György Lajos
Gondolatok
a természetgyógyászatról
Két gyógyítási kultúra különbsége és
azonossága
Sokat hallunk ma a természetgyógyászokról.
Sikereikről, "üldöztetésükről". Úgy véljük, hogy kétféle gyógyászat
van, egy hivatalos, és egy el nem ismert, amelyre az egyetemet végzettek
okkal, ok nélkül kígyót-békát kiabálnak. Írásommal a szélsőséges elfogult
vélemények közötti egyensúlyt szeretném elősegíteni. Teljességre nem
törekedve, csak néhány gondolatot vetek fel. Nem mélyülök el abban,
hogy a természetgyógyászok számára kell egy főiskolai szintű képzés,
azért is, hogy ismerjék területük határait; szükséges a vizsgáztatás,
az ellenőrzés. Ahhoz az érdekes kérdéshez sem nyúlok, hogy miért megy
egy beteg orvoshoz, és miért természetgyógyászhoz (vagy az egyiktől
a másikhoz), vagy hogy miként lehet megakadályozni adott esetben egy
tudatlan természetgyógyász felelőtlen kísérleteit a betegen, miközben
azon elhatalmasodik a halálos kór. Persze, a felelőtlenség nem végzettség
kérdése, de aki képzést sem kapott, csak "iparengedélyt", azt nehezebb
felelősségre vonni.
Mi is a természetgyógyászat?
Ilyen címszó nincs az Új Magyar, a Természettudományi, a Biológiai,
az Orvosi Lexikonban, sem az Értelmező Szótárban. A német--magyar szótárban
van "Naturheilkunde" = természetes gyógytudomány. Felteszem, hogy talán
a németből jött ez a fogalom, de nem tudom, mikor.
Az angolban nincs természetgyógyászat,
de van "folk medicine", ami a Webster szerint "nem hivatásos, a modern
orvosi szolgálattól elszigetelve művelt hagyományos orvostudomány, amely
főleg növényeket használ tapasztalati alapokon".
Nyilvánvaló, hogy a mi
természetgyógyászatunk más, hiszen nem csak növényeket használ, ide
soroljuk még az életmód-tanácsadást, a talpmasszázst, az akupunktúrát,
az "aroma-gyógymódot", a mozgásterápiát, a homeopátiát, a lelki megnyugtató
kezelést, a jóga egyes alakjait, az energia-átadást, a különleges táplálkozási
előírásokat, a fülgyertyázást stb. De vajon "természetesek"-e ezek?
(Hiszen például az ember fogazata, emésztőrendszere szerint mindenevő,
és semmiféle táplálkozási szélsőség nem természetes.)
Angolban a "hagyományos"
az ősi hagyományt jelenti, a magyarban a néhány évtizedeset, tehát hagyományosnak
a mai orvosegyetemi, kórházi gyakorlatot tekintik.
*
Látszatra a kétféle gyógyítási
eljárás között szakadék van. A természetgyógyász azt mondja az eljárásáról,
hogy az megelőző szemléletű, a beteg közreműködésére épít, a szabályozó
működéseket akarja helyreállítani, nem egyszerű ok-okozati összefüggésekben,
hanem sokszoros kapcsolatban gondolkodik. Ezek igen jó gondolatok, s
annak idején, orvostanhallgató koromban, azt tanultam, hogy így gyógyít
a jó belgyógyász. Akkor hol a különbség? Mi az oka a gyakori fenekedésnek,
vádaskodásnak? Azon múlik minden, hogy a természetgyógyász nem végzett
egyetemet és nem használ gyári készítményeket, bonyolult vegyi elemző
eljárásokat, műszereket?
Mielőtt válaszolok, röviden
utalnék a régi korok gyógyítási módszereire. Mit tett régen, vagy mit
tesz ma egy jó képességű, mondhatom, bölcs sámán? Megnézi, megszagolja
a beteget, kikérdezi, megérinti-tapintja -- ahogyan egy belgyógyásznak
kell(ene).
Az orvostudomány történetéből
sok olyan példát lehet fölsorolni, hogy a korabeli gyógyító (orvos vagy
javas) sok külső jelből jól következtetett egy-egy
adott betegség lényegére, okára, és sokszor segíteni is tudott a betegen.
Tudták, hogy a betegnek a vérkeringésével, az emésztésével, a vizelet-elválasztásával,
a tüdejével van-e baja. Növényekkel, érvágással, vízzel, beöntéssel
gyógyítottak, bár nem mindig helyesen. Amit a középkori egyetemeken
orvoslásként tanítottak, az főleg abban különbözött a népi gyógyászattól,
hogy igyekeztek a tüneteket és a kezelést rendszerbe foglalni. A kezelésben
alig különbözött az orvos és a népi gyógyász tevékenysége. Az orvos
sem tudott semmit a kórokozókról, nem volt vérnyomásmérője, sem röntgengépe,
s a vérszegénységet úgy állapította meg, hogy megnézte a szem kötőhártyáját.
1945 körül az egyetemi
gyógyszertankönyv szinte kizárólag természetes gyógyszert tartalmazott:
növényi és ásványi anyagokat. A gyógyszerészek a növényi hatóanyagokat
vonták ki szesszel, párolással, vagy adták szárítva porban. A gyógyszergyárakban
tablettába, ampullába tett szerek is jórészt növényiek voltak. Kevés
volt mesterséges: a bujakór elleni nevezetes salvarsan, a hashajtó fenolftalein,
az aszpirin, egy-két altató, s egy új kor kezdete: a baktériumos fertőzésekkel
szemben ható egy-két féle szulfonamid. (Az akkori penicillin még természetes
anyag volt!)
Orvosi pályám alatt végig
úgy véltem, hogy lehetőleg természetes anyagokat kell használni. Hiszen
amihez az élő szervezet évmilliók során hozzászokott, amit sejtjeink
jobban ismernek, az kevesebb meglepetést okozhat, ismerjük a veszélyeiket
is. Az újfajta, mesterséges, "kivizsgált" vegyületek váratlan dolgokat
okozhatnak. (Contergan!). A kutató "tiszta" hatásokról álmodik és mellékhatásokat
emleget. Garrett Hardin írja: "Nincs mellékhatás, legfeljebb nem kívánt
hatás".
*
Valaha tehát szinte csak
természetgyógyászat létezett. Mi a különbség a kétféle gyógyítás között?
Egyesek szerint más a gondolkodásmódjuk: a természetgyógyász tapasztalatok,
az orvosdoktor ésszerűség alapján tevékenykedik. A fenti gyógyszer-példáim
bizonyítják, hogy kizárólag tapasztalati alapon jutottak el az akkori
gyógyszerekhez. Igaz, az elmúlt száz év során egyre többet tudtunk meg
például az idegrendszer működéséről, a vérkeringésről, a szervezet vegyi
folyamatairól, és emlegetjük a "racionális gyógyszerkutatást". Holott
ez számítógéppel azért nem megy! Nagyon sok ezer vegyület állatkísérletben
történő vizsgálata szükséges ahhoz, hogy egy esetleges gyógyszert emberen
kivizsgálhassanak. Marad a tapasztalat: mi hat jól, mi nem okoz bajokat? Vannak
az orvoslásban általánosan érvényes tudományos kutatási elvek. Ilyen
a pontos, hiteles jegyzőkönyv-vezetés, a gyógyítás során a tünetek,
vizsgálatok rögzítése, a jó betegnyilvántartás, és a megfelelő statisztikai-matematikai
elemzés. Ezekkel lehet bizonyítani, nagyon sok (száz és ezer) betegen
történt kezelés, megfigyelés alapján, hogy egy kapott eredmény nem a
véletlen következménye-e, hogy egy szer vagy módszer jó-e. (A hozzá
nem értők szeretnek igen kevés beteg csodás gyógyulására hivatkozni!)
A vizsgálatok hitelét erősíti, ha a beteg nem is tudja, hogy mit kap:
gyógyító vagy ellenőrző "ál"-kezelést, ún. "placebót"
(latin: tetszeni fogok...). Ez a "vak" módszer, s ha az orvos sem tudja,
mit ad, az a kettős vak eljárás. Nem azért van szükség erre, mert a
vizsgálatot végző csalni akar. Egyszerűen nagyon hisz az eredményben,
nagyon szeretné a beteg gyógyulását, s ezzel önkéntelenül becsapja önmagát.
Több orvos barátom kételkedik
abban, hogy a természetgyógyászoktól el lehet-e várni "tudományos" módszert.
Nyilván embere válogatja. De ne legyünk rátartiak mi, orvosok, hiszen
ez még kórházi szinten sem mindig működik. Az egyik magyar gyógyszergyár
kételkedő természetű orvosi osztályvezetője sok évvel ezelőtt kiadott
egy kórháznak klinikai vizsgálatra egy gyomorbél-huzamra ható vegyületet,
a saját gyári nevén, ami mondjuk Kolby volt. Mellékelt ehhez egy Xyz-987
jelű, ugyancsak tablettázott vegyületet azzal a kérdéssel: melyik a
hatékonyabb? Az alapos és jól fizetett vizsgálatok után megírt jelentés
szerint a Kolby sokkal hatékonyabb volt, mit az Xyz-987. Csattanó: az
Xyz-987 számú tabletta is kizárólag Kolbyt tartalmazott. Tehát az óvatos
kétely mindenkivel szemben szükségszerű. A hitelességet kell megkövetelni
minden orvostól és minden természetgyógyásztól -- hogy miként, abba
itt nincs helyem elmélyülni.
Néha nem tudom, hogy a
gyógyító melyik "kultúrához" tartozik. Egy vidéki orvos ismerősöm, aki
fiatal korában Szent-Györgyi intézetében is eltöltött egy-két évet,
egy növényből otthon készített kivonattal igyekezett gyógyítani a magas
vérnyomásos betegeit. Vajon ő kutatóorvos volt-e vagy természetgyógyász?
Ismerek egy egyetemet végzett, Magyarországon dolgozó, immár akadémiai
doktort, aki tudásának az alapjait a félig-meddig sámán nagyapjától
kapta még az őserdőben, Kelet-Ázsiában. Lehet, hogy amit csinál, azt
tudományos rang nélkül is meg tudná tenni?
*
Nagyon fontos az akarat,
a gyógyulásba vetett hit. A gyógyító hite szinte átsugárzik a betegre,
s ha az hisz benne, elősegíti vagy előidézi a gyógyulását. Bizalom nélkül
semmiféle ragyogó, nagyon drága gyógyszer sem hat. Ha a gyógyító (legyen
az orvos vagy természetgyógyász) számára az egész csak üzlet, akkor
képtelen átadni a hitét. Érdekes, hogy maga a gyógyító sincs mindig
a tudatában, hogy mitől is gyógyult meg a beteg.
A betegségek legyőzik
azt, aki megadja magát, és meggyógyulunk, ha hiszünk a gyógyulásunkban.
Évekkel ezelőtt a világ egyik legrangosabb tudományos lapjában, a Science-ben
jelent meg egy tanulmány ezzel a címmel: "A rák pszichoterápiája". A
szerzők, a Simonton házaspár súlyos, lényegében kezelhetetlen daganatos
betegeknél jelentős sikert, a folyamat javulását, megállapodását, vagy
olykor gyógyulást értek el önszuggesztiós módszerükkel: a betegeknek
rendszeresen tarka, változatos képekben maguk elé kellett kell képzelni,
hogy daganatos sejtjeiket miként pusztítják el falósejtjeik. (A rosszindulatú
daganat nem -- csak -- lelki betegség, de nyilvánvaló, hogy a keletkezésében,
kifejlődésében szerepe van örökletes, környezeti tényezők, táplálkozásunk
és a védekező rendszerünk állapota mellett tudati, lelki tényezőknek
is. Az ok-okozati összefüggések bonyolultak, hálózatosak.)
*
Kérdés, hogy kell-e és
hogyan szabályozni a természetgyógyászatot? Mennyire érvényesülhetnek
a "céh" (orvosi társaságok) szempontjai? Van, aki szabadelvű módon abban
bízik, hogy majd a piac ezt is szabályozni fogja. Ezt én kötve hiszem:
ha a piacról hazavitt tojás apadt, az rövidesen kiderül, nem megyek
többé ahhoz az árushoz. Azt, hogy az orvos vagy természetgyógyász
jól kezelt-e, csak nagyon hosszú idő után tudhatom meg, gyakran sohasem.
Nyilván kellenek a jó értékelő módszerek és a kellő ellenőrzés.
Buda Béla egy cikkében
arról ír, hogy az egész természetgyógyászat csak üzlet. Nem értem őt.
A természetgyógyásznak csak szeretetből, együttérzésből kell gyógyítani,
az orvos és a vegyipar, gyógyszergyár már tevékenykedhet az anyagi haszon
érdekében? Van-e különbség a tudományos
és a tudománytalan árucikkek hirdetése, terjesztése között? Nincs. A
hirdetés nem ad valós fölvilágosítást, csak dicsér. Aki többet hirdet,
az többet kér a portékájáért. A szegény asszony a gyógyszertárban ragaszkodik
az eredeti, külföldi lázcsillapítóhoz, akkor is, ha háromszor annyiba
kerül, mint a magyar. A fölfedezések nem csak a betegnek jók. Az a fölismerés,
hogy egy baktérium szerepet játszik a gyomorfekély kialakulásában, hatalmas
mértékben növeli az antibiotikumok rendelését, vásárlását -- a gyógyszergyárak
örömére.
Kétségtelen, hogy a piacosodás
semmit sem old meg. Ivan Illich szerint az egészségügybe fektetett összegek
valakinek megtérülhetnek, de az egészségügyi állapotot nem javítják.
*
Mindkét oldalon szerényebbnek
kell lennünk és tanulnunk kell egymástól. Mindegy, hogy ki melyik csoportba
tartozik, ha tisztességes módszereket alkalmaz, nem akarja becsapni
sem önmagát, sem a betegét, ha valóban törekszik az igazság megismerésére,
ha hivatástudata van, és tevékenysége során nem a pénz iránti éhség
vezérli. Ha így és jól gyógyít, becsülöm. Mindegy, hogy sámán vagy főorvos.
|