Magyar Könyvszemle   116. évf. 2000. 1.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

SZEMLE

V. Ecsedy Judit: A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában 1473–1800. Budapest, 1999, Balassi K., 372 l.

A közelmúlt művelődéstörténeti publikációit figyelve szembeötlik az az érdekes tény, hogy a hazai könyvészettel foglalkozó kiadványok nagy részének megjelentetésében óriási szerepe van a humán területek kiadójaként a legelsők közé felnőtt Balassi Kiadónak. A viszonylag kevés olvasót vonzó, mert speciálisan szakmai érdeklődést feltételező könyvjegyzékek, könyvtártörténeti adatok közlésében egyedülálló eredményeket felmutató Szegedi Könyvtörténeti Műhely mellett az Országos Széchényi Könyvtár az a szellemi közeg, ahol a könyv- és nyomdatörténeti szaktanulmányok megszülethetnek. A szűkre szabott publikációs lehetőségek azonban az utóbbi években valóban csak a legbensőbb szakmai kör számára tették lehetővé az újabb feltárások és kutatási eredmények megismerését. Ugyan nem hiába jelent meg számtalan fontos részadatot közlő tanulmány, változott meg a hazai könyvkiadás jelenével együtt annak történeti feltárása is, a könyvesboltok kínálatában alig szerepelt olyan kötet, amely szakmai megbízhatósága és összefoglaló jellege miatt jó szívvel ajánlható lett volna minden könyvtár polcára, minden – könyvtártudományt és magyar irodalmat oktató – tanár és egyetemi hallgató olvasmányjegyzékére. Ezt a hiányt felismerve tett jelentős lépést a Balassi Kiadó, amikor a közelmúltban megjelentette Madas Edit és Monok István A könyvkultúra Magyarországon a kezdetektől 1730-ig c. kötetét, most pedig V. Ecsedy Judit nyomdászattörténeti összefoglalóját.

A mintegy 33 ívnyi nyomdatörténeti tanulmány – csak összehasonlításul: a Magyar Könyvszemle éves terjedelme 40 ív! – 327 év hazai könyvkiadását tekinti át. Az „áttekintés” szó rögtön vissza is vonandó, az imponáló terjedelem és a hatalmas korszak úgy áll arányban egymással, hogy minden jelentős adat, kiadvány, nyomdász és nyomda értékének megfelelő szinten szerepel benne, a tömör megállapítások mögött szaktanulmányok sokasága, adatok ezreinek feldolgozása rejlik. V. Ecsedy Judit munkájában meg tudta valósítani a mikrofilológiai precizitás és az olvasmányosság kívánatos összehangolását és valóban alapvető és régóta hiányzó kézikönyvet hozott létre.

Az 1800-ig terjedő korszak magyarországi könyvnyomtatásának története nemcsak azért hiányzott a palettáról, mert a legutóbbi – közel negyvenéves – összefoglalások (Fitz József: A magyar könyv története 1711-ig, Bp., 1959., Gulyás Pál: A könyv sorsa Magyarországon, 1–3, Bp., 1961.) a korszakhatárt is az irodalom- ill. történettudományban szokásos korábbi évszámoknál húzták meg, hanem azért is, mert éppen a közelmúlt évtizedei hoztak olyan mennyiségben és minőségben újabb eredményeket, amelyek lényegesen megváltoztatták a hazai könyvkultúráról alkotott képet. Az említett szegedi műhely mellett elsősorban a legrégebben folyó szervezett kutatást kell említeni, az Országos Széchényi Könyvtár Régi Magyarországi Nyomtatványok Bibliográfiai (RMNy) Csoportjának munkáját, amely szerencsésen átvészelte a könyvtár válságos időszakait, hely- és vezetőváltásait, és cédulákra épített alapkutatásait még a gépesített világ sem rendítette [105meg. (Megjegyezzük, hogy ez a kutatás a kezdetektől olyan következetes rendszerben működik, hogy feltehetően csupán pénzkérdés a korszerű adatbázis kialakítása és a meglévő soktízezer adat adaptálása.) A Borsa Gedeon, majd P. Vásárhelyi Judit által vezetett osztály egyik talpköve az a nyomdatörténeti kutatómunka, amelyet V. Ecsedy Judit végzett az elmúlt évek folyamán, amikoris egymás után dolgozta fel a 17. századi nyomdák történetét és tette közzé a betűkészletekre, nyomdai felszerelésekre, létező vagy feltételezett nyomdákra vonatkozó kutatásait az Országos Széchényi Könyvtár évkönyveiben, szakfolyóiratokban, tanulmánykötetekben. Kandidátusi diszszertációja megvédésekor már tudni lehetett, a szerző nagyobb összefoglaló munka megírására is érett és ezt a várakozást be is teljesítette a mostani monografikus összefoglalás.

V. Ecsedy Judit munkáján érződik az RMNY csoportban szerzett rutin és az aszketikus, csak az adatokra koncentráló önfegyelem, amely mögött hatalmas anyag megbízható szakismerete rejlik. Az egyes nyomdák vagy nyomtatványok aprólékosan feltárt jellemzőit itt olyan szintézisbe kellett foglalnia, amely a részletek ismerete mellett három és negyedszázad év társadalmi, kulturális és technikai fejlődését is tükrözi. A kötet felépítése a kronologikus rendet követi, az egyes korszakokat vázlatnak nevezett, ám átfogó szemléletmódról tanúskodó bevezető nyitja meg. Természetesen az egyes korszakok a mechanikus csoportosítást alakíthatják és a tárgyalt nyomdák jelentőségüknek és a technikai vagy társadalmi fontosságnak megfelelően nyernek értékelést. Remélhetőleg senkinek sem jut majd eszébe annak mérlegelése, hogy átlagban hány sor jut egy nyomdára, és akkor, ha egyetlen nyomtatvány megjelentetéséről több bekezdés szól, mint más nyomda többévi terméséről, elhisszük majd a szerzőnek, hogy a „rangsor” mögött adat és objektív szakismeret rejlik, és senki nem kezd értelmetlen dekázgatásba, mint teszik azt a lexikonok hatásvadászatra törekvő recenzensei.

A magyarországi könyvnyomtatást feldolgozó monográfia természetesen a hazai ősnyomdászat bemutatásával kezdődik. A könyvnyomtatás félévszázados fordulóján megindult és sok szakmai nézetkülönbséget felszínre hozó értékelések és vizsgálatok megnyugtató összefoglalását olvashatjuk most V. Ecsedy Judit tollából. Külön örvendetes, hogy a kötet nem bizonyult szűk látókörűnek és figyelmet fordított arra, hogy a hazai könyvnyomtatás ínséges esztendeiben külföldön megjelent magyar könyvek jelentőségét is méltassa. A nyomdák rendszerezése általában a területi és a felekezeti elvet követi, beszédes statisztikával is alátámasztva a csoportosítások jogosságát. Miután minden nyomtatvány akárcsak cím szerinti felsorolása lehetetlen, V. Ecsedy Judit jó érzékkel választja ki azokat a műveket, amelyek egy-egy nyomda munkálkodását, a művelődésben betöltött szerepét leginkább jellemzik. A kötetcím következetes megvalósítását tükrözi, hogy a magyar nyomdák tevékenységének bemutatása mellett helyet kapnak a Magyarországra bevándorolt külföldi nyomdászok, de külön fejezet foglalkozik az erdélyi románság számára nyomtató cirill betűs nyomdákkal vagy a tévesen feltételezett műhelyekkel is. A könyvnyomtatás történetének tárgyalása nemcsak annak ismeretét igényli, hogy mit nyomtattak, hanem ugyanekkora hangsúlyt kap a hogyan is. V. Ecsedy Judit a legapróbb részletekig ismeri a könyvnyomtatás technikai fejlődéstörténetét, kitekintésében pedig a kapcsolódó mesterségekkel és kézművesiparokkal (papírmalmok–papírkészítés, betűmetszés–betűöntés–betűminták, könyvkötés) is foglalkozik. A könyvkiadás- és nyomtatás szabályozásának kérdéskörében tárgyalja a kötet a nyomdaalapítás, a cenzúra, a tiltott könyvek és privilégiumok kérdését.

„A magyar könyvkereskedelem történetének vázlata 1800-ig” című fejezet Pavercsik Ilona munkája. A szerző, aki szintén az RMNY csoportban bontakoztatta ki munkásságát és maga is több nyomda történetét térképezte fel, ezúttal – a tőle megszokott precizitással – a könyv terjesztésével foglalkozik. El kell ismerni megállapítását, hogy noha irodalomjegyzékében szép számmal szerepelnek a könyvkereskedelemmel foglalkozó könyvek és tanulmányok, a [106források feldolgozása még sok levéltár és helytörténeti gyűjtemény dolgozóinak ad munkát, esetleg könyvtárszakos egyetemistáknak is sikerekkel kecsegtető feladatot.

A rengeteg adattal dolgozó kiadvány használóinak fontos segédeszközei a mutatók. Precíz hely- és névmutató mellett összeállította a szerző a könyvtörténeti fogalmak mutatóját is és sehol eddig nem található teljességgel listázta az 1473 és 1800 között működött nyomdák és nyomdászok adatait.

