stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



közlemények

A honfoglalás története Laskai Osvát második Szent István-sermójában. Laskai Osvát két beszédet állított össze Szent István királyról;[1] mindkettőben olvasható egy-egy rövid honfoglalás-történet, amelyek tartalmilag csak részben egyeznek meg egymással. Íme a szent királyról írt első sermo szóban forgó részlete:

Ea siquidem tempestate, qua gens Hunorum ecclesiam Dei depopulabatur, erat in ea gente princeps quidam quartus ab illo, qui ingressionis Hungarorum in Pannoniam dux primus fuit, nomine Geysa, severus quidem et crudelis in suos, misericors autem ad alienos, maxime Christianos. Hoc quoque notandum diligenter est, quod duabus vicibus ingressi sunt Hungari in Pannoniam. Primo Bendeguz, filius Thorde tentavit de Sithia venire, qui tamen defunctus extitit. Qui habuit tres filios de genere Kadar, scilicet Ethele, Keve et Budam. Hi anno Domini CCCCXVII venerunt cum maxima multitudine, tandem Chaba, filius Athile iterum regressus in Scithiam, et ibi genuit Ed. Ed vero Ugyel. Ugyel autem Eliud. Eliud Almas, qui quidem ideo sic vocatus est, quia mater eius vidit in somnis de ventre eius crescere pulcherrimam arborem, in qua erant generosi reges et duces. Et sic factum fuit, quia sancti reges de ea processerunt, videlicet Stephanus, Emericus, Ladislaus, Ludovicus etc. Somnus enim Hungarico idiomate alom dicitur, et inde Almas vocatus extitit, qui copiosa multitudine Hunorum secunda vice egressus in Pannoniam, et prope Tituliam occisus est. Qui genuerat Arpad, et iste fuit primus dux. Arpad genuit Zolthan, qui genuit Toxon, qui genuit Geysam et Michlem. Geysa igitur existens quartus dux statuit libertatem intrandi regnum suum clericis, monachis et Christianis, et concessit licentiam adeundi presentiam suam. Quid plura?[2]

A ferences szerző feltehetőleg olvasmányélményei alapján emlékezetből fogalmazta meg a passzust. A kurzívval jelzett mondatok az idézet elején és végén a Hartvik-féle István-legendára vezethetők vissza, a legendarészletek által keretbe foglalt szöveg pedig Anonymus gesztája, a Thuróczy-krónika, valamint egy a Knauz-krónika családjába tartozó kézirat ismeretéről tanúskodik.[3] Laskai a sermórészlet megfogalmazása során egy olyan, vizuális vagy írásos forrásból ismert kompozíciót is felhasznált, amely egy családfán ábrázolta az Árpád-házi szent királyokat és Nagy Lajost.[4]

A ferences barát második Szent István-sermójában is foglalkozik a magyarok pannóniai bejövetelével:

Ea siquidem tempestate, qua gens ipsa Dei ecclesiam depopulabatur, erat in ea princeps quidam quartus a secundo ingressionis in Pannoniam, Geysa nomine. Unde secundum Isid. li. XV. et XVI. Pannonia a Penninis Alpibus est vocata, quibus ab Italia secernitur, regio fortis est et solo leta, a tribus fluviis, Danubio, que olim Hyster vocabatur scilicet, et Sava ac Tycia est vallata. Habet autem ab Oriente Mesiam, ab Euro Hystriam, ab Affrico autem Penninos habet Alpes, ab Occasu Galliam Belgicam, a Septentrione Danubium limitem, qui Germaniam preterfluit. Est enim terra spaciosissima et fertilissima, montibus et silvis munitissima, multis fluminibus et aquis irrigua, venis aureis et aliis metallis ditissima, sal etiam optimum in quibusdam montibus effoditur, propter pascua uberrima feris et pecudibus adimpletur, gleba eius valde est frugifera et vinifera in multis locis. Hanc terram secundum Orosium Huni, qui vulgariter Hungari appellantur a quodam fluvio Ungh[5] nomine, ubi prius castra metati fuerant,[6] collecto agmine occupaverunt, et expulsis inde incolis a primeva sua origine nomen genti et patrie indiderunt, quam quidem terram bis intraverunt. Primo enim intravit fortissimus Atthila cum fratribus suis, scilicet Buda, Keve, Bela et Ladicha. Atthila in ea genuit Aladarium, qui sine prole decessit, et Chaba, qui patre mortuo expulsus rediit in Scithiam, ubi genuit Edemen et Ed. Ed genuit Ugyel, qui genuit Eliud, qui genuit Almas, qui genuit Arpad. Et iste secundo egrediens cum multis capitaneis Hunorum prope Thytel est occisus, qui genuerat Arpad. Iste est primus princeps secunde ingressionis, et genuit Zothan, qui genuit Toxon, qui[7] genuit Geysam, patrem beati Stephani regis. Qui Geysa fuit crudelis in suos, misericors tamen in alienos, precipue in Christianos, statuit securum aditum in suum ducatum intrare volentibus clericis et monachis, ex quorum conversatione (illustrante Christi gratia) fidem Christi suscepit, cepitque cogitare, quomodo crudeles gentis sue domaret, ac episcopatus ordinaret, ut patet in legenda.”[8]

A szerző, hasonlóan a feljebb bemutatott sermórészlethez, ezt a passzust is több forrás alapján fogalmazta meg. A szöveg elején és végén a Hartvik-féle Szent István-legendának ugyanarról a helyéről merít, mint a másik beszédben, azonban a Géza kegyetlenségére és irgalmasságára utaló megjegyzés (Geysa fuit crudelis … in Christianos) nem a passzus elején, hanem a végén olvasható, ahol valamivel bővebben használja fel a legendát.[9] Ezeket a mondatokat kurzív betű jelöli.

A Pannónia-etimológiát tartalmazó, valamint a határokat megnevező mondatok (Unde secundum … preterfluit) végső forrása Isidorus Etymologiae című munkája tizennegyedik könyvének negyedik fejezetében található. Laskai hivatkozása pontatlan, valószínűleg nem közvetlenül idézi a sevillai püspök művét. Isidorus így ír Pannóniáról:

„Pannonia ab Alpibus Poeninis est nuncupata, quibus ab Italia secernitur: regio viro fortis, et solo laeta, duobus satis acribus fluviis Drabo, Saboque vallata. Conjungitur autem cum Norico et Rhetia, habens ab Oriente Moesiam, ab Euro Istriam, ab Africo vero Alpes Appenninas, ab Occasu Galliam Belgicam, a Septentrione Danubii fontem, vel limitem, qui Germaniam, Galliamque secernit.”[10]

A ferences barát egy helyen láthatóan tudatosan változtat a forrásszövegen: annak a két folyónak a nevét (Drabo, Sabo), amelyek Isidorus szerint Pannóniát körülveszik, három általa is ismert folyó nevével cseréli fel (Danubius, Sava, Tycia).

A föld gazdagságát leíró mondat (Est enim terra … multis locis) forrása a Thuróczy-krónika kritikai kiadás szerinti tizenharmadik fejezetének eleje.

„Hec regio olim panis ab ubertate Pannonia denominata esse traditur, que nunc ab Hungaris ipsam incolentibus mutato nomine Hungaria vocitatur, regionum nobilissima, famosissimorum amnium decursu irrigua, campis pariter et montibus mixtim decora, auri et argenti necnon ceterorum metallorum ac salis peroptimi genitrix fecundissima, terrarum fertilissima, vino habundantissima silvarumque et pascuorum frequentissima …”[11]

Ez a részlet korábbi történeti elbeszélő forrásainkban nem található meg. A caput címe: „De ingressu Hunorum in Pannoniam et de bello eorundem in campo Tarnokwelgh commisso.” A fejezet azzal a középkor végén általánosan ismert Pannónia-etimológiával kezdődik, amely szerint ezt a vidéket kenyérbőségéről nevezték el.[12] Laskai invenciózus írói stílusára vall, hogy ezt a névmagyarázatot Isidorus szövegével helyettesítette.

Az aláhúzással jelölt szövegrész közli, hogy a magyarokat az Ung folyóról nevezték el: „… Huni, qui vulgariter Hungari appellantur a quodam fluvio Ungh nomine …” Ez a névmagyarázat csak Kézai Simon gesztájában található meg:

„… Hunni sive Hungari … in fluvio Hung vocato, ubi castrum fundavere, resederunt. A quo quidem fluvio Hungari a gentibus occidentis sunt vocati.”[13]

Hasonló magyarázatot hoz Anonymus is azzal a különbséggel, hogy szerinte Ung váráról nevezték el a magyarokat.[14]

Kézaival kapcsolatban szeretnék utalni Laskai második Szent László-sermójára. A beszédben olvasható egy olyan részlet, amely többek között az András, Béla és Levente által kötött megállapodást, valamint András hatalomra kerülését mondja el. A ferences író a Thuróczy-krónika alapján fogalmazta meg a történetet, de nem egy összefüggő passzust másolt le, hanem a krónika különböző helyeiről gyűjtötte össze a részleteket.[15] Megtudjuk a szövegből, hogy a három testvér közül azért kezdte András az uralkodást, mert ő volt a legidősebb: „Primo igitur Andreas Albus, quia maior erat natu, regnavit …” Középkori elbeszélő forrásaink közül egyedül Kézai munkája utal András idősebb voltára. A gesztában a következőket olvashatjuk András királlyá választásával kapcsolatban:

„Tunc tres fratres Albensem ingressi civitatem, ab omnibus episcopis, nobilibus omnique populo cum summa laude sunt suscepti, et Andreas aevo potior in regni solium sublimatur.”[16]

A szövegpárhuzamok alapján feltételezhető, hogy Laskai olvasta Kézai Simon munkáját. A feltevésnek a geszta utóéletére vonatkozó ismereteink sem mondanak ellent. A 14. századi bővebb szövegezésű krónikaszerkesztések kéziratcsaládjai tanúsítják, hogy IV. László történetírójának művét egymástól függetlnül többször is felhasználták, a 15. század végén íródott Sambucus-kódex elejére pedig bemásolták Kézai ajánlását és bevezetőjét.[17]

Laskai az Ung folyóhoz kapcsolódó etimológia ismertetése után a következőképp fogalmaz: „ubi prius castra metati fuerant”; szerinte tehát a magyarok az Ung folyónál tábort vertek. Ezzel szemben Kézainál arról olvashatunk, hogy a magyarok a Hung folyó mellett várat építettek: „Hungari … in fluvio Hung vocato, ubi castrum fundavere, resederunt.” Nem zárható ki, hogy a kérdéses helyen a ferences író önálló fogalmazásáról van szó, ugyanakkor érdemes újra felütnünk P. mester munkáját. Amíg Kézai művében egyszer sem, addig Anonymusnál huszonhét ízben fordul elő a ’castra metari’ kifejezés mindig ’tábort ver’, ’letáborozik’ értelemben. Az esetek többségében a szövegkörnyezet hasonló a Laskainál olvasható részlethez: a Kárpát-medencét birtokba vevő magyar sereg, illetve a kisebb-nagyobb seregrészek valamelyik folyó mellett vagy közelében táboroznak le.[18] Elképzelhető, hogy a ferences író a magyaroknak az Ung folyónál történt táborozására utaló mellékmondatot Anonymus gesztája alapján fogalmazta meg. A feltevés megerősíti azt a korábban megfogalmazott álláspontot, amely szerint a barát olvasta P. mester művét.19

A továbbiakban a ferences szerző a krónikára támaszkodva néhány mondatban utal a hunok, azaz a magyarok első és második bejövetelére. Az első Szent István-sermóhoz hasonlóan itt is lazán kezeli a krónikát; azt állítja például, hogy Aladár, Attila fia utód nélkül halt meg (Atthila … genuit Aladarium, qui sine prole decessit), jóllehet a krónika egyáltalán nem utal Aladár utódaira.20

A leírtakból kitűnik, hogy Laskai szövegformáló módszere ugyanolyan, mint az első Szent István-sermo honfoglalás-történetének esetében: a több forrás alapján feltehetőleg emlékezetből megfogalmazott elbeszélést a Hartvik-féle Szent István-legendán alapuló mondatok foglalják keretes szerkezetbe. Érdemes hangsúlyozni, hogy a Knauz-krónika családjába tartozó szövegből, Anonymustól és Kézaitól egyik sermórészletben sem vesz át hosszabb, összefüggő passzusokat. Ezek a források csak felvillanásszerűen vannak jelen a két idézetben. A ferences barát számára a két honfoglalás-történet megszövegezése során a vezérfonalat a Thuróczy-krónika jelenthette, amelyet ahogy azt már korábban láthattuk - számos esetben felhasznált.21

Kertész Balázs


közlemények

Egy 12. századi lelkipásztori „zsebkönyv.” A National Library of Scotland, Edinburgh, Ms. 18. 8. 6 jelzetű kézirata.* A Kálmán király uralkodásának idején (1095–1116) összehívott I. Esztergomi Zsinat (1100)[19] előírta, hogy minden főesperesnek kánonjogi kézikönyvvel (liber canonicus) kell rendelkeznie.[20] Ez a gyűjtemény abban az időben minden valószínűség szerint a Decretum Burchardi Wormatiensis, vagy ennek valamilyen kivonata lehetett Magyarországon.[21] Az említett magyar zsinat ugyanarra az időszakra esik, amikor Chartres-i Szent Ivo püspök egyházjogi gyűjteményt szerkeszt. Ivo szándéka, hogy a kánonjogi ismeretek megerősítésével, a papság életének és a pasztorális tevékenység fegyelmi kereteinek összegyűjtésével segítse az egyház intézményes működését. Chartres-i Ivo munkáit 1093 és 1095 között állíthatta össze. A kánojogtörténet hagyományosan három gyűjteményét tartja számon: a Collectio tripartitát; a Decretumot; és a Panormiát.[22] Az utóbbi évtizedekben ezeket a gyűjteményeket egymáshoz való viszonyuk, illetve a Decretum Gratiani forrásai között betöltött szerepük szempontjából vizsgálta a kutatás (vö. Martin Brett, Peter Landau). Az általunk végzett kodikológiai és szövegkritikai elemzések, továbbá a Luccai Szent Anzelm gyűjteményével való összehasonlítás újabb szempontokat adtak Chartres-i Szent Ivo tevékenységének értelmezéséhez.[23] Ezeket a sajátosságokat kiemelkedő módon illusztrálja az Edinburgh-ban őrzött Panormia kézirat.

