stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



közlemények

A londoni francia protestáns egyház magyar segélyezettjei. A francia protestáns egyház Londonban tekintélyes múltra nézhet vissza: VI. Edward már 1550-ben aláírta az alapítás pátensét az idegenek számára, akiket „száműztek… hazájukból Krisztus evangéliuma miatt”.[1] Az első francia templomot a Threadneedle Streeten a régi Szent Antal Kápolnában alapították, nem messzire a holland gyülekezet templomától, amelyik az Austin Friars nevű (volt ágostonrendiek) templomában kapott helyet. A Szent Bertalan-éji mészárlás és országos protestánsüldözés után számos hugenotta emigrált Angliába – 1600-ban London mellett még öt másik angol városban volt templomuk. A Threadneedle Street-i templom elpusztult ugyan az 1666-os nagy tűzvészben, de igen gyorsan (három év alatt) újjáépült és egészen 1841-ig létezett. Ekkor egy nagy építkezés miatt a gyülekezetnek a St Martins le Grand templomba kellett költöznie, majd 1893-ra megépült a jelenleg is működő új francia templom a város központjában, a Soho Squaren.

Mint ahogy a holland egyház, a londoni francia protestánsok egyháza is élvezett bizonyos privilégiumokat az egyházkormányzat terén: az anglikán egyházzal ellentétben nem kellett kinevezniük püspököt. Az egyházat a „vének” (anciens) és a diakónusok (diacres) kormányozták, az előbbiek nevezték ki a lelkészeket. Ez a demokratikus egyházkormányzat nyilván tetszett azoknak a magyar peregrinusoknak, akik rokonszenveztek a presbiteriánus és puritán eszmékkel, de nem eshetett nagy súllyal latba abból a szempontból, hogy a Londonban járó magyarok hol és kiktől kértek alkalmi segélyt. Segélykérő hajlandóságuknak köszönhető ugyanis, hogy ma dokumentálni tudjuk néhány 17–18. századi magyar peregrinus pontos londoni tartózkodásának idejét – a Francia Egyház számadáskönyveiből derül ki, mikor érkeztek Angliába, illetve mikor akartak tanulmányaik befejezésével távozni innen.

Ezeket a magyarokat főleg két számadáskönyv tartja nyilván: Ms 90, a French Church Maintenance Account 1650–1702, valamint Ms 91, az előbbinek 1703-tól 1747-ig terjedő folytatása.[2] Úgy tűnik, a korábbi évtizedekről nem maradtak fenn rendszeres formában vezetett feljegyzések. De Ms 90 azonnal megörvendezteti a hungarikum-vadászt, amennyiben 1653. augusztus 28. alatt már áll egy feljegyzés: „Gaspar Tistabets hongarien” (sic!) kért segélyt és kapott is tíz shillinget a londoni francia egyháztól. Tiszabecsi Gáspár azon kevesek közé tartozott, akik nem csak látogatták valamelyik angol egyetemet, hanem Oxfordban magiszteri címet is szereztek. Méghozzá Anthony A. Wood szerint ez 1654. március 18-án történt. Tiszabecsi (akiből különben élete végén erdélyi református püspök is lett) franekeri és leideni tanulás után ment át Angliába és alighanem 1–2 trimesztert eltöltött Oxfordban, de mint a fenti adat bizonyítja, 1653 nyarán már Londonban volt.

A Commonwealth idején Londonban megforduló magyarok úgy látszik, más pénzforrásokra támaszkodtak, mert 1661 nyaráig nem találunk több magyar vonatkozású bejegyzést a számadáskönyvben. A Restaurációval viszont fellendül a magyar-forgalom Angliában. Már 1661-ben két névtelen magyar kap pénzt az egyháztól,[3] 1662-ben pedig egymást váltják a magyarok és erdélyiek: kettő februárban, három június–júliusban, 1662 őszén pedig négy névtelen magyar „utazó” kap kisebb összegű segélyt, mígnem 1662 decemberében egy „etudiant hongrois Malade” jelentkezik, őt csak egy egész fonttal lehet elküldeni. 1663-tól (ami eddigi tudásunk szerint a magyarok „rekordéve” a 17. századbeli Angliában) az egyház jegyzője megunja a névtelen magyarok regisztrálását és nagy örömünkre, elkezd nevesíteni. Így derül ki, hogy 1663. május 6-án Kisvárdai János valamint Szendrei Ferenc kapnak segélyt, augusztus 5-én Rimaszombathi Mihály, majd két hétre rá ugyanő visszatér két magyar barátja kíséretében a Treadneedle Streetre és még egyszer kér és kap, hogy „visszamehessen Hollandiába”, kereken egy font sterlinget. Két útitársa közül az egyik már régóta él Angliában, a „Kormeledi” néven nyilvántartott Körmendi Péter, aki (albumának tanúsága szerint)[4] jól megtanult angolul, míg a másikról, Csaholci Gergelyről tudtuk, hogy 1663 májusában Londonban tartózkodott,[5] de azt nem, hogy legalább három hónapot töltött az angol fővárosban. Innen egyébként Groningenbe ment vissza, ahol októberben matrikulált az egyetemen.

1664 és 1666 között a Londonban tartózkodó magyarok közül már többen tudják: a francia egyháztól is lehet segélyt kapni. Így aztán ugyanazok, akik a holland egyháztól kérnek anyagi segítséget, jelentkeznek a franciánál is, így Samareus Johannes (elírás: helyesen Sámuel) és „Francois” (Ferenc) Száki. Mindketten 1664 júniusában kapnak segélyt. A következő év februárjában ugyanaz a „Francois”, akinek nevét ezúttal nem „Saki”-nak, hanem „Zacus”-nak írják és mellette a „Ministre en Hongrie” minősítés áll, újra folyamodik és megint szerény sikerrel. 1666 februárjában az elválaszthatatlan Komáromi András és Liszkai András együtt jelentkeznek, mint „estudians Hongrois” és kapnak fejenként öt shillinget.

A Nagy Tűzvész után kissé csökken az Angliába peregrináló magyarok száma, 1669-ig hiába is próbálkoznának a francia egyháznál, annak is kell a pénz a templom újjáépítésére. Legközelebb 1675 szeptemberében bukkan fel egy segélyezett „erdélyi”,akiben én Kolosvári István későbbi enyedi tanárt és erdélyi püspököt gyanítom.[6] 1676 novemberében már a Nápolyból szabadult gályarabok küldöttségéből valók (Jablonczay és Köpeczi?) lehetnek azok a magyar lelkészek, akik 15 shillinget kapnak, de még hátra van a nagy országos gyűjtés, aminek eredményeként 1677. június 22-én a francia egyház vénei úgy döntenek, komolyabb segítségben kell részesíteniük magyar hitsorsosaikat: nem kevesebb, mint 30 font sterlinget gyűjtenek „aux Ministres de Hongrie retirent de galleries du Roy”.[7] Lehetséges, hogy ez már a második alkalom, amikor a Threadneedle Street segíti a volt gályarab lelkészeket,mert egy másik dokumentum (Ms5, Consistoire Accounts) szerint az elöljárók már 1676. október 22-én hoztak egy olyan döntést, hogy a flamand egyház ajánlására a nyolc magyar lelkész öt font segélyben részesüljön.

1679 októberében újabb magyar kérelmező járul a londoni francia egyházhoz: Zádori István most érkezett az erőszakos ellenreformáció által megkínzott Magyarországról, és ez a tény segíti hozzá a szokásosnál valamivel nagyobb segélyhez. Egy font sterlinget kap, mert a feljegyzések szerint „jó referenciát hozott magával hazájából, amely kijelenti, hogy a (református) egyház

A londoni francia református egyház számadáskönyvéből. A csillaggal megjelölt név magyar.

ínsége ott olyan mértékű, hogy az őt felhatalmazza arra, hogy adományokat kérjen”.[8] Zádori ezek után hosszan utazgat Angliában és Skóciában, eltölt pár trimesztert Oxfordban, majd 1682-ben még ügyesen szerez pénzt arra Londonban, hogy hazatérése helyett Amerikának vegye az útját – ő lesz az első magyar protestáns lelkész, aki megfordul Bostonban, hogy aztán minden valószínűség szerint Jamaica szigetén (!) fejezze be kalandos életét.[9] A 17. században ő lesz az utolsó magyar, aki pénzt kér és kap a londoni hugenottáktól, akiknek 1685 után, a nantesi ediktum felmondásával, minden pénzüket az újonnan érkezett protestáns menekültek támogatására kell majd fordítaniuk.

A francia egyház csak a következő évszázad húszas éveiben újítja meg a magyaroknak nyújtott támogatást. Igaz, 1726. április 27-én „fitzor Ministre Transylvain” meglepően nagy összeget, négy font négy shillinget kap. Kövesdi Fitsor (Ficsor) Ádámról eddig is tudtuk, hogy 1719-tól 1724-ig a genfi egyetemen tanult és Svájcban avatták lelkésszé,[10] de angliai tartózkodásának időpontját csak hozzávetőlegesen tudtuk megállapítani. Az, hogy ugyanő 1733–34 folyamán nem még egyszer, hanem összesen négy alkalommal kap egy font egy shillingnyi segélyt[11] arra mutat, hogy ez nem is segély, hanem egyfajta rendszeres fizetés volt, és hogy Ficsor, aki nyilván elég jól beszélt franciául és angolul is megtanult, valamilyen kisegítő lelkészi feladatot látott el a francia egyházban. Lehetséges, hogy ezután végleg visszatért – ha nem is Erdélybe, de Magyarországra, mert 1735. október 9-én Pozsonyban írt be Bél Mátyás albumába.[12]

Az utolsó magyar, akit a londoni hugenották felkarolnak, nem más, mint Székelyhidi Nethlebius Mihály. Még a szakirodalom se nagyon tudja, hogy hosszú peregrinálás (Halle, Bréma, Utrecht) után ez az erdélyi születésű teológus 1743. május 18-án, a Wadham College tagjaként, belépett az oxfordi egyetem hallgatói sorába. Valószínűleg ingyenesen tanult Oxfordban, ott elvégezte az egyetemet, de még így is állandó pézhiánnyal küszködött – ezt enyhíthette a francia egyház adománya: 2 font 1744. augusztus 18-án. Székelyhidiről az utolsó hír 1750-ből származik, amikor is Mező János arról ír Londonból Teleki Sándornak, hogy ez az „academizáns”,aki nagy híve a Telekieknek, nem tudja magát pappá szenteltetni, s emiatt „igen nagy szeginsigben nyomorog”.[13] E szerencsétlen peregrinus (alkalmi latin verselő) további sorsára talán a korszak kutatói fognak majd fényt deríteni.

Gömöri György


közlemények

Mecenatúra Bod Péter korában. Minden támogatók, mondhatnánk szponzorok ősatyja Caius Cilnius Maecenas Kr. előtt 70-től 8-ig élt. Hivatalosan őt tekintjük az első irodalmilag elismert műpártolónak, ugyanis neve után alakult ki a máig is érvényes mecenatúra. Maecenas volt az első, aki adott egy követendő példát, és amint a történelem mutatja, mindig is akadtak nemes követői. Ez nem jelenti azt, hogy előtte ne lettek volna olyan egyének – főként uralkodók – akik ne tettek volna pártfogói gesztusokat költők, művészek stb. felé anyagi támogatások formájában. A Bibliá


ban, a Talmudban, a Koránban és más szentírásokban is találunk feljegyzéseket önzetlen támogatásról, szegények felemeléséről, hiszen ezek mint alapvető erkölcsi törvények jelentek meg. A mindennemű pártfogás bizonyos mértékben tehát erkölcsi norma volt, és máig is önzetlen erkölcsös tevékenység.

A jótékonyság célja az, hogy segítsünk egy vagy több rászorulónak, a motiváció (az indíték vagy ok) pedig a szánalom vagy kötelességtudat. Az igazi önzetlen, erkölcsös tevékenységnek, így a mecenatúrának is a cselekvés célját és motivációját illetően is tisztának kell lennie, ami végeredményben a jótékonyság, az adakozás alaptétele.[14] Az igazi mecénást magas erkölcsi érzékkel a segíteni akarás vezérli, amikor látja az értékek teremtőinek a nehéz helyzetét. Mindezekhez még annyit tehetünk hozzá, hogy a mecenatúrához szeretet, azaz érzelmi indíttatás is kell az etikai (erkölcsi) megítélés mellett. A szeretetnek komoly szerepe van egy tárgy vagy személy vonatkozásában is, ami főleg a régi mecenatúrákat uralta.

A mecénásokra vonatkozóan máig érvényesek Horatiusnak, Maecenas egyik pártfogoltjának a szavai:

„Vir bonus et sapiens dignis ait esse paratus,

nec tamen ignorat, quid distent aera lupinis.

(Méltók hóna alá nyúlj, mondja a jó s okos ember:

ismeri ő a különbséget jó pénz meg a bab közt.)”[15]

A mecenatúrát fontos feladatának tekintette a Teleki család több tagja a 18. században. A Telekiek fellendülése a 17. század végén kezdődött, amikor a kancellár Teleki Mihály megkapta előbb a grófi, majd a római szent birodalmi grófi címet is.

A családból többen mecénásként támogatták mások irodalmi és tudományos munkásságát, segítették szegény kollégiumi diákok tanulását, és gondjuk volt az iskolák anyagi alapjának a növekedésére.

A kancellárról Teleki Mihályról Bod Péter említi a Magyar Athenas bevezetésében, hogy többre tartotta a nagyenyedi és kolozsvári professzorok társaságát a fejedelmekénél, és a Teleki család levéltári dokumentumaiból tudjuk, hogy „a gernyeszegi majorjának (birtokának) jövedelmét felerészben a marosvásárhelyi református kollégiumnak, felerészben pedig a vásárhelyi református egyháznak rendelte adni”.[16]

A kancellár Teleki Mihály ötödik fiától Teleki Sándortól származnak a szellemi téren legjelentősebb eredményeket elérő Telekiek, amiben nem kis része volt annak, hogy a család férfitagjai generációkon át sokoldalúan művelt, olvasni szerető, sőt olykor irodalommal aktívan foglalkozó, és azt támogató feleséget választottak maguknak.

Teleki László, Teleki Sándor fia „nagy gazdagságú és birodalmú, kevélység nélkül való úr volt, … tanult, okos, értelmes tanácsúr, … igazságszerető, istenfélő, a reformata religióhoz nagy buzgósággal viseltető úriember vala” – írja Rettegi György, a 18. század krónikása Emlékezetre méltó dolgok című művében.[17] A családi hagyományok szelleméből adódóan Teleki László kötelességének tekintette az egyházi intézményeknek, elsősorban az iskoláknak, és a tehetséges lelkészeknek és professzoroknak az anyagi és erkölcsi támogatását. Erre ösztönözte szüleinek és legközelebbi hozzátartozóinak a példája.

Borosnyai Lukács Simon, marosvásárhelyi lelkész, a kor híres prédikátora Teleki László temetésekor, 1778. június 14-én elmondott beszédében[18] a barokk prédikáció érett stíluselemeivel, retorikus kérdésekkel és felkiáltásokkal emeli ki az elhunyt nagyságát, kiváló tulajdoságait:

„…De ki ne-tudná ? ki tagadná? hogy ezen mi áldott emlékezetű Grófunk igaz Hazafia, sőt Attya lett légyen, a’ ki a’nak [a hazának] ’s a Királynak szolgálatjában vénült meg! Házára és Familiájára nézve ugyan példa-beszéddé vált volt az ő jó Atyasága! Az Isten Házára nézve pedig épen köz-mondássá lett volt: Ama buzgó lelkű Teleki László …”,[19]

aki nemcsak beszéddel, hanem cselekedeteivel szerette hazáját, nemzetét, és örömmel gyakorolta felebaráti kötelességeit. Oltalmazta az özvegyeket, „táplálta” a szegényeket, az árvákat és védelmezte az elesetteket.