Utaltunk már rá, hogy V. Ecsedy Judit munkája egyszerre tölti be a hiányzó szakmai szintézis, a könyvtári kézikönyv és az egyetemi tankönyv feladatait. Éppen azért, mert a kötetet várhatóan még sokszor ki fogják adni, érdemes néhány apró helyesbítendő adatra felhívni a figyelmet. Megjegyzéseink elsősorban a szakirodalmi hivatkozásokra vonatkoznak, ezért könynyen korrigálhatóak és az impozáns összefoglalás adatgazdag feldolgozásait nem érintik. Természetesen elfogadjuk a szerzőnek azt az elvét, hogy az ajánlott irodalom jegyzékében csak a nyomdatörténeti érdekű köteteket, tanulmányokat sorolja fel és él a szükséges szelekcióval, tehát az egyes nyomtatványok irodalomtörténeti megközelítésű értékelései kimaradnak. Mivel többnyire régi és ritka nyomtatványokról van szó, kiegészítenénk a jegyzéket a régi nyomtatványok – amúgy sem nagy számú – fakszimile kiadásának megemlítésével. (A kötet csupán az ősnyomtatványok hasonmásait regisztrálja, a Chronica Hungarorum esetében viszont a miniatűr hasonmás-kiadást is.) Örvendetes, hogy a kiadó az adott keretek között lehetőséget teremtett illusztrációk bemutatására, utalni kellene azonban néhány olyan kötetre is, amelyek a régi nyomtatványok megismerésének vizuális lehetőségéhez járulnak hozzá, pl. Soltész Zoltánné–Haiman György: A magyar könyvnyomtatás képeskönyve 1473–1973. Bp., 1973.; Szántó Tibor: A szép magyar könyv, Bp., 1974. Nem teljesen érthető, miért nem szerepel a 17. századi kolozsvári nyomdák szakirodalmában Haiman György Tótfalusi-monográfiája és miért van ott csak az 1702-ben meghalt Tótfalusi tevékenységének 18. századi tárgyalásakor. Hiányzik a Huszár Gálra vonatkozó szakirodalomból a róla szóló – igaz, nem csupán nyomdatörténeti érdekű – monográfia: Botta István: Huszár Gál élete, művei és kora, (1512?–1575). Bp., 1991, (Humanizmus és reformáció), és nem tudhatjuk, hogy az egyetlen példányban 1970-ben előkerült Huszár Gál-féle énekeskönyvről jelent-e meg publikáció. Egy újabb kiadásban talán meg lehetne oldani a szakirodalmi hivatkozások takarékos, egy-egy névre vonatkozó annotációját. Név nélkül kevés eligazítást adnak ugyanis az „egy magyar nyomda a 18. században”, „az utolsó vándornyomdász” vagy az „egy bártfai nyomdász” megjelölésű tanulmánycímek. Az már a nyomdatörténésszel szembenálló nyomdai ördög műve lehet, hogy az alapműnek számító Gulyás Pál-monográfia négyféle, a saját munkahelyen készülő Régi Magyarországi Nyomtatványok Bibliográfiája háromféle címleírási formával szerepel. Apró elírás a 217. lapon Korabinsky János Mihály a névmutatóban idézett Korabinszky János Mátyás helyett és Königsberg német neve ellenére nem Németországban, hanem Kalinyingrád néven Oroszországban található. A könyvtörténeti fogalmak jegyzékét bővíteni kellene a szövegben szereplő fraktúr, fusoria, konc, matrica, patrica, rizsma, rubrikált szavak magyarázatával. A felesleges akríbiának tűnő észrevételek ezúttal valóban csak a minimális fáradsággal megvalósítható jobbítás szándékával íródtak. Mint az egész ismertetésben tettük, végezetül sem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy V. Ecsedy Judit rendkívül fontos és magas színvonalú munkát jelentetett meg. Végiggondolva azt az értékelést, amely a magyarországi könyvnyomtatás történetét a nagy nyugat-európai nemzetek könyvtermésének elemzéséhez hasonlítva lekicsinylő megállapításokat tesz, két különleges adatot kell ismételten felidéznünk: az első Magyarországon nyomtatott könyv kiadásával a hatodik helyen állunk Európában, megelőzve olyan jelentős kultúrájú nemzeteket, mint Anglia és Spanyolország, továbbá az 1800-ig tartó időszakban Magyarországon 386 nyomda illetve nyomdász működött. Jelen kötet ezt a minőségben [107és mennyiségben egyaránt jelentős teljesítményt foglalta össze és értékelte – színvonalának megfelelően. Hatalmas munkájával V. Ecsedy Judit hozzájárult ahhoz, hogy az európai könyvkultúrában a magyar nyomdászattörténet összefoglaló képe méltó helyet foglaljon el.

Németh S. Katalin