1. A kódex

George Mackanzie könyvtárat hozott létre Edinburghban, az úgynevezett Advocate’s Libraryt, vagyis Ügyvéd Könyvtárat. Az intézmény a 17. század nyolcvanas éveiben, valamikor 1684 és 1689 között alakult meg.[24] A könyvtár állománya különösen gazdag anyaggal gyarapodott 1698. december 10-én, amikor megvásárolták Sir James Balfour of Denmilne (1600–1657) magánkönyvtárát.[25] Ebben a Balfour Gyűjteményben különféle jogi és kánonjogi munkák is megtalálhatók, beleértve az anyag legrégebbi kánonjogi kéziratát, amely egy 12. századi szövegtanúja Chartres-i Szent Ivo kánongyűjteményének,[26] nevezetesen a Panormiának.[27]

A Skóciai Nemzeti Könyvtár (Edinburgh, National Library of Scotland) Ms. 18. 8. 6-os kéziratában a kötet kezdőlapján, marginális possessor bejegyzés található a 18. századból: „Ex libris facultatis juridicae Edinburgi.” A vele ellentétes margón kivehető a 16–17. századi kézzel írt rubrumos cím: Isidoris Episcopi Carnotensis Decreta siue Panormia. A kódex mindkét fedőlapja fából készült. A fóliók mérete meglepően kicsi, mindössze 155×101 mm.[28] A kézirat összeállításához alapvetően tizenkét fóliós ívfüzeteket használtak, kivéve az első (nyolc fóliós), a harmadik (tíz fóliós) és a nyolcadik (nyolc fóliós) ívfüzetet. Sajnos a kötet sokszor elázott, amely több helyen maradandó nyomot hagyott.[29] A 12. századi írás jellege a jelenlegi Franciaország területére utal, mint a másolás földrajzi helyére. Néhány helyen 12–13. századi kéztől III. Sándor pápának (1159–1181) tulajdonított kiegészítéseket olvashatunk a szövegben.[30] Továbbá két, az ívfüzetek közé később beillesztett pergamencsíkot is találunk, amelyeken a kézírás a 15. század jellegzetességeit tükrözi (fol. 40ar; 52 ar).

A kódex legelején, két kpergamen fólió található, amelyeket a kodikológiai vizsgálat el tudott különíteni a kötet egészétől. Ezek egyházi bírósági eljárással kapcsolatos szöveget tartalmaznak, egy oszlopba rendezve. Ez a szöveg az első 12. századi kézzel írt emlék a kéziratban (nº 1).[31] Az iniciálék általában hiányoznak a fejezetek első szavának éléről.[32] Amennyiben az iniciálék megvannak, piros, kék vagy zöld színűek. Itt jegyezzük meg, hogy a kódexnek ez a része mindegyik oldalán körül volt vágva, és legalább 2 cm hiányzik az eredeti méretből. Az ívfüzetek pergamenjének állapota nem nevezhető túl tisztának, amely a mindennapos használatot sejteti. Az ívfüzetek minősége és az íráskép is megváltozik az első számozott fólión, amely már Ivo gyűjteményét tartalmazza. Ezt mutatja a rubrummal írt szöveg: „Incipit prologus Ivonis venerabilis” (…), majd utána zöld színnel az incipit: „Exceptiones eclesiasticarum” (…), mely világosan jelzi a Panormia gyűjtemény kezdetét.[33] Itt még egyszer megtaláljuk a bal margón ugyanazt a possessor bejegyzést.[34] Az első számozott fólió alján 15 mm széles pergamen hozzátoldás figyelhető meg, amelyhez hasonló bővítést találunk a fol. 4, 5, 8, 14, és 15 alján is. Ezek egyértelműen későbbi kiegészítései a kódexnek, mivel a fol. 8v-n olvasható a következő ívfüzet incipitje, amely alá van erősítve a pergamen kiegészítés. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a fol. 21r-tól egészen a 36v-ig a pergamen mérete nagyobb, mint a kódexben máshol. Ez a rész tartalmazza a Panormia harmadik könyvét.[35]

Az íráskép, mint említettük, többször változik a kódexben, melynek alapján nyolc kezet tudunk megkülönböztetni a teljes szövegben. Már utaltunk az első kézre (nº 1), amely tehát a két első számozatlan fóliót írta. Ezután az első számozott oldalon megjelenik a második kéz (nº 2), a kódex törzsszövegének másolója. A fol. 7r-n kortárs kézzel tematikus összefoglalóját találjuk a főszövegben olvasható kánonnak, kivetítve a fólió jobb felső sarkába (nº 3). A fol. 20v alján újabb kortárs, de más kézzel írt rubrumos bejegyzés (nº 4) egészíti ki a kánon tartalmát: „Perfectum est (…) ieiunat et interior orati.” Ez a mondat a második ívfüzet utolsó mondata. Ugyanezzel a negyedik kézzel találkozunk a fol. 39v befejező mondatánál is: „De humiliato poter dia: Unusquisque superbus totiens ad culpam (…) pars maxima numeri”; továbbá még kétszer, fol. 65r-n[36] és a fol. 99v-n.[37] A fol. 40v alján hosszabb kiegészítést olvashatunk. Ez III. Sándor pápa egy levelének részletét idézi (nº 5) melyet sikerült azonosítanunk a Decretales Gregorii IX-ben szereplő X 1. 29. 6 második felével.[38] A kiegészítés írásképe későbbinek tűnik, mint a nº 2, de korábbinak mint nº 4, azaz valamikor a 12–13. század fordulója körül íródhatott. Megjegyzendő, hogy még egy III. Sándornak tulajdonított szövegtöredék található ebben a kódexben ugyanettől a kéztől[39] és még egy további, a szöveg szerzőjének megjelölése nélkül.[40] A nº 6, XV. századi másoló lejegyzésében a fol. 40ar,[41] 52ar[42] és 53r,[43] illetve a fol. 104r-v.-n lévő szöveget olvashatjuk. A nº 7 szintén III. Sándor pápa dekretálisának részletével (vö. X. 5. 39. 1–3)[44] egészíti ki az alapszöveget (nº 2 keze) a fol. 86r[45] közepétől. Ez a kiegészítés a többi III. Sándor pápa levelét tartalmazó töredékhez hasonlóan a 12–13. századra tehető. Végül a fol. 104r-n a nº 6 által írt szöveg mellett egy 12. századra datálható bejegyzés isolvasható, amely a nº 8 kéz.től származik.[46]

2. Ivo műve a National Library of Sctotland, Edinburgh, Ms. 18. 8. 6 jelzetű kódexében

1. Chartres-i Ivo Panormiája az első számozott fólión (fol. 1r) kezdődik, ahol a pergamen minősége javul. Amint már jeleztük, a kézirat elején sajátos módon a következő cím olvasható: Decretum vagy Panormia, mely megegyezik Sebastian Brant 1499. évi Panormia kiadásának címével.[47] A tartalom minden kétséget kizáróan megerősít bennünket abban, hogy egy valódi Panormia szövegtanúval állunk szemben. Felismerhető a hagyományos Panormia állományához tartozó kánonok nyolc könyvre osztott anyaga, egészen a fol. 100v-ig. Minden könyv elején és végén ott találjuk az azokat jelző rubrikákat. Sőt, a fol. 86v-n láthatjuk azt a tipikus ’arbor consanguinitatis’-t, amelyet általában a Decretum jellegzetességeként szokás említeni, de a legutóbbi szövegkritikai vizsgálatok bizonyították, hogy alapvetően hozzátartozik a Panormia anyagához is. Ez a része volt leginkább igénybe véve a kódexnek. Egy másik ’arbor’-t, azaz vérrokonsági táblázatot is találunk fol. 87r-n.      Mindezek tükrében két lényeges jelenséget kell megfontolnunk: 1) A kódex nagyon piszkos és zsíros, különösen olyan fóliókon, amelyek a keresztség, vagy más szentség kiszolgáltatásával kapcsolatos kánonokat tartalmaznak; 2) A számos később beillesztett kiegészítés.

2. A kódex mérete és állapota világosan, hogy az valahol a mindennapos használatban töltött be szerepet. A leginkább elhasznált részek és a kiegészítések tartalma alapján a használat területe egyértelműen lelkipásztori, ahol központi szerepet kapott a szentségek kiszolgáltatása.[48] De az első két fólió más benyomásokat is ébreszt, mivel ezek bírósági eljáráshoz kapcsolódó szövegtöredékeket idéznek. Ezek a töredékek – nagyon valószínű – gyakorta használatban voltak, ami indokolhatja a kódex elejére való illesztésüket. Ugyanez a gyakori használat magyarázhatja azokat a különböző fizikai kiegészítéseket is, amelyeket hol a lapok aljára férceltek,[49] hol pedig az ívfüzetek közé kötöttek.[50] Sőt, a néhány üresen maradt fólió szakasz is kiválóan megfelelt a használatban szükséges újabb kánoni előírások feljegyzésére. Ha egy pillantást vetünk a kézirat utolsó részére (fol. 101r-103v) a kiegészítések indoka sokkal érthetőbbé válik számunkra. Számozás nélküli idézeteket találunk itt, főképp a II. Lateráni Zsinatról (a. 1139; 2–8. kánonok).[51] Ezt a függeléket olvashatjuk Jacques-Paul Migne kiadásának végén is a „Patrologia Latiná”-ban,[52] kivéve a fol. 102r–103v részt. Ez a kiegészítés, ahogy azt már egy másik tanulmányunkban kimutattuk,[53] egy olyan kánonnal kezdődik (IP 8. 137), ami útmutató a legfontosabb egyházi ünnepekhez, mintegy liturgikus kalendárium. De az idézett kánonok között találunk a simóniával (IP 8. 138),[54] a kiközösítéssel kapcsolatos szövegeket (IP 8. 139, 141),[55] vagy a klerikusok azon kötelezettségéről, hogy viseljék a sajátos egyházi ruházatukat (vö. IP 8. 140),[56] kiegészítve a celibátus megtartásának előírásával (IP 8. 143).[57] Ezek között a kánonok között mindössze egy hasonlóság van: a papság mindennapi életéhez kötődnek, így tökéletes megerősítése a kódex mindennapi használatának.

3. Ha kinyitjuk a Decretum Gratianit (1140 körül)), találunk benne egy szöveget Ysidorus Hispalensisnek tulajdonítva,[58] amely valójában egy idézet Paulus munkájából (Pauli Sententiarum, 4. 10), ami fennmaradt a Lex Romana Visigothorumban.[59] Ez a kánon (Nomina graduum superiorum, siue inferiorum, siue ex latere uenientium) a C. 35 q. 5 c. 6 a Friedberg féle kiadásban (Fd), amelyet a „De gradibus uero consanguinitatis” című questio végére illesztett a gyűjtemény összeállítója, jó távol az „arbor consanguinitatis”-tól. A Decretum Gratiani római kiadásában ellenben közvetlenül a C. 35 q. 5 c. 6 mellett helyezkedik el ez az ’arbo.’[60] A kánon szövege valójában a legalapvetőbb kifejtése a vérrokonsági fokozatoknak a 11. századi kánonjogi gyűjtemények kánonállományában, amihez mindig hozzá van kapcsolva a „vérrokonsági fa.”[61] Ez a kijelentés igaz Ivo kánoni műveivel kapcsolatosan is[62]: IP 7. 90;[63] ID 9. 64[64] és a Tr 3. 17 (18) is tartalmazza ezt a kifejtést az „arbor consanguinitatis”-szal együtt, vagy legalább egy üres fóliót erre a célra, a házasság tárgyalásánál.[65] Mindössze csak megjegyezzük, hogy Ivo gyűjteményének ez a része, azon jelentős részek közé tartozik, amelyeket Luccai Anzelm kánongyűjteményének[66] „Bb” verziója is átvett, mint kiegészítő anyagot.[67] A Skóciai Nemzeti Könyvtár, Edinburgh, Ms. 18. 8. 6 két „vérrokonsági fát” is tartalmaz egymás után. Az első (fol. 86v) abban az általános formában, ahogyan az Ivo és Anzelm gyűjteményeiben szokásos. A ’pater’ és a ’mater’ a középpontban helyezkedik el, és a táblázat egészen a hatodik vérrokonsági fokig kiterjed, minden lehetséges irányban. A táblázat egymáshoz illesztett négyzetek használ az egyes fokok szimbolizálására. Ez a forma a Paulus művében szereplő forma II módosított változata.[68] A fol. 86v jobb alsó sarkában találjuk az adott könyv végére utaló megjegyzést.[69] A második táblázat (fol. 87r) sokkal elegánsabb, az atyának és az anyának a hozzávetőleges ábrázolásával is kiegészül a szokott szerkezet, akik kezükkel egymást tartják, mintegy szimbolizálva a családi kapcsolatot. Ez az ’arbor’ köröket használ az egyes fokok szemléltetésére, melyeket négy – négy oszlopba rendez, mind az apa, mind az anya oldalán, egészen a hetedik fokig. Ez a típus jóval közelebb áll ahhoz az ábrázoláshoz, amit a Decretum Gratianiban találunk.[70] A pergamen állapota mindkét vérrokonsági táblázatnál jól mutatja, hogy a kódex leginkább használt részéről van szó. Csak a fol. 61v-63r-ig tartó szakasz állapota mérhető a vérrokonsági táblázatokéhoz, amelyek szintén a házassági fegyelemmel kapcsolatos kánonokat tartalmaznak,[71] továbbá azok a korábban már említett oldalak, melyek a keresztelés kiszolgáltatásával foglalkoznak.[72] Nem lehet véletlen, hogy a VII. könyv megszokott vége után (IP 7. 90) egy további kiegészítő kánon olvasható, III. Sándor pápa dekretális levelei közül.

Összegzés

Egyértelmű tehát, hogy Ivo művének ez a konkrét szövegtanúja az intenzív szentség-kiszolgáltatásról és a házasság megkötésének komoly előkészítéséről tanúskodik. A kiegészítések a legmagasabb szintű kánonjogi érzékenységről árulkodnak, és egyúttal a mindennapi gyakorlatra is utalnak. Ha tehát ezeket a támpontokat összevetjük az első két, számozatlan fólió (a bírósági eljárás vázlatával) és a kódex méretének adatával, minden kételkedésünket félre téve állíthatjuk: A Panormia gyűjtemény ezen szövegtanúja egy lelkipásztori kézikönyv, pontosabban zsebkönyv, amelyet nagy valószínűség szerint valamelyik székesegyházban használhatott a kánjogilag művelt plébános.

Függelék

A kódex leírása

Edinburgh, National Library of Scotland, Ms. 18. 8. 6.

Ivo Carnotensis (S.): Panormia.

Prov. Gallia, s. XII. [2], 104 f.

Membr. 155 x 101 mm.

