
Csehszlovákia és a háború utáni Magyarország megalakulását követően a két, egy-
mással szomszédos állam közti konfliktus legfontosabb problémájává természete-
sen a közös határ megállapítása, azaz a területi kérdés vált. Ugyanakkor, mint nem

Tóth Endre

kevésbé komoly probléma, Magyarország kormányformája is a kérdéses pontok kö-
zött jelent meg. E két kérdés, Ml. azok merőben különböző magyar és csehszlovák
megközelítései eleve negatív irányban jelölték ki a kezdeti kapcsolatokat, melyek az
elkövetkező időszakban végleg aláásták a kölcsönös bizalom esélyét, nemcsak a
politikai képviseletek részéről, hanem a két állam nyilvánossága részéről is. Ha a
csehszlovák diplomácia szemszögéből, jelentőségük alapján szeretnénk e két leg-
fontosabb, a két ország közti viszonyok legalább normálisnak nevezhető szintjének
elérését akadályozó problémát sorrendbe állítani, megállapíthatjuk, hogy a legko-
molyabbnak mindenképpen a közös határ kérdése számított. A csehszlovák külpo-
litika ugyanakkor a legelejétől nagy figyelmet szentelt a Magyarország államformá-
jával kapcsolatos kérdésnek, így a királykérdésnek is, és minden esetben, amikor
szükségét érezte, kategorikusan kifejezésre juttatta egyet nem értését a Habsbur-
gok trónra való visszatérésével, Ml. a magyarországi monarchista kormányforma
megteremtésének lehetőségével. Ugyanakkor Magyarország monarchikus államfor-
ma melletti elkötelezettségét, bizonyos feltételek mellett hajlandó volt tolerálni, mi-
vel az ilyen irányú döntést Magyarország belügyének tekintette. Más volt viszont a
Habsburgok magyarországi restaurációjával kapcsolatos álláspontja, legyen szó a
restauráció bármely formájáról és az uralkodóház bármely tagjáról, melynek esélye,
mint a magyarországi monarchikus államforma megerősítése, az adott körülmények
közt nagyon is reális volt.2

A magyarországi helyzet a restauráció irányába történő alakulása Csehszlovákia,
de más országok számára is a nehezen kiharcolt nemzeti és állami függetlenség ve-
szélyét és egyben a nehezen konszolidálódó közép-európai viszonyok destabilizáló-
dásának lehetőségét jelentette. Ha Magyarország szomszédjai a Szent István-i ko-
rona erős kultuszával megerősített monarchista államformában saját integritásuk
fenyegetettségét látták, akkor a Habsburgok magyarországi trónra kerülése ezen
aggodalmak megalapozottságát jelentette volna, hiszen ki más nyújthatott volna
jobb történelmi-jogi alapot a magyarországi revizionista törekvéseknek, mint egy
Habsburg-dinasztiabeli uralkodó, és ebben az esetben lényegtelen volt, hogy e sze-
mély Habsburg Károly vagy az uralkodóház egy másik tagja. A szomszédos államok
a Habsburg-dinasztia valamely tagjának esetleges restaurálásával kapcsolatos ag-
godalmait Habsburg József főherceg magyarországi tartózkodása is alátámasztotta,
aki az országon belül jelentős népszerűségnek örvendett. Az aggodalmak további
megerősítését nemcsak az 1919-es események jelentették, amikor Habsburg Jó-
zsef egy rövid időre az ország kormányzójaként működött, hanem József közszerep-
lése is. A megfigyelők bizonyára nem kis érdeklődését váltotta ki Habsburg József
és társa az 1921. január 16-i Szabadság téri ötvenezres tömeg előtt tartott szobor-
avatáson való részvétele (Sborník... 1921, 2:25), ahol a négy felállított szobor „a
Magyarországtól elszakított Felvidék, Erdély, Bánát és Nyugat-Magyarország felett
érzett fájdalmat szimbolizálta"3 {Sborník... 1921, 2:17). Az esemény azt is igazolta,
hogy a békekonferencia könyörtelen döntését a magyar társadalom továbbra is tra-
umaként éli meg.4

Csehszlovákia és Magyarország viszonyának rendezése útjában álló, fentebb
említett két alapvető akadály súlyával kapcsolatban összefoglalásképp leszögezhet-
jük, hogy amíg a közös határ kérdése a trianoni békeszerződés 1920 júniusában
történt aláírásáig a csehszlovák-magyar kétoldalú kapcsolatok első számú problé-

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly...

mája volt, úgy ezt követően a kölcsönös kapcsolatok terén a királykérdés vált az el-
ső számú témává, egészen a probléma végleges megoldásáig, azaz a Habsburgok
1921 őszén, Károly második restaurációs kísérlete után a magyar parlament által
történt trónfosztásáig.5 Viszont ebben az esetben is - ugyanúgy, mint korábban - a
területi kérdés és a királykérdés szorosan összekapcsolódtak, mivel a királykérdés
végleges megoldása egyben a trianoni határok revíziója irányába vezető utak egyi-
két is jelentette.

A királykérdés, illetve a Habsburgok lehetséges magyarországi restaurációja
azonban nem csak a csehszlovák diplomáciát aggasztotta. A királykérdést maga
Magyarország is komoly problémaként élte meg, ahol az államfő kérdésének ideig-
lenes megoldása - a nemzetgyűlés 1920 első harmadában megerősítette a monar-
chista államformát, és ideiglenes államfőként vitéz nagybányai Horthy Miklóst mint
kormányzót választotta6 - komoly akadályt jelentett az ország mind bel-, mind kül-
politikai konszolidációja terén, amelyhez pedig az előző évek során már minden
szükséges előfeltételt megteremtettek - a magyar parlament aláírta és törvénybe
foglalta a trianoni békeszerződés ratifikációs jegyzőkönyvét, amely az 1919-es drá-
mai forradalmi események utáni a belpolitikai helyzet végleges lecsillapodását je-
lentette. Ezenkívül megtartották a háborút követő első parlamenti választásokat,
amelyek egyúttal az első általános, egyenlő és közvetlen választójogon alapuló ma-
gyar választások voltak, és megalakult a választásokból győztesként kikerülő kon-
szolidációpárti keresztény és kisgazda erőkből álló kormánykoalíció.7 Annak ellené-
re, hogy a választásokból kikerülő kormány programja és politikai lépései megerő-
sítették a Magyarország bel- és külpolitikai konszolidációját célzó igyekezetet, Ma-
gyarországon még mindig reális veszélye volt annak, hogy a belpolitikai konfliktusok
negatív hatást gyakoroljanak az ország politikai irányultságára és ezen keresztül az
újjáalakult közép-európai viszonyok végleges rendeződésére.

Az ország mind belpolitikai, mind külpolitikai konszolidációját fenyegető veszély
pont a Magyar Királyság államfőjével kapcsolatos kérdés megoldásának ideiglenes
jellegéből fakadt. A királykérdés végleges megoldásának elodázása valójában csak
egy permanensen fenyegető komoly belpolitikai konfliktus kipattanásának később-
re való halasztását jelentette. A kérdés végleges megoldásának fontossága, az or-
szág háború utáni külpolitikai helyzetének komolysága szempontjából meghaladta a
kérdés Magyarországon belül érzékelt belpolitikai dimenzióját. A királykérdés végle-
ges megoldásának határozatlan időre való elnapolása nemcsak a Károly által kez-
deményezett restaurációs kísérletben rejlő veszélyt jelentette, hanem elsősorban a
kormánykoalíción belüli lehetséges konfliktusok veszélyét is, amelyek hátterében az
ország legproblematikusabb belpolitikai kérdése, az államfő kérdése állt.

Az államfő kérdésének ideiglenes megoldása ugyanis a választásokból kikerülő
keresztény-nemzeti kormányerő összetartásának legfőbb akadálya volt. A koalíción
belül a kérdés időről időre felmerült, majd újra konzerválódott. Ahogy a probléma
Magyarország politikai színterét kettéosztotta, egyik oldalon a legitimistákkal, az
excsászár, illetve exkirály, IV. Habsburg Károly támogatóival, a másikon azokkal,
akik a szabad királyválasztás mellett álltak, ugyanúgy osztotta ketté a kormánykoa-
líciót is. Az első csoport támogatói a kormányon és a törvényhozó testületen belül
elsősorban a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjából (KNEP) kerültek ki, míg a má-
sodik csoport az Országos Kisgazda- és Földműves Párt köré tömörült. A kisgazdák

Tóth Endre

voltak azok, akik leggyakrabban hozakodtak elő a királykérdéssel, amelynek- a sza-
bad királyválasztás elvének törvénybe iktatásával - minél előbb szerettek volna a
végére járni, míg a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja igyekezett a királykérdést
meghatározatlan időre elhalasztani, ily módon megőrizni az e téren addig kialakult
status quóí.

A választásokból kikerülő kormány tehát igencsak ingatag alapokon állt. A király-
kérdés - a politikai mozgások hátterében állva - a fontos politikai egyeztetéseket
és jelentősebb parlamenti szavazásokat is befolyásolta. Ilyen körülmények között
természetesen az első kormányválság sem váratott sokáig magára. A kirobbanásá-
hoz nagyban hozzájárultak az ország rendkívül nehéz gazdasági, pénzügyi, de első-
sorban nyersanyagellátási gondjai. Az ország kritikus gazdasági helyzete és a kor-
mánykoalíción belül a királykérdés körüli huzavona december elején követelte az el-
ső áldozatot, a kisgazda pénzügyminiszter, Korányi Frigyes személyében, akinek a
nemzetgyűlés bizalmatlanságot szavazott. Közvetlenül ez után a kormány lemon-
dott. Az új kormány megalakításával újra a leköszönő miniszterelnököt, gróf Teleki
Pált bízták meg, akinek sikerült leküzdenie a tizennégy napos kormányválságot, ki-
sebb kozmetikai változások véghezvitelével megtartania régi kormányát, és életben
tartani a koalíciót.8

Nem egészen két hónapon belül, 1921 februárjában a királykérdés, immár a ko-
alíción belüli közvetlen kirobbantó okként újabb kormányválsághoz vezetett. Az ügy
a két tábor - a legitimisták és a kormánypártiak - a szokásosnál élénkebb tevé-
kenykedésével kezdődött. Január közepén a nagy nehezen elcsendesedett politikai
életet gróf Andrássy Gyula ténykedése kavarta fel, aki a legnagyobb kereszténynem-
zeti frakció vezetőjével, Haller Istvánnal együtt felszólította a legitimista képviselő-
ket, hogy párthovatartozásuktól függetlenül egyesítsék a legitimista képviselőket. A
kedélyeket tovább szította a nemzetgyűlés delegátusának, gróf Apponyi Albertnek
hazatérése, aki útja során meglátogatta svájci száműzetésében az exkirályt, Habs-
burg Károlyt, lépése a magyar parlamentben éles vitákat váltott ki. A kisgazdák a ki-
élesedett politikai helyzetre reagálva Nagyatádi Szabó István, a párt vezető szemé-
lyisége, a volt kereskedelmi miniszter vezetésével Budapesten megszervezték a
szabad királyválasztás híveinek nagygyűlését.

A magyar törvényhozó testületben eluralkodó puskaporos hangulat a királykér-
dés azonnali megtárgyalását és végleges megoldását sürgető követelésekhez veze-
tett. A kormánykoalíció léte tehát ismét kérdésessé vált. Gróf Teleki Pál miniszter-
elnök ekkor meglepő politikai manőverrel próbálta megoldani a kialakult helyzetet.
Február 3-án harmincnyolc további képviselővel együtt kilépett a kormánykoalíció-
ból, így próbálta megegyezésre bírni az egymással szemben álló feleket. Teleki lé-
pése egészen különleges helyzetet teremtett, mivel személyében maga a miniszter-
elnök került ellenzékbe saját kormányával szemben. Teleki ügyességének köszön-
hetően végül is újraindult az együttműködés a kormányon belül, illetve a keresztény-
nemzeti és a kisgazda képviselők között, amelynek eredményeképpen a képviselők
többsége elfogadta a királykérdés megtárgyalásának későbbre halasztását.

Fontos megemlítenünk, hogy a királykérdés körüli februári belpolitikai feszültség
kiéleződésében nem kis szerepe volt Edvard Benes beszédének, amelyet a cseh-
szlovák nemzetgyűlés alsóházában, 1921. január 27-én, a szenátus Magyarország-
gal, a többi osztrák-magyar utódállammal és Bulgáriával kötött békeszerződésről

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly...

hozott határozati javaslatának első olvasata, illetve a Csehszlovákia államhatárairól
hozott törvény kapcsán tartott. A magyarországi belpolitikai szituáció miatt Cseh-
szlovákia - teljesen érthető módon - feszült figyelemmel követte a helyzet minden
olyan irányban történő alakulását, amely Károly exkirály vagy a Habsburg-ház bár-
mely más tagjának restaurálásához vezetett volna. Emiatt a csehszlovák diplomá-
cia vezetője, Edvard Benes a csehszlovák parlament képviselőháza előtt tartott ja-
nuári beszédében, utalva az utolsó kormányválságra, amelyet szintén a királykérdés
váltott ki, figyelmeztette Magyarországot, hogy a restauráció irányában tett esetle-
ges döntése semmilyen esetben sem fogadható el északi szomszédja, de más or-
szágok számára sem, és ha Magyarország mégis a Habsburgoknak a magyar trón-
ra való visszahelyezéséhez vezető lépésre szánná el magát, azt Csehszlovákia mint
casus bellit értelmezné, azaz Csehszlovákia ilyen esetben kész nemcsak diplomá-
ciai, de katonai erőfeszítéseket is tenni (Benes 1924, 114; vagy lásd
Tésnopisecké... 1921, 1858-1872).

Amint azt korábban említettem, Csehszlovákia nemcsak akkor kezdte figyelem-
mel kísérni Magyarország monarchista jövőjének alakulását, amikor a trianoni bé-
keszerződés magyar parlament általi, 1920 őszén történt elfogadását követően, il-
letve Magyarország 1920 első harmada során a monarchista államforma választá-
sát követően - amely döntés a Habsburg uralkodóház esetleges restaurációjának
lehetőségét is megnyitotta - a kérdés „időzített bombaként" kezdett működni. A
csehszlovák diplomácia éberen figyelt a magyarországi királykérdés minden egyes
kulminációja alatt: mind 1919 nyarán a Magyar Köztársaság elbukása során, mind
1919 és 1920 fordulóján, amikor a választási kampány során az államfő kérdése
ismét a felszínre került, de ugyanúgy 1920 és 1921 fordulóján is, a kormányhatal-
mon belüli ellentétek során.

Figyelmünket gyakran elkerüli az a tény, hogy a Habsburg-dinasztia legelső res-
taurációs kísérlete már az 1919-es, forradalmi eseményekkel terhelt év során meg-
történt, amikor augusztus 7-én, nem sokkal a Magyar Köztársaság bukása után
Habsburg József főherceg, mint kormányzó átvette a hatalmat, és tette ezt angol és
olasz politikai körök, Ml. az antanthatalmak bécsi és budapesti külképviseleteinek
támogatásával(l). Csehszlovákia már ekkor határozottan kifejezésre juttatta elítélő
álláspontját a magyarországi Habsburg-uralom visszaállítására tett bármilyen kísér-
lettel kapcsolatban, és a még ülésező békekonferenciára küldött diplomáciai jegy-
zékében hangsúlyozta, hogy „a Habsburg-ház restaurálására Csehszlovákia léte
szempontjából, mint szélsőségesen veszélyes lépésre tekint" (Diplomatické...
1922, 13), és mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a Habs-
burgok magyarországi hatalomra jutását (Diplomatické... 1922, 13). Augusztus 21-
én Habsburg József hatalomra jutását már a békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa
is hivatalosan elítélte, és hozzá kell tennünk, hogy e kategorikusan elutasító állás-
pont kialakításában a csehszlovák diplomácia nem kis szerepet játszott. Azonban
sem akkor, sem az egész 1920-as év során a magyarországi belpolitikai szituáció
nem kedvezett a Habsburgok bármilyen formában történő restaurációjának, a Habs-
burg-dinasztiabeli államfő választása nem talált az országon belül széleskörű támo-
gatásra, ami már önmagában is keresztülhúzta József és a vele együttműködő legi-
timista Friedrich István, a forradalom utáni második miniszterelnök sikerének lehe-
tőségét. A magyarországi eseményekre, de leginkább az országban uralkodó töké-

8 Tóth Endre

letes káoszra - melyből néhány, többé-kevésbé befolyásos hatalmi csoportosulás
próbált kiutat találni - érkező hivatalos nemzetközi visszhang hatására végül Habs-
burg József az ország éléről távozott.

Miután az országban dúló forradalmi események valamelyest lenyugodtak, az
1919-es év végén és a következő év elején a királykérdés ismét egy bizonyos mér-
tékig legitimmé, külpolitikai kontextusban pedig kiélezettebbé vált. A háború utáni
első parlamenti választások apropóján az újjáalakult Magyarország államformájának
kérdése a választási kampány központi témájává vált, amellyel leginkább a két leg-
erősebb, a kereszténynemzeti és a kisgazdapárt foglalkozott. A királykérdés máso-
dik központba kerülésének köszönhetően - nem túl meglepő módon - egy alapvető
fontosságú, a Habsburg-restaurációt nemcsak külföldön ellenzők fegyverének szá-
mító dokumentum került napvilágra. E dokumentum a nagykövetek konferenciájá-
nakjegyzéke volt, 1920. február 4-i keltezéssel, amely kategorikusan elutasít min-
denféle, a Habsburgoknak a magyar trónra való visszatérését megengedő bármilyen
lehetőséget, és amelyet valamiféle mértéknek, irányelvnek szántak a magyarorszá-
gi királykérdés jövőbeni megoldását illetően.9 A csehszlovák diplomácia e jegyzék
megalkotásánál is jelentős szerepet játszott, és általa nemzetközi-politikai támoga-
tást nyert egy esetleges diplomáciai „háborúhoz", arra az esetre, ha a magyaror-
szági események a Habsburg-restauráció irányába mozdulnak el.

Csehszlovákia ébersége a királykérdés területén a nemzetközi súlyú jegyzék
megszületése után sem lankadt, amely pedig nemzetközi-politikai szempontból egy-
értelműen elítélte a Habsburg-uralkodóház magyarországi ismételt hatalomra kerü-
lésére tett bármiféle kísérletet. A kérdéssel kapcsolatos csehszlovák álláspont nem
kevésbé lényegre törő deklarációja a kisantant létrehozása volt, egyelőre csak bila-
terális szinten, amikor Csehszlovákia és Jugoszlávia 1920. augusztus 23-án aláírt
szövetségesi szerződésben vállaltak kötelezettséget, hogy megakadályozzák Ma-
gyarországot, a korábbi területi status quo visszaállítása irányában ható bármilyen
igyekezetében. A csehszlovák külügyminisztérium külföldi küldöttségei segítségével
figyelemmel tartott mindenféle monarchista tendenciát és az abból fakadó veszélyt,
nemcsak Magyarországon, hanem a többi erős monarchista hagyományokkal ren-
delkező országban is, főleg Ausztriában és Németországban. Ugyanakkor figyelem-
mel kísérte az európai „nagyok" - Franciaország, a konzervatív Anglia és Olaszor-
szág álláspontjait, és bármilyen jellegű, a kérdéssel kapcsolatos figyelmeztető je-
let. Ezen országokból nemritkán közvetett támogatás, Ml. különböző vélemények ér-
keztek, amelyek gyakran, ha nem is kifejezetten támogatták, de csendes beleegye-
zést tanúsítottak a Habsburgok esetleges magyarországi hatalomra jutásának kér-
désében. A nemzetközi politikai színtér beleegyező hozzáállását valójában egy pre-
cedens értékű eset, a görög monarchia 1920. decemberében, I. Konstantin szemé-
lyében történt restaurálása is jelezhette. E körülmény minden bizonnyal jelentős
mértékben hozzájárult a monarchiaellenes, Ml. Habsburg-ellenes országokban ta-
pasztalható nyugtalanság növekedéséhez, ahol az európai államok antanthoz tarto-
zó részében tapasztalható, a görög belpolitikai helyzet alakulását közönyösséggel
követő, a helyenként felbukkanó, az utódállamok számára veszélyt jelentő nem be-
avatkozó politika, egy a közép-európai térségben kialakuló hasonló forgatókönyv
esetén hasonló módon viselkedő nagyhatalmak képe érthető módon aggodalmakat
keltett. Ugyanakkor a háború utáni Európa fejlődési irányát meghatározó országok

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly...

ezen hozzáállása az európai monarchista mozgalom, de maga az excsászár számá-
ra is ösztönzést jelentett.

