<back to contents>

 

Tanulmányok

Bencze László

SOLFERINO

II. Rész

Az itáliai háború első szakasza a Montebello melletti csatáig,
1859. április 29 - május 20.

Gyulai becsülete

1859. április 23-án, az első osztrák ultimátum átadása pillanatában a piemonti hadsereg mintegy 60.000, hadműveletekre bevethető, valamint néhány ezer hátországi szolgálatra beosztott katonával rendelkezett. Az öt gyalog- és egy lovashadosztályba sorolt erők, valamint Garibaldi szabad hadteste, 120 löveggel a Sesia-Po-Tanaro folyóktól nyugatra készült védelemre. A csapatok Torinótól 50-60 km-es félkörívben, a vízi akadályok mögött foglaltak állást, azokon a pontokon, ahol a fő közlekedési és a tüzérség számára is járható átkelők vezettek a főváros felé. A balszárnyon, Torinótól északkeletre a Dora Baltea mögötti Ivreában egy hadosztály, középütt, a fővárostól 60 km-re keletre, a Sesia által védett Vercellinél egy megerősített dandár, a csapatok zöme pedig hasonló távolságban a Bormida-Tanaro-Po folyóktól nyugatra fekvő Alessandria-Valenza-Casale erődháromszögben készült az összecsapásra. A félkörívű védelmet szolgálták a Sesia és a Ticino közötti Lomellinába, akadályok létesítésére kirendelt műszaki kötelékek és a biztosítással és felderítéssel megbízott lovasok. Hasonló feladatot kellett ellátniuk a Póba délről torkolló Scrivia, Curone, Staffora-patakok mellé vezényelt részlegeknek is. A védelmet szolgálta Piemont fejlett vasúthálózata, amelynek segít­ségével órák alatt csapatokat lehetett átvetni a veszélyeztetett pontokra. Torinóból fontos összeköttetési vonal futott Vercelli-Magenta-Milano, Genova-Alessandria-Valenza-Casale-Vercelli, Alessandria-Tortona-Montebel­lo-Piacenza-Parma irányában. Kisebb teljesítménye ellenére jelentős szerepet tölthetett be északon a Torino-Vercelli szakaszból Bielláig, a Lomellinában a Vercelli-Mortara-Vi­gevano, a Mortara-Valenza szárnyvonal. Hadműveleti szempontból pedig fontossá válhatott a franciák genovai partraszállása és szétbontakozása közben a Novi-Tortona kapcsolat.

Az osztrákok mindössze a Bécs-Trieszt vonalat használhatták utánszállításra - a Semmeringi-hágónál 30 km-es szakasz hiányzott -, a tengerparti végállomástól pedig hajóval kellett megtenniük az utat Velencéig, majd gyalog Casarsáig, ahonnan indult a Verona-Milano-Torino vasút. Veronából szárnyvonal haladt Bozenig. A csapatok a Brenner-hágón gyalog keltek át Innsbrucktól Bozenig. Az offenzívára készülő osztrák hadsereg utánpótlása az összeköttetés szempontjából hátrányban volt a szövetségesekével szemben. [1]

3


A piemontiak a csapásmérőkkel vívott halogató harcok után visszavonulhattak Torinóba, majd Susáig, ahol bevárhatták a hágókon át érkező franciákat vagy az erődháromszögbe. Az osztrák határfolyótól, a Ticinótól 5 napi gyalogmenetre feküdt Torino és hasonló távolságban Alessandria is. A Po-Bormida-Tanaro mögötti védelmi körzetben a piemonti csapatok szívós ellenállást tanúsíthattak a menetektől, hídverésektől kifáradt osztrákokkal szemben. A támadóknak a 144.000 fős szervezetszerű létszámból harci alkalmazásra - gyalogos, lovas, tüzér - mindössze 107.000 katona, 364 löveg állt rendelkezésükre. Ez kevésnek bizonyulhatott két egyidejű, Torino és az erődháromszög elleni csapáshoz. Reális számítások szerint az Alessandria-Casale térségben összpontosult piemontiak sikeres ostromához legkevesebb 90.000, puszta semlegesítésükhöz leg­alább 60.000 katonára volt szükség. Ugyanakkor ki kellett különíteni mintegy 6000 főt a folyóátkelők biztosítására, és a fellelhetetlen Garibaldi utáni kutatásra, bár ezt az erőt el lehetett vonni a lombardiai megszálló csapatoktól is. Torino ellen a maradék, 17.000 vagy 47.000 katona támadhatott. Így egy április 27-én, az első ultimátum lejárta után Ticinótól indított offenzív erő legkorábban május 1-jén érhette el az erődháromszöget és kezdhette meg az ostromot vagy semlegesíthette a védőket és támadhatott Torino felé. Az előbbi hadászati feladatot nem kerülhette ki, a másodikra pedig a maradék kevésnek bizonyulhatott. Gyors menettel azonban a Ticino és Po találkozása melletti Paviából kiindulva és a Po jobb partján előretörve 5 nap alatt ki lehetett jutni az Alessandriától délre, a genovai vasút mellett fekvő Novihoz és onnan csapást mérni a sáncok mögötti piemontiakra, egyidejűleg megakadályozni a Genovában partraszálló francia elővéd északi irányú mozgását. A piemontiakkal szembeni hadászati siker után fel lehetett venni a kikötőből, illetve a hágók felől részenkint érkező francia hadosztályokkal a harcot, különösen akkor, ha az ellenséges lövegek a szállítási problémák miatt nem érkeznek meg időben a hadszíntérre. [2]

A bécsi kabinet azonban külpolitikai megfontolásból április 29-ig elhalasztotta a támadási parancsot. Gyulai csak 30-án léphette át a Ticinót. Elkésett. [3]

4


A szövetségesek számítottak arra, hogy Gyulai, elégtelen erői ellenére is, megkísérli, hogy megtörje a piemontiak ellenállását. Ezért Párizs nem várta meg az ultimátum lejártát, hanem már április 23-án este utasította a Mont Cenis és a Mont Genévre hágó lábánál állomásozó, elővéd szerepre szánt 3. hadtest parancsnokát, François Canrobert tábornokot, hogy 25-én reggel kezdje meg menetét Susa felé. Ugyanezen az estén megkapta a behajózásra a parancsot a Marseille-ben összevont 1. hadtest parancsnoka, Baraguay d'Hilliers tábornagy, illetve a Patrice Mac Mahon tábornok alatti 2. hadtest Toulonban állomásozó részlege is. Utóbbi csapatainak zöme Algériában várta az indulási jelet. A francia gárdának Regnaud de St. Jean Angeli vezetésével 25-én kellett vasúton elindulnia Marseille-be, Adolphe Niel tábornok 4. hadtestének pedig Grenoble-ban kellett várakoznia addig, ameddig Canrobert 1. hadosztálya, a lengyel származású Charles Bourbakival az élen, elhagyja Briancont és felkapaszkodik a vad szurdokok falaival szegélyezett, szűk Mont Genévre hágón. A Douayban összpontosított vontcsövű tüzérség csak április 29-re fejezte be a menetkészenlétet, és utána indulhatott Marseille felé. [4]

Legkorábban Baraguay 1. hadtestének előrevetett ezredei érkeztek meg a hadszíntérre. Az április 25-én kihajózott kötelékek közül az első francia ezred közvetlenül az ultimátumra adott, elutasító válasszal hazautazó osztrák katonák mögött futott be a torinói pályaudvarra. A másnap partra szálló hadosztály pedig elindult Genovától észak felé, a kikötő és Alessandria között félúton, a Scrivia-patak és Novi közelében fekvő Gavi városához. Védelmi állást vett fel, hogy fedezze a mögötte érkező és folyamatosan kirakodó csapatok felzárkózását. Ugyanebben az időben Canrobert elővédosztagai már kapaszkodtak felfelé a Mont Cenisen, 28-án elérték a legmagasabb pontot, másnap Susában az ideiglenes tábort. 30-án bevonultak Susába Bourbaki Mont Genévre hágón át menetelő hadosztályának első ezredei is. Canrobert és egy éjszakát pihent csapatai - mintegy 10.000 fő - vonatra szálltak, és még 30-án délután Torinóban tartottak parádét. A lakos-

5


ság éljenző tömege és virágeső köszöntötte a felszabadítókat. A 3. hadtest ugyancsak eljutott Susáig. Canrobert alpesi átkelése rendkívüli fáradalmakkal járt. Legalább 400 fő életét vesztette, 600 fő eltűnt, a sérültek és maródiak (gyengélkedők, betegek) száma megközelítette az 1000 főt. A tábornagynak azonban sikerült teljes gyalogságát - a lovasság és a tüzérség még hiányzott - május 2-án Torino mellett összpontosítania. A főváros biztosítása átmenetileg megoldottnak tünt. Április utolsó napjaiban Baraguay utóvédjével együtt Genovában kihajóztak Mac Mahon első algériai ezredei is, és felzárkóztak Gavihoz, az 1. hadtest által elfoglalt védelmi vonalhoz. Eközben a Grenoble-ban várakozó 4. hadtest parancsnoka, Niel tábornok Torinóba sietett, hogy Viktor Emanuel katonai tanácsadójaként működjön. Javaslatára a király visszavonta a Dora Baltea, illetve a Sesia mögött felsorakozott piemonti erőket, és Casale-Alessandria térségében szállásolta el őket. Az előretolt műszaki alakulatok és a könnyű fogatolt lövegekkel megerősített lovas biztosítók a Ticino és a Sesia között, illetve a Scriviától keletere húzódó mélyföldön maradtak. Niel Torino közvetlen védelme helyett a szövetségesek összpontosítása mellett döntött, és a francia balszárnyat képező 3. hadtest, illetve a Baraguay parancsnoksága alatti, 1. és 2. hadtest kihajózott ezredeiből álló jobbszárnyat egyaránt az erődháromszögbe, illetve a Gavi melletti térségbe vonta, hogy a védművek biztonságával pótolja a hiányzó tüzérséget. Alessandriában április második feléig a piemonti és francia szálláscsinálók 17 napi élelmet halmoztak fel 160.000 főre, amelyet a susai és genovai magazinok készletei egészítettek ki.

Az erődháromszögben koncentrált szövetséges alakulatok a Torino elleni osztrák előretörést a támadók balszárnyára, illetve összeköttetési vonalaira mért csapással állíthatták meg, amelyet döntő sikerré fejleszthetett az Alpokon átkelő, Susába érkező 4. francia hadtest. A Po jobb partján, Alessandria-Novi felé előnyomulókat pedig az erődháromszögben összevont szövetségesek, illetve a Genovában időközben kihajózó és Gavihoz zárkózó francia gárda friss hadosztályai foghatták harapófogóba. A 60.000 főnyi, hadműveletekre bevethető piemonti, illetve a május elsejéig Piemont területére érkező, legalább 50.000 francia katona együttesen olyan erőt képviselt, hogy visszaverhetett minden osztrák offenzív kísérletet. A Ticinót április 30-án átlépő Gyulainak azonban még legalább öt napra volt szüksége ahhoz, hogy elérje vagy a Dorea Baltea, vagy a Bormida-folyót, hidat verjen és átkeljen rajta. Ez az öt nap azonban elegendőnek tűnt arra, hogy Piemont újabb, kiképzett katonák ezreit állítsa hadrendbe, illetve a franciák újabb hadosztályokat diszlokáljanak át Franciaországból a hadszíntérre. A szövetségesek nyomasztó erőfölénnyel várhatták a legkorábban május 4-én vagy 5-én felbukkanó osztrák hadtesteket és vívhatták meg az első, találkozóharcokat. Gyulainak semmi esélye sem maradt a piemontiak, majd a franciák elleni külön-külön összecsapásra. [5]

Piemont legkeletibb tartománya, a Lombardia határán fekvő, a Ticino és a Sesia-folyó közötti mélyföld, a Lomellina, illetve a tartománnyal szembeni, a Póba délről torkolló Scrivia, Curone, Staffora-patakoktól átszelt, 10-20 km széles, vizenyős sáv és az Appeninek közötti dombvidék jelentős előnyöket kínált a védelemnek és hátrányokat az offenzívának. Az Alpokból a Po felé párhuzamosan folyó, gátak közé szorított Ticino,

6


Sesia és a Dora Baltea, illetve az ugyancsak dél felé tartó, részben a Póba, részben a folyókba torkolló, tucatnyi patak, illetve a legkülönbözőbb irányú, minden esetben magas partokkal, gátakkal kísért, bővizű csatorna valóságos vízi labirintust alkotott. A talajvíz szintje a felszín alatt alig 50-60 cm-re húzódott, akárcsak a Po jobb partján, az Appeninekből érkező, ugyancsak gátakkal zabolázott patakok környékén, és esős időben a gyalogság valóságos sártengerré dagasztotta a folyam mindkét oldalán a talajt. A vízfolyások hálója a rizstermelést szolgálta. A háromévente ültetett gabonaféle helyén a lakosság a közbenső időben búzát, kukoricát termesztett, és az itteni hozamokat Európában sehol sem lehetett felülmúlni. A háború kezdetén Viktor Emanuel felszólította a lakosokat, hogy nyissák meg a zsilipeket, töltsék fel vízzel az 1-3 m széles és 1-2 m mély fő-, illetve a közbenső, kis zsilipek szabaddá tételével még a 10-20 cm széles mellékcsatornákat is. Azokon a vidékeken pedig, ahol az osztrák csapatok menetirányáról értesülnek a piemonti lovasjárőröktől, árasszák el még az átmenetileg nem rizsföldként használt területeket is, hogy az ellenség mozgását kizárólag a gátakra korlátozzák. Lomellinában és a déli partok dombvidékén a meneteket akadályozták a helységek, majorságok köré épített, tartós ellenállást kínáló magas kőkerítések, a falvak és városok szorosan egymás melletti, többszintes, vastag kőfalú házai, a szabad területeken és gátak mentén ültetett, egymástól legfeljebb 10 lépésenként magasodó, selyemhernyó tenyésztést szolgáló szederfák tömege, a fák közé, a lombkoronák aljáig kihúzott dróthálók, amelyeket girlandként futottak be a szőlők. Az offenzívát végrehajtó osztrák hadtestek elővédjei csak elsőrangú helyismerettel rendelkező vezetőkkel tudták előrejutásukat megszervezni, mert a fák, szőlőlugasok miatt áttekinthetetlen terepen, a vizek közé szorított gátakon, a rendkívül kevés és sohasem egyenes, keskeny földutakon csak templomtornyokból lehetett kijelölni a közvetlen úti célokat, a távolabbiakat azonban nem. Az osztrák hadtesteknek a gátakon kellett előremozogniuk, ami azt jelentette, hogy egyszerre legfeljebb hármas oszlopokba sorolt századok menetelhettek - esetenként a csatornákat kísérő gátakon csak egyesével -, így a masagabbegységek menethossza 20-30 km-re is elnyúlott, és találkozóharcok esetén csak az elővéd, illetve a közvetlen mögötte haladó kötelékek helytállásától függött a siker. Tüzérséget az elől mozgó zászlóaljak csak korlátozott mértékben használhattak, sürgős visszavonuláshoz pedig a nehézkes lövegeket kényszerűen hátra kellett hagyniuk. A terep nem kedvezett a vonalakba sorakozott gyalogosok szuronyrohamainak, mert nem voltak alkalmas, széles, száraz és belátható területek. Az osztrák lovasság sem érvényesíthette fölényét a piemonti lovassággal szemben, mert sehol sem lehetett tömeges lovasrohamokat indítani. A támadók egyedül az Alpok déli nyúlványai és az alföld közötti, vékony sávban húzódó, vagy a Po jobb partján emelkedő, Lomellinával szembeni dombvidékeken alkalmazhatták a kiképzések során kialakított taktikát. Mind a lapály, mind a dombvidék igen erős, és jól felszerelt technikai részlegeket igényelt, a harcoló csapatokban elsősorban a gyalogságra és a könnyű, fogatolt tüzérségre kellett a feladatokat bízni. A Ticinótól nyugatra a terep megnehezítette a parancskiadást és továbbítást, a támogatást és együttműködést, a magasabb­egységek tömegeinek alkalmazását, a tüzérségi tűzvezetést. Óriási felelősség hárult a szakasz- és századparancsnokokra. A beosztott tisztek, a tiszthelyettesek és a katonák egyéni képzettsége, harci jártassága döntően befolyásolhatta az összecsapások és az ütközetek kimenetelét. A hadszíntér inkább megfelelt az Algériában, harminc éve, megszakítás nélkül, zászlóaljaknál nem nagyobb kötelékekben harcoló és tapasztalt francia

7


csapatok taktikai módjainak, mint a tömegek bevetésére kiképzett és döntő, nagy csatákat kereső osztrák hadsereg hadműveleti szokásainak. Még az osztrák katonai erények szintjét elérő, a krími háborúban összekovácsolódott piemonti csapatok is fölényhez juthattak a kis csoportok járőrharcaira leginkább alkalmas Lomellinában. [6]

A francia hadsereg állományának a katonai kiképzéssel egyidőben iskolai tanulmányokat is folytatnia kellett - az észak-afrikai, arab csapatokat kivéve -, továbbá kötelező sportgyakorlatokat kellett végrehajtania. A legalsó szinten, az ezrediskolákban, az analfabétáknak meg kellett tanulniuk írni, olvasni és számolni, hogy meg tudjanak felelni az egyes harcos kiképzés követelményeinek. Az ezrediskolák felső évfolyamaiban az alapfokú műveltséggel rendelkező újoncok megszerezhették a tiszthelyettesi feladatok ellátásához szükséges ismereteket. A megfelelő képzettséggel és gyakorlati jártassággal rendelkező, de tiszthelyettessé elő nem lépett katonák a zászlóaljak első két elit - gránátos és voltigeure -, egyenruhával és zsolddal is megkülönböztetett századaihoz kerültek, amelyek a szétbontakozott - tirailleur - formában vívott tűzharc főszereplői voltak. E századok azonos hadi erényekkel rendelkeztek, mint a gárda-, a zuáv-, az idegenlégiós-, a vadász- és észak-afrikai, ún. turco kötelékek. Valamennyien átestek a legnehezebb sportgyakorlatokon - tartós, gyors menet, kötelékben és teljes felszereléssel végrehajtott 500 m-es futás és utána hibátlan lőeredmény -, és a hadtestek, hadosztályok különleges osztagainak számítottak. A hadosztály továbbképzői a szakasz- és századparancsnoki beosztásokra pályázó tiszthelyetteseket tanították meg az alegység irányítási feladataira. Az alhadnagyi állomány egyharmadát a legtehetségesebb tiszthelyettesekből kellett minden alakulatnál kiállítani és kétharmadát a felső katonai iskolák végzett hallgatóiból. Előbbiek a katonai pályafutásuk során azonban legfeljebb az őrnagyi rangig juthattak. Előnyük a beosztott tiszti, szakmai tudás, a század és a zászlóalj irányításának óriási gyakorlati ismerete volt. Mind a tiszthelyettesi, mind a tiszti továbbképzőkön az alapfokú műveltségi tárgyakon kívül különösen fontos szerepet kapott a tirailleur, a csatárláncban vívott tűzharc, a járőrszolgálat, a nyugvásbiztosítás, a közelfelderítés, a manőverezés tanítása. A nem csapatszolgálatról érkezett, többnyire előkelő vagy jómódú körökből származó, 25 évesnél nem idősebb fiatalok a politechnikai és pirotechnikai iskolák, a katonai gimnáziumok, a katonai orvosi továbbképzők után a tiszti rangra előkészítő akadémiákon - St. Cyr, École imperiale politechnique, École imperiale d'application d'état major, École imperial de Cavallerie du Samur és de l'artillerie du génie Metz és mások - szerezték meg a vezérkari, az adjutánsi, a magasabb szakmai tiszti feladatok ellátásához szükséges és a katonai karriert biztosító végzettséget. [7]

A statisztikai adatok szerint az 1859-es hadjáratban szolgálatot teljesítő tisztikarból a tiszti iskolát végzettek, illetve a tiszthelyettesekből tiszti rangra emelkedettek közötti

8


arány a hadnagyoknál 1:3, a kapitányoknál 1:2, a törzstiszteknél 4:1 volt. Az ezredparancsnokok kivétel nélkül akadémiát végeztek, és a 37 tábornokból csak három kezdte altisztként a katonai karriert. [8]

A Lomellina és a szemközti, az Appeninek északi határát jelző dombság és a Po közötti mélyföld katonaföldrajzi viszonyai a harcoló felektől igen szétaprózott kötelékeket, rengeteg kis törzset, kis létszámú csoportok bevetését, manőverét, a parancstovábbítások szervezettségét, tehát a katonák és az alparancsnokok egyéni helyzetmegítélési és harci képességeit, illetve a hadosztályokat és hadtesteket vezénylő tábornokok magas szintű tudását követelték meg. A legfelső vezetésnek képesnek kellett lennie a terep adottságainak megfelelő, számtalan, egyidejű kis háború olyan irányítására, hogy az együttes sikerek a nagy háború győztes megvívását szolgálják. Az itáliai francia hadsereg tiszti és legénységi állománya felkészült a kihívásra. A gárda- és a 2. - Mac Mahon - hadtest teljes állománya elit - gránátos-, voltigeure-, zuáv-, vadász-, idegenlégiós-, arabokból álló turco - ezredekből állt. Az 1., 3. és 4. hadtest hadosztályait pedig egy-egy különlegesen kiképzett zászlóalj erősítette meg, továbbá a vonal gyalogezredek gránátos- és voltigeure századai. [9]

Az osztrák haderő 1849-től az abszolutisztikus állam legfőbb támaszává vált, mert győzött a forradalom ellen, helyreállította a korlátlan uralkodói hatalmat, és újjáteremtette a birodalom területi integritását. A trón és a haderő közötti egységet fejezte ki Ferenc József ellenőrzés nélküli, legfőbb hadúri méltósága, illetve a monarchizmustól egzisztenciálisan függő arisztokrácia szerepvállalása a katonai vezetésben. [10] Az előzőt az Udvari Haditanács helyére lépő, közvetlenül a császárnak alárendelt Központi Katonai Iroda hadsereg feletti mindenhatósága, utóbbit a legfelsőbb parancsnoki kar összetétele fejezte ki. 1859-ben az osztrák fegyveres erőkben 279 tábornok szolgált. Ebből 9 főherceg volt, 3 valamelyik német állam fejedelmi családjához tartozott, 11 német hercegi, 42 grófi, 67 bárói címet viselt, illetve emigráns régi nemes volt, 129 fő Mária Terézia háborúiban nemesi rangra emelt katonacsaládból származott, és csak 18 érkezett polgári környezetből. Utóbbiak valamennyien elvégeztek egy katonai iskolát és néhány újnemes is. Az arisztokrata származású tábornokok elsősorban az előkelő fegyvernemnél, a lovasságnál futottak be gyors katonai karriert az ezredtulajdonosi rendszer jóvoltából. A középkori eredetű szokás, hogy az ezredtulajdonos korlátlan ura kötelékének, tiszti rangot adhat a neki tetsző, katonai képzettség nélküli személyeknek is, és előléptetheti őket, kedvezett az előkelő, katonai hivatást vállalóknak. [11] A beosztott tisztek zöme egy-egy ezredtulajdonos jóindulatának - a rangokat

10


vásárolni is lehetett - köszönhette pályafutását. Különösen sok délnémet - katolikus bajor, württembergi, badeni, hesseni - fiatal választotta az osztrák hadsereget, amelyben a hazainál nagyobb karriert lehetett remélni. A magyar, horvát, cseh és lengyel ifjak is zömükben az ismert ezredtulajdonosok segítségével kezdték meg felemelkedésüket. Tudásszintüket jellemzi, hogy az első katonai, kadéti rangra pályázók a solferinói hadjárat után tíz évvel is hadilábon álltak az írás, olvasás tudományával. 57 %-uk volt analfabéta. A haderő legénységi állományából pedig - 1856-os felmérés szerint - mindössze 23,7 % rendelkezett a legalapvetőbb ismeretekkel. [12]

Az alacsony tudásszint csak a zárt gyalogos tömegek alakzatváltoztatásait, a sortüzeket és a közelharcot engedte alkalmazni. Egyéni képzést csak a válogatott tisztekből és katonákból álló vadász-, illetve gránátoszászlóaljaknál lehetett folytatni. Szuronyrohamban azonban az osztrák kötelékek felülmúlhatatlanok voltak.

A katonai irányítás elve teljesen megegyezett az állami vezetés abszolutisztikus formájával. Nemcsak az uralkodó korlátlan, legfőbb hadúri joga érvényesült a gyakorlatban, hanem a katonai hierarchia magasabb szintjein állóké is a beosztottakkal szemben. A harcban a főparancsnok valamennyi alárendelt kötelékét úgy irányította, mintha parádén vezényelne: az alárendeltek nem kaptak tájékoztatást sem a stratégiai, sem a taktikai döntések értelméről, be sem lettek vonva az előkészítésükbe. Az utasításokat a legszigorúbb fegyelemmel kellett végrehajtani, a megadott rendelkezéseken túl nem lehetett más hadmozdulatot tenni. Az abszolút függésből következő önállótlanság a tábornoki kar indolenciáját idézte elő. A magasabb egységek parancsnokai az itáliai hadjáratban a szomszéd kötelék felől érkező ágyúdörej hangjára sem mozdultak a helyükről addig, amíg a beavatkozásra szóló parancsot meg nem kapták. A tétlenségre ítélt, a felsőbb utasításra várakozó tábornokok között szokássá vált az időtöltés kellemes módja, az ivászatokkal összekötött lakoma, a kártyajáték, a heverészés, miközben a felsorakozott katonáknak sokszor vonalalakzatba fejlődve, mozdulatlanul kellett várniuk a harcra szólító parancsot. A merev alá és fölérendeltségi viszonyok a legalsó szinteken is az abszurditás határát súroló helyzeteket idéztek elő. Az osztrák hadsereg alapvető harcászati egysége a dandár - egy gyalogezred és egy vadász- vagy határőrvidéki alegység - összesen 5 zászlóaljból állt, 30 századdal. Minden 2 századból egy osztályt kellett formálni a hazai vonalalakzat felvétele előtt. A leggyakoribb felállás: öt osztály az első lépcsőben, 1200 m-es vonalban, mögötte 100-150 m-re a második lépcső 5 osztálya, ugyancsak vonalban, majd a harmadik, a tartalék lépcső, oszlopban. A dandárnak a kor szokásai szerint csatárláncot is ki kellett küldenie. 96 fő állt fel a front előtt, fele 300 lépésre hármas csoportokban, lövészként, fele 200 lépésre, mint támogató és tartalék. Az abszurditás az irányítás módjában volt tetten érhető. Az individuális különbözőségek megakadályozása

11


érdekében csak a zászlóaljparancsnok kürtjelére szabadott felvenni az előretolt csatárlánc alakzatot, másik jelre megkezdeni a tüzet az ellenségre, újabb jelre a lovas támadással szemben négyszögeket formálni, gyalogosroham esetén visszavonulni a tartalék vonalába vagy csatlakozni a dandár frontjához. A háború során az osztrák tirailleur harcosok tömege veszett oda elsősorban a gyors mozgású, ordító, jatagánokkal hadonászva rohamozó, arab lövészek csapásai miatt, mert a zászlóaljparancsnok késve figyelt fel a veszélyre, és a kürtszó sem hangzott fel időben. Az abszurditást jelentette az is, hogy a hadtestparancsnokok a Lomellina terepviszonyai ellenére is ragaszkodtak a dandárokba összevont katonatömegek mozgatásához, harcához, továbbá, hogy a kevés, tüzérség számára is járható úton a nehézlövegekkel kísértették az elővédeket, mert Európa legöregebb és legrosszabb hatásfokú ágyúi közül csak a nagy űrméretűek vehették fel a harcot a francia vontcsövű lövegekkel szemben. Önálló feladattal, mint közelfelderítés, kordon- vagy járőrszolgálat, zavaró jellegű csapásmérés, csak a tiroli lövészeket, a vadászzászlóaljakat és a lovas századokat lehetett megbízni. [13]

Az itáliai hadsereg magját a Joseph Radetzkytől állandó harckészültségben tartott, gróf Philipp Stadion és báró Thomas Zobel altábornagyoktól vezényelt 5. és 7., valamint az egyetlen nem arisztokrata, Benedek Lajos altábornagy féle 8. hadtest képezte. Hadrafoghatóság tekintetében messze kiemelkedtek az osztrák haderőből. [14] Mindhárom vezénylő tábornok a főparancsnok kíméletlen követelménytámasztásához alkalmazkodva tanulta meg mesterségét, és az 1848/1849-es harcokban mutatott érdemeinek köszönhette felemelkedését. A II. hadsereg eredeti hadrendjének tisztikara a kötelező továbbképzéseken, megbeszéléseken, hadszíntérbejárásokon, illetve a forradalmárokkal és piemontiakkal vívott harcokban vált tapasztalt parancsnokká, a legénység pedig a naponta sulykolt harcászati gyakorlatokon, a stratégiai és taktikai védelem és támadás módjait próbáló, nagy manővereken, a fárasztó, erőltetett menetek során szokott hozzá a megpróbáltatásokhoz. 1859-re a tíz évvel korábbi háborúból kevés katona maradt szolgálatban, de a tiszti és tiszthelyettesi kar zöme a régi volt, és az általuk irányított újoncoknak ők szabták meg a követelményeket. A Radetzky halála utáni két esztendő keveset rontott a három hadtest harckészültségén. [15]

A hadjárat kezdete előtt a II. hadsereg megerősítésére rendelt 2. és 3. hadtest parancsnokai, Eduard Lichtenstein és Edmund Schwarzenberg hercegek udvari szolgálatban

12


emelkedtek a katonai ranglétrán. 1802-ben és 1804-ben születtek, negyven évesen már tábornoki rendfokozatot szereztek, soha, semmiféle katonai iskolát nem végeztek, sem harci, sem vezetési gyakorlattal nem rendelkeztek. Mindketten gyűlölték környezetükben a rivális, képzett, vezérkari tiszteket, ha lehetett, meg is szabadultak tőlük, lenézték az alacsony társadalmi osztályból származó beosztott- és törzs/főtiszteket. Mindkét altábornagyot gyűlölte saját tisztikara és legénysége is, határtalan dilettantizmusuk, brutalitásuk, gőgjük és gátlástalan alkoholizmusuk miatt. Az erősítésül érkezett magasabbegységek harci erényei a hátországi osztrák kötelékek átlagos szintjének feleltek meg, a 42 éves Mennsdorf-Pouilly tábornok zömében magyar huszárokból és lengyel ulánusokból álló lovashadosztályát kivéve. [16] A II. hadsereg parancsnoka, a 61 éves Gyulai Ferenc táborszernagy sohasem végzett katonai tanulmányokat, és nem szolgált harcoló kötelékben, nem is élvezett túl sok bizalmat katonái között. Zseniális hadvezérnek sem lehetett nevezni, ugyanakkor elegendő józansággal rendelkezett, hogy felismerje: az udvari párt meg akart szabadulni tőle a hadügyminisztersége alatt megismert szabadgondolkodása és félelmetes szarkazmusa miatt. Utóbbi hadseregparancsnoki beosztásában is zavaró volt, hiszen új vezérkari főnöke, Franz Kuhn ezredes még nála is harapósabb stílusban értékelte környezetét, a kapott feladat és a rendelkezésül adott erők közötti ellentétet és az alkalmatlannak ítélt előkelő hadtestparancsnokok ténykedését. Gyulai és Kuhn ugyanakkor pontos helyzetmegítélésre képes, jó párost alkotott. Bizonyította több sürgető felterjesztésük, amelyben a szövetségesek katonai fölényére hivatkozva újabb hadtesteket igényeltek a Központi Katonai Irodától, és amelyben felhívták a figyelmet az offenzívát elrendelő, legfelső parancs teljesítésének bürokratikus akadályaira, a löveghiányokra, a lóállomány elégtelenégére, a harcoló csapatok magas újoncarányára, az új fegyverek akadozó szállítására, az ellátó szolgálat nehézkes működését előidéző tiszthiányra és a hibás szervezeti rendelkezésekre. [17]

Az első ultimátum lejárta előtt, a második ultimátum átadásakor, a francia csapatmozgásokról beérkezett hírszerzői jelentések birtokában közös álláspontot alakítottak ki: amennyiben a Katonai Iroda Észak-Itáliát a Rajna melletti felvonulás miatt másodlagos hadszíntérnek tekinti, úgy a II. hadsereg kizárólag defenzív harcot folytathat a túlerőben lévő szövetségesekkel szemben. A döntést ugyanis nem neki kell kicsikarnia, az ő feladata csak a minél több erő lekötése, "heroikus harcban". Amennyiben azonban Észak-Itália az elsődleges hadszíntér, akkor a Katonai Irodának azonnal intézkednie kellene a II. hadsereg számbeli fölényének - legkevesebb 300.000 katona - biztosítására: ". két-három héttel korábban, még a franciák érkezése előtt meg lehetett volna törni Piemontot

13


a Casale-Alessandria központi állásban és minden elkövetett hibát egy offenzív csapással jóvátenni.- írja Gyulai, majd így folytatja: - a szövetségesek egyesülése után, a jelentős erőfölényű ellenséggel szemben azonban csak a kitérés [ausweichen], illetve a szilárd lombardiai defenzív állás elfoglalása a célravezető, ameddig - és ebben a helyzetben ez a legvalószínűbb döntés uralkodónktól - a császár Itáliába diszponálja a csapatokat, és azok megérkezése után átfogó offenzívába mehetek át." [18]

A birodalom külügyi és katonai vezetése 1859 tavaszán tévesen ítélte meg az európai szövetségi lehetőségeket, a pénzügyminiszter pedig okkal rettegett a krími háború idején elszenvedett, a mozgósítással együtt járó gazdasági összeomlás ismétlődésétől. A birodalom három legmagasabb irányítási szintje, élén az uralkodóval, az ultimátum átadásáig és a II. hadsereg harcbavetéséig egyetlen sikerrel kecsegtető döntést sem tudott hozni. A Poroszországtól várt támogatás elutasítása után az uralkodó április 25-én mozgósította ugyan az egész hadsereget, de számítania kellett arra, hogy a csapatok hadilétszámra emelése hetekig tart. Átirányította Lombardiába a korábban partvidéki védelemre szánt 9. hadtestet gróf Franz Schaffgotsche parancsnoksága alatt, de indulására a vontatott felkészülés miatt még 10-15 napot várni kellett. Gyulai jobbszárnya tehermentesítése érdekében elrendelte a tiroli népfelkelés bevetését, de a zászlóaljak felállításához időre volt szükség. A partvidék védelme a 9. hadtest átvezénylése miatt a határőrvidéki ezredek tartalék zászlóaljaira hárult, de összevonásuk és diszlokációjuk a menetben gyakorlatlan katonák sebességétől függött. [19]

A birodalmi katonai vezetés tisztában volt azzal, hogy a francia haderő, minden valószínűség szerint, nem várja meg a Piemontnak átadandó ultimátum lejártát, hanem korábban elindítja a hágók előtt és Marseille-ben összevont csapatait. Erre Nüscheler alezredes, a genfi osztrák rezidens már április 21-én figyelmeztette az osztrák vezérkari főnököt, Heinrich Hess tábornagyot. Tehát Ferenc József hiába számított arra, hogy Gyulai villámgyors csapással először megveri a gyengébb piemonti sereget, majd a lassan beérkező, fellazult hadrendű franciák ellen fordul. Biztos lehetett a franciák korai felvonulásában. Továbbá a csapatmozgások ütemezésében figyelembe kellett vennie azt is, hogy a Ticinótól induló II. hadseregnek 5 napi menetre van szüksége, hogy elérje az Alessandria-Casale-Valenza erődháromszögben összpontosuló szövetségeseket. A legfelső katonai vezetés még azt is kihagyta a számításból, hogy a francia hadiflotta időben befut az Adriai-tengerre és elvágja a Bécs-Trieszt vasút végállomása és Velence, a lombardiai vasút kezdete közötti összeköttetést, így megakadályozza a Gyulainak küldendő erősítések átszállítását. Gyulai nem korrigálhatta az uralkodó és a Katonai Iroda politikai és katonai hibáit, mint 1848/49-ben Radetzky. [20]

14


A porosz vezérkar így értékelte az eseményeket: "Az osztrák diplomácia hajmeresztő hibát követett el, hogy engedte az ultimátumot átadni, meghosszabbítani és a háborút megüzenni. A Központi Katonai Iroda pedig mindent elmulasztott, ami a háború előkészítéséhez kötelessége lett volna. Gyulai Ferenc táborszernagy több alkalommal is kérte: a rábízott feladatot csak nagyobb létszámú csapatokkal tudja sikeresen végrehajtani. Bölcsebben felismerte a hadászati helyzetet, mint a bécsi, legfelső katonai hivatal. Ráadásul ez a központ a már kiadott hadüzeneti parancs után sem törekedett gyorsabb hadi készülődésre. Nemcsak Gyulai, de a Katonai Iroda is tudta, hogy április 23-tól kezdve a franciák elkezdték felvonulásukat a hadszíntérre. Grünne azonban egy héten keresztül, egészen május 3-ig semmi lényeges információt nem adott Gyulainak, néhány semmitmondó, szűkmarkú táviraton kívül. A főparancsnok ennek ellenére egy jól alkalmazható haditervet dolgozott ki hátrányai kiegyenlítésére - a Pón átkelve, a jobb parton folytatni hadműveleteket - amelyet május 3-án, Grünne közlése után feladott. Az uralkodó, Gyulai józan előrelátását 1859 első hónapjaiban rendszeresen visszautasította, megtagadta tőle a létszámnövelést, hadseregét az offenzívára kiadott parancsa után cserbenhagyta, végül megfosztotta a birodalom katonapolitikai helyzetét értékelő, legszükségesebb információktól is. Gyulainak így kellett megkezdenie a háborút." [21]

Az elemzés, pontos megállapításai mellett, egyetlen adatban tévedett: a II. hadsereg két vezetőjének helyzetmegítélésére és elhatározására nem május 3-án, hanem május 1-jén érkezett a Katonai Irodától válasz, amelyet azonban a Grünnétől függő adjutánsok csak 2-án fejtettek meg, és amely nem vonta vissza az offenzívára kiadott, korábbi parancsot, és nem értékelte Gyulai és Kuhn közös álláspontját sem. A távirat körüli vita napjainkig az osztrák történetírás bűnbakkeresési módjainak része. Grünne távirata: "A jelenlegi helyzetben a hadszíntér elsősorban Itália. 14 napon belül megkezdődik innen egy további [utólagos betoldás kódolás nélkül: "hadilétszámra emelt" - a szerző: B. L.] hadtest menete Itáliába. Ez az előzetes válasz a 25-i felterjesztésre. Három 4. zászlóalj, 3500 fő menetben Dél-Tirol felé. Hozzájuk a császárvadászok mindkét zászlóalja, 1600 fő, amelyek azonban ott maradnak. A tiroli népfelkelés elrendelve." A kódszámok alatti megfejtés hibátlan volt. A távirat félreérthetetlenségéről tanúskodik, hogy május 4-én Gyulai újabb értesítést kapott Grünnétől: a 9. hadtest öt gyalogdandár állománnyal továbbá a Thun-hadosztály május 10-én kezdi meg menetét Trieszt felé, ahonnan a kikötőbe rendelt hajók Velencébe szállítják a dandárokat - naponta egyet - a II. hadsereg megerősítése érdekében. A partvidék védelmének fő terhe pedig május 19-től a Magyarországról útbaindított 10. hadtestre fog hárulni. [22]

15


Az osztrák történetírókban meggyökeresedett a nézet, hogy Gyulai a május 1-jén feladott és állításuk szerint rosszul megfejtett kód segítségével (". két hét múlva naponta egy hadilétszámra emelt hadtest indul Itáliába.") akarta hitelesíttetni defenzív magatartását, illetve bátortalanságát és tehetetlenségét. Azt vonhatta le következtetésül, hogy a hadvezetés az erődnégyszögben maradásra bíztatta. "A meghamisított távirat nyilvánvaló ostobasága. azonban semmilyen befolyást nem gyakorolt Gyulai döntésére - finomítja a korabeli kritikát monográfiájában Schmidt-Brentano - mert a defenzívára vonatkozó, szilárd elhatározása már végleges volt. Ugyanakkor elegendő, több mint 200.000 katona állt rendelkezésére, de túlzottan nagy erőket kötött le hátországa biztosítása érdekében. Gyulainak végre kellett volna hajtania az offenzívára vonatkozó parancsot." [23] A hátország védelmére - a nagyvárosok, mint Velence, Milano, Pavia, Verona, Mantua, továbbá a két kis erőd Legnano, Peschiera, valamint a lombardiai vasút, illetve a Pótól délre Piacenza, Ancona, Ferrara bázisai - rendelt 67.000 fő amelyből a bevethető, mozgó állomány, mindössze 30.000 fő, a több millió, felkelésre kész olasz lakos megtartása miatt katonailag-indokolt volt. A túlerővel szembeni offenzíva ugyanakkor tömeges öngyilkosságot jelenthetett. [24]

Gyulai a helyzetmegítéléséből helyes elhatározást hozott: 15.000 fővel csökkentette a mozgó állományt, és ezt az úgynevezett mantuai hadosztályt Urban tábornok parancsnoksága alatt a Pótól délre sorakoztatta fel, balszárnya biztosítására. Hibázott azonban, amikor a hátországi erőket a sorezredekhez tartozó, 4. zászlóaljakból állította ki. Állományuk a menetgyakorlatok és a kiképzés során megedződött, fegyelmezetté és bevethetővé vált, és magasabb harci tulajdonságokkal rendelkezett, mint a dandárokhoz könnyűgyalogságként beosztott, határőrvidéki horvát, szerb és román zászlóaljak. Utóbbiak az erődszolgálatban, a tüzérség melletti véderőként inkább megfeleltek az alacsony követelményeknek, mint a mozgó háborúkra alkalmas zászlóaljak. [25]

16


A látszatoffenzívák

1859. április 29-én a II. hadsereg zöme Pavia térségében összpontosult. A 3. hadtest a városban, illetve a Ticinón keresztül vezető kőhíd melletti, 750 m sugarú körben, földsáncokkal és bástyákkal megerősített védmű területén, mögötte néhány km-re a 2. és a 8. hadtest, keletre Mennsdorff lovassága, a várostól 28 km-re északra, a folyó partján fekvő Vigevanónál a 7., Vigevano és Pavia között az 5. hadtest várta az indulási parancsot. [26] A 3. hadtest elővédje 29-én délután, a hadtest zöme 30-án hajnalban, mögötte kora délelőtt a kőhídon át a 8., dél körül a 2. hadtest, majd a hadseregtüzérség, végül május 1-jén Mennsdorff lovassága és a főhadiszállás kelt át. A 7. hadtestnek 30-án reggel Vigeva­nónál, az 5.-nek Vigevano és Pavia között Bereguardonál hidat kellett vernie és Piemont területére lépnie. A parancs szerint a legénységi állományt el kellett látni négy napi kenyérporcióval, minden más élelmet és bort rekvirálással kellett biztosítani, hogy az ellátás ne terhelje a lombardiai készleteket, továbbá, hogy a szállító lépcső oszlopai ne korlátozzák a csapatok mozgását. Minden hadtestnek távolfelderítő lovassággal és gyalogos elővédekkel kellett haladnia úgy, hogy május 2-án estig, a balszárnyon, az Agogna-patak torkolatánál a 8., előtte a Sesia torkolatánál, Valenzával szemben a 3., jobbszárnyon a Vercelli-Magenta vasútszakasz mellett a 7., tőle délre, a Vercelli-Mortara vonalra támaszkodva az 5., közöttük a 2. hadtest, a főhadiszállás, a hadsereg tüzértartalék és Mennsdorff lovashadosztálya sorakozzon fel. [27]

Gyulai mindkét szárnya előretolt ékként nyomult be a Lomellinába. A felderítő lovasság összecsapott a piemonti járőrökkel és műszaki részlegekkel, elkergette őket, a gyalogság pedig a vizenyős terepen, hosszú oszlopokban, gyakorlatilag puskalövés nélkül vette birtokba Lomellinát és a Sesia feletti valenzai és a Vercelli előtti hidat. A II. hadsereg a Ticino-Sesia-folyók közötti mintegy 35-40 km széles és a Pótól északra, 40 km magasságú, megközelítőleg négyszög alakú területet ellenőrizte. Benedek két nagyobb és tíz kisebb hajóval néhány zászlóaljat vetett át a Po egyik, a Ticino torkolata közelében fekvő szigetére, majd a jobb partra, és a szigettől keletre, a Ticino torkolata mögött, Vacarizzánál talált megfelelő helyet hídfő létesítéséhez, majd hadihíd építéséhez. A Paviától 15 km-re, délre fekvő átkelőt a csapatok csak a bázisul szolgáló városon keresztül tudták elérni. Ezért Benedek egy újabb hidat veretett a Po fölött, az Agogna torkolata közelében. [28]

Kuhn számításai megfeleltek a realitásoknak. A balszárny 8. hadtest a Po jobb partján állt, kétnapi járóföldre a folyam és a Tanaro találkozásától, a 3. az épen maradt valenzai híd előtt, ugyancsak kétnapi menetre Alessandriától, északon a 7. hadtest a vercelli híd

17


birtokában két nap alatt elérhette a Dora Balteát. A balszárny hadtestei a következő napon megkezdhették az ostromot az erődháromszög, illetve Novi vasúti csomópont ellen, a jobbszárny pedig elérhette Torinót. Az első ultimátum lejártakor, április 26-án délután indított csapatok 4 nap alatt felvehették a csapást közvetlenül előkészítő hadrendet, és május 1-jén sikerrel harcolhattak volna a francia hadosztályok zömét nélkülöző piemontiakkal. [29] Az ultimátum meghosszabbítása után azonban a szárnyak mozgatása egyetlen célt szolgált: elhitetni a Katonai Irodával, hogy a hadsereg végrehajtja az offenzívára kiadott utasítást, nehogy Grünne vagy Hess vezérkari főnök az uralkodóval az itáliai erők harcképességét veszélyeztető, a túlerővel szembeni, kötelező harcparancsot hozasson. Gyulai és Kuhn a zöm kényelmes menetével és a lomellinai összpontosítással, az elfoglalt sávok melletti újabb területek birtokba vételével időt akart nyerni, hogy az erősítések befutásáig megőrizze a teljes állományt a megsemmisüléstől. Az offenzív látszat fenntartását szolgálta a Benedeknek adott parancs is, hogy a 8. hadtest romboljon le minden Pón átívelő, nem saját erőkkel biztosított, és az ellenfél esetleges mozgását elősegítő hidat. [30]

A Sesia-Ticino között összpontosult II. hadsereg számára az Agogna torkolata melletti és a vacarizzai hadihíd és a túlparti, műszakiak bevetésével megerődített hídfők, valamint a piacenzai kőhíd együttesen olyan védelmi rendszert alkottak, amelyek a 8. hadtest részeivel és Urban hadosztályaival megerősítve megfelelő biztonságot jelentettek a még nem teljesen feltöltött szövetséges erők Gavi-Scrivia-patak völgye-Montebello irányú, vakmerő ellencsapásával szemben. A defenzív stratégia alapelvét, az elegendő biztonság követelményét Kuhn tanította a vezérkari akadémián. Tudta, hogy a II. hadsereg a 9. hadtest érkezése után sem éri el a 130.000 fős létszámot a szövetségesek közel 200.000 katonájával szemben. A túlerő létezése elegendő indok volt számára az óvatossághoz. A látványos offenzív mozgást azonban, Gyulaival együtt, elsőrangúan vezényelte. Parancsot adott Benedeknek, hogy a Ticino-Po találkozásánál, Vacarizzánál és az Agogna-patak torkolatánál vessen át néhány dandárt a folyam déli partjára, és keresse a franciákkal a harcérintkezést. Benedek semmilyen ellenállásba nem ütközött. Egész hadtestével a Po jobb partján összpontosult, és elővédjével végig rekvirálta a Scrivia-patakig húzódó területet. [31] Ugyanezen a napon a jobbszárnyon a 7. hadtestnek át kellett kelnie Vercellinél a Sesián, el kellett foglalnia a várost, elővédekkel a Dora Baltea felé nyomulnia, a zömmel pedig megerődített hídfőt létrehoznia a folyó jobb partján. Az a tény, hogy a szövetségesek a Valenza előtti hidat nem robbantották fel, Kuhn számára azt jelentette, hogy a Casale-Valenza vonalon összpontosult, franciáktól támogatott piemontiak meg akarják várni a szembenálló 3. hadtest átkelését, hogy lecsapjanak a fellazult hadrendű csapatokra. Ezért korlátozta a tüntető előnyomulást. [32] A jobbszárny a 7. hadtestnek erőszakos és nagyarányú rekvirálással kellett elhitetnie a Torino elleni offenzívát. A Vercelli hídfőnél átkelt csapatokat pedig északon a Comói-tó térségében,

18


dél-tiroli zászlóaljaknak kellett látványos mozgással biztosítaniuk. [33] Vercellitől délre Stadion 5. hadteste néhány zászlóaljának át kellett gázolnia a Sesia mellig érő vizében, a valenzai hídon pedig Schwarzenberg elővédjének elérnie a Po túlparti településeit és végigsarcolnia a vidéket. Stadion csapatai azonban csatornákkal, erekkel, elárasztott rizsföldekkel behálózott, járhatatlan terepre tévedtek, és el sem jutottak a folyópartig. Schwarzenberg elővédje átkelt ugyan a valenzai hídtól északra, csónakokon, de a túlparton, Frassinettónál heves ellenállásba ütközött és menekülnie kellett. Egy másik köteléke a hídon, menet közben olyan sűrű gyalogsági és tüzérségi tüzet kapott, hogy fel kellett hagynia átkelési szándékával. [34]

A piemonti hadsereg zöme Casale térségében, a Sesia és a Po találkozása mögötti sáncok védelmében várta a támadókat. A vezérkari főnök, Lamarmora tábornok, az 5. és 7. osztrák hadtest aktivitásából arra következtetett, hogy a II. hadsereg - amelynek létszámát csaknem 180.000 főre becsülte - éppen Vercelli és Casale között akar átkelést végrehajtani és áttörni Torino felé, majd északról Alessandria ellen fordulni, a Po jobb partján mozgó Benedek pedig ezalatt hidat ver a Tanarón, előrenyomul a Scrivia-patak völgyében, és támadásával leköti a Gavinál összpontosult Baraguay alatti francia jobbszárnyat. Meggyőződéssel vallotta, hogy minden áron védenie kell a Casale-Valenza vonalat, halogató harccal lassítani az osztrák jobbszárny mozgását, hogy az Alpok felől folyamatosan érkező francia hadosztályokkal erőegyensúlyt tudjon teremteni. Tudta, hogy Niel 4. hadtestének elővédje már túljutott a Mont Genévre hágó legmagasabb pontján. [35]

Május 3-án este szakadni kezdett az eső, és csak 6-án állt el. Majd az átmeneti, derült idő ellenére az Alpokban eredő Po, a Sesia, a Dora Baltea és az Agogna-patak hömpölygő víztengerré vált. Az áradás elsodorta a Pót átívelő pontonhidakat, a műszakiak óriási erőfeszítésével védett vacarizzait, valamint a Valenza és a Vercelli előtti viaduktot kivéve. Egy nap alatt méterekkel nőtt a vízszint. Teljesen elszakította a 8. hadtestet a zömtől. A Sesia melletti, elöntéssel veszélyeztetett területről sürgősen vissza kellett vonni