Poss. Sir James Balfour of Denmilne (1600–1657). Ex libris facultatis juridicae Edinburgi (s. XVIII), National Library of Scotland, Edinburgh

fol. [1r-2v.] Canones varii

(Textus fragmentus) quod usque ad terminum litis in iudicio permanebit indicatum solui nisi dns iudicatum solui pro eo cauerit. Ibi satis dare cogita quis ubi iuditium…; Actor forum rei non reu actoris sequatur…; [P]ost satisdationem exutque parte…; [D]iuine admodis constitutum…; [P]ost hoc oram instituita…; [V]olent ad quaedam actiones…; [E]lusas dr s peti IIIIor modis. Re. tpr. causa. loco. Re: V siquis pro xxx petat. Tpr. si ante diem vel conditionem petat. loco ut si quis parisi conpetat: quod hi debet solui…; [N]on solum agit qui actionem proponit…; [P]oter autem quis si disidat de probatione actoris… (Finis) uel xxx uel xl an.

fol. 1r-103v. Ivo Carnotensis (S.): Panormia

(Rubrica) De intentione diuine pagine…; (Textus) Habet enim omnis …; (Rubrica) Quod omnis boni magister sit caritas; (Rubrica) De ammonicione; (Textus) Et prima quidem ammonicio …; (Rubrica) De indulgentia; (Textus) [I]ndulgentia vero inferior …; (Rubrica) De preceptionibus et prohibitionibu; (Textus) [P]receptiones et prohibitiones…; (Rubrica) Queste causa baptis; (Textus) [F]irmissime tene et nullatenus …; Liber Primus (11v); Liber Secundus (11v-21r); Liber Tertius (21r-36v); Liber Quartus (36v-46v):

fol. 40v (Supplementum) Innotescat sollicitudini tue quod iudex … (cf. Pp. Alexander III

[1059–1081] a. 1159-1181: JL 14156; X 1. 29. 6);

fol. 40ar (Supplementum, s. XV) dictusato quo non procedit ex caritate non …;

fol. 40av vacat; Liber quintus (46v-61r):

fol. 55v-56r (Supplementum) Omnes quisitum est a nobis ex partetua … (cf. Pp. Alexander III

[1059–1081] a. 1171–1180: JL 13583; Comp. I. 1. 23. 2; PL 200. 1263); Liber Sextus (61r-76r); Liber Heptus (76r-87r):

fol. 86r (Supplementum) Super eo uero quod ad nobis … (cf. Pp. Alexander III [1059–1081]

a. 1171–1173: JL 12180; X. 5. 39. 1–3; PL 200. 894); Arbor consanguinitatis (86v); Arbor consanguinitatis II (87r) Liber Octus (87v-103v):

fol. 101r (Supplementum) Statuimus ut si quis simoniace ordinatus … (cf. C. 1 q. 3 c. 15:

Conc. Lateran. II. [a. 1139] c. 2); A suis episcopis…; Precipimus etiam episcopi … (cf. C. 21 q. 4 c. 5: Conc. Lateran. II. [a. 1139] c. 4); Illud autem quod in sacro calcedonensi … (cf. C. 12 q. 2 c. 47: Conc. Lateran. II. [a. 1139] c. 4); Decreuimus ut hi qui in ordine… (cf. D. 28 c. 2 ); Ad hoc predecessorum nostrorum gregor. Vii, urbani et pascalis romanorum … (cf. C. 27 q. 1 c. 40: Conc. Lateran. II. [a. 1139] c. 7–8); Praua autem consuetudo et detestabilis … (cf. Conc. Lat. II. [a. 1139] c. 8); Decimas ecclesiarum qualis in usum…; Ibi est gnde studiu defensionis …; Sclaria gi iudicia si habueritis ….; Qui uoluerit tecum in iudicio … (Aug.); Non unus est superbie modus … (Finis) efferitur.

fol. 104r <Fragmentum> Que et in rebus bonis gloria non … (Finis) gloriam humiliatim.

Kiadás: Migne, I.P.: Patrologiae cursus completus. Series Latina, I–CCXXI. Lutetiae Parisiorum, 1844–1864. CLXI. coll. 67–1022.

Irodalom

Fournier, P.: Les collections canoniques attribuées à Yves de Chartres. = Bibliothèque de la École des chartes (57.) 1896. 645–698; (58.) 1897. 26–77, 293–326, 410–444, 624–676. [repr. In: Mélanges de droit canonique. I. Ed. T. Kölzer. Aalen, 1983. 451–678]. – Landau, P.: Die Rubriken und Inskriptionen von Ivos Panormie. = Bulletin of Medieval Canon Law (12.) 1982. 31–49. Landau, P.: Das Dekret des Ivo von Chartres: die handschrifliche Überliferung im Vergleich zum Text in den Editionen des 16. und 17. Jahrhunderts. = Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte. Kanonistische Abteilung (70.) 1984. 1–44. – Fransen, G.: La tradition manuscrite de la Panormie d’Yves de Chartres. In: Proceedings of the Eighth International Congress of Medieval Canon Law. (San Diego 1988) [Monumenta iuris canonici C/9], Ed. S. Chodorow. Città del Vaticano 1992. 23–25. – Szuromi, Sz. A.: Roman Law texts in the ’A’, ’B’, ’C’ recension of the Collectio Canonum Anselmi Lucensis, and in BAV Vat. lat.1361. (A comparative overview on the influence of the Roman Law on different canon law collections up to the Decretum Gratiani). In: La cultura giuridico-canonica Medioevale premesse per un dialogo ecumenico. Ed. E. De León, N. Álvarez De Las Asturias. Milano, 2003. 437–467. – Brett, M.: Editions, Manuscripts and Readers in Some Pre-Gratian Collections. In: Ritual, Texts and Law. Studies in Medieval Canon Law and Liturgy Presented to Roger E. Reynolds (Church, Faith and Culture in the Medieval West). Ed. K. G. Cushing. R. F. Gyug. Aldershot, 2004. 205–224. – Szuromi, Sz. A.: Work in progress. – The transformation of the cathedral teaching to the university instruction of the canon law at the end of the 11th Century. = Zeitschrift der Savigny-Stiftung Kanonistische Abteilung (91.) 2005. 758–766. Bibliográfia: Borland, C. R.: A Catalogue of the Medieval Manuscripts in the Library of Faculty of Advocates at Edinburgh, compiled during the tenure of Carnegie Research Scholarship in the University of Edinburgh in the years 1906–1908. I. Theology; Edinburgh, 1909. 241. – Cunningham, I. C.: Sir James Balfour’s Manuscript Collection: The 1698 Catalogue and other sources. = Edinburgh Bibliographical Society Transactions VI/6 (Session 1997–8, 1998–9. Edinburgh, 2004. 224 [197].

Szuromi Szabolcs Anzelm O. Praem


közlemények

Thúri György ünneplése 1600-ban és későbbi kiadványai. 1619-ben fontos kiadvány hagyta el Jacobus Fischer örököseinek frankfurti nyomdáját. A Bethlen István grófnak ajánlott Delitiae Poetarum Hungaricorum c. versgyűjtemény, amit a heidelbergi David Pareus magyarbarát fia, Johann Philipp szerkesztett, 530 oldalon mutatta be a magyarországi neolatin költészet legjavát. A „magyarországi” szó pontosan írja le az itt szereplő költőket, hiszen legjobb tudomásunk szerint a négyből három nem magyar családból származó „Hungarus” volt: Janus Pannonius, Johannes Filiczky de Filefalva és Johannes Sommer. A negyedikről, Thúri Györgyről csak röviden és hézagosan tájékoztat az Új Magyar Irodalmi Lexikon: nem tudja születésének dátumát és művei közül csak kettőt sorol fel, a harmadikként pedig egy olyan művet ad meg „Carmina” néven, 1600-ból, amiről zárójelben megjegyzi: ”lappang”.1 Thúri Györgyről csak az irodalomtörténészek tudják, hogy Janus Pannonius után ő volt az első jelentős nemzetközi elismerésben részesült magyar költő, hiszen 1600-ban Heidelbergben koszorús költővé koronázták.

Thúri György heidelbergi ünnepléséről már Szenci Molnár Albert hírt adott abban az előszavában, amellyel bevezette Thúri Pálnak 1616-ban Oppenheimben kiadott, Idea Christianorum Ungarorum sub tyrannide Turcica…c. törökellenes művét.2 Magáról az 1600-os eseményről megjelent kiadványt azonban mindeddig nem ismertük. Most a boroszlói egyetemi könyvtár jóvoltából,3 ahol 336.654 jelzet alatt őrzik Johannes Philippus Pareus Laurea Melissaea c. 16 lapos nyomtatványát, fény derült a heidelbergi koszorúzás idején kibocsájtott füzetre, amelyik Paul Melissus költeménye mellett több szerző, köztük két magyar latin nyelvű verseit is tartalmazza. A Melissus rangjait felsoroló alcím alatt a címlapon még ez az esemény-pontosító alcím is szerepel: „Una cum GEORGIO THURIO Pannonio, coronavit, Die XX. Decemb. Qua MELISSI fuit Natalis LXII.” Mivel a címlapon Jacobus Monaviusnak írt kézírásos ajánlás látható, bár az ajándékozó nevét a versfüzet bekötésekor levágták, feltételezhetjük, hogy azt vagy Melissus, vagy esetleg valamelyik Pareus küldte el a boroszlói humanistának.

Paul Melissus-Schede (1538–1602) már jóval korábban, elég fiatalon elnyerte a koszorús költői címet. Ezután beutazta egész Európát, még Angliában, sőt Magyarországon is megfordult, sok helyen lakott, mielőtt fel nem ajánlották neki a heidelbergi főkönyvtárosi állást. Ami Melissus magyar élményeit illeti, azok közt volt egy rendkívül drámai 1566-ban, Sziget eleste után: az újlatin költő ekkor Miksa császár táborában tartózkodott és jelen volt, amikor a nagyvezér követe átadta a császárnak Zrínyi Miklós levágott fejét- sőt, mint azt később egyik versében megírta, Melissus egy percre kezében tartotta a gyolcsba csomagolt fejet!4 Később is megőrizte a magyarok iránti rokonszenvét, Schediesmata poetica c. 1586-ban kiadott versgyűjteményében nem csak Dudithhoz és Zsámbokihoz írt epigrammái maradtak fenn, hanem egy „Ad Paxium et Thurium”c. vers is (Lib III.76), amiből nyilvánvaló, hogy Melissus ismerte és nagyrabecsülte a Bézával levelező Paksi Cormaeus Mihályt és Thúri Farkas Pált, György apját.

Lehet, hogy Thúri György gyors heidelbergi elismerése összefüggött Melissus személyes rokonszenvével, aki 1600 december 22-én egyszerre helyezett babérkoszorút David Pareus Johannes Philippus nevű fia és Thúri György fejére. Viszont abban a hosszú alkaioszi ódában, amit Melissus mindkét új koszorús költő tiszteletére írt, csak négy sor foglalkozik egy-egy költővel, „Thurius”-szal ugyanannyi, mint Pareus-szal. Ezt a verset aztán az ifjabb Pareus mindkét későbbi kiadványában újra kinyomtatja: az 1615-ös Musae Fugitivae c. neustadti,illetve a már említett Delitiae… című 1619-es gyűjteményben. (Bár az RMK nem tud a neustadti kiadványról, azt Heltai János említi, jóllehet a Musa Posthuma c. Thúri-kötetre cím nélkül, csak mint a J. P. Pareus-verseskötet „függelékére” hivatkozik ).5 Thúri különben költői tehetsége mellett főleg különleges nyelvtudásával nyűgözhette le a heidelbergi tudósokat – Melissus ajánlásában mint „több nyelvben járatos” ifjút említi, a filozófus Bartolomeus Keckermann,a későbbi danckai professzor, pedig egyik epigrammáját neki ezekkel a szavakkal ajánlja:”virum trium cardinalium linguarum peritia cultissimum, nuper laurea coronatum”,6 amiből valószínűnek tarthatjuk, hogy Thúri a magyar mellett latinul, görögül és németül is jól tudott.

Visszatérve a Laurea Melissaea c. kiadványra, több német anyanyelvű költő mellett szerepel benne Thúri György Melissust és Pareust magasztaló, „Hoc erat votis…” kezdetű kis epigrammája, valamint Suri Orvos Mihály valamivel hosszabb, tízsoros epigrammája, amelyben Melissus hírét és az ifjabb Pareus olvasottságát dícséri.7 Mindkettő bekerült a Musae Fugitivae–Musa Posthumaba is, de csak a Thúri-epigrammát veszi át később a Delitiae Poetarum Hungarorum, amelyben Thúri György versei a 313–354. oldalakon, közvetlenül Janus Pannonius költeményei után következnek. Maga Thúri ekkor már nem élt; 1612-ben halt meg, de kortársaira igen nagy benyomást tett: Kecker- mann, aki ismerte őt Heidelbergben, egy 1605 szeptemberében Danckából Szenci Molnárhoz intézett levelében még elsősorban iránta érdeklődik az összes általa ismert magyar közül.8

Ami Johann Philippus Pareust illeti, aki később a neustadti iskola igazgatója lett és 1648-ig élt, ő már 1600-ban ódával köszöntötte Thúri Györgyöt. Ez az 56 soros, antik közhelyekkel tele vers mint Oda IV. „Ad Georgium Thurium Hungarum…” címen természetesen bekerült a Musae Fugitivae-be. Benne az újonnan koszorút nyert magyar poéta méltatásán kívül pergerinálásának támogatója, Rákóczi Zsigmond, a későbbi erdélyi fejedelem is kap dicsérő szavakat: „Nunc te RAKOCI, gloria Caesaris/ Et terror Hostis Nimrotica…”,9 ami néhány évvel a Bocskay-felkelés előtt arra mutat, a vélelmezett császárhűség ekkor még nem állt ellentétben a protestantizmus védelmével. Ugyanebben a gyűjteményben az ifjabb Pareustól még egy magyarhoz írt ódát, illetve egy magyartárgyú epigrammát találunk: utóbbi Thúri György arcképére van írva, míg a második könyv XIX sz. ódájának címzettje Suri Orvos Pál.10 Ez a heidelbergi magyar peregrinus, Lorántffy Mihály alumnusa, annak a Suri Orvos Mihálynak az öccse, akit Szenci Molnár is jól ismert és nagyra tartott. Thúrihoz hasonlóan ő is aratott sikereket a neolatin költészet olvasói körében – legalábbis J. P. Pareus fent említett ódáját 1614. júliusi dátummal annak a „Surius”-nak ajánlja, akinek

 

 

 

költői koszorút nyújtott át.11 Időközben Suri Orvos Pálnak már megjelent egy kis nyomtatványa Heidelbergben, amelyben az „évtized esküvőjét”, pfalzi Frigyes és Erzsébet angol hercegnő frigyét üdvözölte; ez a Solemnitas hymenea Nuptiis… c. epitalámium12 önmagában talán nem lett volna elég a fiatal magyar jeles költővé való avatásához, azonban a Musae Fugitivae-ben Surinak van egy hosszabb, 75 soros, alkaioszi sorokban írt, érdekes önéletrajzi részleteket is tartalmazó latin verse („Ad eandem Pareum”), ami kitűnő verskészségre vall. Ebben szó esik hazai tanulásáról – ő az első, aki külföldön versben dicséri Sárospatakot, pontosabban az ottani iskolát, a „Cum iam revisam littera Bodroghi / Non usitate fronte Saros patach” sorokhoz írt jegyzetében.13 Azt is feltételezhetjük, hogy Suri Orvos Pálnak két magyar társához írt üdvözlő versein14 és a fenti költeményen kívül is vannak még lappangó, illetve elveszett latin nyelvű versei, amelyekkel már korábban kivívhatta Johann Philipp Pareus elismerését. Mindenesetre úgy tűnik, 1614-ben Suri Orvos, aki teológiai disputációkat is tartott Heidelbergben, annyira vonzónak találhatta a ottani egyetem légkörét, hogy nem tért haza, hanem itt (vagy talán Neustadtban?) telepedett le,15 s bár további sorsa ismeretlen, lehetséges, hogy ő is áldozatául esett Heidelberg 1621-es pusztulásának.

