Az élethez való jog
Népegészség, orvos, társadalom. 
Magyarország az ezredfordulón V. 
Az életminőség tényezői Magyarországon
Budapest, 1998, MTA, 215 p.

"Az élet minőségét meghatározó egyik legfontosabb tényező a szellemi és testi egészség... A magyar népesség egészségi állapotára és halálozási arányára vonatkozó adatok sokkolóak és romló tendenciát mutatnak" -- olvasható a Magyarország lakosságának életminőségét elemző tanulmánygyűjtemény bevezetőjében.

A Magyar Tudományos Akadémia 1997-ben -- az Országgyűlés felkérésére -- indította el Az életminőség tényezői Magyarországon című kutatási programot. Az ehhez készült tanulmányok egy részét három fejezetbe (Amíg a polgár egészséges; Egészségügyi ellátás -- Társadalmi felelősség; Környezet és egészség) rendezte a kötet szerkesztője. Az első nagyobb egység szerzői, Kopp Mária--Skrabski Árpád--Szedmák Sándor a szociális kohézió jelentőségéről szólnak, a halálozási és megbetegedési arányok statisztikai adataival "illusztrálva" vonják le vizsgálatuk tanulságait. Andrasofszky Barna tanulmánya -- rövid múltba tekintés után -- az egészségtan oktatásának fontosságáról szól. A tanulmánykötet második része Az orvostudomány fenntartható fejlődéséről szólva (Vizi E. Szilveszter--Oberfrank Ferenc munkája) többek között a fejlett országok egészségügyi reformjainak tapasztalatait és a hazai átalakulás főbb irányvonalait adja meg. Ferenc Antal munkája egészségügyi ellátásunk problémáit az orvosetika szemszögéből elemzi, míg Fekete Márton tanulmánya a gyógyszerkutatás és az erkölcs kapcsolatát elemzi. A kötet harmadik nagy fejezete hét szerző munkáját hozza; Bácsy Ernő: Környezet-egészségügy és az emberi élet minősége; Pintér Alán--Csanády Mihály--Horváth Amanda: A területi egyenlőtlenségek környezet-egészségügyi vonatkozásai; Károlyi Alice--Rudnai Péter--Várkonyi Tibor: A környezeti ártalom szerepe a légzőszervi megbetegedésekben.
A kutatásban részt vevők nagyobb fele az egészségügyi rendszerben dolgozó szakemberek közül került ki, de a munkacsoportok tagjai között -- a téma összetettsége okán -- szép számmal voltak más tudományágak képviselői is: szociológusok, közgazdászok, vegyészek, mezőgazdászok, környezetvédelmi szakemberek. A tanulmányok az egészség megtartásának, a betegség megelőzésének fontosságáról szólnak, hangsúlyozva az oktatásban bevezetésre kerülő új tantárgy, az egészségtan szerepét, hiszen a prevenció vagy az alapvetően fontos környezetvédelmi ismeretek mind-mind szerepet játszanak az egészséges életforma kialakításában. Nem elhanyagolandó az a fontos tény sem, hogy a műveltségnek az életminőséget nagy mértékben gazdagító szerepe van. A statisztikai adatokkal, táblázatokkal kiegészített munka a fent említett kutatási program keretében készült tanulmányok és a program keretében rendezett tudományos tanácskozások (helyének, idejének) felsorolásával zárul.
A kötet fontos alapozó munka, mely nem csupán jelen helyzetünk tükre, sokkal inkább jövőbeli feladataink rendszerezője, ezért minden, az elkövetkező nemzedékek sorsáért felelősséget érző embernek érdemes elolvasnia.
B. Gy

A gyógyító és a gyógyított
C. G. Jung: Lélekgyógyászat 
Öt előadás.
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998.

Az Európa Kiadó Mérleg sorozatának új, karcsú kötetén Rembrandt Emmausi vacsora című festményének beszédes részletét látjuk. A gyógyító, a Krisztus-alak súlyos, egy tömbből faragott sziluett; egy kicsit hátradől, s önnön fényességét a vele szemben ülő halandóra vetíti. Az embert világítja meg, a rémült, tanácstalan embert, akinek mozdulatában egyszerre van jelen a bizalmatlan elzárkózás és a gyermeki várakozás. A nagy Minta. Sugallat és meghallgatás. Jung lélekgyógyászata, a gyógyító és gyógyított viszonya ezen a szellemi páros kapcsolaton alapszik. Az orvos átveszi a szolgálatot a páciens előtt üresként tátongó vagy fantomokkal benépesített térben. Feladata majdnem isteni: felismerni az általánost a teremtett lényben, s mégis egyes-egyedüli individualitásként tekinteni rá. Nem erőszakot alkalmazni, de nem is áldozatául esni a zavart személy vigasztalan szuggesztiójának. Jung végtelen alázata az, ami megrendít. A beismerés, hogy maga a gyógyító is szüntelen ítélet alatt áll, az ő személyisége is bevonódik a gyógyítás keserves folyamatába -- s az a tudat, hogy néha a beteg intelligenciája, kedélyvilága, annak horizontja és mélysége az övét talán meg is haladja. Jung nem akarja mindenáron kipusztítani a neurotikus jegyeket, inkább felhasználni annak érdekében, hogy a másik ember végre az legyen, ami -- mert a neurózis barométer is lehet, a lelki szenvedés az erők összegyűjtése, egy új, magasabb belső rendért. Hiszen a lélek betegsége olykor valami átlag feletti többletet is jelenthet, aminek az érvényesítésére nincs meg a pillanatnyi lehetőség. A lélek nem azonosítható az aggyal, a hormonokkal, épp ezért a gyógyító az értelem-feletti szférához is bátran nyúlhat, dolgozhat az álommal, s nem tagadhatja a vallás nagy pszichoterápiai jelentőségét. Persze csak ott, ahol élnek még az emberben a mitikus maradványok, s nem úgy, hogy mohamedánt akar átnevelni saját keresztény világnézetére -- vagy éppen fordítva. "Minden betegség tisztítótűz" -- Paracelsussal vallja. A lelki krízis nem oldódhat fel politikai célban -- a mellékest nem szabad fődologgá emelni. A kereszténység sem államhívő -- ha igazán kereszténység --, hanem Isten országában hisz. A cél: a Selbst, legbensőbb mélymagunk fényre hozása, az Én kibontása a szerepekből, ami nem magányra ítél, hanem éppen az emberi összetartozás tudatosságát hozza. Freud és Adler, mindketten a neurózist is, az embert is az "árnyékból", vagyis morális alacsonyabbrendűségéből magyarázzák. Jung a még fejletlen "magasabb embert" keresi a fájdalmas tünetek között.