Málnási László, nagyszebeni lelkész is, akit szoros baráti szálak fűztek Teleki Lászlóhoz, tisztelettel és szeretettel emlékezik meg patrónusáról, a felette tartott halotti beszédében:[20] „Méltóságos Fő Patrónus Uram! Atyámnál is jobb Atyám!” barokkos felkiáltással fejezi ki erős kötődését Telekihez, aki jó megjelenésű, „szép termetű és drága jó elméjű” férfi volt. A Szentírásban, a vallásban, „a jó erköltsi ’s polgári tudományokban” jártas, művelt, az emberek fele nyitott, barátságos, kötelességtudó, segítőkész volt. „Tapasztalta azt a’ Haza, a’ Király, az Eklésia”.

A közéletben jelentős szerepet játszott, számos tisztséget viselt. Málnási beszédében olvassuk:

„A’ Királyi Kegyelem … Királyi Commissáriussággal (királyi biztos), a’ Királyi Guberniumban valóságos Tanáts Urasággal, és ezen ő Hivataljai mellett néhány rendbéli fénylő Titulusokkal ékesítette volt-meg ötet. A’ melly Hivatalokban volt, azokban hívségesen, jó lelkiesmérettel igyekezett el-járni. Tsak Guberniális Consiliáriusságát (főkormányszéki tanácsosi tisztség) Huszonkét esztendőkig nagy haszonnal viselte.”

Szolgálataival igyekezett mindenkinek hasznára lenni, úgyhogy országszerte szerették, tisztelték.      Bod Péter Önéletírásában Teleki Lászlót mint „az irántam kiváló jóindulattal viseltető férfiú”-t említi, aki fontos szerepet játszott életének alakulásában, Bethlen Kata mellett. Teleki önzetlen támogatója, mecénása volt Bod Péternek, mert felismerte benne az igazi értéket. Bőkezűségének illusztrálására szolgál a következő példa Bod Önéletírásából: „A Méltóságos Római Sz. Birodalombeli Gróf Széki Teleki László úr önagysága … a Smirnai Sz. Polikárpus nevű könyvecskémnek kinyomtatására adott kétszáztizenhét (217) m. Forintokat …”[21] A könyvet ezer példányban nyomtatták ki Nagyszebenben 1766-ban, és 225 fh.-ba került. Tehát a Teleki adomány majdnem fedezte a könyv kinyomtatását. Teleki sokat fáradozott Bod Péter generális notáriussá (püspökhelyettessé) való kinevezésében is, hogy a 18. századi erdélyi református egyházi hierarchiában Bod Péter méltó, megérdemelt helyre kerüljön.

Teleki László felesége Ráday Eszter, Ráday Pál és Kajali Klára leánya volt, akivel László 1732-ben „még virágzó ifjúságában” kötött házasságot és boldogan elmondhatta: „immár találtam magamhoz hasonló társat”.[22] Eszter már gyermekkorában a szülői házban nemcsak a könyvek szeretetét, az olvasás hasznosságát tanulta meg, hanem azt is, hogy a közjóra adakozni kell. Egész élete a maga szép és szomorú eseményeivel szeretetszolgálat volt, és ő örömét lelte benne. Bod Péter a Ráday Eszter felett tartott halotti beszédében[23] (1764) írja: Eszter, „ a házát nagy fenyítékben tartó tiszta életű, Istenfélő, másokat segítő, nagy elméjű, a dolgot hamar átlátó…”, bölcsen sáfárkodó asszony volt. Olyan volt mint a kereskedőhajó … „aki messziről is el tudta hozni a szükséges jókat”. Sok jót tett, bőven osztott alamizsnát és adakozott a közjóra. Ezt Bod Péter saját életében is tapasztalta „… mert közjóra elszánt igyekezetemet nem egyszer, kétszer emelte ki a szegénységnek és tehetetlenségnek sárjából”. A „kegyes patrona aszszony” támogatta Bod Péter terveit, könyvkiadásait. Ennek a mecénási tevékenységnek egy kedves és jellegzetes példájával találkozunk Bod Önéletírásában is: a Synopsis Juris Connubialis (A házassági jog rövid foglalata. Szeben 1763.) című műve kiadását az tette lehetővé, hogy „Teleki Lászlóné asszony őnagysága a fontatásának, szőtetésinek haszna zsengéjéből adott 12 hollandi aranyat”.[24]

Teleki Eszter, Teleki László és Ráday Eszter leánya, Toroczkai Zsigmond felesége továbbvitte a családi hagyományt a mecenatúra területén is. Művelt asszony volt, vendégszerető, barátságos, segítőkész, tisztelt mindenkit rangra való tekintet nélkül. Csendes óráiban olvasott, becsülte, tisztelte és szívesen hallgatta mindazokat a lelkészeket és tudósokat, akiktől tanulni lehetett. Az igazi értékeket nemcsak hallgatta, hanem támogatta is. Sokat betegeskedett, látását fokozatosan elvesztette. De betegségei mellett is el tudta látni háziasszonyi teendőit, rendet tartott házában, jótékonykodott, adakozott a közjavára, anyjához hasonlóan papokat, tudósokat pártfogolt, felkarolta a betegeket, az özvegyeket, az árvákat. „Az adakozást se sajnálta Házától” írja Fogarasi Pap József, szászvárosi lelkész, a Teleki család nagy tisztelője a Teleki Eszter halálára írt gyászversében[25] 1778-ban, majd folytatja:

„A’ Pap úgy ment hozzá mint táplálójához,

A’ Próféta Fiú mint Patrónájához,

Az Özvegy, és az árva mint édes annyához,

Az erőtelen mint erős gyámolához.

Alami’snáit sok helyeken hírdetik,

Nevét velem együtt álgyák,’s emlegetik,

Kár, hogy őtet igen kevesen követik,

Sőt inkább a’ szegényt gunyolják, ’s nevetik.”

A mecénások sorában látjuk Teleki Józsefet, a koronaőr jelzővel megkülönböztetett Telekit, Teleki László és Ráday Eszter fiát. Az író, kötő Teleki József a 18. század második felében élt, a felvilágosodás kibontakozásának korában, de a felvilágosodás mérsékelt irányzatainak szellemében kívánta a társadalmi, művelődési haladást elérni. Ebben a korban, amelyet még a mecénások korának nevezhetünk, a vezető nagyhatalmak uralkodói ( II. Frigyes, II. Katalin stb.) maguk köré kívánták vonni a a szellemi élet, elsősorban a francia szellemi élet jelentősebb (vezető) képviselőit, és rendszeres vagy alkalmi támogatásukkal hozzájárultak egzisztenciájuk biztosításához. Példájukat kisebb mecénások egész sora követte.

Teleki József korának egyik legműveltebb, legképzettebb főura volt. Három évig Bod Péter volt a nevelője, tanítója Magyarigenben. Svájcban, a Rajna-vidékén, Hollandiában, Franciaországban, Itáliában járt, látogatta a bázeli és a leideni egyetemet. Érdeklődött a tudományok iránt: a filozófia, a történelem, de a fizika és a matematika iránt is. Gazdag, sokszínű könyvgyűjteménnyel rendelkezett, jelentős szerepet játszott a bécsi, az erdélyi, a magyarországi közéletben és művelődési életben.

A családi hagyományok és az utazásai során szerzett élmények együttesen alakították ki Telekinek a hazai értelmiség: papok, professzorok, tanítók, nevelők, írók, költők stb. iránti magatartását. Mint anyagilag tehetős ember fontosnak tartotta a szellemi alkotómunka anyagi támogatását, és csaknem minden esetben valamiféle segítséget is nyújtott az értelmiségi réteg különböző tagjainak. Pártfogói tevékenysége során különösen az egyházat és az iskolaügyet karolta fel.

Rozgonyi József, a losonci református gimnázium professzora részletesen kitér Teleki József mecénási tevékenységére a felette tartott halotti beszédében[26] 1796. okt. 9-én:

„Az ő háza akár a’ Polgári igazgatásra, akár a’ Vallásra, akár a’ Tudományok elő-mozdítására tartozó nehézségek meg-segítésének mintegy Oraculuma vala. A’ szerentse változandósága által el-allyasodott Familiák közzül ez a’ Nemes szívű Gróf hányat emelt fel ? A’ Nemes szemérem miatt szegény sorsokat fedezgető szűkölködőkhöz, ’s másféle nyomorultakhoz … hányszor küldötte ő mintegy a’ föld alatt, az az olly titkosan jó-téteményét, hogy soha a’ jól-tevőnek Neve világosságra ne jöhessen.”

Majd Claudianus, latin költő szavaival jellemzi a grófot:

„Ömlött kezeiből jó-tétel zápora,

Részt vett javaiból szegények tábora,

A’ nyomorult sírva ha ment udvarába,

Meg-vígasztaltatva tért viszsza házába.”

Teleki cselekedeteivel bebizonyította – állapítja meg Rozgonyi József – „hogy ő Nagyméltóságú Attya Virtusainak a jó-téteményre nézve is örököse”.

A gróf közvetlen, érdeklődő, barátságos természetű ember volt. Szívesen és könnyen kötött ismeretséget. Főleg a tudósokkal igyekezett baráti kapcsolatokat kialakítani, ugyanakkor kifejezve, hogy ez számára is megtiszteltetést jelent.

Teleki József mecénási tevékenysége megfigyelhető a Cornides Dánielhez (1732–1787), a kor híres tudósához fűződő kapcsolataiban.

Cornides sorsa példázza a 18. század második felében Erdélyben és Magyarországon élt vagyontalan értelmiségi nehéz helyzetét, aki nem érzett hajlamot arra, hogy lelkészi vagy professzori pályára lépjen. Az erlangeni egyetemről hazatérve nevelői állást vállalt Erdélyben, Wesselényi Miklós mellett. A pedagógia azonban nem érdekelte, nem szerette tanítványa anyját, a művelt, de nehéz természetű Dániel Polyxéniát, és ezért mártíromságnak érezte foglalkozását és helyzetét.[27] Csak a saját stúdiumainak szeretett volna élni. Tény és való, hogy Zsibóról, a Wesselényi házból keltezett leveleiben szinte valamennyi későbbi tudományos témájáról olvashatunk, így Anonymusról, a magyar középkorról, Mátyás király koráról, az erdélyi fejedelmekről. A vidéki elzártság, a függőségi viszony, valamint a tudományos munka végzésében való akadályoztatás együttes eredményeként Cornides úgy érezte, hogy nincs nyomorultabb féreg az erdélyi nevelőnél – írta egyik levelében, amely az MTA Kézirattárában található. Cornides mindenképpen tudós szeretett volna lenni, és az is lett Teleki Józsefnek köszönhetően. Teleki titkárává fogadta, és ezzel teljes egészében gondoskodott a megélhetéséről. 18 esztendőt (1767–1785) töltött Cornides Teleki szolgálatában, és ez a szoros kapcsolat mindkettőjük számára sok jót eredményezett. Teleki jó munkatársat, művelt társalkodó partnert, megbízható hű barátot nyert titkárában. Cornides számára pedig a titkári állás nemcsak biztos megélhetést biztosított, hanem mivel rendszeresen elkísérte Telekit a hazai (pesti, bécsi) és a külföldi (európai) utazásain, ez egyben felbecsülhetetlen lehetőséget jelentett a tudományos munkára (a kutatásokra) és a személyes tudományos kapcsolatok kialakítására.

Teleki révén rendelkezésére álltak a bécsi és a magyarországi könyvtárak, kolostori gyűjtemények, magán gyűjtemények, megnyíltak előtte a főúri családi levéltárak, és találkozhatott a kor kiváló tudós barátaival, ismerőseivel: Kollár Ádámmal, Hell Miksával, Pray Györggyel stb. Ennek ellenére nemegyszer kételyek merültek fel benne, aggodalmaskodott, hogy nem került-e újra függőségi helyzetbe, nem kovácsolt-e új láncokat magának a régiek helyett. Cornides még itáliai utazása miatt is sajnáltatta magát, pedig a velencei Marciana, a milánói Ambrosiana és a pármai hercegi könyvtár gyűjteményeinek a megismerése, és több olasz tudóssal kötött személyes ismeretsége bizonyosan nagy élményt és hasznot jelentettek számára. Barátai nem is vették komolyan a panaszát. Czirbesz Jónás András válasza pl. így hangzott: „Nem járja, hogy valaki három vagy négy hét alatt annyi történeti és numizmatikai gyűjtést végezzen, mint amennyit tíz vagy húsz év alatt sem csinál az ember a dolgozószobájában.”[28] Ugyancsak Telekinek köszönhetően bővültek ki Cornidesnek a kor tudósaival fenntartott kapcsolatai a tudományok iránt érdeklődő főurakkal (arisztokratákkal): Ráday Gedeonnal, Róth Tamással, akikkel levelezett történelmi és egyéb tudományos témákban.

Leveleiben gyakran „Maecenas meus indulgentissimus” – nak, azaz nagy jóságú pártfogómnak nevezte Cornides Telekit. Ez a szoros és szinte felhőtlen kapcsolat a tehetős pártfogó és pártfogóltja között ritka, csaknem egyedülálló eset volt ebben a korban, és a kortársak is így értékelték. Aranka György szerint Cornides az egyetlen hazai tudós, aki ura mellett szabadon dolgozhatott. Teleki viszont Cornides és tudós barátainak a hatására kezdett foglalkozni a hazai történelemmel is a filozófia és a matemetika mellett.

Kettőjük kapcsolata nem szakadt meg, amikor a titkárt 1784-ben egyetemi tanárnak nevezték ki a pesti egyetemen. Leveleztek, továbbra is találkoztak, és Teleki volt az aki, Cornides halála után nem engedte, hogy egykori titkára gazdag, magyar történelmi vonatkozású könyvtárát elárverezzék, hanem az egészet végül megvásárolta 1000 dukátért. Így megmentette a pusztulástól és a szétszóródástól az értékes magyar bibliotekát: „Clarissimi Danielis Cornides … Bibliotheca Hungarica” Pest 1792, amely később a Telekiek, Józsefnek, fiának Lászlónak és unokájának az ugyancsak Józsefnek könyvgyűjteményeivel a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának az alapja lett.[29]

Teleki tehát nem a leereszkedő pártfogó volt, hanem a mindig segítő barát szerepét kívánta magára vállalni, ahogy Cornides írta egyik levelében: „olyan valaki ő, aki örül, ha mindenkinek szívességet tehet”.[30]

Teleki László családjához szoros kapcsolat fűzte a kor egyik legismertebb nagyasszonyát, Bethlen Katát, a 18. századi Erdély művelődéstörténetének nagy egyéniségét, László nagynénjét (nagybátyjának Teleki Józsefnek az özvegyét). Bethlen Kata levelei számos bizonyítékát őrzik annak a meleg szeretetnek, amellyel Teleki László és felesége, Ráday Eszter Katát bánatában és elhagyatottságában körülvették. Telekiék családjában ugyanaz a művelt, könyvszerető szellem, a pietizmus felé hajló vallásosság élt, amely őt magát is jellemezte. Hasonló volt a gondolkozásuk, és családi életükben azt látta megvalósulni, ami neki nem adatott meg: azonos valláson élő, a gyermekeket a hagyományok szellemében, a műveltség, a tanulás iránti szeretetre nevelő házastársi kapcsolatot. Bethlen Kata részt vett a Teleki gyermekek nevelésében is. Teleki Esztert olykor az ő gondjaira bízták a szülei. Hogy Bethlen Kata milyen tekintély volt Teleki László családjában, azt Teleki József naplóbejegyzése tanúsítja, amelyet akkor írt Baselben, amikor nagynénje halálhírét megkapta:

„Mindenféle virtusokkal fel ruházott alkotmánya volt ez az Asszonyság az Istennek. Kegyes volt minden mordság nélkül, mert szüntelen vidám ábrázattyát még a nyavalya sem könnyen változtatta meg, könyörülő és adakozó minden tettetés nélkül. Nagy és a maga nemét felyül haladó elméjű. Nem szükséges sok szóval dicsérni, mert dicsérik őtet az ő tselekedetei mindenek előtt … nem könnyen születik ezen már ki múlt Férfiú természettel birtt Asszony helyett más Bethlen Kata.”[31]