Végül néhány szót a Pareus-kör harmadik, a jelek szerint merőben alkalmi verselőjéről, Suri Orvos Mihályról. Ő az akkori körülmények között tekintélyesnek mondható egyházi karriert futott be, mert Nagyszombat és Komjáti után 1614-tól 1633-ban bekövetkezett haláláig Sárospatakon volt elsőpap.16 Szenci Molnár Albertet többízben támogatta, utoljára bizonyíthatóan Kálvin Institutiója magyar fordításának előkészületeiben, amikor is Szepsi Bényés Pállal együtt templomi gyűjtést rendezett Sárospatakon az eléggé terjedelmes könyv kiadási költségeire.17 Valószínűleg hazatérése után is tartotta a kapcsolatot a német földön már jó hírt szerzett magyar tudóssal, költővel és zsoltárfordítóval.

Gömöri György


közlemények

Die zwei Franeker Bücherinventare des siebenbürgischen Studenten Paulus Jászberényi (1670). Über Paulus Jászberényi [ung.: Jászberényi P. Pál] ist von ungarischer Seite bereits vieles geschrieben worden.[73] So wissen wir u.a., daß er in der ersten Hälfte der 1630-er Jahre im siebenbürgischen Fogaras geboren wurde, zuerst in Gyulafehérvár (Weißenburg), und später am illustren Collegium in Sárospatak – bei dem berühmten Comenius – studierte.[74] Im Jahre 1653 wurde er dann Praeceptor, bzw. Paedagogus von Franz/ Ferenc Rákóczi, dem Sohn des siebenbürgischen Fürsten Georg/ György Rákóczi II (1621–1660). Daß er diesen Posten als wichtig und besonders ehrenvoll betrachtete, wird ganz deutlich, als er sich am 22. Juli 1657 – als Peregrinus – an der Universität Franeker immatrikulieren läßt: Explizit wurde – in der Matrikel – von dem Rektor seinem Namen nachfolgendes beigefügt: „Francisci Racozi Georgij F. Principis Transilv. praeceptor”.[75]

Unser Theologiestudent befand sich zu dieser Zeit schon ein ganzes Jahr in den Niederlanden: Seit Juli 1656 studierte er in Utrecht,[76] von wo er – wie so viele von seinen ungarischen und siebenbürgischen Populares – 1657 nach Franeker übersiedelte. In der friesischen Universitätsstadt sollte er – abgesehen von einer relativ kurzen Studienzeit an der Universität Groningen[77] – allerdings noch bis November 1659 bleiben. Danach finden wir ihn in England, wo er anfangs wieder als Paedagogus tätig war (Oxford), später – bis an sein Lebensende im Jahre 1669[78] – in London als Sprachlehrer mit großem Erfolg unterrichtete. Davon zeugen heute noch immer seine klassischen Sprachbücher, welche er in mehreren Ausgaben in London publizierte,[79] und die alle im Geiste seines Sárospataker Meisters Comenius geschrieben wurden.

Doch bleibt die Frage offen, ob er wirklich geplant hatte eine derart lange Zeit in England zu verbringen. Hätte er nicht gerne früher nach Franeker zurückkehren wollen? Wie dem auch sei, eines ist allerdings merkwürdig, daß er in Franeker – im Konvent der Universität – viele von seinen privaten Gütern, sogar seine reichhaltige Büchersammlung, in einem Koffer hintergelassen hatte.[80] Über die genaue Anzahl dieser Güter und Bücher geben uns zwei lange – fast identische – Inventarlisten Auskunft, welche beide von dem Sekretär der Universität aufgestellt wurden. Die erste separate Liste – sine dato und vom Sekretär nicht unterschrieben – wurde offensichtlich schnell – als Rohfassung – abgefaßt. Sie trägt aber auf der letzten Seite – Fol. 4 verso – den Namen des Besitzers: „Paulus Jaszbrenyi, Transylvanus”.[81] Dieses ist nicht der Fall – sic – in der zweiten Liste, welche wir im sogenannten „Inventar-Buch” der Universität fanden.[82] Für diese offizielle, endgültige Version des Inventars hat ohne Zweifel die erste Liste als Vorlage gedient. Der Inhalt macht aber deutlich, daß es auch bei dieser zweiten Liste – sine nomine possessoris – um das private Eigentum (Kleider, Bücher, usw.) von Jászberényi geht. Zugleich beweist die Handschrift, daß beide Listen aus der Feder desselben Universitätssekretärs stammen und zwar aus der Feder von W[ilhelmus] Knijff,[83] der die zweite, offizielle Version des Inventars persönlich unterschrieb und gleichfalls datierte: „1670”.      Diese Datierung war bisher kaum verständlich. Aber seit György Gömöri vor kurzem festlegte, daß Paulus Jászberényi 1669 verstorben sei,[84] wird sofort klar, warum das Inventar seiner Güter gerade im Jahre 1670 aufgestellt wurde: Die Todesnachricht aus England wird dazu der unmittelbare Anlaß gewesen sein. Was weiter mit Jászberényis Eigentum geschehen ist, wissen wir leider nicht. In den Archivalien der Universität Franeker fanden wir keine Belege, daß seine Güter später öffentlich versteigert wurden. Wir können also annehmen, daß die zu dieser Zeit in Franeker anwesenden ungarischen und siebenbürgischen Peregrini sich um seinen Nachlaß – wie es damals üblich war – gekümmert haben. Diese Annahme begründet zugleich unsere Hoffnung, einmal noch irgendwo in Ungarn oder Siebenbürgen Spuren seiner wertvollen Büchersammlung auffinden zu können.[85]

Appendix

Text der beiden Inventarlisten.

N.B.: Die Inventarliste aus dem Jahre 1670 dient hier als Textgrundlage. – Nach einem doppelten Strich (//) folgen eventuelle Ergänzungen, bzw. Varianten aufgrund der anderen, undatierten Liste („Vorlage”).

* Fundort:

Instituut „Tresoar”/

RA Leeuwarden, Archief Franeker Universiteit, Inventar Nr. 150, Fol. 19–22 [„1670.”].

RA Leeuwarden, Archief Franeker Universiteit, Inventar Nr. 152, Dossier Nr. 86 [sine dato.].

[1670]

Fol. 19 recto:                         Inventaris van goederen en

                                              boecken bij een Ungarisch Stud.

                                              naegelaten, leggende in een

                                              koffer staende in het convent

                                              der Universiteit binnen Franeker.[86]

1 ungerse rock.[87]

1 pack swarte kleren.[88]

1 paar leerskes. // 1 paer leerskes.[89]

1 paar pijlakens hosen. // 1 paer pijlakens hosen.[90]

1 kelderke [daar]in 9 flessen.[91]

1 pistool in een koker.[92]

1 ungerse sabel.[93]

1 bed deken. // 1 bedt deken.[94]

1 ungers tafelspreedt. // 1 ungers tafel spreet.[95]

1 rood sijden tafelspreedt. // 1 rood sijden tafel spreet.[96]

1 gordel om ’t lijff.[97]

1 kantoor muts.[98]

2 paar schoenen. // 2 paer schoenen.[99]

1 paar muijlen. // 1 paer muijlen.[100]

2 ungerse kardoes dosen. // 2 ungerse kardoes doosen met haer pulver doosjes.[101]

1 ungerse inckt hoorn.[102]

1 vuerslagh.[103]

1 leren sack.[104]

Fol. 19 verso:

2 paar handschoenen. // 2 paer handschoenen.[105]

2 ungerse halve hembden.[106]

1 silveren lepel.[107]

1 papieren befkas [daar]in eenigh linnen en een

magneet steen.[108]

2 borstlappen en een oude lap.[109]

1 glasen fleske met een tinnen schroef. // 1 glasen vleske met een tinnen schroef.[110]

1 rood leegh dooske.[111]

                                            Boecken in Folio[112]

01.        Biblia hebraica.

02.        Ravanelli bibliotheca sacra.

                                            In Quarto[113]

01.        Joannis Casi lapis philosophicus.

02.        Maresii sijstema Theol.

03.        Schotani conciones in epist. Petri. // Schotani conciones in epistol. Petri.

04.        Voetii philos. naturalis 2 vol.

05.        Regii phijsica.

06.        Macrelii lexicon philosophicum.

07.        Arnoldi catechesis racoviana. // Arnoldi cathegesis racoviana.

08.        Heerboord meletemata philos.

09.        Scheibleri metaphijsica.

Fol. 20 recto:

10.        Alstedii methodus theol.

11.        schriefboeck. // een schrijfboeck.[114]

12.        Dictata.

13.        Berckringeri disp. eth. // Berckringeri disp. aethicae.

Fol. 20 verso:

06.        Pacii analijsis.

07.        Danaei inst. ethicae. // Danei instit. ethicae.

08.        Rami dialectica.

09.        Varii JCti de jure patronatus 2 vol.

10.        Clenardi gram. graeca.

11.        Dieterici dialectica et logica.

12.        Rami rudimenta et Bassonis philos. naturalis.

13.        Flores Senecae.

14.        Valerius Maximus.

15.        Laurembergii chronius etc.

16.        Casmanni nucleus mijsteriorum.

17.        Baccii thesaurus elegantiar.

18.        Een ungarisch boeck.[116]

19.        Cunaei respubl. // Cunaei respublica.

20.        Carolus Molinaeus de commerciis. // Caroli Molinaei tractatus de commerciis.

21.        Schickardi horologium. // Schikardi horologium.

22.        Martini praxis concionandi.

3.        Valasnac een Ungarisch boeck.[117]

24.        Hottingeri erotemata ling. sanctae.

25.        Sluterus in Rami dialecticam.

26.        Florus.

27.        Grempii analijsis.

Fol. 21 recto:

28.        Biblia heb. et nov. testam. gr. // Een hebreuse bibel en griecks testam.

29.        Keckermanni sijstema log. // Keckermanni sijst. log.

30.        Laeti historia universalis. // Laeti hist. universalis.

31.        Diest mellificium catecheticum. // Diest mellificium cathegeticum.

32.        Craetsii viridarium.

33.        Manuscriptum.

34.         Comenii latinitatis schola.

35.         Tatinghof clavis philos. nat. // Tatinghof clavis philos. naturalis.

36.         Aurelius Victor Scotti.

37.        Merclini questiones rethoricae.

38.        Gualtheri regula vitae christ. // Gualtheri regula vitae christ.

39.        Polani logica.

40.        Mulleri astronomia et Euclidijis elem. // Mulleri astrom. et Euclidijis elem.

41.        Sijnonijma Pelegromi. // Synonima Pelegromi.

42.        Grammatica lat.// Gram. latina et phijsica. [N.B.]

43.        Manuscript. // Manuscrip.

44.        Giltichius de Christo. // Giltijchius de Christo.

45.        Rami dialectica.

46.        Thesaurus conscr. epist. // Thesaurus conscrib. epistol.

47.        Een Ungarisch boeck.[118]

48.        Erasmi epistolae.

49.        Catechesis. // Cathegesis.

Fol. 21 verso:

50.        Schotani coll. disp. // Schotani colleg. disp.

51.        Maccovius contractus.

52.        Cassander de articulis religionis.

53.        Mulleri astronomia. // Mulerii astronomia. [N.B.]

54.        Manuscript. 4. // 4 manuscripta.

55.        Loci communes biblici.

56.        Plosi inst. spiritualis. // Plosii inst. spiritualis.

57.        Manuscript. // Manuscriptum. [x]

58.        Dieterici oratoria. [x]

59.        Catechesis. // Cathegesis. [x]

60.        Thalaei rethorica. [x]

61.        Processus judiciarius. [x]

             N.B.: Die fünf mit [x] markierten Titel wurden in der anderen, undatierten Liste in erster Instanz – zu Unrecht – den Büchern in Duodecimo zugeordnet. Dieser Fehler ist vom Sekretär selbst an dieser Stelle (handschriftlich) korrigiert, siehe unten.

                                            In Duodecimo[119]

01.        Sithmanni nucleus juris.

02.        Besoldi sijnopsis.

03.        Testam. Ungar. // een ungarisch testam.

04.        Beckeri orator extemporaneus.

05.        T. Aquinatis compendium. // Tho. Aquinatis compendium.

06.        Bouricii advocatus et Lipsii politica. // Bouritii advocatus et Lipsii politica etc.

07.        Testam. Ungar. // een Ungarisch testam.

Fol. 22 recto:

08.        Vendelini politica.

09.        Schotani examen juridicum.

10.        Burgersdici idea philos. naturalis.

11.        Alstedii comp. log. // Alstedii compend. log.

12.        Wasii axiomata log. // Wasii axiomata logica.

13.        Kirchneri orationes.

14.        Hobrechti tractatus.

15.        Burgersdici logica. // Burgersdici logica etc. [N.B.]

16.        Een engels boeck. // een engelsch boeck.[120]

17.        Gauderdi medulla jurispr. rom. // Gauderdi medulla jurisp. romanae.

18.        Testam. lat.

19.        Senguerdi metaphijsica.

20.        Buchleri Thesaurus.

21.        Amesii medulla, et casus consc. // Amesii medulla et casus cons.

22.        Piscatoris aphorismi.

Erasmus de conscribendis epistolis bis. // Erasmus de conscribendis epist. bis.

24.        Terentius Farnabii.

25.        Fuller een Engels boeck. // Fuller engels boeck.[121]

26.        Bisterfeldii prima philos.

27.        Ars notariatus.

Fol. 22 verso:

30.        Burgersdici metaphijsica.

31.        Mennijei lampas.[123]

32.        Instrumentus pacis. // Instrumentum pacis.

             6 paketten.[124]

             Eenige losse papieren en disputen.[125]

                      N.B.: Hier endet die andere, undatierte Inventarliste.

                                Aldus gedaen en g’inventariseert

                                         In kennisse van mij

                                                            Sec[reta]ris.[126]

                                                            W. Knijff

                                         1670.*

 

 

 

 


Quellen

AStF       –    S. J. Fockema AndreaeMeijer, Th. J. (Hrsg.): Album Studiosorum Academiae Franekerensis, 1585–1811; 1816–1844. – I: Naamlijst der studenten. Franeker, [1968].

AStG      –    Album Studiosorum Academiae Groninganae. Groningen, 1915.

