LEVÉLSZEKRÉNY

 

Oldalak: 126

 

Szabó József írja: Egy latin mondás szerint a könyveknek is megvan a saját sorsuk. Ez akkor jutott eszembe, amikor 2000. decemberében kézbe vehettem a "Koppány menti tájszótár" első példányát, és sajnálattal vettem észre, hogy a szótár anyaga másik gyűjtőjének, feleségemnek a szerzői neve (Sz. Bozóki Margit) hiányzik a címlapról. Ebben - más okok mellett - kétségtelenül közrejátszik az a tény is, hogy korrektúrára nem volt mód. Hogy a tájszótárat két szerző nevével szerettük volna kiadatni, az az adattár (szótár) előtti bevezető részek megfogalmazásából (különösen "A gyűjtés története" című alfejezetből) nagyon jól kitűnik. Az igazságnak, tudományos lelkiismeretemnek tartozom azzal, hogy ezt a korrekciót a megjelent kötet egyes példányaihoz pótlólag mellékeljem és ezenkívül nyomtatásban is közzétegyem.

 

Vissza a Tartalomhoz

 

nyitólap