György Lajos

Gondolatok a természetgyógyászatról
Két gyógyítási kultúra különbsége és azonossága

Sokat hallunk ma a természetgyógyászokról. Sikereikről, "üldöztetésükről". Úgy véljük, hogy kétféle gyógyászat van, egy hivatalos, és egy el nem ismert, amelyre az egyetemet végzettek okkal, ok nélkül kígyót-békát kiabálnak. Írásommal a szélsőséges elfogult vélemények közötti egyensúlyt szeretném elősegíteni. Teljességre nem törekedve, csak néhány gondolatot vetek fel. Nem mélyülök el abban, hogy a természetgyógyászok számára kell egy főiskolai szintű képzés, azért is, hogy ismerjék területük határait; szükséges a vizsgáztatás, az ellenőrzés. Ahhoz az érdekes kérdéshez sem nyúlok, hogy miért megy egy beteg orvoshoz, és miért természetgyógyászhoz (vagy az egyiktől a másikhoz), vagy hogy miként lehet megakadályozni adott esetben egy tudatlan természetgyógyász felelőtlen kísérleteit a betegen, miközben azon elhatalmasodik a halálos kór. Persze, a felelőtlenség nem végzettség kérdése, de aki képzést sem kapott, csak "iparengedélyt", azt nehezebb felelősségre vonni.

Mi is a természetgyógyászat? Ilyen címszó nincs az Új Magyar, a Természettudományi, a Biológiai, az Orvosi Lexikonban, sem az Értelmező Szótárban. A német--magyar szótárban van "Naturheilkunde" = természetes gyógytudomány. Felteszem, hogy talán a németből jött ez a fogalom, de nem tudom, mikor.
Az angolban nincs természetgyógyászat, de van "folk medicine", ami a Webster szerint "nem hivatásos, a modern orvosi szolgálattól elszigetelve művelt hagyományos orvostudomány, amely főleg növényeket használ tapasztalati alapokon".
Nyilvánvaló, hogy a mi természetgyógyászatunk más, hiszen nem csak növényeket használ, ide soroljuk még az életmód-tanácsadást, a talpmasszázst, az akupunktúrát, az "aroma-gyógymódot", a mozgásterápiát, a homeopátiát, a lelki megnyugtató kezelést, a jóga egyes alakjait, az energia-átadást, a különleges táplálkozási előírásokat, a fülgyertyázást stb. De vajon "természetesek"-e ezek? (Hiszen például az ember fogazata, emésztőrendszere szerint mindenevő, és semmiféle táplálkozási szélsőség nem természetes.)
Angolban a "hagyományos" az ősi hagyományt jelenti, a magyarban a néhány évtizedeset, tehát hagyományosnak a mai orvosegyetemi, kórházi gyakorlatot tekintik.
*
Látszatra a kétféle gyógyítási eljárás között szakadék van. A természetgyógyász azt mondja az eljárásáról, hogy az megelőző szemléletű, a beteg közreműködésére épít, a szabályozó működéseket akarja helyreállítani, nem egyszerű ok-okozati összefüggésekben, hanem sokszoros kapcsolatban gondolkodik. Ezek igen jó gondolatok, s annak idején, orvostanhallgató koromban, azt tanultam, hogy így gyógyít a jó belgyógyász. Akkor hol a különbség? Mi az oka a gyakori fenekedésnek, vádaskodásnak? Azon múlik minden, hogy a természetgyógyász nem végzett egyetemet és nem használ gyári készítményeket, bonyolult vegyi elemző eljárásokat, műszereket?
Mielőtt válaszolok, röviden utalnék a régi korok gyógyítási módszereire. Mit tett régen, vagy mit tesz ma egy jó képességű, mondhatom, bölcs sámán? Megnézi, megszagolja a beteget, kikérdezi, megérinti-tapintja -- ahogyan egy belgyógyásznak kell(ene).
Az orvostudomány történetéből sok olyan példát lehet fölsorolni, hogy a korabeli gyógyító (orvos vagy javas) sok külső jelből jól következtetett egy-egy adott betegség lényegére, okára, és sokszor segíteni is tudott a betegen. Tudták, hogy a betegnek a vérkeringésével, az emésztésével, a vizelet-elválasztásával, a tüdejével van-e baja. Növényekkel, érvágással, vízzel, beöntéssel gyógyítottak, bár nem mindig helyesen. Amit a középkori egyetemeken orvoslásként tanítottak, az főleg abban különbözött a népi gyógyászattól, hogy igyekeztek a tüneteket és a kezelést rendszerbe foglalni. A kezelésben alig különbözött az orvos és a népi gyógyász tevékenysége. Az orvos sem tudott semmit a kórokozókról, nem volt vérnyomásmérője, sem röntgengépe, s a vérszegénységet úgy állapította meg, hogy megnézte a szem kötőhártyáját.
1945 körül az egyetemi gyógyszertankönyv szinte kizárólag természetes gyógyszert tartalmazott: növényi és ásványi anyagokat. A gyógyszerészek a növényi hatóanyagokat vonták ki szesszel, párolással, vagy adták szárítva porban. A gyógyszergyárakban tablettába, ampullába tett szerek is jórészt növényiek voltak. Kevés volt mesterséges: a bujakór elleni nevezetes salvarsan, a hashajtó fenolftalein, az aszpirin, egy-két altató, s egy új kor kezdete: a baktériumos fertőzésekkel szemben ható egy-két féle szulfonamid. (Az akkori penicillin még természetes anyag volt!)
Orvosi pályám alatt végig úgy véltem, hogy lehetőleg természetes anyagokat kell használni. Hiszen amihez az élő szervezet évmilliók során hozzászokott, amit sejtjeink jobban ismernek, az kevesebb meglepetést okozhat, ismerjük a veszélyeiket is. Az újfajta, mesterséges, "kivizsgált" vegyületek váratlan dolgokat okozhatnak. (Contergan!). A kutató "tiszta" hatásokról álmodik és mellékhatásokat emleget. Garrett Hardin írja: "Nincs mellékhatás, legfeljebb nem kívánt hatás".
*
Valaha tehát szinte csak természetgyógyászat létezett. Mi a különbség a kétféle gyógyítás között? Egyesek szerint más a gondolkodásmódjuk: a természetgyógyász tapasztalatok, az orvosdoktor ésszerűség alapján tevékenykedik. A fenti gyógyszer-példáim bizonyítják, hogy kizárólag tapasztalati alapon jutottak el az akkori gyógyszerekhez. Igaz, az elmúlt száz év során egyre többet tudtunk meg például az idegrendszer működéséről, a vérkeringésről, a szervezet vegyi folyamatairól, és emlegetjük a "racionális gyógyszerkutatást". Holott ez számítógéppel azért nem megy! Nagyon sok ezer vegyület állatkísérletben történő vizsgálata szükséges ahhoz, hogy egy esetleges gyógyszert emberen kivizsgálhassanak. Marad a tapasztalat: mi hat jól, mi nem okoz bajokat? Vannak az orvoslásban általánosan érvényes tudományos kutatási elvek. Ilyen a pontos, hiteles jegyzőkönyv-vezetés, a gyógyítás során a tünetek, vizsgálatok rögzítése, a jó betegnyilvántartás, és a megfelelő statisztikai-matematikai elemzés. Ezekkel lehet bizonyítani, nagyon sok (száz és ezer) betegen történt kezelés, megfigyelés alapján, hogy egy kapott eredmény nem a véletlen következménye-e, hogy egy szer vagy módszer jó-e. (A hozzá nem értők szeretnek igen kevés beteg csodás gyógyulására hivatkozni!) A vizsgálatok hitelét erősíti, ha a beteg nem is tudja, hogy mit kap: gyógyító vagy ellenőrző "ál"-kezelést, ún. "placebót" (latin: tetszeni fogok...). Ez a "vak" módszer, s ha az orvos sem tudja, mit ad, az a kettős vak eljárás. Nem azért van szükség erre, mert a vizsgálatot végző csalni akar. Egyszerűen nagyon hisz az eredményben, nagyon szeretné a beteg gyógyulását, s ezzel önkéntelenül becsapja önmagát.
Több orvos barátom kételkedik abban, hogy a természetgyógyászoktól el lehet-e várni "tudományos" módszert. Nyilván embere válogatja. De ne legyünk rátartiak mi, orvosok, hiszen ez még kórházi szinten sem mindig működik. Az egyik magyar gyógyszergyár kételkedő természetű orvosi osztályvezetője sok évvel ezelőtt kiadott egy kórháznak klinikai vizsgálatra egy gyomorbél-huzamra ható vegyületet, a saját gyári nevén, ami mondjuk Kolby volt. Mellékelt ehhez egy Xyz-987 jelű, ugyancsak tablettázott vegyületet azzal a kérdéssel: melyik a hatékonyabb? Az alapos és jól fizetett vizsgálatok után megírt jelentés szerint a Kolby sokkal hatékonyabb volt, mit az Xyz-987. Csattanó: az Xyz-987 számú tabletta is kizárólag Kolbyt tartalmazott. Tehát az óvatos kétely mindenkivel szemben szükségszerű. A hitelességet kell megkövetelni minden orvostól és minden természetgyógyásztól -- hogy miként, abba itt nincs helyem elmélyülni.
Néha nem tudom, hogy a gyógyító melyik "kultúrához" tartozik. Egy vidéki orvos ismerősöm, aki fiatal korában Szent-Györgyi intézetében is eltöltött egy-két évet, egy növényből otthon készített kivonattal igyekezett gyógyítani a magas vérnyomásos betegeit. Vajon ő kutatóorvos volt-e vagy természetgyógyász? Ismerek egy egyetemet végzett, Magyarországon dolgozó, immár akadémiai doktort, aki tudásának az alapjait a félig-meddig sámán nagyapjától kapta még az őserdőben, Kelet-Ázsiában. Lehet, hogy amit csinál, azt tudományos rang nélkül is meg tudná tenni?
*
Nagyon fontos az akarat, a gyógyulásba vetett hit. A gyógyító hite szinte átsugárzik a betegre, s ha az hisz benne, elősegíti vagy előidézi a gyógyulását. Bizalom nélkül semmiféle ragyogó, nagyon drága gyógyszer sem hat. Ha a gyógyító (legyen az orvos vagy természetgyógyász) számára az egész csak üzlet, akkor képtelen átadni a hitét. Érdekes, hogy maga a gyógyító sincs mindig a tudatában, hogy mitől is gyógyult meg a beteg.
A betegségek legyőzik azt, aki megadja magát, és meggyógyulunk, ha hiszünk a gyógyulásunkban. Évekkel ezelőtt a világ egyik legrangosabb tudományos lapjában, a Science-ben jelent meg egy tanulmány ezzel a címmel: "A rák pszichoterápiája". A szerzők, a Simonton házaspár súlyos, lényegében kezelhetetlen daganatos betegeknél jelentős sikert, a folyamat javulását, megállapodását, vagy olykor gyógyulást értek el önszuggesztiós módszerükkel: a betegeknek rendszeresen tarka, változatos képekben maguk elé kellett kell képzelni, hogy daganatos sejtjeiket miként pusztítják el falósejtjeik. (A rosszindulatú daganat nem -- csak -- lelki betegség, de nyilvánvaló, hogy a keletkezésében, kifejlődésében szerepe van örökletes, környezeti tényezők, táplálkozásunk és a védekező rendszerünk állapota mellett tudati, lelki tényezőknek is. Az ok-okozati összefüggések bonyolultak, hálózatosak.)
*
Kérdés, hogy kell-e és hogyan szabályozni a természetgyógyászatot? Mennyire érvényesülhetnek a "céh" (orvosi társaságok) szempontjai? Van, aki szabadelvű módon abban bízik, hogy majd a piac ezt is szabályozni fogja. Ezt én kötve hiszem: ha a piacról hazavitt tojás apadt, az rövidesen kiderül, nem megyek többé ahhoz az árushoz. Azt, hogy az orvos vagy természetgyógyász jól kezelt-e, csak nagyon hosszú idő után tudhatom meg, gyakran sohasem. Nyilván kellenek a jó értékelő módszerek és a kellő ellenőrzés.
Buda Béla egy cikkében arról ír, hogy az egész természetgyógyászat csak üzlet. Nem értem őt. A természetgyógyásznak csak szeretetből, együttérzésből kell gyógyítani, az orvos és a vegyipar, gyógyszergyár már tevékenykedhet az anyagi haszon érdekében? Van-e különbség a tudományos és a tudománytalan árucikkek hirdetése, terjesztése között? Nincs. A hirdetés nem ad valós fölvilágosítást, csak dicsér. Aki többet hirdet, az többet kér a portékájáért. A szegény asszony a gyógyszertárban ragaszkodik az eredeti, külföldi lázcsillapítóhoz, akkor is, ha háromszor annyiba kerül, mint a magyar. A fölfedezések nem csak a betegnek jók. Az a fölismerés, hogy egy baktérium szerepet játszik a gyomorfekély kialakulásában, hatalmas mértékben növeli az antibiotikumok rendelését, vásárlását -- a gyógyszergyárak örömére.
Kétségtelen, hogy a piacosodás semmit sem old meg. Ivan Illich szerint az egészségügybe fektetett összegek valakinek megtérülhetnek, de az egészségügyi állapotot nem javítják.
*
Mindkét oldalon szerényebbnek kell lennünk és tanulnunk kell egymástól. Mindegy, hogy ki melyik csoportba tartozik, ha tisztességes módszereket alkalmaz, nem akarja becsapni sem önmagát, sem a betegét, ha valóban törekszik az igazság megismerésére, ha hivatástudata van, és tevékenysége során nem a pénz iránti éhség vezérli. Ha így és jól gyógyít, becsülöm. Mindegy, hogy sámán vagy főorvos.