AStU      –    Album Studiosorum Academiae Rheno-Trajectinae, 1636–1886. – Accedunt nomina Curatorum et Professorum per eadem secula. Ultrajecti, 1886.

Apponyi

Apponyi, Alexander (Hrsg.): Hungarica. – Ungarn betreffende im Auslande gedruckte Bücher und Flugschriften. Bände I–IV. München, 1903–1927; (Reprint: Nendeln/ Liechtenstein, 1969).

RMK III

Szabó, Károly – Hellebrant, Árpád (Hrsg.): Régi Magyar Könyvtár. Band III/1–2. Bp. 1896–1898.

RMKP

Borsa, Gedeon e.a. (Hrsg.): Régi Magyar Könyvtár. III [K. Szabó – Á. Hellebrant, Hrsg.]. Pótlások, kiegészítések, javítások. Bände I–V. Bp. 1990–1996.

RMNy

Borsa, Gedeon e.a. (Hrsg.): Régi Magyarországi Nyomtatványok. Bände I–III. Bp. 1971–2000.

Szabó–Tonk

Szabó, Miklós – Tonk, Sándor (Hrsg.): Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban, 1521–1700. Szeged, 1992.

Szinnyei

Szinnyei, József (Hrsg.): Magyar írók élete és munkái. Bände I–XIV. Bp. 1891–1914; (Reprint: Bp. 1980–1981).

UMIL

Péter, László (Hrsg.): Új Magyar Irodalmi Lexikon. Bände I–III. Bp. 1994.

Zoványi–Ladányi

ZoványiLadányi, Sándor (Hrsg.): Magyarországi Protestáns Egyháztörténeti Lexikon. 3. kiad. Bp. 1977.

Postma, Ferenc*


közlemények

Egy lakodalmi köszöntő magyar vonatkozása. Magyarországi nyomdában előállított latin nyelvű lakodalmi köszöntőt példányból először Szikszai Fabricius Balázs református lelkésztől ismerünk, ez Kolozsvárt 1565-ben készült Heltai műhelyében (RMNY 212). Ugyanebből a századból hazai nyomdában előállított hasonló műfajú latin versből kevés áll rendelkezésünkre.[127] Többségük Erdélyben készült (4 darab Kolozsvárt, 2 Gyulafehérvárott, 2 Szebenben, 1 Brassóban), 3 Bártfán, egy Németújvárott (Güssing). E kevés példányból is kettő lappang.

Heltai János az 1601–1665 közötti magyarországi nyomtatványokat vizsgálva az időszak 70 darab lakodalmi köszöntőjéről megállapította, hogy azokat elsősorban a királyi Magyarország német ajkú városainak polgárai, kisebb részben arisztokraták vagy köznemesek számára írták.[128] A 16. századra vetítve ilyen átfogó kiadványstruktúra-vizsgálat nem volt. Ráadásul a rendelkezésre álló kevés lakodalmi köszöntő alapján társadalmi rétegekre vonatkozó árnyalt megállapítást nem is lehet tenni.

A humanista alkalmi költészet ezen műfaja Európa-szerte népszerű volt. A tudós poéták latin nyelvű költeményeikkel nemcsak az ifjú párt köszöntötték, hanem az antik auctorokra való utalásokkal egymásnak is jelezték olvasottságukat.

Érthető tehát, ha magyar vonatkozásuk miatt a nem magyarországi nyomdában készült lakodalmi köszöntők felé is kiemelt figyelemmel fordulunk. Az OSzK Röpl. 271. jelzetű négyleveles nyomtatványa egy soproni házaspár – Jakob Kellner és Katharina, Johannes Gnäser lánya – tiszteletére írt köszöntőt tartalmaz. Érdekességét növeli, hogy külföldi szerzője van, aki a nyomtatványban Iohannes Tecnon Rigensis ex Livonia alakban nevezi meg magát.

A Carmen nuptiale Bécsben Kaspar Stainhofer nyomdájában készült 1567-ben (=VD16 T 287), tehát két évvel az első példányból ismert RMNY-példány után.

A költőről keveset tudunk: 1565-ben Bécsben iratkozott be az egyetemre, 1568. július 27-én Rómában mint a Collegium Germanicum növendéke tette le fogadalmát. 1573-ban Ingolstadtban, 1604-ben Würzburgban iratkozott be az egyetemre, utóbbi helyen mint mindkét jog doktora.[129]

Két egyéb művéről van tudomásunk, az egyik szintén Bécsben, Stainhofernél jelent meg.[130] Stainhofer műhelyében egyébként más magyar vonatkozású (magyar nyelvű vagy magyar szerzőktől származó) művek is napvilágot láttak.[131] Érdemes továbbá azt a tényt is figyelembe venni, hogy több latin nyelvű lakodalmi köszöntő is készült műhelyében.[132]

A soproni Jacob Kelnerre 1564-ből, a költő Joannes Tecnonra 1565-ből találunk adatot a bécsi egyetem anyakönyvében.[133] Valószínű tehát, hogy Tecnon a vőlegényt az egyetemen ismerte meg.      Jacob Kelnerre (és az ifjú párra) vonatkozóan soproni források is rendelkezésünkre állnak. Első lakóhelye, egy kéthomlokzatos ház Sopronban 1568 és 1582 között mutatható ki (Kolostor u. 5–Új u. 8.), élete végén (1582–83) a rangosabb Szt. György u. 2. szám alatti házban lakott.[134]

Érdemes pár szót szólni a köszöntőt bevezető epigrammáról. Tecnon az Isten által is szentesített szerelmeket éneklő költőket dícséri azokkal szemben, akik a Caménáknak nem kedves, Venus és Cupido által gerjesztett pajzán szerelmet zengik. Az archilochium primumban álló bevezető éle Ludwig Halle ellen, egész pontosan Halle ’Zoilus’-a ellen irányul. Mint köztudott, Zoilos (Kr. e. IV. század) kegyetlen kritikus, Homéros műveinek gáncsolója volt. Tecnon Hallet, akit szintén egyetemi tanulmányai alatt ismerhetett meg,[135] arra szólítja fel, hogy kritikus megnyilvánulásait ne a ’poeta sacer’ (= Tecnon), hanem a buja szerelmeket zengő költők ellen fordítsa. A ’Zoilos’ szó tehát jelen esetben Halle rosszindulát (talán kellemetlen természetét, kritikus magatartását?) jelentheti.

Carmen nuptiale: doctrina, virtute et egregiis moribus praediti Iacobi Kelner Soproniensis et pudicissimae puellae Catharinae Iohannis Gnäser piae memoriae civis Soproniensis filiae, in honorem scriptum a Iohanne Tecno Rigensi ex Livonia.

Viennae Austriae excudebat Casparus Stainhofer, anno 1567.

Epigramma in Zoilum Ludovici Hellaei Rudensis Westphali

Zoile, cur rigido pergis versute poetam

           Dente ferire sacrum?

Ecce remorsuros iusto furit impiger aestu:

           Bestia turpis abi,

Inque leves stygijs vates effunde venena

           Eiaculata vadis.

Qui natas turpi flammas Cytharaeide caeca

           Calliditate colunt.

CARMEN NUPTIALE

Vix bene surgentis lux fulserat aurea Phoebi,                                                       [1]

           Almaque foecundo rore madebat humus,

Cum prope caeruleum formosi littoris amnem

           Ingredior, rapidis qua fluit ISTER aquis.

           Laude magisterij laudeque Spasme tua.                                                       [5]

Addidit et stimulos Andreas Kekius, huius

           Dum mens in meritis officiosa fuit,

Montis at Aonij venit de vertice Musa

           Fessa ferens ad me crura gravesque pedes                                               [10]

Ridet et alloquio non dedignatur amico,

           Suspensum calamum cum retinere iubet.

Quaerenti retulit compresso murmure causam,

           Esse verecundi iura canenda thori.

Linque refert Spasmum, reliquos modo linque Magistros:                                 [15]

           Hic tuus in reliquo tempore sudor erit.

Nunc vero brevibus cape me dictante, Iacobi

           Kelner et imparibus concipe metra modis.

Ille iuventutis non segnis in artibus annos

           Trivit et armatae Palladis arma tulit.                                                        [20]

Albis ubi celebrem cursu praeterfluit urbem

           Vicinam muris Lipsia clara tuis.

Sunt hic Leucorides aeterno nomine Musae,

           Numina quae nostris sunt veneranda locis,

Hinc est cum Noricis coniunctio maxima Musis:                                                [25]

           Adventus hinc est proxima causa mei.

Ergo age praesentem calamum pennamque resumas,

           Te modo divini numinis aura reget.

Dixerat: extemplo levibus me flatibus aer

           Afficit et facili labra lepore fluunt.                                                          [30]

Ergo Erato, reliquis comitata sororibus adsis,

           Et mecum socio carmina pange thoro.

Doctus enim iuvenis pulchram nunc ducet amicam,

           Nubet et electo Sponsa petita viro.

Huc igitur venias mihi Hymen, Hymenaee iugales,                                             [35]

           Et bene felici numine iunge faces.

Adsitis Musae, venias cum fratre Minerva,

           Tu quoque cum nato Cypris adesto tuo.

Irrita vota iacent sine te iuvenumque senumque,

           Irrita virginibus te sine vota iacent.                                                          [40]

Vos, quibus una simul nomen dat Gratia, Divae,

           Taedifero mecum fundite vota Deo.

Turba puellarum iuvenes cum matribus adsint,

           Et mecum dicant: o Hymenaee veni.

O Cyus o Hymenaee veni, gratissime Divum,                                                    [45]

           Faustaque nunc sponsis foedera necte novis.

Ast Hymenaeus adest mitis, comitantur eundem

           Cum Phoebo Charites, Pieridumque chorus.

Prodeat ergo simul bella cum coniuge Sponsus:

           Transigat hunc festum laetus uterque diem.                                            [50]

Nunc etenim sacris divino more peractis

Cum nuptis genium quisque fovere cupit.

Et quis non cupiat tales celebrare hymeneos?

           Quos decorant cantu Dijque Deaeque suo.

Sed video taedas: populi stipante caterva                                                           [55]

           Spectatum currunt cum puerisque senes.

Tibia rauca sonant, pulsantur plectra lyraeque:

           Progreditur socijs Nympha decora suis.

Qualiter ut celsa quodam Carthaginis altae

           Dardanium Dido suscipit arce Ducem.                                                    [60]

 

Qualiter haec (inquam) gemmis auroque nitebat

           Inter foemineum conspicienda thorum.

Sic quoque virginea sponsa undique cincta corona,

           Quam reliquis multo pulchior ipse venit.

Et veluti stellas (nox est si forte serena)                                                             [65]

           Exuperat radijs lucida Luna suis:

Sic inter comites niveo Catharina colore

           Gnäsereo celebri stemmate compta nitet.

Carolus hanc ducit lepido pulcherrrimus ore

           A dextris frater, sponse Iacobe, tuus.                                                 [70]

Hinc sacer adductus sponsalia longa sacerdos,

           Legitimique refert faedera iusta thori

Enumerans primi primordia longa parentis

           Utque Deus socias iunxerit ipse faces.

Quam reliqua velit hoc a posteritate teneri,                                                        [75]

           Quamque velit iustae semper adesse thoro.

Scilicet (ut quondam cecinit vox Regia vatis:)

           Est foelix Domini qui solet ire vijs.

Quique labore tui victum reparabis honesto,

           Laetus semper eris cuncta beata videns.                                                  [80]

Et tua non aliter coniunx quam vitis abundans

Nec secus interea vicinis Sponsus amicis

           Accipit atque refert pocula grata suis.

Et sic prima novis peraguntur prandia nuptis,                                                  [115]

           Sic hilares genio foemina virque vacant:

Mox pulsata vocant saltatum tympana, mensa

           Quin iuvenes abeant quis prohibere velit?

Ergo certatim surgunt epulasque relinquunt,

           Seque parat faciles quisque movere pedes.                                            [120]

Iamque sibi sumit dilectam quisque puellam,

           Qua properet molles ducere quisque choros.

Hic celebri videas armatas ordine turmas,

           Utque velit cultu quaelibet esse prior.

His ita dum studiis incumbunt membraque flectunt,                                        [125]

           Ac variant saltus undique mille modis:

Dumque manu charam ducit saltator amicam,

           Blandula multa refert, nec minus ipse rogat.

Intereaque fovet tacito sub pectore flammas,

           Crescit enim ludis talibus acer amor.                                                     [130]

Sed quid ago? Metris te docte Iacobe resumo

           Et tibi felices opto precorque dies,

Quod tibi praestanti duxisti corpore Nympham

           Quae valet in rebus damna levare tuis.

Scilicet hoc virtus, studium pietasque meretur                                                 [135]

           Qua facilis Kelner praeditus arte nites:

Summo quae poterat coniunx Iove digna vocari,

           Iret ut in thalamos virgo pudica tuos.

Cuius ut ingenij dicat vel munera formae:

           Sufficiens nunquam vena Maronis erit.                                                 [140]

Sint igitur semper praesentia numina vobis,

           Et bene qui iunxit servet utrumque Deus.

                                                                        Iohannes Tecnon Rigensis ex Livonia

Ekler Péter


közlemények

A „Kovásznai–Teleki-corvina” (2). Codex Agropolitanus. A Catullus, Tibullus és Propertius verseit tartalmazó corvin-kódexet, a „Codex Agropolitanus”-t, melyet Kovásznai Sándor 1776-ban lelkes hangú apobatérion kíséretében nyújtott át Teleki Sámuelnek,[136] nem látta sem a Teleki Tékát látogató Kazinczy Ferenc, sem a középkori magyar kéziratok feltárásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Csontosi János és e sorok írói sem.

Kovásznain nem kérhetjük számon, hogy az 1776 januárjában papírra vetett, majd 1782-ben publikált kísérőversben eltekintett a kézirat formai jegyeinek jelzésétől, a Teleki Téka katalógusának[137] leírása azonban határozottan félrevezető, amennyiben mind a Catullus-szövegek között („Codex Ms. Ex Bibl. Mathiae Corvini Reg. Hungariae”), mind Tibullus alatt („Codex Ms. Ex Bibl. Mathiae Corvini Regis Hungariae”) valódi corvinaként tünteti föl a kötetet. A „Sáromberki Apolló” könyvtárába került darab azonban nem corvina volt, még csak nem is középkori vagy reneszánsz kódex, csupán gondos másolat a 18. századból, amely ma is föllelhető a Teleki Tékában T.Cl.q-165. sz. jelzet alatt.

A „Codex Agropolitanus”-t márványozott bőrbe kötötték, supralibrosként mindkét kötéstáblára Teleki Sámuel aranyozott, dombornyomásos címere került. A negyedrét formátumú kézirat első kötéstáblájának belsejére Teleki nyomtatott exlibrisét ragasztották be. A negyedik számozatlan előzéklapra Kovásznai bemásolta a később publikálásra is érdemesnek talált apobatériont és szűkszavúan följegyezte a kézirat útját Szebentől Sáromberkéig. Csak azért idézzük egészében, hogy érzékeltessük a bejegyző nagyrabecsülését patrónusa iránt.