Az adott körülmények között, amikor Magyarországon a királykérdés aktualitása
a nagykövetek konferenciájának jegyzéke után nem csökkent, hanem - különböző
belpolitikai tényezők miatt - éppen, hogy növekedett, nem csodálkozhatunk Benes
1921. január 21-i parlamenti expozéjának kategorikus stílusán. A csehszlovák dip-
lomácia vezetőjének a magyarországi államfő kérdésének újabb felszínre kerülésé-
vel kapcsolatos állásfoglalás változatlanságát hangsúlyozó kijelentései nem számí-
tottak elszigetelt esetnek. Például még a szóban forgó parlamenti beszéd és a feb-
ruári magyarországi, királykérdés miatt kirobbant kormányválság előtt Benes cseh-
szlovák külügyminiszter a B. Z. am Abendnek 1920 nyarán adott, és 1920 vége fe-
lé megjelent interjújában figyelmeztetett, Ml. megerősítette a csehszlovák fél király-
kérdéssel kapcsolatos, megalkuvást nem ismerő álláspontját. A napilapnak adott
interjú, tartalmát tekintve előre jelezte Benes későbbi parlamenti beszédét, mivel
már itt utalt az esetleges magyarországi Habsburg-restauráció megakadályozását
célzó katonai beavatkozás lehetőségére, hozzátéve, hogy a Habsburgok restauráci-
ós kísérletét kevéssé tartja valószínűnek, indoklásul Magyarország elszigeteltségét
és a környező államok adott kérdésben tanúsított egységének erejét hozta fel.10

Benes parlamenti beszédének gerincét azonban nem az esetleges magyarorszá-
gi Habsburg-restauráció casus belliként történő megítélése alkotta. A beszédben
fontos szerepet kapott a csehszlovák diplomácia változatlan álláspontjának hangsú-
lyozása a Habsburgok magyar trónra való visszaültetésével kapcsolatban, illetve a
nagykövetek konferenciája által kiadott 1920-as jegyzék tartalma és annak kötele-
ző jellege Csehszlovákia politikája számára. A csehszlovák külügyminiszter így fogal-
mazott: „Ezek alapján nyilvánvalóvá válik, hogy a Habsburg-dinasztia semmilyen for-
mában és egyik tagjának személyében sem juthat trónhoz Közép-Európában, és e
tilalom nemcsak Károlyra, a volt császárra vonatkozik, hanem a volt uralkodócsalád
minden egyes tagjára" (Benes 1924, 115), majd hozzáfűzte, hogy: „mindig is ez volt
kormányunk álláspontja, és ehhez következetesen és feltétlenül ragaszkodni fo-
gunk" (Benes 1924, 115). A legtöbbet mondó megállapítás azonban, amely félre-
érthetetlenül jelzi Csehszlovákia pozícióját a magyarországi Habsburg-restauráció
kérdésében az a kijelentés volt, miszerint „a kérdés számunkra vitán felül áll"
(Benes 1924, 114).

Bár Benes januári parlamenti beszéde a csehszlovák diplomácia álláspontja te-
rén nem jelentett újdonságot, a királykérdésnek egy idegen ország törvényhozó tes-
tülete előtt történő boncolgatása - még akkor is, ha az a magyarországi helyzet ala-
kulásának hatására történt - a jól ismert csehszlovák álláspont kifejezésre juttatá-
sának teljesen más politikai dimenziót kölcsönzött, és akkor még figyelembe sem
vettük azt a körülményt, hogy mindez a trianoni békeszerződés Magyarországgal va-
ló megtárgyalása idején történt. Teljesen érthető, hogy ilyen körülmények között
Benes beszédét követően nem maradhatott el a magyar kormány és a parlament re-
akciója. Arról, hogy „Benes világos és megalkuvást nem ismerő állásfoglalása Ma-
gyarország államformája, illetve a Habsburg-restauráció kérdésében jelentős felhá-
borodást váltott ki a magyar politikai körökben",11 az a tény is árulkodik, hogy Gratz
Gusztáv, az akkoriban kinevezett külügyminiszter azonnal Budapestre rendelte Ma-
gyarország prágai képviselőjét.12 A csehszlovák külügyminiszter expozéjának ma-

10 Tóth Endre

gyarországi hatását szintén érzékelteti a csehszlovák kormány budapesti képviselő-
jénekjelentése a magyar kormány prágai képviseletének igazgatójával folytatott be-
szélgetésről, aki felhívta figyelmét arra a „negatív, mi több nyugtalanító visszhang-
ra, amit Benes felszólalása Magyarországon keltett".13

Benes parlamenti beszéde a magyar nemzetgyűlésben már a január 29-i ülés vi-
tatémájává vált. Egy sor képviselő felszólalása mellett, akik természetesen elítélő
hangnemben foglaltak állást, a csehszlovák külügyminiszter expozéja töltötte ki
Gratz Gusztáv, újonnan funkcióba került külügyminiszter február 4-i bemutatkozó
parlamenti beszédének legnagyobb részét is. A magyar külügyminiszter válaszában
a leghatározottabban kizárta annak elfogadhatóságát a magyar fél számára, hogy
bármely harmadik fél befolyást gyakoroljon Magyarországra a magyarországi állam-
forma kialakításával kapcsolatban,14 rámutatva a magyar nép hagyományosan mo-
narchikus érzületére. Gratz ugyanolyan határozottan elítélte a Habsburgok restaurá-
ciójára vonatkozó tilalmat, amelyet az ország belügyeibe való beavatkozásként
értékelt.15

A Magyarországon tapasztalható jelentős felháborodás - amellyel a csehszlovák
külügyminiszter szóban forgó parlamenti felszólalását fogadták - hátterében nem
csak az állt, hogy egy idegen kormány képviselője egy idegen parlament előtt be-
szélt a magyarországi királykérdésről. A felháborodás másik, nem kevésbé komoly
okát abban kereshetjük, hogy Benes beszéde által a királykérdés ismét túllépte a
belpolitikai színtér kereteit. Ez utoljára 1920 első negyedében esett meg a nagykö-
vetek konferenciájának jegyzéke idején, ami után a királykérdés külpolitikai dimen-
ziója visszaszorult, természetesen a kérdéskör véglegesnek szánt megoldásának, a
trianoni békeegyezmény előkészítésének és aláírásának köszönhetően, de az euró-
pai nagyhatalmak Magyarország irányában folyatatott politikájának köszönhetően is.
Edvard Benes januári expozéja Magyarország számára ismét csak megerősítette,
hogy a nemzetközi színtéren valaki mindig készen áll arra, hogy a magyarországi ki-
rálykérdés körüli probléma Habsburg-restauráció irányában történő megoldása ese-
tén, ha szükséges, megfelelő diplomáciai, de akár katonai úton akadályozza meg az
események kibontakozását. A legitimisták a nagykövetek konferenciájának kijelen-
téseit ugyanis átmeneti jelegűnek gondolták, és bíztak abban hogy konszolidáltabb
közép-európai körülmények között idővel egy olyan, nyugodtabb külpolitikai légkör
alakul ki, amely esetleg lehetővé teszi a Habsburgok magyar trónra való vissza-
térését.16 A magyarországi legitimisták számára komoly ösztönzést jelentett az an-
tant hatalmak részéről tapasztalt bizonyos mértékű tartózkodó magatartás is.17 Az
1921-es év eleje azonban már egészen más helyzetet mutatott. A Habsburgok ma-
gyarországi restaurációjának külpolitikai szempontból érvényes elfogadhatatlansá-
ga Benes parlamenti expozéja után megerősítést nyert a budapesti angol diplomá-
ciai képviselő részéről, aki a Szózat napilapnak azt nyilatkozta, hogy az „antant nem
tűri el, hogy a Habsburgok visszatérjenek Magyarországra, imperialista politikájuk
bázisára" Ujváry 1946, 92-93), miközben ezen álláspontját az antant politikai kép-
viselőivel folytatott személyes megbeszélésekkel támasztotta alá (Ujváry 1946,
92-93).18

Arról, hogy a csehszlovák külügyminiszter beszédében elhangzottakat valóban
komolyan gondolta, Magyarország rövid időn belül megbizonyosodhatott, amikor
Benes buzgó Habsburg-ellenes diplomáciai tevékenysége nemcsak magát az antant

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly... 11

hatalmakat lepte meg, hanem még Csehszlovákia többé-kevésbé visszafogottabb
politikai szövetségesét, Romániát is. Jugoszlávia, az 1920-as bilaterális kisantant
szövetség alapján mint Csehszlovákia teljes értékű szövetségese, Habsburg-elle-
nes politikájában nem sokban maradt el Csehszlovákiától, viszont Csehszlovákiával
ellentétben Jugoszlávia a szóban forgó kérdésben tiszteletben tartotta az antantha-
talmak álláspontját.

Habsburg Károly első restaurációs kísérletének mozzanatai és a
csehszlovák Habsburg-ellenes diplomáciai offenzíva

Az 1920-as és 1921-es évek fordulóján kialakított igencsak törékeny csehszlo-
vák-magyar politikai kapcsolatokat - melynek első pozitív eredményeként a dél-
ausztriai Bruck an der Leithában kétoldalú, kormányszintű csehszlovák-magyar tár-
gyalásokat tartottak - nagyon hamar megzavarta egy esemény, amely nemcsak e
két állam kétoldalú kapcsolataira volt hatással: Habsburg Károly restaurációs kísér-
lete. Az esemény nem egész két héttel a csehszlovák és magyar kormány képvise-
lőinek találkozója után történt, amelyet, mint az egész zavaros, problémákkal ter-
helt régió - amilyennek Közép-Európát 1921 elején kétségtelenül nevezhetjük- kon-
szolidációját jelentő eseményt nemcsak az antant képviselői, hanem a közép-euró-
pai államok is pozitívan fogadtak (vö. Tóth 2002, 3-39, 59-75).

Mindössze 11 nappal azután, hogy a csehszlovák, a magyar és az európai nyil-
vánosságot meglepte a hír, hogy Edvard Benes csehszlovák külügyminiszter és
Gratz Gusztáv magyar kollégája, Ml. Teleki Pál magyar miniszterelnök tárgyalóasztal-
hoz ültek, március 26-án, húsvét szombatján Habsburg Károly váratlanul Magyaror-
szágra érkezett, hogy az üresen maradt magyar trón visszaszerzésével, az ország
politikai képviseletét kész tények elé állítva kényszerítse ki a magyar államfő kérdé-
sének végleges megoldását.

Bár az exkirály Magyarországra érkezését a nemzetközi politikai színtér mint de-
rült égből a villámcsapást fogadta, a Habsburg-ház tagjának e kalandos lépése nem
volt azért annyira meglepő vagy előrejelezhetetlen. Arról, hogy Habsburg Károly sor-
sa irányítását saját kezébe ragadva, saját kezdeményezésre megpróbálja véghezvin-
ni a Habsburgok magyarországi restaurálását, egyértelmű hírek léteztek. Ezekről
mind a magyar, mind a csehszlovák félnek tudomása volt, mivel az ezzel kapcsola-
tos információk a sajtón keresztül már nyilvánosságra kerültek.19 Sőt azt is elmond-
hatjuk, hogy az exkirály Magyarországra érkezését valójában előre bejelentette, és
tette ezt a Csernoch János esztergomi érseknek március második felében írt leve-
lében, akitől a tervezett magyarországi út esetleges politikai következményeiről
érdeklődött.20 Mindezek ellenére a kialakult helyzet 1921 tavaszán magát Magyar-
országot is meglepte, amely a két kormányerő közti, királykérdés megoldásával kap-
csolatos nézeteltérések miatt már két, meglehetősen nehezen megoldható kor-
mányválságot tudhatott maga mögött. Március közepén Magyaroroszág egy újabb
belpolitikai válság küszöbén állt, amelynek hátterében immár nem a magyar kor-
mányerők közti konfliktus állt. Ebben az esetben az országban kialakult szituáció az
egész kormány lemondását eredményezte - amelynek addig mindig sikerült a krízis-
helyzetekből valamilyen átmeneti megoldással kilábalnia.

12 Tóth Endre

Az osztrák excsászár, terve sikerének nem csupán nemzetközi-politikai tényezők
miatt is nagyon kis valószínűsége ellenére, pontosan két éves svájci emigrációját
feladva, 1921. március 26-án a nyugat-magyarországi Szombathelyre érkezett azzal
a céllal, hogy másnap reggel Budapestre utazva Horthy kormányzótól átvegye az or-
szág feletti hatalmat. Az excsászár terve, és Horthy hűségéről való meggyőződése,
akit Károly a budai várban tett személyes látogatása pont ebéd közben lepett meg,
nem valósult meg, így kénytelen volt dolgavégezetlenül visszautazni Szombathelyre.
Onnan azonban nem utazott tovább Svájcba, hanem néhány napig, átmeneti „rezi-
denciaként" a helyi püspöki kastélyban maradt, nyugtalanítva ezzel nem csak a ma-
gyar, hanem a környező országok politikai képviselőit is, főleg a régió országai közt
Habsburg elleneségével élenjáró Csehszlovákia politikai köreit, nem kevésbé az an-
tanthatalmakat, amelyek egyesült erővel mozgósították külpolitikájukat a Habsburg-
ház tagjának Magyarországról való eltávolítása érdekében.

Az exkirály magyarországi tartózkodása természetesen jelentős mértékben meg-
ingatta mind a magyar kormányerők helyzetét, mind Magyarország nemzetközi pozí-
cióját, amely pedig már a bel- és külpolitika terén is sikeresen mozdult el a konszo-
lidáció irányába, és amely irány követésének feltétele a királykérdés neutralizáció-
jában, Ml. konzervációjában rejlett. A magyar politikai vezetők azt remélték- bár tisz-
tába voltak vele, hogy Károly visszatérése rövid időn belül széles körben kitudódik
-, hogy Károly azonnali távozásának híre legalábbis elodázza, és az exkirály ország-
határokon kívüli tartózkodásának ténye az egész ügyet gyorsan feledteti, anélkül,
hogy az különösebb belpolitikai, de elsősorban külpolitikai következményeket von-
na maga után. Erről tanúskodik az a tény, hogy a magyar külügyminisztérium a ma-
gyar képviseleti szerveket az eseményről valamelyest késleltetve, csak március 29-
én, két nappal Károly Horthyval folytatott két és fél órás budapesti tárgyalását kö-
vetően tájékoztatta (Ujváry 1946, 284).21 Diplomáciai képviseleteinek küldött kör-
táviratában a magyar külügyminisztérium Károly Magyarországra érkezésén kívül tá-
jékoztatott annak a kormányzóval folyatatott sikertelen tárgyalásáról, és Magyaror-
szágon való maradásáról, továbbá a kormány azon eltökélt szándékáról, hogy min-
den lehetséges lépést megtesz Károly elutazása érdekében. A körtávirat azt is tu-
datja a külképviseleti szervekkel, hogy az exkirály megérkezése ellenére az ország-
ban a közhangulat nyugodt, és biztosítja a küldöttségeket, hogy Károly természete-
sen nem gyakorolja királyi hatalmát (Ujváry 1946, 284). Az említett nap során az
esemény fokozatosan nyilvánosságra került, előbb csak mint kétes forrásból szár-
mazó, „hihetetlen" és „fantasztikus" jelzőkkel illetett, nem megerősített hír. A nap
folyamán azonban a hírt a Magyar Távirati Iroda is megerősítette, így a következő
napon, azaz március 30-án Habsburg Károly Magyarországra való visszatéréséről
szóló hír Európa-szerte elárasztotta a napilapokat.22 A nem hivatalos hírek, amelyek
megelőzték a hivatalos tájékoztatást, egy rövid időre a kialakult helyzettel kapcso-
latos zavart keltettek nem csak Magyarországon, hanem külföldön is, mivel azokra
a külföld budapesti képviseleti szervei azonnal reagáltak.

Hasonlóképp a budapesti csehszlovák képviselet első hírközlése Károly Magyar-
országra utazásáról, amely információt a hír mint „hihetetlenül hangzót"23 közöl,
még az információk áramlása szempontjából kaotikus március 29-ről származó,
nem hivatalos forrásokra hivatkozva jelent meg.24 Károly restaurációs puccsáról szó-
ló nem hivatalos forrásokból származó híreket először a március 30-i jelentésben

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly... 13

dolgozták fel.25 A csehszlovák külképviselet az exkirály Magyarországra érkezéséről
és a Horthyval folytatott tárgyalásról szóló hírt az olasz küldöttség sajtóreferense
által szerzett információkra alapozta.26 Az antanthatalmak képviselői akkoriban
ugyanis a helyzetről egyenesen Horthytól kaptak tájékoztatást, aminek következté-
ben azokat az ügy alakulása bizonyos mértékig megnyugtatta. Anglia, Franciaország
és Olaszország27 budapesti küldöttségeinek vezetői azonnal, már Károly látogatását
követő napon, azaz március 28-án reggel a budai várban közösen látogatásukat tet-
ték Horthynál, aki ismertette a kialakult helyzetet, a magyar kormány álláspontjával
együtt. Azon túl, hogy a kormányzó biztosította az antant képviselőit az egész, Ká-
rollyal kapcsolatos ügy egy héten belüli megoldásáról, felkérte az általuk képviselt
kormányokat, hogy járjanak közben annak érdekében, hogy Károly Ausztrián keresz-
tül egy „neutrális országba" utazhasson.28 Horthy biztosítéka az antant hatalmak
képviselői számára a magyar kormányerők Habsburg-ellenes álláspontjával kapcso-
latban hozzájárult azok valamelyest nyugodtabb magatartásához, amelyről a már
említett, március 29-én kelt, magyar külügyminisztérium által kibocsátott körtávirat
is tájékoztatott.29

Annak ellenére, hogy Habsburg Károly első restauracios kísérlete során kifejtett
diplomáciai erőfeszítések terén a vezető szerep elsősorban Csehszlovákiának ju-
tott, a jövendőbeli kisantant hármasából Habsburg Károly Magyarországra érkezése
és ott tartózkodása ellen, budapesti képviseletein keresztül elsőként Jugoszlávia és
Románia tiltakozott, tulajdonképpen közvetlenül az antanthatalmakat követve, már-
cius 30-a reggelén, amikor Horthy fogadta a jugoszláv és a román küldötteket. Az
exkirály megérkezése ellen a legvehemensebb tiltakozást a jugoszláv kormány nyil-
vánította ki, amely budapesti diplomáciai képviselőjén keresztül elsőként értékelte
az eseményt mint casus bellit (Ujváry 1946, 285)30, és kifejezte a jugoszláv kor-
mány azon szándékát, hogy szükség esetén a kialakult helyzetet manu militarP1 old-
ja meg. Valamivel diplomatikusabban viselkedett a román fél, amely budapesti ki-
küldöttje által „udvariasan, de kategorikusan" (Ujváry 1946, 285-287)32 figyelmez-
tette partnerét, hogy Habsburg Károly Magyarországra érkezése ellentétben áll Ro-
mánia érdekeivel (Ujváry 1946, 285-287), ugyanakkor azon meggyőződésének
adott hangot, miszerint a kormányzó és a kormány sikeresen akadályozza meg az
exkirály általi hatalomátvételt.33 Az antant képviselői mellett pont a román diplomá-
ciai képviselő volt az, aki - legalábbis saját szempontjából - nem tulajdonított az
eseménynek túlzott jelentőséget. A csehszlovák küldöttel ugyanis azt közölte, hogy
Horthyt és Telekit meglepte Károly Magyarországra érkezése, és „lojális hozzáállást
tanúsítva, szándékukban áll Károlyt az országból eltávolítani".34

