A kora reformkornak volt néhány jellegzetes,
ugyanakkor az utókor számára alig ismert gondolkodója. Ők voltak
azok - mint például Rumy Károly György, Csaplovics János, Greguss
Mihály -, akik a felvilágosodás eszmerendszerében gyökerezve
próbálták művelni saját tudományágukat. Nagyon korán felismerték a
magyarországi modernizáció előtt álló akadályokat, és ezeket meg is
nevezték, de már nem tudták követni a harmincas-negyvenes évek
politikai változásait. Számukra fontosabb volt az elvi
állásfoglalás, mint az aktualitás. Ezért aztán különböző okokból
marginalizálódott személyekké váltak. Ezek közé tartozott Magda Pál
is, a hányatott sorsú tanárember.
Minden róla szóló írás és megemlékezés statisztikus
mivoltát emeli ki. Azt, hogy fő műve, a Magyar Országnak és a
határ őrző katonaság vidékeinek legújabb statisztikai és geográphiai
leírása (Pest, 1819; német nyelvű kiadásai: Neueste
statistisch-geographische Beschreibung des Königreichs Ungarn,
Croatien, Slawonien und der ungarischen Militär-Grenze, Leipzig,
1832, 1834, 1835) olyan nagy hatású volt, annak köszönhette, hogy
Schwartner 1 és Ercsei 2 ilyen jellegű dolgozatai nem
szólították meg a közönséget. Schwartner műve visszhangtalanságának
okát Horváth Róbert annak német nyelvűségében, Ercseiét pedig a
következőkben látja: "Ercsei művét a magyar tudományban hosszú ideig
az első magyar nyelvű statisztikai műnek tartották, de mivel
kifejezetten tankönyvjellegű volt és címében sem viselte a
Magyarország statisztikája megjelölést, a magyarul olvasó akkori
publikum számára Magyarország statisztikáját kétségkívül Magda fő
műve képviselte, azaz se nem Ercseié, se nem Swartneré. Ebben kell
Magda sikerének egyik fő kulcsát keresni tehát." 3
A mű sikerét azonban relativizálja magának Magdának
a hányatott sorsa. Morózus természete, megalkuvásképtelensége,
anyagi gondok és az ellene felhozott gyakori vádak
(szabadgondolkodás) miatt sokszor változtatta tevékenysége
színtereit. A műveiben megfogalmazott és a tanításban is megjelenő
társadalomkritikája tekintetében sok rokon vonást fedezhetünk fel
közötte és Greguss Mihály között. Magda soproni tanárkodása alatt -
filozófiát, történelmet és statisztikát tanított - nem sokat
törődött az előírt tanítási anyaggal, hanem azt adta elő, amit
igazságérzete helyesnek ítélt. Korábbi jó barátja, Kis János, az
akkori szuperintendens erről ezt írta visszaemlékezéseiben: "Gyanuba
esett, mintha tanítványaiba vallással és politikával összeütköző
állításokat vegyítene", ezért "felszólítám mint szuperintendens a
megintésére". 4 Magda ezek után inkább megszüntette a
kapcsolatot Kis Jánossal, semhogy feladta volna álláspontját. Könyve
megjelenése után aztán távozik is Sopronból. Az ügy nagy port vert
fel, hiszen csaknem tizenöt évvel később is, amikor Greguss levélben
fordul Szirmay Ádámhoz, az evangélikus egyház iskolai
felügyelőjéhez, Szirmay a válaszlevélben nem mulasztja el
figyelmeztetni Gregusst Magda soproni esetére. A következőket írja
Gregussnak: "Hanem azt az egyet javasolnám és teljes bizalommal
kérném T. Prof. Uramat, hogy ezen kényes tudomány tanításában a
közép úton bölcsen járván igen messze ne terjeszkedjék és holmi
mostani új szellemű excentritásokba ne ereszkedjék, nehogy egyfelől
az ifjúság elméjét időnek előtte is felzavarjuk, más részről pedig
ne compromittáltassunk és mindnyájan bajba ne keveredjünk, amint már
hasonképpen ez előtt ama sopronyi Magdával jártunk, mely bajból alig
tudtunk s különössen magam is kivakarózni, ő pedig szegény jámbor
majdnem országfutóvá lett sehol se találván állhatatos helyét." 5
Számunkra azonban Magda sorsa mellett ugyanilyen
fontos annak meghatározása, milyen eszmék határozták meg Magda
gondolkodását. Ebből a szempontból először tanárait kell számba
vennünk. Azt tudjuk, hogy Magda polgárcsaládból származott, és anyai
nagybátyja, Cházár András - aki a 18. század végén a sajtószabadság
védelmében írt röpiratot és a 19. század elején a magyar nyelv
terjesztésének egyik előharcosa volt Gömör megyében - kivette a
részét a fiatal Magda neveléséből. Iskoláit Dobsinán és Késmárkon
végezte. Az utóbbi helyen J. Genersich 6 és Schwartner voltak
a tanárai. 1791 és 1792 között a jénai egyetem hallgatója
(barátjával, Kis Jánossal együtt), ahol főként F. Schiller
(1759-1805) előadásait hallgatta. Schiller Kant etikáját és
esztétikáját próbálta továbbfejleszteni és népszerűsíteni. Vagyis
Magda - közvetve - ismerte Kant filozófiáját, de ezt még egy
felvilágosodás kori, alapvetően realista ismeretelméletben helyezte
el. Kant gondolkodásából inkább a morálfilozófia hatott rá.
Mindezt összefoglalva azt kell mondanunk, hogy
Cházár, Genersich és Schwartner (statisztikai munkásságán keresztül
még August Ludwig Schlözer) a felvilágosodás eszméit közvetítette
Magda számára. Schiller hatása kisebb volt (még akkor is, ha A
Fátumról szóló írásában "a nagy Schiller" kifejezést
használja), és csak azokat a mozzanatokat erősítette fel Magda
gondolkodásában, amelyek a klasszikus liberalizmus nála már meglevő
eszméit színezték. Ha szemügyre vesszük, mit tanított Magda
Sopronban az 1813/14-es tanévben, akkor a következő témákkal
találkozunk: filozófiában az abszolútum motívumaival, az abszolút
ész törvényével és az abszolút szabadsággal, történelemben II.
József és Lipót uralkodásával, a statisztikában pedig Anglia
helyzetével. Ez az anyag inkább a Kant előtti filozófia
témaválasztását, illetve a polgári modernizáció példáit
illusztrálja, vagyis a felvilágosodás eszméire utal vissza.
Sárospataki tanárkodása idején publikált Magda a
Felső-Magyarországi Minervában. Beleznay M. Cecília a lapról
írt monográfiájában Magdát Beregszászi Nagy Pállal, Sipos Pállal,
Nyiri Istvánnal együtt említve így jellemez: "Jellemző rájuk a
felvilágosodás befogadása, amely nem engedi, hogy megszokják a
közönyösség, a tespedés lassú életstílusát. Minden cikkükből felénk
árad erős vágyuk, hogy a művelt nyugati államok kulturális,
pedagógiai, nyelvészeti fejlődésével lépést tartsanak." 7 Még
ha ez a jellemzés kicsit sommás is (főként Sipos és Nyiri esetében),
már maga az a tény, hogy a Minerva szerzői között az egyetlen
összekötő kapocs Kazinczy volt, és hogy Magda barátsága Kazinczyval
a húszas évek közepén mélyült el, elégségesen bizonyítja azt, hogy
Magda gondolatai valóban a felvilágosodásban gyökereztek. Magdáról
így vallott Kazinczy Kis Jánosnak írott levelében: "Benne sok erőt
találtam, a gondolkozása az enyémmel egyezni látszott." 8
Magda statisztikai főművének az elbírálásában
eltérő vélemények ütköznek egymással. Pápai Béla szerint "könyve -
értékét tekintve - bízvást odaállítható Schwartner két évtizeddel
korábban megjelent (.) munkája mellé, sőt jelentőségét tekintve -
éppen magyar nyelvűsége és politikai állásfoglalásai miatt -
Schwartner művén messze túlmutat." 9 Azt Pápai is elismeri,
hogy Magda műve a statisztika elmélete és módszertana szemszögéből
nem haladja meg Schwartner dolgozatát. Vagyis a nóvum a magyar
nyelvűség és a politikai szemlélet. Ez utóbbi az Elöljáró Beszédben
van megfogalmazva, és valóban a reformmozgalom politikai
programjának egy korai változatáról van szó. Ugyanitt Magda a
nagyrabecsülés hangján szól Schwartnerről, akit "a Magyar Statistika
Attyának" nevez. Sőt elutasít minden ellene szóló vádat, amely
Schwartnert "nem igaz Magyarnak, nem jó hazafinak" tartja csupán
azért, mert "Hazájára fényt vetett". Horváth Róbert szerint "Magda
munkájának (.) tudományos igénye és ebből következően annak
tudományos színvonala is szükségszerűen elmaradt Schwartner hatalmas
monográfiája mellett". 10 Horváth még hátrább helyezi Magda
dolgozatát Fényes Elek hatkötetes művével - Magyar országnak s a
hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és
geographiai tekintetben (Pest, 1836-1840) - szemben. Vagyis
Magda teljesítményének az a tudományos érdeme, hogy kapcsolódott a
hazai statisztikai kutatásokhoz (Bél Mátyás, Schwartner),
biztosította a folytonosságot, és hidat képezett Fényes felé.
De a kérdést megfogalmazhatjuk másképpen is. Ha
eltekintünk attól, hogy Magda művét csupán a statisztika
tudományának szemszögéből értékeljük, és rákérdezünk arra, hogy
milyen egyéb funkciókat töltött be dolgozata a megjelenés idejében,
akkor eltolódnak a hangsúlyok. Arról van szó, hogy a geográfia abban
a korban politikai földrajzként funkcionált, és szerepét tekintve a
történetfilozófiával osztozott a nemzeti ideológiák megalapozásában.
Míg a történetfilozófia a fejlődés célját próbálta megfogalmazni,
addig a geográfia azokat az alapokat igyekezett feltárni és
felmutatni, amelyekre építve az adott nemzet besorolódhat a többi
nemzet közé. Magda leírja, hogy a "nemzeti erők" 11
számbavétele közben állandóan a következőket tartotta szem előtt:
"Van é a Magy. Nemzetnek annyi lelki és testi ereje, annyi világi
tehetsége, hogy az Europai szabad és független Nemzetek közt
tekintettel és méltósággal megtarthatja a rangját, s önnön maga
által hatalmas is, boldog is lehet?" 12 Mindezt azért, mert a
természeti determinációt meghaladhatatlannak és elkerülhetetlennek
tartotta. Szinte Montesquieu mintájára tartja az éghajlati
viszonyokat meghatározóknak: "Az egész látható természetnek igen
nagy befolyása van az embernek nem csak külső érzék-eszközeire, s
azok által belső érzéseire is, szívének kedves és kedvetlen
állapotjára és boldogságára, hanem temperamentomára is, karakterére,
cselekedeteire és egész életének sorára." 13 Néhány
bekezdéssel később Magda lábjegyzetben utal Rousseau azon
kitételére, miszerint az éghajlat, "az elementumok", az élelem stb.
"mindezek következéseket szülnek a test machinájában és a lélekben,
s béfolynak a cselekedetekre és az egész életre". 14 A
geográfiai környezet emberre és társadalomra kifejtett hatásának
esetében Magda kizárja a függetlenséget: "Ki tagadhatná az embernek
a természettől függését és a fátumnak a természeti dolgok által reá
való akadályozhatatlan béfolyását? ki kérkedhetne itt szabad
akaratjával? ki mondhatja, hogy a természet s annak reá való
befolyása az ő hatalmában van? (.) És így mindenütt csupa
kéntelenség." 15 A szigorú determináltságot az ember és a
társadalom csupán a ráció segítségével tudja viszonylagosan
meghaladni. Vagyis a statisztika ebből a szempontból nem más, mint
"a közönséges természet" és "az emberi természet" könyörtelen
feltárása ahhoz, hogy racionális cselekvés segítségével
megpróbálkozzunk a javítással.
Talán nem véletlen, hogy Magda két Minerva-beli
tanulmánya a sorsról (fátumról) és a kultúráról szól. Hiszen fő
művének előszavában éppen e kettőről beszél: ".fáj a szívemnek, hogy
a szeretett Hazám lakosának 7/8ad részét olly állapotban látom a
fatum által helyheztetve lenni, mellyben azt a szegénység és a
megvetés a porban heverteti, úgy hogy ezen alacsonyságból az
érzésnek és a gondolkozásnak nemességére, a nyers bárdolatlanságból
emberhez méltó cultúrára és tökéletességre, az állati félből tellyes
lelki életre, megvetett állapotból nagyobb tekintetre, emberi
méltóságra maga magát tsak igen lassan s véghetetlen nehezen
emelheti fel, mások által pedig nem igen emeltetik. Ugy vagyon!"
16 A kultúráról írt tanulmányában pontosítja Magda, mit ért
azon a felemelkedésen, amely a "nyers bárdolatlanságból" az "emberi
méltóságra" lendíti fel az embert: "A civilizátus ember birtokot,
szabadságot és egyenlőséget kíván, és minden úton-módon keres a
végre, hogy könnyen, gond nélkül és vígan élhessen; hogy
igasságtalan emberek által el ne nyomassék; hogy másoknak
vélekedésökben magának becset szerezzen, legalább másoknál
alábbvalónak ne tartassék." 17 A főmű előszavát és a két
tanulmányt együtt olvasva előttünk állnak a reformkor alapeszméi
mind politikai, mind filozófiai fogalmakban megragadva. Ezeket már
csak konkretizálja A mezei gazdaság philosophiájának szabásai
szerént okoskodó és munkálkodó gazda (Sárospatak, 1833). Erről a
könyvről ugyan Horváth azt írja, hogy az "nem mérkőzhetett a kor
mezőgazdasági tudományos irodalmának jelentősebb termékeivel és -
úgy tűnik - nem is gyakorolt semmi különösebb hatást a kor
társadalmára" 18 , de a kérdés lényege nem ez. Persze nem is
az a túlzó megállapítás, amelyet Pápai tesz, miszerint ez a mű
"Széchenyi Hitele mellett korában egyedülálló gazdasági-politikai és
mezőgazdaság-tudományi szakkönyv" lett volna. 19 Ha csupán a
korabeli mezőgazdasági szakirodalom szemszögéből tekintjük a dolgot,
akkor Magda dolgozatát odasorolhatjuk Tessedik Sámuel vagy Pethe
Ferenc munkái mellé. De ha a politikai gazdaságtani aspektust
tekintjük, akkor kitűnik, hogy ez a könyv egybefogja a statisztika,
az ökonómia és a filozófia elveit, és rájuk építve próbálja
újrafogalmazni a reformkor politikai programját. Ezért is
választhatta Magda a könyv egyik mottójául Széchenyi mondatát:
"Valódi nyereség a gazdaság philosophiája."
Mivel Magda a fiziokratákra hivatkozik ebben a
művében, ő is azon a véleményen van, hogy az ország gazdagsága a
mezőgazdaságon alapul. Ezért mindjárt a könyv első felében felteszi
a kardinális kérdést: "A földmívelő parasztnak kell-é személyes
szabadságának lenni, vagy nem? - és: kell-é annak föld tulajdon
(proprietatis) jussával bírni, vagy nem?" 20 Különböző
európai példákkal bizonyítja, hogy a kettő megléte előbre vitte a
nemzetgazdaságot. Elméletileg a könyvnek az a része a legérdekesebb,
ahol a "gazdasági erő" fogalmát boncolgatja (38-111. p.). Ezt ő két
részre bontja: emberi erőre valamint "állati és más erőkre". Az
elsőhöz az értelem, az akarat és a népesség, az utóbbihoz az állati
erő, a munkaeszközök, a föld, a pénz és az idő tartozik. Ezek
elemzésénél visszatér a statisztikából és a publikált filozófiai
cikkekből ismert, felvilágosodásra jellemző gondolatmenet. Az
értelem esetében például főként az értelem hiányosságaival -
tudatlanság, "balvélekedések", "aggszokás" (értsd: hanyagság) - mint
visszahúzó erőkkel foglalkozik. A megoldás szerinte az értelem
felvilágosítása különböző "mustra-oskolák és társaságok" által.
Politikai szempontból pedig azt tartja fontosnak, hogy a polgári
státus erősödjön meg. Az akarat filozófiai fogalma itt a polgárság
és a magántulajdon fogalmaiban konkretizálódik, és abban a
követelésben csapódik le, hogy a földműves polgárrá váljon. Több
reformkori gondolkodó döbbenetes tapasztalata volt az a civilizációs
távolság, amely a nyugat-európai parasztságot a magyarországitól
elválasztotta. Magda esetében ez még tetőződött konkrét statisztikai
ismereteivel is, ezért kérhette már ebben a könyvében, hogy "a robot
váltassék meg". A népesség esetében a népesség számarányát tartja
fontosnak, mert növekvő és szabad népesség intenzív termelést, a
vevőkör gyarapodását és városiasodást von maga után. A pénz
problémáját elemezve Széchenyihez hasonlóan a hitel kérdését emeli
ki, de ehhez hozzáteszi azt is, hogy rossz pénzgazdálkodás esetén a
hitel sem mindenható.
Az időt a "gazdasági erők" közé sorolva Magda
modern gondolkodóként mutatkozik meg. Teljesen a korabeli európai
gazdaságtani elméletek mintájára állítja, hogy az idő ökonómiája az
egyik központi kérdés. "Okos megkíméléssel nyert időt úgy kell
nézni, mint gazdasági erőnek gyarapodását" - írja 21 , vagyis
azon a nézeten van, hogy az idővel való gazdálkodás a gazdasági erő
intenzifikálásának a módja. Hasonló nézetet vallott néhány évvel
később a schellingiánus Nyiri István is, aki az angol gazdaság
működéséről szólva írja, hogy a gőzgép felhasználása "philosophiai
új kinézést" alapoz meg. Szerinte most már be kell látnunk, hogy az
idő nem állandó, hanem tágítható: "erőnk is van, időnk is van."
22 A megközelítési irány ugyan más kettejüknél - mert Magda
az időmegtakarítással vél erőt nyerni, míg Nyiri szerint az újfajta
termelési erő időt produkál -, de a eszme azonos: modernizálás nem
létezhet időmegtakarítás nélkül. Ennek a gondolatnak ugyanakkor van
metafizikai vonzata is, hiszen az idő abszolutizálásának elvetését
jelenti. Ez az összefüggés Magda filozófiai dolgozataiban bukkan fel
újra, ahol elutasítja a transzcendens dolgokkal való
foglalkozást.
Magdát 1833-ban az MTA tagjának ajánlják. 1834
novemberében aztán a Filozófiai osztály levelező tagjává választják,
és ettől kezdve gyakori levelezésben állt Toldyval. Filozófiai és
pedagógiai művei - Az én paradoxonaim (1831), A nevelésről, Az
ember képzésének akadályairól (1836), A philosophiáról (1838) -
azonban kéziratban maradtak, és eddig még nem bukkantak elő. Pápai
azt írja, hogy "a fellelt recenziók és kortársi feljegyzések alapján
róluk csak annyit mondhatunk, hogy azokban Kant, Schiller és a német
neohumanizmus magyar talajba átültetett szelleme tüzelt" 23 .
Az igaz, hogy Magda mind Kantot, mind Schillert említi két publikált
filozófiai tanulmányában, sőt A culturáról írt cikkének végére
odailleszti egy rövid Kant-fordítását is (A nevelésben való
Disciplináról), és Schillert "nagy Schillernek" írja, de mindez
nem jelent többet, mint azt, hogy mindkettejük munkásságát jól
ismerte. Hiszen ilyen alapon Holbach követőjének is tarthatnánk őt,
mert A Fátumról szóló írásában Holbachot "ama híres Systeme de la
Nature szerzőjének" nevezi. Nem beszélve arról, hogy Rousseaut bárki
más filozófusnál gyakrabban említi és idézi. Ha írásainak irányát -
és nem kevésbé stílusát - tekintjük, akkor abból a felvilágosodás
"szelleme tüzel".
A kultúráról írt tanulmányában az elemzés
alapeszméje a felvilágosodásra megy vissza. A "vak-tudatlanság"-gal
szemben az okosságot emeli ki, amely harmonizálni tudja az ember
potenciáinak az együttműködését. A természetet és a természetességet
- amelyet a nevelésnek követnie kell - Magda teljesen Rousseau
szellemében fogja fel, mert "az emberi természet" alatt "a még meg
nem romlott emberi természetet" érti. 24 Sőt az emberi
természet alaptulajdonságának "az okos valóság törvénytevő hatalmát
(autonomia)" tartja. Itt aztán történnek utalások a kanti
erkölcsfilozófiára, mert Magda "valóságos" erkölcsi jóságnak csakis
az okosság (Vernunft) törvénye iránti tiszteletből és
engedelmességből véghez vitt jót véli. Kanti hatásra utal az is,
hogy egyértelműen elkülöníti azt a kultúrát, amely van, attól,
amelynek "kellene lennie" 25 , és hogy a kellőnek nagyobb
teret szentel, mint a valónak. Ez a distinkció ugyan hasonló ahhoz,
ahogyan a korabeli magyarországi kantiánusok kiemelik az erkölcsi
világ szerepét és ahogyan az eszmei értékekre helyezik a hangsúlyt,
de Magda szövegének figyelmes olvasása arra figyelmeztet, hogy itt
másról van szó. Egyrészt nem az igaz, a szép és a jó eszméiről,
hanem az esztétikai, a megismerő és az erkölcsi kultúráról beszél,
másrészt már a "kellő" esetében is konkrét életmódokat mutat be.
Vagyis azt tartja szem előtt, hogyan lehet(ne) tökéletesíteni az
egyes foglalkozási ágakat abból a célból, hogy azok az emberek
felemelkedését szolgálják. Elvontan fogalmazva: hogyan segíthetik
hozzá az embereket ahhoz, hogy emberi természetüket tudatosítsák és
annak elvei szerint éljenek.
Magdának ez a tanulmánya nem tér el a korabeli
német filozófiai irodalom és az evangélikus líceumokon oktatott
logika és lélektan bevett kliséitől. Azok keretén belül maradva
mutatja be a megismerési folyamatot, az értelem és az ész
("okosság") különbségét, a megismerés formális és materiális
tulajdonságait stb. Ugyanígy, herderi módra különbözteti meg a
kultúra lépcsőfokait, amelyek más korabeli magyarországi kantiánus
szerzőknél a teleologikusan felfogott történelem szakaszaiként
tételeződnek. Eszerint a legalsó fokon a vadember áll, aki "csak az
élet megtartására, a nemzésre, a másokkal való társalkodásra
ösztönöztetik", őt követi "a civilizátus ember, aki birtokot,
szabadságot és egyenlőséget kíván", a legfelső fokon pedig az
erkölcsi ember áll, aki "a szépet, az igazat, az (erkölcsi) jót
szereti". 26 Mindebből - sarkítottan fogalmazva - az
következik, hogy a kultúra megvalósítása Magyarországon valóban csak
a "kellő" szférájába csúszik át, hiszen még csupán a "civilizátus
ember" létrehozása van programon. Más szóval: a történelem még Magda
és kortársai előtt álló feladat. Vagyis ha azt írtuk, hogy Magda
"iskolás" filozófiát művelt, akkor ezt most korrigálhatjuk, mert
kitűnik, hogy az egyszerű felvilágosító cikk egy expressis verbis
meg nem fogalmazott politikai programot kínált.
Még egyértelműbben nyilvánul meg a felvilágosodás
szelleme A Fátumról írt cikkben. Magda itt mindjárt az elején
leszögezi, hogy nem hajlandó foglalkozni a transzcendenciával és a
transzcendentális összefüggésekkel, mert ezt "a theologusok
fellengős elméjekre és bölcsességekre bízom, akik ezen dolgokat is
megérthetik, megmagyarázhatják". Ő maga az emberi értelem és ész
határain belül kíván maradni. Néhány oldallal később aztán -
valószínűleg a szöveg iróniáját tudatosítva - meg is szólítja egy
lábjegyzet erejéig azokat, akik kétségbe vonják hitét, és kijelenti,
hogy tévednek.
A tanulmány amellett valóban a sors-kérdést elemző
írás, amely végigvezet bennünket a téma történetén, forrásain, és
végezetül szól a véletlenről is. A történeti áttekintés sorra veszi
a számba jövő gondolkodókat és irányzatokat, és Kanttal fejeződik
be. A sors működését illetően Magda hangsúlyozza, hogy csakis
meglétének véges forrásairól kíván szólni, azon túl pedig az emberi
sors érdekli őt. 27 A sors mint olyan Magda szerint úgy jön
létre, hogy a világ keletkezése után a dolgok kapcsolatba kerülnek
egymással, egymásra hatnak, és ezzel kialakul egy megszakíthatatlan
láncolat ("egybe-köttetés eránya", Wechselwirkung). "Ezen támadást
(értsd: keletkezést - M. A. megj.), elenyészést, állapotot és annak
változását, s a dolgoknak egymásra befolyását értem immár a fátum
alatt, melly az ok és a következés egybeköttetés törvényének ereje
szerént, az egész természetben feltételes kénszerítéssel
(necessitate) munkálódik..." 28 A "feltételes kénszerítés"
fogalma azt jelenti, hogy a világ alá van vetve egy bizonyos
törvényszerűségnek, de ez nem fatális determinizmus, mert létezik a
véletlen és az emberi szabadság. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy
Magda nincs Kant álláspontján, hiszen Kant - ahogyan Magda is
bemutatja - tagadja a sorsszerűséget és a véletlent.