„Hunc librum manu exaratum e bibliotheca Köleseriana, Cibinii ineunte anno P. C. N. MDCCLXXVI. Praeconis voci subjecta, emit Alexander Kovásznai, litterarum in Gymnasio Agropolitano professor. Idib. Jan. Idemque eodem mense dono dedit Illustrissimo ac Splendidissimo S. R. I. Comiti SAMUELI TELEKIO Székiensi, S. Caesareae ac Regiae Majestatis Camerario; Inclytae Dioeceseos et Conventus iuridici Küküllöváriensis Praesidi Regio sive Comiti supremo, iustitia, aequitate, clementia, prudentia, eruditione, longe celeberrimo. Denique studiorum regendorum et aliorum negotiorum in nobilissimo litterarum ludo N. Enyedensi Curatori Sapientissimo; instructissimam librorum in omni disciplinarum genere et varietate supellectilem possidenti, eamque in dies summa cura, studio, diligentia, sumptibus, locupletanti; Domino suo ac Maecenati indulgentissimo.”

Azaz Kovásznai a kéziratot 1776 januárjában vásárolta Szebenben az ifjabb Köleséri Sámuel aukcióra bocsátott könyvhagyatékából,[138] és még ugyanebben a hónapban Teleki Sámuelnek ajándékozta. Kovásznai nem tudja, ki és mikor készítette a másolatot, a kötet ugyanis datálatlan és szignálatlan, de ez egyébként is érdektelen lett volna a kor szöveggondozói, szövegkritikai gyakorlatát figyelembe véve, hiszen a 19. század közepén kibontakozó modern textológia térhódításáig a scriptor személyének jelentősége a szöveghagyományozódás számos egyéb elemével együtt háttérben maradt. Azt viszont tudnia kellett a marosvásárhelyi professzornak, hogy a másolat alappéldánya, a „Catullus–Tibullus–Propertius” valóban Mátyás budai könyvtárából került Erdélybe, közelebbről II. Apaffi Mihály tékájába, akinek hátrahagyott javaiból 1726-ban Nádudvari Sámuel vásárolta meg, majd tőle került az ifjabb Köleséri tulajdonába.[139] A scriptor ugyanis figyelmesen dolgozott, és a másolat [I.] levelének recto lapjára átvezette Köleséri corvinájából azt a 17. századi kéztől származó bejegyzést is, amely a végül Bécsbe került kódex provenienciájáról ad hírt.[140] Mint említettük, a másolat datálatlan, ám elkészülte nagy valószínűséggel az 1720-as évek második felére tehető, arra a néhány évre, míg az alappéldány Köleséri tulajdonában volt.[141] A kézirat szövegét valószínűleg a század utolsó harmadában egy azonosítatlan kéz – nem Kovásznaié – alapos vizsgálatnak vetette alá, kollacionálást végzett, szövegkritikai javításokat eszközölt. A munkához a rendelkezésre álló legjobb Tibullus-kiadást használta.[142]

Az elmondottak alapján a korábbi közleményben[143] fölvetett néhány kérdés megválaszolható, a „Kovásznai–Teleki-corvina” problémája lezártnak tekinthető. Kétségtelen, hogy mindkét tudós filológus a kézirat szövegét tartotta elsőrangú fontosságúnak. Kovásznai sem gondolta, hogy corvin-kódexet ajándékoz Telekinek, de a translatio studiorum, a múzsák Erdélybe költözésének manifeszt megjelenítését minden filológusi aggályoskodásnál előrébb valónak tartotta, így aztán nem találta említésre érdemesnek a kézirat másolat voltát. A filológus csalt, hogy maga és patrónusa számára sokkal lényegibb dolgot mondhasson el. A „Sáromberki Apolló” pedig nyilván értékelte a kötetbe bejegyzett vers üzenetét, de talán a játék örömét is megérezte Kovásznai kegyes csalásában, olyannyira, hogy katalógusában maga is Codex Corvinianusként jelölte a „Codex Agropolitanus”-t.

Zsupán Edina – Földesi Ferenc

 



[1] Osualdus de Lasko: Sermones de sanctis Biga salutis intitulati. Hagenau, 1497. Sermo LXXVI., LXXVII. OSzK, Inc. 1029.

[2] Osualdus de Lasko: i. m. H4v.

[3] Kertész Balázs: Laskai Osvát a magyarok pannóniai bejöveteléről. Anonymus gesztájának utóéletéhez. = MKsz 2005. 373-384. (A továbbiakban: Kertész: Laskai Osvát…, i. h. 2005.)

[4] Kertész Balázs: A turul-monda Laskai Osvát egyik Szent István-napi prédikációjában. = MKsz 2004. 374-384.

[5] Az OSzK általam használt Inc. 1029 jelzetű ősnyomtatványában ’vugh’ névalak olvasható. A nyilvánvalóan ’ungh’-ból romlott alak javítható például az OSzK Inc. 1030 jelzetű kötete alapján (I2r).

[6] Az ősnyomtatványban ’fuerat’ olvasható.

[7] ’qui’ az ősnyomtatványban nem szerepel.

[8] Osualdus de Lasko: i. m. Iv-I2r.

[9] Vö. Scriptores rerum Hungaricarum. I-II. Edendo operi praefuit E. Szentpétery. Bp. 1937 1938. Reprint: Bp. 1999. Az utószót írta Szovák Kornél és Veszprémy László. II. 403-404. (A továbbiakban: SRH)

[10] Isidorus Hispalensis: Etymologiarum libri XX. In: Migne, Jacques-Paul: Patrologiae cursus completus. Series Latina, 82. Paris, 1850. 507 B. A forrásra Tarnai Andor mutatott rá: „A magyar nyelvet írni kezdik” Bp. 1984. 195. 258. jegyzet.

[11] Johannes de Thurocz: Chronica Hungarorum. I. Textus. Ediderunt Elisabeth Galántai et Julius Kristó. Bp. 1985. 34. (A továbbiakban: Johannes de Thurocz: Chronica)

[12] Johannes de Thurocz: Chronica Hungarorum. II. Commentarii 12. Composuit Elemér Mályusz adiuvante Julio Kristo. Bp. 1988. II/1. 92.

[13] SRH I. 165.

[14] Die „Gesta Hungarorum” des anonymen Notars. (Die älteste Darstellung der ungarischen Geschichte.) Unter Mitarbeit von László Veszprémy herausgegeben von Gabriel Silagi. Sigmaringen, 1991. (a továbbiakban: Gesta) 36.: „Hungari dicti sunt a castro Hungu … Unde omnes nationes circumiacentes vocabant Almum filium Ugek ducem de Hungvar et suos milites vocabant Hungvaros.”, 56.: „… vocatus est Arpad dux Hungvarie, et ab Hungu omnes sui milites vocati sunt Hungvari secundum linguam alienigenarum …”, 94.: „O Sithici, qui … a castro Hungu vocati estis Hungarii …”

[15] Kertész Balázs: Krónikaszövegek Laskai Osvát prédikációiban. In: A ferences lelkiség hatása az újkori Közép-Európa történetére és kultúrájára. Szerk. Őze Sándor, Medgyesy-Schmikli Norbert. PiliscsabaBp. 2005. 680-683. (A továbbiakban: Kertész: Krónikaszövegek… i. h. 2005.)

[16] SRH I. 178.

[17] SRH II. 742-743. (A Kézai gesztájáról írt összefoglaló Veszprémy László munkája.); Simonis de Kéza: Gesta Hungarorum.-Simon of Kéza: The Deeds of the Hungarians. Edited and translated by László Veszprémy and Frank Schaer. Bp. 1999. XXI.

[18] Gesta, 56.: „… Almus et sui primates … ad castrum Hung equitaverunt … Et castra metati essent circa murum …”, 64.: „… castra metati sunt in campo iuxta fluvium Tucota …”, 68.: „… ceperunt equitare iuxta Thysciam versus fluvium Zomus, et castra metati sunt in illo loco, ubi nunc est Zobolsu …”, 72.: „… castra metati sunt iuxta fluvium Souiou …”, 80.: „… castra metati sunt iuxta Parvos Montes …”, 82.: „… castra metati sunt iuxta fluvium Heuyou …”, 82.: „… venientes usque ad fluvium Naragy et castra metati sunt iuxta rivulos aquarum …”, 84.: „… venerunt usque ad fluvium Zogea et castra metati sunt per crepitudinem eiusdem fluminis …”, 84.: „… castra metati sunt iuxta fluvium Ypul.”, 86.: „… castra metati sunt in campo iuxta quoddam castellum terreum …”, 88.: „… castra metati sunt iuxta fluvium Sytva.”, 94.: „… castra metati sunt iuxta montem Teteuetlen usque ad Thysciam …”, 98.: „… iuxta fluvium Voyos castra metati sunt …”, 98.: „… castra metati sunt iuxta Danubium …”, 100.: „… iuxta fluvium Culpe castra metati sunt …”, 102.: „… castra metati sunt iuxta insulam …”, 104.: „… venerunt versus fluvium Temes et castra metati sunt iuxta Vadum Arenarum.”, 104.: „… castra metati sunt iuxta fluvium Ponoucea.”, 108.: „… castra metati sunt iuxta Danubium …”, 110.: „… castra metatus est iuxta Danubium …”, 112.: „… castra metatus est iuxta montem Pacoztu.”, 112.: „… in campo Peytu castra metati sunt …”, 114.: „… castra metati sunt iuxta campum Putei Salsi …”, 114.: „… iuxta Montem Sancti Martini castra metati sunt …”, 116.: „… iuxta fluvium Couroug castra metati sunt …”, 116.: „… iuxta fluvium Tekereu castra metati sunt.”, 118.: „… castra metati sunt iuxta fluvium Iouzas.”

19 Kertész: Laskai Osvát…, i. h. 2005. 373-384.

20Závodszky Levente: Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Bp. 1904. 205.

[21] Szuromi Sz. A.: Les trois premiers synodes d’Esztergom et la discipline ecclésiastique en Hongrie au XIIe siècle. = Folia Theologica (12.) 2001. 57–64.

[22] Kiadások: Panormia (a továbbiakban IP): Migne, I. P.: Patrologiae cursus completus. Series Latina, 1–221. Lutetiae Parisiorum 1844–1864. (A továbbiakban PL) 161. 1041–1344. – Decretum (a továbbiakban ID): PL 161. 67–1022. – Tripartita (a továbbiakban Tr) (kiadatlan).

0[23] Szuromi, Sz. A.: Some observations on BAV Pal. lat. 587 as compared with other textual witnesses of Ivo’s works. = Ius Ecclesiae (17.) 2005. [megjelenés alatt].

0[24] Rae, T. I.: The Origins of the Advocates’ Library. In: Cadell, P.–Matheson, A. (ed.) For the encouragement of learning. Scotland’s National Library 1689–1989. Edinburgh, 1989. 1–22, különösen 1.

0[25] Cunningham, I. C.: The Manuscript Collections to 1925. In: Cadell, P.–Matheson, A. (ed.) For the encouragement of learning. Scotland’s National Library 1689–1989. Edinburgh, 1989. 119–138, különösen 120–122.

0[26] Vö. Erdő, P.: Die Quellen des Kirchenrechts. Eine geschichtliche Einführung (Adnotationes in Ius Canonicum 23). Frankfurt am Main, 2002. 98–100. – Fournier, P. Les collections canoniques attribuées à Yves de Chartres. = Bibliothèque de la École des chartes (57.) 1896. 645–698; (58.) 1897. 26–77, 293–326, 410–444, 624–676 [repr. in Fournier, P.: Mélanges de droit canonique. I. (Ed. Kölzer, P.) Aalen, 1983. 451–678]; Landau, P.: Die Rubriken und Inskriptionen von Ivos Panormie. = Bulletin of Medieval Canon Law (12.) 1982. 31–49. Brett, M.: Creeping up on the Panormia. In: Helmholz, R. H. (ed.): Grundlagen des Rechts. Padernborn, 2000. 205–270. Brett, M.: The Sources and Influence of Paris, Bibliothèque de l’Arsenal 713. In: Landau, P. (ed.): Proceedings of the Ninth International Congress of Medieval Canon Law. Vatican City, 1997. 149–167. Kéry, L.: Canonical Collections of the Early Middle Ages (ca. 400–1140). A Bibliographical Guide to the Manuscripts and Literature. (History of Medieval Canon Law.) Washington, D.C. 244–260. Austin, G.: Editorial concerns in the Ivonian Panormia: the case of repetitious canons in book 8. = Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte. Kanonistische Abteilung (89.) 2003. 82–106.

0[27] Cunningham, I. C.: Sir James Balfour’s Manuscript Collection: The 1698 Catalogue and other sources. = Edinburgh Bibliographical Society Transactions VI/6 (Session 1997–8, 1998–9). Edinburgh 2004. 224 [197].

[28] Borland, C. R.: A Catalogue of the Medieval Manuscripts in the Library of Faculty of Advocates at Edinburgh, compiled during the tenure of Carnegie Research Scholarship in the University of Edinburgh in the years 1906–1908. I. Theology. Edinburgh, 1909. 241.

[29] Vö. Különösen Fol. 31v-36v.

[30] Például: Fol. 55v–56r. Alexander III Rotrodo rothomagensi archiepo. Omnes quisitum est a nobis ex partetua (…) qia nec exodat tusc. V. id. octob; cf. Regesta Pontificum Romanorum ab condita ecclesia ad annum post Christum natum MCXCVIII, ed. Jaffé, P.–Wattenbach, G. curaverunt Loewenfeld, S. [JL]–Kaltenbrunner, F.[JK]–Ewald, P.[JE], I. Lipsiae, 1885.2 JL 13583; cf. X 5. 39. 1–3.

[31] Fol. [1]r-[2]v. Quod usque ad terminum litis in iudicio permanebit indicatum solui nisi dns iudicatum solui pro eo cauerit. Ibi satis dare cogita quis ubi iuditium (…) uel xxx uel xl an.

[32] Fol. [1]r-[1]v. [P]ost satisdationem exutque parte (…) non dederit iura est /dicium uendselis; [D]iuine admodis constitutum (…) procuratore presere; [P]ost hoc oram instituita (…) preiudicatiales appellantur; [V]olent ad quaedam actiones (…) / fol. [2]r /pete s i tllr a.; [E]lusas dr s peti IIIIor modis. Re. tpr. causa. loco. Re: V siquis pro xxx petat. Tpr. si ante diem vel conditionem petat. loco ut si quis parisi conpetat: quod hi debet solui (…) de exceptionibus dispiciamque; [N]on solum agit qui actionem proponit (…).

[33] Fol. 1r.

[34] Fol. 1r.