A magyar kormányképviselettel folytatott kommunikáció szempontjából a cseh-
szlovák küldött rosszabb pozícióban volt, bár e tény végeredményben nem tompítot-
ta a csehszlovák fél Habsburg Károly restauracios kísérlete ellen kinyilvánított tilta-
kozásainak élét. Amíg Jugoszlávia és Románia képviselői kormányaik tiltakozását
egyenesen Horthynak adták át, más szóval standard diplomáciai kapcsolatban vol-
tak Magyarország ideiglenes államfőjével, a csehszlovák külképviselet még mindig
elutasította a kormányzóval való közvetlen kapcsolatot. A budapesti csehszlovák
küldött tehát ugyanúgy, mint más esetekben, a csehszlovák kormány tiltakozásával
„mindössze" a magyar külügyminisztériumhoz fordulhatott, és a jelen esetben azon
belül is kénytelen volt Kánya külügyi titkárral beérnie.35 Kánya személyéhez a cseh-

14 Tóth Endre

szlovák külképviselet nagyon tartózkodóan viszonyult, de az adott körülmények kö-
zött - a Horthyval való közvetlen kapcsolatot a csehszlovák képviselet elutasította,
a külügyminiszter a miniszterelnökkel együtt Szombathelyen tartózkodott - a cseh-
szlovák küldöttnek nem volt más választása. Károly Magyarországra való visszatéré-
sével kapcsolatos tiltakozást a csehszlovák küldöttség vezetője már március 30-a
reggelén tolmácsolta, ugyanakkor a tiltakozás közvetett átadása azt időben a jugo-
szláv és román küldött intervenciója utánra csúsztatta. A csehszlovák küldött -jugo-
szláv kollégájával ellentétben - kimondottan nem nyilvánította Károly visszatértét
casus bellinek, csupán hangsúlyozta Csehszlovákia álláspontjának változatlanságát,
amely szerint a helyzetet fait accomplinak tartja, és ezen oknál fogva a csehszlovák
kormány fenntartja magának a jogot, hogy a magyarországi Habsburg-restauráció le-
hetőségének megakadályozása érdekében saját megítélése szerint megfelelő lépé-
seket kezdeményezzen. Érdekes, hogy Csehszlovákia diplomáciai intervenciói kere-
tein belül soha nem folyamodott ahhoz, hogy Károly Magyarországra érkezését casus
bellinek nevezze, ahogy azt például Jugoszlávia tette, vagy amivel Benes beszédei so-
rán néhányszor fenyegetőzött. Ugyanakkor Csehszlovákia a casus bellit, bár nem di-
rekt módon, külügyminisztere szavai által kimondta, és tette ezt a Magyarország el-
len kezdett diplomácia offenzíva legelején, amikor Benes az összes politikai párt ve-
zetőjével folytatott március 31-i megbeszélésén, melynek szövegét a Prager Tageblatt
április l-jén közölte, a Csehszlovákia szempontjából meglévő casus bellin kívül a ki-
alakult helyzetet mint a kisantant számára kötelező casus foederíst is értékelte (lásd
Ujváry 1946, 339).36 A csehszlovák küldött Prága tiltakozásának tolmácsolása után
természetesen megkérte Kánya külügyi titkárt, hogy nemcsak Horthyval, hanem a
miniszterelnökkel is ismertesse a csehszlovák kormány álláspontját (Ujváry 1946,
288).37 A csehszlovák küldött által átadott tiltakozást követően a magyar fél ismét
csak konstatálta a ismert álláspontot, majd figyelmeztette a csehszlovák kiküldöttet,
hogy a Habsburg-restauráció sem a jelenben, sem a jövőben nem képezi a kormány
programjának részét, és hogy az ügy elintézése során a kormány minden erejével Ma-
gyarország érdekében fog cselekedni (Ujváry 1946, 287).

A diplomáciai képviselők által március 30-án átadott tiltakozásokkal párhuzamo-
san, még aznap a román és csehszlovák külügyminisztérium az országaikban tartóz-
kodó diplomáciai küldöttekhez is fordult, hogy tolmácsolja álláspontját az exkirály
Magyarországra érkezésével kapcsolatban. A román fél esetében a tiltakozás átadá-
sa a budapestihez hasonló módon, nyugodt légkörben történt (Ujváry 1946,
291-292).38 A csehszlovák fél, ahol a magyar kormány prágai diplomáciai küldöttjét
nem személyesen, hanem szokatlan módon, telefonon keresték fel, egy újabb inter-
venciót kilátásba helyezve hangsúlyozta Csehszlovákia kompromisszumot kizáró,
kategorikus álláspontját. A többi tiltakozó országgal ellentétben, amelyek egyelőre
teljes mértékben a magyar kormány azon ígéretére hagyatkoztak, hogy mindent
megtesz Károly mielőbbi, Magyarországról történő távozása érdekében, a csehszlo-
vák külügyminiszter a magyar küldöttön keresztül, akit még csak személyes beszá-
molóra sem hívott meg, magyar kormánynak szóló üzenetében azt közölte, misze-
rint „a csehszlovák kormány követeli, hogy Károlyt azonnal távolítsák el Magyaror-
szág területéről", és amennyiben Magyarország e kérésnek nem tesz eleget, Cseh-
szlovákia „kénytelen lesz közelebbről egyelőre nem meghatározott ellenlépésekhez
folyamodni" (Ujváry 1946, 292).39 A magyar küldött viszont nem volt hajlandó e szó-

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly... 15

béli intervenciót kormánya felé tolmácsolni, azzal az indoklással, hogy Magyaror-
szág belügyeibe való beavatkozásról van szó, és felszólította Benest, hogy az ilyen
esetekben a magyar kormánnyal továbbra is kizárólag a budapesti csehszlovák kül-
döttön keresztül érintkezzen (Ujváry 1946, 292). Benes tehát kénytelen volt a ma-
gyar kormányhoz intézett követelését távirati úton, a csehszlovák kirendeltségen ke-
resztül eljuttatni, amit még aznap este meg is tett. A fent említetteken kívül Benes
táviratában megfenyegette a magyar kormányt, hogy amennyiben az nem tesz ele-
get követelésének, kénytelen lesz „szövetségeseivel egyeztetve olyan intézkedése-
ket" foganatosítani, amelyeket az eset szempontjából szükségesnek tart,40 azaz
először Magyarország embargóját, ezt követően pedig a katonai demonstrációt he-
lyezte kilátásba.41 A csehszlovák külügyminiszter ugyanakkor felkérte a csehszlovák
kirendeltséget, hogy a tervezett intézkedéseket a magyar kormánnyal egyelőre ne
közölje.42 E kategorikus követeléséről a csehszlovák külügyminiszter tájékoztatta a
jugoszláv és a román kormányt, hiszen azok ténykedése a csehszlovák fél további
lépéseit is befolyásolta,43 mivel pont az említett demonstratív ellenlépések szem-
pontjából Benes kénytelen volt megfelelő nyomást gyakorolni legközelebbi szövet-
ségeseire annak érdekében, hogy biztosítsa a szövetségesek egymás iránt lojális
és együttes fellépését Magyarország ellen, amely fellépés nem lenne olyan hatá-
sos, ha az Magyarország szomszédai közül csak az egyik ország részéről történne.

A csehszlovák külügyminiszternek e kategorikus hangon közölt követelésével nem
az volt a célja, hogy a magyar vezetés iránti bizalmatlanságát dokumentálja, hanem
az, hogy demonstrálja Csehszlovákia elszántságát a magyarországi helyzet, szükség
esetén bármilyen eszközzel, tehát akár katonailag történő megoldásával kapcsolat-
ban. Benes ugyanis minden bizonnyal tisztában volt azzal, nemcsak a Bruck an der
Leitha-i tárgyalások, de a magyarországi közhangulat alapján is, amelyről pontos in-
formációi voltak, hogy a magyarországi helyzet korántsem annyira komoly.44 Hiszen
az április 1-jei, a csehszlovák külképviseleteknek küldött körtáviratában így fogalmaz:
„komoly veszély nem fenyeget, rövid időn belül minden meg lesz oldva".45 Attól elte-
kintve, hogy a magyar fél már mindent megtett annak érdekében, hogy Károly elhagy-
ja az országot, sőt erről a csehszlovák felet táviratilag is értesítette,46 e kategorikus
hangvételű követelés elsősorban a csehszlovák külügyminiszter azon szándékával
állt ellentétben, hogy az excsászár számára egy új, Közép-Európától jobban elszige-
telt helyet találjon. A csehszlovák diplomácia amellett, hogy nyomást gyakorolt Ma-
gyarországra Károly minél előbbi elutazása érdekében, ellenezte, hogy az excsászár
svájci emigrációjába térjen vissza, ezáltal a magyar kormány számára megnehezítet-
te az ügy minél előbbi elrendezését.47 Ezen igyekezetei közepette Csehszlovákia
Svájcra is próbált nyomást gyakorolni. Károly Svájcba való visszatérésének megaka-
dályozásával és az excsászár számára, a közép-európainál távolabbi száműzetés biz-
tosításával kapcsolatos teendők ügyében Benes a jugoszláv kormányhoz fordult,
ahol az üggyel kapcsolatos közös lépések megtételét ajánlotta.4S

Benes svájci kormánynál tett közbenjárását, hogy Habsburg Károly számára ne
biztosítsanak menedéket azonnal követte tehát a jugoszláv fél hasonló kérése. Mi
több, Pasié jugoszláv miniszterelnök arra is javaslatot tett, hogy Magyarországon tar-
tózkodó Károlyt szolgáltassák ki Jugoszláviának, akit, ezt követően Olaszországon ke-
resztül Spanyolországba szállítanának.49 Csehszlovákia és Jugoszlávia svájci közben-
járása azonban nem végződött sikerrel, mivel Schultess, a Svájci Konföderáció elnö-

16 Tóth Endre

ke a berni csehszlovák küldöttet figyelmeztette, hogy „Károly átmeneti visszatérését
Svájcba mint a nyugalom érdekében tett lépést értelmezi, mivel ezáltal biztosítva
lesz Károly mielőbbi eltávolítása Közép-Európából",50 hozzátéve, hogy a végleges dön-
tést ez ügyben a szövetségi gyűlés hozza meg, és jelezte, hogy a kérdést Svájc kizá-
rólagos belügyének tekinti, amelyet mindenféle külső beavatkozás nélkül szeretné-
nek rendezni.51 A svájci fél e reakcióját követően Csehszlovákia és Jugoszlávia érthe-
tő módon elállt a svájci kormánynál tett, összehangolt intervenciójától.

Károly Magyarországról való távozását követelő csehszlovák posztulátum, és az
excsászár eltávolításán dolgozó magyar kormány minden erőfeszítése ellenére Habs-
burg Károly Svájcba való azonnali visszatérése technikai körülmények miatt nem vál-
hatott valóra. Habsburg Károly Svájci száműzetésébe való visszatérése először is -
mivel Károly Svájcot a megfelelő hivatalok által kiadott szükséges engedélyek nélkül
hagyta el - a svájci kormány beleegyezésétől függött, amely a kérdés tekintetében a
szövetségi gyűlés döntésére volt utalva. Másodszor, Károly Magyarországról való ki-
utazásához szükség volt Ausztria beleegyezésére, amely lehetővé tette, hogy az ex-
császár osztrák területen utazzon át, továbbá biztosítani kellett Habsburg Károly
Svájcba való transzportjának technikai és biztonsági feltételeit is. Ebből következett,
hogy Károly akarva-akaratlan, egyelőre kénytelen volt Magyarországon maradni.

Ugyanakkor az is érthető, hogy csehszlovák oldalon - tekintettel a csehszlovák
fél érzékenységére a királykérdéssel kapcsolatban, de leginkább a helyzet Habs-
burg-restauráció irányában történt váratlan elmozdulására - Magyarországgal szem-
ben ismét fagyos bizalmatlanság uralkodott el. Ehhez hozzájárult a csehszlovák dip-
lomácia Károly első restauracios kísérlete folyamán folytatott Habsburg-ellenes of-
fenzívájának jellege, amely kategorikus hangvételéből a következő napok folyamán
sem engedett, sőt ellenkezőleg. Benes a kialakult helyzetet ugyanis arra használta
ki, hogy megerősítse Csehszlovákia nemzetközi és közép-európai pozícióját, ponto-
sabban arra, hogy még közelebb kerüljön két szövetségeséhez, Jugoszláviához, de
elsősorban Romániához. Tette ezt azzal a céllal, hogy Magyarországot következete-
sen elszigetelje, s nemcsak a közép-európai térségen belül, hanem a tágabb nem-
zetközi-politikai téren is minimalizálva így annak a lehetőségét, hogy Magyarország
oldaláról a jövőben sor kerülhessen az újonnan kialakult közép-európai viszonyok
destabilizációjára. A csehszlovák külügyminiszter megpróbálta a váratlanul kialakult
helyzetet a lehető leghatékonyabban kiaknázni, és tette ezt nemcsak Károly magyar-
országi tartózkodása alatt, hanem az egész ügy Károly Magyarországról való távozá-
sa általi lezárulása után is. Csehszlovákia ténykedésével egyúttal megerősítette a
magyar politikai életet a csehszlovák politika irányában tanúsított hagyományosan
óvatos és körültekintő hozzáállásában, egyúttal megerősítve a magyar közvélemény
már addig is erős ellenérzését északi szomszédja iránt.

Március 31-én, miközben a csehszlovák diplomáciai képviselő a korábban emlí-
tett Benes-távirat kapcsán járt közben Kánya magyar külügyi titkárnál, és tette ezt
valamelyest szokatlan körülmények közt - a csehszlovák diplomata Benes demar-
sát az utcán, nem messze a külügyminisztérium épületétől adta át, mivel Kánya
épen távozóban volt52 -, a magyar diplomácia már negyedik napja komoly erőfeszí-
téseket tett Károlynak az országból való eltávolítása, az excsászár Svájc általi ismé-
telt befogadása és Ausztrián keresztül történő átvitele érdekében. A magyar kor-
mány már március 29-én parancsot adott berni diplomáciai képviselője számára,

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly... 17

hogy a svájci kormánynál járjon közben annak érdekében, hogy az tegye lehetővé
Károly visszatérését Pranginsba, amely ügyben a magyar kormánynak az antantha-
talmak budapesti képviselői is segítségüket ajánlották, felkérve kormányaikat, hogy
hasonló kéréssel forduljanak a svájci kormányhoz (Ujváry 1946, 286).53 A berni ma-
gyar küldött már a következő napon, március 30-án jelentette Budapestnek a Sváj-
ci Konföderáció elnökének készséges hozzáállását, aki ugyan nem garantálta, hogy
a szövetségi gyűlés pozitívan dönt Károly Svájcba való visszatérését illetően, rámu-
tatva a svájci szocialisták döntő szavára, de saját nevében támogatásáról biztosí-
totta a képviselőt, és egyúttal támogatását és meggyőződését fejezte ki azzal kap-
csolatban, hogy Károly Pranginsba való visszatérését a honatyák végül meg fogják
szavazni (Ujváry 1946, 290-292).54 A bécsi magyar diplomáciai képviselő még az-
nap tájékoztatta a magyar külügyminisztériumot, hogy „teljesen megbízható és kom-
petens" (Ujváry 1946, 290)55 forrásból származó információi alapján az osztrák kor-
mány, egy ilyen kérés esetén, lehetővé teszi Károly Ausztrián keresztül történő átuta-
zását, amely esetben személyes biztonságát is garantálja (Ujváry 1946, 290). E je-
lentésből kiindulva a magyar fél azonnal, már március 31-én utasította bécsi diplo-
máciai képviselőjét, hogy a magyar kormány nevében, amilyen gyorsan csak lehet, az
osztrák kormánytól kérjen engedélyt Károly osztrák területen való áthaladásához
(Ujváry 1946, 295-296).56 A bécsi magyar küldött még a távirat kézbesítése napján
látogatását tette Mayer kancellárnál, aki az osztrák kormány nevében garantálta
Habsburg Károly Ausztrián keresztül történő szabad és nyugodt áthaladását (Ujváry
1946, 290).57 Április l-jén Gratz magyar külügyminiszter a berni magyar küldöttön ke-
resztül szorgalmazta, Ml. figyelmeztetette Bern politikai képviselőit, hogy amennyiben
Svájc nem ad haladéktalanul engedélyt az excsászár visszatéréséhez, az a közép-eu-
rópai béke közvetlen fenyegetését jelenti (Ujváry 1946, 304-305).58

Károly váratlan Magyarországra érkezése már március 31-én, csütörtökön és áp-
rilis l-jén, pénteken a csehszlovák parlament ülésének témáját alkotta. Az ügy első
alkalommal a képviselőház 66., március 31-én tartott ülésén került napirendre,
amikor tíz képviselő, név szerint Antonín Hajn és Frantisek Lukavsky a Nemzeti De-
mokrata Párt, Antonín Svehla, Frantisek Udrzal és Frantisek Stanék a Földműves
Párt, Jan Srámek a Néppárt, Václav Johanis a Szociáldemokrata Párt, Rudolf Laube
a Szocialista Párt, Josef Najman a Vállalkozók Pártja, Josef Hudec a Dolgozó Nép
Pártja, illetve a Nemzeti Demokratikus Párt nevében sürgős interpellációt nyújtott
be Benes külügyminiszternek, amelyben az exkirály Magyarországra érkezésével, a
magyar kormány és Ausztria állásfoglalásával, az antanthatalmak, Csehszlovákia,
Olaszország és Csehszlovákia legközelebbi szövetségese, Jugoszlávia által tett lé-
pésekkel kapcsolatos mindenféle információ átadását kérték (Tisky...m 1921,
1976. sz. interpelláció; Tésnopisecké... 1921, 5). A kérés indoklása, vagyis az em-
lített képviselők interpellációjának bevezetője is arról árulkodik, hogy március 31-én
a csehszlovák közvélemény még nem volt a kialakult helyzetről kielégítő mértékben
tájékoztatva. Az üggyel kapcsolatos hírek, amelyek a csehszlovák környezetben ért-
hető módon hihetetlennek és fantasztikusnak tűntek, jelentős zavarodottságot kel-
tettek az ország déli szomszédján belül kialakult helyzetet illetően. E zavarodottság
nemcsak a széles nyilvánosságot, hanem magukat a honatyákat is érintette, akik a
magyarországi helyzettel kapcsolatos híreket „furcsának és töredékesnek" nevez-
ték (Tisky... 1921, 1976. sz. interpelláció).

18 Tóth Endre

Az említett képviselők által benyújtott interpellációra adott válasz az első alka-
lomnak számított, hogy Benes a nemzetgyűlést Habsburg Károly Magyarországra ér-
kezéséről tájékoztatta. A csehszlovák külügyminiszter ezen alkalomból ismertette a
képviselőkkel az antant képviselői által addig végrehajtott intervenciós lépéseket,
majd megnyugtatta a testületet, hogy minden egyes lépés összhangban van a nagy-
követek konferenciájának döntésével és a közép-európai politika akkori irányvonalá-
val, amely kizárja a Habsburg-restauráció lehetőségét. A csehszlovák diplomácia lé-
péseivel kapcsolatban Benes a képviselőket biztosította a magyar kormánynál tett
energikus és határozott közbelépéséről, kijelentve, hogy „amennyiben Károly exki-
rály nem hagyja el Magyarországot, a saját megítélése szerinti megfelelő intézkedé-
seket foganatosít" (Tésnopisecké... 1921, 31), és hogy a szóban forgó kérdés te-
kintetében szorosan együttműködik Jugoszláviával és Olaszországgal, amely álla-
mokkal Csehszlovákia a Habsburg-kérdés ügyében egyezséget kötött (Tésnopisec-
ké... 1921, 31). A képviselőknek adott válaszában Benes a januári expozéjával
összhangban hangsúlyozta a csehszlovák külpolitika békepárti irányultságát, és Ká-
roly Magyarországra való visszatérését „mementó"-nak (Tésnopisecké... 1921, 32)
és egyúttal a közép-európai „helyzet kórtüneté"-nek (Tésnopisecké... 1921, 32) ne-
vezte, amely azt jelzi, hogy a „közép-európai demokrácia veszélyben van, és egy bi-
zonyos ideig még veszélyben is lesz" (Tésnopisecké... 1921, 32).