Melyek voltak ezek a jó cselekedetek? Bethlen Kata életéről és jó cselekedeteiről Bod Péter, a hűséges pártfogolt és hajdan udvari pap emlékezik meg a felette tartott halotti prédikáció második részét alkotó verses nekrológban, de olvashatunk róluk Rettegi György: Emlékezetre méltó dolgok c. könyvében is. Rettegi a korabeli köztudat elismeréseként írja:

„Méltóságos gr. Teleki Józsefné Bethlen Kata asszony őnagysága … az Isten anyaszentegyházának nagy tápláló dajkája vala …, felette igen gyönyörködött a könyveknek kinyomtattatásában s az könyvekben. Amint mondják olyan magyar könyvekből álló bibliotecat gyűjtött volt, melyben találtatik 300 darabból álló magyar könyv.”[32]

Értékes könyvtárát még életében a nagyenyedi református kollégiumnak ajándékozta, tehát a köz javára bocsátotta. Orvosi könyvekből megtanulta a gyógyítás egyszerűbb módjait, és a hozzáforduló betegeken megpróbált segíteni. Gyógynövényeivel „a szegényeknek felette sokat használt”.      A magyar könyvkiadás nagy pártolójaként szüntelen kezdeményezte új könyvek kiadását. A maga költségén ki is nyomtattatott könyveket. Kastélya olyan volt mint „jól rendelt klastrom”,[33] ahol szívesen látta a tudósokat, a papokat. A Méltóságos Patróna Asszony könyvtár és iskolaszervező buzgalmával, társaságszervező tehetségével kis udvart tudott maga köré gyűjteni. Olthévízi és fogarasi otthona az erdélyi művelődés egyik kisugárzó központja lett. Mint Olthévíz szigorú és gondos gazdája, odafigyelt a falusi gyermekek taníttatására, az iskolás gyermekeket tankönyvekkel látta el, „hogy mind a nagyok gyakorolhatnák magokat a kegyességben, mind a kisdedek épületet vehetnének a tisztességes tudományokban és a jó erköltsökben”.21 Egész életében jótékonykodott a református egyház javára, templomokat építtetett és renováltatott, a gyülekezeteket segítette pénz és tárgyi adományokkal. A gyülekezetek mellett Bethlen Kata az erdélyi református kollégiumokat is támogatta. A testvére, Bethlen Imre révén, aki 1736-tól három évtizeden át a székelyudvarhelyi kollégium főgondnoka volt, figyelt fel az udvarhelyi kollégiumi könyvtár gondjaira. 1744-ben Bethlen Kata költségén vásároltak meg néhány kötetet, majd a további beszerzések támogatására 1758–59-ben 630 forinttal alapítványt létesített. A marosvásárhelyi református kollégiumnak egyszeri adományként 1756-ban 2000 magyar forintot adományozott.22 A kollégiumokban vállalta több nehéz sorsú, de tehetséges diák taníttatását (Bod Péter, Málnási László).

Bethlen Kata tehát hosszú özvegysége alatt a jótéteményeknek, a vallásnak és a tudománynak élt. A jó cél érdekében kifejtett mecenatúrával kapcsolatban megállapíthatjuk, hogy a jónak felismerése egyúttal annak a gyakorlását is jelenti. Ezt látjuk a Teleki család és Bethlen Kata életében is, akik a maguk korában felismerték az értéket, a nemes dolgot, a jót, és azt bőkezűen támogatták. Tehát Maecenas nemes követőinek bizonyultak.

Bellágh Rózsa


közlemények

Révai Miklós: A’ Magyar Tudós Társaságnak Képe. A’ Társaság utánn való Ohajtozás. A jelen szövegközlés nemcsak a Magyar Tudós Társaság szervezésének történetéhez, hanem az Orczyak és Révai Miklós kapcsolatához is újabb adalékot szolgáltat.[34] Orczy Lőrinc (1718–1789) és Révai Miklós (1750–1807) viszonya a verses kötetek[35] kiadása, a Szilágyi István közölte levelek[36] és Csaplár Benedek Révai-monográfiája[37] révén ismert ugyan a szakirodalomban, illetve az is tudható volt, hogy Lőrincre és Józsefre [38] terjedt ki. Régi elenchusok alapján és Fekete Nagy Antal reménykedő szavaival is megerősítve azonban 1998 nyaráig csak bizakodhattunk, hogy e kapcsolat intenzitásáról, időtartamáról a valaha létezett eredeti dokumentumok előkerülhetnek. Nem tudhattuk, hogy Petrovay II. György „rendező keze” által előidézett „rendetlenség” következtében milyen iratcsomók kerültek el a törzsanyagból,[39] és melyek váltak / válhattak valóban a tűz martalékává. Igaz, ezt különböző okok miatt még másfél évtizednyi kutatás után is, csak becsülni tudjuk. Ez a Révai Miklós gyöngybetűivel írt tervezet, az Orczy Józsefhez (1746–1804) intézett levéllel egyetemben, szinte egyedül álló módon, teljes terjedelmében, minden sérülés nélkül maradt ránk az Orczy család levéltártöredékében![40] Orczy Lőrinc halála után szerepét idősebbik fia, a szintén verselgető József (1746 – 1804)[41] vette át. Révai a Győrben, 1790. augusztus 4-én keltezett levelében nemcsak említi terveit, hanem Plánumának ezt az újabb, magyar nyelvű változatát[42] valóban el is küldte. A szövegeket betűhűen közöljük. Révai minden esetben jelölte a hosszú magánhangzókat, így a ő-t,ű-t is, két pont közötti vesszővel, melyeket mi a mai helyesírásnak megfelelően írtunk át.

Az Orczy Józsefhez írott levél szövege:[43]

Nagyságos Báró!

Kegyelmes Urunk és Pártfogónk!

Az ollyan Nagy Léleknek, és Hazája’ Boldogúlássára hiven vígyázó Bátor Hazafinak, a’ millyen Nagyságod, telhetik tehát az Országnak egyéb terhes dolgai mellett arra is elég érkezése: hogy egy Magyar Tudós Társaságnak Fel állításáról is, Hazánknak néhány Jelesebb Helyre szerzőivel, a’ többi között nevezetesen Nagy méltóságú Gróf Szétsényi Urral, tanátskozni, és arra szerentsésebb útat törni, egyik főbb és kedves foglalatosságának tarthassa? Engedje meg Nagyságtok, hogy ezen Tanátskozásnak Szentséges Rejtekébe én is bé nyújthassam, a’ mire bátorkodtam ugyan e’ dolog végett néhány velem egyet értő Társaimmal.

Nem tartottam elegendőnek, hogy Bessenyeinek ama’ Jámbor Szándékát, mellyet egy illyen Magyar Tudós Társaságról már elég régen készített, de ki nem adhatott az időnek mostohasága miatt, én most ugyan ki is nyomtattattam, s’ az Ország’ Gyűlése’ alkalmatosságával széllyel is terjesztettem, hogy az illyen hasznos Szerzeménynek újabb Kívánása, és az érte törekedő foganatosabb Mozdúlás Szükségesnek gondoltam lenni az Udvarnál is Pártfogást és Oltalmat keresni, kivált illyen Fejedelem alatt, kinek olly hajlandó Nemzetünkhöz emberi érzéssel tellyes szíve. Egy Hazáját szerető Nagyság, kinek levele mását közlöm Nagyságoddal is, gyönyörű útat nyitott ide Jámbor Igyekezetünknek.

Társaságunk Oltalmazó Fejedelmének ki mertük kérni az egyik Királyfit, Sándor Leopold Főhertzeget, kinek, Kegyes Atyjánál, a’ mi Felséges Királyunknál érettünk téttetett Közben vetésének Erejéről ezek most az örvendetes jelenségek. A’ Társaságról való Kis Planum, mellyet bé nyújtottam az Esedező Levéllel, meg fordúlt a’ Felséges Cancellárián, és most már a’ Felséges Helytartó Tanátsnál lévő Studiorum Commissio’ Tanátsosinál vagyon, ut Res Litteraria, kétség kívűl a’ további meg ítélés miatt. Elég nyilván szóll erről az ott Tisztségben lévő Úrnak hozzám küldetett barátságos Levele. Ennek is mását meg írom Nagyságodnak.

Hogy a’ Felséges Helytartó Tanátsnak hozzám botsátandó Kérdéseire tekélletesebben meg felelhessünk, megínt fel ébreszgettem öszve munkálkodó Társaimat, itt a’ Győrieket, az utánn a’ Kassaiakat s’ a’ Komáromiakat. De mit tehetünk mi magunk Nagyságtoknak Közben vetése és Tanátsa nélkűl?

Ne terheltessenek azért Nagyobb Planumunkat, a’ mellyet most egy úttal bátorkodom a’ Főhertzeghez adatott Esedező Levelünkkel együtt le küldeni, azzal a’ Kegyességgel el fogadni, mellyet illy nagy dologban tsak egyedűl Nagyságtoktól várhatunk. Méltóztassanak hozzá tenni a’ magok bölts és mélyebben bé látó Vélekedéseiből. Változtassák, és építsék fel, a’ mint leg jobbnak fogják gondolni. Mi egyedűl való boldogságunknak fogjuk tartani, ha Nagyságtoknak engedelmeskedhetünk.

Mihelyest veszem a’ Felséges Helytartó Tanátstól a’ Levelet, és még bövebb Jegyzéseket szedhetek öszve többi Társaimtól is, azonnal le sietek Budára, hogy ott Nagyságtoknak Kegyes Vezérlését követvén a’ már jól kezdett dologban szerentsésebben munkálkodhassam.

A’ midőn magamat több Társaimmal, de kivált fel vett tárgyunknak ártatlan és hasznos űgyét, nagy esedezéssel Hathatós Pártfogása és Oltalma alá újolag ajánlom, vagyok holtig mély tisztelettel és minden figyelemmel

                                                         Nagyságodnak

Győr. 4. Augusztusban.1790. Alázatos Engedelmes

                                                                               Szolgája

                                                                               Révai Miklós sk.

 

 

Révai Miklós Orczy Józsefhez elküldött, magyar nyelvű tervezetének szövege[44]:

A’ Magyar Tudós Társaságnak

KÉPE.

A’ Társaság utánn való Ohajtozás.

Már régtől kívánkoznak sok szép igyekezetű Tudós Hazafiak, egy, különös Rendet tartó, és bizonyos Segedelmeken állapodó Társaságba öszve állani: hogy így az utánn öszve tett vállakkal, hathatósb tehetségre verdődvén, annyival is szerentsésebb elő menettel törekedhessenek, a’ Hazai Nyelvnek gyarapodása és virágzása mellett, a’ Tudományokat is Nemzetünkkel a’ maga született Nyelvén édesebben kóstoltatni, és az azokból áradó gyönyörűséget és hasznot tellyesebben éreztetni.

A’ melly igyekezet, mivel egyszer s’ mind Nemzetünknak Méltóságát is öregbíti, mint hogy a’ Hazai Nyelvet virágzóbb állapatra hozza; s’ a’ Haza’ Boldogúlásának is egyik leg főbb Eszközére tzéloz azzal, hogy a’ Tudományokat közönségesebbekké kívánja tenni: úgy bíznak az illyen Társaság utánn sohajtozó Jámbor Hazafiak; hogy meg fogják nyerni, mind a’ Felséges Udvartól, mind a’ Ditső Hazától, a’ Kegyes Engedelmen és Helyben hagyáson kívűl, mind azokat a’ Segedelmeket is, nehány különös Szabadságokkal, a’ mellyek azon Társaságnak Fell állítására és állandó Fen maradására szükségesek.

Mire való nézve bátorkodnak is azon óhajtott Társaságnak Képét mind a’ Királyi Felségnek mind a’ Ditső Hazának Kegyes színe elejében mely alázatossággal terjeszteni.

A’ Társaság’ Munkái.

Ezen Társaság, hogy meg felelne nevének, mellyet kíván viselni, leg egyenesebben ugyan a’ Magyar Nyelvnek, de következés képpen a’ Tudományoknak is Elő menetelére tzélozna. A’ Társaságot illetné tehát először is egy tekélletes szótárnak és Nyelvtanításnak El készítése, nem külömben a’ Nyelv ki mivelése körűl való minden egyéb ki telhető Szorgalom. Azutánn minden szükséges, hasznos, és gyönyörködtető Tudományoknak és Találmányoknak a’ Hazával való Közletések. E’ végre írna, nagyobb Munkáin kívűl, holnaponként járó apróbb Darabotskákat is. Meg ítélné és kihirdetné a’ ki adott Könyveket. Meg fejtésre való hasznos Kérdéseket, s’ egyéb jelesebb Munkákat is tenne ki esztendőnként a’ ki dolgozásra Jutalom ígérettel.

Ezen Társaságnak Gondviselése és Igazgatása alatt lehetne egy Magyar Játék néző Ház is, melly a’ többi között foganatosabb eszköze vólna a’ hazai Nyelv’ gyarapításának és meg kedveltetésének.

A’ Társaság’ Jövedelmei

A’ Jövedelmeket, mellyeken épűlne és állapodnék ezen Társaság, leg először is azzal a’ Segedelemmel kívánná azon Társaság támogattatni, mellyet az Országnak közben vetésére, a’ Felséges Királynak Kegyes Helyben hagyásával az Oskolák’ Jövedelmeikből reméll meg nyerni leg alább is valamelly részére nézve.

Nagy bizodalommal vagyon az utánn iránta, hogy az Ország’ Nagyai közűl, azokon kívűl, kik már is szép Ajánlásokat tettek, több mások is fognak ezen hasznos Szerzésnek elő mozdítására és fen maradására adakozni, és még bővebb Jövedelemnek bizonyos meg nyerésére állandó Mag pénzt is öszve verni.

Szép Jövedelmet reméll a’ Társaság a’ maga Szorgalma által is, írott és ki botsátott Könyveinek El kelésekből, mellyet igen is öregbítene tulajdon Könyv nyomtató mühelye.

És erre kivált ezért is ohajtana szert tenni a’ Társaság, hogy a’ Könyv nyomtatósoknak nagy nyereséget szomjúzó fösvénységek miatt ne szenvedne többé a’ Magyar Tudós Világ, mint eddig szenvedett. Mert annyira fel verték szokások szerint ezek az

emberek mind a’ Nyomtatás’ mind az El kelés árát, hogy a’ hazafiak is el idegenedtek fő képen a’ Magyar Könyveknek meg szerzésektől, az Írók is meg fosztattak fáradságoknak majd minden Jutalmától. És ugyan ezeknek az Íróknak így kívánna a’ Társaság kedvezni, kivált ha Társak vólnának: hogy nyomtatást érdemlő Munkáikat ki[45] botsátná el is árúltatná, azzal a’ kötéssel mind azon által, hogy a’ bé vett pénzből a’ rea’ tett költséget le húzhatná, és a’ tiszta nyereségből, két harmad részt oda engedvén az írónak, egy harmadot tarthatna meg a ’ köz Jövedelemnek öregbedésére.

Lehetne végtére valami Jövedelmet várni a’ Magyar Játék néző házból is.

A’ Jövedelmekkel való Élés.

Ezekkel a’ Jövedelmekkel imígyen kívánna a’ Társaság élni.

Először is, hogy bérben fogadott Házat tarthatna Budán, az Ország’ Fő Várasában, vagy Pesten, addig is, míg későbbre tulajdon Háza lehetne, mellyben tisztességesen el lakhatna a’ Tásaság’ Titoknoka leg alábbis még más négy Társakkal együtt, most elejentén, az utánn idővel többekkel is. Mellyben továbbá el lehetne a’ Társaság Könyvháza, Könyv nyomtató műhelye, és Könyv áros boltja, az oda tartozó Tselédekkel. Lehetne e’ felett benne egy különös Szoba a’ Tanátskozásra, és néhány Szobák a’ Jövevény Társaknak szállással való el fogadtatásokra.

Az utánn kívánná a’ Társaság, hogy győzhetné, az ott helyben lévő Személyeknek betsületes és tett fárdságokat jelesebb vigasztalással jutalmazó Tartásokon kívűl, a’ Könyv nyomtató műhelyt is, a’ Segedelem’ és Jutalom’ ki osztogatását is. A’ Segedelem név alatt az a’ pénz értetődnék, melly az Országban együtt is másutt is a’ Hazai Nyelven írogatni kívánó jó igyekezetű Férfiaknak adatnék, a’ fáradságnak, de kivált a’ levelezésnek könnyebbedésére. A’ Jutalom pedig ezen felűl való ajándék vólna a’ már tett jeles és ország szerte el terjedt Érdemekért.

A’ Társaság’ Oltalmazó Fejedelme.

Esedeznék a’ Társaság, hogy Oltalmazó Fejedelme mindenkor a’ Királyi Hertzegek közűl lenne, kinek szárnyai alatt gyarapodhatnék, és szerentsésebben jeleskedhetnék Tárgya’ űzésével a’ Haza javára. Illyen Oltalmazó Fejedelmének bátorkodott most a’ Társaság ki kérni Felséges Sándor Leopold Főherzeget.

A’ Társaság’ Pártfogói.

Pártfogóinak nevezné azutánn és tisztelné a’ Társaság mind azokat a’ Nagyságokat és egyéb Jeles Hazafiakat, kik annak Felépűlésére és meg erősödésére nevezetesebben mutatnák kész adakozásokat.

A’ Társaság’ Tagjai.

Már magok a’ munkálkodó Tagok három rendbéliek vólnának, s’ így neveztetnének: a’ Nagyságos Tagok, az Érdemes Tagok, és a’ Betses Tagok. Ide járúlhatnának azutánn a’ Társaság’ Nevendékei is.

I. A’ Társaságnak Nagyságos Tagjai vólnanak [!] az Ország’ Nagyjai, kik közűl néhányan már is öszve munkálkodnak. Az utánn az Egyházi Renden lévő Jelesebb Férfiak, Fő Nemesek, és Egyebek, kiket, a’ születés s’ az érdem, vagy szerentse olly állapatban helyheztetett, hogy a’ Társaságban való fáradságokért nem várnának jutalmat. Kiknek, a’ Haza szeretés, s’ a’ Tudományokban való gyönyörködés vólna minden ösztönök és jutalmok. Ezeket különösen tisztelné a’ Társaság, mivel általok kívánna az Ország előtt tekíntetben meg tartatni. S’ ugyan közűlök válsztaná Előljáróját is, kinek Igazgatásától függene, és annak két Helytartóit.

A’ Társaság’ Érdemes Tagjainak neveztetnének az alatsonyabb sorsú Hazafiak, kik széllyel a’ Hazában külömb külömb hivatalt viselnének, a’ melly utánn élnének, s’ a’ melly mellett még is a’ Magyar Nyelvnek gyarapodására ki adatott jelesebb Írásaikkal már nevezetesekké tették vólna magokat, érdemeseknek is találtatnának a’ Társaságtól, a’ Segedelmen kívűl, állandóúl különös Jutalmat is venni, mellynél fogva már annyival is inkább köteleztetnének a’ Társaságnak köz dolgában öszve munkálkodni.

Ezek közűl választatnék a’ Társaságnak Titoknoka, és még leg alább is más négy Társak, két Al Titoknok , és két Segéd Társ. A’ Segéd Társaknak számok idővel többre is mehetne, leg alább még kettővel. Ezek a’ Férfiak mint egy Tisztei vólnának a’ Társaságnak, és örökös lenne hivatalok. Állandó fizetéseken kívûl, meg járna nékiek mindenkor a’ Segedelem és a’ Jutalom pénz is, mellyet bírtak vólna már, mint Érdemes Tagjai a’ Társaságnak.

Ezek folytatnák a’ Társakkal való Levelezést. Gondját viselnék a’ Társaság’ Könyvházának, Könyv nyomtató műhelyének, és Könyv áros boltjának. Sürgetnék és igazgatnák, a’ ki botsátandó Könyveknek, és különösen a’ holnaponként járó Irásoknak Nyomtatásokat és Széllyel terjesztéseket. Számba vennék a’ Jövedelmeket, ki osztogatnák a’ Segedelmeket és Jutalmakot, s’ mindeniktől számot is adnának a’ Társaságnak. Melly Szám adás nyilván ki is botsátódnék nyomtatásban abban a’ Kalendáriomban, mellyel a’ Társaság az ő Pártfogóinak és Tagjainak minden esztendőben kedveskednék, hozzá nyomtatván, a’ Társaság’ Személyein kívűl annak az előbbi esztendőn által vólt Történeteit, Végzéseit, és egyéb futólag való gyönyörködtető Darabokat.

Ugyan ezek mellé kívánná a’ Társaság a’ Könyv Ítélő Hatalmat is, leg alább a’ Magyar Könyvekre való nézve, a’ mellyért esedezik is alázatosan.

A’ Társaság’ Betses Tagjainak mondatnának azok a’ szép igyekezetű Hazafiak, kik a’ Magyar Nyelven való írogatásban úgy kezdenének a’ Hazában jeleskedni, hogy nevezetes Istápokat reméllhetne belőlök a’ Társaság. Ezekből választatnának azutánn a’ Társaságnak két felsőbb rendbéli Tagjai: és az ollyanok ugyan, kiket a’ születés vagy szerentse úgy áldott meg, hogy nem szűkölködnének Segedelem nélkűl, Nagyságos Tagokká; az olyanok pedig, kik szűkebb vagyonnal bírnának, Érdemes Tagokká lennének. Amazok Segedelem nélkűl való Betses Tagoknak, emezek pedig Segedelem vevő Betses Tagoknak neveztetnének. Mert ezek között valósággal ki is osztogattatnék az a’ feljebb említett Segedelem pénz, hogy a’ Társaság addig is jobban nevelhetné, s’ előbbre segéllhetné bennek ezt a’ köz Jóra targyazó szép igyekezetet, míg feljebb emelhetné őket.

A’ fiatalabb Írók, kik a’ Társaságnak Oltalma és Vezérlése alatt kívánnának minden egyéb Segedelem nélkűl addig is nevekedni, míg nevezetesebb jeleit adhatnák tehetségeknek, hogy ezen utóbb meg neveztetett. Betses Tagoknak számokba jöhessenek, a’ Társaság’ Nevendékeinek hivattathatnának.

A’ Társaság’ Gyűlései és Tanátskozásai.

Ez a’ Társaság minden esztendőben leg alább négyszer tartaná Gyűléseit, mindétig a’ Pesti négy Országos Vásárnak idejekor, mikor mindenünnett könnyebb vólna Budára az alkalmatosság, s’ a’ távulabb lévő Társak is kevesebb költséggel meg jelenhetnének.

Ezekben a’ Gyűlésekben téttetnének ki a’ Jutalom Irások, meg ítéltetnének az el készűltek. Fel vevödnének, vagy feljebb emeltetnének a’ Társaságnak Tagjai. Egyéb nevezetesebb dolgokról is itt tartatnának a’ jelesebb vélekedések és végzesek.

A’ Társaság Előljárója is, és annak két Helytartója, illyen Gyűlésnek alkalmatosságával választatnának minden harmadik esztendőben Szent János’ Feje’ vételekor. Ugyan ezen vásárkor lehetne leg jobb ideje az esztendőbéli Jutalom’ és Segedelem’ ki osztogatásának is. Akkor tartoznék minden Társ egy úttal azt is írva bé adni, hogy miben akarna a’ jövő esztendőn által kiváltképpen foglalatoskodni.

A’ Társak közűl tsak a’ nagyságos és az Érdemes Tagok bírnának választó és ítélő hatalommal. A’ Betses Tagok azonban jelen lehetnének betsület és tapasztalás kedvéért, de még is mindenkor az Előljárónak különös engedelmével. Mindenek pedig a’ szavaknak többségéken állapodnának meg. Ha kik jelen nem lehetnének, azoknak mindenkor meg kellene a’ fenforgandó dolgokat előre írni, hogy az utánn leg alább is írva meg küldhetnék szavokat a’ Gyűlés idejére, kivált a’ valasztás’ dolgában. Az Érdemes Tagoknak úti költségeiket meg térítené a’ Társaság.

Kisebb dolgokról való Tanátskozásokat tartoznának tartani a’ Társaságnak Tisztei néhány ott helyben lévő Nagyságos és Érdemes Tagokkal, minden héten leg alább is tsak egyszer, úgy mint Tsötörtökön, mellyeken az Előljáró mindenkor jelen lehetne tetszése szerínt.

A’ Gyülésekben téttetett Végzéseket, nem külömben a’ Tanátskozásokon meg fordúlt dolgokat is, köteleztetnék a’ Társaság’ Titoknoka egy különös Jegyző Könyvbe szorgalmatosan béírni , melly e’ képen a’ Társaságnak Történeteit foglalná magában.

A’ Társaknak Választások és Számok.

A’ Társaknak Választásokban ezekre figyelmezne a’ Társaság. Először is, hogy a’ ki Társnak kívánkoznék fel vevődni, józan és jámbor életéről elegendő bizonyságot mutathatna.

Vígyázna a’ Társaság természeti hajlandóságára is, hogy motskolódó tzivódásokra fakadozható, kérkedékeny, s’ fel fuvalkodó lelket ne nevelne kebelében, a’ ki a’ Társaságnak Tárgya’ űzésében kellemetlen akadályokat vethetne idővel.

Lehetetlen ugyan, hogy minden Társak azon egy módon vélekedjenek; azonban tellyességgel el nem fogná még is a’ Társaság tűrni, hogy az ellenkező vélekedések felett való vetélkedésekben, akár írva, akár szóval, egymást meg vető képen, s’ alá való gyalázásokkal illetnék.

Tovább a’ Társaknak Választásokban félre tenne a’ Társaság minden Vallásbéli Külömbséget, hogy az e’ féle Személy válogatás miatt a’ Nyelv és a’ Haza ne szenvedne.     Az utánn arra tekíntene a’ Társaság, hogy a’ választandó Tagok, fő képen ugyan a’tiszta és igaz Magyarságot velősen és gyökeresen tudnák, de a’ mellett egyéb Tudományokban is különösen járatosak lennének.

És a’ mi a’ Magyarságot illeti, mivel az Országnak külömböző részeihez képest sok képen külömbözik a’ beszédnek módja is, a’ Társaságnak Tagjai tehát az Országnak minden nevezetesebb Részeiből választatnának, hogy ezeknek öszve munkálkodások által tekélletesebb vírágzásra juthatna a’ Nyelv. Magyar Országnak nevezetesebb Részeit úgy lehetne venni, a’ mint négy Kerűletekre vagyon fel osztva: a’ Tiszán túl valót, a’ Tisza mellyékit, a’ Duna mellyékit, és a’Dunán túl valót. Erdély tsak két ollyan Részt adhatna, a’ Magyarságot, és a’ Székelységet.

Már a’ Tudományokra nézve, mivel minden ember, ha annál tudósabb is, egy vagy két Tudományban mindenkor erősebb, mind egyebekben, arra kellene vígyázni, hogy egy Tudomány se lenne ollyan , a’ mellyben illendő erejű ember kettő vagy három is ne találtatnék a’ Társaság Tagjai között.

A’ Társaknak számokat most elejentén leg alább is ennyire lehetne határozni. A’ Nagyságos Tagokat, az Előljárón és annak két Helytartóin kívűl, tizen kettőre. Az Érdemes Tagokat is, a’ Társaságnak Tisztein kívűl, ugyan tsak tizen kettőre. A’ Betses Tagokat pedig huszan négyre. Tizenketteje a’ Segedelem nélkűl valók vólnának, a’ más tizenketteje pedig a’ Segedelem vevők. A’ Társaságnak Tagjai tehát, az Előljárón, két Helytartón, és a’ Tiszteken kívűl, mindöszveséggel negyven nyoltzan lennének. Idővel, kivált ha a’ Jövedelemből bővebben jutna, meg lehetne a’ Társaknak is számokat öregbíteni még más annyival. A’ Nevendékeknek számok meg határozatlanúl maradhatna.

A’ Segedelem’ és Jutalom’ Kiosztatásának Módja.

Már a’ segedelem’, és Jutalom’ Ki osztatásának e’ vólna a’ Módja. A’ mi ezen Társaságnak már eléggé elő hozatott szükséges Költségei utánn meg maradna a’ Jövedelemből mint egy tiszta Nyereségűl, az mind úgy osztódnék fel, hogy az, a’ mi Jutalomúl esnék, két annyi, vagy valamivel többetske is vólna, mint a’ mennyire menne a’ Segedelem. Úgy lévén tehát a’ Jutalom és Segedelem vevő Társaknak meg határozások, mint feljebb meg jegyződött, ezen keletnek meg tartására az egész tiszta Nyereséget fel kellene osztani tizen egy egyenlő részekre. Ezekből az utánn (6/11) hat tizen egyed rész a’ Jutalom vevő Társak között, úgy mint a’ Társaságnak Tisztei és Érdemes Tagjai között, egyenlő képen ki osztogatódnék. Az (5/11) öt tizen egyed rész pedig Segedelem pénzűl maradna, mellyből már mindnyáján, a’ Társaság’ Tisztei, az Érdemes és a’ Segedelem vevő Betses Tagok, megínt egyenlő részt vennének.     Mind ezek tehát, hol többre, hol kevesebbre mennének, a’ millyenek vólnának a’ Társaságnak esztendőn által bé szedett Jövedelmei, és téttetett szükséges Költségei.

A’ Társaság’ Tiszteinek állandó Fizetések.

A’ Társaságnak Tisztei, mivel a’ Társaság’ dolgaival annyira foglalatoskodnának, hogy a’ mellett egyéb hivatalt nem viselhetnének, mint a’ többi Érdemes és Betses Tagok, olly tekíntetbe vevődnének a’ Társaságtól, hogy nem akarná őket a’ többi Társaknál alább való Sorsban látni, a’ kiknek számokból választatnának, s’ azért, nem tsak betsűletes élelmekre, de még nagyobb ösztönre szolgáló jelesebb fizetéssel is kívánna nékiek kedvezni, és nevezetesen a’ Társaság’ Titoknokának esztendőnként járó 600 forinttal, a’ két Al Titoknoknak pedig, és a’ két segéd Társnak, kinek kinek 500 forinttal. Mellynek kerek száma 2600 forint vólna.

Mi nagy Jövedelmének kellene lenni a’ Társaságnak.

Már hogy meg határozódjék valahogyan, mi nagy Jövedelmének kellene esztendőnként a’ Társaságnak lenni, itt két esetet kell fel venni. Mert a’ Társaságot vagy úgy lehet venni, hogy annak Tisztei tsak öten, az Érdemes és a’ Segedelem vevő Betses Tagjai pedig, mindenik Renden, tsak tizen ketten fognak lenni; vagy szinte úgy is, hogy a’ Társaság’ Tisztei heten lehetnek, még két Segéd Társsal meg szaporodva, az Érdemes és a’ Segedelem vevő Betses Tagok pedig, mindenik Renden, huszan négyen.

Az első esetre kívántatnék esztendőnként:

1.   A’ Társaságnak szükséges Költségeire

      leg alább is ..................................................................... 02.400

2.   A’ Társaság’ öt Tiszteinek állandó

      fizetésekre ..................................................................... 02.600

3.   A’ Segedelem’ és Jutalom adására,

      hogy leg alább is a’ segedelem 80 fo-

      rintra, a’ Jutalom pedig 160 forintra

      mehetne esztendőnként, 29 Segedelem

      vevő, és 17 Jutalom vevő Tagok között ....................    05.000

      Ez mind öszveséggel tenne ............................................ 10 000.

Már a’ második esetre, mivel két Tisztnek fizetésével nagyonn lenne az állandó fizetés’ kerek száma, ugyan itt kinek kinek 500 forintot számlálva, a’ mi is 2000 forintot tenne; az utánn a’ Segedelem’ és Jutalom’ adása is még egyszer annyira, az az 5000 forintra, menne; így tehát ezeket az előbbi kerek számmal egybe vetvén a’ Társaság’ Jövedelmének esztendőnként 16 000 forintnak kellene lenni.


Ha jó folyamatja lehetne a’Társaság’ Könyv nyomtató mühelyének, és Könyv áros Boltjának, reméllhetne ezekből a’ Társaság esztendőnként leg alább is 2000, leg feljebb pedig 4000 forint tiszta Nyereséget.

Vajha olly szerentsés lehetne a’ Társaság, hogy már a’ többinek, a’ mi’ hijával lenne még, felét az Oskola Jövedelemből, más felét pedig az Ország’ Nagyjainak Kegyes Adakozásokból meg nyerhetné!!! Ennek ezen óhajtott fele így esnék.

Az első számozás szerínt         4000 f.

A’ második számozás szerínt   6000f.

H. Kakucska Mária


közlemények

Kuthy Lajos lapalapítási kérelme 1850-ből. Az alábbiakban Kuthy Lajosnak a Magyar Országos Levéltárban, báró Karl Geringer császári biztos elnöki iratai között őrzött folyamodványát adom közre.[46] Az 1850. augusztus 27-én keletkezett levélben Kuthy egy, a nagyváradi kerületben megindítandó politikai lap szerkesztői engedélyéért folyamodott Geringerhez.[47] Kuthy 1853-ban bekövetkezett hivatalvállalásának előzményeiről, az odavezető út egyes állomásairól csak igen kevés dokumentum áll rendelkezésünkre[48] – ezért is indokolt a forrás közreadása. Kuthy folyamodványában felelevenítette saját korábbi közéleti szereplését, igyekezve azokat az 1850-es évek elején uralkodó politikai viszonyokkal és elvárásokkal összhangba hozni. Ennek megfelelően a felvázolt pályakép bizonyos elemeket felnagyít, másokat azonban elhallgat, így pl. nem esik szó Kuthynak a Szemere-kormányban betöltött szerepéről és pozíciójáról sem. Az író mindezzel egyébként saját politikai nézeteinek folytonosságát és következetességét is igyekezett megkonstruálni, s egyfajta kontinuitást próbált felvázolt reformkori nézetei és az új politikai berendezkedéshez való viszonya között. Így kapott Kuthy gondolatmenetében különös hangsúlyt a birodalom egységének kérdése, az 1849. március 4-én kiadott oktrojált alkotmányhoz való viszony vagy éppen az írói tevékenységében is kiemelt demokratikus alapelvek hangoztatása.

A folyamodványhoz csatolt iratok között található Cseh Eduárd nagyváradi miniszteri biztosnak a szóban forgó lapalapítási tervet támogató írása is.[49] Ebből kiderül, Cseh Eduárd az akkori körülmények között egy Intelligenz-Blatt-típusú lap[50] kiadását nem tartotta volna célszerűnek, véleménye szerint ugyanis a nagyváradi kerület kereskedelmi forgalma, a gyáripar és iparűzés jelenték- telen volta nem szállítana elegendő anyagot egy ilyen lap számára, valamint egy hasonló jellegű sajtótermék már létezik Debrecenben. A miniszteri biztos szerint a kormány támogatását csak egy olyan politikai napilap igényelhetné, amely képes lenne arra, hogy tevékenységével a közvéleményt a kormány szándékainak megnyerné. Fontosnak tartotta tehát, hogy az ott lakó népesség fogékonnyá váljon a birodalmi alkotmány alapelvei iránt, s a megindítandó lap feladatai közé számította a felsőbb rendeletek megvilágítását és magyarázatát. Mindezek mellett – folytatta Cseh – a lapban más belföldi és külföldi lapokban megjelent cikkeket, valamint alkalmanként szépirodalmi munkákat is közöltek volna. Cseh szerint azonban nem lenne célszerű, ha a lap nyilvánvalóan a kormány hivatalos orgánumaként jelenne meg a közvélemény előtt, annál is inkább, mert egy, a kormány közvetlen támogatását élvező magyar nyelvű lap a kerületben élő nemzetiségeket is sértené.

Cseh utalt arra, hogy Kuthy részletes kalkulációt végzett a fél ívnyi terjedelemmel megjelenő lap első féléves költségeivel kapcsolatban. E szerint a nyomda- és papírköltséget, valamint a személyi kiadásokat is figyelembe véve összesen 3556 váltóforintra lett volna szükség. Az előfizetőknek fél évre 6 forintot kellene fizetniük, ez pedig azt jelentené – Cseh számításai szerint –, hogy a lap 600 előfizető esetén már a második félévben képes lenne magát eltartani, így további állami támogatásra már nem lenne szükség. Kuthy mint felelős szerkesztő 125 forintot kért volna, a kérelemről Cseh Eduárd ezzel kapcsolatban a következőket írta Karl Geringernek:

„welchen Betrag ich für seine Mühe nicht für überspannt halten kann. Als Litterat ist herr von Kuthy, so wie seine politische Gesinnung Euer Excellenz persönlich zu bekannt, um eine weitere Empfehlung zu bedürfen, – und es bleibt mir demnach nichts weiter übrig, als Euer Excellenz dienstergebenst zu bitten: die Realisirung dieser Unternehmung höheren Orts befürworten zu wollen, und die diessfälligen weitern Weisungen mir gnädigst zukommen zu lassen.”[51]

Karl Geringer azonban elutasította Kuthy kérelmét; arra hivatkozott, a minisztérium álláspontja szerint nincs ok a Magyarországon megjelenő politikai újságok számát növelni, annál is kevésbé, mert a jelenlegi viszonyok között a vállalkozáshoz szükséges támogatás elnyerése sem remélhető az államkasszából. Így tehát a nagyváradi kerületben nem indulhatott meg a tervezett politikai orgánum. Egy, a Habsburg-Birodalom időszaki sajtótermékeivel foglalkozó 1852-es kimutatás szerint a birodalom területén három magyar nyelvű politikai lap létezett (Kolozsvári Lap, Magyar Hírlap, Pesti Napló), ezen kívül még öt nem politikai jellegű sajtótermék jelent meg magyar nyelven (Debrecen-Nagyváradi Értesítő, Gazdasági Lapok, Hölgyfutár, Katolikus Néplap, Új Magyar Múzeum). A felsorolás korántsem volt teljes, de a korabeli sajtóviszonyokkal kapcsolatban megállapítható, hogy a magyar nyelvű lapok földrajzilag igen egyenetlen eloszlásban jelentek meg. Míg a nagyváradi kerületben 1851-től létezett a Debrecen-Nagyváradi Értesítő, addig az 1850-es évek első felében egyáltalán nem adtak ki magyar nyelvű politikai lapot ebben az igazgatási egységben, mint ahogy egyáltalán nem létezett magyar nyelvű újság a soproni és pozsonyi[52] kerület székhelyén sem.[53]

Euer Exzellenz!

Unterthänigst-gefertigter habe sowohl aus der Gesichte [sic!], als auch praktischen Kenntnisz meines Vaterlandes durch die erste Entwickelung meiner politischen Beobachtungen schon die Überzeugung gewonnen, dass die unerläszliche Bedingung für Ungarns Aufblühe, dessen Verbindung mit Österreich ist.

Dass mein politisches Leben, dieser Überzeugung fortwährend getreu und consequent geblieben ist, beweist:

1, Dass, obwohl ich stets zur Partei der constitutionellen Reformer gehört, ich dennoch nie weder zur Erregung des Mistrauens gegen das Allerhöchste Haus, noch zur Losreiszung und Unabhängigkeit von Österreich mit Wort oder That, oder durch meine Schriften etwas gethan habe.

2, Dass ich, unter der Constitution von 1848, vom Allerhöchsen Österreichischen Herrscherhause mit einem Amt betraut worden.

3, Dass ich, nach dem Rücktritt des Minister-presidenten von Ungarn, im Jahre 1848, – und folglich in dem Zeitraum des anfangnehmenden Zerwürfniszes mit Österreich, – auf die, von einem in Ungarn gebohrnen Londoner Professor schriftlich geschehene Anfrage über Ungarns Zukunft, und meine Ansichten darüber, in meiner Antwort folgendes motivirte: „unsere Trennung von Österreich wäre soviel, als Ungarns Vernichtung.” – In gleichem Sinn habe ich mich fortwährend hinsichtlich der verschiedenen, zum Theil ausländischen Propaganden geauszert, welche theils in Bezug auf der Herzog Aumale, theils in Bezug auf anderweitige Ansichten, im Verlaufe desselben Zeitraumes, mir als Schriftsteller und politischer Denker, geradezu oder nicht, vorkamen.

4, Während des ganzen Verlaufs der Revolution, strebte ich den republikanischen Tendenzen entgegen. Im März gleich des Jahres 1848 bin ich vom Pressburg nach Pesth gereist, um die jungen Schriftstellers, welche der damahligen Bewegungen an der Spitze standen, von seiner republikanischen Richtungen ab zu ziehen: und es ist mir auch gelungen das Verschprechen bei ihnen auszuwirken, dass keine republikanische Schriften drucken lassen werden: ich habe zugleich eine durch den Dichter Petőfi unterfertigte Schrift zum Minister-president nach Pressburg geliefert, in welcher das Zutrauen zur Regierung, und constitutionelle Presse-mäszigung von Seite der jungen ungrischen Literatoren versprochen war. – Auch im Winter des Jahres 1848/9 in Debrecin, als die Idee der Losreiszung mit der lebhaftesten Aufgeregtheit und mit Erfolg um sich griff, entwarf ich mit dem damahligen Bischof Michael Horváth, – der desswegen öfters bei mir sich einfand – Plane zur möglichen Aussöhnung, und zur Wahl anwendbarer ungarischen Vertrautsmänner.

Die Warhaftigkeit meiner obigen Äuszerung beweist, – bezüglich auf die Vergangenheit mein öffentliches Leben, das, von Sr. K. Hoheit dem Erzherzog Palatin Joseph mir zugekommene akademische Diplom, und das von Sr. K. Hoheit Erzherzog Palatin Stephan eigenhändig unterfertigte Anerkennungs-Schreiben; – bezüglich auf die jüngste Vergangenheit: dass ich unter keine Militär-Untersuchung, oder auch nur die geringste Rüge gerathen bin, oder gerathen konnte; von welchen hier angeführten Daten, gar keines möglich geworden wäre, wenn ich, sei es, in der Ttreue [sic!] gegen das Allerhöchste Haus, oder in dem Gedanke an die Unzertrennlichkeit von Österreich jemals wäre schuldig werden kennen.

Unterfertigter war ferner seit lange in der Überzeugung, dass, sowohl in Bettreff [sic!] der Verhältnisse Österreichs zu den europäischen Staaten, als auch in Bettreff [sic!] der Entwickelung Ungarns in Österreich, eine unerläszliche Bedingnisz sei: eine, (anstatt auf privilegirte Classen) auf Unterstützung gemeinsamen Interessen gegründete Regierung.

Aus diesem Grund war und bin ich stets ein Anhänger der Centralisation. Aus diesem Grund gehörte ich zur magyarischen Opposition, denn ich wünschte, dass für eine einheimische, mangelhafte und miszbrauchvolle aristocratische Verwaltung, eine, auf democratische Institutionen grawitierende, feste und zweckmässige Organisierung eingeführt werde.

Dass ich nie Vertrauen u. Sympathie hatte zu der Prinzipien und dem Verfahren der aristokratischen Verwaltung, beweist, dass, (obwohl mit unaufhörlicher Armuth kämpfend, im Besitz bedeutsamen Verbindungen, und meine geringe Kraft unter meinen Landsleuten anerkennend) ich nie Anstellung bei der damahligen Administration angesucht.

Dass ich ein Freund demokratischen Ideen war, bezeugen meine, im Verlauf von zwölf Jahren auf der Felde der ungarischen Litteratur erschienene Werke. Indess war meine Vorliebe für demokratische Principien nie so übertrieben oder befangen, dass ich nicht hätte einsehen und beurtheilen können oder wollen, wie viel, und in welcher Weise davon anwendbar sei, unter den so vielgestaltigen Elementen, und vielverzweigten innern Verhältnisse des Reiches. – Und, dass diese combinative Mäszigung in meiner Auffassung schon weit früher vorhanden war: bekündet meine im Jahre 1841 erschienene politische Flugschrift, wodurch ich, bei Gelegenheit des zwischen Gr. Széchenyi und Kossuth geführten Principien-Krieges für Széchenyi’s Bestrebungen mitwirkte.

Was mein Benehmen während der Revolution betrifft: kann ich mit festem Bewustsein meine, weiter unter folgende Erklärung einbekennen:

An keine Waffendienst hab ich je Antheil genommen, auch als Garde nicht einmahl bin ich ja ausgerückt.

Nie hab ich eine Rede gehalten, an Volkssammlungen, Klubbs, Conferenzen habe ich keinen Theil genommen, und bin auch nie dabei erschienen. – Ich liesz nie, weder in Tagblättern, noch Bücher etwas drücken.

Ich war nie weder als Regierungskommiszär, noch sonst irgend einer faktischen Revolutions Anstellung, (obgleich ich, das aus früherer Zeit besessene Vertrauen und Meinung, aus materieller Eigensucht sowohl als in Rücksicht auf Ehrgeiz, reichlich hätte ausbeuten können)

Eine Stellung als Representant übernahm ich nicht, obgleich in verschiedener Zeit, in zwei verschiedenen Wahlbezirken sich Aussicht dazu darbot.

Als Civil-beamter blieb ich fest bei der von Sr. Majestät erlangten Ernennung. – Nach der, in Anfang October 1848 von Fürst Windischgrätz herausgegebenen Proclamation, zog ich mich ganz zurück, und obgleich ich, als Ministerial-presidial-beamter, nach Batthyánis Rücktritt in Kossuth’s Bureaus hätte arbeiten sollen, bin ich doch nie auch nur einmahl bei ihm erschienen. – In Debrecin, (wohin ich wegen der Lebensgefahr bei Kriegsoperationen gehen muszte) verwaltete ich den ganzen Winter kein Amt; und als endlich, für meinen Gehalt, (das einzige Mittel zu meinem Lebensunterhalte) auch Arbeitsthätigkeit von mir gefordert wurde, vertauschte auch damahls nicht meine königliche Ernennung gegen eine revolutionäre, wie diesz, die derzeitigen Nummern des ämtlichen „Közlöny” bewahrheiten. – Und dieses mein Verhalten während der Revolution, bitte ich, als Zeugnisz meiner unterthanentreue und politischen Consequenz in desto gerechterem Anbetracht zu nehmen, weil dasselbe, unter den damahligen Umständen mit groszer Compromission für mich, – und mit Gefährdung meiner Zukunft verbunden war, indem die öffentliche Meinung von meiner Wenigkeir ganz etwas anderes erwartete, und forderte, dass, wer ein Man der Reform gewesen, auch ein Man der Revolution sei, und geneigt war, in entgegengesetzten Fallen in eines Jeden betragen, politischen Verrath zu suchen.

Nach Beendigung der Revolution, anstatt russische Patronanz oder Vermittelung zu suchen, war ich bereit auf langen und gefährlichen Umwegen Exz. Grafen Franz Zichy, den damahligen bevollmächtigten K. Kommissär der gesetzlichen Macht aufzusuchen; und indem ich vor demselben, am 27-en Sept. 1849. in Debrecin meine nie verletzte Unterwürfigkeit gegen Seine Majestät bezeugte, und meine Rechtfertigung unterbreitete: darbot ich meine ferneren getreuen Dienste für die Regierung Sr. Majestät, und für die im Einklang meiner vieljährigen Principien gegründete Konstitution; – worauf ich den Bescheid erhielt: „mich ein halbes Jahr zurückzuziehen, und dann mich wieder zu melden.”

In der Isolirtheit meine väterlichen Hauses, konnte ich, – aus Mangel an Verkehr und den nöthigen Organen, – die Gründe nicht rein unterscheiden, wegen deren, ein, Sr. Majestät treu gebliebener, in keiner Compromission verflochtener, mit der Principien der Reichsverfassung einverstandener Mann, wie ich war, der Einsicht des bevollmächtigten Keis. (sic!) Commissär zufolge, auf ein halbes Jahr sich zurückziehen müsse: bei alle dem aber fühlte und sprach ich stets für die hohe Regierung und in deren Interesse; und im Verein mit meinem greisen Vater, (dem geistliche Vorstand 40 Gemeinde reformirter Confession) versaumte ich nie eine Gelegenheit die Reichsverfassung populär zu machen, wie von diesz, meine dortige Landumgebung und Bezirkkommissär zu unzählige Mahl der Zeuge war.

Mit der obenerzählten Erklärung war ich aus Pflicht gegen mich selbst genöthigt Euer Excellenz zu behelligen, um Dero hohes Vertrauen zu gewinnen, um welches zu bitten ich die Ehre gehabt, und welches zu verdienen mein entschieden ausgestecktes Ziel ist.

Aus meiner unterthänigen Erklärung leuchtet ein:

1)   Dass ich stets dem Hohen HerrscherHaus ein getreuer Unterthaner war;

2)   Dass die feste Entwickelung der einheitlichen österreichischen Staatsmacht, und die, in der Charte vom 4-en März entwickelten democratischen Principien, und leitenden Interessen schon vor längeren Jahren zu meinen politischen Wünschen und zu den Zielpunkten meines Strebens gehört;

3)   Dass ich durch den ganzen Verlauf der Revolution unsträflich geblieben, und bei deren Aufhören der gesetzlichen Macht meine Treue, meine Dienste, im Geleite meiner Unterwürfigkeitsbezeugung sofort zu bieten geeilt;

4)   Dass sowohl das allerhöchste Haus, als auch die Idee der engen Verbindung Ungarns mit Österreich in meiner geringen Individualität auch in Zukunft, unter allen Umständen einen getreuen Anhänger finden werde.

Dem zufolge, über mich auch nicht der leiseste Schatten des Mistrauens walten kann, als ob meine Annäherung, Ausflusz der Furcht, der dringenden Nothwendigkeit der Macht, oder der Politik der Selbstsucht sein könnte.

Nachdem der, von Sr. Exz. dem H. Gr. Zichy bestimmter Zeitraum abgelaufen, hatte ich die Ehre Euer Excellenz, (anbegleitet von einer Anempfählung des H. Ministerial-commissär Eduard v. Cseh) unterthänig zu bitten: möchten mich mit dem von Sr. Majestät im Jahre 1848 erlangten, und durch kein Vergehen verwirkten Amtgehalt anzustellen die Gnade haben; bei welcher Gelegenheit Euer Excellenz mir eine günstige Aufnahme zu Theil werden zu lassen geruhten.

Indesz hatte ich nach Ablauf dreier Monathe die Ehre, die Erklärung zu erhalten, dass die hohe Regierung, mit der Leitung eines in Groz-Wardein herausgebenden Blattes mich zu betrauen gesonnen sei.

Während der dazwischen abgelaufenen drei Monathe, nahm ich hier in Pesth in aller Gattungen und Schattirungen der intelligenten Classe Gelegenheit meine entsprechende Ansichte über die Constitution zu entwickeln, die Zweifel aufzuhellen, das Misztrauen zu zerstreuen, die Vortheile der gegenwärtigen Verwaltung kennen zu lehren, und zu popularisiren, und ihre bisherige, unläugbare Verdienste hervorzuheben. Und diesz that ich, mit desto gröszerer Freudigkeit und innigem Antrieb, da ich mich unter der Anzahl derjenigen befand, welche zu erst mit ihren, die hohe Regierung billigenden Meinungen auf dem Boden des socialen Ideen-Konflikt’s auftreten: und ich halte wohl in dem letztverflossenen Jahrzehend Gelegenheit genug zu erfahren, welchen, und wie vielen Erfolg dergleichen Ideen-tausch habe. – In dieser Zwischenzeit bestrebte ich mich fortwährend auch in litterarischen Kreisen durch meine Ansichten einzuwirken; ja ich liesz sogar mehrere Arbeiten in verschiedenen Zeitungsblättern drucken, unter welchen (hinsichtlich der, von mir gegen Sr. Majestät und die hohe Regierung gemachten Erklärung) mir erlaubt sei den in „Pesti napló” Nro 105 erschienenen Leitartikel, – in Bezug aber auf meine Meinung über die altconservativen Tendenzen, meine im „Pesti Napló” und in „Magyar Hirlap” herausgegebenene „Egy éj az altáborban”, und „A Gerilla” betitelte politischen Novellen, deren letzterer in officieller Blatt von Croatien auch in’s Deutsche übersetzt worden, und in derer jedem die Desavouirung der gewesenen altconservativen Verwaltung in Ungarn entschieden und motivirt abgehandelt wird.

Was das durch mich in Groszwardein redigirende Blatt bettrifft [sic!]: so wäre, – wie ich diesz dem Herrn Ministerial-Commiszär Eduard v. Cseh aus-einandergesetzt, und wie derselbe diesz auch in seiner ämtlichen Unterbreitung wahrscheinlich erwähnt, – die Herausgabe eines bloszen Intelligenzblattes, nach meiner Überzeugung (weder in materiellen noch in politischen Betracht) ein zweckmäsziges und ergebniszreiches Unternehmen; nicht blosz deswegen, weil ein solches in jenem Bezirk bereits besteht, und nicht blosz deswegen weil weder die Interessen des Handels noch des Fabrikwesens, noch des Industriekreises und Verkehrs in jenem Bezirk einem solchem Blatte hinreichenden Inhalt, Stoff, und Werth zu verleihen vermöchte; sondern hauptsächlich auch deswegen, weil ein derartiges Blatt, weder in der unteren noch in mittleren Klassen des magyarischen Stammes Pränumeranten erlangen, und dem zufolge auf sie eben nicht zu wirken vermöchte, die stellenweise darinn mitgetheilten Ideen, Operate, erfolglos verschwinden, und sowohl der Spielraum und Thätigkeit der Redaction, als auch die darauf verwendenden Kosten fruchtlos in sich selbst verfallen würden.

Dagegen bin ich recht sehr überzeugt, dass ein, wenn auch kleineres politisches Blatt mit bedeutendem Erfolg konstituirt werden konnte, wenn darinn der Geist der Verfassung entwickelt wird, die Regierungsverordnungen populär erklärt, die administrativen Fragen vorbereitet, Erörterungen über die Vortheile der jetzigen Verhältnisse dargeboten werden; das Volk seinen Traumereien über die Vergangenheit entrissen, und anstatt geheimen Sehnsucht nach neuen Kämpfen und Umgestaltungen aufgeklärt wird, dass er dasjenige was es wünscht, in der März-charte bereit besitzt, und die Grundsätze von Gleichheit, freier Grundbesitz, und Repräsentativ-System ihm fertig mehr gewähren, als viel versprechende alles über den Haufen werfende Ich-wärmer einer Nation ja zu garantiren vermögen.

Die umsichtig-kluge Behandlung eines solchen Blattes würde auch den vorzüglichen Erfolg bringen, dass die Bevölkerung des Distrikt’s, dasselbe, als ihr Eigen betrachtend, darin ihre Interessen, ihre Denkweise, ihre Stimmung, ihren Ideen-austausch, ihr sociales Leben repräsentirt sehen würde, … und durch eine, in ihrer Mitte befindliche (quasi eigene) Litteratur für die Regierung ein Mittel mehr wäre, der Bevölkerung den Sinn angewöhnen zu lassen dass sie sich als einen abgesonderten Boden betrachten, der in sich ein Ganzes bildet, und dessen Hauptsitz mehrere solche von dessen Bedürfniszen befriedigt, für welche sie ehedem allein in des Landes Hauptstadt sich versehen, und welche demnach einen der Ringe in der Kette des engeren Zusammenhanges bildeten.

Unter die Vortheile des Gedeihens eines solchen Blattes gehört auch dieses, dass, während einerseits inmitten der zahlreichsten und ursprünglichsten magyarischen Volksmenge ein aus ihrem Schoosz stammender Bekannter, – als welcher der unterthänigst-gefertigte ist, – sich bestreben würde die Meinungen in’s Gleichgewicht zu bringen, anderseits die Spalten des Blattes auch zu den Stämmen anderer Sprache in Friedenston sprechen würden: denn weder meine Ansichten in betreff (sich!) der Monarchie, noch meine Weltansichten würden mir ja erlauben, gegenüber welch’ immer für eine Nationalität ungerecht mich auszusprechen. – Des Blattes Erscheinen aber würde nicht blosz darum keine Ansprüche für das Erscheinen von Blätten anderer Zungen erwecken, weil die Tendenz dieses Blattes (dessen Beziehung zu der Hohen Regierung mein privatgeheimnisz [sic!] bliebe) allein in der Identität meiner Principien zu suchen sein würde; sondern auch darum, weil die verschiedene andere Stämme jenes Distrikt’s weder zahlreich noch intelligent genug sind, um ein Blatt entweder aufrechtzuerhalten, oder überhaupt desselben zu bedürfen.

Meinerseits spreche ich meine auf Erfahrungs-Kalkül gebaute, aufrichtige Überzeugung aus, wenn ich der Meinung bin, dass die Herausgabe eines solchen Blattes, die darauf verwendete Kosten des Staates reichlich lohnen würde; und diesz wage ich um desto mehr zu erbitten und zu empfehlen, je mehr ich überzeugt bin, dass eine neu sich gestaltende Staatsgewalt, nicht so sehr mit unfruchtbaren Lasten vormaliger Dienstverbinlichkeiten überbürdet sein kann: dass sie, in der Verfügung von Ausgaben, die in der Zukunft stützen bringen, über die Maszen beschränkt sein sollte; – und je mehr ich überzeugt bin, dass einer der hauptsächlichsten und zuverläszigsten Factoren zur Festigung des einheitlichen Österreich’s – die Tagepresse ist, die hohe Regierung aber, von viel zu festem und entschiedenem Character ist, als dass sie sich, durch eine so geringe Summe, wie jene, die der unterthänigst-gefertigte zur Gründung des Blattes nicht entbehren kann, von der Erzielung, Erreichung eines vernünftigerweise zu erwartenden Erfolges sollte abhalten lassen.

Den möglichst sparsamen Kostenüberschlag habe ich dem Herrn Ministerial-Commiszär Eduard v. Cseh eingereicht; dessen Betrag, – wie Euer Excellenz aus dessen ämtlichen Unterbreitung zu ersehen geruht, – sich auf 3,556 fl. cm. beläuft.

Hierin sind keine Nebenausgaben berechnet, welche bei Gründung eines Blattes unvermeidlich sind, besonders zur Verpflichtung vernünftiger und gleichgesinnter Mitarbeiter. – Zum theil [sic!] diesz, zum Theil die Regelung meiner eigenen Angelegenheiten und die Kosten meiner Niederlassung in Groszwardein hinzugerechnet beträgt die unentbehrliche Summe 4,500 Gulden conventions münze [sic!], um welche ich, – wenn ich unabhängig auf diese publicistische Laufbahn treten, und für die vorgesteckten Interessen mit Erfolg arbeiten will, – zur Begründung des Blattes, einmahl für allemahl die hohe Regierung in tiefer Ehreerbietung zu bitten genöthigt.

Für meinen Theil wage ich als Honorar für die verantwortliche Redigirung monatlich 125 fl. cm. anzusprechen, die ich bei der Höhe der jetzigen Preise für so bescheiden halte, dass ich für Krankheiten oder unvermuthete Zufälle nur bei sparsamer Wirschaftlichkeit etwas davon bei seite [sic!] legen zu können glaube.

Euer Excellenz tiefe Einsicht erkennt besser als meine weitere Auseinandersetzung es vermöchte in wie vorzüglichem und dringendem Interesse der hohen Regierung es liegt, die Macht der Presse in möglichst gröszter Ausdehnung in Anschpruch [sic!] zu nehmen. – Auch meine finanzielle Bitte zur Eröffnung des Blattes ist so genau und bescheiden, dass ich nicht glaube, dass Jemand (wenn er versteht was es heiszt ein Zeitungsblatt leisten und vervalten [sic!], und er das aufrichtige Bestreben hat, sich selbst Achtung, seinem Unternehmen Emporblühen, seinem Zweck Erfolg zu sichern) sich zu billigeren Bedingungen herbeilassen könne.

Was mich selbst als Schriftsteller anbelangt: kann allein mein bisheriges Lesepublicum das Urtheil sprechen – nur von meinen gewissenhaften Bestrebungen hab ich die Ehre Euer Excellenz zu versichern. Was meine politische Gesinnung betrifft: diese hab ich zu Anfang gegenwärtigen Denkschrift offen dargelegt. Mit Zeugnisz-Beilagen belässige ich Euer Excellenz hohe Aufmerksamkeit nicht; – als Schriftsteller, als jahrelang gewesener Sekretär des Gr. Batthyányi, als Mann, der in Central-bewegungen und Unternehmungen der Politik gelebt, war mein Leben und meine Individualität viel zu offenkundig und bekannt, als dass einzelne Zeugnisse mehr Stoff geben könnten ein Urtheil über mich zu füllen, als die allgemeine Stimme.

Dem zu Folge [sic!] bleibt nichts übrig, als Euer Excellenz um gnädige Genehmigung und baldmöglichste Verwirklichung des obigen Unternehmens und Planes in tiefer Ehreerbietung und Vertrauen zu bitten.

Wenn aber die hohe Regierung demselben beizutreten nicht für zweckmässig achten sollte, so bitte ich unterthänig um meine Amtsernennung, oder aber wenigstens um gnädige Anweisung des, – ohne mein Vergehn suspendirten, – Gehaltes, damit nicht unter der – nach Jedermannes Beglückung Strebenden-Regierung Seiner Keiserlichen [sic!] Majestät, einer von den getreusten Unterthanen, mit Noth und Mittellosigkeit zu kämpfen gezwungen sei.

Mit der tiffster [sic!] Ehreerbittung:

Euer Excellenz

Pesth den 27-en August 1850.

                                                                                      unterthänigster Diener

                                                                                            Ludwig Kuthy

Völgyesi Orsolya


közlemények

A szlovéniai magyar sajtó története 1945-től napjainkig. A szlovéniai magyar sajtó nem előzmények nélküli. A századforduló előtti időszakban jelent meg 1919-ig az Alsólendvai Híradó, a történelmi Zala megye legjobban szerkesztett hetilapja és a Muraszombat és Vidéke, magyar és vend nyelvű vegyes tartalmú hetilap 1919-ig, majd a Muravidék visszacsatolása után 1941–1944 között. Az elcsatolás után Muraszombatban a Szabadság című lap töltött be hasonló funkciót. 1945 után ezen a vidéken több mint egy évtizedig magyar nyelvű tömegtájékoztatás nem volt. 1950-ben jelent meg a Ljudski Glasban Vlaj Lajos költő felhívása a muravidéki magyarsághoz, amelyben a költő hiányolta a helyi vontkozású magyar újságot. 1955-től a Pomurski vestnik szlovén nyelvű hetilap közölt magyar nyelvű cikkeket a magyar mellékletében. 1958-ban ez a magyar melléklet önállóvá vált, és Népújság címmel a muravidéki magyarok újságja lett, és vállalta a szlovéniai magyarság közvéleményének az írányítását mint egyetlen magyar nyelvű lap Szlovéniában.

Kezdetben kéthetente jelent meg, felelős szerkesztője Dragan Fliszar volt. Célja az volt, hogy anyanyelven, vagyis magyar nyelven az eddiginél bőségesebb terjedelemben ismertesse a helyi eseményeket. Kiadója a Dolgozó Nép Szocialista Szövetsége volt. Az újság ekkor 4 oldalon tájékoztatta a lakosságot, megvolt az informatív és a nemzetiségi jellege, valamint a kulturális és a nyelvi küldetése is. 1958 és 1964 között a Népújságot nem magyar újságírók írták, csak a szlovén cikkeit fordította az úgynevezett fordítószolgálat magyar nyelvre. Idővel a lap minőségileg is fejlődött: több olyan cikket is közölt, amely a néppel, a vidék embereivel és a nemzetiség problémáival foglalkozott. 1964-től a költségvetését már nem községi szinten, hanem a köztársasági forrásokból biztosítják. 1963-tól Báti Koncz Zsuzsanna lett a Népújság első magyar újságírója. 1965-ben 560 előfizetője volt, s számuk 1969-re már 1160-ra emelkedett, s fenállásának első évitzedében, a 70-es évek elejére megduplázódott. 1968-ban Varga Sándor lett a Népújság első magyar felelős szerkesztője, mert addig ezt a tisztséget szlovén újságírók töltötték be.

A felmérések a 70-es évek elején azt állapították meg, hogy a lapban nincs meg minden vidék képviselete, és a közölt hírek sem egyenlő arányban oszlanak meg. A nyelvi lektorok az újságírók számára nyelvi továbbképzéseket ajánlottak, hogy javítsanak az újság nyelvi szintjén. A Népújságnak 1971-ben már 1520 előfizetője volt, 1975 után pedig gyors ütemben kezdett fejlődni a lap. 1974-ben az átlagterjedelem 4,4-es oldalról 1977-ben már 7,7 oldalra emelkedett. Az újság akkori időszerűségét és tájékoztatási hatékonyságát mégsem lehetett összehasonlítani az akkori szlovén nyelvű testvérlappal, a Vestnikkel, mert színvonalában jóval lemaradt mellette. 1972-ben a Népújság szerkesztősége Muraszombatból Lendvára költözött, és a magyarság bázisának a közelébe. 1977-re előfizetőinek száma 1750-re emelkedett. A nemzetiségi lap az állami szervek által (Dolgozó Nép Szocialista Szövetsége) alapított és az állam által támogatott hetilap – főleg a rendszerváltás előtti években – „ideológiailag kötött” újságnak számított. 1967-től 1993-ig a Pomurski vestnik szerkesztőségéhez tartozott, vagyis az újonnan alapított muraszombati Rádió és Sajtóintézet munkaszervezetéhez. Ebben az időszakban Varga Sándor, Báti Koncz Zsuzsanna és Pivar Ella voltak a felelős szerkesztők. 1976-ban, a lap megjelenésének 20. évfordulója alkalmából Josip Broz Tito köztársasági elnök a Népért tett Szolgálatok Ezüstcsillagos Érdemrendjével tüntette ki a testvériség-egység ápolásáért, a társadalmi és politikai életben betöltött pozitív szerepéért.

A 80-as években a Népújság terjedelme 4-ről 8 oldalra növekedett. 1984-ben 2030 volt, 1986-ban pedig 2100-ra nőtt előfizetőinek száma. Az 1981-es népszámlálás adatai alapján az előfizetők és a szlovéniai magyarság számarányának összevetése azt mutatta, hogy 4,5 magyar lakosra jutott egy példány, vagyis majdnem mindegyik magyar családhoz eljutott a Népújság. A lap ekkori tartalmi és társadalmi célkitűzései is megegyeztek a szlovén nyelvű lapokéval. Tartalmi koncepciója alapján többnyire beszámolókat közölt, elemző kritikát, glosszát vagy esszét szinte alig láttunk a hasábjain. A legértékesebb írások a művelődéssel foglalkozó cikkek voltak. A lap az úgynevezett „önigazgatási szocializmus” társadalmi célkitűzéseit elégítette ki hasonló formában, mint szlovén testvérlapja, amelyhez szervezetileg tartozott. Szlovéniában a második világháború után a Népújság volt az egyedüli sajtótermék, s mint nemzetiségi lap monopolhelyzetet élvezett. (Ez a megállapítás még a 2000-es évekre is érvényes, csak annyiban módosult, hogy a világ nyitottabbá vált már a 90-es években, és az EU-hoz csatlakozva nagyobb mértékű az információáramlás a szlovéniai magyarság és Magyarország közt.) Az újság még ebben az időszakban a nyelvmegőrző szerepnek csak részben tudott eleget tenni a politikai frázisok és a steril ideológiai terminológia miatt. De informatív jellegéből adódóan az újságírók eljutottak a magyarlakta települések és a Muravidék valamennyi helységébe, és igyekeztek minden egyes faluról, helyi közösségről, valamint a fontosabb eseményekről számot adni. A 80-as években a Népújságnak 9 újságírója, egy felelős szerkesztője és számos külső munkatársa volt.

A rendszerváltás a 90-es években a Népújság történetében, a nemzetiségi tájékoztatás történetében, is lezajlott. 1993. július 1-jén a Muravidéki Magyar Nemzetiségi Önkormányzati Közösség megalapította a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézetet, amely önálló magyar sajtóintézetként kezdett el működni és a Népújság kivitelezője lett. A lap ezek után kivált a muraszombati Szlovén Rádió és Sajtóintézetből, intézményesült és önállósult. A Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet igazgatója Cár József lett, a Népújság felelős főszerkesztője pedig dr. Bence Lajos. A 90-es években a Népújságnál 7 újságíró, egy technikai szerkesztő, egy igazgató és egy felelős főszerkesztő dolgozott. A lap új formátumban és színes címlappal került az olvasók kezébe, nemcsak tartalmilag, hanem formailag is megújúlt. Meszelics László formatervező-grafikus, a Népújság technikai szerkesztője alakítottá át külsőleg a Népújságot és formálta a reviális lapoknak megfelelően magazinszerűvé. A sajtóvállalat szabadabb, demokratikusabb légkörben vállata fel a szlovéniai magyarság tájékoztatását és közvéleményformálását. A lap 1800 példányban jelent meg, piaci terjesztése minimális mértékű volt, teljesen előfizetéses formában kelt el. A rendszerváltás után nem jutott a Kárpát-medencei kisebbségi lapok sorsára, amelyeknek az olvasótábora s vele együtt a példányszáma felére csökkent. Az olvasóközösséggel való kapcsolatteremtés céljából évente szervezett a szerkesztőség kirándulásokat Magyarországra. 1993-ban indította el a Kelepelő című első szlovéniai magyar nyelvű gyermeklapot, amelynek az utóda 1997-től az IFI lett, a Népújság havonta megjelenő ifjúsági melléklete.

A 2000-es években a közszolgálati státust élvező nemzetiségi lapunk stagnáló költségvetési támogatással működik. Az EU-s csatlakozás után (2004) Muravidéken és Magyarországon is megindult a bulvárlapok inváziója és a gazdaságban érvényesülő szabadpiac törvényei a médiapiacon új helyzetet hoztak létre. Új feladatokkal kellett szembenéznie a Népújságnak is. Elengedhetetlenné vált a nemzetiségi lap arculatának korszerűsítése, a szakképzett-újságírói állomány bővítése, valamint a lap honlapjának a megszerkesztése, cikkeinek felvitele az internetre. A lap digitalizálása is szükségszerűvé vált, hiszen a gyorsan fejlődő társadalomban figyelembe kell venni a technika nyújtotta lehetőségeket is. A Népújság koncepciója a 2000-es években sem változott, vagyis a nemzettudat, a sorsközösség és az összmagyar viszonyrendszerben való gondolkodás terén fejt ki fontos tevékenységet.

A Kelepelő, a szlovéniai magyar gyermeklap első száma 1993-ban jelent meg a Muravidéki Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet kiadásában. A gyermeklap 40 évnyi ürt töltött ki, hiszen megjelenéséig a muravidéki gyerekek csak a vajdasági és a magyarországi gyermeklapokat olvasták. A Népújság szerkesztőségének önerejéből és akaratából jött létre a gyermeklap, és új kezdeményezésnek számított a magyar sajtótörténetben. Kezdetben háromhavonta jelent meg, főszerkesztője Zágorec-Csuka Judit volt, Bence Lajos követte. A Kelepelő címlapja, középső oldalai és a hátsó oldala színesek voltak, és 20 oldalon érdekes olvasmányokat, cikkeket nyújtottak a gyerekeknek. Állandó rovatai, új rovatai és tematikus oldalai is voltak. 1996-ban szűnt meg, mivel az általános iskolák érdektelenné váltak a lap terjesztésében és az előfizetés megszervezésében. A Kelepelő az általános iskola első osztályától egészen a nyolcadik osztályig elégítette ki a gyerekek és a fitalok olvasási igényeit. Olvasása erősítette a gyerekek érdeklődését a gyermekirodalom és az ifjúsági irodalom iránt. Sajtótörténeti szempontból egy hagyomány nélküli térben keletkezett és vált jelentőssé. Pályázati pénzekből finanszírozták. 1997-ben az IFI, a Népújság ifjúsági melléklete váltotta fel. Az IFI kezdetben négy alkalommal, majd 2000-től évente tíz számmal jelent meg. A középiskolások is olvasták, olvassák. Költségeit a Szlovén Kulturális Minisztérium pályázati pénzéből fedezik.

A Naptár a muravidéki magyarok évkönyve 1960-ban jelent meg először, s tartalmilag a Muravidéken létező szlovén nyelvű Zadružni koledar című évkönyvhöz hasonít. A Naptárnak már több mint 40 éves hagyománya van Muravidéken. Megjelenésével fórumot adott a tudományos cikkek publikálására is. Koncepciója a kezdetektől napjainkig nem változott, de több fejlődési időszakot élt át. A legtöbb változás a kiadvány címét és alcímét érintette, majd borítóját. A 60-as években a Naptár szerkesztőbizottsága többször megemlítette, hogy szakemberhiánnyal küzdenek, s ezért, a szakcikkek hiánya miatt „elirodalmiasodott” az évkönyv. A 70-es években Szúnyogh Sándor vette át a szerkesztését, s a Naptár cím mellett, alcíméként szemlének nevezte el az évkönyvet. Kialakult a periodika szerzői gárdája is, tartalmilag részben egy év nevezetes eseményeit foglalta össze, részben pedig irodalmi szemlévé vált. A 80-as években új rovatként indult az eseménynaptár, amely a magyar nemzetiséget érintő események krónikája volt, hónapokra bontva, számos fotóval illusztrálva. Ezekben az években nőtt a politikával, nemzetiségipolitikával és a társadalomtudományokkal foglalkozó cikkek száma. A 90-es években a Naptár elvesztette szemle jellegét és újra évkönyvé vált. Csökkent a cikkek, tanulmányok száma, de megnőtt a terjedelmük. Szúnyogh Sándor halála után a szerkesztését Meszelics Király Jutka vette át 1999-ben, aki almanachszerűvé alakította át, és új rovatokat vezetett be. 2001–2003 közt a Naptárt egy szerkesztőbizottság szerkesztette. Az új évtized kezdetén változott a kiadó is. 1998-tól a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet közös kiadásában jelenik meg 1800 példányban.

A Lendvai Füzetek – Lendavski zvezki kétnyelvű tematikus kiadvány több mint 30 éves múltra tekinthet vissza a muravidéki magyar és kétnyelvű (magyar–szlovén) sajtótörténetben. Először 1973-ban jelent meg, a valóságirodalom gyűjtőnév alá sorolható írásokkal. Főleg helytörténeti-történeti és politológiai, nemzetiségpolitikai tárgyú témákkal foglalkozik, de a tematikus számokban társadalomtudományi és természettudományi tanulmányokat is közöl, főleg Lendvának és környékének hely-, oktatás- és kultúrtörténeti, néprajzi, régészeti, történeti, irodalmi, irodalomtörténeti kutatásaira támaszkodva. A muravidéki magyar irodalom kibontakozása területén volt meghatározó szerepe, különösen akkor, amikor megfelelő irodalmi orgánum, folyóirat híján a folytonosság megszakadásának a veszélye fenyegetett, főleg 1973 és 1988 között, a Muratáj irodalmi, művelődési, társadalomtudományi és kritikai folyóirat megjelenéséig. A Lendvai Füzetekből 2004-ig 18 szám jelent meg. Szerkesztői voltak: Szúnyogh Sándor (1973–1986), Báti Koncz Zsuzsanna (1988), Bence Lajos (1988–1991), Franc Žalik (1990) és Göncz László (1994–2004).

Ez a kétnyelvű időszaki kiadvány nem minden évben jelent meg, voltak évkihagyásai és összevont számai is. Pozitívumként lehet elkönyvelni, hogy a Lendvai Füzetek mint kétnyelvű kiadvány fordításirodalmat is közöl, valamint szlovénul és magyarul közvetíti a szakmai és tudományos kutatások eredményeit. Költségvetése is megosztott, vagyis 50–50 százalékban fedezi a Lendvai Község és a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet. Túllépte kezdeti célkitűzéseit, hiszen kezdetkor »a szűkebb hazánk történelmi kistükre« akart lenni, ám az évtizedek során más tudományterületeket is felölelt, lehetőséget adott községi szinten a publikálásukra. Valójában ezt a koncepciót képviseli a 2000-es években is. Az Európai Unión belül, mint kétnyelvű lapnak egyre nagyobb prosperitása lehet, esetleg a jövőben többnyelvű időszaki kiadvánnyá is átalakulhatna, regionális időszaki kiadvánnyá nőhetne. Ehhez megvannak a feltételei és a tapasztalatai is.

A Muratáj irodalmi, művelődési, társadalomtudományi és kritikai folyóirat megjelenésének voltak előzményei. A 80-as években sok terv és kezdeményezés született a muravidéki magyar irodalmárok publikálási lehetőségeiknek szélesítésére. Felmerült az az igény is, hogy egy önálló irodalmi folyóiratot hozzanak létre. Az első lépést ennek érdekében akkor tették meg, amikor 1985-ben a Népújság hasábjain megjelent a „Muratáj” című irodalmi melléklet, amelyet Szúnyogh Sándor szerkesztett. Ennek folytatásaként jelentkezett 1988-ban a Muratáj első száma a muravidéki irodalmi termés megjelentetése érdekében. Erre másként alig lett volna lehetőség, hiszen Magyarországon is csak elvétve tudák az írók megjelentetni alkotásaikat, tanulmányaikat. Ezért a Muratáj irodalmi, művelődési, társadalomtudományi és kritikai folyóiratként indult. Főszerkesztője dr. Varga József.

Tíz év elteltével (1988–1998) bebizonyosodott, hogy a folyóirat a Szlovéniában élő magyarok újabb vívmányává vált, hiszen a megjelent 20 számában összesen 133 alkotóművész, tudományos kutató 694 írása jelent meg. Ezt az irodalmi és tudományos termést 42 hazai (muravidéki) és 91 külföldi alkotó, kutató teremtette. Ebben az időszakban a Muratájban a következő rovatok alakultak ki: a Vers, a Próza, a Kritikák és recenziók, a Kisebbségkutatás, nemzetiségkutatás, a Nyelvészet, a Történelem, Helytörténet és a Képzőművészet. Ebben a korszakban még nem alakultak ki önálló rovatként a szociológia, a néprajz, a színház- és filmtörténeti rovatok, habár ilyen tematikájú tanulmányokat is közöltek a folyóirat hasábjain.

A Muratáj szerkesztési koncepciójában 2000-es évek (1999–2004) nem hoztak sok változást. Belső felépítése megmaradt, rovatai valamelyest kibővültek és láthatóan több tanulmány jelent meg benne a társadalomtudományok területéről. Szerkesztősége megtalálta a kapcsolatteremtés szálait Szlovénia-szerte, Magyarországon és a határon túli egyéb régiókba, ahova a folyórat a muravidéki kultúrát, irodalmat és a tudományos kutatások eredményeit közvetíti főleg a társadalomtudományok területéről. Betöltötte szerepét, hiszen a muravidéki magyar értelmiség szócsövévé vált, ahogy ezt közel két évtizednyi távlatból elvárták. Alkotóműhellyé, nélkülözhetetlen fórummá növi ki magát, és egyre jobban bizonyítja, hogy a muravidéki magyarság képes a saját anyanyelvén szakmai-tudományos és művészeti-irodalmi alkotásokat létrehozni, a korszerű nyelvi követelményeknek megfelelően. Kialakulóban van az irodalmi kritika is, amely egy 40 éves irodalmi múlt eredményének is számít. A Muratájban 1998–2004 között összesen 167 szépirodalmi alkotás, vagyis 157 vers és 10 prózai mű jelent meg 35 muravidéki, határon túli magyar és magyarországi szerzőtől, illetve külföldi alkotóktól is. Ebben az időszakban 64 szerző 86 tanulmányt publikált benne. A folyóirat a jövőben az irodalmi műhelymunkához szükséges fórum teremtést vállahatná fel még nagyobb mértékben, és az olvasóközönség gyarapításában is fontos szerepe lehetne.

