KRITIKAI ÍRÁSOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL

            PROBLÉMA            
A kognitív tudomány filozófiai kérdései

Az analitikus filozófiai hagyományban az elmefilozófiát1 három kérdés határozta meg. Ezek a következők: mik a gondolatok és a gondolkodás? Hogyan képes az elme a világot reprezentálni? Mi a tudat?
A legtöbb kortárs analitikus filozófus szerint döntő indokok szólnak amellett, hogy az emberi lények biológiai organizmusok, amelyeket teljes egészében közönséges anyag alkot; ezért ezeket a kérdéseket egy tág értelemben vett naturalista keretben igyekeznek megválaszolni. Az utóbbi évtizedekben az elmefilozófia központi kérdései részben új fordulatot vettek, részben pedig válaszokat nyertek a kognitív tudomány fejleményeiben. Ez a cikk a kognitív tudomány néhány fő eszméjét és az elmefilozófia fent említett kérdéseire gyakorolt hatását tekinti át.
A kognitív tudomány az elme interdiszciplináris tudományos vizsgálata. Az idevágó tudományágak a pszichológia, a nyelvészet, a logika, a számítógép-tudomány, a neurológia, az antropológia, az evolúciós biológia és a filozófia. A kognitív tudomány szervező elve az a feltevés, hogy az elme tudományos vizsgálatának legjobb módja a különböző tudományágaknak egy általános elméleti keretben való együttműködése. Az elméleti keret alapfeltevése szerint az elme összetett biológiai szerv (vagy szervek rendszere), amelynek funkciói közé tartozik a reprezentáció és az információfeldolgozás.
A kognitív tudomány az ötvenes évek közepén kezdett, két fontos fejlemény hatására, önálló területté válni. Az egyik, hogy olyan digitális számítógépek születtek meg, amelyek alkalmasak voltak bizonyos, első látásra intelligens gondolkodást igénylő műveletek végrehajtására. A másik Noam Chomsky elméletéből következett, mely szerint a nyelvi képességek magukban foglalják a nem tudatos nyelvtani szabályok (bizonyos értelemben vett) tudását - ennek a tudásnak legalábbis egy része velünk született - és a hozzájuk való alkalmazkodást. 2 Az első fejlemény azt sugallta, hogy az elme működése értelmezhető egy belsőleg reprezentált programot futtató számítógép modelljének segítségével. 3 A második fejlemény pedig azt vetette fel, hogy a mentális képességeket legjobban olyan intencionális terminusokkal írhatjuk le, amilyen a „tudás”, „hit” „vélekedés” vagy „szabálykövetés”. E pszichológiai elképzelés egyaránt a behaviourizmus elutasítását jelentette. 4 A behaviourizmus szélsőséges formája szerint az emberi képességek legjobb magyarázatát az ingerek és válaszok közötti oksági kapcsolatok, valamint az ezeknek a kapcsolatoknak a megerősítés hatására bekövetkező változásait leíró elmélet nyújtja. A behaviouristák rendszerint elutasították az ingereket és válaszokat összekapcsoló belső struktúrákkal és folyamatokkal kapcsolatos kérdéseket. Az intencionális terminusokat értelmetlennek és/vagy tudománytalannak tartották.
Bizonyos mentális állapotokat személyeknek tulajdonítunk - ilyenek a vélekedések, emlékek, észlelések, vágyak; másokat, például a nyelvi képességet és a vizuális rendszert, szubperszonális részeknek vagy képességeknek. Mindkét típusba tartozó mentális állapotok - és az ezeket magukban foglaló folyamatok - intencionálisak. Az „intencionalitás” kifejezés arra utal, hogy a mentális állapotok reprezentálnak. Például az a gondolat, hogy Budapestnek trópusi éghajlata van, Budapestet trópusiként reprezentálja. Jól ismert az a tény, hogy egy gondolat olyasmit is képes reprezentálni, ami nem létezik (például a Télapóról alkotott gondolatok), és képes tévesen reprezentálni azt, ami létezik (például az a gondolat, hogy Budapest trópusi éghajlatú.) A mentális állapotok intencionalitása szemantikai tulajdonság. Ezen azt értjük, hogy a mentális állapotokhoz referálás kapcsolódik, és hogy igaznak vagy hamisnak értékelhetők. Az a gondolat, hogy Budapest éghajlata trópusi, Budapestre referál és hamis. Szemantikai tulajdonságokkal nemcsak mentális állapotok rendelkeznek, hanem a nyelvi kifejezések és a reprezentáció más fajtái (például képek vagy térképek) is. Tehát annak a vélekedésnek, hogy Budapest trópusi éghajlatú, és annak a mondatnak, hogy „Budapest trópusi éghajlatú”, ugyanaz a szemantikai tartalma. Széles körben elterjedt az a meggyőződés, hogy a nem mentális dolgok szemantikai tulajdonságai végső soron az intencionális mentális állapotokból eredeztethetők. Számos kognitív tudományos elmélet felteszi, hogy a mentális folyamatok olyan mentális állapotokból állnak, amelyeket szemantikai tartalmuk kapcsol össze. Az ilyen folyamatok között vannak „racionálisak”, amelyek rendszerint igaz vélekedéseket eredményeznek, vagy segítik a fennmaradást. A gondolkodás legnyilvánvalóbb sajátossága az, hogy szemantikailag kapcsolódó mentális állapotok sorozataiból áll.
A legtöbb kognitív tudós abból indul ki, hogy a pszichológiai állapotok a természetes fizikai rend részét alkotják. Mindazonáltal többnyire azt is elvárják, hogy a kognitív tudomány - a többi speciális tudományhoz hasonlóan - az állapotokat a saját taxonómiája szerint rendezze, és semmiképp se a neurofiziológiáéban. A „bevett nézet” az, hogy a pszichológiai állapotok bizonyos típusú funkcionális állapotok. Egy funkcionális állapot vagy tulajdonság mibenlétét oksági szerepe határozza meg. Így például egy karburátort a következő oksági szerep tesz karburátorrá: benzin és levegő bemenetéből a kettő keverékét alkotja kimenetként. A pszichológiai állapotok esetében az oksági szerep a más pszichológiai állapotokhoz, az ingerekhez és a viselkedéshez kötődő oksági kapcsolatokból áll. A funkcionalista elméletek fontos vonása, hogy fizikailag eltérő típusú struktúrák egyaránt megvalósíthatnak egy adott funkcionális állapotot, ha kielégítik annak funkcionális meghatározását. Azaz karburátor készülhet fémből vagy műanyagból is, míg elme készülhet agyból vagy számítógépből.
A kognitív tudományok felvetik saját filozófiai problémáikat, és befolyásolják azt is, hogyan gondolkodnak a filozófusok az elmefilozófia hagyományosabb kérdéseiről. Az alábbiakban sort kerítünk mindkét fajta probléma vizsgálatára.

1. Lehetséges-e a kognitív tudomány?

Vannak filozófiai elméletek, amelyek szerint az elme tudományos - legalábbis természettudományos - vizsgálata lehetetlen. Descartes azt állította, hogy az elme és az anyag két különböző szubsztancia, 5 míg az anyagot mechanikai törvények irányítják, a mentális képességeket viszont - nevezetesen a racionalitást, a szabadságot és a tudatosságot - nem. Csak néhány kortárs filozófus ért egyet Descartes-tal abban, hogy az elme és a test más-más szubsztancia. Azt azonban többen gondolják, hogy a törvények és okság terminusaiban fogalmazó természettudományos magyarázat nem alkalmazható az elme működésére. Egyik érvük, hogy a szabad akarat nem egyeztethető össze azzal, hogy a gondolkodás és a cselekvés alá legyen vetve a természeti törvényeknek és okságnak. Megfogalmazódott, hogy az emberi cselekvés minden állítólagos törvényére igaz, hogy ha tudomást szerzünk róla, már szabadon kijátszható. A szabad akarat kérdését rengeteg filozófiai vita övezi. Az egyik tábor kitart amellett, hogy a szabad választás összeegyeztethető az oksággal és a törvényekkel, a másik az ellenkezőjét vallja. Fontos kérdés, hogy a szabad akarat összeegyeztethető-e azzal, hogy az emberi lényeket biológiai organizmusnak tekintjük. Akármi legyen is azonban nézetünk az akarat szabadságáról, annyi világos, hogy a megismeréshez kapcsolódó számos törvény jellegű szabályszerűség - például az észlelési illúziók vagy az emlékezet működése - olyan jelenségekkel kapcsolatos, amelyek akaratlagosan nem szabályozhatók. Így hát az lehetséges ugyan, hogy a szabad akarat megnehezíti az elme bizonyos aspektusainak természettudományos vizsgálatát, de nem minden aspektusáét.
Egy némileg eltérő okfejtés szerint az intencionalitás és a racionalitás normatív kategória, tehát nem eshet természettudományos törvények és oksági magyarázatok hatálya alá. Wittgenstein6 és Gilbert Ryle7 már azt sejteti, és az elképzelés később követőkre talált egymástól egyébként olyannyira különböző filozófusok munkájában, mint Saul Kripke, 8 Donald Davidson, 9 John McDowell10 és Willard van Orman Quine. 11 Davidson érvei különösen nagy hatást gyakoroltak a filozófiában. Szerinte amikor egymásnak vélekedéseket, gondolatokat, vágyakat és más propozicionális attitűdöket tulajdonítunk, valójában interpretálunk. Továbbá azt állítja, hogy az interpretáció holisztikus, és a „szándék elve” (principle of charity) vezérli. A jótékonyság elve azt írja elő, hogy ha egy vélekedést (vagy más propozicionális attitűdöt) tulajdonítunk valakinek, akkor tegyük ezt úgy, hogy - ceteris paribus - feltételezzük maximális racionalitását. A jótékonyság elvén alapuló attitűd-tulajdonítás holisztikus, mivel az, hogy egy hit, preferencia vagy egyéb racionális-e, további hitektől, preferenciáktól stb. függ. A racionalitás normativitása az intencionális állapotokat is normatívvá teszi. Davidson azt állítja, hogy az interpretáció olyannyira különbözik attól, ahogyan fizikai tulajdonságokat tulajdonítunk a dolgoknak, hogy nem lehetségesek szigorú törvények, amelyek összekötnék az intencionális pszichológiai állapotokat egymással vagy fizikai állapotokkal. Bár Davidson (és mások) ilyetén érvei nagy hatásúak voltak, korántsem világos, helytállók-e, sőt még az sem, hogy ha azok, akkor aláássák-e az intencionális terminológia használatát a tudományos törvényekben és magyarázatokban. Mindenesetre a kognitív pszichológia, a szociálpszichológia, a pszicholingvisztika és még jó néhány tudomány továbbra is rendületlenül intencionális fogalmakban fejti ki az elméleteit és magyarázatait. Van például egy eleven kognitív tudományos kutatási terület, amely a mindennapi logikai és statisztikai következtetéseket vizsgálva, hipotéziseket állít fel a hibák okairól, a konklúziók kiválasztásáról és hasonlókról. 12 Természetesen a tanulmányozott mentális állapotok intencionálisak. Hogy az elme és általában a mentalitás különböző aspektusai tanulmányozhatók-e tudományosan, és vannak-e intencionális állapotokról szóló törvények, azt valószínűleg a kognitív tudományos elméletek sikere (vagy sikertelensége) dönti majd el, nem pedig a filozófiai érvek.
A legtöbb kognitív tudós úgy véli, hogy az elme tudománya, mint minden tudomány, törvényeket és oksági mechanizmusokat tartalmaz, amelyek megmagyarázzák a pszichológiai képességeket és folyamatokat. Ez felveti azt a kérdést, hogyan viszonyulnak ezek a törvények a biológiai törvényekhez és az oksághoz. Jerry Fodor szerint a pszichológiai törvényeket neurofiziológiai folyamatok valósítják meg. 13 Eszerint a pszichológia autonóm, amennyiben sajátos taxonómiája és törvényei vannak, de egy pszichológiai törvény minden egyes esete egyben egy alapvetőbb törvény vagy oksági mechanizmus esete is. Ha ez igaz, akkor a pszichológiai törvényeket többféle oksági mechanizmus is megvalósíthatja, tehát a pszichológia nem korlátozódik az emberi lényekre, hanem elvileg alkalmazható Mars-lakókra vagy a komputerekre is. A kognitív tudósok vitatkoznak arról, hogy a neurofiziológia tanulmányozása mennyiben segít a pszichológia megértésében. Az egyik véglet szerint édeskeveset. 14 A skála másik végén azok állnak, akik úgy vélik, hogy igen sokat - sőt, szerintük a neurofiziológiának kell felváltania a kognitív pszichológiát. 15

2. Mi a népi pszichológia (folk psychology) státusa?

A mindennapi emberek (akik nem feltétlenül kognitív tudósok) mentális állapokat tulajdonítanak egymásnak (és olykor az állatoknak), vélekedést, tudást, emlékezetet, vágyat, észlelést, érzelmet stb. A normális emberi lények képesek arra, hogy megbízhatóan tulajdonítsanak mentális állapotokat másoknak, és erre támaszkodjanak egyéb mentális állapotok és viselkedésmódok magyarázatában és előrejelzésében. Az efféle magyarázatok és előrejelzések a jelek szerint olyan általános elvekhez igazodnak, mint a következő: „ha valaki azt akarja, hogy q-t elérje, és úgy véli, hogy A megtétele az egyetlen módja q elérésének, akkor - hacsak nincs jó oka arra, hogy A-t ne tegye meg - A-t akarja tenni”, vagy speciálisabban ahhoz, mint például: „ha valaki egy barátját látja közeledni, akkor, hacsak nincs valami különös indoka arra, hogy ne tegye, üdvözli.” Az efféle elvek gyűjteményét szokás népi pszichológiának nevezni. Ezzel kapcsolatban az az egyik kérdés, tekinthető-e a népi pszichológia valamiféle prototudományos elméletnek, és ha igen, akkor megközelítően helyes-e? Jerry Fodor szerint a válasz mindkét esetben igen. 16 Elismeréssel adózik a népi pszichológia előre jelző és magyarázó képességének, és abban bízik, hogy a haladottabb kognitív tudomány magyarázatot ad majd a népi pszichológia elveire. Paul Churchland17 viszont azt állítja, hogy a népi pszichológia magyarázatai gyakran tévesek vagy üresek. Szerinte az elmetudomány fejlődése során szakít majd a népi pszichológia fogalmaival, még ha megőrzi is azokat az információelméleti fogalmakat, amelyeknek vannak intencionális vonásaik. Kétségtelen, hogy a kognitív tudósok a mentális állapotokat nem mindig a népi pszichológia taxonómiája szerint osztályozzák, és olyan fogalmakat is bevezetnek, amelyek a népi pszichológiában nem szerepelnek. Egyes kognitív pszichológusok elmélete szerint például az emlékeket más-más módon tároljuk, attól függően, hogy személyes tapasztalatokra vagy általános tényekre vonatkoznak-e (epizodikus, illetve szemantikai memória). A kognitív tudósok másrészt néha olyan, a mentális állapotokat és a viselkedést irányító általános elvek létezését állítják, amelyek ellentmondanak a népi pszichológiának. Úgy véljük, hogy az embereknek különféle jellemvonásaik vannak (pl. gyávaság vagy kapzsiság), amelyek a legkülönfélébb kontextusokban nyilvánulnak meg. A szociálpszichológiai kutatások szerint viszont a jellemvonásoknak megfelelő viselkedés valójában kontextusfüggő. Egészében véve azonban a tudomány jelenlegi szintjén joggal elmondható, hogy számos kognitív tudományos elmélet alkalmazza a népi pszichológia fogalmait (finomított változataiban), és elméletei olykor megmagyarázzák a népi pszichológia szabályszerűségeit.

3. Vannak-e nem tudatos és szubperszonális mentális állapotok?

A népi pszichológia ismer tudattalan mentális állapotokat és folyamatokat. Például egy ember emlékeinek többsége nincs jelen a tudatában, és azok a mentális folyamatok sem feltétlenül tudatosak, amelyek autóvezetés közben zajlanak le. A pszichoanalitikus elmélet szerint, amely bizonyos mértékig részévé vált a népi pszichológiának, vannak tudattalan gondolatok és vágyak, amelyek - legalábbis a terápia segítsége nélkül - rendszerint tudatosan nem hozzáférhetők. A kognitív tudomány elméletei ennél jóval messzebbre mennek, amikor olyan intencionális állapotokat feltételeznek, amelyek elvileg hozzáférhetetlenek a tudat számára, és valójában csak az elme egy-egy részének tulajdoníthatók. Például egyes pszicholingvisztikai elméletekben egy nyelvi modult tételeznek, amely olyan fogalmilag kifejezett nyelvtani szabályokat ismer; amelyekről az ember nem tud, noha valamiképp ezek irányítják beszédét és beszédértését.
John Searle18 szerint a tudat számára elérhetetlen intencionális állapot és a tudattalan szabálykövetés eszméje inkoherens. Searle érve az állítás első pontja mellett azon alapszik, hogy szerinte az intencionalitás forrása a tudatban van. Elképzelése vitatott. Mindenesetre vannak olyan kognitív elméletek - például a mélységi észlelésről19 -, amelyek tudattalan intencionális állapotokat tételeznek, és ugyanakkor megfelelnek a magyarázat szokásos tudományos kritériumainak. Ami az állítás második részét illeti, annyit elismerhetünk, hogy célszerű megkülönböztetni a kétféle szabálykövetést. A sakk szabályainak tudatos követése más, mint az, ha - a kognitív pszichológus szerint - a nyelvi komponens a beszéd képzésekor nyelvtani szabályokat követ. Az utóbbi fogalmat első közelítésben a sakkprogramot futtató számítógép analógiájával világíthatjuk meg. A számítógép nem tudatosan követi a sakk szabályait, de tartalmazhatja a sakk szabályainak reprezentációját, és a program alkalmasint a reprezentációkat olyan oksági folyamatokba illesztheti, amelyek tekintettel vannak a szabályok jelentésére. Erre a kérdésre még visszatérünk.

4. Mi egy propozicionális attitűd?

A vélekedést, a tudást, a vágyat és a többi, a népi pszichológiában szereplő mentális állapotokat propozicionális attitűdnek szokták nevezni, azon széles körben elfogadott nézet alapján, hogy az ilyen állapotok tulajdonításakor használt, a „hogy” kötőszóval bevezetett alárendelt mellékmondatok propozíciókra utalnak. A propozíciók természetéről többféle nézet van forgalomban, de abban mind megegyezik, hogy a propozíció a mondat jelentésének az a része, amely meghatározza, hogy a mondat (vagy maga a feltétel) mely feltételek mellett igaz. Felmerül a kérdés, pontosan mit is tesz az, hogy propozicionális attitűdünk van - például úgy véljük, hogy New York éghajlata trópusi. Gyakran felteszik (pl. Fodor), 20 hogy ez a kérdés két részből áll: a) Mi az, hogy vélekedni? b) Mit tesz az a vélekedés, amely egy adott propozíciót fejez ki? A leginkább elfogadott válasz az első kérdésre az, hogy a vélekedések (és egyéb attitűdök) a funkcionális állapotok bizonyos fajtái. A második kérdésre adott egyik válasz az, hogy propozicionális attitűd az, amivel velejár egy reprezentáció, amelynek intencionális tartalma az intencionális állapot tartalma. Azt hinni, hogy New York éghajlata trópusi, annyit tesz, mint abban a funkcionális állapotban („vélekedés”) lenni, amelyhez hozzátartozik egy olyan intencionális tartalmú reprezentáció, hogy New York trópusi éghajlatú. Ez jól megmagyarázza, miért értékelhetők a vélekedések igaznak vagy hamisnak, miért szólnak dolgokról, miért szerepelhetnek következtetésekben és így tovább. Azért, mert ezek az általuk tartalmazott reprezentációk tulajdonságai. Azt a nézetet, hogy az elme reprezentációkat tartalmaz, „reprezentációs elmeteóriának” (RET; angolul representational theory of mind, RTM) szokták nevezni. Fontos megjegyezni, hogy a RET kizárólag explicit vélekedésekre vonatkozik. A hallgatólagos vélekedés (például az olvasóé e mondat olvasása előtt arról, hogy nincsen olyan zsiráf, amely magasabb volna a Parlamentnél) olyan diszpozíció, amely megfelelő körülmények között explicit vélekedés megfogalmazására vezet. A propozicionális attitűdök most ismertetett elmélete egy olyan elmélet első lépéseit tartalmazza, amely számot ad arról, hogyan lehet a mentális állapotoknak intencionális tartalma. Az elméletnek vannak ellenzői. Egyes filozófusok szerint21 lehet, hogy nincs is olyan belső reprezentáció, amelynek tartalma megegyezne a vélekedés tulajdonításakor használt alárendelt mellékmondat tartalmával; mégis helyénvaló lehet e vélekedéstulajdonítás az illető viselkedési (beleértve nyelvi viselkedési) diszpozíciói miatt. Az utóbbiakhoz viszont olyan állapotok kapcsolódhatnak, amelyek szubperszonális szinten reprezentálnak.

5. Mi a mentális reprezentációk természete?

A kognitív tudomány nyakig (sőt a feje búbjáig) elmerül a reprezentációkban. Reprezentációk vannak a propozicionális attitűdökben, a viszonylag magas szintű, nem tudatos kognitív rendszerekben, mint amilyen a nyelvi képesség, és azokban az alsóbb szintű rendszerekben, amelyek a magasabb szintű rendszereket működtetik. E reprezentációk természetéről különböző elképzelések születtek. Egy széles körben elfogadott nézet22 szerint a legtöbb mentális reprezentáció - legalábbis a propozicionális attitűdökben szereplők - a gondolkodás belső nyelvéhez, a „mentáli” nyelvhez tartozik. A mentáli alapkifejezéseket - neveket, predikátumokat, konnektívumokat és így tovább - kombinációs szabályokat tartalmaz. A szabályok segítségével potenciálisan végtelen számú összetett kifejezés alkotható a véges alapszótárból. Fontos különbségek vannak a természetes nyelvek és a mentáli között. A legfontosabb különbség (amelyre még visszatérünk), hogy a mentáli szintaxisa megegyezik a logikai formával. Míg a természetes nyelvet kommunikációra használjuk, a mentálit gondolkodásra. Egy természetes nyelv megértését felfoghatjuk olyan folyamatokként, amelyek a természetes nyelvet mentálira „fordítják”. A mentáli megértése azonban, ha el akarjuk kerülni a végtelen regresszust, nem magyarázható ezen a módon. Ehelyett azt mondjuk, hogy a mentálit nem szó szerint „megértjük”, hanem ez az a nyelv, amelyben a gondolkodás és a többi mentális folyamat végbemegy. A természetes nyelveket meg kell tanulnunk, de a mentáli - az elmélet hívei szerint - valamilyen értelemben velünk született.
Más elgondolások szerint a mentális reprezentációk nem nyelvi jellegűek. Egyes kognitív tudósok térképeknek tekintik őket, mások képeknek. 23 A javaslat lényege természetesen nem az, hogy az agyról készült mágneses rezonanciafelvétel térképeket vagy képeket mutathat, hanem hogy az elme olyan struktúrákat tartalmaz, amelyek az információt úgy jelenítik meg, mint a térképek vagy a képek. Az azonban igen kevéssé hihető, hogy a propozicionális attitűdökben előforduló intencionális tartalmak általában reprezentálhatók térképpel vagy képpel. Ahogy Wittgenstein24 megjegyezte, az embert a dombtetőn mutató kép nem jelzi, hogy az illető egy helyben áll, előre vagy hátra lép. És persze a térképek bőségesen használnak nyelvi kifejezéseket útmutatásként, hogyan kell őket olvasni. Az igazi kérdés az, vannak-e egyáltalán olyan mentális reprezentációk, amelyek képek. Ha megkérnek, hogy képzeljünk el egy macskát és azt, hogy megfog egy egeret, úgy tűnik számunkra, hogy szó szerint megalkotunk egy képet, majd dolgozunk vele. Lehetséges azonban, hogy mindez csak látszat, és a macskára, az egérre és a mozgásukra vonatkozó információkat valójában mentáliul reprezentáljuk. 25 Vannak azonban olyan kutatások, amelyek azt sugallják, hogy bizonyos reprezentációk mégiscsak képszerűek: ezek a kutatások azt az időt mérték, amely ahhoz szükséges, hogy az alakzatok elforgatásával kapcsolatos kérdéseket megválaszoljunk.

6. Milyen az elme szerkezete?

A karteziánus hagyomány szerint az elme az a központi én, amely képes a benne lezajló összes gondolatot és folyamatot figyelemmel követni és irányítani. Ez az elképzelés persze nem elfogadható. Minthogy a figyelemmel követés és irányítás gondolkodást igényel, az elképzelés regresszushoz vezet. A kognitív tudomány a karteziánus elmélet helyett a következőt ajánlja: az elme sokszorosan összetett, funkcionálisan szerveződő struktúra, amelynek részei is funkcionálisan szervezettek. Az elmében nincs „én”; az én a funkcionális szervezet működésének eredménye. Egyes funkcionális struktúrák a többitől viszonylag függetlenül vesznek részt mentális folyamatokban. Ezeket kognitíve önmagukba zárt moduloknak nevezzük. Sok modul vesz részt olyan mentális folyamatokban, amelyek a tudat számára nem hozzáférhetők, bár a folyamatok terméke esetleg igen. Bizonyos kutatások például azt támasztják alá, hogy az elmében van egy „arcfelismerő” modul, amely képes meghatározni, hogy egy adott arcot láttunk-e már korábban vagy sem. Egy másik elgondolás szerint a népi pszichológia elvei moduralizáltak, és részben velünk születettek. Felmerült, hogy egyes mentális rendellenességek - konkrétan az autizmus - ezen elmerész rendellenességeivel magyarázhatók. Az elme a moduláris felfogás szerint egyfelől számos, egy-egy feladatra specializált modulból áll (pl. arcfelismerés, beszédképzés, jellemvonás-tulajdonítás), másrészt pedig egy általános érvelőből, amely a modulokból nyeri az információkat, és működése (részben) tudatosítható. Vita tárgya, hogy mennyiben modularizáltak a kognitív képességek. Egyesek szerint nagymértékben, 26 míg mások27 sokkal nagyobb szerepet tulajdonítanak az általános okoskodásnak.

7. Mi a gondolkodás és a többi mentális folyamat?

Az elmével kapcsolatos három (lásd még a 10. és 11. szakaszt) legfogósabb filozófiai probléma egyike az, hogyan létesíthetnek a mentális folyamatok szemantikai viszonyokat a mentális reprezentációk között. Például valaki azt látja, hogy Illés Béla egy jól irányzott rúgással az ellenfél kapujának felső sarkába küldi a labdát. Közben azt gondolja, hogy ez a szezon utolsó előtti meccsének 89. perce, és az MTK biztosította első helyét a bajnokságban. Az elme reprezentációs elmélete szerint a vizuális észlelettől az MTK első helyére vonatkozó gondolatig vezető folyamat számos reprezentációból áll: alakok és színek vizuális reprezentációjából; annak észleléséből, hogy a labda a kapu felső sarkában landol, és így tovább. Ezek a reprezentációk nem önkényesen kapcsolódnak egymáshoz, hanem szemantikai vonásaiknál fogva.
A szemantikai vonások közé az elmén kívüli dolgokhoz fűződő viszonyok is tartoznak: például Illés Bélához, a bajnokságnyerés tulajdonságához, és így tovább. Honnan „tudja” az elme, hogy az egyik reprezentációtól, amely egy bizonyos dologra referál, egy olyan reprezentációra térjen át, amely az első dologhoz kapcsolódó másik dologra referál - ha egyszer csak a reprezentációkhoz fér hozzá, de nem a referenciájukhoz? Ehhez szorosan kapcsolódik egy másik kérdés: hogyan képes az elme úgy okoskodni, hogy az egyes igaz reprezentációktól (mondjuk, a retinát érő fényről alkotott reprezentációkról) más igaz reprezentációkhoz vezeti (mondjuk, a szemünk előtti jelenetről). Az elme komputációs elméletének válasza erre a kérdésre az, hogy a gondolkodás, az észlelés és egyéb mentális folyamatok a mentális reprezentációkon végrehajtott műveletek. A (komputáció) komputer olyan eszköz, amely képes követni a reprezentációkat a szintaxisuk alapján manipuláló programot. Ezért minden szintaktikai relációkká redukálható vagy kódolható reláció elvileg komputálható is. A logikai relációk (például a logikai következmény) visszavezethetők mondatok közötti szintaktikai viszonyokra, ahol is a mondatok szintaktikai formája megegyezik logikai formájukkal (mint a mentáliban).
A komputáció tehát számot ad a logikai következtetésről. A számítógép bizonyos szemantikai vonásokat a szintaxisba kódol, és ezáltal a reprezentációkat úgy manipulálhatja hogy közben figyelembe veszi szemantikájukat. A számítógép-tudomány kutatói megmutatták, hogy a látszólag értelmet igénylő feladatok között milyen sok redukálható komputációra.
A komputációs elmeteória szerint (KET; angolul computational theory of mind = CTM), az elme egy számítógép, a mentális folyamatok pedig mentáliul kifejezett reprezentációkon végrehajtott komputációk. Az elme ezért képes olyan reprezentációkat is manipulálni, amelyek szemantikai kapcsolatban állnak. Természetesen van egy nagy különbség az elme és egy számítógép között. A számítógépet egy ember programozza, aki a számítógép által használt szimbólumokat képes interpretálni. Ha a KET helytálló, akkor az, hogy az elme milyen programokat futtat, az agy szerkezetétől függ, ami vélhetően legalább részben az evolúció terméke. Az elme által manipulált szimbólumok interpretációját viszont nem egy programozó szolgáltatja. Később vizsgáljuk meg azt a kérdést, mi határozza meg pontosan a mentális reprezentációk szemantikai vonásait.
Nem minden kognitív tudóst nyűgöz le az elme komputációs elmélete. Van, aki egyetért azzal, hogy a mentális folyamatokban van némi komputáció, de azt egészen másképp képzelik el. Szerintük az elmének konnekcionista architektúrája van. Ezt a nézetet a következő szakaszban tárgyalom. A leghíresebb filozófiai ellenvetés a KET-tel szemben John Searle-től származik. 28 A komputációs elmélet szerint mondjuk egy nyelv megértése - például a kínaié - egy program követését jelenti. Searle szerint ez nem lehetséges: képzeljünk el egy embert, aki nem tud kínaiul, de képes programutasításokat követni - ahhoz hasonlóan, ahogy egy számítógép futtat egy programot. A programot úgy írták, hogy a bemenetek kínaiul megfogalmazott kérdések, a kimenetek pedig kínaiul megfogalmazott válaszok, és a program utasításai bizonyos bemeneteket bizonyos kimenetekkel párosítanak. Noha az illető képes a programot futtatni, nyilván fogalma sincs a kínai jelek jelentéséről, mondja Searle. Számos válasz született erre az ellenvetésre. Talán a legmeggyőzőbb érv a KET védelmében az, hogy egy program működtetése a nyelvértésnek szükséges feltétele. 29 A nyelvet ezenfelül le kell fordítani az illető mentálijára is. Ez persze továbbra is nyitva hagyja azt a kérdést, mit jelent az, hogy egy mentáli szimbólum reprezentál (erről lásd később).
A másik gond a komputációs elmélettel az, képes-e számot adni az érvelés bizonyos fajtáiról, itt konkrétan az induktív következtetésről, a gyakorlati, illetve bizonyos fajtájú matematikai érvelésről. Az induktív érvelés során különböző hipotéziseket mérlegelünk, és azt fogadjuk el, amelyiket a bizonyítékok a leginkább alátámasztanak. Ezzel élünk, amikor valamire magyarázatot adunk, okokat azonosítunk stb. Például Sherlock Holmes úgy oldott meg egy esetet, hogy rájött, az a tény, hogy a kutyák nem ugattak, bizonyítja, hogy a kutyák ismerték a gyilkost. Az említett gond ezzel kapcsolatban, amelyet szokás „keretproblémának” (frame-problem) nevezni, 30 az, hogy efféle feladatra aligha képes egy komputációs program. Az induktív érvelés során majdnem minden információ releváns lehet. A jelek szerint megvan az a képességünk, hogy nagy mennyiségű információt áttekintve kiválasszuk azt, ami releváns bizonyíték. Egy olyan program azonban, amelynek hatalmas mennyiségű reprezentációt kellene végignéznie és relevanciája szempontjából értékelnie, gyakorlatilag használhatatlan volna: túl sok komputáció szükséges hozzá. A gyarkorlati érvelés a preferenciáktól és vélekedésektől egy cselekvés melletti döntéshez vezet. Például azzal a kívánsággal kezdődik, hogy valaki Budapestre szeretne menni, és vélekedéseit és egyéb preferenciáit figyelembe véve azzal az elhatározással végződik, hogy egy bizonyos napra repülőjegyet foglal. Akárcsak az induktív érvelés esetében, itt is képesek vagyunk tetszőlegesen nagy számú tényezőt figyelembe venni (az időjárást, hogy barátaink éppen a városban tartózkodnak-e, és így tovább).
Az egyik válasz az induktív és praktikus érveléssel kapcsolatos aggodalmakra az, hogy a KET jól leírja ugyan a mentális modulokban zajló információfeldolgozást, de kevéssé tud számot adni az általános érvelő mentális képességeiről. A KET hívei ehhez azt is hozzáteszik, hogy az elme jelentős mértékben modulokból épül fel, ami nagy teret biztosít a komputációs elméletnek. Ez a válasz azonban az induktív és praktikus érvelés képességéről nem ad számot.
A matematikai érveléssel kapcsolatos probléma a következő: a matematikai logika egyes tételei - különösen Gödel nemteljességi tétele - azzal a következménnyel járnak, hogy a matematikai érvelés nem magyarázható meg teljes mértékben a KET keretein belül. A kérdés összetettebb annál, semmint hogy most megvizsgálhatnánk, tehát meg kell elégednünk a következő megjegyzésekkel: az állítás mellett szóló érvek nem teljesen meggyőzőek, és mindemellett a KET legtöbb védelmezőjét már az is boldoggá tenné, ha az elmélet a kutató matematikusokén kívül minden más érvelésre alkalmazható volna.

8. Klasszikus vagy konnekcionista architektúra?

A komputációnak az előzőekben tárgyalt klasszikus elmélete szerint az elme felépítése olyan, mint a klasszikus számítógépeké (vagy számítógépes rendszeré), a mentális folyamatok pedig olyan szintaktikai formájuk alapján végrehajtott műveletek, amelyek a nyelvi típusú reprezentációkon keresztül érvényesülnek. A kognitív struktúra és komputáció magyarázatára egy másik elmélet is született, amelyet „konnekcionista architektúrának” neveznek. 31 Az elképzelés nagyjából a következő: egy konnekcionista rendszer egymással sokrétű kapcsolatokban lévő feldolgozó egységek hálózatából áll. Minden egység aktiválható (legalább egy bizonyos mértékig), és képes jelzéseket küldeni vele összekötött egységeknek, illetve tőlük jelzéseket fogadni. Az, hogy egy jelzés egy kapcsolaton keresztül az A egységből N egységbe elér-e, a kapcsolat súlyától függ. Bizonyos egységeket külső ingerek aktiválnak (ezek a bemeneti egységek), míg mások a hálózaton kívülre küldenek jelzéseket (kimeneti egységek). Bármely időpontban a hálózat állapotát a kapcsolatok súlya és az egységek aktiváltsága határozza meg. Azok a jelzések, amelyek a bemeneti egységeket akitválják, a rendszeren keresztül terjednek tovább a kimeneti egységekhez. A konnekcionista rendszerek így felfoghatók olyan rendszerekként, amelyek bizonyos kimeneteket számítanak bizonyos bemenetekből. Ezenfelül a konnekcionista rendszerek „taníthatók” azzal, hogy a kapcsolatok súlyát aszerint változtatjuk, hogy egy kimenet „megfelel”-e vagy sem egy adott bemenetre adott válaszként. Készültek olyan konnekcionista rendszerek, amelyek számos feladatot képesek végrehajtani efféle tanítás után: például elsajátítják az ábécé betűit, szövegeket „olvasnak”, arcokat ismernek fel, és így tovább.
A konnekcionista kognitív architektúra a jelek szerint igencsak különbözik a klasszikus számítógéptől. Nincs „végrehajtó” (executive), ami a programot követné. A rendszer a komputációt nem mondatokon, hanem az egységek közti kapcsolatok összességén hajtja végre. Bár a konnekcionista rendszer egy-egy állapota felfogható reprezentációként - például annak reprezentációjaként, hogy a macska füle tarka -, a mentáli mondataitól eltérően nem kell olyan részeket tartalmaznia, amelyek külön-külön megfelelnek a „macska”, a „fül” vagy a „tarka” elemnek. Védelmezői szerint a konnekcionizmus a mentális állapotoknak és folyamatoknak a klasszikus elméletnél meggyőzőbb modelljét nyújtja. Ennek egyik oka az, hogy egyesek számára problémát jelent a mentáli létezésének elfogadása. Egy másik az, hogy a konnekcionista rendszerek esetében természetesnek tűnik a bizonytalan körvonalú fogalmak megvalósítása, ugyanis a rendszer megtanítható fokozati válaszadásra. A konnekcionista reprezentáció holista természete ugyancsak vonzó, és egyesek szerint holisztikus vonásai segíthetnek a már említett keretprobléma megoldásában is. Végül pedig a konnekcionista hálózatok neuronok együtteseire emlékeztetnek, és ezért egyesek szemében biológiailag is valószerűnek tűnnek. A klasszikus elképzelés védelmezői arra mutatnak rá, hogy a konnekcionizmus és behaviourizmus között több mint felszínes hasonlóság fedezhető fel. A konnekcionizmus a behaviourizmushoz hasonlóan az asszociációs pszichológia egy válfaja, amely a mentális folyamatokat asszociációk megteremtésével és módosításával szerkeszti meg. És bár a konnekcionizmus bizonyos értelemben holisztikus, korántsem világos, hogyan fogja ez megoldani az induktív következtetéssel kapcsolatos problémákat. A konnekcionizmus kritikusai felállítanak egy dilemmát: 32 a konnekcionista architektúra vagy a klasszikus architektúrát valósítja meg - ez esetben nem valódi alternatívája a klasszikus elképzelésnek -, vagy pedig képtelen számot adni a gondolkodás alapvető vonásairól: produktivitásáról és szisztematicitásáról. A produktivitás azt jelenti, hogy alapfogalmak segítségével egy gondolkodó potenciálisan végtelen számú új gondolatot képes megfogalmazni. A szisztematicitás azt jelenti, hogy egy gondolkodó, aki képes egy gondolatot elgondolni, képes lesz hasonló összetevőkből álló kapcsolódó gondolatokat is elgondolni. Ha például valaki képes elgondolni azt, hogy Jack szereti Jillt, azt is képes elgondolni, hogy Jill szereti Jacket. A klasszikus elképzelés könnyedén számot ad erről, mivel a gondolatok szintaktikailag strukturált reprezentációkból állnak. Egy konnekcionista rendszerről azonban igaz lehet, hogy van olyan állapot, amely azt reprezentálja, hogy Jack szereti Jillt, anélkül, hogy képes lenne olyan állapotban lenni, amely azt reprezentálja, hogy Jill szereti Jacket; a rendszerben ugyanis nem feltétlenül felel meg semmi a Jack, szereti, Jill elemeknek. Ha viszont a konnekcionista rendszernek vannak ilyen elemei, akkor egyszerűen a klasszikus rendszert valósítja meg. A konnekcionisták tartogatnak válaszokat erre az ellenvetésre, 33 és a kérdés valószínűleg még jó darabig vita tárgyát fogja képezni.

9. Mik a fogalmak?

A fogalom fogalma fontos szerepet játszik a kognitív tudományokban. A gondolatok (vélekedések, emlékek, vágyak stb.) fogalmakból állnak, és így az, hogy egy gondolkodónak milyen mentális folyamatai vannak, függ attól, milyen fogalmakkal rendelkezik.
A fejlődéslélektan foglalkozik azzal, hogyan sajátítunk el fogalmakat, és hogy egyes fogalmak velünk születettek-e. A fogalmak természetéről több nézet is van forgalomban. A RET védelmezői úgy gondolják, hogy a fogalmak példányai reprezentációk, de afelől igencsak megoszlanak a vélemények, hogy egy bizonyos reprezentációt mi tesz egy bizonyos fogalommá - mondjuk a ló fogalmává. Az egyik nézet szerint a fogalom olyasmi, mint egy definíció. A ló fogalma például lehet az a definíció, hogy nagy testű szárazföldi emlősállat, amelyet az emberek szállításának céljából háziasítottak. A ló fogalmával rendelkezni annyit tesz, mint tudni a definíciót. Ez a nézet számos jól megérdemelt kritika tárgya. Az egyik nehézség az, hogy nem mindegyik fogalom definiálható körben forgás nélkül. Még súlyosabb probléma, hogy a legtöbb szónak (és a velük társított fogalomnak) a jelek szerint egyáltalán nincs definíciója. A fenti javaslat például nem felel meg a ló definíciójaként: vannak kis testű lovak, és vannak nagy testű állatok, amelyeket szállítás céljából háziasítottak, de amelyek nem lovak (például az elefántok). Egy másik nézet szerint a fogalmak prototípusok. A prototípus összetevői a következők: egy mintapéldány - a fogalom egy paradigmatikus példájának a reprezentációja - és egy hasonlósági metrika, amely meghatározza, milyen közel áll valami a paradigmához. A madár fogalmának összetevői például a vörösbegy reprezentációja és egy olyan metrika, amely a sasokat egészen elfogadható, a pingvineket viszont nem igazán elfogadható madárrá teszi. Egyes bizonyítékok alátámasztják ugyan, hogy fogalmak példányait valóban hajlamosak vagyunk a fogalom jobb vagy rosszabb példáinak ítélni, ez az elmélet ugyanazokkal a problémákkal néz szembe, mint a definíciós elképzelés. Egy általánosabb megközelítés szerint a fogalmakat azok a következtetések határozzák meg, amelyeket a szóban forgó fogalmat tartalmazó gondolatokból hajlamosak vagyunk levonni. Az efféle „fogalmi szerep”-elméletek a következő dilemmával néznek szembe. Vagy az összes, a fogalmat használó következtetés hozzájárul a fogalom mibenlétéhez (ezt holizmusnak nevezzük), vagy pedig közülük csak bizonyos következtetések (molekularizmus). Az első esetben vélekedéseink minden változásával fogalmaink is változnak, és rendkívül valószínűtlen, hogy két gondolkodó valaha is ugyanazzal a fogalommal rendelkezne. A második esetben pedig az a kérdés merül fel, hogy egyes következtetések mitől fogalomkonstituálók. A filozófiai szakirodalomban ismertek olyan érvek is, amelyek szerint nem lehet elvi különbséget tenni a konstitutív és a nem konstitutív következtetések között, 34 és olyan kísérletek is, amelyek a különbség megalapozására irányulnak. 35 Végül érdemes megemlíteni azt az elméletet, amely szerint a fogalmak mentáliul megfogalmazott kifejezések, és mibenlétüket szintaktikájuk és referenciájuk határozza meg. Ez a nézet lehetővé teszi, hogy két, igencsak különböző meggyőződésű gondolkodó is magáénak vallja ugyanazt a fogalmat. Viszont nem zárja ki azt a bizarr eshetőséget, hogy valaki akkor is rendelkezzék a ló fogalmával, ha azt hiszi, hogy a ló egy ehető gyümölcs.
Azok a kognitív elméletek, amelyek szerint létezik velünk született tudás, szükségképpen a tudást alkotó fogalmakat is velünk születettnek tekintik. Egyes kognitív tudósok ennél is messzebbre menve azt állítják, hogy számos velünk született fogalmunk van. Ennek egyik oka, hogy a fogalmak tanulásának magyarázata igen nagy nehézségekbe ütközik. Ahogy Jerry Fodor megállapította, 36 a fogalmakat nem tanulhatjuk meg a róluk alkotott különféle hipotézisek tesztelésével, mert a hipotézisalkotás már előfeltételezi, hogy rendelkezünk a kérdéses fogalommal. Egy időben Fodor úgy gondolta, hogy ebből az következik, hogy még, mondjuk, a karburátor fogalma is velünk született. Fodor mára már mérsékeltebb álláspontot foglal el, de a fogalmak elsajátításának mikéntjéről ma sincsen konszenzus.

10. Hogyan reprezentálja az elme a világot?

Egy mentális állapot egy összetevőjét az teszi reprezentációvá, hogy szemantikai tulajdonságokkal bír: például referál valamire, rendelkezik igazságértékkel, és így tovább. De vajon pontosan mi határozza meg, hogy egy adott reprezentáció milyen szemantikai tulajdonsággal rendelkezik? A karteziánus hagyományban az intencionalitás a mentális szubsztancia sajátos és alapvető tulajdonsága. A kognitív tudomány legtöbb, a mentális reprezentációk létét elfogadó filozófusa szerint azonban bármi határozza is meg a szemantikai vonásokat, azt a természettudomány birodalmában kell keresnünk. A filozófusok között egykor igen elterjedt volt az a nézet, hogy a fogalmak képek, és ez a nézet a reprezentáció forrását a hasonlóságban vélte megtalálni. Egyes kognitív tudósok azt vallják, hogy vannak mentális képek, de azt még ők sem gondolják, hogy ezek szó szerint hasonlítanak a referenciájukra. A jelenleg leginkább elterjedt két nézet az információs szemantika, illetve a teleológiai szemantika, vagy a kettő valamilyen kombinácója. 37 A leegyszerűsített információs szemantika a következőt állítja: egy állapot szemantikai tulajdonságait az a tény határozza meg, hogy az állapot bizonyos körülmények között bizonyos információt hordoz - vagy másképpen az, hogy ezt az állapotot bizonyos tulajdonságok bizonyos körülmények között előidézik. A telelológiai szemantika szerint egy reprezentáció szemantikai tulajdonságait biológiai funkciója határozza meg. A leegyszerűsített kombinált nézet szerint egy reprezentáció szemantikai tulajdonságait az a funkciója határozza meg, hogy bizonyos körülmények között információt hordoz. Ezt a következő, korántsem hihetetlen példával szemléltethetjük: egy béka agyában létezhet olyan rendszer, amelynek az a funkciója, hogy egy bizonyos R állapotban legyen akkor és csak akkor, ha egy légy van a közelben, és a körülmények normálisak (például a béka a tóparton van, a megvilágítás jó és így tovább). Ha a körülmények normálisak, akkor R előfordulása a béka agyában azt az információt hordozza (a béka agyának más részei számára), hogy egy légy van a közelben; és ekkor természetes lenne azt mondani, hogy az R állapot a legyeket (vagy a legyek jelenlétét) reprezentálja. Ez az elmélet jól összeillik azzal a nézettel, hogy az elme egyfajta információfeldolgozó rendszer. Korántsem eldöntött azonban a kérdés, hogy ez a gondolat továbbfejleszthető-e az emberi gondolkodásban részt vevő mentális reprezentációk meggyőző szemantikai elméletévé.

11. Számot ad-e a kognitív tudomány a tudatosságról?

A „tudat” vagy „tudatosság” számos jelenségre utal. 38 Szó esik arról, hogy egy gondolat hozzáférhető a tudat számára, hogy az emberek öntudattal rendelkeznek, és hogy a tapasztalat bizonyos minőségi jelleggel rendelkezik. A kognitív tudományban születtek javaslatok az első két jelenség magyarázatára. Az első talán azon alapul, hogy egy gondolat hozzáférhető a gondolkodó általános érvelő rendszere - és esetleg a nyelv - számára. A második jelenség magyarázatában olyan gondolatokra hívjuk fel a figyelmet, amelyeknek tárgya saját magunk és gondolataink. Egyes filozófusok szerint e két vonásnak a magyarázatával már a tudatosságról is számot adtunk, és leghelyesebb, ha a harmadik vonást - amelyet Thomas Nagel39 a „milyen is az” vonásnak nevez - valahogy „kimagyarázzuk”. 40 Akik viszont ezt valódi jelenségnek tekintik, azok általában azon a véleményen vannak, hogy nem megmagyarázható az olyasféle kognitív elméletek segítségével, mint amilyet e szócikk tárgyalt. Meglehetősen nehéz megérteni, hogy a reprezentációkon végrehajtott komputációk - még ha olyan reprezentációkról van is szó, amelyek saját gondolatainkra és érzeteinkre utalnak - hogyan vezethetnek el a milyenséghez, mondjuk ahhoz a megkönnyebbülés-érzéshez, amivel befejezzük egy hosszú és régóta reklamált cikk megírását.

Konklúzió: Az az elképzelés, hogy az elmét egy számítógép (vagy számítógépes hálózat) modellje segítségével megérthetjük, egyes régi filozófiai problémákra új megoldásokat ígér, és felvet bizonyos új problémákat. Jelenleg (a harmadik évezred kezdetén) a megfontolt megfigyelő elmondhatja, hogy számos mentális képesség - például a nyelvi megértés, a látás, a logikai következtetés, az emlékek tárolása és visszakeresése - elméletében előbbre jutottunk, és ugyancsak előbbre jutottunk annak megértésében, hogy egyes mentális képességek - főleg a modularizáltak - hogyan valósulnak meg a komputációban. Azonban még meglehetősen messze vagyunk annak megértésétől, hogyan képesek az emberek általában érvelni, induktív és praktikus következtetésekre jutni. Bár a kognitív tudományban született néhány új eszme annak magyarázatára, hogyan reprezentálja az elme a világot, kielégítő magyarázatra valószínűleg még egy évezredet kell várnunk. Egy jó tudatosságelméletre pedig még ennél is többet.

Barry Loewer

Fordította: Farkas Katalin