Bodrog Miklós, aki lelkész és pszichológus egy személyben, a Jung gondolataihoz csatolt tanulmányát, élvezetes "esszéfuttatását" szerényen utószónak nevezi, holott a főszöveggel egyenértékű, hiteles eligazítást ad, mintegy kiegészíti, pontosítja Jung felismerését, hogy a hitben értékes gyógyító erő van, a vallások lélekgyógyító rendszerek -- ha el nem torzulnak. A hit álarcában rejtezhet olykor egy-egy agresszív követelménnyé emelt tévedés, rögeszme. Terjed és terjeszt a hitbéli "szigorisszimusz", aki modern Prokrusztész-ágyat kínál a megpihenni vágyó, zaklatott embernek: sémára kalapált egyformaságot, amelynek érdekében kész irgalmatlanul megnyirbálni vagy kinyújtóztatni az eredeti személyiséget. A farizeus "kegyetlen kegyessége" sem menedék. Az "erénykór" is veszélyes, a végletességbe űző túlzás, mintha csak tűzhalál és fagyhalál között lehetne választani! A "glóriaaspiránsok", a képmutatók és becsvágyók, a kényszeresek, akik megdicsőítik saját kínjaikat, akik maguk zárják életbörtönbe magukat, az önsorsrontók, mind-mind neurotikusok -- s éppen belőlük lesz gyakran "térítő", a bacilusgazdákból orvos! A depresszív ember, óriásira növelt bűntudattal, aki már-már kéjeleg a boldogtalanságban "depresszívós", "lelkiismeret-gyulladásban" szenved; a hiszteroid típus, az önjelölt Szent György, aki folyton a sárkányt kutatja, s egy másik ál-Szent Györgyben törvényszerűen rá is bukkan, a nárcisztikus-skizoid, aki képtelen a szeretetre, de sóvárogja a szeretetet... mind-mind más és más megközelítést igényelnek, s a "szorongáskeltő igehirdetés" lelki alaphelyzetüket csak tovább rontja. Nem véletlen, hogy a menekülő. kereső ember az aranynak látszó ketrecet, a szektafüggőséget választja -- "spirituális gulagra" száműzi magát. A vallási deformációk ravaszak, mert Isten mögé bújnak, s többet ártanak, mint használnak. Gyanús, ha a legszebb fa a tilalomfa, gyanús, ahol száműzik a derűt. Baj, ha a moccanatlanul változatlanban akar a hit embere lecövekelni, katasztrófa, ha a szorongás körforgalma kiszorítja a hiteles szeretetet -- a legfőbb gyógyerőt. Csökött butaság a jézuskrisztusi igevalóság és a pszichoterápia éles szembeállítása: "Válassz: Krisztus vagy pszichoterápia?!" -- holott az igaz segítség a krisztusi elem felhasználása a gyógymódban. Egészség, a hit jegyében. Megelőzés, hiterőkkel. Nem sápadt földszökevénynek kell lennünk, mondja Bodrog Miklós, élvezetes, a teológiában oly ritka, üdítő humorral átszőtt nyelvén, hanem a nagy összefüggések őrzőinek. A helyesen megélt hitben nem eshet egymás torkának hit és élet, anyag és szellem, test és lélek, ég és föld. Bodrog Miklós rokonszenve -- Jung mellett -- Frankl logoterápiájáé, amely nemcsak vájkál a múltban, hanem a jövő számára teszi értelmessé a jelen szükségszerű szenvedéseit. Frankllal együtt vallja: "életünk céladomány, és nem magántulajdon... Soha nem azon fordul meg a dolog, amit mi várhatunk még az élettől, hanem... azon, amit az Élet vár el tőlünk..."
Jung Lélekgyógyászata -- Bodrog Miklós fordításában és továbbgondolásában -- megszívlelendő és észben tartandó olvasmány teológusnak, pszichológusnak és mindenkinek, aki napjainkban a nyugalmát, biztonságát keresi.Jókai Anna(Megjelent a Magyar Nemzet 1998. július 18-i számában.)

