BUKSZ - 10. évfolyam, 1. szám (1998. tavasz)   BUKSZ nyitólap   EPA  

TISZETELTKÖR

Bak János

Harcosok vagy ősök? Még egyszer a képes krónika címlapjáról

Marosi Ernő
Kép és hasonmás
Művészet és valóság a 14-15. századi Magyarországon
Művészettörténeti Füzetek, 23.
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995.
295 old. + 164 kép, 538 Ft

Noha középkori történészként megszoktam, hogy van olyan könyv, amiben néha csak pár sor szöveg van egy oldalon s a többi lábjegyzet, s azt is, hogy szinte fontosabb az utóbbi, mint az előbbi, Marosi, úgy nézem, mindenkin túltett - csak éppen a jegyzetek, bölcsen, a szöveg után következvén, kevésbé feltűnően uralják a helyzetet. Bevallom azt is, hogy örömmel fedeztem fel a kiváló s pontosan fordított, angol összefoglalót, ami a magamfajta laikust átvezette a gondos s minden lehető oldalról kidolgozott, minden ellenvetést előre megválaszoló szövegen. A művészetelméleti cikket (mint több másik, itt újra, jobbára kiegészítve megjelenő darabot) már korábban is élvezettel olvastam. Annyiban különösen, hogy azokat a - ma már - közhelynek hangzó tanulságokat, melyeket az 1920-as években "Doktorvaterem", Percy E. Schramm még trouvaille-ként írhatott a német király- és császárképmások előszavába, hogy ugyanis nem a fizimiskát, hanem az államelméletet kell bennük keresnünk-találnunk, sokkal kifinomultabb és elméletileg magasabb fokon találtam meg itt. A szépen kikerekedett Szent László-tanulmányhoz is van némi személyes emlékem, mert valamikor régen még azt terveztük, hogy ennek valamilyen formája egy azóta hamvába holt német kötetbe, amely a középkori magyar nemzeti tudatról szólt volna, jól illene. Valóban kíváló példa arra, hogy egy szigorúan ikonográfiai és művészettörténeti vizsgálódás, ha az összes mellékszálait felgöngyölítjük, menynyit tud mondani olyan nehezen megfogható témákról, mint például éppen a nemzeti tudat (vagy ami a középkorban ahhoz hasonló lehetett). Komoly kihívás a prágai sárkányölőről szóló cikk, s nem adnám egy vak lóért, ha tudnék valami komoly ellenvetést felhozni az elveszett vagy el nem veszett viaszöntvény (ha arról van szó?) dolgában. De nem tudok.

Mégis van egy aprócska gondolatom - amire bár Marosi biztosan gondolt, de úgy tűnik, nem válaszolt meg teljesen -, s hadd adjak neki lehetőséget, hogy ezt az acsarkodó kis vadat (mit vad, legfeljebb piaci légy!) is leteríthesse.

A Képes Krónika alaposan körüljárt "fejlécéről" van szó. Ha jól értem, Marosi, miután számos régebbi s újabb nézetet megcáfolt vagy átalakított - s a buon governo gondolatától a Secreta Secretorumon át mindenféle interpretációt meggondolt és megfontolt - a királyi trón két oldalán levő csoportot végül mégiscsak az Anjouk által támogatott lovagias "új", s a kor hadrendjébe továbbra is beilleszkedő "régi" vagy hagyományos "keleties" harcosok leképezésének, illetve jelzésének tekinti. A középkori királyképek többségén nem így szokott lenni, ott, mint jól ismert, többnyire a "világi" és az "egyházi" urak, a trón támogatói (illetve az általuk képviselt politikai-morális normák képviselői, illetve jelei) állnak jobb és bal oldalon. Gondolok persze elsősorban a híres III. Ottó-képre (Cod. lat. monac. 4453 fol. 24r), amelyen a bizantinizáló bíborban trónoló császár jobb oldalán két klerikus, bal oldalán két pajzsos-lándzsás harcos képviseli a világi s egyházi nagyokat - Reicharistokratie és

Reichskirche -, a hatalom támaszait. Ehhez hasonló ábrázolások korábban is divatosak voltak (a Karoling Szt. emmerami Codex Aureus vagy a S. Paolo fuori le Mura királyképein stb.). Későbbi példák a birodalomban ritkábbak, például II. Henrik bibliájában csak egy-egy harcos "kíséri" az uralkodót. Nagy Lajos esetében persze mindkét oldalon többé-kevésbé harcos világiak állnak, még ha a jobbján lévők "harciasabbaknak" látszanak is, úgyhogy erről a párhuzamról itt semmiképpen nem lehet szó. Marosi természetesen fel sem veti ezt a lehetőséget. De attól tartok, hogy a kétféle csapat, a páncélos nehéz és a keleties könnyű lovasság (s, ha akarjuk, egyben az új és a régi arisztokrácia vagy "ország" képviselői) szerepeltetése a trón két oldalán sem olyan egyértelmű, mint gondolhatnánk.

Míg a király jobbján egyértelműen harcra kész, fegyveres, páncélozott harcosok állnak, s az első figura kardját quasi a trón védelmében ki is vonta, az orientális társaság, úgy érzem, nem annyira hadra fogható. Lehet (a Krónika miniatúráin van erre példa), hogy a hosszú kaftán nem akadályozza a lovas csatározást, de a "keletiek", bár kétségtelenül fegyveresek - s valóban archaikus fegyvereket viselnek -, inkább "békésen" álldogálnak, vezetőjük, ha szabad így nevezni az első figurát, beszédgesztussal fordul a király s a néző felé. Ha nem lenne a két csoport ennyire egyértelműen nyugati-keleti "szerelésben", azt is gondolhatná az ember, hogy jobbfelé a harcosok (auxilium), balfelől a tanácsosok (consilium), avagy az ország védelme s a jó kormányzás - mint például a koronázási esküben - szimbolikája van itt elrejtve. De ez éppúgy nem megy, mint a laikus-klerikus szétválasztás. Viszont a kétféle harcmodor szimbolizálása sem igazán meggyőző, nemcsak azért, mert - mint fent - az orientálisak nem igazán harciasak, hanem mert az Anjouk, ha jól olvastam Kurcz Ágnes és Engel Pál munkáit, programatikusan a lovagi harcmodort és (bizonyos mértékig) a lovagias kultúrát igyekeztek támogatni, s ahhoz nem jól illik a, mondjuk így, reálpolitikailag megtűrt, helyi (keleties) katonai tradíció ilyen pozitív kiemelése.

Felmerülhet esetleg még egy gondolat, amire a kor törvényei és oklevelei adtak nekem ötletet: lehetséges-e, hogy a két csoport a király környezetéhez tartozó két világi úri "réteget", a barones-t és a proceres-t jelentené, vagyis a bárókat, akik teljességgel a nyugati lovagi módot képviselik, s a náluk alacsonyabb "rangú" (s a jog- és társadalomtörténetben sohasem teljesen tisztán meghatározott), de jelentős "nagyurakat", akik (még?) hazai, keleties mezben járnak. De az intitulációkban persze mindig barones et prelates, az ún. királyi tanács világi és egyházi bárói szerepelnek - s akik, mint láttuk, és mint az nyilvánvaló, itt nincsenek "leképezve" -, míg a proceres csak utánuk következnek, s nem is mindig...

Mindezek után talán meggondolandó, hogy ne próbáljuk-e meg a "fejlécet" másképp magyarázni. Például abban a genealogikus-dinasztikus szellemben, amiben - mint Marosi igen gondosan kimunkálta - a Krónika miniatúráinak többsége gyökerezni látszik. Esetleg a két csoport az Anjouk királyi-fejedelmi elődjeire utal: az orientálisak (balfelől, a kevésbé elegáns helyen?) a pogány vagy korai magyar (hun) elődökre, a lovagok a későbbi Árpádokra - sőt esetleg a nyugati Anjou-elődökre vonatkozhatnak. Persze Szent László - mint arról a könyvben másutt bőven olvashatunk - a "lovagkirály" formájában emelkedik ki az Anjou-legendáriumból (nem csak az Anjou Legendáriumból), úgyhogy ő a jobbfelőliekhez tartozna. Hogy a francia Anjou-hagyomány milyen fontos volt a XIV. századi magyar királyi Geblütsheiligkeit politikai kiépítésében, azt, a francia Anjou szentekkel kapcsolatban Klaniczay Gábor mutatta be meggyőzően. Német birodalmi párhuzamként - fenntartásokkal persze - lehetne idézni Oroszlán Henrik evangéliáriumának koronázási miniatúráját, ahol a herceg s a hercegné mögött 3-4 előd áll. Azt nem kell hangsúlyoznom, s erre Marosi is többször utal, hogy az Anjouk mint új dinasztia nagyon szerették aláhúzni (a női ágon meglevő) kontinuitást a korábbi magyar királyokkal. Közismert, hogy például az a III. András, aki életében mint illegitim "usurpator" szerepelt a szicíliai Anjou-kancellária retorikájában, Károly koronázása után "boldogemlékű elődünk"-ké vált, és így tovább. A Krónika királyképein persze az Árpád-házi királyok, vagyis az elődökként tisztelt illetve igénybe vett "szentkirályok" nem jelennek meg orientális öltözetben, úgyhogy egy ilyen genealógiai interpretáció semmiképp sem problémamentes, de talán érdemes lenne egy kört futni ekörül is - ha másért nem, bebizonyítandó, hogy itt a Krónika, a Grand Chronique de France-szal való összehasonlításban is igen meggyőzően dinasztikus, illuminációs programja nem érvényesül. De miért is ne érvényesülne?


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: buksz@c3.hu