Benes az elkezdett csehszlovák-magyar tárgyalások kapcsán az interpelláló kép-
viselőknek adott válaszában a kialakult helyzetet Magyarország számára, hitele és
nemzetközi pozíciója szempontjából, komoly csapásnak nevezte, amely kérdéssel
kapcsolatban a következőket mondta: „nem olyan régen felvettük a kapcsolatot Ma-
gyarországgal, azzal a céllal, hogy az együttműködés számára kontaktust és megfe-
lelő légkört teremtsünk. Néhány kalandor azonban - elsősorban a magyar nemze-
tet - hirtelen egy szélsőségesen kritikus helyzet elé állította. Ez ismét hosszú idő-
re bizalmatlanságot és repressziót eredményez, dühöt és felháborodást kelt, és is-
mét csak a széles néprétegek életét és nyugodt körülmények közt végzett munká-
ját nehezíti meg, mind Magyarországon, mind a szomszédos államokban" (Tésnopi-
secké... 1921, 32). Habsburg Károly lépésének a közép-európai konszolidációs fo-
lyamatot befolyásoló további lehetséges következményeit illetően Benes figyelmez-
tetett az osztrák állam stabilizációját negatívan befolyásoló tényezőkre, majd hozzá-
tette, nem engedhetjük meg, hogy „egész országok békéjét semmisítsék meg, te-
gyék tönkre vagy fenyegessék ilyen könnyelmű módon megsemmisítve" (Tésno-
pisecké... 1921, 32). Válaszának befejező részében a fent említett indokok miatt
Benes jelezte, hogy Csehszlovákia kérlelhetetlen álláspontjához továbbra is ragasz-
kodik, amikor figyelmeztetett, hogy „a külügyminisztérium minden eszközzel és
energiájával kihasználja az ilyen kalandokat arra, hogy egyrészt az eset a jövőben
ne ismétlődhessen meg, másrészt, hogy e Közép-Európa számára alapvető kérdés
véglegesen megoldásra kerüljön, ne csak Magyarország, hanem egész Közép-Euró-
pa számára" (Tésnopisecké... 1921, 32).

A következő napon, április l-jén, a szenátus 56. ülésén, Bohuslav Franta szená-
tor a Nemzeti Demokrata Párt, Cyril Horácek a Földműves Párt, Václav Klofác a Szo-
cialista Párt, Antonín Svéceny a Szociáldemokrata Párt és Method Zavoral a Néppárt
nevében (Tisky...60 1921, 683. sz. interpelláció; Tésnopisecké... 1921, 21, 51-53)
egy hasonló interpellációval fordultak Benes csehszlovák külügyminiszterhez. A sze-

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly... 19

nátorok, a nemzetgyűlés alsóházában ülő kollégáikhoz hasonlóan, információkat kér-
tek „Károly volt császár Magyarországra való visszatérésének további részleteiről"
{Tisky... 1921, 683. sz. interpelláció), továbbá arról, hogy a Csehszlovák fél az ügy-
ben milyen álláspontra kíván helyezkedni (Tisky... 1921, 683. sz. interpelláció).

Benes szenátusi beszéde, bár főbb pontjaiban megegyezett a nemzetgyűlés előtt
mondott beszédével, egy pontban attól mégiscsak eltért. Benes a szenátoroknak
adott válaszában ugyanis az események további alakulásának via facti nem tulajdo-
nított jelentőséget, illetve állításával, miszerint a történteknek nincs olyan vetülete,
amely Csehszlovákia szempontjából nyugtalanságra vagy különösebb odafigyelésre
adhatna okot, azon véleményének adott hangot, hogy sem Magyarország, sem Kö-
zép-Európa aktuális fejlődési irányvonalát már nem lehet visszafordítani. Ez volt az el-
ső alkalom, amikor a csehszlovák külügyminiszter rámutatott, illetve utalt a magyar
kormány ténykedésére, amely az exkirály Magyarországról való mihamarabbi eltávo-
lítását célozta, és megnyugtatta a szenátorokat, amikor kijelentette, hogy „az ese-
mények az ügy biztonságos befejeződése felé tartanak" (Tésnopisecké... 1921, 51).

A csehszlovák külügyminiszter valamelyest reálisabb hangvételű kijelentései,
melyek értelmében az ügy megoldását a magyar kormányra bízta, természetesen
nem jelentették a Habsburg-ellenes diplomáciai offenzíva lendületének csökkené-
sét, vagy a magyar kormány számára megszavazott teljes bizalmat, még akkor sem,
ha a magyar kormány igyekezetében, hogy Károlyt az országból minél előbb eltávo-
lítsa, nyilván maga Benes sem kételkedett. A csehszlovák diplomácia vezetője a
szenátoroknak adott válaszában rámutatott az aktív diplomáciai demonstráció szük-
ségességére, amely felhívja az európai közvélemény figyelmét arra a tényre, misze-
rint Csehszlovákia számára a magyarországihoz hasonló történések elfogadhatatla-
nok, és hogy Csehszlovákia „legfontosabb kötelességei közé tartozik mindent meg-
tenni annak érdekében, hogy a történtek többé ne ismétlődhessenek meg" (Tésno-
pisecké... 1921, 51-52). Benes a felvázolt eljárással összhangban utalt Csehszlo-
vákia külpolitikájának konszolidációpárti jellegére, melynek legfőbb célja, hogy stan-
dard életkörülményeket teremtsen a közép-európai régió minden országa számára,
és amely céljának elérése érdekében közeledik mindegyik országhoz, kivétel nélkül.
Tehát amennyiben Benes bevezetőjében utalt a Károly körüli ügy pozitív alakulásá-
ra és annak rövid időn belüli megoldására, úgy beszéde befejező részében megerő-
sítette és indokolta a kompromisszumot kizáró csehszlovák diplomácia folytatásá-
nak szükségességét, illetve rámutatott azon szándékára, mely szerint a kialakult
helyzetet újabb szilárd, nemzetközi-jogilag biztosított, a Habsburgok bármilyen ma-
gyarországi restauracios kísérletét lehetetlenné tevő garanciák megszerzésére
használja, majd indoklásként azt hozta fel, hogy mindezt a magyarországi demokrá-
cia érdekében teszi. Ezzel Benes első alkalommal mondta ki azt, hogy az exkirály
Magyarországra való visszatérését nemcsak a királykérdés megoldására, hanem
egyéb fontos nemzetközi jelentőségű politikai problémák - konkrétan Nyugat-Ma-
gyarország és Magyarország leszerelésének kérdéséről volt szó - rendezésére is fel
kívánja használni, amelyek Benes véleménye szerint permanensen veszélyeztetik
Közép-Európa békéjét (Tésnopisecké... 1921, 51-52).

A szenátus előtt mondott beszédében Benes, a fent említetteken kívül kitért Ká-
roly restauracios kísérletének az egész régió gazdaságát befolyásoló negatív hatá-
saira, ezen belül rámutatott az Angliából, Franciaországból és az Egyesült Államok-

20 Tóth Endre

ból Közép-Európa számára ígért pénzügyi segítség elmaradásának veszélyére. A
csehszlovák külügyminiszter figyelmeztetett továbbá a magyarországi események-
nek a régió egyes államai közti kereskedelmi kapcsolataira gyakorolt komplex hatá-
sára, közben rámutatott arra, hogy a kialakult helyzet Csehszlovákia és szomszédai
közti gazdasági kapcsolatok visszaesését, vagy akár megszűnését is eredményez-
heti (Tésnopisecké... 1921, 53).

Fordította: Bondor Sándor

Felhasznált irodalom

Ádám Magda 1968. Magyarország és a kisantant a harmincas években. Budapest, Akadémi-
ai Kiadó.
Ádám Magda 1985. Les deux coups d'État de l'ex-roi Charles et la Petité Entente. Acta

Historica, 1985, 31. évf., 3-85. p.
Ádám Magda 1989. Richtung Selbstvernichtung, Die Kleine Entente 1920-1938. Budapest,

Corvina-Bundesverlag.

Ádám Magda 1993. The little entente and Europe 1920-1929. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés Naplója 1921. 8-9. kötet. Budapest,

Athenaeum, 381-390. p.
Benes, Edvard 1924. Problémy nővé Evropy a zahranicní politika ceskoslovenská. Projevy a

úvahyz r. 1919-1924. Praha.
Budapesti Hírlap, 1921. január 5., 2-3. p.
Budapesti Hírlap 1921. április 2., 1-2. p.
Budapesti Hírlap 1921. április 6., 2 . p.
Ceské slovo, 1920. január 1., 7. p.
Ceské slovo, 1921. február 5.
Ceské slovo 13. évf., 30. sz.
Ceské slovo, 13. évf., 74. sz.
Diplomatické dokumenty tykající se pokusú o znovunastolení Habsburkú na trún madarsky.

Srpen 1919 - listopad 1921 1922. Praha, 13., 39. p.

Juhász Gyula 1975. Magyarország külpolitikája 1919-1945. Budapest, Kossuth Könyvkiadó.
Knezevic, Djordje 1967. Kraljevina Srba, Hrvata i Slovenaca i dva nauspela pokusaja restau-

racije Habsburga 1921 godine. Voinoistorijski glasnik, 117-147. p.
Peroutka, Ferdinánd 1991. Budovánístátu. 4. svazek. Praha, Academia.
Olivová, Vera 1959. Ceskoslovenská zahranicní politika a pokus o restauraci Habsburkú v

roce 1921. CSCH, 675-698. p.

Sborník zahranicnípolitiky 1921. 2. svazek. Praha, 17., 25. p.
Tésnopisecké zprávy o schűzích poslanecké snémovny Národního shromázdéní republiky

Ceskoslovenské 1921. Praha, 21., 31., 51-53., 1858-1872. p.
Tisky k tésnopiseckym zprávám o schűzích poslanecké snémovny Národního shromázdéní

republiky Ceskoslovenské. Rok 1921 1921. 8. svazek. Praha.
Tóth Endre 2002. Az első kétoldalú tárgyalások Magyarország és Csehszlovákia között

(1921) - Bruck an der Leitha. 1-2. rész. Fórum Társadalomtudományi Szemle,

2002/1, 3-39. p., 2002/2, 59-75. p.
Tribuna, 1921. február 1.
Ujváry, Dezső (coll. and ed.) 1946. Papers and documents relating to the Foreign realations

of Hungary. January to August 1921. Budapest, Ministry for Foreign Affairs.

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly... 21

Jegyzetek

1.   Habsburg Károly restaurálására tett első kísérlettel már foglalkozott néhány, nemcsak
magyar történész. A magyar történészek közül említést érdemel Ádám Magda Les deux
coups d'État de í'ex-roi Charles et la Petité Entente (1985) című műve (lásd még Ádám
1968, 1989) és Juhász Gyula Magyarország külpolitikája 1919-1945 (1975) című mo-
nográfiája. A cseh történészek közül megemlíthetjük Ferdinánd Peroutkát (1991 [1936])
és Vera Olovovát (1959, 675-698). A külföldi szerzők közül figyelmet érdemel Djordje
Knezevic (1967, 117-147) jugoszláv történész tanulmánya Habsburg Károly mindkét
1921-es restaurációs kísérletéről és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak, a történtek
során játszott szerepéről.

2.   Magyarország monarchikus államformáját az 1920. évi 1. törvénycikk (1920:1.) erősíti
meg, amelyet a magyar nemzetgyűlés 1920. január 27-én, 2394/1920 sz.-mal, az
1920. március 18-án kiadott kormányrendeletében fogadott el.

3.   AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 25. sz.

4.   Az egyes szobrokat a négy égtáj alapján nevezték el: Észak, Dél, Kelet és Nyugat; és a
történelmi Magyarország elcsatolt részeit ábrázolták: a Felvidéket, Vajdaságot, Szlavó-
niát, Horvátországot, Erdélyt és Nyugat-Magyarországot (Burgerland). A szobrok alkotói
Kisfaludy Zsigmond, Szentgyörgyi István, Pásztor János és Sidló Ferenc voltak.

5.   1921. november 16. (1921:XLVII. te).

6.   1921. március 1.

7.   A parlamenti helyek eloszlása a magyar nemzetgyűlésben az 1920. január 25-én és 26-
án megtartott parlamenti választások után, amelyen a választásra jogosult polgárok
80,8%-a (3 133 094 fő) vett részt (Az adatok az 1921. október 30-án és 31-én a délke-
let-magyarországi Baranya megyében megtartott utólagos választások eredményeit is
tükrözik. Baranya megyét 1921. szeptember végéig jugoszláv csapatok tartották meg-
szállva.): Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja 68, Országos Kisgazda- és Földműves
Párt 71, Nemzeti Demokrata Polgári Párt 6, Keresztényszocialista Párt 5, Keresztény
Kisgazda- és Földműves Párt 4, Keresztény Szociális Gazdasági Párt 4, Egyesült Nem-
zeti Kisgazda- és Földműves Párt 3, független 3.

8.   Az új Teleki-kormány három minisztert kivéve megegyezett az előzővel. A kisgazda Korá-
nyi Frigyes pénzügyminisztert a párton kívüli - a Takarékpénztárak és Bankok Egyesüle-
tének elnöke - Hegedűs Lóránt váltotta fel, Sréter István honvédelmi minisztert Belitska
Sándor, és a kisgazda Nagyatádi Szabó István kereskedelmi miniszter helyére Hegyes-
halmi Lajos került a kereszténynemzetiek sorából.

9.   A nagykövetek konferenciájának jegyzékében ez áll: „Nem kötelessége és nem is lehet
kötelessége a szövetséges nagyhatalmaknak, hogy Magyarország belügyeibe avatkoz-
zon, vagy, hogy a magyar nemzet számára előírja, milyen kormányformát, NI. alkotmá-
nyos formát válasszon magának. Ennek ellenére a nagyhatalmak nem fogadhatják el
azt, hogy a Habsburg-ház ismételt hatalomra jutása kizárólag magyar népet érintő kér-
désként legyen kezelve. Ezen jegyzék által kijelentjük, hogy egy ilyen ismételt hatalom-
ra jutás magának a béketörekvéseknek alapjaival állna ellentétben, és amelyet nem áll
módunkban sem elfogadni, sem eltűrni" [Diplomatické... 1922, 17).

10.   Az említett interjúval kapcsolatos hírt lásd Ceské slovo 1920. január 1.

11.   AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 36. p.

12.   Uo. A prágai magyar kirendeltséget abban az időben Tahy László vezette (Tahy László de
Tahvár a Tarkő [1881. május 16., Eperjes-1940. március 4., Budapest]), diplomata, po-
litikus, a magyar kormány első diplomáciai képviselője Csehszlovákiában, a prágai ma-
gyar diplomáciai hivatal megszervezője. 1905-től dolgozik mint diplomata. 1919 elejé-
től a magyar külügyminisztériumban konzuli posztot tölt be. 1920. március 6-tól 1922.
március 3-ig szervezte és vezette a prágai magyar kirendeltséget, ekkor nevezték ki I.

22 Tóth Endre

fokú követségi tanácsosi posztra (1920. november 25). 1924-1933 között a törökor-
szági magyar követséget vezette. 1933-1935 között a Népszövetség genovai delegáci-
ójának vezetője. 1935-ben átment a Miniszterelnöki Hivatalhoz, ahol 1938-ig, Gömbös
Gyula kormányzása alatt titkárként dolgozott. Ezután belügyi titkárként, majd
1933-1935 között nemzetgyűlési képviselőként dolgozott.

13.   Uo. A budapesti csehszlovák külképviselet vezetője akkoriban Ladislav Lejhanec volt
(1878. április 23., Lhota u Prelouce-?). A budapesti csehszlovák külképviselet sorrend-
ben harmadik vezetője. 1918. december 30-án elbocsátották az osztrák-magyar diplo-
máciai szolgálatból, 1919. február l-jén csehszlovák külügyminisztériumhoz került, ahol
először a központban dolgozott mint államtitkár (1919. március 4-től), tanácsos (1919.
május 6-tól), majd mint II. osztályú követségi tanácsos (1919. március 26-tól.). 1919.
december 9-én a csehszlovák kormány Budapesti külképviselőjévé vált, 1921. január 5-
én belgrádi főkonzullá nevezték ki. 1922. október 12-től 1925. december 2-ig a külügy-
minisztérium központjában dolgozott, majd 1925. december 2-án a Buenos Aires-i kö-
vetségre küldték, ahol a külügyminisztérium alkalmazottjaként főtanácsosként (1926.
július 31-től), miniszteri tanácsosként (1928. január 24-től), majd I. osztályú főkonzul-
ként (1928. január 20-tól) teljesített diplomáciai szolgálatot. Buenos Airesben 1929.
szeptember 6-ig működött, amikor mint miniszteri tanácsos újra a prágai központba ke-
rült. Július 30-tól főtanácsosi poszton dolgozott egészen 1938. augusztus 11-ig, amikor
nyugdíjba vonult.

14.   Edvard Benes a szóban forgó parlamenti beszédében azon a meggyőződésének adott
hangot, hogy Magyarország államformájának a köztársasági rendszer irányába történő
elmozdulásával párhuzamosan nehézségeinek 95%-a megszűnne (lásd Benes 1924,
115). Benes konkrétan a „demokrácia és a köztársasági rendszer irányában történő fej-
lődés" mellett emel szót.

15.   Gratz külügyminiszter terjedelmes beszédével kapcsolatban lásd a budapesti csehszlovák
küldött összefoglaló jelentését (AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 36. sz.). A beszéd
pontos szövegének tekintetében lásd Az 1920. évi... 1921, 7:381-390; a nemzetgyűlés
143. ülése vagy rövidített változata tekintetében lásd Budapesti Hírlap 1921. január 5.

16.   Például Apponyi Albert a legitimisták egyik fő képviselője úgy nyilatkozott, hogy reméli,
„a Habsburgok restaurációjának tilalma nem tart örökké, és az antant álláspontja vál-
tozni fog; addig is a királykérdés megoldását félre kell tenni" (lásd AMZV, Politické
zprávy, Budapest 1921, 37. sz.).

17.   Az egész, Benes parlamenti expozéjával kapcsolatos ügyet végül sikerült elegánsan
megoldani, amikor a két fél megegyezett, hogy a magyar kormány és politikai körök meg-
nyugtatására a csehszlovák fél az üggyel kapcsolatban valamilyen félhivatalos lapban
megjelentet egy nyilatkozatot, amelyben enyhíti, illetve megmagyarázza beszéde katego-
rikus hangvételét. A magyar féllel történt megegyezés alapján Benes, parlamenti beszé-
dével kapcsolatos nyilatkozata a Tribuna című napilapban jelent meg (Tribuna 1921. feb-
ruár 1.). A kommentár legfőbb célja az volt, hogy enyhítse Gratz magyar külügyminiszter
magyar nemzetgyűlés előtt, a Benes-expozé kapcsán mondott beszédének élét (lásd
Ujváry 1946, 92-93 [A prágai magyar küldött 8. sz., 1921. február 21-i körtávirata Gratz
külügyminiszternek]). Itt kell megemlítenünk, hogy e megegyezés elsősorban a háttér-
ben előkészített március 14-15-én a dél-ausztriai Bruck an der Leithában megtartott el-
ső kétoldalú csehszlovák-magyar találkozónak köszönhetően jöhetett létre.

18.   Hohler hivatkozik a gróf Sforza olasz külügyminiszter, Leygeus volt francia miniszterel-
nök és Lloyd George brit miniszterelnök hasonló álláspontjára.

19.   Lásd pl. a Ceské slovo egyik cikkét, amely többek közt közli: „a tegnapi kormányszintű kon-
ferencián a volt miniszterelnök Simonyi elárulta, hogy mind a hadseregben, mind egyházi
körökben széles körű, legitimista párti agitáció folyik" (Ceské slovo 1921. február 5.).

20.   AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 91. sz. A Budapestnek küldött jelentés többek
között tudatja, hogy: „Habsburg Károly szándéka, miszerint visszatér Magyarországra,

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly... 23

és erőszakkal megszerzi a magyar trónt nem újkeletű. Károly e tervéről már beszámolt
Csernoch érsek úrnak írott levelében. Károly már akkor március közepét jelölte meg,
mint visszatérése dátumát." Ezen információt a csehszlovák sajtó is közölte: „a napok-
ban Csernoch érsek levelet kapott Károly exkirálytól, amelyben érdeklődik Csernochtól,
hogy a közhangulat mennyire van ellene hangolódva, és kérdezi, hogy március megfele-
lő időpont lenne-e a visszatéréshez" (Ceské slovo 13. évf., 30. sz.).

21.   Kánya külügyminisztériumi főtitkár 1921. március 29-én kelt körtávirata a magyar kül-
képviseleti szerveknek.

22.   Csehszlovákiában Károly húsvéti puccsáról szóló hírek szintén március 30-án jelentek
meg. A hír fokozatos nyilvánosságra kerüléséről tanúskodik az információk feldolgo-
zottsági szintjének alakulása. Például a Ceské slovóban Károly Magyaroszágra érkezé-
séről szóló hírt először csak mint nem megerősített, a bécsi munkatársaktól érkező in-
formációt közölték: „Itt Bécsben olyan nem megerősített híreket hallani, hogy az exki-
rály ma Budapestre érkezett" {Ceské slovo 13. évf., 74. sz., 1. p.), lapzárta előtt azon-
ban már megjelentek a hivatalos tudósítások, amelyek már beszámolnak Károly Hor-
thyval folytatott megbeszéléséről (Ceské slovo 13. évf., 74. sz., 9. p.)

23.   AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 91. sz.

24.   Uo.

25.   AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 92. sz.

26.   AMZV, Telegramy doslé 1921, 3601-3800 sz. táviratok; Václav Lejhanec budapesti
csehszlovák diplomáciai képviselő 3777. sz., március 29-én 20:40-kor küldött körtáv-
irata Benes külügyminiszternek, Girsa miniszterhelyettesnek és Broza követségi taná-
csosnak (Károly restaurációs kísérletével kapcsolatos kör táviratokat a fenti három sze-
mélyeken kívül Jan Hájka, a külügy sajtórészlegének vezetője, később pedig Jan Cerny,
a miniszterelnök kapta meg.)

27.   Az országok közölt sorrendje nem felel meg annak a sorrendnek, amelyben az antant
képviselői ténylegesen látogatásukat tették Horthynál. Ez a sorrend megfelel a 3777.
sz. táviratban közölt sorrenddel (lásd az előző lábjegyzetet); Benesnek a nemzetgyűlés
66. ülésén mondott expozéja alapján Horthyt először az olasz, utána a francia, majd az
angol diplomáciai képviselő látogatta meg (lásd Tésnopisecké... 1921, 31. p.). Az olasz
képviselet tagjával, gróf Vinci követségi ügyvivővel kapcsolatban lásd Ujváry 1946, 284.
p. (Kánya külügyminisztériumi főtitkár 1921. március. 29-én kelt, 20. sz. körtávirata a
magyar kormány római diplomáciai képviselőjének). A további két antanthatalom - az
angol és francia - kirendeltségeinek képviselőjéről viszont nem tesz említést egyik ma-
gyar külügyminisztériumi távirat sem, amiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a
magyar külügyminisztérium valószínűleg nem adott tájékoztatást az említett országok-
ban lévő kirendeltségeinek. Az olasz külképviselet esetében a kirendeltség vezetője sa-
ját kérésére március 28-án este meglátogatta Horthy kormányzót, akinél tiltakozott
Habsburg Károly visszatérése ellen (érdekességként említhetjük, hogy a magyar doku-
mentumokban ugyanúgy, mint az Ujváry-féle gyűjtemény [1946] esetén nem „volt", eset-
leg „ex"-királyról tesznek említést, hanem többnyire „Károly királyaként, azaz „King
Charles"-ként említik), és figyelmeztette a kormányzót, hogy: „prevention of a Habsburg
restoration in Hungary is a cardinal principle of Italian foreign policy", mire Horthy az
olasz követségi ügyvivőnek azt válaszolta: „return of the King was purely a domestic
question which concerned Hungary alone and therefore he could not discuss it with for-
eign diplomats". A továbbiakban Horthy biztosította a külképviselőt, hogy Magyarország
érdekében minden szükséges lépést megtett azért, hogy Károly visszatérjen Svájcba. A
kormányzó reakciói a két további kormány tiltakozására megegyeztek az olasz küldött-
nek adott válaszokkal.

28.   AMZV, Telegramy doslé 1921, 3601-3800. sz.; a budapesti csehszlovák küldött 3778.
sz. távirata Milovjevic budapesti jugoszláv küldött Horthynál tett március 30-i délutáni
látogatásáról.

24 Tóth Endre

29.   „Several of the foreign diplomatic representatives praised the wisdom and firmness of
the Hungárián Government" (Ujváry 1946, 284). Ezzel kapcsolatban lásd még AMZV,
Telegramy doslé 1921, 3801-4000. sz. A londoni csehszlovák külképviselet április 1-ji,
3807. sz. távirata; AMZV, uo. A Csehszlovákia belgrádi kiküldöttjének 3814. sz. távirata,
amelyben jelenti, hogy: „az angol küldött elárulta, hogy hírei vannak Anglia budapesti kép-
viselőjétől. A konfliktus elegánsan meg lesz oldva"; továbbá: AMZV, Politické zprávy
Budapest 1921, 95. sz., amelyben a csehszlovák küldött tolmácsolja a budapesti angol
főbiztos, Hohler véleményét, aki meg van győződve arról, hogy a helyzet nem komoly, és
hogy a Károllyal kapcsolatos ügy hamarosan, az antant szempontjából pozitív módon ke-
rül elrendezésre, mivel „Horthy, a kormány és a hadsereg korrekt tárgyalópartnerek".

30.   Kánya külügyminisztériumi főtitkár 1921. március 29-én kelt, 25. sz. a magyar kormány
belgrádi diplomáciai képviselőjének, Magyarynak küldött körtávirata.

31.   AMZV, Telegramy doslé 1921, 3601-3800. sz. A budapesti csehszlovák küldött 3778.
sz. távirata Milovjevic budapesti jugoszláv küldött Horthynál tett március 30-i délutáni
látogatásáról.

32.   Kánya külügyminisztériumi főtitkár 1921. március 29-én kelt 32. sz., a magyar kormány
bukaresti diplomáciai képviselőjének küldött körtávirata.

33.   AMZV, Telegramy doslé 1921, 3601-3800. sz. A budapesti csehszlovák küldött 3782.
sz. távirata Stircey budapesti román küldött Horthynál tett március 30-i látogatásáról.
Ezzel kapcsolatban lásd még: AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 93. sz.

34.   Uo. Ennek ellentmond azonban a budapesti csehszlovák kiküldöttség 91. sz. politikai je-
lentése (AMZV, PZ Budapest), amely a „baloldali körökből" származó információ alapján
közli, hogy a román kiküldött jegyzéket nyújt be az angol külképviseletre, amelyben köve-
telni fogja a Károly Magyarországra érkezését eltűrő Teleki-kormány eltávolítását, és egy-
ben az akcióban résztvevő személyek letartóztatását. Itt azonban figyelembe kell ven-
nünk azt a tényt, hogy a csehszlovák külképviselet első táviratáról van szó, amely az in-
formációs szempontból meglehetősen kaotikus március 29-én kelt, NI. azt a körülményt,
hogy a jelentés különböző nem hivatalos körökből származó információkon alapul.

35.   Kánya Kálmán.

36.   Tahy prágai magyar diplomáciai képviselő 1921. április 8-án kelt, 32. sz. távirata Kánya
külügyminisztériumi főtitkár számára.

37.   Kánya külügyminisztériumi főtitkár 1921. március 30-án kelt, 8. sz. körtávirata Szom-
bathelyre a nyugat-magyarországi főbiztos Sigray gróf számára, NI. a Nyugat-Magyaror-
szágon tartózkodó Telekinek szóló távirat. A csehszlovák kormány diplomáciai képvise-
lője Kánya távirata alapján közölte, hogy: „the Prague Government reserves the rightto
make the orders and dicisions deemed necessery". A csehszlovák diplomáciai képvise-
lő tiltakozása tekintetében lásd még Ujváry 1946, 289 (Kánya külügyminisztériumi főtit-
kár 1921. március 30-án kelt, 37. sz., a magyar kormány prágai diplomáciai képviselő-
jének, Tahynak küldött távirata).

38.   Hory bukaresti magyar követségi ügyvivő 1921. március 30-án kelt, 52. sz. körtávirata
Gratz külügyminiszternek.

39.   Tahy prágai magyar diplomáciai képviselő 1921. március 30-án kelt, 37. sz. körtávirata
Gratz külügyminiszternek.

40.   AMZV, Telegramy odeslané 1921, 5001-5200. sz. Benes 5085. sz., március 30-án kelt
távirata a budapesti csehszlovák diplomáciai képviselőnek; vagy AMZV, Politické zprávy
Budapest 1921, 92. sz. A kényszerítő intézkedések tekintetében Benes, a budapesti
csehszlovák diplomáciai képviselőnek küldött táviratában egy további, harmadik kény-
szerítő intézkedésről is említést tesz, amelyről Csehszlovákia még esetleg megegyezik
Jugoszláviával (AMZV, uo. 5086. sz.).

41.   Uo.

42.   Uo.

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly... 25

43.   AMZV, Telegramy odeslané 1921, 5001-5200. sz. Benes 5086. sz., március 30-án kelt
távirata a jugoszláviai csehszlovák küldöttnek; és Benes 5087. sz., március 30-án kelt
távirata a bukaresti csehszlovák küldöttnek.

44.   A dél-ausztriai Bruck an der Leithában elkezdett kétoldalú csehszlovák-magyar tárgyalá-
sokon, amelytől Habsburg Károly megérkezéséig nem egészen két hét telt el, a cseh-
szlovák külügyminiszter számára a magyar képviselettel folytatott megbeszélés minden
bizonnyal azt sugallta, hogy a Habsburgok restaurációja, legalábbis egyelőre, valóban
nem tartozik a magyar kormány érdekei közé, amely e destabilizációt jelentő lépés tá-
mogatását, illetve előkészítését az adott bel- és külpolitikai konstelláció mellett csak na-
gyon nehezen engedhette volna meg magának.

45.   AMZV, Telegramy odeslané 1921, 5001-5200., 5104-5114. sz. táviratok, Girsa minisz-
terhelyettes április l-jén, este kelt körtávirata a csehszlovák külképviseleti szerveknek.

46.   AMZV, Telegramy doslé 1921, 3601-3800. sz. A budapesti csehszlovák küldött márci-
us 30-án kelt, 3782. sz. távirata, amelyben tudatja, hogy a „a spanyol kormányt rádió-
telefonos úton Károly vendégüllátására kérték fel". A magyar fél Károly esetleges új
száműzetési helyével kapcsolatos lépésének valóságtartalmát illetőleg lásd Ujváry
1946, 288 (Kánya külügyminisztériumi főtitkár 1921. március 30-án kelt, 8. sz. körtáv-
irata a Szombathelyen állomásozó nyugat-magyarországi főbiztos Sigray gróf számára).

47.   AMZV, Telegramy odeslané 1921, 5001-5200. sz. Benes március 31-i, 5096. sz., a
svájci csehszlovák képviseletnek küldött távirata, amelyben Benes megkéri a csehszlo-
vák nagykövetet, hogy az tudassa Svájccal, miszerint a csehszlovák diplomácia „a kö-
zép-európai béke szempontjából elfogadhatatlannak tartja Habsburg Károly Svájcba va-
ló visszatérését".

48.   AMZV, Telegramy odeslané 1921, 5001-5200. sz. Benes március 31-i, 5097. sz. táv-
irata a belgrádi csehszlovák küldöttnek, amelyben a következőt kéri tőle: „Kérem tudas-
sa a kormánnyal javaslómat, miszerint Jugoszlávia járjon közben Svájcnál Habsburg Ká-
roly svájcba való visszatérésének tilalma ügyében [...] Esetleg egy közös intervencióra
is sort keríthetnénk".

49.   AMZV, Telegramy doslé 1921, 3801-4000. sz. A jugoszláviai csehszlovák küldött ápri-
lis 1-ji távirata.

50.   AMZV, Telegramy doslé 1921, 3801-4000. sz. A berni csehszlovák küldött április 2-i,
3811. sz. távirata.

51.   Uo. Az üggyel kapcsolatban lásd még AMZV, Telegramy doslé 1921, uo. 3848. sz. táv-
irat, amelyben a csehszlovák küldött tolmácsolja Motta nézetét (Giuseppe Motta, a sváj-
ci konföderáció külügyi osztályának elnöke), aki „szeretné őt [értsd Károlyt] Svájcon kí-
vül tudni, de Svájc ezt szeretné saját maga megoldani [ugyanis, amint fogalmazott] egy
külföldi nyomás pontosan ellentétes döntést eredményezne".

52.   AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 95. sz. vagy Ujváry 1946, 292 (Kánya külügymi-
nisztériumi főtitkár 1921. április l-jén kelt, 44. sz. körtávirata Tahy prágai magyar dip-
lomáciai képviselő számára).

53.   Gratz külügyminiszter 1921. március 29-én kelt, 38. sz. körtávirata Parcher berni ma-
gyar követségi ügyvivőnek.

54.   Parcher berni magyar követségi ügyvivő 1921. március 30-án kelt, 33. sz. körtávirata
Gratz külügyminiszternek. A távirat a svájci magyar diplomáciai képviselő és Schultess,
a Svájci Konföderáció elnöke közt lezajlott párbeszéd tartalmát közli.

55.   Masirevich bécsi magyar követségi ügyvivő 1921. március 30-án kelt, 112. sz. körtáv-
irata Gratz külügyminiszternek.

56.   Gratz külügyminiszter 1921. március 31-én kelt, 106. sz. körtávirata Masirevich bécsi
magyar követségi ügyvivőnek.

57.   Masirevich bécsi magyar követségi ügyvivő 1921. március 31-én kelt, 115. sz. körtáv-
irata Gratz külügyminiszternek.

26 Tóth Endre

58.   Gratz külügyminiszter 1921. április l-jén kelt, 41. sz. körtávirata Parcher berni magyar
követségi ügyvivőnek.

59.   Dr. Hajna, Dr. Lukavsky, Svehla, Udrzal, Stanek, Srámek, Johanis, Laub, Najman, Hudec
és más képviselők által Dr. Edvard Benes külügyminiszterhez, a magyarországi Habs-
burg-restauráció kapcsán benyújtott sürgős interpelláció.

60.   Dr. Franta, Dr. Horácek, Klofác, Svéceny, Zavoral és további szenátorok magyarországi
eseményekkel kapcsolatos interpellációja a külügyminiszterhez.

Endre Tóth

The first restoration efforts of the Czechoslovak diplomacy and Charles Habs-
burg in Hungary (26th March 1921 - 5th April) (1. part)

The study's topic is the most significant event of Hungary's history between the
two World Wars that had important effect not only on Czechoslovak-Hungarian
relations of the period, but it had became alsó one of the most important inter-
national-political events of the first part of 1921. The mentioned event was the
first restoration effort of the last Austrian emperor and the Hungárián king
Charles Habsburg the IV. The goal of the study is to reconstruct the event's cir-
cumstances mainly from the view of Czechoslovak-Hungarian relations, and/or
to discuss the events about the arrival of the ex-king to Hungary in time order,
mainly from the aspect of this adventurous step of Charles Habsburg and the
activities and roles of the Czechoslovak diplomacy.

Post-war coexistence of Czechoslovakia and Hungary after the disintegration
of the Austria-Hungary Monarchy, as it is well-known, was not characterised by
mutual friendliness. After the creation of the independent Czechoslovakia and
Hungary, the issue of determining borders, that is the territory issue became
obviously the most important problem of the conflicts between the two neigh-
bouring countries. At the same time, as another serious problem, the form of
government of Hungary appeared between the problems.
The rather weak Czechoslovak-Hungarian political relations established on the
turn of years 1920 and 1921, of which first positive results were the bilateral
Czechoslovak-Hungarian discussions on governmental levél in the Southern
Austria, Bruck an der Leith, were very soon interrupted by an event that effect-
ed not only the bilateral relations of both countries: restoration efforts of
Charles Habsburg.

Charles' unexpected arrival to Hungary on 31st March on Thursday and on lst
April on Friday was the topic of the Czechoslovak parliament's meeting. Benes
answering to interpellating representatives in connection with Czechoslovak-
Hungarian discussions, called the arisen situation, in connection with
Hungary's credit and international position, a serious stroke.
Czechoslovakia's determined anti-Habsburg standpoint did not ease evén
after the extraordinary meeting of the Hungárián National Council on lst April,
during which the body unanimously positioned to anti-Habsburg standpoint.
The Czechoslovak Foreign Minister tried to give an ultimátum together with the
Yugoslav and Román party to the Hungárián government, of which goal was to
demonstrate mutual activity.

Meanwhile the diplomatic activities of the Czech Foreign Minister, that was
directed on the handing over of the „kisantant" ultimátum, the case of
Charles' departure from Hungary was solved. On 5th April the train departed
Hungary with the ex-king. Consequently the leader of the Czechoslovak dele-
gation informed Benes that the „handing over of the ultimate became void".

00021-26.jpg

ÉVFORDULÓ

Varagya Szilvia

Magyar Hírmondó
az első magyar nyelvű időszaki lap*

A nyugat-európai időszakilap-kiadás a 17. században indult. Az első periodikumok
1609-ben jelentek meg: Strasbourgban a Relation, Wolfenbüttelben az Aviso és a
Relation oder Zeitung (Serafínová 1999, 12). Őket követte Angliában 1622-ben a
Weekly News1 (Sefcák - Vojtek 1994, 7-8), majd 1631-ben a franciaországi La
Gazette2 (Serafínová 1994, 10, 108).

Bécsben az első újságok kiadását ugyan 1615-re teszik.3 Az első hetilap, a
Wienerisches Diarium4 megszületése azonban még egészen 1703-ig váratott magá-
ra (Prakke - B. Lerg 1970, 404-413), holott Londonban már 1702-ben megjelent
az első napilap, a Daily Courant is5 (Sefcák - Vojtek 1994, 19).

Az első magyarországi periodikumok csupán 100 évvel később, a 18. században
jöttek létre. Pozsony a magyar sajtótörténet ezen időszakában jelentős szerepet töl-
tött be. Ha eltekintünk a Rákóczi-féle, latin nyelvű Mercuríus Hungaricustól6 és
Nottenstein ugyancsak latin nyelvű budai Offnerischer Merkúrjától7, Pozsony tekint-
hető a magyarországi időszaki lapok szülővárosának: 1721-ben Bél Mátyás szer-
kesztésében itt adták ki a Nova Posoniensa latin nyelvű hírlapot, 1764-ben
Windisch Károly Gottlieb német PreBburger Zeitungját, 1780-ban követte őket Rát
Mátyás szerkesztésében a Magyar Hírmondó, majd három évvel később a cseh nyel-
vű, ma elsősorban Prespurské novinyként emlegetett Presspúrské novini.

Ezen tanulmány az első magyar nyelvű időszaki lapot, a Magyar Hírmondói ismer-
teti.

1. A magyarországi időszaki sajtó megszületése

A Habsburg uralkodóház egyetlen, központilag kiadott periodikuma, a Wienerisches
Diarium a Monarchián belül hírmonopóliummal rendelkezett, s így a többi lap szá-
mára egyetlen hivatalos hírforrásként szolgált. Az ilyen centralizált hírközlés által
próbálta az udvar meghatározni a birodalomban kiadott újságok híreinek tartalmát
(Prakke - B. Lerg 1970, 404-413). A magyar időszaki lapok megszületését tehát a
magyar polgárság hiánya mellett a Habsburgok sajtópolitikája is hátráltatta.

* A tanulmány az 1999/2000-es tanévben a Comenius Egyetem Zsurnalisztika Tanszékén
készült szlovák nyelvű évfolyamdolgozat rövidített és átdolgozott változata.

132 Varagya Szilvia

1705-ben azután végre napvilágott látott a legrégibb magyarországi lap, a Lő-
csén, Bártfán, majd Kassán nyomtatott, rendszertelenül kiadott Mercurius
Hungaricus, az első periodikum8 pedig az 1721 és 1722 között megjelenő Nova
Posoniensia volt.

A nemzeti nyelv iránti fokozott érdeklődésnek, a kulturális hagyományok ápolá-
sa, a felvilágosodás eszméi, valamint a nyelvművelés minél szélesebb körű térhó-
dításának igénye folytán előtérbe került a nemzeti nyelven való publikálás, így az új-
ságírásnál is fokozatosan háttérbe szorult az addig domináns latin. E folyamatnak
később ugyancsak katalizátora lett Mária Terézia 1777-ben kelt Ratio Educationisa,
mely (a felsőbb szintű oktatási intézményekbe) heti kétszer megtartandó kötelező
tantárgyként bevezette az újságolvasást.

Magyarországon elsősorban német nyelvű lapok jelentek meg9, a 18. század vé-
gén azután megszületett a magyar nyelvű újságírás is. Az első lapoknak mindenek-
előtt referáló jellegük volt, azaz szerkesztőik szinte kizárólag a hírközlést tartották
az újságírás lényegének, irodalmi témákat először csupán mellékletekként jelentet-
tek meg, s csak később transzformálódtak az ilyen mellékletek irodalmi folyóiratok-
ká (Ember-Heckenast 1989, 1164-1165).

2. Az első magyar periodikum

Az első magyar nyelvű időszaki lap, a Magyar Hírmondó 1780. január l-jén született
meg Pozsonyban. Kiadását a korábban Landerer nyomdájában tevékenykedő Patzkó
Ferenc Ágoston 1779. november 19-én kérvényezte Mária Teréziától. Patzkó a jóvá-
hagyott engedéllyel egyúttal tízéves privilégiumot is kapott ilyen periodikum kiadá-
sára Magyarországon - azon feltétellel, hogy cenzúrázásáért a Helytartótanács fe-
lel majd.10

A Magyar Hírmondó oktáv formátumban, a 18. század időszaki lapjaihoz hason-
lóan heti két alkalommal jelent meg: szerdán és szombaton.11 Tartalmában megfe-
lelt a korabeli újságelvárásoknak, sőt túl is mutatott rajtuk. Első szerkesztője, a ma-
gyar időszaki sajtó atyjának tartott Rát Mátyás, a lap oldalain aktuális események-
ről számolt be olvasói népes táborának, nyugati elődei, az ún. referáló lapok mintá-
ját azonban nem követte: elvetette az egyhangú hírközlő stílust. Rát kommentált,
a külügyi híreknél például egy-egy szóban forgó földrajzi hely esetében olvasóinak
geográfiai vagy gazdaságpolitikai adatokkal nyújtott többletinformációt. Stílusa, az
eltérő műfaji attribútumok, valamint egyhasábos tördelése a hírlapnak folyóiratjelle-
get kölcsönzött. Tájékoztatott a bel- és külügyi újdonságokról, nagy figyelmet szen-
telt a tudomány vívmányai megismertetésének, a kulturális hagyományok felkutatá-
sának és megőrzésének, valamint a nyelvápolásnak.

Az evangélikus lelkész Rát azonban 1782 végén lemondott a lapszerkesztésről,
és eredeti hivatásához híven szülővárosában, Győrben tevékenykedett tovább.
A Magyar Hírmondótól ezáltal nem csupán első szerkesztője vált meg. Rát Mátyás
ugyanis a lap írása és szekesztése mellett a propagáló és terjesztési feladatokat is
ellátta12, miáltal személye teljesen meghatározta a lap arculatát és siker(esség)ét.
Életművével - újságírói tevékenységének rövid volta ellenére - megalapozta a ma-
gyar időszaki sajtó színvonalas továbbfejlődését.

Magyar Hírmondó - az első magyar nyelvű időszaki lap 133

Rát a nyelvész és költő Révai Miklóst szerette volna kijelölni utódjául. A lapkiadó
viszont nem tudott vele megegyezni a honorárium ügyében, így inkább az anyagilag
előnyösebbnek tűnő megoldást választotta: Mátyus Péter került a lap élére (Kókay
1970, 178). Mátyus szerkesztése idején a lap színvonala leromlott, tartalmilag el-
sekélyesedett, érdektelenné vált, amit az előfizetők megcsappant száma is tükrö-
zött. A lapkiadó, miután megtapasztalta elhamarkodott döntése következményeit,
1783. deceberében mégiscsak Révait bízta meg a lap szerkesztésével.

Révai Miklós igényes szerkesztői munkássága újra színvonalas, s ezáltal na-
gyobb példányszámú lapot eredményezett. 1783. decemberében nyilvánosságra
hozta újságírói programját, mely szerint több vonatkozásban is a ráti hagyományok-
ra kíván építeni - s nem utolsó sorban újra meg akarja növelni a tudósítók időköz-
ben megcsappant számát. Ráttal ellentétben azonban egy-egy eseményt nem csak
kommentált, hanem cikkeit tanulságokkal egészítette ki. Szorgalmazta a gazdasági
fellendülést, bíráló megjegyzéseivel harcolt a maradi gondolkozás és a babonák el-
len. Felvállalta tehát a hálátlan szerepet, és olvasóit a felvilágosodás szellemében
moralizáló, népies-szatirikus stílussal próbálta „nevelni".

Alig félévnyi tevékenykedés után Révainak meg kellett válnia a lapszerkesztés-
től: holott a 18. században Kelet- és Közép-Europa-szerte nem számított újdonság-
nak, ha egy katolikus pap újságírással foglalkozott, Révai Miklós tevékenységét
a katolikus elöljárók nem nézték jó szemmel, és felszólították, térjen vissza a rend-
hez. Révai így - II. Józseftől sem kapva támogatást - megvált az újságtól. (Kókay-
Buzinkay-Murányi 1985, 30). Később így ír: „Az én üldözőim mind nagy és hatalmas
urak voltak, főképpen a hanyatlani indult magyarságért való buzgalmamon ütköztek
meg, és ezt akarták volna bennem elfojtani. A papság örege is mintegy szent hiva-
talt csinált belőle, engem azért nyomorgatni, mert a gyáva nem tudta megegyeztet-
ni azt a két dolgot, hogy bár szerzetes az ember, írhat mégis áhítatoskodó dolgokon
kívül egyebet is, amikkel jobb ízlést önthessen nemzetébe. Kivált azért háborodtak
fel, hogy én újságot is kezdettem írni" (Süld <http://iki.elte.hu/hirmondo/>).

A szerkesztőséget ezután néhány hónapra Barczafalvi Szabó Dávid vette át, majd
kétéves kihagyás után 1786-ban tért vissza a laphoz.

Szacsvay Sándor, akit a magyar történelem első politikai publicistájaként tar-
tunk számon, 1784. júliusában került a lap élére. Jozefinista nézeteket vallott, a fel-
világosult abszolutizmus híve volt. Az újságírók szerepét abban látta, hogy szolgál-
janak a mindenkori uralkodónak, valamint annak kormányának. II. József kultuszá-
nak erősítése mellett fontosnak tartotta, hogy a Magyar Hírmondó oldalain az alkal-
mi költészet is jelentős publikálási lehetőséget kapjon.13 Szacsvay Sándor újságírá-
sa a Magyar Hírmondó oldalain különböző, gyakran ellentétes irányokat mutat. Po-
litikai publicisztikájában a szatirikus írásokkal is próbálkozott14, emellett azonban fo-
lyamatosan tájékoztatott a hírközlés elvárásainak megfelelően aktuális politikai,
gazdasági és kulturális eseményekről is.

Nézeteltérései a kiadó Patzkó Ferenc Ágostonnal 1786-ban a laptól való megvá-
lásához vezettek. Újságírói munkásságát azonban nem adta fel: Bécsben még az
évben megalapította saját lapját, a második magyar nyelvű hírlapot, a Magyar
Kurírt.15

Miután a visszatérő Barczafalvi Szacsvaytól egy jozefinista szellemű lapot vett
át, a Magyar Hírmondó a nemesi-nemzeti ellenállás szócsöve lett (Buzinkay). Szint-

134 Varagya Szilvia

úgy a szóalkotás híve volt, ráadásul újonnan alkotott szavairól kikérte olvasóinak vé-
leményét is - felismerve ezáltal a közvélemény fontosságát. Azonban Barczafalvi
sem maradt sokáig a lap élén: néhány hónappal későbbi végérvényes távozását ál-
lítólag éppen nem túlságosan közkedvelt neologizmusainak köszönhette.

Az olyan történelmi jelentőségű személyek után, mint amilyen Rát Mátyás, Révai
Miklós és Szacsvay Sándor volt, a Magyar Hírmondó élén kevésbé ismert szerkesz-
tők sora következett, akik tevékenységükkel nem tudtak hozzájárulni a lap színvo-
nalasságának és sikerességének megtartásához: Tállyai Dániel (1787 első felében
állt a lap élén), Ungi Pál (Tállyait követte, 1787 végéig maradt a lapnál), valamint
a Magyar Hírmondó utolsó szerkesztője, Szabó Márton idejében - ellenzékisége el-
lenére - a lap fokozatosan tematikailag elsekélyesedett, érdektelenné vált, egyre ki-
sebb mértékben felelt meg az olvasók igényeinek.

1788. október 8-án a szerkesztőség Pozsonyból Pestre költözött, a továbbiak-
ban a lap Magyar Mercurius, majd Magyar Merkúr címen jelent meg. Azonban már
nem tudta felvenni a versenyt a két, Bécsben megjelenő magyar nyelvű konkurens
lappal16, így a kiadó, Patzkó Ferenc Ágoston a Magyar Hírmondó megjelentetésére
kapott tízéves privilégiumát már nem hosszabbította meg.

2.1. A lap nyelvezete

Miért szükséges magyar nyelven publikálni? Ezzel a kérdéssel Rát Mátyás írásaiban
behatóan foglalkozott. Meggyőződése volt, hogy magyar nyelven a tudományok a szé-
les rétegek számára is hozzáférhetővé válnak, a nemzeti nyelvet a felvilágosodás
eszközének tartotta (Magyar Hírmondó 1782. június 12., 353-355). Elképzelését, ti.
mielőtt még a Monarchiában a német vagy a magyar lesz államnyelvvé, a többi ki-
sebbség nyelvéből egy egységes nyelv alakul ki, saját, a magyar irodalmi nyelv meg-
teremtésének elképzeléséből vonatkoztatta (Kókay 1983, 44). Mivel a magyar nyelv
kodifikálása csak később, 1844-ben történt meg, az irodalmi nyelvet Rát a 18. szá-
zad végén az általa megismert nyelvjárások ötvözéséből vélte létrehozni. Minél in-
kább szépül a nyelv, annál tudományosabb és ismertebb lesz a nemzetis - vallotta.

A magyar nyelv megreformálását szorgalmazta, purista és neologista is volt egy-
ben. Felismerte, hogy a magyar szókincs nem képes megnevezni a nyugati újságo-
kat elárasztó új kifejezéseket, éppen ezért két lehetőséget látott: kifejezéseket „köl-
csönözni" az idegen nyelvekből, vagy saját megnevezéseket kreálni. A második al-
ternatívátválasztotta: neki köszönhető többek között maga az „újságíró" kifejezés.17
Hely- és személyneveket először fonetikus átírásban jelentetett meg, majd - hogy
az olvasók más könyvekben is megtalálhassák azokat (A Magyar... 1780. novem-
ber 17.) - zárójelben az eredeti megnevezést is publikálta. A lap 31. számában ha-
tározottan kijelentette: latinul nem hajlandó írni (Magyar Hírmondó 1782. április
20., 248). A magyar nyelv Rát Mátyás lapjában egységes volt, és közel állt az össz-
magyar nyelvideálhoz - a magyar nyelv nála emelkedett először nemzeti jelképpé.

Mátyus Péter idejében a Magyar Hírmondó nyelvezete a 18. század eleje magyar
nyelvének szintjére süllyedt. Ellentétben vele a purista Révai Miklós nagy figyelmet
szentelt a színvonalas nyelvezetnek, emellett azonban az újságírás, az irodalom, s
egyben a tudományok közérthetőségét hangsúlyozta. Az olvasóknak érthető magyar
nyelvvel akart szolgálatot tenni: „Ha már egyszer írunk, tehát Magyarul írjunk"

Magyar Hírmondó - az első magyar nyelvű időszaki lap 135

(Kókay 1970, 198). Szóteremtéssel - vélte kezdetben a soron következő
Barczafalvi Szabó Dávid - nem az újságíróknak kellene foglalkozniuk, hanem az er-
re hivatott tudományos köröknek. Később azonban maga is fontosnak tartotta a
nyelv ápolását. Megannyi új kifejezést alkotott, ennek eltúlzott jellege viszont nagy
tiltakozást váltott ki az olvasók körében (Kókay-Buzinkay-Murányi 1985, 102). Az
őt követő Szacsvaynak (Ráttal szöges ellentétben) a legkisebb fogalma sem volt az
akkori nyelvi normáról - írja róla Kókay. Nem készült újságírói pályára, s ahhoz, hogy
elérje Rát és Révai szintjét, hiányzott a nyelvi és irodalmi érdeklődése (Kókay 1970,
255). Szacsvay tehát kevés figyelmet szentelt a lap nyelvezetének és irodalmi té-
máknak - ő inkább a Magyar Hírmondó politikai profilját erősítette.

2.2.  A periodikum olvasóközönsége

Az iskolai oktatás színvonalának emelése és közüggyé tétele elsősorban a mezővá-
rosokban járult hozzá a paraszti rétegek körében is az írástudás terjedéséhez -
1769-ben már a vagyonosabb parasztság 17-20%-a tudott olvasni és írni (Glatz
1996, 338).

A Magyar Hírmondó olvasóinak kiléte csak megközelítőleg határozható meg. Az
első évfolyamnak több mint 320 előfizetője volt (120 községből), a megrendelők
összetétele pedig a következőképpen alakult: 38 főrendi nemes, 123 földbirtokos,
vármegyei tisztviselő és köznemes, 45 római katolikus pap, 24 köztisztviselő, 18
protestáns lelkész, 18 gazdatiszt, 18 ügyvéd, 12 katonatiszt stb. A későbbi évek-
ben az előfizetők száma elérte a 450-500-at (A magyar irodalom... 1978, 55;
Szerb 1958, 216-231).

A példányok túlnyomó többsége a nagyobb városokban fogyott el, mint például
Bécsben, a pozsonyiak viszont nem előfizetői voltak a lapnak, hanem vásárlói. Pes-
ten 11, Győrben, Szebenben és Kolozsvárott 8-8 példányt rendeltek meg, Komárom-
ban és Pécsett 4-4 előfizetője volt, Magyaroszágon kívül Franciaországba és Spa-
nyolországba is eljutott (Kókay).

Miután Rát megvált a szekesztőségtől, és helyére a kevésbé tehetséges Mátyus
Péter került, az előfizetők száma félezerről 200-ra esett (Kókay-Buzinkay-Murányi
1985, 30). Révai Miklósnak öthónapos szerkesztői munkássága során ezt a roha-
mosan csökkenő tendenciát ugyan sikerült megállítania, az első évek sikerét azon-
ban már ő sem tudta megismételni. Kókay szerint Révai több olvasója is abbéli vé-
leményének adott hangot: amennyiben a kiadó csökkenti a lap árát, akkor (200 he-
lyett) akár 600 előfizetője is lehetne (Kókay 1970, 193). Más források szerint a Ma-
gyar Hírmondó virágkorát Szacsvay idejében élte: szerkesztősége alatt a lapnak 449
előfizetője volt, holott az előfizetői díj 10 forintra emelkedett (Dezsényi-Nemes
1954, 84). Szacsvay a lap 1786. március 19-i számában megemlíti: a Magyar Hír-
mondó akkora sikernek örvendett, hogy a kávézókból gyakran ellopták egy-egy pél-
dányát, míg ez egy német lappal nem történhetett meg (Magyar Hírmondó 1786.
március 19., 208-209).

2.3.  Információszerzés, tudósítók

A pozsonyi evangélikus líceumon folytatott tanulmányai befejezését követően Rát
Mátyás 1772-ben egy magyarországi körutazásra szánta el magát. Ez idő alatt meg-

136 Varagya Szilvia

ismerte a vidéki emberek életét, hagyományait és a különféle nyelvjárásokat. A ké-
sőbbiekben, szerkesztői pályafutása során többek között ezekre a személyes kap-
csolatokra is támaszkodhatott: körútja során létrehozott ismeretségeiből került ki
a Magyar Hírmondó előfizetőinek és belföldi eseményekről hírt adó tudósítóinak
nagy része.

Az információszerzésnél nagy jelentőséget tulajdonított az autenticitasnak. Mint
írta, mindegy neki, milyen nyelven jutnak el hozzá az információk, a lényeg, hogy hi-
telesek legyenek (Kókay-Buzinkay-Murányi 1985, 6-7). Tudatosan ápolta kapcso-
latait, valamint 1780. november 17-én megjelent, A Magyar hírlelő levelek eránt va-
ló tudósításában közvetlen kéréssel is megszólította leendő információforrásait: az
egyházi méltóságoktól az újszülöttek, elhalálozottak és házasságot kötöttek nevét
várta, a tudósoktól (orvosok, fizikusok, matematikusok) tudományos tapasztalata-
ik megosztását kérte, a professzorokhoz egyetemi, akadémiai és gimnáziumi disz-
szertációkról és disputákról szóló információkért fordult, az íróktól, nyomdászoktól,
könyvkötőktől és eladóktól pedig a legújabb kiadványokról, illetve könyvekről remélt
tájékoztatást.

Mint ahogy már szó volt róla, Rát utódja, Mátyus Péter idejében a lap hanyatlás-
nak indult. A lap csökkenő keresettségének köszönhetően fokozatosan egyre több
tudósító fordított hátat a szerkesztőnek (Kókay 1970, 178). Ezen a helyzeten Révai
Miklós próbált meg változtatni, aki a Magyar Hírmondó 1783. december 17-i szá-
mában közzétette igyekezetét, hogy - a színvonalasabb újságírás érdekében - újabb
tudósítókat szerezzen. Azt, mennyire nehéz volt visszaszerezni az elvesztett tudósí-
tók bizalmát, illetve tudósítótoborzásnál mekkora jelentősége volt a személyes is-
meretségnek, Barczafalvi Szabó Dávid esete is tanúsítja, akinek gyakori fejtörést
okozott, hogy olvasói (ugyanakkor lehetséges tudósítói) nem szívesen küldték híre-
iket a szerkesztőnek, akit személyesen nem ismertek. Kókay szerint leginkább az
olyan kényes témákhoz neheződött meg számára ezáltal a hozzáférés, mint amilyen
például II. József 1784-es nyelvtörvénye óta a nemzetiségek nyelvének kérdése volt
(Kókay 1970, 216-218). A Magyar Hírmondó 48. számában Barczafalvi keserűsé-
gének adott hangot, hiszen nem volt elég információja, amelyből a hírközlésnél me-
ríthetett volna: „Nincs egygy is, a ki Hazabéli történetekkel tudósítson! Mit használ
pedig a hír - leveleknek egyedül csak olylyakkal tölteni bé, melylyek Hazánkra vagy
egygy cseppet se, vagy igen keveset tartoznak is: awagy nem elébb kell é azt kíván-
ni tudni minden jó hazafinak, mik történnek, és hogy s mint folynak a dolgok benn
a Hazában? Valylyon nem azt kell é minden jó Hazafinak óhajtani, hogy édes Nem-
zetének erre vagy amarra való készsége, a Hazafiaknak jeles tselekedeteik, szor-
galmatosságaik, érdemeik, s a t., más Nemzetek előtt - is tudva légyenek; és így a
Haza ne tsak itthon, hanem más Országban is éljen a maga jó hírében, s e képpen
minden Idegeneknek betsülésekre és szeretetekre jutván, azokról távolról is barát-
ságot tartson?" (Magyar Hírmondó 1786. június 21.).

2.4. A Magyar Hírmondó tartalma

A Magyar Hírmondó ugyan nem követte a korabeli referáló lapok stílusát, elsősor-
ban mégis hírlap volt: olvasóit a bel-valamint külföldi eseményekről és újdonságok-
ról tájékoztatta. Legnevesebb szerkesztői bírálták a magyar gazdaság, kereskede-

Magyar Hírmondó - az első magyar nyelvű időszaki lap 137

lem, mezőgazdaság elmaradottságát, szorgalmazták az ipar fellendítését, olvasói-
kat felvilágosult szellemben „nevelték". A lapban ezen kívül fontos helyen állt a kul-
túra, irodalom és iskolaügy problematikája is.

Rát Mátyás pozsonyi tanulmányai és az azt követő magyarországi körútja után
1773-ban Göttingenbe ment, ahol teológiai tanulmányokat folytatott. Ötéves német-
országi tartózkodása során felismerte, a külföldnek csak hiányos vagy pontatlan in-
formációi vannak Magyarországról és a magyarokról. Ezt tudatosítva tűzte ki céljá-
ul, hogy Európát is tájékoztassa a királyságban történtekről (Kókay 1983, 36, 54).
Újságíróként viszont nemcsak a magyarság „ügyét" szolgálta. A Magyarországon élő
nemzeti és etnikai kisebbségekkel is behatóan foglalkozott: támogatta a vendek, tó-
tok törekvéseit, pozitív hangvételű írásokkal példázta, mennyi dolgos gazda találha-
tó a cigányok között (Magyar Hírmondó 1782. április 20, 247). A Magyar Hírmondó
1780. augusztus 12-i számában hangsúlyozta: mást származása vagy nemzetisége
miatt elítélni vagy kigúnyolni a legnagyobb hitványság és butaság (Magyar Hírmon-
dó 1780. augusztus 12., 526).

Rát egy tematikailag sokrétű lapot adott olvasói kezébe. Bel- és külföldi esemé-
nyeken kívül a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokról és azok változásairól írt,
irodalmi és kulturális vonatkozású híreket publikált. Nem határozott meg az egyes
tematikáknak állandó közlési helyet, A Magyar hírlelő levelek eránt való tudósításá-
ban ezt azzal indokolja: a rendet kell a dolgokhoz igazítani, nem pedig a dolgokat a
rendhez. E felfogásban a cikkeket fontossági, illetve hitelességi sorrendben jelen-
tette meg: a lap végén hagyott helyet a hiteltelen, „kitalált" dolgoknak, valamint a
hirdetéseknek.18

A legfrekventáltabb műfaja a bővített hír volt, amelyet a tudósítás elemeivel ve-
gyített. Külügyi hírei nem külföldi újságok fordításai voltak, ez ellen a vád ellen ha-
tározottan tiltakozott (A Magyar... 1780. november 17., 4). A híreket átdolgozta, a
közérthetőség és áttekinthetőség érdekében tudományos kommentárokat fűzött
hozzájuk, valamint geográfiai és történelmi jegyzetekkel, statisztikai adatokkal egé-
szítette ki őket, hiszen a nem világos dolgok az olvasók számára unalmasak - írja
ugyanott. Rát Mátyás időnként egyes szám első személyében, máskor többes szám
első személyében írt. Hírszerkesztése a mai értelemben vett tömörített, objektív el-
várásoknak tehát nemigen felelne meg, de Rát elvetette az akkori lapokban elter-
jedt száraz referáló írásmódszert is. Stílusa jellegzetesen német racionalista tudo-
mányos volt (Hóman-Szekfű 1936, 19-20).

Külföldi hírei kiválasztásánál felmérte az olvasók igényeit, s ezen ismeretek bir-
tokában elsősorban Németország, Anglia, Amerika és Franciaország eseményeiről
tájékoztatott, miközben a lap olvasóit az összefüggések felismerésére ösztönözte.
Úgy tartotta, Magyarország az európai tudomány kincsestárává, a többi nép „tanító-
jává" válhatna. Ehhez azonban a magyaroknak meg kell ismerniük a török és a töb-
bi keleti nép tudományát, a németeknek szintén saját rokonaikét, az országban élő
tótoknak és horvátoknak az orosz, lengyel és cseh eredményeket, valamint a görög,
örmény, oláh kisebbségnek ugyancsak a hozzájuk közelállókét (Magyar Hírmondó
1782. április 20., 245-247).

Valószínűsíthető, hogy Mátyus Péter szerkesztése idején a lap azért vesztette el
attraktivitását, mert nagy mennyiségben publikált bécsi vagy egyéb lapokból átvett
érdektelen cikkeket: időjárásról, járványokról, kinevezésekről írt. írókkal, költőkkel,

138 Varagya Szilvia

tudósokkal - Ráttal ellentétben - nem tartott fenn kapcsolatokat (Kókay 1970,
180). A híreket három tematikai csoportba osztotta: Hazámbéli dolgok, Bétsi tudó-
sítások és Külső Országbéli dolgok. A híreket származási helyük, vagyis városnevek
megjelölésével vezette be.

Révai Miklós sok szempontból tartotta példaképének a Magyar Hírmondó első
szekesztőjét, Rát Mátyást. A lap arculatát igyekezett az általa megszabott irányvo-
nalhoz igazítani, a tudományos kommentárokon túl cikkei végén tanulságokat is
publikált. Ennek ellenére írásai nem távolodtak el a hírszerkesztés autenticitásától,
stílusa olvasmányos, érdekes, lapja információtelített és közkedvelt volt.

Annak ellenére, hogy a Magyar Hírmondó első két jelentős szerkesztőjének egy-
házi hivatása volt, ilyen jellegű témákkal az újság oldalain egyikük sem foglalkozott.
Mindkettő elítélte azonban a nemzetiségi vagy faji alapú diszkriminációt, felvilágo-
sult szellemben harcolt a maradi gondolkodás ellen.

Szacsvay Sándor a felvilágosult abszolutizmus híveként nagy figyelmet szentelt
az uralkodó, II. József rendeleteinek ismertetésére (és elfogadtatására). Ellenségei
gyakran támadták és elítélték felvilágosult nézeteiért, másrészt kifogásolták közö-
nyét a nemzeti nyelv és irodalom iránt (Kókay 1970, 237). Bírálóinak a Magyar Hír-
mondó oldalain válaszolt: „Olyly boldog időben élünk most, melylyben szabad az
igazságot ki-mondani, s a Verébről sem lehet mingyárt azt ítélni, hogy rossz, ha fész-
kibe sz..., mert ha a fészek rossz, még betsületére szolgál, ha bele sz-ván, ott
hadja, s jobbat keres" (Magyar Hírmondó 1786. január 4., 4).

A cenzúra közbelépését azonban ő sem kerülhette el: a lap 1784. augusztus 21-
i, illetőleg ugyanazon év szeptember 29-i számában elnézést kér olvasóitól az írá-
soknál felbukkanó fehér „foltokért". A cenzúrára hivatkozik, mely megtiltotta néhány
bécsi hír megjelentetését. Mint írja: olyan időben, amikor már az üresen maradt he-
lyeket mással nem tudta kitölteni. Mégha a cenzor kevés kifogásolnivalót talált is
Szacsvay lapjában - írja Kókay - néhány közleményt mégis kivetetett belőle (Kókay
1970, 238).

A lapban Barczafalvi Szabó Dávid szerkesztői munkásságának első szakaszában

- a nemesi-nemzeti ellenállás szellemében - egyre nagyobb teret kaptak az uralko-
dó politikáját bíráló cikkek. II. József nyelvtörvényéért először még ugyan a minden-
kori magyar királyokat okolta, akik elhanyagolták a magyar nyelv ápolását, kétéves
távolléte után viszont már berlini példát hoz fel a nemzeti nyelv érdekében, ahol -
követnivaló módon - a vidéki lakosság saját nyelvén intézheti közügyeit, ami ráadá-
sul az Akadémián is divatnak számított. Hozzáteszi: „Nagy boldogság, midőn
valamelyly Nemzet otthon van a maga hazájában, és nem kénteleníttetik------------

- !!!" (Magyar Hírmondó 1786. november 4., 736-737), néhány hét múlva azonban
mégis azt kellett írnia: „Keményen megparantsoltatott a Hazában, hogy két eszten-
dő múlva, a kisebb Oskolákban; három múlva pedig a fő Oskolákban is, tsak tsupán
német nyelven menjenek a Tanítások" (Magyar Hírmondó 1786. november 25.,
774).

Szacsvay Sándor publicisztikájában gyakran találkozunk olyan stilisztikai bravú-
rokkal, többértelműsített megfogalmazásokkal, melyek segítségével lehetősége
nyílt - a cenzorok szigorú ellenőrzése ellenére is - az ellenzéki vélemények publiká-
lására.

Magyar Hírmondó - az első magyar nyelvű időszaki lap 139

2.5.  Irodalom és művelődés

Az akkoriban még hiányzó irodalmi folyóiratokat a Magyar Hírmondó bizonyos fokig
pótolni próbálta. Rát Mátyás számos könyvkritikát jelentetett meg, amelyek viszont
inkább anotációk voltak, mintsem a mai értelemben vett recenziók. Megragadták
Révai Miklós, Baróti Szabó Dávid és Rájnis József munkái, fordításban külföldi írá-
sokat is szívesen leközölt. A vanieri fordításokkal kapcsolatban hangsúlyozta azok
pozitívumát, ti. hogy olyan részeket is tartalmaznak, amelyek az eredeti szövegben
nem voltak benne (Magyar Hírmondó 1781. június 13., 363-366). Barczafalvi Sza-
bó Dávid kiemelte a színészet fontosságát, de lapjából szinte teljesen eltűntek a kri-
tikák. Úgy tartotta, egy újságnak mindenki tetszését ki kell váltania, senkit sem sza-
bad megbántania vagy megsértenie (Magyar Hírmondó 1786. március 21.,
401-407). Szacsvay Sándor alkalmi verseket és egyéb irodalmi műfajokat is csak
ritkán publikált, ezek viszont elsősorban a Pozsonyi Magyar Múzsa irodalmi mellék-
letben kaptak helyet.

A Magyar Hírmondó elsőségét a népdalgyűjtés terén (valamint a „népdal" szó
megteremtésében) is kivívta: a Tudománybéli dolgok között Rát Mátyás és Révai
Miklós révén jelent meg az első felhívás népdalgyűjtés céljából (Magyar Hírmondó
1782. január 16., 33-34).19 „Tudva vagyon, minémű nagy szorgalmatossággal gyűj-
tögetik az Anglusok és Francziák, nem tsak az önnön magok eleiknek régi verseiket
s énekjeiket, hanem a távoly lakozó népekéit is. Az Olaszoknak hasonló igyekeze-
tek nem kevésbé esméretes. Hát a Németeket avagy szükség-é előhoznom? holott
mindenek, valakik ezeknek nevezetessebb könyveiket olvasták, gyakorta észre ve-
hették, minémű nagy betsbenn légyenek nálok a régi Német históriás, mesés,
s több afféle énekek. Ki nem tudja, mint kapnak ők a köz népnek szájábann forog-
ni szokott régi versekenn, mellyeknek Volkslieder a nevezetek? Ezeket pedig legin-
kább attól az időtől fogva kezdették elő-keresni s haszonra fordítani, mióta az ő sa-
ját nyelveket, s azonn, az ékes tudományokat láttatosan gyakorolják. Áltáljában va-
lami tsak eredeti, nem mástól vétetett, akár-melly nyelven legyen meg-írva, mind az
méltónak ítélkezik a fel-földi Tudósoktól, hogy világra hozattassék" (Magyar Hírmon-
dó 1782. január 16., 33).

2.6.  A Magyar Hírmondó külalakja

A Magyar Hírmondó oktáv formátumban jelent meg hetente kétszer. Fejlécében a
Föld fölött repülő, per regna, per urbes20 feliratú szalagot tartó Merkúrt21 ábrázolta,
mely alatt a magyar címer kapott helyet, jobb és bal oldalon pedig könyvek, lapok,
írószerek. A metszet fölött feltűnik a Mária Teréziára és a tőle kapott engedélyre uta-
ló „Felséges Tsászárné és Apostoli Király Aszszonyunknak különös engedelemével"
felirat, valamint az elmaradhatatlan keltezés22. A további oldalakon képeket, met-
szeteket már nem találunk.

Az újság egyes számait „ levél"-nek nevezték. Egy-egy levél nyolcoldalas terjede-
lemben jelent meg, időnként melléklettel bővítve. Az oldalak számozása folytatóla-
gosságot mutat: a soron következő kiadvány első oldalának száma az előző számo-
zásának folytatása. Az egyes témakörök (cikkek) megkülönböztetett címek alatt je-

140 Varagya Szilvia

lentek meg, például: Hiteles hírek, Felettébb szomorú izenetek, Hihetetlen dolgok,
Külföldi hadi történetek stb. A hírlap betűtípusa a mai antikvához hasonlít.

A Magyar Hírmondó mellékletei alkalmanként jelentek meg, és különféle témá-
kat dolgoztak fel: neves személyiségek születés- vagy névnapjáról, továbbá szánkó-
zásokról, pénzhamisításról, készülő kiadványokról tájékoztattak, néhányukban a
magyar vagy világtörténelem egy-egy érdekes mozzanatáról is lehetett olvasni.

A lap minden egyes évfolyamát úgynevezett Mutató Tábla zárta,, amely az adott
évfolyam egyfajta tárgymutatója volt.

Titfzimé
kiiJöííds

ét A poflali Kiíily

A Magyar
* 7 8 o.

engedelcmiv cl.

Hírmondó,
efetendöbeíu).

00021-27.jpg

Összegzés

Annak ellenére, hogy az első magyar nyelvű periodikum, a Magyar Hírmondó, 225
évvel ezelőtt jelent meg, létrejötte a nyugati elődökhöz képest mintegy százéves ké-
sést mutat. A magyar nyelvű időszaki sajtótermékek kiadására a bécsi udvar sajtó-
politikájának és a hiányzó polgárságnak köszönhetően a Habsburg Monarchián be-
lül is csak többéves lemaradással került sor.

Pozsonyt nevezhetjük a magyarországi időszaki lapok „szülővárosának", hiszen
itt jelent meg először a Nova Posoniensa, a PreBburger Zeitung, a Magyar Hírmon-
dó és a Presspúrské novini - tehát az első magyarországi latin, német, magyar és
cseh nyelvű időszaki lap.

A 18. század végi lapkiadásnál elengedhetetlen szerepe volt a szerkesztő sze-
mélyének és kvalitásainak. A Magyar Hírmondó virágkorát Rát Mátyás, Révai Miklós
és Szacsvay Sándor újságírói és szerkesztői munkássága révén érte el, azaz olyan
személyiségek tevékenysége idejében, akik egyrészt kitűnő korabeli ismeretekkel
rendelkeztek, másrészt kiváló újságírói tehetségük révén, rafinált módon ellenzéki
politikai véleményeiknek is hangot adtak, úgy, hogy azok az éber cenzorok rostáján
ne akadhassanak fenn, s nem utolsó sorban kiváló tudósítói és előfizetői hálózatot
építettek ki.

Magyar Hírmondó - az első magyar nyelvű időszaki lap 141

Rát Mátyás, az első magyar nyelvű periodikum atyja (valamint neves követője, a
nyelvész, író és költő Révai Miklós) tág teret szentelt hírlapja oldalain a nemzeti kul-
túra és nyelv ápolásának, s egyidejűleg támogatta az 1700-as évek végén Magyar-
országon élő kisebbségek törekvéseit is. A legnevesebb szerkesztőknek (akik felis-
merték koruk és olvasóközönségük elvárásait), valamint a felemás bécsi sajtópoli-
tikának köszönhetően tehát a Magyar Hírmondó úttörő jellege ellenére is jelentős
médiumává vált a felvilágosodás eszméinek, a korabeli politikai, gazdasági, társa-
dalmi eseményeknek, valamint a tudományok eredményeinek széleskörű terjeszté-
se folyamatában.

Felhasznált irodalom

A Magyar Hírlelő levelek eránt való tudósítás, 1780. 11. 17.

A magyar irodalom története 1772-től 1849-ig 1965. Szerk. 3. kötet. Szerk. Pándi Pál. Bu-
dapest, Akadémiai Kiadó.

Buzinkay Géza: Kis magyar sajtótörténet. URL: <http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/
konyvtar/tortenet/buzinkay/html/index.htm>

Csekei Varjú Elemér (szerk.) 1991. Révai kis lexikona. Budapest, Merhavia.

Dezsényi Béla-Nemes György 1954. A magyar sajtó 250 éve. Budapest, Művelt Nép Könyv-
kiadó.

Elöíjáró beszéd gyanánt való utói-írás, 1781. 5. 17.

Előre való tudakozás, 177'9. 7. 1.

Ember Győző-Heckenast Gusztáv szerk. 1989. Magyarország története 1686-1790. 4. kö-
tet. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Glatz Ferenc 1996. A magyarok krónikája. Budapest, Officina Nova.

Hóman Bálint-Szekfű Gyula 1936. Magyar Történet. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi
Nyomda.

Kókay György 1970. A magyar hírlap- és folyóiratirodalom kezdetei (1780-1795). Budapest,
Akadémiai Kiadó.

Kókay György 1981. Magyar Hírmondó. Az első magyar nyelvű újság. Budapest, Gondolat Ki-
adó.

Kókay György 1983. Könyv, sajtó és irodalom a felvilágosodás korában. Budapest, Akadémi-
ai Kiadó.

Kókay György: Rát Mátyás, a magyar nyelvű újságírás megindítója. URL: <http://www.bdeg.
sopron.hu/bdeg/archiv/harang994/cikk6.html>.

Kókay György-Buzinkay Géza-Murányi Gábor 1985. A magyar sajtó története. 1-2. köt. Bu-
dapest, Akadémiai Kiadó.

Kuszák István 1940. Ráth Mátyás, az első magyar hírlapíró. Győr, Harangszó.

Magyar Hírmondó, 1780. 4. 29.

Magyar Hírmondó, 1780. 5. 27.

Magyar Hírmondó, 1780. 8. 12.

Magyar Hírmondó, 1781. 5. 26.

Magyar Hírmondó, 1781. 6. 13.

Magyar Hírmondó, 1781. 8. 1.

Magyar Hírmondó, 1781. 10. 10.

Magyar Hírmondó, 1782. 1. 16.

Magyar Hírmondó, 1782. 4. 20.

Magyar Hírmondó, 1782. 6. 12.

Magyar Hírmondó, 1783. 12. 17.

142 Varagya Szilvia

Magyar Hírmondó, 1784. 1. 3.

Magyar Hírmondó, 1784. 3. 17.

Magyar Hírmondó, 1784. 11. 24.

Magyar Hírmondó, 1784. 12. 15.

Magyar Hírmondó, 1784. 12. 18.

Magyar Hírmondó, 1784. 12. 22.

Magyar Hírmondó, 1784. 12. 25.

Magyar Hírmondó, 1785. 1. 1

Magyar Hírmondó, 1785. 1. 5.

Magyar Hírmondó, 1785. 3. 19.

Magyar Hírmondó, 1785. 6. 18.

Magyar Hírmondó, 1785. 7. 27.

Magyar Hírmondó, 1785. 12. 31.

Magyar Hírmondó, 1786. 1. 4.

Magyar Hírmondó, 1786. 3. 21.

Magyar Hírmondó, 1786. 3. 29.

Magyar Hírmondó, 1786. 6. 21.

Magyar Hírmondó, 1786. 7. 22.

Magyar Hírmondó, 1786. 11. 4.

Magyar Hírmondó, 1786. 11. 25.

Magyar Hírmondó, 1786. 12. 30.

Magyar Hírmondó, 1787. 1. 3.

Magyar Hírmondó, 1787. 1. 6.

Magyar Hírmondó, 1787. 3. 24.

Magyar Hírmondó, 1787. 3. 28.

Pannon Enciklopédia. A magyarság kézikönyve. 1993. Szerk. Halmos Ferenc. Budapest, Pan-
non Könyvkiadó.

Prakke, Henk - B. Lerg, Winfried - Schmolke, Michael (Hg.) 1970. Handbuch der Weltpresse
I - II. Köln/Opladen, Westdeutscher Verlag.

Sefcák, Lubos - Vojtek, Juraj 1994. Dejiny svetového novinárstva I. Dejiny anglického nov-
inárstva. Bratislava, Univerzita Komenského.

Seraffnová, Danusa 1994. Dejiny svetového novinárstva II. Dejiny francúzskeho novinárstva.
Bratislava, Univerzita Komenského.