Az orvoslás második forradalma
A biomedicinától az infomedicináig
Laurence Foss--Kenneth Rothenberg: 
THE SECOND MEDICAL REVOLUTION. 
FROM BIOMEDICINE TO INFOMEDICINE
Boston--Shaftesbury, 1988, Shambala, 
New Science Library, 335 p.

A tudomány előtti orvoslás nagyobbrészt népi bölcsességen, spontán eljárásokon és szubjektív magyarázatokon alapult. A tudományos megalapzottságú orvoslás már igyekezett módszeres kutatással megtalálni a betegségek gyógymódja mellett vagy azt megelőzően azok fizikai okait is. Napjaink orvosképzése is erősen alapoz az alaptudományokra, és csak másodsorban az ezekből származtatható lágyabb élettanra. Hogy ez a kurzus szinte kizárólagosan a fizikai megközelítésen alapszik, ékes bizonyítéka a modern tudományos forradalom széles körű befolyásának és általános elfogadottságának. Ez a forradalom olyan sikeres volt, hogy szinte már meglepőnek tűnhet, hogy ez a könyv az orvostudomány első forradalmaként hivatkozik rá. Bizonyosan akadnak, akik azt mondják, hogy az orvoslás tudományos megalapozottsága már maga is forradalom, nem szükséges sorszámozni.

Foss és Rothenberg azonban határozottan állítják, hogy az orvostudomány egész szervezete összeomlófélben van, mivel a jelenlegi biomedicinális paradigma csak a fertőzéses megbetegedésekre alkalmazható, azonban nem működik a krónikus, illetve a környezeti ártalmakra visszavezethető betegségek esetében. A szerzők (Laurence Foss a szervezeti fejlődés és a tudomány filozófiájával foglalkozó számtalan tanulmány szerzője, az orvostudomány alapjairól tartott előadásokat a kaliforniai Berkeley Egyetemen, Kenneth Rothenberg pedig matematikát és közgazdaságtant oktat különböző egyetemeken) egy alapvető ideológiai változás szükségessége mellett érvelnek, amelyet nevezhetnénk például infomedicinának. Ez újraértelmezné az eddig felállított kórisméket, és a betegségek genetikai és patológiai okai mellett olyan járulékos összetevőket is magába foglalna, mint az életmód és a mentális egészség. Ez a provokatív írás igen ügyesen veszi számba a tudományra alapozott orvoslás filozófiai és klinikai történetét, és bírálat tárgyává teszi a pszichoneuroimmunológiai, a holisztikai és a környezeti orvoslás iskoláit. Az orvoslás második forradalma olyan változtatási javaslatokkal is szolgál, amelyek alapjaiban rázkódtathatják meg a ma ismert orvostudományt.
Ebben a kikezdhetetlen érveléssel megírt és alaposan dokumentált kötetben a szerzők az általános rendszerelméletből, információelméletből és a mesterséges intelligenciából származtatott alapelvekkel operálnak. Az egészség--betegség megértésében rejlő óriási lehetőségeket oly mélységben igyekeznek tárgyalni, hogy új extraszomatikus információk széles spektrumát ötvözhessék az alapértelmezéssel, s ezzel egy kiteljesedettebb modellt fejleszthessenek ki, amely nemhogy csökkentené a biomedicina hasznosságát és erejét, hanem még fokozná is azt.
A szerzők arra vállalkoztak, hogy megbirkózzanak a század egyik legnehezebb problémájával: szilárd kereteket teremtenek a mai orvoslás, a biomedicina modelljének alapjait képező klasszikus paradigmák meghaladásának szükségessége jegyében. Infomedicinális modelljük egy olyan képletet szolgáltat, mely nem egyszerűen épít arra, amit mások már régóta pedzegetnek, hanem messze túllép azokon. Minden elismerést megérdemelnek, hogy belevágtak egy új orvoslási modell felvázolásának nehéz feladatába, ezzel egy lépéssel előrébb vivén mindannyiunkat egy már régóta nagyon esedékes forradalom irányába.
Munkájukat mindenekelőtt az a következetes szigor különbözteti meg a korábbi megközelítésektől, amellyel történetileg nyomon követik az orvoslással kapcsolatos filozófiai és tudományos elvárásokat mind az első medicinális forradalom, a biomedicina vonatkozásában, az annak alapját képező modern tudományok (a klasszikus mechanika és a statisztikai termodinamika) fényében, mind pedig a második forradalom, az infomedicina tekintetében, az annak alapjait képező posztmodern tudományok (kvantummechanika, irreverzíbilis thermodinamika és információ-elmélet) vonatkoztatási keretei között.
A szerzők figyelmeztetnek, hogy egy ilyen esetben, ahol minden szó szerint élet-halál kérdése, a forradalmi megújítás nem várathat tovább magára.
A biomedicina alaplogikája arra készteti a mindenkori tudóst, hogy minden jelenség mögött végül is egy egyszintű fizikai magyarázatot igyekezzen megtalálni, s bár a feladat nehéznek tűnhet, logikailag még sincs korlátja a megismerés ezen útjának. Hogy ez a leegyszerűsítő megközelítés mégis rendre kudarcot vall, az nem is annyira amiatt van, mert elvben lehetetlen, hanem mert gyakorlatilag lehetetlen. Amint azonban színre lépnek az interaktivitás, a kölcsönös oksági viszony, az önszerveződés, a hurokelmélet posztmodern alapelvei, már nem lehet többé figyelmen kívül hagyni sem azt, hogy mi a humán, sem azt, hogy mi az ökologikus. Max Planck egyszer azt írta: "Egy új tudományos igazság nem úgy győzedelmeskedik, hogy az ellenvéleményen lévőket meggyőzzük, és megláttatjuk velük a fényt, sokkal inkább azáltal, hogy maguk az ellenvéleményt vallók végül csak meghalnak, és felnövekszik egy olyan új generáció, amely már természetesként fogadja azt el." Most már csak azt kellene tudnunk, mennyi időnek kell eltelnie, hogy egy olyan új generáció lépjen színre, amelynek számára a posztmodern tudomány által generált világnézet már általánosan elfogadott. Ez a könyv mindenképpen közelebb hozza ezeket az időket.
A mai orvoslás elleni támadások fő irányai, amelyeket a továbbiakkal együtt a könyv részletesen tárgyal:
-- túl sok minden esik kívül a hatókörén, ami mégis beletartozik az egészségről kialakított általános értelmezésbe;
-- nem képes ugyanolyan sikereket felmutatni a krónikus bajokkal szemben, mint az akut és fertőzéses esetekben; látványos példa a rák elleni harc;
-- alapelveiben nem vet számot a társadalmi feltételek alakításában szerepet játszó humán faktorral (túlnépesedés, bűnözés, környezetszennyezés stb.), mely maga is hozzájárul betegségek kialakulásához.
A könyv részletesen bizonyítja, hogy az orvoslás második forradalma szükségszerű, és bizonyos értelemben már kezdetét is vette. Az első részben korunk nyugati orvoslásának alaposabb megértésére koncentrálnak a szerzők, bemutatva a biomedicinális modellt, amely azon a feltevésen alapul, hogy a természettudományos módszertani alapelvek lehetővé teszik a betegségek kialakulásának és gyógyításának tudományos megközelítését. Sajnos három évszázaddal Descartes után még mindig úgy áll a dolog -- hogy George Engel szavat idézzük --: "a test maga a gépezet, a betegség nem más, mint a gépezet üzemzavarának következménye, ahol is az orvos szerepe a gép megjavítása." Ez a gondolkodásmód minden baj mögött egy tényezőt vagy azok egy csoportját tételezi fel, de minden esetben fizikai kiváltó okokat. Alapállása szerint az emberi faj legfőbb betegségei egyfajta biológiai puzzle-ként foghatók fel, mely végül is teljes mértékben megoldható. Azzal az előfeltételezéssel élve, hogy a páciensek egyfajta komplex biológiai organizmusok, s az orvosi problémák végső soron sejttani és molekuláris kérdésekké egyszerűsíthetők. Ezen természettudományos megközelítés a modern tudományos forradalom elmúlt három évszázadának eredményeire épít, és az esetleges orvosi sikereket mind a bölcs útválasztás jeleként értelmezi. A fertőző betegségek visszaszorítása tűnik az egyik leghatásosabb érvnek, mely jól példázza e gondolkodásmód sikerességét. A biomedicinális orvoslás bírálói szerint eközben túlhangsúlyozottá válik a megbetegedett test, és teljesen a látókörön kívül reked a megbetegedett személy.
A tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy a biomedicinális modell olyan mértékben sugározza fogalmi eszköztárában is a klasszikus tudományos világnézetet, hogy az orvostársadalmak még a radikális (nem biomedicinális) megoldásokra fogékony tagjai is képtelenek kitörni a megszokott fogalmi keretek közül. Ez nem is csoda, hiszen a fogalmi forradalmak igencsak ritkák, ám ebben az esetben ez a stáció sem lesz megkerülhető, bár olyan szakértők ellenében kell megnyerni ezt a fogalmi forradalmat, akiket az uralkodó pradigmák ültettek hatalomba. Egyfajta nyelvi háborút is meg kell nyerni a paradigmaváltás érdekében.
Csak olyan új paradigmát vehetünk komolyan, amely számításba veszi a jelenlegi érvelések kikezdhetetlennek tűnő természettudományos beágyazottságát. Egy ezzel kompatibilis módon megfogalmazott stratégia lehet csak sikeres. A szerzők határozottan állítják, hogy a posztmodern tudományok alapelvei, eredményei, módszertana lehetővé teszik a betegségek keletkezésének és kezelésének tudományos megközelítését egy olyan előfeltevésre alapozva, mely szerint a páciens legalábbis egy biopszichoszociális rendszer, vagy információelméleti fogalommal élve: egy informácórendszer. Az eleddig külön kezelt szintek kölcsönhatásainak figyelembevételével egy átfogó egészségmegőrzési modell képezheti a második orvosi forradalom alapját: a betegségek kezelése (biomedicina), a páciens gondozása (holisztikus medicina). és a társadalmi gyógyítás (környezeti medicina). A második medikális forradalom elmozdul az egyirányú, ok-okozati atomisztikus paradigmáktól, ahol egy adott hatásnak előre megmondható reakciója van, a kölcsönhatásokat számításba vevő genetikus paradigma irányába. Itt egy adott reakció nem közvetlen következménye a stimulusnak, inkább a stimulált rendszert meghatározó szabály által vezérelt folyamatok eredménye. Az önszabályozó rendszerek modellje az orvoslásban olyan posztmodern tudományokból táplálkozik, mint az információelmélet, a kvantummechanika, az irreverzíbilis termodinamika és olyan komplex rendszerekre jellemző kölcsönös oksági viszonyokat feltételez, melyeknél a rendszer állapotát negatív és pozitív visszacsatolások határozzák meg. Az önszervező rendszerek a külvilág felé való nyitottságot, az energiacserét és egy távolról sem egyensúlyi állapotot feltételeznek. A pácienst test és lélek egységeként kell megfogalmaznunk, aki nyitott rendszerként energiát és információt cserél fizikai és társadalmi környezetével. A szerzők, hogy elkerüljék a hibás karteziánus interakcionizmus vádját, a test és lélek dualizmusát helyettesítendő kibernetikai interakcionizmusként határozzák meg megközelítésmódjukat.
A két orvosi világnézet közötti ellentét leginkább a következő kérdésfeltevésben sűríthető össze: mentális események okozhatnak e fizikai betegségeket? Érvek és ellenérvek fényében tanulmányozva ezt a kérdést, igen tanulságos eredményre juthatunk. A lélek megjelenésével az ember egy pszichésen ható faktorral egészítette ki a szomatikus tényezőket, melynek révén az emberi közösség tagjai olyan betegségek által váltak fenyegetetté, amelyek egyéb biológiai közösségeket nem érintenek. Aztán ahogy minőségileg egyre összetettebb társadalmi formációk bukkantak fel, egyúttal különféle szociálisan ható tényezők sora (ülő foglalkozás, határidők, nem természetes munkakörnyezet) lépett be a betegségkiváltó tényezők körébe. Mindehhez hozzá kell számítani, hogy az evolúció nem képes lépést tartani a felgyorsult társadalmi változásokkal. A korunk technológiáiból következő kollektív döntéshozatal világot átformáló megjelenése már az ökológiai betegítő tényezőket is színre lépteti, mint specifikusan emberi rizikófaktorokat. Ráadásul az emberiség képessé vált és aktívan gyakorolja is a környezet rohamos átalakítását, azon környezetét, amelyhez egyre gyorsuló iramban kellene alkalmazkodnia egészsége megőrzése érdekében.
A tanulmány élesen szembeállítva taglalja a két iskolát, és igen radikális nézetek megfogalmazásáig is eljut, miközben végkövetkeztetésképpen megállapítja, hogy az orvosi társadalom és a gyógyászati ipar egyáltalán nem érdekelt alternatívák feltárásában, sokkal inkább a bejáratott modellek működtetésében. Newton és Descart óta kicsit bővültek az ismereteink, éspedig a materiális-spirituális dualizmus tarthatatlanságát igazolóan. A dualizmus nem alkalmazható egy önszabályozó univerzumban. Igaz ugyan, hogy a (humán) organizmusok anyagcsere-folyamatokat is mutatnak, de egyúttal éreznek, számolnak, beleéreznek, visszatükröznek és társadalmiasodnak is. Amint a karteziánus és newtoni antitézist félresöpörtük, semmit nem érünk már el azzal, ha kijelentjük, hogy világunk anyagi, fizikai és mechanikus -- ezen jelzők elveszítették ellenpárjukat, és használatuk semmiképpen sem változtat azon a tényen, hogy a mentális aktivitásokat első helyen kell tanulmányoznunk.
Malecz Attila

Erős test és derűs lélek
Cernaj, Ingeborg
KÖRNYEZETBETEGSÉG -- BETEGSÉG OK NÉLKÜL?
Budapest, 1997, Magyar Könyvklub, 219. p.

A -- Környezetbetegség -- betegség ok nélkül? -- kötetcím nem szorul különösebb magyarázatra, tulajdonképpen sommás összefoglalása mindannak, amit a szerző választott témájáról el kíván mondani. Ám hogy mi is az a környezetbetegség, és hogyan védekezhet a 20. század végének "kiszolgáltatott" embere mindazon bajok ellen, amelyek a testet megtámadva a lélek erejét is meggyengítik, arra részletező választ csakis a kötet elolvasása után kaphatunk.

"Az iparosodás széles körű elterjedésével egyidejűleg környezetünk egyre inkább károsodik, mérgeződik és gyógyíthatatlanul sérül. A levegő, a felszíni és a talajvíz és a talaj egyre jobban telítődnek mérgező anyagokkal. A természet -- az őt ért sérelemért -- csak lassan áll bosszút. Az emberi szervezet tiltakozik a méreggel való feltöltődés ellen. A környezetbetegség viszont gyorsan terjed: a különféle allergiák, az autoimmunrendszer megbetegedései és a többszörös kémiai túlérzékenység (TKT), egyúttal a vegyi anyagokkal kapcsolatos tűrőképesség erőteljes csökkenése" -- fogalmazza meg a környezetbetegség lényegét Ingeborg Cernaj.
Tudomásul kell tehát vennünk, hogy új népbetegség van terjedőben, és ez ellen védekezni csakis akkor lehet, ha tisztában vagyunk a TKT kiváltó okaival, "kódolni" tudjuk a szervezet vészjelzéseit, amelyek még kellő időben figyelmeztetnek a támadó betegségre, valamint tisztában vagyunk a kezelés különféle módjaival, és azzal, hogyan lehet megfelelő táplálkozással, a szervezet immunrendszerének erősítésével védekezni ez ellen a -- huszadik század végére és a huszonegyedik század kezdetére jellemző -- betegség ellen. A széles körű érdeklődésre számot tartó munka szerzője rendkívül olvasmányos stílusban tárgyalja mindazt, amit a témáról fontosnak tartott elmondani. Megtudható, hogy a betegség korai fázisában erős szagérzékenység, gyakori hányinger és gyakori szédülési rohamokkal kísért fejfájás figyelmeztet arra, hogy szervezetünk egyensúlya megbillent. A TKT további lefolyására az ingadozó kedélyállapot, az immunrendszer gyengülése, allergiás tünetek megjelenése, a teljesítmény- és koncentrálóképesség csökkenése, valamint súlyosabb esetekben pszichés és szervi megbetegedések a jellemzők. A betegség diagnosztizálása -- sajnos -- csak a közelmúltban kezdődött meg. Így sok orvos valójában fel sem ismeri, hogy a tünetegyüttessel hozzá forduló páciensnek milyen betegsége lehet. Fontos, megszívlelendő tanácsa a szerzőnek: ha valaki úgy érzi, orvosi segítségre szorul, legjobb, ha olyan szakembert (orvost) keres fel, aki nemcsak hogy érdeklődik a környezetgyógyászat iránt, de némi jártasságra is szert tett már abban. A kémiai túlérzékenységben való megbetegedés legveszélyeztettebbb csoportjai: a szemétégetők vagy szeméttelepek közelében lakók, az atomerőművek szomszédságában élők, illetve azok az emberek, akik növényvédő szerek mérgező hatásainak vannak kitéve. De meg kell említeni mint veszélyforrást: a konzerváló szerekkel kezelt faanyagokat, a dohányfüstöt, a gépkocsik kipufogó gázát és minden olyan környezetszennyező anyagot (dezodor, hajspray, tisztító- és mosószerek), amelyek nagy mértékben tartalmazhatnak egészségre káros anyagokat.
Fontos hát tudni, hogyan védekezhetünk a kémiai hatóanyagok és vegyszerek okozta betegséggel szemben. A megelőzésben elsőrendű szerepe van a tiszta, friss levegőnek. Ezért fontos -- otthon és munkahelyen egyaránt -- a gyakori szellőztetés. Ám ha környezet-károsító anyagokat tárolunk valamely helyiségben, ott pont az ellenkezőjére kell ügyelni, azaz állandóan zárva kell tartani az ajtókat. Ne dohányozzunk és ne engedjük dohányozni a környezetünkben élőket sem. Elektromos berendezéseinket csakis akkor tartsuk bekapcsolva, ha valóban üzemeltetni kívánjuk azokat. Kerüljük a műanyagból készült, kémiailag kezelt bútorok használatát. Mindezek mellett naponta legalább egy órát tartózkodjunk a friss, szabad levegőn, táplálkozzunk egészségesen, gondoskodva arról, hogy a szervezet a szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat kellő mennyiségben megkapja.
A rendkívül jól szerkesztett, áttekinthető "kézikönyv" a témába vágó fogalmak magyarázatával, tárgymutatóval, valamint a Magyarországon működő társadalmi szervek -- ahová környezetünkkel kapcsolatos problémákkal lehet fordulni -- címmutatójával zárul. Aki a sorozat címének -- "Erős test és derűs lélek" -- megfelelően szeretne élni, feltétlenül olvassa el ezt a témában irányt mutató, értékes könyvet.
Bartók Györgyi

A méreg-összeesküvés
Karl Grossman
THE POISON CONSPIRACY
Sag Harbor, N.Y., 1983, 
The Permanent Press, 253 p.

Napjainkra az emberek többsége ráébredt, hogy környezetünket megmérgeztük és a rák járványszerűen terjed. Annak azonban nem igazán vagyunk tudatában, hogy tulajdonképpen még semmit sem tettünk a mérgezés megállítása érdekében. A kormányzati lépések a helyzet orvoslására csupán ámításnak tekinthetők, mert a mérgekkel való kereskedésnek komoly szervezete van és komoly üzlet. A neves oknyomozó újságíró ipari és kormányzati dokumentumokkal alátámasztva mutatja be mindennek a hátterét. A könyv megvilágítja, miért is megszakíthatatlan a vegyi horror, mely folyamatosan szedi a vámot tömeges megbetegedések és halálozások formájában. Megismerhetjük azt a mechanizmust, amelynek révén a bennünket védelmezőnek hitt kormányzati szervek valójában tétlenül asszisztálnak, sőt az általuk szabályozandónak hitt ipar miként használja azokat saját céljaira.

Ez a kötet döbbenetes dokumentuma annak, hogy egészségünk és életünk milyen védtelen, kiszolgáltatott. Bőséges példáit kapjuk a saját fészkünkbe rondításnak, a toxinok szétterítésének, a bolygó teljes megmérgezésének találékony módozatairól. A szerző fehéren-feketén kimutatja, hogy mindez a szennyezés az égvilágon semmilyen más célt nem szolgál, mint az érintett és érdekelt cégek és személyek profitját és ezen keresztül hatalmát. Megnevezi a felelősöket is a mérgezés politikájának átvilágítása révén, dokumentálja e meggondolatlan rombolás jelenbéli hatásait, és megfogalmazza mindazokat a szörnyűségeket, amelyek még csak ezek után fognak ránk várni, ha nem állítjuk meg azonnal a kedvezőtlen működési folyamatokat. A mű egy mozgósító kiáltvány, felhívás a mérgezés leállítására.
Méreg (a Webster's Dictionary szócikke szerint): bármely olyan anyag, mely a szervezetbe juttatva vegyi úton károsító vagy akár végzetes hatást képes kiváltani. A specifikusan adagolt mérgek gyilkos szerek, melyeket rágcsálók, élősködők, növényi kártevők ellen fejlesztettek ki, ám ezek károsító, sőt halálos kimenetelű hatása messze túlterjed a megcélzott körön. Vannak olyan vegyszerek, amelyeket élelmiszerek tartósítására, színezésére forgalmaznak. Utóbbi élelmiszer-adalékok megfelelő mennyiségben komoly egészségkárosító hatással járhatnak, sőt mérgezéses halálhoz is vezethetnek. Végül ott vannak mindazok a mérgező anyagok, melyek ipari folyamatok melléktermékeiként szennyezik el a levegőt, a vizeket, a talajt, majd megtermik halálos gyümölcseiket. Amilyen mértékben a környezet elmérgezése általánossá válik, úgy arat a rák is járványszerű méreteket öltve. Egyre többen döbbenünk rá, sokunk bizony fájdalmas tanulságként megélve a saját bőrén megtapasztalja, hogy egyre változatosabb módon fosztanak meg bennünket az életünktől. És tényleg így van, hiszen a vegyipari cégek fejlett eszköztárral rendelkeznek ahhoz, hogy hatástalanítsák a társadalmi védekezés legkülönbözőbb mechanizmusait. Az összeesküvés ékes példájaként a szerző fényt derít arra, hogy az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatalának tisztségviselői mind ismert vegyipari, kőolaj-feldolgozó és -forgalmazó cégekben érdekelt személyek, vezetők, menedzserek, ügyvédek, lobbisták. Ezek az emberek, beépülve a szövetségi kormányzat apparátusába, nem az állampolgároknak az egészségünkhöz való jogát védelmezik, hanem cégeik, illetve kenyéradó cégeik hatalmának csorbíthatatlanságát. Szép példája volt ennek, amikor Ronald Reagan az Elnöki Rák Tanács titkárává az Occidental Petroleum tulajdonosát, Armand Hammert választotta. A kormányzati tevékenység őszintétlenségére utal, hogy teljesen mindegy, melyik oldal kerül hatalomra. A környezetszennyezés megállítását célzó törekvések és szabályozók végül is a szennyezésre kiállított jogosítványokká lényegülnek át. Tulajdonképpen végső soron a mérgezés szövetségi keretek között, szövetségi védernyő alatt folytatódhat: az amerikai álom -- a "federal regulation" bűvös varázsigéjével -- a demokráciának hazudott amerikai falanszter-kommunizmusban állapíthatjuk meg összhangban a szerzővel.
Grossman odáig megy, hogy felteszi a kérdést: ki és milyen felhatalmazás alapján szabhatja meg, hogy hány megbetegedés és hány halál tekinthető még elfogadhatónak. Ha valaki másnak az élete ellen szövetkezik, az törvényesen büntetendő. A vegyipar azonban mindezt törvényi védernyő alatt folytathatja. Az teszi igazán legálissá e tömegpusztító tevékenységet, hogy az áldozatok mindig névtelenek maradnak. Az, hogy ezek csak statisztikailag követhető halálozások, és az áldozatok nem nevesíthetők, még nem ad felmentést. A társadalom nem adhat felmentést az előre megfontolt, véletlenszerűen végrehajtott tizedelésre. Nem adhatunk morális és etikai felhatalmazást élet és halál kérdéséről dönteni a magánhaszon nevében. A kormányzati környezetvédelmi szervek jelentik a legjobb megoldást az ipar számára, hisz ezek a testületek legitimálják és teszik ésszerűen elfogadhatóvá a társaság tevékenységének köszönhető egészségkárosodást és halálozást. Egyszerűen nincs szükség arra, hogy bizonyos közösségi szervek bizonyos mértékeket és normákat alakítsanak ki az elfogadható szintű mérgezés tekintetében. A mérgezést egyszerűen törvényen kívülinek kell kikiáltani, és az ilyen tevékenységet végző cégek vezetőit büntetőjogilag kell felelősségre vonni, hasonlóképpen az útonállókhoz és a köztörvényes gyilkosokhoz. Fontos, hogy tudjuk, mivel állunk szemben, hogy mit kell megtennünk, és mi az, amit még egyáltalán nem léptünk meg.
M. A.

EGÉSZSÉGVÁGY
Bevezetés a valódi alternatív gyógyászatba
Neville Hodgkinson
WILL TO BE WELL. 
THE REAL ALTERNATIVE MEDICINE
London--Melbourne--Auckland--
Johannesburg, 1984, Rider, p. 241.

Ez a kötet útmutató a páciensek számára. Betekintést nyújt belső világunk dinamikájába, ahol a megrögzötté vált, gyakran már szenvedélybetegséggé fajuló viselkedésminták és érzések a legkülönbözőbb betegségekhez vezetnek. Törekszik azonban arra is, hogy utat mutasson, miképpen kormányozhatjuk egészségünk hajóját vissza egy elfogadható és fenntartható szintre anélkül, hogy orvosi eljárások kockázatával kellene szembenéznünk.

A szerző szerint a lélek az, amelyből minden betegségünk eredeztethető, de a lélek épsége tehet minket egészségessé is. A kötetből megtudhatjuk, miképpen betegítjük meg saját magunkat; mi a különbség a létezés és a cselekvés, a feszültség és az izgalom között; melyek a fő halálos betegségek, és miképpen kerülhetjük el azokat, illetve hogyan küzdhetünk meg velük.
A könyv olyan megdöbbentő információkat tartalmaz, amelyek magát a szerzőt is sokkolták, s így lesznek ezzel az olvasók is. Önmagunkkal, a betegséggel, a gyógyászattal, az orvosokkal kapcsolatos réges-régi hiteinket kell alapvetően felcserélni valami újjal, mással. A kiábrándulás elkerülhetetlen, de ez egyben megnyitja az utat olyan horderejű szemléletbeli változások előtt, melyek képesek azonnali hatást gyakorolni egészségünkre és egészségbeli kilátásainkra. A könyv amellett, hogy kellően tudományos megalapozottságú, azzal az új megközelítésmóddal foglalkozik, amelynek terén ma nap mint nap újabb felismerések látnak napvilágot. Valójában nagyon régi tudásról van szó, mely csupán a nyugati társadalmakban tűnt ki időlegesen a látókörből: nevezetesen a lélek, az agy és a test nagyon bonyolult kapcsolatrendszerének együttes vizsgálatáról.
A könyv egyik alapgondolata, hogy a boldogság elengedhetetlen kelléke az egészségnek. Hiánya korunk társadalmában a betegségek kialakulásának és az idő előtti elhalálozásnak egyik fontos kiváltója. Hodkinson harcba száll azzal a szemlélettel, mely szerint a betegség külső forrásból eredeztethető szerencsétlenség, és semmi köze nincs a lelkiállapotunkhoz. A szerző megközelítése inkább talált követőkre a költők és a papok körében, de mára azért már egyre több orvos is kezdi komolyan venni.
Az egészséget fenyegető boldogtalanság egy igen finom kis tényező, melyet nem feltétlenül képes a szenvedő alany ebben a formájában tudatosítani magában. Sokkal szembeötlőbb az az érzés, amikor azzal kell szembesülni, hogy nem találjuk a helyünket a világban, haszontalannak érezzük magunkat, nem tudunk megfelelni az elvárásoknak, kihívásoknak. Ha túl erőssé válik ez a diszkomfort-érzet, vagy túlságosan elhúzódik, az egy idő után olyan fiziológiai elváltozásokat eredményezhet, melyek előbb vagy utóbb kézzel fogható betegségek formájában nyilvánulnak meg. Bár sokan vallják, hogy a dolgok úgyis végzetszerűek, és mit is kezdhetnénk azokkal a lelki állapotunkat befolyásoló hatásokkal, melyek másoktól származnak, mégis igaz, hogy kialakíthatjuk az önismeretnek és az önkontrollnak egy olyan szintjét, ahol a gondolatainknak és érzelmeinknek úgy tudunk urai lenni, hogy azok az egészségünket, és nem megbetegedésünket fogják elősegíteni. Míg az olyan negatív emóciók, mint a szomorúság, düh, reményvesztettség vagy önutálat, súlyos, kibékíthetetlen ellentmondásban vannak az élettel és az egészséggel, addig a pozitív szemlélet védő és gyógyító hatású. Még az olyan esetekben is, amikor visszafordíthatatlan fizikai károsodással kell szembenéznünk, képesek lehetünk a boldogságélményt ismét felépítenünk magunkban, és ezen az úton megállítani a betegség továbbfejlődését. Látnunk kell azt is, hogy mind az orvosok, mind a páciensek körében tetten érhető egy hihetetlen mértékű bizodalom a technológiai eljárásokban a betegségek legyűrhetőségét illetően, s emiatt embermilliók válnak szükségtelenül krónikus betegségek áldozataivá.
A könyv leírását adja korunk kilenc legáltalánosabb és legaggasztóbb betegségének, és elemzi ezek kapcsán a test--lélek kapcsolatnak az adott betegség vonatkozásában meglévő sajátosságait. Számba veszi és alaposan kikezdi azokat az ortodox kezelésmódokat is, amelyek gyakran ártalmasak, sőt néha kifejezetten életveszélyesek. Sok esetben a betegek kezelésének tisztán fizikai okokat feltételező, kizárólagosan fizikai módja gyógyíthatatlansághoz, illetve egész életre szóló ápolás szükségességéhez vezet, míg alternatív eljárásokkal a teljes gyógyulás is elérhető lett volna. Hogy a könyv jelentette kihívás ne legyen olyan egyszerűen lesöpörhető az asztalról, a szerző mindegyik tárgyalt betegség vonatkozásában részletes fiziológiai okfejtést is mellékel. A figyelmes olvasó lépésről lépésre kibontakozni láthat egy olyan képet, amelyben kirajzolódnak a betegségek közös vonásai. Természetesen a valamilyen konkrét betegségben szenvedők azonnal fellapozhatják a megfelelő, problémájukat tárgyaló fejezetet is. Minden fejezet végén megtalálható a legfontosabb következtetések összefoglalása.
Az alábbi területek kerülnek részletes tárgyalásra: koszorúér-betegségek -- szívfájdalom, szívidegesség; szívroham; magas vérnyomás; köszvény; cukorbetegség; veseelégtelenség; migrén és multiplex szklerózis és legvégül maga a rák.
A könyv végkicsengésében az olvasót a fizikai világ irányából áthangolja a spirituális felé, de természetesen nem egy túlvilági értelemben véve. Azon spiritualitás felé, mely egészségünk legfőbb meghatározója.
M. A.