Magyar Könyvszemle 115. évf. 1999. 3.szám Vissza a tartalomjegyzékhez
A kötet az 1815-ös Bécsi Kongresszus és az 1830-as júliusi párizsi forradalom közti időszak politikai és szellemi eseményeit veszi számba. Az egyes fejezetek azt a kettősséget világítják meg, amit a szerző a címben is kifejezésre juttatott: egyrészt a Habsburg Birodalomban a hatalomnak és a feudalizmusnak a megszilárdítását, másrészt a magyar irodalom ismételt újjászületését, amely az 1790-es évek derekán elszenvedett súlyos csapások után ekkor vette kezdetét. (Ismételtnek mondható, hiszen a történelem folyamán nem először kellett irodalmunknak újjászületnie.) A rendkívül gondolatgazdag tanulmány főleg e korszak azon mozzanatait emelte ki fejezeteiben, amelyekről a szerző úgy vélte, hogy leginkább tekinthetők a reformkori irodalmi fellendülés előzményeinek. E jelenségeket mindig annak a történeti realitásnak a keretében vizsgálta, amely szerint Magyarország a Habsburg Birodalom részeként, sok szállal kapcsolódott Bécs szellemi élete mellett az észak-olasz régiók művelődési viszonyaihoz és más német nyelvterületek politikai és irodalmi mozgalmaihoz is. A komparatista módszer alkalmazása során jó eszköznek bizonyult néhány jellegzetes monarchia-beli folyóiratnak a felhasználása.
T. Erdélyi Ilona ezen fejezetei is bizonyítják, hogy a folyóiratok elemzése és összehasonlítása nem csak sajtótörténeti szempontból, hanem az irodalom- és eszmetörténet számára is hasznos eredményekkel jár. Igaz, hogy a könyv első fejezetében (17.1.) említett és a Ratio Educationisba is felvett iskolai újságolvasás programja néhány kivételtől eltekintve végül is nem valósult meg, a 18. század végétől kezdve a Birodalom egyes országaiban így is kibontakozott a sajtó mindkét formája, a hírlap- és a folyóiratirodalom egyaránt. A 19. század eleji osztrák, olasz és magyar sajtó kifejlődése és színvonalbeli kiteljesedése inkább a Metternich által Párizsban megismert napóleoni sajtópolitika megvalósításával lehetett öszszefüggésben: a kancellár Bécsbe történt visszatérése után ugyanis súlyt helyezett arra, hogy a kormányhoz közel álló, színvonalas lapok induljanak. A cenzúra helyett a lapoknak a hatalom szolgálatába való állítása került előtérbe. E körülmény még inkább alátámasztja a szerző azon feltevését, hogy az általa vizsgált három birodalmi lap: a bécsi Erneuerte Vaterländische Blätter, a milánói Biblioteca Italiana és a Tudományos Gyűjtemény megjelentetése felsőbb [365körök támogatásával történt. Új eredményekhez vezetett az említett és irodalomtörténetírásunk által még nem érintett olasz folyóirat magyar vonatkozásainak feltárása is. Kimutatást nyert pl., hogy Almási Balogh Pál is olvasója volt az olasz folyóiratnak és az ott olvasott cikkeket később felhasználta a Tudományos Gyűjteményben, majd a Tudománytárban.
Természetesen a milánói lapnál szorosabb volt az a kapcsolat, ami a Tudományos Gyűjteményt az Erneuerte Vaterländische Blätterhez fűzte. A szerző behatóan foglalkozott a magyar folyóirat bécsi, sőt, franciaországi visszhangjával is. A Tudományos Gyűjtemény e visszhangját joggal tekintette annak a kultúraközvetítő program folytatásának, ami Schedius Zeitschrift von und für Ungarn c. lapjával vette kezdetét. (Érdekes lenne kimutatni, hogy ugyanaz a program mennyire volt valóban ugyanaz: a 18. század végi patrióta indítékú, és a magyar művelődés létét bizonyítani kívánó, a kultúrbarbárság vádjait cáfolni akaró törekvések mennyiben tértek el a 19. század eleji birodalmi patriotizmustól.)
T. Erdélyi Ilona könyvének további fejezeteiben behatóan foglalkozik a nacionalizmus és a patriotizmus kérdéseivel és a hazai polgári patriotizmus kialakulásával. E témák, amelyek az utóbbi évtizedekben inkább ideologikus magyarázatokra találtak, ezúttal a történeti-irodalomtörténeti tények alapján kerülnek tárgyalásra. Ezáltal e fejezetek is hozzájárulnak ahhoz, hogy eltávolodjunk mind az ideológiák, mind az aktualizálások torzító hatásaitól.
Kókay György