Seraffnová, Danusa 1999. Dejiny svetového novinárstva IV. Dejiny nemeckého novinárstva.
Bratislava, Univerzita Komenského.

Süld Erzsébet: Magyar Hírmondó. Az első magyar nyelvű újság rövid története és repertóriu-
ma. URL: <http://iki.elte.hu/hirmondo/>

Süld Erzsébet: Magyar Hírmondó. Az első magyar nyelvű újság rövid története és repertóriu-
mának www-alkalmazása. URL: <http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/
konyvtar/tortenet/hirmondo/html/hirmondo.htm>

Szerb Antal 1958. A magyar irodalom története. Budapest, Magvető Kiadó.

Jegyzetek

1.   Teljes nevén Weekly News from Italy Germania, Hungária, Bohemia, the Palatinate,
Francé and the Low Countries.

2.   Később Gazette de Francé, Gazette nationale de Francé, Gazette de Francé nationale,
Gazette de Francé címeken jelent meg.

3.   Gregor Gelbhaar kiadásában az Ordentliche Postzeitungen aus Wien, valamint Mathias
Formicus lapja, az Ordentliche Zeitung.

Magyar Hírmondó - az első magyar nyelvű időszaki lap 143

4.   Átnevezésétől, 1780-tól MenerZe/íung (Kókay-Buzinkay-Murányi 1985, 14).

5.   Teljes nevén Weekíy News from Italy, Germania, Hungária, Bohemia, the Palatinate,
Francé and the Low Countries.

6.   Későbbi címe: Mercurius veridicus ex Hungária.

7.   Teljes néven Wochentlich zweymal neu-ankommender Mercurius.

8.   A periodikum fő jellemzője az időszakiság (periodicitás, rendszeres megjelenés), aktua-
litás, valamint publicitás (nagy célközönség).

9.   Például a budai Offnerischer Merkúr (1730-1738) vagy a pozsonyi PreSburger Zeitung
(1764-1929).

10.   A Magyar Hírmondó cenzúrázásáért Vancsay Pál felelt [A magyar sajtó... 1979, 91).

11.   Amennyiben megvolt hozzá a szükséges anyagi háttér, szerkesztői tehetség és a cenzú-
ra „jószándéka" [Pannon... 1993, 554).

12.   Az alapító Patzkó Ferenc csupán az újság anyagi oldalát biztosította be.

13.   Batsányi János is a Magyar Hírmondóban publikált először.

14.   A 18. század 80-as évei végén nagy számban jelentek meg vallási fanatizmus ellen irá-
nyuló szatirikus röplapok. Hasonló nézeteinek Szacsvay olykor a Magyar Hírmondóban
is teret adott, ezek stílusa azonban mérsékeltebb volt - a cenzúra a röpiratokkal ellen-
tétben a hírlapokat sokkal szigorúbban ellenőrizte (Kókay 1970, 246).

15.   Szacsvay igazából a Magyar Kuríiban vált kiforrott stílusú politikai publicistává.

16.   Magyar Kurír (1786-1834) és Hadi és Más Nevezetes Történetek (1789-1803).

17.   Mindaddig a novellista vagy író kifejezés volt használatos (Kókay).

18.   A hirdetés ára 1 forint volt (A Magyar... 1780. november. 17.).

19.   További ezzel kapcsolatos írások a Magyar Hírmondó 1780. V. 25-i és 1781. X. 10-i szá-
mában lelhetőek.

20.   Városokon, országokon át.

21.   Merkúrt az ókori Rómában Isten küldöttjének, azaz „hírnökének" vagy „hírmondójának"
tartották.

22.   A hónapok egyházi megnevezése volt használatos: Boldog-Asszony hava (= január), Böjt-
elő hava (= február), Böjt Máshava (= március), Szent György hava (= április), Pünkösd
hava (= május), Szent Iván /János / Szent János hava (= június), Szent Jakab hava (=
július), Kis-Asszony hava (= augusztus), Szent Mihály hava (= szeptember), Mind-Szent
hava (október), Szent András hava (=november), Karátsony hava (= december).

00021-28.jpg

És!

imsKa
isínskí
3"ajins
^ká^fQ

Is

 

■p

%ká(

■u

 
 

eznám
adáy^

   
 

ifekáf^

Pl!

ísk^

 

eznam
adarsJ

 

gín»
wka^

wrvíj
ask^

 

adarsJ

imska

Könyvek 189

Von Minderheiten zu Volksgruppen. 20
Jahre Wiener Arbeitsgemeinschaft. Redi-
giert von Heinz Tichy-Ernő Deák Richárd
Basler. Wien, 2004, 221 p. /Integratio,
22./

A kötet a Nemzetiségi Ügyek Bécsi Munkakö-
zössége elnevezésű csoportosulás húsz-
éves, 1983-2003 közötti tevékenységét fog-
lalja össze. Ezt a csoportosulást 1983-ban
az Ausztriában, elsősorban Bécsben és kör-
nyékén élő nemzetiségek képviselői hozták
létre, a kisebbségi léttel összefüggő problé-
máik elméleti megvitatására és a gyakorlati
intézkedések javaslatainak kidolgozására.
Tevékenységében kezdetektől részt vesznek
a csehek, szlovákok, szlovének, burgenlandi
horvátok és a magyarok képviselői. Később
csatlakoztak a romák és a bécsi lengyelek
is. A szervezet képviseli a népcsoportok kö-
zös érdekeit, oly módon, hogy szem előtt
tartja az egyes csoportok sajátosságait és
nemzetiségi specifikumait. Két évtizedes te-
vékenysége során a szervezet különböző for-
mában lépett a nyilvánosság elé. Szimpóziu-
mokat és vitákat rendezett, valamint szak-
mai előadásokat tartott ahol a nemzetiségek
problémáit tárgyalták meg. Ezek közül igen
lényegesnek bizonyultak a népszámlálások
körül kialakult problémák. Tudjuk, hogy az
osztrák népszámlások összeíró ívében nem
szerepel sem a nemzetiségre, sem az anya-
nyelvre vonatkozó kérdés. Csupán a hasz-
nált nyelv [Umgangssprache) adatai alapján
lehet a nemzetiségi hovatartozást a hivata-
los népszámlálási statisztikákból kiolvasni.
Az egyes népcsoportok ezért minden nép-
számlálás előtt széleskörű felvilágosító tevé-
kenységet folytatnak, amelyben felhívják a fi-
gyelmet a használt nyelvre vonatkozó rubrika
pontos kitöltésére. Az ausztriai kisebbségek,
másik fontos kérdése az általános iskolai
nyelvoktatás. Pontosabban a kisebbség
nyelvének az oktatása az általános iskolák-
ban. Ausztriában ugyanis nincsenek a ki-
sebbségek nyelvén oktató iskolák. A nemze-
tiségek lakta területeken viszont lehetséges
a hivatalos óraszámok közé beiktatni az
adott kisebbség nyelvének oktatását mint
idegen nyelvet. Ez a gyakorlat az egyes nem-
zetiségeknél különbözik. A karintiai szlové-
nek, akik egyébként igen markáns és öntu-

datos nemzetiségi érdekképviselettel rendel-
keznek, elutasítják az anyanyelven történő
oktatást mondván, hogy hátrányba kerülné-
nek a gyermekeik, ha nem sajátítanák el tö-
kéletesen a német nyelvet. így mára „elérték
azt", hogy a fiatalok már alig beszélik a szlo-
vén nyelvet és drámaian megcsappant a
szlovén nyelvet mint használt nyelvet feltün-
tető kisebbségiek száma. Ami a magyar
nyelv oktatását illeti, Felsőőrben (Oberwart)
van részben magyar nyelven oktató gimnázi-
um, ahol az irodalmat és a történelmet ma-
gyar nyelven oktatják.

A kötet összeállítóinak bevezetője után
Erhard Busek, volt kancellárhelyettes, aki je-
lenleg az osztrák kormány különbiztosaként
a stabilizációs paktum Dél- és Kelet-Európa
országait érintő ügyeket koordinálja, írt rövid
köszöntőt a kötethez. Hangsúlyozta, hogy a
különböző népek és nyelvek Európájában,
ahol az emberek egy országon belül is külön-
böző nyelveket beszélnek, nagyon fontos
egymás pontos megismerése és az ilyen is-
meretek közvetítése. S ezen a téren a Nem-
zetiségi Ügyek Bécsi Munkaközössége az el-
múlt húsz évben határozottan sokat tett,
amelyet szívélyesen meg kell köszönni.

A jól áttekinthető kötet tartalmát az ösz-
szeállítók három részre osztották. Az első
rész a munkaközösség történetével foglalko-
zik. A második az ausztriai népcsoportokat
mutatja be, a harmadik pedig tanulmányokat
közöl a nyelvi jogok és az identitás kérdése-
iről.

Az első részben négy írást találunk. A
munkaközösség keletkezését és tevékeny-
ségét mutatja be az első írás, mely Deák Er-
nő és Heinz Tichy tollából származik. A szer-
zők visszatekintenek a kezdetekre, egy
1979-ben megjelent kötetre, amely bemutat-
ta az ausztriai népcsoportokat. Ezt követően
az 1983-as megalakulás körülményeit elem-
zik. Mindenekelőtt a népcsoportok összefo-
gását tartották fontosnak, majd egymás
problémáinak megismerését és megértését
igyekeztek elérni. így közösen tudtak fellépni
a kisebbségi jogok elismertetése terén a
kormányzati szervek partnereként. A beszá-
moló ezután évről-évre sorba áttekinti az
egyes összejövetelek témáit és a munkakö-
zösség életének egyes problémáit. Ez az át-
tekintés a végén közölt összefoglalóval szin-

190 Könyvek

te plasztikus képet nyújt az ausztriai népcso-
portok szervezett tevékenységéről, és magá-
ról a munkaközösségről is, amely keretet
biztosított a népcsoportokat összefogó kö-
zös fellépéshez. A közös munkáról és a mun-
kaközösség vezetőinek megválasztásáról
számol be szinte jegyzőkönyvszerű hűséggel
Gerlinde Stern-Pauer Húsz év együttműkö-
dés a munkaközösségben című további ösz-
szefoglaló írásban. Ezt a részt két rövid meg-
emlékező írás zárja a munkaközösség két
már elhunyt vezetőjéről, a burgenlandi hor-
vát Demeter Karallról és a bécsi cseh nép-
csoport hosszú éveken át köztiszteletnek ör-
vendő vezetőjéről Kari V. Matalról. Mindket-
ten a kezdetektől fogva tevékenyen részt vet-
tek a munkaközösség munkájában.

A kötet legterjedelmesebb része a máso-
dik rész vagy fejezet, amely összesen kilenc
írást tartalmaz és hét ausztriai, főleg bécsi
népcsoportot mutat be. Elsőként a Bécsben
élő horvátok bemutatására kerül sor. Az
1991-es népszámlálás Bécsben 6400 olyan
osztrák állampolgárt mutatott ki, akik hasz-
nált nyelvként a horvátot jelölték meg. Bur-
genlandban pedig további 19 000 ilyen sze-
mély lakott. Tíz év múlva, 2001-ben, a nép-
számlálás Bécsben már 15 018, egész
Ausztriában pedig összesen 45 194 horvát
ajkú lakost mutat ki. Ez a növekedés, főleg
Bécsben annak tudható be, hogy az osztrák
kormány 1992-ben a horvát népcsoporthoz
tartozónak ismerte el a bécsi horvátokat. To-
vábbá ekkor alakult meg a horvátok kulturá-
lis egyesülete, amely a nemzeti identitás
megőrzésében igen nagyjelentőséggel bír. A
következő népcsoport a roma és sinti lakos-
ság, amely nyelvileg tarka képet mutat. Az
1991-es népszámlálás során mindössze 95
személy jelölte meg a roma nyelvek valame-
lyikét mint használt nyelvet. Ezért az ausztri-
ai romák létszámára vonatkozólag csak be-
csült számokra lehet támaszkodni. Magának
a beszámoló összeállítójának becslése is
igen tág keretek között mozog, 10 000 és
40 000 közé teszi a főleg Burgenlandban élő
roma lakosság létszámát. Az osztrák kor-
mány a romákat is csak 1992-ben ismerte
el hivatalosan népcsoportként. Az Ausztriá-
ban élő szlovákok szintén 1992-ben kapták
meg a hivatalos népcsoport státuszt. A be-
számoló készítője, Vladimír Mlynar azonban

megjegyzi, hogy az igazi elismerésük azon-
ban csak Csehszlovákia szétválása után,
1993-ban kezdett kibontakozni. A 2001-es
népszámlálás mindössze 1800 szlovák nyel-
vet használó személyt mutatott ki. A becslé-
sek szerint azonban mintegy 20 000-re tehe-
tő a szlovákok száma Ausztriában. A szlovén
kisebbség Ausztriában elsősorban az ország
déli részén, Karintiában él, a Szlovéniához
közel eső területeken. Mintegy 15 000-re te-
hető a számuk, ebből Bécsben 3-4 ezer él. A
népcsoport vezetői szerint azonban 30 000
szlovén származású lakossal kell számolni.
A szervezettségük messze felülmúlja a többi
ausztriai népcsoport szervezettségi szintjét.
A tartomány politikai életében is részt vesz-
nek. Identitástudatuk igen erős, de a szlo-
vén nyelvet már egyre kevesebben beszélik.
Ausztriában sajátos helyzet van kialakulóban
ezen a téren. Richárd Basler az ismertetett
kötet összeállítója készítette a beszámolót a
ausztriai cseh népcsoport helyzetéről. A cse-
hek jelenlétének Bécsben és Ausztriában
gazdag történelmi hagyományai vannak, me-
lyek a Habsburg Birodalom 16. századi tör-
ténetéig nyúlnak vissza. Erről ad rövid átte-
kintést a szerző. Felsorolja továbbá azt a 19
különféle egyesületet, amelyeket a bécsi, il-
letve ausztriai csehek működtetnek napja-
inkban is. Némelyikük még a 19. században
alakult. A 2001-es népszámlálás szerint
Bécsben 7769, egész Ausztriában pedig 17
742 személy jelölte meg a cseh nyelvet álta-
la használt nyelvként. Külön beszámoló is-
merteti a cseh iskolaügy fejlődését és mai
helyzetét. Bécsben 1918 után alakultak
cseh nyelvű oktatási intézmények. Ebből egy
a mai napig létezik, mely az óvodától az
érettségiig biztosítja az oktatást és nevelést.
Az oktatás nyelve a cseh, a szlovák és a né-
met, de az intézmény rugalmasan alkalmaz-
kodik az igényekhez és szükség szerint beve-
zeti az angol, francia és más nyelvű oktatást
is. A 2003/2004-es iskolaévben az intéz-
ményt 333 gyermek látogatta. A magyar ki-
sebbség helyzetéről szóló beszámolót Deák
Ernő készítette. Részletesen elemzi a ma-
gyar ajkú lakosság számának változásait a
20. század második felében. Ezek szerint
1981-ben 15 875, 1991-ben 33 459, 2001-
ben pedig már 40 583 személy jelölte meg a
magyar nyelvet használt nyelvként Ausztria-

Könyvek 191

ban. Ez az emelkedés többek között a ma-
gyarországi rendszerváltozásnak, NI. annak
tudható be, hogy az osztrák kormány 1992-
ben a népcsoport státuszba sorolta az
1956-os és az az után menekülteket is. A
magyar nyelvoktatás kérdéseit egy külön
írásban Dujmovics Dénes ismerteti. A Bécsi
Magyar Iskola immár a harmadik generációs
gyermekeknek oktatja a magyar nyelvet hét-
végeken 2-3 órában. Bécsben ennek az igé-
nye 15-20 család esetében van meg. Ezek
kísérlik meg gyermekeiknek megtaníttatni a
szülők, illetve a nagyszülők nyelvét. Deák Er-
nő a beszámolójában azonban rámutat, hogy
a harmadik generációnál a nyelv és a magyar
identitás megtartása már gyakran nem sike-
rül. A kötet második részének utolsó beszá-
molója az Ausztriában élő lengyelek helyze-
tét ismerteteti. Hosszabban elemzi a törté-
nelmi hagyományokat. Elsősorban azt az
eseményt, amikor 1683-ban a törökök által
ostromlóit Bécset Sobieski János lengyel ki-
rály seregei szabadították fel. A lengyelek
számáról a beszámoló szerzője azonban
csak becslést közöl. Ezek szerint kb.
50 OOO-re tehető az Ausztriában élő lengye-
lek száma, ennek 90%-a Bécsben él.

Az ismertetett kötet harmadik részét ta-
nulmányok töltik ki. Az elsőt Johann
Landstátter tollából olvashatjuk A használt
nyelv fogalma a népszámlálásban címmel.
Ebben áttekintést nyújt a fogalom múltbeli
és nemzetközi használatáról. Ausztriában
1951-től használják ezt a fogalmat, illetve
kérdést a népszámlálásoknál. Ezzel a 19.
században bevezetett tradíciót folytatták.
Ugyanis 1880-1910 között az összeírások-
nál már rendszeresen megtalálható volt a
használt nyelv (Umgangssprache) fogalma
mint kérdés. A tanulmány kitér néhány euró-
pai országban ezen a téren bevezetett gya-
korlatra. Számos helyen az anyanyelvre kér-
deznek rá. De például Svájcban úgy szól a
kérdés, hogy jelölje meg azt a nyelvet, ame-
lyet saját megítélése szerint a legjobban bír.
A szerző ismerteti a kérdésfeltevés különbö-
ző változatait. Végül statisztikák és grafiko-
nok bemutatásával illusztrálja a kérdésre
adott válaszokat az ausztriai népszámlálás-
oknál. A második tanulmányt Heinz Tichy ké-
szítette A nemzetiségi jogok jelenlegi fejlődé-
se Európában címmel. Két alapvető nemzet-

közi egyezményt tekint át, a kisebbségi jo-
gokról szóló keretegyezményt, valamint az
európai nyelvi chartát. Ezek ismert doku-
mentumok. A szerző elemzése a gyakorlati
megvalósulásuk lehetőségeit és nehézsége-
it elemzi. Egyben rámutat a kiegészítésre
szoruló részletekre is. A fejezet és egyben a
kötet utolsó írása Cserján Károly, Bécsben
élő szociológus tollából származik, aki 60
mélyinterjú alapján próbálta az ausztriai ma-
gyarok identitástudatának állapotát felmér-
ni. A tanulmány címe Az identitás komponen-
sei az ausztriai magyaroknál. Rendkívül érde-
kes és tanulságos elemzésben ismerteti a
feltett kérdéseket, az arra kapott válaszokat
pedig összefoglaló elemzésben adja közre.

Megállapítható, hogy az ismertetett kötet
igen tanulságos és hasznos információkat
tartalmaz az ausztriai kisebbségek helyzeté-
ről. Számos vonatkozásban túl is lép az or-
szág keretein és az európai kisebbségi jogok
és gyakorlat kérdéseit is felveti, amelyek
érintik a szlovákiai kisebbségeket is. A kötet
végén a szerzőkről találhatunk adatokat,
majd néhány fontosabb rendezvényről ké-
szültfénykép is illusztrálja a munkaközösség
tevékenységét.

Varga Sándor

Fodor István: A világ nyelvei és nyelvcsa-
ládjai. Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2004,
315. p.

2004-ben a Tinta Könyvkiadó komoly feladat-
ra vállalkozott. Nem kisebb célt tűzött ki,
mint megjelentetni egy olyan nagy sikerű ké-
zikönyvváltozatát, amelyet öt évvel korábban
az Akadémiai Könyvkiadó már megjelente-
tett. Természetesen a Tinta Könyvkiadó által
kiadott könyv célja nem az volt, hogy konku-
ráljon az 1999-ben megjelent könyvvel (amit
a két könyv méretét nézve nem is tudna), ha-
nem, hogy a világ nyelveiről szóló legfonto-
sabb információkat összegezze egy kevésbé
szakmai célcsoport számára. A két könyv így
nemcsak méretében, hanem célközösségé-
ben is különbözik egymástól: az Akadémiai
Könyvkiadó könyve lexikon, s célközönségé-
nek leginkább a nyelvészeket tekinti, a Tinta
Könyvkiadó gondozta könyv pedig inkább te-