stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



közlemények

Kristó Gyula emlékének

Még egyszer a Hartvik-féle Szent István-legenda datálásáról. A Magyar Könyvszemle egyik közelmúlt-béli számában alapos tanulmány jelent meg Gerics József és szerzőtársa (a továbbiakban: Gerics József, ill. Gerics) tollából a Hartvik-legenda keletkezésének körülményeiről.[1] E helyen a szerző – hosszú pályafutása során először – határozottan állást foglalt a Hartvik-féle István-legenda keletkezési idejéről, erősen polemizálva egy szerzője szerint nem említett vonatkozó véleménnyel. Mivel a kérdésben utoljára jelen sorok írója tett közzé állásfoglalást,[2] és Gerics József ennek eredményeivel látszik vitatkozni, megszólítva érezzük magunkat, és nem tartjuk feleslegesnek, hogy egyes állításaival vitába szálljunk.

Magunk a Hartvik-legendát egy tizenegy pontba szedett érvelés alapján Könyves Kálmán király (1095–1116) uralkodásának első felére, pontosabban 1097–1099 közé datáltuk, de nem zárkóztunk el egy 1103-ig terjedő lehetséges keletkezési időszaktól sem. Írásunkban mérlegre tettük az addigi évszázados szakirodalom érveit, és annak alapján fogalmaztuk meg – néhány új szempont bevonásával – álláspontunkat. Gerics József szerint egy 1099 körüli dátum a legenda keletkezési idejéül nem fogadható el, az életrajz nem születhetett meg a Kálmánhoz levelet intéző[3] II. Orbán pápasága (1088–1099) alatt, csak utóda, II. Paschalis pontifikátusa (1099–1118) jöhet szóba. Miként majd látni fogjuk, Gerics annak is az 1103 utáni néhány évét látszik előnyben részesíteni. Olvasóink joggal gondolhatják, hogy e nem túl jelentős eltérésért kár tollat ragadni, de más, Gericshez hasonló tekintélyű kutatók által elfogadott datálásunk[4] védelmében, valamint a szerző gondolatmenetének néhány következetlensége, nem eléggé dokumentált mivolta miatt úgy vélekedtünk, nem haszon nélküli a kérdés (részleges) újratárgyalása.

Gerics József szerint döntő jelentősége van annak, hogy Prágai Kozma egyik híradása szerint 1099-ben Esztergomban Szerafin érsek pappá szentelte Hermannt, a cseh herceg káplánját, a császár által már invesztiált, de még csak szerpap prágai püspököt, valamint a már nős Kozmát. Hermannt később az antigregoriánus ellenpápa, III. Kelemen (1080–1100) egyik bíboros-püspöke szentelte püspökké.[5] Gerics szerint ezzel az aktussal „Kálmán és a hozzá hű püspöki kar II. Orbánnal [a gregoriánus pápával – T. G.] nyíltan ellentétes állásponton volt 1099 júniusában. Hozzá kegyének elnyerése érdekében a Hartvik által írt István-legendát elkészíttetni és ezzel egy időben Esztergomban pappá szentelni a császár által invesztiált prágai püspökjelöltet: egymást kizáró, összeférhetetlen dolgok”.[6] Tehát a szerző megtagadja a kortárs források által is bizonyítottan nagyműveltségű, egész életpályáját tekintve ügyes külpolitikusnak bizonyuló Kálmántól, hogy egyazon időben antigregoriánus elveknek megfelelő főpapkijelöléshez, valamint papszenteléshez nyújtson segédkezet, ill. hogy egy valódi lényegét tekintve antigregoriánus irányultságú legendát készítessen el Hartvik püspökkel. (Azt, hogy a legenda valójában a VII. Gergely pápa-féle reformmozgalommal szembenálló ideológiai töltettel bír, Tóth Zoltán, valamint eredményeit továbbfejlesztve éppen Gerics bizonyította be.)[7] Még egyszer megismételnénk: Kálmán tehát nem tehetett a szerző szerint egyazon időben egymással látszólagos ellentétben álló, valójában azonos ideológiai hátterű tetteket, azaz nem cselekedhetett bizonyos gyakorlatiassággal (idegen szóval: pragmatizmussal) érdekei védelmében.

Gerics József szerint „Kálmán és Hartvik nagy körültekintéssel hajtottak [recte: hajtották – T. G.] végre az 1099-ben még világosan antigregoriánus, Henrik-párti[8] állásponthoz képest a nagy irányváltást.” Közeledtek II. Paschalis pápához, az uralkodó Guastallában lemondott az invesztitúrajogról, de egyben a király és a püspök-író „támadást intézett a gregoriánus reformok ellen, elsősorban a főpapi székek királyi invesztitúrája, uralkodói befolyásra való betöltésének tilalma ellen”. Ezt a Szent Istvánnak állítólag pápai adományból bírt, koholt egyházszervezési jogosítványára próbálták visszavezetni, és így jóváhagyatni a pápával. „Ezt a próbálkozást természetesen az 1099. év légkörében nem lehet megkockáztatni. Orbán utóda alatt azonban »frontot változtatva« és gregoriánus felfogást rögtönözve, számító politikai pragmatizmusában Kálmán erre is hajlandó volt”.[9] A szerző szerint pragmatikus magatartásnak Kálmán esetében azt tarthatjuk, hogyha a korszak bonyolult viszonyai között egyazon időben tesz antigregoriánus (l. a legenda megíratása) és gregoriánus (l. a guastallai lemondás) lépéseket.

A fentiek vonatkozásában az első problémát a guastallai lemondás történeti valósága képezi. Bár Gerics József vitatta,[10] Szovák Kornél a korábbi kételkedő állásfoglalásokat is számba véve meggyőző érveléssel bizonyította be, hogy a püspöki invesztitúráról való 1106. évi guastallai lemondás híre egy kora újkori forráskiadó elképzelése nyomán született meg, a legkorábban 12. századi forrásban előforduló kálmáni jogfeladás valódi megtörténte és időhöz, valamint Guastallához kötése számos egyháztörténeti, valamint hatástörténeti szempont alapján is erősen kérdéses.[11] De egyebekben is érdekes Gerics érvelése: véleménye szerint ezekben az években már pragmatikus lehetett Kálmán, azaz köznyelvi fordulattal szólva, kétszínű politikát folytathatott, míg 1099-ben ez elképzelhetetlen róla. Talán van a szerzőnek olyan, a többi szakember elől már évszázadok óta rejtőzködő forrása, ami a könyves uralkodó jellemének alakulásáról számol be?

Mi a történeti igazság az 1090–1100-as évekkel kapcsolatban[12] Kálmán trónra lépése utáni legfontosabb problémája a főhatalomra törő öccsével, Álmos herceggel való viszonya volt. A „dux”-ot egyértelműen támogatta a német-római uralkodó,[13] ami a király helyét a pápa mellett jelölte ki. Történetírásunk jogosan látja e pápa melletti helyzet bizonyítékát Kálmánnak a szicíliai normann nagygróf leányával való házasságában. A normannok a gregoriánus pápaság legfontosabb támogatói voltak, és a magyar király az esküvővel a IV. Henrik ellen fellázadt német királyfi, Konrád sógora lett. Hogy Kálmán már uralkodása elején tett antigregoriánus lépéseket, az kétségtelen. Ilyen a Prágai Kozma által megörökített esemény is, magunk is hivatkoztunk rá a legendadatálásról írt tanulmányunkban.[14] Erre az Álmos-párti IV. Henrik semlegesítése miatt lehetett szüksége, hiszen az aktussal neki tett szívességet. A reformpápasággal szembemenő lépéseiben bizonyára támogathatta a még döntően elődje – az országában a gregorianizmustól olyannyira támadott Karoling-kori királymodellnek megfelelő módon egyházfőként viselkedő Szent László király (1077–1095) – által kinevezett püspöki kar, és annak vezetője, Szerafin esztergomi érsek is. Az Álmos trónszerzési kísérleteitől veszélyeztetett királynak létkérdés lehetett a hazai főpapi kar kézben tartása, ezért kívánta mindenképpen biztosítani a maga számára az invesztitúraharcban kijegecesedett pápai felfogás által elvitatott főpap-kinevezési jogkörét. A magyar egyház egyébként csak az 1110-es évek elején, egy pápai legátus hazai ténykedésének köszönhetően hozott a reformpápaság igényeinek megfelelő törvényeket, az addig elfogadott kánonok nem engedtek komoly befolyást hazánkban a gergelyi követelményeknek.[15]

De miért írhatták meg éppen az 1090-es évek végén, esetleg az 1100-as évek legelején a pápai igényekkel burkoltan szembehelyezkedő Hartvik-legendát? Ennek egyik legfontosabb okát éppen II. Orbán azon híres levelében találhatjuk, amelyet 1096. július 27-én írt a magyar királyhoz. Ebben mások mellett a hozzá való hűségre szólítja fel, amely esetben mindazt a „tisztséget és méltóságot” megkaphatja a római egyház fejétől, amit már az államalapító király kiérdemelt a saját korában.[16] Historiográfiai tény, hogy a magyar történetírás döntő része a Hartvik-legendát e levélre írott válaszként értékeli.[17] Nem tanulságok nélkül való megszemlélni, hogy az elmúlt évtizedekben, ill. itt vitatott dolgozatában hogyan vélekedett Gerics a pápai levél és a legenda viszonyáról:

1981:[18]

A Hartvik-féle István-legenda megszerkesztésére „éppen II. Orbán levele is buzdította Kálmánt: ha azzal a hódolattal fordul a pápához, mint hajdan István, és hűségén állhatatosan megmarad, akkor ő is megkaphatja mindazokat a jogokat…, mint István. Hartvik előadta tehát, mire hatalmazta fel (Kálmán szerint és őszerinte) Istvánt annak idején az akkori pápa.”

1994:[19]

[A pápai levél kivonatos fordítását követően] „Régóta ismert, szinte közhelyszámba megy, hogy itt a Hartvik-legenda egyik ihlető forrásával állunk szemben abban az értelemben, hogy utóbb Hartvik és Kálmán a legendában voltaképpen pápai biztatásra adta elő, milyen felhatalmazásban részesült szerintük István.”

2004:[20]

„II. Orbán pápának 1096-ban … Kálmán királyhoz küldött levele közfelfogás szerint jelentős, de nem azonnali befolyást gyakorolt a magyar király po litikájára. Megítélésünk szerint a levél utóbb hatással volt a Kál mán meghagyásából Hartvik püspöktől készített Szent István életrajzra is, de nem Orbán, hanem már a következő pá pa idején. … Orbán levelének vitathatatlanul nagy hatása volt a Hartvik-legendának nem a szemléletére, hanem szövegezésére. … A szükséges átszövegezéshez nyújtott Orbán 1096. évi levele – már utóda idején – lényeges segítséget.” [Kiemelések tőlünk. – T. G.]

Láthatjuk, hogy Gerics állásfoglalása a pápai levéllel kapcsolatban jelentősen módosult az elmúlt két évtized során. Korábban egyértelműen a Hartvik-legenda „ihlető forrásaként” tekintett II. Orbán munkájára, itt tárgyalt írásában azonban már nem tartalmi, hanem csak szövegezésbeli befolyást tulajdonít neki, világosan azért, hogy későbbre datálhassa Hartvik munkáját. Egyértelműen tendenciózus az a megállapítása, miszerint „közfelfogás szerint… nem azonnali” hatást tulajdonítanak a pápai episztolának. Miután az István által bírt „tisztségeket és méltóságokat” II. Orbán ajánlotta fel a könyves királynak, így a kutatásban bennünket jócskán megelőzve már néhányan (mint például Deér József) úgy gondolták, hogy a Hartvik-legendának a pápai levél kézhezvétele (1096) után hamarosan el kellett készülnie.[21] Nehezen hihető, hogy Kálmán a kedvező választ csalfán kigondolt egyházszervezési igényeire nem attól a pápától várta volna éppen, aki megígérte neki elődje honorjait és dignitasait. II. Paschalistól nem ismerünk a II. Orbán-féle levélhez tartalmilag hasonló, a magyar királynak címzett levelet, így sajátos eljárás forrásos adat hiányában ellentmondást nem tűrő hangon kijelenteni, hogy az 1096-ban kelt levélre már csak II. Orbán utóda idejében születhetett válasz. Milyen kútfőkből tudja ezt Gerics József?

A magyar középkorkutatás már régen felhívta a figyelmet arra, hogy a Hartvik-féle, immáron harmadik István-legenda megíratását – amely szentszéki beleegyezésről beszél az 1083. évi hazai szentté avatásoknál – erősen motiválhatta, hogy a pápaság szemmel láthatóan nem kívánta elismerni a minden bizonnyal csak lokális (püspöki avagy inkább nemzeti) kanonizációban részesült államalapító király szentségét. Erre a 11–12. század fordulójának két magyar vonatkozású pápai megnyilatkozását szokták bizonyítékul hozni: az 1096. évi II. Orbán-levelet, valamint II. Paschalisnak azon 1102. évi oklevelét, amelyben a pannonhalmi apát kérésére – hivatkozva István király diplomájára – a pápa megerősíti a monostort birtokaiban és privilégiumaiban.[22] Miként Gerics József helyesen írja, ezek „szóhasználata szerint a pápák nem ismerték el” az államalapító szent mivoltát „vagy nem tudtak” az államalapító király szentségéről. Miután ő is vallja, hogy a hartviki mű a kanonizációnak a világegyházban való elismertetéséért is íródott, a következőképpen fogalmaz a pápai megnyilatkozások hatásáról, a legenda elkészítését elősegítő befolyásáról: „Egy oklevélnek a hallgatása önmagában bizonyítékként sokkal kisebb jelentőségű. Azonban az egymást követő két pápa oklevelének István szentségéről való ismételt meg nem nyilatkozása nyomós érv amellett, hogy a király legendájában”[23] Hartvik a szentté avatásoknál szóba hozta a pápa közreműködését.

A fentieket nem vitatva a következőkre hívnánk fel a figyelmet: bizonyára nem csak ez a két pápai levél létezett az 1090–1100-as évek Magyarországán, hanem csupán ezek maradtak korunkra. Példának okáért az 1096 után létrejövő normann dinasztikus kötelékkel kapcsolatban is születhetett pápai megnyilatkozás, amiben esetleg szó eshetett István királyról, így az 1102. évnek, mint a legenda keletkezési idejére vonatkozó, kényszerítő erejű „terminus post quem”-nek a bizonyító szerepe csökkenhet. A két szentszéki dokumentum jellege is más: az egyik magának a királynak szólt, a másik pedig – igaz, kiemelt szerepű – vidéki királyi monostornak. Kálmán bizonyosan számos alkalommal megfordult Pannonhalmán, de az apátságnak szóló, nem diplomáciai jellegű oklevél mégiscsak csekélyebb szerepet játszhatott a király külpolitikai tájékozódásában, politikája ideológiai hátterének megteremtésében.

De valójában tényleg csak 1102 után, a pannonhalmi oklevél információit megismerve „kapott észbe” Kálmán István szent mivoltának pápai tagadása miatt, és készíttetett el egy – a kanonizáció ügyében is csalárd információt tartalmazó – legendát Hartvik püspökkel? Harmadjára egy olyan körülményre hívnánk fel a figyelmet, amit a Hartvik-legenda datálásáról írt cikkünkben már tárgyaltunk, és tekintélyes, a korszakot elsőrangúan ismerő medievista is egyetértéssel nyugtázott. Feltűnő ugyanis, hogy a könyves király uralma elején hallgatással mellőzte a trónutódlásnál őt háttérbe szorító elődje, Szent László király emlékét. Első törvénykönyvében nem is említi nevét, a bizonyosan 1095 után, de az őt forrásul használó Hartvik műve előtt íródott Kisebbik Legenda alig emlékezik meg róla stb.24 Veszprémy László a kérdésről a következőket írta: „Mint arra legutóbb Thoroczkay Gábor is utalt, I. László személyének Kálmán-kori negligálása, a sokat emlegetett, s a jelek szerint döntő fontosságú II. Orbán pápa-féle levélben megfogalmazott pápai bírálatok szó nélkül hagyása magának Istvánnak a szentségét veszélyeztette volna.”25 Mikor kezdődhetett el a László emlékét körülvevő jégpáncél gyors olvadása, ami a Hartvik-legendában már László 1083. évi, a szentté avatásoknál játszott szerepének26 teljes rehabilitáláshoz, sőt talán még egyfajta „túlszínezéséhez” is vezetett? Csak 1102 után, amikor Kálmán megismerte a pannonhalmi pápai oklevél István szentségét el nem ismerő passzusait, és a két szentszéki megnyilvánuláson megütközve elkezdett egy tendenciózus István-életrajz elkészíttetésén gondolkodni, miként Gerics véli? A válaszunk egyértelműen nemleges: ugyanis a magyar krónika 146. fejezete szerint Kálmánnak „pedig első feleségétől az Úr 1101. évében László és István nevű fia született”. (Kiemelés tőlünk – T. G.)27 Tehát a könyves uralkodó már a Pannonhalmának 1102-ben küldött II. Paschalis-féle oklevél előtt legalább egy évvel felülvizsgálta korábbi sértődöttségét, és szentté avató és szentté avatott elődei nevét adta gyermekeinek, bizonyára nem függetlenül az István hazai kanonizációját (el) nem ismerő, 1101-nél korábban született pápai megnyilatkozásoktól, amelyek közül mi már csak az 1096. évit ismerjük. Tehát már az 1090-es évek legvégén, az 1100-as évek legelején olyan légkör uralkodhatott a magyar királyi udvarban, ami László reális átértékeléséhez, valamint – a más célok mellett – az államalapító uralkodó szent mivoltának római elismerését kicsikarni akaró Hartvik-legenda megszületéséhez vezethetett.

A fentieket összefoglalva: Gerics József azon próbálkozása, amely a Hartvik-féle Szent István-legendának az 1097–1103 közötti évkörben (annak is inkább a kezdetén) történő keletkezését valószínűsíteni kívánó, sok tekintetben éppen az ő korábbi kutatásaira alapozó érvrendszerünket próbálta meg nevünk említése nélkül hitelteleníteni, nem igazán állja ki a kritika próbáját. Ezért határoztuk el véleményünk újbóli, határozott megfogalmazását.

Thoroczkay Gábor


közlemények

A gyulafehérvári székesegyház építésének hagyománya Laskai Osvát Szent László-beszédeiben. A ferences Laskai Osvát a 15. század végén három prédikációt állított össze Szent Lászlóról,[24] ezek közül kettőben, a 48. és az 50. beszédben együtt szerepel Várad és Gyulafehérvár, azonban a beszédrészletek értelmezése nem magától értetődő, ugyanis úgy tűnik, hogy a 48. sermóban két székesegyház építéséről, az 50. sermóban pedig két püspökség alapításáról beszél.

A 48. sermo részlete:

„Tertio dicta verba conveniunt beato Ladislao propter similis operis executionem, quare sicut rex Iosaphat domos edificaverat in Iuda ad instar turrium, sic beatus Ladislaus monasteria episcopalia duo construxit, scilicet Varadiense et Albense, que regia largitate dotavit.”[25]

Az 50. sermo részlete:

„Sic enim dicitur de eo: Cum itaque pius rex Ladislaus armatus esset pietate, precipuus tamen erat humilitate, a quibus solum magna Dei potentia honoratur. Omnes enim ecclesie et monasteria regalia sive ab ipso, sive a quocumque alio fundata, elemosynis eius sunt locupletata, unde merito usque in hodiernum diem elemosynas eius enarrat omnis ecclesia Hungarorum. Duos quoque episcopatus ordinavit et regia largitate locupletavit, Varadiense et Albense Gyele in Transilvania.”[26]

Mindkét esetben megállapítható, hogy a ferences szerző a Szent László-legendának ugyanarról a helyéről merít, a 48. beszédben rövidebben (sic beatus Ladislaus … dotavit), az 50. beszédben bővebben.[27] Lássuk a forrásul szolgáló legendaszöveget:

„Cum itaque ipse pius rex esset armatus humilitate, potens pietate, precipuus tamen erat largitate. Omnes enim ecclesie et monasteria regalia, sive ab eo, sive a quocunque alio fundata, elemosinis eius sunt locupletata, unde merito usque in hodiernum diem elemosinas eius enarrat omnis ecclesia Ungarorum. Duosque episcopatus ordinavit et regia largitate locupletavit.”[28]

Várad és Gyulafehérvár együttes említése mindkét sermóban tartalmi többletet jelent a legendaszöveghez képest.[29] A kérdés az, hogy ez a többlet honnan származik. Talán Laskai saját leleményéről van szó? Lehet, hogy egy ismeretlen legendaváltozatot használt a ferences barát? Esetleg valamilyen hagyományt tartott fenn? A kérdés megválaszolása hozzájárulhat a ferences író forráskezelő technikájának és szövegformáló módszerének jobb megismeréséhez is.

A probléma megoldásához mindenekelőtt értelmeznünk kell az idézett sermórészleteket. Először az 50. beszédet vizsgáljuk meg, amelyben a ferences író majdnem szó szerint idézi a László-legendát. A legendarészlet többek között két püspökség megszervezéséről is beszámol megnevezésük nélkül. Laskai a legendarészletet toldja meg Várad és Gyulafehérvár említésével, s így a prédikációban olvasható szöveg azt sugallja, mintha a két említett püspökség a váradi és a gyulafehérvári lenne. Ennek azonban a történeti kutatások eredményei ellentmondanak. A szakirodalomban általánosan elfogadottá vált az a vélemény, amely szerint László a feltehetőleg Szent István által alapított bihari püspökség székhelyét helyezte át Váradra,[30] s az erdélyi püspökséget sem ő, hanem Szent István alapította.[31] Az erdélyi püspökség székhelye volt Gyulafehérvár, azonban ezt az egyházmegyét nem székhelyéről, hanem földrajzi területéről nevezték el;[32] az pedig nehezen képzelhető el, hogy Laskai ne lett volna tisztában ezzel az elnevezéssel. Felmerül továbbá a kérdés: ha a ferences barát a Szent László által létrehozott püspökségeket akarta megnevezni, akkor miért hallgat a zágrábiról?[33] Látható tehát, hogy Várad és Gyulafehérvár 50. sermóban történő említésének magyarázata nem magától értetődő.

Térjünk át ezek után a 48. sermo idézett részletének vizsgálatára. Laskai ebben a beszédben párhuzamot von a bibliai Iosaphat király és Szent László között. A thema-mondat így hangzik: „Crevit rex Iosaphat et magnificatus est usque in sublime, et edificavit domos in Iuda ad instar turrium,”[34] majd a folytatás:

„Licet, charissimi, hec verba ad litteram dicta sint de Iosaphat rege Iudee, rationabiliter tamen assumuntur ad gloriam beati Ladislai regis Hungarorum propter tria specialiter, videlicet:

Primo propter nominis significationem,[35]

Secundo propter eius sublimationem,

Tertio propter operis similis executionem.”

A háromtagú felosztás harmadik tagjának kifejtése kezdődik a 48. beszédnek a dolgozat elején idézett passzusával. Ebben a sermórészleteben a ferences barát Iosaphat és Szent László építkezései között von párhuzamot. A szövegkörnyezetből egyértelműen kiderül, hogy a Iosaphat tevékenységét jelölő ’aedificare’ és a László tevékenységét jelölő ’construere’ igék szinonimák, jelentésük: építeni. A magyarországi középkori latinságban a ’construere’ igét használták az ’aedificare’ szinonimájaként.[36] Erre a szöveghelyre a kutatás már korábban is felfigyelt. Karácsonyi János az erdélyi püspökség megalapításával kapcsolatban, Entz Géza pedig a gyulafehérvári székesegyház építése kapcsán hivatkozik Laskai prédikációjára. A ’construere’ igét mindketten ’építeni’ jelentéssel fordítják.[37] Tehát a szövegben nem két püspökség alapításáról vagy megszervezéséről, hanem két székesegyház építéséről van szó.

A váradi székesegyház középkori történetére vonatkozó forrásszövegekben az ’ecclesia cathedralis’ a leggyakrabban használt kifejezés a székesegyház jelölésére,[38] ugyanakkor a ’monasterium’ is felbukkan Károly Róbertnek egy 1327-ben kelt oklevelében: „… libertas ecclesiae, seu monasterii sanctissimi regis Ladislai Varadiensis per primogenitores nostros concessa … et tandem per nos eidem ecclesiae confirmata …”[39] A ’monasterium’ Du Cange szótára szerint is jelenthet székesegyházat.[40] Az elmondottak alapján a „… beatus Ladislaus monasteria episcopalia duo construxit, scilicet Waradiense et Albense …”-részletet így fordíthatjuk: „… Szent László két püspöki székesegyházat épített, tudniillik a váradit és a gyulafehérvárit …” Az idézett prédikációszöveg értelmezése kapcsán arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy Laskai a legenda ’alapít’, ’szervez’ jelentésű ’ordinare’ igéje helyett az ’épít’ jelentésű ’construere’ igét használja, nyilván tudatosan, mivel nem két püspökség szervezéséről beszél, miként a legenda, hanem két székesegyház építéséről.

Úgy tűnik, az 50. sermóban idézett legendaszöveget a ferences barát figyelmetlenül toldotta meg Várad és Gyulafehérvár említésével, így bővítése értelemzavaró.

Ezek után azt kell megvizsgálnunk, hogy Lászlónak volt-e szerepe a váradi és a gyulafehérvári egyház építésében.

Nagyvárad középkori székesegyháza elpusztult. Az a kevés, amit alapításáról, történetéről, magáról az épületről tudunk, régészeti kutatások eredményein, valamint írásos és vizuális forrásokon alapszik.[41] A régészeti ásatások kiderítették, hogy a váradi székesegyház épületét a középkor folyamán többször átalakították, bővítették.[42] Az építkezés Szent László uralkodása idején, az 1080-as években kezdődhetett; egy kései, 16. század végi hagyomány szerint az alapítás 1080-ban történt,[43] s számos forrás bizonyítja, hogy a váradi egyház Szent László által történt alapítása és építése a középkor folyamán végig élt a köztudatban.[44] A váradi püspökség történetének kiváló monográfusa, Bunyitay Vincze így ír erről: „De bár az épület, melyet az alapító szent király Isten- és hazaszeretete emelt Váradnak, már a XIV-ik században teljesen átváltozott, sőt elenyészett, nemzetünk mégis a kegyeletet, melylyel a szent király alkotása iránt viseltetett, átvitte az uj székesegyházra is, s azt, mivel a szent király sírja benne pihent, híven és mindig Szent-László egyházának tartotta s nevezte.”[45] Nyilvánvaló, hogy Laskai azt a középkor végén is közismert hagyományt rögzíti, amely szerint a váradi székesegyházat Szent László alapította és építette. Lássuk ezek után, hogy mit mondhatunk el a gyulafehérvári székesegyházról.

Az erdélyi püspökség székhelyén az első bazilika építése a 11. század közepén, vagy talán már Szent István uralkodása alatt megindult, s a munka a század utolsó harmadában, Szent László alatt és feltehetőleg az ő támogatásával fejeződhetett be. A régészeti ásatásoknak köszönhetően ennek az épületnek az alaprajza ma már lényegében ismert. A második székesegyházat a 12. század végén kezdték el építeni, a munkálatok körülbelül egy évszázadot vettek igénybe. Az épület ekkor nyerte


el ma is látható formáját, a későbbi századok építkezései alapvető változtatásokat már nem eredményeztek. Az első székesegyházat valószínűleg a második építésével párhuzamosan bontották le; ez utóbbi rátelepült az első templomra magába foglalva annak egész területét.23 Tehát Szent László az első székesegyház építésében játszhatott szerepet; feltételezhető, hogy az épület az ő uralkodása alatt lényegében elkészült.24 Véleményem szerint nem véletlen, hogy a ferences barát Várad mellett éppen Gyulafehérvárat említi meg mindkét beszédében. Úgy gondolom, hogy Laskai a két idézett prédikációhely megfogalmazása során nem egy ismeretlen legendaváltozatot használt, hanem egy olyan hagyományból merített, amely, hasonlóan a váradi egyházhoz kötődő tradícióhoz, a templom építését Szent Lászlónak tulajdonította annak ellenére, hogy az első székesegyház a második építése során megszűnt.

Ezt a feltételezést IV. (Kun) Lászlónak egy 1278-ban kelt oklevele is alátámasztja: „ecclesia cathedralis beati Mychaelis archangeli Transsiluana, a sanctis progenitoribus nostris fabricata et dotata”.25 Tehát az oklevél a székesegyház építését és megadományozását a szent elődöknek tulajdonítja, jóllehet az első székesegyház 1278-ban már nem állt. Egy másik, szintén 1278-ban kelt királyi oklevél a gyulafehérvári káptalan megszervezését tulajdonítja a szent elődöknek: „capitulum ecclesiae beati Michaelis Transsiluanae ordinatum a sanctis progenitoribus nostris et locatum”.26      Összegzésként elmondható, hogy a 48. sermóból idézett részlet értelme világos, azonban az 50. beszédben a ferences barát valószínűleg figyelmetlenül toldotta meg a László-legenda szövegét. Úgy gondolom, hogy a két székesegyházhoz kötődő hagyomány összekapcsolása és felhasználása a Szent László-beszédekben Laskai Osvát leleményének tulajdonítható.

Kertész Balázs


közlemények

Szenci Molnár Albert ismeretlen verse a Ponnickau-búcsúantológiában. Szenci Molnár Albert sokáig és szivesen időzött Marburgban. Naplója szerint 1607. május 23-án érkezett ide először,1 majd néhány héttel később itt bérelt szobát Konrad Vietornál. Itt főleg magyar nyelvtankönyvén dolgozott, de miután Vietor elhagyta feleségét, Kunigunda Ferinariát, itt kérte meg „tiszteletre méltó régi vendéglátó asszonyának” a kezét, jóllehet a Marburgban kitört pestisjárvány miatt az eskü már Oppenheimben tartották.2 Molnár sokat utazgatott, de vissza-visszatért Marburgba, s a várostól családjával együtt 1613 március 26-án vett végleg búcsút.3 A marburgi egyetemen még 1607-ben matrikulált, s úgy tetszik, a városhoz többségükben jó emlékek fűzték.

Marburgi tartózkodása alatt Szenci Molnár Albert több latin nyelvű, nyomtatásban is megjelent alkalmi verset írt. Ezek közül egyről, a lengyel Jan Turnowski doktorrá avatását ünneplő 1608-as antológiában megjelent üdvözlő versről már korábban hírt adtam.4 Most az Anders-Beckmann által szerkesztett Handbuch des personalen Gelegenheitsschrifftums in Europaeische Bibiliotheken und Archiven (Hildesheim-Zürich–New York, 2003) Boroszlóra vonatkozó adatainak segítségével ujabb rövid Szenci Molnár-versre bukkantam,5 amit a magyar tudós egy Johannes Georgius Ponnickau nevű felső-lauschitzi, tehát szászországi nemes ifjú búcsúztatására írt – ekkor ugyanis Ponnickau végleg búcsút mondott Marburgnak, ahol vagy három évig tanult. A kis kiadvány egyetlen példánya a boroszlói egyetemi könyvtárban maradt fenn – mikrofilmjéért itt mondok a könyvtárnak köszönetet.6

A kiadvány címe Vota Gratulatoria ad genere nobilitatis,virtute et eruditione conspicuum virumjuvenem Dn. Johannem Georgium à Ponnickaw Equitem Lusatiae Superioris, Ex illustri Marpurgensi Academia in patriam abiturientem, kiadója Wolfgang Kezelius Marburgban, 1610-ben. A kiadványcím alapján viselkedésében és műveltségében egyaránt kitűnő, előkelő, protestáns vallású, alighanem református ifjúról van szó, aki a Szászországhoz tartozó Elsdrából,vagy Elstrából, vagyis a Fekete Elster környékéről származott, legalább is így tartja számon a marburgi anyakönyv, amelybe valamikor 1607 folyamán írta be a nevét.7 Három évvel később már régi ismerőse lehetett Molnárnak, akivel körülbelül egy időben érkeztek az egyetemi városba.

Az antológiában, amelyben főleg Ponnickau sziléziai barátai, illetve egyetemi tanulótársai dominálnak, összesen tizenegy vers van, de a tekintélyesebb egyetemi emberek közöl csak ketten adtak verset: Raphael Eglinus Iconius, a teológia doktora és Caspar Sturmius, aki magát a teológia professzorának,valamint „Stipendiarorum Ephorus”-nak nevezi – utóbbi minőségében lehetett kapcsolatban Ponnickauval. A harmadik fontosabb ember a kis antológiában a filozófián kívül az orvostudományban is járatos ifjabb Rudolf Goclenius, aki ekkor már több kiadványt mondhat magáénak, többek közt egy kis értekezést a pestis okairól.8 Ponnickau alighanem maga is verselt latinul, mert a Molnár-verset megelőző költemények egyikét egy bizonyos Nicolaus Zetserfledt Brémából jött tanulótársa a következő szavakkal kezdi: „Saalve JAN GEORGI, Musarum cultor et altor”. Johannes Ponnickaunak ez a képessége nem domborodik ki különösebben az alább közölt Molnár-féle tizennégy soros búcsúversből, ami tárgyilagos szavakkal állapítja meg, hogy a távozó éppen elég időt töltött már Marburgban, jól ismeri azt és már ideje hazatérni szülőföldjére. Viszont feltehetjük a kérdést, mi az oka annak, hogy Molnár Albert az egyetlen a marburgi kiadvány szerzői közül, aki nem német anyanyelvű, illetve nem földije a célszemélynek, s akit ennek ellenére felkértek a búcsúvers írására?

Talán nem tévedek, amikor Molnár gesztusát új családi kapcsolatával hozom összefüggésbe. „Tisztességes házassági szándékát” 1610 januárjában jelenti be Kunigunda asszonynak, aki erre biztató szavakkal válaszol.9 Kunigunda nővére, Elisabeth, 1596 óta Bautzenben van férjnél, ifj. Andreas Schöpsnél, a környéken lakik egy másik, tehetős rokon, Tobias Scultetus, akit Molnárék pár évvel később meg is látogatnak.10 Alighanem ismerhették Ponnickaut,vagy a szászországi ifjú őket, s ezért látszik valószínűnek, hogy Molnár jövendőbelijének akart szivességet tenni, amikor ő is csatlakozott a kis búcsú-antológia szerzőinek csoportjához. Annyira viszont már nem volt fontos a kapcsolat, hogy 1615-ben, amikor Görlitz és az Odera folyó táján utazgattak, fel is keressék Johann Georgot, aki életének – úgy tűnik – fénypontja az a kis versantológia volt, amivel marburgi tanárai és tanulótársai búcsúztatták.

 

Most pedig következzék maga a kis latin Molnár-vers, a Vota Gratulatoria… befejező darabja:

Aliud

Ad patrios quoniam vertis tua vela penates

      (Quod felix faustum sit tibi IANE precor.)

Discupis, ut nostre tibi congratentur eunti

      Pegasides: res est quam petis officii.

Dictat id officium: mensae communia jura,

      Jam pridem quibus hic tu mihi junctus eras.

Ergo bonis avibus patriam pete, salvus amatos

      Offendas salvos, pectore & ore tibi.

Linquere ne doleas Marpurgum, iam satis isthic

      Versatus: patriam tempus adire quoque.


Exhilara patriae, florentis limina: euntem

      Sectentur Charites, Castalidesque deae.

Post, ubi natales felix intraveris oras,

      Esto memor nostri: vive deinde diu.

Albertus Molnar

Ungarus

Gömöri György


közlemények

Adalékok Faludi erkölcsnemesítő írásainak forrásaihoz. Sztoicizmus, Imitatio Christi, Exercitia spiritualia. Újabb eszme- és irodalomtörténeti kutatások teljesebb fénybe állítják Faludi Ferenc erkölcsnemesítő prózai műveinek jelentőségét; hangsúlyozzák Szörényi Lászlóval, hogy „prózája semmiben sem marad el statisztikai tudatosságban költészete mögött”.[46] Azt is jobban látjuk, hogy az angol és spanyol jezsuiták műveinek „fordításai” igazában olyan átdolgozások, amelyeknek egyes részei Faludi saját szövegeinek tekinthetők. Ezt Vörös Imre kimutatta a Nemes ember és a Nemes asszony „fordítási hűtlenségeinek tükrében”.[47] Különben már Szörényi László megemlítette az általa készített válogatás (Téli éjszakák) utószavában: „A Szent Ember kimaradt e sorból, mert eredetijét nem ismerjük, s lehet, hogy Faludi saját munkája.”[48]

Többen foglalkoztak Faludi vallásosságával, természetszemléletével, a műveiben fellelhető latin és olasz irodalmi hatásokkal, „sztoikus” bölcsességével. Ez utóbbira mindjárt visszatérek. De – amint ez Pázmány Péter prédikációinak elemzésekor is gyakran megtörtént – főleg a moralizáló és nyelvi szempontokra irányult a figyelem, és – különös módon – nemigen figyeltek a jezsuita Faludi jezsuita neveltetésére, a jezsuita szellem, nevezetesen az ignáci lelkigyakorlatok teológiájának hatására, ami egyébként az eredeti – angol és spanyol – jezsuita szerzőket is befolyásolta.

A jezsuita rend alapítója, Loyolai Szent Ignác a saját lelki tapasztalatait rögzítette a Lelkigyakorlatos könyvben (= LGy), amelyet a lelkigyakorlatokat vezető jezsuitáknak szánt, és amely – a Rendalkotmányon kívül – a mai napig a jezsuita kiképzés legfőbb „segédeszköze”. Ezek hatják át a később megfogalmazott Ratio studiorumot is, amely a jezsuita nevelés/oktatás vezérkönyve. Ha valaki jezsuita szerzőkkel foglalkozik eszmetörténeti vagy irodalomtörténeti szempontból, ezeket a „forrásokat” ismernie kell. Nem is forrásidézetekről van szó, hanem az ignáci szellemről, lelkiségről, amely a sokrétű jezsuita apostoli tevékenységet ihleti: mindent Isten nagyobb dicsőségére és az emberek üdvének szolgálatára állít be, irányít, és – teljesen elismerve a kegyelem mindenható erejét –, az emberi erőfeszítés teljes bevetését követeli. Mert Isten (a kegyelem) nem helyettünk cselekszik, hanem cselekvőkké tesz bennünket.

Keresztény sztoicizmus a 18. században

Kosáry Domokos állapította meg, hogy a „keresztény sztoicizmus” a 17–18. században a magyar jezsuiták – így Faludi – közvetítésével, a nemesi életbölcsességben fejeződött ki legvilágosabban: az ’udvari ember’, a tisztségviselő magatartására vonatkozó irodalom, a moralizálva oktató irodalom a rokokó ’udvariasság’ jegyében – Faludinál magas szinten a szépirodalomba torkollik.[49]

Köztudott, hogy a sztoikus etika és életbölcsesség a századok során jelentősen hatott a keresztény moralizáló irodalomra. Már az egyházatyáknál, sőt Szent Pálnál is kimutatható a sztoikus hatás. Egy-egy tanulmányomban[50] megvilágítottam Pázmánynál és Faludinál a sztoikus befolyást. Pázmány morális tárgyú prédikációiban, vagy pl. a halálról szóló beszédeiben feltűnően sok a sztoikusokra, főleg Senecára való hivatkozás. Például a jó halálról szóló prédikációban („Hogy a halál kívánatos jó”, ÖM VII, 633kk.) Pázmány tizenötször idézi Szent Ambrus De bono mortis c. traktátusát és huszonhatszor hivatkozik a sztoikusokra. Tegyük hozzá, hogy maga Szent Ambrus is erősen függ e témánál a sztoikusoktól.

Itt csupán ízelítőnek állítsuk párhuzamba Kempis, Pázmány és Faludi eszmélődéseit a halálról.

KEMPIS I,23

Elmélkedés a

halálról

 

Rövid az idő, jön a vég, bizonytalan, készenlét! óvakodni a bűntől (Mt 24,42) Rettenetes a halál, de még inkább a hosszú élet. – Ne halogasd üdvösségedet: bűnbánat, jótettek, önmegtagadás, most van a kedvező óra (2Kor 6,2), most tanulj meg meghalni Krisztussal. Az élet mint az árnyék elröpül, ki emlékezik meg rólad? Legfontosabb az üdvösség (Lk 16,9; Zsid 13,46) Akinek gyönyörűsége telik a bűnökben, nem csoda, ha retteg a haláltól és az ítélettől. Azért jó, hogy legalább a pokol félelme tartson zabolán, ha a tiszta szeretet nem tart vissza a rossztól.

(Vö. Lgy, 65, a pokolról szóló elm.)

PÁZMÁNY

ÖM VII, 633kk

 

„Hogy a halál kívánatos jó.” Tizenötször hivatkozik Szt. Ambrus De bono mortis c. művére és huszonhatszor sztoikusokra. Egyébként Ambrus maga is idézi a sztoikusokat. Ezenkívül néhány egyház atyát és a Szentírást idézi. A bűnös élettől óv A bűnös halála hajó törés, a bűnös halála a legrosszabb – A halál. Jó: az életben több a kese rűség, mint a gyönyörűség, a világ tele van az ördög tőreivel és csapdáival – kísértések. A halálon át az életre jutunk. Különbség a pogányok és a keresztények között: a halál által a szentek gyülekezetébe, az igazak társaságába jutunk. Ne a haláltól, hanem a bűntől féljünk, hogy az örök kárhozattól ne féljünk!

FALUDI Szent ember

Elöljáró beszéd a forgandó világ haszon talanságáról, a mulandó életről, kimúlásunk bi zonytalan órájáról, egyéb üdvösséges dol gokról...

A földi gyönyörűségek nem tartósak, félelem mel kell keresnünk üd vösségünket. Nincs jobb tanácsadó a halálnál. Ha rosszul élsz, nincs rosszabb az életnél. Bölcs, aki a világot meg tudja utálni. A gonosz embernek nincs nyugta, retteg a halál tól. A bűnösnek bünte tése tulajdon vétke, kebelében hordozza ele-

ven poklát. Az igaz szeretetnek tör vénye az állandóság, célja az örökkévalóság. Zarándokok vagyunk a földön, az ég maradandó hazánk.

Tehát: a mulandó életben óvakodjunk a bűntől, hogy elkerüljük a kárhozatot.

A Szent ember elemzésével Faludi „sztoicizmusára” is kitértem, ugyanakkor hangsúlyoztam Szent Ignác Lelkigyakorlatainak, általában az ignáci (jezsuita) lelkiségnek a világos befolyását. Ezt most majd a Nemes ember elemzésével is megmutatom. De előbb az ignáci lelkiség forrásait, nevezetesen az Imitatio Christi (az ún. „devotio moderna”) hatását kell megvilágítanunk.[51]

Az Imitatio Christi és a Lelkigyakorlatok

Szakemberek párhuzamba állították Szent Ignác Lelkigyakorlatait és az Imitatiót, hogy megmutassák a meglepő hasonlóságot a két lelkiség között, de a különbséget is jelezték. Kétségtelen, hogy az újkori keresztény lelkiségi művek között jelentős helyet foglal el Loyolai Szent Ignác Exercitia spiritualia c. könyvecskéje.[52] Tudnunk kell, hogy a könyv elsősorban nem olvasásra íródott. Szent Ignác betegágyán, megtérése idején és később lelki tapasztalatait jegyezte fel, főleg az ún. „szellemek megkülönböztetését”. E könyvecske aztán a rendtársak „vezérkönyve” lett lelkigyakorlatok adásában (és végzésében), a lelkivezetésben. Krisztus és a szentek életén kívül éppen „Gerson” könyve volt Ignác legkedvesebb könyve a Manrézában és később is. A lelkigyakorlatozóknak is ezt ajánlja. Ignác korában az Imitatio Christit Gerson kancellárnak tulajdonították.

„A Manrézában először látta Gerson kis könyvét, és sohasem akart más jámborsági könyvet olvasni: ezt ajánlotta mindenkinek, akivel társalgott; mindennap olvasott belőle egy fejezetet folytatásokban, ebéd után vagy más időpontokban, vagy pedig úgy találomra kinyitotta, és mindig olyan intelemre talált, amely megérintette szívét, mert éppen arra volt szüksége.” (Szt. Ignác Gonçalez de Camarának diktált visszaemlékezéseiben.)

Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy a főleg kolostorban élő szerzeteseknek szánt lelkiséget Ignác nem tette teljesen magáévá, hiszen a jezsuitákat szétküldte a világba, hogy a lelkek üdvösségét szolgálva a „cselekvésben legyenek szemlélődők.” Mindig és mindenben, minden helyzetben keressék Isten nagyobb dicsőségét!

Az ignáci lelkiség hatása Faludira

Amikor az ignáci lelkiség, különösen is a Lelkigyakorlatok hatásáról beszélünk, nem egy könyv idézéséről van szó, hanem alapvető lelki beállítottságról, lelkiségi magatartásról. Már a Szent ember elemzésekor megmutattam ezt a hatást. Faludi élete vége felé korábbi „fordításaiból” (jezsuita szerzők voltak azok is!), saját jezsuita tapasztalataiból és olvasmányaiból merítve írhatta meg e könyvecskét. Egyébként már Faludi előtt az alapító Szent Ignác írásaiból és mondásaiból a magyar jezsuita, Hevenesi Gábor összeállított egy könyvecskét Scintillae Ignatianae címmel, amelynek igen nagy sikere lett.[53]

Ismeretes, hogy Kempis Tamás Krisztus követése c. könyvét már 1604-ben Pázmány Péter is lefordította. Előszavában kifejezi azt, hogy a Biblia után ezt a lelkiségi könyvet tartja legtöbbre, továbbá kifejti fordítási elveit. E „csuda nagy bölcsességgel” megírt könyvet,

„régen minden keresztyén nyelvekre, sőt még török nyelvre-is fordították, de én ez ideig nem láttam, hogy valaki azt magyarúl kinyomtatta-volna; jóllehet én a Biblia után nem olvastam könyvet, melynek előtte ezt nem itíltem vólna fordításra méltónak. Azért, a hívek vigasztalására magyarrá fordítám e könyvecskét. Igyekeztem azon, hogy a deák bötünek értelmét hiven magyaráznám; a szólásnak mógyát pedig úgy ejteném, hogy ne láttatnék deákból csigázott homályossággal repedezettnek, hanem oly kedvesen folyna, mint-ha először magyar embertül, magyarul iratott vólna.”

– Pázmány fordítását is használhatta Faludi.

A jórészt jezsuiták által művelt kegyességi irodalomba illeszkedik Faludi Szent embere, amelynek elöljáró beszédében olvassuk:

„Ebbe a kis könyvecskébe se nem úgy, se nem avégre kell tekinteni, hogy mi újságot mond, hanem azt, amit mond lelkesen meg kell fontolni, nem-is múló félben vagy sietve, hanem mélyebben botsátván és ott marasztalván az elmét. Istenes ébresztő oktatásokat foglal magában: hivatalunkról, kötelességünkről, üdvösségünkről emlékeztet híven, igazán…”

Mint Szent Ignác, Faludi is azt ajánlja, hogy lassan elmélkedve „belsőleg ízleljük” e bölcsességet, hogy elméket és akaratunkat „meglágyítsa”, cselekvésre indítson. Nem rendszerezett gondolataiból ki-ki esze és szíve szerint meríthet. Mint Pázmány, Faludi is emlékeztet, hogy „nem az ujjából szopta” e bölcsességet.

Ignáci vonások a Nemes emberben

A Nemes ember (1744) nem szerzeteseknek szól, hanem világi tisztségviselőknek, hogy jóra emlékeztesse „a világ gondgyaiban el-merült elméket”. Ismeretes a könyv elején olvasható „Védelmező intés”, amelynek első sora és utolsó szakasza így hangzik:

„Ezt a könyvet Magyar Országnak, de nem Magyar Országrul irtam. (…) A’mit irtam, azért írtam, hogy messze-bujdosásimban ki-ne kopnék élő nyelvünkből, példát adnék sok heverö pennának, olvasásra valót nyujtanék a’ hivalkodóknak, jóra emlékeztetném a’ világ gondgyaiban el-merült elméket.”

Eusebius, az „ahétatos ember” keresztény erkölcsre oktatja az ifjú Neandert, „az iskolákon által ment urfit”. Faludi mint a Szent Péter-bazilika magyar gyóntatója (1740–45) az angol jezsuita, William Darrel (szerinte Dorell Jozef S.J.) olaszra fordított könyvét ülteti át magyarra.[54]

Eusebius a jót kereső, lelkét üdvözíteni akaró fiatal keresztény úrfit a „bolond világ” istentelenségétől és erkölcstelenségétől akarja óvni, és „közbeszédeiben” összefoglalja a katolikus hitre és erkölcsre vonatkozó tanítást. Nyilván az angol jezsuita is, miként Faludi, jól ismeri a trentói zsinat tanítását a hitről, kegyelemről és megigazulásról. Faludi Pázmány Péter Kalauzából is meríthetett, magyar stílusa nemegyszer a nagy elődjét idézi. Eusebius az ifjút állandóan lelke üdvösségére emlékezteti:

„Neander, vigyázz lelkedre, és más felől pénzes erszényedre, egyiknek-is, másiknak-is gyenge szálon függ szerentséje, de kivált-képpen lelked-isméretinek. Szépen meg-terítették a’ hálót előtted…” (I,26)

Neander tudja, hogy Isten nem kötelez arra, ami lehetetlen: idézi Mt 11,30-at és 1Kor 10,13-at. Nem szükséges, hogy az ifjú remetebarlangban vagy kolostorban éljen, vagy hogy papszentelésre készüljön. Eusebius:

„Okosan beszélsz: az Isten nem kényszerít bennünket (úgy mint Pharaó) nehéz munkára ahoz tartozó szerszám nélkül. A’ mi szükségünkhöz alkalmaztattya malasztyait, soha sem eröltet a’ hartzra igyenetlen erővel: mienk a szerentse, csak akarjuk.” (Uo.)

Meglepően sokszor előfordul a szerencse, a „forgandó szerencse” Faludi prózájában is! Neander kész meghallgatni az idős jámbor intelmeit, aki nem mint mester, hanem mint barát szól az ifjúhoz. A nemesnek és a kereszténynek szólnak intelmei. Az alapvető maxima: „jó légy és jót tégy!” (29) Szól az emberek (nemesek és köznép) egyenlőségéről:

„a köznép … természetire nézve semmivel sem alábbvaló a’ Főembernél: ugyan azon porrá lészen teste, ’s olly érdemes teremtmény lelke a’ nyomorodott Lázárnak, mint a Dúsgazdagnak …”.

Óv a címkórságtól, a hiú dicsekvéstől, beszél a társalgásról, a barátságról, a haszontalan költekezésről, a pénzt elverő szórakozásról, a ruházkodásról; mindig az arany középutat sugallja. Az ilyen erkölcsi intelmek után következik a keresztény hit alapvető igazságainak kifejtése.

Eusebius bevezetőül megjegyzi: „Nehezeb’, kedves Neanderem, a Keresztyén Hitnek kötelességérül, hogy-sem az Úrfiakat illető Tisztességrül terjeszteni a’ Közbeszédet, a’ mint nehezebb Istenesen élni, hogy-sem udvari erköltsre magát szoktatni.” Visszatér az üdvös figyelmeztetés: „ha életünk a’ Keresztyén Hitnek ösvényén kivül jár, és készületlen talál a’ halál, tellyességgel elveszttünk, nints reménység, melly biztasson…” Ez tehát a fundamentum, az alapigazság. Ezután Eusebius kifejti, hogy mire kötelez a keresztény hit (47kk):

„A’ Mindenható Isten, tengernyi bölcsességének rendelésébül formált bennünket, és az ő ingyen való jó-volta azt intézte felölünk, hogy benne részesüllyünk. Észt adott, hogy meg-ismérkessük, akaratot, hogy szeressük, lelket, hogy az ő tekéletességében gyönyörködhessen. Ő Alpha, az Omega, ő kezdete, léte, ’s vége a mi teremtésünknek (Jel 1,8)…” (48)

Itt ismét a Lelkigyakorlatok „Fundamentumá”-t idézi a megfontolás:

„az ő szent színe-látására, ’s örök örömre alkotott légyen bennünket az Ur, de bizonytalan marad, ha jutunk-e ama boldog rév-partra; minthogy az Isten mennyei javait nem ajándék, hanem jutalom nevében osztogat reánk.”

Faludi itt kitér a kárhozat lehetőségére; a pokol kínjai várnak arra, aki halálos bűnben hal meg. De itt számít az ellenvetésre is, és mindjárt ellensúlyozza a mondottakat:

„Nem-is panaszolkodhatunk az Isten ellen, mintha felettőb’-való keménységgel bánna velünk; mert jóllehet egy részrül ki-nyujtván tsillagos udvarát, ’s kintses- tárházit örök dicsőségének, reménységgel biztat, ’s bátoríttya gyarlóságunkat… Arrúl sem vádolhattyuk, mintha szerentse, ’s holmi történet-esetre hagyta volna üdvességünket. Sőt inkáb’ szabad akaratunkra engedte: kezünkben, erőnkben, hatalmunkban vagyon; mind ezek felett gyámolit, igazgat, vezérel, egy átallyában el nem véthettyük az útat; hanem szántszándékkal magunk ki-térünk s az ördöghöz szökünk…” (49) Isten nem kíván nagy dolgot tőlünk; „atyai szeretettel ölelget bennünket, olly édes törvényt szabott, olly könnyű terhet tett vállainkra, hogy akár melly akaratos kényesség sem neheztelhet iránta. Nem kíván egyebet tőlünk, hanem hogy szeressük, és szavát fogadgyuk…” (49)

Faludi a továbbiakban felsorolja a motívumokat az Isten parancsainak megtartására (49kk). Óv a képmulatástól és főleg a bálványozástól, majd leírja az Isten akaratát teljesítő ember boldogságát, az erényes élet szépségét. Nagyon szép lapokat olvashatunk az isteni Gondviselésről. Aki a Gondviselésre bízza életét, nagy lelki békességet élvez.

„Mint-hogy a’ ki meg-hajtya nyakát egyszer az Isteni Gondviselésnek édes igája alatt: nem álmodozik a’ reménységnek tündér biztatásival, nem aggódik szive heába-való félelmekkel…” „A mi Urunk nem Epicurus-féle egy Istenség, melly egek sarkain sétálván, tsak a’ maga boldogságában gyönyörködne, s’ ingyen sem aggódna mi rólunk szegényekrül…” (53)

A Hegyi Beszéd szelleme sugárzik mindabból, amit Faludi Eusebiusa az isteni Gondviselésről mond: Isten maga a jóság, hív őrzőnk, szerelmes jó-akarónk, gyermekeinek „nem nyújthat követ kenyér helyében, skorpiót hal gyanánt”. (54–55)

Ezután (55kk) szép szakasz következik Isten mindenütt való jelenlétéről: ennek tudatosítása is segít a bűn elkerülésében; majd a bizonytalanul biztos halálról eszmélődve buzdít a penitencia-tartásra. Ennek kapcsán (58) előadja a katolikus tanítást (a trentói zsinat szerint) az igazi penitenciatartás feltételeiről:

gratia, vagy-is Isteni malaszt, és cooperatio, vagy-is véle-való iparkodás: ama’ nékül üdvességes bánatra nem indúlhatunk, és e’ nélkül az Isten nem akar megbocsátani”.

Megmagyarázza a kegyelmi hatást:

„A’ malasztnak, belső ’s tulajdon ereje szerint, vagyon ugyan helyes foganattya, mikor világosíttya értelmünket, ’s jóra indíttya akaratunkat, de hogy külső-képpen ’s tettében hathatós és foganatos légyen, a’ mi iparkodásunktúl, ’s véle való munkálkodásunktúl függ. (…) Osztán a’ malaszt nem tartozott adósság, hanem ajándék (aliter gratia non esset = különben nem lenne kegyelem).

Mindez a klasszikus kegyelemtan, amely Szent Ágostonra megy vissza. A római gyóntató jól ismerte a katolikus penitenciatartást!

Kicsit később, Neander közbevetésére válaszolva, aki Eusebius bizonyos kijelentését a kárhozatra vonatkozóan túlzásnak tartja, Eusebius így folytatja:

„Nints különben: az Istennek jó volta fellyül-múllya az emberi gonoszságot, a’ mi lator magunk meg-kötése, ki-nem száraszthattya az Isteni irgalmasságnak tenger áradását. (…) „Akár melly legfeslettebb’, ’s gonosszal leg-közöseb’ veszni índúlt ifjunak-is vagyon elegendő malasztya, hogy szívében szálljon, ’s megtérjen, de mi haszon benne, hogy ki-telne tőle a’ jó, ha annál is inkáb a’ mind tsak a’ rosszhoz tart.”

Eusebius később még arra inti az ifjút, hogy kerülni kell egyszerre a kétségbeesést és a vakmerő bizakodást (61). Ez a gondolat gyakran visszatér a Szent ember maximáiban is. Figyelmes olvasással megállapíthatjuk, hogy Faludi e kései munkájába sokat átvett korábbi fordításaiból.

Hosszabb rész következik az igaz vallás (a katolikus) és az ateisták, libertinusok, protestánsok felfogásának egybevetéséről, a megigazulásról (itt Szent Ágostonra hivatkozik), a protestánsok (angliai újítók) ’sola fides’ tételéről, vagyis arról, hogy egyedül a hit üdvözít (jócselekedetek nélkül). Faludi e kérdéskörben bőven meríthetett Pázmány Kalauzából, illetve más vitairataiból. Különben megismétli, amit Pázmány is mondott: senki nem támaszt új vallást:

„Nints erönkben ’s hatalmunkban a’ Hit-faragás, annak ágazatit se ide, se oda nem tekerhettyük, tzikkelyeihez toldalékokat nem tehetünk… A’ mit elő-hoztam, azt ujjombúl nem szoptam…” (77)

Összegezés

A Nemes emberben a továbbiakban kevesebb a teológia, több a moralizálás, példázódás, színes kázusok leírása. De az előbbiekből is látható, hogy már a Nemes emberben is, de még inkább a későbbi Szent emberben Faludi Ferenc lényegében a klasszikus – a Szentíráson, egyházdoktorokon alapuló – teológiát követi és az ignáci Lelkigyakorlatokat veszi vezérfonalul, alapirányként (főleg a fundamentumot és az első hét elmélkedéseit). Természetesen, Szent Ignác maga is, a jezsuiták is, a több százados keresztény lelkiségi hagyományba kapcsolódnak, de ezt a rendalapító saját lelkisége (misztikája) rácsain szűri át. Láttuk, hogy sokat átvesz az Imitatio Christiből, de annak világtól menekülő irányát nem követi, hiszen apostoli rendjének tagjaitól azt várja, hogy a cselek


vésben legyenek szemlélődők, és mindenben keressék Istent, az ő jelenlétét, működését, üdvözítő jóságát, ahogy ezt Ignác a Lelkigyakorlatok végén a szeretetről szóló szemlélődésben leírja. Faludi Ferenc világiaknak szóló erkölcsi írásainak hátterében is ez az ignáci lelkiség húzódik meg; főként pedig a kegyelem és az emberi tevékenység kapcsolatánál láthatjuk a kiegyensúlyozott szemléletet. Mindent Isten (a kegyelem) tesz, és mindent a szabad ember – de más-más síkon. Isten nem helyettünk cselekszik, hanem azt akarja, hogy üdvösségünk művében részt vegyünk, ezért cselekvőkké tesz bennünket. Ráhagyatkozunk, de ez nem kvietizmus, hanem – paradox módon – „aktív passzivitás”: hagyjuk, hogy Isten kegyelme közreműködésünkkel kifejtse bennünk erejét.

Szabó Ferenc


közlemények

A füzesabonyi plébániai könyvtár a 18–19. században. Művelődéstörténeti forrásaink egyik fontos szeletét képezik az egyházi intézmények könyvtárainak leírásai, jegyzékei, katalógusai. Ezek közé tartoznak a plébániai könyvtárak is, amelyek fennmaradt adatai kiválóan reprezentálják a korabeli alsópapság művelődését és olvasáskultúráját. Ezen könyvtárak története részben a plébániatörténetírás feladata kell hogy legyen,[55] de ezek a plébániatörténetek sok esetben még hiányoznak, így a könyvtárak kutatójának önállóan kell feldolgozni a munkája során előkerült adatokat. Remélhetően megfelelő képet kapunk e forrásanyag bemutatásával egy falusi plébániai könyvtár gyűjteményéről, majd pedig – egy következő munkában – kiegészítve ezt az előkerült néhány plébánosi magánkönyvtár jegyzékével értékes adalékokkal szolgálhatunk a korszak művelődéstörténetéhez.[56]

„Az 1773. évi megyei összeírás szerint »a füzesabonyi egyház a legrégibb időben alapíttatott«.”[57] A Vatikánban őrzött 1332–1337 közötti tizedjegyzék szerint plébániája ekkoriban a hevesi főesperesi kerülethez tartozott, maga a község pedig az egri püspökség birtoka volt.[58] A római katolikus templomot a Keresztelő Szent János tiszteletére emelt középkori szentély felhasználásával 1732–1735 között újraépítették.[59] Hiába azonban az évszázadokra visszanyúló múlt, a kutatás során szembe kellett nézni azzal a ténnyel, hogy a plébániára vonatkozóan a 18. századból vagy ennél régebbi korokból csak nagyon kevés iratanyag maradt ránk és ezek sem foglalkoznak a könyvtárral. Négy fontos forrás áttanulmányozása történt meg, amelyek a következők voltak: a canonica visitatio Füzesabonyra vonatkozó kötetei, a füzesabonyi plébániára vonatkozó levéltári iratok, az 1711-től vezetett anyakönyvek plébánosváltást jelző szakaszai (ezek azonban nem tartalmaztak fundus jegyzékeket). Negyedikként a plébánosokra vonatkozó perszonáliák kerültek sorra, amelyek meglepően „gazdag” forrásnak bizonyultak, ugyanis magánkönyvtári jegyzékek éppúgy kerültek elő innen, mint inventáriumok, amelyek tartalmazták többek között a plébániai könyvtár jegyzékét is.      Alapos megfontolás után úgy döntöttem, hogy csak a plébánia könyveit veszem számba, a templom könyveivel nem foglalkozom. Ennek oka, hogy a templom könyveiről nem találtam egyértelmű, használható adatokat, másrészt nem került elő olyan adat sem, amely azt bizonyította volna, hogy a templom könyveit külön (a templomban) helyezték volna el. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy néhány régi missálét jelenleg is a plébánia könyvei között őriznek.[60] Az inventáriumokból, csak a plébániai könyvtárra vonatkozó részt emelem ki, de itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy ezen leltárak többi része nagy fontossággal bírhat az életmódkutatás, gazdálkodástörténet és más tudományok számára is.

A könyvjegyzékek történetiségük sorrendjében, időrendben kerülnek bemutatásra, utalással összetételükre és tartalmi felosztásukra, végül pedig betűhív leírásban közlöm a jegyzékek teljes szövegét.

A legrégebbi katalógusok a canonica visitatio köteteiből kerültek ki. Az 1746. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvben[61] még nem találunk utalást a plébániai könyvtárra – ami nem jelenti a könyvek hiányát – ugyanis a könyvek összeírását csak a következő canonica visitatio alkalmával rendelte el gróf Eszterházy Károly püspök, tehát ennek értelmében az 1767. évi összeírás[62] az ingóságok között már felsorolja a könyveket is. Ezt a jegyzéket már közölte a szakirodalom,[63] de a többi katalógussal való összevetés, valamint a változások bemutatása okán szükséges a közlése. A műveket nem tételesen ismerteti, hanem egy folyamatos felsorolás formájában teszi közzé. Ez már önmagában is megnehezíti az egyes tételek szétválasztását, ráadásul ezt még fokozza a művek leírásának hiányossága és pontatlansága. A leírásokat sok esetben csak egy-két szó jelenti, megjelenési éveket nem közöl – emiatt reménytelen a kiadásváltozatok azonosítása, még akkor is, ha a művet sikerült azonosítani –, a tételek többségénél hiányzik a szerzőségi adatok feltüntetése is, valamint a kötetszámok és a méret megadásának hiányával elvész a formai felismerés lehetősége is. Ezek alapján elmondható, hogy a több mint félszáz tételből alig néhány azonosítható megbízhatóan.[64] A dokumentumok felsorolása nem követ semmiféle rendezési elvet, sem tartalmilag, sem pedig betűrendesen nincs rendezve. Ez a tény arra enged utalni, hogy itt is (miként ebben az időszakban más esetekben is) valószínűleg olyan sorrendben jegyezték fel a műveket, ahogyan a polcokon sorakoztak.

Lényegesen jobb képet mutat az 1810. évi egyházlátogatások jegyzőkönyve.[65] Gégel József (1774–?) plébános működése alatt a könyvtár rendezettebb alakot öltött formailag és tartalmilag is. Ehhez valószínűleg hozzájárult az is, hogy maga is rendelkezett saját könyvtárral, és minden jel szerint könyvszerető ember volt. A plébániai könyvtár állománya 89 műre és 103 kötetre szaporodott a közben eltelt bő negyven esztendő alatt. Az előző jegyzékben szereplő könyvek egy része már nem található meg az állományban, a megmaradottakhoz pedig jó néhány, esetenként új témakört is reprezentáló mű társult. A tételekben közölt leírások némileg bővebbek és pontosabbak, mint a korábbiak, bár sok esetben csak a szerző kiléte állapítható meg. A címek legtöbbször nem adnak elegendő támpontot a művek azonosításához, valamint a megjelenés évének hiánya itt is nehezíti a kutatást. Újdonság az előző összeírással szemben a formai jellemzők feltüntetése. A könyvek mérete (zömében negyed- és nyolcadrét) és a kötetszám jelölése némely esetben hozzájárulhat a kiadásváltozatok megkülönböztetéséhez. A könyvjegyzék tematikus elrendezésével is új képet mutat. Nyolc szakra osztja az állományt: Historici, Matriculares & Protocollares, Theologici, Concionatores & Catechetici, Ascetici, Juridici, Varii és az ajándékba kapott könyvek. A témakörökből arra következtethetünk, hogy a plébánia könyvei elsősorban a hétköznapokat, a mindennapok lelkészi tevékenységét szolgálták. Új témaként jelentkezik azonban a palettán a történetírás, ez valószínűleg Gégel Józsefnek és hasonló beállítottságú elődei gyűjtésének köszönhető. Szintén először szerepelnek a jegyzéken az anyakönyvek és a protocollumok. Az anyakönyvvezetés meglehetősen régre nyúlik vissza, a kezdeti időkben Bessenyő és Dormánd filiálék adataival közös kötetben vezették, majd 1767-től ezek külön kötetben kaptak helyet. Az anyakönyvek első kötete az 1711 és 1747 közötti időszakot öleli fel – 1998-ban került sor restaurálására az Országos Széchényi Könyvtárban –, jelenleg az Egri Főegyházmegyei Levéltárban őrzik.[66] Négy plébános működését örökíti meg: Olasz Márton, Farkas János, Bokros Ferenc és Markó György. Címoldalának szövege:

„Matricula Ecclesia Füzes Abaniensis Ab Anno Salutis 1711. usq 1747.[67] P. Olasz”

Negyedrét méretű, barna, vaknyomásos, egészbőr kötésű könyv, a gerincen három valódi bordával. A borítófedelek tükrein kissé elmosódott kézírásos bejegyzések és tollpróbák találhatók. A kötet 292 számozatlan oldalt tartalmaz.

Érdekes színfoltja még a gyűjteménynek az ajándékba kapott könyvek csoportja, amelyek között néhány magyar nyelvű munkát is találhatunk (Bielek László fordításai). A szakrendi felosztáson belül másodlagos rendezési elvet nem érvényesítettek a katalógus összeállításakor, az egyes szakokon belül a művek rendezetlenül szerepelnek, ez pedig az előző jegyzékhez hasonlóan a polcokon kialakított sorrendjükre utalhat.

A plébániai könyvtárról legközelebb 1837 júliusából találhatunk adatokat.[68] Az összeírásra ekkor a plébánosváltás okán került sor. Nevezetesen, Pálma Pál (1789–1866) ekkor adta át füzesabonyi plébánosi hivatalát a Saár községből érkező gróf Velasco Vincének (1797–1854), aki ezután közel két évtizedig töltötte be ezt a tisztet. A könyvjegyzék az átadás során készült leltárnak csak egy töredékét képezi (a parókia leltárának harmadik fejezete), leltárba került ezen kívül a templom valamint a parókia teljes ingó és ingatlan tulajdona. A könyvtár állománya erre az időre szintén gyarapodást mutat, tekintve a jegyzékben szereplő 100 művet, amely 141 kötetével másfélszeres növekedést jelent az 1810. évi összeíráshoz képest. Az évek során ebben az esetben is kerültek ki könyvek az állományból, amelyek az előző jegyzéken még szerepeltek, de kisebb mértékben mint a két egyházlátogatási jegyzőkönyvben közölt lista esetében. Az egyes tételek szerkezete az előző jegyzékhez hasonló, azaz a legtöbb esetben közli a szerzőt és a címet is, valamint minden esetben feltünteti a méretet és a kötetszámot. Elrendezése tematikus, megtartotta az előző jegyzék osztályozását. Bizonyos eltérések azonban mutatkoznak, egyrészt az ajándékba kapott könyveket már nem külön csoportban helyezték el, valamint az anyakönyvek és a jegyzőkönyvek a jegyzék végére kerültek (talán ezzel is jelezve, hogy ezek nem egyértelműen a könyvtári állomány részei). Érdekesség a könyvek között, hogy Graveson[69] egyháztörténeti munkájánál (Historici, 6. tétel) feltüntetik Gégel József volt füzesabonyi plébános nevét, aki a könyvet a plébánia könyvtárának ajándékozta. Ez arra utal, hogy a könyvben valószínűleg lehetett a donatióra vonatkozó bejegyzés. Mivel egyéb rendezési elv az osztályokon belül itt sem található, ez ismételten arra enged következtetni, hogy megtartották a valóságos elrendezés sorrendjét.

A jegyzék igazi különlegességét az adja, hogy ez az egyetlen jelenleg ismert összeírás, amely a füzesabonyi plébánosváltások időszakaiból fennmaradt. Ez a tény azért is meglepő, mert számos ilyen személycsere történt, mióta a füzesabonyi plébánosok neveit ismerjük. Szám szerint 20 esetben cserélődtek a plébánosi hivatalt betöltő személyek 1711 és 1900 között.[70] Mindenesetre nehezen hihető, hogy ez idő alatt egyszer sem készült fundus jegyzék az 1837. év kivételével.

Az utolsó ismert könyvjegyzék néhány évvel az előző után készült, még gróf Velasco Vince plébánossága idején, 1843-ban.[71] Az okot, amiért ilyen rövid időn belül újabb leltárt kellett készíteni, Velasco plébános szolgáltatta zavaros pénzügyi helyzete által. Ez oka lehetett a Pálma–Velasco-féle inventárium elkészítésének is, hiszen Velasco adósságainak jórészét már Saár községből hozta magával. Ez kiderül a személyes iratai között található számtalan kontóból, melyeknek jelentős része csak halála után került kiegyenlítésre. Jól illusztrálja az adósságok göngyölítését Juhász György saári szabómester esete, akivel szemben 1830-ból származó tartozása volt, és ezt 1838-ban Füzesabonyban még csak „elösmeri”.[72] Sőt az iratok tanúsága szerint még 1844-ben is voltak kifizetetlen saári adósságai.[73] Ezeken felül pedig testamentuma[74] is egyértelműen tanúskodik ezekről a tartozásokról. A végrendelet tudtunkra adja, hogy a hitelezők kielégítése után fennmaradó ingóságokat és pénzt Kopiáry Borbála örökli, aki húsz éven át gondviselőnője volt. (Egyébiránt neki is tartozott 400 váltóforinttal.) Bartakovics Albert érsek mindezek mellett pedig úgy rendelkezett, hogy „breviáriumai az egyházmegyei irodába hozassanak”, az örökös pedig csak akkor kapja meg részét, ha a hitelezőket már kielégítették.[75] Valójában azonban Kopiáry Borbála fizette ki a hitelezőknek a hagyatékon felül fedezetlenül maradt adósságokat.[76] Ezek az okok és események voltak az előzményei és következményei az 1843. esztendőben végrehajtott részletes leltározásnak. Megelőzte azonban ezeket az eseményeket Kilián János kömlői plébános Velascohoz írt, 1843. február 10-én kelt levele, amelyben összegzi, és tételesen felsorolja a füzesabonyi plébános adósságait.[77] Ezután történt meg ténylegesen az inventáriumok elkészítése.

Az összeírás három részből áll: számba vették a templom és a parókia ingó és ingatlan vagyontárgyait, valamint a plébános személyes ingóságait. A templomban készült jegyzék könyveket nem tartalmazott. A plébániai könyvtár könyveinek leírását a második inventárium harmadik részében találhatjuk. A leltárak 1843. március 23-ára vannak dátumozva.

Az 1843. évi állapot – tekintve az előző inventárium készítése óta eltelt mindössze hat évet – lényegesen rosszabb képet mutat. Ez idő alatt az állomány jelentősen leapadt. Összesen 73 művet tartalmaz (27-tel kevesebbet az előzőnél!) 104 kötetben (ez 37-tel kevesebb mint 1837-ben). A leépülés sajnálatos módon nem járt együtt gyarapítással, tehát új könyv nem került az állományba az 1837. évi állapothoz képest. Véleményem szerint azonban – Velasco Vince maga is könyvgyűjtő lévén – nem magyarázható csak az anyagi gondokkal a könyvek megfogyatkozása. Itt kell megjegyezni, hogy egyetlen könyv sem került át a plébános saját könyvtárába, ezt egyértelműen bizonyítja könyvtárának leltára is.[78] A könyvanyag számának csökkenésén kívül a jegyzék nem szolgál újabb adatokkal az azonosítások megkönnyítésére. Az egyes tételek szerkezete és leírásai kevés eltéréssel megegyeznek az előző jegyzékben találhatókkal, és ugyanezt mondhatjuk el a tartalmi csoportosításról és elrendezésről is.

A könyvtár további sorsáról, állományának változásairól nem kerültek elő adatok. Elképzelhető azonban, hogy a későbbi időkben is készültek jegyzékek, erre több forrásból is következtethetünk.

A 19. század második felében csak találgathatjuk a könyvtár gondozásának körülményeit, majd legközelebb a századforduló előtt, 1895-ben veszi át a plébánosi hivatalt igazolhatóan könyvgyűjtő, könyvszerető ember – Less Lajos (1851–?), aki csaknem három évtizedig töltötte be hivatalát. Egy-két tulajdonosi bélyegzőjével ellátott könyve még jelenleg is a plébánia könyvtárában található.

A 20. századi összeírásokról is hírt adnak a körlevelek. Czapik Gyula érsek 1947-ben rendeli el a plébániai könyvtárak állományának összeírását.[79] Túlságosan nagy reményt azonban ezekkel szemben sem lehet táplálni, erre utal egy néhány évvel későbbi körlevél, amelyben az érsek újfent felszólítja a plébániákat könyvtáraik katalogizálására.[80] Emellett megjegyzi, a felszólítás indokaként, hogy mindössze a plébániák egyharmadától érkezett be a kért könyvjegyzék. Meglehetősen nagy esély van tehát arra is, hogy a füzesabonyi plébánián sem készült el ez az összeírás – főként ha figyelembe vesszük, hogy legutolsó tényszerű adataink sem a könyvtár épüléséről számoltak be. Legközelebb az 1974. évből kaphatnánk adatokat, ugyanis Bánk József érsek ebben az évben szintén jelentést kér az egyházi könyvtárakról,[81] majd 1977-ben megerősíti ezt azzal a bővítéssel, hogy már nem csak a mennyiséget kell felmérni, hanem leltárt kell készíteni a könyvekről és folyóiratokról.[82] A katalogizáláshoz pontos szempontrendszert ad, amely alapján – és amint megjegyzi, az 1947. évi meglévő jegyzékek segítségével – a feladat könnyen elvégezhető. Jelenleg azonban mindkét időszakban beküldött jelentések lappanganak, így egyelőre a közelmúlt változásai nem kutathatók. A régi művekből mára egyetlenegy sem található meg (az értékesebb példányok az idők során valószínűleg bekerültek a főegyházmegyei könyvtár állományába). Igaz, hogy az ismertetett jegyzékek tanúsága szerint is csupán néhány olyan mű volt, amely hosszabb ideig a könyvtár állományát gazdagította. Ezek elsősorban olyan alapművek voltak mint például Pázmány Péter Kalauza vagy Kempis Tamás Krisztus követése c. munkája. A jelenlegi állomány köteteinek zöme a 19. század végéről és a 20. századból származik, teljességükben és viszonylagos épségükben csak az anyakönyvek és a protocollumok emlékeztetnek a plébánia könyvtárának boldogabb napjaira.

I.

Canonica visitatio parochiae Füzes Abonyiensis cum filialibus Dormánd et Bessenyő

Anno 1767. die 30. Majii Deo auxiliante pervenimus ad possessionem Füzes-Abony, inclytis comitatibus Heves et Exteriori-Szolnok ac districtui Superiori Hevesiensi ingremiatam, filiales Dormánd et Bessenyő habentem. In qua canonicam instituentes visitationes comperimus sequentia.

[1.]     Concordantia Sacrorum Bibliorum

[2.]     Scriptura Sacra Latina

[3.]     Pazmán 1.

[4.]     Fabri Conciones

[5.]     Epistolae Cypriani

[6.]     Bosseus Enucleatus

[7.]     Cornucopiae

[8.]     Spicilegium Concionatorium

[9.]     Tractatus de Deo uno et trino

[10.]     Florilegium Sponsalitium

[11.]     Stephani Illyés Cathecheses

[12.]     Tractatus Theologicus

[13.]     Conciones Panegiricae

[14.]     Novus Succursus

[15.]     Caeleste Pantheon

[16.]     Conceptus Theologici

[17.]     Andreae Mendo quadragesimalis

[18.]     Lux Evangelica

[19.]     Theologia Pophetica

[20.]     Alexandri Calamati

[21.]     Contiones Telegdi

[22.]     Testamentum Novum

[23.]     Pfefferi

[24.]     Theologiae tripartitae Tomi duo

[25.]     Dictionarium contionatorium

[26.]     Explicatio Cathechetica Tomi tres

[27.]     Theatrum gloriae

[28.]     Contiones festivales P. Pensinger

[29.]     Anonimi Contiones Ungaricae

[30.]     Nucleus Coppenstanii

[31.]     Csuzi Dominicalis Hung.

[32.]     Examen Reformationis Lutheri

[33.]     Questio Singulario Jacobi Shultesin

[34.]     Opusculus de hierarchia ecclesiastica

[35.]     Instructio practica Tobiae Lohner

[36.]     Calendarium Veritatis Francisci Nepoci tom. 2

[37.]     Lapis Lydius controversiarum fidei

[38.]     Febei Institutiones I. C. Concilium Tridentinum

[39.]     Instructi P. Segneri

[40.]     Trutina Theologiae Dominici Via

[41.]     Tymiana Caroli Lignoli

[42.]     Deus solus Josephi Anturini

[43.]     Institutiones christianae P. Kappi

[44.]     Institutio poenitentis P. Segneri

[45.]     Soliloquia Sancti Augustini

[46.]     Signa ecclesiae P. Rajcsani

[47.]     Mensis theologiae asceticae Nicolai Elffen tom. 2.

[48.]     Epistola Edmundi Campiani

[49.]     Arca sacrarum precum

[50.]     Jacobi Benigni Bosuet Doctrinae catholicae

[51.]     Doctrina christiana in lumine Naturae fundata

[52.]     Cosmographia tom. 2.

[53.]     Liber precatorius titulatus vox clamantis in deserto

[54.]     De primatu Sancti Petri Institutiones

[55.]     Enthusiasmus Theodori Schönlin

[56.]     Thomas a’ Campis

II.

Visitatio Canonica Parochie Füzes Abony ac Filialium Dormándháza & Praed. Szikszó

Anno 1810 Die 31a May peracta pro usu Archivi Dioecesari

Cathalogus Librorum Parochia Füzes Abanyiensis

 

Num.

Libri Historici

Formatum

Volumen

[1.]  

1.

Ludovici Danes Temporum notio

8

1

[2.]  

2.

Chronologia Regum Hungariae Michaelis Ambrozsovszky

8

1

[3.]  

3.

Mausoleum Regum Hungariae iti dem Michaelis Ambrosovszky Canonici Agriensis

8

1

[4.]  

4.

Joannis Tresztyanszky Historia Comitis Gabrielis Erdődy Episcopi Agriensis

8

1

[5.]  

5.

Francisci Orosz Synopsis Annalium Eremitarum

8

1

[6.]  

6.

Cardinalis Belarmini de Conciliis

8

1

[7.]  

7.

Purpura Pannonica seu Res gestae Cardinalium

8

1

[8.]  

8.

Panegyrici Mathiae Corvini Regis Hung.

8

1

 

 

Libri Matriculares, & Protocollares

 

 

[9.]  

1.

Matricula Baptisatorum, Mortuorum, et Copulatorum Ecclesiae Abanyiensis, Bessenyőiensis, et Dormándiensis, ab anno 1711u usq 1747um

4

1

[10.]  

2.

Matricula Baptisatorum, Mortuorum, et Copulatorum Ecclesiae Abanyiensis, Bessenyőiensis, et Dormándiensis, ab anno 1747, usq 1767um

folio

1

[11.]  

3.

Matricula Baptisatorum, et Copulatorum, Mortuorumre Ecclesiae Abanyiensis, /:Bessenyőiensis jam non, nec Dormándiensis:/ ab anno 1767 usq annum currentem

folio

1

[12.]  

4.

Matricula Ecclesiae Dormándiensis solam ab anno 1767 usq annum currentem

folio

1

[13.]  

5.

Protocollum Resolutionum Regiarum, & Ordinationum Praesulearum, ab anno 1767 usq currentem

folio

1

[14.]  

6.

Statuta Dioecesis antiqua, & nova

4 & 8

2

 

 

Libri Theologici

 

 

[15.]  

1.

Jacobi Tyrini Commentarius in Sacram Scripturam

fol.

1

[16.]  

2.

Petri Bessaei de Sacerdotis eximia Dignitate

4

1

[17.]  

3.

Sacra Scriptura Hungarica Vetus, & novum Testamentum

fol.

1

[18.]  

4.

Sacra Scriptura Latina vulgatae editionis

4

1

[19.]  

5.

Concordantiae Bibliorum

4

1

[20.]  

6.

Pázmán Péter Kalauz in triplici exemplari

fol.

3

[21.]  

7.

Georgii Kimpfler Theologia Moralis

8

1

[22.]  

8.

Hungari Gemeopolitani Tractatus de Gratia

8

1

[23.]  

9.

Gotti Ludovici az igaz Útnak meg váltása

4

1

[24.]  

10.

Senney Examen Ordinandorum

8

3

[25.]  

11.

Joannis Barclaii Paraenesis ad Sectarios

8

1

[26.]  

12.

Georgii Scherrer Propugnatio Testi Theophoriae

4

1

[27.]  

13.

Novum Testamentum Vulgatae editionis

8

1

[28.]  

14.

Helfrici – Ulrici, Hunnici invicta 12 argumenta

8

1

 

 

Libri Concionatores, & Catechetici

 

 

[29.]  

1.

Claus Spicilegium Concionatorium

4

1

[30.]  

2.

Pauli Segneri Sermones

4

1

[31.]  

3.

Gersstoker Canonici Agriensis Conciones

4

2

[32.]  

4.

Episcopi Stephani Illés Sertum Sacramentorum

4

2

[33.]  

5.

Andreae Coppensten Dominicani Conciones

4

2

[34.]  

6.

Stephani Landovics Jesuitae Conciones

4

1

[35.]  

7.

Sigismundi Csuzy Conciones

4

1

[36.]  

8.

Antonii Gintler Currus Israel, et auriga ejus

4

1

[37.]  

9.

Maximiliani Deza Conciones

4

1

[38.]  

10.

Conciones Hungaricae sine authore

4

1

[39.]  

11.

Josephi Illés Vita Sanctorum

4

1

[40.]  

12.

Antonii Ardiae tripartita Tuba Catechetica

4

1

[41.]  

13.

Hitnek eleje Francisci Nagy

8

2

[42.]  

14.

Hungarica Catechetis sine authore

8

1

[43.]  

15.

Heimbach Praxis Catechetica

8

1

[44.]  

16.

Bernardini Mercatoris Nucleus Catecheticus

8

1

 

 

Libri Ascetici

 

 

[45.]  

1.

Helitropium, seu conformatio humana cum Divina voluntate

8

1

[46.]  

2.

Stanihurstii de quatuor novissimis

8

1

[47.]  

3.

Stanihurstii patientis JEsu Historia

8

1

[48.]  

4.

Memoriale Confessariorum

8

1

[49.]  

5.

Dominici Bouhours Circulus Menstruus

8

1

[50.]  

6.

Martini Szent Iványi motiva 50 ad praeligendam Fidem Catholicam

8

1

[51.]  

7.

Beuvelet Meditationes

8

1

[52.]  

8.

Manuale Parochi

8

1

[53.]  

9.

Thomae a Kempis de imitatione Christi

8

1

[54.]  

10.

Patris Gabrielis Szerdahelyi antidotum contra venena

8

1

[55.]  

11.

Joannis Körmendi Consolatorium animae de vita migrantis

8

1

[56.]  

12.

Gabrielis Hevencsi Cura habituati, sive Exterminium peccati

8

1

[57.]  

13.

S. Joannis Chrisostomi contra Vituperatores Monachorum

4

1

[58.]  

14.

Viator Christianus Exercitia Spiritualia

8

1

[59.]  

15.

Sancta Quadragesima

8

1

[60.]  

16.

Élő vizeknek kúttya – seu Cultus B. Mariae Virginis Cellensis in Styria

8

1

 

 

Libri Juridici

 

 

[61.]  

1.

Pichler Jus Canonicum

8

2

[62.]  

2.

Juris Prudentia Stephani Huszty

4

3

[63.]  

3.

Syntagma Juris Prudentiae Stephani Huszty

8

1

 

 

Libri Varii

 

 

[64.]  

1.

Harduini Concilium Nicaenum

8

1

[65.]  

2.

Historiae diversarum Benedictionum

4

1

[66.]  

3.

Monita, exemplaque Politica Justi Lipsii

8

1

[67.]  

4.

Ambrosii Mariani Theatrum Politicum

8

1

[68.]  

5.

Acta Pii 6ti causa itineris sui Viennensis

4

1

[69.]  

6.

Reflexiones Episcopi Hungarici dd[..] 10[..] May 1775 Exc:Consilio R. L. H[..] repraesentatae

4

1

[70.]  

7.

Opinio, et Informatio de Episcopatu Graeci Ritus Unito Munkatsiensi non erigendo per piae Memoriae Episcopum Agriensem Carolum C. Eszterhazy Summo Pontifici Clementi 13 data

4

1

[71.]  

8.

Nova dispositio Sacram Scripturam quolibet anno commode legendi

8

1

 

 

Libri per Suam Excellentiam Archi-Episcopalem Parochiae Fűzes Abanyiensi gratiose donati

 

 

[72.]  

1.

Methodus recte gubernandi Parochiam

8

2

[73.]  

2.

Ladislai Bielek Vér szeme a’ Religiónak

8

1

[74.]  

3.

Ladislai Bielek Arany – gondolatok

8

1

[75.]  

4.

Regnum Rationis

8

1

[76.]  

5.

Conversatio Hominis cum DEO

8

1

[77.]  

6.

Sensa Moralia, et Religiosa Virorum Soeculi 16i

8

1

[78.]  

7.

Danielis Tobenz Commentarius in Sacram Scripturam Novi Foederis

4

1

[79.]  

8.

Clementis Becher D. Dissertationes Theologicae

8

1

[80.]  

9.

Emerici Vajkovics Iconismus Orationis Sacrae

8

1

[81.]  

10.

Ladislai Bielek az Öreg Tobiás’ élete

8

1

[82.]  

11.

Ars longaevae Vitae

8

1

[83.]  

12.

Moralis Philosophia Christiana, de Virtutibus, & Virtiis cum compendio Institutionis Pastoralis

8

1

[84.]  

13.

Lang János Magyar Catechismus

8

1

[85.]  

14.

Memoriale Vitae Sacerdotis

8

1

[86.]  

15.

Krouszt Meditationes

8 min 6

2

[87.]  

16.

Exercitia Spiritualia Antonii Maffei

8

1

[88.]  

17.

Pauli Segneri Speculum non fallar

8

1

[89.]  

18.

Praecepta Salamonis

8

1

III.

Inventarium II.

Omnium Rerum Mobilium, et Immobilium, Parochiam Füzes-Abonyiensem pertinentium, Anno 1837 Die 11a Iulii in casu mutationis Parochi Reverendissimi Pauli Pálma conscriptarum, ac Successori Vincentio e Comitibus Velasco resignatarum.

3° In Libris

 

Num.

a) Historici

Frusta

Volum

[1.]     

1.

Mausoleum Regum Hungariae Michaelis Ambrusovszky

8

1

[2.]     

2.

Francisci Orosz Synopsis Annalium Eremitarum

8

1

[3.]     

3.

Cardinalis Bellarmini de Conciliis

8

1

[4.]     

4.

Purpura Pannonica seu res gestae Cardinalium ex Episcopis Hungariae

8

1

[5.]     

5.

Panegyrici Mathiae Corvini Regis Hungariae

8

1

[6.]     

6.

Graveson Historia Ecclesiastica in recompensationem (Librorum Parochiae donatus per Reverendissimum Josephum Gégel.)

fol.

3

 

 

b) Libri Theologici

 

 

[7.]     

1.

Jacobi Tytini Commentarius in Scripturam Sacram

fol.

1

[8.]     

2.

Petri Bessei de Sacerdotis eximia dignitate

4

1

[9.]     

3.

Scriptura Sacra Veteris & Novi Foederis

fol.

1

[10.]     

4.

Scriptura Sacra Vulgatae Editionis Latina

4

1

[11.]     

5.

Concordantiae Bibliorum

fol.

1

[12.]     

6.

Pázmán Péter Kalauz

fol.

1

[13.]     

7.

Georgii Kimfler Theologia Moralis

8

1

[14.]     

8.

Hungari Gemeopolitani Tractatus de Gratia

8

1

[15.]     

9.

Ludovici Gotti: az igaz útnak meg választása

4

1

[16.]     

10.

Sennei Examen Ordinandorum

8

3

[17.]     

11.

Joannis Barclay Paraenesis ad Sectarios

8

1

[18.]     

12.

Georgii Scherer propugnatio Testi Theoforiae

4

1

[19.]     

13.

Novum Testamentum Vulgatae editionis

8

1

[20.]     

14.

Helfrici Ulrici Hunnici invicta 12 argumenta

8

1

[21.]     

15.

Schenkl Compendium Theologiae Moralis

8

1

[22.]     

16.

Bekker Theologia Dogmatica

8

1

[23.]     

17.

Martini Vigand Tribunal Confessariorum

8

1

[24.]     

18.

Szent Iványi motiva 50 praeligendi Fidem Catholicam

8

1

[25.]     

19.

Hanapi exempla Biblica

8

1

[26.]     

20.

Andreuccei Memoriale Confessariorum

8

1

[27.]     

21.

Resolutio 50 casuum Paenitentiae

8

1

[28.]     

22.

Ignatii e LB. Szepesi Testamentu novum, Hungaricum

8

2

 

 

c) Libri Concionatorii et Cathechetici

 

 

[29.]     

1.

Claus Spicilegium Concionatorum

4

1

[30.]     

2.

Pauli Segneri Sermones

4

1

[31.]     

3.

Gerstokker Canonici Agriensis Contiones

4

2

[32.]     

4.

Stephani Illés Eppi Sertum Sanctorum

4

2

[33.]     

5.

Andreae Koppenstein Dominicani Contiones

4

2

[34.]     

6.

Stephani Landovits Jesuitae Contiones

4

1

[35.]     

7.

Antonii Gintler Currus Israel, et auriga eius

4

1

[36.]     

8.

Maximiliani Déza Conciones

4

1

[37.]     

9.

Conciones Hungaricae sine nomine auctoris

4

1

[38.]     

10.

Josephi Illés vita Sanctorum

4

1

[39.]     

11.

Antonii Ardia tripartita Tuba Cathechetica

4

1

[40.]     

12.

Heimbach praxis Cathechetica

8

1

[41.]     

13.

Bernardini Mercatoris nucleus Cathecheticus

8

1

[42.]     

14.

Storchenau Contiones

8

1

[43.]     

15.

Lang Cathechismus in 5 partes divisus Hungaricus

8

1

[44.]     

16.

Andreae Illés meg röviditetett Ige

4

1

[45.]     

17.

Hungarica Cathechesis sine auctore

8

1

[46.]     

18.

Basilii Alexovits Contiones per Rssimum Dnum Josephum Gégel donatae

8

5

[47.]     

19.

Stapleronii Contiones

8

1

 

 

d) Libri Ascetici

 

 

[48.]     

1.

Stanihurstii de quatuor novissimis

8

1

[49.]     

2.

Stanihurstii patientis Jesu Historia

8

1

[50.]     

3.

Thomae a Kempis de imitatione Christi

8

1

[51.]     

4.

Gabrielis Hevencsi de cura habituali &c.

8

1

[52.]     

5.

S. Joannis Chrisostomi contra Vituperatores Monachorum

4

1

[53.]     

6.

Viator Christianus exercitia Spiritualia

8

1

[54.]     

7.

Sancta Quadragesima

8

1

[55.]     

8.

Heliotropium, seu conformatio

8

1

[56.]     

9.

Bonvelet Meditationes

8

1

 

 

e) Libri Juridici

 

 

[57.]     

1.

Pichler Jus Canonicum

8

2

[58.]     

2.

Juris prudentia Stephani Huszti

4

3

[59.]     

3.

Syntagma Juris prudentiae Stephani Huszti

8

1

[60.]     

4.

Kazy Jus Canonicum

8

1

[61.]     

5.

Augustini Barbosa Jus Canonicum per Rssimu D. Paulum Pálma Bibliothecae adscripta

fol.

11

 

 

f) Libri Varii

 

 

[62.]     

1.

Methodus recte gubernandi Parochiam

8

2

[63.]     

2.

Ladislai Bielek vér szem a’ Religiónak

8

1

[64.]     

3.

Ladislai Bielek arany gondolatok

8

1

[65.]     

4.

Sensa Religiosa, et Moralia Virorum Saec. 16ti

8

1

[66.]     

5.

Danielis Tobentz Commentarius in S.S. Novi Foederis

8

2

[67.]     

6.

Emerici Vajkovits Iconismus Orationis Sacrae

8

1

[68.]     

7.

Moralis Theologia de virtutibus, & Ovitiis

8

1

[69.]     

8.

Memoriale vitae Sacerdotalis

8

1

[70.]     

9.

Krouszt Meditationes

8

2

[71.]     

10.

Pauli Segneri Speculum non fallax

8

1

[72.]     

11.

Praecepta Salamonis

8

1

[73.]     

12.

Antonii Maffei exercitia

8

1

[74.]     

13.

Disertationes Theologicae

8

1

[75.]     

14.

Krammer Fragmenta Isagogica de Religione &c.

8

4

[76.]     

15.

Lectiones in usum Cleri

8

1

[77.]     

16.

Concilium Tridentinum in duplici exemplari

8

2

[78.]     

17.

Officia Episcoporum

4

1

[79.]  

18.

Extractus Intimatorum Leopoldi 1i, Josephi 1i, Caroli 3ii & Mariae Theresiae

4

2

[80.]  

19.

Statuta Generalia Fuchsiana, et Fischeriana

8

6

[81.]  

20.

Tisztelt Oltárá 7ik Pius Pápának Deák Gedeon által

8

1

[82.]  

21.

Collectio omnium Encyclicarum Fischerianarum, ab Anno 1808–1822

8

1

[83.]  

22.

De Hyerarchia Ecclesiastica, seu de primatu Petri

8

1

[84.]  

23.

Pia desideria Emblematis illustrata

8

1

[85.]  

24.

Bekker Orator eitemporaneus

8

1

[86.]  

25.

Hardium Concilium Nicaenum

8

1

[87.]  

26.

Monita, et Exempla Politica Justi Lipsii

8

1

[88.]  

27.

Reflexiones Episcopi Hungarici ddo 10 Maji 1775 &c.

4

1

[89.]  

28.

Nova Dispositio Sacrarum Scripturarum quolibet Anno commode legendi

8

1

 

 

g) Libri Protocollares

 

 

[90.]  

1.

Matricula Baptisatorum Copulatorum et Mortuorum Ecclesiae Füzes Abonyiensis, Bessenyőensis, et Dormándiensis ab Anno 1711–1747 inclusive

4

1

[91.]  

2.

Matricula Baptisatorum Copulatorum, et Mortuorum Abony, Bessenyő, Dormánd ab anno exclusive 1747–1767 inclusive

fol.

1

[92.]  

3.

Matricula Baptisatorum Copulatorum et Mortuorum solius Ecclesiae Abonyiensis ab anno 1767–1819 inclusive

fol.

1

[93.]  

4.

Matricula Baptisatorum Copulatorum, et Mortuorum Ecclesiae Füzes Abonyiensis ab anno 1819–1836 inclusive

fol.

1

[94.]  

5.

Matricula Baptisatorum Copulatorum, et Mortuorum Ecclesiae Dormándiensis ab anno 1767–1836 inclusive

fol.

1

[95.]  

6.

Matriculae Baptisatorum, Copulatorum, et Mortuorum Ecclesiae Füzes Abonyiensis ab anno 1837 exclusive

fol.

3

[96.]  

7.

Matricula Baptisatorum Copulatorum, et Mortuorum Ecclesiae Dormándiensis ab anno 1837 exclusive

fol.

1

[97.]  

8.

Protocolum Confirmatorum Ecclesiae tam Abonyiensis quam Dormándiensis ab anno 1810 usque nunc

fol.

1

[98.]  

9.

Protocolum Pastoralium et Encyclicarum literarum ab anno 1808, et Protocolum Ordinationum Dioecesanarum ab anno 1806

fol.

2

[99.]  

10.

Protocolum Rationum Ecclesiae F Abonyiensis ab anno 1804

fol.

1

[100.]  

11.

Decretum Visitationis Canonicae per Archi Episcopum B Fischer anno 1810 die 31 Maji peractae

fol.

1

IV.

II. Inventarium rerum Parochiae

1843. mar. 23.

3° In Libris

 

Num.

a. Historici

Formatum

Volumen

[1.]     

1.

Cardinalis Bellarmini de Concilio

8

1

[2.]     

2.

Purpura Pannonica, seu res gestae Cardinalium et Episcopi Hungariae

8

1

[3.]     

3.

Panegyrici Mathiae Corvini Regis Hungariae

8

1

[4.]     

4.

Graveson Historia Ecclesiastica

fol.

3

 

 

b. Theologici

 

 

[5.]     

1.

Jacobi Tytini Comentarius in Scripturam S.

fol.

1

[6.]     

2.

Petri Bessei de Sacerdotio eximia dignitate

4

1

[7.]     

3.

Scriptura S. Vet. et novi foederis

fol.

1

[8.]     

4.

Scriptura S. vulgatae editionis latina

4

1

[9.]     

5.

Concordanciae Bibliorum

fol.

1

[10.]     

6.

Pázmán Péter igassága

fol.

1

[11.]     

7.

Hungari Gemeopolitani Tractatus Gratia

8

1

[12.]     

8.

Ludovici Gotti / Az igaz Útnak megválasztása

8

1

[13.]     

9.

Helfrici Ulrici Hunnici invicta 12 argumenta

8

1

[14.]     

9.

Sennei examen Ordinandorum

8

3

[15.]     

10.

Joannis Barclay Paraenesis Sectario

8

1

[16.]     

12.

Georgii Scherer propugnatio Testi theophoriae

8

1

[17.]     

13.

Schenkl Compendium Theologiae Moralis

8

1

[18.]     

14.

Bekker Theologia Dogmatica

8

1

[19.]     

15.

Szent Iványi motiva 50 praeligendi fidem Catholicam

8

1

[20.]     

16.

Hanapi Exempla byblica

8

1

[21.]     

17.

Resolutio 50 Casuum paenitentiae

8

2

 

 

c. Libri Concionatorii et Catechetici

 

 

[22.]     

1.

Pauli Segneri Sermones

4

1

[23.]     

2.

Gerstokker Canonici Agriensis Conciones

4

2

[24.]     

3.

Stephani Landovits Jesuitae Conciones

4

1

[25.]     

4.

Stephani Illés Eppi Sertum Sanctorum

4

1

[26.]     

5.

Maximiliani Déza Conciones

4

1

[27.]     

6.

Conciones Hungaricae absque nomine Auctoris

4

1

[28.]     

7.

Josephi Illés Vita Sanctorum

4

1

[29.]     

8.

Antonii Ardia tripartita tuba Catechetica

4

1

[30.]     

9.

Bernardini Mercatoris Nucleus Catecheticus

4

1

[31.]     

10.

Storchenau Conciones

8

1

[32.]     

11.

Lang Cathecismus in 5 partes divisus hungaricus

8

1

[33.]     

12.

Alexovits Conciones

8

5

 

 

d. Libri Ascetici

 

 

[34.]     

1.

Stanihurstii de 4. novissimis

8

1

[35.]     

2.

Thomae a Kempis de imitationes Xti

8

1

[36.]     

3.

Gabrielis Heventsi de Cura habituali

8

1

[37.]     

4.

S. Joannis Chrysostomi Contra Vituperatores Monachoriim

4

1

[38.]     

5.

Viator Christianus Exercitia Spiritualia

8

1

[39.]     

6.

Sancta quadragesima

8

1

[40.]     

7.

Heliotropium Seu Conformatio

8

1

[41.]     

8.

Bonvelet Meditationes

8

1

 

 

e. Libri Juridici

 

 

[42.]     

1.

Pichler Jus Canonicum

8

1

[43.]     

2.

Augustini Barbosa Jus Canonicum

fol.

9

 

 

f. Libri Varii

 

 

[44.]     

1.

Methodus recte gubernandi Parochiam

8

2

[45.]     

2.

Ladislai Bielek Arany gondolatok

8

1

[46.]     

3.

Sensa Religiosa et moralia Virorum Saeculi 16i

8

1

[47.]     

4.

Gergius rectius Danielis Tobentz Commentarius S.S. Foederis

8

2

[48.]     

5.

Emerici Vajkovits Iconismus Orationis Sacrae

8

1

[49.]     

6.

Memoriale Vitae Sacerdotalis

8

1

[50.]     

7.

Krouszt Meditationes

8

2

[51.]     

8.

Pauli Segneri Speculum fallax

8

1

[52.]     

9.

Antonii Maffei exercitia

8

1

[53.]     

10.

Dissertationes theologiae

8

1

[54.]     

11.

Krammer fragmenta Isagogica de Religione

8

4

[55.]     

12.

Concilium Tridentium

8

1

[56.]     

13.

Officia Episcoporum

4

1

[57.]     

14.

Statuta Generalia Fuchsiana et Fischeriana

8

6

[58.]     

15.

Collectio Encyclicarum fischerianarum ab ao 1808–1822

8

1

[59.]     

16.

De Hyerarchia Ecclesiastica seu de primatu Petri

8

1

[60.]     

17.

Pia desideria Emblematis illustrata

8

1

[61.]     

18.

Hardium Concilium Nicaenum

8

1

[62.]     

19.

Reflexiones Epi Hungarici

4

1

 

 

g. Libri Protocollares

 

 

[63.]     

1.

Matricula Baptisatorum Copulatorum Mortuorum Ecclesiae F. Abonyiensis Bessenyöensis, et Dormándiensis ab ao 1711–1747 inclusive

4

1

[64.]     

2.

Matricula Baptisatorum Copulatorum, et Mortuorum Abony, Bessenyő, Dormánd ab anno exclusive 1747–1767 inclusive

fol.

1

[65.]     

3.

Matricula Baptisatorum Copulatorum et Mortuorum solius Ecclesiae Abonyiensis ab anno 1767–1819 inclusive

fol.

1

[66.]     

4.

Matricula Baptisatorum Copulatorum, et Mortuorum Ecclesiae Füzes Abonyiensis ab anno 1819–1836 inclusive

fol.

1

[67.]     

5.

Matricula Baptisatorum Copulatorum, et Mortuorum Ecclesiae Dormándiensis ab anno 1767–1836 inclusive

fol.

1

[68.]     

6.

Matriculae Baptisatorum, Copulatorum, et Mortuorum Ecclesiae Füzes Abonyiensis ab anno 1837 exclusive

fol.

3

[69.]     

7.

Matricula Baptisatorum Copulatorum, et Mortuorum Ecclesiae Dormándiensis ab anno 1837 exclusive

fol.

1

[70.]     

8.

Protocolum Ecclesiae tam Abonyiensis quam Dormándiensis Confirmatorum ab anno 1810 usque nunc

fol.

1

[71.]     

9.

Protocolum Pastoralium et Encyclicarum litterarum ab ao 1808, et protocolum ordinationum Dioecesanarum ab ao 1806

fol.

1

[72.]     

10.

Protocolum Rationum Ecclesiae F. Abonyiensis ab ao 1804

fol.

1

[73.]     

11.

Decretum Visitationis Canonicae per Episc B. Fischer 1810 die 31a May peractae

fol.

1

Czeglédi László


közlemények

Az első katolikus hitbuzgalmi folyóirat, a Magyar Szion és melléklapja az Anastasia (1838–1839). Még élt az Egyházi Tár, a Guzmics, majd Beély Fidél által szerkesztett korszerű katolikus folyóirat, amikor 1838 januárjában Gyarmathy János Pesten Magyar Szion címmel új egyházi lapot indított, amely 1838 júliusától Szion címmel jelent meg. Az új lap, amely alcíme szerint „Egyházi hír- s encyclopaediai lap”-nak nevezte magát, az első katolikus hitbuzgalmi jellegű folyóirat volt, de egyébként is elütött elődeitől, túlságosan merev, konzervatív irányzatával.

Szerkesztője, Gyarmathy János 1810-ben a Zala megyei Kis-Görbőn született. Pesten bölcseleti és jogi tanulmányokat folytatott, a központi papneveldében teológiai tanulmányokat végzett. Felszentelése után itt lett tanulmányi felügyelő, majd a szeminárium könyvtárának rendezésével bízták meg. 1838-ban indította meg a Magyar Szion című folyóiratot. 1845-ben Somlyóvásárhelyen plébánosként tevékenykedett, nyugalomba vonulása után, 1883-ban Pesten halt meg.

Lapja hetenként kétszer jelent meg, csütörtökön az ún. „Csütörtöki osztály” „főleg egyházi személyeknek”, a vasárnapi ún. „Vasárnapi osztály” pedig a „religió kedvelő világi hazafiaknak s leányoknak” készült. A kiadó-szerkesztő Gyarmathy János úgy remélte, hogy a folyóirat hézagpótló lesz az egyházi literatúrában és felszólított „minden rendű s rangu egyházi és világi férfit” vállalkozása támogatására.

A csütörtöki, egyháziak számára szánt lapban főleg egyházi, vagyis teológiai tudományok körébe tartozó cikkeket ígért, valamint egyháztörténeti és a „honi és külhoni” literatúrával foglalkozó írásokat.

A vasárnapi változatban mindenekelőtt a „religiói igazságok”-kal kapcsolatos cikkek megjelentetését ígérte meg a szerkesztő. Ennek annál inkább szükségét érezte, mert – mint írta – korában „a tudomány elnyomni látszik a hitet”. Fontosnak tartotta az egyházi intézményekről is írni a lapban, hiszen a velük összefüggő idegenkedés „csak szelleme félreértéséből” származik. Végül életrajzok közlését is tervbe vette, hogy a jó példákat követni lehessen.

A két változatban megjelent laphoz 1838. júliustól 1839. februárig Anastasia címmel melléklapot is csatoltak. Szerkesztője ennek is Gyarmathy volt. A negyedrét alakú főlapnál kisebb, nyolcadrét nagyságú Anastasia még négy nyelvű: magyar, latin, francia és német kiadásban is megjelent. Alcíme szerint némi különbséget mutatott a főlaphoz képest, mert a melléklap alcíme így hangzott: „Egyházi, polgári s családi érdekek tára”. Vagyis némileg népszerűbb tartalmat ígért.

A valóságban mind a Szion, mind pedig az Anastasia meglehetősen konzervatív szellemiséget képviselt, és e téren nem volt különbség a három változat között. A címlapon általában egy-egy elméleti cikk kezdődött. A főlapban ilyen volt például a keresztény missziókról szóló cikk, vagy máskor az ifjúság hitetlenségét tárgyaló írás. Ezeket többnyire kisebb-nagyobb közlemények követték, a már jelzett témák szerint. Jellemző, hogy az Anastasiában a felvilágosodásról szóló hosszabb cikk mennyire beszűkültebb szemléletet tükröz, mint az Egyházi Értekezésekben korábban megjelent hasonló témájú, de a felvilágosodás eszméi iránt sokkal nyitottabb tanulmány. Az Anastasia cikkének szerzője Szabó J. erdélyi kanonok büszkeségnek minősíti, ha a többi embernél valaki töb-


bet akar tudni, mert ők „Voltérral, Rousseauval, Bailével akarnak láttatni bölcsen gondolkodni”.[83] De Sujánszky idézett cikkében a Magyar Szionban is a felvilágosodás „istentelen újítóitól” óvja az ifjúságot, akik

„a bölcselkedés által a hazának minden intézményét egészen alapjaiban megrendíték. A társasági kötéssel kezökben kivánnák az újítók az emberi nemet megszabadítani, s oly függetlenekké tenni, mellynek valósíthatásáért a vad ember kegyetlenségét a míveltnek minden nyomottságával kelle frigyesíteni.”

Ugyanakkor Majer István a Magyar Szion 1838. március 15-i számában a missziókról szóló cikkében, miközben örült, hogy már a magyarok is részt vehetnek a missziós tevékenységben, ezt írta:

„Valamint óhajtom, úgy hiszem is, hogy felvilágosodott nemzetem hovatovább éreztetni fogja elvadult felebarátaival emberszeretetét”.

Ugyancsak sokat mond 1839-ben, az Anastasiában leközölt „Hódolati Dal”, amelyet V. Ferdinánd névnapja alkalmából küldtek be a Szatmári Püspöki Lyceum hallgatói.

(„Tartsad Isten Ferdinándot / Édes Hazánk Királyját / Kit gondviselésed adott, / Áld-meg minden munkáját”- hangzik az első versszak)

A lap munkatársai között pedig több fiatal szeminarista kispapot találunk, akik a későbbiek során is irogattak egyházi lapokba. Ilyen volt Sujánszky Antal, a pesti kispapok irodalmi társaságának tagja, aki később az Őrangyal és a Katolikus Képeslap szerkesztője lett. A cikkírók közt szerepelt a fiatal Majer István, a nagyszombati szeminárium magyar nyelvgyakorló egyletének megalapítója, a későbbi neves egyházi és pedagógiai író, valamint Pájer Antal, az egri kispapok irodalmi körének egyik vezetője, aki később számos folyóiratba írt vallásos költeményeket és elbeszéléseket.

A folyóirat sajtóvisszhangja meglehetősen kedvezőtlen volt. A Figyelmező lapszemléjében már a Magyar Szion indulásakor és az első számok után a túlzott konzervativizmusát emeli ki, mikor így írt:

„A Magyar Szionban, mellyet az új év hozott, nagy örömet fognak lelni a lelki öregek. Ha érzésünk nem csal, úgy nem ez a szellem az, melly a legtiszteletesb vallás érdekét a gondolkodás századában kivívandja.”

Az Anastasiáról pedig azt írta, hogy a benne közölt egyházi énekek

„érzelem-kifejezésre s formára a tisztábbak közül valók… Vajha már egyszer egyházi költészetünk is kiemelkednék ízetlen szélességéből (!) és hanyag szószaporításaiból.”[84]

Különösen éles visszautasítást és felháborodást váltott ki a Toldy–Vörösmarty–Bajza triász lapjában a Szionnak a Kölcsey Ferenc halála alkalmából közölt állítólagos erdélyi szerzőtől származó írása. Ez ugyanis azt tartalmazta, hogy Kölcsey halála nyomán Szatmár vármegye közgyűlésén csupán „éretlen ifjakból álló” kis csoport követelte a költő képének elhelyezését a terem falára.[85] A Figyelmező cikkírója, Pap Endre, aki jelen volt ezen eseménynél felháborodottan cáfolta a fenti állítást, és a Szion cikkét koholmánynak nevezte. Szerinte ugyanis „a népes közgyűlésben csak három hang emelkedett az indítvány ellen és a névtelen cikkíró e százakat merészelte éretleneknek nevezni.”[86] A lap következő számaiban is visszautasították a Szion cikkének állításait. Herepei Gergely azt írta: nem csodálkozik,

„hogy a Szion becsmérlőleg emeli fel szavát Kölcsey ellen, … mert a Szion csak következetes maradott többi cikkelyei szelleméhez”,[87]

de visszautasítja, hogy a lap ezt erdélyi visszhangnak nevezi. Még több tiltakozás is érkezett e témával kapcsolatba a Figyelmező szerkesztőségéhez, ezek közül még csak egyet, Kovács Sándor Szatmár vármegyei táblabíró megjegyzését közölték, Kölcsey védelmére „ama szent újságban kiírt rágalom ellenében.”[88]

De érte a Sziont – úgy látszik – ezen ügyben, és más írásai miatt egyháziak részéről is kritika. „Egyik egyházmegyéből”, „tisztelendő kézből” is közölt a Figyelmező „többek nevében” – aláírással egy meglehetősen elmarasztaló levelet. Írói sajnálattal tapasztalták, hogy a Szion eltévesztette azt az ösvényt, amelyen haladnia kellene. Szentnek nevezik a lap célkitűzését:

„az isteni mester által égből hozott, malasztos ajkakkal hirdetett hitnek igazságait korszerű előadásokban nyújtani honfitársainak.”

A folyóirat azonban ez ügy kárával, „mellékutakra szédült” – írják. A Kölcsey-kritikával kapcsolatban pedig így vélekedtek:

„Ez nem Jézus religiójának szelleme! – illyesekhez a Szionnak, mint olyannak semmi köze! Nem mentheti magát a Szion az által, hogy ő e rágalmaknak csupán közlője; mert írni rágalmat, vagy azt közlés által sajátjának vallani, mindegy”[89]

Megemlékezett a Figyelmező a két lap formai és cím változásairól is: a Szion kisfolióból nagyra változott, az Anastasia pedig nyolcadrétből negyedrétre tért át. Alcímét pedig „hittudományi folyóirat”-ról „egyházi hírlappá” változtatta. A közlemény írója, Toldy (Schedel) Ferenc még megjegyzi, hogy a lap nem szorítkozott az alcímben jelzett korlátai közé, hisz itt jelent meg az „elhirhedt Kölcseyána” is.

„S ezekből látszik, hogy a Szion épen nem tartozik a helyt álló s minden mozgalmat kizáró lapok közé – akármit mondjon a kor szelleméről – – ”.[90]

Ugyanebben az évben, amikor a Figyelmezőben ezek a Sziont és melléklapját érintő bírálatok megjelentek, az Egyházi Tár egészen más értékelést kapott. Az 1839. végén megszűnő Guzmics által indított, majd Beély Fidél által szerkesztett folyóiratról, ezt írta a triász lapja:

„A még hátra lévő XIV-ik füzettel, az Egyházi Tár pályáját, mellyen szépet, jót, igazat terjesztve néhány évig haladott, bevégzendi, lesz-e vajjon lelkes férfiú, ki Guzmiccsal hason szellemben munkálódván, e hasznos egyházi folyóiratot az enyészettől megmentendi?”


Vagyis a reformkor vezető íróit nem vezette valamiféle ellenérzés a katolikus folyóiratok iránt, de tudtak köztük különbséget tenni. És ezt nem a lapok vallási vagy hitbuzgalmi tartalmú írásai, hanem a kor társadalmi és vezető eszméi, valamint a nemzeti kultúra nagyjaihoz fűződő viszonyuk alapján fogalmazták meg.

Az első tisztán hitbuzgalmi folyóirat – ellentétben a reformkor korábbi katolikus lapjaival – nem csak a laikus kritikusok, hanem a papság és a hívek körében sem aratott sikert. Ezt mutatta a jelzett egyházmegyei visszhang mellett főként az a körülmény, hogy a Magyar Szion, illetve utódja, a Szion nem volt hosszú életű: mindössze hét évig jelent meg, 1840 februárjában megszűnt.9

Kókay György


közlemények

Egy reformkori röpirat a népnevelésről, és korabeli sajtóvisszhangja. Az 1830-as évektől kezdve egyre inkább a közérdeklődés előterébe kerültek a hazai oktatásügy reformjának kérdései. Az óvodai mozgalom, a népoktatásügy, a nőnevelés, a szakképzés, a pedagógusképzés, az oktatás magyar nyelvűsége állandó témái voltak a reformországgyűléseknek, de a sajtó is sokat foglalkozott ezekkel a problémákkal.

A felnőttek művelése, képzése, a korabeli szóhasználat szerint a „népnevelés” szintén ekkor vált sürgetően fontos, megoldásra váró problémává. Az 1830-as, 40-es években számos nevelésüggyel köztük a népneveléssel kapcsolatos röpirat is napvilágot látott.[91] A röpirat – mint időszerű, közérdekű kérdéseket tartalmazó, népszerű formában, felvilágosító szándékkal, a közvélemény befolyásolása céljából készített rövid munka – alkalmas volt olyan kérdések polemikus tárgyalására, amelyek az adott korszakban sokakat foglalkoztattak.

Az erdélyi reformellenzék tagja, a későbbi neves író, Jósika Miklós, reformeszméit röpiratok formájában tette közzé, az Irány és a Vázolatok című, 1835-ben, Kolozsváron megjelent kötetekben. E művei alapján Jósika Miklóst a Magyar Tudós Társaság 1835. szeptember 14-én levelező tagjává választotta.[92] Ezzel a két kötettel kezdődött Jósika Miklós írói pályája. Bár később sem ő maga, sem életrajzírói és munkásságának méltatói nem tartották életműve szempontjából jelentősnek a köteteket, mégis érdemes röviden ismertetni a Vázolatokban megjelent népnevelésről szóló iratot[93], mert érdekes, és a felnőttoktatás szempontjából figyelemre méltó munka.

„Én …a Népnevelés első elvének a Nép boldogítását tartom”[94] írja, és ez munkájának vezérgondolata. Az, „aki máról holnapra teng, kit nyavalya, ingatag helyzet, sorvasztó, szívhasító táplálati gondok emésztenek” nem lehet boldog. Csak az alkalmas a jó, és a nemes eszmék befogadására, aki „sanyarok nem görbesztenek-öszve, ki életének örül. A magyar nép azonban csak testileg létezik, vegetál, „növényi életben teng”, „szerfeletti terhektől lenyomva.” A haza nem gondoskodik a szegény nép fiairól. „Ha tudatlan, nem tanítja, ha elaggik, nem biztosítja, ha gonosz, nem jobbítja, sőt rémítő, undok börtöneiben még gonoszabbá, makacsabbá, s megátalkodottabbá teszi.”[95]

Mit lehet tenni? Az első feladat a nép „lelkének megteremtése”, hiszen enélkül „a Nép sikeres neveléséről csak gondolkozni is kábaság”. Hogyan lehet lelkeket teremteni? Elsősorban neveléssel. Jósika Miklós úgy látja, hogy „igen sokan gondolkoztak a néptanításról, de a népnevelésről kevesen.” A népet pedig nevelni kell, hiszen számos területen mélységes a tudatlanság.

A nép a saját egészségével mit sem törődik. Sokan halnak meg olyan betegségekben, amelyek könnyen gyógyíthatók, de a nép „igen keveset szokott a halállal gondolni, mert keveset veszt” – írja a szerző. A szegénység, de még inkább a tudatlanság miatt inkább javasasszonyhoz, mint orvoshoz fordulnak betegség idején. Sürgető feladat tehát a nép egészségügyi felvilágosítása, meggyőzése arról, hogy betegség esetén orvoshoz forduljon. A babonaság azonban mélyen gyökerezik az írástudatlan emberekben. A babonákat csak hosszú idő alatt, folyamatos meggyőzéssel lehet kiirtani. Ezt a nép gyermekeinél lehet a leghatékonyabban elkezdeni. A falvakban képzett tanítókra van szükség, akiknek feladatai közé tartozna az egészségügyi felvilágosítás, és a gyermekek tisztaságra szoktatása. A tanítónak kellene figyelmeztetni a szülőket, hogy gyermekeik tiszta ruhában, „megmosdva, megfüsülve” jelenjenek meg az iskolában.

A falvakban élők nagy része írástudatlan. Hogyan lehet közöttük az ismereteket terjeszteni? Jósika Miklós szerint a legegyszerűbb mód a „vasárnapi olvasási gyakorlatok” bevezetése lenne. Azt javasolja, hogy vasárnaponként az iskolában a tanító vezetésével folyhatnának ezek az összejövetelek, amelyeken az iskolába járó gyermekek, az olyanok, akik már befejezték az iskolát, tehát a fiatal felnőttek, „sőt a korosabb férfiak és asszonyok is jelen lehetnének”.[96] A szerző véleménye szerint eleinte olyan művek felolvasására kerülhetne sor, amelyek nyelvezete egyszerű, a köznép számára érthető. A vidám mesék, tréfák anekdoták elsősorban a szórakoztatást szolgálnák. Ezek folyamatos hallgatása során az emberek „füle, s esze a jobbat, szebbet észre-vétlen, öntudatlan szívná be…s esze világulván kezdené a szebbet észre- venni, később ohajtani, vére a selejtes ellen kikelni.”[97] Ezután, fokozatosan kerülhetne sor a hasznos ismeretek terjesztésére. Milyen jellegűek lehetnének ezek az ismeretek? Elsősorban gazdasági vonatkozásúak, melyek a mindennapi munkát segítik, de emellett „földleírási”, erkölcsi, egészségügyi, jogi ismeretek közvetítése is fontos lenne.

Kik végezzék a népfelvilágosító munkát? Jósika szerint a tanítók mellett a lelkészek azok, akiknek ez feladata lenne. Ám „ritka lelkészben van azon élénk szándék-hév”, hogy a néphez „leereszkedjen.” A nép többnyire a felét sem érti meg a lelkészek beszédeinek, hiszen azok többnyire „dogmatikai tömkelegben tévelyegnek, dagályos, néha durván feddő, többnyire pedig száraz tartalmúak.”[98] Ezen változtatni kellene. „Nyílt fejű, ember szerető, derék lelkészekre” van szükség a falvakban, „kik tiszta egyszerű előadásokban” igyekeznek a hasznos ismereteket és a jó erkölcsöt terjeszteni a nép között. A falusi lelkészek felelőssége óriási, ők azok, akik e téren sokat tehetnének.

Komoly nevelési eszköznek tartja a szerző az olvasás megszerettetésén, a hasznos ismeretek terjesztésén kívül a régi népi játékokat és a mulatságokat. Ezeket a falu elöljáróinak segíteni, és szorgalmazni kell. A vigalom, a játékok, a „népszeres kedvtöltések”, vagyis a szórakozás nem öncélú, hiszen „új erőt adnak a lelkesebb munkásságra”, emellett a hagyományok tiszteletére, de elmésségre, ügyességre is nevelnek. Jósika szerint a népdalok és a néptánc „mint a legszokottabb népi kedvtöltések” nemesítik a lelket, éppen ezért a népnevelés fontos eszközei lehetnek. „Az ártatlan, testi erőt kifejtő, lelket vidámító kedvtöltéseknek” nagy befolyásuk van az erkölcsökre, hiszen ezek által „sokakban megszűnik a korcsmai buta, s többnyire ütlegekkel végződő, silány időtöltés keresése.”[99]

Jósika Miklós röpiratokat tartalmazó köteteiről bírálat jelent meg az 1830-as évek legszínvonalasabb folyóiratában, a Bajza József által szerkesztett Kritikai Lapokban.[100] A bírálatot Szamosy álnév alatt, a korszak egyik legjelentősebb kritikusa, Szontágh Gusztáv írta. A lap a kemény és igazságos kritikát honosított meg hazánkban. A szerző társadalmi állása a Kritikai Lapokban többé már nem jelentett szempontot a bírálatnál, csakis a mű értékei. Erről Szontágh Gusztáv Jósika Miklós műveiről szóló kritikájában így ír:

„Méltóságos, nagyságos, tekintetes uraim! A polgári társaság urakra, polgárokra és pórnépre osztatik, mi joggal? Itt nem vizsgálhatom meg, s nem is ide tartoznék, de literaturánkban, kérem, ne fitogtassák uraságokat…. Szükség-e emlékezetbe hoznom, hogy ezen osztályozás módja avulni kezd? S hogy legújabb természetbúváraink az emberiséget… belső tulajdonok után osztályozzák.”[101]

A bíráló tehát nem vette figyelembe Jósika Miklós bárói rangját, hanem csakis azt vizsgálta, hogy a mű „Mely szükséget elégített ki? Mi hiányt pótolt? Melly haladást eszközlött?”[102] A kritikus szerint a szerző gondolatai tiszták, „érzeménye nemes, szándéka tiszta, előadásában mulattató, elmés.” Célja „nem annyira a tudós ismeretek szerzése, mint az volt, hogy az embert mívelje ki, s ízlését képezze.” Minden elvont fejtegetést mellőzve, józan, világos fogalmak terjesztése által kíván hatni. Kifogásként említi azonban, hogy a két kötetben található röpiratok „tárgyai egymással nincsenek összefüggésben”, hogy a szerző túl sok idegen szót használ, és az újonnan alkotott magyar szavaknak „ollykori szokatlansága” az olvasót „imitt-amott megakasztja.”

Az alapvetően pozitív kritika, amelynek a magas társadalmi állású írókra vonatkozó részei nem is Jósika ellen irányultak, hosszú, magyarázkodásoktól sem mentes válaszra késztették a szerzőt. A Nemzeti Társalkodóban megjelent írásában[103] Jósika abból indul ki, azért kell válaszolnia a kritikára, mert „Szamosy úr bírálata félre értéseket, s néhol ferde nézeteket árul el.” Részletesen válaszol Szontágh Gusztáv megjegyzésére, amely szerint a kötetek írásai „nincsenek egymással összve függésben”, egységet nem képeznek. Jósika szerint az ilyen műfajú könyvekben „nincsen az egyes szakaszok egybe függésére szükség; sőt a helyes vegyítés emeli érdeköket.” Ő mulattatva akart oktatni, és azt kívánta, hogy az értelmes olvasó felismerje, mennyire aktuális minden tárgy, amiről írt. A magas társadalmi állású írókról szólva Jósika leszögezi: munkáiban „a legkisebb, s legtávolibb aristocratiai dölyf nem létez, sőt elhatározottan, s kiemelve ennek ellentéte.” A munkákban semmi sincs, mi arra mutatna, hogy származását fitogtatni kívánná. Kifejti, hogy „a külső mázot, s ragasztékot” bírálója nem gyűlöli jobban, mint ő maga. A kritikus minden stilisztikai kifogását számba veszi, és igyekszik cáfolni. Végül leszögezi, örül a kritikának, köszöni azt, és úgy érzi, mindez segítette abban, hogy a jövőben jobb műveket írjon.

Jósika Miklós röpiratai, köztük a „Nép-nevelés”, azért különösen érdekes számunkra, mert a nép egészséges életmódra neveléséről, az olvasás népszerűsítéséről, a színvonalas szórakozásról szóló gondolatai sajnos napjainkban is aktuálisak.

Fehér Katalin

 



[1] Gerics József–Ladányi Erzsébet: A Hartvik legenda (sic!) keletkezési körülményeiről. = Magyar Könyvszemle (120.) 2004. 317–324., különösen 317–319., 320. (A továbbiakban: Gerics: i. h. 2004.)

[2] Thoroczkay Gábor: Megjegyzések a Hartvik-féle Szent István-legenda datálásának kérdéséhez. In: „Magyaroknak eleiről”. Ünnepi tanulmányok a hatvanesztendős Makk Ferenc tiszteletére. Szerk. Piti Ferenc. Szeged 2000. 569–591. (A továbbiakban: Thoroczkay: i. h. 2000.) (Németül: Thoroczkay, Gábor: Anmerkungen zur Frage der Entstehungszeit der Hartvik-Legende des Stephan des Heiligen. = Specimina Nova. Pars Prima. Sectio Mediaevalis (1.) [2001.] 107–131.). A tanulmány gondolatmenetének rövid összefoglalása: Thoroczkay Gábor: A Hartvik-legenda a XIX–XX. századi történetírásban. = Fons (10.) 2003. 21–64., különösen 62–63. (A továbbiakban: Thoroczkay: i. h. 2003.)

[3] Diplomata Hungariae Antiquissima. I. Ed. Georgius Györffy. Bp. 1992. (A továbbiakban: DHA I.) 317–318.

[4] Kristó Gyula: Magyar historiográfia I. Történetírás a középkori Magyarországon. Bp. 2002. /A történettudomány kézikönyve./ 24. (Uő: Opponensi vélemény Thoroczkay Gábor: Egyháztörténeti és forrástanulmányok a XI. századi magyar történelemről c. doktori értekezéséről című, 2003. december 12-én Szegeden kelt bírálatának 2. oldalán a legenda keletkezési idejéről kialakított nézetemről olyképpen írt, hogy azt „a korai középkori kutatások egyik nagy értékű, maradandó megállapításának” ítéli); Font Márta: Gondolatok a szentkultusz és a keresztény mentalitás összefüggéséről Közép- és Kelet-Európában a 10–12. században. In: Életünk Kelet-Európa. Tanulmányok Niederhauser Emil 80. születésnapjára. Szerk. Krausz Tamás–Szvák Gyula. Bp. 2003. 66., 69. 6. jz.

[5] Die Chronik der Böhmen des Cosmas von Prag. Ed. B. Bretholz. = Monumenta Germaniae Historica. Scriptores rerum Germanicarum in usum scholarum separatim editi. Nova series II. Berlin 1923. 167–171.

[6] Gerics: i. h. 2004. 318.

[7] Tóth Zoltán: A Hartvik-legenda kritikájához. (A Szent Korona eredetkérdése). Bp. 1942. passim; Gerics József: A Hartvik-legenda mintáiról és forrásairól. = Magyar Könyvszemle (97.) 1981. 175–188. (A továbbiakban: Gerics: i. h. 1981.) (Megjelent még: Szent István és az államalapítás. Szerk. Veszprémy László. Bp. 2002. /Nemzet és emlékezet./ 130142., ill. könyvrészletként: Uő: A korai rendiség Európában és Magyarországon. Bp. 1987. 220231.)

[8] IV. Henrik német–római császár (1056–1106)

[9] Gerics: i. h. 2004. 320.

[10] Gerics József–Ladányi Erzsébet: „Sem ingyen, sem ellenszolgáltatásért”. (Az invesztitúra és kánoni választás fogalmának történetéhez). = Turul (72.) 1999. 84–86.

[11] Szovák Kornél: Pápai–magyar kapcsolatok a 12. században. In: Magyarország és a Szentszék kapcsolatának 1000 éve. Szerk. Zombori István. Bp. 1996. 21–46., különösen 24–26. (A tanulmány apparátus nélkül megjelent még: A magyar kereszténység ezer éve. Hungariae Christianae Millennium. Szerk. Zombori István–Cséfalvay Pál–Maria Antonietta De Angelis. Bp. 2001. 43–48.). A lemondás egyébként egyfajta későbbi kálmáni jogfeladás eltorzult emléke lehet (vö. Thoroczkay: i. h. 2000. 579.), ami talán az általunk később még említett gregoriánus szellemű magyar egyházi törvényhozó tevékenységgel, pápai legátusok magyarországi szereplésével állhatott összefüggésbe.

[12] Az események és hátterük részletes áttekintése: Makk Ferenc: Magyar külpolitika (896–1196). Szeged 1996.2 /Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 2./ 139–150.

[13] DHA I. 323.

[14] Thoroczkay: i. h. 2000. 573–574.

[15] Szuromi Szabolcs Anzelm: Az első három esztergomi zsinat és a magyarországi egyházfegyelem a XII. században. = Magyar Könyvszemle (115.) 1999. 377409., különösen 377–400. (Megjelent még: Tanulmányok a magyarországi egyházjog középkori történetéről. [Kéziratos kódexek, zsinatok, középkori műfajok]. Szerk. Erdő Péter. Bp. 2002. /Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici… III. Studia 3./ 87127.)

[16] DHA I. 317–318.

[17] Thoroczkay: i. h. 2003. passim

[18] Gerics: i. h. 1981. 184.

[19] Gerics József: Szent László uralmának vitás kérdései a krónikában és a legendában. = Aetas 1994. 1. sz. 28–35., különösen 32–33. (Megjelent még azonos címmel: Uő: Egyház, állam és gondolkodás Magyarországon a középkorban. Bp. 1995. /METEM-könyvek 9./ 137143.)

[20] Gerics: i. h. 2004. 317–318.

[21] Deér, Josef: Der Anspruch der Herrscher der 12. Jahrhunderts auf die apostolische Legation. = Archivum Historiae Pontificiae (2.) 1964. 117–186. (Megjelent még: Byzanz und das abendländische Herrschertum. [Ausgewählte Aufsätze von Josef Deér]. Hrsg. v. Peter Classen. Sigmaringen, 1977. /Vorträge und Forschungen XXI./ 439–494.) (Magunk ez utóbbi kiadást használtuk, ott különösen 471–474., 479–480.)

[22] DHA I. 333.

[23] Gerics: i. h. 2004. 318–319.

24Thoroczkay: i. h. 2000. 589–590.

25 Veszprémy László: Megjegyzések korai elbeszélő forrásaink történetéhez. = Századok (138.) 2004. 325–347., különösen 331.

26  Scriptores rerum Hungaricarum. I–II. Ed. Emericus Szentpétery. Bp. 1937–1938. II. 432–440.

27 Uo. I. 426.

[24] Osualdus de Lasko: Sermones de sanctis Biga salutis intitulati. Hagenau, 1497. (a továbbiakban: De Sanctis) 48., 49., 50. sermók. Az Országos Széchényi Könyvtár Inc. 1029. jelzetű példányát használtam.

[25] De Sanctis, v2v.

[26] De Sanctis, x3v. A nyomtatványban Gyulafehérvár névalakjában ’alban’ alak szerepel az ’n’ betű fölött nazális rövidítéssel.

[27] A „Sic enim dicitur de eo”-fordulat is a legenda használatára utal.

[28] Scriptores rerum Hungaricarum. I–II. Ed. Szentpétery, Emericus. Bp. 19371938. Reprint: Utószó és bibliográfia: Szovák Kornél, Veszprémy László. Bp. 1999. II. 519. Az idézet fordítása: „Ámbár a kegyes királyt az alázatosság páncélja védte, hatalmas volt kegyessége, legkivált mégis bőkezűsége. Mindahány királyi egyházat s kolostort - akár ő, akár más alapította adományokkal gazdagította, ezért méltán mesél adományairól a magyarok egész egyháza. Két püspökséget szervezett, s királyi bőkezűséggel berendezett.” (Szent László király legendája. Ford. Kurcz Ágnes. In: Árpád-kori legendák és Intelmek. Szerk. Érszegi Géza. Bp. 1983. 97.)

[29] Gyulafehérvár középkori névalakjaihoz l. Györffy György: Gyulafehérvár kezdetei, neve és káptalanjának registruma. = Századok 1983. (a továbbiakban: Gyulafehérvár) 1103-1116. A szóban forgó helyeket mindkét prédikációrészletben kurzív betű jelöli.

[30] Györffy György: A lovagszent uralkodása. In: Magyarország története tíz kötetben. I/2. (a továbbiakban: A lovagszent) 916. Kristó Gyula: A vármegyék kialakulása Magyarországon. Bp. 1988. 474-475.; Almási Tibor: A váradi püspökség története. In: Korai magyar történeti lexikon. Főszerk. Kristó Gyula. Bp. 1994. (a továbbiakban: KMTL) 712.

[31] Kristó Gy.: i. m. 482.; Benkő Elek: Az erdélyi püspökség története. In: KMTL 192-193.

[32] Kristó Gy.: i. m. 482.

[33] A zágrábi püspökség alapításához: Györffy Gy.: A lovagszent, 917-919. Kristó Gy.: i. m. 305.; Rókay Péter: A zágrábi püspökség története. In: KMTL 739 -740.

[34] II. Paral. XVII (12)

[35] De Sanctis, v2r.

[36] A magyarországi középkori latinság szótára. II. Kiadásra előkészítette Boronkai Iván. Bp. 1991. 347-348.

[37] Karácsonyi János: A honfoglalás és Erdély. = Katholikus Szemle 1896. 474. Karácsonyi ismeretlen életirat használatát feltételezi: „Temesvári Pelbárt e tanítványa még mind Szent-Istvánról, mind Szent-Lászlóról több és részletesebb életiratot ismert, mint mi. Becsületességéhez ez életiratok hű közlésében kétség sem férhet …” : Erdély és Szent László. = Erdélyi Múzeum 1915. 35. Itt ismét feltételezi egy ismeretlen életirat használatát. Entz Géza: A gyulafehérvári székesegyház. Bp. 1958. (a továbbiakban: A gyulafehérvári székesegyház) 75. o. és 42. jegyzet. Entz tévesen Temesvári Pelbártnak tulajdonítja a beszédet.

[38] Balogh Jolán: Varadinum. Várad vára. I-II. Bp. 1982. II. 22-61.

[39] Kereszturi, J. A.: Compendiaria Descriptio fundationis et vicissitudinum episcopatus et capituli M. Varadinensis. Magno-Varadini, 1806. 144. Vö.: Balogh J.: i. m. 32.

[40] Du Cange: Glossarium mediae et infimae latinitatis. V. Graz-Austria, 1954. 457.: „Monasterium saepe sumitur pro Ecclesia cathedrali …”

[41] A székesegyház középkori történetére vonatkozó adatokat Balogh Jolán gyűjtötte össze: i. m. 22-61.

[42] Bunyitay Vincze: A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig. III. Nagyvárad, 1884. 22-38.; Henszlmann Imre: A nagy-váradi kettős székesegyház. Uo. 147-174. A székesegyház építéstörténetére vonatkozó további irodalmat lásd Balogh J.: i. m. 288-289.

[43] Balogh J.: i. m. 23.

[44] L. Balogh Jolán adattárának vonatkozó tételeit: i. m. 23-61.

[45] Bunyitay V.: i. m. 29.

23Entz G.: A gyulafehérvári székesegyház, 68-130.; : A Szent István alapítású erdélyi püspökség első székesegyháza. In: Doctor et apostol. Szent István-tanulmányok. Szerk. Török József. Bp. 1994. /Studia theologica Budapestinensia 10./ 101105. (a továbbiakban: A Szent István alapítású).

24 Entz újabb tanulmányában feltételezi, hogy „a munkák a XII. század elejére is áthúzódhattak.” (A Szent István alapítású, 103.)

25 Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. Von Franz Zimmermann und Carl Werner. I. Hermannstadt, 1892. 133. (a továbbiakban: Urkundenbuch).

26 Urkundenbuch, 133. Györffy mindkét idézetet közli: Gyulafehérvár, 1117. o. 54. jegyzet, azonban jelentésüket összemossa, amikor így fogalmaz: „Ami az erdélyi káptalant illeti, arra nézve, hogy a Szent István által alapított gyulafehérvári püspökség mellé Szent László … szervezett székeskáptalant, két 1278 évi oklevél azon szavaiból is következtethetünk, miszerint a székesegyházat, ill. a káptalant a «szent királyok» (István és László) alapították és adományozták meg.” (Gyulafehérvár, 1117.)

1Szenci Molnár Albert naplója. Közzéteszi Szabó András. Bp. Universitas Könyvkiadó, 2003. 152.

2 Uo. 158.

3 Uo.163.

4 ItK 2000. 5–6.

05 A sorozat 9. kötetének 0398-532680 tételében.

06 Jelzete: B-32/423/04

07 Personen und Ortsregister zu der Matrikel und den Annalen der Universität Marburg 1527–1652. Bearbeitet Wilhelm Falckenheimer. Marburg, 1904. 124.

08 De Pestis…Causis. Marpurgi Cattaneorum, 1607.

09 Szenci …naplója. 155.

10 I. m. 179.

[46] Szörényi László: Kalauz Faludi Ferenc prózájához. (Utószó). In: Faludi Ferenc: Téli éjszakák. Bp. Magvető, 1978. /Magyar tallózó./ 409.

[47] Vörös Imre: Faludi Ferenc és a Gentiluomo istruito. = ItK 1994. 1. 19–31.

[48] Szörényi: i. h. 411.

[49] Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Bp. Akadémiai K. 1980. 194.

[50] Szabó Ferenc: Faludi lelkisége sztoikus? = Távlatok 1994. 2. sz. 242–250., .: A sztoicizmus befolyása Pázmány prédikációira. = Kortárs 2001. nov., 11. sz. 61–68.

[51] Imitatio Christi. Lexikon f. Theol. und Kirche. V. Wien, Herder, 1996. 428–429.

A középkori (ferences) lelkiséget közvetítő „devotio moderna” a 16. század végén jelent meg Nyugat-Európában mint önálló lelkiségi irányzat. E lelkiséget a 15. században nevezték „modern”-nek. Gyökerei a középkor alkonyához nyúlnak vissza, a kulturális-lelkiségi válságba, amikor az egyházi élet külsőségessé vált és a katasztrófáktól (pl. a pestistől) sújtott emberek a hitben kerestek menedéket. Laikus mozgalomként indult. Első kezdeményezője Geert Groote. Világi közösségek után kolostori ág is alakult, Ma már általában Thomas von Kempen szerzetest tartják az Imitatio Christi szerzőjének (1380–1471), aki Agnetenbergben élt 72 éven át. 1159 szentírási idézettel, sok lelki és erkölcsi alapszabállyal vezet az önismeret és az aszkézis útján az Istennel való egyesülés felé. A Krisztus-követés útján a mindennapok misztikáját keresi. Megjegyzem még: a „devotio moderna” körében keletkezett ritmikus prózagyűjtemény, néha maximasorozat, eredetileg négy önálló rész volt. Hosszú ideig névtelen szerzőként terjedt; a találgatások összesen mintegy 35 szerzőt emlegettek. Az 1441-es eredeti kézirat végén Kempis Tamás szerepel szerzőként; mai vélemény szerint ő tekinthető a végső kompilátornak.

[52] Cognet, Louis: Histoire de la spiritualité chrétienne. III. La spiritualité moderne. Paris, Aubier, 1966. 23–25. – De Guibert, Joseph S. J.: La spiritualité de la Compagnie de Jésus. Roma 1953.

[53] Kosáry Domokos a következőket írja a 18. századi kegyességi irodalomról: „A jezsuita latin kegyességi irodalom legnevesebb és legsokoldalúbb hazai képviselője Hevenesi Gábor (1656–1715) volt, akit az utókor szívesebben emleget a hazai történetkutatás szervezőjeként. Akkoriban azonban főleg ilyen egyházi írásai váltak ismeretessé számos kiadásban külföldön is. Szent naptára, amelyben Loyolai Szent Ignác mondásait osztotta el az év minden napjára (Scintillae Ignatianae, 1705), több kiadásban látott itthon (1713, 1715, 1725, 1734, 1752), sőt német, lengyel, francia, spanyol területen, még Dél-Amerikában is napvilágot. Hasonló célokat szolgált Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatainak rövidített kiadása több változatban (1722, 1732), Xavéri Szent Ferenc imádságos könyve Novem feriae (1741) vagy akár Kempis Tamás nevezetes írása Krisztus követéséről, amely e század folyamán tíz kiadást ért meg Magyarországon. Mindennek magyar nyelvű változatában hasonló jellegű írásokkal találkozunk: jezsuita lelkigyakorlati könyvek fordításától a latinul nemigen olvasó nemesasszonyok számára írt imákig…” (I. m. 192.)

[54] Faludi Ferenc prózai művei. I–II. Szerk. Vörös Imre. Bp., Akadémiai Kiadó, 1991. 22–110. – A könyvre csak az oldalszám megadásával hivatkozom a szövegben.

[55] Vö. Vanyó Tihamér: A plébániatörténetírás módszertana. Pannonhalma, 1941.

[56] A legtöbb ilyen forrás a canonica visitatio jegyzőkönyveiben maradt fenn. Lásd: Monok István: Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek könyvtártörténeti hasznosítása. (Kutatástörténeti áttekintés). = Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 1998. 203–207.

[57] Pásztor János: Füzesabony község monográfiája. 1935. 14. – Kézirat (Füzesabonyi Városi Könyvtár)

[58] Pásztor: i. m. 1935. 19.

[59] Soós Imre: Az egri egyházmegyei plébániák történetének áttekintése. Bp., Szent István Társulat, 1985. 247.

0[60] Missale romanum ex decreto sacrosancti concilii Tridentini restitutum, S. Pii V. Pontificis Maximi jussu editum, Clementis VIII. & Urbani VIII. … Venetiis, sumptibus Pauli Balleonii, 1713. [36], 460, LXXXIV l. – Hozzákötve: 1. Missae in festis propriis sanctorum patronorum regni Hungariae. Viennae, in Officina Libraria Hueberiana ad Globum Terrestrem, 1742. 20 l.; 2. egy kézzel írt oldal; 3. 20 számozatlan nyomtatott oldal 1769 és 1793 megjelenési évekkel; Ua., 1776. XXXV, 444, CVII l. – Hozzákötve: 1. ua., 1771; 2. 20 számozatlan nyomtatott oldal 1769 és 1793 megjelenési évekkel; Missae in agenda defunctorum ad celebrantium commoditatem ex missali romano depromptae. Venetiis, ex typographia Balleoniana, 1770. 24 l. – Marginália: Rmus Domus Josephus Wagner C. Agriensis; Missae in agenda defunctorum tantum deservientes, ex missali romano recognito desumptae, cum ordinario, & canone, ut in ipsis servatur : ad usum, et commoditatem omnium ecclesiarum. Agriae, typis scholae episcop., 1777. 40 l. – Marginália: 1874 julius 17én újra beköttetett Adamovics József káplán által

0[61] Egri Főegyházmegyei Levéltár (továbbiakban EFL) I. F. 3414. Districtus Heves 1746.

0[62] EFL I. F. 3419. Comitatus Heves et Jazygia 1767.

0[63] Kovács Béla: Plébániai könyvtárak Heves megyében 1767–1769. In: Kétszáz éves az Egri Főegyházmegyei Könyvtár. Eger, Főegyházmegyei Könyvtár, 1993. 112–113. (átalakított, nem betűhív közlés); Eszterházy Károly püspök egyházlátogatásainak jegyzőkönyvei. Közzéteszi Kovács Béla. Eger, Érseki Gyűjteményi Központ, 1997. 275–276.

[64] Kovács Béla kísérletet tesz ugyan az azonosításukra, de többeket nem tud megfeleltetni, emellett az azonosítottak között is sok a bizonytalanság. Kovács: i. m. 1993. 124–140.

[65] EFL I. F. 3481. Füzesabony 1810.

[66] EFL I. D. 3329. Füzesabonyi plebánia keresztelési-házassági-halotti anyakönyve 1711–1747

[67] A záróévszám második részét – 47 – később írták be.

[68] EFL I. B. II. 983. Füzesabony 1805–1891. 579/1838.

[69] Ignace Hyacinthe Amat de Graveson (1670–1733), francia dominikánus, egyháztörténetíró, a teológia professzora. Itt szereplő munkája a 12 kötetes egyháztörténetének része. Jelentős darabja a 18. századi egyháztörténetírásnak.

[70] Ez végigkövethető az anyakönyvekben, valamint az egyházmegyei schematizmusok megjelenésétől kezdve ezek adatain keresztül.

[71] EFL I. B. I. 630. C. Velasco Vincentinus. 661/1843. (továbbiakban EFL Velasco)

[72] EFL Velasco. 900/1839.

[73] EFL Velasco. 297/1844.

[74] EFL I. B. I. 630. C. Velasco Vincentinus. Testamentum. 394/1854. (továbbiakban EFL Velasco. Testamentum)

[75] EFL Velasco. Testamentum (Bartakovics levele csatolva a végrendelethez)

[76] EFL Velasco. 913/1854.

[77] EFL Velasco. 135/1843.

[78] EFL Velasco. Testamentum

[79] Egri főegyházmegyei körlevelek, 1947. IX. 4993. sz.

[80] Egri főegyházmegyei körlevelek, 1951. VI. 2598. sz.

[81] Egri érsekség körlevelei, 1974. VIII. 3595. sz.

[82] Egri érsekség körlevelei, 1977. I. 387. sz.

[83] Anastasia 1839. ápr. 3.

[84] Figyelmező 1838. ápr. 10. 10–16. sz. 256.

[85] Szion 1838. II. 23. sz.

[86] Figyelmező 1838. nov. 13. 46. sz. 805–806.

[87] Figyelmező 1838. nov. 27. 48. sz. 842.

[88] Figyelmező 1838. dec. 4. 46. sz. 848–852.

[89] Figyelmező 1838. dec. 4. 49. sz. 852–859.

[90] Figyelmező 1839. márc. 5. 10. sz. 168.

9 Kristóf: A nevelés ügyében, különösen a köznépre nézve. Veszprém, 1833. 20 l.; Zsoldos Ignác: Nevelésünk hiányai. Buda, 1836. 85 l.; Elekes Károly: Az iffjak jó aránylatú nevelésökből sarjadzik nemzeti erő, boldogság. Nagyenyed, 1837. 30 l.; Sasku Károly: A Kelet és Nyugat népe. A köz intézetekről. Pest, 1842. 40 l.; Schoepf August: Néhány szó általánosan megalapult gyermeknevelési hiányok körül magyar szülőkhöz. Pest, 1844. 35 l.; Papp János: A köztanítás miért nem szül mindig kellő sikert. Miskolc, 1845. 32 l.; [De Gerando Ágost]: Egy tiszaháti magyar őszinte megjegyzései a hazafiság és a nevelés felett. Pest, 1846. 24 l.; Horschetzky Károly: Szózat önökhöz, kik iskolaintézkedésre befolyással bírnak. Magyar-Óvár, 1847. 19 l.; [Zeyk Miklós]: Népügy. Párizs, 1847. 66 l.

[92] Magyar Tudós Társaság Évkönyvei III. 144.

[93] Jósika Miklós: Nép-nevelés. In. : Vázolatok. Kolozsvár, 1835. 61–133.

[94] Uo. 69.

[95] Uo. 68.

[96] Uo. 108.

[97] Uo. 111.

[98] Uo. 115.

0[99] Uo. 125.

[100] Kritikai Lapok 1836. 3–17.

[101] Uo. 11–12.

[102] Uo. 6.

[103] Nemzeti Társalkodó 1836. 6. sz. 81–84.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret