Fotó: Ágg KárolyA kerti pad

"...Miután a kert jellegét kialakítottuk, figyeljünk most a kertet értékessé és valamiképpen titokzatossá tévő sajátos zugokra. Egy rejtett helyről szólunk, ahová elvonulhat az ember üldögélni, töprengeni, álmodozni.*"
* Rovatunkban folytatjuk a Pattern Language c. könyv lapunk választott témájára vonatkozó részleteinek közlését.

Minden kertben kell legalább egy zug, egy csendes kerti ülőke, ahol az ember -- esetleg kettesben -- befelé fordulhat, ahol a természeten kívül semmi mással nem kell érintkeznie.

Az életünk tereit sorban leképező minták leírásában minduntalan előbukkanó, alapvető szempont, hogy olyan környezetet teremtsünk magunknak, amelyben újra megtalálhatjuk a kapcsolatot a természettel, amelytől elszakadtunk. E minták különféle változatai között is igen sok törekszik arra, hogy ezt a Fotó: archív fotólehetőséget a saját otthonunkban is megteremtse, olyan emberközeli formában, mint mondjuk a tűzhely vagy az étkezés.

Wordsworth egész gondolatrendszerét arra a tényre építette, hogy a természet ölén való megnyugvás minden ember alapvető joga. össze akarta kapcsolni a városi életet és a természetbe visszavonult egyedüllét iránti igényt. Úgy képzelte el, hogy az emberek mindennapjaihoz éppúgy hozzátartozik a magánkertek mélyén való megújulás, mint a forgalmas utca. Mostanában sokan valóban megtapasztaljuk, hogy az ilyen élettér nélküli városi élet micsoda képtelenség. Olyan mértékű aktivitásra van szükség, a nap olyan könnyen megtelik a munkával, a családdal, a barátokkal kapcsolatos tennivalókkal, hogy az egyedül töltött idő egészen ritka. Egyre inkább elcsendesedések nélkül élünk, egyre inkább ehhez a tevékeny, mozgalmas élethez kötődünk. A csend és magány idegesítően szokatlanná válik. A városi emberek kórosan elfoglaltak és nem képesek az egyedüllétre; egy pillanatig sem tudnak "input" (ingerek) nélkül létezni. Emiatt az összefüggés miatt érezzük szükségesnek az elrejtett kerti üldögélő helyet, egy búvóhelyet a kertben, ahol egy vagy két ember egyedül lehet, zavartalanul, csupán növényekkel körülvéve. Lehet ez a tető csúcsán, a földön, talán még valamilyen félig a földbe süllyedt, töltéssel körülvett, védett mélyedésben is.

Régi könyvek százai írnak le hangsúlyos kerti jeleneteket. Hildegarde Hawthorne könyve (The Lure of the Garden) egy helyütt épp ilyen, csendes kerti zugban folyó, sajátos kis beszélgetést tárgyal:

Fotó: archív fotó"Talán a kertben hallott valamennyi beszélgetés közül az a fajta a legbájosabb, ami két barát, egy fiatal és egy idős közt zajlik. A korosztályok közti valódi barátság ritka, de ha mégis előfordul, az a legnagyszerűbbek közül való. Szerencsés az az ifjú, aki egy idősebb ember vagy asszony elé terítheti zavarosságait, és aki ismeri a közös törekvésben és érdeklődésben létrejövő barátság kimagasló érzéseit; a támogatást és a megértést. Szerencsés az a leány is, aki valakinek az érett élettapasztalatán keresztül korán és mégis feldolgozható formában találkozhat az élettel és a világ dolgaival, és élheti át lénye mélyén az érzelmek és a gondolatok ébredését. Mindkettőjük számára emlékezetesek lesznek ezek az órák, jóval azután is, hogy a kertkapu örökre becsukódik a barátságuk mögött... -- valójában mindaddig, amíg bármire is emlékeznek abból, ami lényük legjavát kialakította."

Tehát: Alakítsunk ki egy csendes, napsütéses helyet a kertben, intimjellegű zártsággal, kényelmes ülőhellyel, sűrű növényzettel. Éppúgy, mint bármely szabadtéri ülőhelyet, oda helyezzük, ahol jó a kilátás, kedvezően odasüt a nap, védett a széltől. Talán bokrok vagy fák alatt, félárnyékban, vagy teljes napsütésben, de ami a lényeg: gondosan válasszuk meg a helyet; olyan legyen, hogy a legintenzívebb magányt tudja biztosítani.