Az önkormányzati kétnyelvű (szlovén–magyar) lapok a nemzetiségi területen a községek időszerű tájékoztatását vállalják fel, és a kétnyelvű községek minden egyes háztartása ingyen kapja. Nem a szokásos értelemben vett kétnyelvűség (50–50%) teszi értékessé a Lendvai Híradót – (Lendavske novice), Lendva község közlönyét, a dobronaki Brazde Barázdák községi közlönyt és a Lipnica Moravske Toplice-i község informatív lapját, valamint a hodosi község Őrségi Híradóját, hanem a cikkek eredetisége, a mondanivaló a meghatározó. Egy-egy cikk után rövid összefoglaló következik a másik nyelven, a közérdeklődésre számot tartó közleményeket pedig mindkét nyelven publikálják. A Lendvai Híradónak, amely 1998-ban jelent meg először már, volt előzménye az Informacije – Információk című községi lap, amely a rendszerváltás előtti időszakban működött, s inkább csak információkat közölt a község ügyeiről mintsem valódi önkormányzati lapként szerepelt volna. A Brazde–Barázdák 1999-ben, a Lipnica önkormányzati lap pedig 1995-ben indult, az Őrségi Híradó 2000-ben jelent meg először, és nem voltak előzményeik. Mind a négy községi lap színes címoldallal és színes belső oldalakkal jelenik meg. A községi lapok a polgármesterek megnyilatkozásait, a községi tanácsok eseményeit és híreit közlik, valamint a községekben folyó tevékenységekről, gazdasági, kulturális és egyéb sikereikről számolnak be. Téma a községek sikeres együttműködése is más községekkel, határon túli településekkel és régiókkal. A községi lapok olvasóközönsége is a lakosságra terjed ki.

Irodalom

Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért. Szójegyzékek és szótárak. Lendva, MNMI.[54] 1994. 131–132. – Bence Lajos: A tömegtájékoztatás helyzete 1945 után. Írott szóval a megmaradásért. Lendva, MNMI, 1994. 58–64. – Báti Koncz Zsuzsanna: A magyar tájékoztatás helyzete Szlovéniában. In: Nemzetiségi politika – Nemzetiségi jog. Lendva, Lendvai és Muraszombati Magyar Nemzetiségi Érdekközösség, 1978. 40. – Varga József: A Népújság 28 számának elemzése 1968. okt. 1-től 1969. április 30-ig. Göntérháza. 1969. november 15. (Kézirat.) 1–8. – Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért. A tömegtájékoztatás helyzete 1945 után. Lendva, MNMI, 1994. 62–65. – Varga Sándor: A Népújság harminc éves jubileuma elé. = Népújság 1986. jún. 6. 22. sz. 2. – Bence Lajos: A Népújság az új ezredév küszöbén. = Naptár. Lendva, MNMI–MNMTI.[55] 2003. 85–87. – Farkaš Brigitta: A „Naptár” repertóriuma 1960–2000. Lendva, Knjižnica Lendava – Könyvtár Lendva, 2000. 9. – Varga Sándor: A Naptár tizéves évfordulója. = Földművesek naptára. 1969. 29. – Szúnyogh Sándor: A Naptár három évtizede. = Naptár. Lendva, 1989. MNMI, 4. – Farkaš Brigita: A „Naptár” repertóriuma 1960–2000. Lendava–Lendva, Knjižnica Lendava – Könyvtár Lendva, 2001. 13. – Varga József: Tízéves a Muratáj. Lendva, MNMI, 1999. 8. – Kocon Jožef: Tisztelt olvasó! [Vezércikk.]= Lendavske novice – Lendvai Híradó (1.) 1998. XI. 18. 1. [Választási szám.]

Zágorec-Csuka Judit

  



[1] Jaulmes, Yves: The French Protestant Church of London and the Huguenots. London, 1993. 7.

[2] Szeretném megköszönni B. Copus úrnak, az egyház könyvtárosának, hogy elérhetővé tette számomra a számadáskönyvek átnézését. (Továbbiakban: FCMA)

[3] FCMA 1650–1702, 47.

[4]Ráday Könyvtár, Bp. K.1.461. Körmendiről még vö. Gömöri György: Angol–magyar kapcsolatok a XVI–XVII században. Bp. 1989. 95.

[5] Körmendi-album, fol.113

[6]1675 nyarán és őszén Kolosvári nem kevesebb, mint négy cambridgei kollégiumtól kap tetemes összegű segélyt, alighanem az egyetem rektora által írt ajánlólevél segítségével.

[7] FCMA, Ms 90, fol.109

0[8] Gwynn, Robin: Minutes of the Consistory of the French Church of London, Threadneedle Street, 1679–1692. London, 1994. /Huguenot Society of Great Britain and Ireland, Quarto Series, Vol. LVIII./ 25.

0[9] Vö. Gömöri György: i. m. 114–124.

[10] Hegyi Ádám: Magyarországi diákok svájci egyetemeken és akadémiákon, 1526–1788 (1789). Bp. 2003. /Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban 6./ 80.

[11] Ms 91 FCMA 1703–1747, 1733 szept. 16, 1733/4 január 6, január 28 és 1734 május 26-i dátummal.

[12] OSzK Kézirattár, Quart.Lat. 547, fol. 178/v

[13] Peregrinuslevelek 1711–1750. Szerk. Hoffmann Gizella. Szeged, 1980. 328. /Adattár… 6./

[14] Leel-Őssy Lóránt: A mecenatúra psychológiai vonatkozásai. = Esztergom évlapjai. 1994. 119.

[15] Horatius: Epistulae I. 7/23–24. Ford. Bernáth István. In: Horatius, Quintus Flaccus: Oprea omnia – Összes versei. Szerk. és a ford. ellenőrizte Borzsák István, Devecseri Gábor. Bp. 1961. 506–507.

[16] Ilenczfalvi Szász Péter: A Méltóságos Gróf Széki Teleki Familiáról való jegyezgetés (1609–1822). MTAK Kézirattár, Tört. Napló 2-r. 6. 100. f.

[17] Rettegi György: Emlékezetre méltó dolgok. Bukarest, 1970. 387.

[18] A halotti beszédek (orációk) sokasága az OSzK-ban, a Ráday könyvtárban, a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai könyvtárban stb. található. Tanulmányomban az OSzK-ban lévő anyagot használtam fel, az idézetek innen származnak.

[19] Borosnyai Lukács Simon: Jó atya és a’nak jó gyermeke, Úgy mint: … Gróf Széki Teleki László … és kedves leánya Gróf Széki Teleki Esther … eltemettetéseknek alkalmatosságával, Gernyeszegen, 1778 jún. 14. napján … együgyüen beszélgetett … Kolozsvár, 1779.

[20] Málnási László: Isteni gond-viselésének tüköre. Mellyben … két drága halottnak …Gróff Széki Teleki László ur ö excellentiájának, és … Gróff Széki Teleki Esther aszszony ö nagyságának … e’ világon folyt tellyes életek-körüll … a’ Gernyeszegi reform. templomban, 1778 jún. 14. napján el-mondott. Kolozsvár, 1779.

[21] Bod Péter Önéletírása. Kolozsvár, 1945. 121.

0[22] L. 7. lábjegyzet

[23] Bod Péter: Örökké élő és halál porán feljül álló Goel …. Rövid halotti tanitás gróf Rádai Ester úr aszszonynak … 1764. Kolozsvár, 1766.

[24] Bod Péter Önéletírása. Kolozsvár, 1945. 119–120.

[25] Fogarasi Pap József: Minden aszszonyi nemet meg-ékesítő keresztényi igaz virtusoknak … példája … Teleki Esther … 1778. Kolozsvár, 1779.

[26] Rozgonyi József: Drágalátos részekből öszve-állittatott ditsősség koronája, mellyet … Gróf Teleki Jósef úr ő excellentziájának, … meg-ditsőültt fejére … feltett … Szirák 1796. oct. 9. Pest, 1797.

[27] Csanak Dóra, F.: Két korszak határán. Teleki József, a hagyományőrző és a felvilágosult gondokodó. Bp. 1983. 445.

[28] Uo. 450. (Német nyelvű levél. MTAK Kézirattár, Irod. Lev. 4-r. 60. 143 f.)

[29] A Teleki család könyvtára, a MTA megalakulásakor, 1826-ban 30.000 kötetből állt.

[30] Cornides Dániel levele Felmer Mártonnak francia nyelven. MTAK Kézirattár, Irod. Lev. 4-r. 58. 33. v.- 34. f.

[31] Csanak Dóra, F.: Két korszak határán. Bp. 1983. 16.

[32] Rettegi György: Emlékezetre méltó dolgok. Bukarest, 1970. 85.

[33] Bod Péter: Tiszta, fényes drága bibor, mellyet amaz áldott emlékezetü … gróf Bethleni Bethlen Kata aszszony … magának meg-szerzett és Isten kegyelme által felöltözött … Kolozsvár, 1762.

21Markos András: Árva Bethlen Kata ajándékkönyvei. = Könyvtári Szemle. 1972. 1. sz. 24.

22Szabó Ágnes: Bethlen Kata és könyvtára. In: Simon Melinda – Szabó Ágnes: Bethlen Kata könyvtárának rekonstrukciója. Szeged, 1997. XIII.

[34] H. Kakucska Mária: Révai Miklós és az Orczyak. Kézirat.

[35] Orczy Lőrinc: Költeményes Holmi egy Nagyságos Elmétől. A’ Költeményes Gyűjtemény’ öregbedésére a’ Nagyságos Szerzőnek különös engedelmével közre botsátotta Révai Miklós. Pozsonbann, Loewe Antal’ Betűivel, 1787. A továbbiakban: KH; és Orczy Lőrinc: Két nagyságos elmének költeményes szüleményei. Kiad. Révai Miklós. Pozsonbann,1789. A továbbiakban KNE. A rövidítéseket Horváth János: Orczy Lőrinc. In: Irodalom és felvilágosodás. Szerk. Szauder József és Tarnai Andor. Bp. Akadémiai K. 1974. 647–714. lapon megjelent tanulmányából vettem át.

[36] Révai Miklós Orczy Lőrinchez írt, verseinek kiadásával kapcsolatos levelei olvashatók a Figyelő (XIII.) 1882. számában Szilágyi István közlésében, 311–312, 313,315–316, 347, 350 oldalakon.

[37] Csaplár Benedek: Révai Miklós élete. I–IV. Bp. 1881–1889.

[38] H. Kakucska Mária: Révai Miklós helyesírási tanácsadó levele Orczy Józsefhez. = MKsz 2001. 3. sz. 346–350; .: Révai Miklós ismeretlen levelei Orczy Lőrinchez. = A Lymbus füzetei, Új folyam, Bp. 2003. 285–287. .: „…Báró Orczj József Úrnak, kegyelmes Pártfogó Urának, Révai Miklós”; Kézirat.

0[39] A Magyar Országos Levéltárban (a továbbiakban MOL): Az Orczy család levéltára, P szekció 518–531, igen sérült és hiányos anyag. Nem található már meg például a P szekció 520, a 13. csomóban elhelyezett: Functiones honorationes = FH. Nr. 1–34. 1710–1794., amely a család tagjainak folyamodványait főispánságokért, az elnyert tisztségek utáni taksák kifizetéséről szóló nyugtákat, gratuláló leveleket tartalmazta. A kutatás során kiderült, nem veszett el, hanem elkerült Budapestről. Még a század elején vitte el sajátos szempontok alapján kiválogatva Petrovay György genealógus-levéltáros, aki anyai, a Nyáry család ágán, rokona Orczy Lőrincnek. Erről l. H. Kakucska Mária: Orczy Lőrinc hagyatéka és ismeretlen versei. Előadás a MTA, ITI, XVIII. századi osztályán, Bp. 2001. április 18., illetve Uő.: Orczy Lőrinc hagyatéka, ismeretlen versei és a tűz nem szelektáló pusztításáról. = MKsz 2002. 1. sz. 74–80; l. még a 10. jegyzetet. A levéltári anyag nem könnyen kezelhető voltáról Az Orczy család levéltára. Összeáll. Fekete Nagy Antal. Repertórium. Bp., Levéltárak Országos Központja, 1959. /Levéltári leltárak 9./ Bevezetés, 3–6.

0[40] Balogh Béla: Az Orczy család levéltárának nagybányai töredéke. = Levéltári Szemle 1998.

0[41] Orczy József verselgetéséről H. Kakucska Mária: Révai Miklós helyesírási tanácsadó levele Orczy Józsefhez. = MKsz 2001. 3. sz. 346–350.

0[42] Gondolunk itt elsősorban Szelestei Nagy László kandidátusi értekezésére, az Irodalom- és tudományszervezési törekvések a 18. századi Magyarországon 1690–1790. Országos Széchényi Könyvtár, Bp., 1989; és Uő: Révai Miklós Magyar Tudós Társaság-tervezetének egykorú magyar nyelvű szövege. = MKsz 1998. 397–407. megjelent cikkére, amelyek hozzám való eljuttatásáért ki nem fejezhető köszönet illeti őt.

[43] Révai Miklós alább idézendő levele a Román Állami Levéltár, nagybányai fiókjában, a Familia Orczy, Correspondente familiale ú literare ale baronilor Stephanus, Laurentius ú Josephus Orczy, abban az anyagban, amelyet a budapesti MOL, P szekció 520, Orczy család, Miscellanea, 18. csomó, „Epistolae familiarum ad Stephanum, Laurentium et Josephum Orczy” címen, megsemmisültként tart nyilván, található, a 267r–267v oldalakon. Továbbiakban: EF.eléggé hangsúlyozni azt a tényt, hogy elkerülve is, de összefüggően, teljes terjedelemben és minden sérülés nélkül maradtak fenn az iratok. Az Orczy archívum esetében az eredeti boríték hiányát nem tartjuk említésre méltó eseménynek.

[44] EF, 258r– 266r oldalakon; l. még az előző jegyzetet.

[45] Az eredeti szövegben ’bi’.

[46] A forrást betűhíven közlöm, megőrizve Kuthy németségének néha nyelvtanilag helytelen formáit is: ugyanis annak is forrásértéket lehet tulajdonítani, hogy Kuthy mennyire tudott szabatosan és nyelvtanilag korrekt módon németül; csak a legkirívóbban vagy az értelmezést esetleg nehezítő hibás alakokra hívom fel szögletes zárójelben a figyelmet.

[47] MOL Abszolutizmuskori levéltár. D 51. Báró Geringer, magyarországi polgári ügyekben teljhatalmú császári biztos iratai. Elnöki iratok. [a továbbiakban: Geringer-elnöki] 1850:1493. A folyamodvány tartalmát Angyal Dávid ismertette: Falk Miksa és Kecskeméthy Aurél elkobzott levelezése. Szerk., bev., jegyz.: Angyal Dávid. Bp. 1926. 108–109.

[48] Erről bővebben l. még Völgyesi Orsolya: Egy „immorális” magyar író a történelmi korszakváltások határán. Kuthy Lajos változó megítélései. = It 2004. 255–265.

[49] MOL Geringer-elnöki 1850: 1267.

[50] Az Intelligenzblatt alapvetően 18. századi laptípusáról l. bővebben: Böning, Holger: Das Intelligenzblatt. In: Von Almanach bis Zeitung. Ein Handbuch der Medien in Deutschland 1700–1800. Hg. von Ernst Fischer, Wilhelm Haefs und York-Gothart Mix. München, Beck, 1999. 89–104.

[51] MOL Geringer-elnöki 1850:1267. 3v.

[52] Pozsonyban csak 1850-ben jelent meg a Polgár és Gazdabarát című magyar nyelvű újság (vö. Deák Ágnes: „Nemzeti egyenjogusítás”. Kormányzati nemzetiségpolitika Magyarországon 1849–1860. Bp. 2000. 297. )

[53] L. bővebben Deák Ágnes: i. m. 296–297.

[54] MNMI = Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet

[55] MNMTI = Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret