P. Krishna
TELJESEK
leszünk
A tudomány és a spiritualitás
egyazon valóság két aspektusa. Nincs közöttük kibékíthetetlen ellentét.
A
tudományos keresés és a spirituális keresés az emberiség két nagy útkeresése
volt. De úgy tűnik, egyesek azt gondolják, a tudomány kibékíthetetlen
ellentétben van a spiritualitással. A tudományos keresés a külső tér,
idő és anyag világában fedez fel rendet, a spirituális keresés pedig
a tudatunkban. Mivel azonban a teljes valóság mind anyagból, mind tudatból
áll, miért kellene a külső világ rendjének megértését célzó keresésnek
kibékíthetetlen ellentétben lennie a belső világ rendjének megértésére
irányuló kereséssel?
Mindkét keresés az emberi
kíváncsiságban gyökerezik. Mi, emberi lények ki akarjuk nyomozni, mi
történik bennünk és körülöttünk. Azért akarunk megfigyelni, hogy rájöjjünk
a dolgokra. Természetünktől fogva kíváncsiak vagyunk, bármiről van is
szó. Például a technológia a tudomány terméke és nem magyarázata. A
tudományos keresés jóval azelőtt megvolt, mielőtt bármilyen technológia
kifejlődött volna. Rákérdeztünk, hogy miért kék az ég, miért kel fel
és nyugszik le a nap, miért van olyan sok faj körülöttünk, miért következnek
be fogyatkozások, s mindezt jóval azelőtt, mielőtt bármilyen technológia
létrejött volna.
Ugyanígy a Ki vagyok én?
Mi az élet célja? Miért van bennem oly sok konfliktus és harc? Lehetséges-e
valami más rendet elérni tudatomban? Mi a halál? Van-e valami a halálon
túl? kérdések a spiritualitás területének kérdései. Ebből a keresésből
fejlődtek ki a különböző vallások. Voltak nagy kérdezők, akik eljutottak
egy bizonyos igazsághoz és rendhez. Ezt a rendet nevezhetjük szeretetnek,
együttérzésnek, harmóniának, bárminek. Ebből az állapotból próbálták
meg közvetíteni az igazságot, amelyet megláttak, és szellemi vezetőkké
váltak, akik köré a szervezett vallások épültek. Ily módon az intézményesült
vallások a spirituáliskeresés melléktermékei, mint ahogyan a technológia
a tudományos keresés melléktermékeként fejlődött ki.
Miért van az, hogy a tudományos
keresés annyira sikeres volt, de amikor tudatunk megértésére kerül a
sor, az emberiség mint egész kudarcot vall? Az egyik ok, amiért a tudományos
keresés annyira előrehaladt, az, hogy a természetben, amely a tudomány
területe, hatalmas rend uralkodik. A természet valamilyen mértékben
bizonyos törvények szerint működik, és a tudomány képes volt felfedezni
ezeket a törvényszerűségeket. A tudományos keresés sikerének másik oka,
hogy a megfigyelő és a megfigyelt elkülönülése többé-kevésbé lehetséges.
Viszonylag könnyű objektív lenni azzal kapcsolatban, amit az ember lát.
Ez csak a kvantumfizikában dől meg, ahol egy olyan részecskénél, mint
az elektron, a megfigyelés puszta aktusa kihat a részecske állapotára.
A tudományban az emberi tévedéseket gyorsan kiderítik, mert a konklúziókat
más emberek ellenőrzésére bízzák. A tudomány ezúton próbálja kiküszöbölni
az egyes megfigyelő szubjektivitását. De amikor a spirituális kereséshez
érkezünk, magunkba nézünk, és a megfigyelő maga a megfigyelt. Itt nincs
dualizmus.
A tudományos keresésben
tudásunk összeadódik. Amin Newton egész életében munkálkodott, ma két-három
év alatt meg tudjuk tanulni, és építeni tudunk rá a további kutatásban.
A spirituális keresésben a tudás nem segít. Valójában inkább akadály.
Amit Buddha felfedezett és kinyilatkoztatott, el tudom olvasni, és eljuthatok
oda, hogy ismerem a buddhizmust. Mindez a tudás a buddhista filozófia
professzorává emelhet engem, de a buddhista filozófia professzora nem
Buddha! Pusztán ismereteken keresztül nem tudom elérni azt a rendet,
ami Buddha tudatában volt. Így Buddha tanítványainak annak érdekében,
hogy rendet teremtsenek saját tudatukban, mindent újból meg kell figyelni
és újra felfedezni, amit Buddha felfedezett. Az ember nem tudja egyszerűen
megtanulni. Valami másra van szüksége az ismereten túl, nevezetesen
az igazság szellemi meglátására.
A tudomány területén szintén
alapvető fontosságú valamilyen szellemi meglátás, bepillantás, de csak
az első ember esetében, aki felfedezi az igazságot. Ha Einstein nem
látja meg a tér, idő, anyag és energia kérdéseinek mélyét, akkor elméje
nem teremt egy teljesen új felfogást. De miután a tudósok eljutottak
egy meglátáshoz, egyenlet formájába öntik, logikusan levezetik és igazolják
azt. Ettől kezdve a tudást nem bepillantáson, hanem racionális logikán
keresztül tanítják. A spirituális keresésben ha valakinek nincsenek
mély rálátásai, csak a hamut matatja.
Tehát a spirituális keresés
lényegéből adódik néhány probléma. Ahogyan voltak nagy tudósok, mint
például Einstein, Newton, Galilei, Darwin és így tovább, ugyanúgy voltak
nagy spirituális tanítók. Az emberek azért tisztelik ezeket a tanítókat,
mert elértek egy bizonyos tudatállapotot. De mit tettek követőik? Azt
mondták: "Ez a tanító a mi gurunk, a mi megváltónk, a vezetőnk, ezért
imádjuk hát őt." Átvették szavait és terjesztették azokat. Egy szervezetet
fejlesztettek ki, amiből a vallás kialakult. A követők nem jutottak
el az igazsághoz; megelégedtek azzal, hogy terjesztik az "Igét".
Tegyük fel, hogy a tudósok
ugyanezt tették volna: ha építettek volna egy templomot Newton-nak,
és azt mondták volna: "newtoniánusok vagyunk, Newton a vezetőnk, bármit
mond is Newton, az az egyedüli igazság, és mi terjeszteni fogjuk. A
tudósok egy másik csoportja pedig Einsteinnel tette volna ezt, és azt
mondták volna: "einsteinisták vagyunk" -- vajon tudósoknak neveztük
volna-e őket?
Ám a spiritualitás területén
nagyon könnyen rászedhetők vagyunk.
Első problémánk a rituálékhoz
való kötődés volt. Ha egy személy bizonyos ruházatot visel, bizonyos
szertartásra eljár és elvégzi azt, egy bizonyos módon gyújt mécsest
és így tovább, elfogadjuk, hogy ő szent ember. Szem elől veszítettük
azt a tényt, hogy a spiritualitás: keresés és kérdezés. Ha az emberi
lények nem érnek el egy rendet tudatukban, nem spirituálisak. Ennek
pedig semmi köze sincs a szertartásokhoz, az öltözékhez, a kiejtett
szavakhoz vagy elolvasott könyvekhez. Semmi köze sincs a fejünkben található
némi ismerethez.
A másik tényező, amely
nagyon megakasztotta a spirituális keresést, a hit. Mit jelent a hit
egy ember számára, aki az igazságot keresi? Ugyanolyan módon el kell
vetnünk, mint ahogyan a tudós elvet egy teóriát. A teória nem az igazság:
a modell nem a valóság. Hogy megtudjuk, mi az igazság, kísérleteket
kell végeznünk. De amikor van egy hitünk, egyszerűen kérdezés és megértés
nélkül elfogadunk valamit. Annak sincs értelme, hogy azonnal elutasítsunk
egy nézetet. A vak elfogadás ugyanúgy rossz, mint a vak elutasítás.
Csak akkor tehetünk szert bölcsességre, ha figyelünk és megfontolunk,
nem fogadunk el s nem utasítunk el, hanem együtt élünk a kérdéssel,
és saját megfigyeléseink segítségével feltárjuk azt.
A spirituális keresés
azért nem jutott messzire, mert úgy értelmeztük, hogy az a hitet jelenti.
Azt gondoljuk, a "hit" elhozza majd számunkra az elme megnyugvását, hogy
elhoz valami istenit. Ez illúzió. A hit ideiglenesen adhat számunkra
bizonyos békét, de ugyanaz, ami tegnap nyugtalanította az elmét, holnap
is nyugtalanítani fogja, mert ugyanazok az okok továbbra is működnek.
Ha a problémák nem forrásuknál szűnnek meg, az ok és a hatás is feltétlenül
fennmarad.
A harmadik megfontolandó
dolog az erkölcsi kódex kérdése -- mi a jó, mi a rossz, mit tegyünk
és mit ne tegyünk. Meg kell megvizsgálnunk, vajon az ember elérhet-e
erkölcsi tisztaságot előre meghatározott törvények gyakorlásán keresztül?
Amikor megismételnek egy bizonyos tettet, hamar szokássá válik, és az
ember erkölcsileg tisztának érezheti magát, anélkül, hogy elérte volna
az erkölcsi tisztaságot. Ez a spirituális keresés komoly problémája.
Ha agresszív, erőszakos, gyűlölködő vagyok, képes vagyok-e gyakorolni
az erőszakmentességet? Egy elképzelést vetítek ki, hogy az erőszakmentesség
azt jelenti: nem ütök meg egy másik embert, ezért visszatartom magam.
Dühbe gurulok, úgy érzem, megütném a másik embert, de nem teszem, mondván,
hogy az "erőszakmentességet gyakorlom". De a tudatomban ettől még van
gyűlölködés, még van agresszió. Pusztán megakadályoztam külső megjelenését.
Bizonyosan csak akkor létezik erőszakmentesség, amikor a tudatban vége
szakad az erőszaknak. Amíg belül erőszakos vagyok és azt gondolom, hogy
az erőszakmentességet gyakorlom, addig ez csupán "kontroll". Az önkontroll
valami egészen más dolog, mint az önmegvalósítás, mely véget vet bennünk
az erőszaknak.
Az erkölcsi tisztaság
tudatállapot. Akkor van erkölcsi tisztaság, amikor véget ér a zűrzavar.
Az erőszak, a félelem, a féltékenység, a bírvágy mind a tudatunkban
uralkodó zűrzavar része. Az ember fegyelemmel nem tud rendet teremteni
a rendetlenségben. Csak akkor támad szükség belső rendteremtésre, amikor
a tudatban zűrzavar van. Ezért a teremtett rend valójában rendetlenség.
Az erőszak elnyomása nem erőszakmentesség.
Természetesen a külső
tett is számít, és bizonyos mértékű önkontroll szükséges lehet, de semmit
sem változtat meg alapvetően. Belül még mindig konfliktusban vagyunk,
amikor csak kifelé kontrollálunk. Ha harcolunk önmagunkkal, akkor amit
egyik nap kontrolláltunk, mindennap kontrollálnunk kell, ami azt jelenti,
hogy az egész élet egy csatamezővé válik. Nem spirituális élet az, ha
valaki állandóan harcban áll önmagával. Minden zűrzavarnak oka van,
és amíg az ok létezik, a zűrzavar is létezni fog. A spirituális keresés
tehát rákérdezés a belső zűrzavar okaira; az önismeret keresése. Az
erkölcsi tisztaság ennek a keresésnek a mellékterméke.
A spiritualitás ilyen
megközelítése bármilyen felekezettől független, ezáltal, csakúgy, mint
a tudomány, univerzális. Éppúgy, ahogyan nincs indiai vagy brit vagy
amerikai tudomány, csak egyetlen féle spirituális elme van -- a szeretethez,
az együttérzéshez, a békéhez és harmóniához eljutott elme. Nincs olyan,
hogy hindu spiritualitás vagy keresztény spiritualitás vagy buddhista
spiritualitás. Illúzióink azok, amelyek különálló vallási közösségekre
osztanak bennünket. A különböző intézményesült vallások a spirituális
keresés történelmi melléktermékei, és különbséget kell tenni köztük,
valamint önmagában a keresés között. Hasonlóképpen különbséget kell
tennünk a tudomány és a technológia között. A tudomány az igazság keresése,
míg a technológia az emberi hatalom-, kontroll- és komfortvágyból származó
melléktermék. A hatalom zabolátlan használata okozta a világ minden
ökológiai, társadalmi és politikai problémáját, amelyekkel ma szembenézünk.
Az emberiségnek anélkül kell tovább folytatnia a tudományos és spirituális
keresést, hogy túlságosan belebonyolódna ezek melléktermékeibe.
A spirituális és tudományos
keresés valójában a valóság két, egymást kiegészítő faggatása. Bármiféle
antagonizmus-érzet közöttük a szűklátókörűség terméke. A tudomány a
mérhetővel, a spiritualitás a mérhetetlennel foglalkozik. A két keresésnek
kéz a kézben kell haladnia. Az emberi megértés nem lesz teljes, ha nem
fogja át a valóság mindkét aspektusát. A valóság egyetlen, osztatlan
teljesség, amely mind az anyagot, mind a tudatot magában foglalja. Tapasztalataink
által korlátozottak lévén, gondolataink jórészt ugyanolyan módon választják
el a külső világot a belsőtől, mint ahogyan elménk választja el az időt
a tértől, noha ezek egyetlen kontinuum különböző aspektusai. A felekezeti
oktatás ellenzése nevében minden spirituális keresést az összes vallásos
hittel együtt félredobni olyan lenne, mintha a fürdővízzel együtt a
gyereket is kiöntenénk.
[P. Krishna professzor
a Rajghat Oktatási Központ
(Krishnamurti Alapítvány,
Varanasi, India) rektora.]
Fordította: Schmidt
Sára
Forrás: Resurgence,
1998., szeptember--október
|