[35] IP 3 a következő témákat tartalmazza: De summi pontificis electione; de electione et consecratione episcoporum et presbyterorum; de aetate ordinandorum; de officiis illorum qui sunt ordinandi, de qualitate ordinandorum; qui laici debeant ordinari; de mutatione episcoporum vel sacerdotum; de ordinatis non reordinandis, de continentia ordinandorum; de simoniace; de professione hereticorum; de lapsis post eorum ordinationem; de clerico homicidia; de usuris; de servis non ordinandis; de vita clericorum; de religiosis; de virginibus – viduis – et abbatissis.

[36] Fol. 65r. Si quis uiduarum rapuit (…) anathema sit.

[37] Fol. 99v. ║ in omni munundina.

[38] Fol. 40v. A III Wintoniensi episcopo. Innotescat sollicitudini tue qui iudex (…) in hac partem committere potest; cf. JL 14156; cf. X 1. 29. 6: Quamvis simus multiplicitate negotiorum impliciti, et gravibus diversisque sollicitudinibus occupati, nos tamen cogit praeter debitum commune tuae fraternitatis caritas et dilectio, qua personam tuam diligimus, tuis consultationibus respondere, ne videamur indiscussa relinquere quae nobis enodanda tua voluti discretio praesentare. Innotescat itaque sollicitudini tuae, quod iudex a nobis delegatus causam sibi commissam potest aliis, [uni vel pluribus] delegare, aut totam audiendam et terminandam, aut etiam, ut audiant allegationes et rationes et attestationes recipiant, et sententiam sibi servent, vel ut horum aliquid tantummodo faciunt iuxta voluntatem et beneplacitum delegantis; quanquam non possit eandem causam alii appellatione postposita delegare, etsi sibi appellatione remota commissa. Si vero duobus causa committitur; etiam si non apponatur, ut unus sine altero procedat in ea, nihilominus unus ex ipsis, sive suo coniudici sive alii, vices suas potest committere in hac parte. Friedberg II. 159.

[39] Fol. 55v-56r. Alexander III. Rotrodo rothomagensi archiepo. Omnes quisitum est a nobis ex partetua (…) qia nec exodat tusc. V. id. octob; vö. JL 13583 (8774): Rotrodo, archiepiscopo Rotomagensi, scribit, ut „eos, qui ab episcopis suffraganeis sint excommunicatione innodati, et ad audientiam eius appellent, recepto ab iis iuramento, debeat absolvere” ac deinde „causam audire, quia excommunicati ante absolutionem non sint audiendi”.

[40] Fol. 45v-46r. De his qui (…): Religiosum a correptione sui prelati non posse appellari (…) ordinis corrigas et casiges.

[41] Fol. 40ar. Dictusato quo non procedit ex caritate non (…) censerit fieri debet; a fol. 40av üres.

[42] Fol. 52ar. Uero in legenda aug. in pius (…) iuliibeant.

[43] Fol. 53r. Hec lamant (…).

[44] X 5. 39. 1: Super eo vero, quod a nobis consilium postulasti, utrum scholares, si se invicem percusserint in plena vel minori aetate, clerici aut religiosi viri in claustro, secundum canonem illum, quo statutum est, ut illi, qui in clericos violentas manus iniiciunt, mittantur ad apostolicam sedem absolvendi, debeant pro sua absolutione ad eandem sedem venire inquisitione tuae taliter respondemus, quod, si clerici infra puberes annos se adinvicem, aut unus alterum percusserint, non sunt ad apostolicam sedem mittendi, quia eos aetas excusat. Nec etiam clerici, si sunt plenae aetatis, et non de odio, vel de invidia, vel de indignatione, sed levitate iocosa se adinvicem percutere contingat, neque magister, si scholarem clericum intuitu disciplinae vel correctionis percusserit, quia non potest in ipsis iniectio manuum violenta notari. Ceterum si ex odio iidem scholares vel saeculares clerici sese percusserint, pro sua absolutione debent ad apostolicam sedem venire. Friedberg, Ae.: Corpus iuris canonici. II. Lipsiae, 1879. 889–890; X 5. 39. 2: Monachi vero et canonici regulares, quocunque modo se in claustro percusserint, non sunt ad apostolicam sedem mittendi, sed secundum providentiam et discretionem sui abbatis disciplinae subdantur, et, si discretio abbatis non sufficit ad eorum correctionem, est providentia dioecesani episcopi adhibenda. Friedberg II. 890; X 5. 39. 3: Si vero aliquis alicuius potestatis ostiarius, sub praetextu sui officii malignatus, clericum laeserit, ab episcopo suo potest absolvi, nisi forte eundum clericum graviter vulneraverit. Officialis vero pro iniectione manuum in clericum non potest sine mandato Romani Pontificis absolutionis beneficium promereri, quia nulli laico super clericum tanta datur auctoritas, nisi forte turbam arcendo irruentem, non ex deliberatione, sed fortuito casu clericum laedat. (…) Friedberg II. 890.

[45] Fol. 86r. [A]lexander pp. III. Bartholomeo episcopo exoniensi . Super eo uero quod a nobis (…) fortuito sedat; vö. JL 12180 (8187. 8987): B(artholomaeo), episcopo Exionensi, respondet, quibus poenitentiis afficiendi sint „illi, qui animo occidendi Thomam, quondam archiepiscopum Cantuariensem, aut feriendi, aut capiendi, citra vel circa manuum iniectionem se fateantur venisse, illi, qui se asserant animum regis inflamasse ad odium, unde forte fuerit homicidium subsecutum, ii, qui se dicant illius sancti viri et suorum post mortem eius occupasse spolia, illi, qui sola excommunicatorum participatione se reos esse cognoscant, clerici, quos constet armatos interfuisse tanto facinori, illi clerici, qui consilium illud dederint, ut vir sanctus caperetur”. Scribit, si scolares vel clerici infra puberes annos sese invicem aut unus alium percusserit, eos non esse ad apostolicam sedem mittendos. Addit de monachis, canonicis regularibus, ostiariis, officialibus.

[46] Fol. 104r. Que et in rebus bonis gloria non (…) gloriam humiliatim.

[47] Liber decretorum siue panormia Ivonis. Ed. S. Brant. 1499.

[48] Cf. Fol. 8v-9v; 10v-11r; 12v-13r; etc.

[49] Cf. Fol. 1, 4, 5, 8, 14, 15.

[50] Cf. Fol 44a, 52a.

[51] Fol. 101r-101v. Statuimus ut si quis simoniace ordinatus (…) perfruatur; vö. C. 1 q. 3 c. 15, Friedberg I. 418. (Conc. Lat. II. c. 2);

Fol. 101v. A suis episcopis (…) teneat obnoxi; Precipimus etiam episcopi (… aspectu s potius quod (…) beneficiis; vö. C. 21 q. 4 c. 5, Friedberg I. 859 (Conc. Lat. II. c. 4); Illud autem quod in sacro calcedonensi (…) sententie subiaceat; vö. C. 12 q. 2 c. 47, Friedberg I. 702. (Conc. Lat. II. c. 4; Friedberg a Reims-i Zsinat [1131] c. 3-mal azonosítja); Decreuimus ut hi qui in ordine (…) deseruire; vö. D. 28 c. 2 [Decernimus (…) immunditiis deservire.] Friedberg I. 101. (Friedberg a Reims-i Zsinat [1131] c. 4-gyel azonosítja); Ad hoc predecessorum nostrorum gregor. Vii, urbani et pascalis romanorum (…) habet cognoueri; Ut autem lex continentie (…) obseruari decreuimus; vö. C. 27 q. 1 c. 40, Friedberg I. 1059. (Conc. Lat. II. c. 7–8).

Fol. 101v-102r. Praua autem consuetudo et detestabilis (…) ab ecclesiae liminibus arceantur (Conc. Lat. II. c. 8); Decimas ecclesiarum qualis in usum (…) excommunicationi subiaceant.

Fol. 102r-102v. Ibi est grande studiu defensionis (…) illo sola exteriora perdebamus.

Fol. 102v-103r. Sclaria gi iudicia si habueritis (…) salus pater regnii.

Fol. 103r-103v. Aug. Qui uoluerit tecum in iudicio (…) aliud in dumti habes; Non unus est superbie modus (…) efferitur.

[52] IP 8. 137–154; vö. PL 161. 1339–1441.

[53] L. 5. jegyzet

[54] IP 8. 138: Statuimus ut si quis Simoniace ordinatus ab officio omnino cadat, quod illicite usurpavit; vel si quis praebendam, vel prioratum, vel diaconatum, aut honorem, vel promotionem aliquam ecclesiasticam, utpote chrisma, id est oleum sanctum consecrationem altarium vel ecclesiarum interveniente exsecrabili ardore avaritiae per pecuniam acquisivit, honore male acquisito careat; et emptor atque venditor et interventor nota infamiae percellantur, et nec pro pastu nec sub obtentu alicuius consuetudinis ante vel post a quoquam aliquid exigatur, vel ipse dare praesumat, quoniam Simoniacum est, sed lebere et absque imminutione aliqua collecta sibi dignitate perfruatur. PL 161. 1340; vö. Friedberg I. 418.

[55] IP 8. 139: A suis episcopis excommunicatos ab aliis suscipi omnino prohibemus. Qui autem excommunicato, antequam ab eo qui eum excommunicaverit, absolvatur, communicare praesumpserit, pari sententia teneatur obnoxius. PL 161. 1340; IP 8. 141: Illud autem quod in Chalcedonensi sacro constitutum est concilio, irrefragabiliter conservari praecipimus, ut videlicet decedentium bona episcoporum a nullo omnino hominum diripiantur, sed ad opus Ecclesiae et successoris sui in libera oeconomi vel clericorum remaneant potestate. Cesset igitur illa detestabilis et saeva rapacitas. Si quis autem hoc attentare praesumpserit, excommunicationi subiaceat. PL 161. 1341; vö. Friedberg I. 702.

[56] IP 8. 140: Praecipimus etiam quod tam episcopi quam clerici in statuta mentis et in corporis habitu Deo et hominibus placere studeant, et neque in superfluitate, scissura, aut colore vestium, neque in tonsura, inuentium, quorum forma et exemplum esse debent, offendant aspectum, sed potius quid eorum deceat sanctitatem, qui si moniti ab episcopis emendari noluerint, ecclesiasticis careant beneficiis. PL 161. 1340–1341; vö. Friedberg I. 859.

[57] IP 8. 143: Ut autem lex continentiae et Deo placens munditia in ecclesiasticis personis et sacris ordinibus dilatetur, statuimus quatenus episcopi, presbyteri, diaconi vel subdiaconi, regulares canonici et monachi, atque conversi et professi qui sanctum transgredientes propositum, uxores copulare sibi praesumpserint, separentur; huiusmodi namque copulationem quoniam contra ecclesiasticam regulam constat esse contrctam, matrimonium non esse censemus; qui etiam ab invicem separati sunt, pro tantis excessibus condignem poenitentiam agant. Idipsum quoque de sanctionibus feminis si nubere attentaverint, decernimus. PL 161. 1341; vö. Friedberg I. 1059.

[58] D. p. C. 35 q. 5 c. 6: De gradibus consanguinitatis uel affinitatis, quot sint, et quomodo conputandi, quibus etiam nominibus appelentur, auctoritate b. Ysidori, atque Gregorii, et Alexandri sufficienter monstratum est. Friedberg I. 1277.

[59] Haenel, G. (ed.): Lex Romana Visigothorum. Ad LXXVI librorum manu scriptorum fidem recognovit, septem eius antiquis epitomis, quae praeter duas adhuc ineditae sunt, titulorum explanatione auxit, annotatione, appendicibus, prolegomenis. Lipsiae, 1848. (repr. Aalen 1962) 409.

[60] Decretum Gratiani emendatum et notationibus illustratum una cum glossis, Gregoriis Pont. Max. iussu editum. Ad exemplar Romanum diligenter recognitum. Lugduni, 1584. 1851–1852.

[61] Vö. Decretum Burchardi Wormatiensis 7. 28.

[62] L. 5. jegyzet

[63] Bruxelles, Bibl. Royal MS 1817. Fol. 126r-127v; BAV Vat. lat. 1358. fol. 0v; BAV Vat. lat. 1359. fol. 120v; BAV Vat. lat. 1360. fol. 77v.

[64] Cf. BAV Vat. lat. 1357. fol. 157v; London, British Library Royal 11 D VII Fol. 217ra-217vb; Cambridge, Corpus Christi College Ms. 19 fol. 211vb; Paris, Bibliothèque Nationale lat. 14315. fol. 200r.

[65] IP 7. 90: Primo gradu superiori linea continentur, pater et mater, inferiori filius et filia. Quibus nullae aliae personae iunguntur. Secundo gradu continentur superiori linea avus et avia; inferiori, nepos et neptis. Interversa frater et soror. Quae personae duplicantur. Avus enim et avia tam ex patre quam ex matre accipiuntur. Quae personae sequentibus quoque gradibus similiter pro substantia earum quae in quo gradu subsistunt, ipse ordine duplicantur. Illae personae in secundo gradu, ideo duplices appellantur, quia duo avi sunt, et paternus est et maternus est. Item duo genera nepotum sunt, sive ex filio sive ex filia procreati. Frater et soror ex transverso veniunt; id est aut frater patris, aut frater matris, qui aut patruus aut avunculus nominatur. Qui et ipsi hoc ordine duplicantur. Tertio gradu veniunt supra proavia ; infra pronepos, proneptis. Ex obliquo fratris et sororis filius vel filia, patruus, amita, id est patris frater et soror, avunculus matertera, id est frater matris et soror. Quarto gradu veniunt supra abavus et abavia, infra abnepos et abneptis. Ex obliquo fratris et sororis nepos, neptis patruelis, frater, soror, patruelis, id est patrui filius vel filia. Consobrinus, consobrina, id est avunculi et materterae filius vel filia. Amitinus, amitina, id est amitae filius vel filia. Itemque consobrini qui ex duobus sororibus nascuntur; quibus accessit patruus magnus, amita magna, id est paterni avi frater et soror, avunculus magnus, matertera magna, id est aviae tam paternae quam maternae frater et soror. Quinto gradu veniunt supra, atavus atavia, infra adnepos adneptis. Ex obliquo fratris et sororis, pronepos proneptis fratres patrueles, sorores patruelis, amitini, amitinae consobrini consobrinae, filius vel filia. Propius consobrina, id est patrui magni amitae magnae. Avunculi magni, materterae magnae filius vel filia. Quivis accrescit propatruus et proamita. Hi sunt proavi materni frater et soror, proavunculus, promatertera; hi sunt proviae paternae maternaeque frater et soror proaviaque magni materni. Haec species nec aliis gradibus quam scripta est, nec aliis vocabulis declarari potest. Sexto gradu veniunt supra tritavus tritavia. Infra trinepos trineptis. Ex obliquo fratris et sororis adnepos adneptis. Fratres patruelis et sorores matruelis, amitini amitinae, consobrini, consobrinae. Patrui magni, amitae magnae, avunculi magni materterae magnae. Neposnepotis propioris consobrini filius et filia qui consobrini appellantur. Quibus ex laterae accrescunt propatrui, proavunculi, promaterterae, filius vel filia adpatruus, adamita. Hi sunt abavi paterni frater et soror. Abavunculus, abmatertera, hi sunt abaviae paternae maternaeque frater et soror abavique materni. Haec quoque explanari amplius non possunt quam ipse auctor disseruit. Septimo gradu qui sunt cognati recta linea, supra infraque prioribus propriis nominibus non appellantur, sed ex transversa linea continentur fratris, sororis, adneptos adneptis, consobrini filii filiaeque successionis. gradus vii constituti sunt, quia ulterius per rerum naturam, nec nomina inveniri, nec successio ultra propagari potest. In his vii gradibus omnia propinquitatum nomina continentur, ultra quas affinitas inveniri, nec successio potest amplius propagari. PL 161. 1303–1304.