19


Schwarzenberg és Stadion csapatait is. A 7. hadtest azonban az épen maradt vercelli híd birtokában tovább mozgott előre a Torino felé vezető vasút mellett, annak ellenére, hogy a lakosok árkokkal tették használhatatlanná a felázott utakat, elárasztották a földeket. Ezzel megakadályozták, hogy Zobel dandárjai eltávolodjanak a vasúti töltés sávjától. Egyedül a felderítők portyázhattak, erős műszaki csoportokkal a betorkolló utakon. Eljutottak Ivreáig, megállapították, hogy a terep teljesen alkalmatlan találkozóharcok előtti szétbontakozásra, nemcsak az osztrákok, hanem a piemontiak sem hajthatnak végre Vercellitől nyugatra jelentős hadmozdulatokat. Ugyanakkor híreket szereztek, hogy már legalább 70.000 francia érkezett a hadszíntérre, és a Casalenál álló piemontiaktól délre összpontosulnak. Gyulai parancsára a 2., 3. hadtestnek illetve a lovashadosztálynak készen kellett állnia a jobbszárnyán, a 7. hadtest elleni támadás kivédésére. Zobelnek vissza kellett vonulnia Vercellihez, az 5. hadtestnek mindenképpen fel kellett robbantania Valenzánál a hidat, a 8. hadtestnek pedig az épen maradt, Vacarizza melletti hadihídon vissza kellett térnie a Po bal partjára. A robbantás sikerült. A II. hadsereg defenzív állása szilárd volt. Minden oldalon megáradt folyók védték, az egyetlen átkelő, a Vercelli melletti vasúti híd azonban a birtokában maradt, és a 7. hadtest kötelékei még mindig a torinói úton portyáztak és fenntartották a támadó szándék látszatát. [36]

A szövetségesek magabiztosan vigyázták a Dora Baltea-Po-Tonaro vonalat, felkészültek az esetleges csapások kivédésére, de számbeli fölényük ellenére, a támadó erőkről feltételezett és pontatlan adataik, illetve tüzérségük és átkelési eszközeik szinte teljes hiánya miatt egyetlen komoly hadmozdulatra sem vállalkoztak. A francia ütegek zöme ekkor még vagy vonaton haladt Marseille felé vagy éppen behajózott. A hadvezetés rosszul szervezte meg a gyalogsági patronok és a tüzérségi muníció utánszállítását is. A csapatok csak május 20-a után számíthattak a teljes hadfelszerelésre. Gyulai offenzív mozgása idején a szövetségeseknek a piemontiak mintegy 120 simacsövű lövegével és néhány francia, fogatolt üteggel kellett szembeszállniuk az osztrákok több mint 350 ágyújával. [37] A defenzív stratégiáról hozott, Niel tábornoktól javasolt döntés visszatartotta a piemontiakat a túlságosan előremerészkedett osztrák jobbszárny elleni csapástól is, pedig a Sesiától nyugatra járőröző, 7. hadtesthez tartozó kötelékek szinte felkínálták a Dora Baltea-Casale közötti védőknek a siker lehetőségét. A szövetségesek azonban elsősorban nem a vontcsövű lövegek hiánya, hanem III. Napóleon utasítása miatt maradtak passzívak. A császár meg akarta ismételni a nagybátyja példáját és egy új, észak-itáliai győztes hadjárattal megszilárdítani hatalmát. Május 10-én hagyta el Párizst, 14-én érkezett Alessandriába. [38]

Grünne végre május 8-án tájékoztatta Gyulait és Kuhnt, hogy a hadvezetéshez befutó hírszerző jelentések a franciák túlnyomó fölényére engednek következtetni. Közölte: már

20


május 6-ig 40.000 katona szállt partra Genovában, ebből 30.000 a Novi-Genova közötti terepszakaszon összpontosult, amelyhez rövidesen csatlakozik a már hajóval közeledő gárda két hadosztálya 17.000 fővel, továbbá az alpesi hágókon keresztül Torinó térségéig jutott a teljes 3. francia hadtest - benne némi tüzérség és 4 lovasezred -, legkevesebb 30.000 fővel. A 4. hadtest pedig napok óta menetel a Mont Genévre hágón és rövidesen várható a felbukkanása. A déli csoportosítás Baraguay és Mac Mahon, a torinói pedig Canrobert parancsnoksága alatt működik, míg Niel tábornok Casaleban irányítja a piemonti erők sáncépítését és védelmi előkészületeit. [39] Ugyanezen a napon Livornóban újsághírek jelentek meg, amely szerint a három gyalog és egy lovashadosztályból álló 5. francia hadtest partra fog szállni a kikötőben, akikhez csatlakozik 12.000 toszkánai katona. A hírszerző szolgálat pedig jelezte, hogy a francia hadvezetés törölte a Rajna mögötti francia erők összpontosítását, mivel Poroszország tartózkodása miatt elmaradt a Német Szövetség Franciaország elleni támadása. Így Párizs rövidesen újabb 90.000 katonát tud Itáliába vezényelni - az expedíciós erők már Toulonban és Marseille-ben gyülekeznek -, és ezt az új csoportosítást június 1-jéig akár 140.000 katonára is ki lehet egészíteni. Végül közölte, hogy két gőzös csatahajó és egy fregatt kifutott az Adriai-tenger felé. [40] Május 9-én Heinrich Hess, a haderő vezérkari főnöke figyelmeztette a partvidéki védelem parancsnokát, hogy az Adriai-tengeren rövidesen nem lehet csapatokat szállítani. [41] Ezért a Triesztben összpontosított 9. hadtestnek, hiányos felszerelése ellenére, azonnal be kellett hajóznia. Még május 9-én este elindult az első dandár, az utolsó pedig 15-én, és zavar nélkül elérte Velencét. Az érkezőket parancs várta: azonnal a Pótól délre Piacenza-Stradella felé vonulni, és megerősíteni a II. hadsereg balszárnyát. [42] Az itáliai erők csak a Brenneren át, illetve a Trieszt-Casarsa közötti rossz utak felől felől számíthattak újabb támogatásra.

Gyulai és Kuhn, a távirat, a livornói tudósítás, a hírszerzői jelentés és Hess üzenete után azonnal leállította a látszatoffenzívát, és tájékoztatta az uralkodót, hogy a franciák tömeges megjelenése miatt a fő feladata Lombardia biztosítása. Ezért a II. hadsereg a Lomellinában összpontosítja csapatait, hogy megakadályozza a szövetségesek Torino-Vercelli-Magenta vagy a Pótól délre Alessandria-Piacenza irányú előnyomulását, illetve átkelését a két szárny között, Valenzánál és támadását Pavia felé. Majd utasították a hadtesteket, hogy a Sesia és a Ticino között, északon a Vercelli-Magenta vasút és délen a ó által határolt négyszögben csoportosuljanak. A 7. hadtestnek továbbra is védenie kellett a Verceli melletti, a Sesia nyugati partján kiépített hídfőt, hogy a Kuhn szerint

21


legvalószínűbb, a Vercelli-Magenta-Milano vasútra támaszkodó ellenséges támadást lassítsa. Mögötte, az Agogna-patak és a Ticino között a 2. hadtestnek kellett felkészülnie az ellentámadásra. A vezérkari főnök legveszélyesebbnek az Alessandria-Voghera-Montebello-Piacenza vasutat követő offenzívát tartotta. Ezért a Po bal partján a 8., mögötte az 5. hadtestet állította fel, hogy mindkettővel feltartóztassa a Pavia felé indított támadást, illetve fenyegesse a folyamtól délre mozgó erőket. A Vacerizza melletti hídfőhöz pedig Benedeknek ki kellett különítenie egy dandárt műszakiakkal, hogy további sáncokkal erősítse meg az egyetlen átkelőt, valamint előrevonta a mantuai hadosztályt Stradelláig, az érkező 9. hadtest első dandárjait pedig Urban tábornok vonalába rendelte. Az északi és a déli csoportosítás között a 3. hadtestnek, a hadsereg tüzértartalékának és a főhadiszállásnak kellett összpontosulnia. [43]

Gyulai és Kuhn úgy vélte, hogy a szövetségesek az 5. francia hadtest livornói partraszállásáig nem mozdulnak. Véleményüket megerősítették a május 15-én kapott döntő információk. A brüsszeli osztrák követ egyszerre két táviratot is küldött Bécsbe, amelyről a II. hadsereg még aznap értesült. Az elsőben a belga külügyminiszter figyelmeztette az osztrák kormányt, hogy III. Napóleon két fő csoportosítással indít offenzívát. A Pótól északra 70.000 francia és 50.000 piemonti Vercelli felől a Ticinón átkelve Magenta-Milánó ellen támad. A másik, a legjobb afrikai ezredekből álló, 50.000 franciát és a maradék piemonti erőket összefogó csoport a Pótól délre, az Alessandria-Voghera-Montebello-Stradella vasút mentén nyomul előre, miközben a Livornóban partraszállt 5. francia hadtest és a csatlakozó toszkániai csapatok északkeleti irányban, Cremona felé menetelnek, elfoglalják a várost, a Pót átívelő híd birtokában pedig elvágják az osztrák összeköttetési vonalakat. Így a Pótól délre előnyomuló szövetségesek csapásaikkal megkönnyítik a Vercelli felőli offenzívát és III. Napóleon birtokba veheti Lombardiát. A Mincio és a mögötte álló várnégyszög elleni támadásról a figyelmeztetés nem szólt. A másik távirat, egy francia tiszttől 6000 franc előlegért vásárolt haditerv ugyanezt az információt tartalmazta, illetve azt, hogy legalább 300.000 osztrák katona tudná csak megakadályozni a terv végrehajtását. [44]

Ferenc József és a Katonai Iroda ekkor mérte fel valójában a veszély nagyságát, a katonapolitikai helyzet hibás értékelésének a következményeit. Tovább élt a vezetésben azonban a remény, hogy a Német Szövetség végül hajlandó a Rajna melletti összpontosításra. Ezért az északi hadszíntérre előkészített lovashadosztályt, az 1. hadtestet, majd a bécsi, önkéntes dandárral megerősített 11. hadtestet Itáliába vezényelte. Az erősítések csak vonaton - Prága-München-Innsbruck - juthattak Tirolba, ahonnan gyalog kellett menetelniük a Brenner hágón át Bozenig, majd ismét vasúton utazhattak a hadszíntérre. [45]

22


Az összevonás, a berakodás, a szállítás, illetve a Brenneren át a tüzérség számára nehézkes menet miatt az első kötelékek május vége előtt nem léphettek harcba. Az uralkodó ugyanakkor a háborúhoz szükséges döntések meghozatalához felállíttatta a legfelsőbb főhadiszállást, amelynek június 1-jétől kellett irányítania a haderő szervezését, hadműveleteit, a tüzér és a műszaki csapatok működését. [46]

Május 14-től ismét napokig szakadt az eső és ismét megáradtak a folyók. Napóleon nem gondolhatott egyik irányban sem az offenzívára. Az osztrákoknak sikerült felrobbantaniuk a Po fölötti, valenzai hidat. A szövetségeseknek nem volt elegendő hadihíd­készlete. A pontonelemek még mindig valahol hajón mozogtak Genova felé, és 20-a előtt semmiképp sem lehetett számítani alessandriai érkezésükre. Az előnyomulást hátráltatta az 5. francia hadtest vonatott gyülekezése Marseille-ben, így várni kellett a livornói partraszállásra is. A csapatok részben a Sesia mögött - a piemonti hadsereg zöme, amelyből Garibaldi zászlóaljai kiváltak és Bielláig vasúton, majd gyalog a Comói-tó felé indultak, illetve a 4. francia hadtest -, részben Valenza-Alessandria térségében - a 3. és a gárda hadtest - összpontosultak, amíg a 2. a Tanaro keleti partja mentén, a torkolat közelében, az 1. zöme a Scrivia mellett, egy hadosztálya pedig Voghera térségében, a Staffora-patakig előretolt felderítőkkel a Piacenza felé vezető úton. Az ellátást a francia hadsereg fizetett rekvirálásból, illetve az előre feltöltött magazinokból biztosította. A katonák a várakozás alatt könnyített egyenruhára és menetfelszerelésre - a hátizsákban csak tartalék csizma, sátorlap, lőszer, négy napi kenyérfejadag - válthattak. A tábori napirend: hajnalban egy liter kávé kulacsba töltve, majd napfelkelte előtt fél órával fegyverbe. Este a sátorlapokból táborverés és meleg vacsora, kenyérosztással. A tisztek nem vihették magukkal a poggyászukat, csak köpenykoszorút és kenyérzsákot hordhattak. [47]

Gyulai május második feléig nem követett el helyrehozhatatlan stratégiai hibát. Látszatoffenzíváival színlelte a fentről elvárt támadási szándékot. Nem korrigálhatta győzelmes csapásokkal a bécsi vezetés katasztrofális helyzetmegítélésének a következményeit, mint tíz évvel korábban, a csak a felkelőkkel és a piemontiakkal harcoló Radetzky - ha megteszi, ő a Napóleon utáni évszázad legnagyobb hadvezére -, de megőrizte állományát. Tudta: a kedvezőtlen erőviszonyok miatt nemcsak kudarc vár az itáliai erőkre, hanem a vereség után elveszhet egész Lombardia és Velence is. A katasztrófa méreteit nehezen ismerte fel az uralkodó és közvetlen bécsi környezete. Az események azonban rákényszerítették őket a pótlólagos intézkedésekre, amelyek még mindig nem érték el a szükséges minimum mértékét. A 9. hadtest - 20.000 puska - némileg javította a II. hadsereg esélyeit. Helyesen döntött Gyulai akkor is, amikor felmérte a Velence felől érkező, a nyugtalan területeken átvonuló szabadságosok és erősítések hatását, és a harcoló csa-

23


patokhoz vonta a megszálló feladatokra rendelt mantuai hadosztályt. Így május második felében a hadjárat folytatásához az eredeti 107.000 fős bevethető létszámmal szemben 142.000 katonával és több mint 400 löveggel rendelkezett. Ugyanebben az időben a szövetségesek - Garibaldi szabad hadteste és az 5. francia hadtest nélkül - 175.000-180.000 puskával, de alig több, mint 300 löveggel - mintegy 90-100 piemonti és május 10 és 20-a közötti végleges feltöltés után 180-200 francia ágyú - várták az offenzíva kezdetét. A Ferenc József parancsára Itáliába indított 1. és 11. osztrák hadtest - 21.000 és 23.000 gyalogos - és a Zedtwitz lovashadosztály - 2400 fő - bevetésére azonban csak június elejétől lehetett számítani. Megjelenésükkel nem csökkenthették a létszámkülönbséget, hiszen az 5. francia hadtest addigra már Livornótól északkeletre nyomulhatott előre, és készen állhatott behajózásra a Lyonban összpontosított 6. és 7. hadtest is. [48]

A II. hadsereg irányítása, illetve a főparancsnoki törzs munkájának összehangolása azonban meghaladta Gyulai képességeit. Vezérkara, a nyers Kuhn fölényes tudása előtt meghajolva, szinte tőle függetlenül hozta meg parancsait, szervezte a meneteket, míg a Grünnétől kinevezett és a Grünne elvárásait szolgáló 1. főhadsegéd, a helyi viszonyokat kevésbé ismerő Sztankovics ezredes és Gyulai egyetlen régi munkatársa, az angolna simaságú 2. főhadsegéd, Kric ezredes napi elfoglaltsága kimerült a lobbanékony Kuhn elleni intrikákban. A törzsben dúló ellenséges viszonyok kihatottak a csapatok harcképességére is. Számtalan egymásnak ellentmondó parancs miatt a hadosztályok ide-oda meneteltek - a katonák téli egyenruhában, mintegy 30 kilós, teljes felszereléssel - a kevés lomellinai úton. A tartalékos csapattisztektől irányított ellátólépcsők nem mindig mozoghattak a saját kötelékeikkel, mert akadályozták a hadműveleti célok végrehajtását. Ezért az élelmet szállító kocsik vagy éjszaka zárkóztak fel, vagy a vezérkar terveihez alkalmazkodva szemben haladtak, és egy adott ponton bevárták hadosztályaikat. A magazinolás, az osztrák hadsereg régi rákfenéje, cikkcsoportok szerinti, mozgó raktározást jelentett. Az erődnégyszögben felhalmozott, majd a Milanóig vasúton szállított lőszert, tartalék felszerelést 3 és 1/2 mérföld - egy német mérföld = 7,5 km - hosszú kocsioszlopok szállították a hadsereg után. Az első, jobbára kincstári szekerekből álló csoportok a lőszert és hadfelszerelést, mögötte a rekvirált országos járművek az élelmet vitték, külön a kenyeret, lisztet, rizst vagy kukoricát, bort, a mészárosokból előkészített húst, a dohány-, a szivar- és sóporciókat, az emésztési zavarokat csillapító konyakkal töltött hordókat, amelyek hamar eltűntek, és spiritusszal kellett pótolni őket. A hadosztály ellátórészlegei menet közben vételeztek, ezért végig kellett várniuk a magazinok vonulását. A hadtáp késése miatt a katonák kenyér helyett pénzt kaptak, hogy a helybéliektől vásároljanak. Megálláskor a tisztek szétszéledtek, a tiszthelyettesekre óriási teher hárult. Igyekeztek megtölteni a zászlóaljak kocsijait, majd sokszor pénzért árusították a kenyeret, a sót, a spirituszt. Beszállásoláskor a legénység egyszerűen kifosztotta a parasztokat, hogy csillapítsa éhségét. Előfordult, hogy a parancsnokok, rendfokozatra, be-

24


osztásra hivatkozva el akarták orozni egymástól a rekvirált holmit, sőt Grapellóban a főtéren párbajt is vívtak a tulajdonlásért a lakosság szeme láttára. Az ellátási szokás - reggel 9 órára kiosztani az éjszaka főtt marhahúst és a levest, és a hadművelet utána kezdődik - néha annyiban módosult, hogy a hiányzó húst a rekvirált rizs pótolta vagy semmi, mert vagy valahol elakadtak az üstöket szállító szekerek, vagy a rizs hiányzott, vagy a harci feladat korai indulást követelt. [49]

