Az
élethez való jog
Népegészség, orvos, társadalom.
Magyarország az ezredfordulón
V.
Az életminőség tényezői
Magyarországon
Budapest, 1998, MTA,
215 p.
"Az élet minőségét meghatározó
egyik legfontosabb tényező a szellemi és testi egészség... A magyar népesség
egészségi állapotára és halálozási arányára vonatkozó adatok sokkolóak
és romló tendenciát mutatnak" -- olvasható a Magyarország lakosságának
életminőségét elemző tanulmánygyűjtemény bevezetőjében.
A Magyar Tudományos Akadémia
1997-ben -- az Országgyűlés felkérésére -- indította el Az életminőség
tényezői Magyarországon című kutatási programot. Az ehhez készült tanulmányok
egy részét három fejezetbe (Amíg a polgár egészséges; Egészségügyi ellátás
-- Társadalmi felelősség; Környezet és egészség) rendezte a kötet szerkesztője.
Az első nagyobb egység szerzői, Kopp Mária--Skrabski Árpád--Szedmák Sándor
a szociális kohézió jelentőségéről szólnak, a halálozási és megbetegedési
arányok statisztikai adataival "illusztrálva" vonják le vizsgálatuk tanulságait.
Andrasofszky Barna tanulmánya -- rövid múltba tekintés után -- az egészségtan
oktatásának fontosságáról szól. A tanulmánykötet második része Az orvostudomány
fenntartható fejlődéséről szólva (Vizi E. Szilveszter--Oberfrank Ferenc
munkája) többek között a fejlett országok egészségügyi reformjainak tapasztalatait
és a hazai átalakulás főbb irányvonalait adja meg. Ferenc Antal munkája
egészségügyi ellátásunk problémáit az orvosetika szemszögéből elemzi, míg
Fekete Márton tanulmánya a gyógyszerkutatás és az erkölcs kapcsolatát elemzi.
A kötet harmadik nagy fejezete hét szerző munkáját hozza; Bácsy Ernő: Környezet-egészségügy
és az emberi élet minősége; Pintér Alán--Csanády Mihály--Horváth Amanda:
A területi egyenlőtlenségek környezet-egészségügyi vonatkozásai; Károlyi
Alice--Rudnai Péter--Várkonyi Tibor: A környezeti ártalom szerepe a légzőszervi
megbetegedésekben.
A kutatásban részt vevők nagyobb
fele az egészségügyi rendszerben dolgozó szakemberek közül került ki, de
a munkacsoportok tagjai között -- a téma összetettsége okán -- szép számmal
voltak más tudományágak képviselői is: szociológusok, közgazdászok, vegyészek,
mezőgazdászok, környezetvédelmi szakemberek. A tanulmányok az egészség megtartásának,
a betegség megelőzésének fontosságáról szólnak, hangsúlyozva az oktatásban
bevezetésre kerülő új tantárgy, az egészségtan szerepét, hiszen a prevenció
vagy az alapvetően fontos környezetvédelmi ismeretek mind-mind szerepet
játszanak az egészséges életforma kialakításában. Nem elhanyagolandó az
a fontos tény sem, hogy a műveltségnek az életminőséget nagy mértékben
gazdagító szerepe van. A statisztikai adatokkal, táblázatokkal kiegészített
munka a fent említett kutatási program keretében készült tanulmányok és
a program keretében rendezett tudományos tanácskozások (helyének, idejének)
felsorolásával zárul.
A kötet fontos alapozó munka,
mely nem csupán jelen helyzetünk tükre, sokkal inkább jövőbeli feladataink
rendszerezője, ezért minden, az elkövetkező nemzedékek sorsáért felelősséget
érző embernek érdemes elolvasnia.
B. Gy
|
|
A
gyógyító és a gyógyított
C. G. Jung: Lélekgyógyászat
Öt előadás.
Európa Könyvkiadó, Budapest,
1998.
Az Európa Kiadó Mérleg sorozatának
új, karcsú kötetén Rembrandt Emmausi vacsora című festményének beszédes
részletét látjuk. A gyógyító, a Krisztus-alak súlyos, egy tömbből faragott
sziluett; egy kicsit hátradől, s önnön fényességét a vele szemben ülő halandóra
vetíti. Az embert világítja meg, a rémült, tanácstalan embert, akinek mozdulatában
egyszerre van jelen a bizalmatlan elzárkózás és a gyermeki várakozás. A
nagy Minta. Sugallat és meghallgatás. Jung lélekgyógyászata, a gyógyító
és gyógyított viszonya ezen a szellemi páros kapcsolaton alapszik. Az orvos
átveszi a szolgálatot a páciens előtt üresként tátongó vagy fantomokkal
benépesített térben. Feladata majdnem isteni: felismerni az általánost
a teremtett lényben, s mégis egyes-egyedüli individualitásként tekinteni
rá. Nem erőszakot alkalmazni, de nem is áldozatául esni a zavart személy
vigasztalan szuggesztiójának. Jung végtelen alázata az, ami megrendít.
A beismerés, hogy maga a gyógyító is szüntelen ítélet alatt áll, az ő személyisége
is bevonódik a gyógyítás keserves folyamatába -- s az a tudat, hogy néha
a beteg intelligenciája, kedélyvilága, annak horizontja és mélysége az
övét talán meg is haladja. Jung nem akarja mindenáron kipusztítani a neurotikus
jegyeket, inkább felhasználni annak érdekében, hogy a másik ember végre
az legyen, ami -- mert a neurózis barométer is lehet, a lelki szenvedés
az erők összegyűjtése, egy új, magasabb belső rendért. Hiszen a lélek betegsége
olykor valami átlag feletti többletet is jelenthet, aminek az érvényesítésére
nincs meg a pillanatnyi lehetőség. A lélek nem azonosítható az aggyal,
a hormonokkal, épp ezért a gyógyító az értelem-feletti szférához is bátran
nyúlhat, dolgozhat az álommal, s nem tagadhatja a vallás nagy pszichoterápiai
jelentőségét. Persze csak ott, ahol élnek még az emberben a mitikus maradványok,
s nem úgy, hogy mohamedánt akar átnevelni saját keresztény világnézetére
-- vagy éppen fordítva. "Minden betegség tisztítótűz" -- Paracelsussal
vallja. A lelki krízis nem oldódhat fel politikai célban -- a mellékest
nem szabad fődologgá emelni. A kereszténység sem államhívő -- ha igazán
kereszténység --, hanem Isten országában hisz. A cél: a Selbst, legbensőbb
mélymagunk fényre hozása, az Én kibontása a szerepekből, ami nem magányra
ítél, hanem éppen az emberi összetartozás tudatosságát hozza. Freud és
Adler, mindketten a neurózist is, az embert is az "árnyékból", vagyis morális
alacsonyabbrendűségéből magyarázzák. Jung a még fejletlen "magasabb embert"
keresi a fájdalmas tünetek között.
Bodrog Miklós, aki lelkész és
pszichológus egy személyben, a Jung gondolataihoz csatolt tanulmányát,
élvezetes "esszéfuttatását" szerényen utószónak nevezi, holott a főszöveggel
egyenértékű, hiteles eligazítást ad, mintegy kiegészíti, pontosítja Jung
felismerését, hogy a hitben értékes gyógyító erő van, a vallások lélekgyógyító
rendszerek -- ha el nem torzulnak. A hit álarcában rejtezhet olykor egy-egy
agresszív követelménnyé emelt tévedés, rögeszme. Terjed és terjeszt a hitbéli
"szigorisszimusz", aki modern Prokrusztész-ágyat kínál a megpihenni vágyó,
zaklatott embernek: sémára kalapált egyformaságot, amelynek érdekében kész
irgalmatlanul megnyirbálni vagy kinyújtóztatni az eredeti személyiséget.
A farizeus "kegyetlen kegyessége" sem menedék. Az "erénykór" is veszélyes,
a végletességbe űző túlzás, mintha csak tűzhalál és fagyhalál között lehetne
választani! A "glóriaaspiránsok", a képmutatók és becsvágyók, a kényszeresek,
akik megdicsőítik saját kínjaikat, akik maguk zárják életbörtönbe magukat,
az önsorsrontók, mind-mind neurotikusok -- s éppen belőlük lesz gyakran
"térítő", a bacilusgazdákból orvos! A depresszív ember, óriásira növelt
bűntudattal, aki már-már kéjeleg a boldogtalanságban "depresszívós", "lelkiismeret-gyulladásban"
szenved; a hiszteroid típus, az önjelölt Szent György, aki folyton a sárkányt
kutatja, s egy másik ál-Szent Györgyben törvényszerűen rá is bukkan, a
nárcisztikus-skizoid, aki képtelen a szeretetre, de sóvárogja a szeretetet...
mind-mind más és más megközelítést igényelnek, s a "szorongáskeltő igehirdetés"
lelki alaphelyzetüket csak tovább rontja. Nem véletlen, hogy a menekülő.
kereső ember az aranynak látszó ketrecet, a szektafüggőséget választja
-- "spirituális gulagra" száműzi magát. A vallási deformációk ravaszak,
mert Isten mögé bújnak, s többet ártanak, mint használnak. Gyanús, ha a
legszebb fa a tilalomfa, gyanús, ahol száműzik a derűt. Baj, ha a moccanatlanul
változatlanban akar a hit embere lecövekelni, katasztrófa, ha a szorongás
körforgalma kiszorítja a hiteles szeretetet -- a legfőbb gyógyerőt. Csökött
butaság a jézuskrisztusi igevalóság és a pszichoterápia éles szembeállítása:
"Válassz: Krisztus vagy pszichoterápia?!" -- holott az igaz segítség a
krisztusi elem felhasználása a gyógymódban. Egészség, a hit jegyében. Megelőzés,
hiterőkkel. Nem sápadt földszökevénynek kell lennünk, mondja Bodrog Miklós,
élvezetes, a teológiában oly ritka, üdítő humorral átszőtt nyelvén, hanem
a nagy összefüggések őrzőinek. A helyesen megélt hitben nem eshet egymás
torkának hit és élet, anyag és szellem, test és lélek, ég és föld. Bodrog
Miklós rokonszenve -- Jung mellett -- Frankl logoterápiájáé, amely nemcsak
vájkál a múltban, hanem a jövő számára teszi értelmessé a jelen szükségszerű
szenvedéseit. Frankllal együtt vallja: "életünk céladomány, és nem magántulajdon...
Soha nem azon fordul meg a dolog, amit mi várhatunk még az élettől, hanem...
azon, amit az Élet vár el tőlünk..."
Jung Lélekgyógyászata -- Bodrog
Miklós fordításában és továbbgondolásában -- megszívlelendő és észben tartandó
olvasmány teológusnak, pszichológusnak és mindenkinek, aki napjainkban
a nyugalmát, biztonságát keresi.Jókai Anna(Megjelent a Magyar Nemzet 1998.
július 18-i számában.)
|
|
Az
orvoslás második forradalma
A biomedicinától az infomedicináig
Laurence Foss--Kenneth
Rothenberg:
THE SECOND MEDICAL REVOLUTION.
FROM BIOMEDICINE TO INFOMEDICINE
Boston--Shaftesbury,
1988, Shambala,
New Science Library,
335 p.
A tudomány előtti orvoslás
nagyobbrészt népi bölcsességen, spontán eljárásokon és szubjektív magyarázatokon
alapult. A tudományos megalapzottságú orvoslás már igyekezett módszeres
kutatással megtalálni a betegségek gyógymódja mellett vagy azt megelőzően
azok fizikai okait is. Napjaink orvosképzése is erősen alapoz az alaptudományokra,
és csak másodsorban az ezekből származtatható lágyabb élettanra. Hogy ez
a kurzus szinte kizárólagosan a fizikai megközelítésen alapszik, ékes bizonyítéka
a modern tudományos forradalom széles körű befolyásának és általános elfogadottságának.
Ez a forradalom olyan sikeres volt, hogy szinte már meglepőnek tűnhet,
hogy ez a könyv az orvostudomány első forradalmaként hivatkozik rá. Bizonyosan
akadnak, akik azt mondják, hogy az orvoslás tudományos megalapozottsága
már maga is forradalom, nem szükséges sorszámozni.
Foss és Rothenberg azonban határozottan
állítják, hogy az orvostudomány egész szervezete összeomlófélben van, mivel
a jelenlegi biomedicinális paradigma csak a fertőzéses megbetegedésekre
alkalmazható, azonban nem működik a krónikus, illetve a környezeti ártalmakra
visszavezethető betegségek esetében. A szerzők (Laurence Foss a szervezeti
fejlődés és a tudomány filozófiájával foglalkozó számtalan tanulmány szerzője,
az orvostudomány alapjairól tartott előadásokat a kaliforniai Berkeley
Egyetemen, Kenneth Rothenberg pedig matematikát és közgazdaságtant oktat
különböző egyetemeken) egy alapvető ideológiai változás szükségessége mellett
érvelnek, amelyet nevezhetnénk például infomedicinának. Ez újraértelmezné
az eddig felállított kórisméket, és a betegségek genetikai és patológiai
okai mellett olyan járulékos összetevőket is magába foglalna, mint az életmód
és a mentális egészség. Ez a provokatív írás igen ügyesen veszi számba
a tudományra alapozott orvoslás filozófiai és klinikai történetét, és bírálat
tárgyává teszi a pszichoneuroimmunológiai, a holisztikai és a környezeti
orvoslás iskoláit. Az orvoslás második forradalma olyan változtatási javaslatokkal
is szolgál, amelyek alapjaiban rázkódtathatják meg a ma ismert orvostudományt.
Ebben a kikezdhetetlen érveléssel
megírt és alaposan dokumentált kötetben a szerzők az általános rendszerelméletből,
információelméletből és a mesterséges intelligenciából származtatott alapelvekkel
operálnak. Az egészség--betegség megértésében rejlő óriási lehetőségeket
oly mélységben igyekeznek tárgyalni, hogy új extraszomatikus információk
széles spektrumát ötvözhessék az alapértelmezéssel, s ezzel egy kiteljesedettebb
modellt fejleszthessenek ki, amely nemhogy csökkentené a biomedicina hasznosságát
és erejét, hanem még fokozná is azt.
A szerzők arra vállalkoztak,
hogy megbirkózzanak a század egyik legnehezebb problémájával: szilárd kereteket
teremtenek a mai orvoslás, a biomedicina modelljének alapjait képező klasszikus
paradigmák meghaladásának szükségessége jegyében. Infomedicinális modelljük
egy olyan képletet szolgáltat, mely nem egyszerűen épít arra, amit mások
már régóta pedzegetnek, hanem messze túllép azokon. Minden elismerést megérdemelnek,
hogy belevágtak egy új orvoslási modell felvázolásának nehéz feladatába,
ezzel egy lépéssel előrébb vivén mindannyiunkat egy már régóta nagyon esedékes
forradalom irányába.
Munkájukat mindenekelőtt az
a következetes szigor különbözteti meg a korábbi megközelítésektől, amellyel
történetileg nyomon követik az orvoslással kapcsolatos filozófiai és tudományos
elvárásokat mind az első medicinális forradalom, a biomedicina vonatkozásában,
az annak alapját képező modern tudományok (a klasszikus mechanika és a
statisztikai termodinamika) fényében, mind pedig a második forradalom,
az infomedicina tekintetében, az annak alapjait képező posztmodern tudományok
(kvantummechanika, irreverzíbilis thermodinamika és információ-elmélet)
vonatkoztatási keretei között.
A szerzők figyelmeztetnek, hogy
egy ilyen esetben, ahol minden szó szerint élet-halál kérdése, a forradalmi
megújítás nem várathat tovább magára.
A biomedicina alaplogikája arra
készteti a mindenkori tudóst, hogy minden jelenség mögött végül is egy
egyszintű fizikai magyarázatot igyekezzen megtalálni, s bár a feladat nehéznek
tűnhet, logikailag még sincs korlátja a megismerés ezen útjának. Hogy ez
a leegyszerűsítő megközelítés mégis rendre kudarcot vall, az nem is annyira
amiatt van, mert elvben lehetetlen, hanem mert gyakorlatilag lehetetlen.
Amint azonban színre lépnek az interaktivitás, a kölcsönös oksági viszony,
az önszerveződés, a hurokelmélet posztmodern alapelvei, már nem lehet többé
figyelmen kívül hagyni sem azt, hogy mi a humán, sem azt, hogy mi az ökologikus.
Max Planck egyszer azt írta: "Egy új tudományos igazság nem úgy győzedelmeskedik,
hogy az ellenvéleményen lévőket meggyőzzük, és megláttatjuk velük a fényt,
sokkal inkább azáltal, hogy maguk az ellenvéleményt vallók végül csak meghalnak,
és felnövekszik egy olyan új generáció, amely már természetesként fogadja
azt el." Most már csak azt kellene tudnunk, mennyi időnek kell eltelnie,
hogy egy olyan új generáció lépjen színre, amelynek számára a posztmodern
tudomány által generált világnézet már általánosan elfogadott. Ez a könyv
mindenképpen közelebb hozza ezeket az időket.
A mai orvoslás elleni támadások
fő irányai, amelyeket a továbbiakkal együtt a könyv részletesen tárgyal:
-- túl sok minden esik kívül
a hatókörén, ami mégis beletartozik az egészségről kialakított általános
értelmezésbe;
-- nem képes ugyanolyan sikereket
felmutatni a krónikus bajokkal szemben, mint az akut és fertőzéses esetekben;
látványos példa a rák elleni harc;
-- alapelveiben nem vet számot
a társadalmi feltételek alakításában szerepet játszó humán faktorral (túlnépesedés,
bűnözés, környezetszennyezés stb.), mely maga is hozzájárul betegségek
kialakulásához.
A könyv részletesen bizonyítja,
hogy az orvoslás második forradalma szükségszerű, és bizonyos értelemben
már kezdetét is vette. Az első részben korunk nyugati orvoslásának alaposabb
megértésére koncentrálnak a szerzők, bemutatva a biomedicinális modellt,
amely azon a feltevésen alapul, hogy a természettudományos módszertani
alapelvek lehetővé teszik a betegségek kialakulásának és gyógyításának
tudományos megközelítését. Sajnos három évszázaddal Descartes után még
mindig úgy áll a dolog -- hogy George Engel szavat idézzük --: "a test
maga a gépezet, a betegség nem más, mint a gépezet üzemzavarának következménye,
ahol is az orvos szerepe a gép megjavítása." Ez a gondolkodásmód minden
baj mögött egy tényezőt vagy azok egy csoportját tételezi fel, de minden
esetben fizikai kiváltó okokat. Alapállása szerint az emberi faj legfőbb
betegségei egyfajta biológiai puzzle-ként foghatók fel, mely végül is teljes
mértékben megoldható. Azzal az előfeltételezéssel élve, hogy a páciensek
egyfajta komplex biológiai organizmusok, s az orvosi problémák végső soron
sejttani és molekuláris kérdésekké egyszerűsíthetők. Ezen természettudományos
megközelítés a modern tudományos forradalom elmúlt három évszázadának eredményeire
épít, és az esetleges orvosi sikereket mind a bölcs útválasztás jeleként
értelmezi. A fertőző betegségek visszaszorítása tűnik az egyik leghatásosabb
érvnek, mely jól példázza e gondolkodásmód sikerességét. A biomedicinális
orvoslás bírálói szerint eközben túlhangsúlyozottá válik a megbetegedett
test, és teljesen a látókörön kívül reked a megbetegedett személy.
A tanulmány arra is felhívja
a figyelmet, hogy a biomedicinális modell olyan mértékben sugározza fogalmi
eszköztárában is a klasszikus tudományos világnézetet, hogy az orvostársadalmak
még a radikális (nem biomedicinális) megoldásokra fogékony tagjai is képtelenek
kitörni a megszokott fogalmi keretek közül. Ez nem is csoda, hiszen a fogalmi
forradalmak igencsak ritkák, ám ebben az esetben ez a stáció sem lesz megkerülhető,
bár olyan szakértők ellenében kell megnyerni ezt a fogalmi forradalmat,
akiket az uralkodó pradigmák ültettek hatalomba. Egyfajta nyelvi háborút
is meg kell nyerni a paradigmaváltás érdekében.
Csak olyan új paradigmát vehetünk
komolyan, amely számításba veszi a jelenlegi érvelések kikezdhetetlennek
tűnő természettudományos beágyazottságát. Egy ezzel kompatibilis módon
megfogalmazott stratégia lehet csak sikeres. A szerzők határozottan állítják,
hogy a posztmodern tudományok alapelvei, eredményei, módszertana lehetővé
teszik a betegségek keletkezésének és kezelésének tudományos megközelítését
egy olyan előfeltevésre alapozva, mely szerint a páciens legalábbis egy
biopszichoszociális rendszer, vagy információelméleti fogalommal élve:
egy informácórendszer. Az eleddig külön kezelt szintek kölcsönhatásainak
figyelembevételével egy átfogó egészségmegőrzési modell képezheti a második
orvosi forradalom alapját: a betegségek kezelése (biomedicina), a páciens
gondozása (holisztikus medicina). és a társadalmi gyógyítás (környezeti
medicina). A második medikális forradalom elmozdul az egyirányú, ok-okozati
atomisztikus paradigmáktól, ahol egy adott hatásnak előre megmondható reakciója
van, a kölcsönhatásokat számításba vevő genetikus paradigma irányába. Itt
egy adott reakció nem közvetlen következménye a stimulusnak, inkább a stimulált
rendszert meghatározó szabály által vezérelt folyamatok eredménye. Az önszabályozó
rendszerek modellje az orvoslásban olyan posztmodern tudományokból táplálkozik,
mint az információelmélet, a kvantummechanika, az irreverzíbilis termodinamika
és olyan komplex rendszerekre jellemző kölcsönös oksági viszonyokat feltételez,
melyeknél a rendszer állapotát negatív és pozitív visszacsatolások határozzák
meg. Az önszervező rendszerek a külvilág felé való nyitottságot, az energiacserét
és egy távolról sem egyensúlyi állapotot feltételeznek. A pácienst test
és lélek egységeként kell megfogalmaznunk, aki nyitott rendszerként energiát
és információt cserél fizikai és társadalmi környezetével. A szerzők, hogy
elkerüljék a hibás karteziánus interakcionizmus vádját, a test és lélek
dualizmusát helyettesítendő kibernetikai interakcionizmusként határozzák
meg megközelítésmódjukat.
A két orvosi világnézet közötti
ellentét leginkább a következő kérdésfeltevésben sűríthető össze: mentális
események okozhatnak e fizikai betegségeket? Érvek és ellenérvek fényében
tanulmányozva ezt a kérdést, igen tanulságos eredményre juthatunk. A lélek
megjelenésével az ember egy pszichésen ható faktorral egészítette ki a
szomatikus tényezőket, melynek révén az emberi közösség tagjai olyan betegségek
által váltak fenyegetetté, amelyek egyéb biológiai közösségeket nem érintenek.
Aztán ahogy minőségileg egyre összetettebb társadalmi formációk bukkantak
fel, egyúttal különféle szociálisan ható tényezők sora (ülő foglalkozás,
határidők, nem természetes munkakörnyezet) lépett be a betegségkiváltó
tényezők körébe. Mindehhez hozzá kell számítani, hogy az evolúció nem képes
lépést tartani a felgyorsult társadalmi változásokkal. A korunk technológiáiból
következő kollektív döntéshozatal világot átformáló megjelenése már az
ökológiai betegítő tényezőket is színre lépteti, mint specifikusan emberi
rizikófaktorokat. Ráadásul az emberiség képessé vált és aktívan gyakorolja
is a környezet rohamos átalakítását, azon környezetét, amelyhez egyre gyorsuló
iramban kellene alkalmazkodnia egészsége megőrzése érdekében.
A tanulmány élesen szembeállítva
taglalja a két iskolát, és igen radikális nézetek megfogalmazásáig is eljut,
miközben végkövetkeztetésképpen megállapítja, hogy az orvosi társadalom
és a gyógyászati ipar egyáltalán nem érdekelt alternatívák feltárásában,
sokkal inkább a bejáratott modellek működtetésében. Newton és Descart óta
kicsit bővültek az ismereteink, éspedig a materiális-spirituális dualizmus
tarthatatlanságát igazolóan. A dualizmus nem alkalmazható egy önszabályozó
univerzumban. Igaz ugyan, hogy a (humán) organizmusok anyagcsere-folyamatokat
is mutatnak, de egyúttal éreznek, számolnak, beleéreznek, visszatükröznek
és társadalmiasodnak is. Amint a karteziánus és newtoni antitézist félresöpörtük,
semmit nem érünk már el azzal, ha kijelentjük, hogy világunk anyagi, fizikai
és mechanikus -- ezen jelzők elveszítették ellenpárjukat, és használatuk
semmiképpen sem változtat azon a tényen, hogy a mentális aktivitásokat
első helyen kell tanulmányoznunk.
Malecz Attila
|
|
Erős
test és derűs lélek
Cernaj, Ingeborg
KÖRNYEZETBETEGSÉG --
BETEGSÉG OK NÉLKÜL?
Budapest, 1997, Magyar
Könyvklub, 219. p.
A -- Környezetbetegség --
betegség ok nélkül? -- kötetcím nem szorul különösebb magyarázatra, tulajdonképpen
sommás összefoglalása mindannak, amit a szerző választott témájáról el
kíván mondani. Ám hogy mi is az a környezetbetegség, és hogyan védekezhet
a 20. század végének "kiszolgáltatott" embere mindazon bajok ellen, amelyek
a testet megtámadva a lélek erejét is meggyengítik, arra részletező választ
csakis a kötet elolvasása után kaphatunk.
"Az iparosodás széles körű elterjedésével
egyidejűleg környezetünk egyre inkább károsodik, mérgeződik és gyógyíthatatlanul
sérül. A levegő, a felszíni és a talajvíz és a talaj egyre jobban telítődnek
mérgező anyagokkal. A természet -- az őt ért sérelemért -- csak lassan
áll bosszút. Az emberi szervezet tiltakozik a méreggel való feltöltődés
ellen. A környezetbetegség viszont gyorsan terjed: a különféle allergiák,
az autoimmunrendszer megbetegedései és a többszörös kémiai túlérzékenység
(TKT), egyúttal a vegyi anyagokkal kapcsolatos tűrőképesség erőteljes csökkenése"
-- fogalmazza meg a környezetbetegség lényegét Ingeborg Cernaj.
Tudomásul kell tehát vennünk,
hogy új népbetegség van terjedőben, és ez ellen védekezni csakis akkor
lehet, ha tisztában vagyunk a TKT kiváltó okaival, "kódolni" tudjuk a szervezet
vészjelzéseit, amelyek még kellő időben figyelmeztetnek a támadó betegségre,
valamint tisztában vagyunk a kezelés különféle módjaival, és azzal, hogyan
lehet megfelelő táplálkozással, a szervezet immunrendszerének erősítésével
védekezni ez ellen a -- huszadik század végére és a huszonegyedik század
kezdetére jellemző -- betegség ellen. A széles körű érdeklődésre számot
tartó munka szerzője rendkívül olvasmányos stílusban tárgyalja mindazt,
amit a témáról fontosnak tartott elmondani. Megtudható, hogy a betegség
korai fázisában erős szagérzékenység, gyakori hányinger és gyakori szédülési
rohamokkal kísért fejfájás figyelmeztet arra, hogy szervezetünk egyensúlya
megbillent. A TKT további lefolyására az ingadozó kedélyállapot, az immunrendszer
gyengülése, allergiás tünetek megjelenése, a teljesítmény- és koncentrálóképesség
csökkenése, valamint súlyosabb esetekben pszichés és szervi megbetegedések
a jellemzők. A betegség diagnosztizálása -- sajnos -- csak a közelmúltban
kezdődött meg. Így sok orvos valójában fel sem ismeri, hogy a tünetegyüttessel
hozzá forduló páciensnek milyen betegsége lehet. Fontos, megszívlelendő
tanácsa a szerzőnek: ha valaki úgy érzi, orvosi segítségre szorul, legjobb,
ha olyan szakembert (orvost) keres fel, aki nemcsak hogy érdeklődik a környezetgyógyászat
iránt, de némi jártasságra is szert tett már abban. A kémiai túlérzékenységben
való megbetegedés legveszélyeztettebbb csoportjai: a szemétégetők vagy
szeméttelepek közelében lakók, az atomerőművek szomszédságában élők, illetve
azok az emberek, akik növényvédő szerek mérgező hatásainak vannak kitéve.
De meg kell említeni mint veszélyforrást: a konzerváló szerekkel kezelt
faanyagokat, a dohányfüstöt, a gépkocsik kipufogó gázát és minden olyan
környezetszennyező anyagot (dezodor, hajspray, tisztító- és mosószerek),
amelyek nagy mértékben tartalmazhatnak egészségre káros anyagokat.
Fontos hát tudni, hogyan védekezhetünk
a kémiai hatóanyagok és vegyszerek okozta betegséggel szemben. A megelőzésben
elsőrendű szerepe van a tiszta, friss levegőnek. Ezért fontos -- otthon
és munkahelyen egyaránt -- a gyakori szellőztetés. Ám ha környezet-károsító
anyagokat tárolunk valamely helyiségben, ott pont az ellenkezőjére kell
ügyelni, azaz állandóan zárva kell tartani az ajtókat. Ne dohányozzunk
és ne engedjük dohányozni a környezetünkben élőket sem. Elektromos berendezéseinket
csakis akkor tartsuk bekapcsolva, ha valóban üzemeltetni kívánjuk azokat.
Kerüljük a műanyagból készült, kémiailag kezelt bútorok használatát. Mindezek
mellett naponta legalább egy órát tartózkodjunk a friss, szabad levegőn,
táplálkozzunk egészségesen, gondoskodva arról, hogy a szervezet a szükséges
vitaminokat és ásványi anyagokat kellő mennyiségben megkapja.
A rendkívül jól szerkesztett,
áttekinthető "kézikönyv" a témába vágó fogalmak magyarázatával, tárgymutatóval,
valamint a Magyarországon működő társadalmi szervek -- ahová környezetünkkel
kapcsolatos problémákkal lehet fordulni -- címmutatójával zárul. Aki a
sorozat címének -- "Erős test és derűs lélek" -- megfelelően szeretne élni,
feltétlenül olvassa el ezt a témában irányt mutató, értékes könyvet.
Bartók
Györgyi
|
|
A
méreg-összeesküvés
Karl Grossman
THE POISON CONSPIRACY
Sag Harbor, N.Y., 1983,
The Permanent Press,
253 p.
Napjainkra az emberek többsége
ráébredt, hogy környezetünket megmérgeztük és a rák járványszerűen terjed.
Annak azonban nem igazán vagyunk tudatában, hogy tulajdonképpen még semmit
sem tettünk a mérgezés megállítása érdekében. A kormányzati lépések a helyzet
orvoslására csupán ámításnak tekinthetők, mert a mérgekkel való kereskedésnek
komoly szervezete van és komoly üzlet. A neves oknyomozó újságíró ipari
és kormányzati dokumentumokkal alátámasztva mutatja be mindennek a hátterét.
A könyv megvilágítja, miért is megszakíthatatlan a vegyi horror, mely folyamatosan
szedi a vámot tömeges megbetegedések és halálozások formájában. Megismerhetjük
azt a mechanizmust, amelynek révén a bennünket védelmezőnek hitt kormányzati
szervek valójában tétlenül asszisztálnak, sőt az általuk szabályozandónak
hitt ipar miként használja azokat saját céljaira.
Ez a kötet döbbenetes dokumentuma
annak, hogy egészségünk és életünk milyen védtelen, kiszolgáltatott. Bőséges
példáit kapjuk a saját fészkünkbe rondításnak, a toxinok szétterítésének,
a bolygó teljes megmérgezésének találékony módozatairól. A szerző fehéren-feketén
kimutatja, hogy mindez a szennyezés az égvilágon semmilyen más célt nem
szolgál, mint az érintett és érdekelt cégek és személyek profitját és ezen
keresztül hatalmát. Megnevezi a felelősöket is a mérgezés politikájának
átvilágítása révén, dokumentálja e meggondolatlan rombolás jelenbéli hatásait,
és megfogalmazza mindazokat a szörnyűségeket, amelyek még csak ezek után
fognak ránk várni, ha nem állítjuk meg azonnal a kedvezőtlen működési folyamatokat.
A mű egy mozgósító kiáltvány, felhívás a mérgezés leállítására.
Méreg (a Webster's Dictionary
szócikke szerint): bármely olyan anyag, mely a szervezetbe juttatva vegyi
úton károsító vagy akár végzetes hatást képes kiváltani. A specifikusan
adagolt mérgek gyilkos szerek, melyeket rágcsálók, élősködők, növényi kártevők
ellen fejlesztettek ki, ám ezek károsító, sőt halálos kimenetelű hatása
messze túlterjed a megcélzott körön. Vannak olyan vegyszerek, amelyeket
élelmiszerek tartósítására, színezésére forgalmaznak. Utóbbi élelmiszer-adalékok
megfelelő mennyiségben komoly egészségkárosító hatással járhatnak, sőt
mérgezéses halálhoz is vezethetnek. Végül ott vannak mindazok a mérgező
anyagok, melyek ipari folyamatok melléktermékeiként szennyezik el a levegőt,
a vizeket, a talajt, majd megtermik halálos gyümölcseiket. Amilyen mértékben
a környezet elmérgezése általánossá válik, úgy arat a rák is járványszerű
méreteket öltve. Egyre többen döbbenünk rá, sokunk bizony fájdalmas tanulságként
megélve a saját bőrén megtapasztalja, hogy egyre változatosabb módon fosztanak
meg bennünket az életünktől. És tényleg így van, hiszen a vegyipari cégek
fejlett eszköztárral rendelkeznek ahhoz, hogy hatástalanítsák a társadalmi
védekezés legkülönbözőbb mechanizmusait. Az összeesküvés ékes példájaként
a szerző fényt derít arra, hogy az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatalának
tisztségviselői mind ismert vegyipari, kőolaj-feldolgozó és -forgalmazó
cégekben érdekelt személyek, vezetők, menedzserek, ügyvédek, lobbisták.
Ezek az emberek, beépülve a szövetségi kormányzat apparátusába, nem az
állampolgároknak az egészségünkhöz való jogát védelmezik, hanem cégeik,
illetve kenyéradó cégeik hatalmának csorbíthatatlanságát. Szép példája
volt ennek, amikor Ronald Reagan az Elnöki Rák Tanács titkárává az Occidental
Petroleum tulajdonosát, Armand Hammert választotta. A kormányzati tevékenység
őszintétlenségére utal, hogy teljesen mindegy, melyik oldal kerül hatalomra.
A környezetszennyezés megállítását célzó törekvések és szabályozók végül
is a szennyezésre kiállított jogosítványokká lényegülnek át. Tulajdonképpen
végső soron a mérgezés szövetségi keretek között, szövetségi védernyő alatt
folytatódhat: az amerikai álom -- a "federal regulation" bűvös varázsigéjével
-- a demokráciának hazudott amerikai falanszter-kommunizmusban állapíthatjuk
meg összhangban a szerzővel.
Grossman odáig megy, hogy felteszi
a kérdést: ki és milyen felhatalmazás alapján szabhatja meg, hogy hány
megbetegedés és hány halál tekinthető még elfogadhatónak. Ha valaki másnak
az élete ellen szövetkezik, az törvényesen büntetendő. A vegyipar azonban
mindezt törvényi védernyő alatt folytathatja. Az teszi igazán legálissá
e tömegpusztító tevékenységet, hogy az áldozatok mindig névtelenek maradnak.
Az, hogy ezek csak statisztikailag követhető halálozások, és az áldozatok
nem nevesíthetők, még nem ad felmentést. A társadalom nem adhat felmentést
az előre megfontolt, véletlenszerűen végrehajtott tizedelésre. Nem adhatunk
morális és etikai felhatalmazást élet és halál kérdéséről dönteni a magánhaszon
nevében. A kormányzati környezetvédelmi szervek jelentik a legjobb megoldást
az ipar számára, hisz ezek a testületek legitimálják és teszik ésszerűen
elfogadhatóvá a társaság tevékenységének köszönhető egészségkárosodást
és halálozást. Egyszerűen nincs szükség arra, hogy bizonyos közösségi szervek
bizonyos mértékeket és normákat alakítsanak ki az elfogadható szintű mérgezés
tekintetében. A mérgezést egyszerűen törvényen kívülinek kell kikiáltani,
és az ilyen tevékenységet végző cégek vezetőit büntetőjogilag kell felelősségre
vonni, hasonlóképpen az útonállókhoz és a köztörvényes gyilkosokhoz. Fontos,
hogy tudjuk, mivel állunk szemben, hogy mit kell megtennünk, és mi az,
amit még egyáltalán nem léptünk meg.
M. A.
|
|
EGÉSZSÉGVÁGY
Bevezetés a valódi alternatív
gyógyászatba
Neville Hodgkinson
WILL TO BE WELL.
THE REAL ALTERNATIVE
MEDICINE
London--Melbourne--Auckland--
Johannesburg, 1984, Rider,
p. 241.
Ez a kötet útmutató a páciensek
számára. Betekintést nyújt belső világunk dinamikájába, ahol a megrögzötté
vált, gyakran már szenvedélybetegséggé fajuló viselkedésminták és érzések
a legkülönbözőbb betegségekhez vezetnek. Törekszik azonban arra is, hogy
utat mutasson, miképpen kormányozhatjuk egészségünk hajóját vissza egy
elfogadható és fenntartható szintre anélkül, hogy orvosi eljárások kockázatával
kellene szembenéznünk.
A szerző szerint a lélek az,
amelyből minden betegségünk eredeztethető, de a lélek épsége tehet minket
egészségessé is. A kötetből megtudhatjuk, miképpen betegítjük meg saját
magunkat; mi a különbség a létezés és a cselekvés, a feszültség és az izgalom
között; melyek a fő halálos betegségek, és miképpen kerülhetjük el azokat,
illetve hogyan küzdhetünk meg velük.
A könyv olyan megdöbbentő információkat
tartalmaz, amelyek magát a szerzőt is sokkolták, s így lesznek ezzel az
olvasók is. Önmagunkkal, a betegséggel, a gyógyászattal, az orvosokkal
kapcsolatos réges-régi hiteinket kell alapvetően felcserélni valami újjal,
mással. A kiábrándulás elkerülhetetlen, de ez egyben megnyitja az utat
olyan horderejű szemléletbeli változások előtt, melyek képesek azonnali
hatást gyakorolni egészségünkre és egészségbeli kilátásainkra. A könyv
amellett, hogy kellően tudományos megalapozottságú, azzal az új megközelítésmóddal
foglalkozik, amelynek terén ma nap mint nap újabb felismerések látnak napvilágot.
Valójában nagyon régi tudásról van szó, mely csupán a nyugati társadalmakban
tűnt ki időlegesen a látókörből: nevezetesen a lélek, az agy és a test
nagyon bonyolult kapcsolatrendszerének együttes vizsgálatáról.
A könyv egyik alapgondolata,
hogy a boldogság elengedhetetlen kelléke az egészségnek. Hiánya korunk
társadalmában a betegségek kialakulásának és az idő előtti elhalálozásnak
egyik fontos kiváltója. Hodkinson harcba száll azzal a szemlélettel, mely
szerint a betegség külső forrásból eredeztethető szerencsétlenség, és semmi
köze nincs a lelkiállapotunkhoz. A szerző megközelítése inkább talált követőkre
a költők és a papok körében, de mára azért már egyre több orvos is kezdi
komolyan venni.
Az egészséget fenyegető boldogtalanság
egy igen finom kis tényező, melyet nem feltétlenül képes a szenvedő alany
ebben a formájában tudatosítani magában. Sokkal szembeötlőbb az az érzés,
amikor azzal kell szembesülni, hogy nem találjuk a helyünket a világban,
haszontalannak érezzük magunkat, nem tudunk megfelelni az elvárásoknak,
kihívásoknak. Ha túl erőssé válik ez a diszkomfort-érzet, vagy túlságosan
elhúzódik, az egy idő után olyan fiziológiai elváltozásokat eredményezhet,
melyek előbb vagy utóbb kézzel fogható betegségek formájában nyilvánulnak
meg. Bár sokan vallják, hogy a dolgok úgyis végzetszerűek, és mit is kezdhetnénk
azokkal a lelki állapotunkat befolyásoló hatásokkal, melyek másoktól származnak,
mégis igaz, hogy kialakíthatjuk az önismeretnek és az önkontrollnak egy
olyan szintjét, ahol a gondolatainknak és érzelmeinknek úgy tudunk urai
lenni, hogy azok az egészségünket, és nem megbetegedésünket fogják elősegíteni.
Míg az olyan negatív emóciók, mint a szomorúság, düh, reményvesztettség
vagy önutálat, súlyos, kibékíthetetlen ellentmondásban vannak az élettel
és az egészséggel, addig a pozitív szemlélet védő és gyógyító hatású. Még
az olyan esetekben is, amikor visszafordíthatatlan fizikai károsodással
kell szembenéznünk, képesek lehetünk a boldogságélményt ismét felépítenünk
magunkban, és ezen az úton megállítani a betegség továbbfejlődését. Látnunk
kell azt is, hogy mind az orvosok, mind a páciensek körében tetten érhető
egy hihetetlen mértékű bizodalom a technológiai eljárásokban a betegségek
legyűrhetőségét illetően, s emiatt embermilliók válnak szükségtelenül krónikus
betegségek áldozataivá.
A könyv leírását adja korunk
kilenc legáltalánosabb és legaggasztóbb betegségének, és elemzi ezek kapcsán
a test--lélek kapcsolatnak az adott betegség vonatkozásában meglévő sajátosságait.
Számba veszi és alaposan kikezdi azokat az ortodox kezelésmódokat is, amelyek
gyakran ártalmasak, sőt néha kifejezetten életveszélyesek. Sok esetben
a betegek kezelésének tisztán fizikai okokat feltételező, kizárólagosan
fizikai módja gyógyíthatatlansághoz, illetve egész életre szóló ápolás
szükségességéhez vezet, míg alternatív eljárásokkal a teljes gyógyulás
is elérhető lett volna. Hogy a könyv jelentette kihívás ne legyen olyan
egyszerűen lesöpörhető az asztalról, a szerző mindegyik tárgyalt betegség
vonatkozásában részletes fiziológiai okfejtést is mellékel. A figyelmes
olvasó lépésről lépésre kibontakozni láthat egy olyan képet, amelyben kirajzolódnak
a betegségek közös vonásai. Természetesen a valamilyen konkrét betegségben
szenvedők azonnal fellapozhatják a megfelelő, problémájukat tárgyaló fejezetet
is. Minden fejezet végén megtalálható a legfontosabb következtetések összefoglalása.
Az alábbi területek kerülnek
részletes tárgyalásra: koszorúér-betegségek -- szívfájdalom, szívidegesség;
szívroham; magas vérnyomás; köszvény; cukorbetegség; veseelégtelenség;
migrén és multiplex szklerózis és legvégül maga a rák.
A könyv végkicsengésében az
olvasót a fizikai világ irányából áthangolja a spirituális felé, de természetesen
nem egy túlvilági értelemben véve. Azon spiritualitás felé, mely egészségünk
legfőbb meghatározója.
M. A.
|