[66] Thaner, F.: Anselmi episcopi Lucensis collectio canonum una cum collectione minore. I–II. Oeniponte, 1906–1915. Vö. Szuromi, SZ. A.: Some observations on the developing of the different versions of the Collectio Canonum Anselmi Lucensis. (A comparative analysation of Biblioteca Mediceo-Laurenziana S. Marco 499 with other manuscripts of Anselm’s Collection.) = Ius Ecclesiae (14.) 2002. 425–449.

[67] BAV Barb. lat. 535; BAV Reg. lat. 325; Paris, Bibliothèque Nationale lat. 12450. Vö. Szuromi, SZ. A.: Some observations on BAV Reg. lat. 325 as a witness of Anselm of Lucca’s collection. = Ius Ecclesiae (16.) 2004.

[68] Haenel, G. (ed.): Lex Romana Visigothorum i. m. Table b.

[69] A másoló elhibázta a könyv számát, mivel „Explicit liber VI-us”-t írt Liber Septimus helyett.

[70] Friedberg I. 1425–1426.

[71] Fol. 61v (Rubrica) De nuptiis quo (…) et inter personas et qua de causa debere fieri. (…) Quid sit matrimonium: Nuptie (…)

[72] Fol. 8v-9r. Paruulos quia parentibus (…); Baptismi iuce aliqui non implere (…). Vö. Fol. 10v-11r, 12v-13r.

1 Új Magyar Irodalmi Lexikon. III. PZs, Bp. 1994. 2086.

2 Szenci Molnár Albert válogatott művei. Bp. 1976. 288.

3 Itt szeretném megköszönni a boroszlói egyetemi könyvtárnak a mikrofilm megküldését.

4 Vö. Gömöri György: Az 1566-os év és Zrínyi Miklós Paul Melissus költészetében. = Pannon Tükör 2005. 6. sz. 48–50.

05 Heltai János: Alvinci Péter és a heidelbergi peregrinusok. Bp., Balassi kiadó, 1994. 80.

06 J. P. Parei… MUSAE FUGITIVAE. In Adoptivus Parei Fili accesit Georgii Thurii Pannonii Poetae cultissimi MUSA POSTHUMA. Neapoli Nemetum, 1615. 297.

07 Laurae Melissaea… 15 és 16.

08 Szenci Molnári. m. 570.

09 Musae Fugitivae… 191.

10 i. m. 84 és 199.

11 Uo. 84.

12 RMK III: 1124.

13 Musae Fugitivae… 278.

14 Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. 3. kiadás. Bp., 1977. 559.

15Heltai: i. m. 45.

16 Szenci Molnár Albert naplója. Közzéteszi Szabó András. Bp., Universitas, 2003. 239. /Historia Litteraria 13./

17 Szenci Molnár Albert válogatott műveii. m. 399.

[73] Siehe dazu z.B.: Szinnyei, Band V, 431–433.; Zoványi–Ladányi, 283.; UMIL, Band II. 900.

[74] Siehe dazu: Szabó–Tonk, 218–219. (Nr. 2225.)

0[75] Siehe dazu: AStF, 170 (Nr. 5790) – 22.07.1657: Paulus Jasz Berenyi, Hungarus, Theol. – N.B.: Der Text unserer Transkription ist hier wohl übereinstimmend mit dem Franeker Original, siehe dazu: Archief Franeker Universiteit, Inventar Nr. 104, 321. An dieser Stelle wurde übrigens – von dem Rektor – auch „Jasz-Berenyi” geschrieben.

0[76] Siehe dazu: AStU, 50 – Mense Julio 1656: P. Paulus Jasz Berenyi, Ungarus.

0[77] Siehe dazu: AStG, 81 – 13.09.1658: Paulus Jasz-Berenyi, Ungarus, Theol. – Vgl. dazu RMK III 2059: Eine Disputatio theologica von Petrus P. Tsedregius, verteidigt in Groningen am 5. Januar 1659, mit einem Lobgedicht von Paulus Jászberényi. – In März 1659 ist er aber wieder zurück in Franeker, wo er den 28. März eine Eintragung schreibt im Album Amicorum von Georgius/ György Martonfalvi [in: OSzK Budapest, Signatur: 458 Oct. Lat., 151].

0[78] Siehe dazu: Gömöri, György: Magyar tanárok a 17. századi Londonban. = Irodalomtörténeti Közlemények [Budapest], (108.) 2004. n. 4. 456–465, besonders 458.

0[79] Vgl. dazu: Apponyi 2093 und 2099. – RMK III 2210, 2252, 2353, 2392, 2495 und 2530. – RMKP 6538 und 6553.

0[80] Offensichtlich bekam der Theologieprofessor Nicolaus Arnoldus dabei die Schlüssel seines Koffers. Am 25. Mai 1667 wurden diese von Arnoldus dem Senat der Universität zur Verfügung gestellt, siehe dazu: Archief Franeker Universiteit, Inventar Nr. 18, 79.

0[81] Siehe dazu: Archief Franeker Universiteit, Inventar Nr. 152, Dossier Nr. 86 – vom Universitätssekretär nicht unterschrieben und undatiert. – Eine Abbildung der ersten Seite dieser Inventarliste findet man in: Jensma, G.Th. e.a. (Hrsg.), Universiteit te Franeker, 1585–1811. – Bijdragen tot de geschiedenis van de Friese hogeschool. Leeuwarden, 1985. 94. In der Unterschrift wird aber zu Unrecht erwähnt, daß es sich hier handelt um das Inventar eines unbekannten – in Franeker verstorbenen – ungarischen Studenten.

[82] Siehe dazu: Archief Franeker Universiteit, Inventar Nr. 150, Fol. 19–22 – vom Universitätssekretär unterschrieben und datiert „1670”. – N.B.: Die nachfolgende Inventarliste, welche ins „Inventar-Buch” der Universität eingeschrieben wurde, ist datiert: „25 Martii 1670” (i.e. terminus ante quem).

[83] Über den Sekretär Wilhelmus Knijff, siehe dazu: van Nienes, A. P. e.a. (Hrsg.), De archieven van de Universiteit te Franeker, 1585–1812. Leeuwarden, 1985. 331. Er hatte Dezember 1668 seine Stelle als Universitätssekretär angefangen.

[84] Siehe dazu Fußnote 6. – Vgl. dazu jetzt auch: Gömöri, György (Hrsg.), Magyarországi diákok angol és skót egyetemeken, 1526–1789. Bp., 2005. 31 (Nr. 28). – Jászberényis Todesjahr wurde in den biographischen Quellen bis dahin meistens festgesetzt auf 1678 (?), vgl. dazu die Fußnoten 1 und 2.

[85] In den Archivalien der Universität Franeker fanden wir noch einen Hinweis, daß Jászberényi am 4. September 1658 von dem Senat der Universität zu einer Geldbuße verurteilt wurde, weil er ein Buch, das er von dem Studenten Rombertus ab Uylenburgh [AStF, 161 (Nr. 5429)] gekauft hatte, nicht bezahlen wollte, siehe dazu: Archief Franeker Universiteit, Inventar Nr. 17, 200. Möglicherweise ist er darum kurz darauf nach Groningen verreist, vgl. dazu Fußnote 5.

[86] In Übersetzung: „Inventar der Güter und der Bücher, die sich, hinterlassen von einem ungarischen Studenten, in einem Koffer im Konvent der Universität Franeker befinden.”

[87] „Ein ungarischer Rock.”

[88] „Ein schwarzer Anzug.”

[89] „Ein Paar Stiefel.”

[90] „Ein Paar Tuchhosen.”

[91] „Eine kleine Weinkiste, mit neun Flaschen darin.”

[92] „Eine Pistole in einem Behälter.”

[93] „Ein ungarischer Säbel.”

[94] „Eine Bettdecke.”

[95] „Eine ungarische Tischüberdecke.”

[96] „Eine Tischüberdecke von roter Seide.”

[97] „Ein Leibriemen.”

[98] „Eine Mütze, die im Arbeitszimmer getragen wird.”

[99] „Zwei Paar Schuhe.”

[100] „Ein Paar Pantoffeln.”

[101] „Zwei ungarische Kartuschen mit ihren kleinen Pulverdosen.”

[102] „Ein ungarisches Tintenhorn.”

[103] „Ein Feuerschläger.”

[104] „Ein Ledersack.”

[105] „Zwei Paar Handschuhe.”

[106] „Zwei ungarische halbe Hemden.”

[107] „Ein Silberlöffel.”

[108] „Ein Papiergehäuse mit einigen Bändern und einem Magnetstein darin.”

[109] „Zwei Brustlappen und ein alter Lappen.”

[110] „Eine kleine Flasche mit einem Zinnverschluß.”

[111] „Ein rotes, leeres Schächtelchen.”

[112] „Bücher in Folioformat.”

[113] „Bücher in Quartoformat.”

[114] „Ein Schreibbuch.”

[115] „Bücher in Oktavformat.”

[116] „Ein Buch in ungarischer Sprache.”

[117] Möglicherweise betrifft es hier eine Katechismus-Ausgabe in ungarischer Sprache.

[118] „Ein Buch in ungarischer Sprache.”

[119] „Bücher in Duodecimoformat.”

[120] „Ein Buch in englischer Sprache.”

[121] „Ein Buch in englischer Sprache, verfaßt von Fuller.”

[122] „Zwei Tagebücher.”

[123] Siehe dazu: RMNy 2450: Bökényi Filep, János: Mennyei lampas. Utrecht, 1652.

[124] „Sechs Pakete.”

[125] „Einige einzelne Papiere und Disputationen.”

[126] „Auf diese Weise mit meinem Wissen gehandelt und inventarisiert, der Sekretär.”

* Gerne danken wir an dieser Stelle Herrn Dr. Péter Eredics (Rijswijk) und Herrn Manfred Gryzla (Venlo) für ihre Hilfe bei der deutschen Übersetzung.

* Dr. Ferenc Postma (1945) arbeitet an der Vrije Universiteit in Amsterdam (Die Niederlande), an der Theologischen Fakultät (für Altes Testament und Hebräisch). Zugleich ist er seit 1997 a.o. Professor an der Károli Gáspár Református Egyetem in Budapest (Ungarn).

[127] RMNY 234 (1567), RMNY 271 (1569), RMNY 404 (1578), RMNY 405 (1578), RMNY 481 (1581), RMNY 521 (1583), RMNY 533 (1583), RMNY 558 (1584), RMNY 706 (1592), RMNY 723 (1593), RMNY 724 (1593), RMNY 806 (1597).

[128] Heltai János: A XVII. század első felének (1601–1655) kiadványstruktúrája Magyarországon. (Az egyházi-vallási művek funkcionális és használati rendszere. Műfajteremtő elvek és célok, nyomtatott műfajok.) Akadémiai doktori értekezés. Bp.–Miskolc, 2003. 302 l. (Kézirat).

[129] Die Matrikel der Universität Wien. III. B. 1518/II–1579/I. Bearbeitet von Franz Gall. Graz–Köln, 1959. 138.: Ex natione Saxonica. [1565] 5. Martii. … Joannes Teknon Rigensis ex Livonia gratis…; Helk, Vello: Die Jesuiten in Dorpat 1583–1625. Odense, 1977. 251.

[130] Beantwortunge des offenen, lästerlichen vndt mit der Warheit vnversiegelten Sendtbrieffs… Brunntrut, Johann Schmidt, 1597. (= VD 16 T 286); Prophetia Esaiae de morte et resurrectione domini nostri… Bécs, Stainhofer, 1568 körül (= VD 16 T 288).

[131] pl. RMK I 84, RMK I 90, RMK I 98. Vö. V. Ecsedy Judit: A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában 1473–1800. Bp. 1999. 31.

[132] pl. VD16 M 5211

[133] Die Matrikel der Universität Wien. III. B. 1518/II–1579/I. Bearbeitet von Franz Gall. Graz–Köln, 1959. 134.: Ungarica Natio… [1564] 26. Februarii. Iacobus Kelner Soproniensis Pannonius dt. 2 sol. …

[134] Dávid Ferenc: A soproni Belváros háztulajdonosai, 1523–1645. (Kézirat)

[135] Die Matrikel der Universität Wien. III. B. 1518/II–1579/I. Bearbeitet von Franz Gall. Graz–Köln, 1959. 143–144.: 1566, Oktober 13.Natio Saxonica. … Ludovicus Halleus Rudensis Westphallus 2 sol. …

[136] Földesi Ferenc: A „Kovásznai–Teleki-corvina”. = MKsz 2004. 3. sz. 290–295.

[137] Bibliothecae Samuelis S.R.I. Com. Teleki de Szék Pars Prima … Viennae… 1796.

[138] Jakó Zsigmond: Az erdélyi magyar antikvár könyvkereskedelem kezdeteiről. In: Művelődési törekvések a korai újkorban. Tanulmányok Keserű Bálint tiszteletére. Szerk.: Balázs Mihály, Font Zsuzsa, Keserű Gizella, Ötvös Péter. Szeged, 1997. 219–229. A Köleséri hagyatékról: 221–222. – L. még Bertók Lajos: Ifjabb Köleséri Sámuel könyvhagyatéka. = A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának Évkönyve (3.) 1955. 2.

[139] Csapody, Csaba: The Corvinian Library. History and Stock. Bp., 1973. 157. (176.) – Jakó Zsigmond: Erdély és a Corvina. = MKsz 1966. 237–244.

[140] Idézi Csapody: i. m. 157. (176.)

[141] A korpusz egy részét, Tibullus verseit Köleséri nyomtatásban is megjelentette: Tibullus Corvinianus. Claudiopoli, 1727.

[142] Albius Tibullus, eques Romanus; et in eum Jo. Antonii Vulpii philologi ac rhetoris in Gymnasio Patavino novus commentarius diligentissimus. Padua: excudebat Josephus Cominus, 1749. xxxviii (2), 340, 93(1) l.

[143] Földesi: i. m.


+ betűméret | - betűméret