A kérdés ezek után az, hogy mitől függ az emberi
élet sorsszerűsége. Magda szerint a természettől és az emberi
természettől (ezen belül is egyrészt az önmagában vett, másrészt az
ember hatalmában levő emberi természettől). Az előbbiről már
szóltunk a geográfiai determinizmussal kapcsolatban. Az utóbbi
esetében Magda azon a véleményen van, hogy az ember szükségképpen
van, és szükségképpen olyan, amilyen. Vagyis még a szabad akarat is
- amely pedig megalapozza a kontingenciát - az emberi természet
függvénye. A szabad akarat meglétét Magda adottnak veszi, de
hozzáteszi, hogy az objektivációk révén az is besorolódik a világot
meghatározó kauzális sorozatokba: "Azonban még az is, amit az ember
szabad akaratából cselekszik, az okozásnak törvénye alá esik, s
szükségképpen következéseinek kell lenni, mellyek nincsenek többé
úgy, mint a cselekedete volt, hatalmában, s már a fátumnak
feltartóztathatatlan folyásához tartozik." 29 Sőt a véletlen
is csak a szükségszerűség egyfajta megnyilvánulása: "Vak-történetből
esik meg, ha két dolgok, mellyek külömböző okokból származván, eggy
időben és eggy helyen össze-jönnek (zusammentreffen) anélkül, hogy
ezen összejövésnek egyben vagy másban azon dolgok közül, egynek vagy
másnak származtató okaiban, vagy azoknak következéseiben volna az
oka; vagy rövidebben, a vak-történet ezen dolgok között való arány
(relatio), mellyeket a fátum valóságra hoz, vagy a történeteknek
egymásba ütközések." 30 Magda itt teljesen a felvilágosodás
filozófusainak szellemében mondja, hogy a véletlen nem más, mint a
valódi okok fel nem ismerése, és hogy a fel nem világosított emberek
isteni gondviselést látnak ott, ahol pedig a fenti értelemben
megtörtént véletlenről van szó.
Megmenekülhet-e az ember a sorsszerűségtől? Magda
szerint igen, mert ha a testiség teljesen a sorshoz köt bennünket,
az értelem pedig a finomabb determinációs láncokhoz kapcsolódik, még
mindig megmarad az ész (az "okosság"), amely "a bölcsesség által
tökéletesen szabaddá teszi az embert". És itt ismét megjelennek a
felvilágosodás alapeszméi, hiszen a szabadság csak akkor nem valósul
meg, ha az ember nem él okosságával. A tudatlanság és az
előítéletek, a balítéletek és vélekedések, a babona és a vakhit,
vagyis az ész mellőzése, az okossággal való visszaélés azok a hibás
cselekvési formák, amelyeket nevelés révén kiküszöbölhetünk, és az
embert közelebb vihetjük eredeti természetéhez.
Magda azonban már mégiscsak egy következő korszak,
a romantika gyermeke is. Vagyis már nem végletesen optimista az
emberi ész felvilágosító erejét illetően . Herderre hivatkozva írja
le, hogy "a század lelke" (más magyarországi gondolkodóknál "a
korszellem") nemcsak az észt, hanem az ész mellőzését és az ésszel
való visszaélést is magában foglalja, és ezért "nem egyéb mint azon
gondolatok, indulatok, hajlandóságok, törekedések és eleven erők
summája, mellyek a dolgok meghatározott folyásában bizonyos okok és
következések által nyilatkoztatják ki magukat. És ezen lélek
uralkodik hatalmasan az embereken, a fátum erejével sokszor
elragadja őket...". 31 Ha statisztikájában Magda a reformkor
eszméinek korai megfogalmazója, akkor filozófiai írásaiban már a
reformkor objektiválódott összefüggéseinek lehetséges kimenetelét is
előrejelzi. |