Montebello

Gyulai és Kuhn a lomellinai összpontosítás alatt követték el az első súlyosabb hibákat. A törzs belső zavarai, a csapatok ide-oda menetekkel együtt járó fáradalmai és az akadozó ellátás önmagukban nem okoztak stratégiai kudarcot. Téves helyzetmegítéléseik és a kezdeményezést feladó döntéseik május második felétől válságot idéztek elő, és visszamenőleg igazolták a korábbi, egyébként magabiztos hadvezetésük elleni vádakat. A szövetségesek felállása után már nem lehetett kitérni a harc elől, nem lehetett várni az 1. és a 11. hadtest és a lovashadosztály érkezésére. A tiroli lövészek jelentették, hogy Garibaldi a Lago di Maggiore felé mozog előre néhány ezer katonával. [50] Gyulai és Kuhn azonban alábecsülte az itáliai szabadcsapatok felbukkanását. Urban hadosztályának csak egyik dandárja indult ellenük, és a főhadiszállás el sem tudta képzelni, hogy a csoport erőszakos felderítést hajt végre. Garibaldi folyamatosan jelezte Napóleonnak, hogy a Vercelli-Novara-Magenta vasúttól északra csak az Alpok déli nyúlványai vonalában állnak biztosító részlegek, a mélyföldig húzódó, dombos sávot azonban egyetlen kötelék sem szállta meg. A Sesia, az Agogna és a Ticino ezen a szakaszán pedig még keskeny medrű és különösebb műszaki bevetés nélkül is átjárható. A császár döntött: egész haderejével a Vercelli-Magenta vasúttól északra támad, átkel a Ticinón és elfoglalja Milánót. Ezért május 17-én Valenzánál, a felrobbantott híd helyén két színlelt átkelési kísérletet - tizenöt, illetve tizenegy hajó felhasználásával - hajtott végre Benedekkel szemben. Majd a 8. hadtest tüzérségi csapására meggyőző erejű választüzet lövetett, és folyamatosan pásztázza a szemközti partot. Egyidejűleg erőszakos felderítésre rendelte az 5. hadtest Livorno helyett Genovába rendelt 4000 fős elővédjét a Trebbia völgyében Bobbio-Vacarizzától délre 25 km-re - iránnyal, és külön feladatként szabta meg, hogy lássa el fegyverrel a lakosságot és mozgósítsa a rekviráló osztrák kötelékek elleni harcra. [51]

25


A valenzai hídverési kísérletek, a heves tűzpárbaj, valamint Urban hírei Bobbio elestéről és a fegyveres lakosság akcióiról meggyőzték Gyulait és Kuhnt, hogy az ellenség a folyam térségében akar offenzívát indítani. Tudták, hogy a szövetségesek zöme - csaknem 100.000 fő - a Tanaro két oldalán összpontosul, ezért északon nem várható támadásuk. Délen azonban vagy a Po bal partján, Valenza-Pavia, vagy a jobb partján Voghera-Piacenza iránnyal, vagy a folyam mindkét oldalán egyszerre is megindulhatnak, amint a folyók vízszintje csökken. Ezért a táborszernagy május 18-án elrendelte a II. hadsereg déli összpontosítását a Sesia-Ticino közötti sáv Póhoz közeli térségében. A jobbszárny 7. hadtestnek fel kellett adnia a Vercellinél kiépített hídfőt, fel kellett robbantania a hidat, és állást kellett foglalnia a Vercelli-Novara-Magenta, illetve a Vercelli-Vigevano vasút között Mortara központtal. A 8., 2., 3. és 5. hadtest 24 óra alatt a jobbszárnytól délre, Mortara és a Po között összpontosult. A főhadiszállás pedig Paviától nyugatra, a Ticino hídja közelébe vonult vissza. Kuhn számításai szerint a szövetségesek az áradások miatt Alessandriában rekedt csapatok helyére elindíthatták a Novi-Gavi térségében álló 1. és 2. hadtestet a Novi-Tortona-Voghera vasúton, illetve gyalog Vacarizza felé. 10-12 óra alatt elérhették és felrobbanthatták az egyetlen osztrák átkelőt, és legalább 20.000 fős létszámfölénnyel elsöpörhették először Urban még Pótól délre maradt zászlóaljait, majd a 9. hadtest Piacenza felől dandáronként menetelő oszlopait. Siker esetén pedig a vasútra támaszkodva, napokkal korábban birtokba vehették Piacenzát, sőt Cremonát, és az Alessandriából érkezők az 5. francia hadtesttel egyesülve oldalba, sőt hátba támadhatták a II. hadsereg Pavia melletti hídon keresztül visszavonuló zömét, mielőtt az elérhette a Mincio mögötti várnégyszög biztonságát. [52]

"A főhadiszálláson elviselhetetlen feszültség uralkodott, amelyet csak úgy lehetett feloldani, hogy egy erős különítmény a Pótól délre megtámadja az ellenséges haderő fő csoportosítását. Amennyiben a zömbe ütközik, úgy egy ellencsapással megállítja előrenyomulását. Eközben a saját haderőt át lehet csoportosítani a különítmény után. Ha a csapás nem ott találja a szövetséges főerőt, akkor inkább Valenza felől várható a támadás. Mindenképpen azonban kiderülhet, hogy mire lehet számítani a következő napokban. Így alakult ki egy inkább megelőző ellencsapásnak nevezhető hadmozdulat, mint erőszakos felderítés terve." [53] Május 19-re virradóra az 5. hadtest parancsnoka, Stadion

26


utasítást kapott, hogy napfelkeltével három saját és egy 8. hadtesthez tartozó dandár élén induljon Pavián keresztül Vacarizzába, vonja magához a 9. hadtesthez tartozó, a Vacarizza hídfőtől 10 km-re délkeletre, Stradellához kijutott dandárt, illetve a mantuai hadosztálynak Vacarizzához visszarendelt dandárját, továbbá a piacenzai helyőrségtől kivezényelt zászlóaljat, és 20-án törjön előre a Voghera előtti Casteggio faluig. Amennyiben az erőviszonyok lehetővé teszik, úgy állapítsa meg: szándékozik-e az ellenség csapást mérni vagy átkarolást végrehajtani a Pótól délre, amire Bobbio elfoglalása utalhat. Lépcsőzött oszlopokkal biztosítsa Vacarizza hídfőjét, offenzívába ütközve vonuljon vissza a hídon át a folyam északi partjára, de hagyjon vissza biztosítókat a hídfő védelmére. A csoportosítás parancsnoka Stadion tábornok. [54]

A szövetségesek offenzívájával szembeni célszerű haditerv azonban kifogásolható gyakorlattal párosult. Megbontotta a hadrendet, hiszen Stadion hadtest erejű csoportosítása - 22.000 puska, 1200 lovas, 68 löveg - több magasabbegység részeiből állt össze. A harcban pedig fontos volt a parancsnokok-beosztottak közötti megszokott együttműködés. Gyulai nyomatékosan figyelmeztette Stadiont a lépcsőzetes felállásra a hídfő védelme miatt, holott a hadtestparancsnoknak nem volt más visszavonulási lehetősége, és maga is alkalmazkodhatott a harchelyzet változásaihoz. A parancs pontos teljesítése érdekében a tábornoknak túlságosan is ragaszkodnia kellett a tartalékok képzéséhez, így a harcolóktól kellett elvonnia csapatokat. Felesleges volt Casteggio falut megjelölni elérendő célként és nem az ellenséges elővéd vonalát, amelyről nem lehetett tudni pontosat. A parancs szerint azonban a falunál be kellet fejezni az előremozgást.

A Po nagy, a Sesia és a Ticino torkolata közötti kanyarulatától délre, általában 5-10 km távolságban, az Alessandriából induló Voghera-Stradella-Piacenza vasút és út haladt, amely átszelte az Appeninek lábait határoló, általában 30-60 m magas, dombos sáv és a folyam közötti alföldet. A legszélső dombok keskeny hátain feküdt Vogherától keletre, 2 km-re a Genestrello majorság, tovább 2 km-re Montebello és utóbbitól 2 km-rel keletre Casteggio. Vacarizza hídfője és Voghera közötti távolság légvonalban 10 km-t tett ki és ugyanennyit a Stradella-Voghera közötti is. Az úttól délre emelkedő lankás dombokon teraszos szőlőültetvények és sűrű eperfasorok akadályozták a terep feletti áttekintést, a síkon magasra nőtt kukorica, vizes rizsföldek a mozgást és szétbontakozást. Az úttal és a folyammal határolt lapályon számos kis település feküdt, amelyeket keskeny földutak kötöttek össze, és amelyek az esőzések miatt alaposan feláztak, megnehezítve a lövegek előrevonását. Stadion három csoportosítást hozott létre. Balszárnyon Urbannak 6000 gyalogossal, 200 lovassal és 16 löveggel az úttól délre futó dombvonulatokon Stradella-Casteggio között, jobbról Hessen tábornoknak 4600 fővel, 200 huszárral, 12 ágyúval Vacarizzától délnyugatra Voghera felé, középütt Paumgarten altábornagynak 9000 gyalogossal, 200 huszárral 20 löveggel Vacarizzától a Casteggio előtti

27


pályaszakaszig kellett előrenyomulnia. A maradéknak, mint legfőbb tartaléknak, a hídfő és Casteggio között, félúton kellett megállnia. Nem is vett részt a harcokban. [55]

A Pótól északra összevont osztrák kötelékek május 19-én egész nap meneteltek Vacarizzáig, majd kifáradtan letáboroztak. 20-án hajnalban reggeli nélkül indultak el, de hátrahagyhatták a nehéz borjúkat. Átkeltek a hadihídon, és 12 óra körül kijutottak a Casteggio É 2 km előtti térségig. Aznap rendkívüli hőség uralkodott. A kimerült katonák engedélyt kaptak pihenésre, a befutó üstökkel a főzésre. Stadion nem értesítette Urbant, hogy könnyített felszereléssel vonuljon előre, de megparancsolta, hogy várja meg az előnyomulásra a jelet. Urban várt, parancs nem jött, ezért reggel 8 óra körül elindult, és délelőtt 11 óra tájban elfoglalta a néhány fegyveressel megszállt Casteggiót. A másik két oszloppal szembeni előnye súlyos következményekkel járt. Napóleon 1. hadtestének elővédje, Forey hadosztálya állt Vogheránál, aki piemonti lovasokat és egy zászlóaljat rendelt előre, a Voghera-Stradella közötti út Casteggio melletti két oldala ellenőrzésére. Forey mindössze 8500 gyalogossal, 1500 afrikai és piemonti lovassal és 12 ágyúval rendelkezett. Mögötte Baraguay másik két hadosztálya állt, mintegy 8 km-re, támogatásul, illetve a Tanaro és a Scrivia között mintegy 15 km-re Vogherától a 2. hadtest. [56] A portyázó piemonti lovasok habozás nélkül rávetették magukat Urban előrevetett századaira - a tábornok, érthetetlen módon, saját huszárjait a dandár hosszú oszlopa végén meneteltette -, és visszaverték őket. A 12. huszárezred svadronjai végre beavatkoztak a harcba, és a gyalogosokkal együtt Montebello felé nyomták a piemontiakat. Az úttól délre, a Montebello-Genestrello között emelkedő dombok kedvező pozíciót kínáltak a tüzérség számára, ezért Urban továbbnyomult. Lövegeit felállíttatta a hátakon, lőiránnyal Voghera felé, és két zászlóaljat rendelt melléjük elővédnek. Így még jobban eltávolodott a másik két oszloptól. Stadion fél kettő körül kapott jelentést a balszárny sikeréről. Két oszlopa éppen pihenőt tartott, a katonák szétszéledtek élelmet szerezni, fákat vágtak ki főzéshez, házkutatások közben fegyvereket találtak, és ezért felakasztottak néhány családfőt. [57] Urban túlzott előretörése, Stadion csapatai kíméletére kiadott parancsa egyaránt ellentmondott mind az erőszakos felderítés, mind az ellencsapás elveinek. Az ellenség közeli tömegét feltételezve egy balszárnyon, de fő közlekedési vonalon haladó csoportosítás nem mozoghatott túlzottan előre támogatók nélkül, mert a fő utakon gyors ellencsapásra számíthatott. A zöm pedig nem állhatott meg közvetlenül az ellenség orra előtt pihenni, főzni. Egyetlen értelmes hadvezér sem akadt 1859 előtt, aki ne tudta volna: egy rövidesen bekövetkező, nagy erőkkel vívott küzdelem kivételes feszültséget teremt a katonákban, feledtetve éhséget, fáradtságot.

28


Forey 12 óra körül kapta meg a jelentést Urban felbukkanásáról. Ismeretlen volt számára az ellenséges erők nagysága, összetétele, még az osztrákok harcmódja is. Harcolt Afrikában, a Krím-félszigeten, a legvégső erőfeszítésekre is képes volt, és rendkívüli harci tapasztalatok birtokában elnyerte katonái teljes bizalmát. Tudta, hogy mögötte áll Baraguay másik két hadosztálya, sőt elérhető távolságban a 2. hadtest is, amelynek katonái "gimnasztikai mozgással" időben felzárkózhatnak. Alkonyat előtt számíthatott rájuk. Addig felkészültnek érezte magát bármilyen fölény elleni harcra. Visszavonulási útja is szabad volt. Riadóztatta Vogherában álló két - Beuret és Blanchard tábornokok - dandárját, előzőt a dombok, utóbbit az út és vasút, illetve a folyam közötti lapályra rendelte, hogy kis ívben biztosítsák a Voghera felé vezető összeköttetési vonalat. Piemonti lovasai zömével és két fogatolt löveggel, Beuret-val együtt Genestrello-Montebello felé vágtatott, utolért két, korábban elővédre rendelt és az elől állók leváltására készülő zászlóaljat. Futásban zárkóztatta őket a biztosítók vonalába. Több mint 1000 katonájával az út melletti, szélső domboknál rávetette magát Urban 1300 fős első csoportjára. Az osztrákok éppen biztosító századait szorították vissza Montebello-Genestrello között. Lovasai vágtatva törtek rá a gyalogosokra - a 39. nyíregyházi ezred 3. zászlóaljára -, akik négyszögeket formálva védekeztek. Közelről leadott sortüzekkel okoztak súlyos veszteségeket. A lovasok szétrebbentek, Beuret pedig elit lövészszázadaival a dombok pereméről a jól látható négyszögeket lövette. Célozni is alig kellett. Az összezárt tömeg olyan súlyos veszteségeket szenvedett, hogy egyelőre ki kellett vonni a harcból. Urban lövegei azonban elhallgattatták Forey két ágyúját. Friss osztrák erők vonultak előre. Az elővéd dandár jobbszárnya Genestrello előtt a vasút és út között, a balszárny Montebellóban, a dombokra vont lövegekkel, középütt az út és a dombsáv széle között egy zászlóalj állt fel. A csoportosítás másik egysége, a 9. hadtest dandárja tartalékban maradt Casteggióban. Ugyanebben az időben Forey a teljes Beuret dandárt a vasút és Montebello közé vonta, és 3500 katonájával elsősorban Genestrello, illetve Montebello előtt készült ellenlökésre. Az első összecsapásokból következtetni tudott ellenfele harcmódjára. A bevetett osztrák erők több lépcsőben álltak fel. Vékony csatárláncuk mögött egyenletesen zárt, 1200 m széles vonalban az első osztályok, majd a hatásos lőtávolon - 100-150 m - túl a második sor, támogatásul, ugyanúgy, amelyeknek mozgását és bevetése irányítását rendkívüli módon megnehezítette a jellegzetes itáliai termelési kultúra. Nem látott összefogott, nagy csapásmérő egységet, egymás melletti ütegeket. Nem kellett áttöréstől tartania. Ezért az afrikai és a krími háborúban begyakorolt zászlóaljait önálló feladatokkal bízta meg, a zászlóaljparancsnokok pedig a századokat. Forey nem rendelt ki külön tartalékot, mint Urban a lépcsők mögötti oszlopokból. Minden harcoló alegységének magának kellett szerveznie saját biztonságát. Nem képezett összefüggő vonalat, hanem ahol nem fenyegetett veszély, elvonta a katonákat, és oda csoportosította őket, ahol szükségét érezte. Állománya Voghera előtt hagyta kenyérzsákjait is, csak a patronokat hozta magával. Mozgékonyabb lehetett, mint Urban 30 kilós terhet cipelő katonái. A Montebellóhoz kijutott osztrák zászlóaljak ellen küldte a piemonti lovasokat, hogy rohamukkal csökkentse a gyalogosaira nehezedő nyomást. Ismét négyszögekbe zárt katonák engedték 20-30 m-re a rájuk csapó lovasokat, és sortüzeikkel súlyos vesztségeket okoztak. A huszárok is felbukkantak. A sűrű növényzetben ember-ember ellen harcolt. A piemonti beavatkozás azonban sikerrel járt. Montebello felől Urban nem mozdult Genestrello felé. Három előrevont zászlóalja azonban a dombok lábánál, a vasúti töltésen és a gát útján elérte a majorságot. Genestrello vonalát Forey egy ezredesre bízta, maga pe-

29


dig a dandárparancsnokkal a Montellobello előtti jobbszárnyát irányította. Genestrello mellé, a vasúthoz, illetve a vasúttól északra fekvő síkra pedig felzárkóztak a Blanchard-dandár - 7 zászlóalj, 6 löveg - első zászlóaljai. Nekik kellett tartaniuk a Stradella-Voghera fő közlekedési vonalat. Az ezredes helységharcban gyakorlott katonái pedig épületről-épületre harcolva tisztították meg a majorság házait, és Blanchard zászlóaljaival biztosították a Vogherához vezető, előremozgást megkönnyítő töltést és a gátat. [58]

Stadion két óra körül Montebellóhoz érkezett, és felelősségre vonta Urbant, hogy fölösleges igyekezetével túljutott a végpontnak kijelölt Casteggiótól, és elszakította a balszárnyat a másik két oszloptól. Leállíttatta a Genestrello elleni harcot, és Urbant az eredeti parancs végrehajtására utasította. A franciák azonban nem engedték elszakadni ellenfelüket. A Genestrellónál, illetve Montebellónál állók sűrű csatárláncokban, századokra bontakozva, az eperfák és szőlőlugasok átláthatatlan labirintusában, illetve a sík földek embermagas kukoricatábláiban hol itt, hol ott rohantak rá ellenfelükre, majd visszaverve, újra támadtak. Urban katonái már lőszerhiánnyal küszködtek, mert a vonalak alig tudták kézitusában érvényesíteni fölényüket, ezért folytonosan lőtték a sortüzeiket. A franciák a háborúkban megszokott célzott lövéseikkel lassú tűzharcot vívtak, és egyszer sem használták el összes patronjukat. Az osztrák visszavonulás elakadt. Stadion Urban jelentésére a harctérre rendelte másik két, 3 illetve 5 km-re táborozó oszlopát, Urbant pedig utasította, hogy Casteggio helyett tartsa Montebellót. A döntést a másik két oszlop beavatkozásától várta. Paumgarten középső csoportjából - Gaál és Bils-dandár, 5000 illetve 4000 katona - Gaálnak Montebellóhoz, utóbbinak Casteggióhoz kellett felzárkóznia, a jobb oszlopnak Hessen vezetése alatt pedig a Genestrellónál lekötött zászlóaljakat kellett mentesítenie. Délután jóval elmúlt három óra, amikor az oszlopok elővédjei megközelítették a számukra kijelölt pontokat. Ezalatt Blanchard valamennyi zászlóaljával csatárláncot vett fel a vasúti töltés két oldalán, afrikai lovasaival pedig rohamot indíttatott a támadókkal szemben. A majorságnál harcoló osztrákok visszavonultak. Mielőtt csatlakozhattak a Montebelló szűk utcáin, házaiban és a templomkert kőkerítése mögötti védekezőkhöz, a franciák, Forey és Beuret személyes vezetésével, a fák és a szőlők között rejtve újabb rohamot indítottak Urban még hátrálás közben összekeveredett és a házak közötti, zárt védelemhez nem szokott katonáira. A kézitusában azonban az osztrákok jobbak voltak. Forey ismét kiszorult Montebellóból. Blanchard Genestrel­lótól messzehordó lövegeivel hatásosan zavarta Hessen és Paumgarten dandárjainak előrevonását. A becsapódások miatt mindkét csoportosításnak több kisebb oszlopba bontakozva kellett megküzdenie a felázott talajjal, a sűrű növényzettel. Paumgarten vasútra támaszkodva mozgó elővédje ütközött először Blanchard vonalába. A vasút egy alig 3 m széles gáton vezetett, ahol az ütegeket előre lehetett vonszolni, a gyalogság jobbra és balra törhetett előre. Afrikai lovasok oldalról csaptak le az első zászlóaljakra, szemből francia lövészek csoportjai rohamozták meg a sűrű növényzetből felbukkanókat. Délután öt óra tájban, amikor a leghevesebb kézitusa dúlt Montebel­lóban, Paumgarten elővédjének parancsnoka visszavonulót fúvatott. [59]

30


Hessen tábornok dandárja akkor közelítette meg északról a vasútat, amikor a középső csoport Casteggio felé hátrált. A magas kukoricában egymással nagyjából kiigazodva mozgó oszlopok első századai megtorpantak, amikor Blanchard vonalából koncentrált tüzérségi és gyalogsági tűzcsapás érte őket. Az él elakadt, a hátul mozgó alegységek megálltak, a parancsnokoknak nem volt áttekintésük a helyzetről, Hessen pedig hátul lovagolt. A hírvivők ide-oda száguldoztak a jelentésekkel, parancsokkal. Mire néhány hátsó kötelék felzárkózott és szétbontakozott volna a vasúti töltés előtt, Blanchard újabb rohamokkal zavarta ellenfelét. Hessen nem vállalta kimerült katonáival a közelharcot. Dandárját szabályos vonalba sorakoztatta, az első lépcsővel folyamatosan sortüzeket lövetett, és amikor Blanchard lövészei sok katonáját eltalálták, a hátsó sor lépett az első helyére. A csata befejezéséig egyik fél sem indított több rohamot. Urban öt óra után valamivel Montebello legmagasabb pontjáról, a templomdombról felfigyelt két Voghera térségében mozgó, hatalmas oszlopra. Mintegy 40.000 katonára becsülte a közeledőket. Az egyik Bazaine, a másik Ladmirault hadosztálya volt, és mögöttük jöttek a 2. hadtest csapatai is. Nem várták meg Forey hírvivőit. Az ágyúdörgésre indultak. Forey küldöncei érkezésekor már teljes sebességgel haladtak. [60]

Hat óra előtt Montebello közelében hirtelen megjelentek a Bobbio felé kirendelt és az ágyúdörgés hangját követő különítmény első századai. A parancsnok - Autemarre tábornok - a robbanások sűrűségéből nagy csatára következtetett. Gyorsított menetben sietett a csatatérre. Forey végső rohamot rendelt el Montebello ellen. Beuret az első sorban, Forey közvetlen közelében vezette dandárját, amikor fejlövést kapott. A hadosztályparancsnok a falu szélső házai ellen rendelte az első századokat, a bobbiói részleget a másik oldal ellen, hogy kézitusában tisztítsák meg az ellenállási fészkeket, a zöm zászlóaljait pedig az utcákon védekező osztrákok ellen vetette be. A legmagasabb pont, a templomdomb elfoglalásához külön tartalékot képezett. A bobbiói csoportosítás első sorai a dombok felőli oldalról küzdötték előre magukat. Urban lövegei a templomtól kartáccsal söpörték el a szűk utcákon nyomulókat. Forey katonái ekkor házról-házra, az osztrákokat közelharcra kényszerítve, az ellenségtől fedezve jutottak ki a templomkerthez. Fél hétkor harcba lépett a francia tartalék. Áttörte a templomkert kőkerítését, és birtokba vette a templomot. A sietve visszavonuló osztrákokat néhány löveg biztosította. A tüzérek kilőtték utolsó kartácstölteteiket, és a pillanatnyi zavart kihasználva fogatoltak és eltűntek Casteggio felé. A jobbszárny, a Hessen-oszlop, még elestekor is harcban állt Blanchard zászlóaljaival. Utóvédje, a Fogaras-Nagyszeben térségéből érkezett 31. gyalogezred két zászlóalja közelharcban, illetve sortüzek fedezete mellett biztosította a dandár hátrálását. A hadtest még az éjjel Vacarizzához vonult. A zöm átkelt a hídon, a 9. hadtest és Urban dandárjai a hídfőben maradtak. Baraguay parancsára sem Forey, sem a felzárkózott Bazaine és Ladmirault nem üldözte ellenfelét. [61]

31


A hadjárat első jelentős csatája osztrák vereséggel végződött, ami a franciák hadműveleti és taktikai fölényét, a katonák magas rangú harcászati tulajdonságait bizonyította, annak ellenére, hogy közelharcban az osztrákok minden esetben jobbak voltak. 22.000 gyalogos, 1200 lovas, 68 ágyú csaknem háromszoros fölényt jelentett 8500 gyalogossal, 1500 lovassal és 12 ágyúval szemben. Stadion azonban úgy irányította a csatát, mint aki Casteggio elérésekor végrehajtotta a fővezéri parancsot - Urban megrovást is kapott, hogy túllépte hatáskörét, és veszélybe sodorta az "erőszakos felderítés" eredményét -, és a lerázhatatlan franciákkal szemben csak defenzívára törekszik. Vacarizza előtt állította fel tüzérsége jelentős részét és erős gyalogsági tartalékát, minden bevetett oszlopának harmadát hátrahagyatta biztosításul, a harcban pedig betartotta a több lépcsős felállásra vonatkozó szabályzat előírásait. Az első vonalak parádés rendben mozdultak előre, a második lépcsők begyakorolt módon váltottak, és a dandárok oszlopban sorakozott tartalékai csak végszükség esetén vetették be magukat a közelharcba. Így a teljes erőből, a 22.000 gyalogosból - a huszárok kivétel nélkül részt vettek a csatában - mindössze 12.000 fő állott tűzben, illetve hajtott végre szuronyrohamot. A veszteségeket is a bevetett létszámhoz célszerű mérni: 46 tiszt, 1377 katona - halott, sebesült, eltűnt - a hivatalos adatok szerint. Gyulai, jelentése idején nem tudhatta, hogy az eltűntek - 4 tiszt és 303 fő - közül, mintegy 200 fő, súlyos sebesülten, nem szállítható állapotban maradt a csatatér házaiba beszállásolva. A plébánosok adtak hírt sorsukról: ".A környék papjai arról számoltak be, hogy a franciák, a szétszórt házakban fekvő, súlyos sebesülteket borzalmas módon agyonszúrták." [62] A franciák vesztesége a május 20-i, hivatalos adatok szerint 723 - halott, sebesült - főt tett ki. A jelentés elhallgatta, hogy a piemonti lovasság 400 halottat és sebesültet veszített, továbbá, hogy a Montebello környékén hirtelen felállított tábori kórházakban 1300-1500 sebesültet kezeltek. Sokan belehaltak sérüléseikbe. Számuk nem ismert. [63]

A csatáról a legtalálóbb összefoglalót Olberg porosz vezérőrnagy írta. [64] "Bár Forey tábornok csak első alkalommal került szembe az osztrákokkal, akiknek teljesen idegen harcmódja volt, és utasításait csak a harc helyszínén adhatta ki, mégis ügyesen ragadta

32


meg a kezdeményezést az ütközetben. Kezdettől fogva a dombvonulat jobboldali meghatározó emelkedőire támaszkodott, erőket csoportosítva átkarolásra törekedett, minden újonnan beérkező zászlóalját pedig, sűrű csatárláncokba bontakoztatta, a mögöttük oszlopban haladókat azonnal, személyesen szuronyrohamra vezényelte. Tartalékok nélkül, csaknem minden embert az első vonalban bevetve, törekedett Forey az erők helyi koncentrációjára. A franciák feltartóztathatatlan, állandó offenzív előremozgása kiegyenlítette az osztrákok háromszoros fölényét,. amely ahelyett, hogy egyesült erővel, a Vogherába vezető jó úton minden emberrel előnyomult volna és szétverte volna a franciák balszárnyát, 5 oszlopban, 1 mérföld szélességben, egyenletesen szétbontakozva mozgott előre, és meg is maradt ebben a szétbontakozott formációban. Pedig a csata több mint hat óra hosszat tartott. Elegendő idő, hogy a különböző osztrák csapatrészeket - amelyekből kevesebb, mint a fele vett részt közvetlenül a harcokban - egyesítse. Az osztrák katonák minden bátorsága ellenére a csatát a parancsnokok bizonytalankodva és eltökéltség nélkül vívták."

Napóleon végleg a Po mellé kényszerítette Gyulai hadseregét. Elhitette a folyam melletti offenzív szándékát. Még aznap este döntött, hogy hadtesteit vasúti szállítással északon, Vercellinél összpontosítja egy Milano elleni csapáshoz. Egész hadserege öt napon keresztül, óriási, csaknem 100 km-es Dél-Észak irányú menetet hajtott végre Gyulai orra előtt, a biztosítóitól alig 4-7 km-re, anélkül, hogy azok észrevették volna.

33


[1] Kriegsarchiv (KA) Alte Feldakten (AFA) II. Armee 1859-13-294. Karton 2210.; Die französiche Armee auf dem Exercirplatz und im Felde. Mit einem Rückblick auf den Feldzug in Italien im Jahre 1859. [General von Olberg - a szerző: B. L.] Berlin, 1861. (Olberg) 76-77. o.; Von einem preussischen Offizier [Otto őrnagy - a szerző: B. L.]: Der Feldzug von 1859 in Italien. Thorn, 1863. (Otto őrnagy) I. Band. 62-63. o. A művekben szereplő mérföld-láb mértékegységeket a "Marco Polo. Die Generalkarte Italien, 1200.000" Ostfildern-Novara, 1999. 1. és 2. szelvényén pontosítottam. A Scrivia, Curona, Staffora-patakok a Lomellinával szembeni dombvidéken és mélyföldön, csaknem párhuzamosan futottak észak felé, és torkollottak a Póba.

[2] KA AFA II. Armee 1859-13-294. Karton 2210. A létszámokból azonban a harctéri tapasztalatok alapján mindig le kellett vonni 10 %-ot, a maródiakat, a zenészeket, a tisztiszolgákat és az adminisztratív okokból éppen elvezényelteket. KA Militär-Kanzlei Seiner Majestät (MKSM) Sonderreihe 1859-4-70., 1859-4-93.

Der Feldzug in Italien 1859. Név nélkül. Leipzig, 1867. (Der Feldzug) 18-19., 21. o.; Hugo von Czeschka: Österreichs Krieg gegen Frankreich und Piemont im Jahre 1859. Wien, 1912. 14-16. o.

[3] Nüscheler, genfi osztrák katonai megbízott április 21-én táviratozott Bécsbe és Gyulainak, hogy Párizsban minden vezető személyiség a háború azonnali megkezdésére készül, és Napoleon április 25-én kiadja a hirtelen elvonulásra szóló parancsot. A csapatok pedig fegyverben állnak és indulásra készek. KA MKSM Sonderreihe 1859-5-4b. KA MKSM Sonderreihe 1859-4-145.  1859-9-ad 145. Menschengen, a torinói svájci konzul április 26-án, délben feladott táviratában jelezte Gyulainak, hogy a francia csapatok nemcsak megindultak Culozból, Brianconból a Mont Cenis és a Mont Genévre hágók felé, illetve hajóra szálltak Marseille-ben, hanem arról is, hogy Susában már francia kötelékek állomásoznak. KA MKSM Sonderreihe 1859-4-115. A belga külügyminiszter május 1-jén táviratozta osztrák kollégájának, hogy már jelentős francia erők sorakoztak fel Torinóban és a Casale-Alessandria vonalon. KA MKSM Sonderreihe 1859-5-5a. A korai, francia felvonulás hírét megerősítették Gyulai hírszerzői is. KA MKSM Sonderreihe 1849-4-147., 1859-4-147a., 1849-4-147b. A torinói kormány május 1-jei hivatalos közleménye az április 29-i adatokat közölve 50.000 francia katona jelentéséről tudósított. A bécsi "Neueste Nachrichten" május 1-jei száma több tízezer francia katona piemonti felsorakozásáról írt. KA MKSM Sonderreihe 1859-5-5a., 1859-5-5b. A brüsszeli "Independence" május 1-jei száma ugyancsak megerősítette a fenti hírt. KA MKSM Sonderreihe 1859-5-73a.

[4] Menschengen adatokat is közölt Gyulaival. Szerinte a franciák a keskeny, meredek hágókon keresztül naponta 7.000 katonát tudnak 25-től kezdve átdiszlokálni, a Marseille-Genova közötti csapatszállító hajók kapacitása napi 10.000 főre tehető. Beszámolt arról is, hogy Garibaldi zászlóaljai éppen a Lago di Maggiorétól délre akarnak összpontosulni, és szándékaik szerint be kívánnak törni Észak Lombardiába. KA MKSM Sonderreihe 1859-4-115. Canrobert tábornagy 50 éves volt, a St. Cyr vezérkari akadémiáján végzett. 1839-1850 között Algériában harcolt. Jelentős szerepet játszott Napóleon államcsínyében, ezért az uralkodó első hadsegédjévé léptette elő. A krimi háborúban kudarcaival nevetségessé tette magát az angolok előtt. Le kellett váltani beosztásából. 1857-től tábornagy. Baraguay I. Napóleon egyik ismert tábornokának a fia, 64 évesen öreg hadtestparancsnokként érkezett Itáliába. Harcolt a korzikai hadjárataiban 1812-1815 között - egyik karját elvesztette - majd 1830-1848 között Algírban. 1850-ben III. Napóleont támogatta, és Párizs katonai kormányzója lett. Semmilyen kiemelkedő győzelem nem fűződött nevéhez. Az 57 éves Niel tábornagy az itáliai hadjáratban a legmagasabb végzettségű és tudású katona volt. Politechnikai középiskolát, Metzben hadmérnöki akadémiát végzett. 1837-1848 között az algériai háborúban, 1849-ben a római expedíciós hadtestben, 1854-ben a krími háborúban tüntette ki magát. Mac Mahon tábornok vakmerő, vállalkozó szellemű tisztként vált híressé. 1807-ben született. Algériában a főparancsnokságig minden beosztásban tapasztalatokat szerzett. A krími háborúban a megvert Conrobert csapataival vakmerő rohamot intézett a Szevasztopol kulcsának számító Malakoff torony ellen és bevette. Regnaud 1858-ban, 63 évesen lett tábornagy. 1812-1815 között I. Napóleon katonájaként, majd a görög szabadságharc önkénteseként emelkedett a ranglétrán. Szolgált Algériában is. III. Napóleon a katonai hatalomátvételben játszott szerepe és I. Napóleon alatti hűsége elismeréseként először hadügyminiszternek, majd a gárda parancsnokának nevezte ki. KA MKSM Sonderreihe 1859-4-147c, 1859-5-1. Grand Dictionaire Universel par Pierre Larousse. Paris, 1865.

[5] A hágókon átkelő csapatok fáradalmairól és veszteségeiről számol be: KA MKSM Sonderreihe 1859-5-73a., továbbá a brüsszeli "Independance" május 1-jei száma. Útközben Canrobert egyik hadosztályparancsnoka meghalt, helyét Louis Trochu tábornok vette át.

[6] Otto őrnagy I. 63. o.; Josef Bruna: Aus dem Italienischen Feldzuge 1859. Prag, 1860. (Bruna) 37-39. o. Behelf zum Studium der Militär-Geographie. Südwestlicher Kriegschauplatz. Wien, 1910. (Behelf) 38-39. o.; o. F. G.: Eine militärische Denkschrift. Frankfurt am Main. 1860. (o. F. G.) 39-41. o.

[7] Frankreichs Offensiv- und Defensivkraft. Als Manuscript gedruckt. München, 1860. 51-56., 58. o. A gyors kötelékmozgás és futás előnyeit a francia csapatok először a krími háborúban használták ki a hagyományos menetekhez szokott oroszokkal szemben. Inkermann mellett a heves tűzharcban egy francia hadosztály a veszteségeket minimálisra csökkentő, 500 m-es futással döntő csapást mért kézitusában, a szuronyrohamra nehézkesen szétbontakozó, fellazult hadrendű orosz kötelékekre. A vonalezredek zászlóaljainak első két - gránátos és voltigeur - százada a harcban éppúgy a csatárláncokban - tirailleur - vívott tűzharc alapköteléke volt, mind a gárda -, az idegenlégiós-, a vadász-, a zuáv- és az északafrikai turco zászlóaljak. o. F. G. 19. o.

[8] Olberg 40. o.; P. D. F. 10-14. o.

[9] KA MKSM Sonderreihe 1859-4-147b. A párizsi katonai megbízott 1859. Április 29-i távirati jelentése Bécsbe. KA MKSM Sonderreihe 1859-5-1. A "Gazetta de France" napilap május 1-jei számának közlése a pontos hadrendről.

[10] "Als oberster Kiegsherr stand Franz Joseph keineswegs im Gegensatze zu den Vorstellungen seiner Zeit. Sind es doch gerade die fünfzigen Jahre gewesen, die in allen Monarchien Europas den Geist des Militarismus erstarken sahen,. ging es nicht anders zu wie in Österreichs des jungen Franz Joseph. Soweit es auf die Armee ankam, sind die europäischen Monarchen allesamt seit Jahrhunderten Selbstherscher gewesen. Dass Franz Joseph aber seine militärische Allgewalt auf den ganzen Bereich des staatlichen Lebens den Mut, ja fast Verwegenheit besass, gibt ihm seine einzigartige Stellung in der europäischen Geschichte der zweiten Hälfte des neunzehten Jahrhunderts." Joseph Redlich: Kaiser Franz Joseph von Oesterreich. Berlin, 1928. 214. o.

[11] Nikolaus Preradovich: Die Fűhrungschichten in Österreich und Preussen.Wiesbaden, 1955. 56. o.; Julius Wickede: Vergleichende Charakteristik der k. k. österreichischen, preussischen, englischen und französischen Landarmee. Stuttgart, 1856. 455. o.

[12] KA MKSM 1856/2033. A magyarok aránya 10,5 % volt. Lorenz Stein: Die Lehre vom Heerwesen. Stuttgart, 1872. 211. o. "Der Kaiser machte sich zum Kriegsherrn, dass heisst zum Commandanten das Heeres, Graf Grünne, einer Eimigratenfamilie entsprossen, wurde als 1. Generaladjutant hierdurch dessen eigentlicher Gebieter. In allen Vorurtheilen befangen, die Leute seines Schlages, verwechselte er Rücksichtslosigkeit mit Energie. Er verstand vom Metier nicht das mindeste und fühlte auch nicht einmal das Bedürfniss, diesen Mangel durch eine passend gewählte Umgebung einigermassen zu ersetzen. Alle höheren und selbstständigen Commandostellen wurden natürlicherweise an Gleichgesinnte vergeben und alle Persönlichkeiten, welche durch ihre Thaten in Felde einigen Ruf hatten, ohne Federlesens beseitigt, sobald sie nicht der herrschenden Clique angehörten. Man hielt die infamen Inhabersrechte aufrecht. da es der in Oestreich allmächtigen Aristokratie bequem ist, ihre Sprösslinge und Clienten mittels dieses Systems zu poussieren." Der Feldzug 6. o.

[13] KA MKSM Sonderreihe 1859-4-143. KA MKSM 1859/22 84. Moritz Angeli: Wien, nach 1848. Aus dem Nachlasse. Wien, Leipzig, 1905. 222-229. o.

[14] Olberg 80-84. o. A legalacsonyabb származású, 1804-ben született Benedek Lajos - Radetzky soproni orvosának a fia - a tábornagy befolyására, az első protestánsként, a bécsújhelyi tiszti akadémiát végezhette el. "Rendíthetetlenül bátor katona" - tartotta róla patrónusa. Beosztottai bíztak benne, mert szigorúsága ellenére csak sikereket ért el velük. Benedek, kisebb megszakításokkal, Radetzky mellett szolgált. A brémai születésű, régi frank nemzetségből származó Zobel 1813-tól szolgálta a Habsburgokat. Részt vett az 1821-es nápolyi, az 1831-es római expedícióban, majd Radetzky alárendeltségében, 1848/1849-ben jól harcolt. A Milano, Melegnano, Novara melletti csatákban kiérdemelte a "mészáros" nevet, mert nem kímélte katonái életét és megszerezte győzelmeivel a tábornoki rangot. Stadion gróf előkelő körökből származott, de előmenetelét a tábornagy alatt vívta ki. Radeztkyt nem érdekelték beosztottja lovassági karrierről szőtt álmai. Kikényszerítette belőle a gyalogsági harccal kapcsolatos tudást, kitartást és végigjáratta vele a katonai szamárlétra fokait. Energikus, bár nem nagy formátumú tábornokot faragott belőle. Militärischen Aphorismen aus Österreich. Von einem österreichischen Soldaten. Leipzig, 1860.

[15] Der Feldzug 8. o. Olberg 80. o. Militärische Betrachtungen über einige Erfahrungen des letzten Feldzuges und einige Zustände deutschen Armeen. Darmstadt, 1860. 12-15. o.

[16] Der Feldzug 6., 10-11. o.; Eduard Bartels: Oesterreich und sein Heer. Leipzig, 1866. 12. o.; Antonio Schmidt-Brentano: Die Armee in Österreich. Boppard am Rhein, 1975. 456. o. "Die höheren Befelshaber, zumeist dem Hofadel angehörig, zeigten ihre Missachtung gegen die bürgerlichen Canaille, welcher beinahe das ganze Offizierscorps entsprungen ist, unverhohlen und fanden natürlich nur zu viele Stabsoffiziere, welche durch Brutalität und Rohheit deren Zuneigung gewinnen und hierdurch ihre Carriere beschleunigen wollten." Der Feldzug 8. o.

[17] KA MKSM Sonderreihe 1859-4-7c, 1859-4-7i. KA Manuscripte MS/Kg. Nr. 217. MS/Kg. Nr. 282. KA Nachlässe B/572. Nr. 10. Der Feldzug 10-11. o. Gyulai lojalitása megkérdőjelezhetetlen volt. 1849. június 13-án, trieszti parancsnoksága alatt a szabadságharc támogatására dezertáló 12. huszárezred két osztályából az elfogottak között az osztrák hadseregben fél évszázada ismeretlen brutális büntetést hajtatott végre. Agyonlövette az összes tiszthelyettest és minden tizedik katonát. KA MKSM 1848/49. Nr. 66. Április végén a II. hadsereg hadi állománytáblája szerinti létszámból még mindig hiányzott 241 tiszt, 30.000 katona és 15.000 ló. KA MKSM 1859/969, 1859/2113.

[18] KA MKSM Sonderreihe 1859-5-4a. A parancsnok és vezérkari főnöke közötti, a hadjáratra vonatkozó központi akarattal szembeni nézetazonosság nem zárta ki az ellentéteket. Gyulai a hadjárat utáni memorandumában élesen bírálta a Központi Katonai Irodát, hogy megtörte korábbi törzsét a hozzá közel állók leváltásával, Kuhn vezérkari főnöki kinevezésével, amivel a csapatok között élvezett tekintélyét "mutwillig und vieleicht böswillig erschüttert". Elismerte, hogy hiányos harci tapasztalatok birtokában igyekezett vezetni hadseregét, de a közvéleménytől oly nagyon várt 1848/49-es sikerek elmaradása miatt nemcsak ő a felelős. ".Oberst Franz Freiherr von Kuhn der ihm gestellten grossen Aufgabe nicht gewachsen war." KA MKSM 1859. Separat Fascikel 73. Nr. 19.

[19] KA MKSM Sonderreihe 1859-5-29., 1859-5-80., 1859-5-80b. Schaffgotsche altábornagy a beosztásukban jelentéktelen szerepet játszó arisztokrata társaihoz hasonló felkészültségű katona volt. Egyetlen említésre méltó, hadvezéri teljesítményéről porosz elemzők adnak hírt: ".Solferinónál az osztrák hadsereg drámája a 9. hadtest túlzottan szétaprózott hadrendjével és külön-külön végrehajtott manővereivel kezdődött." Otto őrnagy III. 225. o.

[20] A trieszti vasúti végállomás és a Velence közötti hajóút sebezhetőségére a trieszti műszaki parancsnok Möhring ezredes és Vilmos főherceg április 19-én figyelmeztetett. Helyette a Trieszt-Casarsa fáradságos utat javasolták. KA MKSM Sonderreihe 1859-4-100c. Grünne szilárdan hitt abban, hogy ".politikai okokból nem várható francia támadás az Adriai-tengeren". KA MKSM Sonderreihe 1859-5-49.

[21] A porosz vezérkar megbízásából, v. Fischer ezredes irányítása alatt egy W. A-n nevű tiszt: Der Krieg in Italien 1859 című könyve (Leipzig, 1873) elemezte a bécsi Katonai Iroda hallatlan tévedéseit. A könyv legfontosabb fejezete "Gyulai's Ehrenrettung" - "Gyulai becsületének megmentése" - címet viselte, és a Ferenc Józseffel szembeni szolgai történetírás álobjektivitását kritizálta. A porosz vezérkar készülő elemzéséről az "Österreichische - Ungarische Wehrzeitung" 1872. november 20-i száma adott hírt.

[22] KA MKSM Sonderreihe 1859-5-49. A II. hadsereg adjutánsi szolgálata május 2-án fejtette meg a táviratot (Pöckh őrnagy), és az esetleges tévedés miatt Grünne később Kuhn ezredest vonta felelősségre. A vezérkari főnök azonban visszautasította a vizsgálatot, hivatkozva arra, hogy az osztrák katonai hierarchiában az adjutánsi szolgálat teljesen független a vezérkartól, és egyes egyedül Grünne alá rendelt testületként, Grünne parancsai alapján működik. A távirat körüli, későbbi találgatások megkerültek két fontos kérdést: miért tartott 24 óra hosszat a dekódolás és Gyulai számára a jelentés átadása, ha egyáltalán volt tévedés, továbbá miért hallgat az osztrák vezérkari összefoglaló az eredeti távirat ominózus félreértéséről? KA AFA II. Armee 1859-13-294.  Karton 2210. Grünne május 4-i utasítása szerint a 9. hadtest öt dandárjának a Gyulai által meghatározott feladatokat kellett végrehajtania. KA MKSM Sonderreihe 1859-5-29., 1859-5-ad 29.

[23] Schmidt-Brentano 241. o. Valamennyi számottevő osztrák történész - Czeschka, Heinrich Friedjung, Adolf Horsetzky és mások - az egész hadjárat kudarcának kezdetét vezetik vissza Gyulai félreértett táviratából következő tétovázására, aki, ahelyett, hogy gyors csapással kikapcsolta volna a piemontiakat, majd külön-külön megverte volna a részenkint érkező franciákat, "csak vonulgatott a Lomellinában". Ezzel kisebbíteni lehetett Ferenc József felelősségét, aki Solferinónál ugyanezzel a francia csoportosítással került szembe és 9 hadtesttel és 2 lovashadosztállyal rendelkezve megsemmisítő vereséget szenvedett. KA Manuscripte MS/Kg 218/1.

[24] KA MKSM Sonderreihe 1859-4-70. KA Manuscripte MS/Kg 218/1. Beilage 2. A hátország biztosítására rendelt erők jelentős része, a mantuai hadosztály, a hadsereg balszárnyán harci feladatot teljesített.

[25] ".Wenn thatkräftige Leute diese Bataillone befehligen, so sind von ihnen, bei dem gehorsam, grosse Leistungen zu gewärtigen, sonst haben sie stets eine Menge Marodeurs auf dem Marsche, da sie gerne zurückbleiben um zu plündern und noch grössere Menge Ausreisser im Gefechte. Die Leute wollen nicht recht begreifen, warum sie sich eigentlich sollen todtschiessen lassen, und Kerle welche, um ein Huhn zu stehlen, alle Gefahren verachten, verkrichen sich, während eine Gefechtes in die Gräben . Nach ihrem Gedankengange ist Beutemachen die Hauptsache im Kriege, todtgeschossen oder blessirt zu werden, stets zu vermeiden - auf Ehre halten sie sehon gar nichts." Der Feldzug in Ialien 1859. 14-15. o.

[26] KA MKSM Sonderreihe. A II. hadsereg diszlokációja az indulás előtt. 1849-4-ad 125. Páviát Gyulai az offenzíva előtti hetekben a Ticino-Po találkozásától 10 km-re északra megerődített táborrá alakította át. A hídtól északra és délre állandó megszálló erőket - 4500 fő - és 53 löveget, benne 30 fontos mozsarakat és 12 fontos tarackokat - telepített, továbbá a Ticino bal partján egy holtággal körülvett szigeten át vezető út és a Lombardiát Piemonttal összekötő újabb kőhíd mellett új földsáncokat emeletett, és az erős vámházat katonákkal szállta meg. KA Manuscripte MS/Kg 218/1 Beilage Pavia.

[27] KA AFA 1859. II. Armee Operations-Journal (Op.) 13-156. Karton 2206. KA MS/Kg 218/2. Von Eröffnung der Feindseligkeiten bis zum Friedensschluss.

[28] Különösen a jobbszárnyat biztosító Edelsheim ezredes huszárjai tűntek ki az összecsapásokban. KA MKSM Sonderreihe 1859-5-41., 1859-5-41a. Benedek átkelési szándékáról és az átkelés 4-i végrehajtásáról: KA AFA 1859. 8. AC. Op. 13-1. Karton 2172.

[29] KA AFA II Armee 1859-13-294. Karton 2210.

[30] KA AFA 1859. 8. AC. Op. 13-1. Karton 2172.

[31] Uo. 18 nehézlöveget szállítottak a hídfőhöz a Veronából érkezett hajók. A két hídfő közöt a mantuai megszálló erők hadosztálya járőrözött. KA MKSM Sonderreihe 1859-5-63.

[32] KA AFA 1859. 7. AC. Op. 13-2. Karton 2168. Vercellinek 110.000 adag kenyeret és húst kellett beszolgáltatnia, továbbá bort és fűszereket. Uo.

[33] Egy dandár kordonszolgálatot látott el, Trientnél ütegek zárták le a Brenner-hágó bejáratát, Dél-Tirol területét egy csendőrezred biztosította, a magashegyi hágókat császárvadászok és tiroli lövészek őrizték, az innsbrucki katonai parancsnokság pedig Bozenben és Franzensfestében 15.000 fő számára 6 heti élelmet halmozott fel. KA AFA MKSM Sonderreihe 1859-5-ad 59, 1859-5-78a.

[34] KA AFA 1859 II. Armee. Op. 13-156. Karton 2206. KA AFA 1859 II. Armee 13-294. Karton 2210. KA AFA 1859. 5. AC.Op. 13-1. Karton 2159. Az elfoglalt területeken mindenütt zsákokba gyűjtött kukoricát, rizst, továbbá vágómarhát, igásállatokat, bálázott szénát, zabot, szivart, dohányt, sót, bort, konyakot kellett rekvirálni. Az utánpótló magazinoknak - az 1. és a 2. ellátta a 2., 3. és 7. hadtest szállító oszlopait, a 3. pedig az 5. és 8. hadtest, a főhadiszállás és a lovashadosztály hadtápját - a kijelölt körzetekben dohány és sóhivatalokat kellett felállítaniuk, országos járműveket kellett kirendelniük - kétfogatú 6 mázsa, négyfogatú 10 mázsa teherbírással, mérföldenként 5 krajcár díj ellenében -, továbbá biztosítaniuk kellett a katonáknak napi 6 krajcár külön zsoldot, amit vagy a markotányosoknál, vagy a helybelieknél vásárolt cikkekre lehetett költeni. A hadtestek szállító oszlopai 20-20 tábori pékséget működtettek, amelyek május 5-től látták el kenyérrel az élelmezési létszámú állományt, továbbá 16-16 kincstári szekérrel rendelkeztek, amelyek a kirendelt kocsik mellett a hadtápszolgálat magját képezték. KA Manuscripte MA/Kg 218/1. Beilage B.

[35] KA AFA 1859 II. Armee Op. 13-156. Karton 2206. KA AFA II. Armee 1859-13-294. Karton 2210. Bazancourt: La campagne d'Italie de 1859. Cronique de la guerre. César, Paris, 1859-1860.  I. 112-114. o. állítása szerint - idézi Olberg 95-97. o. - a francia hadvezetés tartott Benedek előnyomulásától. A tábornokok feltételezték, hogy Novi elleni előretörésével elvágja az Alessandria-Genova közötti vasutat és Gavinál csapást mér Baraguay csoportosítására, illetve leköti Alessandria védőrségét. Eközben a jobbszárny, 40.000 katonával Torino ellen nyomul. Ezért a genovai vasút minden állomását megerődítették, és dandárokkal vigyázták, a főváros ellen támadóktól délre, néhány óra járásnyira, Casale térségében ellencsapásra kész csoportosítást hoztak létre. A csapatoknak megfelelő időben oldalról kellett a Torino elleni, hosszú oszlopokat megrohanniuk.

[36] KA AFA 1859. II. Armee. Op. 13-156.Karton 2206. KA AFA 1859. 5. AC. Op. 13-1. Karton 2159.

[37] Gyulainak kezdetben háromszoros tüzérségi fölénye volt, de nem tudott róla. KA MKSM Sonderreihe 1859-4-70, 1859-4-93. Maurice v. Herisson: Tagebuch aus dem Italienischen Feldzuge 1859. Augsburg und Leipzig, é. n. (Herisson) 58-63. o. Henisson III. Napóleon egyik adjutánsának - Brady százados - naplóját közölte. Bradynak május első napjaiban Bourbaki és Trochu tábornokok császárhoz intézett üzenetét kellett a hadszíntérről Párizsba vinnie, amelyben a hadügyminisztert és a tüzérfőnököt hazaárulással vádolták a lövegek, patronok és srapnelek hiányai miatt. ". Mein lieber Freund, man hat einst ein Sansculottenheer ohne-Schue und ohne Hemden in Italien einrücken sehen, aber noch nicht dagewesen ist, dass eine französische Armee dem Feinde ohne Patronen und ohne Kanonen entgehen geht!" A hadügyminisztert a császár a jelentés után azonnal leváltotta. Herisson 59. és 64. o.

[38] KA AFA 1859. 7. AC. Op. 13-2. Karton 2168. Henisson 66. o.

[39] KA MKSM Sonderreihe 1859-5-56. Grünne egyetlen szót sem ejtett arról, hogy Gyulai hagyjon fel az offenzívával. A helyzetmegítélésért és a döntésért a felelősséget a II. hadsereg parancsnokára hárította.

[40] KA MKSM Sonderreihe 1859-5-73, 1859-5-73b, 1859-5-73c. A hírszerzőszolgálat vezetése a jelentést kiegészítette számításaival, hogy a francia 5. hadtest mintegy 35.000-40.000 főből fog állni, továbbá, hogy a szövetségesek a pótlólagos mozgósítással vagy átcsoportosítással, a legrosszabb esetben, néhány héten belül akár 285.000 katonát is összpontosíthatnak az itáliai hadszíntéren. KA MKSM Sonderreihe 1859-5-73b.

[41] KA MKSM Sonderreihe 1859-5-65, 1859-5-ad 65. A flottaegység május 13-án jutott el az Adriai-tengerre. A Korfunál álló angol hadihajók nem találtak rajtuk partraszálló erőket, és átengedték őket. Május 13-15-től nem lehetet csapatkiegészítéseket áthajózni Triesztből Velencébe. KA MKSM Sonderreihe 1859-5-104, 1859-4-104a, 1859-5-104b.

[42] A francia flottaegység ekkor Raguza előtt mozgott, és több osztrák hajót zsákmányolt. KA MKSM Sonderreihe 1859-5-104. A 9. Hadtest tüzérségének egy részeOlmützben, más része fogatok hiánya miatt Triesztben maradt.

[43] KA AFA II. Armee 1859-13-294. Karton 2210. KA MKSM Sonderreihe 1859-5-87. KA AFA 1859-9. AC. Op. 13-5.

[44] A haditervet eladó francia tiszt 6000 francot, a hadműveletek megindulásakor további 24.000, egy hónappal később pedig 400.000 francot követelt. Az általános jellegű információk miatt az utolsó részlet feltehetőleg nem az "árulóé" lett. A haditerv másolatát 15-én Gyulai is megkapta. KA Manuscripte 1859. MS/Kg 219.

[45] KA MKSM Sonderreihe 1859-5-107, 1859-5-107a, 1859-5-107e. Az ellátó bázisok - Innsbruck, Franzensfeste, Bozen - elegendő lisztet halmoztak fel az átvonulók részére. KA MKSM Sonderreihe 1859-5-114b. A Német Szövetség engedélyezte az áthaladást. Az 1. hadtest parancsnoka, Eduard Clam-Gallas, 1805-ben született, régi katona család sarja volt. Egyik őse Wallenstein alatt szolgált, és gyávaságáról Friedrich Schiller "Wallenstein" c. drámájában súlyosan hangzó sorokat írt, amelyeket Ferenc József nem engedett a Burgtheater előadásain kimondani. Clam-Gallas altábornagy katonai képzettséget nem szerzett, de 1848-ban St. Lucia mellett Ferenc Józseffel együtt ugyanabban a törzsben szolgált. Az uralkodótól megkapta az aranygyapjas rendet. Pánikra hajlamos katona volt. "Drollig und keineswegs Geistreich" írta Went von Römő: Ein Soldatenleben. Wien, Leipzig, 1904. 53. o. A 11. hadtest parancsnokáról Joseph Veigl von Kriegeslohn altábornagyról, a szerző nem talált adatot. A lovashadosztály parancsnokáról: gróf Friedrich Zedtwitz altábornagyról előljárója, gróf Franz Wimpfen táborszernagy így ítél: "unentschuldbare Kopflosigkeit", a parancsok késői teljesítése jellemezte. KA AFA II. Armee 1859-13-178. Karton 2206.

[46] KA MKSM Sonderreihe 1859-5-84a, 1859-5-84b, 1859-5-84c. A III. hadsereg állományába lépett 1. és a IV. hadsereghez rendelt 2. lovashadosztálynak - 5-5 dandár - Magyarország és Csehország lakosságát is féken kellett tartania. KA MKSM Sonderreihe 1859-5-101, 1859-5-107, 1859-5-107a.

[47] KA Manuscripte 1859 MS/Kg 274., MS/Kg 219. Otto: I/100-101.p. Az eső tönkretette a susai magazin készleteinek nagy részét.

[48] Garibaldi 6000 fővel a Lago di Maggiore és a Comoi-tó közötti Vareseben bukkant föl. Ezért Urban hadosztályának külön feladat jutott. Egyik dandárja azonban csak a Montebello melletti csata után vonulhatott északra. KA MKSM Sonderreihe 1859-5-ad 128, 1859-5-133. A francia 5. hadtest szervezetszerű állománya - 2 hadosztály, 1 lovas dandár - 25.000 fő volt. KA MKSM Sonderreihe 1859-5-73d. A 6. és 7. hadtest még nem érte el a szervezetszerű létszámot. KA MKSM Sonderreihe 1859-5-73e, 1859-5-100. Az itáliai szembenálló erőkről ad áttekintést: KA Manuscripte-1859 MS/Kg 219, MS/Kg 220. Az osztrák megszálló csapatokból - Velence, Ferrara, Verona, Milano, Mantua, Piacenza, Pavia helyőrségei, 66.000 fő - állították ki Urban mantuai 15.000 fős hadosztályát. Uo.

[49] KA Manuscripte MS/Kg 218/1. MS/Kg 274. Der Feldzug 10-11. o.

[50] KA MKSM Sonderreihe 1859-5-ad 128. Urban első dandárja - 7 zászlóalj és 2 lovasszázad - összecsapott Garibaldival Varese környékén. Uo. és KA MKSM Sonderreihe 1859-5-133.

[51] KA MKSM Sonderreihe 1859-5-ad 135. KA AFA 1859. 8. AC. Op. 13-1. Karton 2172. Der Feldzug 30-32. o. Egy osztrák tiszt naplójából: ".A híres kalandor Garibaldi, aki a háború kitörése előtt tábornoki rangot kapott, elszánt alpesi vadászaival betört Lombardiába és jobbszárnyunkon és a hátunkban több ütközetet kezdeményezett csapatainkkal. 5000-6000 fővel a Comói-tó felé támadva elfoglalta Varesét, élénk harcot vívott a mieinkkel, ami 132 fős veszteséget okozott, majd tovább vonult a Comói-tó felé. Csakhamar újabb összecsapás következett. Urban altábornagy bátor katonái visszaverték. de Garialdi mégis szilárdan megkapaszkodott Lombardiában. Főhadiszállásunk túlságosan is lebecsülte a közjátékokat. Hiába figyelmeztettük háborús tapasztalatokkal rendelkező dandárparancsnokunkat, hogy legyen éberebb, és hiába lovagolt ő is naponta a főhadiszállásra figyelmeztetni, hogy Garibaldi nem saját elhatározásból tört be Lombardiába, hanem több mint valószínű, hogy a nyomában vonuló egész ellenséges hadsereg avantgarde-jaként vívja találkozó harcait." Bruna 73-74. o.

[52] KA AFA 1859 II. Armee. Op. 13-156. Karton 2206. KA Manuscripte MS/Kg 218/2. MS/Kg 219; Olberg 106. o.; Otto őrnagy 112-113. o.; Der Feldzug 3. o. Gyulai feltételezése szerint május 18-án a megáradt Sesia mögött a torinói helyőrség, a Dora Baltea melletti csapatok és Garibaldi szabad hadteste tartózkodott 23.000 fővel. A második csoport, a 4. francia hadtest, továbbá 2 piemonti hadosztály 38.000 katonával a Po és a Tanaro torkolata mögötti térségben, míg a harmadik csoport, a francia 1., 2., 3. és gárda hadtest, továbbá 3 piemonti hadosztály az ugyancsak megáradt Tanaro mögött, illetve-attól keletre, összesen 113.000 fővel. KA Maruscripte Ms/Kg 219.

[53] Otto őrnagy 113. o. A háborút követő elemzések erőszakos feldeítésről írnak. Kritikájuk szerint a szöveségesek összpontosítását néhány lovasszázaddal biztosított, éles szemű tiszt is felfedhette, így értelmetlen volt a hadmozdulat. L. H. Kunz: Von Montebello bis Solferino. Berlin, 1888. (Kunz) 3. o.; Der Feldzug 32. o.; W. Rüstow: Der italienische Krieg 1859. Zürich, 1860. 155. o. A bevetett erő nagysága ellentmondott az erőszakos felderítés - "das Steckenpferd der österreichischen Generale", mint uo. Rüstow írja - fogalmának, így a kritikának is. Olberg 101. o. - ugyanakkor, éppen az erő nagsága miatt, egy Potól délre indított ofenzíva meghatározást tartja elfogadhatónak. Az ellentétes fogalmak a haditerv hibáit hegyezik ki, miszerint vagy túl sok, vagy túl kevés katona lépett harcba. Otto őrnagy "ellencsapás" hadműveletről szóló megállapítása találóbb, mert egyszerre utal az időnyerésre és az erő nagyságára. Gyulai: ". vermuthete, - írja a fentivel megegyezően Bruna a főhadiszállásról érkező információk alapján - dass der Feind, mit starker Macht eine Bewegung gegen Piacenza vorbehalte, . dass der Feind uns von Süden aus mit seiner Hauptmacht auf den Leib rücken werde. Der Zweck der Recognoszirung bestand darin, den Feind zur Entwicklung seiner Streitkräfte zu zwingen." Bruna 64. o.

[54] KA AFA 1859. II. Armee. Op. 13-156. Karton 2206. KA AFA. 5. AC. Op. 13-1.és 5. AC. Befehle. 13-8. Karton 2159. A hadmozdulatban 25 zászlóaljnak, 9 lovasszázadnak, 68 lövegnek kellett részt vennie, amiből 8 zászlóalj teljesen, 8 csak kis részben, a lovasság csaknem egészen Magyarországról származott. A szervezetszerű harci létszám: 22.000 gyalogos, 1200 lovas, amelyből a szokásos átlag 10 % hiányzott. KA AFA 1859. II. Armee. Op. 13-156. Standesausweis. Karton 2206. Urban dandárja már visszafelé menetelt, hogy a Comói-tóhoz induljon, amikor parancsot kapott a csatlakozásra. Uo.

[55] KA AFA 5. AC. Op. 13-1. Karton 2159. KA Manuscripte Ms/Kg 220. Gefechts-Relation FML. Stadion. Gefechts-Relation FML. Urban. Marsch-Dispositionen. Uo. KA Manuscripte Ms/Kg 274. 1. Abschnitt. A terepleírás W. Rüstow térképmelléklete alapján készült.

[56] KA Manuscripte Ms/Kg. 219. A szövetséges erők hadrendje május 20-án. Ms/Kg. 274. I. Abschnitt. Von Beginn das Feldzuges bis zum 3. Juni. 1859.  KA AFA 5. AC. Op. 13-1. Montebello. Gefechts-Relation FML. Stadion. Karton 2206. Stadion és Urban részletes leírása megtalálható még KA Manuscripte Ms/Kg. 220. Montebello címszó alatt. A francia erőkről a "Campagne de l'empereur Napoleon III. en Italie 1859, redigé au depót de la guerre. Paris, 1862.-ből idéz Otto adatokat. Otto őrnagy I. 114. o.

[57] KA AFA 1859. 5. AC. Op. 13-1. Karton 2159. KA Manuscripte Ms/Kg. 220. Gefechts- Relation FML. Sadion. Marsch-Disposition FML Urban. Gefechts-Relation FML. Urban. Gefechts-Relation GM. Paumgarten. Gefecht-Relation GM. Hessen.

[58] KA Manuscripte Ms/kg 220. Gefechts-Relation FML. Urban. Olberg 102. o.

[59] KA AFA 1859. 5. AC. Op. 13-1., 5. AC. Op.  Brigade GM Gaál, Brigade GM Bills 13-5., 13-7. Karton 2159. KA Manuscripte Ms/Kg. 220. Gefechs-Relation FML. Stadion. FML. Paumgarten. GM. Bils. FML. Urban.

[60] KA Manuscripte Ms/Kg. 220. Gefechs-Relation GM. Hessen. Kunz szerint Hessen határozott fellépésével kikényszeríthette Blanchard visszavonulását a vasúti töltésen túlra és Paumgarten is Hessennel együtműködve összefogott erők csapásával megverhette a hátráló Blanchardot a vasút és az út között. A két tábornok azonban messze, a harcolók háta mögött várta a jelentéseket. Mire a hírvivők kézbesítették az információkat, a helyzet gyökeresen megváltozott, és új parancsokra volt szükség. Ilyenkor a szokással át lehetett hidalni a nehézséget: "felsorakoztatni a katonákat és folyamatos tüzeléssel táplálni a harcot." Kunz 22-24. o. Hasonlóan vélekedik Otto a "Schlussbetrachtung" c. fejezetében, rendkívül bőbeszédűen. Otto őrnagy 151-173. o. Őszerinte a döntés Paumgarten oszlopának kezében volt. Az út és a vasút közötti, háromszoros erőfölény birtokában, egyszerűen neki kellett volna mennie Blanchard vonalának és veszteségre tekintet nélkül kézitusában áttörni. Így Montebello nem esik el. .166-167. o.

[61] KA Manuscripte. Ms/Kg 220. Gefechts-Relation FML. Urban. Az erdélyi gyalogezred 1. zászlóaljának hadi jelét a rohamozó zuávok elragadták a visszavonuló, sebesült zászlóvivőtől. Egy csoport katona rávetette magát a "keck" ellenségre, puskatussal agyonverték őket és a legfiatalabb társuk, egy Walter János nevű újonc, társai fedezete mellett, a zömhöz rohant vele. Ms/Kg. 220. Gefechts-Relation GM. Hessen.

[62] KA AFA 1859. II. Armee Op. 13-156. Karton 2206. KA Manuscripte Ms/Kg 220. Schlussbemerkungen. Verluste. Dr. Hermann Reuchlin: Geschichte Italiens. Leipzig, 1870. III. Bd. 325. o.: ".zogen sich die Oestericher am Abende zurück. Sie hatten 294 Todte, 715 Verwundete, einige hundert Versprengte. Pfarrer der Umgegend erzählten uns, dass die in den zerstreuten Häusern liegenden östreichischen Verwundeten grausam niedergestochen hätten."

[63] A hivatalos francia adatokat közli Dr. Paul Myrdacz: Sanitäts-Geschichte des Feldzuges 1859 in Italien. Wien, 1896. 16. o. Számításai szerint a sebesültek legalább 15 %-a halt meg, hiszen mindössze 4 orvos és a hozzájuk rendelt zenészek alkották az egészségügyi személyzetet. A vogherei francia főorvos - Dr. Champouillon - beszámolójából: "Der Dienst ist schlecht organisirt, wir haben keine Krankenwärter, einige Musiker, die Niemand kommandirt, sind als Ersatz bestimmt. Sie nutzen aus Nichts, da sie Nichts verstehen. Die Kranken sind schlecht gelagert, schlecht verpflegt, schlecht versorgt." A sebesültek nagy részének alessandriai és genovai elhelyezése után, a csatát követő negyedik napon, május 24-én, sokadszorra ismét így jelentett Vogherából: "Ich muss mit Bedauern melden, dass, in Folge der Unerfahrenheit oder der umfangreichen anderen, sie vieleicht beschäftigenden Thätigkeit der Intendanz, beinahe 800 Verwunde vier Tage lang durch öffentliche Wohlthätigkeit verpfegt worden sind." A francia haderő főorvosa J. C. Chenu összefoglalójából idézi Emil Knorr: Entwickelung und Gestaltung des Heeres-Sanitätswesens der europäischen Staaten. Hannover, 1883. 262. o. A nem hivatalos veszteségadatokat közli Otto őrnagy I. 150. o.

[64] Olberg 102. o.

<back to contents>